
5 minute read
DIEGO KFT
from KKV Magazin, 2021/4
by Magazines
BARÁTSÁGOS ÜZLET,
olaszos hangulattal
Advertisement
Az olaszos hangzású név, na meg az üzletpolitika meghozta a sikert: a Diego piacvezető a melegburkolatok – szőnyegek, laminált padlók, PVCburkolatok, függönyök, tapéták – eladásának területén. Három országban összesen 165 áruházzal vannak jelen. Nem ma kezdték a szakmát, majd három évtized sikere áll már mögöttük.
Nichs Andrea
Könnyűipari mérnökként végzett Leningrádban Pincési Endre, majd cipőgyártással fogalakozott, ennek révén került kapcsolatba egy cipőalapanyagokat gyártó olasz céggel, amelynek volt egy szőnyegeket készítő divíziója. Innen indult a Diego, a portfolióból elengedték a cipőipari anyagokat, és elkezdtek a szőnyegeken kívül más padlóburkolattal is foglalkozni. „A név annak az olasz cégnek a nevéből jött, amelyet aztán később meg is vásároltam – mesél a kezdetekről az alapító tulajdonos. – Diddi és Gori két család, innen a Diego elnevezés, mert szerintem jól hangzik, és jó választásnak tűnt a nemzetközi terjeszkedéshez is.”
MEDITERRÁN LENDÜLET
Szerencsés volt az indulás, sikeres volt a marketing, és 1992-ben már a hazai piac is alkalmas volt arra, hogy befogadjon valami újat. Nemcsak a név volt jóhangzású, jó árakon tudták behozni a termékeket is az olasz gyárból. Az is mind a mai napig ugyanilyen fontos a tulajdonosnak, hogy az árubőség mellett kitűnő szervizzel, barátságos és szakértő kiszolgálással találkozzanak a vásárlók.
„Másfajta színvonalat szerettem volna, mint ami akkor jellemző volt – idézi fel Pincési Endre –, azt akartam, hogy az eladó legyen szolgálatkész: legyen egy mosoly, közvetlen kapcsolat, gondoskodó kiszolgálás, egy finom kávé. Ne vízízű, nem letudni akartam a gesztust. Szerettem volna, ha a boltjainkba belépve észrevehető az olaszos imidzs, a mediterrán lendület minden tekintetben. Így könnyebben kialakul a nexus az eladó és a vevő között, jobb közérzetű a vásárlás, kávézás és beszélgetés közben pedig szép lassan megoldjuk, amiért bejöttek hozzánk.
A legbüszkébb a budaörsi üzletre vagyok, az ottani csapat párját ritkítja, a cél pedig: következetes képzéssel, együttműködéssel mindezt tovább vinni. Az eladás nemcsak a termék átadása, hanem kicsit pszichológia, kicsit játék, együttműködés is. Számomra rendkívül fontos a minőségbiztosítás, ezért oktatjuk, motiváljuk az eladóinkat. Ez mindenképpen előnyt jelent a barkácsáruházakkal szemben. De persze attól, hogy adunk egy tisztességes szervizt, az áraknak is korrektnek kell maradniuk.”
AZ ARÁNYOKON MÚLIK MINDEN
Az első üzlet ma is megvan a kispesti Nyári Pál utcában, de 1992 óta sok víz lefolyt a Dunán. A jövőre 30. születésnapját ünneplő Diego Kft. a magyarországi 107 bolton kívül Romániában 37, Szlovákiában 21 üzletet nyitott. Éves nettó árbevételük 28 milliárd forint. A cég szisztémája a hálózatépítés, az indulás utáni gyors növekedésnél rájöttek, hogy franchise-ban működtetni észszerűbb egy terjeszkedő vállalkozást. A Diegóé a márkatulajdon, náluk maradt a raktárkészletezés és a kiszállítás is, amihez persze hatalmas logisztikai háttéripar szükséges. Ezt a feladatot a dabasi központ látja el.
A tulajdonos már több mint 15 éve nem vesz részt a napi, operatív vezetésben, de ma is gyakran bejár a budaörsi üzletbe, sőt ha kell, a pult mögé is beáll. „Egy jó vezető hamar rájön arra, hogy a legfontosabb jó emberekkel körülvenni magát, akik adott területen akár felül is múlják. Persze fontos képesség csapatban működtetni őket és motiválni, csak így lehet igazi eredményeket elérni. Az arányokról szól minden: jól delegálni és ott lenni a fontos döntéseknél. Bizalom nélkül persze ez nem megy.”
A Diego évente körülbelül 10-12 boltot nyit, a termékpaletta azonos, de más kerül egy 15-20 ezres városba, mint egy több százezer lakosúba. Így vannak A, B, C és D kategóriájú boltjaik. Az évente kétszer kiadott katalógusokból persze minden megrendelhető, és a dabasi központból két-három nap alatt vállalják a kiszállítást is. „Voltak fontos fordulópontok a cég életében, például, amikor az első bolt működtetéséből átléptünk a két-három bolt felé, majd to-
vább növekedtünk. Ez teljesen más típusú gondolkodást igényel, új logisztikát, másfajta cégvezetést. Ezért volt fontos döntés a franchise rendszer meghonosítása. Persze minden támogatást megadunk, de a napi tevékenységet a boltok maguk menedzselik. Nagy változás volt a cégközpont átvitele Dabasra, és fontos fordulópont még, amikor a szőnyegek mellett behoztuk a laminált padlót a portfolióba. Ma is ez a legerősebb tevékenységünk, a forgalom felét adja. Évente körülbelül 3,5 millió négyzetmétert adunk el.”
Bár volt webshopjuk, nemrég komoly fejlesztésbe fogtak, amire szükség is volt, számolva a covidjárvánnyal. Pincési Endre azt mondja, hogy bár a pandémia kitörésekor először kicsit megijedtek, hamar kiderült, hogy nem következett be visszaesés. Az embereknek fontosabbá vált az otthonuk, hiszen sokkal több időt töltöttek ott a korlátozások idején, így tömegek fogtak a lakásuk csinosítgatásába. Sikerült is minden kollégát megtartaniuk, bár volt néhány franchisepartner, aki sajnos lemorzsolódott. A Diego dolgozói létszáma 267, a franchise kiskereskedelmi hálózattal együtt összesen közel ezerkétszázan dolgoznak náluk. A cég életében már megjelent a második generáció is a családból. Pincési Endre két gyereke is ott dolgozik, Orsi marketingesként, a férje és a testvére, András pedig a webfejlesztés területén.

A JÓZAN ÉSZ SZAVA
A Diego termékpalettájának összeállításába persze valamennyire a tulajdonos személyes ízlése is beleszól, de az az elve, hogy a középutat tartja szem előtt. „Egyszerre kell lendületesnek, színesnek és eladhatónak lenni, mint egy ruhamárkánál. Lényeges, hogy legyen megfelelő választék, legyen benne olcsóbb, közepes árfekvésű és drágább termék is. A portfolióbővítést nagyon át kell gondolni, mert bár a több termék nagyobb bevételt hoz, több szaktudással rendelkező eladó is kell.”
A következő években inkább más piacok felé szeretne terjeszkedni: „Hatnyolc újabb országban szeretnék egyegy Diego boltot és hozzá kapcsolódó webshopot nyitni. Gyakran eszembe jut, amit édesanyám mondott nekem gyakran: kisfiam, hallgass a józan eszedre! Igyekszem is minden döntésnél a józan eszemben bízni, bár amiben sokat fejlődtem az az, hogy ma már meghallgatom a kollégáimat is. Meg kell tanulni olykor hallgatni, odafigyelni a másikra, és az érvek–ellenérvek mentén döntéseket hozni. Persze lehet még ebben fejlődni, de azt hiszem, a mi cégünk demokratikus cég, meghallgatjuk az embereket. Sokan közülük a kezdetektől nálunk, velünk dolgoznak, így a franchise-partnereinknél is küszöbön áll az újabb generáció belépése.”
SZENVEDÉLYE A SPORT
A családon és a cégen kívül a sport a legfontosabb Pincési Endre életében. Régebben versenyszerűen kézilabdázott, manapság inkább edzőterembe jár, teniszezik és jógázik. „Fontos a jó kondíció, én mindennap átmozgatom magam, és reggel-este jógázom, ha tehetem, meditálok is. Újabb szerelem a padel tenisz, ami a squash és a tenisz 8 kombinációja. Szeretnék létrehozni egy klubot, az alapelvem az, hogy csak olyan sportba invesztálok, amit magam is gyakorlok.”