Nyitott szívvel és karral

E sorok írásának alig, hogy neki fogtam, egy idős néni jött hozzám és arra kért, hogy Ferenc pápának írt levelét fordítsam le és küldjem el Rómába. Hellyel kínáltam és megkértem, legyen szíves mondja el, mi célból írta levelét. Figyelemmel hallgatom. Tudja, kezdte beszédét a néni – én hátrányos helyzetű (handicap) vagyok, házbérben lakom. A férjem meghalt, gyermekem nincs.

A férjem után háromszáz lejt kapok és a handicap segélyem hétszáz lej. Mindez nem elég a házbérre és a rezsire. Naponta négy órát dolgozom, hogy legyen egy kis ennivalom. Ebben a drágaságban már néhány ezer lej tartozásom is van. Koldulni nem tudok. Gondoltam, hogy Ferenc pápát megkérem, hogy segítsen, mert ő szereti a szegényeket. – Meghallgattam, hiszen tisztességes, munkás és templombajáró asszony. Elsőpéntekes betegemhez is eljár segíteni. Elkértem a levelet és elolvastam. Az volt leírva, amit elmondott. Megdöbbentem szegénységén. A levelet nem küldjük el. Ez a mi kötelességünk, nem a Szentatyáé. És eszembe jutott a Cursillo imakönyvből a nap megszentelésének himnusza:

Nyísd meg szemeimet, Uram, a Te szereteted csodájára!

A vak emberrel együtt kiáltok:

Krisztus, add, hogy lássak!

Nyísd meg füleimet, Uram, a testvéreim hívására!

Ne engedd, hogy elzárjam szívemet gondjaik elől!

Nyísd meg kezeimet, Uram, szegények állnak az ajtóm előtt, és a részükre várnak:

Krisztus, segíts, hogy adjak!

Gyors segélyt tudtam adni. Bizalommal ment el. Utána felhívtam egyháztanácsunk szociális bizottságának vezetőjét, hogy legyünk a néni segítségére.

Ezután hozzáfogtam Ferenc pápa társadalmi kommunikáció 57. világnapjára írt üzenetét olvasni: ,,Igazságban és szeretetben” (Ef 4,15). A Szentatya írja, hogy az elmúlt években a ,,menni és látni” és a ,,hallgatni” igékről mint a jó kommunikáció feltételeiről elmélkedtem, most a ,,szívvel beszélni” témára szeretnék összpontosítani. A szív az, amely arra ösztönzött bennünket, hogy menjünk, lássunk és hallgassunk, és a szív az, amely a kommunikáció nyitott és befogadó módja felé mozdít bennünket. Miután begyakoroltuk a meghallgatást, ami várakozást és türelmet igényel, valamint lemondunk álláspontunk előítéletes érvényesítéséről, beléphetünk a párbeszéd és a megosztás dinamikájába, ami pontosan a szívélyes kommunikáció dinamikája. Miután tiszta szívvel meghallgattuk a másikat, képesek leszünk arra is, hogy az igazságot követve, szeretetben beszéljünk (vö. Ef 4,15). Nem szabad félnünk attól, hogy az igazságot hirdessük, még ha ez időnként kényelmetlen is, de attól, hogy ezt szeretet nélkül, szív nélkül tegyük. Mert ,,a keresztény programja, egy látó szív” — ahogy XVI. Benedek írta. Egy szív, amely dobbanásaival felfedi lényünk igazságát, és amelyre ezért hallgatni kell. Ez arra készteti azokat, akik hallgatnak, hogy ugyanarra a hullámhosszra hangolódjanak, egészen addig a pontig, hogy képesek legyenek a szívükben a másik szívdobbanását is meghallani. Ekkor megtörténhet a találkozás csodája, amely arra késztet, hogy együttérzéssel tekintsünk egymásra, és tisztelettel fogadjuk kölcsönös gyarlóságainkat, ahelyett, hogy hallomásból ítélkeznénk, és viszályt és megosztottságot vetnénk. Ezután a szívélyes kommunikációról szólt a Szentatya, ami azt jelenti, hogy azok, akik olvasnak vagy hallgatnak minket, örömmel fogadják, hogy részt veszünk korunk örömeiben, félelmeiben, reményeiben és szenvedéseiben. Akik így beszélnek, szeretik a másikat. Ezt a stílust gyakorlolta Jézus az Emmauszba tartó tanítványokkal. A feltámadt Jézus szívvel beszél hozzájuk, tisztelettel kíséri szenvedésük útját, önmagát ajánlva és nem ráerőltetve, szeretettel nyitja meg elméjüket, hogy megértsék a történtek mély értelmét. Szívük lángolt, amikor az úton beszélt hozzájuk, és magyarázta nekik a Szentírást (vö. Lk 24,32).

Egy olyan történelmi időszakban, amelyet a polarizációk és ellentétek jellemeznek – a háború és annak szítása –, a ,,nyitott szívvel és karral” való kommunikáció iránti elkötelezettség mindenki felelőssége. Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy keressük és kimondjuk az igazságot, és ezt szeretettel tegyük. Itt abba is hagyom az üzenetet, mert apokaliptikus időket élünk. Háború, rettenetes földrengés, nyomor, nincstelenség… Szóljon a lapunk a Lourdes-i Szűzanyáról, a hitvalló emberről, a segítő Cirenei Simonról, a Házasság hetéről és vegyük észre korunk felhívását: Tegyünk valami szépet Istenért! Krisztus világa havilapunk segítségével is.

Minden hűséges Olvasónak látó szívet adjon a mi Urunk. Szeretettel, a munkatársak nevében, a főszerkesztő