Skip to main content

Katona József Színház évadkönyv 2021/2022

Page 1

Katona József Színház 2021 / 2022


Kedves Nézőnk! A 2020/2021-es évad még a korábbinál is nehezebben alakult, a hazai kulturális életet a járvány olyan kihívások elé állította, ami sokszor már a folytatás lehetőségét is megkérdőjelezte. Azonban, nézőink kitartó támogatásának is köszönhetően, talán sikerül túlélnünk ezt az időszakot, és bizakodva vághatunk neki a 2021/2022-es évadnak. Megvalósított fejlesztéseink, amelyek lehetőséget teremtettek az online közvetítésre, az esetleges újabb járványhullámok átvészelésében is segítségünkre lehetnek. Örültünk, hogy nézőinket a virtuális előadásokon is láthattuk, így ezeket a jövőben is szeretnénk műsoron tartani.

Terveink szerint az évad első két premierjét szeptemberben tartjuk. Térey János Káli holtak című regényének színpadi változatát Dömötör András rendezi a Kamrában. Ezt követően Line Knutzon Mesteremberek című darabja áll színpadra a Katonában. Reméljük, az évad folytatására tervezett előadásainkat is bemutathatjuk közönségünknek! Hogy nagyobb biztonsággal tarthassuk meg évadunkat, fontos, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra, és tartsuk be az aktuális járványügyi előírásokat. A Katonában igyekszünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel védeni nézőink egészségét, így Önöket is kérjük, kövessék látogatási szabályzatunk és munkatársaink útmutatásait. Várjuk Önöket a Katonában a 2021/2022-es évadban is! Máté Gábor

KÖSZÖNTŐ

A két évvel ezelőtt megkezdett folyamat, amelynek célja a Katona működésének környezetbarátabbá tétele, az előttünk álló évadban is folytatódni fog. Saját ökológiai lábnyomunk csökkentését célzó intézkedéseink mellett szeretnénk nézőink számára példával és segítséggel szolgálni a környezettudatosság felé vezető úton. A nyár folyamán a társulat tagjainak részévételével, a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert segítő szervezésében igyekeztünk lehetőségeinkhez mérten hozzájárulni a Nagytétényi-fennsík egy kis részének megtisztításához. Elsősorban az autósok által eldobált hulladékkal találkoztunk, amit szomorúsággal vegyes megdöbbenéssel figyeltünk, hiszen azt gondolnánk, 2021-ben már senkinek nem jut eszébe menet közben elszórni a szemetet. Mivel érezzük, hogy mi magunk sem teszünk sokszor eleget környezetünk megóvása érdekében, így az ekkor készült fényképekkel szeretnénk a magunk számára is rávilágítani a probléma létére és felhívni a figyelmet a környezet- és természetvédelem fontosságára.

5


Társulatunk Ügyvezető igazgató

Adminisztratív igazgató

A Művészeti Tanács tagjai

Gazdasági igazgató

Dely Katalin

Fejes Vera Hornung Gábor Tiwald György Tóth Judit

Műszaki vezető

Gazdasági csoport

Máté Gábor

Ascher Tamás Székely Kriszta Tarnóczi Jakab Zsámbéki Gábor

TÁRSULAT

Színművészek

8

Bán János Bányai Kelemen Barna Bezerédi Zoltán Bodnár Erika Borbély Alexandra Dankó István Elek Ferenc Fekete Ernő Fullajtár Andrea Jordán Adél Keresztes Tamás Kiss Eszter Kocsis Gergely Lengyel Benjámin Máté Gábor Máthé Erzsi Mészáros Béla Ónodi Eszter Pálmai Anna Pálos Hanna Pelsőczy Réka Rajkai Zoltán Rezes Judit Rujder Vivien Szacsvay László Szirtes Ági Takátsy Péter Tasnádi Bence Tóth Zsófia Ujlaki Dénes Vajdai Vilmos Vizi Dávid

Wiegandt Júlia

Mucsi Gábor

Értékesítési vezető

Szívós Tamás Zenei vezető

Sáry László

Marketingvezető

Horváth Máté

Épületüzemeltetési vezető

Takács István

Művészeti titkár

Csontos Sarolta Titkárságvezető, nemzetközi referens

Wéber Edina

Színházi titkár (Kamra)

Tamási Anna

Színházi titkár

Nagy Zsófia Dramaturg

Török Tamara

Rendezőasszisztensek

Fejes Éva Kádár Margó Nemes Edit Némethné Mészáros Teréz

Közönségszolgálati Iroda

Lapis Dorottya Novák Erika Ormay Lili Sipos Szilvia Talmácsi Alexa

Sajtókapcsolatok

Kazimir Annamária Behívó

Végh Ildikó Vági Eszter Koltay Dorottya Szonja Rendszergazda

Petróczy Béla Hivatalsegéd

Budavári Réka


Nézőtéri felügyelő

Horváth Józsefné Sisa Judit Székely Norbert Ügyelő

Valovics István Súgók

Boncza Anita Fejes Vera Héricz Anna Schaefer Andrea

Hangosítók

Balázs Márk Szomszéd Máté Párizs Misha Jelmeztár-vezető

Kovács Ildikó Öltöztetők

Batta Eszter Elek Bea Kulcsár Nóra Fodrásztár-vezető

Szeberényi Lejla

Színpadmester

Fodrásztár

Fodor István Fórián Péter

Tóth Barbara Szabó Sára

Díszítők

Varroda

Brusznyiczki János Czernecki Tamás Kovács Bálint Kurucz András Lakatos Dezső Nánási Fedor Szabó András Szakács László Szalontai István Volf Gergely Kelléktár-vezető

Tölli Judit Kellékes

Kertész Janka Fővilágosító

Hűgel Katalin Méreg Mariann Gépészek

Balázs Krisztián Bárány Bence Jászai Martin Makray Gábor Mészáros Gábor Pető Gergő Videótechnikus

Török Marcell Nagy Réka

Színpadmester

Tóth László Díszítők

Bokor László Botka Zoltán Pető Sándor Tőzsér Gábor Fővilágosító

Lohár Antal Világosítók

Balogh Attila Kormány Kristóf Nedár Barnabás Hangosítók

Horváth József Wirth Tamás Öltöztetők

Csermák Zoltán Kovács Gábor

Gáspár Viktória Ignácz Éva Pintér Mária

Karbantartó

Fodrász

Posvanecz Jenő

Kelecsényi Bernadett

Asztalos

Kántor László Lakatos

Papp Miklós Kárpitos

Mészáros László

Lohár Antal Világosítók

KAMRA

Portaszolgálat

Cseszlai Ilona Nagy Zsuzsanna Póka Zsuzsanna Tóth Tibor Varga Csaba

SUFNI Technikai vezető

Balázs Krisztián Technikai munkatárs

Rigó Zoltán

Produkciós asszisztens

Hoffmann Éva

TÁRSULAT

KATONA

9


Társulatunk rendezői Ascher Tamás A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése előtt bölcsészeti tanulmányokat folytatott, 1973-ban szerzett rendeződiplomát. Szép Ernő Patikájával vizsgázott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahová szerződése is szólt. 1978-ban Zsámbéki Gábor hívására a társulat néhány vezető művészével együtt az újjászervezett Nemzeti Színházhoz szerződött. Vendégként továbbra is folyamatosan dolgozott Kaposváron, 2003-ig a színház főrendezője volt. 1989-től a Katona tagja, 2021-ig a színház főrendezője. 2006. szeptemberétől 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Jelenlegi rendezései a Katonában: • Michael Haneke: A fehér szalag • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző

Máté Gábor

TÁRSULAT / RENDEZŐINK

1980-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze lett. 1987-ben szerződött a Katonához, ahol nemcsak színészként, hanem rendezőként is dolgozik. 1993 és 2020 között tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2007-ben a Színházi Főtanszakon egyetemi tanári kinevezést kapott, 2011-ig a Színházi Főtanszak rektor­helyettese volt. 2011-től a Katona József Színház igazgatója.

12

Jelenlegi rendezései a Katonában: • Nick Payne: Hát, ha van is, én még nem találtam meg • Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 • Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk


Székely Kriszta Színházi munkáját balerinaként kezdte; a táncospálya elhagyása után két évig Laoszban, majd két évig Kínában élt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakának gyakorlati idejét a Katonában töltötte, 2015-től pedig a társulat tagja. Művészi munkájának alapfeltétele a színészek és az alkotói stáb hatékony együttműködése, illetve a jelenünkről szóló kérdések előtérbe helyezése. Jelenlegi rendezései a Katonában: • William Shakespeare: Othello • Monteverdi – Dinyés – Závada – Szabó-Székely: Poppea megkoronázása • Anton Pavlovics Csehov: A Platonov • Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör • Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél

Tarnóczi Jakab 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színházrendező szakán, Ascher Tamás osztályában. Az egyetem gyakorlati évei alatt és a diploma megszerzése után az ország számos társulatával dolgozott. Szülővárosában, Salgótarjánban visszatérő rendező. 2020 őszétől a Katona József Színház társulatának tagja. Jelenlegi rendezései a Katonában: • Katona József: Bánk bán

A Katona József Színház alapító tagja, 1989 és 2011 között igazgatója. Számos magyar darab ősbemutatóját rendezte (Sütő: Egy lócsiszár virágvasárnapja; Kornis: Halleluja; Schwajda: Szent család; Kárpáti: Akárki; Spiró: Az imposztor, Csirkefej, Koccanás, Széljegy; Weöres: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány históriája). Jelenlegi rendezései a Katonában: • William Shakespeare: Lear király • Ryszard Kapuściński: A császár • Spiró György: Széljegy

TÁRSULAT / RENDEZŐINK

Zsámbéki Gábor

13


16


17


20


21


BEMUTATÓK / KATONA

Mesteremberek 2021. 10. 04.

Apák és fiúk 2021. 12. 18.

Melancholy Rooms 2022. 03. 04.

Moszkva-Peking Transzszimfónia 2022. 05. 14.


__________________________________ Mesteremberek Írta: Line Knutzon Egy lakásfelújítás – mint tudjuk – maga a rémálom. A nem várt bonyodalmak, véget nem érő huzavonák sora idegőrlő, és gyakran semmi nem úgy alakul, ahogy az ember reméli. A lakásfelújítás mindig áldozatokkal jár – még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy már tényleg napokon belül elkészülnek a mesteremberek, és a középkorú házaspár végre boldogan élhet álmai otthonában. De váratlanul titokzatos dolgok történnek: építőanyagok, falak, lépcsők tűnnek el, és ez még csak a kezdet… A népszerű skandináv drámaíró, a dán Line Knutzon egyszerre végtelenül szórakoztató és rettenetes helyzetekkel teli darabja az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kortárs vígjátéka. SZEREPLŐK Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bányai Kelemen Barna, Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos, Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán RENDEZŐ Máté Gábor

BEMUTATÓK / KATONA

BEMUTATÓ 2021. október 4.

24

BEMUTATÓK / KATONA


___________________________ Apák és fiúk Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel Fordította: Perczel Enikő A nihilista Bazarov doktor „tízparancsolata”: „1. A romantikus szerelem mese habbal. 2. Nincs semmi misztikus a nemiségben. Pusztán fizika. 3. Baromság mindenféle giccses szirszarral felruházni ezt az egészet. A trubadúrok elmebetegek voltak. 4. Ha megkívánsz egy nőt, akkor feküdj le vele. Ha szórakozásra vágysz, szórakozz! De akkor sincs semmi, ha nem tudod megszerezni a kiszemelt nőt… Fogadd meg Bazarov doktor tanácsát: annyi nő van, mint a szemét.” Turgenyev érzelmes, fordulatos története látszólag két nemzedék szembenállásáról, valójában a folyton változó viszonyokról, ideológiai vitákról, önmeghasonlásról, megalkuvásról és elfojtott vágyakról szól. Az ifjú Bazarov éles és határozott, mindenkit provokál, mindenkinél erősebb, de önmagát nem tudja legyőzni.

SZEREPLŐK Tasnádi Bence, Vizi Dávid, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Borbély Alexandra, Jordán Adél, Pálmai Anna, Csoma Judit m.v., Veszelovszki Janka m.v., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Lengyel Benjámin RENDEZŐ Ascher Tamás BEMUTATÓ 2021. december 18.

BEMUTATÓK / KATONA

Turgenyev tárgyilagosan, sőt együttérzően ábrázolta a szembenálló generációkat, mégis sikerült mindenkit megsértenie. Minden tükörbe néző torzképet látott. A Csehov adaptációiról, illetve a Katona nézői számára Pogánytánc című művéről ismert Brian Friel sűrít, kiemel, sejtet és felkavar.”

25


_________________________________________ Melancholy Rooms -zenés magány nyolc hangraHányan ülnek most a szobájukban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni? Mi a közös a nőben, aki még sosem volt szerelmes, és a tudósban, aki szeretné megérteni a 21. század működését? Mi köti össze a négy fal közé szorult primadonnát és a férfit, aki egy nap arra ébred, hogy nővé változott? A Katona József Színház társulata közösen hoz létre egy zenei és vizuális kompozíciót, amelynek a szereplői egymástól és a világtól elszigetelt alakok. Az inspirációt az európai kultúra archetipikus alakjai és történetei nyújtják, valamint az elmúlt időszak közös traumája. SZEREPLŐK Dankó István, Lengyel Benjámin, Pálmai Anna, Rezes Judit, Szirtes Ági, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Bodnár Erika RENDEZŐ Tarnóczi Jakab

BEMUTATÓK / KATONA

BEMUTATÓ 2022. március 5.

26


Moszkva-Peking ____________________________________ ____________________________________ Transzszimfónia Írta: Kárpáti Péter „Moszkvában, itt kezdődik a sín. Tedd rá a füled! Ha jól fülelsz, hallod, ahogy a túlsó végén zúg a Csendes-óceán. Gyertek, szálljatok föl! Nyolcvanhét városon fogunk keresztül robogni, átszelünk tizenhat óriási folyót, hét időzónán vágtatunk át, és közben elúszik mellettünk a sztyeppe, a tajga, a mocsarak, a lápok, a földgolyó dübörögve elfordul alattunk...” 2017 májusában magyar-német színházi idegenlégiósokkal felszálltunk a transzszibériai expresszre. Az egész Bodó Viktor ötlete és mániája volt, de hazatértünk után a darab megírásához szabad kezet adott. Frankfurtban volt az ősbemutató. Másfél jelenetet Venegyikt Jerofejev Moszkva-Petuskijából loptam, de azonkívül minden egyes szó elhangzott a vonaton, és minden megtörtént – minden, csak nem úgy. Valahol Novoszibirszk és a Bajkál-tó között az ember idegei csattogva szétszakadnak, és a képzelet elszabadul. A darab műfaja: dokumentumabszurd. Kárpáti Péter

RENDEZŐ Novák Eszter BEMUTATÓ 2022. május 14.

BEMUTATÓK / KATONA

SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Rajkai Zoltán, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Gloviczki Bernát e.h. és más egyetemi hallgatók

27


BEMUTATÓK / KAMRA

Káli holtak 2021. 09. 17.

Isten, haza, család 2021. 10. 16.

Teremtmények 2021. 12. 17.

Főtitkárok 2022. 03. 04.

Jerma 2022. 05. 13.


_______________________ Káli holtak Térey János regénye alapján írta Dömötör András és Bíró Bence Zombiapokalipszis készül a Káli-medencében. A régen eltűnt falvak egykori lakói a temetőkből kikelve elözönlik a festői tájat, betörnek az újvonalas gasztropanziókba és biofarmokra: egész nyáron forog a Káli holtak című új magyar sorozat a fiatal sztárszínész, Csáky Alex főszereplésével. Akinek aztán a Füst Milán Színház római vendégjátékán a kificamodott időt kell helyre tolnia a trianoni Hamletként elhíresült előadás címszereplőjeként. Majd indul az évad, kezdődnek az új próbák – „mindig az a kurva rohanás”. Alex pedig harapja az életet, a szerepeket, a sikereket, egyre magasabbra szalad, mígnem a csúcson beleszédül az őt figyelő mélységbe. „Egyszer csak megint ott a fenyegető mélység balról, a szélfútta Keleményessziklára lépek. Beleborzongtam, mire fölfogtam, milyen erő tombolhatott itt. Látni vélem a lávaszökőkutak zubogását, hallani az ágak reccsenését, a földbe csapódó kövek robaját; közben perzsel az eszelős hőség. Vagy ötmillió éve. Ember még sehol. Aztán az egész völgyet beborítja a füstölgő törmelékár. Ilyen szeretnék lenni. Ilyen perzselő és ellenállhatatlanul előretörő. És ilyen nyomot kéne hagynom. Beépülni. Rejtőzni, és úgy kerülni egyszerre csak legelőre.” Térey János egy nyaralás alkalmával a Káli-medencében beleütközött a Fear The Walking Dead című sorozat óriásplakátjába. Ebből és POSzTválogatói élményeiből indult ki utolsó regényében.

BEMUTATÓK / KAMRA

A Haramaiák részletei Térey János, a Hamlet-szemelvények Nádasdy Ádám fordításában hangzanak el.

36

SZEREPLŐK Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Fullajtár Andrea, Bán János, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Dankó István, Mészáros Béla, Vizi Dávid RENDEZŐ Dömötör András BEMUTATÓ 2021. szeptember 17.


_________________________________________ Isten, haza, család - triptichon Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei és a színészek improvizációi alapján írta Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab Honnan indult a háborúskodás? Ki lőtte ki az első nyilat? Van egy nullpont, ahol még megváltoztatható lenne a történet, vagy mindennek úgy kell lennie, ahogy az ősi átok szól: „S folyik a vér, folyik majd pirosan, folyatja anyja vérét a fiú, a bűnösét új bűnös, míg magva nem vész a dicső király házanépének.”? Az előadás egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig, amelyben egy testvérpár konfliktusa unokák és ükunokák életét megkeserítő gyűlölködéssé dagad. A néző maratoni, egész estés színházi kísérlet részesévé válik: egy több évtizedes cselekménysorozatba avatódik be, amelyben több generáció sorsát kíséri végig. Mi vezetett odáig, hogy a gyerekek is egymás ellen fordulnak? Igazak-e az ősi átkok, vagy pont azzal teljesítjük be őket, hogy önmagunk felmentéseképp rájuk hivatkozunk? Ki a hibás? Fontos, hogy ki a hibás? Van kiút a sértettségek bonyolult hálójából? „Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék.” (Friedrich Nietzsche: Túl az erkölcs világán) „Az emberek többsége rossz.” (Biasz ókori bölcs felirata a delphoi Apollón-templom falán)

RENDEZŐ Tarnóczi Jakab BEMUTATÓ 2021. október 16.

BEMUTATÓK / KAMRA

SZEREPLŐK Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Mészáros Béla, Pálos Hanna, Rujder Vivien, Vizi Dávid

37


________________________________ Teremtmények Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján Kutatóhajó vesztegel az Északi-tenger jégtáblái között. Ítéletidő. Üvöltő szél, hóvihar. A jégen egy szán közelít. Van rajta valami. Ember. Él. Megmentik a lázálmok közt vergődő férfit. A hajóra viszik. A férfi felriad. Megszállottan keres valakit. Egy alakot, akit ő teremtett. A gyermekét. Meg akarja ölni… Itt indul Mary Shelley kultikussá vált regénye. Az Északi-sarkon kapaszkodik egymásba két alak. Teremtő és teremtmény. Apa és fiú. Gyilkos és áldozat, áldozat és gyilkos. Alapvető, emberi vágyaik mentén alakult a történetük pokoljárássá. Szeretetre, figyelemre vágytak. Arra, hogy elfogadják őket. Tudásra vágytak. Alkotni akartak. Szeretni akartak. Társat akartak. Változtatni akartak a világon. Új dolgokat létrehozni. Teremteni… „Milyen feltartóztathatatlanul válunk azzá, amik végül leszünk…” A két alak története során az emberiséget meghatározó alapvető kérdések merülnek fel alkotásról, tudományról, felelősségről. Életről és halálról. SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Rába Roland m.v., Pálos Hanna, Elek Ferenc, Bezerédi Zoltán, Szécsi Bence e.h., Tóth Zsófia

BEMUTATÓK / KAMRA

RENDEZŐ Tárnoki Márk

38

BEMUTATÓ 2021. december 17.


_______________________ Főtitkárok Írta: Spiró György A „Főtitkárok” elé Három és fél évesen a szüleim társaságában esténként a zölden pislogó, varázsszemes Orion világvevő rádió mellett a Rajk-per közvetítését hallgattam; akkor tanultam meg azt a mély hangrendű, borzongató szót, hogy „áruló”. Tízéves koromban osztálytársaimmal együtt névre szóló meghívót kaptam Rajk és társai újratemetésére, mert az egyik osztálytársunk apját is akkor temették újra; az iskolaigazgató megtiltotta, hogy elmenjünk. 57 januárjában a nagyszünetben a másodikon azt kiabáltuk, hogy „ruszkik haza”; a diri felrohant és könyörgött, hogy ne csináljuk, meghallják a közeli Nyugatiban az oroszok, és halomra lőnek. Fél év múlva mindnyájan úttörők lettünk, és a választható angol helyett megint kötelező lett az orosz. 58 júniusának közepén mélyen megrázott, amikor a rádió két napos késéssel bejelentette Nagy Imre és társai kivégzését; határozottan azt éreztem, amit a magyar társadalom túlnyomó többsége, hogy ezt már nem kellett volna. Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való. Úgy döntöttem, hogy a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel fogom jellemezni. A történészek és a levéltárosok sok évtizedes feltáró és elemző munkája nélkül nem boldogultam volna; az anyag válogatása, csoportosítása és értelmezése azonban az én felelősségem. Izgatottan várom, milyen hatást keltenek az alakok a színpadon.

SZEREPLŐK Elek Ferenc, Fekete Ernő, Mészáros Béla, Rajkai Zoltán, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid, Gloviczki Bernát e.h., Jakab Balázs e.h. RENDEZŐ Zsámbéki Gábor BEMUTATÓ 2022. március 4.

BEMUTATÓK / KAMRA

Spiró György

39


______________ Jerma terméketlenségi thriller Lorca nyomán Írta: Szécsi Noémi SZEREPLŐK Borbély Alexandra, Dankó István, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Kocsis Gergely, Takátsy Péter, Tóth Zsófia, Rezes Dominika e.h., Béres Bence e.h. RENDEZŐ Székely Kriszta

BEMUTATÓK / KAMRA

BEMUTATÓ 2022. május 13.

40


41

BEMUTATÓK / KAMRA


46


47


Interjú Tóth Zsófiával és Lengyel Benjáminnal Mióta tudjátok, hogy a Katona társulatához fogtok szerződni, és hogyan történt a felkérés? Tóth Zsófia: Amikor mentem fel az igazgatói irodába, akkor félreléptem a lépcsőn, de annyira méltóságteljesen akartam bemenni, hogy palástolni igyekeztem, mennyire fáj a lábam. Aztán a végén mondtam Máté Gábornak, hogy a jó hírek után már nem rejtem el, hogy valószínűleg kiment a bokám, úgyhogy sántikálva mentem ki. Lengyel Benjámin: Nem tudtam biztosra, hogy nem azért hív-e Gábor, hogy tudomásomra hozza, bár nagyon kedvel, de sajnos nincs lehetőség számomra a Katonában. Tóth Zsófia: Nekem az is megfordult a fejemben, hogy esetleg azért, mert kikerülök a Lear királyból, és ezt szeretné közölni. [NEVET] Végigcsináltátok az SZFE-blokádot és a freeSZFE Egyesület alapítását, ahol most diplomáztatok. (Zsófi és Benjámin a salzburgi Mozarteum University-n államvizsgázott nyáron) Hogy tudtátok jól beosztani az energiákat? TZS: Én az egyetemfoglalás alatt azt éreztem, hogy még ennél is többet kellett volna beletenni, de mindig mérlegelnem kellett, hogy ezt miként tudom a munkával és a pénzkereséssel összeegyeztetni, miként lehet mindegyiket jól csinálni. Annyira felemelő volt, hogy szerettem volna még több energiát, még több időt ott tölteni. LB: Amikor kezdődött az SZFE körüli tiltakozás, akkor aktívan részt vettem benne. Majd amikor ez kinőtte magát és nagyon sok ember dolgozott rajta, akkor már nem lehetett mindenben részt venni, végzősként mérlegelni kellett, hogy mi a fő feladatod.

INTERJÚ

Mit éreztetek, amikor vége lett az egyetemfoglalásnak? TZS: Hirtelen megtapasztaltuk az ürességet, akár egy forgatás után, amikor váratlanul sok időd lesz. LB: A nihilt.

50

Ha három jelzővel, három érzelemmel kellene jellemezni, hogy mi van bennetek az események kapcsán, mi lenne az a három? LB: Düh, undor, megvetés. TZS: Húha, erős szavak. LB: De hát tényleg, ha egy több mint 150 éves egyetemre járok, amit egy csettintéssel elsöpörnek, eltipornak, akkor nem tudok píszí lenni, nem tudok szép szavakat használni. Az egyetemfoglalás engem talán


leginkább arra tanított meg, hogy ez a látszatkedvesség, ez a finomkodás haszontalan. Vége számomra a píszí időknek. TZS: De közben ott volt a felemelő egyetemfoglalás, melynek kapcsán nekem inkább az összetartozás, a közösség, a szabadság, a méltóságteljesség, vagy az intelligencia jut eszembe. Mert csak így lehet szembeszállni a hatalommal.

INTERJÚ

Térjünk vissza a Katonához. Mit érez a kezdő színész a Katona társulatában? TZS: Az osztálytársakkal beszélgettünk a Katonáról, hogy itt sok olyan név van, akiről hallasz és tanulsz az egyetem alatt. Ennek van egy súlya. Emiatt sokszor túlzott bizonyítási vágy van az emberben, ami nem felszabadítja, hanem inkább korlátozza. De aztán idővel rájössz, hogy senki nem így tekint rád, hogy ezeket az érzéseket te magad generálod. LB: Én Katona klubos voltam az egyetem előtt és ott jöttem rá, hogy olyan társulatban szeretnék dolgozni, mint amilyen a Katonáé. TZS: Valójában a társulatban vágynak a fiatal energiákra. A Lear király próbafolyamatai alatt azt éreztem, hogy örülnek, ha jönnek a fiatalok. Eleinte nagyon izgultam, hogy Pelsőczy Rékával, az osztályfőnökömmel fogok próbálni, és ez néha biztosan kínos lesz. De abszolút az ellenkezője történt, nagyon jó volt vele dolgozni.

51


INTERJÚ

Beni, te mennyire vagy izgulós típus? LB: Én nagyon szorongós vagyok. Például az Othello próbái alatt sokáig nem tudtam, milyen karakter legyen Rodrigo, mert igazából nem mertem próbálni. Csak Kovács Lehellel voltak jeleneteim, és tőle próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy ha van bármilyen ötletem, akkor azt nagy energiával, teljes nyugodalommal mutassam meg, adjam ki magamból, mert próbálni csak így lehet, csak így derülhet ki a végére, hogy milyen is legyen az adott szerep. Én viszont nem csináltam semmit, ezért nem rossz, hanem semmilyen voltam. Noha az egyetem alatt Zsófival mindketten azok közé tartoztunk, akik háromszáz ajánlatot hoztunk egy ötletre, a Katonában ez nekem eleinte nem ment, mert a megfelelési kényszer megbénított. TZS: Igen, mert azt érzed, hogy körülötted mindenki letett már valamit az asztalra, te meg ehhez képest még semmit… LB: Igen. Hogy nekem itt valami olyasmit kell mutatnom, ami meggyőzi őket arról, hogy érdemes vagyok az ittlétre. Pedig nekem az a tapasztalatom, hogy a Katona egy olyan hely, ahol lehet hibázni és ez szerintem nagyon felszabadító. TZS: És kell is. Mert a sok elhibázott próbálkozásból születik végül valami jó. Sokkal többet veszítesz, ha a hibáktól való félelem miatt végül nem jutsz el a jó megoldásig, mint ha ezer hiba után végül rátalálsz a legjobb útra.

52


Elég nehezen sikerült összehozni ezt az interjút. Mivel vagytok elfoglalva ennyire 2021 nyarán? TZS: A Lear király premierjével egyidőben még az osztályommal és egy másik produkcióban is volt bemutatóm, illetve közben elkezdtem új előadást próbálni, és egy kisfilmet is forgattam. LB: Az HBO új, ősszel megjelenő, A besúgó című sorozatában fogok szerepelni, amiben Barnát játszom, az utóbbi időszakban ezt forgattuk. Úgy látom, eléggé érzitek, hogy éltek, annak ellenére, ami a világban történt körülöttünk. TZS: Igen. De ki tudja, lehet, hogy jön a negyedik hullám, muszáj még előtte dolgozni. [NEVET] LB: (Nem, nem jön!…) Zárásként az érdekelne még, hogy mik szerettetek volna lenni gyerekként? TZS: Tíz évig szinkronkorcsolyáztam, de egy idő után éreztem, hogy bár a szorgalmam nem hiányzik, mégsem leszek soha én a legjobb, bármennyit is edzek. Ezt követően kerestem az interneten színjátszó tábort, ami nagyon tetszett! Önfeledten zenélni, énekelni! Ennek hatására kezdtem el drámasuliba is járni. LB: Úgy meséled, mintha ez egy hippitábor lett volna… [NEVET] TZS: Nem, tényleg, annyira jó volt, hogy onnantól tudtam, a színészetet szeretném választani. De hogy ez miként zajlik, hogy az utcán sétálva felfedez majd valaki, vagy hogy lesz, hát miskolciként erről fogalmam sem volt. LB: Én kilencéves korom óta színész akartam lenni. Zsófival sokszor megbeszéltük, hogy miért nem lehetséges, hogy minket a Katonába szerződtessenek, és mindig arra jutottunk, hogy a jelen helyzetben biztos nem fő szempont az, hogy új tagokat igazoljanak a társulatba. Így végül kétszer annyira felértékelődött a lehetőség, amit kaptunk. TZS: Egy ilyen év után, a Covid és az SZFE-vel történtek árnyékában, ez csodálatos dolog. A sok bizonytalanság közepette megtudni azt, hogy legalább egy biztos pont lesz az életünkben, nagyon sokat számított. LB: Szerintem elmondtál mindent.

INTERJÚ

A teljes interjú megtekinthető a Katona Youtube-csatornáján, az alábbi QR-kód beolvasásával.

53


REPERTOÁR / KATONA

Lear király Othello E(gy)P(ercesek)

- Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában

Poppea megkoronázása Tartuffe A fehér szalag Rozsdatemető 2.0 - A Hábetler család 100 éve

Ascher Tamás Háromszéken Háztűznéző

- teljességgel valószínűtlen történet két részben

Nóra

- karácsony Helmeréknél

Terror A bajnok


Lear király

Írta: William Shakespeare Fordította: Nádasdy Ádám SZEREPLŐK: Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Tóth Zsófia, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Tasnádi Bence, Dankó István, Bán János, Ujvári Bors e.h., Szécsi Bence e.h., Gloviczki Bernát e.h., Katona Péter Dániel e.h., Jakab Balázs e.h. RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor

Othello

Írta: William Shakespeare Fordította: Márton László SZEREPLŐK: Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel m.v., Borbély Alexandra, Vizi Dávid, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos, Lengyel Benjámin, Berényi Nóra e.h. RENDEZŐ: Székely Kriszta

E(gy)P(ercesek)

- Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában

REPERTOÁR / KATONA

FELOLVASSA: Máté Gábor KÖZREMŰKÖDIK: Lukács Miklós cimbalomművész

62


Poppea megkoronázása

Írta: Claudio Monteverdi – Dinyés Dániel – Závada Péter – Szabó-Székely Ármin Lax Éva fordításának felhasználásával SZEREPLŐK: Pálmai Anna, Rajkai Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Jordán Adél, Cseh Antal m.v. / Kiss András m.v., Tasnádi Bence, Csoma Judit m.v., Rujder Vivien, Kiss Eszter, Samudovszky Adrián m.v. ZENÉSZEK: Fagott: Horváth Andrea/Beleznai Anna/Bokor Pál, Cselló: Kántor Balázs/Rózsa Richárd/Vámos Marcell, Zongora: Termes Rita/Dinyés Dániel RENDEZŐ: Székely Kriszta

Tartuffe

Írta: Molière Alice Georgescu román fordítása alapján a szövegkönyvet készítette: Kali Ágnes és Bocsárdi László SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Vizi Dávid, Mészáros Blanka m.v., Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bánfalvi Eszter m.v., Borbély Alexandra, Darvasi Áron m.v., Erdélyi Flóra, Tamaskó Áron, Veszelovszki Janka m.v. RENDEZŐ: Bocsárdi László

Írta: Michael Haneke Fordította: Szeredás András Színpadra alkalmazta: Enyedi Éva SZEREPLŐK: Bezerédi Zoltán, Friedenthal Zoltán m.v., Bányai Kelemen Barna, Fullajtár Andrea, Pálmai Anna, Mészáros Blanka m.v., Rajkai Zoltán, Veszelovszki Janka m.v., Takátsy Péter, Dankó István, Vizi Dávid, Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Kertész Janka RENDEZŐ: Ascher Tamás

REPERTOÁR / KATONA

A fehér szalag

63


Rozsdatemető 2.0 - A Hábetler család 100 éve

Írta: Fejes Endre – Tasnádi István SZEREPLŐK: Bezerédi Zoltán, Vizi Dávid, Szirtes Ági, Péter Kata m.v., Rujder Vivien, Kovács Lehel m.v., Mészáros Béla, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Szacsvay László, Mészáros Blanka m.v., Tasnádi Bence, Bodnár Erika, Ujlaki Dénes, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Dankó István, Takátsy Péter, Veszelovszki Janka m.v., Rohonyi Barnabás m.v., Lengyel Benjámin RENDEZŐ: Máté Gábor

Ascher Tamás Háromszéken Írta: Pintér Béla SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Jordán Adél, Takátsy Péter, Szirtes Ági, Enyedi Éva m.v., Rajkai Zoltán, Fodor Annamária m.v., Pálos Hanna, Thuróczy Szabolcs m.v., Elek Ferenc, Friedenthal Zoltán m.v., Dankó István, Pintér Béla m.v. ZENÉSZEK: Sárközi Áron/Danhauser Pál, Kürtösi Zsolt/ Pénzes Géza, Rossa Levente/Gombai Tamás RENDEZŐ: Pintér Béla

Háztűznéző REPERTOÁR / KATONA

- teljességgel valószínűtlen történet két részben

64

Írta: Nyikolaj Vasziljevics Gogol SZEREPLŐK: Jordán Adél, Szirtes Ági, Fullajtár Andrea, Fekete Ernő, Rajkai Zoltán, Bezerédi Zoltán, Vajdai Vilmos, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Gombó Viola Lotti m.v., Nagy Bakonyi Boglárka m.v./Tóth Zsófia RENDEZŐ: Ascher Tamás


Nóra

- karácsony Helmeréknél

Írta: Henrik Ibsen A szövegkönyvet Kúnos László fordítása alapján írta: Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta SZEREPLŐK: Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely, Babicz Boróka, Engárd Emil, Frizli Szófia, Kinnaird Kristóf, Moharos Zalán, Végh Simon Balázs ZENÉSZEK: Himmler Andris, Szalai Álmos, Tóth Bence, Munkácsy András RENDEZŐ: Székely Kriszta

Terror

Írta: Ferdinand von Schirach, Fordította: Jónás Péter SZEREPLŐ: Kiss Eszter, Kovács Lehel m.v., Mészáros Béla, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Pálmai Anna/Rezes Judit RENDEZŐ: Dömötör András

A bajnok

REPERTOÁR / KATONA

Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta: Pintér Béla SZEREPLŐK: Rezes Judit, Nagy Ervin m.v., Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán RENDEZŐ: Pintér Béla

65


REPERTOÁR / KAMRA

Hát, ha van is, én még nem találtam meg A császár Bánk bán A Platonov

– (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!

Széljegy Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler A kaukázusi krétakör Ahogy tetszik A mi osztályunk


Hát, ha van is, én még nem találtam meg

Írta: Nick Payne Fordította: Varga Bálint SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Mayer Szonja m.v., Mészáros Béla RENDEZŐ: Máté Gábor

A császár

Írta: Ryszard Kapuściński A színpadi változatot – Nemere István fordításának felhasználásával – Török Tamara és Zsámbéki Gábor készítette SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Bán János, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Szécsi Bence e.h., Elek Ferenc, Szacsvay László, Vizi Dávid RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor

Bánk bán

REPERTOÁR / KAMRA

Írta: Katona József SZEREPLŐK: Elek Ferenc, Szirtes Ági, Fehér Balázs Benő m.v., Bányai Kelemen Barna, Pálos Hanna, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Dankó István, Rujder Vivien, Kovács Lehel m.v., Bezerédi Zoltán RENDEZŐ: Tarnóczi Jakab

74


A Platonov

– (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!

Írta: Anton Pavlovics Csehov Fordította: Radnai Annamária SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Pálmai Anna, Bán János, Gloviczki Bernát e.h., Nagy Ervin m.v., Tóth Zsófia RENDEZŐ: Székely Kriszta

Széljegy

Írta: Spiró György SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter/Rezes Judit, Takács Kati m.v., Bányai Kelemen Barna RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor

Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler

REPERTOÁR / KAMRA

Írta: Bognár Péter SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf m.v., Botka Zoltán Hangfelvételről közreműködik: Hajdú B. István és Székely Dávid RENDEZŐ: Gothár Péter

75


A kaukázusi krétakör

Írta: Bertolt Brecht, Paul Dessau SZEREPLŐK: Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Péterfy Bori m.v., Mészáros Béla, Borbély Alexandra, Molnár Gusztáv m.v./ Baki Dániel m.v., Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Gáspár Gergely, Nagy István, Botka Zoltán RENDEZŐ: Székely Kriszta

Ahogy tetszik

William Shakespeare nyomán, Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával a szövegkönyvet írta: Závada Péter SZEREPLŐK: Borbély Alexandra, Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté m.v., Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Huzella Júlia m.v., Tasnádi Bence, Ujlaki Dénes RENDEZŐ: Kovács D. Dániel

A mi osztályunk

REPERTOÁR / KAMRA

Írta: Tadeusz Słobodzianek SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Kovács Lehel m.v./Dénes Viktor m.v., Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Bán János, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Koltai Róbert m.v. RENDEZŐ: Máté Gábor

76


77

REPERTOÁR / KAMRA


80


81


REPERTOÁR / SUFNI, KOPRODUKCIÓK

Az átnevelhetetlen Miskin herceg Lélegezz Nem vagyunk mi barbárok Egy komcsi nyanya vagyok! Csendet akarok! Dante: Pokol Egy őrült naplója Prostitúció


Az átnevelhetetlen Írta: Stefano Massini Fordította: Török Tamara és Szieberth Ádám ELŐADJA: Fullajtár Andrea RENDEZŐ: Pelsőczy Réka

Miskin herceg

Dosztojevszkij A félkegyelmű című műve alapján ELŐADJA: Takátsy Péter

Lélegezz

Írta: Duncan Macmillan Fordította: Tóth Krisztina SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Vizi Dávid RENDEZŐ: Forgács Péter

REPERTOÁR / SUFNI, KOPRODUKCIÓK

Nem vagyunk mi barbárok

86

Írta: Philip Löhle Fordította: Kerényi Gábor Átdolgozta: Peer Krisztián SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Dankó István, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán, továbbá a Katona Behívó programjának tagjai RENDEZŐ: Vajdai Vilmos

Egy komcsi nyanya vagyok!

Írta: Dan Lungu Koszta Gabriella fordítása alapján a regényt színpadra alkalmazta: Török Tamara és Csoma Judit SZEREPLŐ: Csoma Judit m.v.


Csendet akarok!

Írta: Csalog Zsolt ALKOTÓK: Fullajtár Andrea, Nagy Viktor m.v., Zsámbéki Gábor

Koprodukciók

Dante: Pokol

A Katona József Színház és az Orlai Produkció közös előadása Írta: Dante Alighieri Fordította: Nádasdy Ádám LÉTREHOZTÁK: Gyabronka József, Kocsis Gergely, Török Tamara

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, a MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. Írta: Nyikoláj Vasziljevics Gogol JÁTSSZA: Keresztes Tamás RENDEZŐ: Bodó Viktor

A Pesti Est bemutatja: FÜGE Produkció

Prostitúció

Írta: Németh Ákos JÁTSSZÁK: Tompos Kátya, Kocsis Gergely

REPERTOÁR / SUFNI, KOPRODUKCIÓK

Egy őrült naplója

87


A Vastaps Alapítvány 2019/2020-as és 2020/2021-es díjai a támogatásával

LEGJOBB RENDEZÉS: Tarnóczi Jakab – Bánk bán LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ: Fullajtár Andrea – Az átnevelhetetlen LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ: Bányai Kelemen Barna – Bánk bán LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ: Borbély Alexandra – Othello LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ: Keresztes Tamás – Lear király DIGITÁLIS KÜLÖNDÍJ:

VASTAPS DÍJ

A Szavalóverseny alkotói – Kocsis Gergely, Tárnoki Márk és Török Marcell

94


Behívó program „Közöd van hozzá!” Az előző, ún. „Covid-évad” a Behívót is kihívások elé állította. Kifejezetten a karantén időszakra reflektálva készítettük a Galaxis Gondola2070 elnevezésű online társasjátékunkat, amelyben két hónapig repültünk a játékosokkal az űrben, hogy aztán visszatérve a Földre, újraindítsuk az életet. A Katona klubosok új előadást készítettek Gaudeamus igitur címmel. Próbáltak zoomon, parkban, lakáson, iskolában, míg végül végre visszatérhettek a színházba, és a júniusi bemutatóra már a Sufniban kerülhetett sor. Tavasz végén a Közügyeink nevű, felnőttekből álló csoport is újraindult a színházban, a bemutató a most kezdődő évad elején várható. Őszintén reméljük, hogy az új évadban folyamatosan dolgozhatunk majd, így sok hagyományosnak mondható és új programmal készülünk. Igyekszünk újra minél több iskolába eljutni háromlépcsős programjainkkal, lesznek improvizációs workshopok, közönségtalálkozók és több előadáshoz kínálunk majd alapozó foglalkozást is. Több csoportban folytatódnak a Katona klub foglalkozásai is. Visszatérünk a Rákospalotai Javítóintézetbe, hogy az ott élő fiatal lányokkal közösen gondolkodva és alkotva, a színház nyelvét használva egy igazán róluk szóló produktum születhessen. Újdonság lesz a Politikai szabadegyetem, amelynek keretében előadásokon és workshopokon járjuk körül a hazai közélet fontos kérdéseit és problémáit, elsősorban a fiataloknak kínálva lehetőséget a tájékozódáshoz és párbeszédhez. Elindul egy Politikai tinder is és egy közösségi színházi projektet is készítünk Kossuth Lajos utca címen, amiben az utca boltjainak, lakóinak történeteivel játszunk, megszólítva az éppen arra sétálókat és a Kossuth Lajos utca közösségét. Nagyon várjuk az újratalálkozást és a közös játék friss lehetőségeit!

BEHÍVÓ

Programjainkról megújult honlapunkon (behivo.hu) és Facebook oldalunkon (facebook.com/behivo) tájékozódhatnak.

95


Pártolói kör A Katona Pártolói köre igazi közösség, színházunk legelkötelezettebb nézőinek exkluzív csoportja, amely a színház számára kiemelt fontossággal bír. Bízunk benne, hogy a következő évadban Önt is tagjaink között üdvözölhetjük! A kedvezményes lehetőségeket és különleges ajánlatokat a megszokott keretek között tudjuk biztosítani a következő évadban is. A háromszintű rendszerben a Pártoló-csomag többek közt elővásárlási lehetőséget biztosít, mely segítségével tagjaink nem maradnak le legnépszerűbb előadásainkról. Pártoló tagjaink ezen felül 10% engedménnyel élhetnek a jegyvásárlás során, valamint kedvezményes vásárlási lehetőséggel a K:antin kávézóban és a Katona boltjában. Támogató tagjaink részére a fentieken túl zártkörű rendezvényeket (egyedi ankétok a bemutató előadásokhoz kapcsolódóan) ajánlunk, de újdonságként exkluzív közönségtalálkozókat is tervezünk az premierek alkotóival. Mecénás-körünk tagjai a Katona társulata számára igazi barátok, személyes kapcsolat fűzi őket a színházhoz. Számukra lehetőség nyílik részt venni különleges programjainkon, így például zártkörű próbákon, emellett tiszteletjeggyel tekinthetik meg bemutatóinkat, és külföldi vendégjátékokra invitáljuk őket, valamint partnerünk, a Magyar Nemzeti Galéria exkluzív tárlatvezetésén vehetnek részt.

A kedvezményeket az idei évadtól már nem csak élő, hanem egyes online előadásainkra is fel lehet használni! További információ: www.katonajozsefszinhaz.hu/partolo szervezes@katonaszinhaz.hu 266-5200, 317-4061

PÁRTOLÓI KÖR

Mecénás+ fokozatú tagjaink a Katona legfontosabb támogatói, egy igazán különleges és összetartó csoport. Számukra a fentieken túl egy darab Katonával igyekszünk megköszönni a nagylelkű barátságot: az elmúlt, több mint három évtized egy előadásából ajándékozzuk meg egy tárgyi relikviával, valamint évadnyitó és -záró társulati ülésünkön a társulat belső életébe is bepillantást nyerhetnek.

101


108


K:antin A K:antin célja, hogy a hagyományok tisztelete mellett, a trendeket folyamatosan követve, minőségi catering szolgáltatás biztosításával tegyük még kellemesebbé a színházba járás élményét. A 2021/2022-es évadtól új üzemeltető bevonásával a nézői igények maximális figyelembevételével igyekszünk fejleszteni kínálatunkat. Tesszük ezt úgy, hogy a K:antin nemcsak az előadások idején várja a színház szerelmeseit, hanem a hét minden napján örömmel látunk mindenkit egy frissítő italra, egy omlós péksüteményre vagy akár egy napközbeni ebédmenüre. Kínálatunkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy amellett, hogy szezonális alapanyagokból készült friss ételeket kínálunk a hozzánk betérőknek, beszerzéseinkkel olyan kis családi vállalkozásokat támogatunk, amelyek kiváló minőségű, egészséges hozzávalókkal látják el az éttermünket. Természetesen külön figyelmet fordítunk speciális étkezési szokásokkal bíró vendégeinkre is, így gluténmentes és vegetáriánus fogások folyamatosan megtalálhatóak kínálatunkban. A K:antin a Katonával közösen elkötelezett a környezettudatos működés mellett, így igyekszünk hulladéktermelésünket a lehető legkevesebbre szorítani!

K:ANTIN

Az újdonságokért és friss információkért kövessenek bennünket a K:antin Facebook-oldalán!

109


Impresszum Felelős kiadó: Wiegandt Júlia Felelős szerkesztő: Horváth Máté Fotók: Horváth Judit Portréfotók: Süveg Áron Az interjút Kazimir Annamari készítette. Design, tördelés: Báthori Róbert

© 2021 Katona József Színház Nonprofit Kft. 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6. Tel.: 266-5200 E-mail: szervezes@katonaszinhaz.hu Web: www.katonajozsefszinhaz.hu

A szemétszedésen készült videónk az alábbi QR-kód beolvasásával, Youtube-csatornánkon érhető el.

TÁMOGATÓINK, PARTNEREINK A KATONA KIEMELT PARTNERE: A KATONA BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA FENNTARTÁSÁBAN MŰKÖDIK

A FELBECSÜLHETETLEN PILLANATOK TÁMOGATÓJA


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Katona József Színház évadkönyv 2021/2022 by katonajozsefszinhaz - Issuu