KÖZMAG+ III. ÉVFOLYAM 3. LAPSZÁM - KELET-MAGYARORSZÁG

Page 1

ZENEI BÁLVÁNY:

PÁPAI JOCI

EKLER LUCA

DJ PULTBAN:

ANDREWBOY

A HIP-HOP KIRÁLYNŐ:

ERRŐL ÍRTUNK KORÁBBAN: ISTENES BENCE TÁJSZÓLÁS SZLENGELŐ / FILMAJÁNLÓ

FREE

VILÁG TETEJÉN:

INGYENES

KO Z M A G . H U

I I I . É V F. 3. D I G I TÁ L I S L A P S Z Á M K E L E T- M A G YA R O R S Z Á G



KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

SISI

INTERJÚ

Fotó kredit: Generál Kristóf

Magyar hip-hop koronázatlan királynője, a trap jelene és jövője, töretlenül a csúcs felé tartó Sisi is a Közmag reflektorfényébe került. Mesél nekünk a sulis időkről, valamint arról, mit is jelent számára a zene!

Hova jártál középiskolába? Milyen tanuló­ nak számítottál? Sisi: Középsuliba két helyre is jártam, a tatabányai Bárdos László Gimnázium Természettudományi Karára, majd 10. év végén átmentem egy olyan tatabányai gimibe, ahol átvettek magántanulónak. Középiskolában átlagos tanuló voltam, ha minden tantárgyat figyelembe veszünk. Voltak tárgyak, amikből kifejezetten kiváló voltam, másból viszont ugyanabban az évben éppen hogy elégséges.

Melyik tantárgy állt hozzád a legközelebb? Volt olyan, amit kihúztál volna az órarendedből? Sisi: A legjobban az angolt, magyart, éneket, rajzot és a tesit szerettem. A többi sajnos nem igazán hozott nagy lázba, ritkán egyegy, számomra érdekes témánál felkaptam a fejem, de valamiért pl. a reálos tantárgyak nekem kevésbé voltak izgalmasak.

KO Z M A G . H U

3


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

Mit jelent számodra a zene? Melyik dallal tudsz legjobban azonosulni? Sisi: A zene az életem egyik legfontosabb részévé vált. Mindig szerettem hallgatni, de mióta csinálom is teljesen máshogy nézek rá. Önkifejezés, örömforrás, menedék lett nekem. Amivel a legjobban tudok azonosulni most (időszakonként változik) a Ting Dun című dal, Ocean Wisdom és Method Man az előadók.

Mikor ragadott el ennyire a zene világa? Honnan merítesz ihletet, inspirációt? Sisi: Már kicsinek is nagyon oda voltam a kedvenc műfajaimért. Ahogy nőttem, egyre erősebben kezdtem el felnézni az előadókra is, és mivel serdülő koromban már álmodoztam zenei pályáról, az első kiadott dalom sikere után teljesen belebolondultam az egészbe. Mikor és hogyan íródott meg az első saját zenéd? Mennyi munkád van benne? Sisi: Az első sajátom két éve jött ki, és pár nap alatt összeraktam. Előtte mondjuk hónapokon át mást sem csináltam, csak írtam és stúdióztam. Már 13 évesen is írtam kis verseket, dalokat szóval sok idő és energia volt a felkészülésben, így mire összehoztam az első trekket, már bőven volt gyakorlatom. 4

KO Z M A G . H U


Az Edutus Egyetem minden eddiginél népszerűbb a felvételi előtt álló diákok körében, 2023-ban négyszeresére nőtt a felvételt nyert hallgatók száma! EDUTUS EGYETEM

www.edutus.hu

#nincs felvételi ponthatár #nem kérünk emelt szintű érettségit #edutusos leszek TIKTOK: @_EDUTUS_

GAZDASÁGI KÉPZÉSEK

TALÁLKOZZUNK NYÍLT NAPUNKON!

Gazdálkodási és menedzsment (alapképzés) Kereskedelem és marketing (alapképzés) Nemzetközi gazdálkodás (alapképzés) Turizmus-vendéglátás (alapképzés) Marketing (mesterképzés)

MŰSZAKI KÉPZÉSEK Mechatronikai mérnöki (alapképzés) Műszaki menedzser (alap- és mesterképzés) Ellátásilánc-menedzsment (mesterképzés)

DECEMBER

13.

DECEMBER

14.

TATABÁNYA

BUDAPEST

JANUÁR

FEBRUÁR

31.

1.

TATABÁNYA

BUDAPEST

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Műszaki

HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSOK Ösztöndíj lehetőségek Online visszanézhető órák Külföldi ERASMUS+ félév Duális képzés Kettős diploma Sportolói Program

Érdeklődsz a programozás és a robotikat iránt? Jelentkezz az Edutus Egyetem innovatív online robotika versenyére az Edu Robotics Cup-ra! JELENTKEZÉS KEZDETE: 2023.10.15. Rookie 10 éves korig Kids 10-14 évesek Teens 15-19 évesek Masters 19 éves kortól

www.educup.org

KOROSZTÁLYOK

ENGINEER CHALLENGE PROJECT CHALLENGE

KATEGÓRIÁK


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

Van példaképed? Sisi: Nincsen egy konkrét, de van pár zenész és közéleti személy, akiket követek, pl Missy Elliot, Wiz Khalifa, Shante Broadus, Candice Owens és Farah. Hol látod magad 5 év múlva? Sisi: Remélem ugyanazt fogom csinálni, mint most, csak jobban és magasabb szinten. Van vicces sztorid valamelyik fellépésedről? Melyik bulidat élvezted eddig a legjobban? Sisi: Huh, nagyon sok vicces sztori van, az egyik legemlékezetesebb talán az, amikor egyszer annyira diverz volt a közönség, hogy a random pipázó idős bácsitól kezdve, a kutyáját az égbe tartó huszonéves lányon keresztül, a rappernek felöltöztetett kisbabáig minden karakter megtalálható volt és egyszerre bulizott.

6

KO Z M A G . H U

KO Z M A G

Kifogod az aranyhalat, aki teljesíti három kívánságod. Miket kívánnál tőle? Sisi: Nagyon klisé, de több szeretetet, hitet és békét a világba. Szuper lenne, ha emellett globálisan az embereknek több lehetőségük lenne saját vállalkozásból megélni és azért valószínűleg azt is kérném, hogy mindenki hallgasson Sisit. Mit üzensz a középiskolás diákoknak? Sisi: Azt, hogy ne féljenek kilógni a sorból, vagy másnak lenni, mint a többiek. Keressék meg saját egyéniségüket, életfeladatukat és fejlesszék ki az önmagukba vetett 100%-os bizalmat.

#Varga Attila


MUTASSÁTOK MEG, HOGY TI BÁNTOK LEGÜGYESEBBEN A PÉNZZEL ÉS NYERJETEK TÁBLAGÉPET, OKOSÓRÁT VAGY HANGSZÓRÓT! A pénz jelentősége végigkíséri az embereket egész életükön át, így nem lehet elég korán megismerni a titkait. Ebben segít a K&H Vigyázz, kész, pénz! nektek szóló pénzügyi vetélkedősorozata. Csapatotok értékes nyereményekért bizonyíthatja a zsűrinek, milyen sokat tudtok a pénz­ ügyekről. „Vétek” lenne kihagyni! Az első Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőt a 2010/2011-es tanévben rendezték meg. Az indulás óta 800 település 1900 iskolájának csapata mérte össze tudását. Összesen majdnem 80 ezer diák ismerkedett meg a pénz többé-kevésbé titokzatos világával. A K&H bank igyekszik játékos formában választ adni a sokszor kacifántos pénzügyi kérdésekre. Meg szeretné mutatni nektek is, hogyan bánhattok tudatosan a pénzzel, akkor is, ha csak zsebpénzről van szó, és akkor is, ha nagy összegekről. A versenyre 9-11. évfolyamos középiskolások nevezhetnek. A csapatokat egy felkészítő tanár vagy egy szülő online nevezheti a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő weboldalán 2024. január 26-ig. Az elmúlt tanévben, 2022 szeptemberétől 2023 júniusáig kilencezer fiatal mérte össze a tudását a vetélkedőn, idén ne maradjatok le Ti sem. A feladatokon keresztül egyebek mellett a kártyás és az okos eszközös fizetésről, a digitális pénzügyekről, a megtakarításokról, a hitelekről tanulhattok.

A felkészülésben kérjétek tanáraitok, szüleitek segítségét, valamint a honlapon is találtok hasznos anyagokat, többek között egy 15 részes videósorozatot, a vigyázz#KáPé vlogot amelyhez mobilapplikáció is kapcsolódik és a tudásotokat a tavalyi feladatokkal is tesztelhetitek. A verseny feladatai részben a vlogon és az ehhez kapcsolódó mobilapplikáción található tananyagra épülnek. Emellett szorosan kötődnek a mindennapi pénzköltéssel, takarékoskodással, bankolással kapcsolatos kérdésekhez és aktuális témákhoz. A verseny témájához, komolyságához illően több szakaszból áll. Az első három fordulóban az interneten csatázhattok csapatotokkal. Az első fordulóra január 26-ig jelentkezhettek. A második fordulóba jutottak március első napjáig adhatják le a második körös feladatok megoldását. A regionális online középdöntő áprilisban lesz. Az országos döntőt személyes részvétellel rendezik meg Budapesten május 22-én és 23-án. A vetélkedőben a jó munkáért cserébe értékes díjak várnak rátok. A legsikeresebb csapatok tagjai egyebek mellett táblagépeket és okosórákat kapnak. A K&H a nyertes csapatok felkészítőit és iskoláit is jutalmazza. Tájékozódjatok és nevezzetek a www.kh-vigyazzkeszpenz.hu honlapon! KO Z M A G . H U

7


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

PÁPAI JOCI INTERJÚ

Pápai Jocit nem kell bemutatnunk senkinek sem. Megannyi sláger, több tíz milliós megtekintés után zsűritagként is helytáll Joci, ám pontosan honnan is kezdődött ez az egész zene iránti szerelem, arról most mesél nekünk! Hogy emlékszel a sulis évekre? Mik a legemlékezetesebb pillanatok? Pápai Joci: Pont meséltem a gyermekeimnek is, hogy nagyon jó érzéssel töltöttek el a sulis évek. Általános iskolában a felső tagozat volt számomra keményebb időszak. Itt inkább csajozással ment el az idő, mint tanulással. Nagyon jó sportolónak számítottam ezekben az években, mind kosárlabdában, mind fociban. Ekkoriban voltak a Ki mit tud vetélkedők, ahol én énekeltem és gitároztam. Ez folytatódott a középiskolában is, ahova inkább gitárral jártam, mint iskolatáskával.:) Középiskolában még komolyabban toltam a csajozást, meg a zenélést. Nagyon sok barátom volt, központi személyiség voltam, 8

KO Z M A G . H U

és bátran állítom, hogy ezek az egyik legjobb évek voltak számomra. A legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor megnyertem a Ki mit tud-ot. Ötödikes, vagy hatodikos lehettem, mikor megnyertem. A végén felemelt a tömeg a vállukra és úgy vittek ki, miközben gitároztam a Guns N’ Roses-tól a Knockin’ On Heaven’s Door-t. Eddig kiadott dalaid közül melyikre vagy a legbüszkébb? Pápai Joci: Az Origo a nagy kedvencem, hiszen ez hozta meg a sikert. Ez mindent áttört, átszakított, amiért egy életen át harcoltam. Természetesen az Özönvíz és a Barokk című zenéim is szívet melengetők számomra, de bátran állítom, hogy minden alkotásomra büszke vagyok.


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

9


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

Mit várhatnak a rajongóid tőled ebben az évben? Pápai Joci: Ebben az évben újabb dalokat várhatnak, melyek különböző stílusokat fognak képviselni. A legkülönlegesebb pedig kétség nélkül, hogy most leszek 20 éve a pályán, aminek örömére megjelenik a lemezem. Lesz rajta jó pár már ismert és új dal, ehhez pedig társul majd más meglepetés is. 2024 nagyon különleges lesz, hiszen 20 év munkáját öleli át. Hogyan tudsz a mindennapokban megújulni? Mi biztosítja ezt neked? Pápai Joci: Talán a zene szeretetét mondanám, ami mindig újítást tud biztosítani. Fontos, hogy én követem a trendeket, az aktualitásokat, és szerintem ebben is alkotok. A trap vonala, amiben kevésbé vagyok aktív, 2018-ban még a Missh-el kiadott Te vagy a békém című számunk volt az, ami trap. Még mindig nagyon-nagy divat ez a vonal, a fiatalok nagyon tolják – viszont nekem már nem annyira prioritás, más az irány. A zene mellett van egy egyetemista lányom, aki nagyon jó zenei ízléssel van megáldva. Vele, illetve a fiammal hallgatjuk itthon az újabb zenéket. Az ő segítségük is nagyban hozzájárul, hogy az új zenék eljutnak hozzám.

Vannak példaképeid? Pápai Joci: Nagyon kevés olyan van, aki még ma is él. Régi srác vagyok, valamint mindig arra törekedtem, hogy én legyek a mai generációnak a példaképe. Aki nagyon-nagy inspiráció volt számomra, ő Michael Jackson. Összeállíthatod álmaid koncertjét, bármely énekessel a világon. Ki vagy kik lennének azok? Pápai Joci: Billie Eilish, Bruno Mars, Beyoncé. Ők biztosan jönnének a koncertjeimre, 100%. Helyszínként pedig Amerikában lenne a legújabb koncertterem. U2 adott legelőszőr koncertet itt, 112 méter magas és 157 méter széles építmény Las Vegasban, letérdelt ez előtt a világ. Én biztosan itt tartanám álmaim koncertjét. Mivel foglalkoznál manapság, ha nem jött volna az életedbe a zene? Pápai Joci: Biztosan vittem volna tovább, és ahogy öregszem még nincs kizárva így sem, hogy viszem tovább a családi hagyományt. Édesapámék 40 éve régiség kereskedők, így valószínűleg én ezt fogom csinálni.

10

KO Z M A G . H U



KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

Ha most azonnal 3 “dolgot” megváltoztathatsz a világban, mik lennének azok? Pápai Joci: Ahogy bemászott a műanyag az életünkbe és roncsolni, rombolni kezdett, én azt úgy taszítanám vissza, szorítanám ki a napi körforgásunkból. Másodikként azonnal leállítanám az erdők kiirtását, a fakitermelést, hiszen ezzel teljesen kiszorítjuk az állatokat az élőhelyükről. Végül pedig a tengeri élővilág szennyezését semmisíteném meg. Óriási pusztítást tud mérni ez is a Föld élővilágára. Sajnos teljesen leromboljuk, szét szedjük az Isten adta természetet. Milyen zenéket hallgatsz szabadidődben? Pápai Joci: Mindenevő vagyok e téren. A legtrendibb zenéktől egészen a régi nagyokig bármit szívesen meghallgatok. Nagyon szeretem a változatos zenehallgatást, ám így 40-en túl egyre jobban visszajönnek a ’90-es évekbeli trendek, nálam ez a sláger jelen pillanatban. Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Pápai Joci: Nagyon éljétek meg a pillanatot, hiszen hamar el fog szállni. Tegyetek szert még jobban barátokra, mivel ezekre a kapcsolatokra életetek végéig emlékezni fogtok. Lehet, hogy csak 10-15-20 év múlva fogtok rájönni, hogy milyen jó barátokat szereztetek a középsuliban. Ami még nagyon fontos, szorítsátok háttérbe jobban a telefont és összpontosítsatok jobban az emberi érintésekre, emberi társaságokra. A középiskolai évek a legszebbek!

#Varga Attila

Fedezz fel többet a Földről, amin élünk és amiből élünk!

12

KO Z M A G . H U


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

13


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

TÁJSZÓLÁS SZLENGELŐ Novemberi agytorna, avagy te tudnád-e mindegyikre a választ? Itt a Tájszólás Szlengelő legújabb feladványa.

14

Firhang: A: vékony, magas hang B: függöny C: szégyen

Eldörgütüttünk: A: szórakozgattunk B: eldöntöttük C: elfelejtettük

Stafírung: A: vastag téli takaró B: serpenyő C: hozomány

Mezgerel: A: böngész B: mászkál, járkál C: mereng, gondolkodik

Alakszín: A: formavilág B: lapos C: szép külső

Talpastik: A: mezítláb B: kacsa C: talicska

Belefeklelni: A: bebeszélni, elhitetni B: bepakol, elrendez C: szembeszegülni

Lebengősdi: A: hinta B: fellengzős, dicsekvő C: kényes

Findzsa A: nagyobb bögre, müzlis tál B: finom, ízletes C: figyelmetlen

KO Z M A G . H U


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

15


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

EKLER LUCA

INTERJÚ

Fotókredit: (MTI) Koszticsák Szilárd

Kitartásból és akaratból csillagos ötös! Egy bénulástól egészen a paralimpiai aranyig menetelt Ekler Luca para atléta, de még messze nincs vége az útjának! Luca megosztja velünk, hogy pontosan mit is jelent számára a sport, mennyire babonás, vagy éppen melyik karakter bőrébe bújna legszívesebben.

Mesélsz nekünk a középiskolás időszakodról? Hova jártál suliba? Milyen tanulónak számítottál? Ekler Luca: Szombathelyen az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba jártam. Mivel ez egy elég erős gimnázium, az osztálytársaim is mind jó tanulók voltak. Jól tanultam, de nem voltam kiemelkedő közöttük. Szerettem ide járni, nagyon jó osztályközösségünk volt, sokukkal ma is szoros barátságban vagyok, a többiekkel pedig évente egyszer-kétszer biztos találkozunk. Melyik volt a kedvenc tantárgyad? Mit hagytál volna ki szíved szerint az órarendből? Ekler Luca: A testnevelés volt már általános iskolában is a kedvenc tárgyam. 16

KO Z M A G . H U

Itt éreztem magamat a legfelszabadultabbnak, szerettem az órákat, bármit is csináltunk. A gimnázium alatt később történelem és irodalom fakultációra jártam, majd az utolsó években inkább a sportos irányt választottam, mert nem tudtam elképzelni hogy ne azzal foglalkozzak, amit a legjobban szeretek. A kémiát szívesen kihagytam volna az órarendből. Mikor kezdett el komolyabban foglalkoztatni a sport világa? Milyen sportágakat próbáltál ki korábban? Ekler Luca: Sportos családban nőttem fel. Gyerekkoromban versenyszerűen teniszeztem, iskolai szinten fociztam. A bénulásom után jött egy rövidebb útkeresés, akkor kipróbáltam más sportokat például a tornát és a röplabdát is.



KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

Majd rátaláltam az atlétikára, amiben néhány alkalommal már korábban is versenyeztem, és azóta nincs megállás. Mióta tölti ki életed nagy részét az atletizálás? Van a sporton belül példaképed? Honnan merítesz ihletet? Ekler Luca: 12-13 évesen kezdtem el atletizálni. Az első felnőtt nemzetközi versenyem 2018-ban az U23-as válogatott viadal volt, amire azért vagyok büszke, mert az ép atléták között jutottam ki erre a versenyre. A sors úgy hozta, hogy ugyanebben az évben kaptam meg a kategóriámat a para atléták között, úgyhogy nem sokkal később két világkupa verseny után ott találtam magam életem első Európa-bajnokságán. Hogyan készülsz fel egy-egy versenyre? Babonás vagy? Milyen verseny előtti rituáléd van? Ekler Luca: Nem vagyok babonás, egy dolog van, ami sosem változik - a versenyekre mindig be van fonva a hajam. A verseny napján szeretek elmenni sétálni, olvasok és naplót írok - ez hozzá tartozik a mentális felkészülésemhez a versenyre. Az úton a pályára menet mindig zenét hallgatok, hogy maximálisan tudjak a versenyre koncentrálni.

Fotókredit: Florent Pervillé 18

KO Z M A G . H U

Fotókredit: (MTI) Koszticsák Szilárd Fiatal korod ellenére már paralimpiai bajnoknak, világ- és Európa-bajnoknak mondhatod magad. Melyik érem áll hozzád a legközelebb? Melyiket volt a legnehezebb megszerezned? Ekler Luca: A tokiói paralimpián való részvétel volt az egyik legnagyobb álmom, úgyhogy az ott megszerzett aranyérem a legkedvesebb számomra. A legnehezebb dolgom az első világbajnokságon, Dubaiban volt, mert két héttel a verseny előtt megsérült a lábfejem, így a verseny alatt sem voltam 100 %-os formában. Számos hazai díjat, elismerést is sikerült elhódítanod. Melyik jelenti számodra a legtöbbet? Ekler Luca: Nehezen tudok egyet kiemelni, de az Év Sportolója Gálán kapott Év fogyatékos női sportolója díj a legfontosabb számomra, mert itt az ország legjobb sportszakemberei szavaztak arról, hogy ki érdemli meg a legjobban, és ez hatalmas elismerés számomra.


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

19


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

Mit jelent számodra a sport? Ekler Luca: Mindent. Ami nélkül nem tudnám elképzelni a napomat. Amikor a pályára lépek, megszűnik a külvilág. A fókuszom leszűkül, amikor futok akkor azt érzem hogy repülök, amikor ugrok szabadnak érzem magam, ilyenkor semmi nem állíthat meg. Szeretem azt amit csinálok, minden edzésen és versenyen hajt az, hogy megtudjam hol rejtőzik a teljesítőképességem határa. A sport megtanított arra, hogyha kitartóan és keményen dolgozok akkor elérem a céljaimat. Ha egy valamin változtathatnál, ami jobbá tenné a világot, akkor te min változtatnál? Ekler Luca: Az gondolom, hogy minden embernek saját magának kell változtatni, a saját gondolkodásmódján és hozzáállásán ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen. Ezért én is magamon munkálkodok, hogy a legjobb verziója lehessek önmagamnak.

20

KO Z M A G . H U

KO Z M A G

Szereted a Disney meséket? Melyik a kedvenced? Ha egy napig valamelyikük bőrébe bújhatnál, akkor kit választanál? Miért pont őt? Ekler Luca: A Star Wars filmek és sorozatok nagy kedvenceim. Ha ezek “mesének” számítanak, akkor Ahsoka Tano bőrébe bújnék és jediként élném a napjaimat. Kíváncsi lennék arra a világra, ahol minden nap harcolni és küzdeni kell azért, amiben hiszel, úgy hogy közben neked is egyre jobbnak kell lenned. Ha jobban belegondolok, egy kicsit máshogy, de én is ezt csinálom. Talán ezért is tetszik ennyire ez a párhuzam. Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Ekler Luca: Merjenek kipróbálni új dolgokat. Bízzanak a megérzéseikben. Ne adják fel, mert sokszor akkor történnek velünk a legjobb dolgok, amikor kevésbé számítanánk rá. #Bohnicsek Alex


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

21


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

ISTENES BENCE INTERJÚ

Mesélnél a diák éveidről, hogy milyen volt Németországban diáknak lenni? Bence: Nagyon sok helyre jártam iskolába, kezdetekben Magyarországon, majd Németországban is. Voltam vallásos iskolában, majd Németországban a nyelv miatt is váltogattam az iskolákat. Előszőr egy kimondottan idegen nyelvű diákoknak szánt iskolába jártam másfél évig, majd utána mentem normális német általános iskolába. Ezt követően megint elköltöztünk, megint másik iskolába jártam. Másfél évente váltogattam a sulikat, sajnos így alakult az életem. Legjobb iskolát nem tudnék kiemelni, mindenhol barátokra találtam, mindegyikben volt valami jó. Ezek a barátságok a mai napig is tartanak, heti szinten tartjuk a kapcsolatot egymással. Mikor érezted elöször, hogy műsorvezető szeretnél lenni? Bence: Hogy mikor éreztem igazán, azt nem tudom. Én már nagyon fiatalon kamera előtt álltam és vettem, ahogy gumicukrokat varázsolok, konferláltam híradókat, és tehetségkutatókat. Nagyjából 10-11 éves koromban kezdtem el ezzel kacérkodni. 22

KO Z M A G . H U

Szokott visszatekintés lenni a múltba? Vissza szoktátok nézni korábbi felvételeidet? Bence: Hosszú idők elteltével családi eseményeken olykor előkerülnek ilyen videók, de legfőképp anyukám szokta ezeket elővenni. Van példaképed? Bence: Konkrét példaképem nincsen. Régebben Németországban felnéztem Stefan Raabra. Ő volt az a személy, akinek a munkásságára felnéztem. Példaképben annyira nem hiszek, mivel minden embernek más az élete, és számomra egy ember nem tud példakép lenni. Persze van nagyon sok személy, akinek felnézek a teljesítményére, de főként Stefan Raab munkássága inspirált engem. Édesapád is műsorvezető, mennyire inspirál téged? Szoktátok egymást elemezgetni? Bence: Apu mindig is más stílust képviselt, mint én. Legfőképp apaként inspirál, sokban hozzájárult, hogy én megszerettem ezt a munkát, a televíziózást. Anno sokat jártam be vele felvételekre, és már akkoriban segédkeztem, operatőrködtem, odaálltam a kamerához.



KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

A szakma iránti szeretetem itt is ragadt rám, mondhatni itt fertőzött meg ez az egész szféra. Elemezgetni nem nagyon szoktuk mostmár egymást. Régebben még sok tanácsot adott nekem, mikor elkezdtem az egész televíziózást. Mikor indul egy újabb műsorom, akkor mindig belenéz, és elmondja a véleményét róla, de konkrét elemezgetés nincs. Kevés hozzáfokható érzés van annál, mint mikor a saját apád megdícséri a munkádat, felbecsülhetetlen érzés! Melyik volt életed legviccesebb pillanata? Bence: Egy konkrét pillanatot nem tudok kiemelni. Sok vicces pillanat volt az életemben, de ha nagyon muszáj egyet kiemelnem, akkor a gyerekkoromból mondanék. Fiatalként nagyon sokat stoppoltam. 16 éves koromban egyik haverommal elstoppoltunk több száz kilómétert, hogy egy rendezvényre eljussunk, persze semmi pénzünk nem volt. Belógtunk a rendezvényre, és legnagyobb sztárokkal tudtunk találkozni, ereklyéket gyűjtöttünk tőlük, tomboltunk a fellépéseiken.

KO Z M A G

Szokott lámpalázad lenni? Mennyire könnyű zavarba hozni téged? Bence: Lámpalázam már nincsen, nagyon megszoktam a kamerákat. Izgulni viszont szoktam, akár egy nagyobb show, vagy egy fontos projekt előtt, de általában ez az adrenalin jót hoz ki belőlem mindig. Mennyire könnyű téged zavarba hozni? Bence: Szerintem aki nagyon ismer kön�nyen zavarba tud hozni, de nagyon kevesen ismernek ilyen jól. Az emberek 90%-a nem tud zavarba hozni. Eléggé nyitott vagyok, szívesen beszélek bármiről, nálam kevés tabu téma van. Te mikor érzed igazán boldognak magadat? Bence: Amikor a gyermekeimmel lehetek, barátaimmal, illetve amikor önazonos lehetek. Mondhatni akkor, amikor olyan munkát végzek, amit szeretek. Melyek azok a szakmák vagy munkahelyek, amiben és ahol abszolut nem tudod elképzelni magadat? Bence: Sok ilyen van. Ahol egyhelyben kell ülni reggel 8-tól este 5-ig, én enm tudok egyhelyben ülni. Kétkezi munkát sem tudom elképzelni magamnak, mert borzasztóan béna vagyok benne. Már suliban voltak technikával kapcsolatos óráim, és már ott kiderült, hogy kétbalkezes vagyok ezekhez. Ha nem műsorvezető lennél, mi állna a legközelebb hozzád? Bence: Én nagyon sok mindent szeretek, és sok mindenhez értek. Nem csak műsort vezetek, hanem a tartalomgyártásban is nagy szerepet vállalok. Hétköznapi munkában pedig a vendéglátás áll hozzám nagyon közel. Gyerekkoromban dolgoztam pincérként, és kacérkodom vele, hogy egy saját vendéglátóipai egységem legyen. Olyan munkát vállalnék, ami változatos, mindennap menni kell valahova, beszerezni a dolgokat, szükség van a kreatívitásra, esetleg sokat kell kommunikálni. Ez tetszene nagyon.

24

KO Z M A G . H U


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G . H U

25


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

Szoktál sportolni, jut időd erre? Bence: Nagyon sokat sportolok. Wakeboardozom, snowboardozom, ping-pongozom, rölpabdázom, bicajozom, görkorizom, bár ezt egyre kevesebbet sajnos. 16 évig versenyszerűen fociztam, de mostmár időszűke miatt csak hobbiként űzöm. Heti rendszerességgel boxolom. Nagyon szeretek mozogni, évszakokhoz megfelelően sportolni. Milyen fajta zenéket hallgatsz? Van kedvenc előadód? Bence: Mindenevő vagyok. Szeretem egyaránt retro és a mai zenéket is. A Mainstreamtől egészen az Undergroundig mindent meghallgatok. Szeretem a Billie Eilish-t, Maroon 5-ot, Justin Biebert. Hazai porondon is sokoldalúnak mondhatom magam. Halott Pénztől kezdve a Wellhello, Margaret Island, Magna Cumme Laude-ig bezárólag nagyon sokmindenkit hallgatok. Kocsiban utazva Adéllal van mikor együtt énekeljük a dalokat. Ha megtalálnád Aladdin csodalámpáját, mit kívánnál tőle? Bence: Örök életet. Nagyon szeretem a földi létet, próbálom minden percét kihasználni. Igyekszek minél több boldog pillanatot szerzeni a családomnak, barátaimnak, meg persze magamnak is.

Nagyon sok mindent szeretnék még kipróbálni, sok nyelvet szeretnék megtanulni, annyi helyre szeretnék elutazni, nagyon sok mindent szeretnék megtanítani a gyermekeimnek, és egyszerűen azt érzem, nincs mindenre időm. Éppen ezért kívánnám ezt, hogy habzsolhassam jó sokáig az életet. Mit üzensz a középiskolás olvasóinknak? Bence: Nekem is mindig ezt mondták, de sosem hittem el senkinek, hogy használjátok ki ezeket az éveket, mert ezek a legjobbak. Az életnek talán az egyik legszebb része ez a középiskolás időszak, amíg el nem kezd az ember dolgozni. Élvezzétek és hazsnáljátok ki az életetet, és ami még nagyon fontos, hogy ne bántsátok embertársaitokat. Fogadjatok el mindenkit olyannak, amilyen! Lássátok meg minden helyzetben a pozitívumot! Ettől leszünk többek! # Varga Attila

26

KO Z M A G . H U


NEMZETKÖZI DIÁKNAP

NOVEMBER 17.

Tudtátok, hogy nem csak anyák napja, apák napja, nőnap, hanem nemzetközi diáknap is van? Sokunk nem is tudja, hogy nekünk, diákoknak is van egy nemzetközi szinten elismert napunk.

Sajnos ennek a csodás napnak a létrejötte koránt sem olyan mesés, mint ahogyan gondolnánk. Egészen 80 évet kell visszamennünk az időben, 1939 őszéig. November 17.-én Adolf Hitler parancsára az összes cseh- és morvaországi felsőoktatási intézményt bezárták, kilenc diákvezetőt kivégeztek, illetve 1200 professzor és diák találhatta magát koncentrációs táborban. Amolyan bosszúként értékelte ezt Hitler, mégpedig az október 26-án tartott békés tüntetésért cserébe, amely a német megszállás ellen lépett fel. Ekkor történt, hogy a parancsnak eleget téve a nácik fegyveres erőkkel oszlatták szét a tömeget, amelynek két fiatal áldozatul esett. A nemzetközi életet is megbolygatta ez az esemény, s ennek hatására a Nemzetközi

Diáktanács 1941-ben Nemzetközi Diáknappá nyilvánította november 17-ét, és aláírták a következő megállapodást: Mi, Nagy-Britannia és a hozzá tartozó területek, India, Észak- és Dél-Amerika, Szovjetunió, Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Görögország, Kína, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Jugoszlávia és minden szabad nemzet hallgatója, akik elsőként emelték hangjukat a náci elnyomás elutasítására és elítélik az 1939-es megszállást, november 17-ét Nemzetközi Diáknappá nyilvánítják. 2014-ben pedig megcsinálták a Globális Megmozdulást, amelyhez több mint 97 ország csatlakozott. Európában elsősorban a csehek és a szlovákok álltak ki emellett, és emlékeztek meg az 1939-ben elnyomás alatt elesettekre. Hazánkban sajnos nem alakult ki ennek a világnapnak hagyománya, és éppen ezért nem is bővelkedünk programokkal. #Bohnicsek Alex


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

INTERJÚ

ANDREWBOY

Andrewboy többszörös aranylemezes lemezlovas, Fonogram díjas zeneszerző és az egyik legtöbbet turnézó DJ idehaza. Neve egybeforrt a több évtizedes zenei pályája alatt a magyar dj kultúrával és sikere a kezdetek óta töretlen, amely köszönhető a folyamatosan fejlődni akarásnak, a pozitív mentalitásának és a lankadni nem akaró kitartásának. Igazán inspiráló sorok következnek Andrással való beszélgetésünk lenyomatából. Mely sikereidre vagy a legbüszkébb eddigi karrieredből? Andrewboy: Elsőként a Fonogram díjat emelném ki, hiszen ez hazánkban a legrangosabb zenei díj, amit egy zenész, producer, dj megkaphat. Fonogram díj (korábban Arany Zsiráf díj) vagy más néven Fonogram – Magyar Zenei Díj a magyar Grammy-díj, avagy a zenei Oscar. Az első jelölést 2005-ben kaptam az Első Állomás szerzői albumomra, amit Dennis Clarke barátommal közösen készítettem. Egyébként ez az album indította el az országos karrieremet, szóval nagyon sokat jelent nekem. Az elmúlt pár évben 6 hivatalos szerzői albumot jelentettem meg, ami sorra hozta a sikereket. 28

KO Z M A G . H U

Jöttek az újabb Fonogram díj jelölések, és 2010-ben végre én is megkaptam a díjat a Dirty Dance szerzői albumommal, ’Az év hazai elektronikus zenei produkciója’ kategóriában. Hatalmas élmény volt! De nagyon sok hasonló sikerem, élményem van, aminek szintén szívből örülök, mint például a hatszoros Ballantines Music Awards Év Dj-je jelölés, vagy a 2015. évi győzelem. De ne feledkezzünk meg például a Pepsi Sztárcsinálóról sem, ami egy országos dj verseny volt, amit 3000 induló közül nyertem meg. Szerepelhettem a világ legrangosabb dj versenyén a Dmx-n is, ahol második helyezést értem el.


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

Sorolhatnám percekig, azokat a dolgokat, amelyekre büszke vagyok, de nem szeretném magamat sztárolni. Minden egyes siker rajtunk múlik. Ha elhiszed, hogy meg tudod csinálni és átlagon felül dolgozol, kitartasz a végsőkig, akkor elfogad érni a célodat az élet bármely területén. Szóval ez mindenkinek sikerülhet, csak a leírtak alapján kell cselekedni!

Mik a céljaid a jövőre lévő tekintettel? Andrewboy: Ahogyan azt az előbb írtam mindig is voltak céljaim, amelyek egytől-egyig valóra váltak. Úgy gondolom, hogy “itthon” már mindent elértem, amit ebben a szakmában el lehet érni. Számomra a legnagyobb kihívást a nemzetközi karrier jelenti. Nagyon sokat dolgozok azért, hogy ez a cél is valóra váljon. Naponta átlagban 6-10 órát zenélek, producer sulikba járok, fejlesztem magam. Nincs mese, itt nagyon oda kell tenni magunkat. Sosincs megállás. Milyen hobbijaid vannak a zenén kívül? Andrewboy: Szerencsés helyzetben vagyok, mert a hobbim is a zene körül forog. Nagyon sok zenekészítő tutorialt (oktatóvideó- a szerk.) nézek önfejlesztés céljából, amelyeket nemzetközileg elismert producerek tesznek fel a Youtube-ra. KO Z M A G . H U

29


KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KO Z M A G

Ezeket akár órákig el tudom nézni. Szeretek spirituális, személyiségfejlesztő, produceri, Social media előadásokra eljárni, szóval folyamatosan fejlesztem magam. Szeretek olvasni, utazni, edzeni járni, de a legnagyobb hobbim a zenélés. Megfordultál már az ország szinte minden jelentős rendezvényén, de mi lenne álmaid bulija, ahol szeretnél egyszer eljutni, mint fellépő? Andrewboy: Három nagy külföldi fesztivált említenék; Time Warp, Awekenimgs, Tomorrowland. Ezek durvák lennének. Egyébként pár éve megnyertem a Tomorroworld remix versenyt, aminek az volt a nyereménye, hogy felléphetek a rendezvényen, de sajnos az elmaradt. Mi volt a legabszurdabb helyzet, amivel egy buliban találkoztál? Andrewboy: Annyi volt, nehéz lenne egyet kiemelni. Mondjuk egy poén beugrik, amit én csináltam. Meztelenül szaladgáltam egy körforgalomban egy buli után. :) Ez igencsak emlékezés maradt. Mit üzennél a középiskolás olvasóinknak? Andrewboy: Ha most olvasod ezt az írást, akkor adnék pár tanácsot ahhoz, hogy sikeres legyél. Az első, hogy előtted az élet. Bármit el tudsz érni az életben, minden csak rajtad múlik. Legyen egy világos cél, amelyet el szeretnél érni! Dolgozz érte mindennap és fejleszd önmagad! Akarj a legjobb lenni! Lesznek nehéz napok, de bírd ki, soha ne add fel! Olvass olyan könyveket, szaklapokat, amelyek segíthetik a karrieredet! Merj nagyot álmodni! Ja és kövessetek az Instagramon/Andrewboymuzik Sok sikert kívánok minden olvasónak!

# Varga Attila 30

KO Z M A G . H U

TÁJSZÓLÁS SZLENGELŐ MEGOLDÓKULCS Firhang: B, függöny Mezgerel: A, böngész Belefeklelni: C, szembeszegülni Eldörgütüttünk: A, szórakozgattunk Alakszín: C, szép külső Lebengősdi: B, fellengzős, dicsekvő Stafírung: C, hozomány Talpastik: B, kacsa Findzsa: A, nagyobb bögre, müzlis tál


KO Z M A G

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

IMPRESSZUM

KELET-Magyarország III. ÉVF. 3. DIGITÁLIS LAPSZÁM

Kiadó neve: Varga Média Kft. Kiadó székhelye:

7623 Pécs, Szabadság utca 48., 6. ajtó Kiadásért felelős személy neve: Varga Attila Szerkesztésért felelős személy neve: Illés László Újságírók: Bohnicsek Alex, Varga Attila

Hirdetés /+36-70-633-48-08 E-mail / marketing@kozmag.hu Online megtekinthető: issuu.com/kozepiskolasokmagazinja Postacím / 7623 Pécs, Szabadság utca 48.

Megjelenik Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A magazinban megjelent programok elmaradásáért és műsorváltozásért a kiadó sem részben, sem egészben nem tud felelősséget vállalni! A hirdetésekben megjelenő adatok hitelességéért, valamint a tartalmak jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget. A jelen magazinban szereplő tartalom továbbközléséhez a kiadó írásos engedélye szükséges ! Magazinunk ingyenes és az is marad, melyhez hozzá tudsz jutni sulidban vagy online egyaránt! Ha van egy jó cikked vagy szeretsz írni, ne tétovázz lépj kapcsolatba velünk!

KO Z M A G . H U

31


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.