Bor Hírlap

Bor, pálinka, gasztronómia, utazás, wellness, elit sportok







Balatoni bor és gasztro körkép (12-17. oldal)


Bor, pálinka, gasztronómia, utazás, wellness, elit sportok
Balatoni bor és gasztro körkép (12-17. oldal)
Itt a nyár! Élvezzü! A Pihenéssel, kikapcsolódással, nyaralással együtt jár a gasztronómiai élmények begyűjtése. Ha valaki a Balaton partját keresi fel, akkor most már sok jó vendéglőt, éttermet, sőt fine dine-ing helyet is talál. S nemcsak az északi oldalon, mint eddig, hanem a délin is.
Sokáig a Balaton északi partja volt a menő, az elit, de ez ma már nem igaz. A déli oldalon Siófoktól Máriafürdőig lehet találni gourmet vendéglátóhelyeket, olyanokat, mint például az Egy Csepp Nádas, vagy a Kistücsök, s a Port vendéglő. Különleges lehetőség, hogy még hajóval is elérhetők ezek a vendéglátóhelyek, a gasztro kikötőktől gyalog könnyen megközelíthetők.
Nyári lapszámunkban most bővebben is bemutatjuk ezeket az éttermeket.
Akik külföldre vágynak, azoknak most egy különleges kulináris összeállítást nyújtunk át Japánból, ahol extra italok, s ételek várják az utazókat. Természetesen a wagyu marha a sláger a tokiói, az oszakai, s a kiótói éttermekben, annak ellenére, hogy méreg drága. Hogy miért kerül olyan sokba? Erről is írunk a cikkünkben.
Jó pihenést, maximális kikapcsolódás, s hízás mentes gasztro élményeket kívánunk a nyárra.
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 111 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Az irodám falán lóg egy nagy világtérkép, azon jelölöm kis zászlókkal, hogy mely országokban voltam már. Anynyi tapasztalatot, élményt gyűjtöttem az utazásaim során, hogy ezeket szeretném megosztani másokkal is, ezért hoztam létre a www.alomutazo.hu blogot, s ezért posztolok utazási témákban –ehhez kapcsolódva – a facebookon: facebook.com/alomutazo.
Kiemelt témáink
BORKÜLÖNLEGESSÉG..........................6-8 Narancsbor, füves borok, gyógynövényes borok...
11
L. Kelemen Gábor 16
Remélem, hogy tanácsaimmal, s utazási cikkeimmel segíteni tudok azoknak, akik szeretnék bejárni a Föld minden zegzugát, illetve inspirálni tudom az embereket, hogy hova menjenek! Az utazási múltam ad hitelt számomra, s remélem, hogy egyre többen követnek a világhálón, s aki már rám talált, az másoknak is ajánlja facebook.com/alomutazo posztokat és a www.alomutazo.hu blogot az interneten.
Biztosan állíthatom, igaz az a mondás: „Minél többet látsz, annál többre vágysz!”
Kövess a facebookon, s oszd meg a barátaiddal a posztjaimat! Olvasd a blogomat!
facebook.com/alomutazo www.alomutazo.hu
L. KELEMEN GÁBOR. Művészeti vezető: Gombos Gyöngyi. Kiadó: LKG Média Kiadó és Tanácsadó Kft. 1162 Budapest, Avarszállás utca 43. Telefon: 409-1838. Mobil: 06-20/9440-477. E-mail: lkgmedia@t-online.hu. Web site: borhirlap.hu. Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője. Hirdetésfelvétel: a kiadó és szerkesztőség címén. Terjesztés: a Bor Hírlap online kerül terjesztésre, digitális formában a facebook segítségével. Megjelenik: minden harmadik hónapban.
Bor Hírlap. Ingyenes negyedéves digitális kiadvány. Főszerkesztő:
ISSN:1788-2516.
– Nagy örömmel jelentem be, hogy egyedüli magyarként vittem el a Champion-díjat a Portugieser Du Monde nemzetközi borversenyenmesélte a Boross családi pincészet vezetője. – Magam mögé utasítottam hét ország Portugieserét! A világ legjobb Portugiesere nálam kapható (fiatal Portugieser kategoriában)! A nemzetközi zsűriben kilenc ország borszakértői foglaltak helyet. Köszönjük a bizalmat! Egyedül Istené a
növényzet vesz körül. Fogyasszon el egy ínyenc ebédet a szőlőültetvény Pavilion éttermében, amelyet a VIK saját biokulináris kertjének friss, szezonális alapanyagaiból készítenek, és tökéletesen párosulnak a dűlő boraival.
VIK Kóstoló:
dicsőség, mert a Portugieser olyan, mint a nőknek a férfiak és a férfiaknak a nők! Amikor azt hiszed, hogy már végre mindent tudsz és érted, akkor jössz csak rá, hogy nem értesz semmit és minden sikered csak a véletlen műve volt! Amit eddig nem árultam el a nagyközönségnek, hanem csak az olvasók fognak tudni, hogy jelenleg a magnum üveges kiszerelésben is a Champion-díjas Portugieserünk található! (A készlet erejéig, mert már csak 180 palack van belőle.) Utána egy ideig készlethiány várható.
szesen 15 zalai és balatoni borászat mindösszesen 40 tételt nevezett be gasztronómiai ütközetre. 22 szőlőfajta – többek között az Olaszrizling, Savignon Blanc, Ezerjó, Zenit, Pátria, Cserszegi fűszeres – reprezentálta a választékot.
A borok zsűrizését 2023. március 14-én a NaturMed Hotel Carbona-ban végezték el. A tételeket először 12 fős szakmai zsűri értékelte Nyitrainé Dr. Sárdy Diána Ágnes, a MATE egyetemi docense vezetésével. A rendezvény fővédnöke Koch Csaba a Magyar Bor Akadémia Elnöke volt.
A bor kiválasztása természetesen az ilyenkor megszokott vakkóstolással történt. Ez annyit jelent, hogy a zsűritag részére mindössze az évjárat és fajta adott, azt nem tudták, hogy a bort melyik pincészet készítette. A neves hazai szakemberek egy elektronikus 100 pontos bírálati rendszer segítségével értékelték a borokat. A pontozás során szoros versenyben 7 tétel került végül a társadalmi zsűri elé, akik ugyanezt a rendszert használva bírálták a borokat.
Ki lett a nyertes?
A Malbec borok az elmúlt években olyan kultuszt vívtak ki maguknak, hogy már nemzetközi világnapon is külön megemlékeznek erről az eredetileg Franciaországból származó kiváló szőlőfajtáról, ami manapság már Argentínát mondhatja hazájának. A világnap április 17-e, a budapesti WINEHUB borközpontban pedig április 22-ig rendeztek Malbec napokat, kóstolóval és vásárlási lehetőséggel.
Március 14-én kiderült melyik pincészet bora viselheti egy éven keresztül a 2023-as Város Bora címet. A Hévíz Turisztikai Egyesület szervezésében immáron negyedik alkalommal került kiválasztásra, megújult tematika szerint a címet viselő bor.
Milyen bor lehet Hévíz Város Bora? Száraz fehér bor, könnyű, friss, stílusos, ételekhez jól ajánlható, megfelelő ár-érték aránnyal rendelkezik, a megelőző 2 évben már szerepelt nemes borversenyen arany vagy ezüst minősítéssel, szakértők által minősített bor.
Nemcsak helyi pincészetek kapták meg a meghívást a versenyre, hanem a ország számos borászata. Ösz-
A Bujdosó Pincészet, 2022-es évjáratú Csomó nevű Sauvignon Blanc bora. A nyertes bor persze már forgalomban van, és hamarosan egy speciális díszcímkét is kap.
Világutazóknak ajánljuk! Fedezze fel a VIK esszenciáját egy exkluzív chilei túrán keresztül a kiemelkedő pincészetben, és ismerje meg a VIK borok művészetét egy teljes körű kóstolón keresztül, ahol érzékszervei segítségével járhatja be a szőlőültetvényeket. Lovaglás, hegyi kerékpározás és egyéb kirándulások révén könnyen elmerülhet a VIK végtelenségében, amelyet csodálatos természeti táj, őshonos chilei erdők és buja
Eredetileg a 19. század második felében telepítettek több francia fajtát a dél-amerikai országban, ami magával hozta az ország borágazatának rohamos fejlődését. Magyarországon az elmúlt 5-10 évben fedezték fel a borrajongók ezt a szőlőt, amely termesztésével elkezdtek foglalkozni a hazai borászatok is.
A borkóstoló része egy-egy pohár Milla Cala, La Piu Belle és ikonikus VIK borunk, valamint három fajta (Cabernet Sauvignon, Carmenère és Syrah) hordókóstolója. Bort
Tudni kell egyébként, hogy a WINEHUB-ban 50 borászat 600 tételét lehet megvásárolni mindenféle szőlő nedűit, s jelentős a prosecco, valamint a pezsgő választék is. Malbec borcsomag 15% engedménnyel volt elérhető, amíg az akció tartott. Szilva, szeder, étcsokoládé, dohány, kakaó, sós fűszerek és érett tanninok jellemzik a legjobb argentin Malbec borokat.
Rendkívül drága kávét dobott piacra az Egyesült Államokban egy ausztrál kávéházlánc. A Proud Mary nevű cég a texasi és az oregoni kávézójában vezette be új, limitált kávéját, amelyet csészénként 150 dollárért (54 ezer forintért) kínáltak. Bár az ár igencsak borsosnak tűnik, a két helyszínen mindössze 48 óráig tartott ki a készlet.
A forró ital különlegessége az volt, hogy egy speciális kávébabból készítették. A fekete jaguár fantázianevet viselő babot Panamában termesztik, egyetlen helyszínen, de eredetileg Etiópiából származik. Ez a kávé nyerte a legjobbnak járó díjat a 2022-es panamai versenyen.
egyébként több mint 500 hatóanyagot tartalmaz.
Az ilyen különleges kezelésnek alávetett közönséges tengeri só értéke nagymértékben megnövekszik, és a bambuszba helyezés után 30 nappal a világ legdrágább sójává válik.
rülhetjük a téli szezon zord viszontagságait és nagyjából négy óra alatt lehet végig haladni rajta.
Bár a sörfőzést a férfiak által uralt területnek gondoljuk, valójában a nők kiemelt szerepet játszottak és játszanak a sörgyártásban a kezdettektől fogva.
A babszem annyira ritka és anynyira különleges, hogy alig fél kilogramm több mint kétezer dollárba, mintegy 720 ezer forintba kerül. Éppen ezért a Proud Mary mindössze 22 csészényit szerzett meg, ezt kínálta 150 dolláros egységáron az ínyenceknek.
Ázsia fehér aranyának nevezik a koreai bambusz sót, amelynek ára kilogrammonként 60 ezer forint körül van.
A bambusz só a buddhista szerzetesek eljárása szerint készül. Jelenleg ez a legdrágább só a világon, de íze és állítólag egészségügyi előnyei kárpótolnak az áráért.
A bambusz só persze nem bambuszból készül. A tengeri sót a bambuszrúd belsejébe tömködik, majd megsütik kilencszer.
A só ízesítésének folyamata a buddhista hagyományokból ered, ez adja az intenzív ízét is.
A szerzetesek nem csupán szokatlan aromát akartak elérni, de a sütés különleges gyakorlatának köszönhetően számos tápanyagot is hozzáadtak a sóhoz. A bambusz
Azért olyan drága, mert a só kilencszeri megsütése fáradságos folyamat. A só ízesítésének minden egyes fázisa kézzel történik, és egy apró hiba visszafordíthatatlan következményekkel járhat, minden munka kárba vész.
A bambuszsó előállításához szükséges tengeri só Dél-Korea nyugati partjáról származik. A tengerből kinyert sót 3 éves bambusz vesszőkbe rakják, a bambuszt és a sót ezután kemencében 800 °C-fokon sütik, körülbelül 12-14 órán keresztül.
Ezt további nyolc alkalommal megismétlik, az utolsó sütés pedig még magasabb, körülbelül 1000 °C-fokos hőmérsékleten történik.
A bambusz sóban olyan lúgos ásványi anyagok is megtalálhatók, mint a magnézium, a vas és a cink, továbbá kerül bele A, E, B6 vitamin. Tartalmaz aminosavakat, amelyeknek köszönhetően antibakteriális, antimikrobiális és még antioxidáns hatású, valamint segíti a kollagénszintézist is.
Minek a friss víz, ha helyette ihatunk egy kupica pálinkát is? A Fekete-erdőn át haladó Oberkircher Brennersteig túraútvonalon kis snappszos szökőkutak sorakoznak. A jeges vízben elhelyezett üvegekből becsületkassza alapján lehet fogyasztani, a snappszok között pedig körtés, cseresznyés, almás és szilvás változatok is megtalálhatók.
A tiszta poharakat egy tálcáról tudják a túrázók elvenni, hogy aztán egy kupica legördítése után a használt poharat egy másik tálcára helyezzék.
A legjobb idő a fekete-erdei kirándulásra októberig tart, így elke-
A Dreher-dinasztia női tagjai például több generáción keresztül fontos szerepet játszottak a családi vállalkozás megmaradásában, majd világhírűvé válásában. A női dolgozók a második világháború utáni helyreállítási időszaktól kezdve egyre nagyobb arányban vállaltak munkát a sörgyárban, napjainkban pedig már több száz női kolléga felel a valódi sörélmény megteremtéséért. Összegyűjtöttünk pár olyan példát, amikor a nők nélkül a magyar söripar egészen másképp alakult volna.
1. A 19. században még egyáltalán nem volt szokványos a női vezetők jelenléte. Így még nagyobb jelentősége volt annak, hogy az alapító Franz Anton halála után felesége, Catharina Widter Hartl vette át a Dreher Sörgyárak teljes irányítását 1820-ban.
2. Sört többezer éve fogyasztunk, de az üvegben megvásárolható sör ehhez képest viszonylag új jelenség. Tudtad, hogy két nő – Dreher Klára és lánya, Aich Róza – nevéhez is köthető, hogy a sört az 1870-es évektől a ma ismert palackokban vihetjük haza?
3. Haggenmacher Berta Lujza a hazai gabona-, maláta- és söriparban volt érdekelt. Az 1920-as években jelentős szerepe volt a Dreher bővülésében és világhírűvé válásában. Hozzá is köthető, hogy a cég és a sörmárkák túlélték a 20. század későbbi válságait.
3+1 A háború utáni társadalmi változásokkal egyre gyakoribbá vált a nők munkavállalása egész Európában. Így volt a sörgyárakban is. A nők a legváltozatosabb feladatokból is kivették a részüket – nem volt ritka, hogy ők palackoztak vagy integettek a sörszállító teherautók volánja mögül.
A három alapbor típushoz (fehér-, rosé-, vörösbor) csatlakozik negyedikként. Nem önálló igazából, hanem kiegészíti a többi bortípust, változó intenzitással jeleníti meg a három alapbor tulajdonságait. Van, aki úgy gondolja, hogy a narancsbor a rozé borok inverze, vagyis fordítottja, mert a rozé kékszőlőből készül fehérbor készítési eljárással, a narancsbor pedig fehérszőlőből készül vörösbor készítési technológiát követve.
A narancsbor készítési eljárásának lényege a fehérszőlők héjon történő erjesztése és a mikrooxidáció, amelynek edényzete többféle lehet: amfóra vagy qvevri, kerámiatojás, spin-hordó, ezek nyomán nevezik amfóra-, qvevri- vagy borostyánbornak is a narancsbort.
Az ízvilága nagyon gazdag skálán mozog, mert az elsődleges szőlő aromajegyek mellett tanninos, fanyar ízek jelennek meg és mindig feltűnik a gyógynövényes jelleg. Erre az ízre pedig úgy kell tekinteni, mint az umamira, ami a négy alapízhez társul ötödikként.
Ezért elég izgalmas feladat ételt párosítani hozzájuk. A narancsborok a természetes velejárói a mindennapoknak, készítőik nem tekintenek rájuk trendként,
vagy különlegesként, hanem a föld, az Isten és az ember találkozásának eredményeként. Nem versenyelőnyt jelent, hanem egyfajta önkifejezését az életmódjuknak.
Milyen szőlőből készül jó narancsbor? Ezeket jellemzően nem a világfajtákból készítik, hanem a tradicionális, az adott bortermő régióra jellemző szőlőfajtákból: Szlovéniában ilyen a Malvazija, Belo, Refoṧk, Ribolla, Rebula, Horváthországban a Trebeẑ, Teran, Olaszországban a Jakot, Trebbiano, Vermentino, Magyarországon pedig olyan fehér szőlőkből készítik, amelyek a tájegységre jellemzők, Tokajban ilyen a Furmint, a Sárgamuskotály vagy a Hárslevelű. Általában családi borászatok érlelik, akik régóta, évszázados családi hagyományok révén apáról fiúra örökítik a szőlő- és borkészítés tudományát.
Miért nevezik narancsbornak, ha semmi köze a narancshoz? Az elnevezése nem a legmegfelelőbb, mivel rossz asszociációkat vonzz, viszont mégis kapcsolódik, miután a készítési eljárás során hosszú ideig történik a szőlőhéjjal való érintkezés, ezért mélyebb, borostyánosabb a színe.
Mostanában egyre gyakrabban készítenek természetes módon borokat. A természetes borok iránti igény fokozatosan nő a világban, azonban sokszor nem a legjobb minőségűek, mert a borhibákat sokan a természetesség velejárójaként akarják megmagyarázni. A tradíciók követése nagyon fontos küldetés a narancsbor esetében, a gyökerek tiszteletben tartása fontos számunkra is, ugyanakkor ezekhez az italokhoz kapcsolódik innováció is.
A narancsboroknak két fontos feladata van: az ősi szőlőfajták életben tartása, megőrzése és a készítője személyiségének, életszeretetének a kifejezése.
Sokan Tokajt az aszúval és az édes desszertborokkal azonosítják, de ez nagy hiba. Tokajról, a herbaborokról, illetve a negyedik bortípusról nyilatkozott nemrégiben dr. Bene Zsuzsanna borász.
– A Tokaji borvidéken, Bodrogkeresztúron irányításod alatt működik a családi pincészetetek. Sok évvel ezelőtt ritkaságszámba ment, ha egy női borásszal találkoztunk, manapság már egyre többről hallani, nekem úgy tűnik, a nők által alkotott borok kedvesebbek, cizelláltabbak, elegánsabbak. Nálad is ezt tapasztaltam, a Sárga Muskotályod és a Napáldás cuvée nagy kedvenceim. Mindig is borásznak készültél?
fókuszú volt, de úgy éreztem, hogy tanítani semmiképpen nem szeretnék, és nem választom a bölcsész utat. A sors fintora, hogy mégis taníthatok, és nagyon szeretem ezt is csinálni! Úgy érzem, hogy jól döntöttem, és ha most kellene választanom, ma sem tennék másképpen, legfeljebb olyan helyre jelentkeznék, ami gyakorlatorientált, és lehetőséget biztosít nemzetközi színtéren gyakorlatot szerezni.
– A herbaborokról szóló könyvedben azt írod: „A herbaborok a bölcsesség forrásaként elsősorban a lélekhez szólnak, és nem gyógyítanak, ám kedvező hatásukkal, kedves, bájos illatukkal, fűszeres ízükkel varázsport hintenek a mindennapokba és melengetik a szíveket.” Hogyan kerül a természet füveskertje a boros palackokba?
tesrendek révén terjedt el és maradt fenn a mai napig. A klasszikus értelemben vett vinoterápia, a gyógyborokkal való gyógyítás mára teljesen kiszorult az orvosi gyakorlatból és a természetes gyógymódok közül is.
– Nem készültem borásznak, sőt, borász édesapám hevesen tiltakozott, amikor annak idején beadtam a felvételi jelentkezésemet a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre. A középiskola, ahova jártam, nyelvtanulás
– A gyógynövények használata évezredes tudomány, nagyon gazdag múltja van. Az erjesztett nedűk a tudományos emberek számára – mint Aszklépiadész orvos – az egészséges lélek orvosságai voltak a mértékletesség betartása mellett. Az orvosságok, gyógynövények, füvek rettentően keserű ízhatásúak voltak, viszont borban kioldva vagy áztatva már könnyedebben fogyaszthatónak bizonyultak. Sokan hittek ezek gyógyító hatásában.
– A magyar gyógyborok, füvesborok készítése és fogyasztása a szerze-
– Az általam készített herbaborok sem gyógyborok, vagyis nem gyógyítás céljával készülnek, hanem a régi gyógy- és füvesborok illat-, és ízvilágát őrzik, hogy ne merüljenek feledésbe, illetve készítési eljárásuk fennmaradjon. Szigorúan bevizsgált és minőségügyi bizonylattal rendelkező, szárított gyógynövényeket használok, amelyek hidegen oldódnak és a borok alkoholtartalma oldja ki belőlük a hatóanyagot. A felhasznált mennyiségeket az ESCOP – ami a gyógynövények gyógyhatásait rögzíti, és a velük való orvoslás szabályait tartalmazza – monográfiákban foglaltak szerint állapítom meg. Az évek alatt kitapasztaltam, melyik növény számára mennyi az ideális áztatási időtartam. Egyébként az évjáratbeli különbségek megmutatkoznak a gyógynövényeknél is, ami szintén befolyásolja, mennyi ideig jó áztatni őket.
Halmos MonikaA 2023. április 21-én este Budapesten megtartott díjátadó gálán Heimann Zoltánt választották a tizenhetedik Borászok Borászának, s átadták a Borászok Barátja különdíjat is, valamint kihirdették, hogy ki nyerte a Jövő Borásza ösztöndíjat.
A miniszterek, államtitkárok, diplomaták, a gazdasági és kulturális élet véleményformálói, valamint a jelölt és győztes borászok jelenlétében megtartott rangos eseményt Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a díj alapítója nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, a 2010-es év Borászok Borásza is.
BORÁSZOK BORÁSZA: Heimann Zoltán (a szekszárdi Heimann Családi Birtok alapítója)
BORÁSZOK BARÁTJA: Ripka Gergely (a Táncoló Medve Blog és a Tokaj Guide szerzője)
A JÖVŐ BORÁSZA ÖSZTÖNDÍJASA: Hock Péter (a MATE hallgatója)
Mirhás borokat már Jézus idejében is fogyasztottak az emberek, sőt: a mirhát számtalan más alapanyag mellett is bevetették annak érdekében, hogy megannyi jótékony hatását élvezhessék. Ezek a hatások ma is működnek, persze csak akkor, ha ismerjük és jól használjuk a mirhát.
Mi az a mirha? A karácsonyi ünnepkör lezárását a január eleji vízkereszt ünnepe jelenti, amikor az újszülött Jézushoz érkezett három keleti mágus a földre született Istenfiát arannyal, tömjénnel és mirhával tisztelte meg. Az anyagilag is komoly értéket képviselő ajándékok ez esetben szimbolikus jelentőséggel is bírtak: az arany a földi gazdagságot, a tömjén a szellemi világgal való kapcsolódás, a mirha a gyógyítás képességét jelképezi.
gában kesernyés ízű, masszív, sötétbarna színű anyag értéke az ókorban az aranyéval vetekedett, eredeti termőhelyéről karavánok szállították messzi vidékekre.
Nehéz beszerezhetősége mellett értékét elsősorban a gyógyászatban való alkalmazásának köszönhette: borba keverve évezredeken át fájdalomcsillapítóként, bódítószerként alkalmazták.
Nem véletlen tehát, hogy Jézusnak is ezt kínálják az őt szánó asz-
nem kell feltétlenül bibliai vidékekre utaznunk, a különféle burjánokkal gazdagított borokat és pálinkákat a magyar népigyógyászat tudói is évezredek óta sikerrel alkalmazzák. A különféle „ürmösökre” vonatkozóan már a legkorábbi kolostori receptúrák között is találhatunk egészen részletes leírásokat, de a rozmaringgal vagy mentával ízesített könnyű borok nyári hűsítőként való fogyasztásáról is számos helyen beszámoltak.
Nem túlzás azt állítani, hogy a mirha Jézus egész életét végigkíséri, mivel keresztre feszítése előtt ismét mirhát kínáltak neki (Mk15,23), majd halála után is ezzel kenték meg testét (Jn19,30-40). De mi is ez a növény, amely még Jézus életében és halálának idején is ennyiszer felbukkan?
A mirha valójában nem más, mint a balzsamfafélék családjába tartozó, elsősorban az Arab-félsziget déli részén és az „Afrika szarvának” is nevezett területeken élő szomáliai balzsamfa mézgája, melyet a fából nagyobb mennyiségben a fenyőgyanta csapolásához hasonló technikával lehet kinyerni. Az önma-
szonyok kereszthalála előtt. A mirhát olajjal vegyítve balzsamként is alkalmazták, vagyis külsőleg fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító szerként is gyakorta használták. Idegnyugtatás és stresszoldás céljára kínált füstölőkben is találkozhatunk vele. A mirha alkoholos kivonatait manapság a szájüreg egészségmegőrzése céljából szájvizek és fogkrémek összetevőjeként is alkalmazzák, mivel nem csupán erősíti a fogínyt és fertőtleníti a szájüreget, de az emésztőrendszer bélflórájának egyensúlyára is pozitív hatással van. Gyógynövényes, mirhás borok. A gyógynövényes borokért szerencsére
A gyógynövények alkoholos kivonatának alapját hazánkban legygyakrabban a bor vagy a pálinka jelenti. Ahogyan arról korábban is írtunk egy cikkünkben, igazán finom italokat csak jó alapanyagokból készíthetünk. Ahogyan egy jó forraltborban a bor zamatait csak kiegészítik és erősítik a mellé tett fűszerek, úgy Gyógynövényes bor készítéséhez kevésbé karakteres borok használata javasolt, hogy a beáztatott növények íz- és illatvilága könnyebben érvényesülni tudjon. A relatív alacsony, 10-14 fokos alkoholtartalom miatt a gyógynövények borral való kivonatolása több hónapig is tarthat, mely során azonban ugyanabban a borban egyszerre akár többféle gyógynövényt is beáztathatunk.
A régiségben jellemzően külön receptúrákat készítettek a fehér és vörös borokra vonatkozóan, az elkészült kivonatokat pedig semmivel sem, vagy legfeljebb csak mézzel ízesítették. A különféle betegségekre érthető módon eltérő receptúrák alapján készíthetünk gyógynövényes borokat, melyeket egészségmegőrzés céljából kúraszerűen is fogyaszthatunk.
Pottyondy Ákos
A Dereszla Pincészet balatoni borászatának száraz, fehér borai mostantól a finn üzletekben is megvásárolhatók. Az ország alkoholforgalmazásában és az italok kiválasztásában meghatározónak számító Alko nevű cég nyílt tenderen döntött a balatoni borászat dobozos italainak listázásáról.
A finn borfogyasztók figyelmét akarták felkelteni és ráirányítani más országok különlegességeire azzal a felhívással, amire szinte minden országból lehetett pályázni. A megadott határidőig szerte a nagyvilágból több, mint ötven országból érkezett minta, a szakértők ezután választották ki a magyar borászat dobozos italait.
Finnországban kizárólag azokban a boltokban lehet alkoholos italokat forgalmazni és vásárolni, ahol erre az Alko engedélyt adott, ezért az ott vásárlók számára garanciát jelent a minőségre a kínálat. A Dereszla Pincészet birtokigazgatója, Kalocsai László, a döntés után elmondta, hogy ebben az évben mindenképpen szállítanak a finn piacra ezekből a borokból, azt követően pedig az értékesítési adatoktól függ, hogy folytatják-e az együttműködést.
A skandináv piac nagyon komoly hangsúlyt fektet a környezettudatos borfogyasztásra, ennek képezi a fontos részét a dobozos borok elterjesztése is, hiszen ezeknek jóval kisebb a szén-dioxid lábnyoma, mint az üveges társaiknak. Lényegesen könnyebb és egyszerűbb a
óta alkalmazzák például azt a szabályt, hogy különböző különadók terhelik azokat a borászati termékeket, amelyeknek a palackja nehezebb, mint a meghatározott súlymennyiség. Ez jelentősen megdrágítja bizonyos bo-
szállításuk, az újrahasznosításuk, ráadásul a doboz a bor minőségét is jobban megőrzi, mintha egy dugóval lezárt palackban forgalmaznák.
– A svédek, a norvégok és a finnek jóval előrébb járnak a környezettudatosságban, mint mi idehaza. Rég-
rok értékesítését. Ezért is fordultak a finn borászatok a dobozos borok irányába – mondta Kalocsai László.
A pincészet életében rövid időn belül nem ez az egyetlen külföldi siker. Tavaly tavasszal a tokaji, és a balatoni boraival részt vett Düsseldorfban a világ legnagyobb borkiállításán, ahol bemutatta az elmúlt évek újdonságait, eredményeit. Az érdeklődők a balatoni borok új dizájnját először ezen a kiállításon láthatták: megújult az addig is a piacon lévő Lebegés sorozat, illetve középkategóriában három vörös borral – Kékfrankos, Merlot és Cabernet Franc – is kedveskedtek a szakemberek a borkedvelőknek.
A Dereszla Pincészet tavaly ősszel a Decanter World Wine Awards-on a tokaji borvidék boraival aratott hatalmas sikert, melyek közül négy platina fokozatot ért el. (A Grand Tokaj két tételét, a 2014-es 5 puttonyos aszút és a 2013-as Eszenciát, valamint a Patricius Borház és a Juliet Victor 2017-es 6 puttonyos aszúit értékelték ilyen magas díjjal)
Tavaly novemberben Tokajban értékesítés rekordok is születtek, köszönhetően a külföldi érdeklődésnek.
A világ egyik legjelentősebb borversenyén, a németországi Mundus Vini-n nyert aranyérmet a Törley Alkoholmentes Rosé. Az immár hagyományosan megrendezett tavaszi fordulón idén első alkalommal írtak ki bor alapú, alkoholmentes kategóriát, ahonnan az első magyar érmet a Törley Pezsgőpincészet Kft. hozta el.
A Törley „alkoholmentes pezsgője” kápráztatta el a Mundus Vini nemzetközi borverseny szakmai zsűrijét Németországban! A tavalyi év sikerterméke, a Törley Alkoholmentes Rosé ugyanis elegáns rosé színének, intenzív gyöngyözésének, friss gyümölcsös ízének és szőlőmustból származó édességének köszönhetően aranyérmet nyert.
A Mundus Vini borversenyen idén először mérték össze az alkoholmentes italokat. A tavaszi forduló keretében megrendezett eseményen a világ minden tájáról beküldött, összesen 187 tétel került górcső alá, s ezek között jutott a csúcsra a Törley által nevezett tétel.
A Törley rosé italát egy speciális vákuum technológia segítségével alkohol mentesítik, így nyeri el a pezsgők íz- és zamatvilágát hordozó végső állapotát. A végeredmény egy olyan magas minőségű buborékos ital, amely akkor jön jól, ha bármilyen okból nem fogyaszthatunk alkoholt. Ám azoknak is szól, akik egyszerűen nem szeretik az alkoholt. Így biztos, hogy senki nem marad ki az ünneplésből, bátran és bármilyen körülmények között koccinthatunk vele!
A termék iránt az utóbbi fél évben igencsak meglendült a kereslet, olyannyira, hogy tavaly év végén a Törley Alkoholmentesből több, mint a duplája kelt el az előző évinek. Az érdeklődés a decemberi kampány óta is töretlen, ezt bizonyítja, hogy az év első két hónapjában háromszor annyi alkoholmentes Törley-t értékesített a cég, mint a 2022-es évnek ugyanebben az időszakában.
6 magyar bor Grand Gold minősítésű
Nagyon jól szerepeltek a magyar borok a Berliner Wine Trophyn, amely a világ legnagyobb mintaszámú borversenye. A hazai versenyzők közül 17 tétel lett aranyérmes, és 6 a legmagasabb elismerést is elnyerte.
A Berliner Wine Trophy 2004 óta az OIV (International Organisation of Vine and Wine) által támogatott borversenyek tagja, és a szervezet, valamint a világ legnagyobb mintaszámú borversenyévé vált.
Nemrégiben zárult a 2022-es tételek kiértékelése, ahol négy kategóriában száznyolcvan tétel lett aranyérmes, ebből 6 a legmagasabb elismerést, azaz a Grand Gold minősítést is kiérdemelte. A kategóriák között vannak vörös- (76), fehér- (90), rozé- (11), és blanc de blanc (3) borok.
A Grand Gold minősítést a következők borászatok termékei érdemelték ki: Takler Pincészet, Vesztergombi Pincészet, Schieber Pincészet, Gróf Degenfeld Pincészet, Zelna Pincészet, Eszterbauer Pincészet.
A magyar borászatok közül az aranyérmes termelők között szerepelt még az Ostoros, a Bolyki, a Gere, a Koch, a Dúzsi, a Figula, a Laposa, a Vylyan és még sokan mások.
Magyar Bor Akadémia immár ötödször részesít magas elismerésben olyan borászt, aki életművével bizonyította a magyar borászat és a magyar borok fejlődése iránti elkötelezettségét.
A Magyar Bor Akadémia – az Év Bortermelője és az Év Pincészete díjak mellett – évről évre Életműdíjban részesíti azokat, akik a borkészítés mellett, annak tudományos, kutatási, oktatási hátterének kialakításában, fenntartásában, ezzel a magyar borászat fejlődésében is kiemelt szerepet játszanak.
Nagyon fontos szempont, hogy ezek az emberek nem csak szakmailag alkottak maradandót az elmúlt években, évtizedekben, hanem emberileg is példaértékűek.
– Ezzel a díjjal is szeretnénk reflektorfényt irányítani rájuk, hogy a mostani és a jövőbeni borászoknak is követendő legyen az, amit letettek az asztalra – mondta a testület díszgyűlésén, Koch Csaba, a Magyar Bor Akadémia elnöke.
Az Életműdíjat 2023-ban Módos Péter borász, az akadémia korábbi elnöke kapta.
Sümegi József tiszteletbeli elnök köszöntőjében kitért arra, hogy a dí-
jazott az 1956–57-es tanévben kezdte meg a középfokú borászati képzést, amely a forradalom miatt félbeszakadt, és '57 tavaszán sűrítetten, négy hónap alatt kellett elvégezniük az adott tanulmányokat, amelyet sokan nem bírtak, de Módos Péter igen. Kiderült az is, hogy az ünnepelt a francia
mellett a futball nagy szerelmese is, hiszen már diák kora óta focimeccseket szervezett, ahol csak tudott.
Kérdésemre, hogy miként éli meg a kitüntetést, Módos Péter úgy kezdte válaszát, hogy óriási megtiszteltetésként fogadta a díjat, amit – ahogy fogalmazott – a nagyra becsült kollégáktól kapott, akik közül sokan a barátai is lettek az évek folyamán.
kivonulás után Algériában dolgozott, hogy működőképessé és fenntarthatóvá tegye az ottani borászati ágazatot.
Kállay Miklós professzor emeritus laudációjában baráti hangot ütött meg az ünnepelttel kapcsolatban, kiemelve, hogy Módos Péter a bor
A díjazott a Magyar Bor Akadémia alapító tagja, volt elnöke is a szervezetnek. Ez irányú munkásságából azt emelte ki: büszke arra, hogy határokon átívelő magyar borásztársadalom alakul(t) ki a Kárpát-medencében, együtt gondolkodás, együttműködés a magyar borok mind jobbá tételében.
Az MBA eddigi életmű díjasai: 2018. Tiffan Ede, Villány, 2019: Garamvári Vencel Balatonboglár, 2020: Szepsy István, Tokaj, 2021: Kállay Miklós professzor, Magyar Agrár- és Élettudományi egyetem.
A versenyt idén rendezték meg először, egyben Magyarország első bonbon versenye is volt. A verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital, és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése; továbbá a hazai kézműves csokoládés műhelyek, és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása volt.
Különdíj
Domonkos Noémi és Novák Ádám, a REÖK cukrászmesterei vehették át az Év Pálinkás Bonbonja verseny különdíját.
Az év pálinkás bonbonja a soproni Harrer Csokoládéműhely és
Cukrászda feketecseresznye-málna pálinkabonbonja lett, amely elnyerte a legjobb krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbon címét is.
Külön díjazták az év gyümölcséből, azaz a meggyből készült pálinkás édességet, a legjobb meggypálinkás bonbon a dunaharaszti Dantoni Chocolate meggypálinkás mámor fantázianevű bonbonja lett. A legeredményesebb nevező díját pedig a pécsi Heaven’s Chocolate Kft. és a balatonlellei Csilli Choco Bons érdemelte ki.
A versenyre Magyarországon működő vállalkozások nevezhettek,
amelyek a bonbonok előállításához kereskedelmi célú pálinkafőzdék pálinkáit használhatták fel. Nevezni lehetett krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal; és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a meggy, külön bírálták a meggypálinka felhasználásával készült édességeket. Utóbbiból 41, az egyéb pálinkák felhasználásával készült bonbonból 66 darabot neveztek be.
A mintákat 50 pontos rendszerben bírálta a hattagú, főként cukrászmesterekből álló zsűri, figyelve azok megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a kreativitást és az összbenyomást.
Több díjat is bezsebelt a Gyulai Pálinkafesztiválon a szegedi cukrászda: A Gyulai Várfürdő különdíjasa lett a Részeges Meggyes Marci, ami ezüstérmet is kapott. A bronzot Az ősz kincse fantázianevű édesség kapta.
Már szinte tradíció, hogy a Szent György-hegy HAJNALIG indítja el az igazi nyarat: június első szombatján a Balaton-felvidék egyik legszebb tanúhegye idén is megtelt élettel és olyan pincék is kinyitottak erre a napra, ahova máskor nem lehet ellátogatni. Június 3-án a találkozásé, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és a teliholdé volt a főszerep. A szervezők ezúttal is tartogattak újdonságot: a látogatók idén „nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak – csaknem 20 pincészet, borbolt, étterem, kert nyitott ki, és voltak új helyszínek is.
2018-ban egy lelkes ötletből forrt ki az első „hajnalig” a Szent György-hegyen: az akkor valóban hajnalig tartó pincejárás mára egy egész napos rendezvénnyé formálódott.
– Az évek során egyre inkább azt tapasztaltuk, hogy a résztvevők az egész napot szeretnék kihasználni, így idén hamarabb kezdtünk, de hamarabb is zártunk. Idén bőven volt idő napsütésben bejárni a környéket, naplemente után gyönyörködni a koranyári, teliholdas égboltban, miközben megőriztük a hegy éjszakai csendjét – mondta Budavári Dóra, az esemény kommunikációs vezetője.
Akik a badacsonyi nyitányról lemaradtak, azoknak sem kell búslakodniuk, hiszen egész nyáron várják a vendégeket a pincészetek: Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Magashegy Pincészet, Napvirág Pince, Nyári Pince, Pap Wines, Szászi Birtok, Zöldülő Terasz, 2HA, Gilvesy, Hóbor Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Molnár Pince, Napsárkán Pince, Pál Pince, Pláne Badacsony borterasz és Földi Bálint.
A Szent György-hegyen egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb pincészetek, séta távolságra. Az itteni borászok megőrizték az emberi léptéket, a legtöbb helyen a tulajdonos család készíti a borokat, sok az őstermelő, natúr és bio tételeket is találunk a kínálatban, és nem maradnak el az olyan különlegességek sem, mint a narancsbor. A borászok nagy része itt nőtt fel, sok helyen már nem is az első generáció dolgozik – hagyomány és modern technológiák járnak kéz a kézben, megőrizve és megmutatva a termőhely értékeit.
A hegy lábánál helyi borokkal vár minden turistát a Hóbor Pince – itt apa és fia borászkodik együtt, nemrég készültek el az új, kényelmes vendégterasszal. A Zöldülő Terasz domboldala családi lazításra hív, a házigazda házaspárnál igazán otthon érezhetjük magunkat, társasjátékaik maradásra csábítanak. Kicsi sétára innen
balatoni nyárnál nincs szebb, főként, ha bortúrára is indulhatunk!
először nyitott ki idén a Magashegy Pincészet új helyszíne! A mesébe illő nevű Mókus körúton eljuthatunk a Szászi Birtok ikonikus kertjébe, ahol a diófa alatt kötelező egy pohár Kabócás. A Horváth Pince domboldalában hintázhatunk, pingpongozhatunk, elheveredhetünk a kóstolás közben. A Killer Pincét a varázslatos hangulatú, sárga épületéről ismerjük meg, a kápolna alatti Boksay Pince panorámás terasza önmagában is elbűvölő – nem beszélve a képről, ami innen elénk tárul! A Napvirág Pince tulajdonosa, Nagy Attila szerint paradicsomi, marasztaló hely ez, ahol kiváltságos állapot borászkodni.
Több olyan helyszín is akad a hegyen, amely csak ritkán látogatható, de érdemes próbát ternni. Szokás szerint Földi Bálint présházába költözik be a badacsonyi Pláne Badacsony borterasz. Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben is kellemes hely: a Sárkányvölgy kényelmes kertjében könnyű ottragadni a hangulatos gitárzene mellett, és belecsúszni a naplementébe – főleg, hogy gyors összefoglalót is kaphatunk a hegy tételeiből. A Molnár Családi Birtok helyszínén, ha nagy a forgalom, minden családtag beáll a pult mögé, néha olyan a helyzet, mintha egy kerti
partiba csöppentünk volna. A Napsárkán Pincében is a borász a házigazda: Szabó Tünde fogad mindenkit és az utánozhatatlan hangulatú teraszon boldogan mesél természetközeli borkészítési filozófiájáról.
A Gilvesy Birtok is hívogató, a kanadai-magyar borász remek nedűket alkot évről évre. A Pál Pincét is érdemes felkeresni: Werner József Pál és felesége egy nyaralás alatt szerettek bele a hegybe, 2008-ban vettek házat itt, 2016-ban újratelepítették a szőlőket – Pinot Blanc és Cabernet Sauvignon készül náluk. Idén családias éttermet is nyitottak a hegy lábánál.
A borok és a panoráma még nem minden, akadnak Badacsonyban finom falatok is, jó vendéglők...
Szintén a fenti úton vár a Nyári Pince családi birtoka a panorámás borozó lugassal, Nyári Ödön és lánya, Emese boraival. Idén újra betérhetünk a Pap Wines multikulti vegetáriánus bárjának hangulatos kertjébe, ahol egy jó bor mellett megáll az idő. A 2HA Szőlőbirtok olíva fás szőlőligetéből nemrég került ki az első magyar alapanyagból sajtolt olívaolaj. A birtokon olyan, mintha Toszkánában járnánk, csak épp még balatoni panorámánk is van, poharunkban Sangiovese szőlőből készült Tabunello. Mosolyoghatunk…
A hegy déli oldalán, az úttól pár lépésre vár a Horváth Pince és a Láva borterasz: itt a borok mellett az ejtőzésé és a játékoké a főszerep. Lehet hintázni, ping-pingozni, majd mindezt levezetni egy pörkölttel.
Június 10-én Balatoni Pezsgés eseményünkön debütáltak új Laposa pezsgőink!
2020 óta készítünk Methode Charmat pezsgőt, 2022-ben mind a Brut, mind pedig Extra Dry tételeink Furmint alapborból készültek.
Mindkét pezsgőnk lágy és elegáns. Az illata fehér virágokra, citrusos gyümölcsökre emlékeztet, a zamata pedig tagadhatatlanul badacsonyi.
A pezsgők elérhetőek a laposa.hu webshopon, vagy személyesen a Laposa Borteraszon, illetve a Hableányban.
Az eredetileg az 1860-as években épült Boksay (Pincészet) Vineyard butik egy díjnyertes családi vállalkozás a nyugat-magyarországi Badacsonyi Borvidék szívében. A Vineyard a Szent György-hegy déli oldalán, a Balatontól északra található. A talaj vulkanikus, éghajlata szubmediterrán, napos és védett az északi szelektől. A Boksay Szőlőbirtok nem a mennyiségre, hanem a bor minőségére koncentrál; és céljuk, hogy felhívják a figyelmet az e vidékről származó borok egyedi ízeire. A szőlőbirtok borait és pálinkáit nemcsak helyi fogyasztásra, hanem palackos vásárlásra is kínáljuk. A Szigligeti Strandtól 7,8 km-re északra található a szőlőbirtok.
Maradjon itt néhány éjszakára nálunk és fedezze fel a Boksay Szőlőbirtokot a Szent György-hegyen, a Badacsonyi borvidék szívében. A Lengyel-kápolna szomszédságában állunk, egy történelmi kápolna, kiváló helyszín esküvőkhöz!
A pincénkben lebonyolítandó beltéri rendezvényekre vonatkozó különleges kérések is teljesíthetők.
Info@boksaypinceszet.com www.boksaypinceszet.com
SZENT GYÖRGY-HEGYI BOKSAY PINCE
EGÉSZ ÉVBEN!
Az exklúzív program keretein belül a Ház hét különböző borpárlatával ismerkedhetnek meg, Ez különleges, egyedi lehetőség!
A párlatok mellé helyi termelők hidegtálait kínáljuk. A vendégházainkban szálláslehetőség van!
BOKSAY PINCE SZENT GYÖRGY-HEGY
A BOKSAY PINCÉSZET BEMUTATJA KÜLÖNLEGES ÉS KIVÁLÓ BORAIT! HELYI TERMELŐK HIDEGTÁLAI KAPHATÓK SZÁLLÁST IS TUDUNK BIZTOSÍTANI Információ:
Szálláshelyek három vendégházban!
Három vendégházunk a szőlővel körülvett, gyönyörű kilátással rendelkező Vineyard telken található! Minden nyaraló konyhával, légkondicionálással és fűtéssel, valamint Wi-Fi-vel rendelkezik. A parkolás díjmentes!
A Klein Cottage egy hálószobás és 2 fő elszállásolására alkalmas.
A Szűcs ház két hálószobás és 6+2 fő elszállásolására alkalmas.
A Varga nyaraló két hálószobás és 6+2 fő elszállásolására alkalmas, a tetőtér en van, 2 fő elszállásolására lehetőség.
Érdeklődjön elérhetőségeinken: Telefon: 06-30-680
www.boksaypinceszet.com
Egyre kevesebb a csárda Magyarországon, ám mint minden rosszban, ebben is akad valami jó: Bálint Zoltán csárdagazda szerint ugyanis azokat a csárdákat, amelyek minőségi ételek készítenek, ügyelnek a kiszolgálásra, és nem felejtik el a hagyományos technikákat, nem fenyegeti a kényszerbezárás.
Néhány évvel ezelőtt még özönlöttek Ausztriából a buszos turisták egy kis hazai ízvilágért a magyar csárdákba, ma már azonban kiveszőben van a csárda turizmus. Megfigyelhető tendencia, hogy egyre kevesebb csárdával találkozunk. Bálint Zoltán és Simándi Roland csárdagazda szerint a jelenséggel együtt egyfajta minőségjavulás is észlelhető.
– Tény, hogy egyre kevesebb a csárda, de mint minden jó vendéglátóhely esetében, a csárdáknál is észrevehető, hogy akik minőségi ételeket kínálnak, odafigyelnek a kiszolgálásra, a vendégek igényeire, nem gondolkodnak a bezáráson. A csárda hungarikum, ami nagyon fontos a hazai ízvilágban. A hagyományos ízek mellett pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy a külföldiek általában egy csárdában ismerkednek a magyar ételekkel – fejtette ki Bálint Zoltán, a Fészek Csárda üzletvezetője.
– Természetesen a rosé kacsamell vagy a kecskesajt is szerepel az étlapon, a desszertek közül pedig a már említett madártej, a somlói, a túrógombóc és a Gundel palacsinta a slágerek. Az utóbbival kapcsolatban sok helyen látom, hogy háromszögbe hajtják, mi azonban tekerjük a Gundel palacsintát is, mert eredetileg bizony így kell – árulta el Bálint Zoltán.
Természetesen a mostani gazdasági helyzetben az sem mindegy, milyen áron kínálják az ételeket a csárdák és noha a helyzet megkívánta volna, itt nem emelkedtek az árak.
A csárdagazda szerint noha haladni kell a korral és ők is alkalmaznak egy-egy népszerű, modern technikát, egy igazi csárda esetében nagyon fontos a hagyományokhoz való ragaszkodás.
A szarvas nyakból készült vadas esetében például mi is alkalmazzuk a szuvidálás technikáját, de egy marhapörköltet vagy egy gulyást a hagyományos módon készítjük és úgy is tálaljuk. Persze a látványvilága is figyelünk, a gulyást például bográcsban, alatta égőpasztával szolgáljuk fel, ilyenkor pedig mindig előkerülnek a telefonok a vendégek zsebéből. A séfünk, Pajer Máté pedig egyszerűen nem ismer lehetetlent, bármit elkészít, a személyes kedvencem azonban a madártej, szerintem ha létezne madártej-világbajnokság, biztosan nyernénk vele – tette hozzá büszkén a csárdagazda.
A hagyományos csárda étlapjáról nem hiányozhat a gulyás, a marhapofa pörkölt – amit a Fészek Csárdában vasi dödöllével szolgálnak fel –, az ököruszály leves, a ropogós malac hasaalja vagy épp a velős pirítós, hogy csak néhány példát említsünk, de az étlapon mindenki megtalálja a számára megfelelő ételt.
– Egy éve nem emeltünk árat, pontosan azért, mert az átlagembereknek ma már szinte luxusnak számít, hogy étterembe menjenek. Abból szintén nem engedünk, hogy hétvégente élő cigányzene szóljon, mert ez is egy jó csárda ismérve – tette hozzá a csárdagazda. Bálint Zoltánék egy-egy extrémebb kéréstől sem riadnak vissza, előfordult például, hogy egy Fülöp-szigeteki menyasszony kikérésére kellett nem mindennapi módon készülniük.
– A vőlegény magyar volt, a menyasszony pedig Fülöp-szigeteki, és azt kérték, hogy egy ottani szokás szerint nyársra húzott sült malacot vigyen a vőlegény, amikor kikéri a menyasszonyt az édesapjától. Természetesen ezt a kérést is teljesítettük, bár ez azért nem fordul elő gyakran – tette hozzá Bálint Zoltán.
A jó csárda megőrzi a hagyományos technikákat, de halad a korral
A Balaton déli partján is egyre több a minőségi étterem, élvezhetjük a régió gasztro-élményeit, Siófoktól Balatonmáriafürdőig, Balatonszemestől a Kőröshegyig! Helyi alapanyagok, szezonális konyha, régiós ízek és gondolkodás… Ez a jellemző.
ajánlott a tapolcai pisztrángrolád szalonnás-szarvasgombás burgonyapralinéval, s savanyított zöldségekkel, a medvehagymakrém leves vadropogóssal, és balatonfenyvesi angus hátszínsteak tepertős nudlival és karfiollal, valamint a mákos guba. Kutyabarát az étterem, 4 fogás kb. 14 ezer forint/fő.
A PORT Étterem&Panzió.A nyugati övcsatorna mellett igazi mediterrán hangulat uralkodik, aki nem járt itt azonnal beleszeret a vidékbe. Itt vár minket Balla György és az étterem kibővített terasza. Az étterem idén kezdi 10. szezonját, így az elmúlt évek nagy klasszikusait kóstolhatjuk meg,
A Kékajtó Szőlőbirtok és Borászat családi vállalkozás, melyet egy hosszú plátói szerelem hívott életre: a bor iránti rajongás és a csoda, ami mögötte van. 20 évnyi hazai és nemzetközi kóstolási tapasztalattal a hátuk mögött Németh Miklós és felesége belevágott a saját vállalkozásba.
– 2015-ben alapítottuk a Kékajtó Szőlőbirtok és Borászatot, melyet azóta folyamatosan építgetünk.
Ma már közel 10 hektárnyi területtel rendelkezünk Kőröshegyen a Balaton déli partján. Jelenleg ültetvényeink nagy része szerkezetátalakításon esik át, így 4 hektárról szüretelünk. Számunkra a legfontosabb szó: FENNTARTHATÓ. Szeretnénk, ha gyermekeink, majdan unokáink is szüretelhetnének azokról a tőkékről, amelyekről mi jelenleg. A biotermelés elsősorban nem a vegyszerekről, hanem a talaj, a talajélet és a növény szimbiózisáról szól. Együttműködve a természettel javítjuk a föld minőségét, mely egészséges erős növénnyel hálálja meg a gondoskodást, így magas minőségű termést szüretelhetünk. Tiszteljük a földet, termelésre használjuk, ezért számunkra kiemelkedően fontos megújuló volta. A szőlőben végzett munka azonban meghozza gyümölcsét, lényegesen kevesebbet kell ezáltal dolgozni a pincében – mondta.
A pincészettől a 2020-as Gyerekjáték Olaszrizlinget, a Színjáték Olaszrizling narancsbort és a 2021-es Zweigelt-et kóstoltuk.
Az Egy Csipet Nádast Majoros Attila vezeti. A Nádas egy rejtett nyugis hely Siófok mellett, a töreki erdő közepén, amit látni kell. Kerti kanapé, csendes, nyugodt, természetközeli környezet és családias vendéglátás vár mindenkit, hétvégén olyan népszerű, hogy előre kell asztalt foglalni. Majoros Attila nagy figyelmet szentel annak, hogy helyi alapanyagokat használjon, a töreki pékségből szerzi be a kenyeret, a töreki sajtokat kínálja, s még sorolhatnánk. A konyha fine dining minőségű, de az árai szerények.
A Nádasban a csodás Nübel sajtok (ugyancsak Törekiből) mellett a következő ételeket lehet kóstolni: vitello tonnato kovászos kenyérrel, bulguros avokádótatár marinált királyrákkal, ropogós malac császár sárgaborsópürével, St. Louis oldalas wasabis pankómorzsában, thai sült tésztával, csirkemell piccata lime-os-spenótos gnocchival, pisztrángfilé beluga lencsével, fehércsokis mákosguba, mascarponés répatorta friss gyümölcsei.
– Szertnénk, hogy a hozzánk betérő vendégek egy élménnyel gazdagodjanak. Mindezt megfejelve az új pizza trenddel, a Nápolyi pizzával, amit a kertünkben lévő food truckban készítünk a vendégeinknek – mondta a házigazda.
A Kistücsök étterem jól ismert, de a Séfszoba már kevésbé, amely a panzió részen kapott helyet az első emeleten. Csapody Balázs tulajdonos a Kistücsök Séfszobájában egyedülálló koncepció mentán kezdte el a működését a tavalyi évben. A szezonális menüsort egy külön erre kialakított látványkonyhás „nappaliban” lehet megkóstolni, ahol a kisszámú vendég egészen közel kerülhet az éte -
– A célunk egy olyan interaktív tér létrehozása volt, ahol sokkal személyesebb a kapcsolat, ahol a helyi borok és alapanyagok vannak fókuszban, ezekről lehet beszélgetni, és ahol a vendégek kivetítőn is nyomon követhetik az ételek elkészítésének folyamatát – mondta Csapody Balázs, a Kistücsök lelke.
– A Séfszoba bejelentkezéssel látogatható télen-nyáron, a menü általában 6 hetente változik. A bejelentkezés azért is fontos, mert itt a fenntarthatóság jegyében tényleg annyi étellel készülnek, amennyi vendég érkezik. A tálalásban középpontba kerülnek az étterem üveghulladékából előállított üveg tányérok, melyek Kohut-Görömbei Luca munkáját dicsérik. Az aktuális menüsort a Kistücsök séfje, Jahni László és a Séfszoba séfje, Kasza Roland alakítják ki Balázzsal közösen.
lek készítésének folyamatához. Ott jártunkkor a következő volt a menü: Sóska, cukkini fokhagyma, burgonya, medvehagyma, poréhagyma előételként. Majd spárga, madársaláta, bazsalikom került az asztalra. Utána tavaszi zöldségekből készült összeállítás. Főételként bárányt tettek az asztalunkra endíviával és cous-cous-al. Desszertként pisztáciás, lime-os süteményt kaptunk, ibolyával díszítve. A 6 fogásos menü ára 19-22 ezer forint, plusz a borok kb. 9 ezer forint.
Az Arehucas márka fogalom a rumgyártás területén. A lepárló üzem Gran Canarián található Arucas nevü városban, amely a fővárostól, Las Palmastól 15 percre van autóval.
A Gran Canaria északi megyéjében fekvő Arucas városa ékes példája annak a gazdasági virágzásnak, amelyet a szigetek kezdetben a bíbortetű tenyésztésének, később a
történelemmel rendelkezik. Az Arucasban található szeszfőzde évente több mint 95 000 látogatót fogad.
Az Arehucas szeszes italai minőségének és történetének köszönhetően bejáratott és tekintélyes védjegy. Sikeresen etalon márkává vált a Kanári-szigeteken.
Ma a Destilerías Arehucas a Kanári-szigeteken túl is igyekszik növelni jelenlétét, főleg Spanyolország többi részén és nemzetközileg is, több mint tíz országba exportálva.
banán termesztésének köszönhettek. 1478-ban egy tűzvész teljesen elpusztította, ami kapóra jött a spanyol hódításnak. Hamarosan helyreállították, ám városi rangot csak a XIX. században nyert újra.
Az első korty rum után sokan elgondolkoznak azon, hogy mi a titka a Destilerías Arehucas termékeinek egyediségében. Az Arehucasban tárlatvezetés közben próbálnak erre választ adni. A rumgyártási folyamat ismertetése mellett a látogatás Európa egyik legrégebbi rumpincéjét mutatja be, amelyben 4308 amerikai tölgyfahordó található.
Sztártermék a Kanári-szigetekről, amelyet 100%-ban természetes mézből állítanak elő. Tölgyfa hordóban érlelik.
AREHUCAS 18
Ez a rum elegáns mahagóni színű, amely az amerikai tölgyfahordókban való hosszú tárolás eredménye...
RON CARAMELO
Ez egy karamell likőr. Testes, aromás intenzitása, valamint szirupos és édeskés jegyei vannak.
ARUBA CAFÉ – kávékrém likőr
A sötétbarna kávé esszencia és a rum elegye, egyedi ízű és összetéveszthetetlen textúrájú. Borospohárban lehűtve kínálják. (24% VOL.).
CREMA DE BANANA - banánlikőr
A Kanári-szigetek egyik legtipikusabb terméke, mely a helyi banántermés esszenciájával készül. Egzotikus kiszerelése és összetéveszthetetlen aromája van. Hűtve tálaljuk (20% VOL.)
BIENMESABE - mandula mézes likőr
Arucas történelmi-építészeti örökségének legremekebb emléke a San Juan Bautista-templom, amelyet a lakosság XX. századi újjáépítése óta székesegyháznak nevez. A neogótikus stílusú templom jelentős művészeti értéket képvisel, olasz szobrászati alkotásokkal, a flamand és az andalúz iskolai festményeivel. Kellemes szabadtéri sétára invitál a Gourie park és az 1880-ban alapított Heszperidák botanikus kert.
Eredeti guancs nevét őrzi a hírneves Arehucas rum, amelyet már a XIX. század óta készítenek itt. A rumgyár látogatható, a Bor Hírlap stábja 2022 tél végén járt itt, s kóstolta végig a termékeket.
A Destilerías Arehucas tehát ma már több mint száz éves, és gazdag
A szeszfőzde valamennyi elismert termékét megkóstoltuk. me, a lista:
CARTA ORO – arany rum
Ez egy kiegyensúlyozott rum, jól meghatározott és könnyű aromával.
RON MIEL GUANCHE - mézes rum
A hagyományos kanári-szigeteki édességrecept alapján hozták létre ezt a likőrt tojás és mandula felhasználásával, mézzel édesítve. Hűtve és tört jéggel tálalják. Távol kell tartani a közvetlen napfénytől.
www.arehucas.es
2023 nyarán Európa még több csodás partját ismerhetik meg a Royal Caribbean International hajóútjain. A 8 indulási kikötővel és 7 hajóval, amelyek 83 lenyűgöző úti célt szolgálnak ki, mindig van valami új felfedezni való.
Fedezze fel a bolygó legtörténelmibb partjait egy epikus utazás során a Travel Weekly olvasói által 20 éve folyamatosan a legjobbnak választott hajótársasággal.
2023 nyarán utazzon egy felejthetetlen szigetnéző kalandra a csodás Görögországba – fedezze fel Mykonos, Santorini és más görög szigetek legszebb helyeit a lenyűgöző Odyssey of the Seas® hajón. Tüzelje fel versenyszellemét Olympiában az Explorer of the Seas® fedélzetén. Töltsön egy hetet azzal, hogy megismerkedik a mesés partokkal Athéntól Zakynthosig az Enchantment of the Seas® fedélzetén. Vagy fedezzen fel izgalmas új kikötőket, mint Skiathos és Thessaloniki a Rhapsody of the Seas® fedélzetén. A görögországi kiruccanást gazdagíthatja, amikor viszszatérünk a mindenki által kedvelt úti célokra, mint Horvátország és a Szentföld – vagy Egyiptomba, egy évtized óta először.
A hófödte hegyektől és smaragdzöld szikláktól a mesebeli kasté-
lyokig és aranyozott katedrálisokig Észak-Európa tele van egyedülálló úti célokkal, amelyek csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Indulhat Amszterdamból a Jewel of the Seas® fedélzetén, hogy elmerüljön a Brit-szigetek misztikus szépségében. Pihenjen és lazítson a fenséges Blue Lagoon geotermikus gyógyfürdőben Izlandon, és csodálja meg Írország magasra törő tengeri szikláit. Norvégia fenséges szépségű fjordjaiban pedig vegyék körül magukat észak szépségeivel. Ráadásul az Anthem of the Seas® visszatér Southamptonba, hogy az északi fényektől a Kanári-szigetekig számos izgalmas kalandot fedezzen fel.
1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1. E-mail: info@rccl.hu Telefon: 36-1/235 0402 www.rccl.hu
Családias légkör, élvezetes időtöltés és barátságos kiszolgálás:
Pihenjen szauna részlegünkben, kényeztesse magát masszázzsal, vagy feküdjön a napon a tóparton, közvetlenül a hotel előtt. A Seestub’n éttermünkben és a teraszunkon, remek környezetben, a Fertő-tóra néző kilátással, a régió finomságaival kényeztetjük vendégeinket. Szezonálisan változik a menü, a régió halai, s helyi gazdák termékei kóstolhatók.
Fogyasszon el egy gyümölcs koktélt vagy egy pohár bort a saját borospincénkből a modern Moskito bárunkban vagy a mediterrán nyaralás hangulatát árasztó Beach bárunkban!
A lefoglalt szobával járó szolgáltatások:
• Bőséges svédasztalos reggeli
• Minibár ásványvízzel és szőlőlével
• Egy üveg üdvözlőbor saját pincészetünktől
• Napozóágyak és strandtörölközők
• Szaunahasználat és fürdőköpeny
• Üdvözlőajándék gyermek vendégeink számára
• Könyvtár nagy könyvgyűjteménnyel
• Sky TV minden szobában
• Sky Sports a Moskito bárban
• és Burgenland Kártya
Szobák és akadálymentesítés:
Szobáink zuhanyzóval vagy káddal, WC-vel, kábel TV-vel, hajszárítóval, telefonnal, széffel és minibárral felszereltek.
A legtöbb szoba erkéllyel és/vagy légkondicionálóval is rendelkezik.
2017-ben a szálloda egyik részét teljesen felújítottuk.
Az egész szálloda akadálymentesített, és minden emelet megközelíthető lifttel. 12 db kétágyas
szobánk és lakosztályunk ülő- és fogantyús zuhanykabinnal, valamint fogantyús WC-vel felszerelt. Az ajtók 80 centiméter szélesek.
Seehotel Herlinde
Strandplatz 17, 7141 Podersdorf am See, Ausztria
Telefon: +43 (0) 2177 22 73
E-Mail:
post@hotelbetriebe-herlinde.at
Az UNESCO világörökség részét képező Fertő-tónál várak, kastélyok és múzeumok, remek borpincék, csodás szállodák és lenyűgöző természet várja, hogy felfedezzék. A sekély vízmélység, a tó könnyű megközelíthetősége és a széles kínálat a Fertő-tavat igazi paradicsommá teszi bármilyen életkorú gyermekes családok számára. A sok napsütés, a kellemes klíma remek fürdésélményt ígér mindenkinek kora tavasztól késő őszig.
A Fertő-tó mindazok számára paradicsom, akik szeretnek kerékpározni. Változatos és sűrű Burgenland kerékpáros úthálózata. A burgenlandi időjárásnak köszönhetően csodálatosan hosszú a kerékpáros szezon.
A borkultúra sokkal többet jelent, mint jó borokat fogyasztani: látogasson el borászatokhoz, pincesorokra, élményvilágokba és borszemináriumokra, hogy a borban rejlő igazságot elméletben és gyakorlatban is megismerhesse.
Az osztrák borok az elmúlt két évtizedben folyamatosan egyre jobb minőségűek lettek. A fejlődés eredménye az lett, hogy az olyan borok, mint az alsó-ausztriai Zöld Veltelini, a stájer Sauvignon Blanc vagy a közép-burgenlandi Kékfrankos időközben már Tokióban és New Yorkban is a titkos gasztrotippek közé tartozik. Aki Ausztriában tölti az üdülését, annak lehetősége nyílik rá, hogy még közelebből megismerje az osztrák borokat. Mint mindig, itt is számos út vezet a célhoz.
A legkényelmesebb, de egészen biztosan nem a legunalmasabb út: a látogatás egy borásznál. Az osztrák borászatok a legtöbb esetben családi vállalkozások és gyakran optikai hasonlóságot is felmutatnak: mégpedig a modern építészet iránti nyitottságot. Akár Stájerország déli részén, akár a kis burgenlandi falvakban járunk: önmagáért beszél, amit a borászok az elmúlt évtizedekben teljesítettek. Az új (és régi) borospincékben és kóstolótermekben a borkedvelők szívesen látott vendégek. Előzetes bejelentkezés esetén legtöbbször maguk a borászok vezetik végig a vendégeket a borászaton. A látogatást természetesen minden esetben borkóstolás zárja.
Burgenlandban évi 300 napot süt a nap, a megfelelő páratartalomról pedig a tó közelsége gondoskodik, ez pedig ideális a bortermesztéshez. Nagyon népszerű errefelé a Kékfrankos, mely tökéletes párosítás fűszeres húsokhoz. Remek pezsgőket is készítenek Burgenlandban, például a Szigetit nem szabad kihagyni Golsban.
A legizgalmasabb része a Burgenlandban töltött napnak (vagy kettőnek) a borászatokat meghatározó egyedülálló és csodálatos építészeti megoldások. Az ókori hangulat vegyül a teljesen üvegfalú kóstolótermekkel, egyszerűen lélegzetelállító.
Az európaiak számára a távol-keleti kultúra mindig is rengeteg titkot és izgalmat rejtett. Igy van ez a gasztronómia tekintetében is. Különleges borok, szeszesitalok, sörök, gyümölcsök és húsok várják a Japánba utazókat. A Bor Hírlap stábja a Japán by Myself segítségével (https://japanbymyself.com/hu) 2023. áprilisában Japánban járt, s az itt tapasztaltak alapján szedtünk össze kulináris érdekességeket.
Japánban elérhető különleges italaink a varázslatos távol-keleti hangulatot kívánják átadni. Japán egyik legismertebb itala a szaké, mely egy speciális eljárással készülő rizs alapú ital. Az előállítási mód miatt szokták rizspálinkaként is emlegetni, bár nem olyan erős, mint a magyar vagy az osztrák snapsz. A szaké mellett megismerkedhetnek az utazók a különleges Umeshu gyümölcsből készült, jellegzetes japán szilvaborral, vagy a burgonyából készülő Shochu-val is. Az egzotikus italok mellett számos japán whisky különlegességgel is találkozhatnak a giourmet áruházak polcain a vásárlók, köztük a Yamazaki, illetve Hakushu márkákkal.
A japán gin kínálatban kiemelkedőek a Roku, az Etsu, a Nikka Coffey, a Soul, a Sakurao, vagy a Komasa Komakan márka termékei is. A Roku egy 43%-os alkoholtartalmú szesz, amely egy rendkívül összetett és izgalmas ital. Ezt a gin az év bármely szakaszában nyugodtan lehet fogyasztani, hiszen mind a négy évszak jellemzőit magán hordozza. Az összetevők között megtalálható a sakura levél, a gyokuro tea, a sansho bors, de még a juzu héj is.
A szintén 43%-os Etsu termék volt az első japán gin a piacon. A szó örömöt és gyönyörűséget jelent. A szesz alapanyagai között szerepel a yuzu,
a japán bors, a boróka, a koriandermag, az édesgyökér, de még a japán tealevelek is. Illata nagyon friss gyümölcsös, míg ízeiben inkább a fűszerek dominálnak.
Japánban a sör a 17. században jelent meg, amikor a holland kereskedők megjelentek Nagaszakiban, és sörbárokat hoztak létre a matrózoknak, akik a Japán és Holland Birodalom közötti kereskedelmi útvonalon hajóztak.
A sör vagy a sörhöz hasonló happósu italok a legnépszerűbb szeszes italok Japánban, ami megmagyarázza, hogy miért teszi ki a kétharmad részét a több mint 10 milliárd liter alkoholnak, amit pár éve mértek a felkelő nap országában.
A japán sör négy fő gyártója az Asahi, Kirin, Sapporo, és a Suntory, melyek főleg világos söröket készítenek 5 % körüli alkoholtartalommal. Pilsner fajtájú világos sörök a legelterjedtebbek Japánban, de a sörhöz hasonló, de kevesebb malátával rendelkező italok, melynek neve happósu is nagy részben jelen vannak a piacon, mivel ezekre lényegesen alacsonyabb az adó.
A sörre specializálódott bárok és pubok is népszerűségre tettek szert Japán főbb városaiban, mint Tokió és Oszaka, ahol igazán vibráló helyeket hoztak létre, nagy hangsúlyt fektetve a helyi és amerikai sörökre
Nem csak a termesztésére, de a szőlőfürtök eladására is szigorú szabályok vonatkoznak. Egy szemnek legalább 200 grammot kell nyomnia és a cukortartalma sem mindegy, legalább 18 százalékosnak kell lennie. Az egészen elképesztően magas ára ellenére is van rá igény, hiszen évről évre megdőlnek az eladási rekordok - ahogy a négymillió forintos példány is bizonyítja.
Nem csak a szőlő lehet luxus. A szőlő mellett lehet kapni Senkai-ichi-t, vagyis a világ legtökéletesebb almáját, amelyből egy darab 4400 forintba kerül. Csak összehasonlításképp: az almák Ferrarijának hívott Pink Lady-ből egy darab körülbelül 500 forintba kerül, és már az is nagyon drágának számít. A tökéletes alma mellett lehet kapni tökéletes cseresznyét 33 ezer forintért vagy 12 szem epret átszámítva 14 500 forintért.
Az élelmiszerek között is hódítanak a luxustermékek, a japánok például a méregdrága gyümölcsökért rajonganak. Státuszszimbólumnak számít. Japánban ki kell érdemelni például a szív- vagy kockaalakú görögdinnyét, az óriási szemű szőlőt, s bármi más gyümölcsőt, amelyeknek bizony megkérik az árát. Extrán drágák. Nem véletlen a magas ár, hisz ezeknek a gyümölcsöknek a termesztése időigényes, a munkafolyamatokat pedig állandóan tökéletesíteni kell.
Egész Japán rajong a luxusgyümölcsökért, de még ezek között is rekordernek számít egy hokkaidói vagyis kantalup dinnye, amely 2016-ban több mint 7,7 millió forintért kelt el. Ezeket a luxusgyümölcsöket a Sembikiya nevű cég üzletében lehet megvásárolni, amely-
A szőlő mellett az üzlet másik slágerterméke az úgynevezett pézsmadinnye. Ez egy különleges sárgadinnye, ami az erős illatáról kapta a nevét. A dinnyék egészen egyedi bánásmódban részesülnek, rögtön abban, hogy nem érintkeznek a földdel és egész évben egyenletes hőmérsékletet kapnak. Ehhez télen fűteni, nyáron pedig hűteni kell őket, és ha ez nem lenne elég, a gyümölcsök speciális masszázzsal kapják a tökéletes gömbölyű alakjukat. Az áruk is ehhez mérten elképesztően magas, egy dinnye 21 000 forintba kerül. Az ára ellenére mégis naponta 200 darabot adnak el belőle Japánban.
nek Tokióban több boltja is van. Itt olyan gyümölcsök kaphatók, mint a nemrégiben megtartott szőlőárverésen négymillió forintért elkelt Ruby Red nevű szőlőfajta. Ezért az összegért egy 900 grammos fürtöt kapott a licitáló a különleges, koktélparadicsom-nagyságú szemű gyümölcsből. Egyébként az üzlet leginkább abból él, hogy luxus rendezvényekre, üzleti találkozókra vagy kórházi látogatásra és nagyszabású esküvőkre szállít.
A Ruby Roman szőlő 12 éve jelent meg a piacon, és már akkor is méregdrága volt. Először egy 700 grammos fürt kelt el majdnem 1000 dollárért. Ez az ár azt jelenti, hogyha csak szemenként vásároltuk volna meg, akkor egy szem 8000 forintba került volna. Igaz, hogy a szemek tényleg nagyok, de azért ez finoman szólva is magas ár. Bort nem fognak préselni a termésből, az biztos.
Vajon miért hajlandóak fizetni az emberek ennyi pénzt egy gyümölcsért? A cég szerint a vásárlók nagy része (80 százaléka) ajándéknak szánja ezeket a különlegességeket. Egy olyan országban, ahol a zöldségeket
és a gyümölcsöket alig tartják többre, mint az egészséges táplálkozás alapvető hozzávalóját, elég nehéz megérteni, hogy miért hajlandók az emberek kiadni több tizezer forintot például egy dinnyéért. Másrészről ebben az üzletben a gyümölcsöknek kulturális értékük is van. S akkor térjünk át a világ legdrágább marhahúsára, a Wagyura. A wagyu szó szerinti jelentése japán tehén, és eredetileg igás állatként vették hasznát a ma már méregdrága húsú szarvasmarhának. Valójában a Kobe kikötőjébe érkező, marhahúsra vágyó külföldieknek köszönhetjük, hogy kiderült, a wagyu marha húsa kiváló minőségű, ugyanis mást nem tudtak adni a marhahúsra vágyóknak, „csak” az igás wagyuk húsát. Különleges
márványozottságát annak köszönheti, hogy az igavonáshoz szükséges energiát abból a zsírból nyerte, amit az izomrostok között egyenletesen elosztva tárolt. A wagyu valójában négy szarvasmarha fajta kereszteződése: a japán fekete, a japán barna, a japán Shorthorn és a japán poll. A Kobe marhahús is egyfajta wagyu hús, a szarvasmarhát csak a japán Hyogo tartományában engedélyezték tenyészteni.
De miért olyan drága a wagyu? Ahhoz, hogy Japánban egy szarvasmarha húsát wagyuként lehessen árulni, szigorú követelményeknek kell megfelelni az állattenyésztés, állattartás és a szarvasmarhák táplálása során is. A szarvasmarhákat szabad tartásban, hatalmas
mint teljes kiőrlésű szilázzsal etetik őket, amíg el nem érik a 700 kilogrammot. A folyamatot nem gyorsítják fel mesterségesen, nem siettetik, így ez az idő az átlagos 15 hónap helyett körülbelül 3 évet vesz igénybe. Ez idő alatt a szarvasmarhákat nem számokkal külön-
legelőkön kell tartani, a borjakat pedig speciális takarmánnyal kell táplálni, hogy a húsuk kiváló minőségű legyen. A fiatal wagyu borjakat kézzel etetik tejpótló készítményekkel, és kabáttal melegítik őket, ha az időjárás hidegre fordul. A gazdaságokban 7 hónapos korukig tartózkodnak, majd a gazdaságok árveréseken vásárolják meg őket.
A gazdaságokban aztán rizzsel és szalmával, vala-
böztetik meg, hanem elnevezik őket, és minden egyes állatnak születési anyakönyvi kivonata van, amely alapján beazonosítható a vérvonala, azaz az igazi japán wagyuból készült steakek mindegyike egy-egy farmra vezethető vissza.
A wagyu szarvasmarhához egy mítosz is kapcsolódik, miszerint a szarvasmarhákat sörrel táplálják, szakéval permetezik őket, és naponta masszírozzák, azonban ez egyes források szerint nem igaz. Az viszont tény, hogy néha kefével átmasszírozzák az állatokat, hogy serkentsék a vérkeringést és enyhítsék a stresszt. A sörből annyi biztosan igaz, hogy bár nem Japánban, hanem egy walesi Wagyu gazdaságban a szarvasmarhák valóban kapnak helyi kézműves sört.
A wagyu húsa tehát a tenyésztés során az állatra fordított idő, energia, anyagi befektetés, és mindezek következtében a jó minőségű hús miatt olyan drága. A Japán Hússzövetség A-tól C-ig vizsgálja a marhahúst aszerint, hogy 1 szarvasmarha mennyi magas minőségű húst képes adni. 1-től 5-ig pedig magát a húst minősítik 4 kritérium alapján: a márványozottság, a hús színe, a szerkezete és a zsír minősége szerint.
A japán wagyu a világ minden táján prémium kategóriás húsnak számít, különösen az A5-ös kategóriájú, amelynek különlegessége, hogy a zsír nem különül el a hústól, hanem márványosan teljesen átszövi azt. A wagyu hús rendkívül egészséges és magas az Omega-3 tartalma.
Fredericksburg Texas Hill Country szívében található! Híres a díjnyertes pincészetek, a bájos panziók és a kézműves termékek vásárlási lehetősége miatt.
A főutca az események központja Fredericksburgban, ahol több mint 150 üzlet, butik és művészeti galéria, valamint több tucat étterem, borkóstolóterem, söröző, két múzeum és még sok más található.
A birtok mára összesen 308 hektárra nőtt. A helyre jellemző az őshonos Mustang szőlő, amely a helyi német örökség fontos eleme.
Richard és Bunny is sikeres kertészek voltak San Antonióban, és munkájuk révén kezdett formát ölteni egy kereskedelmi szőlőültetvény és talán egy 1500 rekeszes borászat álma.
1992-ben az első szőlő oltványokat a barátok és a család, köztük Beckers lánya, Clementine és két fia, Will és Joe helyezték nagy gondossággal a földbe. Az első szüret 1995-ben alapozta meg a jelenleg átlagosan évi 100 000 rekeszes borászatot.
A vásárlás évek óta az egyik oka annak, hogy az emberek Fredericksburgba utaznak – mivel a főutca üzletei mind helyi tulajdonban vannak, akik saját termékeiket árulják. A Franchise-ok és az üzletláncok nem engedélyezettek a történelmi negyedben, így mindenki biztos lehet benne, hogy a vásárlási élménye egyedülálló lesz a városban.
Ami a borászatokat illeti, a Becker Vineyards borkóstolója az egyik legjobb. A Richard és Bunny Becker által 1992-ben alapított Becker Vineyards úttörő volt a folya-
A Becker Farm több mint 50 embert foglalkoztat, és hozzávetőleg 56 hektár földterületen termeszt 9 borszőlőfajtát.
A Becker Vineyards borait már felszolgálták a legelőkelőbb helyeken, többek között hét alkalommal a Fehér Házban, a New York-i James Beard Alapítványban, a Texas Governor's Mansionban és sok más híres texasi és amerikai étteremben.
https://www.beckervineyards.com/
A Signor Vineyards szőlőbirtoka és kóstolója is csodálatos. Ezt a pincészetet az egyik amerikai szaklap Texas legszebb szőlőültetvényének nevezte. Ha ellátogat ide bárki, akkor megtudhatja, hogy miért!
matosan fejlődő texasi boriparban. Becker a legnagyobb francia és amerikai fehértölgy hordók vásárlója Texas államban, és arra törekszik, hogy fenntartsa a "régi világ" hangulatát a pincészetben, olyan építészetével, amely a 19. század végi német kőpajtákat utánozza.
Ha ellátogat a szőlőbirtokra, a borkóstoló során nemcsak finom nedűk várják, hanem ízletes sajttál is.
Beckerék egy felújítandó faház után kezdtek kutatni, hogy egy vidéki menedéket alakíthassanak ki San Antonio-i otthonuk helyett. A kabint 1990-ben fedezték fel, és vele együtt 46 hektárnyi nyersföldet is, mély homokos talajt 450 méter tengerszint feletti magasságban.
A Közép-Texas dombjai között helyezkedik el a farm, ahol a Pedernales folyó völgye találkozik a Grape Cre-
ek-el. A Signor Vineyards a prémium fajtagyümölcs termesztésén és az egyedi terroirt tükröző, kivételes, lelkes borok megalkotásában áll élen.
A 2021-es Roussanne és 2021-es Estate Rosé, valamint a 2020-as Mozzafiato és 2019-es Sangiovese borkóstolója kivételes volt.
A Joanna piac szintén a szőlőültetvényen található, és harapnivalókat, édességeket és ajándékokat kínál. https://www.signorvineyards.com/
Szöveg: L Kelemen Gábor. Fotó: Gombos Gyöngyi
Június 3-4. Hegymagas
Június 3-4. Hegymagas
Szent György hegy hajnalig
Június 8-11. Balatonfüred
Június 8-11. Balatonfüred
Könyv, Bor Jazz
Június 9-11. Budapest
Június 9-11. Budapest
Rozália borfesztivál
Június 16-17. Budapest
Június 16-17. Budapest
Erzsébetligeti Vingardium
Június 22-25. Bogács
Június 22-25. Bogács
Bükkaljai bornapok
Június 24. Villány
Június 24. Villány
Gördülő dűlők
Július 7-8. Villány
Július 7-8. Villány
Rozé Fesztivál
Július 20-23. Balatongyörök
Július 20-23. Balatongyörök
Borkórzó
Július 21. Győr
Július 21. Győr
Fröccsnapok
Július 26. Vonyarc
Július 26. Vonyarc
Boros Forgatag
Az egri bikavért egész Magyarország ismeri, nincs olyan ember, aki életében egyszer ne hallotta volna ezt a nevet. És valószínűleg külföldön is tízmilliók vannak, akik ismerik az egri bikavért, a világhírű magyar bort. Ami tulajdonképpen két-három bor keverékéből összeállított cuvée. Hazánkban a szekszárdi és az egri borvidéken állítják elő. A lényeg az, hogy egyetlen szőlőfajta sem dominálhat benne, ettől nyeri el unikális ízét. Sőt, az egri bikavér az Európai Unióban földrajzi árujelzőként bejegyzett és védett eredetű minőségi bor. A megnevezést így máshol nem is használhatják, 2017-től a Hungarikumok sorába is bekerült. Van egy legenda, amely szerint a bikavér elnevezés valójában több száz évvel ezelőttről jön, még a török korból, amikor Magyarország három részre volt szabdalva, és idegen katonák jártak keresztül-kasul az országon. 1552-ben pedig a híres egri ellenálláskor Dobó István, a vár kapitánya hozatott vörösbort a pincéből a harcoló katonáinak. A várvédők pedig óriási elánnal védték az erősséget, a törökök látván, hogy mit isznak a magyar katonák, azt hitték hogy bikák vérét, és ettől jön az erejük is.
A legenda valószínűleg nem igaz, a 19. századig nem említik az írásos források az egri bikavért.
A 19. század derekán azonban már említik, pontosan pedig 1846-ra vezethető vissza az első megjelenése, amikor Garay János, egy híres szekszárdi költő versbe is foglalja a bikavért, amely ezek után már több írásos feljegyzésben is megtalálható.
Nem varázslat!
A VERS
Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér, S mégis a gyöngy, mely belőle Fölragyog, mint hó, fehér. És a tőke, melyen termett, Nemde, oly zöld, mint a rét? Hol leled föl szebben együtt Szép hazánk háromszínét?
Augusztus 3-6. Debrecen
Augusztus 3-6. Debrecen
Bor és Jazz
Augusztus 4-6. tata
Augusztus 4-6. Tata
Borünnep és halnapok
Augusztus 4-27. Balatonfüred
Augusztus 4-27. Balatonfüred
Borhetek
Biztosan ismerős az a bosszantó érzés, amikor vízkőfoltosra vagy csíkosra száradnak a borospoharak a gépi vagy kézi mosogatás után. Különösen kellemetlen, ha egy családi vagy baráti összejövetelen ezeket a koszosnak tűnő poharakat kell feltennie a megterített asztalra. Pedig szép teríték csak tiszta borospoharakkal lehetséges, amihez összegyűjtöttünk most minden fontos tudnivalót. Ezekre lesz szükség: mikroszálas törlőkendő, mosogatószer, desztillált fehér ecet, szódabikarbóna.
1. Áztatás. Akár borfolt, akár vízkőfolt vagy bármilyen más szennyeződés van a pohár falán, érdemes áztatással kezdeni a folyamatot.
2. Ecetes kezelés. Az igazán makulátlan eredmény ecettel érhető el a legkönnyebben. Töltsön ecetes vizet a pohár belsejébe, vagy pedig ecetes langyos vízbe áztassa a poharat 1-2 percre.
3. Mosogatás. Használjon puha szivacsot a pohár mosogatásához. Kívül-belül mossa át az egész felületét, pont úgy, mint máskor.
Szeptember 7-10, Budapest
Szeptember 7-10, Budapest
Borfesztivál a Várban
4. Szódabikarbóna bevetése. A szódabikarbónát szigorúan csak azután használjon, miután alaposan kiöblítette a pohárból az ecetet. Tegyen egy teáskanállal a szódabikarbónából a langyos vízbe, és alaposan öblögesse át vele a poharat.
Szeptember 16. Bogács
Szeptember 16. Bogács
Szüreti fesztivál
változhat, illetve azok akár el is maradhatnak előre nem látható okok miatt!
5. Hideg vizes öblítés. A tökéletes végeredmény csak hideg vízzel érhető el, ezért a leghidegebb vízben öblítsen!
6. Törölgetés: Bár a korábbi lépések megakadályozzák a vízkőfoltok vagy csíkok megjelenését a poháron, ajánlott bebiztosítani a makulátlan végeredményt törölgetéssel. Használjon tiszta, száraz mikroszálas törlőkendőt ehhez a lépéshez.
Valószínűleg ezért fejlődhetett ki a bormarketing. Szembetűnő az a változás, amely az utóbbi években végbement. A borászatok önálló turisztikai látogatóhellyé nőtték ki magukat, a vinotékák polcain az egységes arculat megkülönböztethetővé teszi az egyes termelők borait. A bortermelő régiók kiállításokon, szakmai lapokban, külföldieknek szóló magazinokban mutatkoznak be. A bor mint árucikk és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások „európaias” köntösben kínálják magukat az érdeklődőknek.
Az egységes arculatnak nem csupán a borosüvegek címkéin kell megjelennie. A borászatoknál, a kitelepüléseken, a bor- és egyéb fesztiválok standjain is bizalmat, pozitív üzenetet ad, ha poharak, a dolgozók ruházata, a szóróajándékok és a megvásárolható kereskedelmi termékek is a kialakított arculat meghatározó jegyeit viselik.
Tapasztalatból tudom, hogy egy borospince meglátogatása után néhány nappal, a kiváló italok és borkorcsolyák ízén kívül nem sok kézzelfogható emlékem marad az adott helyről. Nincs elérhetőség, esetleg már a pince nevét is elfelejtettem. A barátaimnak, ismerőseimnek nem tudom azt mondani, hogy „ide és ide menjetek, mert megéri”. Ezért is tartom fontosnak, hogy a borászatok, pincék tartsanak különböző szóró- vagy megvehető ajándékokat. Mindenki szeret kapni valamit, főleg grátisz. A tollakat, boralátéteket és egyéb ajándéktárgyakat csekély ráfordítással be lehet beszerezni, a vendégek mégis úgy érzik, sokkal többet kaptak. Vállalkozásunk, a Clubex Kft. szóró- és egyéb üzleti ajándékok forgalmazásával és importjával foglalkozik. Termékeinket az ügyfél kívánsága szerint perszonalizáljuk. Megbízóinkra nem erőltetünk rá semmit, közös megbeszélésen határozzuk el, hogy milyen árucikk illik legjobban az ügyfél marketingpolitikájához. A szóróajándékok fontos elemei a marketingkommunikációnak. Hatékonyság tekintetében kérdezze meg marketingvezetőjét vagy tanácsadóját.
A családi vállalkozásban üzemeltetett Ribno Alpine Resort idilli környezetben található, nem messze a Bledi-tótól egy csodás lucfenyő erdő mellett. Nyugalom honol itt, a madarak csicsergése veri fel maximum a csendet. A Ribno Alpin hotelnek nagy felújított étterme van, tágas »zöldbe ágyazott« terasszal, ahol a séf finomságai kóstolhatók. A hotel megújúlt bárjában egy koktél közben lehet a megszépített recepción beszerezhető bledi információs katalógusokat tanulmányozni.
A szálloda a kerékpárosok számára speciális szolgáltatásokat biztosít. Akik csapatépítő tréningre vagy bármilyen szemináriumra érkeznek, azoknak különtermeket ajánlanak. A hotel wellness részlegében lehet pihenni. Az elektromos autókat a szálloda hatalmas parkolójában feltölthetik a vendégek.
A Ribno Alpine Resort a közelmúltban renováláson esett át. A második és harmadik emeleti szobákat teljesen felújították, s mivel a saját asztalosműhelyben feldogozott, idős fából készültek a bútorok, igy autentikus alpesi stílus várja a vendégeket. A tulajdonos saját fafaragásai díszítik egyes szobákat.
A Ribno Alpin hotel mellett üzemel a Ribno Alpin Glamping is, szépítésük folyamatosan zajlik.
A szálláshelynek van egy Ribno Luxury Glamping része is, ahol kompletten felszerelt, infraszaunával és saját fürdőszobával ellátott vörösfenyőből készült faházak várják az utazókat, valamint melegvizes merülő medencék. Homokos partú fürdőtó is szolgálja a pihenést. A luxus glamping a kerékpárosok Mekkája, minden faházhoz saját kerékpár tároló is tartozik.
A szálláshely tulajdonosainak célja, hogy még zöldebbé varázsolják a világunkat, amiben élünk, itt nagyon vigyáznak a környezetre, az ivóvízre, figyelnek a hulladék gazdálkodásra. 2018-ban elnyerte a szálloda a „Nulla hulladék” bizonyítványt, ez az első és egyetlen hotel Szlovéniában, amelynek sikerült ezt az eredményt elérnie.