Skip to main content

Kodály Ősz 2018

Page 1

KODÁLY ŐSZ


IMPRESSZUM Kiadó: Kodály Filharmónia Debrecen // Kiadó székhelye: 4025 Debrecen, Simonffy u. 1/C. // E-mail: info@kodalyfilharmonia.hu // Felelős kiadó: Somogyi-Tóth Dániel igazgató Szerkesztő: Kiss Judit Erzsébet // Szövegírók: Gróf Miklós, Kiss Judit Erzsébet // Lapterv és grafikai szerkesztés: Start-Hang PR Ügynökség Kft. // www.starthangpr.hu Nyomda: Center-Print Nyomda Kft., 4027 Debrecen, Füredi út 76. // Megjelenik: 1200 példányban Debrecen területén


KÖSZÖNTŐ Kedves Közönségünk, kedves debreceniek! Kedves közelebb és távolabb élő zenebarátok! A Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójaként egy örömhírt szeretnék megosztani Önökkel, amelyről már értesültek is azáltal, hogy kezükben fogják, vagy honlapunkon online lapozgatják a 2018 őszén először megjelent kiadványunkat, a Kodály Őszt, mely a Kodály Filharmónia most induló évszakos szezonfüzeteinek első darabja. 2011 májusa óta vagyok az intézmény vezetője, amely a város két csodálatos komolyzenei együttesének, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus szakmai munkáját fogja össze. Nem kevés büszkeség két ilyen nagy múltú és a szakma élvonalába tartozó együttest vezetni. 2011 májusa óta, immár hét éve vagyok magam is debreceni. Együtt lélegzem a város kulturális életével, a zenekarral, az énekkarral, a Csokonai Színházzal, s örömmel tölt el az a fejlődés, amit látok, tapasztalok. Együtt készülünk, együtt pályázunk az Európa Kulturális Fővárosa címért is, amely meggyőződésem szerint nem lehetne tökéletesebb helyen, mint Debrecenben. Hálás vagyok azért, mert a munkánknak kézzel fogható eredményei vannak. Hangversenyeink nézőszáma az évek alatt sokszorosára nőtt, bérleteseink száma közel megtízszereződött. Együtteseink rangos hazai és külföldi felkéréseknek tehetnek eleget, nemcsak az intézmény hírnevét öregbítve ezzel, hanem Debrecen és Magyarország jó hírét is viszik a világba. Köszönöm Önöknek, a debreceni és környékbeli közönségnek, hogy érdeklődnek eseményeink iránt, eljönnek koncertjeinkre, és beszélgetnek velünk – akár a közönségtalálkozókon, akár a hangversenyek után, akár közösségi médiafelületeinken. Minden évadban igyekszünk valami újat adni Önöknek – idén több ilyen új dolog is megvalósulhatott. Végre útjára indítottuk családi sorozatainkat, amelyekkel a kis- és nagyobb gyermekes családoknak szeretnénk új tevékenységeket kínálni a közös énekléstől, mondókázástól kezdve a közös családi koncertélményekig. Keressék az Ez klassz! programjait. Idén először jelentkezik az Orosz Zenei Fesztivál is, melynek eseményei a főváros mellett Debrecenben zajlanak, négy napon keresztül a komolyzene kedvelőinek igazi kuriózumokat nyújtva. A helyi kínálatról és együtteseink fesztiválhoz kapcsolódó koncertjeiről is olvashatnak kiadványunkban. S végül, de nem utolsósorban a Kodály Őszt is ajándéknak szántuk. Ezentúl az évszakonként megjelenő, egyre gazdagabb tartalmú műsorfüzeteinkből tájékozódhatnak a Kodály Filharmónia Debrecen összes helyi programjáról. A hangversenyek műsoráról és fellépő művészeiről is bővebb információkkal szolgálunk Önöknek. Reméljük, örömüket lelik benne. Fogadják szeretettel!

Somogyi-Tóth Dániel igazgató – művészeti vezető


BÉRLETES KONCERTEK

VÁSÁRY 85 2018. szeptember 11. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem Fiatalokat is megszégyenítő energiát, lelki és fizikai állóképességet egyaránt magas fokon kívánó Beethoven-koncerttel összegez születésnapi hangversenyén a csodagyerekként indult és –, hogy Kocsis Zoltán fordulatát idézzük – csodafelnőttként is állócsillag művész, Vásáry Tamás. Első a sorban Beethoven fajsúlyos Coriolan-nyitánya, mely 1807-es bemutatása óta mérföldkő a nyitányok történetében. A jóval az eredeti Shakespeare-dráma után keletkezett, H. J. Collin színművéhez írt zenekari bevezető szinte romantikus eszköztárral jeleníti meg – a valódi nevén Gaius Marciusként született – római tábornok egyéniségét. A kilenc perces nyitány egy pillanatra sem veszít zaklatott belső feszültségéből: a hatalmas hangtömbök alatt cikázó nyugtalan csellómenetek igazi sorstragédiává, lélekdrámává emelik a shakespeare-i mondanivalót. Nemcsak dirigensi ütéstechnikában, de a karmester megjelenítő erejében, kisugárzásában is igen sokat követelő alkotás. Az ünnepi hangverseny viszonylagos nyugvópontja Beethoven: Ah! Perfido (Ó, gazember!) című fiatalkori koncertáriája, melyet akár koraromantikus ízekkel fűszerezett Händel- vagy Mozart-operarészletnek is vélhetnénk. Az 1796 novemberében, Lipcsében bemutatott opus külön érdekessége, hogy az alig 26 esztendős zeneszerző egyéni hangja, meghatározó egyénisége már itt is jellegzetesen beethovenivé teszi az alkotást, noha az alapokat, a formai megoldásokat még a nagy elődök hatása befolyásolja.

-4-

VÁSÁRY TAMÁS


BÉRLET

GULYÁS BÉRLET

MŰSOR: Beethoven: Coriolan-nyitány, Op. 62. Beethoven: Ah! Perfido – koncertária, Op. 65. Beethoven: IX. szimfónia, Op. 125.

KÖZREMŰKÖDIK: Vásáry Tamás a IX. szimfóniáról: “A mű az emberiségről szól, de a lehető legfelsőbb szinten, valamilyen mélységes szeretettel átitatva.” Hálás szerepben, nagy ambitussal éneklő, sokszor szinte fénylő szoprán szólistában és a sok helyütt virtuóz partitúrát maximálisan megjelenítő karmesterben gyönyörködhetünk. Mindemellett végig érezhető Beethoven – már ekkor is – mesteri feszültségteremtő ereje, mely kissé külön is áll a szerkezet „rokokó hangulatú” mozarti vonásaitól. A program legjelentősebb pontja Beethoven IX. szimfóniája. Az 1824-es bemutató idején a szerző már teljesen elveszítette hallását. Jól ismert történet, amint a darab bemutatójának végén az ünnepelt komponistát Carolina Unger, az alt szólista fordította az őt tombolva éltető közönség felé. A IX. szimfónia legjellegzetesebb, oratorikus 4. tétele, a Schiller-vers, az „Óda az örömhöz” énekes szólistákkal történő megzenésítése már 1793 óta bizonyítottan foglalkoztatta Beethovent, noha a vázlatok szerint a kórus szerepeltetése egészen 1823-ig, a bemutató előtti évig nem dőlt el véglegesen. A mű – különösen a záró tétel, melynek főtémája egyben az Európai Unió himnusza is – megkerülhetetlen pillére az európai zenei kultúrának. – G. M. –

Hintalan-Mondok Yvette – szoprán Gál Erika – alt Biri Gergely – tenor Kovács István – basszus Kodály Filharmonikusok Debrecen Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)

VEZÉNYEL: Vásáry Tamás

JEGYÁR: 3900 Ft, 2900 Ft

-5-


BÉRLETES KONCERTEK

KINCSEINK 2018. szeptember 18. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem Különleges operaházi keresztmetszetet nyújt, egyben széles horizontú műfaji kitekintés lehetőségét hordozza a Liszt Ferenc-, Prima Primissima- és Kossuthdíjas szoprán énekművész Rost Andrea és ugyancsak operaénekes lánya, Harazdy Eszter közös hangversenye, melyet a karmesteri pulpituson Kovács János – ugyancsak Liszt Ferenc-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas – dirigens, a Magyar Állami Operaház örökös tagja vezényel. Az édesanya és leánya-koncert izgalmas, több korszakból összeálló, adott hangulati ívet több korból is megvilágító, egyedülálló zenei és intellektuális élménynek ígérkezik. Két generáció, két külön felfogás – de egy, változatlan cél: a magával ragadó, megindító, a lélekben visszhangot verő, zenetörténeti kortól és alkalmazott eszközeitől függetlenül lenyűgöző zenei élmény létrehozása. A koncert gerincét a nagy, népszerű operaáriák alkotják. A koncertet a Kodály Filharmonikusok nyitják Mascagni Parasztbecsületének Intermezzo-ját játszva, majd elhangzik Leoncavallo Bajazzók című operájából Nedda áriája, a híres Madárdal és három emlékezetes pillanat Mozart Figaro házassága című operájából: Susanna Rózsaáriája, Cherubino „Voi che sapete” kezdetű áriája (Asszonyok, lányok címen ismerhetik sokan) és a Grófné „Porgi amor…” kezdetű áriája – Rost Andrea előadásában. Harazdy Eszter fellépése az esten alapvetően eltérő zenei világot hoz a hangversenybe, ugyanis a fiatal magyar zeneszerző-generáció egy igen tehetséges tag-

-6-

ROST ANDREA


jával, Tarr Bernadettel közös szerzeményeit szólaltatja meg. Az elektronikus zenei alappal kísért, modern és hagyományos hatásokat mesterien ötvöző komolyzenei szerzemények érzelmi síkon egyértelműen méltó párjai a műsorban felcsendülő klasszikus operarészleteknek, mind a sejtetés, mind az ábrázolás bonyolultságában. Tarr Bernadett így vall művészetéről: „Mind koncertzenében, mind alkalmazott területen hiszek az érzelemkifejezésben és abban, hogy megérintsem a hallgatót vagy a nézőt.” A hangversenyen a klasszikus művek sorában többek közt hallhatjuk még Gounod Faustjából Margit Ékszeráriáját, de Puccini Pillangókisasszony című operájából a nagyáriát is. A klasszikus érzetek modern felfogású továbbfűzéseként pedig Tarr Bernadett és Harazdy Eszter alkotásai közül a Light, a Metamorphoses és a Glass apple arbor című műveket. Az est fényét a Kodály Kórus színre lépése is emeli Gounod Rómeó és Júliájából a „L’heure s’envole”-ban és Mascagni Parasztbecsületében a „Gli aranci olezzano” kezdetű részletben közreműködve.

BÉRLET MŰSOR: Gounod: Faust (részletek) Gounod: Rómeó és Júlia (részletek) Leoncavallo: Bajazzók (részletek) Mascagni: Parasztbecsület (részletek) Mozart: Figaro házassága (részletek) Puccini: Bohémélet (részlet) Puccini: Pillangókisasszony (részletek) Puccini: Tosca (részletek) Harazdy Eszter - Tarr Bernadett: Light, Prism, Metamorphoses, Glass Apple Arbor

KÖZREMŰKÖDIK: Rost Andrea Harazdy Eszter Kodály Filharmonikusok Debrecen Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)

– G. M. –

VEZÉNYEL:

Rost Andreával és Harazdy Eszterrel személyesen is találkozhatnak a Café Kodály közönségtalálkozón 2018. szeptember 17-én, 17 órától a Libri Könyvesboltban (Fórum Debrecen, I. emelet).

Kovács János

JEGYÁR: 3900 Ft, 2900 Ft KOVÁCS JÁNOS

-7-


BÉRLETES KONCERTEK

MUSICA D’EUROPA

2018. október 9. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem

Három, még messze nem „vadromantikus”, de azért a romantika ajtaján kopogtató vagy e korszakban már komoly részt vállaló szerző, hangulatában szinte egymásba fonódó darabja alkotja a hangversenyt, melynek szólistája a fiatal olasz csellistageneráció egyik legsikeresebb tagja, Erica Piccotti. Az est szintén fiatal dirigense a Németországban élő, tajvani-amerikai Henry Hao-An Cheng, aki 2018-ban az Európai Unió elsőször megrendezett Karmesterversenyének első helyezettje lett. (Bővebben vendégművészeinkről a 19. oldalon olvashatnak.) Az első romantikusnak is joggal nevezett Franz Schubert a Nyitány olasz stílusban kétrészes mini-ciklusának második, C-dúr darabját 1817 novemberében komponálta, leginkább az akkoriban Bécsben rendkívül népszerűvé vált Rossini hatására. Alapos Beethoven-hatásról, Mozart-ismeretről és Rossini-rajongásról tanúskodik e könnyed hangvételű, komolynak tűnő kezdetében, hatásos köztes dramaturgiai zárlataiban Beethovent, szellemes belső fafúvós adogatásaiban Mozartot, távlatos formátumában és szerkezetében Rossinit tükröző darab. A dinamikai játék, a csipkelődő beszúrások, az – Harnoncourt után szabadon – „beszédszerű zene” valóságos tárházaként szórakoztató kezdete hangversenyünknek, amely azonban mindvégig tisztes határok között fickándozik, sokkal inkább a dinamikai rafinériát, a könnyűkezű, de pontos előadást, semmint a technika öncélú virtuozitását követelve az előadói apparátustól. Robert Schumann 1850-ben komponált a-moll csellóversenye alig két hét alatt született. Dvořák és Elgar hasonló versenyműve mellett a harmadik nagy romantikus csellókoncertként emlegetik. Elkerülendő a hangulatot megtörő tételek közti, akkor szokásos tapsokat, az egyes részek egymásba olvadva, „attaca” követik egymást. „Nem tudok koncertet írni a virtuózoknak, meg kell próbálnom valami mást” - mondta Schumann készülő darabja kapcsán meglehetősen szerényen, mert technikai nehézségében, izgalmas szerkezetében e csellóverseny épphogy rendkívül magas fokú virtuozitást, páratlan hangszerkezelést igényel. -8-

ERICA PICCOTTI


A hangszer egészét folyamatosan bejátszó, szinte önálló zenekarként kezelt szólista, a hatalmas dallamvezetési ugrások, a záró tételben sok esetben Bach jellegzetes futamait idéző, a gordonkán elképesztő hatást keltő virtuóz lemenetelek, modulációk, s mindehhez a folyamatosan jelen lévő, szenvedélyesen személyes hang igazi cselló-varázzsá avatják e művet. Mendelssohn III., „Skót” szimfóniája (a szerző maga nem használta e jelzőt) tizenhárom éven át készült, 1842-ben mutatták be. A késlekedés nem volt véletlen. Egyidejűleg folyt ugyanis a Hebridák-nyitány (1832.) komponálása, Mendelssohn itáliai utazásai is ez idő tájt zajlottak, ugyanakkor az 1829-ben Skóciában tett gyalogtúrája, az első tételt közvetlenül inspiráló edinburgh-i Holyrood-palota kápolnaromjának látványa miatt érthető az elnevezés. A négy karakteres tétel nem mentes az amúgy gyönyörködtető áthallásoktól. Olykor a Hebridák dallamvezetése, a Ruy Blas-nyitány (1839.), a záró tételben az Olasz szimfónia (1833.) hangulata is fel-felbukkan. Az első tétel leíró, megható romos kápolna-láttatása után enyhe szentiván-éji jellegű, tücsökciripeléses, izgalmas scherzo veszi kezdetét, a harmadik tétel megnyugtató, lassú koraromantikus zenéje monumentális zenekari tömbtablókká fejlődik. Végül lendületes zenei anyaggal zárul a mű, melyben jó érzéssel ismerhetjük fel a szerző ezidőtájt készülő mesterműveinek hatását. – G. M. – Vendégművészeinkkel személyesen is találkozhatnak a Café Kodály közönségtalálkozón 2018. október 8-án, 17 órától a Libri Könyvesboltban (Fórum Debrecen, I. emelet).

BÉRLET

MŰSOR: Schubert: Nyitány olasz stílusban D. 591 Schumann: a-moll gordonkaverseny, Op. 129. Mendelssohn: III. (a-moll) „Skót” szimfónia, Op. 56.

KÖZREMŰKÖDIK: Erica Piccotti – gordonka (Olaszország) Kodály Filharmonikusok Debrecen

VEZÉNYEL: Henry Hao-An Cheng (Németország)

JEGYÁR: 2900 Ft, 2100 Ft

HENRY HAO-AN CHENG

-9-


BÉRLETES KONCERTEK

BIHAR & BIHOR

a Nagyváradi Állami Filharmónia vendégjátéka

2018. november 14. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem Könnyed hangvételű bécsi klasszikus első rész, szövevényes Csajkovszkij-szimfónia a szünetet követően – egy koncert, mely bemutatja a szomszéd város szimfonikus zenekarát működtető Nagyváradi Állami Filharmónia méltán elismert színvonalát. A hangversenyt Mark Kadin ukrán származású orosz karmester dirigálja, aki 2017 óta a Bolgár Nemzeti Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetője. Mozart 1786-ban viharos gyorsasággal komponált A színigazgató című daljátékával indul a hangverseny, melyet Németalföld főkormányzója és felesége látogatásának alkalmából íratott II. József császár. Jellegzetes mozarti élethelyzetként, pár nappal a partitúra befejezése után már el is hangzott a mű, melyben akár a későbbi Varázsfuvola hangulatainak előképét, sőt akár néhány karakterének jellegzetes zenei „epitheton ornans”-át is felfedezhetjük. Egy színtársulat megalakulásának pillanatait jeleníti meg a szerző, többek között rivalizáló primadonnajelöltekkel, ennélfogva nyaktörő szoprán-állásokkal, egymásra fokozott észveszejtő magasságokkal, zseniális zenei veszekedésekkel, szellemes, szórakoztató, feszes szerkesztésű, jó ritmusú tételekkel. Csodálatos, lenyűgöző „üzemi Mozart”.

- 10 -


A daljátékot Josepf Haydn 1790 körült komponált C-dúr oboaversenye követi. Ha ugyan ő a szerző, ugyanis több vélemény szerint nem írhatta Haydn e darabot, sokkal inkább Ignaz Malzat ünnepelhető e megejtő szépségű, könnyed szerkezetű, a szólistának hálás, de nem megoldhatatlan feladatot kínáló versenyműért. Bárki alkotta is, a szabályos bécsi klasszikus határok közt mozgó, az öncélú virtuozitásnak még csak az árnyékát is kerülő, visszafogottan látványos alkotás, mely a koncerten Gáti Sándor oboaművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekari tagjának közreműködésével csendül fel. A szünetet követően Csajkovszkij első jelentősnek tartott, IV. (f-moll) szimfóniája (1878.) hangzik el. A mű bemutatásakor nem aratott osztatlan sikert. Az első tétel igencsak feladja a leckét: aszimmetrikus lüktetése, töredezett technikai vonalvezetése, indázó, mindent begyűjteni akaró dallamvilága felett nagyon is egységes érzelmi ívek kettősége feszül; azonban az a könnyed követhetőség, a zenei szövet és az érzelmi vonalvezetés világos koherenciája, mely a későbbi V.-et jellemzi, itt még nem áll teljesen össze. A második tétel szomorú líraisága, szerkezeti egyszerűsége már több kapaszkodót kínál, az ezt követő scherzo pedig – melyet pizzicato vonósokkal, rendkívül szellemes szétosztásban, ragyogó szerkesztésben írt meg a szerző – szinte a zenekari közjáték pihentető perceit kínálja. A mű 4. tételében, mely a Nyírfácska című orosz népdal szimfonikus variációsorozata, egyrészt merítünk a múltból, az előző, nem annyira jelentős szimfóniák, pl. a II. népzenei feldolgozásra hajazó világából, másrészt előképeket kaphatunk az ezt követő alkotásokból. Pár ütem erejéig a későbbi VI. szimfónia scherzo tételének illetve az V. fergeteges befejezésének néhány üteme, illetve ennek érzete is felbukkan, teljes pompájában mutatva meg az előadó együttes technikai és érzelmi rátermettségét.

MŰSOR: Mozart: A színházigazgató – Nyitány, K. 486 Haydn: C-dúr oboaverseny, Hob.VIIg: C1 Csajkovszkij: IV. (f-moll) szimfónia, Op. 36.

KÖZREMŰKÖDIK: Gáti Sándor – oboa Nagyváradi Állami Filharmónia

VEZÉNYEL: Mark Kadin (Oroszország)

JEGYÁR:

BÉRLET

2900 Ft, 2100 Ft

– G. M. –

GÁTI SÁNDOR Nagyváradon született, oboatanulmányait tízévesen kezdte el. 2003 óta a Nagyváradi Filharmónia Szimfonikus Zenekarának oboása. Komoly érdeklődést mutat a barokk kor és a korabeli hangszerek iránt. Az Il pastor fido régizene-együttes alapító tagja, aktívan koncertezik szólistaként és kamarazenészként hazájában és külföldön is. A Nagyváradi Filharmónia zenekarával szólistaként több alkalommal lépett már sikerrel színpadra. MARK KADIN Ukrajnában született, nagy zenei múlttal rendelkező családba. Repertoárja igen gazdag: a klasszikus darabokon túl, megtalálhatóak benne Sibelius, Elgár, Dvorák és Mahler alkotásai, valamint a kortárs zeneszerzők művei is. Vezényelte Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Rachmanyinov összes szimfóniáit, valamint Sosztakovics, Prokofijev, Rimszkij-Korszakov és Muszorgszkij híresebb munkáit is. Oroszországban évente 30 koncertet tart. Számos turnét valósított meg Svácjban, Hollandiában, Németországban, Kínában, Koreában is. MARK KADIN

GÁTI SÁNDOR


BÉRLETES KONCERTEK

ROSSINI 150 2018. november 20. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem “Istenem, Uram! Íme itt e kis, szegény mise. Szent zenét komponáltam? Vagy inkább szentségtörő művet alkottam? Jól tudod, én az opera buffa-ért jöttem a világra. Némi technika, kevéske szív, ennyi az egész. Minden áldás Néked, vígy engem a Paradicsomba.” – olvasható a Petite Messe Solennelle szerzői kéziratán, mely az idén 150 esztendeje elhunyt Gioachino Rossini utolsó, párizsi alkotói periódusában keletkezett 1863-ban. Elhangzási körülményei is különlegesek: a Rossiniék hatalmas kertjében, szombatonként zajló Soirées Musicales-estek egyikén – amelyek valójában Rossinikamaraestek voltak – csendült fel elsőször, akkora sikerrel, hogy a nagy ellenlábas, Meyerbeer is azonnal elismerte a mű kvalitásait. A „kis ünnepi mise” már címében is hordozza azt a kedves ironikus hangot, mely szerzőjének ekkortájt sajátja volt, s mely okán az estekre készülő kései kamaraszerzeményeit (186 dal) is, mint „Péchés de veillesse”-t (öregkori vétkek) aposztrofálta tréfásan a szerző. Ugyanis a közel másfél órás kompozíció nemhogy nem nevezhető kicsinek, de formátumában, gazdagon áramló invenciózus zenei anyagában, szellemes megoldásaiban egy Rossini-vígopera, egy Bach-passió és egy Mozart-mise jellegét ölti – egyszerre. Mindehhez társul a szabadon felbuzgó, könnyű kézzel, de érett szívvel komponált, az öregkor bölcsességével és belső derűjével kezelt, lazán áramló, szórakoztató – és egyszerűen gyönyörű – zenei szövet hangszerelése, melynek eredeti, kamara verzióját szólaltatjuk meg ezen az estén. A két zongorára, akkordeonra (amelyet később harmóniumra cserélt), kamarakórusra és négy szólistára írt változat, ha lehet, még inkább csavar egyet a hatáson, olykor szinte tréfás színt kölcsönözve a műnek. Ugyanis bármit is teszünk, akkora a darab zenei

- 12 -

SZABÓ SIPOS MÁTÉ


formátuma, olyannyira kívánja a katedrálist, az oltárt és az operaszínpadot egyszerre, olyan grandiózus hatásokkal, akkordmenetekkel, hangtömbökkel operál, melyek e kamaraegyüttesen majdhogynem ironikusnak tűnhetnek. (Igazán a későbbi szimfonikus zenekari hangszerelésben mutatkozik meg: minden tréfája mellett, mennyire komoly darab is a Petite Messe Solennelle.) Bach, újraharmonizálva és újragondolva – mondhatnánk a szóló zongorán felhangzó Preludio Religioso-részt hallván. Valami hiheteten Cum santo spiritu-befejezés balzsamozza az ember fülét és ejti ámulatba sodró lendületével, izgalmas harmóniameneteivel a Credo végén. Nagyoperába illő, gyönyörű tenorállások a Gloria-ban, a kamarakórus fölé zseniálisan emelkedő, vele különleges „ellenpont-egységet” alkotó szólista az Agnus Dei-ben. A Petite Messe Solennelle egy pillanatnyi üresjárat, nyugvópont nélkül szórakoztat a lehető legkomolyabban, húszpercesnek sem tűnő másfél órájában. Külön érdekessége e darabnak, hogy több mint 34 év választja el az utolsó Rossini-operától. Egyenes folytatás – a befejezés hangulatának szikrányi jele nélkül, mondhatni: könnyed összekacsintás az Úrral – Rossini-módra. Ahogy a szerzőtől várnánk – s ahogy meg is szokhattuk Tőle. – G. M. –

MŰSOR: Rossini: Petite Messe Solennelle

KÖZREMŰKÖDIK:

BÉRLET

GULYÁS BÉRLET

Horti Lilla – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt, Megyesi Zoltán – tenor Bakonyi Marcell – basszbariton, Egri-Pertis Duó (Egri Mónika és Pertis Attila) – Bösendorfer és Bogányi zongorán, Ernyei László – akkordeon (harmonika), Kodály Kórus Debrecen

VEZÉNYEL: Szabó Sipos Máté JEGYÁR: 2900 Ft, 2100 Ft

EGRI-PERTIS DUÓ

Az együttes megalakulásában több szerencsés véletlen játszott közre, kezdve azzal, hogy tagjai - Egri Monika és Pertis Attila - ugyanabban a városban születtek: Budapesten. Később - szintén véletlenül mindketten ugyanabba a gimnáziumi osztályba kerültek a Bartók Zeneművészeti Szakközépiskolában. Itt fedezték föl, hogy egymás iránti vonzalmuk a közös zenélésük hullámhosszára is kihat. Tanulmányaik befejeztével, már mint házaspár Bécsbe költöztek, ott szereztek másoddiplomát és azóta is Ausztriában élnek. Pályájukat kizárólag a négykezes és a kétzongorás irodalomnak szentelik, ez utóbbit immár 10 éve egy igazi hangszer különlegességen, egy Pleyel duplazongorán szólaltatják meg. 2002-ben a Magyar Köztársaság Egri Monikának és Pertis Attilának művészi munkájuk elismeréseként Liszt Ferenc-díjat adományozott. Koncertünkön a Kölcsey Központ Bösendorfer és Bogányi zongoráját – természetesen – egyszerre szólaltatják meg.

ERNYEI LÁSZLÓ

Az 1968-as Ki mit tud?-on tűnt fel, az addig inkább népi és esztrád hangszernek gondolt harmonikát klasszikus zenei instrumentumként bemutatva. Hangszerének nemcsak művészi, hanem műszaki-hangszerészi szempontból is alapos ismerője. Zenei képzettségét a Konzervatórium (akkori nevén Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) növendékeként mélyítette el. A weimari Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatójaként folytatta tanulmányait. Nevéhez fűződik a hangszer felsőfokú oktatásának elindítása Magyarországon: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmonika tanszakát az 1984/85-ös tanévben hozta létre és azóta is irányítja.


BÉRLETES KONCERTEK

FAGOTT LÉGYOTT 2018. november 27. 19:30 Kölcsey Központ, Nagyterem Lendületes, romantikus operanyitány, két technikás barokk fagottgyakorlat, végül lelkünk teljes érzelmi spektrumát igénybe vevő súlyos romantikus szimfónia adja meg számunkra a teljesség élményét, de a végén a jóleső intellektuális fáradságot is. Stílusosan, az utolsó befejezett Carl Maria von Weber-opera (1826.) Oberonnyitányát helyezi a koncert elejére Kovács László karmester. A mű természetesen tartalmazza az opera meghatározó témáit, a mágikus Oberon-kürtjelektől kezdve a tündérvilág hangainak felidézésén át Huon lovag és Reiza hercegnő kalandjainak megjelenítéséig. Választékos hangszerelésben gyönyörködhetünk elejétől a végéig. Erdőmélyi, finom kürt kezd kis fuvolafodrokkal, majd izgalmas polifon szerkezetben száguldó, csupa energiával ragyogó, virtuóz beszúrásokkal játszó szórakoztató zene sodor minket tovább szinte viharzó vonósainkkal az élen. Opera- és hangversenynyitányként is elsőrangú felütés, nem véletlen, hogy e mű, mint önálló előadási darab is rendkívül népszerű. A nyitányt két barokk fagottverseny követi. Vivaldi e-moll és c-moll versenyműve, melyek gyaníthatóan 1728 és 1737 között keletkezhettek, amikor Vivaldi az Ospedale della Pietában, a szegény árvalányok velencei otthonában működött zenetanárként. A szerző nagyon kedvelhette a még épphogy csak kialakult fagott (1550 és 1700 között még egy darabból készült úgynevezett dulcián) karakterét, hiszen a több mint ötszáz Vivaldi-versenyműből harminckilenc készült e hangszerre, mely épp ez idő tájt kezdte elnyerni bonyolultabb, négy részből összeállított mai formáját. Különösen izgalmas a hangversenyen felcsendülő művekben a fagott szinte hegedűszerű kezelése, melyből felettébb bonyolult játszanivaló következik. Bánatos, fájdalmas futamok, bonyolult akkordfelbontásos szekvenciák uralják a szólista – koncertünkön

- 14 -

LAKATOS GYÖRGY


Lakatos György – játékát. Kromatikus, olykor kifejezetten szomorú, ugyanakkor roppant virtuóz, komoly technikai tudást igénylő zenét hallunk. Hangversenyünk záró száma, Csajkovszkij V. szimfóniája alapjaiban veszi igénybe lelkünket, ráz fel, emlékeztet, tölt fel energiával és ugyanakkor vesz ki belőlünk mindent. 1888-ban készült el vele az akkor sikereinek csúcsán álló, de érzékenységéről, idegösszeomlásáról, depressziójáról is ismert szerző jelentős műveként. Nem csoda, hogy e nagy ellentétek zenéjében is tükröződnek. Gyönyörködtető, az energiákat állandóan elképesztő erővel ide-oda áramoltató felépülések, majd elvezetések, kétségek, megsemmisülések és diadalmas megdicsőülések folytonos változásában vonuló nagyszabású „lélekzene” e szimfónia, lefojtott, sötétre hangszerelt bevezetésekkel, kegyetlen üstdobokkal félbetört vonós reményekkel, a koncerttermet szinte szétfeszítő végtelenbe vágyó érzelmi ívekkel, végül elementáris, győzedelmes vonulással és egy, a zenekari virtuozitás új dimenzióját adó, elsöprő erejű kódával. Talán a harmadik tételben van mód kissé a hallgatónak a pihenésre, ott „csak” a technika gyönyörködtet, a szellemes mesterségbeli tudás ad élményt. De ha nem hátradőlve élvezik csupán e közel 50 perces zenei közlést – ki is tudná ezt a művet így hallgatni? – akkor páratlan teljességű tükör tárul fel előttünk. Nemcsak e bonyolult lélek, a másságával küzdő, állandóan vergődő, érzékenységében a többieket mesze meghaladó szerző – de egyben saját szerelmeink, örömeink, megsemmisüléseink, győzelmeink: saját lelkünk teljességének döbbenetes zenei tükre is. Nem véletlen, hogy e darab hangversenyünk végén szerepel. Nem nagyon lehetne bármi, ami követhetné.

LAKATOS GYÖRGY

“Születtem 1960-ban egy Duna-menti kisvárosban, Kalocsán. Édesapám hajókat, mozdonyokat és elsősorban a Dunát szerető ember, nyugalmazott bíró. Édesanyám az unokák fáradhatatlan istápolója, nyugdíjas énektanár és kórusvezető. Húgom Ági ismert és remek jazzénekes, öcsém Peti lelkipásztor és zongoratanár - így együtt a kettő. Felejthetetlen gyermekkorunk volt Kalocsán, együtt éltünk mind a négy nagyszülőnkkel, köztük volt Mami is… ami jót tudunk, azt mind Tőle tanultuk. Itt kezdtem zenét tanulni is a helyi zeneiskolában, legszívesebben Aszalós Ági nénire, Fuchs Ferire, és Szalai Jóskára emlékezem. Sok dolog érdekelt. Hogy miért lettem éppen zenész? Több oka is lehetett, de ha jól emlékszem a fő ok egy koncerten való leégés helyrehozatala volt. Hogy aztán ez sikerült-e, azt nem tudom... Törtető akaratom Pestre hozott zenei tanulmányaimat folytatni, ahol fantasztikus emberektől tanulhattam, olyanoktól, mint a kis Hara, az öreg Hara, Földes Imre, Kistétényi Melinda, hogy tényleg csak a legkedvesebbeket említsem. Gyönyörű szép éveket töltöttem az Operaház Zenekarában, és évek óta nagyszerű ifjú fagottosokat tanítok a Zeneakadémián. Játszottam sok helyen, kis helyen és nagy helyen, faluban és világvárosban, gyermekeknek, parasztembereknek és egyetemi tanároknak... játszottam talán jól is, és azt hiszem kevésbé jól is.Kaptam sok elismerést, amit nagyon köszönök. A legnagyobb ajándék mégis a családom: Sára, Dorka, Jónás és Ágoston, a gyermekeim. Nehéz természetem nem engedte, hogy sok barátot gyűjtsek, ketten lettek és maradtak: Keszler György fagottanár és Kovács Imre fuvolaművész, nagyon sokat köszönhetek Nekik.” (Vendégművészünk saját önéletrajza.)

BÉRLET

MŰSOR: Weber: Oberon-nyitány, Op. 62. Vivaldi: e-moll fagottverseny Vivaldi: c-moll fagottverseny Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, Op. 64.

KÖZREMŰKÖDIK: Lakatos György – fagott Kodály Filharmonikusok Debrecen

VEZÉNYEL: Kovács László JEGYÁR: 2900 Ft, 2100 Ft

– G. M. –

- 15 -


A CAPPELLA SOROZAT

ESTI ÉBERSÉG HAMVAS 50 2018. október 25. 19:30 Pásti utcai zsinagóga Esti elmélkedés Hamvas Bélával és a későromantika zenei különlegességeivel. Hamvas Béla halálának 50. évfordulóján a Kodály Kórus Debrecen egy különleges koncerttel lepi meg közönségét, melyben Hamvas gondolatisága a későromantika zenei világával kapcsolódik össze. A nagy hatású esztéta-filozófus sokat beszél arról, miként kellene szemlélnünk a világot és benne magunkat. Ennek egyik központi fogalma az „éberség“, az ember metafizikai érzékenysége, a látásnak az a foka, amivel a világot, mint – a tárgyak-lények valóságán és a személyes Énen túli – összefüggő Egy-séget tudjuk felismerni, megérteni és megélni. Amint mondja, az emberiség szellemtörténetének útja is erre irányul. „Csak a zenei jelképek által szerezhetünk tudomást arról, hogy az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja.“ E központi gondolatokhoz társul a koncert későromantika világából válogatott zenei anyaga is, mely az „este“ témakörét járja körül. Az este, mint a megnyugvó természetben való feloldódás, az elmélkedés és az imádság ideje. A felhangzó zeneművek között igazi ritkaságokat is hallhat a közönség. Az esten Hamvas Béla sorait Rudolf Péter színművész tolmácsolja, az elmélyült gondolatok között felhangzó zeneművekben pedig a hárfa megnyugtató, éteri hangja is megszólal Kutor Noémi előadásában. – SZSM –

- 16 -

RUDOLF PÉTER


HAMVAS BÉLA

MŰSOR: Richard Strauss: Der Abend, Gustav Holst: Rig Veda himnuszok (részlet), Rheinberger: Abendlied, Gustav Mahler: Ich bin der Welt abhanden gekommen, Max Reger: Abendlied, Brahms: Abendlied, Hugo Distler: Um mitternacht, Schumann: An die Sterne, Erik Esenvalds: Stars

KÖZREMŰKÖDIK: Rudolf Péter – színművész Kutor Noémi – hárfa (a Kodály Filhamonikusok művésze) Kodály Kórus Debrecen

VEZÉNYEL: Szabó Sipos Máté JEGYÁR: 1700 Ft

KODÁLY KÓRUS DEBRECEN


CAFÉ KODÁLY

CAFÉ KODÁLY KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

ROST ANDREA ÉS HARAZDY ESZTER OPERAÉNEKESEKKEL 2018. szeptember 17., hétfő, 17 óra Libri Könyvesbolt (Fórum Bevásárlóközpont, 1. emelet) Milyen édesanyának és lányának egy színpadon állni? Mit választottak közös estjük műsorának? Miben közös és miben különbözik zenei világuk? Mindezeket megtudhatjuk a beszélgetésen.

ERICA PICCOTTI CSELLÓMŰVÉSSZEL ÉS HENRY HAO-AN CHENG KARMESTERREL 2018. október 8., hétfő, 17 óra Libri Könyvesbolt (Fórum Bevásárlóközpont, 1. emelet) Két ifjú, rendkívül tehetséges külföldi művész lesz vendégük. Az alkalmon szó esik a Kodály Filharmonikusok októberi, egész Olaszországot érintő, vendégművészekkel közös turnéjáról is.

RUDOLF PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL 2018. október 25., kedd, 17 óra Bényi Árpád-terem (Kölcsey Központ, kiállítótér) A közönségtalálkozó témája az esti koncert „főszereplője”, Hamvas Béla, valamint filozófiai műveinek komolyzene és színház által lehetséges értelmezései.

- 18 -


HENRY HAO-AN CHENG tajvani-amerikai származású karmester. Az Eastman Zenei Intézetben zongora szakon diplomázott. Karmesteri tanulmányait a Georgia-i Állami Egyetemen, az Indianai Egyetemenen és a Berlini Művészeti Egyetemen folytatta. A Bochumi Szimfonikusok másodkarmestereként – Bernard Haitink és Kurt Masur mesterek munkatársaként – a neves Luzerni Fesztiválon és az Eurora Fesztiválon való részvételén már kitűnt szenvedélyes zeneszeretetével és ígéretes tehetségével. Több mint negyven új mű ősbemutatóját vezényelte, a kisebb kamaradaraboktól a multimédiás és koreografált kortárs zenei produkciókon át a nagyzenekari koncertművekig. Operakarmesterként is jelentős munkássága. 2017 novembere óta a duisburgi szimfonikus zenekar vezető karmestere és művészeti igazgatója. 2018-ban az Európai Unió elsőször megrendezett Karmesterversenyének első helyezettje.

ERICA PICCOTTI csellóművész Rómában született 1999-ben. Már 14 évesen – summa cum laude – diplomázott hangszeréből. Tanulmányait Bernben Antonio Meneses tanítványaként és Cremonában is folytatta. Mesterei között találjuk még Francesco Storino, Frans Helmerson, David Geringas, Mario Brunello, Julius Berger, Thomas Demenga, Alfredo Persichilli, Christophe Coin zeneművészeket is. 2013-ban az olasz köztársasági elnöktől vehette át az „Alfiere della Repubblica” kitüntetést igen fiatalon elért zenei teljesítményéért. Ezen kívül rendkívül sok verseny győztese vagy kitüntetettje, számos díj birtokosa hazájában és külföldön is. A New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozhatott. 2018 áprilisában jelent meg első CD-lemeze a Warner Classis gondozásában Itamar Golan zongoraművész közreműködésével. Igazi hangszerkülönlegességen játszik: egy 1692-ben készült, Cremonában működött mester, Franceso Ruggeri alkotásán, melyet a milánói Fondazione Micheli kölcsönzött számára.

HARAZDY ESZTER

ROST ANDREA

ERICA PICCOTTI

HENRY HAO-AN CHENG

RUDOLF PÉTER

HAMVAS BÉLA


CSALÁDI PROGRAMOK

Ez klassz!

Koncertek kicsiknek, nagyobbaknak és az egész családnak.

- 20 -


“ZAJGÁS, NEVETÉS”

HÁROM HANGOS KALAND

HÁZI GYEREKKONCERTEK

CSALÁDI BÉRLETSOROZAT

Házi gyerekkoncertjeinket az a vágy hívta életre, hogy a legkisebb korosztályt is bevonjuk a zene élvezetébe. Foglalkozásainkon a család együtt mondókázhat, énekelhet, táncolhat, s hallgathatja a kamaraegyüttes (fuvola, hegedű, brácsa, cselló) játékát – mindezt Debrecen szimfonikus zenekarának próbatermében. 6 éves korig ajánljuk!

Három előadásból álló bérletsorozatunkban három mesei keretbe foglalt zenés kalandot kínálunk az évad során 4-12 éves gyerekeknek és családjuknak:

GESZTENYEGYEREK ÉS AVARKUPAC 2018. október 27. 10:00

Kodály Filharmonikusok próbaterme (Debrecen, Simonffy u. 1/c.) Az ősz nem csak a természetben színes, megannyi gyermekdal és zenemű kapcsolódik hozzá. Koncertünkön szőlőt „lopunk”, megázunk, almát szüretelünk, a ludakkal egy sorba állunk, majd meglessük a téli álomra készülő állatokat… Közreműködők: Sokszínvirág Zenekar (a Kodály Filharmonikusok művészei), Fórizs Aida Éva óvodapedagógus Jegyár: felnőtteknek 1000 Ft, gyerekeknek 500 Ft

ZENÉS TÍZÓRAI – 2018. nov. 17. 10:00 KÉT BORS ÖKRÖCSKE – 2019. márc. 9. 10:00 ÁLLATI ZENÉK – 2019. máj. 18. 10:00 A 45 perces mesekoncerteken a gyerekek megtanulhatnak egy kicsit csendben lenni, a zenére figyelni, s mindeközben még a szimfonikus zenekar hangszereivel is megismerkednek. Sőt a legbátrabbak a koncertek végén a hangszereket akár ki is próbálhatják!

A sorozat első előadása:

ZENÉS TÍZÓRAI

2018. november 17., szombat, 10:00 Belvárosi Közösségi Ház, Pódiumterem (Debrecen, Kossuth u. 1.) A magyar zeneirodalom számos kincset rejt, néhány közülük pedig egészen mesés. Koncertünk repertoárján olyan ritkábban hallott zeneszerzőknek művei szerepelnek, mint a száz éve született Maros Rudolf, vagy az alig 19 esztendős debreceni komponista, Faragó Dániel. Most hallható mesés zenéik mindegyikében előkerül valamilyen ennivaló… Gyertek és tízóraizzatok velünk! Műsor: Maros Rudolf: A falánk kiskacsa, Hófehérke és a hét törpe / Kocsár Miklós: Jancsi és Juliska mézeskalácsházikója / Faragó Dániel: Mese egy vadkörtefáról Közreműködők: Nagy Mónika – mesemondó, Kodály Filharmonikusok Debrecen Bérletár 3 előadásra: felnőtteknek 3000 Ft, gyerekeknek 2000 Ft Jegyvásárlás 2018. október 15-től! Jegyár előadásonként: felnőtteknek 1200 Ft, gyerekeknek 800 Ft

- 21 -


OROSZ ZENEI FESZTIVÁL 2018

RACHMANINOV

145

A romantikus zene 145 éve született mesterének – Sergei Rachmaninov – művei állnak az első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában. A főváros mellett Debrecenben megrendezett programsorozat ötletgazdája Szabó Marcell zongoraművész, kezdeményezésének felkarolója Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője. A fesztivál Rachmaninov hihetetlenül gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja, emellett számos igazi ritkaságot is kínál.

DEBRECENI PROGRAMOK: A fesztivál 2018. szeptember 29-én, 17.30 órakor kezdődik a Rachmaninov képekben című kiállítás megnyitójával a Kölcsey Központban. Az ünnepélyes fesztiválmegnyitón közreműködik az Arco Nob­ile Vonósnégyes (a Kodály Filharmonikusok művészei).

Bővebben: www.ozf.hu


Szeptember 29-től október 1. RACHMANINOV KÉPEKBEN – KORTÁRS PÁRBESZÉDEK fotókiállítás a Kölcsey Központban A belépés ingyenes. Az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum kifejezetten az Ezüstkor egyik legismertebb zeneszerzője, zongoraművésze és karmestere, Sergei Rachmaninov születésének 145. évfordulóját középpontba állító Orosz Zenei Fesztivál számára állította össze egyedülálló fotókiállításának anyagát. A válogatás átfogó képet nyújt a zeneszerző életéről és munkásságáról, valamint bemutatja azokat a művészeket, zenészeket, költőket, írókat, akiket Rachmaninov barátainak, közeli ismerőseinek tudhatott.

Szeptember 30., 18.00 RACHMANINOV ÉLETE Lukácsházi Győző előadása a Kölcsey Központ Báltermében Belépés 100 forintos regisztrációs jeggyel. Rachmaninov életének kalandossága már-már Lisztéhez mérhető. Karmester, zeneszerző, korának kiemelkedő zongoristája. A kezdeti sikerek utáni depresszió, az utána való kilábalás, emigráció, az állandó honvágy, turnék, alkotói válságok két emberre is elég életutat járnak be. Lukácsházi Győző előadásában megismerhetjük az orosz nagymester életét, munkásságát, bepillanthatunk a szerző sokoldalúságának kulisszái mögé, melyeket archív felvételek tesznek majd még emberközelibbé.

Szeptember 30., 19.30 RACHMANINOV HANGJA Anatolij Fokanov és Virág Emese koncertje a Kölcsey Központ Báltermében Jegyár: 1700 Ft „Egyszer felkértek egy németországi Anyeginre, de mivel németül kellett volna előadni a művet, nem vállaltam. Az akcentus nagyon fontos, a zenét is meghatározza” – tartja Fokanov Anatolij, a Rachmaninov dalköltészetének gyöngyszemeit felvonultató est főszereplője. Az orosz bariton, bár már több mint negyed százada a Magyar Állami Operaház művésze, és a közönség kedvence, tanulmányait Oroszországban kezdte. A Novoszibirszki Zeneakadémia után 10 évig a Novoszibirszki Operaház szólistája volt. Ennek megfelelően a fesztivál debreceni közönsége abban a szerencsés helyzetben van, hogy tanúja lehet nem csak az orosz dalköltészet autentikus, lélekből fakadó előadásmódjának, hanem az anyanyelv nyújtotta biztonság és érzelmi többlet erejének is. A legnagyobb orosz költők alkotásaira komponált zenedarabok tolmácsolásában Virág Emese zongoraművész lesz az énekes segítségére.

LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ

ANATOLIJ FOKANOV

Zenei elkötelezettségét Dunaújvárosban szerezte, ahol egy Kodály Zoltán által rendszeresen látogatott iskolába, a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskolába járt. Előbb csellózni, később tubázni tanult. A két hangszert párhuzamosan vitte középiskolás korában, amelynek helyszíne a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola volt. A Zeneakadémiára tubával került, ahol 1979-ben szerezte tuba-kamaraművész és tanári diplomáját. Játszott a Magyar Állami Operaház zenekarában, tagja volt a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának, majd 1983-tól a Budapest Ragtime Band vezetője lett. Ezt követően a Magyar Rádió szerkesztőjeként dolgozott, ahol később a Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőség vezetője lett. Rádiós szerkesztő és műsorvezetői munkái között találjuk a Verkli és a Világzene Magazin című műsorokat, a Bartók Rádióban vezette a Muzsikáló Reggelt, majd elindult a mai napig is tartó Tóbiás matiné, valamint a Partitúra című, gyerekeknek szóló játékos ismeretterjesztő sorozata. Fő tevékenységének mindemellett a Bonbon matinék szerkesztését és műsorvezetését tartja.

Fokanov Anatolij 1992 óta tagja a Magyar Állami Operaháznak. Az előző években, mint vendégművész nagy sikerrel énekelte Budapesten a Rigoletto, a Traviata és az Aida bariton főszerepét. „Orosz származású, magyar operaénekes.” Így tartják számon, amióta magyar állampolgár lett. Messziről jött, de „ hazaérkezett.” Beleszeretett Magyarországba, a csodálatos Budapesti Operaházba és itt nősült újra. Budapesttől 12 000 km-re, Magadanban született, tanulmányait a tőlünk „csak” 6 000 km – re lévő Novoszibirszki Glinka Zeneakadémián végezte énekes, pedagógus, és kóruskarmester szakon. Nagyszerű iskola, nagyhírű tanárokkal, akik nemcsak az éneklés technikáját tanították, hanem okos tanácsaikkal az énekes pályáját is meghatározták egy életre. Elénekelte az operairodalom összes bariton főszerepét, dalestjei igen népszerűek és kedveltek. Állandó repertoárján 20 zeneszerző kb. 200 dala szerepel.

- 23 -


OROSZ ZENEI FESZTIVÁL 2018

RACHMANINOV

HITE

2018. szeptember 29., 19:00 Debrecen, Református Nagytemplom 2018. október 6. 20:00 Budapest, Szent István-bazilika

Az ősegyház és a korai kereszténység szombatról vasárnapra virradóan az egész éjszakát virrasztásban és zsolozsmázásban töltötte, ezért e szertartás elnevezése Egész éjszakai virrasztás. Jelen mű magában foglalja a keleti egyház istentiszteletének, zsolozsmájának kezdő ájtatosságát (görögül: hesperinon, latinul: vesperás, magyarul és szlávul: vecsernye) valamint a hajnali istentiszteletet. Minden egyházi szertartásnak szimbolikus jelentése van – a napi zsolozsmát kezdő vecsernye a teremtés, a reggeli zsolozsma pedig a hálaadás és dicsőítés, az életigenlés felett érzett öröm jelképe. Sergei Rachmaninov 1915-ben, alig néhány hét alatt komponálta Vesperás c. művét egyházi szláv nyelven. A mű keletkezésének évében – amint ez levelezéséből kiderül – roppant nehéz időket élt át. 42 éves kora ellenére gyorsan öregedett, egészsége megromlott, s ahogy írja, több levegőre, pihenésre és magányra lenne szüksége. Valószínűsíthető, hogy ennek az egyházi szertartásnak a szimbolikája és alap-

- 24 -

KODÁLY KÓRUS DEBRECEN


gondolata által kifejezésre juttathatta személyes érzéseit, gondolatait élettel, halállal, az emberi kötelességérzettel kapcsolatban. Rachmaninov csak nagyjából követte a szertartások tartalmi és alaki sajátosságát, a kompozíció túllép az egyházi kereteken. Az Op. 37-es mű melodikai alapját – saját dallamai mellett – három forrásból merítette: az ősi orosz egyházi énekből (znamennij roszpev), valamint a kijevi és a görög dallamvilágból - ismerhetjük meg a háttereket a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye szakértő összefoglalójából. A több mint egy órás monumentális kórusmű 15 tételben jeleníti meg az éjszakai virrasztás tematikai részeit és hangulatát. A kezdetektől megérint bennünket kontemplatív állandósága, a stabil, örök áramlásban lévő, görögkatolikus székesegyházak hatalmas tömbjeit megidéző zene, mely hangulatában William Byrd miséit vagy Thomas Tallis műveinek lélegzetét idézi. Alázatos Istenre tekintés, sóhajszerű, a pianissimótól a fortissimóig fokozódó érzelmi felívelések, tág fekvésű, széles zenei horizontot kijelölő, gyönyörű hangzatok hosszú, állandó szoprán ragyogása ejt ámulatba a különlegesen mély basszus alapzat fölött. Ez a háromdimenziós, szinte körüljárható akkordok állandóságának zenéje, egy olyan évezredes hitbéli talapzat hangzó újrateremtése, mely talán a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti Isten és ember között. A mű legérdekesebb vonatkozása, hogy a szerző egyáltalán nem akar érezhetően jelen lenni alkotása és a hallgató között. Rachmaninov végtelen zeneszerzői alázata teszi valójában lehetővé, hogy akár felekezethez nem tartozóként is részeseivé váljunk a Vesperás lelki attitűdjének, és a maga teljességében tapasztalhassuk meg a távolban fehérlő, ikonosztáz mögött fénylő, nyugodt ragyogású Istent. A hangversenyt igazi ökumenikus élménnyé avatja, hogy Rachmaninov műve ezúttal a debreceni Református Nagytemplomban és a budapesti Szent István-bazilikában csendül fel. – G. M. –

SUSÁN MÓNIKA

MŰSOR: Rachmaninov: Vesperás

KÖZREMŰKÖDIK: Susán Mónika – alt Bejan Miklós Máriusz – tenor (a Kodály Kórus művészei) Kodály Kórus Debrecen

VEZÉNYEL: Szabó Sipos Máté

JEGYÁR: 1700 Ft (Debrecen) 2500 Ft - 5900 Ft (Budapest) BEJAN MIKLÓS MÁRIUSZ

- 25 -


OROSZ ZENEI FESZTIVÁL 2018

RACHMANINOV RACHMANINOV ZENEKARA ZENEKARA A ZENE VILÁGNAPJA A ZENE VILÁGNAPJA

2018. október 1. 19:30 Debrecen, Kölcsey Központ, Nagyterem 2018. október 01., 19:30 2018. október 2. 19:30 Kölcsey Központ, NagyteremNagyterem Budapest, Zeneakadémia, Sergei Rachmaninov legnépszerűbb művei a 2. (c-moll) zongoraverseny Rachmaninov nem véletlenül tartják nemcsak orovagy épp a életművét legendás Paganini-variációk, azonban az az első Orosz Zenei sz, Fesztivál hanem a centrumában teljes romantikus zeneirodalom egyik csúcspontálló szerző teljes életműve ennél lényegesen jának: virtuóz,Aérzelemgazdag zenéje első pillanatban magával sokrétűbb. kettős évfordulóra elhangzó emlékkoncert épp ezért egy ragadja embert. A 145 éve Novgorodban született és 75 éve eddigazcsak részben ismert, teljesebb Rachmaninov-kép felvázolását Loscélozza. Angelesben elhunyt mester nemcsak kortársaira, de zongoristák generációira a filmzenére is óriási hatástszigete gyakorolt. Elsőként a 35 éves és korában komponált A holtak című szimfoA kettős tiszteletére Szabó alkotott nikus jubileum költeménye csendül rendezett fel, melyetkoncert Arnold szólistája Böcklin 1880-ban Marcell, a számos versenyen eredményes és Junior Príma-díjjal hasonló című festménye inspirált, alapvető kérdéseket feszegetve a kitüntetett a Kodály Filharmonikusokat és rendkívül halállal,zongoraművész, sőt az azt követő időszakkal kapcsolatban. fiatal Mindez lendületes zeneigazgatójuk, Somogyi-Tóth Dániel vezényli. bonyolult, állandó feszültségben élő partitúrában jelenik meg, szinte hangi leképezése a festménynek, melyet ugyancsak e szürreális hangulat, a valóságos és fantáziaelemek vegyítése jellemez. Természetes, hogy a Rachmaninov által is kedvelt Dies irae-téma kihagyhatatlan e kompozícióból. Vészjósló rézkarok, alant gomolygó vonóshátterek,

- 26-

KODÁLY FILHARMONIKUSOK DEBRECEN


misztikus fafúvós betétek, önmagukba visszatérő, magukat erősítő fokozások jellemzi e feszült, de cseppet sem gyors mű alaphangulatát, mely végül ugyan nem lép ki a leíró hangulatból, mégis mesteri, lélekbe hatoló sejtetés és láttatás a Böcklin-festmény kapcsán. A hangverseny a népszerű, jól ismert Rachmaninov-hanggal, az andalító, későromantikus stílusú Paganini-variációkkal (1934.) folytatódik. Az egytételes, 24 variációt szerves áramlásba fogó, ragyogóan szerkesztett zongoraverseny-jellegű bravúrdarab nem véletlenül a közönség kedvence, hiszen a klasszikus szimfonikus zene hallgatásában kevésbé otthonosaknak is egyértelmű fogódzókat kínál. Remek téma, sziporkázó változatok feszes, határozott hangulati jellegekkel, technikás zongoraszólam, hatalmas lelkű, gazdag vonóskarral „faltól falig” hömpölygő szimfonikus sláger, lenyűgöző hangzás, hatalmas távlatok, virtuóz zenekarkezelés – íme, a siker receptje, Rachmaninov-módra is. Befejező műsorszámként az I. (d-moll) szimfónia (1895.) szólal meg. A darab írásakor alig 22 éves szerző e műfajban már alkotott művet a Moszkvai Konzervatóriumban, annak fennmaradt egyetlen tételét mint „fiatalkori szimfóniát” tartja számon az irodalom. A d-moll szimfónia még messze nem a 2. (c-moll) zongoraverseny konszolidált érettségét vagy a már hallott Paganini-variációk közérthető zenei világát vetíti elénk. Elementáris energiák, folyamatosan felbukkanó új meg új ötletek, hatalmas dinamikai változások, gyakori hangulati irányváltások, állandó belső feszültség jellemzik e darabot, melyben megfigyelhetjük – a többi mű ismeretében főleg – a zeneszerzővé érés folyamatának jelentős állomását is. A szimfónia első előadása nem aratott sikert, akkora bukásként élte meg Rachmaninov, hogy bemutatóját követően – melynek kudarcát javarészt a felkészületlen, a feladatra alkalmatlan karmester, Alexander Glazunov okozta – három évig egyáltalán nem komponált, s e művét életében már soha nem adták elő. Regényes a szimfónia utóélete is. Véletlenül fedezték fel meghangszerelt részeit a leningrádi konzervatórium könyvtárának Beljajev-archívumában. A kétzongorás letétet és e részleteket felhasználva Alexander Gauk karmester és tudóscsoportja rekonstruálta az egyes tételeket. 1945. október 17-én posztumusz mutatták be ismét, immár nagy sikerrel, mint a fiatal, már akkor is zseniális alkotó fejlődésének fontos állomását. – G. M. – Az est karmesteréről és szólistájáról bővebben a 28. oldalon olvashatnak.

MŰSOR: Rachmaninov: A holtak szigete, Op. 29. Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini–témára, Op. 43. Rachmaninov: I. szimfónia, Op.13.

KÖZREMŰKÖDIK: Szabó Marcell – zongora w Kodály Filharmonikusok Debrecen

VEZÉNYEL: Somogyi-Tóth Dániel JEGYÁR: Regisztrációs jegyár: 100 Ft (Debrecen) 1900 Ft - 4900 Ft (Budapest)

- 27 -


AZ OROSZ ZENEI FESZTIVÁL ÉLETRE HÍVÓI SZABÓ MARCELL

A fesztivál művészeti vezetője. Szabó Marcell 2012-ben diplomázott Nádor György és Kemenes András növendékeként. A 2015-ben Junior Prima Díjat, majd 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban Fischer Annie-ösztöndíjat nyert zongoraművész az elmúlt években számos nemzetközi versenyen is sikert aratott. 2014-ben a szegedi 6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen 1. díjat, kortárs zenei és zenekari különdíjat, a 33. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen Madridban 3. díjat, a 16. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyen Párizsban 1. díjat és különdíjat nyert. 2017 februárjában tartotta debütálását a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ahol Rachmaninov 2. zongoraversenyét adta elő. Egy hónappal később beválasztották a New York Concert Artist nemzetközi zongoraverseny new yorki elődöntőjébe, ahová több mint 160 zongorista közül került be a legjobb 9-be. Az utóbbi évben olyan helyeken adott hangversenyt, mint az amszterdami Concertgebouw, a bécsi Konzerthaus, a birminghami Town Hall és a drezdai Musikfestspiele. Jelenleg a Zeneakadémia doktorjelöltje.

SOMOGYI-TÓTH DÁNIEL

Karmester, orgonaművész, kulturális menedzser. A Bartók Béla Konzervatóriumot zongora és zeneszerzés szakon végezte el, majd 2006-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és orgona szakán Gál Tamás, Ligeti András és Lehotka Gábor növendékeként. A Zeneakadémia elvégzése után 2007 és 2011 között a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és karmestere volt. Működése nyomán a zenekar átfogó szakmai, financiális és szervezeti megújuláson ment keresztül, nézőszámát a többszörösére növelte és ekkor került a zenekar szakminisztérium által támogatott szimfonikus együttesek körébe. Az eredmények elismeréseként a zenekarral együtt 2008-ban Príma-díjban részesült. A Békés megyei Dévaványa város díszpolgára. 2009 óta a Budapesti Operettszínház állandó vendégkarmestere, ahol olyan meghatározó produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Bajadér, a Mario és a varázsló bemutatója vagy a teátrum nemzetközi turnéi. 2010-től 2011-ig a Pécsi Nemzeti Színház operakarmestere volt. 2011 májusa óta a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője, 2012 áprilisa óta a Csokonai Színház zeneigazgatója. Debrecen város zenei életének első embereként 2012- ben megkapta a Kritikusok díját. Rendszeresen koncertező orgonaművész, a Filharmónia Magyarország szólistája. Karmesterként vagy szólistaként olyan helyszíneken lépett fel, mint a zürichi Tonhalle, a pekingi National Centre of Performing Arts, a müncheni Gasteig vagy a Tel Aviv-i Opera és olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Nigel Kennedy, Sir Neville Marriner, Jurij Szimonov, Ligeti András, Miklósa Erika, Bobby McFerrin, vagy az Orchestre de la Suisse Romande. A 2000-es évek elején a magyarországi légifelvétel-piac liberalizálásában úttörő szerepet játszott, közel 1000 repült óra során készített légifelvételeit www.legifotok.hu oldalon és két albumban (Mint a madár, Well Press kiadó 2003 és Égi Ritmusok, InterBooks kiadó 2005) publikálta. 2016. júliusa óta a Debrecen városa által alapított EKF Debrecen 2023 Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője, melynek keretében irányítja Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért készülő debreceni pályázatírás folyamatát.

- 28 -

TÉR-FORMA-STÚDIÓ 88’


Filharmónia Magyarország Büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk Debrecen város klasszikus zenei életének gazdagításához a Kodály Filharmónia Debrecennel együttműködésben. (Sixtus Kápolna Kórusa, Lipcsei Tamás Templom Kórusa, Budapesti Fesztiválzenekar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, New College Oxford Kórusa, German Brass, Kijev Kamarakórus) www.filharmonia.hu


KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT

KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT ÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉS: Kölcsey Központ, jegypénztár (Hunyadi u. 1-3; telefon: +36 52/518-400, e-mail: info@fonixinfo.hu); Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó, Turisztikai Információs Pont (Nagytemplom mögötti Emlékkert, telefon: + 36 70/933-99-08, e-mail: visitdebrecen@fonixinfo.hu) Belépők a koncertek előtt a helyszínen, valamint az Interticket országos hálózatában és a www.jegy.hu weboldalon is válthatók!

+36 52 500 200 / info@kodalyfilharmonia.hu / www.kodalyfilharmonia.hu

Produkciós partnereink:

Támogatóink:

Partnereink:

A Kodály Filharmónia Debrecen, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus fenntartója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

- 30 -

A Magyar Állammal közszolgáltatási szerződést kötött, nemzeti besorolású zeneművészeti szervezet


TARTALOM KÖSZÖNTŐ

3

BÉRLETES KONCERTEK Vásáry 85 Kincseink Musica d’Europa Bihar&Bihor Rossini 150 Fagott légyott

4 4 6 8 10 12 14

A CAPPELLA SOROZAT Esti éberség – Hamvas 50

16 16

CAFÉ KODÁLY Közönségtalálkozók

18 18

CSALÁDI PROGRAMOK Gesztenyegyerek és avarkupac Zenés tízórai

20 21 21

OROSZ ZENEI FESZTIVÁL 2018 Orosz Zenei Fesztivál Rachmaninov hite Rachmaninov zenekara

22 22 24 26

KODÁLY ŐSZ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook