KISPEST június 14. vasárnap
Fergeteges ünnepnap Kispesten!
Ady Endre út – Templom tér INGYENES SZÍNPADI PROGRAMOK
2015. június 14-én vasárnap 10.30-tól 22 óráig, a korábbi évek hagyományait követve, immár nyolcadik alkalommal kerül sor a Kispes Városünnep programsorozatára. Az i lakók ezzel, a település önállóvá válásának 144. évfordulója elő sztelegnek. Ebben az évben is népszerű hazai sztárok fellépései, koncertjei gazdagítják a rendezvényt, de nem maradhatnak el az egész napos családi szórakoztató, játékos kísérő programok sem. Érdemes ezt a napot beírni a naptárba és a Templom téren tölteni kicsiknek és nagyoknak, családoknak egyaránt. Kispest Önkormányzatának megbízásából a KMO Művelődési Ház munkatársai remek rendezvénysorozatot állíto ak össze. Az idei egynapos Városünnep a Templom téren felállított színpadon délelőtt 11 órakor gyermekprogrammal, az Iszkiri Zenekar koncertjével kezdődik. Érdemes előbb érkezni, mert a Nagy Balogh János Kiállítóterem melletti területen és az Ady Endre úton 10.30-tól ebben az évben is különleges családi program: kirakodó vásár, logikai és ügyességi játszóház, babasátor, arcfestés, a lezárt Ady Endre úton pedig többféle óriásjáték, óriáskép festés és még sok más meglepetés lesz. A színpadon délben cirkuszi produkciók, majd a KMO Művelődési Ház keretein belül működő, országosan is elismert két tánccsoport, a Musztáng SE akrobatikus rock and roll csapata és az is-
mertebb nevén: Arcok Táncstúdió modern tánc formációja ad ízelítőt sikeres előadásaikból. A fantasztikus délutáni programban először az alternatív együtteseket kedvelő nézőknek a Kalef együttes zenél, majd jön Gájer Bálint, Baricz Gergő, Szinetár Dóra, Oláh Gergő, aztán a Happy Gang, Wolf Kati és Vastag Csaba, este a fiatalok nagy kedvence, az Intim Torna Illegál, késő este pedig Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus ad utcabállal egybekötött jó hangulatú koncertet. Ezt a már elmaradhatatlan, látványos tűzijáték zárja. A Városünnep programsorozat keretében most is érdekes kiállítás várható. Az idei nagyon izgalmasnak ígérkezik. ígé A Nagy Balogh János Kiállítóterem tóteremben az új tárlat a fényhez kötődik és a Re Reflex címet kapta. Németh Róbert grafikus és Takács Szilvia szobrászművész különle különlegesen egyedi munkáival találkozhatnak az érdeklődők. A szervezők azt remélik, ccsakúgy, mint az előző években, az idén is kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyarán egyaránt megtalálják a számukra legmegfelelőbb szórakoztató programot.
11.00
12.15 12.50 14.00 15.00 15.30 16.00 16.30 17.00 17.30 19.00 20.30 21.50
Megnyitó Az ISZKIRI Zenekar koncertje gyerekeknek CIRKUSZVARÁZS A KMO csoportjainak táncbemutatója A KALEF együttes koncertje GÁJER BÁLINT BARICZ GERGŐ SZINETÁR DÓRA OLÁH GERGŐ HAPPY GANG WOLF KATI és VASTAG CSABA INTIM TORNA ILLEGÁL koncert GÖNCZI GÁBOR és a SMILE ROCK CIRCUS utcabálja Tűzijáték
Kísérő programok 10.30–19 óráig!
2
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Igényes kulturális, szórakoztató programok idén is!
AKispesti Városünnep műsorvezetője: Kovács Áron Kispest Önkormányzata ünnepi rendezvényének – Városünnep – támogatói, együttműködő partnerei:
Amerikai iskolabusz érkezik Kispestre A kispesti városünnepek történetében többször szerepelt már a programsorozat keretében egy-egy érdekes közlekedési eszköz kiállítása. Volt már öreg villamos, piros emeletes londoni autóbusz. Az idén június 14-én az amerikai filmekből ismert iskolabusz érkezik Kispestre.
Peugeot–Citroën M5 Center
KÖKI-terminál
Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház Közpark Nonprofit Kft. Oázis Kertészet
MEGKÉRDEZTÜK: Várja már az idei Városünnepet? A fellépők közül kire kíváncsi leginkább?
TÓTH BÁLINTNÉ
RACSITS ERHART
BAJI KRISZTINA
Sajnos még nem voltunk Városünnepen, mivel már nehezen közlekedünk szabadtéri fesztiválokra. Hallottunk azonban már róla, hiszen a gyerekeim és unokáim rendszeresen részt vesznek rajta és be is számolnak róla. Örülök, hogy van ilyen, a várost ünneplő kulturális, szórakoztató program Kispesten.
Jómagam a szomszédos kerületben, Lőrincen lakom, s munkába járok Kispestre, hiszen itt van a családi cukrászdánk, de azért hallottam már a Kispesti Városünnepről. Eddig még nem jutottam el, talán most, mert kifejezetten kíváncsi vagyok Wolf Katira, a Happy Gangre és Gönczi Gábor együttesére.
Két hónapja költöztem Kispestre. Nem hallottam még a kerületi ünnepségről, de kíváncsian várom. A szórakoztató programok közül a Kalefről olvastam már a neten, hallani még nem hallottam őket. Gönczi Gábor bulija is biztosan jó lesz! Még sohasem voltam utcabálon, most végre elmehetek.
BOMBOLYA KATALIN, KOVALOVSZKY ZOLTÁN Mindig ott vagyunk a Városünnepen. Van olyan fellépő, akiért érdemes kilátogatni. Főleg a koncertek érdekelnek, most Wolf Katit, Oláh Gergőt, az Intim Torna Illegált, Baricz Gergőt és Szinetár Dórát várjuk a legjobban. Jó lenne, ha a sok vásári áru között több lenne a kézműves termék!
VÖRÖS ZSUZSA Közel negyven éve itt élek. Minden Városünnepenott vagyok. Főleg a koncertek érdekelnek, de mindig megcsodálom a kiállított autókat is. Az idei fellépők közül Szinetár Dórára, Vastag Csabára, Wolf Katira vagyok kíváncsi, s mindig szép befejezése a programsorozatnak a tűzijáték.
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Reflex – Megnyitó a Városünnepen Új Tárlat a Nagy Balogh János Kiállítóteremben Reflex címen nyílik Németh Róbert és Takács Szilvia képzőművészek kiállítása a Nagy Balogh János Kiállítóteremben a Városünnep alkalmából. Mindkét kiállító művész tagja a Kispes Helikon Kulturális Egyesületnek, így erős szálakkal kötődnek Kispest művésze életéhez. Takács Szilvia szobrász, Németh Róbert képgrafika szakon végze a Magyar Képzőművésze Egyetemen 2004-ben, illetve 2005-ben. Azóta több külföldi és nemzetközi szereplésen vannak túl, komoly elismerésekkel, valamint a képzőművésze egyetem mesterkurzusát is elvégezték. A hagyományos képgrafikai irányzatokat és technikákat, valamint szobrászati eljárásokat ugyan felhasználva, de azokon erőteljesen túllépve, a nemzetközi művészeti trendekhez igazodva új megnyilvánulási lehetőségeket kerestek, lehetőséget arra, hogy a kötött formákat meghaladva, árnyaltabb, közvetlenebb, behatóbb módot találjanak gondolataik kifejtésére. A modern technikai lehetőségek széles tárháza épült be művészetükbe. Németh Róbert és Takács Szilvia képzőművészek
munkáiban olyan kortárs művészeti gesztusok jelennek meg, melyek felborítják a szokásos befogadói attitűdöt, tünékenyebbé teszik a határvonalat mű és befogadó között. Két sajátos, nagyon különböző világ tevődik egymásra. Mindkettő egyrészt személyes (a befogadót a személyes élet terébe vonja be), másrészt mindkettő a kétdimenziós rajz, festmény, vagy éppen film és a háromdimenziós tér összekapcsolásával foglalkozik. A besötétített tér - ami fontos eleme a kiállításnak -, eleve relativizálja az érzékelést. Németh Róbert a három dimenziós tér, illetve a két dimenziós látvány egymásra hangolásával foglalkozik. Installációi provokálják, akadályozzák, feltételekhez kötik a nézői befogadást, szemlélődést. Takács Szilvia installációi konkrét világot, egy idős ember (a művész nagyapja), zárt és nyitott, külső és belső világát mutatja be. Vetítéssel, és hagyományos szobrászati elemekkel létrehozott munkái az emberi lét hétköznapisága mögött megbúvó univerzális, egyetemleges kérdéseket boncolgatja. A kiállító művészek tervei szerint egy egészen másik világba csöppenhetünk, egy lassúbb, személyesebb világba, mely mivel személyes élményekből építkezik, személyes találkozópontot is kínál a szemlélőnek. A tárlatot szeptember 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Nagy Balogh János Kiállítóterem 1191 Budapest, Ady E. u. 57. Tel.: 280-5706 E-mail: helytorteneti@kispest.hu
Grafikakiállítás a KMO-ban Júliusig látható a kispes Mondik Noémi tárlata a KMO Előtér Galériájában. A Magyar Képzőművésze Egyetem negyedéves grafika szakos hallgatója humoros, tragikomikus képekkel illusztrálja a történéseit. Paint királynőnek is mondják őt, mert egy blog alapján csinált ismertséget és ennek a műfajnak népszerűséget. Szoció-paintesként is nevezik, mert problémákra, társadalomkritikákra világít rá a rajzokon keresztül, illetve a
Bárcsak bejártam volna esztétikára és lennének jegyzeteim II.
képek alá írt megjegyzéseivel. Mondik Noémi grafikus tárlata május 15-én nyílt meg és június 26-ig látható a KMO nyitvatartási idejében.
3
Kedves Kispestiek! Eltelt egy év és ismét születésnapot ünnepelünk a Templom téren! Az idén június 14-én vasárnap rendezzük meg a Kispesti Városünnepet, amikor is megemlékezünk településünk alapításának 144. évfordulójáról. Kispest 1922-ben emelkedett városi rangra. Az akkor 1800 fős kisközség mára Budapest egyik legszebb, 70 ezer főt számláló kerülete lett. Köszönet jár mindazoknak, akiknek szeretete, megbecsülése folytán Kispest valóban ma egy virágzó településrésze a fővárosnak. Büszkék vagyunk mindazokra, akik az elmúlt, közel másfél században igen sokat tettek azért, hogy Kispest élhető város legyen. Az ünnep kapcsán díszpolgárt avatunk, kitüntetéseket adományozunk az arra érdemes kispestieknek és persze szórakozunk. Kispesten már hagyománnyá vált, hogy a Városünneppel köszöntjük Kispest születésnapját. Az idei évben egynapos a rendezvény, mely gazdag kulturális és szórakoztató programokat kínál a kikapcsolódni vágyók számára. Azzal a nem titkolt céllal ajánlom ezt az eseményt Önöknek, hogy olyan élményekben lehessen részük, amelyek által tovább erősödik kötődésük Kispesthez, hiszen mindenkit örömmel tölthet el a szűkebb és tágabb közösségekhez való tartozás érzése. Különösen fontosnak tartom, hogy a kultúra, a sport, a kikapcsolódás helyet kaphasson a mindennapi életünkben. Ehhez olyan közösségi színterekre, programokra van szükségünk, amelyek lehetőséget teremtenek a művelődésre, az igényes szórakozásra, mozgásra, találkozásokra. Az idén a „Nyár, fények, Kispest” a Városünnep programjának a mottója, ezzel is utalva a nyár, a vidámság, a szabadság, a felhőtlen szórakozás érzésvilágára. Jöjjenek el minél többen június 14-én a Templom térre, legyünk együtt és ünnepeljük együtt ennek a különlegesen szép kerületnek, otthonunknak a születésnapját. Boldog születésnapot, Kispest! Gajda Péter polgármester
4 0
11.0
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Modern mese–zene az ISZKIRI zenekarral
Hol volt, hol nem volt, Budapesten innen és túl, volt három – főállásban gyerekekkel foglalkozó – apuka, akik 2011 tavaszán egyszer csak úgy döntö ek, hogy civil foglalkozásukat és legkedvesebb hobbijukat összekö k és megalakítják az Iszkiri zenekart. Az apukáknak – Baraczka Gergőnek, Dombi Ádámnak és Csikós Péternek – nem volt nehéz dolga. Évtizedek óta zenéltek, a legkülönfélébb zenei stílusokban. Gyerektáborokban énekelve, szórakoztatva a kicsiket, már azt is kipróbálhatták, mivel lehet
0
15.3
a lurkók szívéhez–lelkéhez közel férkőzni. Hármójuknak hét gyermeke van, s mindannyian gyakorló pedagógusok – így aztán egyáltalán nem esik nehezükre megtalálni a hangot a kicsikkel, s élményük, témájuk is van bőven, amiből összeállítják a repertoárjukat. Dalaik az ismert gyermekdalokon (Halász Judit, Gryllus, 100 Folk Celsius) túl főleg saját szerzemények, leginkább a „modern mese” műfajába lehetne őket sorolni. Írtak nótát a Pókemberről, Barbieról, s az autót vezető manóról is. A zenekar
Némán állni - jön BARICZ GERGŐ!
Az X-Faktor második szériájában harmadik helyezést elért énekes a tehetségkutató idején 21 éves volt. Ekkor 2011-et írtak, az azóta eltelt négy évben megmuta a, hogy méltó volt a sikeres szereplésre. 25 éves korára sokan megismerték már. Baricz Gergő 1990-ben született, a romániai, Hargita megyei Borzonton. 2011ben indult a hazai X-Faktor második szériájában, ahol harmadik lett. Korábban
kocsmákban zenélt, de tanult hegedülni is. Rockegyüttesekkel játszott, például a Mittomén, a Lego, a Neuronkillers vagy a Hot Snowstorm zenekarokkal. 2012 május végén debütált első saját számával, a ‚Baby-Bebogyó’-val, melynek szövegét és zenéjét is ő szerezte. Két hónap múlva írta meg a ‚Némán állni’-t, melyhez egy videoklip is készült. Még az ősszel megjelent ugyanezzel a címmel első nagylemeze is. 2013 elején indult A dalban Stuck on You/Húz című dalával, de nem ő jutott ki az Eurovíziós Dalfesztiválra. Májusban hazaköltözött Erdélybe. Decemberben készült el a Shit Song, mely kétségkívül a legizgalmasabb klipje. Létrejöttéről azt mondja: „A dal egy kedvtelen pillanatomban született, amikor az összes haragomat kivetítettem a világra. Közben az is eszembe jutott, hogy ha szar a világ körülöttem, az ugyanúgy az én hibám is lehet és én is pocsék vagyok, akár a dalom. Így mielőtt ítéletet mondanék a világra és másokra, arra kell gondolnom, hogy a rossz környezet részben az én hibám is, azaz végszó, We’realltoblame!” A zenélést néha iskolapadra váltja fel, hiszen jelenleg egyetemen tanul, informatika szakon. Kispestre vidám és szomorú dalokkal egyaránt készül.
tagjai: Baraczka Gergő – gitár, ének – 8 éves kora óta foglalkozik zenével. A hétköznapok során édesanyjával közösen egy kis magánóvodát üzemeltet, egy általános iskolában gitárt tanít, nyaranta pedig kisiskolásoknak szervez táborokat. Gergely kiváló meseíró is. Dombi Ádám – baszszusgitár, ének – hatévesen hegedűn kezdte zenei pályafutását, 14 évesen vett először basszusgitárt a kezébe. Tanítóként dolgozik, három gyermek édesapja. Csikós Péter – benjo, gitár, ének – virtuóz gitártudásának köszönhetően a világ számos pontján megfordult már, megjárta a Karib-tenger vidékének fehér homokját és az Északi-tenger jeges partjait. Most a gyerekeket kápráztatja el fergeteges szólóival, mindenki nagy örömére. A bulikon nagyon jó a hangulat, nem csak azért, mert koncertjeik interaktívak, azaz a közönséget is bevonják a műsorba, hanem, mert a zenekar kifejezetten figyel arra, hogy zenéjük-szövegeik ne csak a gyerekek, hanem szüleik számára is élvezhetők, szerethetők legyenek. Így válik közös családi élménnyé egy Iszkiri koncert.
Forgalomelterelés a Városünnep alatt Június 14-én lezárják az Ady Endre utat a Kisfaludy utcától a Petőfi utcáig! A 42-es villamos nem fog közlekedni, helyette pótló autóbuszokat üzemeltet a közlekedési társaság. A járművek részben terelt útvonalon közlekednek majd és így a Templom téri megállóhelyet nem érintik. Mindkét irányban a Hunyadi utca – Nádasdy utca – Kossuth Lajos utca és ezen az útvonalon valamennyi érintett megállóhelyen megállnak. A 68-as autóbusz vonalát is érinti a terelés. A Kossuth tér felől az autóbuszok a Vas Gereben utca végállomás felé az Üllői út – Vas Gereben utca – Ady Endre út – Kossuth Lajos utca útvonalon, illetve a Kossuth Lajos utcától az Akadémiaújtelep felé az Ady Endre út – Vas Gereben utca – Üllői út – Simonyi Zsigmond utca útvonalon fognak közlekedni. A terelés miatt az Ady Endre út és a Templom tér, illetve a másik irányban a Templom tér és a Kisfaludy utca megállóhelyeket a járművek nem érintik. Ugyanakkor az autóbuszok megállnak az Üllői úton.
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
5
Alternatív rock – a Városünnep színpadán a KALEF! A Városünnep egyik (sztár)vendége a Kalef zenekar. A 2013 őszén alakult klasszikus, négytagú rockbanda neve a budai Széll Kálmán tér egykori becézését takarja. Aki pörgős, kemény, jókedvű zenére vágyik, meghallgatni-megérteni érdemes szövegekkel és izgalmas színpadképpel, az jó kis koncertre számíthat. A műfaj alternatív rockzene, ami talán első látásra hajaz a Kispál és a Borz-ra, de a zenekar egyre inkább keresi, s találja meg saját hangját és stílusát. A zenekar a „Marcell és Fanó akusztik” projektből nőtte ki magát 2013 nyarára. A bandának két fiú és két lány tagja van. Berezvai Marcellnak (gitár) és Arday Dánielnek (basszusgitár) már a gimnázium alatt volt egy alterpop zenekara, amelyben Fanó, azaz Békési Fanni énekelt. Néhány év után 2012
őszén találtak újra egymásra. Egy év múlva kezdtek el dobost keresni, így került a csapatba Mikó, azaz Mikolai Petra. A Kalef nevet egy kocsmában szavazták meg. Fanó egyik dolgozatát ugyanis a ’60-as évek Széll Kálmán terének szabadságszerető fiataljairól, azaz a kalefosokról írta. S mivel a zenekar tagjainak többsége kötődik a térhez, ezért úgy gondolták, ez jó névválasztás lesz. A dalok meglehetősen szövegcentrikusak, ki-ki megtalálhatja a saját mondatát, üzenetét bennük. A sztorik egyébként saját bőrükön megtapasztalt benyomások. Egyre jobban odafigyelnek a koncertszervezésre, a marketingre, hogy dalaik minél több emberhez eljuthassanak. S, hogy ezt sikerrel teszik, onnan is látszik, hogy amíg eleinte főleg tehetségkutatókon bukkantak fel, mára
egyre több meghívást kapnak a különböző rendezvényekre, fesztiválokra. Ráadásul egy, a fiatal zenekaroknak lehetőséget
adó Cseh Tamás Program keretein belül most lehetőségük lesz kiadni első stúdióalbumukat, amelyhez videoklip is készül.
14
.0
0
6 0
15.0
június 14. vasårnap KISPEST Ady Endre út – Templom tÊr
A swing magyar hercege - GĂ JER BĂ LINT
ZZenĂŠszi Ze enĂŠs pĂĄlyafutĂĄsĂĄt ĂźtĹ‘hangszere reskĂŠnt kezdte, a nevĂŠt mĂŠgis a The Voice ĂŠnekes tehetsĂŠgkutatĂł ala ismerte meg az orszĂĄg–vilĂĄg. MĂĄsodĂĄllĂĄsban pedig az SOS Gyermekfalu jĂłtĂŠkonysĂĄgi nagykĂśvete. A ďŹ atal zenĂŠsz a Dr. Lauschmann Gyula ZenemĹąvĂŠszeti SzakkĂśzĂŠpiskola Jazz-ĂŠnek szakĂĄn vĂŠgzett 2005-ben, PĂŠly Barna ĂŠs Pocsai Kriszta tanĂtvĂĄnyakĂŠnt, majd 2009-ben szerzett jazz-ĂŠnek elĹ‘adĂłmĹąvĂŠsz-tanĂĄri diplomĂĄt a Liszt Ferenc ZenemĹąvĂŠszeti Egyetemen. Hamar nĂŠpszerĹą lett, amit ĂŠppĂşgy kĂśszĂśnhet sĂĄrmos kĂźlsejĂŠnek, kellemes hangjĂĄnak, kifogĂĄstalan ĂŠs megnyerĹ‘ stĂlusĂĄnak, mint vĂĄlasztott mĹąfajĂĄnak, a felhĹ‘tlen szĂłrakozĂĄst ĂgĂŠrĹ‘ swingnek, aminek idĹ‘kĂśzben egyik legnĂŠpszerĹąbb hazai tolmĂĄcsolĂłja lett. Hamar sikeres lett. 2009-ben a Jazzy RĂĄdiĂł ĂĄltal meghirdetett
III. Jazzy Jazz Dalversenyen mĂĄr Ĺ‘ kapta meg a Legjobb fĂŠrďŹ ĂŠnekes kĂźlĂśndĂjat. NĂŠgy ĂŠvvel kĂŠsĹ‘bb ĂĄllhatott a dobogĂł mĂĄsodik fokĂĄra a TV2 The Voice cĂmĹą tehetsĂŠgkutatĂłjĂĄban, majd neki ĂtĂŠltĂŠk a legelegĂĄnsabb zenĂŠsznek jĂĄrĂł Allee Elegancia DĂjat is. BĂĄlint szĂłlĂłkarrierje mellett tĂśbb ĂŠve a Group’N’Swing zenekar ĂŠnekese, de emellett sajĂĄt zenekarĂĄval, a Michael BublĂŠ Tribute Banddal szintĂŠn rendszeresen fellĂŠp. – MiĂŠrt ĂŠpp swinget ĂŠnekel? – Mert tetszik a kĂśnnyedsĂŠge, lĂźktetĂŠse, s szerencsĂŠre a bariton hangfekvĂŠsem passzol is ezekhez a dalokhoz. ElĹ‘tte egyĂŠbkĂŠnt sok mĹąfajt kiprĂłbĂĄltam, funky, rock and roll – ami egy buli mĹąfajban szĂłba jĂśhet. Ă m igazĂĄn ebben tudok otthon lenni. FĹ‘leg Ăşgy, hogy – annak ellenĂŠre, hogy a mĹąfaj amerikai,
7HOMHV N|UÄŹ NOtPD pV KÄžV]LYDWW\~ EHUHQGH]pVHN IRUJDOPD]iVD V]DNWDQiFVDGiV WHUYH]pV NLYLWHOH]pV NDUEDQWDUWiV JDUDQFLiOLV MDYtWiV
NYITĂ SI AKCIĂ“K 7HNLQWVH PHJ  ]OHW QNHW EHPXWDWyWHUP QNHW $ NXSRQ IHOPXWDWyMiQDN iUHQJHGPpQ\W EL]WRVtWXQN D JpSHN pV D WHOHStWpV iUiEyO DAIKIN FTXB 2,5 KW inverteres klĂmaberendezĂŠs 135.900 Ft+Ă fa DAIKIN FTXB 3,5 KW inverteres klĂmaberendezĂŠs 142.900 Ft+Ă fa
Minden ĂĄltalunk forgalmazott berendezĂŠsĂźnknek a Damasztor Kft. a garanciĂĄlis hibajavĂtĂłja, Ăgy nem kell mĂĄs partnert keresnie Ă–nnek! *pSHLQNUH pY JDUDQFLiW EL]WRVtWXQN J\iUL NDUEDQWDUWiVL HOĘtUiVRN HVHWpQ
KĂŠrje ingyenes felmĂŠrĂŠsĂźnket. 9iUMXN gQ|NHW VDMiW YHYĘSDUNROyQNNDO ZZZ GDPDV]WRU KX LQIR#GDPDV]WRU KX
+36 20 235 89 69, +36 70 415 49 61, +36 1 720 9022
kiderĂźlt, hogy magyarul is mĹąkĂśdik, Ăgy pedig sokkal jobban ĂĄt lehet adni az eleganciĂĄjĂĄt. – Milyen dalokkal kĂŠszĂźl Kispestre? EgyĂĄltalĂĄn jĂĄrt mĂĄr nĂĄlunk, van kĂśtĹ‘dĂŠse a vĂĄrosrĂŠszhez? – MĂŠg nem jĂĄrtam Kispesten, ezĂŠrt is nagyon vĂĄrom. FĂŠlĂłrĂĄs mĹąsorral kĂŠszĂźlĂśk, amelyben tĂśbbek kĂśzĂśtt a 2014 oktĂłberĂŠben, a szĂźletĂŠsnapomon megjelent EgyszerĹą az ĂŠlet cĂmĹą lemezemrĹ‘l viszek dalokat. De elhangzik majd az EurovĂziĂłs DalfesztivĂĄlra Ărt szĂĄm is ĂŠs termĂŠszetesen lesznek feldolgozĂĄsok, tĂśbbek kĂśzĂśtt Michael JacksontĂłl, de hallhatĂł lesz a nĂŠpszerĹą New York, New York, vagy pĂŠldĂĄul a Valami Amerika swingben elĹ‘adva. – Mi motivĂĄlta, hogy elvĂĄllalja az SOS Gyermekfalu jĂłtĂŠkonysĂĄgi nagykĂśvete felkĂŠrĂŠsĂŠt? – Volt egy ĂŠv, amikor ĂŠn magam is tanĂtottam ĂŠneket. Az egyik akkori nĂśvendĂŠkem kommunikĂĄciĂłs szakemberkĂŠnt dolgozik az SOS Gyermekfaluban. Ĺ? kĂŠrdezte meg, hogy nincs-e kedvem ĂŠnekelni a gyerekeknek egy kicsit. Ă?gy kezdĹ‘dĂśtt, s mĂĄig mĂĄr sok kĂśzĂśs esemĂŠnyen vettĂźnk rĂŠszt futottam ĂŠrtĂźk, egyĂźtt ĂŠnekelek velĂźk, ha kell. Ăšgy ĂŠrzem, az ismertsĂŠgem rĂŠvĂŠn jobban el tudom juttatni az Ăźzenetet az em-
bereknek. PedagĂłgus csalĂĄdban nĹ‘ttem fel, szeretĹ‘, tĂĄmogatĂł lĂŠgkĂśrben, s bĂĄr nincs gyerekem, el tudom kĂŠpzelni, milyen lehet csalĂĄd nĂŠlkĂźl ĂŠlni. Az SOS Gyermekfalu ezt igyekszik pĂłtolni, s ĂŠn a magam mĂłdjĂĄn megprĂłbĂĄlok segĂteni nekik. – Milyen tervei vannak a nyĂĄrra? – FesztivĂĄlok, vĂĄrosi, vidĂŠki rendezvĂŠnyek. MĂĄjusban-jĂşniusban a zenekarommal gyakran fellĂŠpek, sĹ‘t lesz olyan, hogy fĂşvĂłsokkal, tĂĄncosokkal egĂŠszĂtem ki a produkciĂłt. IdĂŠn lenne 100 ĂŠves Frank Sinatra, ebbĹ‘l az alkalombĂłl fellĂŠpek tĂśbbed magammal, pĂŠldĂĄul Debrecenben, de ott leszek a Margitszigeten, FenyĹ‘ MiklĂłs koncertjĂŠn. KĂśzben kĂŠszĂźlnek az Ăşj dalok, klipek, mĹąsorok, s az Ăşj lemez. PrĂłbĂĄlom mindig magasabbra tenni a lĂŠcet, egyre izgalmasabbĂĄ tenni a mĹąsoromat. BĹ‘vebb felvilĂĄgosĂtĂĄs a vĂĄrosĂźnnepi rendezvĂŠnyrĹ‘l, a tĂĄborokrĂłl, a programokrĂłl: KMO MŰVELĹ?DÉSI HĂ Z 1191 Budapest, Teleki u. 50. Tel.: 282-9752, 282-9736 E-mail: kmo@kispest.hu Honlap: www.kmo.hu Facebook
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
A Pesti Broadwayről érkezik – SZINETÁR DÓRA Jászai Mari–díjas magyar színésznő, énekesnő. Gyermekszínészként ismertük meg, azóta komoly prózai és zenés darabokat tudhat maga mögö . A musical énekesek közül az egyik legnépszerűbb művész. A Jászai Mari–díjjal kitüntetett magyar színésznő, énekesnő színészcsaládba született, édesapja Szinetár Miklós Kossuth-díjas, kiváló rendező, édesanyja az idén lett Kossuth-díjas Hámori Ildikó Jászai Mari–díjas színésznő, Kiváló és Érdemes Művész. Dóra, először a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színpadi tánc szakát végezte el, majd a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, 2001-ben vették fel a Budapesti Operettszínházba, s 2010-ben az év musicalszínésze címet érdemelte ki a Rebecca főszerepével a Magyar Operett Napján. Szinetár Dóra állandóan feszegeti a határait, s úgy tűnik, mindig biztos kézzel választ műfajt. Még szinte kislányként énekelte fel a ’90–es években a Buli után a takarítás című lemezt, amely óriási sikert hozott a számára. Rengeteg ope-
7 16.
rett és musicalszerep kötődik a nevéhez, játszott például a Nyomorultakban, a Szépség és Szörnyetegben, az Óz, a csodák csodájában, a Chicagoban, a Rómeó és Júliában, az említett Rebeccaban, a Mozartban, a Muzsika hangjában, A padlásban, a Koldusoperában, a Légy jó mindhaláligban, a My Fair Ladyben, hogy csak néhányat említsünk. A nézők szívéhez főként azonban kétségtelenül (volt férjével) Bereczki Zoltánnal közösen készített musical duettekkel került. Többszázezer lemez és több ezer koncert van a hátuk mögött. Két éve nem kötődik kőszínházhoz, de most visszatért a Budapesti Operettszínházhoz, hogy eljátssza az Én és a kisöcsém című – sikergyanús – darab egyik főszerepét, melynek bemutatója nemrégen volt a Pesti Broadwayn. A nyár ismét izgalmasnak tűnik a számára. A Tévedések vígjátékát próbálja, ami a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik nagyszabású produkciója lesz. Kispesten bizonyára lesznek érzelmes és vidám dalok, amelyek mindenki szívét megdobogtatják.
00
8 0
17.0
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Sokáig voltak távol - itt lesz a HAPPY GANG Ki ne emlékezne a ’90-es évek egyik nagy slágerére, ami a többi Happy Gang–dallal együ biztos nem hiányozhato a házibulikból: „Sokáig voltam távol, az élet jó volt bárhol. Sokáig voltam távol, szívem húz hazafelé”. A Happy Gang a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei formációja volt olyan slágerekkel, mint a már említett Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem, a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, a Minő guminő vagy a Lopják a dzsekimet. Mohaman 1993-ban volt osztálytársaival, Coryval és Vitaminnal alapította meg az együttest. 1999 végétől megtorpantak, ám ketten 2011-ben újra elkezdték a közös munkát, más formációban álltak újra össze, Móré András – Vitamin
– és Paréj Zoltán – Cory zenél tovább, Moha nem folytatta tovább a zenekarral. Az újjáalakult Happy Gang a
Adószám: 20604149-2-43 E-mail: kozpark@kispest.hu Tel.: 06 1 282-9622 fax: 06 1 347-0316
Székhely: 1192 Budapest, Bercsényi u. 18.
„TEGYÜK SZEBBÉ EGYÜTT KISPESTI KERTJEINKET!” Cégünk kedvező feltételekkel vállalja az alábbi munkákat: zöldhulladék szállítása sitt szállítása egyéb kertészeti munkák Érdeklődéseiket és megrendeléseiket az alábbi elérhetőségeinken tehetik meg: 06 1 282-9622 hétfőtől péntekig 8-15 óráig kozpark@kispest.hu
régi számokat új köntösbe öltöztette és mellette új dalokat is írtak. A múlt és a jelen összefésülése jól sikerült. 2013-ban lettek húszévesek, melyet egy hatalmas koncerttel ünnepeltek meg. Régi és új rajongóik azóta is találkozhatnak velük koncertjeiken. – Milyen volt a fogadtatás az újraalakuláskor? – 2011-ben startoltunk újra, rögtön egy főműsoridős showban az egyik vezető kereskedelmi televízióban és nagy szeretettel fogadtak minket. Azóta is megyünk, fejlődünk, épülünk és egyre jobbak vagyunk. Olyan dolgokat vittünk végbe, amit még a kilencvenes években sem. Szimfonikus nagykoncert a Kongresszusi Központban, élő nagykoncertek a Budapest
Park nagyszínpadán, s a Sziget fesztiválon is hatalmas sikerrel léptünk fel, többször is. – Fűződik Kispesthez valamilyen korábbi élménye a zenekarnak? Cory: – Én a Havanna lakótelepen nőttem fel, így nagyjából hazamegyek Kispestre. Tudom másik kerület, de a piros 136os buszon nem kértek vízumot. Néhány napja is jártam ott, valahogy mindig akad ok, hogy arra menjek, pedig már ’98 óta elköltöztem, jelenleg Szentendrén élek, immár 15 éve. Vitamin: – Csepeli vagyok a mai napig, de sűrűn megfordultam Kispesten, korábbi formációmmal (5–let együttes) volt egy emlékezetes koncertünk is a Mc Donald’s mögötti parkolóban a kilencvenes évek elején. – Milyen terveik vannak a közeljövőre nézve? – További nívós fesztiválok, egyetemi bulik, városi napok, frenetikus siker. Rengeteg igyekezet, munka és érett gyümölcseinek víg kedélyű majszolása. Hajtóanyag van tehát bőven, ezzel a jövőben nem lehet gond. – Milyen műsorral készülnek a Városünnepre? – Slágercunamival érkezünk majd Kispestre és reméljük szép időnk lesz vagy akár eshet is, minket nem befolyásol, mindenben megtaláljuk a szépet. Csak nyugi, légy Happy! Legyen London vagy München vagy Kispest, mi mindig törekszünk a maximumra.
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
9
WOLF KATI és VASTAG CSABA - együtt és mégis külön A zenész családban felnőtt Wolf Kati nyolc évesen, 1981ben vált ismertté, ekkor énekelte el a Vuk című rajzfilm főcímdalát. A főiskola (szolfézs–karvezetés tanár szak) közben és után több együttesben is énekelt (Stúdió Dél, Sunny Dance Band, New Chocolate, Avocaldo, Enjoy). 2001 óta tagja a Queen Tribute zenekarnak, de gyakran fellép a Nagy János Jazz-zenekarral is. 2009-ben jelent meg első önálló lemeze, a Wolf-áramlat, de igazán akkor ismerte meg az ország a nevét, amikor 2010-ben az X-Faktor című tehetségkutató versenyen hatodik helyezést ért el. Legsikeresebb dala a „Szerelem, miért múlsz?” címet viseli (Geszti Péter szövegével, Rakonczai Viktor és Rácz Gergő zenéjével). Ennek a számnak What About My Dreams? című angol nyelvű verziójával képviselte Magyarországot a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Düsseldorfban, ahol a 22. lett. Kati sokszor nyilatkozott arról, hogy munkáját és magánéletét igyekszik szétválasztani. Mivel nagyon fontos számára a családja, próbálja úgy összeállítani a napirendjét,
17
.3
Izgalmas páros, érzelmes dalok, együ állnak a színpadra, de külön is énekelnek, ez jellemzi majd a két művész előadását Kispesten.
hogy a lehető legtöbb időt tölthesse velük. ,,A lakásajtón belülre semmit nem engedek be a szórakoztatóiparból’’ – mondja. Talán ezért is volt természetes számára, hogy – saját karrierjét háttérbe szorítva – 2013 szeptemberében férje munkája miatt családjával Kínába költözzön. A honvágy, a szeretteiktől való távolság azonban egy évvel később hazahívta őket, azóta tele van tervekkel, lehetőségekkel. Újra indult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatásán, ezúttal azonban nem került be a legjobb öt közé. Azt mondja, ennek ellenére nagyon boldog, mert kétgyerekes anyukaként is azt csinálhatja, amit igazán szeret. Családjára és karrierjére egyaránt van ideje és lehetősége. Valójában Wolf Kati és az X faktor győztese, Vastag Csaba az, akinek igazán sikerült befutnia ebből a szériából. Talán
nem is véletlen, hogy azóta közös műsorral (is)járják az országot, a Városünnepre is együtt érkeznek. Csaba fiatal kora óta zenél. Hosszú ideig rock zenekarok énekese volt, akikkel számos európai országban felléptek, de közel két évig a RapSzínház társulatával is turnézott. A széles körű ismertséget azonban a 2010-es X faktor hozta meg számára, ahol ő állhatott a dobogó tetejére. A győzelem óta igencsak felpörgött az élete. Nem csak itthon, hanem a környező országokban is folyamatosan turnézik és számos rangos díjat sikerült bezsebelnie. Öccsével, Vastag Tamással közös duettjük például az Év Dala lett. Csabának színészi tehetségét is módja van megcsillogtatni. Rendszeresen szerepel a Veszprémi Petőfi Színház SingSingSing showjában, a budapesti Madách Színházban pedig megkapta a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabban a Fáraó szerepét, melyet azóta is teltházas előadásokon játszik. 2014 nyarán a Velencei Esztrád Vízi Színházban pedig Casanova Night Musical címszerepét alakította. Nem véletlen tehát, hogy széles rajongó tábora van, imádják a lányok. Ő azonban nagyon védi a magánéletét, nem sokat lehet tudni arról, ki a szíve választottja. Mindenesetre romantikus alkatnak tartja magát, saját bevallása szerint kicsi kora óta szerelmes. Így 33-on túl már gyakran elgondolkodik azon, hogy lassan ideje lenne családot alapítani – méghozzá nem is akármilyet. Legalább három gyereket szeretne. Egyelőre azonban – saját családja nem lévén – az idei nyara is nagyrészt fellépésekkel telik majd. Sok szabadtéri koncertturnéja lesz, melyen készülőfélben lévő lemeze dalait és a már dupla platina lemezzé érett Conecto című album anyagát igyekszik megismertetni a közönséggel.
0
10 0
19.0
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Az INTIM TORNA ILLEGÁL esete a fürdőkáddal
Az együ est 2010-ben alapíto a a Kistehén Tánczenekar négy korábbi tagja. Eddig három albumuk jelent meg, 2010-ben a Cirkusz, 2012ben a Kísérlet, 2014-ben pedig a Mindenkinek igaza van című lemezek. A zenekar mostanra a fesz válok kihagyhatatlan fellépője le . „Ha öleltél barátot, aki már rég hiányzott, vágjál lyukat a kádba. Talán így megnyugodna a lelked nyugtalanja, vágjál lyukat a kádba”– így hangzik a Vágjál lyukat a kádba c. dal első hat sora. Nos, ezek után mit várjunk tőlük? Facebook oldalukon így vallanak magukról: „A hazai zenekarok legőrültebb rockját játszó Intim Torna Illegál olyan, mint osztriga a svédasztalon – igazgyöngy a javából. Pezsgő dallamok, karcos ének és felfoghatóan mély üzenetek labdáznak a színpadon, amit a közönség fáradhatatlan tombolással dob vissza”. A zenekari oszlopok (Dorogi Péter – gitár/ének, Gálos Ádám – dob, Kiss Sándor – basszusgitár és menedzsment, Nádasdi Janó – ütőhangszerek) egyik pillanatban támasztékot nyújtanak minden
egyes bulira éhezőnek, a másikban pedig papírsárkányként repítenek messzire. A vulkanikus brigád bár hajlamos az újításokra, az életenergiát mindenhova magukkal cipelik és adnak egy pohárral bárkinek, aki szomjas a bólogatós beteljesülésre. Az Intim Torna Illegál alig három hét alatt készítette el első repertoárját, bemutatkozó koncertjük ugyanis már le volt kötve a Világveleje fesztiválon. Hamar kiderült, hogy van igény az általuk
képviselt stílusra: már az első nyáron ott voltak szinte az összes jelentős fesztiválon. Első születésnapjukra készültek el Cirkusz című nagylemezükkel is, amit idehaza ritkaságszámba menő színpadképpel és fellépő ruhákkal turbóztak fel. Különösen erős kötelék van köztük. Azt mondják, lelkileg teljesen összekovácsolta őket a Kistehénből való kiválás. Ennek köszönhető sikerük, s az, hogy teljesen a nulláról talpra tudtak állni.
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Rock cirkusz lesz: GÖNCZI GÁBOR és a SMILE! Egy fergeteges showműsor, cirkusz, buli, utcabál veszi kezdetét Kispesten, a Templom téren a Városünnep zárásaként. Nem lesz olyan ember, legyen kicsi, vagy nagy, akinek a lábában nem mozogna majd a bugi. Ahol csak megfordulnak, fantasz kus sikert aratnak, s így nyilatkoznak róluk: remek csapat, nagyszerű dalválasztások, kiváló előadók. Gönczi Gábor, az RTL Klub műsorvezetője, innen bizonyára sok mindenkinek ismerős lehet, aki gyakran néz televíziót. 1991-ben barátjával, Csikós Balával (Balázzsal) 16 évesen valóra váltották gyerekkori álmunkat és elindult a Smile Rock Circus. Azóta folyamatosan járják az ország legnagyobb rendezvényeit, klubjait, estélyeit és mellette saját nagykoncerteket is adnak. Ennek csaknem húsz éve, azóta ők az egyik legnépszerűbb házibuli zené-
szek. Gábor brókernek készült, külkereskedelmi-közgazdász szakon végzett a Külkereskedelmi Főiskolán. Két hónap banki gyakorlat után döbbent
TUNK. NAGYOT ALKOT ETBEN MINDEN TEKINT
ÚJ ŠKODA Fabia Combi már 2 968 000 Ft-tól.
Az új ŠKODA Fabia Combi nagysága a nagyságában rejlik. De ez alatt nem csak a méreteit értjük. Bár kategóriája egyik legnagyobb csomagterével büszkélkedhet, az új dizájn és a számtalan biztonsági- és asszisztens-rendszer teszi igazán unw Èp² ´ Õ
Mentes és Társai 1191 Budapest, Attila utca 36-38. Telefon: (1) 280 7076 E-mail: ujautoert@mentesestarsai.hu
www.mentesestarsai.hu facebook.com/mentesestarsai
ŠKODA Fabia Combi kombinált átlagfogyasztás: 3,4–4,8 l/100 km, CO2-kibocsátás: 88–110 g/km A feltüntetett ár a ŠKODA jkrj xvkr ȗl}r n ĖÕĕ kn n n}´ js wux}} tr|tn{n|tnmnuvr {jÕ ȗ t ynw u }qj}° j~}° ruu~| }{ lr°Ö onu {j| n }{j onu| n{nu}| pn} }j{}juvj Õ nunw qr{mn} | wnv vrw´|Æu js wuj}} }nuwntÖ t²}nun n}}| p uuju |} wnv snunw}Õ
xwt{ } js wuj} {} ox{m~usxw qx wtÖ j onw} vnpjmx}} nu {qn}´| pnrwt np rt wÕ
rá, hogy a fehér inges, nyakkendős pénzügyi szakma nem az ő világa. Ekkor iratkozott be a Komlósi Újságíró Iskola műsorvezető szakára, ahonnan Bárdos András vitte a Napkeltéhez, innen került 1997-ben az RTL Klub Fókuszának alapító tagjai közé. A tévézésen túl a zenélés tölti ki a mindennapjait. Kamaszkorában Freddie Mercury és a Queen volt a bálványa. Ezt az életérzést akarta magának, amikor gimnazistaként, osztálytársaival a nagymamája lakásán megalapították a Smile Showtime Bandet. A Smile nevet tudatosan választották, ez volt ugyanis a neve a Queen előzenekarának is. Már az első fellépésük teltházas volt, azóta is folyamatosan járják az ország legnagyobb rendezvényeit, klubjait, estélyeit és mellette saját nagykoncerteket is adnak. Nyaranta ott vannak a legnagyobb fesztiválokon, pl. a Szigeten. 2012 óta pedig a Smile Rock Circus a Volt Fesztivál egyetlen zenekaraként lépett fel, amely saját bulisátorban szerepelt a fesztivál ideje alatt minden éjszaka. Szívesen hívják őket esküvőkre is. Schobert Norbiéké volt az első, ami olyan jól sikerült, hogy sorba jött a többi is – D. Tóth Krisztáé, Hollós Mártáé, Marsi Anikóé...
11 20
azóta több száz esküvőn szórakoztatták a násznépet. Ők zenélnek az ország legnagyobb szabású társasági eseményein, a hazai sztárvilágot felvonultató Story Ötcsillag Díjkiosztó Gálán és az üzleti elit nagyszabású találkozóján, a Győri Médiabálon is. Zenekaruk történetéből 2012-ben best-seller könyv született, amely az esküvőre készülők bibliája lett, jelenleg a harmadik kiadásnál jár az Alexandra kiadó gondozásában. Több órás buli repertoárjukban legsikeresebb saját szerzeményeik is helyet kapnak. Hantaboy című slágerük 2011-ben bekerült a Class Fm TOP40 slágere közé, Őrangyal című daluk pedig a 2012-es Jazzy dalverseny közönségdíját nyerte el. Repertoárjuk folyamatosan bővül. Kezdetben csak Queen számokat énekeltek, de aztán beindult a bulivonal, ami mind a mai napig megmaradt. Több órás műsorukban nem csak világslágerek, hanem saját szerzeményeik is helyet kapnak. Ezekből játszanak Kispesten is. Ők nem egy egyszerű buli zenekar, egy nagy cirkuszi show, amely megrengeti Kispest házainak falát, s nem lesz olyan, akinek ne indulna be a lába a ritmusokra... Irány a Templom tér, táncoljunk, ünnepeljünk együtt!
.3
0
12 0
16.3
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Énekeljünk együtt OLÁH GERGŐvel!
Gergő a 2011-es X-Faktor győzteseként került rivaldafénybe. Legutóbb a Dal című produkcióban hallha unk róla, ahol társszerzője volt a Tükör elő című dalának. – A tükör előtt mondd, kit látsz? Kiben bízhat százból száz? Aki áll büszkén ezrek előtt, te vagy az, a saját jövőd - ezt írta dalában. Hosszú utat járt be az elmúlt három év alatt. Hogy érzi, mennyire változott meg? – Az ember nem kőszikla, mindenki változik. Körülöttem minden megváltozott, mióta hivatásos énekes vagyok. Így persze már én sem vagyok ugyanaz az ember. A változás természetes dolog. Ami ugyanaz, mint volt, azok az értékek, amiket fontosnak tartok: a család, Isten, a becsületes munka és persze a zene, ami nélkül nem élhetek. Ezek a fontos dolgok az életemben. Régen is így
gondoltam és most sincs ez másképpen. Persze az életem zaklatottabb, futok, szaladok ezerfelé, már sokkal jobban kell figyelnem arra, hogy eleget sportoljak, hogy mit eszem, milyen ruha van rajtam. Régen el nem tudtam volna képzelni, hogy szmokingban érkezzem egy vörös szőnyeges partyra. Ehhez is hozzá kellett szoknom. Kevesebb időm van sajnos a távol lakó testvéreimre és a szüleimre, de persze ugyanolyan fontosak, mint régen. Igyekszem közvetlen maradni mindenkivel. – Azt nyilatkozta valahol, hogy a legjobb pillanat az életében az volt, amikor összeadták a feleségével, s amikor megszületett a két gyermeke. Még mindig nem múlta felül ezeket semmilyen más élmény gondolom, pedig a színpadon is rendre megél sikeres élményeket.
– Az X-faktor győztes pillanata is csodálatos volt, de más boldogság, ami éri az embert a munkájában és más, amikor a magánéletében történik valami csodálatos dolog. A munkában azóta történt sok-sok boldogságot hozó pillanat, szerepet kaptam a Shrek musicalben, amit jövőre láthat majd a közönség. A gyerek Shrek papáját alakítom majd és lesz kis zöld fülem... Hamarosan elkészül az új lemezem, azzal dolgozni, zenélni minden percben öröm. Középdöntős volt a dalom az Eurovíziós Dalverseny magyarországi válogatásán. Szóval sok boldog pillanat van. Persze a legfontosabb a család és a gyerekek. – Hogy fog telni a nyár? – Sok koncerttel, fellépéssel, a nyári időszakban kevés idő van pihenni, de aki ezt a pályát
választja és ilyen szerencsés, hogy abból élhet, amit szeret, mint én, annak nincs oka panaszra. Boldoggá tesz az éneklés és az, ha a színpad lehetek. Már folynak a Somnakaj zenés játék próbái, amiben szerepet kaptam, tizenegy állomása lesz a turnénak, nagyszerű művészekkel dolgozhatok együtt és persze az egyéni fellépések is jönnek sorban. – Milyen dalokkal érkezik Kispestre? – Mindenképpen szeretném megmutatni a készülő lemezem egyik – még senki által sem hallott – új dalát, kíváncsi vagyok, hogyan fogadja a közönség, belemászik-e az emberek fülébe a dallam, együtt éneklik-e majd velem a refrént a dal felétől!? Éppen ezért én is izgatottan várom már a Kispesti Városünnep koncertjét!
Dudi-cuki! RACSITS Cukrászda 1191 Budapest, Bocskai pavilonsor C / 3. Tel./Fax: 282-9312, 06-30-933-1036
Torták, sütemények, fagylaltok Vállaljuk rendezvényekre – vállalatoknak is – fagylaltok, torták és sütemények szervírozását kitelepüléssel, partik édessé tételét! Június 14-én vasárnap, a Városünnep alatt a fagylalt féláron kapható!
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér A VÁROSÜNNEP KÍSÉRŐ PROGRAMJAI 10.30-19 óráig Öko-busz az Élő Mini-Világ Az Innovatív Környezetvédelmi Alapítvány ismeretterjesztő sárga busza, amelyben környezetvédelmi oktató kiállítás látható (minden korosztály érdeklődését felkeltő játékos formában ismerkedhetnek meg a környezet megóvásának lehetőségeivel, a kerékpáros közelekedés, a városi és települések közötti közösségi közlekedés, a vasúti teherszállítás, a megújuló energiaforrások alkalmazása a közösségi közlekedésben és a teherszállításban, környezetkímélő energiahordozók használatának propagálása interaktív módon). Érzékenyítő játékos programok a Nem adom fel Alapítvány jóvoltából az Ady Endre úton, a Vadász Cukrászda előtt (kerekes székes akadálypálya, szájjal festés, tükörben rajzolás, kutyás bemutató, közlekedés fehér bottal, jelelés tanulása játékosan, érzékszervi játékok - hang, illat, tapintás, autista emberek világával való ismerkedés). A játékokat sérült élethelyzetben élők mutatják meg. A 2005-ben alakult alapítvány célja, hogy a társadalom valamilyen okból hátrányos helyzetű tagjait segítse abban, hogy önmagukban bízó, önálló, a saját és a társadalom jövőjéért tenni akaró emberekké váljanak. Óriás cirkusziskola: 2013-ban Szokolay Zsigmond artista hozta létre a Cirkusziskolát, ahol 7 és 12 év közötti gyerekek tanulhatják meg a cirkuszvilág mozgásait és eszközhasználatát, azaz az akrobatika és a talajtorna alapjait - a kézenállást, a cigánykereket, a kézen járást, a flikket, a szaltót, a zsonglőr eszközök használatát - a kislabdát, a buzogányt, a karikát, a rola-bolát, a gólyalábat. Óriás képfestés: Vágó Zoltán rajztanár segítségével különböző figurákat közösen rajzolnak a gyerekek az aszfaltra helyezett lepedőre. Átalakuló dobozok: a szervezők izgalmas építkezésre hívják a gyerekeket, ahol kartondobozokból vonat, repülő, versenyautó készül. A közös alkotásban a gyerekek is aktívan részt vehetnek, színezhetnek és ki is próbálhatják azokat, játszhatnak kedvükre a közösen alkotott „dobozvárosban.” Mimó és Csipek óriásbábok: találkozhatnak a látogatók Mimóval és Csipekkel, a két óriásbábbal, akik a környezetvédelemre hívják fel a kicsik figyelmét. Az Europalánta Egyesület közreműködésével megvalósuló program keretében komplex környezeti nevelési útmutatót kapunk. Lesznek még többek között: élő szobrok, arcfestés, óriás játékok (pl. puzzle, scrabble, kártya, marokkó, labirintus, mászófal), körhinta, indián játszóház, eurobungee, coctailos pavilon, információs pavilon, babasátor, kirakodóvásár.
13
14
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér
Őszi programelőzetes Kisvasúttal térben és időben Az ezredfordulóhoz közeledve néhány, a vasútmodellezés iránt érdeklődő barát elhatározta, hogy alakítanak egy klubot (424es Vasútmodellező Klub), amely társaság legfőbb célkitűzése az volt, hogy ne csupán a vasútmodellezés iránti vonzalom, hanem a barátság, a közös programok, az érdekmentes összetartozás érzése kovácsolja és kösse őket össze. Vasútmodell kiállításuk október 9-11. között látható majd a KMO-ban. A kiállításon látható lesz a több mint 50 méter hosszú N-méretarányú sok rendkívüli látványosságot kínáló modul terepasztal, valamint a H0-s méretarányú „Märklin időutazás”, amely a vasútmodellezés fejlődését mutatja be.
A 424-es Vasútmodellező Klub hazánk és Európa talán legnagyobb, vasútmodellező rendezvényeit tekintve mindenképpen az egyik leglátogatottabb klubja. Első kiállításukat 2002-ben a Budapesti Művelődési Központban (BMK) rendezték meg nagy érdeklődés mellett. Azóta a kiállítási anyag sok más, egyedülálló látványossággal gyarapodott. A klubot Horváth György vezeti.
Utazás Papp Jánossal Egészen különleges élményben lehet része annak, aki rendre ellátogat Papp János vándor-színész útinapló előadásaira. Mesélt már Lappföldről, Korzikáról, ősszel is bizonyára szép helyre kalauzol el bennünket. Előadására várhatóan 2015 októberében kerül sor.
Börzék Több ezer látogatója van minden évben a képregény-, az ásvány- és rovarbörzének. A következő évadban is lesznek ilyen rendezvények a KMO-ban. Az őszi hónapokban az előzetes tervek alapján október 18-án vasárnap lesz a képregénybörze, november 15-én vasárnap a rovarbörze és november 7-én szombaton az ékszer- és ásványbörze.
Zenés táncestek Az elmúlt időszakban többféle zenei stílust kipróbálhattak a KMO táncos rendezvényére látogatók. Volt salsa, a KMO-ban működő salsásokkal (Salsa Con Timba Tánciskolával), görög (a Mydros Együttessel és Szabó Bogdán Dj.-vel), rockys táncklub a 60-70-80-as évek zenéjére (a Party Dance Banddel), örökzöld táncest szintén a régi, táncolható zenékre (a 25 éve Kispesten alakult Coctail Zenekarral). Az ősz folyamán minden bizonnyal folytatódnak ezek a péntek esti zenés programok.
A Tárt Kapu Színház előadásai A Tárt Kapu Színház 2005. februárjában jött létre a művészet iránt érdeklődő sérült emberekből. Azzal a küldetéssel alapították meg a társulatot, hogy a szép szó, a zene, a vers, a tánc, a látványelemek segítségével enyhülést, felfrissülést, vigaszt nyújtsanak a megfáradt lelkeknek. Az eleinte elsősorban terápiás célból működő gyógyító színházi társulat azonban napjainkra már a nagyok működéséhez hasonlító műhellyé nőtte ki magát. Rendszeresen tartanak itt előadásokat a KMO-ban, hiszen a művelődési ház régi támogatója a színháznak. Várhatóan szeptember 23-án, október 21-én, november 18-án és december 16-án szerdán 18 órakor lesznek az előadásaik.
Ősszel ismét lesz sulibörze Mintegy 25 fővárosi középiskola mutatkozik be ismét tanítási és szabadidős programjával. Az intézmények egyéb művészeti produkciói színesítik majd a rendezvényt. A KMO október 15-én csütörtökre tervezi az esemény megrendezését.
Szent Mihály-napi búcsú Az idén szeptember 26-án lesz a már hagyományos Mihály–napi búcsú a kispesti Templom téren változatos színpadi programokkal, neves művészek fellépéseivel, kézműves kirakodó vásárral egybekötve. A nyárbúcsúztató esemény mindig érdekes színfolt a kerületben. Vásári forgatag, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló muzsika fogadja majd az érdeklődő sokaságot, mely igazi családi program.
Kisgyermekes, családi programok Az elmúlt közművelődési évadban számos családi programon vehettek részt a szülők gyermekeikkel a KMO-ban és az F20-ban. Ilyenek voltak a babaszínházi, a bábos mesekuckó, a ringató, a játszóházi programok, a Mityó-Re Akciócsoport által szervezett közösségi környezethasznosító és alkotó foglalkozások, a Kolompos koncertek, a játszó és alkotóműhelyek, a prevenció jegyében megszervezett programok. Ősszel és télen a tervek szerint a következő időpontokban lesznek Kolompos koncertek: szeptember 19., október 17., november 14., december 19. szombat 11 óra. Októberben 4-én, novemberben 8-án, decemberben 13-án vasárnap délelőtt pedig játszóházzal egybekötve a babaszínházi előadásokra várják a családokat.
Kapcsolat a vállalkozókkal Az elmúlt fél évben a KMO felvette a kapcsolatot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, velük közösen üzleti találkozót, vállalkozói fórumot szervezett és megrendezte a kispesti és környékbeli vállalkozók számára a vállalkozók jótékonysági bálját. Remélhetőleg a következő évadban szintén sor kerülhet egy ezekhez hasonló programsorozatra.
Őszi–téli színházbérlet 2015 2015. szeptember 20. vasárnap 15 óra: Dan Goggin: APÁCÁK musical - HADART TÁRSULAT. Szereplők: Voith Ági, Zakariás Éva, Mérai Kata, Vándor Éva, Laurinyecz Réka, rendező: Kökényessy Ágnes 2015. október 25. vasárnap 15 óra Ray Conney- John Chapman: MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ avagy a londoni szextett bulvár burleszk - BÁNFALVI STÚDIÓ. Szereplők: Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Gesztesi Károly, Bánfalvy Ági, Harmath Imre, Vanya Tímea, Száraz Dénes, Bugár Anna, Görgényi Fruzsina, rendező: Horváth Csaba 2015. november 22. vasárnap 15 óra Szántó Armand - Szécsény Mihály - Fényes Szabolcs: PAPRIKÁSCSIRKE avagy STEX és NEW YORK zenés vígjáték – GERGELY THEATER. Szereplők: Csomor Csilla, R. Kárpáti Péter, Csonka Zsuzsanna, Laurinyecz Réka, Heller Tamás, Némedi- Varga Tímea, Szabó Máté, Pelsőczy László, rendező: Gergely Róbert 2015. december 13. vasárnap 15 óra Moravetz Levente: CSIKI-CSUKI vígjáték GERGELY THEATER. Szereplők: Gergely Róbert, Beleznay Endre, Némedi-Varga Tímea, Buch Tibor, Benedek Róza Muriel, Dévényi Anikó, rendező: Moravetz Levente Már csak néhány színházbérlet kapható!
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér Ősszel is folytatódnak a tanfolyamok A már hagyományossá vált tanfolyamok ősszel folytatódnak a KMO-ban, illetve a Mozgásműhelyben. Tavaly bővült a paletta a Nippon Zengo és a Bomba alakformáló foglalkozásokkal, Ezotéria klubbal, baba-mama jógával. Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a zumbaórák, a salsa tanfolyamok, a kettlebel, a pilates, az etka jóga, a gerinctorna foglalkozások, az akrobatikus rock and roll órák, továbbá jelentkezni lehet rajz, gitár, jazzbalett, balett, modern tánc, karate, társastánc és más, különböző torna foglalkozásokra, az egészen kicsik menő-manó tornára, ringatóra, baba-mama jógára jöhetnek a szüleikkel. Szeptembertől – elegendő jelentkező esetén – folytatódik az Ezotéria klub, továbbá délelőtti pilates és kismama torna is és más klubfoglalkozások megszervezését szintén tervezi a KMO.
Tréningek Miután a KMO akreditált felnőttképzést folytató intézmény is egyben, ezért többféle képzés közül választhat szakember, fiatal, idős egyaránt. Folyamatosan nagy sikere van az Internetre fel! Klubnak, a szervezetfejlesztési tréningeknek.
Óvodások, iskolások első színházélménye Évek óta hagyomány a KMO-ban, hogy nem csak a felnőtteknek, hanem az óvodás- és kisiskolás gyermeknek is szerveznek színházat. Bérlet keretében nagyon sok előadást láthattak a gyerekek, ősztől ismét lesz a kicsiknek is színházbérlet.
Aktív időskor Nagyon sok nyugdíjaskorúnak adott hasznos időtöltést ez a programsorozat, amelyben szerepelt kiállításlátogatás, a számítógéppel, az internettel való ismerkedés, továbbá kézműves program. Ősztől is lesznek hasonló összejövetelk.
15
A Singer 20 varrógép világkarrierje
Szülők iskolája Amíg a gyermek foglalkozáson van, a szülők, nagyszülők várakoznak, de hogy hasznosan teljen ez az idő, részt vehetnek a Szülők iskolája programsorozaton, melynek keretében gyakorlati segítséget kaphatnak a neveléshez, a diákok tanulásához. Ősztől új témákban várhatóak a találkozások, melyek szintén csütörtökönként lesznek.
Terembérlés Színházterem, színpadi kamaraterem, kis és nagy termek, számítógépes terem áll rendelkezésre a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban.
Március közepén Erede – Klón – Hamisítvány A Singer 20 varrógép világkarrierje címmel nyílt időszaki kiállítás a Kispes Helytörténe Gyűjteményben. A világ talán legkisebb varrógépe is látható ezen a nem mindennapi tárlaton, amely Tóth György magángyűjtő kollekciójából került ki. A páratlan gyűjtemény 2015. szeptember 19-ig tekinthető meg a Kispesti Helytörténeti Gyűjteményben (Csokonai utca 9.) keddtől-péntekig: 1418 óráig, páros hét szombaton: 10-14 óráig, előzetes bejelentkezés alapján (vasárnap és hétfőn zárva), hétköznap tárlatvezetéssel (tel.: 281-1619, e-mail: helytort@hdsnet. hu). A gyűjtemény megközelíthető a Határ úti metrómegállótól, az 50-es villamossal 4 megállóra, vagy a KÖKI 3-as metró végállomásától 5-8 perc séta. A helytörténeti gyűjtemény állandó kiállítása: Pillanatképek Kispest múltjából.
KISPESTI VÁROSÜNNEP PROGRAMAJÁNLÓ
Készült 2015 májusában, 24 000 példányban Kiadó: KMO Művelődési Ház Szerkesztette: P. Tóth Erzsébet Újságíró munkatárs: Gálfi Irén Fotó: KMO archívum, Szikszai Sándor, fellépő művészek, Erdős László (elmedia.hu), Forrás: wikipedia, www. kmo.hu, fellépő művészek honlapjai, Facebook-oldalai Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Lajosmizse Terjesztés: Magyar Posta, Kispest
16
június 14. vasárnap KISPEST Ady Endre út – Templom tér