Extázis műsorfüzet - Katona József Színház

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia

Tarnóczi Jakab - Varga Zsófia

EXTÁZIS

SZEREPLŐK Bányai Kelemen Barna, Béres Bence, Dankó István, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Jordán Adél, Kanyó Kata, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Pálos Hanna, Pásztor Dániel, Tóth Zsófia ALKOTÓK Díszlet: Devich Botond A díszlettervező munkatársa: Kun Barnabás Díszlettervező gyakornok: Lipták Anna Színpadmester: Fodor István, Fórián Péter Jelmez: Giliga Ilka A jelmeztervező munkatársa: Kaszás Nina Dramaturg: Varga Zsófia Zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté Operatőr: Török Marcell, Kovács Bálint Vágó: Nagy Réka Koreográfia: Cuhorka Emese Fény: Bárány Bence, Tóth Bertalan Súgó: Boncza Anita Ügyelő: Héricz Anna Hang: Németh Ferenc Asszisztens Tóth Judit

2

MUNKATÁRSAK Pető Gergő, Ónodi Zsolt, Masát Máté, Tölli Judit, Kertész Janka, Szeberényi Lejla, Tóth Barbara, Takács János, Kovács Ildikó, Elek Bea, Kulcsár Nóra, Batta Eszter, Hűgel Katalin, Makray Gábor, Mészáros Gábor, Kántor László, Mészáros László, Pap Miklós

RENDEZŐ Tarnóczi Jakab

Külön köszönet: Mia Szösz, Gergely-Farnos Lilla, Mari-Art from the heart, Urbanovits Krisztina, Lestyán Attila, Filó Mariann, J. Jennifer Espinoza, Kemény Zsófi, Mandák Emese, Takács Kornél, Telihay Ádám, Club Mate Hungary Kft.

BEMUTATÓ 2023.12.16.

Technologie und das Unheimliche (T+U), „ACID Manifesto”, 2021 Szitanyomat, papír, 21x29 cm Edíció 45 + 5 E.A. Megjelent 2021-ben a T+U vol. VI. „Acid” című számában Írta: Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió Fridvalszki Márk, „Take Us a Little Bit Higher”, 2023 Digitális nyomat, papír, 42x59,4 cm Edíció 40 + 3 E.A. Szöveg referencia: Roger S, „Get Hi”, Strictly Rhythm, 1996

AZ ELŐADÁS HOSSZA 3 óra 30 perc, két szünettel

Művészek munkái a díszletben: Gresa Márton „Love Your Problems”, 2023 Akril, Mdf fatábla, 120 x 140 cm (másolat)

Fridvalszki Márk, „Feed Your Head”, 2023 Digitális nyomat, papír, 42x59,4 cm Edíció 40 + 3 E.A. Szöveg: Jefferson Airplane, „White Rabbit”, RCA, 1967

3

Üres jelenidőben állok itt Várakozom de semmi se változik Itt nem lesz eső csak gyűlik a por Ha lesz vihar máshol valahol (Várady Szabolcs: Négysoros)

6

DONÁT

Legyen az, hogy Magyarország, Románia és Szerbia. És akkor fuck, marry, kill!

ÁBEL

Jó, ez jó!

ALEX

És ezt indokold is meg, vagy én kíváncsi vagyok!

ÁBEL

Hazaszeretet nélkül beszéljek?

ALEX

Nem, mindennel együtt, ami te vagy!

ÁBEL

Szerbiát megölném. Romániát elvenném. Magyarországot megbasznám.

DONÁT

Komolyan? De miért?

ALEX

Tényleg?

ÁBEL

Igen!

ALEX

De miért?

ÁBEL

Hát, Szerbiát… Hát, valakit muszáj választani. Mindegyik rossz, ha kill…

ALEX

Na jó, de engem a másik kettő is érdekel.

DONÁT

Hogy Magyarországot megbasznád, nekem az világos, mert a magyar lányok a legszebbek!

ALEX

De ne te indokold meg. Ő indokolja meg!

DONÁT

Jó.

ÁBEL

Hát, mert egy ilyen… Mert Magyarország egy lehetőségekkel teli nő, de tudod, hogy valami gikszer van. Hosszú távra nem venném el. Egyszer jól megbasznám.

DONÁT

Mert jelenleg Romániában azt látod…

ÁBEL

Jelenleg igen! Románia jelenleg olyan, mint egy alsó osztályból jött, nagyon intelligens lány. Előbb alapoznám rá az életemet.

ALEX

Tényleg?

ÁBEL

Jelenleg igen!

9

DONÁT

Azta…

ALEX

De te most úgy gondolod, hogy inkább Románia, mint Magyarország?

ÁBEL

Hát, ha én egy UFO férfi vagyok, akiben nincs hazaszeretet…

ALEX

De nem…

DONÁT

Túlagyalod.

ALEX

Szerintem is. (Donáthoz) De amúgy nálad is érdekel, amit kérdeztünk… Lehet ugyanaz?

DONÁT

Mi?

ALEX

Hogy Szerbia, Románia, Magyarország.

DONÁT

Egyértelmű!

ALEX

De mondjad akkor.

DONÁT

Egyértelmű. Szerbia fuck, Románia kill, Magyarország marry.

ALEX

Magyarország a marry? De azt mondtad, hogy el akarsz menni innen mindenáron valahova.

DONÁT

Na ez az! Ez a durva az elmenésben, hogy kurvára nem tudod itt hagyni ezt az országot.

ÁBEL

Ne, de én ezért mondtam a megbasznádot, nem azért, mert nem szeretem a hazámat, hanem mert ez egy se veled, se nélküled.

DONÁT

De Magyarországgal nem olyan a kapcsolatod, mint egy fuck-kal.

ÁBEL

Hát, de se veled, se nélküled. Gyűrűt húznál az ujjára?

DONÁT

Igen!

ÁBEL

Legyen a gyermekeim anyja?

DONÁT

Igen.

ÁBEL

De tönkremész!

DONÁT

Ez a magyarság.

(Részlet a szövegkönyvből) 11

Felmérés: a magyarok körében kiemelkedő a nemzeti összetartozás érzése A 24 vizsgált országból a magyarok érzik a leginkább közel magukhoz a honfitársaikat.

A Pew Research Center legutóbbi felmérése többek között azt vizsgálta: Mennyire érzik magukat közelinek az emberek másokhoz a világon? Mennyire szeretnék, ha országuk részt venne a nemzetközi ügyekben? Hogyan kapcsolódnak az emberek utazási tapasztalatai és a nemzetközi kötődés érzései a világról alkotott nézeteikhez?

Az kutatást 24 országban végezték el. A megkérdezettek átlagosan 50 százaléka érzi magát közel a világ összes emberéhez, átlagosan 78 százalékuk érzi magát közel a helyi közösségében élő emberekhez, és átlagosan 83 százalékuk érzi magát közel az országában élő emberekhez.

Magyarországon a legmagasabb azok aránya, akik a saját országukban élő embereket közel állónak tartják magukhoz (93 százalék).

(Forrás: https://mandiner.hu/belfold/2023/12/felmeres-a-nemzeti-osszetartozas-erzese-kiemelkedo-a-magyarok-koreben)

15

Apám: – Mi újság Pesten? Én: – Semmi különös. Nagy a tömeg meg a dugó. Karácsony előtt rohan mindenki bevásárolni. Meg ugyanilyen szürke az idő, mint itt.

Apám: – Hát igen. Cefet egy idő van. Én: – Régen azért nem ilyen volt a tél.

Apám: – Régen nem. Én: – Akkor azért hidegebb volt, nem?

Apám: – Decemberben? Hidegebb hát. Persze. Decemberben nem voltak pluszok, az biztos. Emlékszek, volt, hogy leesett a hó, megfagyott, és megmaradt egészen január végéig. Én: – Most már hó se esik.

Apám: – Hát nem nagyon. Ez az idő, ami most van, hogy se hideg, se meleg... Nem jó ez senkinek. Én: – Nem jó a növényeknek, nem?

Apám: – Nem csak a növényeknek, az embereknek sem. Ez a nagy szürkeség. Én: Hát igen.

Apám: – Régen nem ilyen volt a tél. Én: – Régen nem.

(Pereszlényi Erika)

16

A közérzelmek hiszterializálása nem kizárólag a diktatúrák vagy a totális rendszerek sajátja. Ha valaki domináns hatalomgyakorlásra tör, és a tömeghatás támogatására van igénye, az egyszerűsítő érzelmek és ezt szolgáló gyűlöletkeltő megosztás módja még akár demokráciában is alkalmazható. A veszélyérzet felkeltése, az ellenség kijelölése, megosztást jelent: jóra és rosszra, gonoszra és igazra, amit a jó kisajátítása és védtelenségének megmutatása, annak érzékeltetése, hogy a rossz eltiporhatja. A vészhelyzet állandósítása a gonosz uralomra törésével szemben mozgósít, az egyetértőket a gyűlölettel fanatizálja, a másképpen vélekedőket pedig megfenyegeti és megbélyegzi. Az indulatok állandó hevítéséhez a veszélyérzet fenntartása kell, a hiszterizálás pedig a „mindenki ellenünk van” üldözöttségi tudatának érzékeltetésére, az összefogás, összetartás érzelmi állandósítására.

(Losonczi Ágnes: Sorsba fordult történelem)

21

EKSZTÁZIS Az eksztázis (az ókori görögben ἔκστασις eksztaszisz, = 'kilépés', latin: extasis = 'önkívület') egy szubjektív tapasztalat, ami az alanyt úgy vonja be teljesen, hogy a tudatában csak a tudatosságának célpontja szerepeljen. Az érdeklődése tárgyának teljes bevonása nem egy hétköznapi tapasztalat, mivel a más dolgok iránti tudatosság, így az eksztázis is egy megváltozott tudatállapotot jelent, amit az jellemez, hogy más tárgyak és a környezet tudatosságának teljes hiánya érzékelhető. A szó mindenféle emelkedett tudatállapotot is jelöl, vagy az ezzel járó erősen kellemes érzést. Különösképpen használatos a különleges mentális élmények leírására, amelyeket akár spirituálisnak is fel lehet fogni (sokszor vallásos eksztázisként címkézik).

Pszichológiai szempontból nézve az eksztázis az önkontroll hiányát jelzi, és olykor a tudatosság ideiglenes hiányát is, amelyet gyakran vallási misztikához kapcsolnak, vagy akár szexuális aktushoz, úgy is mint bizonyos kábítószerek használatához. Az eksztázis idejére az azt átélő személy elveszíti a kapcsolatot a hétköznapi élettel, és nem képes kommunikációra más emberekkel, sem pedig arra, hogy normális cselekedeteket hajtson végre. Az ilyen tapasztalat lehet rövid ideig tartó, vagy akár órákig elhúzódhat. Az idő, tér vagy önmagának érzékelése erősen megváltozhat az eksztázis ideje alatt. Például ha valaki fizikai feladatra koncentrál, akkor minden intellektuális erőfeszítés eltűnhet. Másfelől egy eksztatikus transzban történő szellemi utazás önkéntelenül is testi mozgással járhat együtt.

(Forrás: Wikipédia)

22

(Giliga Ilka jelmeztervező által generált AI kép)

AZ ALKOTÓK SAJÁT EKSZTÁZIS-ÉLMÉNYEI Állok a 100 éves asztalunk tetején. Fejem felett a csillárról lufik lógnak. Lábamnál az éjszaka nyomai; sörösdobozok, borospoharak, tányérok lencsemaradékkal, egy plüss bárány fejének egy pipa támasztva, Alfred Jarry kötet, kézi mikroszkóp, néhány presszós csésze, hamutálak csordultig telve és egy bontatlan pezsgő.

Le kéne kapcsolni a gyerekszobában a lámpát.

Tom Waits szól bakelitlemezről. A nap süt be az ablakon.

Egyedül vagyok, és nem félek, hogy az életem teljesen értelmetlen.

Amikor jógázom vagy meditálok, akkor van sokszor „kicsi-nagy” érzésem.

Egyszerre vagyok kicsi és hatalmas.

Ez akkor kap el, amikor annyira csendes a tudatom, hogy tudok a légzésre fókuszálni.

Lefele néző kutya a matracon, két tenyér, két talp a talajon, de egy másodpercre, mintha a kezeim Budán, a talpaim Pesten lennének, alattam pedig hömpölyög a Duna.

27

(Giliga Ilka jelmeztervező által generált AI kép) Balin részt vettem egy tradicionális szertartáson, amit a kis település egyik lakójánál tartottak. A négy napig tartó ceremónián – amit a család templomának tiszteletére rendeztek – szinte megállás nélkül szól a balinéz gamelan zene, amit balinéz férfiak játszanak ütős dallamhangszereken. A repetitív muzsikára a nők csukott szemmel, csuklójukat és csípőjüket ringatva, fejüket billegetve táncolnak hosszú órákon keresztül. Ezalatt transzba eshetnek, így képesek közelebb kerülni az istenekhez, kommunikálni velük. Amikor véget ér egy zeneszám, mindegyik nőhöz odaszalad egy másik nő, hogy megtartsa, mert a transz hatására elveszíthetik az egyensúlyukat, a szemük pedig csukva van.

De hirtelen kezdődik is a másik zeneszám, ami szinte ugyanolyan, mint az előző és a nők tovább táncolnak mezítláb a homokos udvaron. Erre visszagondolva úgy érzem, ez lehetett egy eksztázis, amit nem csak kívülről láthattam, de egy kicsit meg is tapasztalhattam.

Meghívták A nép ellensége előadásunkat a beremendi strandra az Ördögkatlan fesztiválra. Már az előző évben, amikor lenn voltunk, arról beszéltünk Antal Bálinttal, a rendezővel, hogy ez a strand tökéletes helyszíne lenne az előadásnak.

Eredetileg Bernát játszotta a főszerepet, de mivel ő nem tudott ott lenni a vendégjátékon, átvettem tőle, és az én szerepemre is beugrott valaki. Négy napot próbáltunk ott előtte, de hát át kellett tenni az egészet, újrarendezni, újrapróbálni, bevilágítani a medencéket, behangosítani a strandot... Úgy, hogy előtte Bálint kinn volt Salzburgban, tehát vele Budapesten nem lehetett próbálni. Őrület volt az egész, benne vagyok az előadásban, de másik szerepet játszom, éjszaka próbálunk, miután bezár a strand, a hideg vízben, szétázva, lucskosan, fáradtan. Napközben szövegösszemondók vannak a tornateremben, ahol ilyen kommuna-szerűen, egy kupacban lakunk. Közben többeknek még fel kell utaznia Pestre egy filmbemutatóra.

A lényeg az, hogy elképesztően fáradtak voltunk. De lement a második előadás is, és nagyon jól sikerült. Egy éves álmunk vált akkor ott valóra. Meghajoltunk, összeszedtük magunkat, kiteregettük a vizes ruhákat, és beültünk a kocsiba, hogy átmegyünk még Nagyharsányba bulizni. Ülünk a jól ismert Octavia hátsó ülésén, Bence vezet, az ablakok lehúzva, süvít be a hideg szél, fújja a klórszagú hajunkat, száguldunk a töksötét úton, minden fény egyre élesebb körülöttünk, mintha valamilyen kábítószer hatása alatt lennék, és egyszer csak a semmiből az autóülésnek dőlve igazi high-élményem van, hogy úristen, mennyire jó, mennyire boldog vagyok. Bálint ráhajtja a fejét a vállamra, itt vagyunk a kocsiban együtt, szeretjük egymást, megtörtént, megcsináltuk. A jól elvégzett a munkától beálltam.

29

Tizenhat évesen játszottunk a MLTC focicsapat ellen. A legelső tétmeccsem volt a csapattal. Az első félidőben 2-0-ra vezettek.

A második félidő első percében kiállították a csapatkapitányukat, és még a kispadra sem ülhetett le, el kellett hagynia az „arénát”.

Ezután sikerült gólpasszt adnom és kiegyenlítenem. Az ellenfél teljes erővel próbálta megnyerni a meccset, minden játékosuk a mi térfelünkön volt. Annyira emlékszem csak, hogy az utolsó percben a kapusunk a szélsőnk felé rúgja a labdát, ő átveszi, és megindít engem 1v1-be a kapusukkal. Én előbb érek oda, és egy megkerülős csellel elpöccintettem mellette a labdát. Látom, hogy túl erősen rúgtam, mellé fog menni. Futok, ahogy bírok, hallom a lelátóról, hogy „eléri bazdmeg” és az utolsó pillanatban, mielőtt kimenne a labda, becsúszva berúgom a kapuba. Ordítok, rohanok a szurkolók felé, a csapat többi tagja rámveti magát. Eksztázis.

Gimiben hónapokig nem tudtam eldönteni, hogy jelentkezzek-e a sítáborba, amit Viczkievicz tanár úr szervezett. Tudtam, hogy ott lesz mindenki, aki számít… Szóval én is ott akarok lenni. De mi lesz, ha nem érzem jól magam… A pro-kontra listát már megírtam, több érv szól mellette, mégsem tudom meggyőzni magam.

Vasárnap van, hétfőn be kell fizetni az első részletet. Ülök az utolsó, üres 59-esen, amikor meglátok magam mellett egy Exit magazint. Belelapozok, semmi jelentős, különben is, ma jár le. A horoszkópot azért elolvasom. „Hullámvölgyek, hullámhegyek követik egymást mostanában, fontos események kapujában állsz.

Ha segítség kell, csak menj be a könyvesboltba, Witkiewicz-csel nem nyúlsz mellé nagyon...”

Exit magazin, köszönöm! Felnőttkorom kapuja lett az az egy hét.

Amikor megismerkedtem a szerelmemmel, és az első együtt töltött, egybefüggő napok és éjszakák után először ugrottam haza, majd úton visszafelé hozzá a Petőfi hídon a nagyapám százéves Opeljével, őrült padlógázzal vezettem felé, ragyogó napsütésben, egyszerre zokogtam és üvöltöttem végig a hídon, ugráltam az ülésen, túlcsordult a szívem a boldogságtól. Eksztázis.

30

(Giliga Ilka jelmeztervező által generált AI kép) Sokáig kerestem azt a bizonyos Eksztázist. Kamaszkorom legaktívabb passzív pillanatai mind a kikapcsolás felé irányultak valami segítségével. Lekapcsolni, kiiktatni, vagy csak felfüggeszteni magamat, hogy egy pillanatra pörögjek. Én. Azt hiszem, ez “dis�szonáns”. De ez a megfogalmazás már egy rálátás, tapasztalat.

Semmiképpen nem tanítás. Hangsúlyozom: tapasztalat. Aztán próbáltam magam körül keresni, észrevenni az eksztázist. Azt az érzést, ami eksztatikus. Egy csomó minden történt. Napokig sorolhatnám. Nem fogom. És közben megint nem figyeltem igazán oda. Most már észreveszem. Sőt, tudom. Eddig egy volt. Napra, percre, másodpercre pontosan tudom. Megszületett a fiam.

Minden mást azóta ettől a pillanattól számítok.

A Z-GENERÁCIÓ Oblinger és Oblinger (...) post-millenaristáknak hívja a csoportot születési idejük miatt, míg a többi megközelítés inkább a generáció magatartásával van összefüggésben. Leginkább a hozzájuk kötődő médiahasználatból eredő elnevezések a jellemzőek, úgy mint „Facebook-generáció”, digitális benszülöttek (...), zappers, azaz kapcsolgatók, „Instant online” korosztály (...), „dotcom” gyerekek, netgeneráció, iGeneráció. Előbbiek miatt gyakran nevezik őket C generációnak, ami az angol connection szó után kapta a nevét, illetve D-nek, ami a digitális szóra utal, de R-nek is, ami az angol responsibiliy vagyis felelősség kifejezésből származik (...).

Kései (2011) a csoport legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglalja össze: • A személyi szabadság nagyon fontos számukra • Társas életüket a nyilvánossággal folyamatosan megosztják • Elődieknél sokkal gyorsabb ritmusban élnek • Nem a szavak és érzelmek jellemzik őket elsősorban • A változástól nem félnek, mert hozzászoktak, ebbe születtek bele • Kevésbé lojális fogyasztók • Inkább magukban, mint a körülöttük lévő világban bíznak • Praktikus személet jellemző rájuk • Inkább okosak, mint bölcsek • Bátrak és kezdeményezőek • A szabályok betartására kevésbé mutatnak hajlandóságot • Az elektronikus szerkezeteket profin kezelik

35

BABY BOOMEREK

(Hippies and Yuppies)

X GENERÁCIÓ (Latchkey Kids)

Y GENERÁCIÓ

(Millenial Generation)

Főbb jellem • A második Világháború utánegy növekedően optimista financiálisan stabi világba született(USA) • Szemtanúi számos fontos társadalmi változásnak • Növekvő többletfogyasztás jellemzi őket Idealisztikus és kompetitív • Meglehetősen heterogén csoport, így célzásuk csak jól átgondolt, egyénre szabott marketinggel lehetséges

• Olyan világba született, melyben meghatározó a gazdasági stabilitás hiánya, valamint a magas válásszám (USA) • A Disco, a Hip-hop kultúra, később a videojátékok és a televízió fontos szerepet töltöttek be • Individualista és szkeptikus a hatalommal szemben • A korosztály marketing szempontból kevésbé jelentős, méretük és alacsony vásárlóerejük végett

• Interregionális és interkulturális konfliktusokba született • Fejlődő digitális technológiák szemtanúja (e-mail, sms stb.)

• Optimista, technológiákkal komfortban lévő, stílustudatos és márkahű fogyasztó • Ebben a korosztályban találkozhatunk először a „média multitasking” kifejezéssel • Napjainkban egy rendkívül heterogén vásárlói csoport mind etnikai összetételét mind életciklusukat tekintve

A generációk egymáshoz viszonyított elhelyezkedése Forrás: Grail Research, 2011 36

Z GENERÁCIÓ (Digital Natives)

α GENERÁCIÓ (Google Kids)

mvonások • Terrorizmus és környezeti válságok • Tanúja számos elektronikus szerkezet és technológia széles körű fejlődésének (internet, social média stb.)

• Jártas a technológia világában, globálisan bekapcsolódott a világhálóba • Rugalmas és okos, különböző kultúrák iránt toleráns • Tartalom- és tudás­orientáltak, nagymértékben jellemző rájuk a multitasking • Egyszerre szinte az összes platformon jelen vannak, mindegyikre figyelnek. A koncentrálóképességük időtartama alacsony, gyorsaságot többre értékelik a pontosságnál.

• A válság utáni lassú gazdasági fejlődésbe született • Várhatóan még jártasabb lesz a technológia világában • Tanultabb, és a korábbiaknál jobban materialista

1 és Segmentation by generation (marketingpower.com), Bardhi et al, 2010 alapján 37

(...) A mai generációk szülötteinek különlegessége, hogy a globalizáció következtében a világ különböző pontjain élő fiatalok életét és magatartását - legyenek ausztrálok, franciák vagy magyarok - ugyanazok az események, folyamatok és trendek befolyásolják. Ugyanazokat a filmeket nézik, zenéket hallgatják, és sokszor ugyanazon globális márkák határozzák meg életüket. (...)

Bár sokan úgy hiszik, hogy a generáció tagjai számára kevésbé fontosak a személyes kapcsolatok, számos olyan kutatási eredmény van, mely ezt megcáfolja, és arra mutat rá, hogy a Z generáció tagjai számára továbbra is nagyon meghatározó a barátokkal, ismerősökkel való személyes kapcsolat ápolása. Társadalmi kapcsolataikat egy időben élik meg a valós és a virtuális világban (...). Az internetet is, mint a meglévő barátságok fenntartását elősegítő eszközt használják. Mindennapi kommunikációjukat, társas életüket a mobiltelefon és más digitális eszközök segítségével élik meg. (...) …nem csak egymással és a többi generációval kommunikálnak, de sokszor még a legszélesebb nyilvánossággal is megosztva élik életüket (...).

Erős társadalmi felelősségtudattal rendelkeznek, és a hatalmas mennyiségű elérhető információnak köszönhetően tisztában vannak világunk legfontosabb problémaival is, úgy mint a terrorizmus, a gazdasági világválság, a klímaváltozás illetve más környezeti problémák. (...) Annak ellenére, hogy a digitális korral együtt nőttek fel és ebből adódóan kiválóan értenek az internethez, valamint egyre okosabbak, intelligensebbek lesznek, és hamar kiismerik magukat az újabbnál újabb technológiai fejlesztések használatában, közben érzelmi eszköztáruk nem fejlődik azonos sebességgel, és lelkileg sokáig gyerekek maradnak. Ez számos problémát felvethet, ugyanis a generáció tagjai emiatt nem mindig képesek megfelelően kezelni bizonyos szituációkat.

(Pál Eszter, Dr. Törőcsik Mária: Irodalmi áttekintés a Z generációról)

38

Troli. Két lány.

- Rájöttem, hogy ő a hatalmi játszmáinak a rabja.

- Szerintem iszonyatosan fél.

- De mitől?

- Saját magától. Szerintem.

- Az lehet.

- És közben szenved attól amilyen. Mondja, hogy szenved.

- Én meg folyamatosan meg akartam menteni. De azt nem lehet.

- Azt nem. Mert van, aki nem képes fejlődni. És ezt el kell fogadni.

- Igen. Az ember csak saját maga mentheti meg magát.

- Ha akarja.

- Hát igen. Ha akarja.

(Pereszlényi Erika: Filozófia)

Prométheusz mítoszát korunk teljesítő alanyának lelki berendezkedése, az önmagával szembeni erőszak, a saját maga ellen hadakozás jeleneteként is fölfoghatjuk. A teljesítő alany, aki magát szabadnak gondolja, a valóságban meg van láncolva, akárcsak Prométheusz. A sas, mely újra meg újra kinövő máját marcangolja, az alteregója, akivel harcol. Innen nézve Prométheusz és a sas viszonya egy önmagára irányuló, önkizsákmányoló kapcsolat. A máskor érzéketlen máj fájdalma a kimerültségé. Így Prométheuszon az önkizsákmányolás énjén úrrá lesz egy végeláthatatlan fáradtság. Ő a megfáradt társadalom ősalakja. (...)

Belefáradtak az istenek, belefáradtak a sasok, fáradtan összezárult a seb.

(Byung-Chul Han: A kiégés társadalma)

43

Télikabátban, alatta viszont pizsama, állsz egy idegen fürdőszobában, amely hozzá jócskán katakombaszerű.

Ide vetett az álom önkénye, itt vagy.

Rémlik, volt egy múltad: ez a személy felében-harmadában része volt valaminek.

Valami az ő része volt. Persze, a szerelem.

Ha már itt vagy, tisztálkodj. A makacs hús törekedése hazája felé - visszaverve.

A víz hasznodra válik. A felnőttkor kezdetét, igaz, nem ilyennek képzelted. El sem fogadod véglegesnek - azt már nem, soha nem!

De acsarkodásnak itt helye nincs.

Törülközz meg, várd ki a végét.

Poros húsodat a figyelmes patkányok, vagy te végül a rejtett kijáratot, de valaki valamit megtalál majd.

(Várady Szabolcs: A felnőttkor kezdete)

44

Az anyám instabil volt. Egy nő-vízió, egy anya-délibáb. Aki elfelejti a születésnapodat, aki nem kel fel az ágyból napokig, aki helyett te csavarod vissza a fogkrémes tubusra a kupakot.

DE: hot.

LENNÉK OLYAN, mint az anyám, ha cserébe soha nem nőne többé rajtam szőr, és olyan testem lenne, mint Jennifer Anistonnak a Jóbarátok bármelyik évadában? Persze!

Bármelyik nap, bármikor, BÁRMIKOR lennék bipoláris, ha cserébe életem végéig úgy néznék ki, minden osztálykiránduláson, amikor megyek a gyerekemért, mintha ő szült volna engem! Úgyhogy felnőtt koromra, amikor látám, hogy stik-stik, az agyammal van valami, de nem vagyok 90-60-90, elmentem terápiába, hogy megkérdezzem, mikor érik be az öröklődés, mikor leszek FULL ON, diagnosztizált, vonzó bipoláris.

- Tudja. Mikor üt be az anyám „habitusa” (kacsint-kacsint), tehát mikor leszek ÚGY őrült, hogy közben, ha levetkőzöm, azt mondják rám: „Megéri!”

A pszichológus mosolyogva csóválja a fejét: - Nem. - Mi nem?

- Nem bipoláris.

- NEM? - Nem. - De akkor mi?

- Semmi.

- SEMMI? Egy… egy… kis skizofrénia sem?

- Nem. - Borderline?

- Nem. - Nárcisztikus személyiségzavar? Újra a fejét csóválja.

- Ezek nem jó hírek, mert akkor azt kell gondolnia magáról az embernek, amit mások is gondolnak róla: hogy simán csak egy seggfej.

Sóhajt. Leveszi a szemüvegét, megtörli.

46

- Ha valamit nagyon kell mondani – tárja szét a karját –, akkor végül is azt lehet mondani, hogy…

Na? Na? Emelgetem a szemöldökömet.

- Oké, akkor: HIPOMÁN MELANKÓLIA. Áh. Hátradőlök a kanapén. A hipomán melankólia nem egy igazi kategória. A hipomán melankólia azt jelenti, hogy az embernek néha jó kedve van, néha meg rossz. Már kiszedték a kódexből a terminust. Semmi. Annak a jelensége, hogy hétfő reggel, ha esik az eső, meg akarod ölni magad. KI NEM?! Azzal nem lehet megmagyarázni a vég nélküli sírást, a gyújtogatást, a gázolást, a késelést, vagy hogy vele nem fekszel le, csak AZ APJÁVAL, ahelyett, hogy elköteleződnél VELE. - Ágota – szólal meg ismét, nyugodtan, de vakmerően, figyelembe nem véve, hogy egy hozzám hasonló embernek mekkora szorongást okoz, ha a keresztnevén szólítják, ponttal a végén.

- Maga küzd.

- Maga is – emlékeztetem. – És rosszabbul áll, mint én.

(Benedek Ágota: Állva maszturbálok - Szorongásnapló)

Az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a korunkat meghatározó, megállás nélkül áradó testi-lelki bajok mögött az egész kultúránkat átható probléma rejtőzik, amely egyrészt létrehozza a sokféle kórt, amely kínoz minket, másrészt azokat az ideológiaia vakfoltokat is megteremti, amelyek miatt nem látjuk tisztán a helyzetünket, és persze nem is tudunk segíteni rajta. Ezek a vakfoltok – amelyek kultúránk minden területén jelen vannak, de a saját szakmámban tragikusan általánosak – elfedik előlünk azokat a kötelékeket, amelyek az egészségünket a szociális-érzelmi életünkhöz kapcsolják.

Másképp megfogalmazva: a krónikus betegség – legyen akár lelki, akár testi – elsősorban a jelen helyzet funkciója vagy jellemzője, és nem hiba; nem titokzatos torzulás, hanem egyenes következménye annak, ahogyan élünk. (dr. Máté Gábor: A normalitás mítosza)

Minden kornak megvan a maga vezető betegsége. Így létezett például egykoron a baktériumok kora, ami azonban, legkésőbb az antibiotikumok feltalálásakor, véget ért. Annak ellenére, hogy tagadhatatlanul tartunk egy influenzajárványtól, ma mégsem a vírusok korában élünk. Hisz azt az immunológiai technikának köszönhetően már magunk mögött hagytuk. A kezdődő 21. századot patológiailag nem a baktériumok és nem is a vírusok, hanem a neuronok határozzák meg. Az idegi alapú betegségek, úgymint a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a borderline személyiségzavar (BPD) vagy a burnout-szindróma (BS), alkotják a 21. század eleji patológia tájképét.

(Byung-Chul Han: A kiégés társadalma)

51

F.S. Szóval Önt olvasva van egy olyan érzésem, (...) hogy (...) inspirálja vagy vonzza a létezés szomorúsága. Vagy tévedek?

K.L. Engem az, hogy a létezésünk, mármint az ember létezése szomorú, az inkább kérdésekhez vezet, hogy tudniillik tényleg az-e. (...) Tulajdonképpen egy mesterséges világban élünk.

Fölszabadulván a természeti lény állapotából, attól egyre távolabb kerülve, (...) védelmi célokból megépítettünk különböző civilizációkat, amelyek egyre elképesztőbben távolítanak bennünket attól, hogy természeti lények vagyunk végső soron. Ez mondjuk időnként, résenként puszítóan fölmerül, mondjuk akkor, amikor nincs ott a civilizáció, tehát leégett a házam, és ég az erdő a hátam mögött, a sivatagban vagyok, nincs vizem, ott fogok megdögleni és így tovább. Vagy bekerülök egy szerb táborba Boszniában a boszniai háború alatt. Mert a pokol meg a men�nyország azok itt vannak a földön, (...) nem kell ahhoz meghalni. (...) Aki azért siet, hogy kerüljön a mennyországba, az tévúton jár, de az is, aki azt hiszi, hogy majd pokolra fog kerülni. A pokol itt van a földön, a mennyország is. (...) Nem tudomást venni róla, ez megint csak az ember elképesztően zseniális önvédelmi szisztémája (...). Mi éljük ezt az egészet egyfajta valóságként érzékelt nem is tudom, miben, szerkezetben, amiről azt gondoljuk, hogy ez a valóság, vannak elképzeléseink, hogy mit jelentett az előző pillanat, vagyis a múlt – fogalmunk sincs –, és vannak elképzeléseink, hogy mi lesz a jövőben – fogalmunk sincs. Nem csak arról, hogy mi lesz „a” jövőben, hanem azt se tudjuk, hogy holnap följön-e a nap. Mert a mi időfogalmunk is mesterséges.

Az univerzum egyáltalán nem ismeri a múltat meg a jövőt (...).

F.S. És ezzel nem bonyolítja túl a saját életét?

K.L. Nem. Szerintem az, amiről beszélek, olyan mértékben bonyolult, hogy még a bonyolult szó sem fejezi ki. Fölfoghatatlan mennyiségű esemény történik a pillanatnak nevezett időtartam egy töredékében. Ott az események létrejötte, aztán elmúlása véletlen vagy muszáj? És akkor rájön az ember, hogy ez a kettő egy és ugyanaz. Az a véletlen, amelynek muszáj bekövetkeznie. (...)

52

F.S. Milyennek látja az emberi történelem aktuális állomását?

K.L. Szerintem az emberiség hálátlan. Az élet, amit él, még ha nem is tudja, hogy ez mi, soha nem is fogja megtudni, azt nem lehet ilyen pitiáner módon, ilyen lekezelően, mint egy rossz adottságot kezelni.

F.S. Mit ért ezen?

K.L. Az élet az szerintem számunkra, az ember számára föltétlenül egy elképesztő varázslat. És mi egy olyan nagy, monumentális, szavakkal és bármivel kifejezhetetlen egésznek vagyunk a részei, amelyikben a puszta részvételért tulajdonképpen az egyetlen őszinte és kötelező érzés a hála volna.

(Friderikusz Sándor podcast-interjúja Krasznahorkai Lászlóval, részlet)

My first love was silence.

I built myself from scratch and no one listened.

This was the best time of my life.

I used to carry the clothes to the laundry room and pray for all the fog in the world to surround me.

I’d let my thoughts catch rides with passing airplanes.

All that womanhood caught in the roof of my mouth was like honey.

I knew it would never go bad so I never said a word about it.

(Joshua Jennifer Espinoza: My first love – a verset Hunyadi Máté és Bencsik Levente zenéjére Bányai Kelemen Barna énekli az előadásban)

55

Aztán jött egy érzés. Csukott szemmel is szinte láttam lelki szemeimmel, hogy ez az érzés kézen fog és azt mondja, hogy menjek ki vele a nappaliba, ahol egyedül lehetünk. Én átadtam magam neki, és magzatpózban a szőnyegre heveredtem.

Beszív a levegő, kifúj, beszív, kifúj. Tomboltak bennem az érzések. És egyszer csak, mint egy váratlanul jött szélvihar, kicsapódott a szívcsakrám ajtaja, de akkora erővel, hogy azt hittem, kiesek a bőrömből. Egyszerre öntött el az öröm, a hála, a boldogság és minden földön túli érzés. Lelkem a béke tengerében fürdött. És ott, akkor, abban a pillanatban, mint egy kirakós játék, az életem elkeztett helyreállni, mintha egy gyertya meggyújtásával láncreakciót indítva gyúlt volna meg sok-sok apró gyertya, ami elkezte felitatni a lelkemre rakódott sötétséget. Ahogy tágult a fény, úgy nőtt a hála szívem köré. Abban a helyzetben értelmet nyert minden. Tudatomra ébredtem. Sorbaálltak előttem a kegyetlen érzések, és én szeretettel néztem rájuk, átöleltem őket.

Láttam a szüleim, ahogy szenvednek. Láttam magam, ahogy szenvedek. Láttam, hogy megfogantam. Láttam, hogy nem tervezett gyerek lettem. Láttam, hogy a szüleim miattam házasodtak össze…

Láttam, hogy el akarnak válni. Láttam, hogy ez mind miattam van, mert ha én nem vagyok, akkor ők most nincsenek ebben a helyzetben. Láttam, hogy ezt a sötét világot ezért építettem magam köré. Mert aki két ember életét is tönkreteszi, az nem érdemli meg a boldog életet… sőt magát az életet sem.

Mindezen látottakat örömkönnyekbe öltöztettem, és engedtem, hogy kiszálljanak belőlem, s megszabaduljak e nehéz tehertől. A önmagam iránt érzett szeretet motorja újra beindult…

Ott, akkor elindultam egy új, érdekes ösvényen, ami számomra eddig még ismeretlen volt. Azt az elmúlt egy-két év alatt megtanultam, hogy az ilyen szerek használata soha nem a megoldást, hanem a feladat kulcsát adják a kezembe. Hogy hajlandó vagyok-e bemenni a szobába vele, és ezeken dolgozni, az mind csak rajtam múlik.

(Forrás: https://drogriporter.hu/atoleltem-a-kegyetlen-erzeseket/)

Sigmund Freud egyszer azt mondta, hogy az álom a tudatalattihoz vezető királyi út. Ezek az anyagok talán még közvetlenebb összeköttetést jelentenek velük. Dr. Rick Doblin, a Pszichedelikus Tudományok Multidiszciplináris Szövetségének alapítója és vezetője a pszichedelikus kezelési lehetőségekkel kapcsolatos kutatások egyik élharcosa. „Van egy hártya a tudatos és a tudattalan elme között – magyarázta Doblin egy közelmúltbeli beszélgetésünk során. – Elválasztja azt, amire figyelünk, és amit mélyebb szinteken gondolunk vagy érzünk. A pszichedelikumok elmozdítják ezt a hártyát, és így sok minden felszínre kerülhet.

Mindegyik anyag másképpen fejti ki a hatását. Mindegyik összeköti az embert azokkal a részeivel, amelyeket elfojtott magában, és amelyekről nem vett tudomást, miközben felfedi előtte azt a világot, amely túl van rajta, túl van az egóján.” A szakember úgy gondolja, hogy az 1600-as évek kopernikuszi fordulatához hasonló változás zajlik. „Az egónk hajlamos azt hinni, hogy mi vagyunk az univerzum közepe – mondta. – De a pszichedelikumok ezt átírják, és a segítségükkel megláthatjuk, hogy csupán a részei vagyunk valaminek, ami sokkal, de sokkal nagyobb bármelyikünknél, és ez az egység nagyon régről származik, és nagyon soká fog tartani. Ez a tapasztalat kizökkenthet a megszokott életünkből: ha az ember nem az énje felől szemléli a világot, akkor megérezheti, milyen sok lehetőség szabadul fel rögtön, és milyen szorosan kötődik a mindenséghez.” (dr. Máté Gábor: A normalitás mítosza)

60

Plutarkhosz, a görög történetíró megörökített egy anekdotát, ami sokat elmond az élet értelméről. A történet szerint Pürrhosz, az épeiroszi uralkodó a rómaiak ellen folytatott hadjáratainak egyik szünetében megvendégelte Kineászt, a filozófust. „Ha a rómaiakat sikerül megvernünk, akkor egész Itáliát térdre kényszeríthetjük,” dicsekedett el a vacsora során Pürrhosz. „És mi lesz azután?” – kérdezett vissza a bölcs. „Aztán meghódítjuk Szicíliát,” felelte Pürrhosz. „És azután?” „Azután jön Líbia és Kartágó.” „És azután?” „Utána az egész görög világ az én uralmam alatt egyesül majd.” „És azután?” „Azután, kedves barátom,” felelte kissé ingerülten Pürrhosz, „bort ihatunk, filozófiáról vitatkozhatunk és élvezhetjük a barátságunk gyümölcseit.” Kineász erre felhúzta a szemöldökét és körbemutatott a teremben: „De hát királyom, már most is megtehetjük ezt, anélkül, hogy másoknak vagy saját magunknak további szenvedést okoznánk!”

Epikurosz számára nem létezett nagyobb gyönyör, mint a barátai meghitt körében bort iszogatni, sajtot enni és filozófiáról beszélgetni. Felismerte, hogy az ember alapvetően együttérző lény, és az élvezetek iránti önös vágya és a közösség szolgálata valójában nem zárja ki egymást, sőt, együtt járnak. Hiszen nincs nagyobb öröm, mint amikor úgy érezzük, egy értelmes közösség tagjaként közösen ismerhetjük meg és élvezhetjük ki önmagunkat, egymást és a világot. Ezért aztán a bölcs ember a közösségért, a barátaiért még igen nagy áldozatokra, szenvedésre is hajlandó, mert tudja, hogy a jutalma jóval nagyobb öröm lesz, mint a pillanatnyi élvezetek rövidtávú dopaminfröccsei.

Epikurosz ezért megpróbált egy olyan közösséget építeni maga köré, ahol az elveit a gyakorlatba is átültetheti. Athén határában egy földterületet vásárolt, amit aztán a Kertnek nevezett el. Ide vonult vissza a barátaival és tanítványaival. A korban nagy botrányt váltott ki, hogy ide nem csak szabad férfiakat, de rabszolgákat, nőket, sőt, kurtizánokat is befogadott. Aki a Kert részévé vált, egyenlő méltóságban és tiszteletben részesült. A Kert kapujában a következő felirat függött: „Idegen, itt részesülhetsz a jóban. Nálunk a gyönyör a legfőbb jó.” A Kertben élők vállalták, 62

hogy egyszerűen és mértékletesen élnek. Nem azért, mert az önmegtartóztatással akartak vezekelni valamiért, vagy megtisztulni valamitől, hanem azért, mert felismerték, hogy a mértékletesség a gyönyörök maximalizálásának egyedüli útja. Nem vetették meg a bort és a szerelmet, de legfőképpen egymás intellektusából, szeretetéből lakomáztak. Tudták, hogy az elszigetelt, a magányos egyén az, aki a legkevésbé tud úgy élni a gyönyörökkel, hogy közben ne váljon a rabjukká, míg végül már csak a szenvedés elől menekül.

(Forrás: https://drogriporter.444.hu/2019/08/21/egy_gorog_filozofus_tanitasa_a_gyonyorrol)

63

Oh no, love, you're not alone No matter what or who you've been No matter when or where you've seen All the knives seem to lacerate your brain I've had my share, now I'll help you with the pain You're not alone Just turn on with me and you're not alone Just turn on with me and you're not alone Just gimme your hands 'cause you're wonderful I said, gimme your hands 'cause you're wonderful (David Bowie: Rock ‘n’ Roll Suicide)

66

67

Impresszum

Szerkesztő: Előadásfotók: Horváth Judit Tördelés: Báthori Róbert

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 6. www.katonajozsefszinhaz.hu

© 2023.