www.uni-corvinus.hu/kozgazdasz
A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAPJA
KÖZGAZDÁSZ EGYETEMI POLGÁROKNAK INGYENES
53. évfolyam 2. szám 2011. október
Ü Gazdálkodástudományi Kar
Ü Közgazdaságtudományi Kar
Ü Társadalomtudományi Kar
Ü Közigazgatástudományi Kar
Ü Élelmiszertudományi Kar
Ü Kertészettudományi Kar
Ü Tájépítészeti Kar
Az Antall József Tudásközpont szervezésében egyetemünk Közgáz Campusa adott otthont a Visegrádi Négyek államfői csúcstalálkozója keretein belül tartott konferenciának, amelyen egyetemi hallgatók is ismertethették véleményüket. Képünkön a vendéglátó Schmitt Pál köztársasági elnök. Irásunk a 7. oldalon.
Eltűnt, keresem! Kisebb-nagyon megszakításokkal ugyan, de majd’ 24 évnyi barátságos, mondhatnánk bensőséges kapcsolat után tűnt el nyomtalanul, mint a kámfor. Egyik nap még élveztem a késő nyári napsütésben, majd hirtelen, mintha soha nem is lett volna, nyomtalanul elveszett. Kerestem már éjjel és nappal, hó elején és hó végén, hétfőn, szerdán és csütörtökön, de sajnos nem találtam. Eltűnése életemben meglehetősen méretes űrt hagyott maga után, melyet csak alvás megvonással, 50 kredittel és az egyetemi kötelező tananyagokon kívüli, értékteremtő tevékenységekkel igyekeztem kitölteni – eddig, úgy tűnik, sikertelenül. Jutalomdíj ellenében szeretnék megkérni minden jólelkű olvasót, hogy ha látják, adják vissza nekem a hétvégéimet! Egy, a hétköznapokban megfáradt diáktársuk. K.A.
Dicsuk Dániel felvétele
Fiatalokat a közigazgatásba
15 év után
Ismét itt a Regeneráció!
Új szakkollégium a Közgáz Campuson
nn A tavalyi nagy siker után idén is lesz Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo! A kormány ráadásul másodszor is meghirdeti a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melyben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy az Európai Unióban szerezzen szakmai gyakorlatot.
A Regeneráció célja, hogy az érdeklődő diákok és pályakezdők betekinthessenek a közigazgatásba. A második karrier expón személyesen találkozhatnak állami vezetőkkel, és a közigazgatásban dolgozó fiatalokkal is. Fontos újítás idén, hogy a közigazgatás Budapesten kívüli bástyáival, a megyei kormányhivatalokkal is megismerkedhet a látogató, ami nagy lehetőséget jelent a vidéki, és pályájukat otthon elképzelő fiataloknak.
Az igazi nagy dobásnak persze ezúttal is a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj ígérkezik. A 2010-ben első ízben kiírt program 150 nyertese féléves hazai, és négy hónapos külföldi szakmai gyakorlatra kapott lehetőséget, majd esélyük nyílik elhelyezkedni valamely kormányzati intézménynél. A tavalyi ösztöndíjasok – akik jelenleg is gyakorlatukat töltik Európa-szerte – az expó során videón mesélnek majd tapasztalataikról az érdeklődőknek. A Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo 2011. október 15én, szombaton 10 és 16 óra között vár benneteket a budapesti Millenáris Park „B” épületében. További infókért klikk a facebook.com/ regeneracio oldalra! Á.D.
Tavaly 8000 látogatója volt a Regeneráció Kormányzati Karrier Expo-nak, közülük sokan jöttek a Corvinusról. Az október 15-i második Karrier Expó a Millenárison vár. Forrás: www.kormany.hu
nn A
Fiatal Autonóm Közgazdászok Társaságát (FAKT) 2008-ban alapította tíz lelkes Közgázos hallgató, mely mára 71 tagjával egyike a legdinamikusabban fejlődő egyetemi szervezeteknek. A Szenátus döntése alapján 2011. június 28-tól szakkollégiumi státuszban folytathatja működését. A FAKT egy alapvetően közgazdaságtudományi profilú szakmai diákszervezet, amely beköltözés nélkül biztosít tagjai számára összetartó, értelmiségi közösséget. Kurzusportfóliójában nem csak a szorosan K-karhoz kötődő témák találhatók meg (Gazdaságelemzés felsőfokon, Piacelemzés, Politikai gazdaságtan), hanem G-karhoz kapcsolódó, business jellegű képzések is elérhetők (Stratégiai pénzügyi elemzés, Haladó marketing, Tőzsde). A maximum 8 fős kurzusok oktatói nagyrészt az egyetem tanárai közül kerülnek ki, akikkel így lehetőség nyílik személyes kapcsolat kiépítésére, a szakkollé-
Bozsér Kata felvétele
gium számára ez rendkívül fontos szempont a tehetséggondozásban. Az egyetem mellett a FAKT nemzetközi cégekkel is együttműködik: az előző szemeszterben például az Ernst & Young, a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó cégének bevonásával vállalati projektben vehettek részt az érdeklődők. A kurzusok mellett minden szemeszterben hangsúlyosak a szakmai előadások/előadássorozatok, melyek egy része nyitott a külsősök és a sajtó képviselői számára is. A FAKT többek között vendégül látta már Heinczinger Istvánt, a MÁV vezérigazgatóját,
Inotai Andrást, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóját, Király Júliát, a Magyar Nemzeti Bank alelnökasszonyát, valamint Beck Györgyöt, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóját is. A kiemelkedő szakmai tevékenység mellett a FAKT az egyetemen megtalálható összes évfolyamból felépülő tagságot összekovácsolja, és olyan légkört alakít ki a tagok között, amit mindenki magáénak érezhet, és amely mindenki számára elsőszámú közösséggé válhat egyetemi évei alatt. fakt.uni-corvinus.hu Koch Csilla
KÖZGAZDÁSZ 53. évfolyam 2. szám 2011. október