NYÁRI TÁBOROK 2020

Page 1

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.


KÖSZÖNTŐ EZEN A NYÁRON IS SZÍNES ÉLMÉNYEK VÁRNAK! Az előző évben nyári táborainkban több mint 300 gyermek talált rá a számára ideális kikapcsolódási lehetőségre. Ebben az évben sem fognak unatkozni a táborozóink, hiszen a jól bevált táborok mellett, több újdonsággal is készülünk a gyerekek számára. Idén is lesz kreatív- és képzőművészeti alkotótábor, mozgásos-, táncos tábor. A japán tábor az önvédelmi sportra irányítja a figyelmet, sőt a magyar kultúra sokszínűségével is megismerkedhetnek az érdeklődő gyerekek. Nem maradhat el a 10 napos komplex művészeti szaktábor sem, mely Kunbaracson nyújt majd remek szórakozási lehetőségeket. Az immár két éve startolt színi-, drámapedagógiai táborunk a „Mert kell egy hely” ismét két csoporttal indul. Újdonságként a spanyol tánc-kultúra mesés világába nyerhetnek betekintést, utazhatnak az időben az időkerékkel, valamint játékos küldetéseket is teljesíthetnek a kalandtáborba jelentkező gyerekek. A nyár végén pedig sok mesével várjuk az iskolába készülő gyermekeket új néven futó iskola-előkészítő élménytáborunkba. Két hétre ismét Kispestre költözik Budapest egyik legnagyobb LEGO® tábora, a Kocka tábor. A következő oldalakon részletes információkat olvashatnak tábori kínálatunkról.

A táborozási tevékenység a KMO Művelődési Központ minősítettt szakmai területe A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


ALKOTÓ-FEJLESZTŐ MESE- ÉS ÉLMÉNYTÁBOR Életkor: 7-10 éves korig 2020. június 22-26. hétfő-péntek 8.00-17.00 Kispesti Kaszinó 1191 Budapest, Fő u. 42.

TÖLTS EGY HETET A MESÉK VILÁGÁBAN! LEGYÉL TE IS MESEHŐS! A nyári egyhetes mese- és élménytáborban a kisiskolás gyermekekkel a mesék világában töltjük a napokat: sok-sok élőszavas meséléssel, önfeledt játékkal és kézműves alkotással. A bátorságnövelő, lélekfrissítő és önállósodást segítő feldolgozása a meséknek játékosan, gyöngéden készíti fel a gyermekeket az életkori sajátosságoknak megfelelő feladataikra. A táborban több mese is elhangzik, hiszen a mesehallgatás önmagában lélekfrissítő, szorongáscsökkentő hatással bír, összehangolja a két agyfélteke működését, ezáltal növeli a tanulási és koncentrációs képességet (tehát csökkenti a figyelemhiányos nehézségeket), és természetes módon kapcsol össze a világmindenséggel és a népmesékben fellelhető renddel. Részvételi díj: 26.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Náfrádi Anikó alkotó-fejlesztő meseterapeuta Pleszkán Orsolya mesepedagógus és meseképfestő. A tábor tervezett létszáma: 22 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. június 12. Szülői értekezlet: 2020. június 17. szerda 17.00 Bővebb információ: Szabó Andrea, tel.: 282-9736/0107 m., email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

2


MŰVÉSZPALÁNTA Életkor: 7-12 éves korig I. 2020. június 22.-26. hétfő-péntek 8.00-17.00 II. 2020. június 29.-július 3. hétfő-péntek 8.00-17.00 F20 - Kispesti Prevenciós Ifjúsági Klub 1191 Budapest, Fő u. 20. KÉPZŐMŰVÉSZ ALKOTÓTÁBOR A résztvevő gyerekek a foglalkozásokon különböző képzőművészeti technikákkal ismerkednek meg, délelőtt és délután is alkotnak. A szabadidőben változatos programokkal (sport, játék, séta), közös élményekkel várjuk őket. Az órákon a táborozók kis művészettörténeti ismereteket is tanulnak. A részletes tematikáról a weboldalunkon olvashatnak. Részvételi díj: 30.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával és anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Vágó Zoltán festőművész, művésztanár A tábor tervezett létszáma: 14 fő (csoportonként) Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. június 12. (I. tábor) 2020. június 18. (II. tábor) Szülői értekezlet: 2020. június 18. csütörtök 17.00 Bővebb információ: Nyilas Gabi, nyilasgabi@kmo.kispest.hu, tel.: 06-20-582-6086, Vágó Zoltán, tel.: 06-30-415-4373

3

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


„MERT KELL EGY HELY” Életkor: 8-14 éves korig I. csop.: 2020. június 22-26., hétfő-péntek 8.00-17.00 II. csop.: 2020. június 29.-július 3., hétfő-péntek 8.00-17.00 KMO Művelődési Központ - Kultúr-kamra 1191 Budapest XIX., Teleki u. 50.

SZÍNI-, DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁBOR Várunk minden olyan általános iskolás (8-14 éves) gyermeket, aki szeretne bepillantást nyerni a színházi világ kulisszatitkaiba, és interaktív, játékos formában részt venni egy varázslatos utazáson, ahol a színpadon, a drámajátékok, vidám helyzetgyakorlatok során új világokat fedezhetnek fel, a zene, a mozgás, a színpadi beszéd, a közös alkotás segítségével. A közösen létrehozott előadás próbái közben fejlődik a gyerekek kommunikációs és együttműködő készsége, kreativitása, önismerete. A szakmai foglalkozásokon túl természetesen jut idő szabad játékra, interaktív, játékos érzékenyítő programokra is. Részvételi díj: 29.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti Bujdosó Székely Vendéglőben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 2.000,- Ft/fő Mindkét csoportba jelentkezés kedvezménye: 2.000,- Ft/fő/hét Vezeti: Urbán Andrea és Bodor Géza színművészek A tábor tervezett létszáma: 24 fő (csoportonként) Jelentkezési határidő: 2020. június 12. péntek Befizetés a KMO-ban, vagy átutalással, határidő: 2020. június 16. kedd Szülői értekezlet: I. és II. csoport - 2020. június 16. kedd 17.30 KMO Bővebb információ: Urbán Andrea, email: urbanandrea72@gmail.com Bodor Géza, email: geza.bodor@gmail.com P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9826, 282-9736/0106 m., email: p.toth@kmo.kispest

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

4


KOMPLEX MŰVÉSZETI SZAKTÁBOR Életkor: 8-16 éves korig 2020. június 27. – július 6. szombat-hétfő 10 nap, ott alvós Kunbaracs

KOMPLEX MŰVÉSZETI KUNBARACSI TÁBOR TÖBB CSOPORTBAN Színjátszás, modern tánc, kézműves-kreatív-hobbi, az önvédelmi és harcművészeti sportokat kedvelő fiúknak pedig Shaolin Kung Fu szakokkal. A szakmai programok mellett játszótér, medence és sportpályák várják a gyerekeket! Egy nap látogatás a kecskeméti élményfürdőbe, továbbá szervezett sportprogramok. Az esték jó hangulatáról mi gondoskodunk. Részvételi díj: 41.000,- Ft utazással, szállással, háromszori étkezéssel és szakmai foglalkozásokkal Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. június 15.

Szülői értekezlet: 2020. június 22. hétfő 17.00 Bővebb információ: Gábor Ilona, tel.: 06-20-929-0892, email: gaborica@kmo.kispest.hu

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

5

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


MOZDULJ RÁ! Életkor: 7-13 éves korig 2020. július 6-10., hétfő-péntek 8.00-17.00 KMO Művelődési Központ - Kultúr-kamra 1191 Budapest XIX., Teleki u. 50.

JÁTÉKOS, ZENÉS, TÁNCOS TÁBOR A gyermekek a foglalkozásokon megismerkedhetnek különböző rock and roll tánclépésekkel, mozgásos táncos formációkkal. A zenés foglalkozások mellett játékos szituációs gyakorlat, társasjátékozás, mesehallgatás, filmvetítés, játszótér látogatás is szerepel a tervezett programban. A vidámsággal gazdagított mozgás garantált fiúknak és lányoknak egyaránt. Nem szükséges előzetes tánctudás! Részvételi díj: 26.000,- Ft/fő ebéddel, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Ábrahám Dániel táncpedagógus, edző A tábor tervezett létszáma: 24 fő Befizetés a KMO-ban, vagy átutalással, határidő: 2020. június 30. kedd Jelentkezési határidő: 2020. június 26. péntek Szülői értekezlet: 2020. június 30. kedd 17.30 Bővebb információ: P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9826, 282-9736/0106 m., email: p.toth@kmo.kispest.hu Ábrahám Dániel, email: dani.abraham89@gmail.com

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

6


MINDEN NAPRA MÁS MESTERSÉG Életkor: 6-12 éves korig 2020. július 6-10. hétfő-péntek 8.00-17.00 F20 - Kispesti Prevenciós Ifjúsági Klub 1191 Budapest, Fő u. 20.

KÉZMŰVES TÁRBOR A táborozók betekintést nyernek Magyarország kultúrájába, szokásaiba, hagyományaiba. Minden nap változatos programok várják a gyerekeket a magyar ünnepkörökhöz kapcsolódóan. A foglalkozásokon olyan mesterségeket is elsajátíthatnak, mint a nemezelés, gyékényezés, agyagozás, gyöngyfűzés. A tábor szabadidejében vetélkedők, játékos feladatok várják a résztvevőket. Részvételi díj: 26.500,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Nyitrai Zsóka A tábor tervezett létszáma: 18 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. június 26.

Szülői értekezlet: 2020. július 3. péntek 17.00 Bővebb információ: Szűcsné Gajárszky Vera, tel.: 282-9752/0106, email: szucsne.vera@kmo.kispest.hu

7

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


EGY KIS JAPÁN Életkor: 7-13 éves korig 2020. július 6-10., hétfő-péntek 8.00-17.00 KMO - Kispesti Kaszinó 1191 Budapest XIX., Fő u. 40. (Templom téren)

AIKIDO ÖNVÉDELMI SPORT ÉS KÉZMŰVES TÁBOR A tábor alatt a gyermekek testi, közösségi nevelése az elsődleges szempont. Bevezetés az Aikido önvédelmi sportba, továbbá közös játékok, kézműves foglalkozások, irányított szabadidős programok! A korábbi (Utazás Japánba) tábortól eltérően lazább, játékosabb tábor lányoknak, fiúknak egyaránt! Részvételi díj: 25.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna Étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Gulyás László dojovezető, 5 danos mester A tábor tervezett létszáma: 23 fő Jelentkezési határidő: 2020. június 26. péntek Befizetés a KMO-ban, vagy átutalással, határidő: 2020. június 29. hétfő Szülői értekezlet: 2020. június 29. hétfő 17.00 KMO Bővebb információ: P. Tóth Erzsébet, tel.: 282-9826, 282-9736/0106 m., email: p.toth@kmo.kispest.hu Gulyás László, email: gulyas.laszlo1968@gmail.com, tel.: 06-20-970-3696, www.aikidooktatas.hu

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

8


KALANDTÁBOR Életkor: 9-14 éves korig 2020. július 13-17. hétfő-péntek 8.00-17.00 F20 – Kispesti Prevenciós Ifjúsági Klub 1191 Budapest, Fő u. 20.

MINDEN NAP EGY ÚJ KÜLDETÉS Szereted a kihívásokat, a rejtvényeket és a játékot? Vegyél részt készségfejlesztő kalandtáborunkban, ahol a számtalan játék és kihívás mellett azt is megtapasztalhatod, milyen csapatban dolgozni, hogyan lehet egymással eredményesen együttműködni, hogyan tudod könnyen és egyszerűen megértetni magad a többiekkel, hogyan lehet egyszerre versenyezni mégis támogatni egymást. Élmény, kihívás, csapatjáték és minden nap egy új küldetés - ez a készségfejlesztő kalandtábor! Részvételi díj: 26.500,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Lencse-Csík Orsolya készségfejlesztő tréner és Csatári Tamara pedagógus A tábor tervezett létszáma: 22 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. július 3.

Szülői értekezlet: 2020. július 08. szerda 17.00 Bővebb információ: Lencse-Csík Orsolya, tel.: +36309625544, email: csik.orsi87@gmail.com, www.kozterem.com Szabó Andrea, tel.: 282-9752/0107, email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

9

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


SPANYOL TÁNC-KULTÚRA TÁBOR Életkor: 6-12 éves korig 2020. július 13-17. hétfő-péntek 8.00-17.00 KMO Művelődési Központ – Kultúr Kamra 1191 Budapest, Teleki u. 50.

TÁBOROZÓINKAT TÁNCOS ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOKKAL VÁRJUK A táncórák célja spanyol tánclépések elsajátítása, a megtanult lépésekből kis etűdök összeállítása, koreográfia tanulás. Kreativitás és kézügyesség fejlesztő foglalkozásokon minden nap valami újat alkotunk (legyezők, virágok, címeres zászló készítés, színezők…stb.) Ezen kívül, játszóterezés, filmvetítés, popcorn és rengeteg játék, móka, kacagás! Felkeltettük érdeklődésedet? Akkor szeretettel várunk 2020. július 13-17-ig a KMO-ban! Részvételi díj: 25.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti a Bujdosó Székely Vendéglőben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Földi Fruzsina balett táncpedagógus A tábor tervezett létszáma: 19 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. július 3.

Szülői értekezlet: 2020. július 6. hétfő 17.00 Bővebb információ: Szűcsné Gajárszky Vera, tel.: 282-9752/0106, email: szucsne.vera@kmo.kispest.hu

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

10


IDŐKERÉK KALANDTÁBOR Életkor: 8-12 éves korig 2020. július 20-24. hétfő-péntek 8.00 – 17.00 F20 – Kispesti Prevenciós Ifjúsági Klub 1191 Budapest, Fő utca 20.

REPÜLJ VELÜNK VISSZA AZ IDŐBEN! Bár időgépet nem tudunk építeni, most mégis lehetőséget adunk, hogy betekinthess akár az ókori görögökhöz, vagy a római kolosszeumba egy gladiátor viadalba. Képzeletben elutazunk Peruba és megkeressük az inkák aranyát, majd bebarangoljuk az erszényes állatok hazáját, Ausztráliát. Figyelem! Öveket becsatolni! Indulás! Részvételi díj: 26.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Hatzopoulos Elektra A tábor tervezett létszáma: 17 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. július 10.

Szülői értekezlet: 2020. július 15. szerda 17.00 Bővebb információ: Szabó Andrea, tel.: 282-9736/0107 m., email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

11

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


MESEVIRÁGOM TÁBOR Életkor: 6-7 éves korig 2020. augusztus 24-28. hétfő-péntek 8.00-17.00 F20 - Kispesti Prevenciós Ifjúsági Klub 1191 Budapest, Fő u. 20.

ISKOLA-ELŐKÉSZÍTŐ ÉLMÉNYTÁBOR A nyári egyhetes mese- és élménytáborban az iskolába készülő gyermekekkel a mesék világában töltjük a napokat: sok-sok élőszavas meséléssel, dallal, mondókával, mozgásos, játékos feladattal és kézműves alkotással. A táborban életre keltünk egy mesét, amelyet a hét minden napján elmesélve alaposan körüljárunk: eljátsszuk a mesét, a különböző szereplők szemszögéből nézünk rá a történésekre és a meséhez kapcsolódó játékokat, próbákat tűzünk ki. A bátorságnövelő, lélekfrissítő és önállósodást segítő feldolgozása a meséknek játékosan, gyöngéden készíti fel a gyermekeket az óvodából az iskolába való határátlépésre. Részvételi díj: 26.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti La-Guna étteremben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Vezeti: Pleszkán Orsolya mesepedagógus és meseképfestő A tábor tervezett létszáma: 22 fő Jelentkezési és befizetési határidő: 2020. július 17.

Szülői értekezlet: 2020. augusztus 18. kedd 17.00 Bővebb információ: Szabó Andrea, tel.: 282-9736/0107 m., email: andi.szabo@kmo.kispest.hu

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

12


ÚJRA KISPESTEN A KOCKA TÁBOR Életkor: 5-13 éves korig I. 2020. június 29 - július 3. hétfő-péntek 7.30-17.00 II. 2020 július 6-10. hétfő-péntek 7.30–17.00 KMO Művelődési Központ – Agóra 1191 Budapest, Teleki u. 50. JÁTSZVA TANULÁS A KOCKATÁBORBAN 2015-ben indítottuk útjára a Kocka tábort Pestszentlőrinc szívében, az Eötvös Lóránd Általános Iskolában, 2017-ben már a kispesti nyári programokban is szerepelt a Kocka tábor. A kezdetekben még csak 34 fővel vágtunk neki a tábornak, ám 2019-re a teljes létszám a négyszeresére nőtt. A pedagógusokkal közösen olyan pedagógiát dolgoztunk ki, ami nem csak a játékról szól, hanem arról, hogyan is tanítsunk játszva. Legyen szó a természetes színekről, vagy éppen az építési arányokról. Hangsúlyt fektettünk arra is, hogy az építmények egyezzenek a valósággal. Alapvető elképzelésünk, hogy a gyermekek játékába nem zavarhatnak bele az audiovizuális eszközök (telefon vagy tablet), de ide sorolhatnánk az internetet is. A játék fejleszt és közösséget teremt. Részvételi díj: 29.000,- Ft/fő ebéddel a kispesti Bujdosó Székely Vendéglőben, uzsonnával, anyagköltséggel Testvérkedvezmény: 1.500,- Ft/fő Befizetés ütemezése és módja: Előleg befizetése: május 10. (péntek) - 4.000 Ft Második részlet: A turnusok első napján, regisztrációkor - 25.000 Ft Az előleg befizetése csak utalással lehetséges! A második részletet a regisztrációkor készpénzben kell kifizetni. A Kocka táborok befizetésére a KMO-ban nincs lehetőség, mert külső partner szervezésében zajlik! Vezeti: Ruzsa István táborvezető és Cinglér Erika pedagógus A tábor tervezett létszáma: max. 30 fő Jelentkezési határidő: A tervezett létszám beteltéig Bővebb információ: Ruzsa István, email: info@kockatabor.hu

13

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


PROGRAMAJÁNLÓ

www.kmo.hu

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.


JELENTKEZÉSI ÉS BEFIZETÉSI NFORMÁCIÓK A jelentkezés a szülő által aláírt jelentkezési lappal és a részvételi díj 50%ának befizetésével történik. Minden tábor előtt szülői értekezletet tartunk (dátumok a jelentkezési lapokon és a honlapunkon olvasható). Jelentkezési lap kérhető a KMO-ban, vagy letölthető a honlapról: www.kmo.hu. Jelentkezéseket a létszámkorlátozás miatt a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni. Megértésüket köszönjük! A tábor díját készpénzben a KMO Művelődési Központ pénztárában (hétköznap 9-20 óráig), vagy átutalással az OTP 11784009-15519102 folyószámlára lehet befizetni. A megjegyzés rovatba kérjük a tábor nevét valamint a résztvevő gyermek nevét feltüntetni! Kérjük, ÁFÁS számla igényét előre jelezze! Utólag nem áll módunkban számlát kiállítani.

1191 Budapest, Teleki u. 50. Tel.: 282-9736, 282-9826 Fax: 282-9752/0113 E-mail: kmo@kispest.hu Honlap: www.kmo.hu

KERESSE TÁBORAINKAT A FACEBOOKON IS!

KIEMELT TÁMOGATÓNK:

https://www.facebook.com/kmomuvhaz/events/

A jeletkezésről és a befizetésről bővebb információt kiadványunk utolsó oldalán, illetve honlapunkon talál.

www.kmo.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.