Skip to main content

Gyermek - és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2023 // Katalógus

Page 1

2023


GYIMT 2023

Köszöntő

KÖSZÖNTŐ

A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei szervezésében immár 23. alkalommal került megrendezésre kerületünkben a Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Találkozó (GYIMT). A kezdetben csak kerületi művészeti rendezvény mára már országos méretűvé fejlődött. A kiváló felkészítő tanárok és diákjaik az idei évben is rengeteg munkát fektettek abba, hogy a közel 300 alkotó több, mint félezer munkáját elkészítsék és beküldjék számunkra. Ebben az évben újdonság volt, hogy a képző-, ipar- és fotóművészeti munkák mellett a kor szellemét követve mozgófilm és animáció kategóriában is nevezhettek a fiatalok. A pályázatra beérkezett alkotásokból egy előválogatás után két kiállítást rendeztünk, aminek a célja, hogy helyet és lehetőséget biztosítsunk az új generációnak a nagyközönség előtti bemutatkozásra, egymás megismerésére és a szakmai kapcsolataik formálásának elindítására. Kitekintve különösen érdekes látnunk azt, hogy a hoz1


GYIMT 2023

KÖSZÖNTŐ

zánk eljövő alkotók közül többen is más fővárosi vagy országos pályázatokon (pl.: Fővárosi Komplex Rajzverseny, Vizuális Kultúra OKTV) is sikeresen szerepelnek. Valamint izgalmas és különösen örömteli számunkra – így több, mint 20 év távlatában – találkozni olyan nevekkel a jelen felnőtt alkotói, művészei között, akik nálunk kezdték a bemutatkozásukat. A beérkezett munkák közül ebben az évben is ismert szakmai zsűri választotta ki a díjazott alkotásokat: Máté Zsuzsa, a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményeinek igazgatója, Eifert János fotóművész, Garamvölgyi Béla festőművész, Török Ibolya szobrászművész, Lenkes Ildikó festőművész, Tóth Artin dokumentumfilm - rendező, Ravasz Balász rendező - operatőr, természetfotós, Gettó Márton fotográfus, Posztós Csaba portréfotós, Ruzsa István fotóriporter, drónpilóta és Barti Magdolna grafikusművész. 2

A 2024-es felhívás hívószava a „Jövő” lesz, amire – bízunk benne, hogy – újfent magas szintű, izgalmas munkák érkeznek majd. Örömünkre szolgál, hogy az idei évben is támogathattuk a beérkezett, kiváló pályamunkák katalógusának elkészítését, mely évek múltán is nagy hatású művészi élményt jelent majd az alkotók, a felkészítő tanárok és az érdeklődő közönség számára. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nevében szeretettel gratulálunk minden közreműködőnek, és köszönjük, hogy részvételükkel biztosították a kiállítás rendkívül magas színvonalát! További szakmai sikereket és kitartó alkotókedvet kívánunk! Szaniszló Sándor polgármester

Somody László kultúráért felelős alpolgármester


GYIMT 2023

EMLÉKEZÜNK

©STEKO2013

Chochol Károly (Budapest, 1935. január 27. – 2023. január 26.) magyar fotográfus, fotóriporter Barátunk, mentorunk és kezdetektől fogva a GYIMT támogatója volt. Emlékét őrizzük!


4


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

HANGULAT

A képző- és iparművészeti kategória zsűrije Máté Zsuzsa a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei igazgatója Török Ibolya szobrászművész Lenkes Ildikó festőművész, a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elnöke Barti Magdolna grafikusművész, a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület alelnöke Garamvölgyi Béla festőművész

5


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

MAOE díjazottja

XVIII. kerület, PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzatán ak díjazottja

Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei díjazottja

Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei díjazottja

Díjazottak Első helyezett

Csendélet részlet

Mari

Fekete palota

Zöld kalapos

Tükröződés

JAKAB ERIKA Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium

HASZON ÁKOS Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és

BÁRDOS JANKA Kőbányai Szent László Gimnázium

Matyasovszky Lilly Hanna II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

TILLI VIRÁG HANNA II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

6


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

Díjazottak Osztott Második helyezett

Díjazottak Osztott Második helyezett

Díjazottak Harmadik helyezett

Díjazottak Negyedik helyezett

Díjazottak Ötödik helyezett

Karácsonyfa éke

Önarckép

Önarckép

Atlasz

Gyűrt Kompozíció

BARTUS VÉDA Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

BALOGH BIANKA Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

RÁCZ GÁSPÁR Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

RÁCZ GÁSPÁR Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

VILÁGOSI RICHÁRD Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium

7


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

Díjazottak Hatodik helyezett

MAOE díjazottja

XVIII. kerület, PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzatán ak díjazottja

Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei díjazottja

Díjazottak Első helyezett

Válasz

Kék golyós nyaklánc

Sibori I. díszpárna

Csimpánz

Ülő malac

SOÓS ESZTER Kőbányai Szent László Gimnázium

NAGY MÁRTON MIKLÓS Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium és

ÉGI-MATUS ESZTER Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

HASZON ÁKOS Képző- és iparművészeti Szakgimnázium és

BARTA BERTALAN Képző- és iparművészeti

8


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

Díjazottak Második helyezett

Díjazottak Harmadik helyezett

Díjazottak Negyedik helyezett

Díjazottak Ötödik helyezett

Díjazottak Hatodik helyezett

Sótartó

Négynyüstös szövet

Zöld Butella

Csiga tészta készítő

Kapcsolódás (falikép)

LADÁNYI GÁBOR Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium és

WALLENSTEIN LILLA Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

SÁRKÖZY LUCA Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium és

VÉGH LILI Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium

RADICS ALMA Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

9


DÍJAZOTTAK / KIÁLLÍTÓK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

Díjazottak Hetedik helyezett

Díjazottak Nyolcadik helyezett

XVIII. ker. SOFI Buzás Imre Zoltán Abigél AMI és Gimnázium Szabó Tímea Boglárka

Doboz

Szőttes szőnyeg

CSOPORT MUNKA XVIII. kerületi SOFI

BUZÁS IMRE XVIII. kerületi SOFI

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Fátrai Zsófia Op Den Kelder Kitti Katalin Sebestyén Evelyn Vincze Kata Sára Pap Julianna Smigróczki Ketrin Bódi Dominika Bocsi Eszter Balázs Győző Református Lícium Székely Csenge

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Borossa Szonja Szabó Luca Zita Kecső Edina Nejedly Naomi Pászti Anna Zalka Hédi Johanna Tilli Virág Anna Balla Sára Tagscherer Nikolett Matyasovszki Lilly Hanna Bajok Zsuzsanna Bazsó Alexa Szokolyai Gergely Gábor Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Bíró Lilla Magosi Krisztina

Díjazott tanár BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Bankó Eszter - Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Épitőipari Technikum Rácz, Tallárom, Varga Glonczi Lajos Dominik Díjazott iskola Hermann Roland Sleisz Gábor Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium Tóth Liza Tallárom Ábel Máté 10


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium Klink Emese Bodó Borbála Fekete Bálint Gaburi Liliána Hencz Anna Jakab Erika Kaczmarczik Eszter Kedves Edina Kelecsényi Bátor Kelecsényi Júlia Kovács Anikó Makadi Panna Németh Zsófia Rákosi Lili

Slahutka Fanni Solyom Éva Cecília Szabó Nikolett Szakmáry Fruzsina Szalay Dániel Tóbi Emília, Török Réka Napsugár Vigh Amira, Világosi Richárd Vörös Szonja Sári Emőke Domonkos Csilla Olga Rábai Patricia Szabó Szonja

Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Ambrus Réka Báki Dóra Bakos Larissza Balogh Bianka Bankó Eszter Barbara Kimberli Pálma

Bartus Véda Bencze Bianka Berbekucz Boglárka Boda Krisztina Botos Adrienn Brass Rozália

KIÁLLÍTÓK

Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium Bukovszky Dóra Lilla Csipke izabella Csonki Lili Csótka Boglárka Darvas Boglárka Deák Eszter Dobos Rebeka Dormán Adrienn Égi-Matus Eszter Faragó Petra Fehérvári Renáta Fodor Adria Füleki Fruzsina Gergi Lilla Gerván Dorottya Gönczy Petra Grnák Anna Gulyás Alinka Gyérik Borbála Gyürfi Evelin Hajas Balázs Kristóf Halmai Hanna Hollendonner Krisztina Jánoska Nikol

Kapus Réka Hanna Kelemen Enikő Király Berta Kiss Tamara Kocsisová Angelika Kovács Inge Csenge Kovács Lilianna Labancz Dóra Lilla Laczó Linda Laslau Denisa Larina Lin Ytong Lőcsei Anna Macsali Bernadett Manhercz Réka Mireider Alíz Mizsei Kamilla Mongyi Napsugár Muzsik Viktória Kitti Muzslai Szófia Müschberger Máté Nemeskéri Kendra Miriam Nghiem Thanh Ngan Ngnyen Minh Anh Nyitrai Dóra Oláh-Dallos Diána

Pécsi Zsófi Panni Pethő Dorka Polgár Petra Popovics Léna Puskás Nóra Radics Alma Raffai Kamilla Ribárik Bianka Sümegi Hajnal Imola Szabó Brigitta Gerda Szakács Lili Szántó Fanni Szeghalmi Zita Szűcs Tímea Taracközi Bianka Tillai Zita Tolnai Lívia Tóth Vivien Török Adél Török Réka Anna Wallerstein Kata Wallerstein Lilla Ye Yang Yang Zámbó Zsaklin 11


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

Képző -és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium Haszon Ákos Pozderka Zsófia Tóth Petra Barna Bertalan Katus Domonkos

Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium Bukits Márta Németh Ágnes Dörner Renáta Pill Bianka Fazakas Rebeka Rongics Kristóf Kovács Boglárka Sárközy Luca Kovács Kitti Schundler Lilla Kránicz Dorina Surányi Natália Ladányi Gábor Tarró Diána Molnár Dávid Tibold Petra Nagy Márton Miklós Tóth Zsófia

12

KIÁLLÍTÓK

Kőbányai Szent László Gimnázium Németh Zoé Szabó Fruzsina Dorka Tőrincsi Lilla Bárdos Janka Végh Zsófia Truong Ngoc Vianh Willmann lola Subecz Viktória Hanna Ella Fruzsina Kapta Zétény Wong Ting Yi Varga Boróka Gulyás Lilianna Olívia

Lakatos Lili Székely Imola Nyitrai Nóra Kovács Janka Éva Jászai Léna Lili Zhou Simona Demeter Kincső Soós Eszter Széver Szonja Szél Vivien Gálfi Hanna Fürész Szonja Zorka

Launai Miklós Református Iskola Farkas László Dániel Ferenczi Hanna Virág Nyikos Gabriella Zsófia Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Deák Fanni Király Virág Korpás Veronika Markovics Maja

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma Schandl Levente Koszorus Kristóf Stolle Izabella Bíró Panna Szabó Anita Borsos Maja Dóra Krenács Tímea Lőrincze Viktória Tanai Borbála Böröczky Júlia Malik Virág Erzsébet Váczi Zsófia Farsang Máté Mátics Napsugár Odett Vásárhelyi Piroska Gyimóti Dorina Petrik-Varga Virág Laura Weisz Panna Harapu Zsófia Rácz Gáspár Joó Luca Jelinek Rebeka

Morvai Fanni Nagy Tamara Repcsák Brigitta Szabó Diána

Budapesti Komlex SZC. Kreatív Technikum Forrai Klaudia Ferencz Lili Hajnal Funnell Amy Anne Sára Kitti Lilla Dudás-Mihalik Laura Sztraka Szonja


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

13


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

14

GYIMT 2023


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

15


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

16

GYIMT 2023


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

17


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

18

GYIMT 2023


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

19


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

20

GYIMT 2023


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

21


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

22

GYIMT 2023


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

GYIMT 2023

23


KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET

24

GYIMT 2023


25


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

A fotó- és filmművészeti kategória zsűrije Máté Zsuzsa a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei igazgatója Eifert János fotóművész Tóth Artin dokumentumfilm rendező Ravasz Balázs rendező-operatőr, természetfotós Posztós Csaba portréfotós Getto Márton fotográfus Ruzsa István fotóriporter, drónpilóta Fotó: Ruzsa István

Fotó: Eifert János

26


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

MAOE díjazottja

MAOE díjazottja és Eifert János díjazottja

MAOE díjazottja

XVIII. kerület, PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzatának díjazottja

Bezárva

Lépcsők

Maraton (film)

Én és Én

KISS OLIVIA DALMA

SZIGETHI BORBÁLA

Prezenszki Alex

NOVÁK ÁDÁM

Balázs Győző Református Lícium

Balázs Győző Református Lícium

Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium

Balázs Győző Református Lícium

27


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei díjazottja

Ravasz Balázs díjazottja

Getto Márton díjazottja

Posztó Csaba díjazottja

Valódi Én

Jégcsillag III.

Kezek

Néma

NOVÁK ÁDÁM

DEÁK FANNI

KOVÁCS LÍDIA

Balázs Győző Református Lícium

Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium

Balázs Győző Református Lícium

HORVÁTH ESZTER PANNA

28

Balázs Győző Református Lícium


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

DÍJAZOTTAK

Ruzsa István díjazottja

Díjazottak Első helyezett

Díjazottak Első helyezett

Esti magány

Fordított kilátás

Törékeny szépség

HORVÁTH ESZTER

NÉMETH LOLA

Balázs Győző Református Lícium

Kőbányai Szent László Gimnázium

ALBIKROWSKI LILLA Kőbányai Szent László Gimnázium

29


DÍJAZOTTAK / KIÁLLÍTÓK

FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

Díjazott tanár Fekete Zoltán - Balázs Győző Református Lícium Díjazott iskola Balázs Győző Református Lícium

Kiállítók: Balázs Győző Református Lícium Ilka Benjamin Kalmár Panna Kiss Nikolett Kozák Flóra Kucsik Zoé Mócsai Boglárka Molnár Barbara Cintia Pénzeli Emma Perczel Nikolett Schmidt Hanna Szabó Viktória Székely Bálint Székely Csenge Münich Emma Cintia

30

Szepcsik Zoltán Szögi Lilla Tóth Zsófia Noémi Türk Boglárka Üveges Brigitta Jakab Karina Kovács Lídia Pozsgai Katalin Kerékgyártó Dorka Bényei Hanga Horváth Eszter Panna Novák Ádám Kiss Olivia Dalma

Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Deák Fanni Baran Bertalan Bimbatti Roberta Dénes Márta Surányi Dorottya Rozgonyi Sára Kapás Enikő Morvai Fanni Kalcsó Angelika Gecso Boglárka Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Rimóczi Zsolt Roland Békés Benjamin Csirmaz Laura


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

KIÁLLÍTÓK

Kőbányai Szent László Gimnázium

Pápai Református Kollégium Gimnázium

Szabó Piros Anna Marton Ádám Bartha Dóra Németh Lola Töreky Gergő Tőrincsi Lilla Kapta Zétény Goóg Emma Horváth Emma Mária Albikrowski Lilla

Kerper Flóra Szigethi Borbála

BKSZC

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Vasas Boglárka Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Hajdara Viktória Kovács Mariann Prezenszki Alex Tóth Bence

Lengyel Ábel Hunor Fazekas Flórián Attila Gémesi András

Launai Miklós Református Iskola

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

Abigél AMI és Gimnázium

Kedelényi Luca

Molnár Tamás

Knauz Laura

31


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

32

GYIMT 2023


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

GYIMT 2023

33


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

34

GYIMT 2023


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

GYIMT 2023

35


FOTÓ- ÉS FILMMŰVÉSZET

Filmek

36

GYIMT 2023


GYIMT 2024 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

HÍVÓSZÓ: JÖVŐ

A kiállítás célja A tehetséges alkotók műveinek és a szakkörök, felkészítő tanárok munkájának országos megismertetése, elismerése. Pályázati feltételek • A pályázaton részt vehet 14 éves kortól, minden középiskolás tanuló. • A művek témáját, műfaját és technikáját a pályázó tetszése szerint választhatja meg. Kategóriák 1. Képzőművészet Festészet (olaj, akvarell, kollázs, vegyes technika stb.) Grafika (bármilyen sokszorosított vagy egyedi alkotás) Szobrászat (kisplasztika, dombormű, érem stb.) 2. Iparművészet (textil, tűzzománc, bőr, üveg stb.) 3. Fotóművészet (színes vagy fekete-fehér technikával készült fotók, digitális fényképek 4. Filmművészet (mozgókép, film, animáció (a videók hossza: 30-60 mp, HD minőségben, mp4 formátumban kérjük vagy megtekintésre alkalmas linket küldjenek) Egy pályázó maximum 2 művel pályázhat, vagy egy képsorozattal (a sorozat maximum 3 képből állhat). A sorozatokból a kiállításhoz egy-egy kép kiemelésének és a sorozat megbontásának jogát a zsűri fenntartja. A képek mérete nem haladhatja meg az 50*70 cm-ert. Tervezett kiállítás időpontja: 2024. április További részletek később a honlapunkon: kult18.hu


A program támogatói: Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítvány Eifert János fotóművész Ravasz Balász rendező-operatőr, természetfotós Ruzsa István fotóriporter, drónpilóta Getto Márton fotográfus Posztós Csaba portréfotós

Felelős kiadó: a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei Máté Zsuzsa igazgató, Szigeti Gyöngyi általános igazgatóhelyettes


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gyermek - és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2023 // Katalógus by Kult18 - Issuu