LKQ Láng- Bosch KTS készülék csere

Page 1

KTS 560 és KTS 590 – megoldások a biztonsági átjárókra (SGW) Tisztelt Partnerünk, biztonságának egy olyan aktuális fejlesztésére amely a jövőben, vagy akár már ma is kedvezőtlen hatást gyakorolhat a mindennapi munkájára. A járműgyártók számára kötelezővé vált a járművek biztonságának növelése a hackerek, kiberbűnözők támadásaival szemben. Az egyik ilyen intézkedés, amelyet a járműgyártók ebben az irányban foganatosítottak, a járművek elektronikai rendszereinek védelme egy úgynevezett biztonsági átjáróval. Ez azt jelenti, hogy a biztonsági átjárók alkalmazása miatt a felhasználó csak korlátozott hozzáférést kaphat a jármű diagnosztikai funkcióihoz. Ezeken a biztonsági átjárókon keresztül csak akkor lehet hozzáférni a diagnosztikai funkciókhoz, ha a felhasználó rendelkezik egy, az internetre csatlakoztatott megfelelő diagnosztikai interfésszel (VCI), illetve az adott járműgyártónál érvényes regiszt rációja van. A biztonsági átjáró biztosítja a műhely számára, hogy kiolvassa a járműből a szükséges adatokat, ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy bármit megváltoztasson a vezérlőegységen (mint például a hibakódok törlése, stb.). Néhány járműgyártó már 2017-ben megkezdte a biztonsági átjárók bevezetését, ugyanakkor 2020 szeptemberétől Európában minden újonnan bevezetett járműtípus számára kötelező a gyártók számára valamilyen eljárás kidolgozása a járműadatok védelmére (2018/858-as (EU) rendelet). Jó hír ugyanakkor, hogy a Bosch olyan megoldást kínál, amelynek segítségével Önök át tudnak jutni ezeknek a biztonsági átjáróknak a jelentős részén, mivel az általunk forgalmazott KTS 560 és KTS 590 vezérlőegység diagnosztikai berendezések alkalmasak az átjárók feloldására. Ezeknek az interfészeknek (VCI) ugyanakkor további előnyei is vannak, amelyeket a kiadvány második oldalán ismertetünk.

Önnek, mint jelenleg is KTS készüléket használó ügyfelünknek most lehetőséget biztosítunk arra, hogy a meglévő KTS berendezését egy KTS 560 vagy KTS 590 eszközre cserélje le, mégpedig bruttó 150 000 Ft*, illetve bruttó 200 000 Ft* visszatérítésével a vásárlás árából. A visszatérítés igazolásának és igénylésének összes részletét a következő oldalakon találja. Üdvözlettel, Robert Bosch Kft. * A visszatérítés összege bruttó forintban értendő. A visszatérítés LÁNG vásárlási utalvány formájában történik, melyet az ügyfél a promóció ideje alatt felhasználhat, bámilyen LÁNG által forgalmazott termékre.

Bruttó 200

000 Ft

PÉNZVISS ZA TÉRÍTÉS* KTS 590 v ásárlása esetén


KTS 560 és KTS 590 Tulajdonságok és előnyök 

BEÉPÍTETT CAN FD

▶ A CA CAN FD tízszer gyorsabb, mint a klasszikus CAN rendszer, és nagy sebességű adatcserére szolgál az autóban. ▶ A Bosch KTS 560 és KTS 590 támogatja a CAN FD rendszert, valamint a hagyományos járműdiagnosztikai interfészeket is. ▶ A felhasználó szempontjából nem lényeges, hogy a KTS mikor működik a CAN FD protokoll szerint. Csatlakoztassa a KTS-t, és hagyja, hogy szoftver eldöntse, mikor használja a CAN FD kommunikációt.

BEÉPÍTETT MÉRÉSTECHNIKA

▶ A műhelyek ügyfeleinek magas elvárásai vannak. Ha egy járművel

BEÉPÍTETT SGW

▶ Mind a Bosch KTS 560, mind pedig a

alapú diagnosztikai interfészt használ, amelyet DoIP rendszernek neveznek.

diagnosztikai berendezés.

Előnye, hogy segítségével az adatát-

▶ Az SGW-n keresztül létrehozott hoz-

vitel akár 200-szor gyorsabb, mint a

záféréssel a járművön az ESI[tronic]

járművek frissítésére használt korábbi

összes funkciója használható. Ilyen pl.

technológiák alkalmazásával. Lehetsé-

szervizintervallum nullázás, ADAS-ka-

ges, hogy a járműgyártók a jövőben a

librálás, stb.

hagyományos diagnosztikára is a DoIP

▶ A KTS 560 és a KTS 590 műszaki

▶ Önnek nem is kell tudnia, mikor műkö-

gyártók által használt vezérlőegység

dik a KTS a DoIP rendszerrel. Csat-

diagnosztikai berendezésekhez,

lakoztassa a KTS-t, és hagyja, hogy

így a legújabb műszaki lehetőségeket

szoftver eldöntse, mikor használja

nyújtják Önnek.

a DoIP kommunikációt.

PLUG & PLAY JÁRMŰGYÁRTÓI SZOFTVER

▶ A KTS 560 vagy a KTS 590 esetében ség diagnosztikai hardverének megvá-

és megfizethetőnek kell lennie. Mivel

sárlására. Ezek a KTS készülékek lehe-

a járműrendszerek és azok alkatrészei

tővé teszika járműgyártó szoftverének*

egyre bonyolultabbak és változatosab-

használatát anélkül, hogy a különböző

bak, a műhelyek a Bosch járműrend-

járműgyártói interfészekre vagy vezér-

szer-elemző technológiával lesznek a

lőegység diagnosztikai berendezésre

legalkalmasabbak a gyors és hatékony

lenne szüksége.

javításra, illetve karban-tartásra. Ez a képesség a KTS 560 és a KTS 590

*Ehhez a járműgyártónál előfizetés is

készülékekre egyaránt igaz.

szükséges lehet.

nás multimétert és oszcilloszkópot találunk.

rendszert fogják használják.

felépítése nagyon hasonlít a jármű-

hibafeltárásnak gyorsnak, alaposnak

terrel van ellátva.

▶ Néhány járműgyártó egy új, ethernet

használatára alkalmas vezérlőegység

nincs szükség járműgyártó vezérlőegy-

▶ A KTS 590-ben beépített 2-csator-

BEÉPÍTETT DOIP

KTS 590 készülék a biztonsági átjárók

valamilyen probléma merül fel, a

▶ A KTS 560-ban 1-csatornás multimé-

BEÉPÍTETT PASSTHRU

▶ A járműgyártók online portáljainak használatához szüksége van egy SAE J2534 szabvány szerint működő PassThru interfésszel ellátott kommunikációs modulra, ilyen például a KTS 560 vagy KTS 590. ▶ 30 járműgyártó modelljeit támogatja (Audi, Bentley, BMW, Bugatti, Buick, Cadillac, Chevrolet, Citroën, Ford, Hyundai, Jaguar, Kia, Lamborghini, Land Rover, Lexus, Mazda, Mercedes-Benz, Mini, Nissan, Opel /Vauxhall, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Smart, Suzuki, Toyota, VW és Volvo). ▶ A legfrissebb fejlesztések között már szerepel például a J2534-2 interfész szabvány (két soros adatcsere) olyan márkák számára, mint a Ford és a Volvo.


Hogyan igényelje a visszatérítést? Vásároljon egy KTS 560 vagy KTS 590 vezérlőegység diagnosztikai berendezést egy Bosch nagykereskedőtől

Amint a nagykereskedő feldolgozta Bosch-hoz benyújtott visszatérítési igényét, elküldi Önnek a jóváírást.

Hogyan igényelje a visszatérítést? Töltse ki az utalványt, majd csatolja a 3. pontban meghatározott emailhez, amiben az ESI ticketet elfogadták. Ezután küldje el a Bosch nagykerekedőnek, akitől az új KTS vezérlőegység diagnosztikai berendezést vásárolta.

Az új KTS 560 vagy KTS 590 készülékről készítsen egy ESI ticket bejegyzést (az utolsó oldalon megtalálja az eljárás leírását)

Mentse el ezt az emailt, melyet az ESI Hotline küldött válaszként az ESI ticketre.

Visszatérítési voucher (utalvány) Jelölje be a visszatérítési igényének megfelelő négyzetet: ▶ KTS 560 esetén bruttó150 000 Ft ▶ KTS 590 esetén bruttó 200 000 Ft Műhely neve ESI Vevőszám Annak a nagykereskedőnek a neve, akitől az új KTS-t vásárolta

A Bosch nagykereskedő felé benyújtott visszatérítési igény dátuma


Diagnosztikai ESI Ticket beküldése Előfeltételek: A KTS készüléket csatlakoztassa egy gépjárműhöz. A gépjárművet azonosítsa az ESI segítségével. 1.

2.

Lépjen be a Diagnosztika/ Javításba, majd kattintson a megjelenő motorvezérlésre és vegye fel a kapcsolatot a vezérlőegységgel

3.

A Főmenüben kattintson az ESI Ticket gombra, ezt a gombot úgy találja meg, ha rákattint a képernyő jobb felső sarkában található Főmenü ikonra

Írja be a következő adatokat a küldő résznél: Cég neve, város, kapcsolattartó személy, ESI vevőszám és email-cím Válassza ki a „Súgót” az Infófajták menüből

Válassza ki a „Telepítés és setup” pontot a Hiba típusánál található legördülő menüből

Írja be a „Gatekeeper” szót és azt, hogy melyik nagykereskedő partnertől vásárolta az új KTS-t a Hiba/probléma mezőbe

Kattintson a „Jegy küldése” gombra

4.

5. Sikerült! Az ESI ticket-et elküldtük. A bezáráshoz kattintson a „Megszakítás” gombra.

Ha megjelenik ez a párbeszédpanel, kattintson az OK gombra

Gatekeeper promóció („Promóció”) – Általános Szerződési Feltételek 1. A promócióba való belépéssel a résztvevők vállalják, hogy kötelezik magukat a jelen Általános Szerződési Feltételek, valamint a dokumentumban található információk, illetve utasítások betartására. 2. A promóció szervezője: Robert Bosch Kft., H-1103, Budapest, Gyömrői út 104. („Szervező”). 3. A Szervező, vagy a Bosch vállalatcsoport bármely más vállalatának alkalmazottai (ideértve a BSH Home Appliances Limited céget is), valamint közvetlen családtagjaik, a Bosch képviselői, felhatalmazott kiskereskedők vagy alkalmazottaik, vagy bármely személy, aki szakmai kapcsolatban áll ezzel a tevékenységgel (azok családja vagy a velük egy háztartásban élők) nem vehetnek részt a Promócióban. A promócióban való részvétel feltételei 4. A promóció 2024. január 15-én 00:01-kor (CET) kezdődik és 2024. április 30. 23:59-ig tart. (a továbbiakban: „Promóciós időszak”). 5. A promóció az olyan, Magyarországon bejegyzett független autószervizek számára nyitott, akik személyre szabott pénzvisszatérítéses vouchert (utalványt) kaptak közvetlenül a Szervezőtől („Jogosult résztvevő”). Nem vehetnek részt a promócióban kis- és nagykereskereskedői csoportok. 6. A Szervező feltételezi, hogy akik belépnek a promócióba, betöltötték a 18 éves életkorukat (és ezért felelősséget vállalnak). 7. A promócióba való belépéshez a Jogosult Résztvevőnek a promóciós időszakban kell megvásárolnia egy új (azaz soha nem használt, nem kiállítási darab és nem felújított) Bosch KTS 560 (cikkszáma: 0684400560) vagy KTS 590 (cikkszáma: 0684400590) készüléket, valamely a promócióban részt vevő Bosch kereskedőtől.

A jogosult résztvevőnek a promóciós termék megvásárlásától számított harminc (30) napon belül (a vásárlás dátuma 1. napnak számít) át kell adnia a következőket annak a részt vevő Bosch forgalmazónak, akitől a promóciós készüléket vásárolta: a kitöltött, személyre szabott vouchert, valamint a Szervező által a diagnosztikai ESI ticketre visszaküldött válasz emailt. 8. Az igényeket csak a vásárlás napjától számított harminc (30) napon belül lehet benyújtani, vagy­ is a 2024. április 30- án végrehajtott vásárlás végső igénybevételi napja legkésőbb 2024. május 31-e, 23:59 (CETT) („Záró dátum”). A záró dátum után beérkezett követelések nem lesznek jogosultak. A kétségek elkerülése érdekében: a vásárlás dátuma az 1. napnak számít. 9. A hiányos vagy sérült követelések érvénytelennek minősülnek. A Szervező nem vállal felelősséget az elveszett, késedelemmel beérkezett vagy megrongálódott adatokért, amelyek a benyújtással kapcsolatos bármilyen kommunikáció vagy továbbítás során jelentkeznek. 10. A Szervező fenntartja a jogot, hogy saját belátása szerint kizárja azokat az igényeket, amelyek szerinte nem felelnek meg a jelen Általános Szerződési Feltételeknek. 11. Ha a Jogosult Résztvevő egy igénylés után visszaküld (visszaad) egy promóciós terméket, akkor a résztvevő Bosch kereskedő erről értesíti a Szervezőt, az igényét pedig elutasítják. Amen�nyiben a visszatérítést már kifizették, akkor a Szervezőnek meg kell próbálnia visszaszerezni a pénzt a Jogosult Résztvevőtől. 12. Egy Jogosult Résztvevő csak egy igényt nyújthat be. 13. Bruttó 150 000 Ft (KTS 560 vásárlásért) vagy bruttó 200 000 Ft (KTS 590 vásárlásért) értékű

jóváírást kell kapnia a részt vevő Bosch kereskedőtől, akitől a terméket vásárolta (áfa nélkül), aki viszont ezzel megegyező értékű jóváírást kap a Szervezőtől. Általános információk 14. A Promócióval kapcsolatos minden kérdésben a Szervező döntése végleges, levelezésre vagy megbeszélésre nem kerülhet sor. 15. A promóció során a Jogosult Résztvevőnek minden tekintetben a legnagyobb jóhiszeműséggel kell eljárnia a Szervezővel szemben. A Szervező fenntartja a jogot, hogy ellenőrizze az összes résztvevő jogosultságát, és kizárjon minden olyan résztvevőt, akiről megalapozott oka van feltételezni, hogy megsértette valamelyik szabályt, ideértve, de nem kizárólagosan, a Szervezőnek benyújtott vagy bekért információk meghamisítását. 16. A Szervező fenntartja a jogot, hogy bármikor, előzetes értesítés nélkül módosítsa vagy megszüntesse a Promóciót. A Szervező azonban ilyen esetben ésszerű erőfeszítéseket fog tenni az ilyen módosítás vagy felmondás hatásának minimalizálása érdekében, a csalódások elkerüléséért. A promóció bármilyen megszüntetéséről vagy módosításáról a Jogosult Résztvevő emailben kap értesítést. 17. A promóció nem használható más promóciókkal együtt, amelyeket a Szervező vagy a Bosch vállalatcsoport bármely más társasága vezet. 18. A Szervező kizár minden, a visszaigényléshez kapcsolódó adókötelezettséget, a visszaigénylés (Cash-back) teljesítéséből eredő bármilyen adókötelezettség a Jogosult Résztvevő kizárólagos felelőssége. 19. A Jogosult Résztvevő felkérhető, hogy vegyen

részt promóciós tevékenységben, amennyiben a felkérést elfogadta, úgy a Szervező fenntartja a jogot, hogy a résztvevők nevét és címét, fényképeiket, valamint a róluk készült hang- és/ vagy képfelvételeit bármilyen reklám során felhasználja. 20. Ha a Jogosult Résztvevő nem kívánja, hogy adataikat beírják a Promócióba, vagy ha ezt nem kívánta, de újra be kívánna lépni, akkor emailben értesítheti a Szervezőt a Info.BoschGepjarmu@ hu.bosch.com címen. 21. A Szervező kezeli az Ön személyes adatait, amelyeket a Promóció céljából adott át nekünk, a szállítási kötelezettségvállalásaink érdekében. Az Ön személyes adatai kezelésének a jogalapja a Szervező promócióhoz és kiválasztott termékek szállításához fűződő jogos üzleti érdeke. Személyes adatait nem használjuk egyéb célokra, hacsak erre nincs megfelelő jogalapunk. A Szervezőnél az Ön személyes adatait biztonságos és bizalmas módon kezeljük, a GDPR rendelettel összhangban, valamint betartva a magyar hatályos vonatkozó adatvédelmi törvényeket is. Soha nem adjuk ki személyes adatait harmadik feleknek, hacsak erre nincs megfelelő jogalapunk. A törvény rendelkezik az Ön személyes adataival kapcsolatos jogokról. Ha többet szeretne megtudni erről, valamint arról, hogy a Szervező miként kezeli az Ön személyes adatait a törvénynek megfelelően, kérjük, tekintse meg weboldalunkat, amelyet a jogi követelmények változásának megfelelően időről időre frissítünk: https://esitronic.hu/adatvedelem/ 22. A promócióra Magyarország törvényei az irányadók, és Magyarország bíróságainak kizárólagos hatásköre van minden olyan vita vagy követelés eldöntésére, amely az ügyben felmerült vagy azzal kapcsolatos.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.