Skip to main content

Kisalföldi Gazdaság 2016/5. szám (május)

Page 1

2 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• •

2016. 5.szám


2016. 5.szám

• MKIK •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

Parragh: ÁTlÁThATóvÁ KEll TEnnI

3

A szAbAdKErEsKEdElMI TÁrgyAlÁsT

Transzparensekkel tüntetnek az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) és az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi megállapodás (CETA) ellen az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozása előtt Brüsszelben 2016. május 13-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között folyó transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) tárgyalását átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni, hogy az iparágak szereplői képviselni tudják érdekeiket és felkészülhessenek a változásokra.

Parragh László hangsúlyozta, hogy a világ a gazdasági szövetségek, a szabadkereskedelmi megállapodások létrejöttével átalakul, és erre tekintettel kell lennie

IMPRESSZUM KIsAlFÖldI gAzdAsÁg

A Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara digitális lapja Felelős kiadó: Dinnyés Előd titkár

Szerkesztők: Kőváriné Vida Ildikó, Ivánkovics József Elérhetőségek: 9021, Győr, Szent István út 10/A. Telefon: 96/520-200, Fax: 96/520-291 http://www.gymskik.hu HU-ISSN 1416-6267

Európának is. Kiemelte, mivel a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás a gazdasági szereplőinek szabályozási rendszerét érinti, a piaci árakat befolyásolja és új gazdasági környezetet eredményez, ezért a mostani, az érintettek háta mögött zajló egyeztetés nem tisztességes és nem demokratikus. Parragh László hangsúlyozta: a kereskedelem előtt álló minden korlátozás lebontása a fogyasztó előnyére válik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy minden eddigi szabadkereskedelmi konstrukcióban az erős gazdaságok, a centrumországok lettek a győztesek, a periférián lévők pedig a vesztesek. A kamara elnöke szerint az Egyesült Államok sok területen fejlettebb, és más "morális pályán" mozog, mint Európa, ezért sok esetben kódolva van az európai vereség. A kevésbé szigorú amerikai környezetvédelmi szabályokra példaként említette a vegyipart, az energiaipart, a haditechnikát és a filmipart. A két világ közötti morális látásmódban is erőteljes különbség van, amely komoly veszélyeket rejt magában, például a migrációs kérdésben, az Egyesült Államok a mexikói déli határnál falat húzott fel, esetenként tűzparancs van érvényben. "Amerika ma diktál a világnak, és ebben a szerepkörben a megállapodással újabb eszköz kerül a kezébe" - mondta a kamara elnöke, aki szerint a folyamat Magyarország szempontjából nézve erősen hasonlít majd a 2004-es európai uniós csatlakozás után előállt helyzethez. (MTI)


4 KISALFÖLDI GAZDASÁG

•KAMARAI RENDEZVÉNY •

a digitalizáció

2016. 5.szám

A FEnnTArThATó gAzdAsÁg KUlcsA A MKIK elnöke, Parragh lászló úgy véli, a digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, és szerinte a digitális eszközök használatával a gazdasági növekedés is felgyorsítható lenne. győrben tartották a Modern vállalkozások Programja - vállalkozz digitálisan! című projekt nyitókonferenciáját május 19-én.

A kamarai elnök szerint olyan tananyagot tanítani ma már szükségtelen, amit az internetről tíz másodperc alatt le lehet tölteni.

Az MKIK elnöke jelezte: a most induló kormányzati program keretében 127 településen mutatják be a mikro-, kisés közepes vállalkozások digitalizációját elősegítő lehetőségeket. A találkozókon a vállalkozókat tanácsadással segítik, emellett egy olyan minősítő rendszerbe is szeretnék bevonni őket, amely segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a pályázatokon. Parragh László hangsúlyozta: a hazai kkv-k jelentős része nem használ digitális technológiát, ez nagy versenyhátrányt jelent számukra, mert ma a tudás és a határok lebontása a digitális világban érhető el a legkönnyebben.

hasznos, és ki lehessen venni belőle, ami elavult. A kamarai elnök szerint olyan tananyagot tanítani ma már szükségtelen, amit az internetről tíz másodperc alatt le lehet tölteni.

Az ÁFAcsÖKKEnTés Is sEgíT

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a kormánynak az a meggyőződése, hogy a digitalizáció összetett, átfogó társadalmi jelenség, amelyre nem technológiai, vagy gazdasági kérdésként kell tekinteni, hanem mint olyan jelenégre, ami a mindennapokat átszövi. Emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére is, amely szerint

2017. január 1-jétől a kormány a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra, 2018. január 1-jétől pedig 5 százalékra mérsékli az internethasználat általános forgalmi adóját.

Deutsch Tamás elmondása szerint a kormány erre vonatkozó elképzelését valamennyi párt támogatta, azt már csak a parlamentnek kell elfogadnia. Úgy vélte, eredményes volt az internetről szóló nemzeti konzultáció, mert a társadalmi véleménynyilvánítás a lehető legnagyobb mértékben segíti elő a digitalizációt. Hozzátette: a Digitális jólét programban a jövőben is számítanak minden magyar vállalkozás együttműködésére és támogatására.

A program legfőbb célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják a felhő szolgáltatásokat.

Hozzáfűzte: a német gazdaság kiemelt orientációja jelenleg a digitalizáció fejlesztése, és ha a magyar beszállítók vagy üzleti partnerek ezzel nem tartanak lépést, akkor kiszorulhatnak arról a piacról. Véleménye szerint a digitális technológiák oktatásával "jelenleg nagyon rosszul állunk", ezért át kell tekinteni az alaptanterveket, hogy be lehessen építeni azt a tudást, ami

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos (b) és Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz Digitálisan! projekt nyitókonferenciáján a győri Nemzetközi Kereskedelmi Központban 2016. május 19-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba


2016. 5.szám

• KAMARAI RENDEZVÉNY •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

5

A Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz Digitálisan! projekt nyitókonferenciája a győri Nemzetközi Kereskedelmi Központban. A konferenciát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Informatika a Társadalomért Egyesület és a Kormányzati Fejlesztési Ügynökség rendezte. MTI Fotó: Krizsán Csaba Az AlFÖldTől IndUl Az orszÁg FElé

Kara Ákos, a Nemzetgazdasági Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára arról beszélt a konferencián, hogy a kormány abból indul ki, hogy hamarosan minden magyar munkahelyen szükség lesz digitális tudásra. Ezt szolgálja egyebek között az a képzési program is, amely keretében összesen kétszáz hátrányos helyzetű ember számára oktatnak digitális kompetenciákat. A képzés pilot programja már elkezdődött az Alföldön, szeptembertől pedig országszerte elindul.

A jelenlegi tanácsadási és ösztönző program mellett összesen 40 milliárd forint digitalizációt elősegítő fejlesztési forrásra pályázhatnak a vállalkozások. Jelenleg mintegy háromezer, a nyártól további négyezer vállalkozást szeretnének elérni.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarországnak több mérnökre és informatikusra van szüksége, ezért hamarosan elindul a szakok népszerűsítését szolgáló pályaorientációs program is. Ennek Budapest és Debrecen mellett Győr lesz az egyik kiemelt helyszíne. (MTI, fotók: Krizsán Csaba)

A program legfőbb célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják a felhő szolgáltatásokat


6 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• OKTATÁS •

2015.5.szám

A rÁbAPATonAI „rumini a digitális világban” ProjEKT KülÖndíjAs lETT Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkötelezett a digitális pedagógia elterjesztése és a digitális készségek fejlesztése mellett, ezért kezdeményezésére első alkalommal került megszervezésre az iskolákban a digitális Témahét április negyedike és nyolcadika között.

A Digitális Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílt az általuk választott témákat digitális eszközökkel és módszerekkel feldolgozni. A részt vevő pedagógusok szakmai tapasztalatokkal, a tanulók élményekkel, az intézmények pedig értékes eszközökkel gazdagodtak. Az EMMI a Témahét koordinálására az Informatikai Vállalkozások Szövetségét (IVSZ) kérte fel. Az informatikai vállalkozások felelősséget vállalnak a jövő generációinak a digitális világra való felkészítésében, ezért büszkén nyújtottak jelentős támogatást a program megszervezéséhez.

A Digitális Témahét keretében kiírt pályázatok nyertesei 2016. április 26-án, ünnepélyes keretek között vehették át a díjakat. A Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola különdíjas lett. Projekt címe: Rumini a digitális világban. Nyereményük egy érintőképernyő (VIVIDtouch VTE-3200 interaktív érintőképernyő + VIVIDtouch hordtáska) a Steljes Evropa jóvoltából. Tuboly Rita ismerteti a felkészülést és a projektet az iskola honlapján. Igazán izgalmas, eseménydús felkészülés volt. Részlet a beszámolóból: első ízben került megrendezésre a Digitális Témahét, amelyen iskolánk is részt vett egy projekttel és több programmal. A felsős tanulókkal informatika órákon foglalkoztunk az internetbiztonsággal, készítettünk plakátokat, bemutatókat PowerPoint-ban, a kisebbek pedig játék segítségével ismerkedtek meg az internet veszélyeivel. A 3. osztályos tanulókkal éppen Berg Judit: Rumini című meseregényét dolgoztuk fel magyar nyelv és irodalom órákon, így elhatároztuk, ezzel a témával foglalkozunk interaktívan ezen a héten. Projektünk címe: Rumini a digitális világban. Első lépésként a tervezésre került sor. A kolléganővel összegyűjtöttük az ötleteket, majd elkészítettük a projekthálót. Április 4-én elkezdtük projektünk megvalósítását olvasásórán. Először összegyűjtöttük a kedvenc szereplőket, természetesen indoklással. A Popplet alkalmazással közösen készítettünk egy gondolattérképet is. A projekt teljes megismeréséhez lásd az iskolai beszámolót itt >>


2016. 5.szám

• ESEMÉNYEK •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

7

győr belvárosi KeresKedőK AlAPíTvÁnyI TAnÁcsKozÁsA és TÁjéKozTATó FórUMA

A kamara kereskedelmi tagozata május 19-én tájékoztató fórumot szervezett a győri kereskedők számára. Most is aktuális, sokakat érintő témákról hallgathattak előadásokat a résztvevők szakértőink tolmácsolásában. A TéMÁK

Új TEvéKEnységI KÖrÖKrE terjesztiK Ki az online PénztárgéPeK használatát

A kamara (gyMsKIK) a nAv megyei igazgatóságával közösen 2016. június 15-én tájékoztató fórumot szervez azon vállalkozások képviselői számára, amelyek az 9/2016. (III. 25.) ngM rendelet alapján 2016. szeptember 30-tól, illetve 2017. január 1-től kötelezetté válnak online pénztárgépek használatára. Főbb TEvéKEnységI KÖrÖK:

gépjármű-javítási, karbantartási tevékenység gépjárműalkatrész-kiskereskedelem motorkerékpár-alkatrész kereskedelem és javítás plasztikai sebészeti tevékenységet folytatók diszkót, illetve táncteremet működtetők ruházati tisztító szolgáltatás különböző fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások pénzváltók (2017. január 1-től) személyi szállító tevékenység pl. taxi, uber (2017. január 1-től)

Előadó: Dr. Lázár József, osztályvezető, Tájékoztatási Osztály, NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóság

Az előadás témáival kapcsolatban előzetes kérdésfeltevésre van lehetőség, amelyeket továbbítunk az előadók számára. Kérdéseiket a kertagtitkar@gymskik.hu e-mail címre várjuk 2016. június 13-ig!

A programon való részvétel mindenki számára INGYENES, de előzetes regisztrációhoz kötött! A részvételi szándékot az online jelentkezési lap kitöltésével lehet jelezni. Jelentkezési határidő: 2016. június 13.

Az online pénztárgép használatára kötelezett tevékenységek felsorolását ezen a linken található melléklet tartalmazza.

Győr Város új közterület használat szabályairól szóló rendelet, és reklámrendelet, a kereskedelmi üzleteket érintő bűncselekmények megelőzése, valamint az adatvédelmi törvényhez kapcsolódó bejelentési kötelezettségek.

Hatósági tájékozató anyagok a rendezvényen tárgyalt témákról >>

Új AKTIvITÁs Május 19-én a Győri Bevásárló Utcák Alapítványának megújult vezetése kerekasztal beszélgetést kezdeményezett a belvárosi kereskedőkkel, ahol a korszerű, versenyképes és vevőközpontú belváros igénye, a belváros imázsának európai mintára történő felvirágoztatása közös célként fogalmazódott meg. A felmerült igények, ötletek hasznos alapot teremtettek a sikeres, jővőbeli munkához. Kísérje figyelemmel az alapítvány működését facebook oldalukon >>

PErKAPU

KÖTElEző lEsz Az ElEKTronIKUs KAPcsolATTArTÁs A bírósÁgoKKAl. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései értelmében a jogi képviselővel eljáró fél, a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet, valamint a közigazgatási szerv 2016. július 1-től köteles elektronikus úton kapcsolatot tartani a polgári perben a bírósággal. E jogalanyok a hatályos szabályozás szerint a keresetlevelet elektronikus úton, általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével kötelesek benyújtani. A jelzett időpont előtt az elektronikus kapcsolattartást az érintettek önként választhatják. Az ezzel kapcsolatos,a Belügyminisztérium által kiadott tájékoztató az alábbiakban olvasható >>


8 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• ESEMÉNYEK •

2016. 5.szám

XIv. EUrorEgIonÁlIs KEnyérFEszTIvÁl és KézMŰvEs TAlÁlKozó győr, dunaKaPu tér, július 10. (8.00-15.00 óra)

Idén XIv. alkalommal kerül megrendezésre a győr-Mosonsopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozatának szervezésében az EUrorEgIonÁlIs KEnyérFEszTIvÁl és KézMŰvEs TAlÁlKozó.

Az évek során egyre növekvő rendezvény idén ÚJ HELYSZÍNEN, Győr belvárosában a megújult DUNAKAPU TÉREN várja minden eddiginél gazdagabb programmal és kínálattal az érdeklődőket. A kiállítóknak a rendezvényen való részvétel továbbra is térítésmentes. A Kenyérfesztivállal egy időben zajlik a helyiek körében népszerű termelői vásár, amely tovább növeli a rendezvény látogatottságát. A Kézműipari tagozat célja kezdetektől fogva a hagyományőrzés és a vállalkozások támogatása,

segítése az új piacszerzési lehetőségek felkutatásában. Erre biztosít lehetőséget minden évben az Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó, ahol a helyi péküzemek, cukrászatok, kézműves műhelyek mellett lehetőséget kapnak a környező országokból érkező pékségek is a bemutatkozásra, kapcsolatépítésre. A fesztivál keretein belül a látogatók megkóstolhatják a hagyományos, valamint a legújabb technológiával készülő kenyereket, péksüteményeket és kedvezményes áron vásárolhatnak is. A Kenyérfesztivál hagyományaihoz híven idén is versenyt hirdetünk az alábbi három kategóriában: 1. Kenyér 2. Pékáru 3. Díszmunka

jog és InForMATIKA: egy naP adatainK védelméért

A jog oldaláról a 20 millió forintos hatósági bírság rémképe, az informatika irányából teljes adatbázis elvesztése: ezeket a veszélyforrásokat kerülhetik el azok, akik részt vettek a gyMsKIK adatvédelmi workshopján. Bár már négy éve hatályban van, sok szervezet nem is hallott még az adatvédelmi törvényről, ennek nyomán nem is felel meg a szigorú előírásoknak – hangsúlyozták a szakmai nap előadói, Molnár Gábor, dr. Pataki Gábor és

A megmérettetésre a kiállító pékségek nevezhetnek termékeikkel. A versenyben kiállított termékeket a Magyar Pékszövetség által delegált szakmai zsűri értékeli és tesz javaslatot a különböző helyezésekre. Minden kategóriában az első három helyezettet díjazzuk, emellett különdíjak is átadásra kerülnek. A versenyen való részvétel ingyenes. A rendezvényt kulturális és gyerekprogram is színesíti, remek kikapcsolódást kínálva kicsiknek és nagyoknak. VÁRJUK KIÁLLÍTÓKÉNT, VÁSÁRLÓKÉNT, LÁTOGATÓKÉNT A XIV. EUROREGIONÁLIS KENYÉRFESZTIVÁL ÉS KÉZMŰVES TALÁLKOZÓN ÖNT ÉS EGÉSZ CSALÁDJÁT! Dr. Lakatos István, elnök Kézműipari Tagozat, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Schulmann Péter. Az L Tender-Consulting Kft. munkatársai arra az egyáltalán nem elhanyagolható tényre is felhívták hallgatóságuk figyelmét, hogy aki nem foglalkozik az általa kezelt adatok biztonságával, nem csak egy hatósági eljárást (és büntetést) kockáztat. – Nem az a kérdés, hogy ér-e valakit adatvesztés, hanem az, hogy mikor és mennyire volt rá felkészülve – hangsúlyozta előadásában Schulmann Péter, információbiztonsági szakreferens. Állítását két kollégája is alátámasztotta egy ismert magyarországi cég példájával, amelyet a hackerek nem csak egy több százezres adatbázisától szabadítottak meg, hanem amely így még egy hatósági büntetéssel is „gazdagodott”, mivel nem óvta a törvényeknek megfelelően informatikai rendszerét. A workshop legfontosabb információi itt olvashatók.


2016. 5.szám

• sIKErEK •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

chAI lATTE: aranycsillagot KaPott a tutti legújabb fejlesztése

9

A 30 éves jubileumát idén ünneplő Tutti élelmiszeripari Kft. az elmúlt három évben évente 30%-os exportnövekedést ért el, és ma már az egymilliárdos magyar exportőrök táborát erősíti.

A márciusban rendezett „Superior Taste Award 2016” íz-megméretésen az iTQi szakmai zsűrije közel 1 300 terméket díjazott, amelyek között 6 magyarországi nyertes volt. A Tutti keleties fűszerezésű, tejes tea italporát – a látvány, az íz, az állag és az illat kategóriákban elért pontok összesítéseként – a független bírák jónak minősítették és aranycsillaggal jutalmazták. „Harminc évvel ezelőtt fagylaltporok fejlesztésével alapoztuk meg sikeres vállalkozásunkat. Mára a hagyományos, közismert termékek mellett a különleges innovációk jellemeznek bennünket. Ilyen a legújabb, díjazott fejlesztésünk is, a gazdag indiai ízvilágú Chai Latte italpor, amellyel elsősorban az export piacokat célozzuk meg. Örvendetes, hogy a tavalyi instant Jegeskávé Italporunk három csillagja mellé egy újabb termékünk, újabb elismerésével gazdagodtunk.” – mondta Prohászka Ottó, a Tutti Kft. tulajdonosügyvezetője. Az iTQi – Európa egyetlen pártatlan szakmai testülete – által 2005 óta szervezett megméretésen minden terméket a saját kategóriájában jutalmaznak a bírák, szigorú érzékszervi vizsgálat során, egyéni vak kóstolás és laboratóriumi minőségvizsgálatok alapján. A zsűri 17 különböző nemzetiségű – az európai szakma élvonalába tartozó –, nemzetközi tekintélyű, köztük Michelin csillagos séfekből, bor- és italszakértőkből, sommelier-kből áll. A „Superior Taste Award díj” odaítélése során a kóstolók nem az éttermi előírásokat követik, hanem

szubjektíven értékelik a termékeket. Az étel- és italszakértő ítészek a nevezett termékeket három kategóriába sorolják: az 1 arany csillag esetében 70-80% közötti értékeléssel jó, a 2 arany csillagnál 80-90% közötti értékeléssel

Az sMr lett az év gyára

A Samvardhana Motherson cégcsoport tagja, a visszapillantó tükör rendszereket gyártó SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) magyarországi leányvállalatának teljesítményét újabb díjakkal ismerték el. Az Év Gyára pályázaton az SMR Hungary Bt. két kategóriában is első díjat kapott. Bővebben itt!

figyelemre méltó, a 3 arany csillagnál pedig több mint 90%-os az értékelés, és kivételes a minősítése. A díj hivatalos átadójára június másodikán, Brüsszelben került sor. Bővebben:www.tutti.hu

jUbIlÁló iPari vállalKozásoK

A kamara Ipari tagozata személyesen adott át emléklapokat jubiláló kamarai tag vállalkozások számára. Bővebb információ itt található!


TEvényEségünK MérlEgE

10 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

2016. 5.szám

2005-2015

Március, április a mérlegkészítés ideje. így teszünk mi is, de most egy kicsit másképp. Több mint tíz év munkáját tesszük mérlegre.

2004-ben az akkori elnökség prioritásként a kamara elfogadottságának javítását, a minőségbiztosítási rendszer bevezetését és kommunikációs paradigmaváltást jelölte meg. ElsőKénT nézzüK A lEgFonTosAbb FElAdAToK TEljEsüléséT.

1. IMAgE éPíTés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamra munkájával elérte, hogy megyei szinten a gazdasággal összefüggő kérdésekben kikerülhetetlen. Nagyon fontos eredménynek értékeljük a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával kialakított mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt munkahelymegtartó pályázatot. 2009-ben és 2010-ben összesen 250 mFt támogatással, kb. 500 munkahely megtartása vált lehetővé.

A Szécheényi Egyetem Kautz Gyula karával közösen kidolgoztuk egy a gazdasági kamarákról szóló féléves tananyagot, melyet az egyetem 2011. őszi szemeszterétől hirdet meg, választható kreditpontos tantárgyként. Az egyetem műszaki karával sikeres az együttműködés, elsősorban innovációs és K+F programokban. Tagjaink mentorként támogatták a SZE Tudásközpontjának Üzleti Modell versenyét. A Lapcom 2010-ben felajánlotta a Presztízs díjban való partneri közreműködés lehetőségét.

Kamaránk elnöksége 2010-ben megalapította a Kamarai Presztízs majd 2011-ben az Ikarosz Innovációs díjat, melyeket minden évben a Presztízs Gálán adunk át.

GyMS KIK elnöksége 2014-ben megalapította a szociálisan rászorult helyzetű szakmunkástanulókat támogató Jerfy Díjat, melyet első alkalommal 3 tanuló a pályaválasztási kiállításon vehetett át. Az Elnökség által


2016. 5.szám

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

11

alapított díj sikerét jelzi, hogy 2015. év folyamán csatlakozott a díj adományozóihoz a Professió is. Ezen túl külső cégként a ProMinent Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság és a SMR Automotive Mirror Technology Hungary Betéti Társaság is 1-1 fő ösztöndíjas támogatását vállalta. Kamaránk két Alapítványt hozott létre vállalkozói kezdeményezésre. A Belvárosi Bevásárló Utcák Alapítvány évek óta ellátja a kereskedők érdekképviseletét és részt vállal az Adventi Vásár szervezésében, melyet kiadvánnyal is támogat. Az Ipartörténeti Alapítvány céljainak elérése forráshiány miatt nem tudott előre jutni. 2014-ben kamaránk elnöksége új kuratóriumot bízott meg, amelytől új lendület várható az alapítvány munkájában. Elismertségünket jól mutatja az Évköszöntő Fogadásunk sikere, látogatottsága, ahol a megye közéletének szinte minden szereplője részt vesz.

2. MInőségbIzTosíTÁs

Nagyon fontos feladat volt a minőségbiztosítási rendszer bevezetése. Ez a garanciája kamaránk folyamatos megújulásának, a szolgáltatási színvonal javításának. A tagi és munkatársi elégedettség mérések eredményeinek feldolgozása alapozta meg az új feladatokat, akciókat, aminek eredményeként tudtunk megfelelni a változó igényeknek. Munkánk eredményeit tanúsítások és minőség biztosítási díjak is igazolják.

2005-től folyamatosan ISO 9001:2001 2006 Shiba oklevél 2008 EFQM Comitted to Excellence fokozat 2009 ExcellenCert elsőként az országban 2013 EFQM Recognised for Excellence 4 * 2013 Pályázat a Nemzeti Minőségi díjra 2014-ben Shiba Díj pályázatot nyertünk a Városi Minőségi díj projekttel.

IJASA-SHIBA díjátvétel 2015. januárjában (Shiba professzor és Dinnyés Előd titkár).

Elismertségünket jól mutatja az évköszöntő fogadásunk sikere, látogatottsága, ahol a megye közéletének szinte minden szereplője részt vesz.

3. KoMMUnIKÁcIó

A kommunikációs paradigmaváltást jól mutatja az alkalmazott média mix eredményessége. Kisalföld, Hírcity, Győr Plussz, Oxigén Média. A Kisalföldi Gazdaság teljes megújításával az egyik legszínvonalasabb kamarai magazin lett, elkészült elektronikus változata is, a lapszámok látogatottsága meghaladja az 5 ezer olvasót. Web oldalunk 2005. után 2013-ban újra megújult, látogatottsága megnőtt, ma havonta 17-19 ezer látogatónk van. Hasonlóan méltán népszerű informatív hírlevelünk is, melyet ma már 15 ezer vállalkozásnak küldünk. 2015-től három, információs, programajánló és az Enterprise Europe Network hírlevele jelenik meg. 2014-ben ötödik alkalommal adtuk ki a Régió TOP 100 kiadványát a Lapcom és NAV együttműködésével. 2014-ben megjelent Facebook oldalunk és megkezdtük az on-line kommunikációs stratégia megvalósítását.


12 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

2016. 5.szám

4., rEndEzvényEK

2006-2015 KÖzÖTT KÖzEl 1600 rEndEzvényT TArToTTUnK, MElyEn KÖzEl 58 000 Fő vETT részT.

A 2012-ben megválasztott elnökség a rendezvények szervezésében decentralizálást határozott el. Megnövelte a tagozatok térségek kereteit és a programok szervezését a tagozatokra bízta. Mindennek eredményeként a tagság és a vállalkozói közösség elvárásainak jobban megfelelő kínálat alakult ki 2013. január és 2015. december között 665 rendezvényt tartottunk, melyen 35 635 vállalkozó vett részt. KlUbjAInK lÁTogAToTTsÁgA jElEnTős

-

Könyvelői Klub hr Klub Kamarai szalon Plato Klubé

-

KKv Klub munkaügyi Klub társasházkezelők Klubja vagyonvédelmi Klub jövedéki Klub nyelvi Klubok gymsKiK női Klub

Új KlUboK AlAKUlTAK:

2010-ben külön hangsúlyt kapott a 120 éves jubileum, 2015-ben pedig a 125 éves jubileum méltó megünneplésére került sor.

KIEMElT rEndszErEs rEndEzvényEInK:

-

évköszöntő fogadás Kézműves bál turisztikai szakma bálja Kenyérfesztivál szakmák harmóniája miénk a szakma

2014. év kiemelkedő eseménye „A Kézművesség 1000 éve a Kárpát-medencében” rendezvény, melynek kamaránk adott otthont. MA MÁr TÖbb nEMzETKÖzI KonFErEncIA rEndEzésI jogÁT Is ElnyErTüK és sIKErEsEn lEbonyolíToTTUK

- enterprise europe network Kommunikációs training, 2009-ben két alkalommal, 2010-ben egy alkalommal - 2010 ready for equity projektzáró, programindító konferencia - 2011 április 14-15 centrope akadémia- nemzetközi konferencia - 2011 nemeztközi konferencia a duális képzésről a duna menti Kamarák szövetségével -2013 een magyar Konzorciumának országos konferenciája -2013-ban aKj autóipari konferencia


2016. 5.szám

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

13

5. PÁlyÁzATI TEvéKEnység

Pályázati munkánk eredményeként kamaránk gazdálkodása kiegyensúlyozott, kevésbé függ a tagdíjaktól és szélesebb szolgáltatási kínálat kialakítását tette lehetővé.

1 273, m Ft Mindösszesen

forrást nyertünk el a vizsgált időszakban. 5.1 Európai Uniós és regionális pályázati munkánk eredményeként 2005 óta összesen:

346,5 mFt

pályázati forrást nyertünk el, melyből konferenciákat, és a vállalkozások számára értékes szolgáltatásokat tudtunk megvalósítani. Pályázati munkánk eredményeként kamaránk gazdálkodása kiegyensúlyozott, kevésbé függ a tagdíjaktól és szélesebb szolgáltatási kínálat kialakítását tette lehetővé. Ma már elértük, hogy sok meghívást kapunk a környező országokból különböző projektekbe, elismerve ezzel szakmai hozzáértésünket, a megye gazdasági potenciáljának jelentőségét.

5.2 MKIK koordinálásával közvetített pályázatok. MKIK-val együttműködve 2005- 2015 között összesen:

926,9 mFt

pályázati forrást nyertünk el, melynek segítségével legfőképp a szakképzési feladatok ellátását végeztük el, emellett ebből finanszírozzuk a Békéltető Testület, az Iparjogvédelmi tanácsadói feladatok ellátását valamint Innovációs feladatokat, külgazdasági kapcsolatépítést és Területi Szakértői Szervezet működését biztosítjuk.

Szakképzés terén a fejlődés folyamatos, míg 2005-ben 1046 tanulószerződést gondoztunk, ma már 2 376-ot, ez országosan is jelentős szám.

Békéltető Testületünk az országban a harmadik a tárgyalt ügyek számát tekintve, 2015-ben 470 ügyet tárgyalt.

Új KéPzésEKET IndíToTTUnK vÁllAlKozÁsoK részérE:

-

felelős műszaki vezetők továbbképzése auditor képzés Környezetvédelmi termékdíj tanfolyam ms Projekt management képzés

ÖszTÖndíjAK:

- 2010. szeptember-2011.május mika norbertné horváth tímea - robert bosch alapítvány carl friedrich gördeler Kollégium - Közép-európai vezetőképző Program 10. évfolyam - 2011. maász dávid - understanding china – eurochambres ösztöndíj - 2012. hanczné mező edina - izrael management training


14 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

6. szolgÁlTATÁsI bEvéTElEK

Kamaránk okmányhitelesítésből, Széchényi Kártya ügyintézéséből, Mesterképzés és OKJ tanfolyamok szervezéséből, tanfolyamok, rendezvények részvételi díjaiból, a Kisalföldi Gazdaság hirdetési tevékenységéből a vizsgált időszakban összesen:

667,7 mFt

bevételt ért el, melyből fedezte a költségeket és hozzájárult működési feltételeink javításához.

2016. 5.szám

7. rEgIszTrÁcIós KAMArAI hozzÁjÁrUlÁs

A kamarai törvény 2011. évi módosításával minden társas és egyéni vállalkozónak - amelyek a Kereskedelmi és Iparkamarákhoz tartozó tevékenységet folytatnak – regisztrálni kell és évi 5000 Ft hozzájárulást szükséges fizetniük a kamarák működésének támogatására. Az ebből eredő bevétel egy részét kamaránk elnöksége 2012-ben és 2013-ban is a kamarai tagvállalkozások fejlesztéseinek támogatására fordította. A vállalkozásoknak lehetősége nyílt Iparjogvédelem, Informatikai fejlesztések, Minőségirányítási rendszerek kialakítása, Pályázatkészítés, Kamarai szervezésű képzéseken való részvétel, Kamarai mesterképzésen való részvétel, Gyakorlati képzési adminisztráció, Kamara által szervezett szakmai utakon, kiállításokon, vásárokon való részvétel, Kis értékű eszközbeszerzés valamint Online pénztárgépek beszerzésére témákban támogatás szerzésére.

A növekvő igényeknek megfelelően bővítettük az ügyfélszolgálatot Győrött, Kapuváron pedig irodát nyitottunk és korszerűsítettük az informatikai rendszerünket. Megdupláztuk a térségek tagozatok költség-kereteit.


2016. 5.szám

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

8. gAzdÁlKodÁs

KISALFÖLDI GAZDASÁG

15

Kamaránk működését alapvetően a tagdíjbevétel pályázati bevételek és a regisztrációs hozzájárulás biztosítja.

Stratégiai célkitűzéseink eredményes megvalósításához más forrásokat is meg kell szereznünk Látható, hogy a működés biztosításához, a színvonalas szolgáltatások, programok biztosításához szükséges források munkánk eredményeképpen jelentős mértékben növekedtek, miközben a tagdíjbevételeink stagnáltak.

A székház állagmegóvása mellett jelentős felújításokkal gondoskodtunk az „A” kategóriás színvonal fenntartásáért. Baross, Klauzál, Szávay, Panoráma, Halbritter termek festése, padozat cseréje. Jerfy terem kialakítása a Kék Duna Rádió területének beépítésével. Üzleti tárgyalót alakítottunk ki a negyedik emeleten. A második emeleten a lehetséges bővítéssel 80 m2 hasznos alapterülettel

növeltük a bérbe adható irodaterületünket. 2014-ben a székház klímarendszerének felújítását, a Baross terem és aula gépészeti és belsőépítészeti felújítását végeztük el. Mindennek köszönhetően irodáink kihasználtsága 80 % körül van, konferenciatermeink kihasználtsága is megfelelő. Bérleti díjainkat a nehezedő piaci helyzetben is tudjuk tartani.


16 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

2016. 5.szám

9. TAgléTszÁM AlAKUlÁsA

Tíz év alatt 940 új tagvállalkozó lépett kamaránkba. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi tagság közel kétharmada a végzett munkánk eredményeként lépett kamaránkba és aktívan részt vesz a vállalkozói közösség építésében.


2016. 5.szám

ÖsszEgzés

• KAMARAI MÉRLEG 2005-2015 •

Érdekes tíz év volt sok munkával és sok eredménnyel. Kritizálhatjuk, hisz ez segít a továbblépésben, de legyünk büszkék, azt gondolom van mire. Tíz év alatt a hazai kamarai rendszer élcsapatába kerültünk. Most arra készülünk, hogy meg tudjunk felelni a kamarai rendszerre váró újabb kihívásoknak. Ma már a

KISALFÖLDI GAZDASÁG

17

példák az európai kamaráknál vannak. Újabb kapcsolatokat kell építenünk és minden lehetőséget meg kell ragadnunk a vállalkozások érdekében határon innen és túl. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki ez alatt a tíz év alatt segítette munkánkat. Dinnyés Előd, a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára

Egyre népszerűbb „A kamara a vállalkozásokért” féléves, kreditpontos tantárgy a Széchenyi Egyetem diákjai között. Kamarai tag vállalkozás vezetők, választott tisztségviselők és kamarai vezető munkatársak adnak tájékoztatást, működnek közre mentorként a diákok csoportjai által kidolgozott üzleti tervek értékelésében, a tanulságok megosztásában. A tantárgy részei a céglátogatások is.


KEdvEző üzlETI hElyzET, tovább javuló váraKozásoK 18 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• GAZDASÁGKUTATÁS •

2016. 5.szám

A GVI vállalati konjunktúra vizsgálatának eredménye szerint (válaszoló vállalkozások száma: 3.178) tovább folytatódtak és erősödtek a 2013 áprilisa óta megfigyelhető pozitív változások: a magyar vállalkozások kedvezőbbnek ítélik üzleti helyzetüket, mint fél évvel ezelőtt és üzleti várakozásaik is tovább javultak. gvI konjunktúra mutató értéke az októberi +45 pontról 2016 áprilisra +49 pontra nőtt, amely a legmagasabb érték a felvétel kezdete, 1998 óta. A bizonytalansági mutató értéke nem változott az előző félévhez képest, jelenleg is 47 ponton áll. Ez utóbbi arra utal, hogy a legutóbbi, októberi felvételhez képest a magyar vállalkozások körében nem változtak a pozitív tendenciák megítélésére vonatkozó eltérések. gAzdAsÁgI KÖrnyEzET

Németország gazdasági teljesítménye jelentős hatással van a magyar cégek üzleti klímájára. Németország Magyarország kiemelkedő külgazdasági partnere, az Európai Unió meghatározó gazdasága. A német GDP alakulását illetően a müncheni Ifo Intézet előrejelzései szerint 2016-ban a növekedés enyhe visszaesése várható (a tavalyi 1,7%-os növekedési ütemet idén 1,6%-os növekedési ütem követheti.) Hasonló tendenciát vár az Ifo az euróövezet egészében (a tavalyi 1,6%-os ütem idén várhatóan 1,4% lesz). Az előrejelzések szerint Németország esetében 2017-ben 1,5%-os GDP növekedési ütem várható. Az euróövezetben viszont ütemnövekedésre lehet számítani: az idei 1,4% után jövőre a GDP 1,6%-os bővülését várják. Hazai gazdasági környezet A magyar gazdaság válságból való kilábalásának adatai

arra mutatnak, hogy Magyarországon a GDP szintje később érte el a válság előtti szintet, mint Lengyelország, Szlovákia, Csehország, illetve Románia esetében. Továbbra is a válságból való lassú kilábalás jellemzi a magyar gazdaságot: a német gazdaság már 2011 első negyedévében elérte a válság előtti szintet. A magyar és a német gazdaság közötti olló 2013 óta csökken és 2016 első felében is e tendencia folytatódására lehet számítani. A válság második hulláma 2012-ben érte el Magyarországot, majd a GDP visszaesése 2013-ban emelkedésbe fordult. Az ipari termelés volumene 2016 februárjában-0,8%-os csökkenést mutatott az előző havi adathoz képest, miközben az előző év azonos időszakának szintjét 5,4%-kal múlta alul. üzlETI hElyzET és vÁrAKozÁsoK

Az áprilisi adatok szerint a vállalatok véleménye a jelenlegi és jövőbeli üzleti helyzetükről 2016 első félévében további fellendülést vetít előre. Így a már 2013 áprilisa óta tartó javuló tendencia folytatódik: a magyar vállalatok véleménye továbbra is a „Fellendülés” tartományában helyezkedik el. Áprilisban a válaszadó cégek átlagos kapacitáskihasználtsága 77% volt, ami 3 százalékponttal alacsonyabb, mint októberben volt. A kapacitáskihasználás az iparban (82%) és a kereskedelemben (76%), a nagyvállalatoknál (82%), a döntően külföldi tulajdonban lévő cégeknél (85%) és a


2016. 5.szám

• GAZDASÁGKUTATÁS •

döntően exportáló cégeknél a legmagasabb (84%). A legalacsonyabb értéket az építőipar (72%) esetében, a mikro cégeknél (65%), a kizárólag belföldre termelőknél (73%) és a tisztán hazai tulajdonban lévő cégeknél (75%) mutatja. Az elmúlt hat havi értékesítés egyenlegmutatója három pontos csökkenést követően +18 pontos szintet ért el. A vállalatok jelenlegi üzleti helyzetüket 3 ponttal kedvezőbben jellemezték az őszi eredményekhez képest, az egyenlegmutató így 37 pontra emelkedett. A legkedvezőbb helyzetről az ipari cégek számoltak be (55 pont), míg a legkedvezőtlenebbről az építőiparhoz tartozó vállalatok. Világosan látszik a külpiacokon való jelenlét és a külföldi tőke pozitív hatása a vállalatok helyzetére: a döntően exportáló, illetve a túlnyomórészt külföldi kézben lévő cégek egyenlegmutatói rendre magasabban alakulnak, mint a kizárólag belföldre termelő, illetve belföldi illetőségű vállalatokéi (rendre 66, illetve 70 pont, valamint 18, illetve 26 pont). A cégnagyság szerint komoly eltérések tapasztalhatóak az egyenlegmutatót illetően, ugyanis míg a legfeljebb 9 fős vállalkozások rendkívül alacsony, -2 pontos értékkel jellemezhetőek, addig a 10-49 fős vállalatok körében 24 pontot, az 50-249 fős cégeket tekintve 46 pontot, a 250 fő fölötti nagyvállalatok esetében pedig 56 pontot mutat az indikátor.

KISALFÖLDI GAZDASÁG

19

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja, hogy elméletileg és empirikusan megalapozott ismereteket és elemzéseket nyújtson a magyar gazdaság és a magyar vállalkozások helyzetét és kilátásait befolyásoló gazdasági és társadalmi folyamatokról. A jelenlegi üzleti helyzet értékelése arra mutat, hogy ezt a döntően külföldi tulajdonban lévő, exportáló nagy iparvállalatok „húzzák fel”, feltehetően azok, amelyek Németországba exportálnak. Világosan látszik tehát a német gazdaságban tapasztalható gazdaságélénkülés hatása a magyar gazdaságra. Az üzleti várakozások mutatója a gazdasági ágakat tekintve az ipari vállalatok körében érte el a legmagasabb értéket (49 pont), a többi ágazatban ennél jóval kedvezőtlenebb várakozások jellemzőek (építőipar: 7 pont, kereskedelem: 32 pont, egyéb gazdasági szolgáltatás: 16 pont). Az üzleti helyzettel kapcsolatban ismét a döntően külföldi tulajdonban lévő (61 pont), illetve az exportorientált cégek (57 pont) fogalmazták meg a legpozitívabb várakozásokat külföldi befolyás és kötődés szerint vizsgálva a vállalatokat. Az egyenlegmutató a 10 főnél kisebb létszámmal jellemezhető vállalati körben negatív (-3 pont),

A magyar gazdaság válságból való kilábalásának adatai arra mutatnak, hogy Magyarországon a GDP szintje később érte el a válság előtti szintet, mint Lengyelország, Szlovákia, Csehország, illetve Románia esetében.


20 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• GAZDASÁGKUTATÁS •

2016. 5.szám

A jelenlegi üzleti helyzet értékelése arra mutat, hogy ezt a döntően külföldi tulajdonban lévő, exportáló nagy iparvállalatok „húzzák fel”, feltehetően azok, amelyek Németországba exportálnak. Világosan látszik tehát a német gazdaságban tapasztalható gazdaságélénkülés hatása a magyar gazdaságra.

az ennél nagyobb méretű cégek esetében pedig pozitív értékű (10-49 fős: 22 pont, 50-249 fős: 41 pont, 250 fősnél nagyobb: 48 pont). Itt is ugyanúgy, mint az üzleti helyzetnél a döntően külföldi tulajdonban lévő, exportáló nagy iparvállalatok pozitív hatását látjuk. Feltehetően itt is a német gazdaságban tapasztalható gazdaságélénkülés magyar gazdaságra gyakorolt hatását érhetjük tetten. MUnKAErő-KErEslET

A vállalkozások a következő fél évben is a munkaerőkereslet növekedésére számítanak: az egyenlegmutató +18 ponton áll, ennél magasabb értéket csak 2015 áprilisában mértünk az eddigi adatfelvételek során, azonban az előző félévhez képest nem változott a mutató értéke. Ezek szerint a következő hat hónapban továbbra is a munkaerőkereslet bővülésére számíthatunk a versenyszektorban. A gazdasági ágak szerint vizsgálva az adatokat az ipari és a kereskedelmi cégek bővülő munkaerő-kereslete emelhető

ki (24, illetve 17 pont). A gazdasági szolgáltatást végző vállalatok esetében 4 ponton, az építőipari cégek esetében 14 ponton áll a mutató értéke. A döntően külföldi tulajdonban álló vállalatok körében számíthatunk a leginkább a munkaerő-kereslet növekedésére (körükben 37 pontos értéket vett fel a mutató), a döntően hazai kézben lévő cégek esetében 12 pont, a részben külföldi tulajdonban lévő vállalkozások esetében 16 pont a mutató értéke. A vállalatokat exporttevékenységük szerint nézve elmondható, hogy a külföldön értékesítő cégek körében nagyobb munkaerő-kereslet várható, mint a belpiacra termelők esetében. A 250 fő feletti létszám-kategóriákban lehet nagyobb mértékű munkaerő-felvételre számítani, ezen szegmensben a mutató értéke 23 pont, míg a kisebb, de legalább 10 főt foglalkoztató vállalatokat magukba foglaló csoportokban a munkaerő-kereslet szerényebb bővülése várható (10-49 fős: 16 pont, 50-249 fős: 20 pont). A legfeljebb 9 fős cégek körében a munkaerő-kereslet stagnálására számíthatunk. További részletek itt.


2016. 5.szám

• GAZDASÁGKUTATÁS •

lAssÚ nÖvEKEdés

KISALFÖLDI GAZDASÁG

21

az ifo, az insee és az istat Közös előrejelzése az eurózóna gazdaságára

Az alábbiakban a német Ifo, a francia Insee és az olasz Istat intézetek közös, az eurózóna gazdaságának várható alakulásáról szóló előrejelzését foglaljuk össze. Az előrejelzés szerint 2016-ban az eurozóna folytatja lassú talpraállását. 2016 első három negyedévében 0,4%-os gazdasági növekedés várható negyedévenként, melynek hajtóereje elsősorban a belső kereslet dinamikus bővülése lesz. A nyersanyagárak esésének következtében nő a háztartások vásárlóereje, ami erősíti a magánfogyasztást, míg a menekültek beáramlása, elsősorban Németországban várhatóan növeli az állami kiadások és transzferek mértékét. Az előrejelzés szerint a fogyasztói árindex 2016 második negyedévében negatív marad, majd a harmadik negyedévben várhatóan kis mértékben emelkedni fog. A felvázolt forgatókönyvhöz tartozó kulcsfontosságú, lefelé irányuló kockázatot jelent a fejlődő országok – különösen Kína – gyengülő kereslete, ami az export esését, és így a piaci bizonytalanság növekedését valamint az eurózóna vártnál gyengébb növekedését okozhatja.

növekedése várható a fogyasztás és a transzferek körében, ami szintén az eurózónán belüli belső kereslet bővülésének irányába hat. A befektetések növekedése az előrejelzés szerint szintén hozzájárul az erősödő belső kereslethez. Az Európai Központi Bank monetáris politikájának hatására a kamatlábak várhatóan alacsony szinten maradnak, ami a fennálló vállalati hitelek bővülésének kedvezhet az előre jelzett időszakban. Az elemzők tehát azt várják, hogy a következő három negyedévben a befektetések tovább növekednek (+0,5%, +0,6% és +0,7%). Az olajárcsökkenés és a kapacitáskihasználtság bővülése az eszközberuházások dinamikus növekedését eredményezheti a következő negyedévekben, annak ellenére, hogy a vállalati felmérések a termelés és a megrendelések várt mértékének enyhe visszaesését jelzik az első negyedévre vonatkozóan. A gazdasági növekedés gátja elsősorban a fő kereskedelmi partnerek gazdasági aktivitásának visszaesése, ebből adódóan pedig a nettó export csökkenése lehet 2016 első félévében.

FEllEndülő IPArI TErMElés

A legfrissebb vállalati felmérések szerint tovább folytatódik az eurózóna gazdaság tapasztalt mérsékelt (0,2%-os) növekedés után az ipari termelés az utolsó negyedévben 0,4%-kal nőtt. 2016 első negyedévében ez a tendencia folytatódik, az előző időszakhoz viszonyítva jelentős, 0,9%-os növekedés várható elsősorban az ipari termelés januárban tapasztalt kiugró bővülésének köszönhetően. Az ipar üzleti klímája azonban kis mértékben romlott, a külső kereslet csökkenése – különösen Kína felől – pedig várhatóan csökkenti a fejlett országok exportját, így a növekedés némiképp lassulni fog, 2016 második negyedévében 0,3%-os, míg a harmadiknegyedévben várhatóan 0,5%-os lesz. A gdP lAssÚ nÖvEKEdésE

Az előrejelzések szerint az eurózóna gazdasági növekedésének lassú fellendülése 2015 utolsó időszakához hasonlóan folytatódik a következő negyedévekben, amelyet elsősorban a belföldi kereslet javulása ösztönöz majd. Mindent egybevéve a térség GDP-je negyedévenként 0,4%-kal nő 2016 első három negyedévben. Míg 2015 utolsó negyedévében a lakossági fogyasztás bővülése lelassult, 2016-ban az előrejelzés negyedévenként 0,5%-os növekedést vár, köszönhetően a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének növekedésének, amelyet a foglalkoztatás folyamatban lévő javulása és a közelmúltbeli olajárcsökkenés tesz lehetővé. A 2015 óta fennálló menekültáradat hatásaként, különösen Németországban, a kormányzati kiadások

Az euró értékvesztésének pozitív hatásai szintén enyhülnek, ami a belső kereslet bővülésével párhuzamosan az import növekedéséhez vezethet.


22 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• GAZDASÁGKUTATÁS •

Pozitív értéKelést KAPoTT A nAv

a hazai KözhivataloK és intézményeK megítélése

Eredményeink szerint a nemzeti Adóés vámhivatalt a válaszadók többsége (inkább) pozitívan értékeli. A többi intézménnyel összehasonlításban azt láthatjuk, hogy a válaszadók legnagyobb része a kórházakat ítéli meg (inkább) negatívan. rEndőrség, KorMÁny, PArlAMEnT

Minden vizsgált időpontban nagyjából a válaszadók kétharmada vélte, hogy a kórházak működése (inkább) nem hatékony. A bíróságokról a válaszadók többsége (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezik, csakúgy, mint a rendőrségről, amelynek megítélése javult 2010-hez képest. A kormány működését szintén (inkább) pozitívan ítélik meg a válaszadók, azonban

2010-hez képest csökkent az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya. A parlament esetében kevésbé kedvező képet találtunk: a válasz-adók fele és háromötöde között mozgott az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya a vizsgált négy időpontban. 2010-hez képest 2016-ra pedig csökkent a parlamentet (inkább) hatékonynak tekintők aránya. AdóhIvATAl

A Nemzeti Adóés Vámhivatal (2010-re az APEH és a Vámhivatal eredményének átlagát közöljük) esetében minden évben elérte az 50%-ot az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya (2010: 50%, 2014: 66%, 2015: 55%, 2016: 61%). A semleges véle-

ménnyel rendelkezők aránya, illetve azok aránya, akik nem tudnak véleményt formálni az intézmény hatékonyságáról 2010-ben még 43% volt, 2014 és 2016 között pedig 28%35% között mozgott. Az (inkább) negatív véleménnyel rendelkezők aránya 2010 (5%) és 2015 között kis mértékben, de folyamatosan nőtt, így 2015-re elérte a 10%-ot, majd 2016-ra csekély mértékben csökkent arányuk (8%). Ha csak az inkább (pozitív) és az (inkább) negatív véleménnyel rendelkező válaszadókat vizsgáljuk, akkor azok véleménye, akik (inkább) hatékonynak látják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megítélését minden évben 90% körül alakult (2010: 88%, 2014: 91%, 2016: 89%), kivételt jelent ez alól 2015, amikor 85%-ra

2016. 5.szám csökkent az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya. KórhÁzAK

A kórházak hatékonyságának megítélése kapcsán is azt láthatjuk, hogy magas azok aránya, akik semleges véleménnyel rendelkeznek, vagy nem tudnak értékelést adni. A vizsgált négy időpontban az arányuk 49% és 58% között mozgott. Az (inkább) negatív véleményt megformálók aránya minden évben a válaszadók egyharmada (27%-31%) körüli volt. Az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya 2014-ben volt a legmagasabb, amikor elérte a 20%-ot, 2015-ben pedig a legalacsonyabb, amikor mindössze 13% volt. Az (inkább) pozitív és az (inkább) negatív véleményt megformálók körében azt láthatjuk, hogy mind a négy vizsgált időpontban nagyon magas a kórházak hatékonyságát (inkább) negatívan értékelők aránya. Az (inkább) negatív véleménnyel rendelkezők aránya a legalacsonyabb 2014-ben volt, amikor a 62%-t érte el, a legmagasabb pedig 2015-ben, amikor 71%-ra emelkedett arányuk. bírósÁgoK

Elemzésünkben azt vizsgáljuk, hogyan vélekednek a hazai kis- és középvállalkozások tulajdonosai, illetve vezetői néhány közhivatal és intézmény hatékonyságáról, szolgáltatásaik minőségéről. Az elemzés a GVI KKV Körkép kutatásának négy hullámán (2010. október, 2014. július, 2015. július, 2016. január) alapul, 1207 válaszadó intézmény értékelését vizsgáltuk. Bővebben itt olvasható a jelentés.

A bíróságok hatékonyságának megítélése kapcsán szintén nagyon magas azok aránya, akik nem tudtak véleményt formálni vagy semleges véleményt fogalmaztak meg. 2010-ben arányuk 64% volt, 2014-re lecsökkent 48%-ra, 2015-re ismét emelkedett, elérte a 62%-ot, majd 2016-ra csökkent arányuk, 44%-ra. Az összes válaszadó arányában az (inkább) pozitív véleménnyel rendelkezők aránya a vizsgált időszak elején volt a legalacsonyabb, csupán 21%, 2014-ben 38%, 2015ben 26% volt, 2016-ra pedig jelentősen megnőtt: elérte a 46%-ot.


KErEssE A KAMArÁT!

A győr-Moson-sopron megyei kereskedelmi és Iparkamara sokszínű, élénk tevékenységet folytat az aktív kamarai tagoknak is köszönhetően. naponta több esemény, szakmai tájékoztató is előfordul. A kamarai életről, a rendezvényekről, szakmai információkról leginkább a kamarai weboldalról értesülhetünk. hírleveleinket hetente „házhoz” küldjük. A Kisalföldi gazdaság lapban egy-egy témára fókuszálva csokorba gyűjtve nyújtjuk át információinkat. Weboldalunk néhány linkjét ajánljuk friss információinkkal:


24 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• SZAKKÉPZÉS •

hildes diáKoK Az orszÁg lEgjobbjAI

A napokban rendezték a szakközépiskolások számára a szakmai versenyek országos döntőit. Az építészeti szakmacsoportban kétféle szakmai versenyt szerveznek, az egyiket az érettségizőknek, a másikat a technikus vizsga előtt állóknak. Az idei tanévben mindkét verseny országos döntőjén a győri hild józsef építőipari szakközépiskola tanulói kiemelkedően szerepeltek.

A versenyeken az ország 25 építőipari szakközépiskolájának több száz tanulója mérte össze tudását. A megmérettetések elődöntőből, középdöntőből és az országos döntőből álltak. Az érettségizőknek rendezett verseny, hivatalos nevén Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV) országos döntőjét Szolnokon rendezték az ország legjobb 30 tanulójának. Itt a Hildet, az országban a legtöbb, 8 tanuló képviselte. A döntő három napig zajlott, írásbeli és szóbeli részekből állt, a kérdések átölelték a több év során tanult teljes szakmai tananyagot. Az eredményhirdetésnél a dobogó két legfelső fokára is hildes diák állhatott. A 12.B osztály tanulója, Kovács Ádám Zoltán örülhetett az országos 1. helyezésnek, míg a 2. helyezett, a szintén hildes Pakucs Gergely lett. A dobogóról 1 ponttal lecsúszva a 4. helyezést érte el Fehérvári Vivien.

2016. 5.szám

A Hild diákjai évről évre sikereket érnek el az országos szakmai versenyeken, de ehhez hasonló nagyságú sikerre 1976, azaz 40 éve nem volt példa. A résztvevők a felsőoktatási felvételi eljárásban 1-10. helyezés esetén, a maximálisan szerezhető, 100 többletpontot, 11-20. helyezés esetén 50 többletpontot, 21-30. helyezés esetén 25 többletpontot szereznek. A dobogósok, a többletpontokon kívül, értékes tárgyjutalomban is részesültek. A döntőn résztvevő tanulók név szerint mindenképpen említést érdemelnek. 100 többletpontot kapott: Kovács Ádám Zoltán, Pakucs Gergely, Fehérvári Vivien, 50 többletpontot szerzett: Csepei Ferenc, Blaesius Bence, Dan Kristóf, Csapó Réka, 25 többletponttal gazdagodott: Nánai Zsombor Richárd. A tanulók felkészítése a tanórai kereteken kívül szakkörön történt Vincze Miklós mérnöktanár vezetésével. A technikus vizsga előtt álló tanulók részére rendezett verseny, hivatalos nevén Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőjét Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén, a Szakma Sztár Fesztivál keretein


2016. 5.szám

• SZAKKÉPZÉS •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

25

három napig zajlott, az írásbeli és a szóbeli feladatokon kívül gyakorlati feladatokat is meg kellett oldani a versenyzőknek. Az eredményhirdetésnél az országos 2. helyezést a Hild 14.C osztályának tanulója, Zombó Dávid szerezte meg. A teljes szakmai vizsga letétele alól felmentést kap, eredménye: 100 %-os jeles. További 2 tanuló, Pécsi András és Szalai Péter is dicséretet érdemelnek a középdöntőn elért eredményeik alapján. A tanulók felkészítése a tanórai kereteken kívül szakkörön történt Vörösházi György mérnöktanár vezetésével.

Józsa Tamás igazgató, Zombó Dávid OSZTV második helyezett versenyző, és felkészítő tanára Vörösházi György.

belül rendezték meg. Ide már csak a legjobb 6 tanuló kapott meghívást. A Hildet Zombó Dávid képviselte. A döntő itt is

A Hildben több évtizedes hagyományai vannak a szakmai versenyeknek, évről-évre sikeres eredményeket érnek el. Az 1972 óta vezetett nyilvántartások alapján, az összesen 66 megrendezett országos szakmai versenyen 27 hildes országos 1. helyezés született, mely a legtöbb az országban.

Mindemellett nagyon sok dobogós, megszámlálhatatlan országos döntős gazdagították az iskola hírnevét.

és szinte helyezéssel

szAKMAszTÁr FEszTIvÁl 2016: MEgyEI sIKErEK

Április 18-20. között rendezték az idei Szakma Sztár Fesztivált, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét 40 szakmában Budapesten, a Hungexpo területén az MKIK szervezésében. A 18 döntőbe jutott megyei versenyző, kiválóan helyt állt, remek eredmények születtek. Győrben a kamarában is köszöntötték a megyei Szakma Sztárokat. Még több információ: www.szakmasztar.hu


26 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• SZAKKÉPZÉS•

2016. 5.szám

AZ INTERNATIONAL TRADE CENTER (ITC) GYÔR A MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZÉKHÁZA IS.

KONFERENCIA-KÖZPONT, ÜZLETI TALÁLKOZÁSI PONT! www.gymskik.hu www.facebook.com/gymskik MODERN KONFERENCIATERMEK ELÔADÓ- ÉS TRÉNINGTERMEK TÁRGYALÓ- ÉS VIDEOKONFERENCIA-TERMEK KIÁLLÍTÁS-, TERMÉKBEMUTATÓ-, ÁLLÓFOGADÁS-HELYSZÍNEK BÉRELHETÔ IRODÁK

A KAMARARA- ÉS A NEMZETKÖZI ETKÖZ KERESKEDELMI DELMI KÖZPONT T GYÔ GYÔR (ITC GYÔR) GPS-KOORDINÁTÁI: ORDIN Észak (Nord) 47°4 47°41’9,5” Kelet (East) 17 17°38’28,3” 17°38 38

9021 GYÔR, SZENT ISTVÁN ÚT 10/A TEL.: +36 96 520 200

FAX: +36 96 520 294

ITCGYOR@GYMSKIK.HU PONT.H WWW.GYOR-KONFERENCIA-KOZPONT.HU


2016. 5.szám

• STATISZTIKA •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

27

ElEKTronIKUs ügyInTézés a KözPonti statisztiKai hivatalnál A Központi statisztikai hivatal (Ksh) az ezredfordulót követően stratégiai célként fogalmazta meg a korszerű, új elektronikus adatgyűjtések kialakítását, melyek tovább egyszerűsítik az adatküldést és lerövidítik az adatfeldolgozási folyamatot. Az ehhez kapcsolódóan megvalósult fejlesztéseket a felhasználók számára elérhető szolgáltatások elektronikus úton történő igénybevételét célzók követték. Ma a hivatal által megvalósított adatgyűjtések szinte mindegyike elektronikus módon történik és bármely szolgáltatás elérhető papírhelyettesítő úton.

alkalmazott papír alapú kérdőíveken szereplő kérdések mobil eszközökkel (PDA, laptop, tablet) való rögzítése jelentette. A lakosságot felkereső összeírók 2012 óta végzik munkájukat elektronikus eszközökkel. A NyugatDunántúlon tevékenykedő kérdezőbiztosok napjainkban havonta átlagosan 2000 címre látogatnak el adatfelvétel céljából, jellemzően laptoppal felszerelve. Szintén az adatszolgáltatói terhek csökkentése érdekében néhány adatgyűjtés esetében a lakosságnak már lehetősége van arra, hogy saját maga az interneten keresztül is válaszoljon a KSH által feltett kérdésekre. Erre első alkalommal a 2011. évi népszámlálás idején volt lehetőség, mellyel a lakosság közel ötöde élt. A közeljövőben ugyanilyen módon teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket a kijelölt címeken élők az ez évben zajló „Agrárium 2016” című adatfelvétel, valamint az őszi 2016. évi Mikrocenzus során is.

A KSH adatainak, kiadványainak, információinak elsődleges közzétételi felülete a Hivatal tartalmilag és formailag is megújult honlapja (www.ksh.hu).

Az elektronikus adatgyűjtés megvalósításának egyik legfontosabb mérföldköve az európai uniós források bevonásával készült KSH-ELEKTRA (www.elektra.ksh.hu) bevezetése volt.

Az elektronikus adatgyűjtés bevezetésének és kiterjesztésének célja az adatszolgáltatói igényekhez való igazodás, az adatszolgáltatói terhek mérséklése, az adatgyűjtés és adatfeldolgozási folyamat modernizálása, hatékonyságának növelése és így az adatok minőségének javítása volt. Az módszer fejlesztése és bevezetése a gazdasági szervezetekre vonatkozó, valamint a lakosság megkérdezésén alapuló felvételeknél párhuzamosan zajlott. Az elektronikus adatgyűjtés megvalósításának egyik legfontosabb mérföldköve az európai uniós források bevonásával készült KSH-ELEKTRA (www.elektra.ksh.hu) bevezetése volt. A felületet 2012 októberében kezdték el használni a gazdasági szervezetek, és 2013. január 1-től majd minden adatgyűjtés e rendszeren keresztül vált teljesíthetővé. A kezdetekben mintegy 100–200 ezer, 2015-ben azonban már 1 millió kérdőív érkezett a KSHhoz az Elektrán keresztül, azaz az adatgyűjtések szinte teljes mértékben elektronikussá váltak. A felület használata regisztrációhoz kötött, melyet az adatszolgáltatók, vagy az általuk megbízott adatbenyújtók tehetnek meg. Ezen elektronikus adatgyűjtési rendszer előnye, hogy használatával internetes összeköttetéssel, hitelesített és titkosított módon, papír és postázás nélkül teljesíthetők az adatszolgáltatások. A lakosság megkérdezésén alapuló adatgyűjtésekben az elektronikus adatgyűjtésre történő áttérést a korábban

Azért, hogy a rendelkezésre álló információk a felhasználók minél szélesebb köréhez minél rövidebb idő alatt jussanak el, az ingyenesen elérhető kiadványok és adatok köre folyamatosan nőtt, és napjainkban is tovább bővül. Az információszolgáltatási tevékenység javítása érdekében európai uniós társfinanszírozású projekt eredményeként készült el a Hivatal honlapjáról elérhető ügyfélszolgálati rendszer (mely a „Lépjen velünk kapcsolatba!” felszólítás alatt hozzáférhető). E felület lehetőséget ad az elektronikus kiadványok, egyedi adatállományok, statisztikai kimutatások megrendelésére, az elektronikus adatszolgáltatással kapcsolatos statisztikai szakmai és technikai segítségnyújtásra, a statisztikai adatok értelmezésére vonatkozó kérdések megválaszolására, az elektronikus adatgyűjtő és tájékoztatási rendszerekkel kapcsolatos hibabejelentésekre, panaszok kezelésére.

A fenti témával kapcsolatban további adatokat találhat a www.ksh.hu internetes oldalon, illetve további információkat nyújt a KSH Felhasználó kapcsolatok osztálya, illetve Információszolgálata (E-mail: kommunikacio@ksh.hu, tel: (+36-1) 345-6789).


28 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• ELEMZÉS •

turizmus győr-moson-soPron megyében 2015-ben

2015-ben 526 ezren 1171 ezer éjszakára szálltak meg a megye kereskedelmi szálláshelyein. A belföldi foglalások számottevően, míg a külföldiek mérsékelten bővültek. így továbbra is a hazai vendégkör a meghatározó, a vendégéjszakák 57%át a belföldiek adták. Az év eleji belföldi forgalomélénkülés az előszezonban és a főidényben is folytatódott. Májustól a külföldi érdeklődés is növekedésnek indult. Mindez a 2014. évinél kedvezőbb időjárásnak, a meleg nyári hónapoknak köszönhető. Az utolsó négy hónapban azonban elsősorban a belföldi

2015. 7. szám

kereslet visszaesése miatt csökkent a forgalom. A külföldi vendégéjszakák 29%-át a németek, 17%-át az osztrákok, 11%-át a csehek, 10%-át pedig a románok töltötték el. Közülük a két legnagyobb súlyú partnerországból érkezők foglalásai elmaradtak az egy évvel korábbitól, míg a másik két államból ide látogatóké felülmúlták azt. A szálláshelyek az egy évvel korábbinál folyó áron 3,4%kal nagyobb, 13,7 milliárd forintos bruttó bevételt értek el. Ennek 54%-a szállásdíjból származott, melyből 4,7%-kal nagyobb összeget realizáltak. A belföldi bruttó szállásdíj 23%-át SZÉP kártyával egyenlítették ki. A 723 millió forintos összérték 73%-a szállodákban került felhasználásra.

A lipóti fürdő: az év eleji belföldi forgalomélénkülés az előszezonban és a főidényben is folytatódott.

Az orszÁgos ÁTlAg hÁroMszorosÁT termelte megyénK

2015-ben a megye ipara az országos teljesítmény 13%-át adta. Ezzel területi összehasonlításban megőrizte vezető helyét és az egy lakosra jutó termelés értéke (8,1 millió forint) az országos átlag közel háromszorosát érte el.

A legalább 50 fős létszámú megyei székhelyű szervezetek termelése megközelítette a 3618 milliárd forintot, így az

országosnál nagyobb mértékben, 12%-kal nőtt kibocsátásuk. A járműipar növekedésének dinamikája ugyan átlagosra mérséklődött, de részesedése az ipari termelésből továbbra is 80% feletti. A feldolgozóiparban egyedül az élelmiszeripar teljesítménye csökkent érzékelhetően, a textilipar, illetve az egyéb feldolgozóiparé az egy évvel korábbi szintet tartotta, míg a többi ágazatban 5,1–56% közötti mértékben nőtt. Az értékesítésből származó 3639 milliárd forint bevétel 13%-kal volt magasabb az előző évinél. A belföldi eladások a járműgyártás beszállítói igényeinek bővüléséből adódóan a kivitelnél nagyobb mértékben nőttek. A legalább 50 főt foglalkoztató ipari szervezeteknél alkalmazásban állók száma átlagosan 4,5%-kal nőtt. A termelékenység 7,4%-kal javult, ami a járműgyártásban (127 millió forint) volt a legmagasabb.


2016. 5.szám

fóKuszban A MEgyéK

• ELEMZÉS •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

29

A KSH „Fókuszban a megyék” című kiadványa negyedévről negyedévre önálló webfelületen ad tájékoztatást az érdeklődők számára a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról. A kiadvány térképeivel, interaktív grafikonjaival és rövid, lényegre törő magyarázataival az egyes témakörök megyénkénti áttekintése mellett azok összehasonlítására is lehetőséget biztosít. Az e felületen megjelenő információk között megyénként és témakörönként is lehet választani, a tájékozódást negyedévente frissülő, Excel-formátumban letölthető táblaanyag is segíti >>

2015-ben több gyermek született a megyében, a halálozások száma pedig csökkent, így az országossal ellentétben lassult a népességfogyás üteme.

Az Európai Unió megkülönböztetett figyelmet szentel az országhatár mentén fekvő régiók együttműködésének. A hagyományos történelmi, kulturális szálak mellett ez is indokolttá tette, hogy Burgenland és Nyugat-Dunántúl a közös feladatok megoldására, az együttműködést intézményesítve közösséget hozzon létre Eurégió West/Nyugat-Pannónia elnevezéssel. A térséget jellemző főbb adatokat, mutatókat tartalmazó kiadványt először 2000-ben jelentettük meg, ezt 2003-ban, 2005ben, 2007-ben és 2011-ben újabbak követtek. Jelen kötetünk a hatodik a sorozatban. A legfrissebb információk alapján olvasóink nyomon követhetik az elmúlt években bekövetkezett változásokat. Bízunk benne, hogy a kiadvány széles körű információtartalmával alkalmas arra, hogy mindazok haszonnal forgassák, akik a határon átnyúló együttműködés fejlesztését szívükön viselik. A kiadvány az alábbi hivatkozás megnyitásával ingyenesen letölthető >>

A munkaerőpiaci helyzet továbbra is a legkedvezőbbek közé tartozik: a foglalkoztatási ráta a negyedik legmagasabb, a munkanélküliségi viszont a legalacsonyabb az országban.Önálló vállalkozót ugyan többet regisztráltak az egy évvel korábbinál, a társas vállalkozások száma azonban csökkent, így december végén kevesebb vállalkozást tartottak nyilván a megyében.A megyei szervezetek beruházásainak volumene elmaradt az egy évvel korábbitól. A fejlesztések döntő része ipari célokat szolgált. 2014 után az elmúlt évben ismét kétszámjegyű mértékben nőtt az ipari termelés volumene, melyet továbbra is alapvetően a járműipari export befolyásol.Az építőipari szervezetek teljesítménye az országosnál is nagyobb mértékben nőtt, szerződést azonban jóval kisebb összegben kötöttek a 2014. évinél.A piaci célú építkezések felfutásával folytatódott a lakáspiaci élénkülés a megyében. Az épített új lakások és a kiadott engedélyek száma is jelentősen növekedett.A belföldi forgalomélénkülésnek köszönhetően nőtt a kereskedelmi szálláshelyek látogatottsága. Külföldről a legtöbben Ausztriából, Csehországból, Németországból és Romániából érkeztek a megyébe. Az elmúlt évben több baleset történt a megye közútjain és többen sérültek meg, mint 2014-ben.

cEnTroPEMAP

négy orszÁg hATÁr MEnTI régIóInAK EgyüTTMŰKÖdésébEn MŰKÖdTETETT KÖzÖs gEoPorTÁl Megjelent a CentropeMAP/CentropeStatistics együttműködés legújabb, magyar nyelven is elérhető hírlevele, mely elérhető a következő címen >>

A fenti témával kapcsolatban további adatokat találhat a www.ksh.hu internetes oldalon, illetve további információkat nyújt a KSH Felhasználói kapcsolatok osztálya, illetve Információszolgálata. (E-mail: kommunikacio@ksh.hu, tel: (+36-1) 345-6789).


30 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• ELEMZÉS •

A Főbb gAzdAsÁgI ÁgAK TEljEsíTMényE A nyUgAT-dUnÁnTÚlon 2015-bEn

2016. 5.szám

A 2015. évi előzetes adatok alapján a nyugat-dunántúlon a főbb nemzetgazdasági ágak többségének teljesítménye az országos átlagnál nagyobb mértékben javult. Az ipari termelés lendületesen bővült, és a régió építőipari szervezetei sikeresen vettek részt az út-, vasútépítési projektekben. A mezőgazdaság az időjárási körülmények hatására azonban kedvezőtlenebb évet zárt. A belföldi kereslet élénkülésével nőtt a kereskedelmi szálláshelyek látogatottsága. TovÁbbrA Is A jÁrMŰIPAr doMInÁl Az IPArI FolyAMAToKbAn

Az elsősorban külföldi tőkével működő járműipari és az ahhoz kapcsolódó tevékenységet folytató ipari szervezetek javuló teljesítménye hatására bővült az ipari termelés a régióban. A nyugat-dunántúli székhellyel rendelkező, legalább 50 főt foglalkoztató ipari vállalkozások 2015. évi termelése 4738 milliárd forintot tett ki, ami összehasonlító áron az országosnál nagyobb mértékben, 11%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. A teljesítmény az adott létszámkategóriába tartozó szervezetek országos produktumának közel ötödét jelentette, azaz a régió súlya nőtt egy év alatt.

Az egy lakosra jutó termelési érték (4,8 millió forint) területi összehasonlításban itt volt a legnagyobb, és az országos közel kétszeresét tette ki. A régió ipari vállalkozásai által létrehozott termékek közel 90%-a külpiacra kerül, így a kedvező folyamatok az export bővülésének köszönhetők, annak ellenére, hogy a belföldi értékesítés még a külföldnél is valamivel nagyobb mértékben nőtt. Az alágazatok közül a Győr-Moson-Sopron és Vas megyébe koncentrálódó járműgyártás szerepe meghatározó: a régió ipari termelésének 73%-át képviselte, az ágazat országos teljesítményéből pedig 45%-kal részesedtek a nyugat-dunántúli szervezetek. A 2014. évihez képest mind kül-, mind belpiaci értékesítésük


2016. 5.szám

• ELEMZÉS •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

31

jelentősen nőtt, mely számottevő létszámnövekedéssel párosult. A termelés és az értékesítés bővülése az élelmiszeripar kivételével minden más feldolgozóipari alágazatban is megfigyelhető, amely többségükben az alkalmazásban állók számának növekedésével is együtt járt. A gyEngélKEdő lAKÁsPIAc EllEnérE nőTT Az éPíTőIPAr TEljEsíTMényE

Az út- és vasútépítési projektekben való részvételnek, valamint az épületgépészeti szerelések további bővülésének köszönhetően nőtt a régióba tartozó építőipari szervezetek termelése. A legalább öt főt foglalkoztató, nyugat-dunántúli székhelyű építőipari szervezetek 2015. évi teljesítménye meghaladta a 182 milliárd forintot, ami összehasonlító áron 24%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. Az egy lakosra jutó teljesítményérték 185 ezer forintot tett ki, majd 20 ezer forinttal többet az országos átlagnál. A termelés döntő része négy alágazathoz köthető. Közülük a lakó- és nem lakóépületek építését az átlagosnál kisebb teljesítménybővülés jellemezte, melyet a még mindig gyengélkedő lakáspiac is befolyásolt. (A régióban egyedül Győr-Moson-Sopron megyében nőtt számottevő mértékben az épített lakások száma.) Az út- és vasútépítésekkel, valamint épületgépészeti szerelésekkel foglalkozó építőipari szervezetek az egy évvel korábbinál jóval nagyobb értékben végeztek munkákat, a közműépítések volumene azonban elmaradt a 2014. évitől. Az időjárás rontotta a mezőgazdasági termelők helyzetét. A 2015. évi csapadékhiányos időjárás nem kedvezett a növénytermesztésnek. A fontosabb szántóföldi növényekből kevesebb termett és a búza, illetve a zab kivételével a termésátlagok is elmaradtak az egy évvel korábbitól. A szántóföld legnagyobb részéről búzát arattak, a 687 ezer tonnás termésmennyiség azonban 3,1%-kal kisebb volt a 2014. évinél. A száraz nyarat a kukorica sínylette meg a leginkább, a régióban betakarított 723 ezer tonnás termés negyedével maradt el az egy évvel korábbitól annak ellenére, hogy valamivel nagyobb területen termesztették. A rozs terméseredményei szintén romlottak. Az árpa betakarított területe ezzel szemben jelentősen nőtt, így a nyugat-dunántúlinál csupán a Dél-Alföldön aratták nagyobb területről a növényt. Szemtermése felülmúlta az egy évvel korábbit, átlaghozama pedig alig csökkent. Napraforgót nagyobb, repcét kisebb területen termesztettek, termésátlaguk azonban egyaránt számottevően csökkent. A főbb haszonállatfajok állománya az országoshoz hasonlóan bővült a régióban. 2015. december elsején 110 ezer szarvasmarhát istállóztak a nyugatdunántúli állattartók, az egyedek száma egy év alatt több mint 2 ezerrel nőtt. A 45 ezres tehénlétszám nem változott. A sertések száma majd 3 ezerrel 258 ezerre emelkedett és bővült a majdnem 18 ezres anyakoca állomány is. A tyúkfélék száma öt év után ismét 4 millióra nőtt és több tojót tartottak. A régióban jelentős szerepe van a pulykahízlalásnak. Az országban nevelt egyedek közel felét itt tartották, számuk decemberre csaknem 1,4 millióra emelkedett. bővülT A KErEsKEdElMI szÁllÁshElyEK ForgAlMA

2015-ben az országos átlagnál kisebb mértékben ugyan, de nőtt a nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeken

eltöltött vendégéjszakák száma. A forgalombővülés a belföldi látogatottság növekedésének köszönhető, mivel a külföldről érkezők kevesebb időre foglaltak szállást. Tavaly 1,6 millió vendég közel 4,8 millió éjszakát töltött a régióban, ami 8,3, illetve 3,5%-kal több a 2014. évinél. Az országban regisztrált vendégéjszakák 18%-át a nyugatdunántúli kereskedelmi szálláshelyek realizálták. Az éjszakák 54%-át a belföldi vendégek foglalták le, számuk 8,1%-kal nőtt. A külföldről érkezők ezzel szemben 1,5%-kal kevesebb éjszakát töltöttek a régióban. A forgalomban továbbra is négy ország szerepe a meghatározó: a külföldi vendégéjszakák együttesen háromnegyedét az Ausztriából, Csehországból, Németországból és Oroszországból érkezők foglalták le. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva a csehek és az osztrákok érdeklődése nőtt, a németeké és az oroszoké viszont csökkent a régió szálláshelyei iránt. Ezzel szemben tovább bővült a lengyel és a szlovák turizmus: a lengyel állampolgárok 58 ezer, a szlovákok 87 ezer éjszakát töltöttek a régióban, ami egyaránt 16%-kal nőtt egy év alatt. A szálláshelyek növekvő forgalmához nagyobb bevétel társult. 2015-ben az üzemeltetők 64 milliárd forint árbevételt realizáltak, ami folyó áron 3,0%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A bevételek több mint fele szállásdíjból, ötöde vendéglátásból származott, mindkettő felülmúlta a 2014. évit. A belföldi bruttó szállásdíj 27%-át SZÉP kártyával egyenlítették ki, melyet a régióban működő szálláshelyek döntő része elfogadott. A régió turizmusa területileg erősen koncentrálódik, melyet a gazdag történelmi, kulturális örökség, természeti szépségek mellett a gyógyfürdők működése is befolyásol. A 2015-ben a nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák 53%-át négy településen regisztrálták: Hévízen, Bükön, Zalakaroson és Sárváron. E négy település az ország legtöbb vendégéjszakát jegyző 10 települése között szerepel.

A fenti témával kapcsolatban további adatokat találhat a www.ksh.hu internetes oldalon, illetve további információkat nyújt a KSH Felhasználói kapcsolatok osztálya, illetve Információszolgálata. (E-mail: kommunikacio@ksh.hu, tel: (+36-1) 345-6789).


32 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KÜLPIACRA JUTÁSHOZ SEGÍT •

2016. 5.szám

Az EnTErPrIsE EUroPE nETWorK AjÁnlATAI A Dutch importer of pure traditional high class delicacy products seeks distribution agreements with specialty food manufacturers.

BRNL20160321001 The Dutch company is more than 70 years active in the Dutch market in the high quality food sector. They are interested in contacts with manufacturers that produce high quality delicacy products that are new and are not commonly available in the retail network. The Dutch company is willing to negotiate various kinds of distribution agreements. UK company looking for manufacturers of silk and lace dresses for babies

BRUK20160322001 Well established UK design company of baby wear is seeking to find suitable manufacturers for their high quality silk and lace 'special occasions, ceremonial range' of dresses and rompers under a manufacturing agreement.

German company seeks contract manufacturers to produce machinery for steel and aluminum production

BRDE20160314001 A German SME specializes in the engineering (planning, designing, drawing) of machines used in the steel and aluminium industries. As the whole production of the machines is carried out by external partners, the German SME is looking for contract manufacturers that are able to produce machines according to provided drawings. Partners are sought for manufacturing or subcontracting agreements. Dutch label seeks producers of leather and canvas bags

BRNL20160301001 A Dutch label is specialized in designing and selling bags and accessories for fashionable men. In order to further extend its product range, the company is now looking for producers of leather and canvas bags

A Turkish manufacturer of external and internal doors is looking for raw material suppliers

BRTR20151218003 A Turkish manufacturer with a large range of external and internal doors is looking for producers of raw materials. The type of cooperation sought is a manufacturing agreement.

Russian manufacturer of thermal equipment seeks distributors or agents

BORU20160128003 A Russian company producing a range of thermal equipment such as fan heaters, air curtains, infrared heaters and

electric convectors is looking for partners in other countries under commercial agency or distribution services agreements. Romanian manufacturer of innovative LED lighting solutions is looking for distributors and commercial agents BORO20150721002 The Romanian Company is the largest manufacturer and supplier of LED (Light Emitting Diode) lighting solutions in Romania. They design, construct and deliver LED's for general lighting applications. The company is interested in distributors and commercial agents.

A UK technology company is looking for an industrial or academic partner to test their hardware solution for energy demand response monitoring and control BRUK20160216001 A UK technology company is prototyping a real-time hardware solution designed for Energy Demand Response (DR) monitoring and control (electricity usage, frequency and switch). The company has been awarded with an Innovate UK grant to prototype the product and test it with demand response aggregators in the UK. The company is now looking for an industrial or academic partner with knowledge and experience in the smart energy sector to further test their product based on a service agreement. Efficient energy harvesting for the internet of things or wireless sensors by use of innovative thermoelectric generators

TODE20160215002 A spin-off from a German research institution has developed innovative thermoelectric generators (TEGs) as an independent energy supply for wireless sensors and actuators. TEGs convert heat directly into electric power as soon as there is a condition of differences in temperature. Due to new materials and and a low-cost production process the SME will be the first manufacturer to produce TEGs suitable for broad mass applications. They look for licence, technical and research cooperations. Smart thermostat technology

TOIT20160126009 A research group from an Italian university developed an advanced smart chronothermostat and is looking for technical and commercial partners for testing, engineering and industrialization. The technology is based on predictive models which enable the device to predict how the temperature will evolve and to automatically choose the most efficient way to achieve the target temperature/time. Cooperation possibilities include license agreement, research and technical cooperation agreement.


2016. 5.szám

• KÜLPIACRA JUTÁSHOZ SEGÍT •

Spanish manufacturer of intelligent heating systems seeks distributors

BOES20160202004 Spanish company with over 20 years of experience manufacturing electric heating systems is looking for distributors in Europe. An agency agreement could also be considered. German company offers services like fire protection consultancy, fire protection design and fire testing in the framework of a service agreement BODE20160304001 The German company is active in the field of fire protection consultancy, fire protection design and fire testing. In addition to fire testing the company also focuses on fire engineering. They offer their services in the framework of a service agreement or an outsourcing agreement.

Sugar level certification and advisory services for food product manufacturers and franchise opportunities offered BOUK20160314002 To guide consumers and reduce diabetes and obesity problems, an SME in the United Kingdom has devised a certification and advice service to help manufacturers develop and indicate those products conforming to the World Health Organisation’s recommendations for free

KISALFÖLDI GAZDASÁG

33

sugar content. This system is quickly gaining international recognition. It now seeks interested food product manufacturers to engage through services agreements and other organisations for franchise or commercial agency agreements. A Polish company is looking for innovative products for exclusive distribution in Poland

BRPL20160304001 A Polish small company, which is distributor of innovative products dedicated for active people, is looking for innovative products for B2C market. Company’s portfolio is connected with sports, so it has good database of own clients who might be interested in new products. The company is especially interested in being an exclusive distributor of innovative products. The company has experience in cooperation with international big and small companies. UK architectural activities company is seeking a distribution services agreement with a logisitcs company for the management of deliveries across Europe

BRUK20160215001 UK architectural company develops a novel method for construction using a platform for architectural products and a frame structure to ease the process of design. The result is a sustainable modular house. The company is based in London and is seeking a distribution services agreement with a logistics company for the management of deliveries across Europe.


34 KISALFÖLDI GAZDASÁG

• KÜLPIACRA JUTÁSHOZ SEGÍT •

Manufacturer of hand-made fashion clothes, clothing accessories, home accessories and gadgets from Poland is looking for various types of collaboration

BOPL20160427001 Polish company is specialized in production of hand-made clothes, clothing accessories, home accessories, gadgets by using traditional techniques (weaving and knitting, crocheting and embroidery). Products are unique and made by individual order. The company is interested in finding distributors, subcontracting and manufacturing partners. UK distributor seeks home and gift products

BRUK20160420003 A UK distribution business wants to buy suitable home & gift products from EU manufacturers and distributors. The company is well established with 700 business accounts including design led retailers up to large groups with 240 stores. They exhibit at the 3 main UK trade fairs and have 7 sales agents covering the UK and Ireland. They are offering a distribution services agreement. A UK SME seeks distributors for their light weight carbon-ceramic braking system for luxury cars

BOUK20160425002 A UK SME which designs and manufactures carbonceramic light weight braking systems for high performance, niche and luxury cars is looking to establish distribution services agreements specifically in China, South Korea, Japan, Jordan, Egypt and Israel. The products are highly innovative, light weight (reducing CO2), high performance with outstanding performance. German trader of high quality working clothes seeks manufacturer

BRDE20160420001 The German company is a specialist for working clothes. They are already trading the German leading work wear labels and are looking for new producers of high-quality working clothes in Macedonia, Bulgaria Poland, Albania and Rumania.

A Polish company producing hemp clothing is looking for agents and distributors

BOPL20160329003 A Polish company specialised in manufacturing high-quality, handmade clothes made from environmentally friendly hemp (blouses, sweaters, T-shirts, etc.) is looking for agents and distributors on foreign markets.

Gluten free beer producer seeks distributors in Europe

BOUK20160401001 UK brewer of specialty gluten free real ale and cider is looking for European distributors with links to large pub and bar chains, hotels and restaurants. The distributor

2016. 5.szám

must be experienced in the specialty ale market. Scottish designer seeking innovative textiles

TRUK20160420001 A Scottish SME specialising in design has developed an innovative, yet simple, accessory - a form of scarf which can be worn in multiple ways throughout the life of the user. She is keen to collaborate, through a technical cooperation agreement or a commercial agreement with technical assistance, with academic or industry partners specialising in textile design, to identify innovative textiles and fabrics which would be suitable for manufacturing this particular design for a variety of uses. Portuguese SME working with renewable energy efficiency innovative products seeks partners

BRPT20160414001 A Portuguese company, acting commercially in the sectors of renewable energy (wind and solar) and energy efficiency, is looking for partnerships (commercial agency agreement and/or distribution services agreement) with other companies that have innovative energy solutions/products and seek their commercialization/distribution.

A Dutch producer / distributor of food product concepts seeks (biological) healthy snacks for on the go, events, catering, foodservice, canteens and offers distribution agreements

BRNL20160413001 The Dutch SME is active in the high quality food sector. They are interested in contacts with potential partners who can produce (biological) healthy food products (ambient/frozen) which perfectly match with snack moments. The Dutch company is in the position to negotiate different kinds of commercial distribution agreements. Software solution for a medical research management

TRLT20160411001 A Lithuanian SME, that develops and maintains a smart solution dedicated to medical research automatisation, created automatic medical research analyses and reporting system and looking for technological partners in the medical and health care sector that would like to cooperate in practice to test developed medical research analyses and reporting management solution. Lithuanian SME seeks suppliers for heat resistant rope

BRLT20160408002 A Lithuanian company specialized in chimneys and metal components manufacturing is looking for heat resistant rope suppliers. Ropes must be made of organic glass fiber and may be various types, such as tightly braided rope, square or round, with a soft core and etc.


2016. 5.szám

• KÜLPIACRA JUTÁSHOZ SEGÍT •

KISALFÖLDI GAZDASÁG

35


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Kisalföldi Gazdaság 2016/5. szám (május) by Kisalföld Gazdasága - Issuu