Skip to main content

Gyermek - és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2024 // Katalógus

Page 1


Köszöntő

A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei szervezésében immár 24. alkalommal került megrendezésre kerületünkben a Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Találkozó (GYIMT). A kezdetben csak kerületi művészeti rendezvény mára már országos méretűvé fejlődött.

A kiváló felkészítő tanárok és diákjaik az idei évben is rengeteg munkát fektettek abba, hogy a közel 400 alkotó több, mint félezer munkáját elkészítsék és beküldjék számunkra. Ebben az évben már másodszorra mozgófilm és animáció kategóriában is nevezhettek a fiatalok.

A 2024-es év hívószava a „Jövő” volt.

A pályázatra beérkezett alkotásokból egy előválogatás után egy kiállítást rendeztünk, aminek a célja, hogy helyet és lehetőséget biztosítsunk az új generációnak a nagyközönség előtti bemutatkozásra, egymás megismerésére és a szakmai kapcsolataik formálásának elindítására.

Kitekintve különösen érdekes látnunk azt, hogy a hoz-

zánk eljövő alkotók közül többen is más fővárosi vagy országos pályázatokon (pl.: Komplex Rajzverseny, Vizuális Kultúra OKTV) is sikeresen szerepelnek.

Valamint izgalmas és különösen örömteli számunkra –így több, mint 20 év távlatában – találkozni olyan nevekkel a jelen felnőtt alkotói, művészei között, akik nálunk kezdték a bemutatkozásukat.

A beérkezett munkák közül ebben az évben is ismert szakmai zsűri választotta ki a díjazott alkotásokat:

Máté Zsuzsa, a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményeinek igazgatója, Garamvölgyi Béla festőművész, mentortanár, Török Ibolya szobrászművész, Lenkes Ildikó festőművész, a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elnöke, Spitzer Fruzsina képzőművész, a Magyar Elektrográfiai Társaság alelnöke és Barti Magdolna grafikusművész, a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület alelnöke.

2025 hívószava az „Ember” lesz.

Egy kis gondolatindító a témához: Mitől ember az ember? Van-e kötelessége, felelőssége,

feladata bárkinek is azért, mert ember? Vagy csak hatása van? Milyen lenne a világ ember nélkül?

Ezekre és hasonló kérdésekre várunk ötleteket vagy akár válaszokat a pályázóktól vizuális formában és bízunk benne, hogy magas szintű, izgalmas munkák érkeznek jövőre is.

Örömünkre szolgál, hogy az idei évben is támogathattuk a katalógus elkészítését, mely évek múltán is pozitív élményt, szép emléket jelent majd az alkotók, a felkészítő tanárok és az érdeklődő közönség számára.

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nevében szeretettel gratulálunk minden közreműködőnek, és köszönjük, hogy részvételükkel biztosították a kiállítás rendkívül magas színvonalát!

További szakmai sikereket és kitartó alkotókedvet kívánunk!

Szaniszló Sándor Somody László polgármester kultúráért felelős alpolgármester

Fődíjas

XVIII. kerület,

Pestszentlőrinc-

Pestszentimre

Önkormányzatának

díjazottja

Kondor Béla

Közösségi Ház és

Intézményei

díjazottja

Díjazottak

Első helyezett

Díjazottak

Második helyezett

PÁSZTI

ANNA

II. Rákóczi Ferenc

Gimnázium

KEMES

KINGA

Fóti Népművészeti

Szakgimnázium és

Gimnázium

DÉRI LUCA

Kós Károly Művészeti

Szakgimnázium

HARSÁNYI DÓRA

Launai Miklós

Református Művészeti

Szakgimnázium

SZABÓ ÁGNES

Budapesti Komplex

Szakképzési Centrum

Kreatív Technikum

Kraken Portré Jövő Barátok Orwell 3.

Díjazottak

Harmadik helyezett

Különdíj

Fődíjas

XVIII. kerület, PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzatának díjazottja

Kondor Béla

Közösségi Ház és

Intézményei díjazottja

Csak én maradtam

TAKÁCS MILÁN

Pápai Református

Kollégium Gimnáziuma, Művészeti

Szakgimnáziuma

Avar

SZOMBATI EMMA

VIVIEN

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

Kis táska Jégkorszak Koronaékszer a Nevyandri bolygóról

NAGY PETRA

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

YE YANG YANG

Jelky András

Iparművészeti

Szakgimnázium

CSAPÓ ALÍZ

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

Díjazottak

Első helyezett

Díjazottak

Második helyezett

Díjazottak

Harmadik helyezett

Különdíj

Kilincsek

Sütőtál

ÖRDÖG ZSÓFIA

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

MOLNÁR DÁVID

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

Invázió

Nyugalom óceánja

VÉGH ANNA

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

TATAI LILI DORKA

Győri Kovács Margit

Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti

Szakgimnázium

Fődíjas

XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-

Pestszentimre Önkormányzatának díjazottja

Áldozat Minek nevezzelek 1.

KOVÁCS JANKA

ÉVA

Kőbányai Szent László

Gimnázium

LABANC LÓRÁND

BKSZC Schulek Frigyes

Két tanítási Nyelvű

Építőipari Technikum

Kondor Béla

Közösségi Ház és Intézményei díjazottja

Díjazottak

Első helyezett

A jövő egyéniségei Az idő rabságában

KERPER FLÓRA

Pápai Református

Kollégium Gimnáziuma, Művészeti

Szakgimnáziuma

VÉGH ZSÓFIA

Kőbányai Szent László

Gimnázium

Díjazottak

Második helyezett

Farkasbőrben

MÁTÉS ANDRÁS

Szegedi Tömörkény

István Gimnázium,

Művészeti

Szakgimnázium és

Technikum

Különdíj

Díjazottak

Harmadik helyezett

Jövő

BIMBATTI

ROBERTA

Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium

Gyertya és mécsestartó

NAGY BALÁZS és KIS JÓZSEF

NORBERT

Budapest XVIII. Kerületi SOFI Általános Iskola, Szakiskola

Díjazott Pedagógusok

GYARMATHI ZSUZSA -

Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános iskola, Alapfokú

Művészeti Iskola és Gimnázium

HARMATOS EDINA -

Budapest XVIII. Kerületi SOFI Általános Iskola, Szakiskola

KESZTHELYI ROLAND és GÁL NIKOLASZ

BKSZC Budapesti Komplex SZC Kreatív Technikum

KIÁLLÍTÓK

Budapesti XVIII. Kerületi Balassi Bálint

Nyolcévfolyamos Gimnázium

Szentes Balázs

Utasi Krisztina

Zolcsák Borbála

Budapest XVIII. Kerületi SOFI Általános

Iskola, Szakiskola

Buzás Imre

Hrubos Milán

Jobbágy Imre

Kelemen Klaudia

Nagy Balázs és Kis József Norbert

Szakál Zsolt

Szabó Sipos Gréta

Víg Marcell Milán

BKSZC Budapesti Komplex SZC

Kreatív Technikum

Csáki Dániel Denisz

Demeter Anna

Halász Marcell

Hliniczky Igor

Keszthelyi Roland és Gál Nikolasz

Kolyvek Fanni

Labanc Lóránd

Naményi Daniel Dennis

Mátyás Alíz

Szabó Ágnes

Szalka Csenge

Tiszekker Laura

Trencsényi Szabina

Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium

Benedek Réka

Bolyós Csenge

Csuhaj Dorina

Kormos Kristóf

Tóth Janka

Fóti Népművészeti Szakgimnázium

és Gimnázium

Benke Dominika

Bodnár Karina

Demeter Vivien

Draxler Dóra

Fekete Bálint

Gaburi Liliána

Gál Laura

Hegedűs Noémi

Homoki Boglárka

Jakab Erika

Jebudánszki Katalin

Kemes Kinga

Kovács Anikó

Monori Nóra

Papp Zsófia

Patkó Brigitta

Rábai Patrícia

Sándor Lara

Scharnitzky Sára

Slihoczki Alexa Zita

Takács Anna

Tóth Jázmin

Launai Miklós Református

Művészeti Szakgimnázium

Bakos Larissza

Basternák Ádám

Barta Szilvia

Csanádi Hanna

Füle Dóra

Gőcze Borbála

Gurzó Samu

Harsányi Dóra

Korim Dóra

Kovács Ágnes

Kószás Lea Eszter

Ocskay Borbála

Öskü Virág

Práder Laura

Rubin - Baranyák Dóra

Román Eszter

Szőke Bianka Szabina

Varga Anna

KIÁLLÍTÓK

Győri Kovács Margit Alapfokú Művészeti

Iskola és Iparművészeti Szakgimnázium

Balogh Fanni

Borbély Levente

Csapó Aliz

Geyer Emese

Horváth Hanna

Jankó Diána

Kovács Kitti

Kránicz Dorina

Marton Regina

Márton Jázmin Csenge

Módos Anna Bíborka

Molnár Dávid

Nagy Dorottya

Nagy Petra

Nyuli Csegő

Ördög Zsófia

Scheer Csaba

Stinner Lili

Szombati Emma Vivien

Takács Jázmin

Tar Róbert

Tatai Lili Dorka

Tóth Anna Liza

Végh Anna

Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános

Iskola, Szakgimnázium és Kollégium

Nagy Zsolt

Jelky András Iparművészeti

Szakgimnázium

Asztalos Eszter

Bajnok Luca

Bajnok Hanga

Bori Dorottya Anna

Csonki Lili

Csótka Boglárka

Deme Maja

Dobos Rebeka

Égi-Matus Eszter

Farszky Hedvig Judit

Fejer Kitti

Gulyás Alinka

Grnák Anna

Halász Csenge

Halmai Hanna

Heiter Angelika

Hirth Laura

Hogemann Laura

Hollendonner Krisztina

Jánoska Nikol Ágnes

Jelenik Emma

Kaló Nikolett

Kovács Gréta

Kókai Csilla

László Hanzel Alíz

Kulcsár Emese

Máder Lili

Mireider Alíz

Móré Leila

Oravecz Dóra

Patkós Diánna

Polgár Fanni

Ragályi Lilien

Rékási Viktória

Szabó Flóra

Szabó Luca Erzsébet

Szakács Lili

Szűk Tímea

Tóth Vivien

Wallerstein Kata

Wallerstein Lili

Ye Yang Yang

Kós Károly Művészeti

Szakgimnázium

Bartha Bíborka

Déri Luca

Gyöngyösi Bernadett

Hagymási Hanna

Nagy Nikolett

Nótia Nikolett

Ratkai Noémi

Sajtos Lili

Kőbányai Szent László Gimnázium

Andócsi Tímea

Azurák Hanna

Balogh Zsófia

Bárdos Janka

Bercea Dóra

Bertalan Réka

Bozsóki Áron

Földesi Amira

Gesztes Bernadett

Horváth Renáta

Kalotai Fanni

Kassai Adél

Kátai Kornél

Koppány Csenge

Molnár Hanna

Molnár Lili

Nagy Nóra Eszter

Nemesmagasi Gréta

Rejtényi Regina

Richtseidt Alina

Ruby Luca

Szekel Noémi

Székely Imola

Truong Ngoc Vianh

Végh Zsófia

Wong Ting Yi

Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium

Pauliner Vivien Kinga

Pálfi Olívia

Pápai Református Kollégium

Gimnáziuma, Művészeti

Szakgimnáziuma

Borsos Maja

Farsang Máté

Jelinek Rebeka

Juhász Boglárka

Kerper Flóra

Malik Virág

Recse Nóra Anna

Salamon Benedek

Szabó Alexa

Szabó Anita

Takács Milán

Tanai Borbála

Salgótarjáni Madách Imre

Gimnázium

Baglyos Jázmin Gizella

Bayer Kamilla

Bimbatti Roberta

Fekete Réka

Ferkó Réka

Gecso Boglárka

Judák Jázmin

Nagy Diána

Káposzta Borbála

Kotrócz Emília

Kovács Mariann

Nagy Dominika

Pintér Dóra

Repcsák Brigitta

Reviczki Gábor

Szegedi Tömörkény István

Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum

Czaba Kitti

Döbrei Dorottya

Győri Dániel

Domonkos Panka

Kiss Angelika

Kiss Emma Mirtil

Mátés András

Mircsov Viktória

Mucsi Dóra

Nagy Sára

Papp Zsombor

Páskuli Brigitta

Terhes Veronika

Tóth Hajnalka

Vörös Lilla

Talentum Művészeti

Szakgimnázium

Hamburger Bianka

Tóparti Gimnázium és Művészeti

Szakgimnázium

Horváth Eszter

Laczko Zsuzsanna

Németh Ajsa

HÍVÓSZÓ: EMBER

A kiállítás célja

A tehetséges alkotók műveinek és a szakkörök, felkészítő tanárok munkájának országos megismertetése, elismerése.

Pályázati feltételek

• A pályázaton részt vehet 14 éves kortól, minden középiskolás tanuló.

• A művek témáját, műfaját és technikáját a pályázó tetszése szerint választhatja meg.

Kategóriák

1. Képzőművészet

Festészet (olaj, akvarell, kollázs, vegyes technika stb.)

Grafika (bármilyen sokszorosított vagy egyedi alkotás)

Szobrászat (kisplasztika, dombormű, érem stb.)

2. Iparművészet (textil, tűzzománc, bőr, üveg stb.)

3. Fotóművészet (színes vagy fekete-fehér technikával készült fotók, digitális fényképek

4. Filmművészet (mozgókép, film, animáció (a videók hossza: 30-60 mp, HD minőségben, mp4 formátumban kérjük vagy megtekintésre alkalmas linket küldjenek)

Egy pályázó maximum 2 művel pályázhat, vagy egy képsorozattal (a sorozat maximum 3 képből állhat). A sorozatokból a kiállításhoz egy-egy kép kiemelésének és a sorozat megbontásának jogát a zsűri fenntartja. A képek mérete nem haladhatja meg az 50*70 cm-ert.

Tervezett kiállítás időpontja: 2025. április

További részletek később a honlapunkon: kult18.hu

A program támogatói:

Budapest Főváros XVIII. kerület

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Közművelődési és Sport Közalapítvány

Felelős kiadó: a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei

Máté Zsuzsa igazgató, Szigeti Gyöngyi általános igazgatóhelyettes

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gyermek - és Ifjúsági Művészeti Találkozó 2024 // Katalógus by Kult18 - Issuu