2 minute read

Valahol Európában musical két részben

A világhírű film alapján készült színpadi játék hűen követi az eredeti mű cselekményét, a II. világháború után utcára került, árván maradt gyerekek kálváriáját. A kivetettekkel, a hátrányos helyzetűekkel, az etnikailag másokkal, a megváltozott világban önmagukat keresőkkel szolidaritást vállaló, a humánum alapértékeit felmutató, a művészet, a zene megváltó erejében hívő, az együttérző és befogadó szeretet erejét sugárzó alapmű messze túlmutat a konkrét alaphelyzeten, és a magyar európaiság nagy erejű megfogalmazását adja.

Zeneszerző: Dés László dalszöveg: Nemes István

Advertisement

Szövegkönyv: Bőhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter

A musical Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült

Rendező: Vándorfi László

A Pannon Várszínház előadása

Jegyár: 7 000 Ft klauzalhaz.

Tristan Petitgirard: Válásguru

A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet. Eric, a Válásguru új ügyfele, Quentin nevében készül az újabb nagy szakításra. Megérkezik a nőhöz a szokásos csokorral, és amikor az ajtó kinyílik, azzal szembesül, hogy régi szerelméhez, Chloéhoz rendelték ki, aki évekkel ezelőtt magyarázat nélkül távozott az életéből. Hirtelen minden összezavarodik. Elindul egy nagy társasjáték, s közben egyre érzelmesebbé és szórakoztatóbbá válik a szakítópróba.

Szereplők: Ullmann Mónika, Brasch Bence, Józan László

Rendezte: Őze Áron.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Az előadást 12 éven felülieknek ajánljuk.

A Rózsavölgyi Szalon előadása.

A szerző engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

Jegyár: 5 500 Ft | Jegyek április közepétől kaphatók.

Fenyő Miklós–Tasnádi István: Made in Hungária musical két részben

Vend Gel Ad S

A hatvanas évek elején disszidál, majd költözik haza egy tipikus angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Mikibe (darabunkban Rickybe) mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelenti, azaz a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza: zenekart alapít. Erősítőt eszkábálnak, s már nem is kell más, csak néhány jó haver, hogy a Szent István parkban, a Fémmunkás próbatermében, a Tisza utcai utcabálon elhangozzék a Viva Rock and roll. Így jön létre a Hungária zenekar.

A Magyarock Dalszínház vendégelőadása.

Szereplők: Tihanyi Dániel, Mészáros Tamás, Szabó Dávid, Vizeli Csaba, Ondrik János, Tóth Dorottya, Enyingi Zsófia, P. Petőcz András és még sokan mások

Rendező: Vizeli Csaba

Jegyár: 5 000 Ft |

Szeretetkert – Életünk a színpadon Improvizáció, játék, szórakozás és tanulás a párkapcsolatunkról, önmagunkról

Vend Gel Ad S

Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra, miközben hétköznapi élethelyzetek elevenednek meg a színpadon. Hogyan űzzük ki magunkból a szerelmet? Miért nem tudjuk megőrizni a közelséget, az inspirációt, az intimitást? Hogyan, miért veszítjük el egymást? Mit rontunk el? Mi történik velünk, és bennünk ezen az úton? Hogyan változzunk, változtassunk, hogy a szerelmet, s az abban kialakuló szeretetet tartósan megőrizzük?

Szerző, rendező, játékmester: dr. Piczkó Katalin

Szereplők: Bozsó Péter, Dobó Kata, Schell Judit, Mészáros Máté

Jegyár: 4 800 Ft és 5 200 Ft

This article is from: