Fiúk 1 20

Fiúk nevelése

Fiúk nevelése DR. JAMES DOBSON

A mű eredeti címe: Bringing up Boys Copyright © 2001 by Dr. James Dobson Hungarian edition © 2003 by Foundation for Christian Education – BEE Hungary with permission of Tyndale House Publishers, Inc. All rights reserved.

Magyarországon kiadja a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány A Member of Entrust 1135 Budapest, Béke utca 35/A Tel.: 350-7201 www.kiakonyvek.hu info@kiakonyvek.hu Felelős kiadó: Monty Taylor Fordította: Hargitai Róbert Szaklektor: Dr. Pálhegyi Ferenc Borító: Boltos Péter Borítófotók: Boltos Péter, Újvári Ferenc A fordítás és a kiadás a kiadó engedélyével történt.

Minden jog fenntartva.

A könyv bármely részének felhasználásához vagy sokszorosításához a kiadó előzetes írott engedélye szükséges, kivéve rövid idézeteket folyóiratokban vagy elemző cikkekben.

ISBN 978 963 9390 15 7

Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány Budapest, 2003 Újranyomtatás, 2008, 2013

TARTALOMJEGYZÉK

Köszönetnyilvánítás 1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

A fiúk csodálatos világa Éljen a különbség!

Miben rejlik hát a különbség?

Sérült lelkek A nélkülözhetetlen apa Apák és fiak Anyák és fiak A hernyó nyomában A homoszexualitás kezdetei Egyedülálló szülők és nagyszülők Mindent bele!

A férfiak bolondok Fiúk az iskolában Ragadozók Maradjunk a gyermek közelében A fiúk fegyelmezése A legfőbb feladat

9 11 21 37 57 87 109 131 153 173 199 223 243 273 297 323 339 365

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet fiamnak, Ryannak, aki oly nagy örömet és boldogságot jelent édesanyjának és nekem.

Az összes címem közül – beleértve a pszichológus, író, tanár és elnök megjelöléseket is – az „apát” tartom a legbecsesebbnek. Életem fénypontja, hogy Ryan és nővére, Danae apja lehetek.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Szeretném köszönetemet kifejezni azon segítőimnek és munkatársaimnak, akik komolyan közreműködtek e könyv megírásában – mindenekelőtt Craig Ostennek, aki fáradhatatlanul kutatta a szakirodalmat és a világi sajtót, keresve a témával kapcsolatos tanulmányokat és anyagokat. Ösztönző volt látni kutatói tehetségét. Egyszer például arra kértem, hogy keressen meg egy homályos idézetet, melyre csak nagyjából emlékeztem Alexandr Szolzsenyicin, az orosz filozófus írásaiból. Nem sikerült felidéznem a pontos szöveget, csak azt a gondolatot, hogy az író nemzedéke nem tudta, miért van értelme az életének. Nem emlékeztem az idézetet tartalmazó könyvre, kiadásának évére és semmilyen más adatára, mely segíthetett volna azonosítani a gondolat forrását. Craig azonban mint egy elítéltet nyomon követő véreb állt rá a „nyomra”, Másnap reggelre megtalálta az idézetet, és kiderült, hogy a szerző nem Szolzsenyicin, hanem dr. Francis Schaeffer, és az idézet egy Aki van című, 1972-ben megjelent poros kötetéből származik. A pontos idézet szerepel a jelen könyv utolsó fejezetében, és így hangzik:* „A modern ember dilemmája

*

Francis A. Schaeffer: He Is There and He Is Not Silent (Carol Stream, Ill.: Tyndale House Publishers, 1972)

9

FIÚK NEVELÉSE

egyszerű: nem tudja, miért van értelme az embernek... Ez a nemzedékünk átka, ez a mai ember problémájának lényege.”

Köszönöm, Craig, szorgalmas és hozzáértő munkádat, mellyel az egész könyv megírása során segítettél. A végső kézirat egész más és közel sem olyan teljes lett volna a közreműködésed nélkül.

Ezenkívül köszönetet szeretnék mondani a titkárnőmnek, Patty Watkinsnek és három társának, Sherry Hoovernek, Joy Thompsonnak és Mary Jo Steinke-nek, akik kitartóan segítették munkámat. Ez a csapat Bill Bergerrel és Ron Renóval együtt olyan állhatatos emberekből áll, akik sosem adják fel a küzdelmet. Hálás vagyok Herb és Dona Fishernek, valamint Elsa Prince Broekhuizennek is, akik kényelmes „rejtekhelyeket” biztosítottak számomra, ahol senki sem zavart az írásban. Hálás vagyok dr.

Walt Larimore és dr. Brad Beck munkájáért is, akik átnézték és pontosították a férfiak fiziológiájáról és neurológiájáról szóló fejezetet, valamint a neurológus Randall Bjork M. D.-nek, aki további tanácsokat adott. Sokat segítettek dr. Tim Irwin javaslatai és a könyvben szereplő levelek is, melyeket Ren Broekhuizen lelkipásztor, dr. C. H. McGowen és Karen Cotting írt. Nagyon köszönöm mindnyájuk jóságát és munkáját.

Végül hadd fejezzem ki legmélyebb szeretetemet és elismerésemet annak a páratlan nőnek, akivel összekötöttem az életemet. Shirley közel negyvenegy évi házasság és több mint húsz könyv után tudja, mit jelent egy olyan férjjel élni, aki napokra „elmerül” egy végeláthatatlannak tűnő kézirat elkészítésében. Ezúttal életünknek mintegy harminc hónapját fektettük be e könyv megírásába, s közben továbbra is vezettük nagy és sok munkát adó szervezetünket, a Focus in the Family-t.

Shirley biztatott arra, hogy elsősorban a fiúk témájával foglalkozzak, és ő állt mellettem, amikor a feladat nyomasztónak tűnt. Ez nem meglepő. Több mint négy évtizede ő a „múzsám”, a támaszom és a szenvedélyem. A java pedig még hátravan.

10

1.

A FIÚK CSODÁLATOS VILÁGA

Üdvözlöm azokat a férfiakat és nőket, akik abban az áldásban részesültek, hogy szülők lehetnek. Az életben nincs nagyobb kiváltság annál, mint amikor az ember világra hoz egy parányi emberi lényt, majd a következő tizennyolc évben megpróbálja helyesen nevelni. E feladat megfelelő elvégzéséhez mindarra az értelemre, bölcsességre és elszántságra szükségünk van, amit napról napra összegyűjthetünk. Azoknak a szülőknek pedig, akiknek egy vagy több fia is van, talán egyszerűen az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy életben tartsák őket a gyermek- és a serdülőkor éveiben.

Családunkban van egy Jeffrey nevű elragadó négyéves, aki „ízig-vérig fiú”. A múlt héten a szülei és a nagyszülei éppen a nappaliban beszélgettek, amikor feltűnt nekik, hogy néhány perce már nem látják a gyermeket. Keresték a lakásban, de nem találták.

Négy felnőtt kezdte sietve átfésülni a környéket, Jeffrey nevét kiáltozva. Semmi válasz. Egyszerűen eltűnt. A család pánikba esett, szörnyű lehetőségek lebegtek lelki szemeik előtt. Elrabolták?

Elkószált? Halálos veszélyben van? Magukban fohászkodva rohangáltak az utcán, benézve minden bokorba. Mintegy tizenöt percnyi merő rettegés után egyikük felvetette, hogy telefonáljanak a rendőrségre. Amint visszamentek a házba, a kis srác előugrott, és így kiáltott a nagyapjára: „Hu!” A kis Jeffrey – egyem a szívét! – 11

FIÚK NEVELÉSE

az ágy alatt rejtőzködött, miközben a zűrzavar a tetőfokára hágott körülötte. Jó tréfának vélte az egészet. Őszintén hitte, hogy a többiek is mókásnak fogják tartani a dolgot. Döbbenten vette tudomásul, hogy a négy felnőtt nagyon haragszik rá.

Jeffrey nem rossz vagy engedetlen gyerek. S ha még nem vettük volna észre, a fiúk különböznek a lányoktól. A korábbi nemzedékek sosem vitatták ezt a tényt; ösztönösen tudták, hogy a két nem „másféle”, és a kettő közül általában a fiúk a kiszámíthatatlanabbak. Talán emlékeznek gyerekkorukból, hogy szüleik vagy nagyszüleik mosolyogva valami ilyesfélét mondtak: „A lányok cukorból, fűszerből és mindenféle jóból készülnek, a fiúk viszont kígyóból, csigából és a kiskutya farkából.” Ezt nem éppen hízelgésnek szánták, de mindig is úgy vélték, hogy az állításnak valós alapja van. „A fiúk már csak fiúk maradnak” – mondták jelentőségteljesen, és igazuk volt.

A fiúkat általában (persze nem mindet) nehezebb nevelni, mint lánytestvéreiket. Vannak nehezen kezelhető lányok is, de a fiúk különösen komoly kihívást jelentenek. A gyerekek vérmérséklete ugyan egyénenként változó, de a fiúk természetüknél fogva öntudatosabbak, merészebbek és ingerlékenyebbek, mint a lányok.

A pszichológus John Rosemond „erőszakos kis gépeknek” nevezi őket.1 Az egyik apa így utalt fiára: „csupa utánégető, oldalkormány nélkül”. Maurice Chevalier többek között ezen okok miatt nem énekelte sohasem: „Hála a mennynek a kisfiúkért.” A fiúk nem sok érzelgősségre adnak okot.

Paula Gray Hunker „Miből vannak a fiúk?” című cikkében idéz egy Meg MacKenzie nevű anyát, aki azt mondta, hogy két fiának nevelése olyan, mint egy szélviharral együtt élni. „Attól a perctől kezdve, hogy hazajönnek az iskolából, rohangálnak a ház körül, fára másznak odakint, s olyan zajt csapnak a lakásban, mintha egy elefántcsorda költözött volna az emeletre. Mindig megpróbálom csitítani őket, de a férjem erre csak azt mondja: Ilyenek a fiúk – szokj hozzá!”

1 John Rosemond; forrás: Paula Gray Hunker: „What Are Boys Made Of?” Washington Times, 1999. szeptember 28.

12

1. A FIÚK CSODÁLATOS VILÁGA

Hunker így folytatja: „Ez a fiús családban élő egyetlen nő azt mondja, hogy megőrjíti őt a viselkedésük [a fiúké]: előbb ugranak, s azután figyelnek. »Nem elég csupán annyit mondanom nekik, hogy tegyenek rendet. Ha csak ezt az utasítást adom, eltesznek egy-két játékot, és azt hiszik, hogy elvégezték a feladatot.

Megtanultam, hogy nagyon-nagyon konkrétan kell fogalmaznom.« Ez az anya rájött, hogy fiai nem reagálnak a finom célzásokra – világosan megfogalmazott kérésekre van szükségük. »Ha a lépcsőre teszek egy kosárnyi mosott ruhát – mondja –, a fiúk hússzor is elmennek mellette anélkül, hogy eszükbe jutna fölvinni az emeletre«.”1 Ismerős a dolog? Ha születésnapi zsúrt rendezünk ötéves gyerekeknek, a fiúk valószínűleg egész másként fognak viselkedni, mint a lányok. Könnyen lehet, hogy egyik-másik fiú dobálni fogja a süteményt, belenyúl a tortába, vagy zavarja a lányok játékát. Miért ilyenek a fiúk? Egyesek szerint a mai kultúra az oka rossz természetüknek. Csakugyan így volna? Akkor mi az oka annak, hogy a fiúk a világ minden társadalmában agresszívabbak? S miért írta Platón, a görög filozófus több mint 2300 évvel ezelőtt, hogy „az összes állat közül a fiú a legkezelhetetlenebb”?2 Nagyon szeretem azt a Kitty Harmon által szerkesztett könyvecskét, melynek címe: Rosszra készülve – A fiúk csibészségei. Ebben a könyvben olyan történeteket gyűjtött össze, amelyekben „teljesen jóravaló felnőttek” elevenítik föl gyerekkori éveiket. Íme néhány mosolygásra késztető példa: Hetedikes koromban a biológia tanárral malacokat boncoltunk. Óra végén zsebre vágtuk a disznó orrát, majd az ivókútra erősítettük, úgyhogy a víz egyenest a disznó orrlyukaiból jött elő. A többiek csak akkor vették észre a dolgot, amikor lehajoltak inni. Az volt a baj, hogy a közelben maradtunk, hogy lássuk az eredményt, és annyira 1 2

Uo. Platón: Törvények, 1953. évi (angol nyelvû) kiadás, 1., 164. o.

13

FIÚK NEVELÉSE

nevettünk, hogy elkaptak minket. elfenekeltek. MARK, OHIO, SZ: 1960

Mindnyájunkat

Az egyik barátommal találtunk a garázsban egy kis kanna benzint, és elhatároztuk, hogy öntünk belőle a csatornába és meggyújtjuk, hogy lássuk, mi történik. Eltávolítottuk a csatorna fedelét, beleöntöttünk egy kis benzint, majd visszatettük a tetőt úgy, hogy a csatorna félig nyitva maradt.

Egyre-másra dobáltuk bele a gyufákat, de semmi sem történt, így hát beleöntöttük az összes benzint. Hirtelen olyan hangot hallottunk, mint amikor beindul a sugárhajtású repülőgép motorja, majd egy hatalmas dörrenés hallatszott! A csatorna fedele elszállt, és mintegy öt méter magas lángoszlop csapott fel. A föld megremegett, mintha földrengés volna, és a csatorna fedele kb. hét méterrel odébb zuhant a szomszéd kocsibejárójára. Az történt, hogy a benzin lefolyt a csatornarendszerbe, ott egy akadálynál megállt, elpárologva összekeveredett az ottani metánnal, és fölrobbantotta az összes szomszédunk vécéjét.

Vízvezeték-szerelő lettem, ezért tudom pontosan, mi történt. DAVE, WASHINGTON, SZ. 1952 Vak vagyok, és gyermekkoromban sokat játszottam vak gyerekek társaságában. Legalább annyiféleképpen tudtunk bajba keveredni, mint a látó fiúk. Egyszer például átmentem az egyik vak barátomékhoz, aki bevitt a garázsba, hogy megmutassa a bátyja motorját. Elhatároztuk, hogy megyünk vele egy kört. Miért is ne? Először a járdaszegélyt figyelve végigmentünk az utcán, és minden kereszteződésnél megálltunk, leállítottuk a motort, hallgatóztunk, majd átmentünk. Elmentünk az iskolai futópályához, ahol aztán szabadon kiélhettük magunkat.

Először is földkupacokat raktunk a kanyarokba, hogy a bukkanást érezve tudjuk, hogy kanyarodni kell. Aztán elindultunk, egyre gyorsabban hajtva – nagy buli volt! Azt viszont nem tudtuk, hogy emberek jöttek a pályára, akik 14

1. A FIÚK CSODÁLATOS VILÁGA

futni akartak, és integetve próbáltak minket leállítani. Nem hallottuk őket a motor zúgásától, és kis híján elgázoltuk őket. Kihívták a rendőröket, akik meg is jelentek, és szintén megpróbáltak minket leinteni, de mi csak robogtunk. Végül szirénával és hangszórókkal figyelmeztettek minket, amit végre meghallottunk. Nagyon dühösek voltak, és nem hitték el, hogy nem láttuk őket. Megmutattuk nekik a Brailleóránkat, mire elhitték, hogy vakok vagyunk. Ekkor hazakísértek minket. MIKE, KALIFORNIA, SZ. 19531 Amint ezek a történetek is mutatják, a fiúk egyik legijesztőbb vonása, hogy hajlamosak jó ok nélkül kockáztatni életüket és testi épségüket. Ez igen korán kezdődik. Ha egy tipegő fiú fel tud mászni valamire, akkor le is ugrik róla. Igyekszik az ellenőrzés alól kikerülve elérni az asztalokat, kádakat, medencéket, lépcsőket, fákat és úttesteket. Az ételen kívül mindent megeszik, és nagyon szeret játszani a vécében. „Fegyvert” csinál az uborkából vagy a fogkeféből, s előszeretettel kutat a fiókokban, a gyógyszeres ládákban és anyja pénztárcájában. S Isten őrizz, hogy szurtos kis kezébe kaparintsa a rúzst. Egy fiú gyötri a kóbor kutyákat, és fülüknél fogva emeli föl a kismacskákat. Édesanyjának állandóan szemmel kell tartania őt, nehogy kioltsa a saját életét. Szeret köveket dobálni, tűzzel játszani és üveget törni. Örömet okoz neki, ha bosszanthatja testvéreit, anyját, tanítóit és a többi gyereket. Idősebb korában vonzani kezdi őt az összes veszélyes dolog – a gördeszka, a sziklamászás, a sárkányrepülés, a motorkerékpárok és a mountain bike-ok. Nagyjából tizenhat éves korában száguldozni kezd a haverjaival a környéken, mintha részeg kamikaze volna. Csoda, hogy bármelyikük életben marad.

Persze nem minden fiú ilyen, de a többségükre ez jellemző.

Barbara Morrongiello, kanadai pszichológusnő azt vizsgálta, hogy miben tér el a fiúk és a lányok gondolkodásmódja a 1

Kitty Harmon: Up to No Good: The Rascally Things Boys Do (San Francisco: Chronicle Books, 2000). Forrás: Up to No Good: The Rascally Things Boys Do, szerk. Kitty Harmon.

15

FIÚK NEVELÉSE

veszélyes viselkedést illetően. Felmérése szerint a gyengébb nem tagjai hajlamosak alaposan megfontolni, hogy megsérülhetnek-e, és ritkábban vágnak bele a dologba, ha fennáll a sérülés veszélye.

A fiúk azonban vállalják a veszélyt, ha úgy gondolják, hogy a dolog megéri a kockázatot. Ha ezzel jó benyomást tehetnek a társaikra (később a lányokra), akkor általában megéri nekik. Idéz egy történetet, melyben egy fiú felmászott a garázs tetejére, hogy levegye a labdáját. Amikor az anyja megkérdezte tőle, tudta-e, hogy leeshet, a fiú így válaszolt: „Hát, talán nem.”1 Licette Peterson ezzel összefüggő vizsgálata megerősítette, hogy a lányok félénkebbek a fiúknál. Biciklizés közben például hamarabb fékeznek. Érzékenyebbek a fájdalomra, és igyekeznek nem megismételni a hibáikat. Ezzel szemben a fiúk nehezebben tanulnak a bajból. Hajlamosak azt gondolni, hogy a sérüléseiket a „balszerencsének” köszönhetik.2 Legközelebb talán szerencsésebben alakulnak a dolgok. Azonkívül a sebhelyek klasszak is.

A fiunk, Ryan is minduntalan veszélyes helyzetbe került gyermekkorában. Hatéves korára személyesen ismerte a helyi ambulancia orvosainak és asszisztenseinek nagy részét. Körülbelül négyéves lehetett, amikor csukott szemmel rohant az udvaron, és beleesett egy fém „dísznövénybe”. Az egyik acélrúd úgy megszúrta a jobb szemöldökét, hogy a csont is látszott. Vérben úszva támolygott be a hátsó ajtón. Shirleynek még ma is rossz álmai vannak az esettől. Rögtön indultunk a baleseti sebészetre – ahol már jártunk néhányszor. Természetesen sokkal rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Ha Ryan egy-két centivel odébb esik, a rúd a szemén át egyenesen az agyába hatolt volna. Sokszor adtunk hálát Istennek a „szerencsés balesetekért”. Én is azon srácok közé tartoztam, akik állandóan veszélyben vannak. Nagyjából tízéves voltam, amikor nagy hatást gyakorolt rám Tarzannak az a módszere, hogy indáról indára szállva 1

Ira Dreyfuss: „Boys and Girls See Risk Differently, Study Says”, Associated Press, 1997. február 16.

2 Uo.

16

1. A FIÚK CSODÁLATOS VILÁGA

közlekedett a fák között. Senki sem mondta nekem, hogy ezt ne próbáljam ki otthon. Fölmásztam egy magas körtefára, kötelet erősítettem egy vékony ágra, és elindultam a következő fa felé.

Sajnos, egy apró, de sorsdöntő hibát követtem el a számításban. A kötél hossza meghaladta az ág és a föld közötti távolságot.

Miközben lefelé tartottam, éreztem, hogy valami nem stimmel.

Négy méterrel lejjebb még mindig a kötélbe kapaszkodva értem földet a hátamon, úgy, hogy az összes levegőt kiszorítottam Oklahoma államból. Úgy tűnt, hogy egy óráig nem kaptam levegőt (kb. tíz másodperc lehetett), és biztos voltam benne, hogy a halálomon vagyok. Két fogam kitört, és nagy templomi harangok zúgtak a fejemben. De még el sem telt a délután, és már ismét vígan játszottam. Nem nagy ügy.

A következő év karácsonyán kaptam egy kémiakészletet. Nem voltak benne robbanó- és mérgező anyagok, de a kezemben bármi veszélyt jelentett. Egy kémcsőben összekevertem néhány élénk kék vegyszert, és egy dugóval erősen lezártam, majd Bunsenégővel melegíteni kezdtem az anyagot. Kisvártatva az egész felrobbant. A szüleim éppen azelőtt festették ki a szobámat.

Hamarosan gyönyörű kék foltok jelentek meg a mennyezeten, melyek még évekig ott maradtak. Ilyen volt az élet a Dobson családban.

Ez alighanem örökletes dolog. Úgy hallottam, édesapám is kétségbeejtő gyermek volt. Kisfiúként egyik barátja rávette, hogy másszon át a háztömb alatti vízlevezető csatornán. Csak egy tűhegynyi világosság látszott a cső túlsó végén, de azért araszolva nekivágott a sötétségnek. Szerintem elkerülhetetlen volt, hogy valahol félúton beszorult. Rátört a klausztrofóbia, miközben küszködve igyekezett megmozdulni, de hiába, teljesen egyedül bennragadt a koromsötétségben. Ha a felnőttek tudtak volna szorult helyzetéről, akkor sem érhették volna el. Egy mentőosztagnak kellett volna kiásnia az egész csövet, hogy megtalálják és kiszabadítsák. Leendő apám végül elérte a cső túlsó végét, és Istennek hála, túlélte a dolgot.

Hadd mondjak még két példát. Apám és négy fiútestvére mindnyájan veszélyes gyerekek voltak. A két legidősebb ikerpár volt.

17

FIÚK NEVELÉSE

Még csak háromévesek múltak, amikor egyszer nagymamám babot fejtett a vacsorához. Amint a nagyapám munkába indult, a gyerekek füle hallatára így szólt: „Ne hagyd, hogy a gyerekek az orrukba dugják a babot!” Ez rossz tanács volt! Alighogy az anyjuk hátat fordított nekik, babokkal tömték el az orrlyukaikat.

Nagyanyám képtelen volt eltávolítani a babszemeket, úgyhogy az orrukban hagyta őket. Néhány nap múlva a babok csírázni kezdtek. Apró zöld hajtások nőttek ki a gyerekek orrlyukaiból. A háziorvos csak fáradságos munkával tudta egyenként eltávolítani a parányi növényeket.

Néhány évvel később az öt fiú megbámult egy lenyűgöző templomtornyot. Egyikük felvetette, hogy másszanak fel kívülről, és próbálják meg elérni a torony csúcsát. Felmásztak az építményre, akár a majmok. Apám azt mondta, hogy csakis Isten kegyelmének köszönhető, hogy nem bukfenceztek le a magasból. És ez csak egy átlagos nap volt öt izgága kisfiú életében.

Miért viselkednek így a fiúk? Milyen belső erő készteti őket arra, hogy a „szakadék szélén” egyensúlyozzanak? A férfiak természetének mely összetevője ösztökéli arra a fiúkat, hogy próbára tegyék a gravitáció törvényeit; és figyelmen kívül hagyják a józan ész szelíd hangját, amely azt mondja: ne tedd ezt, fiú? A fiúk azért ilyenek, mert ilyen az idegrendszerük, és mert hormonjaik, az energikus viselkedés ilyen formáira ösztönzik őket.

Ezeket a férfiakra jellemző, összetett és erőteljes vonásokat a következő fejezetben fogjuk megvizsgálni. Csak akkor érthetjük meg a fiúkat és a férfiakat – magunkat vagy a férjünket is beleértve –, ha van fogalmunk a bennük működő erőkről.

Segíteni szeretnék a szülőknek abban, hogy „valódi” fiúkat neveljenek posztmodern korunkban. Kultúránk hadilábon áll a családdal, különösen annak legifjabb és legsebezhetőbb tagjaival.

Káros és csábító üzenetekkel bombázzák őket a filmek és a tévé, a rockzene művelői, az úgynevezett biztonságos szex szószólói, a homoszexuális aktivisták, valamint az interneten könnyűszerrel elérhető ocsmányságok. A szülőknek szembe kell nézniük a kérdéssel: hogyan irányíthatjuk fiainkat és lányainkat úgy, hogy elkerüljék a káros hatásokat, melyek mindenfelől fenyegetik őket?

18

1. A FIÚK CSODÁLATOS VILÁGA

Az e kérdésre adott válasznak örökkévaló következményei vannak.

Az a célom, hogy segítsek az anyáknak és az apáknak, miközben fiaik érdekében „védőt” játszanak, vagyis megvédik fiaikat az erkölcstelen és veszélyes csábító hatásoktól. Ez azonban még nem elég. A szülőknek „támadót” is kell játszaniuk – hogy kihasználják a gyermekkor fogékony éveit, és megalapozzák fiaik jellemét. Az a feladatuk, hogy két rövid évtized leforgása alatt éretlen és könnyelmű fiaikból becsületes és másokkal törődő férfiakat faragjanak, akik tisztelik a nőket, hűségesek a házasságban, megteszik azt, amire elkötelezték magukat, erős és határozott vezetők, jól tudnak dolgozni, és biztosak férfi mivoltukban. A hit embereinek természetesen az a végső céljuk, hogy minden gyermekük megértse a Szentírást, és egész életében Jézus Krisztusért égjen. Meggyőződésem, hogy ez a legfontosabb feladatuk mindazoknak, akikre Isten gyermekek gondozását és nevelését bízta.

Egy évszázaddal ezelőtt a szülők sokkal jobban látták ezeket a hosszú távú célokat és elérésük módját. Elgondolásaik részben ma is megvalósíthatók – hamarosan szólni fogok róluk. Emellett a gyermekek fejlődésével és a szülő-gyerek kapcsolatokkal foglalkozó kutatások legfrissebb eredményeit is vázolni fogom.

Azért imádkozom, hogy az ezek alapján összegyűjtött ismeretek és javaslatok, valamint a saját több mint harmincéves szakmai tapasztalatom révén bátorítással és gyakorlati tanácsokkal segíthessem a a fiúk nevelésének rögös útján járókat.

Tehát csatolják be a biztonsági öveiket. Sok érdekes területet kell bejárnunk. Ám először ismerjék meg a következő kis verset.

Egyik barátom, Robert Wolgemuth ismertette meg velem. Amikor Robert még gyerkőc volt, édesanyja énekelte ezt a dalt neki és a testvéreinek. Én akkor hallottam először, amikor Robert és a felesége, Bobbie, 1983-ban elénekelte édesanyámnak egy szanatóriumban. Mindnyájunkat megríkatott.

19

FIÚK NEVELÉSE

Az én kicsi fiam Két szem ragyog reám, Két ajak éri szám, Két kar fonódik rám: Az én kicsi fiam.

Senki sem tudhatja, Mit jelent nekem léted.

Mert annyira szeretlek: A menny küldött téged.

Te vagy a mindenem, Te ülsz az ölemben.

Ez is maradsz nekem: Az én kicsi fiam.1

1

„That Little Boy of Mine”. Szöveg és zene: Benny Meroff, Wayne King és Walter Hirsch. Kiadta a Forster Music Publisher, Inc. (Chicago, 1932).

20