6 minute read

SZŰCS GABI

FONOGRAM-DÍJAS ÉNEKESNŐ, A COTTON CLUB SINGERS

ALAPÍTÓ TAGJA. SOKFÉLE PRODUKCIÓBAN HALLHATJUK, MOST

Advertisement

A BUDAFOK BIG BANDDEL ÉRKEZIK A KLAUZÁL HÁZBA.

De akkor azt már tudnod kellett, hogy neked jó hangod van…

Igen. ezt azért tudtam. Zenét is tanultam és a családom is muzikális. Alt hangom volt, mély és füstös. És amikor profi kezekbe kerültem, akkor tudtam meg, hogy mit is lehet a hangomból kihozni.

Aztán jött a Cotton Club Singers…

Ha nem Sík Olgához kerülök, akkor nem lesz az osztálytársam Zséda, László Boldizsár és a Kovács Péter Kovax. Először összebarátkoztunk, aztán teljesen brahiból csináltunk pár dalt négy szólamban négyen. És akkora siker lett, hogy elkezdtünk kis klubokban fellépni és valahogy anélkül, hogy mi akartuk volna elindult egy karrier… A zenekarból mindenki a színházban gondolkodott, aztán elsodort bennünket a zene és éneklés felé az élet. Mi ezt magunknak teremtettük meg, anélkül, hogy tudtuk volna mit csinálunk. Jó időben voltunk, jó helyen, sok munkával és szorgalommal ismertek lettünk. Évente egyszer-kétszer fellépünk együtt, ilyenkor újra egymásra találunk.

Mikor döntötted el, hogy énekesnő, azaz színpadi ember leszel?

Az éneklés volt az utolsó… de az a vágy, hogy színpadon megmutassam magam az nagyon korai. Szokták mondani, hogy vannak a magamutogató gyerekek és senki sem érti, hogy milyen indíttatásból, de imádnak szerepelni. Nos nálam is így volt. Sem előzménye nem volt, sem családi háttere nem volt a szereplési vágyamnak, igazi belső kényszert éreztem arra, hogy megmutassam magam. Ez kamaszkoromra lett nagyon erős. Először a színészet vonzott, voltam színi tanodás, játszottam sok kis szerepben a Vígszínházban, de már akkor elsősorban zenés produkciókban próbálhattam ki magam a színpadon. Adtam magamnak 20-21 éves koromig időt a színházzal kapcsolatban, és mivel nem vettek fel a főiskolára, akkor elkezdtem egyre inkább a zene felé haladni - hiszen elsősorban a zenés színház érdekelt -, így jelentkeztem Sík Olga énektanárnőhöz és valahol ott pecsételődött meg a sorsom. Ott éreztem meg először, hogy az én igazi erőm a hangomban van és a színpadon úgy szeretek lenni, amikor nem játszok valakit, hanem önmagamat adom. És a hatása is nagyobb volt, növendékkoncerteken és pódiumokon, ahol lehetőségem volt fellépni.

Miért lett vége?

14 évig voltam tagja a zenekarnak, ami teljesen kitöltötte az életemet. Mi a Kozma Orsival együtt szálltunk ki, Zséda volt 7 évig előtte. Megfáradtunk. Teljesen túltoltuk, nem volt időnk levegőt venni, szünetre menni. Így új utakra indultunk.

Szólóban folytattad?

Talán én maradtam a legközelebb a swinghez és a jazzhez. Bár készítettem egy poplemezt, amivel nyertem egy Fonogram-díjat 2015-be, ez volt a Tűsarkú lépteim, retro-popos magyar nyelvű dalokkal. Aztán megkeresett két fiú, akik szerettek volna velem zenélni, valami hasonlót alkotni, mint a Paroy Stelar, kicsit nagy Gatsbys stílusban, de nem feldolgozásokkal, hanem saját dalokkal. Elektronikus swing zenét, így született meg Stereo Swing feat Szűcs Gabi zenekar. Az első két dalt felkapták a rádiók, megjelent a nagylemezünk és immár 7 éve ez a fő zenekar az életemben. most jelenik meg a harmadik nagylemezünk.

Március 17-én pedig a Budafok Big Banddal lépsz fel nálunk.

Igen, mert Puskás Csaba (a Budafok Big Band vezetője) felhívott, hogy jöjjek és boldogan mondtam igent. Mi korábban dolgoztunk együtt, a Pop, Swing and Soul nevű produkcióban, ahol Falusi Mariannal és Váczi Eszterrel éneklünk együtt. Régóta vágytam arra, hogy bigband-del lépjek fel, hiszen ennek a műfajnak, amiben mozgok, ennek ez a léte lem. A 30-as 40-es évektől, Frank Sinatra, Ella Fitzgerald is bigbanddel léptek fel. A dalok, amiket éneklek, azoknak ez az eredeti hangszerelése, örömünnep, amikor ilyen közegben szólalhatnak meg. A koncerten a klasszikus swing repertoár fog megszólalni, mint a Perhaps, perhaps, sok ismert dal… Sinatrával és Fitzgeralddal. de lesz Amy Winehouse is. Azt szeretnénk, hogy mindenki találja meg a kedvenc dalát, de alapvető en visszatérünk a 40-es évekbeli swing hangzáshoz.

(Szatmári Éva) márc.17. péntek

19:00

Budafok Big Band és Szűcs Gabi koncert vendég: Premecz Mátyás hammond orgonista

Szűcs Gabi énekesnőt a zenét szerető közönség már jól ismeri. A Cotton Club Singers együttes alapító tagja volt, az év jazz zenekara kategóriában nyert. Az énekesnő az est során a Budafok Big Band kiváló jazz-muzsikusainak kíséretében olyan világslágereket és jazz standardeket énekel, amely minden korosztály számára ismerős, de egyedi, modern felfogása új ízt kölcsönöz a daloknak.

Premecz Mátyás zongorista, orgonista, zeneszerző különleges hangszerén, a Hammond orgonán játszik a koncerten, így megtapasztalhatjuk a jellegzetes ’Hammond hangzást’. Mátyás 2023 elején ,„Az év orgonistája” szakmai kitüntetést kapta meg.

Igazi jazz koncert hazai jazz zenészekkel!

Jegyár: 3500 Ft klauzalhaz. együttműködési lehetőségekkel várjuk!

160 m2-es színpad

358 fős nézőtér hang- fény-és színpadtechnika hangterelők led-fal

Pertics márc.3. péntek 17:00

Zöld erdőben, sík mezőben a Budafok-Tétényi Opera- és Dalstúdió tavaszköszöntő koncertje

A műsorban népszerű opera-, operett-, musical-részletek, dalok, sanzonok, nóták és slágerek hangzanak el a stúdió művészeinek előadásában.

Közreműködnek: Dobos Klára, Elekes Vörös Judit, Kökényessy Júlia, Sándor Bettina, Csikai Barna, Németh Károly, Pál Ferenc

Műsorvezető: Csák József operaénekes, a stúdió vezetője

Zongorán kísér: Hegedűs Valér, zongoraművész

Jegyár: 1 000 Ft klauzalhaz. márc.10. péntek 19:00

Budafoki Hangversenyesték

Poulenc/ Orbán György

A koncert első felében Poulenc francia zeneszerző egyetlen szimfonikus alkotását, a Sinfoniettát játssza el a Budafoki Dohnányi Zenekar. Poulenc a 20. század második felének egyik kedvelt francia zeneszerzője és zongoristája, szinte minden nagyobb műfajban alkotott: írt műdalokat, kamarazenét, oratóriumot, operát, balettet, és zenekari műveket. A koncert második felében - az idén 75 éves zeneszerző - Orbán György Missa Decima – Tizedik Mise című műve hangzik el. Számos díjjal jutalmazták, ezek közül kiemelkedő a Kossuth- és Erkel-Ferenc díja. Leginkább kórusművei miatt ismert, de művei között szerepelnek oratóriumok, misék, egyéb kórusművek és opera is.

Vezényel: Werner Gábor ápr.23. vasárnap

Jegyár: 3000 Ft bdz.

19:00

Jazz+Bor

Fog Over The Forest - Köd az erdő felett című lemezbemutató koncert Különlegesnek ígérkező lemezbemutató koncertre várjuk a jazzt és a prémium borokat kedvelő közönséget. Itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek és

Kollmann Gábor mesélhessen arról, hogyan is születtek, íródtak a zenék az új lemezhez, amely 2023-ban jelent meg. A Köd az erdő felett c. lemez teljes zenei anyagát bemutatja a zenekar, amely a jazz funk, a swing, és a latin jazz stílusait jeleníti meg gazdag improvizációkkal.

Kollmann Gábor - szaxofon | Bér Zsolt- trombita

Csányi Zoltán - zongora | Hárs Viktor - bőgő | Sramkó János – dob

A program az NKA támogatásával valósul meg.

Az est borkínálatát biztosítja a Várszegi Pincészet izgalmas kóstoló tételeivel.

Jegyár: 2500 Ft, kerületi lakcímkártyával: 2000 Ft (a belépődíj tartalmazza egy tétel bor kóstolását) márc.17. péntek 18:00

Kollmann Gábor Quintet lemezbemutató koncert klauzalhaz.

Hajszra és cselőre, dokumentumfilm a Hortobágyról

A film a hortobágyi emberek – gulyások, csikósok – életének mindennapjait kísérli meg a néző elé tárni. Hőseinket gyerekként fogadta be a puszta, melyről mondják, akit egyszer meghódít, meg is tartja örökre. A bensőséges, őszinte interjúk alkalmával mintegy kulcslyukon tekinthetünk be hőseink életének mások által láthatatlan részébe. A kialakított bizalom és a terepen töltött idő alatt olyan témák kerültek szóba, mint az idő, az élet folyásának viszonylagossága, a munkaszeretet, az elhivatottság, az elmúlástól való félelem és a kemény életet élő férfiemberek viszonya asszonyaikhoz.

A filmvetítés egyben közönségtalálkozó is, ahol lehetőség lesz a filmmel kapcsolatos kéréseket feltenni a rendezőnek.

Rendező: Bodnár V. Róbert

A belépés díjtalan!

Petőfi, tej nélkül

Szerényi Gábor tervezőgrafikus, karikatúrista kiállításmegnyitója

A hetvenes években a Kirschmayer Károly szobrászművész és Benedek György festőművész vezette Vasutas Képzőművészeti Körben tanulta az anatómiai és perspektivikus ábrázolás klasszikus alapjait.

Több mint száz különböző nyomtatott és elektronikus sajtókiadványban publikált. Ezek közül meghatározó az 1985-től napjainkig tartó Magyar Nemzet béli illusztrációs és újságíró munkája.

A médiabéli szereplések mellett egyéni és csoportos képzőművészeti kiállításokon is szerepel. Számos kortárs alkotó tárlatát nyitotta meg, ez a 38. egyéni kiállítása.

A kiállításon több alkotói korszakából ad ízelítőt, mint a tömegközlekedési rajzai, zsebemben a tenger, Geniza vagy az Arcnélküli öltönyösök sorozat.

A kiállítást megnyitja: Tóth Laca, festőbűvész

Zene: Urbán Edina akusztik

A kiállítás megtekinthető május 4-ig.

Fény és árnyék játéka

Domokosné Gombosi Mária fotókiállításának megnyitója

A kiállítást megnyitja: Prof.Szabó Győző, a római Magyar Akadémia volt igazgatója

Közreműködnek: Koncz András és művésztársai.

Kiállítónk nyolcvanas éveiben járó matematikus. Képei fekete-fehérek, a színek megzavarnák a fény és árnyék bemutatását.70 éve használja ápr.4. kedd

Altix márkájú, ma is működő fényképezőgépét. Kiállított képeit ezzel és egy hasonló korú Contax-szal készítette, csak az utóbbi három évben használ digitális fényképezőgépet is. Kiállításai voltak Budapesten, Székesfehérvárott, Rómában, Párizsban, Pozsonyban, Nagyváradon, Bécsben.

A kiállítás megtekinthető május 16-ig.

17:00

Együtt közös alkotói pillanatok

A kiállító Mészáros László Képzőművészeti Baráti Kör több mint 45 éve van jelen a kerület művészeti életében.

Jelenleg festő és kerámia szakosztálya működik. Alkotásaikat számos elismerés és díj dicséri.

Fogadják olyan szeretettel a kiállított műveket, amilyen szeretettel és örömmel készültek!

A kiállítást megnyitja: Neuberger István, festőművész

Közreműködik: Győrffy Gergely, hegedűművész márc.5. vasárnap 11:00

A kiállítás megtekinthető május 15-ig.

Halász Judit koncert

Ki Ll T S

ápr.2. vasárnap

10:30

Húsvéti forgatag a Kolompos Együttessel

Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét. A magyar gyermekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.

10.00 - 12.00 Az együttes koncertje mellett, a húsvéti népszokásokhoz kapcsolódva készülünk kézműves workshop jellegű foglakozásokkal, játszóházzal, húsvéti vásárral.

A rendezvényen a fejlesztem.hu is részt vesz.

Jegyár: 2500 Ft klauzalhaz.

This article is from: