___
____ katona
___
___
hĂşsz huszonegy
___ __
_____
–––
___
___
___
–––
„Szép, ugyanakkor mulatságos gondolat, hogy az előadás nélkül maradt színész otthon kénytelen tovább játszani szerepét.” – interjú Máté Gáborral előzményekről és következményekről
Nehéz hónapokon van túl a hazai kulturális élet. A Katona gazdasági helyzetét miként befolyásolta a kötelező bezárás? A színház szerencsére nem került mínuszba. Ez köszönhető elsősorban annak, hogy Nézőink 67%-a nem váltotta vissza korábban megvásárolt jegyét, így olyan volt, mintha még áprilisban is mindhárom játszóhelyünkön teljes telt házakkal játszottunk volna. Milyen intézkedésekkel készül a Katona a járvány esetleges második hullámára? A járvány várható második hulláma természetesen óvatosságra int bennünket a tervezést illetően is. A többi fővárosi színházzal egyidejűleg közös protokollt dolgozunk ki, hogy a Nézőket fogadó intézkedések közel egyformák legyenek. Az első két hónapban olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyeknek kevés szereplője van. Továbbá – természetesen – kímélni szeretnénk idősebb színészeinket is, megóvni őket az esetleges fertőzésveszélytől.
2 | INTERJÚ
––
Az évadtervet befolyásolta-e a járvány, milyen elvek mentén alakult ki, hogy melyik darabok kerülnek színpadra? Hosszas fejtörést követelt ez a speciális helyzet a műsorterv kialakításánál. Természetesen gondolkodtunk azon, hogy a járvány, mint mondandó mennyire jelenjen meg a bemutatóinkban. Azonban attól tartottunk, hogy a legtöbb színház előrukkol valami hasonlóval, és a Nézőknek nyilván egy idő után elege lehet ebből a kézenfekvő témából. Shakespeare-hez fordultunk, nem gyakran történik meg, hogy a nagy drámaköltőtől egymás után mutatunk be színműveket, most két olyan drámája kerül sorra, melyet még sosem játszott a Katona. Külön érdekesség, hogy a két rendező két eltérő generáció is. Székely Kriszta az Othellót, Zsámbéki Gábor pedig a Lear királyt állítja színpadra. Különlegesség, hogy ez utóbbi címszerepét vendégként Hegedűs D. Géza játssza. Társulatunk nagy izgalommal várja a találkozást a Vígszínház művészével. Hogy élte meg a társulat, mint közösség a bezárást? Egymástól is el voltunk zárva, online felületeken találkoztunk. Nagy volt a nyomás a közönség felől és nagy volt a nyomás a társulat részéről is, hogy csináljunk valamit, – ezért, hogy hasznossá tegyük magunkat, online videósorozatokat és védőmaszkokat is gyártottunk – ugyanakkor nem lehetett nem komolyan venni a korlátozásokat. És könnyen elképzelhető, hogy ez a fegyelem kímélt meg minket a nagyobb tragédiáktól. Te hogy élted meg a karantént? Hipochonder vagyok. Minden tünetnek alaposan utánanéztem és a nap végére természetesen produkáltam is azokat. Végül elmentem vérvételre, az eredményem negatív lett, így egy csapásra elmúlt az a sok minden, amit addig magamon éreztem. A megmaradó időmben Defoe A londoni pestis című művét olvasgattam rémülten. Nem mellékesen megfelelek azoknak a francia kutatásoknak, melyek megállapították, hogy az emberek általában két kilogrammot híztak a szigorú korlátozások következtében.
INTERJÚ | 3
––
Kiírták az igazgatói pályázatot a Katona vezetésére, te pedig szeretnéd folytatni újabb öt évig. Mik a terveid, illetve a színház tervei a jövőre? Mik a tervek: ha lehet egyáltalán tervezni. Legszívesebben megvárnám, hogy mi lesz és amikor már tudom, akkor kezdenék neki. De ez ebben a pillanatban nem oldható meg. Főleg azért, mert a következő öt évre kiírták a színház igazgatói pályázatát, így hivatalosan is szövögetem a terveimet. Nyilván észrevehető volt, hogy már az előző évadtól is a Katona zöldítésén fáradoztunk, ez továbbra is fontos célkitűzésünk lesz. Hosszú együttműködés után az idei évadtól átalakul a Katona boltja is. Remélem, sikerül megfelelő személyt találnunk az újragondolásához. Emellett megújul a K:antin büféje is, új üzemeltetője lesz. Bízom benne, hogy ez a változás is elnyeri majd közönségünk tetszését. A Hát, ha van is, én még nem találtam meg című előadás ősbemutatóját októberben rendezed a Kamrában. Mi alapján választottad ki Nick Payne darabját? Elsősorban a mű témája és hangvétele ragadott meg, ezzel a darabjával a szerző valósággal berobbant az angolszász színházi világba. Hétköznapi családi ügyek állnak a darab középpontjában. Minden pillanatából sugárzik a jelenidejűség, anélkül, hogy tolakodóan didaktikus lenne. A dráma mellett szólt az a praktikus tény is, hogy az Othello szereposztásával párhuzamosan ezt találtam a legjobban kioszthatónak a színészeinkre. A járvány miatt elmaradt az előző évad két utolsó bemutatója, és Esterházy Péter születésének 70. évfordulójára összeállított felolvasóested sem tudtad előadni. Ezeknek mi lesz a sorsa? Sok variáció, A, B és C tervek forogtak a tavasztól nyár elejéig terjedő időszakban, hogy mikor kell, kellene bemutatnunk a két elmaradt előadásunkat. A Kárpáti Péter Moszkva–Peking Transzszimfónia és Térey János Káli holtak című darabunkat. Sokszor már csak a startpisztolynak kellett volna eldördülnie, figyeltük a pandémiás helyzettel kapcsolatos megszorításokat, mik vonatkoznak ezek közül a színházakra és végül június első napjaiban úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk magunkat tovább bizonytalanságban, és úgy, ahogy van, átpakoltuk ezeket a bemutatókat a következő szezon végére. Méghozzá úgy, hogy a Térey-mű csak a próbákat kezdi meg és a hivatalos bemutatója csak 2021 őszén várható. Hasonlóképp tologattam az E(gy)P(ercesek) bemutatóját, amit eredetileg Esterházy Péter 70. születésnapján 4 | INTERJÚ
készültem felolvasni, először csak a pártolóinknak, azután – érdeklődés esetén – bővítettük volna a teljes közönség felé. Valamikor ősszel, ha a (pandémiás) helyzet úgy hozza, előrukkolok vele. A járványügyi helyzet a megszokott színházi működés mellett a vendégjátékok rendszerét is felborította. Mi várható a jövőben ezen a téren? Volt egy meghívásunk Lengyelországba augusztus 20. körül (eredetileg Szatmárnémetibe is ez idő tájt mentünk volna a Tartuffe-fel...), de a Háztűznéző színészeinek annyi külsős elfoglaltsága volt már ekkorra, hogy nem tudtuk egyeztetni az elutazást. Az idei évadkönyv fotóinak tematikája újszerű megközelítéssel nyúl a közelmúlt eseményeihez. Mi volt a mögöttes koncepció, amely alapján kialakult a végeredmény? Az évadkönyv fotózása is mutatja a Covid-19 körüli tehetetlenségünket. A Katona ezzel foglalkozó csapatának (Kazimir Annamari, Wiegandt Júlia és Horváth Máté) ötlete volt, hogy a színház előadásainak portréként használható fotóit Neményi Márton segítségével helyezzük be a színészek otthonába. Szóval szép és filozofikus, ugyanakkor mulatságos gondolat, hogy az előadás nélkül maradt színész otthon, saját lakásában kénytelen tovább játszani szerepét. Idén új tag érkezik a társulathoz, Tarnóczi Jakab rendező személyében. Bár fiatal alkotóról van szó, a Katona közönsége előtt már nem ismeretlen a munkássága. Miként került a Katona kötelékébe? Egy új taggal bővül a társulat. Tarnóczi Jakab Ascher Tamás tanítványa, így a ráirányuló figyelem szinte természetes volt. Jakab a tavaly előtti évadban ígéretes munkával, a Leláncolt Prométheusszal mutatkozott be, már akkor megkezdtük a tárgyalásokat arról, hogy szívesen látnám a színházban, az idei Bánk bán próbafolyamata alatt olyannyira maga mellé állította a színészeit, hogy szinte egyenként jöttek fel az irodámba, és egymástól függetlenül javasolták Jakab szerződtetését. Szerencsénkre el is fogadta az ajánlatot.
INTERJÚ | 5
–– Társulat
Ügyvezető igazgató
Máté Gábor Főrendező
Ascher Tamás
Színművészek
Bán János Bányai Kelemen Barna Bezerédi Zoltán Bodnár Erika Borbély Alexandra Dankó István Elek Ferenc Fekete Ernő Fullajtár Andrea Jordán Adél Keresztes Tamás Kiss Eszter Kocsis Gergely Kovács Lehel Máté Gábor Máthé Erzsi
Rendezők
Székely Kriszta Tarnóczi Jakab Zsámbéki Gábor
Mészáros Béla Olsavszky Éva Ónodi Eszter Pálmai Anna Pálos Hanna Pelsőczy Réka Rajkai Zoltán Rezes Judit Rujder Vivien Szacsvay László Szirtes Ági Takátsy Péter Tasnádi Bence Ujlaki Dénes Vajdai Vilmos Vizi Dávid
Adminisztratív igazgató
Wiegandt Júlia
Gazdasági igazgató
Dely Katalin
Műszaki vezető
Mucsi Gábor
Értékesítési vezető
Szívós Tamás Zenei vezető
Sáry László Marketingvezető
Horváth Máté Épületüzemeltetési vezető
Takács István Művészeti titkár
Sütheő Márton Titkárságvezető, nemzetközi referens
Wéber Edina
Színházi titkár (Kamra)
Tamási Anna Színházi titkár
Szőnyi Franciska Dramaturg
Török Tamara
Rendezőasszisztensek
Fejes Vera Hornung Gábor Tiwald György Tóth Judit Gazdasági csoport
Fejes Éva Kádár Margó Nemes Edit Némethné Mészáros Teréz Közönségszolgálati Iroda
Lapis Dorottya Novák Erika Ormay Lili Sipos Szilvia Talmácsi Alexa Sajtókapcsolatok
Kazimir Annamária Behívó
Végh Ildikó Vági Eszter Koltay Dorottya Szonja Rendszergazda
Petróczy Béla Hivatalsegéd
Budavári Réka
6 | TÁRSULAT
KATONA Nézőtéri felügyelő
Horváth Józsefné Sisa Judit Székely Norbert Ügyelő
Héricz Anna Valovics István Súgók
Boncza Anita Fejes Vera Schaefer Andrea Színpadmester
Fodor István Fórián Péter Díszítők
Brusznyicki János Lakatos Dezső Nánási Fedor Szabó András Szakács László Szalontai István Szirmai Zsolt Varga Attila Volf Gergő Kelléktár-vezető
Tölli Judit Kellékes
Kertész Janka
Fővilágosító
Lohár Antal Világosítók
Balázs Krisztián Bárány Bence Jászai Martin Makray Gábor Mészáros Gábor Pető Gergő Videótechnikus
Török Marcell
Gépészek
Csermák Zoltán Kovács Gábor Karbantartó
Posvanecz Jenő Asztalos
Kántor László
––– Fővilágosító
Lohár Antal Világosítók
Kormány Kristóf Nedár Barnabás Petróczy László Hangosítók
Lakatos
Horváth József Wirth Tamás
Kárpitos
Öltöztetők
Papp Sándor
Balázs Márk Kovács Bendegúz Párizs Misha
SUFNI
Gáspár Viktória Ignácz Éva Pintér Mária
Technikai vezető
Fodrász
Jelmeztár-vezető
Technikai munkatárs
Hangosítók
Kovács Ildikó Öltöztetők
Batta Eszter Elek Bea Kulcsár Nóra Fodrásztár-vezető
Szeberényi Lejla Fodrásztár
Tóth Barbara Varroda
Hűgel Katalin Méreg Mariann
Mészáros László
Balázs Krisztián Rigó Zoltán
Produkciós asszisztens
Hoffmann Éva KAMRA Színpadmester
Tóth László Díszítők
Kelecsényi Bernadett
Portaszolgálat
Cseszlai Ilona Katona Zoltán Nagy Zsuzsanna Póka Zsuzsanna Tóth Tibor Varga Csaba
Agárdi József Bokor László Botka Zoltán Pető Sándor Tőzsér Gábor TÁRSULAT | 7
––
––
REZES JUDIT
Martha — Részegek
8 | KARANTÉN
––
–
DANKÓ IST VÁN
Dauphin, azaz VII. Károly — Jeanne d’Arc
10 | KARANTÉN
–
––
PELSŐCZY RÉK A
Miranda — Munkavégzés során nem biztonságos
KARANTÉN | 13
–– PÁLMAI ANNA A királyi úton
14 | KARANTÉN
––
–
–– BEMUTATÓK — K ATONA
– Othello Lear király Apák és fiúk Moszkva–Peking Transzszimfónia
–––
–– _______________ Othello
Írta: William Shakespeare Fordította: Márton László RENDEZŐ Székely Kriszta BEMUTATÓ 2020. 10. 09.
Jago meggyőzte Othellót, hogy Desdemona hűtlen; volt-nincs, elveszett. Othello féltékeny, mint egy vadállat. Nincs más: a jót el kell választani a rossztól, a testet a lélektől. Vad, rémes tett, barbár, bűnös és fölösleges; értelmünk visszahőköl tőle. És mit tesz a szívünk? Veri hozzá a tamtamot. (Géher István) Van egy álmom. Arról álmodom, hogy egy napon Alabamában, az elvetemült rasszisták földjén, egy napon éppen itt, Alabamában kis fekete fiúcskák és kislányok képesek lesznek kéz a kézben testvérként sétálgatni fehér kisfiúkkal és kislányokkal. Van egy álmom. Arról álmodom, hogy egy napon „minden völgy kiemelkedik és minden domb és hegy alászáll. A durva felszínek kisimulnak, s a görbék kiegyenesednek.” S ha ez így történik, ha a szabadság zeng minden városból és faluból, minden állam minden városából, akkor közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor Isten minden gyermeke — feketék és fehérek, zsidók és gójok, protestánsok és katolikusok kézen fogják egymást, s együtt énekelik a régi néger spirituálét: „Végre szabadok, végre szabadok, hála a mindenható Istennek, végre szabadok vagyunk!” (Martin Luther King) SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Borbély Alexandra, Takátsy Péter, Vizi Dávid, Vajdai Vilmos, Elek Ferenc, Lengyel Benjámin e.h., Berényi Nóra e.h.
18 | BEMUTATÓK — KATONA
Lear _________ ____________ király Írta: William Shakespeare Fordította: Nádasdy Ádám RENDEZŐ Zsámbéki Gábor BEMUTATÓ 2020. 12. 20.
A 18-19. századi Lear király-előadásokban Learhez egyértelműen a tragikum és a fenségesség kapcsolódott. A kor hagyománya Lear szenvedéstörténete kapcsán szinte krisztusi magasságokba emelte őt. Volt olyan rendező, aki – ennek megfelelően – a humort és a groteszk vonalat is kihúzta a szövegből. A Bolond például csak 1838-ban tért vissza az előadásokba, és még Kozincev 1960-as évekbeli híres Lear-filmjéből is hiányzik Gloster jelenete a doveri sziklánál. De már az 1930-as években ellene ment ennek a tendenciának G. Wilson Knight, aki a darab groteszk mozzanatait elemezte, és azt írta, hogy Lear „titáni ereje” „kisgyermeki intelligenciával” párosul, a ’70-es évek végén pedig már egyenesen „komédiai alapstruktúráról” beszélt Susan Snyder. A színházi előadások között Peter Brooké az első, amely szakított a „Lear, mint szegény, öreg, ősz hajú aggastyán” értelmezéssel – nála Lear a társadalom peremére sodródott; kis pont a hatalmas, üres, szinte becketti színpadon. Később más rendezők is szívesen osztották fiatalabb színészre Lear szerepét: egy, még ereje teljében levő ember megtébolyodása, amikor kicsúszik alóla az élet, tragikusabb, mint egy olyan emberé, aki korban amúgy is az élete vége felé közeledik. A 20. század híres Shakespeare-kutatója, R. A. Foakes szerint „a Lear királyt egy ideig még Shakespeare legnagyobb művének fogják tartani, mert egyik tragédiájában sem lehet olyan részletesen hallani a modern világ aggodalmairól és problémáiról, mint ebben.” SZEREPLŐK Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Tóth Zsófia e.h., Bán János, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Tasnádi Bence, egyetemi hallgatók
BEMUTATÓK — KATONA | 19
–
––
Apák ___________ _______________ és fiúk Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel Fordította: Perczel Enikő RENDEZŐ Ascher Tamás BEMUTATÓ 2021. 03. 06.
–––
A nihilista Bazarov doktor tízparancsolata a férfiak és nők kapcsolatáról: „1. A romantikus szerelem mese habbal. 2. Nincs semmi misztikus a nemiségben. Pusztán fizika. 3. Baromság mindenféle giccses szirszarral felruházni ezt az egészet. A trubadúrok elmebetegek voltak. 4. Ha megkívánsz egy nőt, akkor feküdj le vele. Ha szórakozásra vágysz, szórakozz! De akkor sincs semmi, ha nem tudod megszerezni a kiszemelt nőt… Fogadd meg Bazarov doktor tanácsát: annyi nő van, mint a szemét.”
Turgenyev érzelmes, fordulatos története látszólag két nemzedék szembenállásáról, valójában a folyton változó viszonyokról, ideológiai vitákról, önmeghasonlásról, megalkuvásról és elfojtott vágyakról szól. A főhős, az ifjú Bazarov éles és határozott, mindenkit provokál, mindenkinél erősebb, de önmagát nem tudja legyőzni. Turgenyev tárgyilagosan, sőt együttérzően ábrázolta a szembenálló generációkat, mégis sikerült mindenkit megsértenie. Minden tükörbe néző torzképet látott. Az ideológia és a valóság közötti feszültség kortól, világnézettől függetlenül foglalkoztatja a nézőket. A Csehov-adaptációiról is ismert Brian Friel nem nagyította fel a groteszk elemeket, az élesebben megrajzolt mellékszereplők közül is kihagy néhányat, ugyanakkor megtartja az eredeti mű finom humorát. Sűrít, kiemel, sejtet és felkavar. SZEREPLŐK Tasnádi Bence, Vizi Dávid, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Borbély Alexandra, Jordán Adél, Pálmai Anna, Csoma Judit m.v., Veszelovszki Janka e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Lengyel Benjámin e.h.
20 | BEMUTATÓK — KATONA
––
Moszkva ___________________ _________________ –Peking ______________ Transz______________ szimfó_______ nia Írta: Kárpáti Péter RENDEZŐ Novák Eszter BEMUTATÓ 2021. 05. 15.
„Moszkvában, itt kezdődik a sín. Tedd rá a füled! Ha jól fülelsz, hallod, ahogy a túlsó végén zúg a Csendes-óceán. Gyertek, szálljatok föl! Nyolcvanhét városon fogunk keresztül robogni, átszelünk tizenhat óriási folyót, hét időzónán vágtatunk át, és közben elúszik mellettünk a sztyeppe, a tajga, a mocsarak, a lápok, a földgolyó dübörögve elfordul alattunk...” 2017 májusában magyar-német színházi idegenlégiósokkal felszálltunk a transzszibériai expresszre. Az egész Bodó Viktor ötlete és mániája volt, de hazatértünk után a darab megírásához szabad kezet adott. Frankfurtban volt az ősbemutató. Másfél jelenetet Vennegyikt Jerofejev Moszkva–Petuskijából loptam, de azonkívül minden egyes szó elhangzott a vonaton, és minden megtörtént – minden, csak nem úgy. Valahol Novoszibirszk és a Bajkál-tó között az ember idegei csattogva szétszakadnak, és a képzelet elszabadul. A darab műfaja: dokumentumabszurd. Kárpáti Péter SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Kenéz Ágoston e.h., Keresztes Tamás, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rohonyi Barnabás e.h., Samudovszky Adrián e.h., Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Váradi Gergő e.h., Veszelovszki Janka e.h.
BEMUTATÓK — KATONA | 21
– BODNÁR ERIK A
Antikleia — Ithaka
KARANTÉN | 23
–– TAK ÁTSY PÉTER
Miskin herceg — Miskin herceg
24 | KARANTÉN
––
– JORDÁN ADÉL
Octavia — Poppea megkoronázása
KARANTÉN | 27
–
––
–– ELEK FERENC
A királyi úton
KARANTÉN | 29
–
––– BEMUTATÓK — K AMR A
–– Hát, ha van is, én még nem találtam meg Isten, haza, család Teremtmények Szemed örök nyugalmam gyilkolója (munkacím)
––
_Hát, ______________ ha ______________ van is, ________________ én még _______________ nem ta______________ láltam _________ meg Írta: Nick Payne Fordította: Varga Bálint RENDEZŐ Máté Gábor BEMUTATÓ 2020. 10. 10.
32 | BEMUTATÓK — KAMRA
A fiatal angol drámaíró, Nick Payne 2009-ben valósággal berobbant az angol színházi életbe az első, Hát, ha van is, én még nem találtam meg című darabjával, amely egy teljesen átlagos családról szól. Szülőkről, akik világmegváltó terveket dédelgetnek ugyan, de egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a tizenéves lányuk problémáival. Egy tinédzserről, akit a külseje miatt bántalmaznak az osztálytársai, és aki egyre tehetetlenebbnek, boldogtalanabbnak érzi magát emiatt. Egy nagybácsiról, aki másképp gondolkozik az életről, és akár segíthetne is nekik, de annyira belemerül a saját, megoldhatatlan ügyeibe, hogy akaratlanul is egyre nagyobb káoszt okoz maga körül. Mindenki bajban van, és egyre reménytelenebbül keresi a helyét a világban. Nick Payne darabja egyszerre szórakoztató és kétségbeejtő; élvezetesen szellemes és mélyen elgondolkodtató. Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében jön létre, mint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Katona József Színház közös programja. SZEREPLŐK Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Mayer Szonja m.v., Mészáros Béla
Isten, ____________ ____________ haza, ______________ család Euripidész, Aiszkhülosz, Szophoklész művei alapján RENDEZŐ Tarnóczi Jakab BEMUTATÓ 2020. 12. 19.
Miért tört ki a háború? Van egy nullpont, ahol még megváltoztatható a történet, vagy mindennek úgy kell lennie, ahogy a jóslatok mondják? Igazak-e a jóslatok és az átkok, vagy pont azzal teljesítjük be őket, hogy önmagunk felmentéseképp rájuk hivatkozunk? Egyáltalán, mondhatjuk-e bármire, hogy igaz? Az előadás egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig. Egy család háborúskodását, mely egy egész országot érintő konfliktussá szélesedik. Az előadás nézője maratoni, egész estés színházi kísérlet részesévé válik: egy több évtizedes cselekménysorozatba avatódik be, amelyet mindig más szereplő nézőpontjából lát. Mi vezetett odáig, hogy a háború után a túlélők lemészárolják egymást? Ki a hibás? Fontos, hogy ki a hibás? Van kiút a sértettségek bonyolult hálójából? „Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék.” (Friedrich Nietzsche: Túl az erkölcs világán) „Az emberek többsége rossz.” (Biasz ókori bölcs felirata a delphoi-i Apollón-templom falán) SZEREPLŐK Fullajtár Andrea, Fekete Ernő, Jordán Adél, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Vizi Dávid, Pálos Hanna, Kovács Lehel
BEMUTATÓK — KAMRA | 33
––
––
Teremt_______________ _________________ mények
Kutatóhajó vesztegel az Északi-tenger jégtáblái között. Ítéletidő. Üvöltő szél, hóvihar. A jégen egy szán közelít. Van rajta valami. Ember. Él. Megmentik a lázálmok közt vergődő férfit. A hajóra viszik. A férfi felriad. Megszállottan keres valakit. Egy alakot, akit ő teremtett. A gyermekét. Meg akarja ölni…
Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján
Itt indul Mary Shelley kultikussá vált regénye. Az Északi-sarkon kapaszkodik egymásba két alak. Teremtő és teremtmény. Apa és fiú. Gyilkos és áldozat, áldozat és gyilkos.
RENDEZŐ Tárnoki Márk BEMUTATÓ 2021. 03. 05.
Alapvető, emberi vágyaik mentén alakult a történetük pokoljárássá. Szeretetre, figyelemre vágytak. Arra, hogy elfogadják őket. Tudásra vágytak. Alkotni akartak. Szeretni akartak. Társat akartak. Változtatni akartak a világon. Új dolgokat létrehozni. Teremteni… „Milyen feltartóztathatatlanul válunk azzá, amik végül leszünk…” A két alak története során az emberiséget meghatározó alapvető kérdések merülnek fel alkotásról, tudományról, felelősségről. Életről és halálról. SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Rába Roland m.v., Pálos Hanna, Elek Ferenc, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Tóth Zsófia e.h.
34 | BEMUTATÓK — KAMRA
–
Szemed _________________ __________________ örök nyu_________________ galmam _________________ gyilkoló____ ja
Ahonnan a nő jön, ott a törvény szerint a nő csak akkor szeretheti a férfit, ha előbb legyőzi azt, és a férfiból hadizsákmány lesz. Ahonnan a férfi jön, ott a törvény szerint a férfi csak akkor szeretheti a nőt, ha előbb legyőzi azt, és a nő a rabszolgája lesz. De mi történik, ha a vágy felülírja a törvényt? Heinrich von Kleist Pentheszileia című művéből kiindulva új magyar dráma születik három színészre írva, mely kortárs közegben meséli újra az évezredes szerelmi történetet.
Írta: Mikó Csaba
„Az éjszaka egy sárkány meg akart enni. Futni kezdtem, mint egy nyúl, mire a sárkány is nyúllá változott. Amikor utolért, nagyon megtetszettünk egymásnak, és el is vett feleségül, és azóta boldogan élünk, két nyuszik. Érted?! Szóval valójában nem két nyúl, hanem az egyik én vagyok, a másik meg a sárkány. És persze, tudod, ez csak mese. Igaziból azonnal fölfalt az az állat!” (Esterházy Péter)
RENDEZŐ Tarnóczi Jakab
SZEREPLŐK Rezes Judit, Lengyel Benjámin e.h., Szirtes Ági
(munkacím)
BEMUTATÓ 2021. 04. 23.
BEMUTATÓK — KAMRA | 35
–– SZ ACSVAY L ÁSZLÓ
Zentay Nimród — Rozsdatemető 2.0
KARANTÉN | 37
––– KOCSIS GERGELY
Cauchon — Jeanne d’Arc
38 | KARANTÉN
––
–– BORBÉLY ALEX ANDR A
Rendőrhadnag y — Tartuf fe
KARANTÉN | 41
–
BÁNYAI KELEMEN BARNA
Első barát — Ha elmúlik öt év
KARANTÉN | 43
–– SZIRTES ÁGI
Gertrudis — Bánk bán
44 | KARANTÉN
–– BEMUTATÓK — SUFNI
Magyar Biblia (munkacĂm)
––
Magyar ________________ ____________ Biblia (munkacím) Írta: Vinnai András – Dankó István RENDEZŐ Dankó István BEMUTATÓ 2021. május
–––
Na vajon mér érdemes színielőadást kivitelezni a fajunkról a Katona József Színház™-ban? Nem kell izgulni! Meg lesz mondva! Azér!, mer bátorsággal kijelenthetjük, hogy az embörc az egyetlen állat, amelyik képes nagy mennyiségben iPhone™-t gyártani, megszervezni egy tisztességes Keresztes Hadjárat™-ot, vagy nyertes produkciót létrehozni az Euróvíziós Dalverseny™-en.
Az efféle csuda dolgokat se nem a szárazulat vadjai, se nem az ég madarai, de még a vizek élőlényzetei se képesek megcselekedni! Mer a homoki szápienc olyan rafinériával áldatott meg, amelyik megtette őt a bojgó kirájává! Mink vagyunk itt az egyetlen fajzat, amelyik fel képes fogni, hogy az élet™ az egy ajándok, ami a markunkba adatott, amíg meg nem halunk, ha meghalunk egyáltalán, márpedig nem halunk meg! És mér nem? Mer mi vagyunk kitüntetve a szakállas égi operatívok figyelmével! Minékünk másfél kilónyi agyvelő van a koponyánkba gyömöszölve, és akkora a lelkünk, mint az állat! Olyan előadást rittyentünk az emböriség történetének tiszteletére, hogy köpni-nyelni nem tudtok, ide a rozsdás bökőt! SZEREPLŐK Rajkai Zoltán, Kiss Eszter, Vizi Dávid, Tóth Zsófia e.h.
48 | BEMUTATÓK — SUFNI
––___
___
___
–– FEKETE ERNŐ
Molnár — Szürke galamb
KARANTÉN | 51
––– RUJDER VIVIEN
Hajnalka — Rozsdatemető 2.0
52 | KARANTÉN
––
– REPERTOÁR — K ATONA
Poppea megkoronázása Tartuffe A fehér szalag Ha elmúlik öt év - Az Idő legendája
Rozsdatemető 2.0 - A Hábetler család 100 éve
Jeanne d’Arc - a jelenidő vitrinében
Ithaka Ascher Tamás Háromszéken Háztűznéző Nóra - karácsony Helmeréknél
Terror A bajnok
––
––
Poppea megkoronázása Írta: Claudio Monteverdi – Dinyés Dániel – Závada Péter – Szabó-Székely Ármin Lax Éva fordításának felhasználásával SZEREPLŐK: Pálmai Anna, Rajkai Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Jordán Adél, Cseh Antal m.v./Kiss András m.v., Tasnádi Bence, Csoma Judit m.v., Rujder Vivien, Kiss Eszter, Samudovszky Adrián e.h. ZENÉSZEK: Fagott: Horváth Andrea/Beleznai Anna/Bokor Pál, Cselló: Kántor Balázs/Rózsa Richárd/Vámos Marcell, Zongora: Termes Rita/Dinyés Dániel RENDEZŐ: Székely Kriszta
Tartuffe Írta: Molière Alice Georgescu román fordítása alapján a szövegkönyvet készítette: Kali Ágnes és Bocsárdi László SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Vizi Dávid, Mészáros Blanka m.v., Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bánfalvi Eszter m.v., Borbély Alexandra, Darvasi Áron e.h., Erdélyi Flóra, Tamaskó Áron, Veszelovszki Janka e.h. RENDEZŐ: Bocsárdi László
A fehér szalag Írta: Michael Haneke Fordította: Szeredás András Színpadra alkalmazta: Enyedi Éva SZEREPLŐK: Bezerédi Zoltán, Friedenthal Zoltán m.v., Bányai Kelemen Barna, Fullajtár Andrea, Bata Éva m.v., Mészáros Blanka m.v., Rajkai Zoltán, Veszelovszki Janka e.h., Takátsy Péter, Dankó István, Vizi Dávid, Darvasi Áron e.h., Ábel Stella e.h., Kertész Janka RENDEZŐ: Ascher Tamás 56 | REPERTOÁR — KATONA
Ha elmúlik öt év - Az Idő legendája Írta: Federico García Lorca Fordította: Imreh András SZEREPLŐK: Dér Zsolt m.v., Elek Ferenc, Bányai Kelemen Barna, Kovács Lehel, Pálmai Anna, Zsámbéki Jakab, Tóth Anita m.v., Dankó István, Gombó Viola e.h., Rohonyi Barnabás e.h., Tóth Zsófia e.h., Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Lestyán Attila m.v. RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor
Rozsdatemető 2.0 - A Hábetler család 100 éve Írta: Fejes Endre – Tasnádi István SZEREPLŐK: Bezerédi Zoltán, Vizi Dávid, Szirtes Ági, Péter Kata m.v., Rujder Vivien, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Szacsvay László, Mészáros Blanka m.v., Tasnádi Bence, Bodnár Erika, Ujlaki Dénes, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Dankó István, Takátsy Péter, Veszelovszki Janka e.h., Rohonyi Barnabás e.h., Lengyel Benjámin e.h. RENDEZŐ: Máté Gábor
Jeanne d’Arc - a jelenidő vitrinében Az előadás szövegkönyvét írta: Garai Judit SZEREPLŐK: Mészáros Blanka m.v., Dankó István, Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Mészáros Béla, Rába Roland m.v., Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos RENDEZŐ: Hegymegi Máté
REPERTOÁR — KATONA | 57
Ithaka
––
Írta: Homérosz – Závada Péter – Szabó-Székely Ármin SZEREPLŐK: Nagy Ervin m.v., Mészáros Blanka m.v., Jordán Adél, Fullajtár Andrea, Rujder Vivien, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Bodnár Erika RENDEZŐ: Székely Kriszta
Ascher Tamás Háromszéken
Írta: Pintér Béla SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Jordán Adél, Takátsy Péter, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Enyedi Éva m.v., Rajkai Zoltán, Fodor Annamária m.v., Pálos Hanna, Thuróczy Szabolcs m.v., Elek Ferenc, Friedenthal Zoltán m.v., Dankó István, Pintér Béla m.v. ZENÉSZEK: Sárközi Áron/Danhauser Pál, Kürtösi Zsolt/Pénzes Géza, Rossa Levente/Gombai Tamás, Ökrös Csaba RENDEZŐ: Pintér Béla
Háztűznéző - teljességgel valószínűtlen történet két részben Írta: Nyikoláj Vasziljevics Gogol SZEREPLŐK: Jordán Adél, Szirtes Ági, Fullajtár Andrea, Fekete Ernő, Rajkai Zoltán, Bezerédi Zoltán, Vajdai Vilmos, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Gombó Viola e.h., Nagy Bakonyi Boglárka m.v./Tóth Zsófia e.h. RENDEZŐ: Ascher Tamás
58 | REPERTOÁR — KATONA
Nóra - karácsony Helmeréknél Írta: Henrik Ibsen A szövegkönyvet Kúnos László fordítása alapján írta: Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta SZEREPLŐK: Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely, Babicz Boróka, Engárd Emil, Frizli Szófia, Kinnaird Kristóf, Moharos Zalán, Végh Simon Balázs ZENÉSZEK: Himmler Andris, Szalai Álmos, Tóth Bence, Munkácsy András RENDEZŐ: Székely Kriszta
Terror Írta: Ferdinand von Schirach Fordította: Jónás Péter SZEREPLŐK: Kiss Eszter, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Pálmai Anna RENDEZŐ: Dömötör András
A bajnok Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta: Pintér Béla SZEREPLŐK: Rezes Judit, Nagy Ervin m.v., Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán RENDEZŐ: Pintér Béla
REPERTOÁR — KATONA | 59
––
–– ÓNODI ESZTER
Rosa — Részegek
KARANTÉN | 61
–––
–– BEZERÉDI ZOLTÁN
Karli — A fehér szalag
62 | KARANTÉN
––
–– BÁN JÁNOS Ürgék
–
64 | KARANTÉN
–
–– TASNÁDI BENCE
Ámor — Poppea megkoronázása
KARANTÉN | 67
–––
–– FULL AJTÁR ANDREA
Sárga maszk — Ha elmúlik öt év
KARANTÉN | 69
––
MÁTÉ GÁBOR
Orgon — Tartuf fe
KARANTÉN | 71
–– REPERTOÁR — K AMR A
A császár Bánk bán A Platonov
– (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet!
Ürgék
– Férfitörténetek a zenés Kelet-Közép-Európából
Széljegy Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler A kaukázusi krétakör Ahogy tetszik Részegek A mi osztályunk
– A császár
––
Írta: Ryszard Kapuściński A színpadi változatot – Nemere István fordításának felhasználásával – Török Tamara és Zsámbéki Gábor készítette SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Bán János, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Szacsvay László, Vizi Dávid RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor
Bánk bán
Írta: Katona József SZEREPLŐK: Elek Ferenc, Szirtes Ági, Fehér Balázs Benő m.v., Bányai Kelemen Barna, Pálos Hanna, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Dankó István, Rujder Vivien, Kovács Lehel, Bezerédi Zoltán RENDEZŐ: Tarnóczi Jakab
A Platonov – (Ne csak) nézd, hogy telik ez a kurva élet! Írta: Anton Pavlovics Csehov Fordította: Radnai Annamária SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Pálmai Anna, Bán János, Nagy Ervin m.v., Berényi Nóra e.h. RENDEZŐ: Székely Kriszta
74 | REPERTOÁR — KAMRA
–
Ürgék – Férfitörténetek a zenés Kelet-Közép-Európából Összeállította: Pelsőczy Réka és Török Tamara SZEREPLŐK: Ujlaki Dénes, Szacsvay László, Bán János, Tasnádi Bence, Vizi Dávid, Pálmai Anna, Fodor Annamária m.v./Pelsőczy Réka RENDEZŐ: Pelsőczy Réka
Széljegy Írta: Spiró György SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Takács Kati m.v., Bányai Kelemen Barna RENDEZŐ: Zsámbéki Gábor
Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler Írta: Bognár Péter SZEREPLŐK: Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Bata Éva m.v., Pálmai Anna, Vajda Kristóf m.v., Botka Zoltán Hangfelvételről közreműködik: Hajdú B. István és Székely Dávid RENDEZŐ: Gothár Péter
A kaukázusi krétakör Írta: Bertolt Brecht, Paul Dessau SZEREPLŐK: Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Péterfy Bori m.v., Mészáros Béla, Borbély Alexandra, Molnár Gusztáv m.v./Baki Dániel m.v., Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Zsámbéki Jakab, Gáspár Gergely, Nagy István, Botka Zoltán RENDEZŐ: Székely Kriszta REPERTOÁR — KAMRA | 75
–
Ahogy tetszik
–– _
William Shakespeare nyomán, Nádasdy Ádám fordításának felhasználásával a szövegkönyvet írta: Závada Péter SZEREPLŐK: Borbély Alexandra, Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté m.v., Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Huzella Júlia m.v., Tasnádi Bence, Ujlaki Dénes RENDEZŐ: Kovács D. Dániel
Részegek
Írta: Ivan Viripajev SZEREPLŐK: Rezes Judit, Mészáros Máté m.v., Pálmai Anna, Borbély Alexandra, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Elek Ferenc, Rujder Vivien, Vajdai Vilmos, Mészáros Béla, Tasnádi Bence, Keresztes Tamás, Ónodi Eszter RENDEZŐ: Gothár Péter
A mi osztályunk Írta: Tadeusz Słobodzianek SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Kovács Lehel/Dénes Viktor m.v., Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Bán János, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Koltai Róbert m.v. RENDEZŐ: Máté Gábor
76 | REPERTOÁR — KAMRA
–
____
––
__
___
–––
– KISS ESZTER
Audrey — Ahog y tetszik
78 | KARANTÉN
––
–– MÉSZ ÁROS BÉL A
Rendőr — Szürke galamb
80 | KARANTÉN
––
VIZI DÁVID
Pavel Ivanovics Csicsikov — Holt lelkek
KARANTÉN | 83
–
–– KERESZTES TAMÁS
Tartuffe — Tartuf fe
–– KARANTÉN | 85
REPERTOÁR — SUFNI
Az átnevelhetetlen A királyi úton Miskin herceg Lélegezz Nem vagyunk mi barbárok A borbély Egy komcsi nyanya vagyok! Csendet akarok!
––
Az átnevelhetetlen Írta: Stefano Massini Fordította: Török Tamara és Szieberth Ádám ELŐADJA: Fullajtár Andrea RENDEZŐ: Pelsőczy Réka
A királyi úton Írta: Elfriede Jelinek Fordította: Halasi Zoltán A Katona József Színház szövegváltozatát Török Tamara készítette. SZEREPLŐK: Csoma Judit m.v., Elek Ferenc, Kiss Eszter, Pálmai Anna, Pelsőczy Réka felvételről: Szacsvay László, Ujlaki Dénes RENDEZŐ: Máté Gábor
Miskin herceg Dosztojevszkij A félkegyelmű című műve alapján ELŐADJA: Takátsy Péter Konzultáns: Ascher Tamás
Lélegezz Írta: Duncan Macmillan Fordította: Tóth Krisztina SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Vizi Dávid RENDEZŐ: Forgács Péter
88 | REPERTOÁR — SUFNI
–
––
Nem vagyunk mi barbárok Írta: Philip Löhle Fordította: Kerényi Gábor Átdolgozta: Peer Krisztián SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Dankó István, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán Továbbá: Bagossy Bálint, Czinke László, Kardos Tibor, Kertész Janka, Kovács Kata Milla, Szendrey Gitta, Tamaskó Áron, Vigh Violetta (a Katona Behívó programjának tagjai) RENDEZŐ: Vajdai Vilmos
A borbély Tolnai Ottó Végeladás című műve alapján átdolgozta: Imre Zoltán és Hudi László ELŐADJA: Bán János RENDEZŐ: Hudi László
Egy komcsi nyanya vagyok! Írta: Dan Lungu Koszta Gabriella fordítása alapján a regényt színpadra alkalmazta: Török Tamara és Csoma Judit SZEREPLŐ: Csoma Judit m.v.
Csendet akarok! Írta: Csalog Zsolt ALKOTÓK: Fullajtár Andrea, Nagy Viktor m.v., Zsámbéki Gábor
REPERTOÁR — SUFNI | 89
––
E(gy)P(ercesek) Esterházy-fragmentumok Máté Gábor előadásában Összeállította: vargadramviktor FELOLVASSA: Máté Gábor Szellemidézés a Sufniban. Atyaég, hogy EP ebből, szellemidézés és sufni, két ilyen remek szóból ilyen termékeny konstellációban, mi mindent ki tudna hozni! Hát még abból a tágabb konstellációból, amelyben – immáron nélküle – élnünk adatik. Nagyon hiányzik, kapaszkodjunk hát azokba a mondatokba, melyeket ő Mándy Iván sírba tételének napján vetett papírra: „Még sosem éreztem ilyen kevés szomorúságot temetésen, mint a Mándyén… Minél nagyobb egy író, annál könnyebben megy ez (nem a meghalás, hanem annak elfogadása), annál könnyebben feledkezünk meg a konkrét emberről… Így lesz a barátunkból nagy író, beterítjük a könyveivel.” Az E(gy)P(percesek) egy nagy magyar író cikkei, glosszái és naplóbejegyzései alapján készült előadás.
90 | REPERTOÁR — SUFNI
Egy őrült naplója Írta: Nyikoláj Vasziljevics Gogol JÁTSSZA: Keresztes Tamás RENDEZŐ: Bodó Viktor
REPERTOÁR — KOPRODUKCIÓ | 91
––
–
PÁLOS HANNA
Dora — A mi osztályunk
KARANTÉN | 93
–– KOVÁCS LEHEL
Második barát — Ha elmúlik öt év
KARANTÉN | 95
___
_
____
Pártolói kör A Katona Pártolói köre igazi közösség, színházunk legelkötelezettebb nézőinek exkluzív csoportja, amely a színház számára kiemelt fontossággal bír. Bízunk benne, hogy a következő évadban Önt is tagjaink között üdvözölhetjük! A kedvezményes lehetőségeket és különleges ajánlatokat a megszokott keretek között tudjuk biztosítani a következő évadban is. A háromszintű rendszerben a Pártoló-csomag többek közt elővásárlási lehetőséget biztosít, mely segítségével tagjaink nem maradnak le legnépszerűbb előadásainkról. Pártoló tagjaink ezen felül 10% engedménnyel élhetnek a jegyvásárlás során, valamint kedvezményes vásárlási lehetőséggel a K:antin kávézóban és a Katona boltjában. Támogató tagjaink részére a fentieken túl zártkörű rendezvényeket (egyedi ankétok a premier előadásokhoz kapcsolódóan) ajánlunk, de újdonságként exkluzív közönségtalálkozókat is tervezünk előadásaink alkotóival. Mecénás-körünk tagjai a Katona társulata számára igazi barátok, személyes kapcsolat fűzi őket a színházhoz. Számukra lehetőség nyílik részt venni különleges programjainkon, így például zártkörű próbákon, emellett tiszteletjeggyel tekinthetik meg bemutatóinkat, és külföldi vendégjátékokra invitáljuk őket, valamint partnerünk, a Magyar Nemzeti Galéria exkluzív tárlatvezetésén vehetnek részt. Mecénás+ fokozatú tagjaink a Katona legfontosabb támogatói, egy igazán különleges és összetartó csoport. Számukra a fentieken túl egy darab Katonával igyekszünk megköszönni a nagylelkű barátságot: az elmúlt, több mint három évtized egy előadásából ajándékozzuk meg egy tárgyi relikviával, valamint évadnyitó és -záró társulati ülésünkön a társulat belső életébe is bepillantást nyerhetnek. További információ: http://katonajozsefszinhaz.hu/partolo/ szervezes@katonaszinhaz.hu 266-5200, 317-4061 PÁRTOLÓI KÖR | 97
–– R AJK AI ZOLTÁN
Nero — Poppea megkoronázása
98 | KARANTÉN
–– RENDEZŐK
–
Ascher Tamás Máté Gábor Székely Kriszta Zsámbéki Gábor Tarnóczi Jakab
–
Ascher Tamás
–––
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után bölcsészeti tanulmányokat folytatott, 1973-ban szerzett rendeződiplomát. Szép Ernő Patikájával vizsgázott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahová szerződése is szólt. 1978-ban Zsámbéki Gábor hívására a társulat néhány vezető művészével együtt az újjászervezett Nemzeti Színházhoz szerződött. Vendégként továbbra is folyamatosan dolgozott Kaposváron, 2003-ig a színház főrendezője volt. 1989-től a Katona tagja, 2011. február 1-től a színház főrendezője. 2006. szeptemberétől 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Jelenlegi rendezései a Katonában: • Michael Haneke: A fehér szalag • Nyikoláj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző Rendezése a 2020/21-es évadban: • Brian Friel: Apák és fiúk
102 | RENDEZŐK
––
Máté Gábor 1980-ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze lett. 1987-ben szerződött a Katonához, ahol nem csak színészként, hanem rendezőként is dolgozik. 1993 óta tanít a Színházés Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben a Színházi Főtanszakon egyetemi tanári kinevezést kap, 2011-ig a Színházi Főtanszak rektorhelyettese. 2011-től a Katona József Színház igazgatója. Jelenlegi rendezései a Katonában: • Elfriede Jelinek: A királyi úton • Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 • Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk Rendezése a 2020/21-es évadban: • Nick Payne: Hát, ha van is, én még nem találtam meg
RENDEZŐK | 103
Székely Kriszta Színházi munkáját balerinaként kezdte; a táncospálya elhagyása után két évig Laoszban, majd két évig Kínában élt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakának gyakorlati idejét a Katonában töltötte, 2015-től pedig a társulat tagja. Művészi munkájának alapfeltétele a színészek és az alkotói stáb hatékony együttműködése, illetve a jelenünkről szóló kérdések előtérbe helyezése. Kétszer is elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díját, 2017-ben a Nóra – karácsony Helmeréknél című produkciónkért, 2018-ban pedig A kaukázusi krétakör színpadra állításáért. 2017ben a Színikritikusok Díjátadó Gáláján a legígéretesebb pályakezdőnek járó, valamint a legjobb rendezésért kiosztott díjat vehette át, utóbbit szintén A kaukázusi krétakör című előadásért. Ezt követően 2019-ben A Platonov című produkciónkkal nyerte el ugyanezen elismerést.
–
104 | RENDEZŐK
Jelenlegi rendezései a Katonában: • Monteverdi – Dinyés – Závada – Szabó-Székely: Poppea megkoronázása • Anton Pavlovics Csehov: A Platonov • Ithaka (Homérosz Odüsszeia című műve alapján) • Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör • Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél Rendezése a 2020/21-es évadban: • William Shakespeare: Othello
Zsámbéki Gábor
––
A Katona József Színház alapító tagja, 1989 és 2011 között igazgatója. Számos magyar darab ősbemutatóját rendezte (Sütő: Egy lócsiszár virágvasárnapja; Kornis: Halleluja; Schwajda: Szent család; Kárpáti: Akárki; Spiró: Az imposztor, Csirkefej, Koccanás); Weöres: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány). Jelenlegi rendezései a Katonában: • Ryszard Kapuściński: A császár • Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év • Spiró György: Széljegy Rendezése a 2020/21-es évadban: • William Shakespeare: Lear király
RENDEZŐK | 105
Tarnóczi Jakab 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színházrendező szakán, Ascher Tamás osztályában. Az egyetem gyakorlati évei alatt és a diploma megszerzése után az ország számos társulatával dolgozott. Szülővárosában, Salgótarjánban visszatérő rendező. 2020 őszétől a Katona József Színház társulatának tagja. Jelenlegi rendezései a Katonában: • Katona József: Bánk bán Rendezései a 2020/21-es évadban: • Isten, haza, család (Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei alapján) • Mikó Csaba: Szemed örök nyugalmam gyilkolója (munkacím)
106 | RENDEZŐK
„Ki kell lépni a komfortzónánkból, a kezünkbe venni az irányítást és felelősséget vállalni.” – interjú Tarnóczi Jakabbal, a Katona József Színház frissen szerződtetett rendezőjével. Mit csináltál ma az interjú előtt? A Dark című sorozatot néztem újra, mert kijött a harmadik évad és szeretném feleleveníteni az előzményeket. Milyen típusú sorozatokat szeretsz? Azt hiszem, ez a német sorozat számomra a csúcs. Részben a színészek miatt, részben mert számomra fontos témákat feszeget, részben mert csodálatos a német nyelv, és hát a zenék… Ráadásul igen hasznos adalék lesz a jövő évi Isten, haza, család című katonás rendezésemhez is. Hogyan kapcsolódik hozzá? Ez is egy közösség generációkon átívelő történetét tárja fel. Nekünk is egy család lesz a bázisunk, akiket részletesen megismerünk és jó néhány évtizedüket végigkövetjük. Ezt az előadást Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveiből állítjátok össze. Egyik korábbi katonás rendezésed, a Leláncolt Prométheusz is az ókori görögökhöz nyúlt vissza. Honnan jön a vonzalom a kor és az említett szerzők iránt? Igazad van, ez a vonzalom valóban létezik; az első rendezésem az Antigoné volt. Aztán ott volt a Prométheusz. De most egészen másképpen dolgozunk a szöveggel. Eddig elég szigorúan követtem a szerzőket és mondataikat. Az Isten, haza, család esetében a görög mítoszok inkább kiindulási alapként szolgálnak egy új történethez, miközben izgalmas megfigyelni a több mint kétezer éves mintázatokat, melyek napjainkban szinte ugyanúgy fellelhetők a hétköznapi, a kulturális, vagy akár a politikai életben is. Noha az antikvitás után főleg a kereszINTERJÚ | 107
–
tény világkép szerint alakult Európa történelme, mégis rengeteg minden mélyen beégett, innen gyökerezik. Érdemes összevetni a jelennel, elemezni a különbségeket és a hasonlóságokat. Az antik szerzők úgy vizsgálták az embert, ahogyan szerintem azóta sem túl gyakran sikerül. Inspiráló, vagy inkább deprimáló szerinted szembesülni azzal, hogy bizonyos dolgok évezredek óta nem változnak? Ha képesek vagyunk ezt elfogadni, akkor azt hiszem, inkább felszabadító. Számomra legalábbis. A készülő előadásunk is egy olyan kísérlet, ahol a nagy antik motívumokat összevetjük egy jelenlegi világképpel, egy kortárs idegrendszerrel. Például az Iphigeneia esetében; mi történne ma, ha egy ország vezetőjének azt mondanák: akkor leszel sikeres te és nemzeted, ha feláldozod a saját lányodat. Feltűnt, hogy a Dark sorozatról azonnal át is nyargaltunk az egyik készülő előadásodra. Van valami, amiről nem a színház jut eszedbe? Nem tudom. Egyszerűen csak foglalkoztatnak bizonyos témák, helyzetek, melyek körkörösen visszatérnek az életemben és ezeket a dilemmákat, kérdéseket értelemszerűen a színházcsináláson keresztül tudom leginkább feldolgozni. Sok párhuzamos téma érdekel, folyamatosan igyekszem átlátni azt az összetett rendszert, amit ma, és évezredek óta európai kultúrának hívunk, és rengeteg mindenen dolgozom magammal kapcsolatban is. Szóval nem igazán lehet szétválasztani az engem érő hatásokat a színházi alkotástól. Értem, de amikor azt kérdeztem, hogy van-e valami, amiről nem a színház jut eszedbe, akkor olyasmire is gondoltam, hogy esetleg valami más hobbi, ami leköt, vagy kikapcsol. Van ilyen? Szeretek főzni. A barátnőm dietetikus, gyakran foglalkozunk a konyhaművészettel. Ezen kívül mindig fontos volt számomra a természet és az építészet is. De azért azt hiszem, hogy valamiféleképpen mégiscsak minden kapcsolódik nálam az alkotáshoz, ami jelen esetben éppen a színház. Gyerekkorom óta rajzolok és festek, mégsem tudom ezt különálló hobbiként kezelni, mert azt vettem észre, hogy előbb-utóbb valahogy ennek is mindig köze lesz ahhoz, amit éppen a színházban csinálok.
108 | INTERJÚ
Voltak gyerekkorodban terveid a rajzolással? Elképzelted egyáltalán gyerekként, hogy mi leszel, ha nagy leszel? Sohasem tudtam egyetlen foglalkozásra szűkíteni a vágyálmaimat, inkább valamiféle életet képzeltem és azt hiszem, hogy ez tulajdonképpen meg is valósult, azon kívül, hogy azt képzeltem, hogy lesz egy klónom, aki tíz méter magas. A rajzolás is inkább automatizmus. Sosem gondoltam arra, hogy képzőművész leszek. Mondjuk konkrétan arra sem, hogy színházcsináló. Szóval ahol most tartok, az is inkább ösztönös, logikusan egymást követő lépések, mintsem nagy tervek, vagy elhatározások eredménye. Egész pontosan ott tartasz, hogy az idei évadtól a Katona József Színház szerződtetett, állandó rendezője leszel. Számítottál erre? Annyiban nem volt váratlan fordulat, hogy egy ideje már beszélgettünk erről Máté Gáborral. Kellett nekem egy kis idő, hogy átgondoljam, mert komoly döntésnek érzem. Aztán az elmúlt időszakban evidenssé vált, hogy élnem kell ezzel a lehetőséggel és örömmel el is fogadtam. Azt mondod, hogy komoly döntés. Mit mérlegeltél, amikor a válaszon gondolkodtál? Szerintem ez nagy felelősség. A leszerződés számomra nem elsősorban arról szól, hogy ad egyfajta biztonságot. Ennél többet várok el magamtól. A gondolataim leginkább akörül forogtak, hogy mekkora felelősséget tudok, akarok vállalni. Úgy érzékelem ugyanis, hogy itt van munka bőven. Felelősséggel tartozom a társulat többi tagja felé, akik megbíznak bennem és a nézők felé is. Nem lehetek többé kívülálló. Két munkád volt eddig a Katonában, a már említett Leláncolt Prométheusz és a tavaly decemberben bemutatott Bánk bán. Eddigi tapasztalataid alapján mit szűrtél le a közösségünkről? Az elmúlt évadban egy igencsak fortyogó erőtérbe léptem be, a botrány, a belső megújulásra való igény, vagy akár a színházi törvény okán is. Úgy éreztem, mintha a nagyvilág és az ország hektikus állapotát tökéletesen tükrözné az a közösség, amibe belecsöppentem. Ennek ellenére, vagy mindemellett a munkám során kizárólag százszázalékos teljesítményeket kaptam mindenkitől, amiért hálás vagyok és amit nagyon tiszteletreméltónak tartok. Ez a helyzet különleges rálátást adott arra, mit jelent a Katonában a színházi alázat, vagy a munkafegyelem. Világossá vált, hogy ez a hely nem ad teret az ellustulásnak, hogy nincs olyan körülmény, ami a munkát hátráltatni tudná. Itt tényleg minden arról szól, hogy létre tudjon jönni egy produkció és ez engem is ösztönöz, hogy nagy energiákkal, felszabadultan tudjak dolgozni. INTERJÚ | 109
–
Jól gondolom, hogy az említett fortyogó hangulatot valamiféleképp bele tudtad rendezni a Bánk bánba? Elkerülhetetlen volt. Az előadás első összpróbáját például a színháztörvény elleni tüntetés után tartottuk. Kimentünk tüntetni, majd folytattuk a próbát. Volt olyan próba, amikor egész egyszerűen nem tudtam olyan instrukciót adni, ami ne talált volna be valamelyik színésznél. Éjszakákon át beszélgettek a történtekről, a hogyan továbbról és sokszor egy ártatlan rendezői kérés beindította a könnycsatornákat. Igencsak felfokozott időszak volt, komoly érzelmeket mozgatott. Ha nem tudnám, hogy mennyire megviselte a társulatot, azt is mondhatnám, hogy jót tett az előadásnak.
Egy közelmúltbeli, Papagenónak adott interjúban a következőt nyilatkoztad: „Amikor rájössz arra, hogy amit szeretnél, az nem lesz, hanem már van, az álmodozásra pedig se hely, se idő, mert minden pillanat számít, és nagyon kell koncentrálni, hogy tudatosan dönts, ne csak sodródj – hát az eléggé sokkoló… Mindig görcsölünk!” – ezt a sikeres színművészetis felvételidre mondtad akkor. Mennyire igazak a fentiek a katonás szerződtetésedre? Szorongsz miatta? Már nem szorongok. De ehhez kellett a felismerés, hogy idő közben felnőttem, felnőttünk. Mire megkapjuk a diplománkat, leéltünk nagyjából negyed évszázadot, szóval bőven itt az ideje elkezdeni a nagy terveket megvalósítani. Hajlamosak vagyunk azt várni, hogy körülöttünk minden valahogy megoldódjon és rendben legyen magától. Hát nem! Ki kell lépni a komfortzónánkból, a kezünkbe venni az irányítást és felelősséget vállalni. Ébresztő! Most egyébként azt érzem, mintha a generációm egyre inkább képes lenne kiállni magáért és különböző társadalmi ügyekért. Ez jó.
Igen, kimenetelétől függetlenül, az SZFE modellváltása elleni tiltakozás is ezt mutatta. Hogyan érint téged, ami történt – történik? Rosszul. Leginkább az verte ki a biztosítékot, ahogyan az egészet végrehajtották és kommunikálták. Hogy végérvényesen lejárattak egy újabb szellemi közösséget. Számomra egyébként a képzéssel kapcsolatban elhangzó nettó hazugságok voltak leginkább bőszítők. Ezek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Mi, pályakezdő alkotók vagyunk rá a bizonyíték, hogy a képzés megfelel a kimeneteli követelményeknek, még akkor is, ha valóban lenne min változtatni. Sok és sokféle helyen dolgoznak színészbarátaim minimális összegekért, végtelen energiával és munkakedvvel. Megfeszülve. Megvisel az igazságtalanság. Nehezen élem meg, hogy én, önző 110 | INTERJÚ
––
módon, igenis azt akarom érezni, hogy nincs annál nagyobb dolog, mint ha az ember a Katonába szerződik és borzasztó, amikor megpróbálják elvenni egy pályakezdő sikerélményét. És ez igaz a legtöbb kortársamra és színházaikra. Természetesen nem hagyom, hogy megfosszanak az örömtől és a lelkesedéstől, de már önmagában a törekvés is vérlázító. Lelkesedésre szükséged lesz, hiszen a következő évadban két katonás bemutatót is rendezel. Az Isten, haza, családról már beszéltünk, a második Heinrich von Kleist Pentheszileia című drámája nyomán a Szemed örök nyugalmam gyilkolója munkacímű előadás lesz. Ha végignézzük az eddigi munkásságodat, látható, hogy Kleist műveihez is hasonlóképp vonzódsz, akár az antik szerzőkhöz, mítoszokhoz. (Schroffenstein család – Ódry Színpad, Az eltört korsó – Zenthe Ferenc Színház.) Hozzá mi köt? Ez is az SZFE „agymosó ideológiájának” köszönhető. (nevet) Földényi F. László tanár úrhoz van köze, akiről bátran állítom, hogy a világon legjobban ismeri Kleistet. Volt egy teljes félév, amikor Kleisttel és műveivel foglalkoztunk, ami mindannyiunkra nagy hatást gyakorolt. A Pentheszileiából is egy új színpadi mű születik, akárcsak az Isten, haza, család esetében. Ezt Mikó Csaba írja. Egy kortárs történetben mesélődik újra a kleisti problémakör, mindeközben pedig a női szerepeket és alakokat vizsgáljuk évezredes távlatokban. A 2020-as év a járvány miatt sokak számára elsősorban a megpróbáltatásokat, a bizonytalanságot, vagy a változásokat jelenti. Te miként élted meg ezt az időszakot, és ha lenne egy fejezet 2020-ról az elképzelt életrajzi könyvedben, milyen címet adnál neki? Képzeld, tényleg szoktam ilyeneken gondolkodni. Sőt, általában próbálom megjósolni, hogy milyen lesz a következő év. Gyakran címet is adok neki. Idén az Eszmélés címet adtam. Aztán amikor tavasszal beütött a vírus, volt egy ilyen élményem, hogy na ez stimmel. Egyébként a fém patkány éve van a kínai asztrológia szerint. Hiszel a kínai asztrológiában? Anyukám foglalkozik ezzel és mindig beavat, hogy mi történik éppen. A fém patkány évének már a neve is nagyon beszédes. Én egyébként a nehézségek ellenére jól éltem meg ezt a periódust, mert a leállás alatt sok mindent rendezni tudtam a fejemben magammal kapcsolatban. Szinte biztos, hogy a karantén nélkül sem időm, sem bátorságom nem lett volna erre. Szóval bár nehéz, kihívásokkal teli volt eddig 2020, számomra mégis áldásosnak bizonyult. INTERJÚ | 111
–– VAJDAI VILMOS
Kékszakáll — Jeanne d’Arc
KARANTÉN | 113
–– UJL AKI DÉNES Ürgék
114 | KARANTÉN
____
––
___
___
__
Behívó – a Katona színházpedagógiai műhelye 10 éves a Katona színházpedagógiai műhelye, a Behívó, ahol mindenki elhagyhatja a kényelmes színháznéző szerepet, játszhat, kísérletezhet, kérdezhet. Az idei évadban is folytatjuk a művészetközvetítő színházpedagógiai foglalkozásainkat, melyeket kifejezetten középiskolásoknak szánunk és erősebb kapcsolatot építünk ki a várossal közösségi színházi projektekkel. Az első ilyen projekt a Kossuth Lajos utca lesz. Ebben a projektben a Kossuth Lajos utca üzletei, házai adják a játék alapját és helyszínét, a projekt során az utca szomszédságában található közösségeket és azokat a civileket vonjuk be a játékba, akik kötődnek a területhez. Fontosnak érezzük, hogy a Behívó program reagáljon a jelen történéseire. Közügyeink című projektünkben a rendszerváltást felnőttként megélő civilekkel beszélgetünk arról, kit hogyan érintett a rendszerváltás, hogyan erodálódott a közbeszéd, mi lett mára a 90-es évek álmaiból. Elindítjuk a Közéleti brunchot, ahol minden hónapban az adott időszak közéleti kérdéseit beszélhetik át a program résztvevői brunch közben egy-egy szakértő segítségével. A következő évadtól színházi kísérleteknek is teret ad a Behívó Labor programokkal. A résztvevők megismerkednek és kísérleteznek különböző színházi és egyéb művészeti formákkal, mint a film, képzőművészet, zene vagy tánc. A Deutches Theater partnerszínházaként részt veszünk Hamburgban az UNART fesztiválon szúcsi és budapesti fiatalokkal. Ezzel a projekttel zárjuk a többéves ELTÁV programunkat, de búcsút nem mondunk Szúcs-bányatelepnek. Hiszünk a színház társadalomformáló szerepében. További információ: edu@katonaszinhaz.hu BEHÍVÓ | 117
Bújj a bőrünkbe!
––
Kreatív játékra invitáltuk Nézőinket a karantén egyhangú hetei alatt. A feladat szerint egy előadásfotó kreatív reprodukcióját kellett otthon elkészíteni. A felhívásra jobbnál jobb alkotások érkeztek, ezekből válogatva szeretnénk megköszönni Nézőinknek, hogy velünk játszottak! A kiválasztott képek és készítőik: Balogh Márton István – Bánk bán
118 | BÚJJ A BŐRÜNKBE!
Czégény Barbara – A fehér szalag
Czégény Barbara – Tartuffe
–
Czégény Barbara – Ha elmúlik öt év
–
Debreczeni Ákos – A királyi úton
BÚJJ A BŐRÜNKBE! | 119
– Hostomská Fanni – Leláncolt Prométheusz
120 | BÚJJ A BŐRÜNKBE!
Magda Eszter – A császár
Punkzdad – Poppea megkoronázása
–– Rangits Bernadett, Kentes Annamária – A királyi úton
BÚJJ A BŐRÜNKBE! | 121
–– Rangits Bernadett, Kentes Annamária – Ithaka
122 | BÚJJ A BŐRÜNKBE!
Szombati Vivien – Poppea megkoronázása
Szőnyi András – Tartuffe
–
Vilk Petra – Rozsdatemető 2.0
BÚJJ A BŐRÜNKBE! | 123
____ ––
___
_ ___
___
K:antin A K:antin a 2020/21-es évadtól új üzemeltetővel igyekszik Nézőink igényeinek megfelelően fejleszteni kínálatát. Csapatunk tapasztalt, megbízható, így a színházba járás élményét még felemelőbbé tudjuk tenni. Olyan szolgáltatást nyújtunk, ami nem csak árban elfogadható, hanem kiemelkedő minőségben képviseli a színházat. Fő céljaink közé tartozik, hogy különböző étkezési szokások, ételérzékenységek által támasztott elvárásoknak is meg tudjunk felelni. Ennek köszönhetően mindenki megtalálja a számára megfelelő kínálatot, hiszen válogatott alapanyagokból, kiváló minőséggel dolgozunk. Kötelességünknek érezzük azt, hogy ha egy szórakozni vágyó, kultúrára éhes ember eljön hozzánk, biztosítsuk neki a hangulatot, akár egy ízletes szendviccsel, finoman elkészített kávéval, vagy csak egy szimpla mosollyal és kedves kiszolgálással. Az újdonságokért és friss információkért kövessenek bennünket a K:antin Facebook-oldalán!
K:ANTIN | 125
–
–
––
Impresszum
Felelős kiadó: Wiegandt Júlia Felelős szerkesztő: Horváth Máté Koncepció: Horváth Máté, Kazimir Annamari, Wiegandt Júlia A fotókat Neményi Márton készítette Horváth Judit és Dömölky Dániel előadásképeinek felhasználásával. Külön köszönjük Dömölky Dánielnek és Horváth Juditnak, hogy fotóikat rendelkezésünkre bocsájtották és ezzel lehetővé tették a képsorozat megvalósulását. Portréfotók: Süveg Áron Design, tördelés: Báthori Róbert
© 2020 Katona József Színház Nonprofit Kft. 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6. Tel.: 266-5200 E-mail: szervezes@katonaszinhaz.hu Web: www.katonajozsefszinhaz.hu TÁMOGATÓINK, PARTNEREINK A KATONA KIEMELT PARTNERE: A KATONA BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA FENNTARTÁSÁBAN MŰKÖDIK
A FELBECSÜLHETETLEN PILLANATOK TÁMOGATÓJA
____
___
___
____
_
____
_______
_________
__
___
y
_________
_
__