KÖZMAG+ V. ÉVFOLYAM 4. LAPSZÁM KIAJÁNLÓ

Page 1


TÓTH DÁNIEL GYÖRGY, művésznevén PIXA igazán sokoldalú. DJ, producer, dalszerző, hangmérnök, informatikus, újságíró, kommunikációs tanácsadó, MC. Együtt dolgozott számos hazai és külföldi hírességekkel többek között Snoop Doggal is. Olyan hatalmas kiadók szerződtették, mint a Sony Music Entertainment, Universal Music Group, vagy az Interscope Records. Kivesézzük Pixával eddig pályafutását, illetve rákérdezünk, mit tartogat a tarsolyában jövőre.

15 évesen maga mögé utasított mindenkit a medencében. KERTÉSZ BORÓKA 200 pillangón lepte meg az országot, és állhatott fel a dobogó legfelső fokára a felnőtt rövidpályás OB-n. A Jövő SC fiatal tehetsége ezzel a nagyszerű úszással nem csak egyéni csúcsot, de korosztályos országos rekordot is döntött. Ezzel együtt Boróka az első egyéni felnőtt magyar bajnok, aki 2010-ben vagy később született. Decemberi lapszámunkban közelebbről megismerhetjük ezt a csodás sportolólányt.

DIY, avagy hogy készítsünk olcsón, házilag karácsonyi ajándékot? Mindig hatalmas fejtörést okoz, hogy mivel is kedveskedjünk szeretteinknek az ünnepekkor. Bemutatunk néhány egyszerű, de nagyszerű, saját készítésű ajándékötletet, amivel kedveskedni tudtok karácsonykor.

Igaz, hogy mindenki az ünnepekre van hangolódva, ám nem árt felkészülni a tavasszal esedékes osztálykirándulásra sem. Ebben a lapszámban tippeket adunk, miként tudnak az osztályok a lehető legjobban megvalósítani egy fantasztikus osztálykirándulást!

Hamarosan itt a végzősök egyik legfontosabb eseménye: a továbbtanulás! Decemberi és januári lapunkban hasznos tanácsokkal és információkkal látjuk el végzőseinket!

Ne feledje el lekötni egész tanévre kedvező áron hirdetéseit! Az online kiadványaink nyomtatva nem jelennek meg! Amennyiben Ön nyomtatott megjelenésben is gondolkodik, úgy válassza a 18 éves KÖZMAG termékünket is!

A kiadó fenntartja a jogot a címlapon és kiadott magazinban szereplő cikkek tartalmának változtatására részben és egészben. Amennyiben Ön le szeretne iratkozni ajánlatainkról, kérjük kattintson ide. Tájékoztatjuk, hogy Adatvédelmi Nyilatkozatunkat a www.kozmag.hu/adatvedelmi_nyilatkozat oldalon olvashatja.

MEGJELENÉSI TERÜLETEINK DIGITÁLIS

990 KÖZÉPISKOLÁBAN 397 200 MINIMUM ELÉRÉS ORSZÁGOS LEFEDETTSÉG

Kiadónk kizárólag digitális megjelenésre adja ki a KÖZMAG+ magazint, amely a hagyományos nyomtatott KÖZMAG kibővített tartalmával bír és tanítási időben, minden hónapban ingyenesen jelenik meg. Jelen esetben a legkisebb város iskolájába is eljut a vármegyei kiadvány, ha országosan nézzük akkor 990 iskola KRÉTA rendszerébe kerülünk be és a social felületeinken a kiadványokat fizetett hirdetéssel is népszerűsítjük a 13 - 25 éves korosztály között. Magazinunk abszolút szórakoztató tartalmú, kifejezetten a korosztálynak és környezetének szól!

Lapozzon bele korábbi lapszámainkba közösségi oldalainkon és válassza a KÖZMAG+ magazint!

NÓGRÁD VÁR MEGYE

KÖZÉPISKOLÁBAN

HEVES VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

BORSOD-ABAÚJZEMPLÉN VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

SZABOLCS-SZATMÁRBEREG VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

HAJDÚ–BIHAR VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

JÁSZ-NAGYKUNSZOLNOK VÁR MEGYE

KÖZÉPISKOLÁBAN

VESZPRÉM

VÁRMEGYE

KÖZÉPISKOLÁBAN

BÉKÉS VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

BÁCS–KISKUN

VÁR MEGYE

KÖZÉPISKOLÁBAN

CSONGRÁDCSANÁD

VÁR MEGYE KÖZÉPISKOLÁBAN

HIRDESSEN ORSZÁGOSAN FÉL VAGY EGÉSZ OLDALBAN, MOST FÉL ÁRON!

GRÁTISZ JANUÁRI ORSZÁGOS HIRDETÉS, AZONOS MÉRETBEN! VÁRMEGYÉS AKCIÓ! PRINT + DIGITÁLIS HIRDETÉS ESETÉN, JANUÁRRA FOGLALHATÓ DIGITÁLIS HIRDETÉSEK: FÉL OLDALBAN 15.990 FT + ÁFA, EGÉSZ OLDALBAN 27.990 FT + ÁFA 2026-OS OSZTÁLYKIRÁNDULÁSRA MÁR INDUL A “KIRÁNDULJ A KÖZMAGGAL!” ROVATUNK! A TÉLI SZÜNET IDEJÉN MÉG NAGYOBB FIGYELMET KAPHAT: A KÖZMAG OLVASÓI ILYENKOR

TÖBB IDŐT TÖLTENEK A TARTALMAK BÖNGÉSZÉSÉVEL. NE FELEDJE, HOGY DIGITÁLIS HIRDETÉSÉT KIEGÉSZÍTHETI NYOMTATOTT MEGJELENÉSSEL IS!

DIGITÁLIS HIRDETŐ FELÜLETEK

1/1 CC

álló 148 x 210 mm

0 mm bleed

300 dpi

1/2 CC

fekvő 133 x 91 mm

0 mm bleed

300 dpi

1/4 CC ROVAT SZALAG

fekvő 134 x 42 mm 0 mm bleed / 300 dpi

VÁRMEGYÉNKÉNT LISTAÁR

MAGAZINONKÉNT ORSZÁGOS KAMPÁNY FELÜLET MÉRET (mm)

TELJES LEFEDETTSÉG

HIRDETÉSEK SZERKESZTÉSE: TÁJÉKOZTATJUK KEDVES ÜGYFELEINKET, HOGY A MEGNÖVEKEDETT FORGALOM MIATT 2024. FEBRUÁR 1.-TŐL A HIRDETÉSEK SZERKESZTÉSE MEGVÁLTOZOTT: 1 DB TELJESEN ÚJ GRAFIKA ÁRA 8.000 FT +ÁFA (BÁRMELY MÉRETBEN, 2 ALKALOMMAL MÓDOSÍTHATÓ). MEGLÉVŐ HIRDETÉSI ANYAG MÓDOSÍTÁSA

MAXIMUM 2 DB JAVÍTÁSSAL DÍJMENTES! PLUSZ MÓDOSÍTÁS ÉS JAVÍTÁS ÁRA 8.000 FT +ÁFA

Vármegyénkénti megjelenés esetén a vármegyében található összes középiskola diákjai megkapják a digitális lapszámot! Országos megjelenés esetén az országban található összes középiskola diákjai megkapják a digitális lapszámot! Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy barter ügylet esetén, kizárólag a jelen hirdetési tarifa szerint tudunk felületet lekötni, további kedvezmények nélkül! Hirdetői kizárólagosság vármegye vagy országos megjelenés esetén csak 1/1 oldalban lehet foglalni, a feltüntetett árakkal, további kedvezmények nélkül, a megrendelőn külön záradékolva. A jelen kiajánlóban feltüntetett árak nettó árak, melyek egyszeri megjelenésre vonatkoznak, és az általános forgalmi adót nem tartalmazzák! Jelen ajánlat 2021. Július 14-től visszavonásig és egyszeri megjelenésre érvényesek. Fizetési feltétel: megjelenéskor banki átutalással.

DIGITÁLIS LAPSZÁM

SOCIAL FELÜLETEKRŐL

MÉRT ADATOK

(2023 MÁRCIUS

ÉS 2024 MÁRCIUS

ÖSSZEHASONLÍTVA)

OLVASÓI STATISZTIKÁK

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

KATTINTSON IDE

KORÁBBI LAPSZÁMAINKBA, LAPOZZON BELE ITT!

DIGITÁLIS LAPSZÁM

KÖZÉPISKOLÁSOK MAGAZINJA

Online megtekinthető: issuu.com/kozepiskolasokmagazinja

Hirdetésszervező

Telefon / +36-70-633-48-08 E-mail / marketing@kozmag.hu

Kiadó neve: Varga Média Kft. / Kiadó székhelye és postacíme: 7623 Pécs, Szabadság utca 48., 6. ajtó

Kiadásért felelős személy neve: Varga Attila / Szerkesztésért felelős személy neve: Illés László Újságírók: Bohnicsek Alex, Varga Attila

Tájékoztatjuk, hogy Adatvédelmi Nyilatkozatunkat a http://kozmag.hu/adatvedelmi_nyilatkozat/adatvedelmi_nyilatkozat.pdf odlalon olvashatja.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.