

Bor Hírlap
Bor, pálinka, gasztronómia, utazás, wellness, elit sportok


HITVALLÁSUNK
Legyen az különleges, natúr vagy éppen könnyed, szerintünk a lényeg, hogy a bor mindig legyen értelmezhető és finom.
ZALASPRINGS.HU


Nem elég jó bort készíteni, azt el is kell adni.
Valószínűleg ezért fejlődhetett ki a bormarketing.
Szembetűnő az a változás, amely az utóbbi években végbement. A borászatok önálló turisztikai látogatóhellyé nőtték ki magukat, a vinotékák polcain az egységes arculat megkülönböztethetővé teszi az egyes termelők borait. A bortermelő régiók kiállításokon, szakmai lapokban, külföldieknek szóló magazinokban mutatkoznak be. A bor mint árucikk és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások „európaias” köntösben kínálják magukat az érdeklődőknek.
Az egységes arculatnak nem csupán a borosüvegek címkéin kell megjelennie. A borászatoknál, a kitelepüléseken, a bor- és egyéb fesztiválok standjain is bizalmat, pozitív üzenetet ad, ha poharak, a dolgozók ruházata, a szóróajándékok és a megvásárolható kereskedelmi termékek is a kialakított arculat meghatározó jegyeit viselik.
Tapasztalatból tudom, hogy egy borospince meglátogatása után néhány nappal, a kiváló italok és borkorcsolyák ízén kívül nem sok kézzelfogható emlékem marad az adott helyről. Nincs elérhetőség, esetleg már a pince nevét is elfelejtettem. A barátaimnak, ismerőseimnek nem tudom azt mondani, hogy „ide és ide menjetek, mert megéri”.
Ezért is tartom fontosnak, hogy a borászatok, pincék tartsanak különböző szóró- vagy megvehető ajándékokat. Mindenki szeret kapni valamit, főleg grátisz. A tollakat, boralátéteket és egyéb ajándéktárgyakat csekély ráfordítással be lehet beszerezni, a vendégek mégis úgy érzik, sokkal többet kaptak.
Vállalkozásunk, a Clubex Kft. szóró- és egyéb üzleti ajándékok forgalmazásával és importjával foglalkozik. Termékeinket az ügyfél kívánsága szerint perszonalizáljuk. Megbízóinkra nem erőltetünk rá semmit, közös megbeszélésen határozzuk el, hogy milyen árucikk illik legjobban az ügyfél marketingpolitikájához.
A szóróajándékok fontos elemei a marketingkommunikációnak. Hatékonyság tekintetében kérdezze meg marketingvezetőjét vagy tanácsadóját.







Kedves O lvasó!
Szepsy István és ifjabb Szepsy István életműdíjat kapott nemrégiben. A turisztikai szakma legrangosabb állami díjazottjait a Magyar Zene Háza koncerttermében jutalmazták. A két említett borásszal együtt a turizmus 12 kiválósága vehetett át kitüntetést az ünnepi díjátadón.
Az indoklás szerint a magyar borászatért, borturizmusért tett évtizedes, kimagasló tevékenységért, a Tokaji borvidék leghíresebb pincészetében végzett világszintű, értékteremtő, példamutató munkáért, Magyarország és a Tokaji borvidék hírnevének öregbítéséért és a prémium tokaji borok fejlesztéséért érdemelték ki. a szakemberek a magas elismerést, amire méltán lehetnek büszkék.
Talentum díjat kapott Dalnoki Bence. A Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjének bronzérmese kimagasló gasztronómiai tevékenységéért, a hazai gasztronómia fejlődéséért tett erőfeszítéseiért, Magyarország hírnevének öregbítéséért részesült a kitüntetésben.
Barna Ádám innovatív, vidéki gasztronómiai tevékenységéért, a magyar konyha hagyományainak éltetéséért Nagydíjat vehetett át.
Szabadfi Szabolcsot a pékszakma iránti elkötelezettségéért, annak újszerű népszerűsítéséért, a fiatal generáció lelkes, innovatív edukálásáért jutalmazták.
Gratulálunk a díjazottaknak, s további sikereket kívánunk!
L. Kelemen Gábor

8-18 6

Kiemelt témáink
HÓNAP TÉMÁJA..........................................6
Itthon alig kellenek valakinek!
BORTÚRA................. 8-18
Tokaj-hegyaljai összeállítás
BORSIKER...................................................19
A Szuper 12-es listán 13 borvidék
BORSIKER...................................................19
Ismeretlen borból világmárka
BORKEDVELŐ........ 20
Ez történik a testünkkel!
SZŐLŐTERMESZTÉS ...............................21
Mi a haszna a zöldmunkának?
KITEKINTŐ ............................................22-27
Ciprusi összeállítás

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 111 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm. Az irodám falán lóg egy nagy világtérkép, azon jelölöm kis zászlókkal, hogy mely országokban voltam már. Anynyi tapasztalatot, élményt gyűjtöttem az utazásaim során, hogy ezeket szeretném megosztani másokkal is, ezért hoztam létre a www.alomutazo.hu blogot, s ezért posztolok utazási témákban –ehhez kapcsolódva – a facebookon: facebook.com/alomutazo.
Remélem, hogy tanácsaimmal, s utazási cikkeimmel segíteni tudok azoknak, akik szeretnék bejárni a Föld minden zegzugát, illetve inspirálni tudom az embereket, hogy hova menjenek! Az utazási múltam ad hitelt számomra, s remélem, hogy egyre többen követnek a világhálón, s aki már rám talált, az másoknak is ajánlja facebook.com/alomutazo posztokat és a www.alomutazo.hu blogot az interneten. Biztosan állíthatom, igaz az a mondás: „Minél többet látsz, annál többre vágysz!”

Kövess a facebookon, s oszd meg a barátaiddal a posztjaimat! Olvasd a blogomat!
facebook.com/alomutazo
www.alomutazo.hu
Bor Hírlap. Ingyenes negyedéves digitális kiadvány. Főszerkesztő: L. KELEMEN GÁBOR. Művészeti vezető: Gombos Gyöngyi. Kiadó: LKG Média Kiadó és Tanácsadó Kft. 1162 Budapest, Avarszállás utca 43. Telefon: 409-1838. Mobil: 06-20/9440-477. E-mail: lkgmedia@t-online.hu. Web site: borhirlap.hu. Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a kiadó és szerkesztőség címén. Terjesztés: a Bor Hírlap online kerül terjesztésre, digitális formában a facebook segítségével. Megjelenik: minden harmadik hónapban. ISSN:1788-2516.
Az Irsai Olivérről

Ez egy magyar nemesítésű hibrid csemege- és fehérborszőlő fajta, amelyet 1930-ban Kocsis Pál alkotott a Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér keresztezésével. Ilyenkor persze sokszor eszébe jut az embernek, hogy az Irsai Olivér nevű személy tényleg létezett, vagy csak valamilyen kitalált, vagy éppen mesebeli karakterről kapta a nevét?
Kocsis Pál barátja, Irsai M. József iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról az új hibridet, akit Irsai M. Olivérnek hívtak. A kis Irsai ugyanúgy 1930-ban született, mint a megalkotott szőlőfajta.
Korán érik, augusztus közepétől szüretelik. Íze kitűnő, muskotályos zamatú, de a kicsi bogyók miatt a piacon nem igazán vonzza a szemet. Számos európai országban is elterjedt, például Szlovákia, Csehország és Ausztria bortermelő területein, de Japánban, Indiában, Kínában és Ausztráliában is vannak ültetvényei. A fajta jelenleg Magyarország egyik legkedveltebb szőlőfajtája.
Robotok a szőlőben
Mesterséges intelligencia a bormarketingben és 21. századi borélmény – a jelenben élő jövőt kutatja a 12. budapesti Borkonferencia!
Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a nemrég szervezett Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készült a több eseményre is elegendő témákhoz!
Alig pár éve még a tudományos fantasztikus irodalom műfajában találkozhattunk olyan technológiai megoldásokkal, amelyek mára az életünk szerves részeivé váltak, hiszen már a szőlőtermesztésben és a bormarketingben is fizikai vagy in-

formatikai robotokat alkalmazunk. A mezőgazdasági robotikai megoldások abszolút úttörőjének, csúcsának számító Naïo Technologies alapító-társtulajdonosa, Gaëtan Séverac nem csak a jelen elképesztő technológiáiról, a szőlőben önállóan dolgozó robotokról, hanem a jövőben rejlő lehetőségekről is beszélt.
Persze nem csak fizikai robotok vesznek bennünket körül, a mesterséges intelligencia az emberiség történetének egyik legjelentősebb fejlesztése, amely számos technikai, társadalmi és etikai vitára ad okot, és amely ma még pontosan nem látható fejlődési potenciállal bír, de megkerülhetetlensége egyértelmű.
Pápai áldás
A 2023 évi karácsonyi ünnepi időszak részeként december 27-én, Szent János napján a borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa audiencia keretein belül apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra. Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül fordult levélben Ferenc pápához, amelyben kérte a magyar bor megszentelését. A kormánybiztos a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász, összesen 180 palack aszúját küldte el előre a Vatikánba, a december 27-i audienciára pedig egy külön díszdobozos Tokaj Esszenciát is vitt magával.

Az aszúra azért esett a választás, mert általános vélekedés szerint ez a fajta az Isten, az ember és a természet olyan kivételes és ritka összhangjának az eredménye, amely rendkívüli egyediséget hordoz magában.
Rókusfalvy Pál a személyes találkozó során úgy fogalmazott: „Azért érkeztünk, hogy Szent János ünnepén apostoli áldását kérjük ezen Tokaji Aszúra, illetve ezen keresztül a magyar borra, az Istenfélő magyar borászok munkájára!” Tokaj a magyar himnusz harmadik strófájában is helyet kapott, ezért a kormánybiztos nemzeti imádságunk elegáns nyomatait nyújtotta át három nyelven: a
magyar mellett a Szentatya anyanyelvén, spanyolul, valamint angol nyelvű fordításban.
Az Év Bortermelője
Günzer Tamás
– Ez a díj 25 éve került utoljára Villányba. Büszke vagyok rá, hogy a nagy elődök nyomába léphetek, örülök, hogy rászolgáltam erre az elismerésre, és mindenkinek nagyon köszönöm. Külön öröm, hogy édesapám is megérhette ezt a pillanatot, az első utam hozzá vezet majd – mondta a díj átvételekor Günzer Tamás. Az eddig megtett útról és a jövőbeli tervekről Szabó Edit kérdezte a villányi borászt.
Günzer Tamás harmadszor volt az Év Bortermelője cím jelöltje, és 2023-ban meg is kapta.
Mindenki a borfogyasztás visszaeséséről beszél, ő pedig fejleszt.
– Mi a világjárvány ideje alatt is növelni tudtuk az értékesítésünket.

Szerencsére van kereslet a borainkra, és az eladott mennyiségünk minden évben növekszik egy kicsit. Megbízható borokkal megyünk a piacra, olyanokkal, amiket szeretnek az emberek, és folyamatosan figyeljük a fogyasztók igényeit. Igaz, hogy Villány nem a könnyű fehérborokról szól, de a mi Ottonel Muskotály-Olaszrizling- Chardonnay házasításával készült Mont Blanc Cuvée borunk nagyon népszerű a piacon, és a rozénkra is nagy a kereslet
Günzer Tamásnak van egy kiváló főborásza, a fia.
– Amikor végzett az iskoláival, épp elhagyott bennünket az előző főborászunk, mert a saját birtokán volt rá szükség, Roland pedig szólt, hogy szeretne a családi vállalkozásban dolgozni. Mondtam, hogy jó, akkor legyen ő a főborász. Bekerült a mély vízbe, de jó úszónak bizonyult. Hatalmas energia volt benne, és nagyon helyt akart állni. Kiválóan megoldotta a feladatot, és azóta is így dolgozunk együtt. Én inkább a szőlővel kapcsolatos ügyeket intézem, ő pedig a borkészítésre fókuszál. A házasítások az én fejemben születnek meg, de mindig mindent megbeszélünk.
Slow cooker
Bár Európa más országaiban már régóta ismert és népszerű a lassú főzőedények (slow cooker) fogalma, Magyarországon mostanában kezdik felfedezni az emberek ezt a termék-

kategóriát. A Google Trends adatai alapján itthon is csúcsokat döntöget az érdeklődés iránta, ami nem véletlen, ugyanis a slow cooker általában kevesebb energiát használ fel, mint a hagyományos főzési módszerek, ezért hosszú távú energia megtakarítást jelenthetnek. A lassú főző ráadásul azok számára is ideális választás, akiknek nincs annyi tapasztalata a konyhaművészet terén.
A lassú főzők egyik fő jellemzője, hogy egyetlen gombnyomással beállíthatjuk az elkészítendő étel típusát és fokozatát, majd utána a készülék gondoskodik a többiről. Így nincs szükség rá, hogy órákig a konyhában tartózkodjunk, vagy, hogy folyamatosan figyeljük és kavargassuk az ételt. A lassú főző lehetővé teszi továbbá, hogy az ételt hosszú órákon át főzzük alacsony hőfokon anélkül, hogy folyamatosan felügyelnünk kellene.
A lassú főzés hosszú és alacsony hőfokon történik, ami lehetővé teszi az ételeknek, hogy lassan párologjanak és ízletesek legyenek. Az ízek és aromák mélyebbek és gazdagabbak lesznek, ami különösen a pörköltök, levesek és egyéb hosszú főzési időt igénylő ételek esetében előnyös.
Borzag pálinka
Uniós oltalmat kapott a nógrádi Borzag pálinka az Európai Bizottságtól. Az oltalom területi hatálya Nógrád megyére terjed ki, és védi a pálinka elkészítésének módszerét is. A pálinka aromajegyei igen változatosak, a csokoládétól a mentán át a marcipánig terjednek.
A Borzag pálinkát a palócok pálinkájának is nevezik, és a bodzapálinkához áll a legközelebb. A borzag termése és virága rendkívüli módon hasonlít a bodzáéra, de míg a bodza fán vagy bokron terem, addig a borzag derékig megnövő lágyszárú növény. A növényt is csak errefelé (Nógrádban) hívják borzagnak, máshol gyalogbodza a neve.
A „Borzag pálinka” készítésének hagyománya évszázadokra nyúlik vissza Nógrád megyében, úgyhogy azon a vidéken szinte minden kereskedelmi főzde készít borzagból pálinkát.
Magyar kávépörkölő
A Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében. A kétcsillagos minősítés, amit a „Kenya Gicherori” kávé, és az egycsillagos minősítés, amit pedig a „Ház kávéja” kapott komoly sikernek számít a nemzetközi kávés iparágban. Az olasz, francia, német és brit mezőnyben ehhez hasonló magyar eredményre az 1994 óta megrendezett Great Taste Awards történetében mindössze egy alkalommal volt példa.
A Great Taste Awards-ra idén 35 kategóriában 12 ezer terméket neveztek be szerte a világból. A versenyművek lefedik a teljes gasztronómiai palettát.
– A Great Taste Awards legnagyobb erénye az, hogy az iparági óriások és a kicsik teljesen egyenlő eséllyel indulnak. A versenyen a zsűri a beküldő nevét nem ismeri és a csomagolást sem veszik figyelem-

be. Kizárólag az íz számít – mondta Körmendy Sándor, a Pacificaffé alapító tulajdonosa, aki már 2021-ben és 2022-ben is csillagos minősítést szerzett a londoni eseményen.
A Great Taste Awards minősítési rendszere a Michelin-csillagéhoz hasonló: egy, kettő, illetve három csillaggal értékelik a legjobbnak vélt termékeket. Két csillagot például a benevezett delikát termékek maximum tíz százaléka érhet el. Ezt sikerült teljesítenie a magyar piacon évente átlagosan 100 tonna minőségi kávét pörkölő Pacificaffé.
Körmendy Sándor egy 16 ezer hektáron gazdálkodó kenyai kisbirtokról szerezte be a kétcsillagos díjnyertes, 100 százalékos Arabica kávé alapanyagát. Az „AA”minősítésű, vulkanikus talajból származó, 12 százalékos nedvességtartalmú kávészemeket úgynevezett „afrikai ágyon”, azaz az egyenlítői napsütés alatt szárították ki, mielőtt az esztergomi pörkölő üzembe került volna.
Fitnessz-hekk
A hekk a hetvenes évek óta kultikus pontja a hazai vízparti büfék kínálatának. A glutén érzékenyeknek és az egészségtudatosan étkezőknek azonban eddig kétszer is meg kellett gondolniuk, hogy bevállalják-e ezt a retro finomságot. Mostantól azonban sokkal egyszerűbb a döntés: a

Római parti Hekkmester kínálatára tűzte a glutén mentesen, airfryer-ben és minőségi alapanyagokból készülő, egészséges Fitness Hekket.
A Fitness Hekk jó minőségű hekkből, a Hekk Mester titkos panírjával, és glutén mentes lisztkeverékből készül. A halat nem az eddig megszokott bő olajban merítik meg, hanem forró levegővel sütik ízletesre egy airfryer-ben, így nem csak a glutén érzékenyeknek, hanem a diétázóknak is remek választás lehet.
A minőségi hekk argentín vagy falklandi, ilyeneket találunk például a Bahamas kínálatában. Az is fontos, hogy melyik hekk halfajból származik, mert a legjobb minőségű a merlocius hubbsi, ennek van a legszebb, legvastagabb fehér húsa. Természetesen a frissesség is nagyon fontos, amit a kifogástól a fagyasztásig eltelt időben mérnek. A kifogás után rögtön, még a hajón fagyasztott hekk marad a legfrissebb.
Az USA-ban, Kanadában, Japánban és Észak-Európában sorban
állnak ezekért a magyar natúr borokért
Itthon alig kellenek valakinek!

Ilyen értelemben a natúr borok világa igencsak különleges, és nem csak az alapvetően magasabb ár az, ami miatt gyakorlatilag nagyon sok magyar borfogyasztóhoz sem jutnak közelebb.
A natúr bort, mint kategóriát nem lehet egyértelműen körül írni. A bor alapja a szőlő és a termőhely, ezen felül pedig millió narratíva, művelési és borászati megközelítés következik, ezek között rengeteg árnyalat van az pedig, hogy melyiket hívjuk natúrnak vagy nem natúrnak annyi féle lehet, ahány embert megkérdezünk. Egy bor natúr, ha organikus szőlőből készült, spontán erjedt, az erjesztés és érlelés alatt nem adtak hozzá segédanyagokat és szűretlenül, derítetlenül, kevés hozzáadott kénnel pa-

lackozták. Csak maroknyi hazai borász az, aki kifejezetten ebbe a körbe tartozik, viszont köztük többen nagyon jól építik a piacaikat, jól és hallhatóan kommunikálnak, felrázzák a hazai boros közeget.
A natúr bor, a korszellem szorosan összefügg az eredetiség kérdésével, az őshonos szőlőfajtákkal. Itthon a rendszerváltás után újra kellett építeni a „boros emlékezetet”, ennek pedig mai szemmel nem tett jót a bordói fajták berobbanása. A tömegtermelés felfutása után ugyanis nagyon sokáig nem épült a Kékfrankos, a Kadar-

Miközben tőlünk nyugatabbra, s a tengerentúlon egyre komolyabb igény jelenik meg az úgynevezett natúr borokra, addig Magyarországon még igencsak gyerekcipőben jár, mind ezeknek a boroknak a fogyasztása, megértése, elfogadása, de az ezekkel való kereskedés is. Megdöbbentő lehet az egyszeri vásárlónak, hogy milyen magyar bor lehet az, amit látatlanul, már évekkel a szüret előtt is előjegyeznek mondjuk Kanadából, idehaza viszont nagyjából sehol nem juthatunk hozzá.
ka, s mása hazai fajták renoméja. Szinte alapvető volt a fajták felől közelíteni a borminőséghez, a világfajta pedig szinte kivétel nélkül elsőbbséget élvezett. Ez a mai napig érezhető, de a helyi fajták egyre népszerűbbek, a globális borstílussal szemben egyre többen kíváncsiak a helyi karakterre. Ez hozza magával a nyitást a pár hektáros, kisebb birtokok natúr borai felé. A szocializmusban az ipari szemlélet rányomta a bélyegét a borászkodásra is, a kézműves, kétkezi munka nagyon a perifáriára szorult. Amit látunk Németországban vagy Franciaországban, az az, hogy mezőgazdaságban, szőlőben, állatokkal dolgozni nem alsóbb rangú munka, mint irodában ülni. Generációról generációra adják át ezeket az értékeket, nem egy fiatal termelőnk már akár 10-dik generációs borász, aki megörökli a családi gazdaságot. Ez az örökség itthon sajnos megszakadt és ennek a visszaépítése hosszú folyamat, melyhez mindenképpen egyfajta társadalmi és politikai akarat is szükséges lenne.

Mivel a magyar borfogyasztás 80 százaléka magyar bort takar, és mivel kevés olyan birtok van, aki minimum organikusan gazdálkodott az elmúlt évtizedekben -nemhogy biodinamikusan-, ezért az alapok gyakorlatilag hiányoztak is a natúr borkészítéshez.
Mivel ténylegesen maréknyi hazai termelő készít natúr bort, így a kereskedők egyszerűen mennyiségi korlátokba is ütköznek, ebből pedig egyenesen következik, hogy sok terméket nem egyszerű fellelni és megvásá-

rolni. A natúr borok jellemzően kis birtokok kis tételei, mennyiségbeli korlát is az oka, hogy kevesebb helyen jönnek szembe a vásárlóval.
Fontos még az is, hogy ezekhez a borokhoz nehezebb hozzájutni is, hiszen a legtöbb esetben egy termelőt egy/ egy kereskedő képvisel országonként, s mivel a birtokméretek, elkészített mennyiséget jóval szerényebbek, mint a klasszikus vagy ipari borászatoknál, ő is csak egy nagyon meghatározott mennyiséghez jut hozzá.
A gasztronómiában itthon nehéz a natúr tételeket értékesíteni. Nem annyira érti egy klasszikus sommelier képzésen nevelkedett szakember ezeket a borokat. Gyakran a klasszikus iskolákban a natúr borokat egyáltalán nem, vagy ha igen, akkor negatív fennhangon mutatják be, hibás borokként.

Mivel az ár, főleg manapság és főleg Magyarországon minden termék esetében kulcskérdés, ezért könnyen érhető, hogy a natúr borok itt sincsenek egyszerű helyzetben. Egy átlagos borvásárló bármelyik szupermarketben találhat 1-3 ezer forintért is rengeteg bor, addig azért a natúr boroknál már a belépő szint is inkább 5-6 ezer forintnál kezdődik.
Miközben egyre többen kíváncsiak milyen egy bor, ha kénmentes, milyen a bor, ha „természetes”, addig elég sok a fogalomzavar is. A kénmentesség valójában nem létező kategória, hiszen minden bor tartalmaz valamennyi ként. Az is, amihez nem adtak hozzá.
A natúr bor olyan élő bor, mely esetében a termelő a szőlőt saját maga termeli meg legalább organikus, lehetőleg biodinamikus megközelítéssel, a bor elkészítése során pedig nem vesz el belőle semmit, azaz derítés és szűrés nélkül készül, és nem ad hozzá semmilyen adalékanyagot, és lehetőleg ként sem.
A natúr borok szállításra, hőmérsékletre érzékenyebben reagálhatnak, ugyanakkor megfelelő körülmények között nagyságrendekkel kifejezőbbek, részletgazdagabbak és még akár hosszabb érlelési potenciállal bírhatnak.
Olyan jellegű áttörésre, melyben egyik napról a másikra minden szupermarketben lesz natúr bor, nem számítunk. Mi azt gondoljuk, hogy ez mindig egy kisebb szelet marad majd a teljes borfogyasztási skálán, ugyanakkor látjuk, hogy a gasztro szcéna is elkezdett nyitni valamennyire. A budapesti top gasztronómiában a nyugati vendégek már tudatosan érdeklődnek a natúr borok iránt, illetve az itthoni, fiatalabb generáció is tudatosabb fogyaszt bort.
MEGKÓSTOLHATÓ
A natúr bor nem csak divat. Vannak heves ellenzői és elkötelezett rajongói, de tény, hogy a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a bio élelmiszerek korában ez egy olyan ága a borvilágnak, amelyre érdemes odafigyelni.
Hol ismerhetné meg az ember jobban és könnyebben a natúr borokat, mint egy borbárban? Ha van valakiben nyitottság ezek iránt a természetes borok iránt, akkor van már jó pár hely Budapesten, ahol kipróbálhatja őket.
TÁBLA + ESCA. A Dohány utcai borbár egyből pluszponttal indul, hiszen összebútorozott Budapest egyik legjobb éttermével, így a natúr borokat akár a hozzájuk illő fogásokkal is meg lehet kóstolni. Természetesen minden felmerülő kérdésedre választ adnak a natúr borokkal kapcsolatban, ha pedig mélyebben érdekel valakit a téma, akkor érdemes a hetente megtartott natúr csütörtök nevű kóstolóestekre bejelentkezni, ahol egy 5 palackból álló sort lehet pohárral kóstolni.

Borajánló: kevés helyen lehet megtalálni Major Levente mátrai borait, a Tábla az egyik. Érdemes az Olaszrizlingjeivel megismerkedni; meglepő, hogy mit tud ez a szőlőfajta, ha jó kezekbe kerül...
MARLOU Az Operaház mögötti csendes kis utcában a francia tulajdonos által vezetett hely, a Marlou rendelkezik az egyik legnagyobb natúr boros választékkal itthon, közte természetesen sok francia tétellel. A palackos értékesítés mellett itt is találni egy gyakran változó poharas sort, így érdemes időről-időre benézni az újdonságokért. Keddenként kóstoló esteket tartanak, ahol vagy egy borsort lehet kérni, vagy éppen egy meghívott borász tart előadást. Az is megesik, hogy egy vendég séf főz egy- vagy kétfogásos bisztrómenüt.
Borajánló: a magyar borászok közül Bencze István szortimentjét érdemes keresni a polcokon és az itallapon. Kóstolható tőle akár olyan különleges fajták is, mint a Kéknyelű, a Rózsakő vagy a Kék bakator.
VINOPIANO. A natúr és természetes borokat felvonultató borbárra a laza hangulat jellemző. A VinoPiano olyan komolyan veszi az edukációt, ahogyan

egy másik borbár sem. Hétről hétre meghív borászokat mesélni, kóstoltatni. Ez az egyedülálló eseménysorozat már sok embert ismertetett meg a természetes borokkal.
Borajánló: a Soproni borvidék új szereplője az Unger Bormanufaktúra, amely elegáns és komplex Kékfrankosaival egyből sok rajongót szerzett magának. Több terület, több elkészítési mód, a Kékfrankos többféle arca.

Grand Tokaj Zrt. Tolcsva, Szegi


Életigenlés – Áts Károly módra
Az egykor állami vállalatként üzemelő Grand Tokaj Borászat napjainkban a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány tulajdonában működő professzionális és piac-orientált borászati vállalkozás Rábai László vezérigazgató irányításával. Az egyik legjelentősebb magyar borászat, amely az UNESCO Világörökség része címet is viselő, történelmi Tokaj-hegyaljai borvidék legnagyobb pincészeteként, a hazai és ezen belül kiemelten a tokaji borászati tradíció őrzője és fejlesztője.
A hegyaljai tradíciók védelme mellett gondolkodásunkban és működésünkben meghatározó szerepet kapnak az innovatív technológiák, a kortárs borászati eljárások és a mai igényeknek, ízlésnek megfelelő borkészítés. Céljuk az évszázados hagyomány ötvözése a napjainkban elfogadott legmodernebb szőlőtermelési és borászati eljárásokkal a legmagasabb minőség, a legelégedettebb fogyasztók érdekében. A borászat alaptevékenysége elsősorban a minőségi borkészítés és értékesítés, valamint az ezt biztosító szőlőalapanyag-termelés és felvásárlás.
A Grand Tokaj Borászat a Tokaj Kereskedőház Zrt. utódvállalkozásaként 2013-ban indult el a teljes technológiai és szakmai megújulás útján, amelynek lényege az egykori tömegtermelésből való átlépés a minőségi borkészítésbe, a prémium minőségű borok készítésébe. Ennek letéteményesei a professzionális szőlészeti

és borászati csapat, Áts Károly szakmai vezetésével, a 21. századi igényeknek megfelelő, modern borászati technológiák ötvözése a hagyományos eszközparkkal, egy tökéletesen higiénikusan működő, jól felszerelt borászatban. A borminőség folyamatos fejlesztése, a márkaarculat fokozatos modernizálása mind-mind azért szükséges lépések, hogy a borászat mind a hazai mind a nemzetközi fogyasztók és kereskedők szemében megfelelő helyre kerüljön és hogy nedűk újra elfoglalják az őket megillető helyüket a minőségi borok nemzetközi piacán.
A jelenleg 67 hektáros szőlőterülettel rendelkező pincészet a borvidék kiemelt jelentőségű szereplője, amely a térség teljes bortermelésének mintegy 35%át biztosítja. A régió integrátoraként, évente kb. 700 hektár, szigorúan ellenőrzött termőterületről, többszáz szőlőtermelővel szorosan együttműködve vásárolják fel az ellenőrzött minőségű szőlőt. A saját területeken megtermelt és a hosszú távú, megbízható partnerektől felvásárolt szőlőből igyekszik a a pincészet a tudásunknak és technológiánknak megfelelő legmagasabb minőségű, jóízű borokat elkészíteni. Ehhez biztosít stabil alapot a 2014-ben átadott, 66 ezer hektoliter kapacitású tartálycsarnok. Ez a technológiai háttér azonban mit sem ér megfelelő tudású borász-csapat és kompromisszumot nem ismerő higiéniás körülmények nélkül.
Modern tolcsvai borászüzemet a közeli Szegi Pince 5,5 km hosszú pincerendszerében hordós érlelő egészíti ki, ahol az erjedésüket követően a nemes édes borok 1-3 éven át érlelődnek. Mivel a pincészet szakemberei azt vallják, hogy minőségi borkészítés alapja nem lehet más, mint a tökéletességre törekvő szőlőmunka, az
elmúlt években a szőlészet területén is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Többek között kiépült az ültetvényellenőri rendszer, megtörtént a termőhelyi potenciál- és ültetvényállapot-felmérés, és ezek eredménye képen egy olyan térinformatikai döntéstámogató rendszer is elkészült, amelynek segítségével előre modellezhetővé, illetve tervezhetővé vált a szőlőfelvásárlás.
A Grand Tokaj Borászat új minőségét képviselő borai Áts Károly főborász és csapata műhelyéből kerülnek ki. Az Év Bortermelője címet 2012-ben elnyert, s a 100 pontos esszenciájáról ismert borász, Áts Károly felügyelete alatt készül minden palack Grand Tokaj címkével forgalomba kerülő bor.
Áts Károly szerint a boron mindig átüt a borász személyisége. Az ő boraiból a boldogság és az életigenlés sugárzik. Mindig optimistán gondolkodik, mert úgy véli, ha nem így tenne, nem „menne át” a borba az öröm, hiszen jó bort csak boldog borász készíthet. Elégedett embernek tartja magát, hiszen hobbija egyben a

munkája is. Tősgyökeres Tokaj-hegyaljaiként édesapja révén mindig jelen volt életében a szőlő és a bor. Célja, hogy borainkon keresztül visszaadja a természet ajándékait, és örömet szerezzen a fogyasztóinak.
A minőségi bor készítése mellett elkötelezett borászat szándéka, hogy segítse a helyi gazdák munkáját. A szőlészeti együttműködések során a borászat Balassa István szőlészeti igazgató vezetésével tanácsokkal is támogatja a gazdákat: a magas minőségű hozamok eléréséhez szőlőművelési tippeket tartalmazó négykötetes szőlészeti kiadványt készített, és elérhetővé tette a termelők számára, a szerződött partnerek az adott terület leghatékonyabb kihasználásában is segítséget kapnak. A borászat a termőhely-potenciál felmérésekor kifejlesztett speciális térinformatikai rendszer révén javaslatot tehet a termelőknek egy-egy terület termelési céljának meghatározására.
A Grand Tokaj Borászat tolcsvai termelőüzemének munkáját a Tokaji borvidék és egyben Közép-Kelet Európa legnagyobb méretű érlelő pincéje, a Szegi Pince


egészíti ki. A középkori bányákból az 1960-as években kialakított Hatalos-hegyi pincerendszer, Szegi és Szegilong határában fekszik. Az öt és fél kilométernyi, kétszintes pincerendszer négy földalatti kőporbányát köt össze, tökéletes feltételeket biztosítva a nemes édes borok hordós érlelésére és tárolására. Állandó hőmérséklete, páratartalma és tökéletes nyugalma kiváló adottságokat teremt az aszúk és a szamorodnik fahordós érlelésére. A pince több ezer hordó befogadására alkalmas.
Az egyik legnagyobb különálló egysége az egykori bányából kialakult Tarsovits terem, öthajós elrendezésével. A pince felső szintjén, a kőporbányákat összekötő fő átjáróból ágazó hat párhuzamos ágat alakítottak ki a muzeális borok tárolására. Az itt tárolt 99 ezer palack bor kivételes nemzeti kincset jelentenek az 1940es évektől, a legjobb évjáratokból válogatva. Amikor nemrégiben a Pápának ajándékoztak múzeális tokaji borokat, azok is innen kerültek ki.
A pincébe látogatók létszámától függően, három kóstolóterem áll a vendégek rendelkezésére, így a Szegi Pincébe érkező vendégek a látogatás során nemcsak

a különleges pincerendszerrel, hanem borokkal is megismerkedhetnek. A Classic Selection borcsaládhoz 18 féle nedű tartozik, a Speak Easy Wines családhoz 3 féle bor, s a Terroir Selection családhoz 12 féle bor.
Az egyik kóstolóterem a Borkápolna. Egy nyolcszögletű, 5 méter átmérőjű terem, mely 18 ember fogadására alkalmas. A Sárospataki Várban található Sub Rosa terem mintájára készült. A Lovagterem 8 x 5 m-es alapterületű, téglalap alakú terem, amely 35 fő kényelmes kóstolását teszi lehetővé. A Nagy terem az 5,5 x 19 m-es alapterületű, téglalap alakú terem, a legnagyobb helyiség, amely 120 fő fogadására alkalmas.
A Bor Hírlap stábjának Kovács Gergely marketing vezető segítségével alkalma nyílt 2024 március utol-
Bor Hírlap

só hetében végig járni az 5,5 km hosszú, sokszor 25-30 méter mélyen fekvő pincerendszer egy részét, amelyben feltűnően makulátlan tisztaság és rend honolt. Áts Károly főborász filozófiája szerint évi 4,5 millió palack minőségi bort készíteni nem is lehet más körülmények között, s igaza van.
Ha valaki borkóstolásra fizet be a Grand Tokaj Zrtnél, s szeretne pincelátogatást is kérni, akkor annak extra 10 ezer forint az ára, akár 1 fő, de akár nagyobb csoport esetén is.
A Bor Hírlap stábjának egészen speciális kóstolást biztosított a pincészet. Négyféle prémium Furmintot ízlelhettünk meg, egyet-egyet a Kővágó-, a Meszes-, a Pető- és a Szarvas dűlőből. Valamennyi 2021-es évjárat volt, s mind más-más karakterű. A Kővágó dülő Mádon, a Meszes Erdőbénye határában, a Pető Tolcsván, míg a Szarvas Tokaj-hegyen található, s valamennyi területen más a vulkanikus talaj, más művelés történt, ami a különbségeket adja. Viszont volt bennük azonosság is: a hihetetlen savegyensúly.
A Furmintok után 3 féle Sárgamuskotályt kóstoltunk meg, egy 2022-es Muscat Blanc szárazat 11,7 %alkohollal, s 7,4 gramm/liter cukorral, egy Tokaji Sárgamus-

kotály félédeset 11,12% alkohollal és 29,1 gramm/liter cukorral és egy késői szüretelésű édeset 10,87 % alkohollal és 128 gramm/liter cukorral, ez is extra élményt biztosított.
A fentiek közül az első bor elegáns, könnyű és friss száraz Sárgamuskotály volt, amely a fajta izgalmas fűszerességével, illatosságával hódít. Felbontás után azonnal éreztük a szőlővirág és a fűszeres szőlő komplex illatát, a korty zamatos, hosszú és nagyon fajtajelleges volt. Gazdag savak, a friss szőlő íze, lédús citrusok és a háttérben egy leheletnyi vulkáni talaj adta az ásványosságát. Fogyasztható aperitívként 10-12 fokra hűtve vagy ázsiai ételek és gyümölcsös saláták mellé.
A második, már félédes tokaji sárgamuskotály fehérboros technológiával erjesztve és érlelve, megújult csomagolással, csavarzárral lezárva készült, hogy a fajta összetett, izgalmas illatát és ízét eredeti formájában megőrizzék. Frissen préselt muskotályos szőlő leve, bodza és mezei virágok illata, édes szőlő és barack íze volt tapasztalható a hosszú és finoman édes kortyban. Barátságos, behízelgő, nagyon jó bor. Önmagában, akár étkezés előtt, gyümölcsös salátákhoz, távolkeleti, fűszeres ételekhez vagy víziszárnyasokból készült sültekhez, pástétomokhoz tökéletes kísérő lehet.
A késői szüretelésű harmadik bor friss és virágos, kápráztatóan édes nedű volt. Bodzavirág, méz- és barack illat áradt belőle.
A kóstolás csúcsa ez után következett. 6 féle Grand Tokaj édes bort hasonlíthattunk össze egymással. 1.

2022-es késői szüretelésű Tokaji Sárgamuskotály. 2. 2021-es Grand Tokaj Late Harvest prémium cuvée, 3. 2021-es édes Classic Tokaji Szamorodni, 4. Terroir Selection Grand Tokaj édes Szamorodni, 5. 2014-es 5 puttonyos tokaji aszú, 6.2013-es Grand Tokaj eszencia.
Ezeknél az édesboroknál jól nyomon lehetett követni, hogy a cukor-sav egyensúlyra mennyire odafigyel a pincészet főborásza. Egyedi volt ebben a borsorban a 2014-rs 5 puttonyos aszú. Ez egy nagyon rossz évjárat volt Tokajban, a Grand Tokajnak mégis sikerült olyan tartalmas, értékes aszút csinálnia, mint amilyet kóstolhattunk, s mint amilyen ebben az évben más pincészeteknek nem sikerült.
Szólni kell az eszenciáról is bővebben. A szőlőszemeket megtámadó nemespenész, a Botrytis Cinerea hatására a tőkén aszúsodó és szüretkor külön, szemenként leszedett aszúszemekből készült. A 2013-as év kiváló évjárat volt: magas minőségű, botrytis által teljesen átszőtt aszúszemeket tudtak szüretelni, amelyből préselés nélkül, az aszúszemek tárolása során saját súlyuk nyomásának köszönhetően kinyert szinte krémes mustból készült ez a csoda. Ásványi anyagokban, cukorban és az aszúszemre jellemző különleges aromákban, zamatokban gazdag, kivételes tétel, amely hihetetlen komplexitásban mutatja meg a borvidék minden szépségét. Színe vibráló aranysárga szín, intenzív, tiszta gyümölcsíz, hihetetlen gazdag botrytis jegyekkel.
grandtokaj.com

Ahol a bor és a művészet randevúzik
Tokaj Art Wine
A Tokaj Art Wine egy komplex borászati, gasztronómiai, vendéglátóipari és művészeti márkahálózat. Több vállalkozás szinergiája teszi lehetővé, hogy a Tokaj-Hegyalja borvidék különleges kulturális, gasztronómiai, természeti és turisztikai kincseit a lehető legmagasabb színvonalon élvezhessék a látogatók. A Tokaj Art Wine ernyőmárka alatt már több almárka képviseli ezeket az értékeket, és a közeljövőben további létesítményekkel és szolgáltatásokkal bővülnek. A jelenleg is működő borbirtok mellett elindul egy igazán különleges élményt nyújtó galériahotel étteremmel, egy tokaji szőlődűlők fölé emelt élményszálloda, egy pezsgőház, egy természetközeli kabinházkomplexum, egy kézműves sörmanufaktúra és egy kortárs művésztelep műteremházakkal. Így valósul meg a bor, a gasztronómia, a természet és a művészet teljes egysége Tokaj-Hegyalja páratlan vidékén.
Tokaj Art Wine borok. A bor mint művészet. A Tokaj Art Wine borászat a tokaji borvidék ikonikus borait készíti különlegesen magas minőségben. Tokaj-Hegyvidék szőlőfajtáiból, a furmintból és a sárgamuskotályból érleljük a tokaji aszút, a késői szüretelésű és gyöngyöző borainkat. Emellett egyedi fejlesztésű tokaji pezsgőt is előállítunk. Az aszú készítéséhez misztikus folyamatokat hívunk segítségül: amikor hideg éjszakák követik a meleg nappalokat, és a páratartalom ideális, bűvös bevonat képződik a gyümölcsszemeken. Ha a természet kegyes volt,

és megtörtént a varázs, akkor a szemenkénti szüret után a rendkívül magas cukortartalmú aszott, töppedt gyümölcsöt 18 hónapig érleljük a tölgyhordókban. A vidék másik legendája, a szamorodni. Hozzá a szemeket az aszúsodás kezdetén szüreteljük, majd egyben préseljük, és végül 6 hónapig érleljük. Élvezzétek minden kortyban a tokaji borok kifinomult ízvilágát, melyek méltón képviselik ezt a különleges vidéket.
Tállya Az ékszerdoboz drágaköve. Ha Tállyára érkezik a látogató, nem mindennapi élményekben lesz része. Lenyűgöző érzés felbaktatni a gondos kezek művelte szőlősorok között a dombtetőre, ahonnan belátni a présházak pöttyözte mesevilágot. A történelmi pincesorok több kilométer hosszan tekeregnek a lábunk alatt, és őrzik hűs mélyükön az értékes borokat. Tállya épített és szellemi

örökségében meghatározó szerepet töltött be a Rákóczi család, ők fejlesztették erős borászati központtá a települést. De nemcsak a boráról híres a vidék: Tállyán keresztelték meg Kossuth Lajost, itt élt egykor Lavotta János hegedűművész, és az itt élőkről mintázta Mikszáth Kálmán a Különös házasság című regényének figuráit. Mindezek mellett a művészetek, a kiváló szálláshelyek és a minőségi kulináris élvezetek teszik kiemelt jelentőségűvé.
Tokaj Art Wine Bohém Borklub. AZ UNESCO világörökség részének számító Tokaji borvidék szívében, Tállyán a falu egyik ikonikus épületében található a Bohém Borklub. Finom ételek, feszengéstől mentes pihenés, díjnyertes borok és közös élmények várnak. A Borklubban 9 db 2 ágyas minden igényt kielégítő tágas szobáinkban kényelmes elhelyezést tudunk biztosítani borklub tagjainknak. A borklub tagság feltétele egyszerű. A megvásárolt borok értékében vendégeink szállást kapnak. Legyen szó páros elvonulásról vagy éppen születésnapi buliról mindenki megtalálja a számára megfelelő feltételeket.
Közös konyha, társalgó mellett és hamarosan egy wellness rész is helyet kap az udvaron.
A borklub tagság előnyei között nem elhanyagolható a sok díjnyertes boron felül, hogy rendezvényeinken elsőbbségi foglalást biztosítunk a tagjainknak, így semmiről nem maradnak le. Élvezzék a privát, csak Önöknek szóló borkóstolókat, rendezvényeket, az előre megbeszélt vacsora menüket melyet séfünk csak Önöknek készít el.
Honlap: www.tokajartwine.hu Facebook: Oroszlános Borbirtok | Facebook

A Disznókő Birtok, Mád, Tarcal és Mezőzombor határában


A tokaji nagy borok pincészete
A ‚Disznókő’ név, amelynek első ismert írásos említése 1413-ból származik, a birtok szívében található nagy, vaddisznó formájú kősziklára, vagy néhány geográfus szerint inkább a szőlőhegy alakjára utal. Az AXA Millésimes 1992-es tulajdonossá válása óta a jelenlegi birtokszerkezetet több, a borászat körül egybefüggő területen elhelyezkedő történelmi dűlő alkotja. Ezek a kivételes minőségű bort adó területek egykor főúri családok tulajdonában voltak. Az elmúlt évtizedekben felhalmozott tudásnak, a tokaji aszúk készítésében szerzett tapasztalatoknak köszönhetően a Disznókőt ma méltán tartják számon a tokaji nagy borok újjászületésének úttörői között.

A Disznókő egyike a Tokaji Borvidék azon birtokainak, amelyek egy tagban vannak: 112 hektárnyi szőlőről szüretelnek. Ezen túlmenően azon kevés pincészet közé tartozik, ahol a borászat is a szőlőben található, a pince kapuja közvetlenül a szőlőbe nyílik. Minden Disznókő bor itt készül, saját szőlőből.
A különböző területekről származó szőlőt külön-külön dolgozzák fel, amiből adódik, hogy úgy ismerik a birtok adottságait, mint a tenyerünket. Csak így lehetnek képesek a legjobbat kihozni a szőlőből. Az egyes termőhelyek legtisztább kifejeződését keresve olykor egy-egy kivételes parcella terméséből külön is készítenek bort, felmutatva az adott terület, például a Kapi dűlő különleges egyéniségét.
A Disznókő birtokot több történelmi dűlő alkotja, amelyek három 200-230 méteres vulkáni kúp déli és nyugati lejtőin helyezkednek el. Déli fekvésű dűlők: Illésházy, Kapi, Lajos és Hangács. A nyugati lejtőkön a nagy kiterjedésű Dorgó-dűlő fekszik. Az egyes dűlők eltérő tulajdonságúak (különböző alapkőzettel, talajtípussal, mikroklímával), egyedi karaktert kölcsönözve a boroknak. A Disznókő borok általában az egyes dűlőkből készült borok házasításával jönnek létre, de időnként „dűlős”, azaz kizárólag egy dűlő terméséből készült és palackozott bo-
rok is forgalomba kerülnek (Dorgó, Kapi Vineyard).
A Disznókő az egyik legjobban és legszebben aszúsodó terület a Tokaji borvidéken. Mint tudjuk, az aszúszőlő a teljesen beérett szőlőszemek botritizálódása, töppedése révén születik. A tökéletes aszúszemek számos tényező együttes hatására jönnek létre.
Az éghajlatra a hideg tél, a rövid tavasz és a hosszú, forró nyár jellemző, amelyet rendszerint hosszú „vénaszszonyok nyara” követ. A még mindig meleg őszi napokat hűvös éjszakák követik, majd a reggelek meghozzák a Tisza és a Bodrog árterülete és holtágai, valamint a szőlőhegy lábánál végződő Alföld nedves területei felől a nemes rothadáshoz elengedhetetlen párát.
A szőlőterületek tengerszint feletti magassága 135220 méter. Ez nem tűnik különösebben magasnak, de az Alföld peremétől mindössze nyolcvan méterre induló, teraszos kialakítású ültetvények igen meredeken emelkedve érik el ezt a szintet.
Bár a szőlők egy tagban helyezkednek el, a birtok talajai nagyon változatosak a fekvésüktől, tengerszint

feletti magasságuktól függően. Többnyire agyagos, ásványokban gazdag talajaink vulkanikus eredetű rioliton, riolittufán alakultak ki. Jó szerkezetűek, remekül tartják
a nedvességet, és könnyen felmelegszenek, hogy aztán a nap melegét visszasugározzák a tőkékre. A vulkanikus talajok ásványossága adja a borok „tüzét”.
A Disznókő Birtokon a Tokaj-Hegyalján engedélyezett hat szőlőfajta közül négy található meg: a Furmint (70%), míg a többi a Hárslevelű, a Zéta és a Sárgamuskotály.
Csak kézzel szüretelnek, több menetben augusztus vége és november eleje között, a szőlőfürtöket vagy bogyókat alaposan válogatva, egy adott területet többször is átjárva. A szőlőérés 3 fő állapotát különböztetik meg, amelyek különböző borstílusokat eredményeznek.
A szeptemberi teljes éréskor, amikor a bogyókon a túlérés és a nemes rothadás még nem jelentkezik, szüretelik a száraz boraik készítésére szánt szőlőt. Később, októberben is szüretelhetnek botritisz nélküli, enyhe túlérésben lévő fürtöket, amit az aszúkészítés alapborának, alapmustjának dolgoznak fel.
Október legvégén, november elején túlérett, nemes rothadással részben fedett vagy szinte teljes egészében botritiszes, többé-kevésbé aszúsodó bogyókat tartalmazó fürtöket és fürtrészeket szüretelnek. Ezek adják a késői szüretelésű borokat, illetve a koncentráltabb alapanyagból készülő Édes Szamorodnit.
Az aszúszőlőt szemenként szüretelik. Két jelenség vesz részt az aszúszőlő megszületésében: a Botrytis cinerea nevű gomba és a szemeknek a tőkén végbemenő betöppedése. E két tényező egyensúlya határozza meg az

aszúszemek, illetve rajtuk keresztül az évjárat karakterét.
Egy-egy fürtben a szemek eltérő ütemben fejlődnek, ezért az aszúszemeket kézzel, egyenként válogatják. Tapasztalt szüretelőink a birtok szőlőit kétszer, háromszor vagy négyszer is bejárják, hogy minden egyes aszúszemet ideális állapotában szedhessenek le.

Ez a hihetetlenül időigényes válogatási módszer garantálja aszúboraink legmagasabb minőségét. Az aszúé alkalmasint a leginkább munkaigényes szüret az egész világon: a tapasztalt szüretelők is mindössze 6-10 kilogramm aszúszemet tudnak csak egynapi munkával kiválogatni.
Az aszú a teljes szőlőfürtnek többnyire csak egy részét képezi: az összes szőlő legfeljebb 5-20 százalékából lesz aszúszem. Ráadásul mielőtt aszúvá érik, a szőlő elveszíti súlyának jókora részét: a gyakorlatban 1 kg aszúszem kialakulásához 5 kg ép szőlő szükséges..
Az egyes parcellákról származó aszúszemek külön rozsdamentes acélkádakban várják, hogy megkezdődjön az aszúkészítés varázslata.
A Disznókő birtokon a szőlőbogyók állapota szerint különféle bortípusokat készítenek: száraz, késői szüret, szamorodni és aszú. A Bor Hírlap stábja 2024 március végén Ujfalussy Szabolcs kereskedelmi igazgató vezetésével 8 féle meghatározó Disznókő bort kóstolt végig.


Természetesen két száraz borral kezdtünk, a 2022-es Disznókő Tokaji Dry Furminttal és a 2021-es Disznókő Inspiration Tokaji Dry nedűvel. Az előzőt nagy tartályban az utóbbi hordóban érlelték. Mindkettő könnyen fogyasztható halakhoz, szárnyasokhoz, friss ásványos borok.
Ezek után következtek az édes borok. A 2020-as Disznókő Tokaji Late Harvest 95% Furmint és 5% Zéta szőlőből készült – nagyon esős évben. Gazdagon botritizált fürtöket és fürtrészeket válogattak hozzá. Az egész fürtöket bogyózás nélkül préselték. A must nagyobb része acéltartályban erjedt, kisebb része tölgyfahordóban. 90gr/liter cukortartalma van ennek a késői szüretelésű bornak. Aranysárga, citrusos illatú volt, friss kajszi és mézes aromákkal. Kiváló apritif, de jól párosítható például sonkával is.
A 4. tételünk a 2021-es Disznókő 1413 édes szamorodni volt. Csak Furmint, s 10-ből 10 pontot érdemel, olyan jó. Teljesen botritiszesedett fürtökből készült. A bor 90%-a acéltartályban erjedt, a többi hordókban. 12 hónapos érlelést kapott a földalatti pincében 225 literes tölgyfahordókban. 141 gr/liter cukortartalommal rendelkezik ez a bor. Illatában a friss körte, az ananász a méz volt jellemző, ízében közepesen testes, jó savakkal rendelkező elegáns bort ismertünk meg. Tökéletes párosítás például libamájhoz.
Ezt követően az aszúk világába csöppentünk. A 2014es 5 puttonyos aszúval ismerkedtünk meg, amely 69% Furmint, 25% Zéta és 6% Hárs aszúszemeket tartalmazott, az alap bor pedig fele-fele arányban volt Furmint és Hárs. A fűszerek domináltak benne, ezért volt különleges: ánizs, kömény, gyömbér... Önmagában is fogyasztható desszert helyett, 10 év elteltével a legjobb meginni, ami azt jelenti, hogy éppen itt az ideje…
A 2016-os Disznókő Tokaji Aszú 6 puttonyos bor csak Furmintból készült. A bort 2 évig 225 literes tölgyfahor-
dóban érlelték, s 177gr/liter a cukortartalma. Sárgabarack, szantálfa és méz illatú. Nagy savasságú, jó szerkezetű intenzív, gazdag bor. Ázsiai ételekhez különösen ajánlott.
Megkóstoltuk a 2017-es Kapi Vineyard 6 puttonyos aszút is, amiből 5172 palackot készített a pincészet. Ez gyűjtőknek ajánlott speciális bor. Eddig csak öt esztendőben készült: 1999-ben, 2005-ben, 2011-ben, 2015-ben és 2017-ben. Az aszúszemek és az alapmust is Furmint. 164 gr/liter a maradék cukor benne. Nem magasak a savak, de nagyon elegáns a bor, amit 2 évig érleltek 225 literes tölgyfahordókban.
A csúcsok csúcsa a 2012-es Disznókő tokaji eszencia volt számunkra, amelyre a világhíres amerikai borszakíró, James Suckling 99 pontot adott a maximum 100ból. Az eszencia az aszúszemek saját súlya által kipréselt szabadon kicsepegett leve. Közel 200 ezer forint egy palack ebből az eszenciából, amelynek maradék cukortartalma 554gr/liter. Ezt a bort nem kortyolgatni kell, hanem kis kanálnyit fogyasztani belőle. A londoni legdrágább éttermekben egy kanálka 25 angol fontba kerül ebből, ami átszámítva több mint 11 ezer forint. Krémes szerkezetű ez az eszencia, méz, szelidgesztenye és szárított gyümölcs jegyekkel.

A tavaly 30 éves Disznókő Pincészet borainak 70%-a külföldre kerül, s 30% fogy el a magyar piacon, amelynek 10 százaléka száraz, 90 százaléka pedig édes bor. A borok minőségét Balogh Rita főborász határozza meg és garantálja. Egyedi látogatókat és akár ötven fős csoportokat is szeretettel várnak a pincészetnél kóstolásra. A Borbutikban az 1992-es évjárattól kezdve a Disznókő összes palackozott bora megvásárolható, a Tokaji Borvidékről és borairól szóló könyvekkel egyetemben. Fontos tudni, hogy a legjobb évjáratok a következők voltak: 2013, 2017 és 2019.
disznoko.hu






A világ kiemelt települései közé választotta Tokajt 2023-ban az ENSZ Turisztikai Világszervezete. Az alapításának 950. évét ünneplő város öt földrész mintegy kétszázhatvan településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak, és mozgatórugója a további turisztikai fejlesztéseknek.
Tokaj-hegyalján világszintű borászatok működnek. Olyanok például, mint a Szepsy Pincészet, amely nemrégiben Európa legjobb borászata lett, idősebb Szepsy István pedig bekerült a hírességek csarnokába, elnyerve a Hall of Fame díjat.
A borvidék már nemcsak az aszúról, s az édesborairól híres, hanem a szárazborok is sok elismerést aratnak. A nemespenésszel fedett történelmi borospincék meglátogatása életre szóló élmény.
Kezdje a tokaji borvidék felfedezését a Mercure Tokaj Center****superior teljes körűen, egyedi stílusban felújított szállodában. Élvezze Tokaj belvárosának érintését és az olyan lenyűgöző természeti csodák közelségét, mint a Tokaji hegyvidék és a TiszaBodrog találkozása.
A szálloda 55 frissen felújított szobájából 29 Standard- (ebből 2 mozgáskorlátozott szoba), 12 Superior-, 12 pedig Privilege szoba és 2 Executive lakosztály is a vendégek rendelkezésére áll. Gyönyörű kilátás nyílik a folyóra, vagy a hegyre minden szobából. Szoba áraink tartalmazzák a bőséges büféreggelit, valamint wellness részlegünk használatát.
Bel- és kültéri wellness élmények (kültéri május 15-től) várják a vendégeinket. Kültéri medencénkben jacuzzival, beltéri medencénkben élményelemekkel tesszük tökéletessé a pihenést. Wellness részlegünk finn- és infraszaunával, kényelmes pihenőágyakkal, gyönyörű környezetben vár mindenkit.
Ne hagyják ki Winestone éttermünket se, ami fantasztikus ételeket és borokat kínál.A Mercure Brand hitvallásához híven kiemelt szerep jut a Tokaj-Hegyalján termelt alapanyagoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak az éttermünk sikerességéhez.
Itallapunk és borlapunk összeállításakor azt tartottuk szem előtt, hogy vendégeinknek lehetősége legyen helyben megismerni a Tokaji borvidéket az itt készített borokon keresztül.

Wine Vibes – Hétvégi csomag 2024
Érvényes: 2024.01.18. - 2024.12.23.
Ajánlatunk foglalható: már
44 975 Ft / fő / éj ártól
Csomagár standard szobában:
179 900 Ft / 2 éj / 2 fő félpanzióval






Kikelet Pince és Ízműhely, Tarcal
Francia borásznő és díjeső
Berecz Stéphanie Franciaországból, a Loire völgyéből származik, 1994-ben végzett borász mérnökként Bordeaux-ban, majd pár hónapra Tokaj-Hegyaljára költözött gyakorlatot szerezni egy olyan nemzetközi csapattal, akik szakmailag nagy elismerésre tettek szert. Stéphanie-re a Disznókő pincészetnél elért munkasikere közben rátalált a szerelem is, így végleg Magyarországon maradt, s 2002-ben létre hozta társával, Zsolttal a családi pincészetüket. Kikelet lett a pince neve, mert számunkra ez jelenti a tavasz robbanását, az újjászületést.
A pincészet Tokaj-Hegyalján, az egykori rangos mezőváros, Tarcal szívében található, amely a borvidék egyik legdélibb települése. A tarcali területek már a régi feljegyzések szerint is kiemelkedő szőlőbirtokoknak számítottak a borvidéken. Ebből közel 7 hektárt vásároltak Stéphaniék. Zsolt foglalkozott a szőlővel, Stephanie pedig a borkészítéssel, s az összehangolt munka eredményeként hamarosan jöttek a sikerek is. 2010-ben a Kikelet Pince Tokaji Hegyközség Év Bortermelője lett. 2014-ben a Gault&Millau Hungary Év Borászata cím került a borászat birtokába. 2014-ben Berecz Stéphanie az év Boraszok Borásza címet nyerte el. 2016-ban a Pannon Bormíves Céh a tagjai közé választotta Berecz Stéphanie-t. 2019-ben a Kikelet Pince elnyerte a brit Travel and Hospitality Award-ot.
2015-ben, a Kikelet Pince épületének tetőterében, kialakításra került egy nagy kóstolóterem, borterasszal és szép kilátással. Kikelet Ízműhely lett a neve.
Kellemesen lehet itt borozni, kávézni, elfogyasztani egy sütit, hétvégénként akár bejelentkezés nélkül is!
A Bor Hírlap stábja 2024 március utolsó hetében kóstolt néhány bort a Kikelet Pincében, amely termelésének 60 százaléka száraz, s 40 százaléka édes bor. Kanadától Nagy Britannián és Franciaországon keresztül több ázsiai országba is eljutnak a Kikelet borok. Bár mint férj és feleség sajnos válásra került sor Stéphanie és Zsolt között, de a munkában együtt maradtak, s így bátran állítható, hogy garantált a további sok siker is.
A kóstolón a 2022-es évjáratú Kikelet Furminttal kezdtünk, amely a Debreceni Borozó című magazin tokaji száraz bor tesztjén az 1. helyen végzett 91 ponttal. Aranysárga színű ez a bor, mandulás, őszibarackos ízvilága van, szép savak, olajos test jellemzi. Igazán jó vétel, de Berecz Stéphanie szerint az elfogyasztásával érdemes várni még legalább 7 évet.
A Lónyai dűlőről származó 2021-es Hárslevelű került ezután a poharunkba. Ez a bor feszes, savban igen gazdag, akár 14 évig is a „jó arcát” mutatja majd.
A 2020-as Furmint-Hárslevelű Cuvée – amelynek 72%-a Furmint –, kifinomult eleganciát mutatott.Külön szüretelték a kétféle szőlőt, s a tudatos házasítás eredményeként van tartása ennek a nedűnek.
A Kikelet Pince első pezsgője 2013-ban született meg egy jégeső következtében. Az eredmény meglepő, és nagyon szerethető volt. Ma már nem is lehet elképzelni a Kikelet szortimentet pezsgő nélkül, amely tradicionális eljárással készül, vagyis a második erjedés palackban történik. Évente 3-4 ezer üveg kerül ebből forgalomba, s gyorsan el is fogy. Miután megkóstoltuk, nem volt kérdés, hogy miért! Ötödik tételként áttértünk az édesborokra. 2021-es késői szüretelésű nedűvel indítottunk, Furmint, Hárs és Sárgamuskotály elegye volt ez, 104 gramm cukorral, citrusos ízvilággal, kiváló egyensúllyal.
A 2019-es édes Szamorodni 124 gramm cukorral, míg a 2017-es 6 puttonyos aszú 182 gramm cukorral köszönt ránk, de a magas savak miatt nem éreztük egyik bort sem túl édesnek, ami örömteli volt.
Berecz Stéphani természetesen bemutatta a kis kézműves pincéjét is, ahol, tételtől függően, tartályokban és hordókban érleli a borait nagy szakértelemmel és szeretettel. Ez a pince nem olyan látványos, csiri-viri, mint sok nagy borászat pincéje, de Stéphanie elmondta, számára nem a külsőségek a fontosak, hanem a belbecs. S a magas minőséget egy kis, szerény pincében is garantálni tudja, amit be is bizonyított már az elmúlt évtizedekben.
Aki a tarcali híres Áldó Krisztus szoborhoz igyekszik kirándulni, az akarva akaratlanul is belebotlik a parkoló közvetlen közelében lévő Kikelet Pince és Ízműhelybe, ahol érdemes megállni egy pohár borra – jövet, menet! tokajkikelet.hu
A borászat művészete és a kivételes élmények találkozása

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tarcal
A szőlőbirtok története közel 30 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Gróf Degenfeld család úgy döntött, hogy – felelevenítve a több mint 150 éves családi hagyományokat – szőlőbirtokot létesít a tokaji borvidéken. Bár Degenfeld grófnő Németországban alapított családot, mégis rendszeresen látogat el a szeretteivel a birtokra, ahol nagyon kedvelnek elidőzni.

A tarcali birtok egy történelmi borospincéből, borászatból, egy 4 csillagos Superior kastélyszállóból és egy dombteteji kápolnából áll. A Bor Hírlap stábja 2024 március utolsó hetében ebben a fantasztikus hotelben töltött egy éjszakát. Bejártuk a pincét, a 35 hektáros szőlőültetvényt, amelyen 2009-ben 100 százalékban certifikált biotermesztésre álltak át, s kóstoltunk néhány kellemes bort is.
A Gróf Degenfeld borok stílusa tiszta és egyenes. A bio és vegán (a kezelőanyagok között nincs állati eredetű) fajtaborok elegáns és érthető módon közvetítik Tokaj szőlőfajtáit, a Furmintot, a Hárslevelűt, s a Sárgamuskotályt. A 2022-es Birtok Furmint bort kóstolva megállapíthattuk, hogy könnyed, szép savakkal rendelkezik, citrusos, gyü-

mölcsös jegyek figyelhetők meg benne. Nemcsak önmagában, hanem például boralapú koktélokhoz is kiváló ital. A 2022-es Hárslevelű szintén behízelgő volt számunkra, mint ahogy a 2022-es Muscat Blanc is. Ez reduktív eljárással készült, bodzás illatot árasztott, a 13 gramm cukor jól állt neki. A 2022-es Fortissimo késői szüretelésű Hárslevelű már 82 gramm cukorral rendelkezett, behízelgő volt, nyilvánvalóan desszertekhez illő.
A szőlőbirtok szamorodni és aszú borai a nemzetközi világversenyeken, így például a Decanter vagy a Mundus Vini viadalokon a legjobbak között szerepelnek. Mi a 2020-as szamorodnit kóstoltuk 152 gramm cukorral.

Áradt belőle a méz, a dió, s a sárgabarack ízvilága. 6 hónapot töltött hordóban.
A szőlőbirtok szőlészeti és borászati vezetője Sulyok Balázs, aki – a hagyományos tokaji borok mellett – nagy jelentőséget fordít a pezsgőkészítésre is. Az organikus Furmint pezsgő a 2019-es évjáratból aranyérmet, illetve a „Best in Class Organic Hungarian Sparkling Wine” különdíjat is elnyerte a 2023-as Champagne és pezsgő világbajnokságon.
A fentiek egyértelműen bizonyítják, hogy a tokaji termőhely és a tudatos munka milyen kivételes értéket tud teremteni.

Az exkluzív élményeket kereső borrajongók a 4 csillagos Superior kastélyszállóban egyedülálló élményt kaphatnak és kulináris élvezeteket szerezhetnek. A kastély berendezése, a szobák luxusa lenyűgöző, jó időben a szabadtéri medence partján lehet pihenni, s a kastély parkjában nagyokat sétálni.
Latorcai Csaba a kastélyszálló séfje számára fontos, hogy az étterem étlapján olyan fogások szerepeljenek, amelyek illenek a Gróf Degenfeld borokhoz. Az étel-bor párosítások kifejezetten harmonikusak, s fontos megjegyezni, hogy a fogások elkészítésekor a helyi és kézműves alapanyagok használata kap hangsúlyt. Az olyan hagyományos ételek mellett, mint a húsleves, s a kacsasült, sokféle különlegesség is található az étlapon. Bőven van választék. A birtok saját zöldség és gyümölcskerttel is rendelkezik.

A Gróf Dégenfeld kastélyszálló –Tóth Máté ügyvezető igazgató irányításával – nemcsak az egyéni utazókat és családokat várja, hanem a csoportokat is, s idén nyár elejétől a nagyobb rendezvényeknek is helyt tud adni, mert 2024 március végén felállítottak a hotel mögött egy hatalmas rendezvénysátrat, amelyben fontos szakmai konferenciákat és csodás esküvőket is lehet tartani. grofdegenfeld.com


,,Pörköléskor a legfontosabb megfontolásunk mindenféle trendtől függetlenül az, hogy az adott zöld kávénál mi az ideális pörkölési hőmérséklet és időtartam. Ezt nem lehet kézikönyvben megtalálni, rengeteg odafigyelést, kísérletezést és munkát igényel.”
Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra és kávézó

A Napfény íze és más csodák!
Az Erzsébet Pince 1989-ben alakult, amikor Prácser Miklós és felesége Erzsébet megvásárolta a 17. századi orosz borvásárló pincét Tokajban. A házaspár 15 éves tokaji borkombinátnál szerzett szőlészeti-borászati tapasztalattal úgy döntött, megalapítja saját családi pincészetét. Az első palackos tételük egy 1993-as 5 puttonyos aszú volt.
Jelenleg az Erzsébet Pince 15 000 palackot készít évente, a dűlőszelektált szárazboroktól kezdve a nagy édesborokig. Területeik Mád, Bodrogkeresztúr és Tarcal határában találhatók, jelenleg összesen 9,5 termő hektáron. A történelmileg első és másodosztályú dűlőkben, mint a Király, Betsek, Veresek, Sajgó, Zafír, gondos szőlőműveléssel, szigorú terméskorlátozással dolgoznak, céljuk a fokozatos átállás a biotermesztésre. A borász: ifj. Prácser Miklós, a kereskedelemért Prácser Hajnalka felel.
Prácser Hajnalkának a bor mellett a hobbija a kávé, ami annyira szenvedélyévé vált, hogy megalapította a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúráját, s megnyitotta Tokaj belvárosában a kávézóját.
– 2013 szeptemberében kezdtük meg a pörkölést itt, a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúrában – mesélte Prácser Hajnalka a Bor Hírlap stábjának, amikor 2024 március utolsó hetében meglátogattuk. – A világ minden tájáról vásárolunk zöld kávét, Brazíliától Afrikán át Indonéziáig. Mindig keressük a legmagasabb minőségű tételeket, csak speciality kávéval foglalkozunk. Ha rábukkanunk egy kiváló zöld kávéra akkor azt mindenképpen szelektáltan is csomagoljuk pörkölés után vendégeink számára.
Prácser Hajnalkáék készítenek saját kávékeverékeket is: eszpresszóhoz és filterkávéhoz is, vagy akár speciális igények alapján. Egy-egy keverék gondos kóstolások eredménye, de megéri! Minden frissen pörkölt kávét azonnal, aromaszelepes zacskókba csomagolnak, náluk régen pörkölt kávét nem találni.
A kávé szó eredetére két magyarázatot ismerünk. Az egyik szerint a délnyugati etióp tartomány Kaffa nevéből ered, a másik szerint pedig az arab kahwa szóból, ami eredetileg bort jelentett, de a fekete italra is ezt kezdték használni.
Hogyan jöttek rá, hogy kávé a kávé? Etióp kecskepásztor lett rá figyelmes, hogy miután az állatai egy piros bogyóból csemegéznek teljesen megkergülnek. Rájött, hogy a kávébogyóknak élénkítő hatásuk van. A jemeni szufi szerzetesek pedig arra jöttek rá, hogy ha ezeket a bogyóból kihámozott magokat megpörkölik, akkor egy igen ízletes és továbbra is kellemesen élénkítő italt kapnak.
natív kávékészítési technológiákkal, amelyek: V-60, drip decanter, karlsbadi kanna, aeropress, French press, syphon, hideg drip.
A Bor Hírlap stábja kétféle eszpresszót kóstolt, a ház keverékét és egy etióp kávét, szigorúan cukor és tej nélkül. Mindkettő nagyon magas minőséget mutatott, de óriási volt a különbség, főleg az, hogy az etióp kávéból a citrusosság áradt. Ezt követően a kávézó legnépszerűbb italát, a Napfény íze névre hallgató kávét kóstoltuk meg, aminek összetevői: eszpresszó kávé, tej, kurkuma, gyömbér és kókusz zsír. Nem csoda, hogy annyira szeretik a helyi vendégek és a turisták, tényleg hihetetlenül finom, s ráadásul még egészséges is.

– A Tokaji Kávépörkölő Manufaktúrában a pörkölővel egy helyen található kávézónkban vendégeink megkóstolhatják a single-origin kávékat és a keverékeket is – magyrázta Prácser Hajnalka. – Alapvetően az olasz kávéiskola italait kínáljuk melyeket egy háromkaros La Marzocco FB 80-as géppel készítünk elsősorban a ház eszpresszó keverékéből. A presszó kávéhoz 8 gramm frissen őrölt kávét használunk, fontos, hogy 92-93,5 fokos vízzel készüljön, s a 25 milliliter pontosan 25 másodperc alatt csöpögjön le a gépből. Brew bárunkban megkóstolhatják a vendégeink a szelektált kávékat vagy a filterkávéhoz készített keveréket alter-
Külön érdekességnek számította az alternatív CV-60-as kávé kóstolása. Egy japánból származó „kütyü” került az asztalunkra, amelyet Prácser Hajnalka ráhelyezett egy kis mérlegre. Pontosan kimért 16 gramm frissen őrölt kávét a filterébe, s 200 milliliter forró vizet öntött rá, amely szép lassan lefolyt, magába szíva a kávé értékes aromáit. Hárman ittuk meg ezt az adagot, a kávé állaga kicsit hasonlított a fekete teához, de az íze, s illata természetesen egész más volt, kellemes, lágy, friss italt kortyolgathattunk.
A kávézó falán hatalmas tábla hirdeti, milyen sokféle kávét lehet kérni a kapucsínótól kezdve a flat white-on keresztül a cortadóig, s persze a kávézóban vannak sütik is, sőt az Erzsébet pince borait is lehet kóstolni.
Külön említésre méltó, hogy a művészetek népszerűsítésére is figyel Prácser Hajnalka, most például éppen Debreczeni Zoltán festőművész alkotásai díszítik a falakat.
tokajcoffee.com
Ők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat 2023-ban
A Szuper 12-es listán 13 borvidék
A Magyar Borszakírók Köre 2023-ban nyolcadik alkalommal értékelte a magyar termelők által az elmúlt öt évjáratban készített száraz és félszáraz borokat.
Fehérbor kategóriában a balatonfüredi Figula Pincészet 2022-es Sóskút Olaszrizlingje, a vörösborok mezőnyében pedig a badacsonyi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet 2019-es Syrah-ja nyerte el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2023-as Magyar Bor Nagydíjat.
A Magyar Borszakírók Köre 2023-ban nyolcadik alkalommal értékelte a magyar termelők által az elmúlt öt évjáratban készített száraz és félszáraz borokat, és alkotta meg a legjobbnak ítélt fehér- és vörösborok Super 12-es listáját. A merítésben a tagok által 2023-ban kóstolt és magas minőségűnek tartott borok szerepeltek.
A beszavazott borok listája több fordulón keresztül folyamatosan szűkült, míg végül kialakult a tizenkét fehérbor és tizenkét vörösbor mezőnye. Ezek közül december végén, Budapesten rendezett vakkóstolón választotta ki a tagság a Magyar Bor Nagydíj 2023 nyerteseit.
A díj történetében először adott nagydíjas bort a Balatonfüred-Csopaki borvidék. A Badacsonyi borvidék már többször is szerepelt a legjobbak között, de most először történt, hogy nem fehér-, hanem vörösborral vitte el a nagydíjat, és az is először fordul elő, hogy mindkét díjazott borászat a Balaton borrégióban működik.
A 2023-as Szuper 12-es listákon ezúttal 13 magyar borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral Eger és Szekszárd (4-4), valamint Villány és Balatonfüred-Csopak (3-3).
A régiókat tekintve a balatoni borok 7 helyet hoztak el a 24-ből, és a Pannon borrégió is ugyanennyi helyet érdemelt ki. A borok között 17 a fajtabor és 7 a házasítás.
A közlemény érdekességként említi, hogy az olaszrizling egyre nagyobb helyet kap a fogyasztók és a szakma kosarában is, hiszen idén 5 Olaszrizling került be a tizenkét legjobb fehér közé.
A Magyar Borszakírók Köre tavaly alapított különdíjat akkor elhunyt alapító ügyvivő elnöke, Kosárka József tiszteletére. Az elismerést minden évben az a pincészet nyerheti el, amelynek legtöbb különböző borát jelölik a tagok a Szuper 12 választáson, azaz a legszélesebb borválasztékot képviseli a kiemelkedő magyar borok versenyében.

A díj 2023-as nyertese, az egri St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet az elmúlt nyolc évben 6 fehérborral és 8 vörösborral került fel a legjobbak Szuper 12-es listájára, és a 2023-as megmérettetésen 5 különböző borát is jelölték a tagok.
Jogállam és működő piacgazdaság – a sikerek legfőbb termőtalaja
Ismeretlen borból világmárka
Albariño és Rías Baixas – hogyan lett egy külföldön sokáig ismeretlen, csak helyben fogyasztott galíciai szőlőfajtából és borból, lokális noname borvidékből csupán harminc év alatt világmárka?

Mert mára az lett: az Albariño az USA hatalmas piacán is ismert és keresett lett. Kellett hozzá nyilván egy termőhelyi brand, a Rías Baixas, ami Galícia óceáni partvidét, Spanyolország hűvösebb északi, atlanti régióját jelenti (egészen kiváló konyhával amúgy, véreshurkás kagylóval.) 1988-ban alapították meg csak 500
hektárral, amiből mára lett 5000 és bővül, kellett az erős savgerincű, nagyon karakteres, nem gyümölcsös, hanem csillogó, sós-ásványos borokat adó szőlőfajta, ami jól passzol a régiós ételekhez, és végül a szerencse is, hogy a világízlés elment a nem érlelt, friss, üdébb borok felé. Meg persze az is, hogy délen már nehéz jó savú fehéreket készíteni.
Akárhogy is, a spanyolok ezt is megcsinálták. És mindig érdemes egy-egy újabb Rías Baixas bort kipróbálni, leemelni a polcról Spanyolországban, ott van belőle választék, a közepes 10-20 eurós ár régióba esnek, ami nem is alacsony ott, ahol már 3-5 euróért is van iható tömegbor, 6-10 között meg jók, akad az Albariñók között is minőségbeli különbség, de igazán lefelé kilógó rosszal nem lehet találkozni. Tán ez az egyik titkuk, a minőségrontás szóba sem jöhet, és van méretgazdaságosság is, megfelelő koncentráció, hiszen a földpiac természetesen szabad, és pár hektárokon kár is próbálkozni versenyképességgel. Ha jön a kereskedő, tudni kell neki adni legalább százezer palackkal, ez tőke koncentráció nélkül nem megy. Szabadpiac kell ehhez is.
Szóval sokféle oka lehet, hogy a régió és a bora világsztár lett. És biztos mögötte van az erős országimázs is, ami Spanyolországot a diktatúra bukása és az EU-ba való eredményes integráció óta körülveszi.
Ha minden nap megiszunk egy pohár bort…
Ez történik a testünkkel!
Mindenkinek van egy barátja, ismerőse vagy családtagja, aki a bor megszállottja. Van, aki az ízéért, más az egészségvédő hatása miatt fogyasztja. Mutatjuk, miért lehet jó, ha megiszunk egy-egy pohár finom bort esténként.
A borról már régóta úgy gondolják, hogy az egészségünk hasznára válhat, mindaddig, amíg mérsékelten (!) fogyasztjuk. Annak ellenére, hogy általában a vörösbor kap nagyobb figyelmet, egy amerikai tanulmány szerint a fehérbor hasonló egészségügyi előnyökkel járhat.
Ezek pedig a következők:
1. Tovább élhetünk. Egy pohár bor egy nehéz nap után hosszabb életet eredményez - állítják a Harvard kutatói. A rendszeres, ám mértékletes borfogyasztók halálozási aránya 34 %-kal kisebb, mint a sör vagy röviditalok szerelmeseié.
2. Nem égünk le a napon. Egy spanyol tanulmány szerint a borban lévő antioxidánsok megvédhetik bőrünket a napégéssel szemben. Ha a bőrünk káros UV sugárzásnak van kitéve, kémiai reakciókat vált ki a szervezetben. Ez a kémiai reakció a bőrsejtek sérülését és égését okozza, ám

a szőlőben található antioxidánsok leállíthatják azt a kémiai folyamatot, amely megöli a bőrsejteket ami és napégéshez vezet. Tehát legközelebb, amikor a barátainkkal a parton élvezzük a koktélokat, válasszunk helyette inkább egy pohár bort!
Egy pohár bor egy nehéz nap után hosszabb életet eredményez
3. Jót tesz a szívnek. A vörösborról már régóta tudjuk, hogy segít megvédeni a szívünket. A borban lévő antioxidánsok bizonyítottan növelik a HDL koleszterinszintjét, ami a vérben megtalálható, védő koleszterin, és ami a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását csökkenti. (A nagy mennyiségben fogyasztott alkohol azonban pont a szív gyengülésével jár!)
4. Csökken a diabétesz esélye. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a mérsékelt ivóknak 30 százalékkal alacsonyabb esélyük van a 2-es típúsú cukorbetegség kialaku-

lására - azonban ügyelni kell arra, hogy ne lépjük túl ezt a határt. Ha a borról, mint gyógyszerről beszélünk, véssük az eszünkbe: a kevesebb több!
5. Boldogabbak leszünk. Mindannyian kicsit nyugodtabbnak érezzük magunkat egy pohár bor elkortyolgatása után. A stressz elmúlik, miközben a barátainkkal és a családunkkal vacsorázunk, élvezzük a jó beszélgetést és a kellemes hangulatot. Kiderült, hogy ezek a jó érzések ennél többet is jelentenek: a BMC Medicine egyik tanulmánya szerint a mérsékelt borbevitel védelmet nyújt a depresszió ellen. Azonban rendszeres, nagyobb menynyiségű alkoholfogyasztás esetén megnő a depresszió kialakulásának esélye.
6. Csökkentheti a rák kockázatát. A rendszeres, túlzott alkoholfogyasztás növeli a rákos megbetegedések esélyét, a mérséklet vörösborivás azonban segíthet csökkenteni egyes daganattípusok, például a mellrák kialakulásának kockázatát. A vörös szőlő héján talált vegyi anyagok csökkentik az ösztrogénszintet és növelik a tesztoszteronszintet a premenopazában lévő nők körében. Ez a hormonális eltolódás csökkenti az emlőrák kockázatát.
7. Jót tesz az agyműködésnek. Nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás után egészen biztos, hogy az agyunk nem lesz pengeéles, ám az esti borivás megakadályozhatja a vérrögök kialakulását. Azoknál, akik egy kevés bort fogyasztanak esténként, nyolc százalékkal alacsonyabb a stroke kockázata. Azonban azoknál, akik ennél többet isznak, 14 százalékkal növekszik a stroke kockázata. Egy pohár vörösbor a vacsora mellett csökkenti a demencia kockázatát is. A mérsékelt vörösborfogyasztóknak 23 százalékkal alacsonyabb az esélye arra, hogy a demencia kialakul, mint azoknál, akik nem fogyasztanak a vörös nedűből.

Mikor és miért kell a szőlő csonkázását, hónaljazását elvégezni?
Mi a haszna a zöldmunkának?

A termőhajtások visszavágásával közvetlenül a virágzás előtt a kötődést fokozhatjuk. Megfelelő beavatkozásunk eredménye a fürtök tömöttebbé válása, vagyis a termésmennyiség növekedése. A csonkázás vagy más néven tetejezés, a tőke összes hajtásának a visszavágását jelenti. Csonkázással a hosszanti
A szőlőn a vegetációs időszakban számos zöldmunkát kell elvégeznünk a sikeres termésszüret elérése céljából. Ide tartozik a csonkázás és a hónaljhajtások mellett a rügy- és hajtásválogatás, a kötözés, a lombfal kialakítása, a levelezés és a fürt- vagy virágritkítás.
A csemege- és borszőlőfajták zöldmunka igénye igen eltérő, de az egyes fajták között is nagymértékű különbségek lehetnek. A hajtások visszavágását többféle célból végezzük, így elvégzésének idejét is eszerint választjuk meg.
növekedést akadályozzuk meg, valamint nagyban elősegítjük a vesszők jobb beérését a tartalékok képzése céljából.
A hónaljhajtások eltávolítása vagy visszavágása alatt a másod-, esetleg harmadrendű hajtásokkal elvégzett munkálatokat értjük. Ezen hajtások kezdetben nagy mennyiségű vizet és tápanyagot használnak fel és csak később érik el az asszmilátumok termeléséhez szükséges, s elvárható méretet.
Eltávolításukkal a főhajtások későbbi öregedése érhető el, ezáltal kondíciójuk jelentős mértékben javítható. A lombozatban kialakuló mikroklíma is kedvezőbben alakul, valamint megszűnik árnyékoló hatásuk is.
Növényvédelmi szempontból is ajánlatos a hónaljhajtások eltávolítása, hiszen a kórokozók, kártevők megjelenési helyéül szolgálnak.
Az erősebb növekedésű tőkéken már a virágzás előtt is megjelenhetnek a hónaljhajtások, de többségében csak a virágzás vagy a csonkázás következtével, a nyári időszakban. A másodlagos hajtások, melyek a fürtzónában képződtek nagymértékben árnyékolnak, ezért tőből való eltávolításuk javasolható. Abban az esetben, ha a főhajtás pl. fagy, vagy kártevők által sérülnek, de a rajtuk előbújó hónaljhajtások életképesek, a lombfelület ezen zöld részek meghagyásával megfelelően pótolható.
K.G.

Zambartas borászat, Ciprus
A jólismert ciprusi tengerparti üdülőhelytől, Limassoltól nem messze található a Trodos-hegyen lévő turistaközpont, Omodos előtt 11 kilométerrel a Zambartas borászat, amely az ország egyik legismertebb és kedveltebb pincészete. Itt járt borkóstolón a Bor Hírlap stábja 2024. február végén. Adriana Olivia, a Zambartas Pincészet sommelierje fogadott minket. A román származású hölgy, aki 3 nyelven folyékonyan beszél, rögtön felismerte az egymás közti beszélgetésünk alapján, hogy magyarok vagyunk, s így különlegesen kedves volt velünk, s bemutatta a borok mellett a koracél tartályokat tartalmazó alagsori bor műhelyet, s a francia tölgyfahordókkal teli érlelőpincét is. Itt megismerhettük azt a 18 literes kiszerelésű Zambartas shiraz vörösbort, amelynek ára 750 euró, s amit elsősorban az orosz vendégek vásárolnak előszeretettel.
A Zambartas család borászati története az 1970-es évekig nyúlik vissza, amikor az akkori fiatal Akis Zambartas Franciaországba ment, Lyonban kémiát, majd Montpellier-ben borászatot tanult. Ciprus első egyetemi végzettségű borászaként tért vissza hazájába, és sikeres karriert futott be a sziget egyik legnagyobb borászatánál.

Tudományos elméje nem nyugodott, és az 1980-as években olyan kutatást végzett, amely 20 évvel később megváltoztatta a ciprusi borászat irányát. Négy évig tartó úttörő munkája során 13 elveszett ciprusi őshonos szőlőfajtát azonosított és rögzített.
2006-ban Akis Zambartas úgy dönt, hogy követi álmát, s saját butikpincészetet alapít, amelynek középpontjában az őshonos fajtákból származó minőségi borok készítése áll. A sarkalatos pont fia, Marcos Zambartas csatlakozása volt, aki kilépett a vállalati világból és Ausztráliába repült borászati tanulmányok céljából.
Két évvel később Marcos visszatért Ausztráliából gyakorlati borkészítési tapasztalattal, holland barátnővel és az Adelaide-i Egyetemen szerzett borászmesteri diplomájával. Természetesen azonnal csatlakozott az apjához a pincészetben. Azóta a Zambartas borászat évi 120 000 palack bort készít a több mint 13 hektár szőlőültetvényén.
Marcos jelenleg a feleségével, Marleennel együtt vezeti a pincészetet nagy szenvedéllyel és lelkesedéssel.
Mi egy 90 perces kóstolásra fizettünk be 17.50 euroért. Egyedülálló kóstolási élményt kínált Adriana Olivia - összesen 5 prémium és Single Vineyard borból, Marcos Zambartas válogatásából. A borok olyan szőlőültetvények gyümölcséből készülnek, ahol bio- szőlőtermesztést alkal-

maznak. Azzal a céllal készülnek, hogy kifejezzék helyi terroirt és megmutassák őshonos fajták egyediségét. A kóstoló árába beletartozott egy tapas tál halloumi sajttal, vékonyra szeletelt bio borban érlelt sonkával, frissen vágott szezonális gyümölcsökkel, dióval, hagyományos ciprusi kétszersülttel és bio olíva olajjal.
A Zambartas válogatás borok közül nekünk a friss citrusos ízű Xynisteri nyári „balkon bor” ízlett a legjobban, a vörösek közül pedig a Shiraz-Lefkada cuvée, amely 1 éveig volt francia tölgyfahordóban, majd újabb egy évig palackérlelést kapott. Elegáns, hosszú lecsengésű borról beszélünk, amelynek 15,5 % az alkohol tartalma.
A Single Vineyard borok közül a Mavro rozé vitte a prímet, könnyen iható, világos színű 12% alkoholos bor.

A kóstolót a 7 éves Commandaria megismerésével fejeztük be, ez a leghíresebb ciprusi bor. Ebből az édes nedűből a 0,5 literes üveg 65 euróba kerül.
A borkészítéshez a helyi Mavro (fekete) és Xinisteri (fehér) szőlőfajtákat használják fel. A szőlőnek legalább 4 évesnek kell lennie, az öntözés tilos. A szőlőt a tőkén hagyják érni, amikor a cukortartalom eléri a maximális szintet, és leszüretelik. A szőlőt a napra teszik, hogy a cukortartalom a folyadék elpárolgása révén növekedjen. Ennek eredményeként a gyümölcs lekvárosodik. A gyümölcslevet gondos zúzással és préseléssel nyerik ki. Az erjesztés a Commandaria régió 14 kijelölt településén belül történik. Az alkoholtartalom eléri a 15%-ot. A törvény által előírt kétéves érlelés tölgyfahordóban. Néha a fent említett ciprusi övezeten kívül, szigorú ellenőrzés mellett és a ciprusi törvények által meghatározott feltételek mellett kerül rá sor.
Ciprusi turizmus és gasztronómia
Hódít a meze és a Commandaria! Bor Hírlap
Ciprus nagyon népszerű nyaralóhely a magyarok körében, mert olcsón elérhető Budapestről direkt fapados járatokkal. Az olyan tengerparti városok, mint Páfosz, Limassol, Famagusta és Lárnaka mindig hemzseg a turistáktól. A főváros, Nicosia azonban sokkal kevésbé látogatott, annak ellenére, hogy érdemes ide is ellátogatni, mert a történelme és a kultúrája egyedülálló.

Nicosia az utolsó ketté osztott főváros Európában, 1974 óta megosztott Ciprus fővárosa. Azóta a ciprusi törökök a sziget északi részén, a ciprusi görögök pedig a sziget déli részén élnek. A sziget északi részét gyakran figyelmen kívül hagyják a turisták, pedig kifejezetten izgalmas felfedezni rejtett kincseit és látványosságait, oszmán építészeti emlékeit, mecseteit, hangulatos tereit. Észak-Nicosiába három átkelési ponton, útlevéllel vagy érvényes személyi igazolvánnyal lehet átmenni.
Délen az euró a fizetőeszköz, északon pedig a török líra. Sok helyen északon is elfogadják az eurót, de jobb, ha észben tartjuk, hogy szükség lehet pénzváltásra. A „falakkal körülvett város” Nicosia legjobb részeit rejti, a legtöbb érdekes hely és a legjobb tavernák az óvá-

rosban találhatók. A Ledra utcai átkelőhely az óváros közepén helyezkedik el, így gyalogosan is kényelmesen bejárható mind az északi, mind a déli Nicosia.
A velencei falak védik Nicosiát. Az első városfalakat a középkorban építették, de a XVI. század közepén a Velencei Köztársaság teljesen átépítette őket. A falak nagyrészt még mindig épek, és a kelet-mediterrán térség legjobban megőrzött reneszánsz erődítményei közé tartoznak. Fontos turisztikai látványosságot jelentenek.
A sziget leggazdagabb bizánci művészeti gyűjteménye található a Bizánci múzeumban. A IX. századtól a XIX. századig mintegy 230 ikon, valamint a ciprusi bizánci művészet egyéb jellegzetes darabjai, például szent edények, miseruhák és könyvek láthatók itt.
Zaha Hadid építész tervezte azt a különleges közparkot, mely a ciprusi Nicosia velencei falai mentén húzódik. A többszintes Eleftheria tér a szárazárok egy szakaszán épült, amely a velencei falakkal együtt a város legrégebbi részét és az új városrészek közötti határt jelöli. A nagy hőségben a hűsölésre vágyók paradicsomává válhat a fákkal szegélyezett, vizes elemekkel tarkított park, melynek elsődleges célja a zöld területek növelése. Mivel a velencei falak és a vizesárok átnyúlik a Ciprus görög és török részét elválasztó zöld vonalon, így a tér a két nemzet békés együttélését is jelképezi.
Ciprus híres ízletes és egészséges gasztronómiájáról, melynek alapfogásai a tenger gyümölcsein alapulnak, ugyanakkor ízvilágában jól érvényesül a görög, a török és a keleti konyha. Leghíresebb fogása a „meze”, amely lényegében egy kiadós előételnek felel meg 15-20 féle kóstolóval. Ebben ugyanúgy megtaláljuk a különféle húsokat, halakat, kolbászokat, mint a sajtféléket, salátákat és többféle mártást, pürét (ez utóbbiak közül a leghíresebbek a talauri, amely a tzatziki ciprusi változata, a padlizsánkrém, vagy a humusz, vagyis a csicseriborsókrém).
Édességeikre a keleti gasztronómiából ismert zselés mandulás sütemény (lukumi), a szegfűszeges sziruppal nyakon öntött zölddió (kandaki) és a különféle baklavák a legjellemzőbbek.

Ciprus borai világhíresek, annál is inkább, mivel a szigetországot tartják a világ legelső borkészítőjének. Leghíresebb borfajtái a Xynisteri, a Commandaria és a Mavro, bár ezek mellett megtaláljuk még a Shirazt és a Cabernet-t is.
Lárnaca híres tengerpari korzóján, a Phoinikoudes-sétányon számtalan különféle, jó minőségű éttermet és tavernát találunk, több közülük bizonyos ételfélékre specializálódott. Limassol, Páfosz és Nicosia szintén tele van jobbnál jobb tavernákkal, s mediterrán éttermekkel.

Alasia Boutique Hotel & Spa
Limassol, Ciprus

Modern, kényelmes és hívogató


Cipruson pihentem 2024. február végén. Azért választottam ezt az úti célt, mert az egyik fapados légitársaság 11 600 forintért kínált repülőjegyet Budapestről Lárnacába oda-vissza. S a kocsibérlés is elérhető áron volt, 40 ezerért adtak egy kisautót egy hétre.
Az időjárásjelentés 20 fokot igért, de szerencsére ennél több volt, 22-25 fok, fényűző napsütés, le is sültünk a feleségemmel.
Az ellentétes közlekedést nehéz volt megszokni, főleg a dupla körforgalmak okoztak problémát a vezetésnél, de azért Larnacából elmentünk a feleségemmel kirándulni más tengerparti városokba is, s megúsztuk az utakat baleset nélkül.
Limassolba is eljutottunk, ami nagyon tetszett. Különösen azért, mert egy szuper szállodában kaptunk helyet, az Alasia Hotelben, amelynek a vendégei sokszor nevezik ezt „igazi otthonnak…”
Limassol egyik legrégebbi szállodája ez, amelyet 1963 óta ugyanaz a család üzemeltet és irányít, jelenleg Nikos Thrasyvoulou vezetésével. Az Alasia Hotel városi szálloda, a villanegyedben, viszont gyalogtávolságra

található a híres tengerparti promenádtól és az öreg városrésztől, valamint a bárokkal és éttermekkel teli kikötőtől, ahol finom koktélokat ittunk.
2010 júniusától jelentős átalakításba kezdett az Alasia hotel menedzsmentje, s ma igazán fényűző szálloda fogadja a vendégeket. Az Alasia Hotel exkluzív választás azok számára, akik eleganciára, a részletekre való odafigyelésre és a kifinomultságra vágynak, ahol a modern művészet és az egyszerű design találkozik, hogy lenyűgöző harmóniát hozzon létre, sok virág és gyertyadíszítéssel.
A hotel hallja lenyűgöző, tele vörös rózsákkal, érkezéskor finom üdvözlő itallal vártak. Minden szoba és lakosztály ízlésesen berendezett, s bútorozott erkéllyel rendelkezik. Gyümölcs és ásványvíz bekészítés volt a szobánkban, minibár, 81 cm-es síkképernyős műholdas TV, széf, nagy tükör, s luxus piperecikkek vártak minket. Ingyenes vezeték nélküli internet kapcsolat is a rendelkezésünkre állt.
Mivel parádés idő volt, rögtön a becsekkolás után lementünk a nyitott medencéhez ejtőzni egy kicsit, s inni
egy koktélt, majd bejelentkeztünk a Spa-ba szaunázni, gőzfűrdőzni. A Spa nyugodt, békés és kiegyensúlyozott időtöltést nyujtott. Az Alasia szálloda tágas luxus gyógyfürdője kényeztetést, lelki megkönnyebbülést és nyugalmat kínál minden belépő számára, s ezt magunkon megtapasztaltuk.
A fiatalító kezelések káprázatos skáláját kínálják itt, amelyek ötvözik az ősi és a modern technikák legjobbjait. Három kezelőszobájával, pihenő zónával, meditá-




ciós ágyakkal, szaunával, gőzkabinnal és egy csodálatos jacuzzival sokakat vonz a Spa. Az Ozone fedett medence használata igazán kellemes a megnyugtató színes megvilágítással, s a 30 fokos hőfokkal.
A Cybex Fitness Equipment Gym is nagyon népszerű azok körében, akik a sportos pihenésre esküsznek.
Egyedülálló kulináris élmény várja a vendégeket helyi, mediterrán és nemzetközi ételek ízletes interpretációival „The POLO Bar étteremben” Chris Theofanous séf Ciprus egyik TOP gasztronómiai guruja, ünnepelt a szakmájában. Kíváncsiak voltunk a feleségemmel, hogy milyen kulináris csodákat kóstolhatunk. Előételként grillezett polipot kértem, míg a feleségem St. Jakab fésűkagylót. Mámor volt mindkettő, ezt onnan tudom, hogy elosztottuk. Főételként én iberico sertés sültet választottam, a feleségem pedig grillezett tőkehalat, mert ő a diétás vacsorát helyezi előtérbe. Ezek is álomszerűen voltak elkészítve és tálalva. Chilei Chardonnay bort ittunk hozzá. Desszertnek újra gondolt creme brüllét kértünk, s ez annyira újra volt gondolva, hogy nem is hasonlított a hagyományosra, viszont csodás ízvilágot ismertetett meg velünk. A vacsora végén a ciprusiak híres édesborát, a Commandariát kértük ki. Ez az ő Tokaji aszújuk, a cukorfoka az egekben van, vitathatatlanul finom, de fél deci is bőven elég belőle zárásként lefekvés előtt.
Két éjszakát töltöttünk az Alasia hotelben, de ma már tudom, hogy jobb lett volna, ha több éjszakát foglalunk itt, mert olyan szuper élményt nyújtott.
L. Kelemen Gábor





Luxus a tenger szintjén!

Ahol az idő el van felejtve… A Constantinou Bros Asimina Suites Hotel luxus, 5 csillagos, felnőttközpontú, csak lakosztályt kínáló szálloda, saját gyönyörű homokos stranddal és 2 szabadtéri (összekapcsolt), édesvízű úszómedencével. Egyes lakosztályok saját merülő medencével és fapadlózatú terasszal rendelkeznek, a további lakosztályokhoz nagy erkély tartozik.
A szálloda csendes helyen található, mégis rövid távolságra a páfoszi repülőtértől, a városközponttól, az üzletektől és az éjszakai élettől.
A lakosztályok rendkívül sokféle kényelmi szolgáltatást kínálnak, többek között légkondicionálóval és központi fűtéssel, külön nappalival (a legtöbb típusú lakosztályhoz), deluxe márvány fürdőszobával, síkképernyős műholdas LCD TV-vel és rádióval, széffel, fürdőköpennyel és papuccsal, teával és kávéfőző, kávéfőző, minibár, hajszárító, vasalási lehetőség és még sok más különlegesség.
A különleges szolgáltatások közé tartozik az ingyenes Wi-Fi minden szobában, a közös helyiségekben és a kertekben, valamint az ingyenes parkoló.
A sport- és szabadidős létesítmények közé tartozik 2 szabadtéri édesvízű medence, 1 fedett fűtött medence, kivilágított teniszpálya és kiváló bowling-lehetőségek az Asimina közeli testvérszállodáiban.
A hotel gyógyfürdőjében terápiák és testkezelések lenyűgöző választéka, fodrászat várja a vendégeket, valamint gépekkel jól felszerelt edzőterem, szaunák (az egyik textil nélküli), s gőzfürdő.
https://www.asimina-cbh.com


A fényűzően felújított Athena Beach Hotel büszkén kínálja a vendégeknek egy 5 csillagos luxusszállodával egyenértékű szolgáltatásait és kényelmet.
A szálloda közvetlenül Páfosz Kato tengerpartján található, kellemes sétára a festői kikötőtől, a régészeti lelőhelyektől, az üzletektől és az éjszakai élettől.
Egy buszmegálló közvetlenül a szálloda előtt található, és taxik mindig rendelkezésre állnak. A szállodában a parkolás ingyenes a vendégek számára.
Az üdülőhely könnyen megközelíthető autóútra található a sziget két nemzetközi repülőterétől, mindössze 15 km-re pafoszitól és 140 km-re lárnakaitól. A golf szerelmeseinek - további bónuszként - négy szuper golfpálya áll rendelkezésre, amelyek autóval könnyen megközelíthetők.
Az 520 szobát és lakosztályt prémium fahatású padlóval korszerűsítették, és minden fürdőszobát kortárs és fényűző berendezéssel bővítettek, beleértve az új csempéket a friss megjelenés érdekében. Ezen kívül fürdőkád vagy zuhanykabin közül választhat, luxus piperecikkekkel kiegészítve. A „Legyünk együtt” szállásélmény részeként a családi egybenyitható szobákat nagyobb familiák számára tervezték, hogy több minőségi időt töltsenek közösen.
Új szuperior medencés szobák is kialakításra kerültek, amelyek teraszáról közvetlen hozzáférést biztosítanak a közös medencéhez! A fényűző szobák és lakosztályok tágas erkéllyel és a padlótól a mennyezetig érő ablakokkal büszkélkedhetnek, kilátással a Földközi-tengerre vagy a szálloda csodás kertjére. Ami a kényelmi szolgáltatást illeti, többek között luxus minőségű ágyak, ingyenes, nagy sebességű Wi-Fi, széf, műholdas TV, fürdőköpeny és papucs, tea- és kávéfőzési lehetőség áll rendelkezésre, érkezéskor ásványvíz vár mindenkit a szobákban.
Az Athena Beach Hotel exkluzív zónát kínál a 16 év felettiek számára, amely egy külön medencéből, napozórészlegből és egy vízibárból áll.
A szabadidős létesítmények között 4 külső, édesvízű úszómedence (az egyik csak felnőtteknek szól), 2 pancsolómedence, egy fedett uszoda (novembertől-áprilisig fűtött), valamint beltéri- és kültéri jakuzzi is található. Ezeken kívül a teljesen új Oasis Splash-t a végtelen ideig tartó interaktív és biztonságosszórakozáshoz hozták létre - minden korosztály számára. A meglévő 25 m hosszú csúszdán kívül a hotel egy extra, új, 42 m hosszú vízi csúszdát is kínál külön kiszállómedencékkel és a közelben található színes permetező játékokkal.

A kivilágított teniszpálya, a 24 pályás fedett- és szabadtéri Bowls Green, a játszótér és a nyári időszakban szervezett programokkal rendelkező Kids’ Club fokozza a létesítmények változatos választékát, így a szálloda ideális helyszín párok és családok számára egyaránt.
A szálloda Elixir Spa-ja tökéletes hely a pihenésre. Fűtött medencével, 2 szaunával, 2 gőzfürdővel, teljesen felszerelt edzőteremmel és fodrászszalonnal várja vendégeit. Kényeztesse magát a professzionális masszázsok, aromaterápiás és testkezelések, valamint az aromaterápia csábító sorával, amelyek megnyugtatják és megfiatalítják.
Nincs is jobb módja a nap befejezésének, mint egy pihentető naplemente, mielőtt megkóstolna egy exkluzív és romantikus gyertyafényes vacsorát!
Folyamatosan arra törekszünk, hogy élvezetessé tegyük nálunk tartózkodását, segítve a fáradtság feloldását, valamint elősegítve a test és a lélek megújulását, bár biztosan hiányozni fog a nap, a tenger, a mediterrán étrend és a ciprusi bor… https://www.athena-cbh.com

Fényűző vízparti célpont!

A Constantinou Bros Athena Royal Beach Hotel egy felnőttközpontú, 4 csillagos, vízparti szálloda Páfoszon a Kato beachen. Régészeti látnivalók, éttermek, bárok és üzletek rövid távolságra találhatók. Néhány méterre a szálloda bejáratától van egy buszmegálló, és a taxik is mindig elérhetők. A parkolás ingyenes a vendégek számára.
Az üdülőhely 15 km-re fekszik Páfosz repülőterétől és 140 km-re a larnacai repülőtértől. Négy kiváló golfpálya rövid autóútra található. Minden szoba nagy erkéllyel rendelkezik, ahonnan fenséges kilátás nyílik a tengerre vagy a szálloda hatalmas kertjére.
A szobákban légkondicionáló és fűtés, síkképernyős műholdas LCD TV és rádió, fürdőköpeny és papucs, széf, hűtőszekrény, hajszárító, vasaló, kávéfőző, valamint tea- és kávéfőző található.
A szálloda szabadidős létesítményei 3 édesvízű úszómedencét, beltéri és kültéri jakuzzit, kivilágított teniszpályát és 24 pályás zöld bowlingpályát foglalnak magukban.
Élvezze a finom ételeket a szálloda változatos tematikus estjein, és akár egy romantikus gyertyafényes vacsorán is!
A szálloda gyógyfürdőjében fűtött medence, szaunák, gőzfürdő, jól felszerelt fitneszterem, fodrászat található. Professzionális masszázsok és testkezelések széles választéka áll rendelkezésre.
https://www.athenaroyal-cbh.com


A Constantinou Bros Pioneer Beach Hotel egy felnőttközpontú, 4 csillagos tengerparti szálloda Páfoszban, a Kato beachen, amely közel található a turisztikai és régészeti látnivalókhoz, valamint éttermekhez, bárokhoz és üzletekhez. A szállodában a parkolás ingyenes a vendégek számára. Ez a hotel 15 km-re fekszik a pafoszi- és 140 km-re a larnacai nemzetközi repülőterétől.
Minden szobához nagy erkély tartozik, kilátással a Földközi-tengerre vagy a környező nyugodt tájra, s luxus fürdőszoba. Gyümölcs, bor és egy üveg ásványvíz várja a vendégeket érkezéskor. Bizonyos szobatípusokhoz privát pavilon , illetve napozóágyak ingyenes használata jár.
A szobákban többek között légkondicionálás és fűtés, síkképernyős műholdas LCD TV és rádió, hűtőszekrény, minibár, hajszárító, fürdőszobai mérleg, smink-/borotválkozótükör, fürdőköpeny és papucs, széf, vasalási lehetőség, kávéfőző található, valamint teafőzési lehetőség is van.
A sport- és szabadidős létesítmények közé tartozik 1 édesvízű úszómedence jakuzzival, 1 fedett fűtött medence jakuzzival, beltéri és kültéri rövid szőnyeges tekepálya, szabadtéri Green Bowls létesítmények, s kivilágított teniszpálya.
A szálloda Elixir gyógyfürdőjében fűtött medence, szauna, gőzfürdő, teljesen felszerelt edzőterem és fodrászat található. Professzionális masszázsok és testkezelések közül is választhat a vendég.
Élvezze a finom ételeket a szálloda éttermeiben, vagy akár egy romantikus gyertyafényes vacsorát!



Csoportos út, magyar idegenvezetés, ajándék kirándulás az Everglades Nemzeti Parkba!
Van egy javaslatunk! Amerikában a Hálaadás (Thanksgiving) november utolsó csütörtökére esik, az ezt követő pénteken (Black Friday) kezdődik el a nagy karácsonyi bevásárlás. Ha velünk utazik, kihasználhatja ezt az alkalmat, és közben kipihenheti az egész év fáradalmait egy csodás 7 éjszakás karibi hajóúton, a Symphony of the Seas fedélzetén!
Karibi hajóút karácsonyi bevásárlással!
Indulási időpont: 2024. november 29. Érkezési időpont: 2024. december 9. Időtartam: 11 nap/ 9 éj. Utazás: menetrendszerinti Lufthansa járatokkal.
Várható repülőgép menetrend: 2024.11.29. Budapest–München 08:05-09:20. 2024.11.29. München–Miami 11:40-16:55. 2024.12.08. Miami–München 18:45 -10:10 (+1). 2024.12.09. München–Budapest 14:55-16:10.

Elhelyezés: 2 éjszaka Miamiban középkategóriájú szállodában, 7 éjszaka a hajó választott kategóriájú kabinjában.
A hajó útvonala: Miami (Florida)–Perfect Day at CocoCay (Bahamák)–tengeren–San Juan (Puerto Rico)–Philipsburg (St. Maarten)–tengeren–tengeren–Miami (Florida). Ellátás: teljes ellátás a hajón, reggeli Miamiban. Magyar nyelvű idegenvezetés. Minimum létszám: 16 fő (a fakultatív programokon minimum 10 fő)
Részvételi díj:
Belső kabin: 3 579 EUR / fő
Ablakos kabinban: 3 679 EUR / fő.
Boardwalkra néző belső erkélyes kabinban: 3 769 EUR / fő.
Tengerre néző erkélyes kabinban: 3 879 EUR / fő.
A megadott árakból 8% előfoglalási kedvezmény április 30-ig.
A csomagár tartalmazza: repülőjegy Budapest–Miami–Budapest útvonalra, transzferek, repülőtéri- és kikötői illetékek**, hajóút előtt 2 éjszaka szállás reggelivel Miamiban, 7 éjszaka szállás a hajón a választott kategóriájú kabinban, a hajón teljes ellátás alapitalokkal (jeges víz, amerikai kávé, gépi üdítők), medencék, napozóágyak és fitnesz-terem használata, színházi előadások és fedélzeti programok megtekintése, ajándék Everglades Nemzeti Park kirándulás a 10. napon, magyar idegenvezető az út teljes időtartamára.

1. nap. (2024.11.29.) Utazás Miamiba. Érkezés után transzfer a szállodába. Délután szabadprogram, Black Friday vásárlási lehetőség a South Beach üzleteiben. 2. nap. (2024.11.30.) Szabadprogram, vagy egész napos fakultatív program. Fél napos (4 órás) autóbuszos városnézés Miamiban és outlet vásárlási lehetőség (3 óra) Buszos városnézés Miamiban: luxus villák, Miami kikötő, Little Havana és Calle Ocho, South Beach és az Art Deco negyed, Coconut Grove, Brickell Avenue, Coral Gables stb.). A városnézés után 3 órás Black Friday vásárlási lehetőség. Időtartam: 8 óra. Ára: 143.- EUR/fő.
3. nap. (2024.12.01.) Reggeli után transzfer a kikötőbe, hajóra szállás.
4. nap. (2024.12.02) Perfect Day CocoCay (Bahamák). A Royal Caribbean privát szigete. Itt található Észak-Amerika legmagasabb vízicsúszdája, a Daredevil’s Peak, valamint a Bahamák legnagyobb édesvízi medencéje is. Élvezze a kilátást a 120 méter magasba emelkedő hőlégballonból.
5. nap. (2024.12.03) Hajózás a tengeren. Ismerkedjen meg ezzel a lenyűgöző méretű hajóóriással!
6. nap. (2024.12.04.) San Juan, Puerto Rico. Az óváros, mely az UNESCO kulturális világörökség része, pasztellszínű házaival, szűk utcáival. Fedezze fel a sziget legszebb strandjait a Playa Flamencot és a Playa Suciat, és ne hagyja ki a Cabo Rojo világítótorony meglátogatását sem. (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)
7. nap. (2024.12.05) Philipsburg, St Maarten. A szigeten 120 különböző nemzetiség él, akik több mint 80 nyelven beszélnek, és kis területe ellenére 2 ország, Hollandia és Franciaország fennhatósága alá tartozik. A holland rész fővárosa Philipsburg, számos bárral, étteremmel, duty-free üzlettel, kaszinóval várja a turistákat. Élvezze a város lüktetését, fedezze fel a legjobb búvárkodásra alkalmas partszakaszait. (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)
8-9. nap. (2024.12.06-07.) Hajózás a tengeren. 10. nap. (2024.12.08.) Érkezés Miamiba. Leszállás a hajóról, majd Everglades Nemzeti Park kirándulás, aligátor show, majd transzfer a Miami repülőtérre. 11. nap. (2024.12.09.) Hazaérkezés a késő délelőtti órákban.


1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Telefon: 36-1/235 0402 ● E-mail: info@rccl.hu www.rccl.hu
Tavaszi
ajánlataink
Ennyi ideig áll el a bor miután felbontjuk Túl hamar megromlik?
Április 5. Balatonakali
Április 5. Balatonakali
Akali Bor Napja
Ha szereti a bort, valószínűleg járt már úgy, hogy amikor felbontott egy üveggel, és visszatette a dugót, néhány nap múlva újra kibontva egészen más, romlott volt az íze. Ez egyrészt az ízlelőbimbóinknak is frusztráló, másrészt pedig a mai világban meglehetősen nagy pazarlás kiönteni több deciliter bort, főleg, ha egy igazán finom és minőségi palack volt. Hogy ezt elkerülje, fontos tudni, meddig áll el a bor felbontás után?
Április 5-8. Budapest
Április 5-8. Budapest
VinAgora borverseny
Április 6. Budafok
Április 6. Budafok
Pincejárat
Április 6. Budapest
Április 6. Budapest
Borfesztivál a Corinthiában
Áprilisi 12. Etyek
Áprilisi 12. Etyek
Haraszthy Matador étteremnyitó

Április 13. Hajós
Április 13. Hajós
Nyitott Pincék
Április 13. Eger
Április 13. Eger
Kaptárkő-túra
Felbontatlanul évtizedekig is elállhat a bor. Sokaknál vannak otthon olyan borok, amelyek már hosszú évek, vagy évtizedek óta bontatlanul állnak. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond, ugyanis ha helyesen tároljuk a bort, akkor bizonyos borok több mint 30 évig is elállhatnak. A fontos csak az, hogy óvjuk meg a meleg hőmérséklettől. Erre a legjobb eszköz egy borhűtő, de legtöbbször az is elegendő, ha olyan helyre teszi az ember, ahol nincs több 10-12°C-nál. Ha ugyanis a bor nagyjából több mint 20°C-on van tárolva, az felgyorsítja az öregedési folyamatát. Még akkor is, ha nincs felbontva a palack
Április 13-14. Etyek
Április 13-14. Etyek
Etyeki Piknik
Április 13-14. Eger
Április 13-14. Eger
Hungarikum Piknik
Abban a pillanatban, hogy felbontásra kerül egy üveg, máris nehezebb lesz megőrizni a frissességét, az oxigén ugyanis a bor ellensége. Minél több ideig van kitéve a bor az oxigénnek a felbontás után, annál gyorsabban veszíti el a gyümölcsös aromáit és ízét, közben pedig kezd megromlani. Persze ha a palack tartalma rögtön a felbontás után elfogy, nem kell aggódnunk emiatt, de ez nem mindig van így.
Április 14. Mád
Április 14. Mád
Nyitott Pincék
Április 19. Györköny
Április 19. Györköny
Golden Borest
Felbontás után, ha marad a borból, az is számít, hogy milyen típusú és mennyi maradt belőle. A cukros borok például egy kicsit tovább kitartanak, így egy desszertbor akár egy hétig is eltartható. A portói pedig néha két-három hétig is eláll.
Április 26. Szeged
Április 26. Szeged
Social Wine Tasting
Egy könnyedebb, magas sav tartalmú bor nagyjából öt napig áll el, egy átlagos fehér- vagy vörösbort pedig három napon belül érdemes elfogyasztani. De az is számít, hogy mennyi bor maradt az üvegben: minél kevesebb, annál előbb érdemes elfogyasztani, hiszen így több oxigén kerül az üvegbe, mintha szinte még tele lenne.
Május 1-4. Eger
Május 1-4. Eger
Egri Csillag Week-end
Május 17-19. Somló
Május 17-19. Somló
Pünkösdi Pincetúra
Honnan tudható, hogy megromlott-e a bor? Milyen árulkodó jelei vannak annak, ha a bor megromlott. A legfontosabb: ha furcsa a szaga, akkor jobb, ha bele sem kortyolsz, ebben az esetben ugyanis nagy valószínűséggel már nem jó. Ha pedig belekortyol, és érezhetően más, kevésbé jellegzetes lesz az íze, mint korábban volt, akkor is jobb, ha már nem issza meg.

Május 31. Budapest
Május 31. Budapest
Rosalia borpiknik
Mi segít, hogy tovább elálljon? Ha egyedül bontott meg egy üveg bort, természetesen szó sincs arról, hogy napokon át boroznia kellene ahhoz, hogy ne vesszen kárba. Csak tegye mindig a hűtőszekrénybe, és ha már több fogyott belőle, akkor tegye át egy kisebb, jól záródó üvegbe vagy edénybe. Ha elfogyasztaná, nagyjából egy órával korábban vegye ki a hűtőszekrényből, hogy ideális hőmérsékletű legyen.
Lehet kapni olyan olcsó segédeszközöket is, amivel ki lehet szívni az oxigént a palackból, ez a legjobb megoldás az eltarthatóság érdekében.


Csoportos út Japánba magyar idegenvezetővel, két ajándék kirándulással
Hajóval a felkelő nap országába!
Keljen útra a Forbes Travel Guide négy csillaggal minősített Celebrity Millennium hajóján és engedje meg, hogy elvarázsolja a mesés Kelet!
Indulás: 2024.10.03. Időtartam: 17 nap/14 éj. Utazás: menetrendszerinti járatokkal.
Várható menetrend: 2024.10.03. Budapest–Doha 16:05-22:25. 2024.10.04. Doha–Tokió/Narita 02:3518:55. 2024.10.18. Tokió/Narita–Doha 22:30-04:05 (+1).2024.10.19. Doha–Budapest 09:10-13:45.
Elhelyezés: a Celebrity Millennium belső, tengerre néző ablakos vagy balkonos kabinjában (választás szerint), Tokióban középkategóriájú szállodában.
A hajó útvonala: Tokió – Yokohama (Japán) – Mt. Fuji – Shimizu (Japán) – tengeren – Kiotó – Oszaka (Japán) – Hiroshima (Japán) – tengeren – Puszan (DélKorea) – tengeren – Hakodate (Japán) – Aomori (Japán) – tengeren – Tokió – Yokohama (Japán)
Ellátás: All Included ellátás a hajó fedélzetén, reggeli Tokióban. A csoportot magyar nyelvű idegenvezető kíséri. Minimum létszám: 16 fő (a fakultatív programokon min. 10 fő)


1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Telefon: 36-1/235 0402 ● E-mail: info@rccl.hu
www.rccl.hu
1-2. nap (2024.10.03-4.) Átszállással elutazás Tokióba, s a hotel szobák elfoglalása.
3. nap. (2024.10.05.) Tokió. Szabad- vagy fakultatív program: Aszakusza, Nakamise bevásárlóutca, az egykori Császári Palota, Skytree adótorony, Ginza. Ára: 189.- EUR / fő. Időtartam: kb. 9 óra.
4. nap. (2024.10.06.) Tokió. Ajándék kirándulás: Meidzsi-sintószentély, Odaiba mesterséges szigetet, Sibuja kereszteződés, Daikanyama szórakoztató negyed. A túra végén transzfer a kikötőbe, hajóra szállás.
5. nap (2024.10.07.) Mt Fuji - Shimizu (Japán). Japán legfestőibb kikötője, köszönhetően a Fuji-hegy látványának. A Hakone Nemzeti Parkban is eltölthetnek egy napot, vagy elmehetnek Shizuoka városát is felfedezni. (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)
6. nap. (2024.10.08.) Tengeren. A hajón programok százai közül tud választani.
7. nap. (2024.10.09.) Kiotó – Oszaka (Japán). Csodálja meg Kiotó ősi építészetét, köztük a lenyűgöző Aranypavilont és a Fushimi Inari szentély misztikus vörös torii-kapuit. (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)

Részvételi díjak:
Kétágyas belső kabinban 4 755 EUR/fő.
Tengerre néző ablakos kabinban: 5 196 EUR/fő.
Tengerre néző balkonos kabinban: 5 910 EUR/fő
A megadott árakból 8% előfoglalási kedvezmény április 30-ig.
A csomagár tartalmazza: repülőjegy a teljes útvonalra, transzferek, illetékek**, borravaló, ajándékkirándulás a 4. és 16. napon, hajóút előtt 2 éjszaka szállás reggelivel Tokióban, 12 éjszaka szállás a hajón a választott kabinkategóriában, a hajón All Included ellátás Classic alkoholos italcsomaggal, Wi-Fivel***, medencék, napozóágyak és fitnesz-terem használata, színházi előadások és fedélzeti programok megtekintése, magyar idegenvezető az út teljes időtartamára.

8. nap. (2024.10.10.) Kiotó – Oszaka (Japán). (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)
9. nap. (2024.10.11.) Hiroshima (Japán). A Hirosimai Béke Emlékmű a régió megrázó múltjáról tanúskodik. Látogasson el a Shukkeien kertbe és csodálja meg a Hirosimai kastélyt. Túrázzon a Misen-hegyen. (Fakultatív programlehetőség – részletek hamarosan)
10. nap. (2024.10.12.) Tengeren.
11. nap. (2024.10.13.) Puszan (Dél-Korea). A Yongdusan Park, Gyémánt híd, Taejongdae Nemzeti Park.
12. nap (2024.10.14.) Tengeren.
13. nap (2024.10.15.) Hakodate (Japán). Fedezze fel a nyugati stílusú Motomachi erődöt, és az azt körül ölelő 19. századi építészeti remekműveket. 14. nap (2024.10.16.) Aomori (Japán). Történelmi templomok, múzeumok, a Hakkoda- hegy és az Aomori Művészeti Múzeum a sláger.
15. nap (2024.10.17.) Tengeren.
16. nap (2024.10.18.) Tokió – Yokohama (Japán). Leszállás a hajóról, majd ajándékkirándulás: Kótoku-in a Tiszta Föld buddhista szekta temploma, a Nagy Buddha bronzszoborral, Yokohama Chinatown, Minato Mirai 21, Yokohama üzleti negyede, Yamashita park.
17. nap (2024.10.19.) Budapest. Megérkezés Budapestre a kora délutáni órákban.

A Linde gázai és eszközei a borászatban
BIOGON® C
Borok frissítése
Szénsavhavas szőlő- és cefrehűtés, musthűtés Kevertetés
Oxidáció elleni védelem
• Borok szén-dioxidos fedése
• Tartályok előfeszítése fejtés előtt
• Palackozás
Pezsgőkészítés
Palackozás
BIOGON® N
Kevertetés (házasításkor, kénezéskor, derítéskor, cefre keverése vöröserjesztéskor)
Oxidáció elleni védelem
Oxigén és szén-dioxid kiszorítás a borból Palackozás
Kén-dioxid
Oxidáció elleni védelem Élesztők, baktériumok szaporodásának gátlása Bor tisztulásának elősegítése Ízek, illatok kifejlődésének elősegítése
Segítségével hosszabb ideig megőrizhető a borok minősége
BIOGON® O Vörösborok mikrooxidációja
Eszközök
Borkeverő lándzsák Gázporlasztók Nyomáscsökkentők Szénsavhószóró harangok és komplett installációk Egyedi igényekhez kialakított rendszerek

