Skip to main content

THE BETTER REPORT 2016 - Hungarian

Page 1

THE BETTER REPORT

ESETTANULMÁNY „MINŐSÉGI” ALAPANYAGOK HASZNÁLATA A ZERO KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY ÚJ IRODÁJÁBAN

A hatékonyabb beszerzésért

„Kényelmes, letisztult bútorokat gyártunk.” Embrace – díjnyertes, fenntartható design


TISZTÁBB LEVEGŐ Hogyan mondhatnánk meg valamiről, hogy veszélyes, ha nem is látjuk? Azáltal, hogy minimálisra csökkentjük az illékony szerves vegyületek felhasználását, hozzájárulunk az egészségesebb munkahelyi környezet kialakításához.

A MÁRKA ERŐSÍTÉSE Egy inspiráló, ergonomikus szempontok alapján kialakított, egészséges munkahelyi környezet erősíti ügyfelünk márkáját, valamint megkönnyíti a tehetséges munkatársak bevonzását és megtartását.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

3

AZ EGÉ SZSÉGESEBB MUNKAHELYI KÖRNYEZETÉRT „Ha ügyfeleink azt látják, hogy felelősen cselekszünk és elkötelezetten képviseljük az általunk vallott értékeket, akkor hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatot tudunk kialakítani velük” – így foglalja össze Per-Arne Andersson vezérigazgató az éves célkitűzést, amelynek középpontjában az emberek és a környezet áll. Milyen hatásai vannak a Kinnarps fenntarthatóságot célzó erőfeszítéseinek? „Ügyfeleinket biztosítjuk afelől, hogy jobbá tesszük munkahelyi környezetüket. Az inkluzív tervezés és a „minőségi” alapanyagok segítségével ergonomikus, jól funkcionáló és kreatív munkakörnyezetet alakítunk ki. Ennek köszönhetően az alkalmazottak jobban érzik magukat a munkahelyükön és javul produktivitásuk, ezáltal pedig hozzájárulnak ügyfeleink üzleti sikereihez. Sok vállalat az alkalmazottait tartja legértékesebb erőforrásának. Segítségünkkel maximálisan kihasználhatják ezt az erőforrást, és élvezhetik az ebből származó üzleti előnyöket. Ahhoz, hogy a fenti ígéretünket teljesíteni tudjuk, magunkkal kell kezdenünk a munkát. Vagyis gondoskodnunk kell arról, hogy munkatársaink jól érezzék magukat munkahelyükön. Amikor Kinnarpban felszereltük új gyártósorunkat, minőségi anyagok használatára és pozitív munkakörnyezet kialakítására törekedtünk. Új teherautóink ergonomikus vezetőfülkével, fűtőés hűtőberendezésekkel, valamint egyéb, irodai elvárásoknak megfelelő berendezésekkel vannak felszerelve. Ha sofőrjeink és szerelőink jókedvűen és frissen érkeznek meg ügyfeleinkhez, akkor jobb munkát végeznek, ez pedig pozitív láncreakciót indít el. Ezért nagyon fontos számunkra alkalmazotti elégedettségi mutatónk, amely 2015-ben ismét növekedett, 67 pontot értünk el a százból. Ez az adat megközelíti stratégiai

célkitűzésünket, és igazolja, hogy a helyes irányba tartunk. Igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek hosszú távon megőrizzék egészségüket. Talán ez a legfontosabb a fenntarthatósággal kapcsolatos céljaink közül.” Mire épül a Kinnarps vállalati kultúrája? „A Kinnarps-ra mindig is jellemző volt az erőforrások hatékony felhasználása – nem abban az értelemben, hogy takarékoskodunk, hanem hogy tisztában vagyunk a dolgok értékével. Nem az a lényeg, hogy gyorsabban dolgozzunk, hanem hogy okosabban, például új technológiák és anyagok használatával tegyük mindezt. A problémákat azok forrásánál kell megoldani, vagyis ott, ahol felmerülnek. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megkerülni a problémát, vagy valamilyen korrekciós megoldást alkalmaznánk, magát a problémát kezeljük. Ez a gondolkodásmód nagy hatással van a fenntarthatóságot célzó munkánkra, és energiával tölt fel minket. Szintén nagy jelentősége van a „THE BETTER EFFECT” nevű belső programunknak is. A program segítségével szavakba önthettük a Kinnarps szellemiségének lényegét, és megfogalmazhattuk, miért is tesszük azt, amit teszünk.” Milyen igények merülnek fel az ügyfelek részéről? „Egyre több ügyfél határoz meg a fenntarthatóságra vonatkozó célkitűzéseket, emellett az ügyfelek egyre hatékonyabban fogalmazzák meg céljaikat. Például egyre gyakrabban jelenik meg a beszerzésekben az FSC®

-minősítésre vonatkozó elvárás. Az év során kiderült, hogy Európa egyik legnagyobb szállítmányozó vállalata immár megköveteli beszállítóitól az FSC-minősítést. Amikor egy jelentős piaci szereplő elkötelezi magát egy ilyen megoldás mellett, az más résztvevőkre is hatással van. Szintén egyre gyakrabban kérik tőlünk, hogy segítsünk a meglévő bútorok katalogizálásában, módosításában és felújításában. Folyamatosan igyekszünk fejleszteni ezeket a szolgáltatásainkat, mivel úgy gondoljuk, hogy nagy jelentőségük lesz a jövőben.” Van még olyan tényező, amelynek jelentős hatása van? „Folyamatosan csökkentjük CO2kibocsátásunkat. Idén hét százalékkal sikerült csökkentenünk ezt az értéket, elsősorban annak köszönhetően,

hogy hatékonyabbá tettük szállítási folyamatainkat. Továbbá körülbelül húsz új teherautót vásároltunk, amelyek dízelolajjal és tall-olajjal üzemelnek. Emellett kevesebbet utazunk – ahelyett, hogy autóval vagy repülővel elutaznánk a különböző megbeszélések helyszínére, lehetőség szerint inkább videokonferenciát vagy webkonferenciát szervezünk. Ez nem csak környezetvédelmi szempontból előnyös, hiszen így értékes időt takarítunk meg munkatársaink számára, amit más fontos dolgok intézésére fordíthatnak.”

„ÖRÖMTELIVÉ TESSZÜK A MUNKÁT. ÜGYFELEINK, MUNKATÁRSAINK ÉS BESZÁLLÍTÓINK SZÁMÁRA EGYARÁNT.”

Per-Arne Andersson, a Kinnarps vezérigazgatója


TEVÉKENYSÉGALAPÚ MUNKAVÉGZÉS Next OfficeTM nevű koncepciónkat a tevékenységalapú irodák kialakításánál használjuk, amelynek lényege, hogy a rugalmasan alakítható bútorozás és környezet lehetővé teszi az ideiglenes munkaállomások testreszabását. Az eredmény hatékonyabb munkavégzés és együttműködés, illetve jobb helykihasználás.

A JOBB MUNKAHELYI KÖRNYEZET ÉS KÖZÉRZET POZITÍV L ÁNCREAKCIÓT INDÍT EL


TARTALOMJEGYZÉK

GÖRDÜLÉKENYEBB BESZERZÉS Azáltal, hogy teljesítjük olyan szabványok előírásait, mint az FSC ®, a Möbelfakta, az NF Environnement és a GS, egyszerűbbé tesszük ügyfeleink számára a beszerzés folyamatát és a fenntarthatósághoz kapcsolódó céljaik elérését.

3 A KINNARPS vezérigazgatója

a THE BETTER EFFECT 2015 programról

4 MAKING LIFE BETTER AT WORK Fenntarthatóság és ami mögötte van 6 FONTOS, HOGY MEGOSSZUK TUDÁSUNK

Tomas Ekström és Johanna Ljunggren, az év során végzett munkánkról

9 INKLUZÍV TERVEZÉS ÉS MINŐSÉGI ANYAGOK HASZNÁLATA Ezekre a tényezőkre épül a THE BETTER EFFECT program

10 KÉNYELMES, LETISZTULT BÚTOROKAT GYÁRTUNK. Arne Ekbom termékfejlesztő az inkluzív tervezésről

12 MINDEN AZ ALAPANYAGOKKAL KEZDŐDIK Minőségi anyagok, és minden, amit tudni kell róluk

14 EGY DÍJNYERTES SZÉKCSALÁD

A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN Embrace. Díjnyertes, minőségi anyagokra épülő design

16 AZ ÁGAZATBAN EGYEDÜLÁLLÓ ÉRTÉKLÁNC

Értékláncunk és ami mögötte van

20 NAGYOBB HATÁS A BESZERZÉS TERÉN Néhány tanács azok számára, akik a maximumra törekszenek

22 ESETTANULMÁNY: ZERO A norvég környezetvédelmi alapítvány a Kinnarps-ot választotta

25 ÚJRAFELHASZNÁLÁS A munkahelyi közérzet javításának lényege és célja az, hogy igyekszünk kihasználni a magunkban, szervezetünkben és a körülöttünk lévő dolgokban rejlő potenciált. És ezzel egy láncreakció indul el.

Az újrafelhasználás, a modernizálás és a körkörös anyagáramlás terén végzett munkánk

Olyan munkakörnyezetek kialakítására törekszünk, amelyek az alkalmazottak egészségét, jó közérzetét és produktivitását szolgálják. A tiszta anyagok használata és az inkluzív, skandináv minőséget célzó tervezés jó kiindulópontot jelent.

26 MÉRFÖLDKÖVEK A fenntarthatóság jegyében végzett tevékenységünk története

Miközben Önnek és az Ön szervezetének segítünk abban, hogy eredményesebben végezze tevékenységét, a társadalomnak, az erdőknek és légkörnek is lehetőséget biztosítunk a jobb működésre.

27 2015. ÉVI FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS Fejlődés és fenntarthatóság számokban

A teljes láncolatért felelősséget vállalunk. A nyersanyagoktól és a kapcsolatoktól kezdve, egészen a tervezésig és a gyártási folyamatokig. Együtt keresünk olyan megoldásokat, amelyek a lehető legnagyobb pozitív hatást eredményezik.

Kinnarps 2016

Ha a Kinnarps mellett dönt, Ön is fontos részévé válik ennek a láncreakciónak. Ha olyan megoldásokat választ, amelyek a magas színvonalú kidolgozásra, az együttműködésre és az ergonómiára épülnek, azzal egészségesebbé, elégedettebbé és produktívabbá teheti csapatát. Ráadásul üzleti folyamatai is eredményesebbek és fenntarthatóbbak lesznek. Így érvényesül a láncreakció.

Ha szeretne többet megtudni a Kinnarps-ról és a fenntarthatóságot célzó tevékenységünkről, látogasson el a következő weboldalra: www.kinnarps.com/THEBETTEREFFECT


FONTOS, HOGY MEGOSSZUK TUDÁ SUNK

A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN VÉGZETT MUNKÁNK A THE BETTER EFFECT kezdeményezésről a www.kinnarps.com weboldalon olvashat részleteket. Ugyanitt megnézheti a „THE BETTER EFFECT” című filmet, olvashat a fenntarthatóságot célzó tevékenységünkről, és megismerheti magatartáskódexünket is.

Tomas Ekström vállalati fenntarthatósági igazgató és Johanna Ljunggren fenntarthatósági menedzser irányítják a fenntarthatóságot célzó tevékenységeinket.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

7

A dobok már hangosan szólnak! 2015-ben repülőrajtot vett a fenntarthatóságot célzó tevékenységünk és a THE BETTER EFFECT program. Johanna Ljunggren és Tomas Ekström szerint az év során az üzenet belső és külső feleknek történő átadása jelentette az elsődleges prioritást. Minek volt a legnagyobb hatása az év során? Johanna Ljunggren: 2015-ben kezdtük meg a THE BETTER EFFECT program széles körű kommunikálását, a szervezeten belül és azon kívül egyaránt. Számos irodánkba és bemutatótermünkbe látogattunk el, ahol munkatársainkkal és ügyfeleinkkel a Kinnarps, fenntarthatóság jegyében végzett tevékenységéről beszélgettünk. Ennek során a közés a magánszférában tevékenykedő szerződéses ügyfeleinknek is beszéltünk a THE BETTER EFFECT programról. Inga Sempé tervezővel együttműködve tartottunk egy sikeres rendezvényt, amelynek során könnyen érthető módon magyaráztuk el a tervezés és a fenntarthatóság közötti kapcsolatot. Meghívtak minket az FSC® Finnországban megrendezett eseményére, ahol a területen gyűjtött tapasztalatainkról beszéltünk – a közönség olyan cégek képviselőiből állt, amelyek a minősítés megszerzését vagy működésük fenntarthatóbbá tételét fontolgatták. Első alkalommal tettük közzé „The Better Report” című fenntarthatósági jelentésünket, emellett az interneten, közösségi oldalakon, valamint új filmünkben is beszéltünk a fenntarthatóságot célzó erőfeszítéseinkről. A The Better Report jelentés fontos stratégiai eszközt jelent a fenntarthatóságot célzó munkánk során. A jelentésben foglaltak, munkatársaink és ügyfeleink számára egyaránt tanúsítják elkötelezettségünket. A jelentés emellett segít abban, hogy strukturáltan dolgozzunk fejlesztéseinken, és megmutatja az eddig elért eredményeinket is. A jelentés ezenkívül azt is feltárja, hogy milyen területeken kell még fejlődnünk. Ez nagyon fontos a hitelességünk szempontjából. Úgy döntöttünk, hogy idén nem nyomtatjuk ki a The Better Report jelentést, hanem csak digitális formában tes�szük közzé a dokumentumot, ezzel is védve természetes környezetünket.

Tomas Ekström: Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közül már egyre többen tisztában vannak a THE BETTER EFFECT program jelentőségével. És annak üzenetét nagyon jól fogadták. A minap találkoztam egyik szerelőnkkel, aki megjegyezte, hogy „nagyon sokat teszünk a környezet védelméért”. Úgy gondolom, hogy az a sok-sok pozitív dolog, ami most történik, hosszú előkészítés eredménye – például egy ideje már a teherautóinkon takarókra cseréltük a csomagolást, és ezeket többször is felhasználjuk; de azon is keményen dolgoztunk az év során, hogy tájékoztassuk és motiváljuk munkatársainkat. Annak érdekében, hogy mindenki számára érthetővé tegyük fenntarthatósági célkitűzéseinket, elindítottuk a THE BETTER EFFECT programhoz kapcsolódó képzési programunkat. A képzés e-learning formában történik, és a vállalat minden alkalmazottjára kiterjed. Az alkalmazottak pozitív visszajelzéseket adtak a tréningről, amelyet eddig a csoport 2700 alkalmazottjából 1500-an végeztek el. Jó munkahelynek számít a Kinnarps? Johanna Ljunggren: Igen! Például egyik ügyfelünk auditálta a vállalati társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó tevékenységeinket és az ellátási láncunkat. Az auditot a SMETA (Sedex Members Ethical Trade Audit) szigorú követelményei alapján végezték el, és teljes mértékben megfeleltünk az ellenőrzésen. Az év során az Európai Üzemi Tanácson keresztül a szakszervezetekkel is együttműködtünk annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyük az alkalmazottak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt. Nagy hangsúlyt helyeznek a beszállítók kiválasztására is, igaz? Tomas Ekström: 2015-ben bevezettük új magatartáskódexünket, és kidolgoztunk egy cselekvési tervet a beszállítók értékelésére, többek

között a környezeti hatás, az anyagfelhasználás és a munkakörülmények alapján. Komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy beszállítóink teljesítményét nyomon kövessük. Johanna Ljunggren: Ennek részeként kockázatfelmérést is végzünk. Értékeljük a beszállítóink oldaláról jelentkező kockázatokat, ezt a folyamatot az alapanyagokra, a folyamatokra és az adott országokra is kiterjesztettük. Ha úgy ítéljük meg, hogy a kockázat meghaladja az elfogadható szintet, helyszíni auditot végzünk a beszállítónál. Ennek során további információt kérhetünk például az alkalmazott gyakorlatokról vagy a tanúsítványokról, de akár ellátogathatunk a beszállító létesítményébe is. Fontos számunkra, hogy ne zárjunk ki egy jó beszállítót pusztán azért, mert egy adott régióban vagy egy adott ágazatban tevékenykedik. Minden olyan beszállítónak lehetőséget biztosítunk az együttműködésre, amely hozzájárulhat az általunk kitűzött célok eléréséhez.

„2015-BEN KEZDTÜK MEGA THE BETTER EFFECT PROGRAM SZÉLES KÖRŰ KOMMUNIKÁLÁSÁT.”

Milyen területen van szükség fejlődésre? Johanna Ljunggren: A jövőben többek között a beszállítók társadalmi felelősségvállalásának és munkakörnyezetének értékelésén, valamint a kockázatfelmérésen és a rendszeres auditokon kell javítanunk. Továbbá folyamatosan dolgozunk a körkörös anyagáramlás fejlesztésén, vagyis arra törekszünk, hogy a termelési ciklusban csökkentsük az új alapanyagok mennyiségét, például korábban már felhasznált anyagok felhasználásával, valamint a bútorok újrahasznosítását célzó megoldások kidolgozásával. Tomas Ekström: Tovább dolgozunk szén-dioxid-kibocsátásunk csökkentésén is. Az új Capella irodaszék kiváló példája annak, hogyan csökkenthetjük a kibocsátást a termelés és a szállítás során azáltal, hogy kevesebb anyagot használunk fel.

>


8

MAKING LIFE BETTER AT WORK

„MINDEN EREDMÉNYÜNKET MEGOSZTJUK ÜGYFELEINKKEL. MINDIG. EZ A KINNARPS EGYIK LEGFONTOSABB ALAPELVE. MEGOSZTJUK TUDÁSUNKAT ÉS SIKEREINKET. A LEGFONTOSABB KUMULATÍV HATÁS AZ, HOGY FENNTARTHATÓSÁGI TEVÉKENYSÉGEINKKEL HOZZÁJÁRULUNK ÜGYFELEINK ÉS ALKALMAZOTTAIK MUNKAKÖRÜLMÉNYEINEK JAVÍTÁSÁHOZ.” Hamarosan elkészülünk energetikai elemzésünkkel, amelynek célja annak feltérképezése, hogyan csökkenthetnénk létesítményeink energiafogyasztását. Az energetikai elemzés abban is segíthet, hogy meghatározzuk, hogyan csökkenthetjük még nagyobb mértékben szén-dioxid-kibocsátásunkat. A cél az, hogy 2020-ig ezt húsz százalékkal csökkentsük. Minden feltétel rendelkezésünkre áll, csak el kell indítanunk a programot. Milyen külső együttműködésben vesz részt a Kinnarps idén?

Tomas Ekström: Továbbra is együttműködünk az FSC® szervezettel, és úgy döntöttünk, hogy meghosszabbítjuk részvételünket a GFTN (Global Forest & Trade Network) hálózatban is, amely a WWF felelős erdőgazdálkodást támogató vállalati hálózata. Fontosnak tartjuk a fenntartható erdőgazdálkodás támogatását, a hálózatban való tagságunkkal is ezt kívánjuk hangsúlyozni. A körkörös anyagáramlást és az újrafelhasználást célzó saját programjaink mellett továbbra is részt veszünk a „Circular business innovation for regional furniture flows” (üzleti innováció

a bútorok regionális újrahasznosítása érdekében) nevű kezdeményezésben is. Az év során kineveztek az FEMB (Irodabútor-gyártók Európai Szövetsége) elnökévé, amely többek között új fenntarthatósági szabványt dolgozott ki az irodabútorok gyártására vonatkozóan. A szabvány 2016-ban kerül bevezetésre, és nagy hangsúlyt fektet a minőségi alapanyagok felhasználására. Milyen hatása van mindennek az ügyfelekre nézve? Tomas Ekström: Minden eredményünket megosztjuk ügyfeleinkkel. Mindig.

Ez a Kinnarps egyik legfontosabb alapelve. Megosztjuk tudásunkat és sikereinket. A legfontosabb kumulatív hatás az, hogy a fenntarthatóságot célzó tevékenységeinken keresztül hozzájárulunk ügyfeleink és alkalmazottaik munkakörülményeinek javításához azáltal, hogy inkluzív megközelítéssel és az ergonómiai szempontok kiemelt figyelembevételével tervezett bútorokat kínálunk, és hogy a gyártás során minőségi alapanyagokat használunk, illetve kerüljük a veszélyes anyagok felhasználását. Az eredmény: egészségesebb, motiválóbb, kreatívabb munkahelyi környezet. Hiszünk abban, hogy a THE BETTER EFFECT program növeli az alkalmazottak termelékenységét ügyfeleink létesítményeiben. Johanna Ljunggren: A THE BETTER EFFECT programon keresztül segíthetünk ügyfeleinknek abban, hogy megvalósítsák a fenntarthatósághoz kapcsolódó céljaikat. Pontos és hiteles adatokat tartalmazó fenntarthatósági jelentésünk fontos alapját képezheti a beszerzésekhez kapcsolódó döntéseknek. A beszállítóink utánkövetését célzó munkánk az ügyfeleink értékláncokhoz és fenntarthatósághoz kapcsolódó programjai szempontjából is fontos. Felhalmozott tudásunk és eszközeink jelentős értéket képviselnek az ügyfeleinkkel folytatott párbeszéd és az értékesítés szempontjából. Elemző eszközünk és a Kinnarps Next OfficeTM koncepciójának segítségével, valamint az ügyféllel együttműködve meghatározhatjuk, milyen funkciókra van szükség egy tevékenységalapú környezetben. A bútorozási megoldások kidolgozása is az ügyfél konkrét szükségletei és a fenntarthatósági követelmények alapján történik. Olyan bútorokat tervezünk és gyártunk, amelyek rendkívül tartósak, ugyanakkor felújíthatók és újrafelhasználhatók is, és ezáltal szintén értéket kínálunk ügyfeleinknek. Természetesen a THE BETTER EFFECT program céljai közé tartozik az is, hogy saját munkatársaink is jobban érezzék magukat és jobban teljesítsenek, és ennek köszönhetően magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsanak ügyfeleinknek.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

INKLUZÍV TERVEZÉS É S MINŐSÉGI ANYAGOK

HASZNÁLATA „Az vagy, amit megeszel” – tartja a mondás. Ezt halljuk szüleinktől, az orvosunktól, a személyi edzőnktől... Az, hogy mit eszünk, hatással van egészségünkre, hangulatunkra és energiaszintünkre. Ugyanez igaz a munkakörül­ményeinkre is. Ha az alkalmazottaknak megfelelő körülmények állnak rendelkezésükre, annak számos pozitív hatása van. Piacvezetők vagyunk a munkakörnyezet kialakításával és bútorozásával foglalkozó ágazatban. Felelősséggel tartozunk azért, hogy olyan okos megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek pozitív energiákkal töltik fel ügyfeleink munkakörnyezetét. Ezért épül a THE BETTER EFFECT koncepció két hatékonyságnövelő tényezőre, nevezetesen az inkluzív tervezésre és a minőségi anyagok felhasználására.

INKLUZÍV TERVEZÉS

Ez a koncepció arra a meglátásra épül, hogy mindenki más. Ennek megfelelően rugalmas és holisztikus megoldásokat tervezünk, amelyek könnyen testre szabhatóak. Vagyis nem standard paraméterekből indulunk ki, hanem szélsőséges helyzetekből. Ez különösen fontos olyan szervezeteknél, amelyeknél rugalmasan történik a munkaállomások használata. Az új, tevékenységalapú irodákban az alkalmazottak gyakran kerülnek át másik munkaállomáshoz. Ezért fontos, hogy az asztalok és az irodaszékek gyorsan és egyszerűen személyre szabhatók legyenek.

MINŐSÉGI ALAPANYAGOK

A minőségi alapanyagok értékláncunk alapvető elemét jelentik, és termékeink teljes életciklusára kiterjednek, a nyersanyagoktól és a kapcsolatoktól egészen a tervezésig

és a gyártási folyamatokig. Amikor csak lehetőségünk van rá, felelősen gyártott anyagokat használunk. Fontos számunkra, hogy a nyersanyagok előállítása társadalmi szempontból elfogadható feltételek és megfelelő munkakörülmények között, elfogadható fizetések és biztosítás alkalmazásával történjen. Magatartáskódexünk az ENSZ Global Compact kezdeményezésének tíz alapelvére épül, amelyek az emberi jogokhoz, a munkakörülményekhez, a környezethez és a korrupció problémájához kapcsolódnak. A minőségi alapanyagok használata alapvető jelentőségű az egészséges és produktív munkakörnyezet szempontjából. Egyre több ingatlanfejlesztő tartja fontosnak, hogy épülete teljesítse például a LEED vagy a BREEAM minősítési rendszer fenntarthatósági követelményeit. Ezek a követelmények a beltér levegőminőségére és a belsőépítészeti elemek által kibocsátott vegyi anyagok mennyiségére vonatkoznak, ebből a szempontból pedig fontos szerepet játszanak a bútorok. Az amerikai NIEHS (National Institute of Environmental Health Sciences) tanulmányának eredményei szerint a környezeti minősítéssel rendelkező épületekben dolgozók tisztábban tudnak gondolkodni és jobb döntéseket hoznak, ami az illékony szerves vegyületek és a szén-dioxid alacsonyabb szintjének köszönhető.

Sikerült támogatást szereznünk egy asztalokra vonatkozó új szabvány kidolgozásához, mely az eddiginél jelentősen nagyobb felhasználói csoportra terjed k. Sokáig nem létezett olyan követelmény, hogy legyen lehetőség az asztalok 67 cm-nél kisebb magasságra történő beállítására, ami hátrányos helyzetbe hozta Európa női lakosságának felét.

9


10

INKLUZÍV TERVEZÉS

KÉNYELMES, LETISZTULT BÚTOROKAT GYÁRTUNK „Az inkluzív tervezés azt jelenti, hogy a munkahelyi környezetnek kell alkalmazkodnia az alkalmazottakhoz, és nem fordítva. Nem gyártunk bonyolult bútorokat. Kényelmes bútorokat gyártunk – az emberek szempontjait figyelembe véve” – mondja Arne Ekbom termékfejlesztő. Fejlesztő részlegünk több mint harminc évnyi tapasztalata a garancia arra, hogy mindent tudunk az emberek sokszínűségéről. „A különböző kultúrákban másképp ülnek az emberek. Emellett a helyi eltérések is jelentősek lehetnek. Vegyük például a hollandokat. A hollandok között találjuk Európa legmagasabb embereit, de a legalacsonyabbak is itt élnek. A szélsőségeket a bevándorlók generációi is felerősítették. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk az irodaszékek tervezésénél” – mondja Ekbom, akinek az ülőbútorok a szakterülete. Az alapelv az, hogy minden irodaszéknek rugalmasnak kell lennie, vagyis lehetővé kell tennie a felhasználó magasságának, súlyának, nemének és egyéb jellemzőinek megfelelő beállítást. Ráadásul magasságunkban eltérő arányt képvisel lábszárunk, combunk és hátunk. Súlypontunk is különböző helyen lehet testünkben. Ezért fontos, hogy a szék magassága, valamint az ülőlap mélysége és dőlésszöge állítható legyen, hasonlóan a háttámla és a fejtámasz magasságához. És ami talán a legfontosabb: Az optimális megtámasztás érdekében a dőlési ellenállásnak is állíthatónak kell lennie. Egy irodaszék rendkívül összetett szerkezet. „Vegyük például az autógyártást. Gyártótól függetlenül az alapelvek mindig ugyanazok. Az irodaszékeknél azonban jelentős különbségek vannak a különböző megoldások között. A felhasználó számára minden szék más és más.

Sokkal többről van szó annál, mint hogy beülünk az autóba, és elmegyünk A-ból B-be...” Ezért fontos, hogy mindezekre a szempontokra odafigyeljünk. És hogy a végeredmény egyszerű legyen. A döntő tényező az volt számunkra, hogy rendelkezünk a saját platformunk fejlesztéséhez szükséges erőforrásokkal” – mondja Arne Ekbom.

KÉT KÉNYELMES MEGOLDÁS AZ AKTÍV ÜLÉSRE

A platformot a Kinnarps fejlesztő csapata dolgozta ki az 1990-es évek elején. Először rengeteg információt gyűjtöttünk ergonómiai szakemberektől, fizioterapeutáktól és felhasználóktól. Majd Björn Alge tervezővel együttműködve kifejlesztettük a klasszikus Kinnarps 6000 és 8000 típusú székeket. Ez a két modell alapvetően azonos, csak a döntési mechanizmusban térnek el egymástól. A 6000 FreeFloatTM mechanikája teljes mértékben támogatja az aktív ülőhelyzetet. „Az ergonómiai szakemberek gyakran hangoztatják, hogy a legjobb testhelyzet a következő testhelyzet. Az ülőlap és a támla egymástól függetlenül követik a test mozgását. A testet mindvégig természetes módon stimulálja a szék. A maga idejében ez jelentős innováció volt, ma már ágazati standardnak számít.” A 8000-es modell SynchroneTM mechanikával van felszerelve,

„IRODASZÉKEINK TERMÉSZETES MÓDON ÖSZTÖNZIK MOZGÁSRA A TESTET.”


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

amely azok számára optimális, akik nem kedvelik a „lebegő érzést”, de az aktív ülést preferálják. „Ez volt a mi megoldásunk a „szinkron dőlést” igénylő felhasználók számára, akik azt preferálják, hogy az ülés és a támla egymással szinkronban dőljön. Már voltak ilyen megoldások a piacon, de sokan nem szerették ezeket, mert úgy érezték, hogy vagy „előreesnek” bennük, vagy olyan, mintha egy fogorvosi székben feküdnének. Mi kisebb mozdulatokban gondolkodtunk. A felhasználó alig érzi a csípő nyílását, amivel a dőlés jár, ugyanakkor biztonságos és egészséges testhelyzetben ülhet.” Amikor 1993-ban megkezdődött értékesítésük, már 52 féle változat volt a 6000-es és a 8000-es modellekből két mechanikával, kétféle ülőlappal és négyféle háttámlával, valamint fejtámasszal és különböző karfákkal. Hogy mindenki megta-

lálja a számára ideális kombinációt.

A PLATFORM SIKERESNEK BIZONYULT

„Eddig mintegy négymillió irodaszéket értékesítettünk ezzel a platformmal, mi vagyunk a legnagyobbak Európában. Az alapelv mindmáig ugyanaz.” „A lényeg az, hogy az ügyfél érezze, hogy egy hosszú távú és fenntartható megoldás mellett döntött. Ha a széket idővel javítani kell vagy fel kell újítani, az is könnyen megoldható a pótalkatrészek segítségével. Segítünk ügyfeleinknek abban, hogy gazdaságosabban használják fel eszközeiket, és kevesebb hulladékot termeljenek.” Ugyanakkor Arne Ekbom és munkatársai folyamatosan dolgoznak az irodaszékek továbbfejlesztésén. Az internet számos változást hozott az ágazatban. Ma már sokan

FELEJTSÉK EL A HASZNÁLATI UTASÍTÁSOKAT! A Capella beállítása nagyon intuitív. A modell tervezésében a göteborgi Chalmers műszaki egyetem professzora, Anna-Lisa Osvalder is részt vett.

dolgoznak távmunkában. Egyre kevésbé van szükség hagyományos értelemben vett, egyénre szabott munkaállomásokra. Gyakran több alkalmazott használ felváltva egyegy asztalt, és vannak, akik naponta több munkaállomást is használnak. „A tevékenységalapú irodák esetén különösen fontos az intuitív tervezés. Egy irodai széknek kön�nyen beállíthatónak és testre szabhatónak kell lennie. Ezért idén egy teljesen új modellt dobtunk piacra, amelyet kifejezetten tevékenységalapú irodákba fejlesztettünk ki. A Capella modellt az Idesign munkatársai, Johan Larsvall és Nils Löventorn tervezték meg; a szék egy új, FreeMotionR nevű mechanikát foglal magában. A cél ennél a modellnél is az volt, hogy aktív ülést tegyen lehetővé a lehető legkevesebb beállítással. A szék többek között rendelkezik egy

11

„mikromozgásos” funkcióval, amely a mozdulatlan ülésre való hajlamot ellensúlyozza.” A kérdés az, hogy hová tart ez a folyamat. Vajon annyira mobillá válunk, hogy nem is lesz szükség irodaszékekre? „Szó sincs róla!” véli Ekbom. „Mindig is szükségünk lesz székre a munkavégzéshez. Az emberek természetükből adódóan kényelmesek.”

„Előbb vagy utóbb mindenki felteszi a lábát a lábcsillagra. Ezért olyan zónákat terveztünk, amelyek elősegítik a testhelyzet változtatását anélkül, hogy fokozott terhelésnek tennék ki valamelyik testrészt.”


12

MINŐSÉGI ALAPANYAGOK

MINDEN AZ ALAPANYAGOKKAL KEZDŐDIK Fa, fém, műanyag, textil, elektronikai részegységek, vegyi anyagok – alapvetően ezekből az alapanyagokból készülnek székeink. Ezek az anyagok különböző módon befolyásolják az általunk kiemelten kezelt három környezetvédelmi területet, vagyis a klímát, a biológiai diverzitást és a vegyi anyagok jelenlétét. Ezért fontosnak tartjuk az alapanyagok előállításának és felhasználásának folyamatos fejlesztését. Arra törekszünk, hogy a lehető legnagyobb arányban használjunk újrahasznosított anyagokat. Saját termékeinket is úgy tervezzük meg, hogy újrahasznosíthatóak legyenek.

92% A FELELŐSEN KITERMELT VAGY MINŐSÍTÉSSEL RENDELKEZŐ (FSC ®, FSC CW, PEFC) FA NYERSANYAG ARÁNYA

60–90% AZ ÚJRAHASZNOSÍTOTT ÖNTÖTT ALUMÍNIUM ARÁNYA

FA

FÉM

A termékeinkben felhasznált faanyagok rendelkeznek az FSC® minősítésével, vagy ellenőrzött forrásból származnak. Célunk az, hogy 2020-ban már minden általunk felhasznált faanyag rendelkezzen az FSC minősítésével. Egyre könnyebb hozzáférni a minősített erdőgazdaságból származó faanyaghoz, de az elérhető mennyiség egyelőre nem elégíti ki szükségleteinket. 2015-ben a GFTN (Global Forest and Trade Network) szervezettel közösen kidolgoztunk egy cselekvési tervet (a GFTN a WWF felelős erdőgazdálkodást támogató hálózata, www.panda.org/gftn). A cselekvési terv célokat határoz meg az FSC minősítéssel rendelkező fa alapanyag beszerzésére vonatkozóan 2018-ig, továbbá feladatokat tűz ki az FSC normáinak kommunikációjával és a faanyag-beszerzési források kockázatfelmérésével kapcsolatban. Az FSC-minősítéssel rendelkező bútorokról a 15. oldalon olvashat további részleteket.

Szívesen használunk öntött alumíniumot, mert az nagy arányban újrahasznosítható. A felületkezelés tekintetében a porszórást preferáljuk, mivel a módszer alacsony környezeti hatással jár és különálló folyamatként megvalósítható. A csavarok és a szerelvények tekintetében a krómot részesítjük előnyben, mert hosszú élettartamot tesz lehetővé. Három vegyértékű krómot használunk, amely a hat vegyértékű krómnál kevésbé ártalmas az egészségre és a környezetre. 2015-ben bevezettük az újrahasznosított magnézium használatát, amelyet a Capella irodaszéknél alkalmazunk. Ez az anyag teljes mértékben újrahasznosítható. A magnézium könnyebb, mint az alumínium, és nagy a teherbírása.

HATÁS A kivágott fák számának csökkentése és a felelős erdőgazdálkodás alapvető jelentőségű a globális felmelegedés lassítása szempontjából. Azáltal, hogy ügyfeleinknek FSC-minősítéssel rendelkező termékeket kínálunk, támogatjuk a felelős erdőgazdálkodás ügyét, és hozzájárulunk a klímaváltozás lassításával kapcsolatos célok eléréséhez.

HATÁS Az újrahasznosított anyagok segítségével csökkentjük nyersanyag-felhasználásunkat. A jóváhagyott lakkok használatával csökkentjük tevékenységünk környezeti hatását, és hozzájárulunk az egészségesebb munkahelyi környezetek kialakításához.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

HÁROMBÓL KETTŐ SZÖVETEINK RENDELKEZNEK AZ EU ECOLABEL MINŐSÍTÉSÉVEL VAGY AZ OEKO-TEX® MINŐSÍTÉSSEL.

2008 MEGKEZDTÜK SAJÁT PÁRNÁZATUNK GYÁRTÁSÁT.

TEXTÍLIÁK

MŰANYAG

Tartós és természetes anyagokat alkalmazunk, pl. kendert, újrahasznosított jutát és gyapjút. Újrahasznosított műanyagokat is használunk; az Xtreme Plus teljes mértékben újrahasznosított poliészterből készül. Háromból két szövetünk rendelkezik Oeko-Tex® minősítéssel vagy az EU ecolabel minősítésével. Minden bőrbevonat növényi anyaggal cserzett. 2015-ben részt vettünk a „Textíliák helyi előállításának támogatása Svédországban” nevű projektben, amelynek célja az volt, hogy fenntartható folyamatokat dolgozzon ki a szövetszálak fából vagy újrahasznosított biotextíliákból történő gyártására. Szövetválasztékunk jelenleg zajló frissítésének keretében vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy az újrahasznosított textíliák kínálatát hogyan bővíthetnénk. Ezzel kapcsolatban a 31. oldal tartalmaz további részleteket.

Műanyag szinte minden ülőbútor párnázatában található. Ezért létrehoztuk saját öntőüzemünket a Skillingarydban lévő létesítményünkben, ahol teljes mértékben ellenőrizhetjük a folyamatot. Ennek köszönhetően megszüntettük a veszélyes TDI (izocianát) használatát, helyette a kevésbé ártalmas MDI-t alkalmazzuk. A gyártás során nem minden esetben alkalmazunk újrahasznosított műanyagot, mivel ezek az anyagok nem elég erősek, és csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Használunk viszont újrahasznosított műanyagot bizonyos komponensekben, például a takaróelemekben. Találtunk azonban más módot is az újrahasznosított műanyag alkalmazására: ebből, pontosabban újrahasznosított PET-ből készül saját fejlesztésű, Re:fill nevű anyagunk. A Re:fill anyaggal kapcsolatban a 31. oldalon olvashatók további részletek. Az újrahasznosítás megkönnyítése érdekében minden, általunk alkalmazott műanyag komponensen megtalálható az anyag típusának jelzése.

HATÁS Aktívan dolgozunk a kapcsolódó követelmények kidolgozásán. Ezek alkalmazásával hozzájárulunk ahhoz, hogy egyre kevesebb káros vegyi anyag kerüljön felhasználásra a textiliparban, ezzel párhuzamosan a termékeinkben felhasznált vegyi anyagok mennyiségét is csökkentjük, ezáltal javítjuk ügyfeleink munkahelyi környezetének minőségét. Az általunk kidolgozott követelmények alkalmazásával például hozzájárulunk a textilipari kezelőüzemek hatékonyabb működéséhez.

HATÁS 2015-ben bevezettük azt a követelményt, amely szerint csak olyan műanyag részegységet alkalmazunk, amely nem tartalmaz biszfenol-A anyagot. Ez a vegyi anyag megzavarja az endokrin rendszer működését, és gyakran található meg vérmintákban. E követelmény alkalmazásával hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberek kevésbé legyenek kitéve a biszfenol-A hatásainak.

2008 ÁTFOGÓ BESZERZÉSI KÖVETELMÉNYEKET KEZDTÜNK EL ALKALMAZNI.

ELEKTRONIKAI RÉSZEGYSÉGEK Az elektronikai részegységek fémet és vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek kinyerésük, előállításuk, használatuk és végső feldolgozásuk során ártalmasak lehetnek a környezetre és az egészségre. A fémek kinyerése jelentős környezeti hatással jár, használat során pedig fennáll a kockázata annak, hogy az illékony vegyi anyagok a környezetbe kerülnek. Minden részegységnek rendelkeznie kell CE minősítéssel, továbbá beszállítóinktól megköveteljük az EU RoHS irányelvének betartását. Ez az irányelv tiltja az ólom, a higany, a kadmium és a hat vegyértékű króm, valamint az égésgátló PDD és PBDE használatát elektronikai termékekben. HATÁS 2015-ben bevezettük azt a követelményt, amely szerint elektronikai részegységeink nem tartalmazhatnak konfliktusövezetből származó ásványokat. Így kívánjuk megelőzni olyan elektronikai komponensek felhasználását, amelyek illegálisan kinyert ónt, tantált, volfrámot vagy aranyat tartalmaznak, vagy amelyek kinyerése hozzájárul a konfliktus fenntartásához valamely térségben.

13

16%-kal 2012 ÓTA CSÖKKENT AZ OLDÓSZERFELHASZNÁLÁS.

VEGYI ANYAGOK Termékeink nem tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek szerepelnek a REACH rendelet SVHC-­ listáján jelölt anyagok között. Kerüljük az égésgátlók használatát, és soha nem használunk brómozott vagy polibromidokat tartalmazó égésgátlókat. Ezek helyett olyan anyagokat használunk a tűzvédelem érdekében, mint a gyapjú vagy az égésgátló szerkezettel készült poliészter szövet. A formaldehid számos termékben megtalálható mindennapi környezetünkben, például ez a faforgácslapokban használt ragasztó egyik komponense. Minden faforgácslapunk teljesíti az E1 követelményeket, ami nagyon alacsony szintű emissziót jelent. Számos faforgácslapunk emissziós értéke – a furnérozottakat is beleértve – az E1 érték fele vagy akár annál is alacsonyabb. Ugyanezen okból folyamatosan igyekszünk csökkenteni a termékeinkben felhasznált illékony szerves vegyületek mennyiségét. HATÁS Az év során 30%-kal csökkentettük a felhasznált illékony szerves vegyületek mennyiségét. Ezzel hozzájárulunk a munkahelyek levegőminőségének javulásához, ami jobb közérzetet és jobb teljesítményt eredményez.


Az Embrace jó példája annak, hogyan könnyíthetik meg termékeink a munka­ helyek környezettudatos berendezését.

A ZSŰRI INDOKLÁSA „ ...Az újrahasznosított anyag és a farostlemez kombinációja egyértelműen fenntartható megoldás.” iF design díj „ A szék organikus formája, letisztult megjelenése és a természetes anyagok kombinációjából adódó esztétikája inspiráló hatású.” Red Dot díj


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

15

EGY DÍJNYERTES SZÉKCSALÁD A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN Az Embrace pontosan azt nyújtja, amit a neve (ölelés, átkarolás) sugall: meleg, megnyugtató, támogató érzést. Gyengéd az emberekhez és gyengéd a környezethez – mindez egy díjnyertes formatervbe csomagolva. A Brodbeck Design stúdióval közösen egy olyan székcsaládot alkottunk meg, amely maximális mértékben a fenntarthatóságot szolgálja. Az Embrace modellt olyan tevékenységalapú irodákba szántuk, ahol az alkalmazottak gyakran vesznek részt különböző jellegű megbeszéléseken, de önálló munkát is végeznek. Ennek megfelelően olyan széket szerettünk volna létrehozni, amely jellemzőit tekintve valahol a tárgyalókban és az irodákban használt székek között helyezkedik el. Amely egy tárgyalóteremben éppen olyan jól használható, mint egy étkezőben. Lágy vonalaival, meleg hatású fa- és szövetelemeivel az Embrace egyszerre hívogató és megnyugtató. „Igyekeztünk úgy megtervezni a széket, hogy kiválóan alkalmas legyen aktív munkavégzésre, ugyanakkor az ellazult testhelyzetben történő feltöltődést is lehetővé tegye” – magyarázza Stefan Brodbeck. Az ügyfél lényegében egy többfunkciós széket kap. Ennek köszönhetően kevesebb székkel is kielégíthetők a különböző funkcionális szükségletek, ami gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt előnyös.

FSC®-minősítés

Az Embrace székcsalád FSC-­ minősítéssel rendelkezik. A minősítés minden székre és bárszékre vonatkozik, anyagtól függetlenül (dió, tölgy, bükk, nyír). Az egyetlen kivételt a kárpitozott támlával szerelt modellek jelentik. Ennek az az oka, hogy a kárpitozott támlában van egy stabilizáló mag, amely újrahasznosított kartonból készül. Bár ez az anyag környezetbarát, nem rendelkezik FSC-­ minősítéssel. Az FSC egy globális program, amely az erdőgazdálkodás gazdasági, társadalmi és környezetvé-

delmi vonatkozásaival foglalkozik. Mivel a fa a legfontosabb alapanyagaink közé tartozik, rendkívül fontosnak tartjuk a felelős erdőgazdálkodás támogatását, amely lehetővé teszi a biodiverzitás növelését és a felhasznált vegyi anyagok mennyiségének csökkentését. Ezért aktív szerepet vállaltunk a svéd erdőgazdálkodási szabvány kidolgozásában az FSC számára. Az FSC azok szociális körülményeivel is foglalkozik, akik erdőben élnek, vagy megélhetésük az erdőktől függ. A tanulmányok szerint az FSC-minősítéssel rendelkező erdőkben kedvezőbbek a munkakörülmények, mint azokban az erdőkben, ahol hagyományos gazdálkodás folyik. A WWF vizsgálatának eredményei alapján az FSC minősítési rendszere rendelkezik a legmagasabb szintű hitelességgel. Termékeinkben lehetőség szerint FSC-minősítésű faanyagokat használunk. Ha erre a korlátozott elérhetőség miatt nincs módunk, ellenőrizzük a faanyag származását. Ügyfeleink kárpitszövetek széles kínálatából választhatnak. Ma három szövetünkből kettő rendelkezik Oeko-Tex® vagy „EU ecolabel” minősítéssel, vagyis ügyfeleinknek bőven van lehetőségük fenntartható megoldás választására.

funkcionális egységes munkakörnyezetet alakítsanak ki. A különböző elemek kombinálásának csak kreativitásunk szab határt. Az egyszerűség és a fenntarthatóság jegyében született székek az esztétika terén is jelentős értéket kínálnak.

A koncepció létjogosultságát látványosan igazolja, hogy az Embrace számos rangos díjat nyert el az év során, köztük az IF díjat, a Red Dot díjat, a Green Good Design díjat és a Deutscher Designer Club bronzérmét.

EGY CSALÁD, AMELLYEL JÓ EGYÜTT ÉLNI

Az Embrace jól példázza, hogyan támogatják termékcsaládjaink fenntartható módon a munka­ helyek berendezését. Azáltal, hogy különböző funkciókat ellátó, de azonos formavilágú, komplett bútorcsaládokat kínálunk, lehetővé tesszük, hogy ügyfeleink

A karfa egyszerűen felszerelhető kiegészítőként érhető el. A felhasznált anyagok könnyen különválaszthatók, ami megkönnyíti újrahasznosításukat.


16

ÉRTÉKLÁNC

AZ ÁGAZATBAN EGYEDÜL ÁLLÓ ÉRTÉKL ÁNC NYERSANYAGOK TERVEZÉS KEZDEMÉNYEZÉS A legelső vázlatoktól kezdve úgy tervezzük meg termékeinket, hogy azok ergonomikusak legyenek, és minden felhasználó igényét kielégítsék. Olyan termékeket tervezünk és gyártunk, amelyek beállításai rugalmasan, a felhasználók igényei szerint változtathatók. Olyan bútorokat kínálunk, amelyek tartósak, ugyanakkor lehetővé teszik különböző kiegészítők későbbi felszerelését a fejlesztés és a testreszabás jegyében. Ügyelünk arra, hogy termékeink alkotóelemei könnyen szétválaszthatóak legyenek, ezáltal megkönnyítve későbbi újrahasznosításukat. A minél kisebb környezeti hatás biztosítása érdekében szigorú standardokat határoztunk meg a termékeink gyártása során használt anyagokra vonatkozóan.

50%

AZ ÚJRAHASZNOSÍTOTT ANYAG (HULLADÉK SZÖVET ÉS PET) ARÁNYA RE:FILL ANYAGUNKBAN

HATÁS Felhasználók és munkaállomások szerint ergonomikusan testre szabható termékeinkkel hozzájárulunk olyan munkahelyi környezet kialakításához, amelyben mindenki jól érzi magát. A hosszú élettartamú termékeknek alacsonyabb a környezeti hatása.

KEZDEMÉNYEZÉS Kidolgoztunk egy eszközt, a Kinnarps Értékelő Rendszert, amellyel szisztematikusan kérhetünk információt a beszerzett alapanyagok környezeti teljesítményével kapcsolatban, és ezt az információt hatékonyan kezelhetjük. A rendszer segítségével jobban ellenőrizhetjük, mit építünk be termékeinkbe. Vagy minősített faanyagot használunk, vagy olyat, amellyel kapcsolatban kockázatfelmérést végeztünk, és amelynek forrását ellenőriztük. Számos szövetünk rendelkezik környezetvédelmi minősítéssel. A lehető legnagyobb mértékben törekszünk újrahasznosított anyagok felhasználására, ennek csak a korlátozott mennyiség és a minőségi elvárások szabnak határt. Emellett skillingarydi egységünkben magunk gyártjuk a székek párnázatát, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben ellenőrizni tudjuk a felhasznált anyagokat.

92%

AZ ÁLTALUNK HASZNÁLT FA ANYAGNAK FELELŐS ERDŐGAZDÁLKODÁSBÓL SZÁRMAZIK

HATÁS A minőségi anyagokból készülő termékek egészségesebbé teszik a munkahelyek levegőjét, valamint hozzájárulnak a fenntartható erdőgazdálkodáshoz és a föld erőforrásainak hatékonyabb felhasználásához. Ezáltal részévé válunk ügyfeleink fenntartható ellátási láncának. Ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy bútoraik minőségi alapanyagokból, szigorú szabványok alapján készültek.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

17

Ahol mások csak egy asztalt vagy széket látnak, mi lehetőséget látunk a változtatásra. Ez a megközelítés tette lehetővé, hogy az ágazatban egyedülálló értékláncot hozzunk létre. Egy értékláncot, amelyben a fenntarthatóság és az ügyfelek szükségleteinek kielégítése jelenti az alapvető hajtóerőt. És ezzel egy láncreakciót indítunk el.

GYÁRTÁS KEZDEMÉNYEZÉS Kerüljük a környezetre vagy az egészségre ártalmas anyagok használatát, lehetőség szerint inkább alternatív megoldásokat alkalmazunk. Alávetjük magunkat a SMETA etikai auditnak, amelyen eddig nagyon jó eredményeket értünk el. Ez azt igazolja, hogy teljesítjük a magas szintű társadalmi követelményeket. Bejelentőrendszert vezettünk be, amelyen keresztül munkatársaink jelenthetik az általuk észlelt problémákat. Emellett megköveteljük beszállítóinktól, hogy kövessék a magatartáskódexünkben foglaltakat. Nagykockázatú beszállítók esetén erről helyszíni ellenőrzésekkel győződünk meg.

98%

AUDITUNK SEGÍTSÉGÉVEL ILYEN ARÁNYBAN SZŰRTÜK KI A KOCKÁZATOS BESZÁLLÍTÓKAT

HATÁS Gondoskodunk arról, hogy termékeink komponenseinek gyártása teljes ellátási láncunkban tisztességes körülmények között és felelős módon történjen. Ezáltal részévé válunk ügyfeleink fenntartható ellátási láncának is. Azáltal, hogy termékeink gyártása során kerüljük a szükségtelen vegyi anyagok használatát, hozzájárulunk az egészséges munkakörnyezet kialakításához, saját üzemeinkben és ügyfeleink létesítményeiben egyaránt.

ÉRTÉKESÍTÉS KEZDEMÉNYEZÉS Széles körű tapasztalatokkal és tudással rendelkezünk a jó munkakörnyezet jellemzőivel kapcsolatban. Ügyfeleinkkel együttműködve és Next OfficeTM elemző eszközünk segítségével bármely ügyfelünk számára megtaláljuk az optimális tevékenységalapú megoldást. Számos viszonteladónk rendelkezik ISO-minősítéssel, és sokan szisztematikusan törekednek a minőség javítására és tevékenységük környezeti hatásának csökkentésére. Például több bemutatótermünkben energiahatékony fényforrások kerültek beszerelésre.

34%

ILYEN ARÁNYBAN GONDOLJÁK ÚGY ÜGYFELEINK, HOGY A KINNARPS VEZETŐ SZEREPET JÁTSZIK A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS TERÉN

HATÁS Minden munkahely egyedi. Szervezete és alkalmazottai szükségleteinek alapján az Ön munkahelye számára is ideális megoldást tudunk kínálni. Felhalmozott tudásunkkal hozzájárulhatunk egy inspiráló és rugalmas munkakörnyezet kialakításához, ahol az alkalmazottak jól érzik magukat, ebből adódóan kreatívan és produktívan végzik munkájukat.


18

ÉRTÉKLÁNC

SZÁLLÍTÁS KEZDEMÉNYEZÉS Saját, optimalizált szállítási rendszert alkalmazunk. A termékeket több mint 90%os helykihasználással rakodjuk fel a teherautókra. Az egyszer használatos csomagolás helyett takarókkal védjük a termékeket, amelyeket többször is felhasználunk. Ezzel naponta 6,5 tonna csomagolóanyagot takarítunk meg. A visszaúton beszállítóink szállítmányaival közlekednek teherautóink. Új, tisztább üzemű járműveket vásároltunk, és a környezeti hatás csökkentése érdekében a dízel- és tallolaj üzemű teherautók használatát részesítjük előnyben. Biodízellel (RME) is kísérletezünk, de a tesztek eredményei egyelőre elmaradnak várakozásainktól. Más típusú biodízel üzemanyag vizsgálatát is tervezzük.

HATÁS Környezettudatos szállítási megoldásunknak és szolgáltatásainknak köszönhetően ügyfeleinknek nem kell a hulladékkal bajlódniuk.

18%

ENNYIVEL CSÖKKENT SZÉN-DIOXID-KIBOCSÁTÁSUNK 2013 ÓTA

ÚJRAFELHASZNÁLÁS


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

19

HASZNÁLAT KEZDEMÉNYEZÉS Inkluzív bútorozási megoldásokat kínálunk, amelyeket a felhasználók valós szükségletei alapján dolgozunk ki. A Kinnarps Next OfficeTM koncepciójának köszönhetően az alkalmazottaknak ergonomikus kialakítású, inspiráló és különböző tevékenységekre optimalizált környezetek állnak rendelkezésükre. A hangelnyelők használatával ideális akusztikai környezetet tudunk kialakítani, ami csökkenti a stresszt és javítja az alkalmazottak közérzetét. A mérési eredmények alapján össze tudjuk hasonlítani a különböző termékek akusztikai jellemzőit. Szigorú követelményeket alkalmazunk a felhasznált anyagokkal szemben, és az egészséges beltéri levegő érdekében kerüljük a szükségtelen vegyi anyagok használatát.

89%

AZ ELÉGEDETT ÉS VISSZATÉRŐ ÜGYFELEK ARÁNYA; ÜGYFELEINK 78%-A AJÁNLANA MINKET ISMERŐSEINEK

HATÁS Az az alkalmazott, aki jól érzi magát a munkahelyén, jobban is teljesít. Rugalmas megoldásokat kínálunk különböző szükségletek kielégítésére, hogy mindenkinek rendelkezésére álljanak a produktív és kreatív munkához szükséges feltételek. A minőségi anyagokkal és az ergonomikus kialakítással inspiráló és egészséges munkahelyi környezetet teremtünk. Bútorainkkal a pozitív és inspiráló munkahelyi környezet kialakításában szeretnénk segíteni ügyfeleinket.

KEZDEMÉNYEZÉS Amikor tíz évvel ezelőtt elindítottuk újrahasznosító szolgáltatásunkat, még nem állt készen a piac erre a megoldásra. Mára azonban megváltozott a helyzet, és folyamatosan nő az igény erre a szolgáltatásra. Az ügyfelekkel kötött szerződésben igény esetén vállaljuk, hogy leltárt készítünk meglévő bútoraikról, és meghatározzuk, hogy mely bútorok használhatók fel az új kialakításban. Bizonyos termékek egyszerűen átalakíthatók vagy felújíthatók – ilyen megoldás például az asztallapok, a székek ülőlapjának vagy a kanapék kárpitozásának cseréje. Azon termékek esetén pedig, amelyek már nem használhatók fel újra és nem újíthatók fel, vállaljuk a környezettudatos szétbontást és újrahasznosítást.

HATÁS Egy jó bútornak nem szabadna a hulladékban végeznie. Az újrafelhasználás, az átalakítás és a felújítás révén meghosszabbíthatjuk a termékek élettartamát. Ezzel pénzt takarítunk meg ügyfeleink számára, és a környezetet is védjük.

96%

A GYÁRTÁS SORÁN KELETKEZETT MARADÉK ANYAGOK, ILYEN ARÁNYBAN KERÜLNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁSRA.


20

ÖT JÓ TANÁCS

A KÖRNYEZETTUDATOS BESZERZÉS ÉRDEKÉBEN Határozzon meg követelményeket! Ez szervezete és a környezet szempontjából egyaránt előnyös. Egy jól kidolgozott beszerzési folyamattal szervezete hozzájárulhat a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazásának elterjedéséhez. Alkalmazottai egy pozitív munkakörnyezettel gazdagodnak, a láncreakciónak köszönhetően pedig a változás más emberekre és a környezetre is pozitív hatást gyakorol. Támasszon követelményeket önmagával és szervezetével szemben! És velünk szemben is. Mert mi is követelményeket támasztunk saját magunkkal és beszállítóinkkal szemben. Együtt nagyobb hatást érhetünk el!


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

1 MELYEK A LEGFONTOSABB TERÜLETEK? Először határozza meg azokat a kérdéseket, amelyek különösen fontosak a fenntarthatóságot célzó erőfeszítései szempontjából. Mely változások eredményeznék a legnagyobb hatást? Nem lehet egyik napról a másikra eredményeket elérni. Célszerű először néhány kiemelt területre helyezni a hangsúlyt. Először olyan területtel kapcsolatban tegyen fel kérdéseket, amelyet alaposan ismer, ellenőrizze a beérkező információt, és végezzen utánkövetést.

2 VÁLASSZON FSC®MINŐSÍTÉSSEL RENDELKEZŐ FORRÁST Az erdők döntő szerepet játszanak a klímaegyezmény és az ENSZ fenntartható fejlődéshez kapcsolódó céljainak elérése szempontjából. Ezért célszerű követelményeket meghatározni a fa alapanyagok felelősen gazdálkodó forrásból történő beszerzésére vonatkozóan. Az FSC®-címke garantálja, hogy a faanyagot bevizsgálta egy független harmadik fél. Követelje meg beszállítóitól, hogy szerezzék meg a visszakövethetőséget igazoló minősítést, vagyis alkalmazzanak rendszert a minősítéssel rendelkező alapanyagok kezelésére és különválasztására. Az anyagok visszakövethetőségét igazoló minősítés azonban nem jelenti azt, hogy minden felhasznált faanyag rendelkezik FSC minősítéssel. Ezért azt javasoljuk, hogy részesítse előnyben az FSC-minősítéssel rendelkező termékeket. Ebben az esetben biztos lehet abban, hogy minden felhasznált faanyag felelősen irányított erdőgazdaságból származik.

3

4

5

KÖVETELJE MEG A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁST A TELJES ELLÁTÁSI LÁNCÁBAN

VÁRJA EL MINŐSÉGI ANYAGOK ALKALMAZÁSÁT!

KÖVESSE AZ EU AJÁNLÁSAIT

Követelje meg, hogy partnerei minden beszállítójuktól várják el a társadalmi felelősségvállalást. Továbbá alkalmazzanak magatartáskódexet. A kódex olyan nemzetközi alapelvekre épüljön, mint az ENSZ Global Compact kezdeményezése, és a munkakörnyezetre is terjedjen ki. Ám a magatartáskódex önmagában még nem elég – a beszállítók alkalmazzanak megfelelő rendszert ellátási láncuk rendszeres értékelésére és kockázatfelmérésére. Kérjen információt az alkalmazott munkamódszerekről és kockázatfelmérésről, valamint az auditok eredményeiről. Mi bármikor állunk azon ügyfeleink rendelkezésére, akik helyszíni ellenőrzést kívánnak végezni. A svéd Möbelfakta követelményeket határoz meg az ellátási láncok társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos standardokra, kockázatfelmérésre és utánkövetésre vonatkozóan. Ennek megfelelően a minősítés arról tanúskodik, hogy a beszállító teljesíti társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó kötelezettségeit.

A környezetünkben számos termék bocsát ki veszélyes anyagokat. De honnan tudhatnánk, hogy egy anyag veszélyes, ha nem is látjuk? A történelem arra tanít minket, hogy nem lehetünk elég óvatosak. Tegye világossá, hogy a termékek nem tartalmazhatnak olyan anyagokat, amelyek ártalmasak lehetnek az alkalmazottak egészségére. Nagy hatást érhet el az égésgátlók, a formaldehidek és az oldószerek kizárásával. Várja el olyan környezetvédelmi szabványok követelményeinek teljesítését, amelyek standardokat határoznak meg a vegyianyag-­ tartalomra vonatkozóan (Möbelfakta és NF Environnement).

CÍMKÉK Annak érdekében, hogy egy lépéssel mindig a jogszabályok előtt járjunk, ügyelünk arra, hogy termékeink rendelkezzenek a következő környezetvédelmi minősítésekkel: FSC®, Möbelfakta, NF Environnement és GS.

21

Az EU kidolgozott egy eszközt az irodabútorok nyilvános beszerzésére. A 2016-ban bevezetésre kerülő rendszer kiváló kiindulópontot jelent azon szervezetek számára, amelyek követelményeket kívánnak meghatározni beszállítóikkal szemben. Különösen érdekes, hogy a rendszer nem csak új bútorok vásárlásával, hanem a meglévő bútorok felújításával és újrafelhasználásával kapcsolatban is tartalmaz útmutatást. Vagyis az eszköz azt a megoldást támogatja, hogy a beszerző hatóságok törekedjenek meglévő bútoraik újrafelhasználására. Célszerű tehát megkövetelni a beszállítótól, hogy működtessen egy, az újrafelhasználás és a felújítás kezelésére kidolgozott rendszert.

FSC ® A felelős erdőgazdálkodást igazoló minősítés. Célja a környezettudatos, társadalmi szempontból felelősségteljes és gazdaságilag racionális erdőgaz® dálkodás előmozdítása. FSC-C010544, www.fsc.org MÖBELFAKTA  Svéd bútoripari minősítés, amely a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt. Minőségi és környezetvédelmi standardokat határoz meg a termékekre vonatkozóan, továbbá a beszállítók társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos követelményeket rögzíti. NF ENVIRONNEMENT  Az egyetlen hivatalos bútori­ pari környezetvédelmi minősítés Franciaországban. Minőségi és környezetvédelmi standardokat határoz meg a termékekre vonatkozóan, továbbá a beszállítók társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos követelményeket rögzíti. GS (GEPRÜFTE SICHERHEIT)  Német bútoripari minőségtanúsító címke, amely az európai jogi követelményekre terjed ki a biztonság tekintetében, és bizonyos esetekben a jogszabályok által meghatározott követelményeknél szigorúbb elvárásokat támaszt.


22

ESETTANULMÁNY

MINŐSÉGI ALAPANYAGOK HASZNÁLATA A ZERO ÚJ IRODÁ JÁBAN A ZERO (Zero Emission Resource Organisation) környezetvédelmi szervezet munkatársai a beszerzések során is hűek maradnak a szervezet alapelveihez. Amikor a szervezet operatív részlege új irodába költözött Oslóban, az egyik meghatározó szempont a funkcionális és fenntartható belsőépítészeti megoldások alkalmazása volt. És persze végre megszabadulhattak régi, olajüzemű vízmelegítőjüktől... „A ZERO egy független, környezetvédelmi civil szervezet, amely az éghajlatváltozást tekinti a legfontosabb környezetvédelmi problémának. Támogatjuk a nulla kibocsátású megoldások kifejlesztését, és arra törekszünk, hogy minél kevesebb kibocsátásnövelő befektetés valósuljon meg” – mondja Hege Horsberg, a ZERO marketingigazgatója. „Célunk az, hogy elősegítsük a gyors és gördülékeny átállást a klímakárosító gyakorlatokról a kibocsátásmentes megoldásokra. Például egyáltalán nem elképzelhetetlen egy nulla emissziós szállítmányozó szektor. Egy ilyen váltással teljesen megállíthatnánk a globális felmelegedést.”

INTENZÍV MUNKA

Ezt a célkitűzést a saját műveleteire is alkalmazza a ZERO. A fenntarthatóság a szervezet új irodáinak kialakítása során is kiemelt szempont volt. Az új létesítmény felújításra szorult, és a tulajdonos már a költözés előtt kidolgozott egy belsőépítészeti megoldást. De a ZERO úgy döntött, hogy kikéri a Kinnarps véleményét is. „Abban a fázisban még nem fogalmaztunk meg a tevékenységalapú megoldásra vonatkozó követelményeket” – mondja Hege Horsberg. „Olyan irodára volt szükségünk, amely minden tekintetben meg-

felel funkcionális igényeinknek és munkamódszerünknek, amely sok projektmunkát és megbeszélést foglal magában.” Ennek megfelelően a Kinnarps alaposan elemezte a munkahelyi környezetet, aminek keretében részletesen feltérképezte az alkalmazottak tevékenységét és szükségleteit is. A Kinnarps munkatársai minden alkalmazottnak kérdéseket tettek fel a feladatokkal és szükségletekkel kapcsolatban. „Világossá vált, hogy olyan rugalmas munkahelyet kell kialakítanunk, amely alkalmas az együttműködésre épülő, intenzív munkára, valamint a nagyszámú belső és külső megbeszélés lebonyolítására.”

ENERGIKUS KÖRNYEZET

Az elemzés eredményei alapján a Kinnarps kidolgozott egy új, tevékenységalapú megoldást. Ennek lényege egy részben egyterű iroda, amely két nagyméretű zónából áll. Ezek egyike az aktív zóna, amely az operatív folyamatok központja. Az alkalmazottak akkor használják ezt a részt, amikor kisebb koncentrációt igénylő feladaton dolgoznak, vagy másokkal működnek együtt. A másik, csendesebb zóna a koncentrált munka helyszíne. „A tevékenységalapú megoldásnak köszönhetően az eredeti tervnél több hely maradt a tárgyalótermekre. Jobb a helykihasználás.

AZ ALACSONY EMISSZIÓS ÉRTÉKŰ TERMÉKEK EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETET JELENTENEK. UGYANAKKOR CSÖKKENTIK A SZELLŐZTETÉSI IGÉNYT IS, AMI ALACSONYABB ENERGIAFOGYASZTÁST TESZ LEHETŐVÉ.

>


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

A ZERO irodái két zónára oszlanak. Az aktív zónában zajlanak a megbeszélések és az egyeztetések. Az alkalmazottak akkor használják ezt a részt, amikor kisebb koncentrációt igénylő feladaton dolgoznak, vagy másokkal működnek együtt. Az irodában használt anyagok és színek összhangban vannak a szervezet identitásával.

23


24

ESETTANULMÁNY

A Kinnarps kutatása szerint egy munkahely alapterületét átlagosan ötven százalékban használják egy adott pillanatban, és ez nálunk teljesen megfelelt a valóságnak. Az idő felében kihasználatlanul álló, rögzített helyzetű munkaállomások kiszűrésével helyet nyertünk, amit a tárgyalótermek számának növelésére és két zárt iroda kialakítására használtunk fel. Mivel a megoldás lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak tevékenységüknek megfelelően a nap során akár többször is átköltözzenek egyik zónából a másikba, hatékonyabb lett a különböző funkciók közötti együttműködés. Hatékonyabban működünk együtt és jobban kommunikálunk, miközben jobban is érezzük magunkat” – mondja Hege Horsberg. „Rendkívül fontos volt számunkra, hogy az új iroda egészséges, kreatív és energikus környezetet teremtsen munkatársaink számára. Ezért már a korai fázisban elkülönítettünk forrásokat arra, hogy minden munkatársunkat bevonjuk a folyamatba.”

ALACSONY EMISSZIÓS ÉRTÉKŰ ANYAGOK

A ZERO szigorú követelményei természetesen a Kinnarps bútoraira is vonatkoztak. „Környezetvédelmi szervezet vagyunk, ezért nyilvánvalóan fontos volt számunkra, hogy a berendezés minden tekintetben teljesítse a fenntarthatóságra vonatkozó követelményeket. Ez a hitelességünk

szempontjából is fontos. Nekünk is meg kell felelnünk azoknak az elvárásoknak, amelyeket másokkal szemben támasztunk.” A ZERO’ fókuszterületei alapján törekedtünk minősítéssel rendelkező és újrahasznosítható anyagok kiválasztására. Fontos volt, hogy a termékek minél nagyobb arányban tartalmazzanak újrahasznosított anyagokat, és könnyűek legyenek, ezáltal csökkentve a szállítás során generált kibocsátást. Emellett persze a kiváló minőséget is szem előtt tartottuk, és nemcsak funkcionális, hanem esztétikai szempontból is. „Az alacsony emissziós értékű anyagok több szempontból is fontosak. Az ilyen anyagok egészségesebb környezetet jelentenek, ugyanakkor csökkentik a szellőztetési szükségletet, ami alacsonyabb energiafogyasztást tesz lehetővé.” De a folyamat nem állt meg a bútorozásnál – a tervezők kihasználták a lehetőséget arra, hogy nyomást gyakoroljanak az ingatlan tulajdonosára is. „Szerettük volna megszüntetni legnagyobb kibocsátási forrásunkat, ezért lecseréltettük az épületben lévő olajtüzelésű vízmelegítőt egy megújuló energiaforrást használó megoldásra.”

AZ ELVÁRÁSOK

Tehát mit vár el a ZERO a Kinnarpstól a fenntarthatóság terén? „Minden fázisban törekedjenek olyan megoldás alkalmazására,

amely nem igényel fosszilis energiát! Úgy látjuk, hogy a Kinnarps sok remek megoldást alkalmaz létesítményeiben, és hatékonyan követi nyomon termékei környezeti hatásait azok életciklusának különböző fázisaiban. A következő lépés annak felmérése, hogyan fokozhatja erőfeszítéseit a szervezet, vagyis hogyan járulhat hozzá a jobb energetikai és klímamegoldásokhoz azáltal, hogy követelményeket támaszt a beszállítóival szemben. Kérheti például fosszilis anyagoktól mentes bioműanyagok felhasználását a bútorok részegységeiben. További elvárás lehet, hogy a beszállítók tegyék energiahatékonyabbá gyártási folyamataikat, vagy álljanak át napelemek használatára.” „Ami a szállítást illeti, a Kinnarps már jelenleg is rendkívül hatékony rakodási megoldást alkalmaz, és folyamatosan dolgozik szállítási gyakorlatainak optimalizálásán. Úgyhogy csak egy valamit tudunk javasolni: törekedjenek olyan szállítási megoldás alkalmazására, amely egyáltalán nem igényel fosszilis energiát! Ez lehet biodízel, amellyel már jelenleg is kísérletezik a szervezet, de elgondolkodhatnak elektromos üzemű teherautók beszerzésén is. Így részt vehetnek az új megoldások piacának megteremtésében, ami a ZERO alapvető célja. Vagyis részévé válhatnak egy nagyobb ívű, saját céljaikon túlmutató folyamatnak.”

A telefonfülkék lehetővé teszik, hogy a munkatársak mások zavarása nélkül bonyolítsák le hívásaikat. A másik zóna a koncentrált munka helyszíne, de rugalmas tárolási lehetőséget is biztosít.


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

MIT LEHETNE MÉG ÚJRAHASZNOSÍTANI? Ügyfeleink egyre gyakrabban teszik fel nekünk ezt a kérdést. Ami érthető is, hiszen szeretnék okosabban felhasználni forrásaikat és eszközeiket. Ezért fokoztuk az újrafelhasználást és a körkörös anyagáramlást támogató tevékenységünket. Ez az irány azokkal az új kritériumokkal is összhangban van, amelyeket az EU 2016-ban tesz közzé az irodabútorok beszerzésére vonatkozóan. Az új, környezetbarát közbeszerzési követelmények az alábbi alapvető kérdésre épülnek: Biztosan szükség van új bútorok beszerzésére? Nem jelenthet megoldást a felújítás vagy az újrafelhasználás? Európa egyik legnagyobb bútorgyártó vállalataként szeretnénk olyan üzleti modellt kínálni, amely kielégíti ügyfeleinknek a költséghatékony katalogizálással, felújítással és modernizálással kapcsolatos igényeit. Emellett piaci helyzetünkből adódóan sokat tehetünk a már nem használható bútorok újrahasznosításáért is. Már jelenleg is kínálunk külön ülőlapokat, támlákat és egyéb alkatrészeket irodaszékeinkhez. Szintén lehetőség van a székek újrakárpitozására és újbóli lakkozására. Emellett egyre gyakrabban javasoljuk új asztallap felszerelését a már meglévő, állítható magasságú

asztalokra. A tevékenységalapú irodákban túl nagy helyet foglalnának el a hagyományos, nagyméretű asztallapok. Az új, kisebb asztallapokkal ügyfeleink elevátoros vázak vásárlása nélkül alakíthatják ki tevékenység-alapú irodáikat, az új elemek ráadásul a belső teret is felfrissítik.

„FENNTARTHATÓ IPARI FEJLŐDÉS”

2015-ben lezárult „Fenntartható ipari fejlődés” nevű projektünk, amelyet a Västra Götaland régió környezetvédelmi hatóságával és az Ipari Fejlesztési Központtal közösen bonyolítottunk le. A projekt egy kísérleti programot foglalt magában a bútorok újrafelhasználásával kapcsolatban. Többek között az ügyfelekkel együttműködve meghatároztuk, hogy milyen minőségi követelményeknek kell megfelelniük az újrafelhasználható bútoroknak; például fontos-e, hogy egy asztallap sérülésmentes legyen, vagy a karcos felület még

elfogadható. A felmérés alapján képet kaptunk arról, hogyan és milyen mértékben használhatók fel újra termékeink.

KÖRKÖRÖS ANYAGÁRAMLÁS

A Victoria Swedish ICT AB szervezettel közösen az „Üzleti innováció a bútorok regionális újrahasznosítása érdekében” nevű projektben is jó ideje részt veszünk. A projekt keretében azt vizsgáljuk, hogyan hozhatnak létre munkahelyeket, valamint javíthatják nyereségességüket és versenyképességüket a vállalkozások azáltal, hogy jelentős mértékben csökkentik az erőforrások felhasználását. 2015-ben a projekt második fázisába lépett, amelynek során ügyfeleinkkel együttműködve új, az újrafelhasználásra, a felújításra és a modernizációra épülő üzleti modelleket igyekszünk kidolgozni.

A Chip faszék, amely a Kinnarps kínálatának egyik standard modellje, most megújult külsővel, különböző színekben kapható.

25


MÉRFÖLDKÖVEK Kezdettől fogva olyan megoldások kidolgozására törekszünk, amelyekkel a lehető legjobb eredményt érhetjük el, és amelyeknek a lehető legkisebb a környezeti hatása. 1942  Egy régi motorkerékpárt átalakítás után szállítóeszközként és gépként

hasznosítunk az üzemben. Kezdettől fogva fontos volt számunkra, hogy olyan eszközöket használjunk fel, amelyek a rendelkezésünkre állnak.

1952  Néhány projekt keretében már együttműködünk ügyfeleink ergonómiai

szakembereivel. Azóta még intenzívebb együttműködést folytatunk ügyfeleinkkel, és az ergonómia ma már természetes részét képezi a termékfejlesztésnek.

1959  Dedikált szállítási rendszert vezetünk be – ennek ma központi eleme

a hatékony rakodás, mindkét irányban; egyszer használatos csomagolás helyett takarókkal védjük a termékeket.

1977  Megkezdjük a brikettgyártást hulladékból. 1982 óta a brikettet egyéb létesítmények fűtésére is használják Kinnarp egyes részein.

1980  Bevezetjük az oldószerek használatát kiváltó UV-festékeket.

1989  Megkezdjük az állítható magasságú asztalok gyártását.

1997  Publikáljuk első környezetvédelmi jelentésünket.

1997  A Kinnarps megszerzi az ISO 14001 környezetvédelmi minősítést.

1997  A Kinnarps új szolgáltatást kínál ügyfeleinek, amelynek lényege a régi bútorok újrahasznosítása.

2002  A Kinnarps megszerzi az FSC®-minősítést, az első FSC-minősítésű termék 2004-ben kerül piacra. 2013-ban kerülnek piacra az első olyan termékek, amelyeken már standard az FSC-minősítés.

2007  Bevezetésre kerül egy vágóprogram, amellyel optimalizálható a textíliák felhasználása.

2008  Megkezdjük a párnázatok és a Re:fill anyag gyártását.

2009  Bevezetjük a magatartáskódexet beszállítóink számára, a dokumentum legutóbb 2014-ben frissült.

2011  Tevékenységalapú irodákat kínálunk a Kinnarps Next Office™ koncepción keresztül.

2014  Régi termékekből újakat állítunk elő.

2015  Első, „The Better Report” című fenntarthatósági jelentésünk közzététele.


27

KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK Amennyiben az nincsen másképp feltüntetve, a jelentés az egész vállalatcsoportra vonatkozik, ideértve a Svédországban és Németországban lévő termelőüzemeinket, valamint értékesítő leányvállalatainkat is. ERŐFORRÁS-OPTIMALIZÁLÁS HATÉKONY RAKODÁS ALKALMAZÁSÁVAL* * A Kinnarps saját járművei esetén. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A leszállítás gondos megtervezése és a csomagolás megoldása lehetővé teszi számunkra, hogy folyamatosan magas rakodási hatékonysággal dolgozzunk. Mivel takarókat és kartonokat használunk a termékek védelmére, és átgondolt rakodási technikát alkalmazunk, nagyobb darabszámot tudunk felrakni a teherautóinkra. Emellett visszafelé a járműveink feleslegessé vált anyagokat szállítanak beszállítóinktól a létesítményeinkbe. Ezt a szállítási rendszert mind nagyobb mértékben használtuk az év során.

Sőt, más gyártóknak is segítünk a kiszállításban helyi szinten, ezzel a megoldással ugyanis közösen csökkenthetjük a kibocsátott káros anyagok mennyiségét. Mivel a kimenő szállítmányok tekintetében már optimálisnak tartjuk rakodási hatékonyságunkat, a következő időszakban a hangsúlyt a bejövő szállítmányok rakodási hatékonyságának növelésére helyezzük. Például hamarosan bevezetünk egy rendszert a szállítástervezés támogatása és a hatékonyság növelése érdekében.

90% RAKODÁSI HATÉKONYSÁG, 2015

ERŐFORRÁS-OPTIMALIZÁLÁS A TEXTIL FELHASZNÁLÁSBAN* * A skillingarydi gyártólétesítményben. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS Az alkalmazott szövetvágási technikának köszönhetően hatékonyan használjuk fel a textil alapanyagot, hatékonysági mutatónk 80% körül mozgott az utóbbi években. Ezt az eredményt egy teljesen automatizált optimalizáló program tette lehetővé. A felhasználási hatékonyságot leginkább a termékek formája, vagyis a vágási mintázat, valamint az befolyásolja, hogy milyen termékeket állítunk elő egy munkanapon belül. Folyamatosan dolgozunk az optimalizálást szolgáló gépek és

programok fejlesztésén, és nyomon követjük a piaci fejleményeket annak érdekében, hogy mindig a legjobb berendezéseket használjuk. A legnagyobb potenciál a veszteség hasznosításában rejlik. A hulladék anyagot az újrahasznosítás érdekében továbbítjuk, vagy felhasználjuk saját fejlesztésű Re:fill anyagunkban. A Re:fill anyagot hangelnyelőként használjuk, és folyamatosan dolgozunk olyan termékek kifejlesztésén, amelyekben felhasználhatjuk a hulladék anyagot.

100 (%) 80 60 40 20

81

81

81

2013

2014

2015

ERŐFORRÁS-OPTIMALIZÁLÁS A FURNÉR FELHASZNÁLÁSBAN* * A kinnarpi gyártólétesítményben. TÖLGY

ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A furnérozás komoly szaktudást igényel. Az év során lebonyolítottunk egy projektet azzal a céllal, hogy kinnarpi létesítményünkben növeljük a furnér felhasználásának hatékonyságát, ezáltal csökkentsük a hulladékot. Egy új berendezést telepítettünk, és megváltoztattuk a furnérozás módszerét – szimmetrikus illesztésről egyszerű egymás mellé illesztésre álltunk

át. Mindezeknek köszönhetően a bükk és a tölgy felhasználásának hatékonysága jelentős mértékben javult. Az előző rendszerben sok időt és munkát igényelt a kívánt hatékonyság biztosítása. Az új rendszer megkönnyíti munkánkat, így több időnk és energiánk marad a további fejlesztések kidolgozására. 2016-ban elsődleges célunk a tölgy furnér felhasználási hatékonyságának növelése.

BÜKK

NYÍR

100 (%) 80 60 100 40 20

71,0

63,4 49,2 31,8

2014

46,0

2015

63,0


28

2015. ÉVI FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS

A KINNARPS FENNTARTHATÓSÁGI ERŐFESZÍTÉSEINEK ISMERETE* * 2267 interjúra került sor Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Norvégiában, Lengyelországban, Svédországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS Vizsgálatunk eredményei azt mutatják, hogy ügyfeleink jelentős része szerint a Kinnarps a vezető vállalatok közé tartozik a környezetbarát megoldások tekintetében. Ugyanakkor a válaszadók fele jelezte, hogy nincsenek ismeretei a Kinnarps fenntarthatósághoz kapcsolódó erőfeszítéseiről, ami azt jelenti, hogy hatékonyabban kell közvetítenünk üzenetünket. 2015 volt az az év, amikor először igyekeztünk tudatosan kommunikálni a fenntarthatósághoz kapcsolódó tevékenységeinket és azok eredményeit. Az év során mind a szervezeten belül, mind pedig azon kívül igyekeztünk átadni üzenetünket és megosztani tudásunkat, például különböző rendezvények keretében.

A szervezeten belül tréningek és tájékoztatás formájában is átadtuk a kapcsolódó információt alkalmazottainknak. Az, hogy munkatársaink tudjanak ezekről a kérdésekről, és elkötelezzék magukat céljaink mellett, nagyon fontos annak érdekében, hogy sikerre vigyük a fenntarthatósághoz kapcsolódó törekvéseinket. Ezért a továbbiakban is rendszeresen beszámolunk a fenntarthatóság terén elért eredményeinkről és erőfeszítéseink hatásáról.

41% 90% 2013

2017-ES CÉLKITŰZÉS

CÉLKITŰZÉS 2017-ig szeretnénk elérni, hogy meglévő és potenciális ügyfeleink 90%-a tisztában legyen a fenntarthatóságot célzó erőfeszítéseinkkel.

ÜGYFÉL-ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS: NETTÓ AJÁNLÁSI INDEX (NPS)* * A belga, dán, francia, német, norvég, lengyel, svéd, svájci és egyesült királysági piacon. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A Kinnarps 1179 válaszadó által kitöltött ügyfél-elégedettségi felmérése szerint ügyfeleink elégedettek velünk, és lojálisak hozzánk. A felmérés eredményei alapján idén a nettó ajánlási indexünk 25. Ezt nagyon jó eredménynek tekinthetjük. Összehasonlításképpen a 0 fölötti érték jónak, a 0 és 10 közötti érték pedig átlagosnak számít. Csak a nagyon jól teljesítő vállalatoknak van 50 fölötti indexük, a Kinnarps is hasonló eredményt szeretne elérni hosszú távon. E cél elérése

érdekében helyi cselekvési terveket dolgoztunk ki, amelyek keretében a kapott visszajelzések alapján igyekszünk fejlesztéseket megvalósítani. Az eredményeket központi arányosított eredménylap segítségével követjük nyomon. Az ügyfél-elégedettségi felmérés eredményeit alaposabban is elemezzük, hogy feltérképezzük, hogyan javíthatnánk eredményünket.

BÍRÁLÓK 0 1

2

3

4

5

6

PASSZÍVAK TÁMOGATÓK 7 8 9

NPS = % TÁMOGATÓK – % BÍRÁLÓK 0

0

25

-50

CÉLKITŰZÉS 2020-ig szeretnénk elérni, hogy nettó ajánlási indexünk elérje az 50-et.

+50

50

-50

NPS

-100

NPS

+100

-100

+100

2020-AS CÉLKITŰZÉS

2015

SZÉN-DIOXID-EGYENÉRTÉK KIBOCSÁTÁS (TONNA)* * A Kinnarpban, Jönköpingben, Skillingarydban és Worms-ban működő gyártóüzemek. 2014-től az ISO-minősítéssel is rendelkező értékesítési irodák is Svédországban, Norvégiában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. A Greenhouse Gas Protocol 1. és 2. kategóriája szerint, www.ghgprotocol.org ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS Azzal, hogy növeltük szállítási rendszerünk hatékonyságát és Euro 6 környezetvédelmi besorolású, alacsonyabb fogyasztású teherautókat vásároltunk, 2014 óta 7%-kal sikerült csökkentenünk kibocsátásunkat. Az új járművek fejlettebb fedélzeti rendszerrel is rendelkeznek, amely GPS segítségével előre meghatározza az optimális sebességet. Gyártólétesítményeinkben rendszeresen tartunk az energiahatékonysággal kapcsolatos megbeszéléseket. Ennek eredményeként új, energiahatékony technológiával szereltük fel kinnarpi üzemünket. Az okos

vezérlőrendszerek és az UV-­ lakkozáshoz szükséges UV-csövek alacsonyabb száma energiamegtakarítást eredményezett. Továbbá energiahatékony LED-es világításra álltunk át gyártólétesítményeinkben és értékesítési egységeinkben. Hamarosan elvégzünk egy energetikai elemzést is üzemeinkben, amelynek célja annak feltérképezése lesz, hogyan csökkenthetnénk létesítményeink energiafogyasztását. 2016-ban újabb teherautókat vásárolunk és állítunk üzembe. CÉLKITŰZÉS 2020-ig szeretnénk kibocsátásunkat 20%-kal csökkenteni a 2014-es adathoz képest.

20 000 (TONNA) 17 500 15 000 12 500 10 000

15 568

13 749

12 777

2013

2014

2015

10 999 2020-AS CÉLKITŰZÉS


29

KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

A MINŐSÍTETT FAANYAG ARÁNYA A TELJES BESZERZETT FAANYAGON BELÜL* * Kinnarp, Skillingaryd és Worms tekintetében. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A kinnarpi gyártólétesítmény 2002 óta rendelkezik minősítéssel. 2015ben a skillingarydi létesítmény is megkapta az FSC® visszakövethetőséget igazoló tanúsítványát. A minősített faanyag aránya a Kinnarpban, Skillingarydban és Worms-ban lévő létesítményekre vonatkozik. Német­ országban PEFC-tanúsítvánnyal ren­ delkező nyersanyagot, Svédországban pedig FSC-minősítéssel rendelkező faanyagot könnyebb beszerezni. Összességében nagy arányban használunk felelős vagy ellenőrzött forrásból származó alapanyagot, ezen belül az általunk felhasznált faanyag 92%-a rendelkezik FSC®, FSC CW vagy PEFC-minősítéssel. A tanúsítvánnyal nem rendelkező faanyagok esetében ellenőrizzük a forrást és kockázatfelmérést vég-

zünk. Az év során bevezettünk egy rendszert, amely a kockázatfelmérés támogatása érdekében lehetővé teszi a beszerzési forrásokkal és a fafajtákkal kapcsolatos információ szisztematikus gyűjtését és gondozását. Tapasztalataink szerint az ágazatban egyre inkább jellemző a felelős erdőgazdálkodás támogatása, és úgy gondoljuk, hogy ha javul a minősített forrásból származó faanyag elérhetősége, növelni tudjuk majd az FSC-minősítéssel rendelkező erdőgazdaságokból származó faanyag arányát.

FSC

100 (%)

85

92

38

47

FSC CW

PEFC

100

80 60

100 40 20

CÉLKITŰZÉS 2020-ig szeretnénk elérni, hogy minden, a Kinnarps márkanév alatt vásárolt és értékesített faanyag FSC-minősítéssel rendelkező erdőgazdaságból származzon.

20

20

27

25

2014

2015

2020-AS CÉLKITŰZÉS

ILLÉKONY SZERVES VEGYÜLETEK FELHASZNÁLÁSA (TONNA)* *A Kinnarpban, Skillingarydban és Worms-ban lévő gyártóüzemekben (2012). ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS 2020-ra kitűzött célunkat nem csak hogy elértük, de már túl is teljesítettük. 2012 óta valamivel több mint 40%-kal, ezen belül a 2014–2015-ös időszakban 30%-kal csökkent oldószer-felhasználásunk. A Worms-ban lévő létesítményünkben végrehajtott technikai módosítás lehetővé tette, hogy az üzemben harmadára csökkentsük a felhasznált illékony szerves vegyületek mennyiségét. Egy 100%-os oldószertartalmú mosószer helyett ma már egy olyan terméket használunk, amely csak 19%-ban tartalmaz oldószert. Szintén folyamatban van az oldószeres ragasztók használatának fokozatos csökkentése és helyettük vizes ragasztók egyre nagyobb arányú alkalmazása

a skillingarydi gyártóüzemben. Mivel Kinnarpban különböző típusú festékeket használunk lakkozásra, gyakrabban van szükség a gépek tisztítására. Itt azzal kívánunk javítani gyakorlatainkon, hogy a berendezések tisztítása során csökkentjük a felhasznált hígító mennyiségét. A cél a 30%-os csökkentés. Bár már jelenleg is alacsony az általunk felhasznált illékony szerves vegyületek mennyisége, úgy gondoljuk, hogy ez tovább csökkenthető, ezért új célt tűzünk ki ezzel kapcsolatban.

30 (TONNA) 25 20 15 10

28,4

22,77

23,59

16,65

13,32

2012

2013

2014

2015

2020-AS CÉLKITŰZÉS

CÉLKITŰZÉS 2020-ig szeretnénk 20%-kal csökkenteni az általunk használt illékony szerves vegyületek mennyiségét (a 2015-ös értékhez képest).

AZ ÚJRAHASZNOSÍTOTT HULLADÉK ARÁNYA* * A Kinnarpban, Jönköpingben, Skillingarydban és Worms-ban működő gyártóüzemek. 2014-től az ISO-minősítéssel is rendelkező értékesítési irodák is Svédországban, Norvégiában, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS Tavaly óta nőtt az újrahasznosításra továbbított hulladék aránya, hamarosan elérjük kitűzött célunkat. Az év során mind a hulladék összmennyisége, mind pedig az energia előállítására felhasznált hulladék mennyisége csökkent. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy gyártóüzemeinkben csökkentettük a fahulladékból készített, fűtésre használt brikett mennyiségét. A hulladéklerakó főleg a brikett elégése során keletkezett hamuból áll. Azáltal, hogy újra felhasználjuk a csomagolásra használt anyagokat, takarókat és kartonlapokat, csökkentjük az általunk termelt hulladék mennyiségét. Már jelenleg is

nagymértékben szelektíven gyűjtjük a hulladékot, de úgy gondoljuk, hogy ezen a területen még jobb eredményt is elérhetünk. A hulladékmennyiség csökkentésének legjobb módja a hulladék keletkezésének megelőzése. Ennek megfelelően például felhasználjuk azokat a csomagolóanyagokat is, amelyekben beszállítóinktól érkeztek termékek. Jó példa ez arra, hogy apróságokon is sok múlhat. CÉLKITŰZÉS 2020-ra az általunk termelt hulladék 30%-a újrahasznosításra kerül. Hosszabb távon szeretnénk elérni, hogy egyáltalán ne kerüljön tőlünk hulladék a lerakókba.

HULLADÉKLERAKÓBA KERÜLŐ ANYAGOK

ÚJRAHASZNOSÍTOTT ANYAGOK

VESZÉLYES HULLADÉK

ENERGIATERMELÉSRE FELHASZNÁLT ANYAGOK

KOMPOSZT

12 1

1 5 26 68

2013

1 3 25

71

29 67

2014

2015


30

2015. ÉVI FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS

ÚJRAHASZNOSÍTOTT ANYAGOK FELHASZNÁLÁSA A GYÁRTÁS SORÁN* *Nyersanyagok beszerzése a termelőüzemek számára. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS Az anyagok újrahasznosítása evidens módja annak, hogy takarékosabban bánjunk a Föld erőforrásaival, ezért gyártóműveleteink során fokozott figyelmet fordítunk erre a területre. Azonban az újrahasznosított anyagok felhasználását behatárolja korlátozott elérhetőségük. További probléma, hogy az újrahasznosított anyagok nem mindig felelnek meg szigorú minőségi követelményeinknek. Az újrahasznosított acél aránya átlagosan 20%. Az újrahasznosított öntött alumínium aránya 60 és 90 % között van, beszállítótól és részegységtől függően. Az év során megkezdtük egy új anyag, a 100%ban újrahasznosított magnézium használatát. A kínálatunkban szereplő 32 szövetből kettő tartalmaz újrahaszno-

sított anyagokat, az egyik 14, a másik pedig 100%-ban. Az újrahasznosított szövetek könnyen beszerezhetők, de gyakran nem felelnek meg szigorú minőségi elvárásainknak, mivel nem megfelelő a színtartósságuk vagy színskálájuk folytonossága. Ezek a minőségi tényezők fontosak a fenntarthatóság szempontjából, mivel a szöveteknek hosszú távon meg kell őrizniük színüket és esztétikai megjelenésüket. Arra számítunk, hogy a technológia fejlődésével több olyan újrahasznosítható vagy újrahasznosított szövet áll majd rendelkezésünkre, amely kielégíti minőségi követelményeinket. Emellett részt veszünk olyan kutatási projektekben, amelyek célja újrahasznosítható biotextíliák előállítása.

20% 60–90% ACÉL, 2015

ÖNTÖTT ALUMÍNIUM, 2015

6% 20% SZÖVET, 2015

FAFORGÁCSLAP, 2015

AZON BESZERZÉSEK ARÁNYA, AMELYEK ESETÉBEN LEGALÁBB EGY AUDITRA SOR KERÜLT A MAGATARTÁSKÓDEXBEN FOGLALTAK BETARTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE CÉLJÁBÓL (SVÉD KORONÁBAN KIFEJEZVE)* *A Kinnarps teljes saját gyártású kínálata. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A Kinnarps kockázatfelmérése a főbb belső mutatókon, valamint a gyártási folyamaton és a földrajzi elhelyezkedésen alapul. A helyszíni auditoknak több céljuk van, például a kockázatok pontos meghatározása, valamint a kockázatok csökkentésének elősegítése. A lényeg az, hogy igyekszünk beszállítóinknak lehetőséget biztosítani a fejlődésre annak érdekében, hogy kielégítsék követelményeinket. Továbbra is auditálni fogjuk új beszállítóinkat, a kötelezettségeiket nem teljesítő beszállítókat, valamint a kocká-

zatfelmérés során meghatározott beszállítókat. Azokra a beszállítókra koncentrálunk, amelyek részegységeket szállítanak saját gyártású termékeinkhez. Ha magasnak ítéljük a kockázatot, a megfelelőséget a beszállító létesítményeiben végzett helyszíni auditok keretében ellenőrizzük. Minden, az Európai Unión kívül működő gyártó alapvetően magas kockázatúnak minősül. Továbbá a gyártási folyamat és a beszerzés volumene is meghatározza az auditok prioritását. Beszerzéseinknek csak kis százalékát bonyolítjuk az EU-n kívül működő beszállítókkal.

45% 98% AZON BESZERZÉSEK ARÁNYA, AMELYEK ESETÉBEN LEGALÁBB EGY AUDITRA SOR KERÜLT A MAGATARTÁSKÓDEXBEN FOGLALTAK ELLENŐRZÉSÉNEK CÉLJÁBÓL (2015, SVÉD KORONÁBAN KIFEJEZVE).

AZON BESZERZÉSEK ARÁNYA, AMELYEK ESETÉBEN LEGALÁBB EGY AUDITRA SOR KERÜLT A MAGATARTÁSKÓDEXBEN FOGLALTAK ELLENŐRZÉSÉNEK CÉLJÁBÓL (2015, SVÉD KORONÁBAN KIFEJEZVE).

ALKALMAZOTTI ELÉGEDETTSÉGI MUTATÓ (EI)* * A Kinnarps AB (termelő egységek és központi iroda) és az értékesítési leányvállalatok (tíz ország) számára végzett alkalmazotti elégedettségi felmérés. ELEMZÉS ÉS UTÁNKÖVETÉS A Kinnarps alkalmazotti elégedettségi mutatója tovább javult. A 2015-ös alkalmazotti elégedettségi felmérés eredménye 67 volt, ami hárompontos javulást jelent az előző évhez képest, ami már önmagában is nagyon jó eredmény. Az idei felmérés két erősségre világított rá: ez a vezetés és a munkahelyi hangulat. Az alkalmazottak általában elégedettek a légkörrel, és hisznek alapvető értékeinkben. A következő lépésben részlegenként utánkövető tevékenységekre kerül sor, valamint a további cselekvési tervek kidolgo-

zása érdekében részletesen értékeljük az eredményeket. Az eredmények természetesen mutatnak némi szórást a különböző munkacsoportok között, ezért fontos, hogy a menedzserek megfelelő támogatást kapjanak a különböző cégektől és országokból származó eredmények értékeléséhez. CÉLKITŰZÉS Minden munkacsoport a lehető legnagyobb, de 60-at mindenképpen meghaladó pontszámot érjen el a nullától százig terjedő skálán. A stratégiai cél a 68 elérése.

67

68

2015

STRATÉGIAI CÉL


KINNARPS THE BETTER REPORT 2016

A TEXTÍLIÁKHOZ KAPCSOLÓDÓ EREDMÉNYEINK A Kinnarps standard kínálatában háromból két szövet rendelkezik Oeko-Tex® vagy EU ecolabel minősítéssel. De nem elégszünk meg ennyivel. Számos projekt keretében vizsgáljuk annak lehetőségét, hogyan növelhetnénk a gyártás során felhasznált újrahasznosított textíliák arányát. 2015-ben megkezdtük a Kinnarps szövetválasztékának frissítését. Ennek részeként igyekszünk az eddiginél több újrahasznosított textíliát bevonni a kínálatba. Ma már ipari hulladékból újrahasznosított szöveteket is használunk. A fogyasztói láncból származó újrahasznosított textíliák felhasználásának lehetősége nagyban hozzájárulna a fenntarthatóságot célzó erőfeszítéseink sikeréhez, ugyanakkor kihívást is jelent egyrészt az egyenetlen minőség, másrészt pedig a szigorú minőségi és környezetvédelmi követelményeink miatt. Reméljük, hogy sikerül megoldást találnunk a problémára.

RE:FILL ÉS XTREME PLUS

A Re:fill is a Kinnarps szövethulladékából gyártott textília. Az anyag 25%-ban a skillingarydi létesítményünkből származó újrahasznosított textilszálat, 50%-ban poliészter szálat (Oeko-Tex-minősített) és 25%-ban újrahasznosított PET műanyagot tartalmaz. A Re:fill kiváló akusztikai tulajdonságokkal rendelkezik, és számos, a tevékenységalapú irodákra kidolgozott megoldásunknak részét képezi. A munkahelyeken ma az egyik legfőbb stresszforrást a zaj jelenti. A jó akusztikai tulajdonságú, és ezáltal a harmonikus és haté-

kony munkakörnyezetet elősegítő anyagok fontos részét képezik értékláncunknak. Jó példa erre a Prim hangelnyelő térelválasztó. Emellett kifejlesztettünk „csendes” tárolódobozokat is az „e” sorozathoz tartozó tárolóegységeinkhez, melyek Re:fill anyagból készülnek. Az Xtreme Plus szövet teljes mértékben újrahasznosított poliészterből készül.

A TEXTÍLIÁK HELYI ELŐÁLLÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA SVÉDORSZÁGBAN

2015-ben csatlakoztunk a „Textíliák helyi előállításának támogatása Svédországban” nevű projekthez, amelyet a Swerea IVF irányít. A kapcsolódó munka a BioInnovation nevű stratégiai innovációs program részeként zajlik, amely a VINNOVA, a Formas és a Svéd Energiaügynökség közös kezdeményezése. A cél fenntartható gyakorlatok kidolgozása új textilszálak faanyagból vagy újrahasznosított biotextilből történő előállítására. A projekt keretein belül a Kinnarps elsősorban az újrahasznosítást és az újrafelhasználást támogató termékfejlesztéssel foglalkozik. Reményeink szerint sikerül új módszereket kidolgoznunk a megújuló és alacsony környezeti hatású szövetek, termékeinkben történő felhasználására.

A PRIM HANGELNYELŐ TÉRELVÁLASZTÓ SAJÁT FEJLESZTÉSŰ RE:FILL ANYAGUNKBÓL KÉSZÜL, AMELY 25%-BAN ÚJRAHASZNOSÍTOTT SZÖVETET TARTALMAZ.”

31


HÁTSÓ BORÍTÓ KÉPPEL ÉS „+” Modernizálással, felújítással és újrakárpitozással segítünk ügyfeleinknek, hogy régi bútoraikat továbbra is használhassák. Ez lehetővé teszi a JELEKKEL JAVÍTÁS ÉS MÓDOSÍTÁS

szervezet saját erőforrásainak, valamint a társadalom és a környezet erőforrásainak gazdaságosabb felhasználását.

MINŐSÉGI ALAPANYAGOK Egy termék minőségét az alapanyagok határozzák meg. A minőségi alapanyagok használata alapvető jelentőségű az egészséges és produktív munkakörnyezet szempontjából. Kizárólag felelősen gyártott, káros vegyi anyagokat nem tartalmazó és könnyen újrahasznosítható anyagokat használunk.

ÚJRAHASZNOSÍTÁS Ha egy bútordarab már nem javítható meg és nem újítható fel, segítünk ügyfeleinknek az alapanyagok újrahasznosításában.

KINNARPS MARKETING & COMMUNICATIONS /1603 | A VÁLTOZTATÁS JOGA FENNTARTVA

HATÉKONY SZÁLLÍTÁS Az útvonal-optimalizálás, a hatékony rakodás és a kis fogyasztású új teherautók segítségével jelentős mértékben csökkentettük szén-dioxid-kibocsátásunkat, ami a környezet és a társadalom számára egyaránt előnyös.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook