
14 minute read
ZENÉS IRODALMI BARANGOLÁS A SZENT GYÖRGY-HEGY
KÖRÜL I.
2023. 07. 15. • SZOMBAT
Advertisement
A zene, mint ihlet forrás
17:00
Angyal Pince
Annak, hogy valaki tollat ragad, ezer és ezer oka lehet; ahogy annak is, ha valaki kinyit egy könyvet és beleveti magát valaki más gondolatainak tengerébe. Az én célom, hogy az olvasóim elmenekülhessenek egy másik világba, és igen, a legtöbb esetben magam is ezért olvasok, hiszen így ezer és ezer életbe nyerhetek betekintést! De mégis hogyan történt mindez? Mi köze a zenének az Audrey Rose Parker-sorozat megszületéséhez? - Szilágyi-Kiszler Adrienn írónő bemutatkozásaMilyen út vezetett az irodalom szeretetétől egészen a versírásig? - Erberling Judit írónő bemutatkozása. Jó hangulatú beszélgetés a zenéről és az irodalomról a NewLine Kiadó két szerzőjével.
Jambalaya Light
New Orleans Music Show
19:00
Nyári Pince
A Jambalaya hazánk első számú New Orleans-i zenét játszó zenekara. 2005-ös alakulásuk óta öt önálló lemezt jelenttettek meg, külföldi turnék keretein belül bejárták Európát, munkájukat Gundel Művészeti Díjjal jutalmazták. A zenekar egy híres és változatosan elkészíthető New Orleans-i ételről kapta a nevét, mely jól szimbolizálja azt a sokszínűséget, ami a mai napig megújuló New Orleans-i zenére jellemző. A “Jambalaya Light” formáció, a teljes felállású zenekar különleges zenei esszenciája. Önálló arculattal, egyéni repertoárral és sok újdonsággal fűszerezve. Az évtizedes múltra visszatekintő “duó szekció” ezúttal: Nemes Zoltán - ének, billentyűs hangszerek; Bellák Miklós - gitár felállásban kerül terítékre a nagyközönség számára. Igazi “Old School New Orleans” blues muzsika, a műfaj szerelmeseitől...
„Csak a derű óráit számolom”
Metrum Trio Plusz
21:00
Gilvesy Pince
Haydn muzsikájából az aranykor csendül a fülünkbe. Ez a zene törékeny, mint az élet és a boldogság, mégis rendíthetetlen és kiegyensúlyozott, mert egy még megkérdőjelezetlen rend talajában gyökerezik. Divertimentók és Zenélőóradarabok Kondor Ádám átiratában szólalnak meg. Előadók: Rákóczy Anna fuvola, Rozmán Lajos klarinét, Agárdi Eszter cselló.
A programokon való részvétel belépődíjhoz kötött, melyet TIXA oldalán lehet elővételben megvásárolni! A helyszínen nincs mód jegyvásárlásra. A belépőjegy ára tartalmazza 2023. július 15-én tartandó 3 zenés irodalmi programon való részvétel díját, a borkóstolókat pincénként, a gasztronómiai kínálókat, illetve egy gravírozott üvegpoharat.
Belépőjegy díja: 10.000 Ft/fő
ZENÉS IRODALMI BARANGOLÁS A SZENT GYÖRGY-HEGY KÖRÜL II.
2023. 07. 22. • SZOMBAT
Végtelen tizedestörtek
Juhász Róbert és Polgár Péter zenés-irodalmi estje
17:00
Hóbor Pince
„Juhász Róbert, költő szövegeiben súlyos képekkel dolgozik, hol meghitt, hol misztikus, csaknem félelmetes atmoszférában mozog.
Néhány művében a történet, másutt az alkotások vizuális ereje hordozza a mondanivalót. Polgár Péter, zeneszerző, zenész (Sziámi) elektromos gitárjátékával kiegészíti, dallamot kölcsönöz a prózaverseknek és érdekes lüktetést, ritmust ad a soroknak, ami által valami új egész keletkezik. A cím alapján akár matematikai feladványokra is gondolhatnánk, de sokkal inkább az élet körforgásának végtelenségéből próbálnak meg az előadók egy kis szeletet elénk tálalni, melyeket a gitár ízesít, és a finom bor talán könnyebben fogyaszthatóvá tesz. „
Összedrótozom
Magam
Likó Marcell és Áfra János zenés-verses estje
19:00
Szászi birtok
Likó Marcell, a Vad Fruttik dalszerző-énekese és Áfra János költő közös tematikus előadása arra koncentrál, hogyan hatnak az alkotásra, miképp lényegülnek át művészetté kellemes és rendezetlen gyerekkori élmények, szülőkhöz kapcsolódó traumák. A versek és a dalok ezúttal párhuzamos történetek lenyomatai, hiszen az apához és az anyához fűződő kapcsolat Likó dalszerzői munkásságának és Áfra költészetének egyformán meghatározó kérdésköre. Az elmélyedt figyelemre késztető esten a közismert és keveset halott dalok váltakoznak majd az improvizált hangsorok kísérte felolvasásokkal, megmutatva, hogy a zene és a költészet képes kibillenteni a hétköznapok forgatagából, és általuk mi is közelebb kerülhetünk saját megélt élményeinkhez.
Párbeszéd három hangszerre
Bacsó - Ávéd - Barcza Trió
21:00
Horváth Pince
Bacsó Kristóf és Ávéd János a magyar jazz színtér középgenerációjának meghatározó szaxofon-művészei. Mindketten saját útjukat járják, ám együtt olyan ismert formációkban dolgoztak együtt az elmúlt években, mint a Modern Art Orchestra, Baló Istán Quintetje vagy Gadó Gábor együttese. Zenei irányultságuk közös gyökerekből táplálkozik, melyben ugyanúgy megtalálható a jazz tradíció tisztelete, mint az európai klasszikus és kortárs zene iránti rajongás és elmélyülés. A Balaton-felvidék iránti kötődésük és a Szent György-hegy kisugárzása egy különleges zenei beszélgetésre inspirálja őket ezen az estén, melyben számos improvizatív elem mellett helyet kapnak a gondosan kimunkált kompozíciók is. Partnerük ebben a zenei diskurzusban hazánk egyik legsokoldalúbb és legfoglalkoztatottabb nagybőgőse - Barcza-Horváth Józseflesz. Repertoárjukon a jazz irodalom feldolgozásai mellett saját kompozíciók is szerepelnek.
A programokon való részvétel belépődíjhoz kötött, melyet TIXA oldalán lehet elővételben megvásárolni! A helyszínen nincs mód jegyvásárlásra. A belépőjegy ára tartalmazza 2023. július 29-én tartandó 3 zenés irodalmi programon való részvétel díját, a borkóstolókat pincénként, a gasztronómiai kínálókat, illetve egy gravírozott üvegpoharat.
Belépőjegy díja: 10.000 Ft/fő
ZENÉS IRODALMI BARANGOLÁS A SZENT GYÖRGY-HEGY KÖRÜL III.
2023. 07. 29. • SZOMBAT
Duo VoCellino
Rohmann Ditta gordonkaművész és Szirtes Edina Mókus hegedűművész kamaraformàciója
17:00
Bencze Borbirtok
Utazás a klasszikus zene világából indulva, a népzenei feldolgozásokon át, versek énekléséig modern kompozíciók megfogalmazásáig nem kihagyva az improvizáció varázslatát sem. Ezt a hangversenyt az előadók kíváncsisága ihlette ahogy határtalanul járhatunk a műfajok között s egyetlen ami biztos a hangszer és az énekhang. A műsoron saját darabok mellett népzenei ihletettségű darabok szerepelnek gordonka-hegedű duóra.
Befogad S Kitasz T A Vil G
Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje
19:00
Hóbor Pince
Huzella Péter a régi Kaláka együttes Villon-lemezén megjelent dalait és új szerzeményeit énekli, Mácsai Pál pedig nem csak mondja, játssza, éli a verseket, hanem énekel és gitározik is. Igazi különlegesség, izgalmas kaland Villon mindig érvényes, örök emberi szövegeit hallani közel félévezredes távolból, az új, a harmadik évezredben. A dallamanyagról tudni kell, hogy egyrészt a Kaláka, másrészt régi breton dallamok, illetve saját szerzemények felhasználásával állította össze Mácsai Pál és Huzella Péter az est anyagát.
Yesterday zenekar akusztik koncertje
21:00
Varga Pince
A Yesterday zenekar az immár 14 éve működő Új
Idők rockzenekar tagjaiból alakult 2017-ben és azóta számos helyen mutatkozott be a klasszikus 4 fős rock (blues-rock), illetve a 3 fős akusztikus felállásban. A fiúk szívesen vállalnak közreműködést rendezvényeken, akár néhány dal megszólaltatásával, vagy háttérzene biztosításával, de az önálló koncertek és az utcazenélés is működésük részét képezi. A Yesterday akusztik zenekarnál a saját dalok mellett nagyobb arányban kapnak szerepet ismert külföldi slágerek, több más mellett játszanak dalt a Beatles-től, Bob Dylan-től, az Animals-től, de más külföldi, illetve hazai zenekarok dalaiból is repertoárra tűztek néhányat. .
A programokon való részvétel belépődíjhoz kötött, melyet TIXA oldalán lehet elővételben megvásárolni! A helyszínen nincs mód jegyvásárlásra. A belépőjegy ára tartalmazza 2023. július 29-én tartandó 3 zenés irodalmi programon való részvétel díját, a borkóstolókat pincénként, a gasztronómiai kínálókat, illetve egy gravírozott üvegpoharat.
Belépőjegy díja: 10.000 Ft/fő
ÉRDI TAMÁS ZONGORAESTJE a Balaton panorámájának
Lel S Ben
Chopin: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22
Chopin: Négy mazurka, op. 24
Schumann: Karnevál, op. 9
2023. 07. 30. • 18:00
Lengyel Kápolna
Érdi Tamás egy hibás inkubátor következtében vesztette el a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek. Tanára, Becht Erika egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával „láthatóvá” teszi számára a kottát.
A Prima Primissima és Liszt-díjas zongoraművész 17 évesen Moszkvában megnyerte a Louis Braille Zongoraversenyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után a torontói Királyi Zenei Konzervatóriumban Leon Fleisher növendékeként szerzett művészdiplomát. Koncertjeit a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Center hallgatóságával együtt immár 28 ország publikuma élvezte.
Magyarországra való hazatérése óta Mozart, Chopin, Schubert, Liszt, Bartók és Beethoven lemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg, fő mentorai pedig Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak, akikkel tucatnyi nagy sikerű koncertet adott. Kocsis Zoltán 2010-ben így nyilatkozott: „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek... az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges.
Azt merném mondani, hogy Chopin-i mértékkel lehetne ezt a képességet mérni...”. Érdi Tamás álmodta meg, azt a sikeres szabadtéri klasszikus zenei fesztivált, amely nyolcadik éve nyaranta kerül megrendezésre KLASSZ a pARTon! címmel, ahol esténként világhírű muzsikusok koncertjeit élvezheti a minőségi zenére vágyó közönség.
A programot egy szabadtéri kiállítás előzi meg.
A programon való részvétel INGYENES.
Orgon K Jszak Ja
2023. 08. 05. • 20:00
Hegymagas templom
Augusztus 5-én 20 órakor orgonakoncertre hívja a zenebarátokat a hegymagasi katolikus templom. A nyáresti koncert hallgatóinak neves orgonaművészek szólaltatják meg a műemlék Angster-orgonát. Az üdítően hűvös templomban a legszebb és legismertebb zeneművek kínálnak felfrissülést, többek között. A program csatlakozik az Orgonák Éjszakája programsorozathoz. A programon való részvétel INGYENES.
Kiállítás a Balaton festőjének, Egry József alkotásaiból
2023. 06. 30. • 18:00
Szent József Közösségi Ház
Kiállítást megnyitja: Baranyai Zoltánné, a badacsonytomaji SZÍN-VONAL AMI igazgatója
A kiállítás megtekinthető: 2023. július 21-ig hétköznap 14 és 18, hétvégén 10 és 18 óra között. A programon való részvétel INGYENES!
Sz Rnyek S Sell K
A balatoni kacsavész
2023. 07. 09. • 11:00
Zöld Hullám Strandfürdő
Lehetséges, hogy egy tündér megbetegszik?
Hogy egy egész tó gyengélkedik? Hogy a kacsák kétségbeesnek? Mit keresnek sellők a Balatonban? És hogy kerül oda egy óriáspolip?
Akárhogy is van, Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke segít, ahol csak tud. De főleg, ahol akar. És ha segítségért kiált a tó, a nád, a sás népe, ő azonnal ott terem, nem kell kétszer kérni. De elolvasni, hogy mit művel, többször is érdemes. Jeney Zoltán mesekönyvének fókuszában a környezetvédelem, természeti kincseink védelmének fontossága áll. A Szörnyek és sellők Baranyai B. András rajzaival a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány, valamint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program közös projektjének keretében született meg és a Lampion kiadó gondozásában látott napvilágot. A Szörnyek és sellők projekt végállomása a meséből készülő színdarab megalkotása, mely Balatonedericsre is ellátogat. A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
Ugorj be hozzánk
improvizációs játék
2023. 07. 13. • 18:00
Zöld Hullám Strandfürdő
Ha szeret(t)ed a Beugró című műsort, akkor az Ugorj be Most is tetszeni fog, hiszen kis csapatunk azt a műsort alakította át, de maradt a tökéletes recept, amely garantálja az önfeledt nevetést, szórakozást.
A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
Legyél a Cimborám versben, dalban és táncban!
interaktív vers- és mesekoncert 2023. 07. 16. • 16:00
Zöld Hullám Strandfürdő
A Cimbora Együttes az interaktív vers- és mesekoncertek úttörője Magyarországon. Tizenöt éve mai magyar költők verseiből muzsikálják ki a dallamot határon innen és túl. Az együttes célja, hogy a költészet, zene és tánc(mozgás) hármas egységével megszerettesse a gyerekekkel a művészeteket, és ráébressze őket az anyanyelv gazdagságára, illetve az igényes élőzene erejére. A koncerteken a legfontosabb az együtt muzsikálás öröme és a közösségi élmény, a felfedezés, hogy a művészetek segítségével is lehet barátkozni, cimborálni. A formáció elsősorban mai magyar költők verseiből építkezik, de Arany János és Petőfi Sándor örök klasszikusai is szerepelnek repertoáron. A muzsika elsősorban a „könnyűzene”, főként a jazz és a népzene elemeire épít, és teremt önálló világot. A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
MIDSUMMER HORN QUARTET koncertje
Klassz a pARTon! fesztivál
2023. 07. 16. • 18:00
Zöld Hullám Strandfürdő
A Budapesten frissen megalakult Midsummer Horn Quartet első hangversenyét adja a Klaszsz a pARTon! fesztiválon. A fellépők fiatal művészek, akik aktív szereplői a budapesti zenei életnek. Barátságuk a közös koncertezésekből ered – az itt szerzett tapasztalatuk és szakmai igényességük mára együttessé kovácsolta őket. Fellépésükön a zenetörténet kiemelkedő korszakait mutatják be, miközben a kürt csodálatos sokoldalúságát és a hangszer iránti szeretetüket bizonyítják. Koncertjükön többek között Bach, Wagner és Bizet népszerű témáit is megszólaltatják, melyeket hallva a közönség minden bizonnyal sok ismerős és szeretett dallamra lel majd.
A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
Képzőművészet a parton!
Szabadtéri kiállítás Egry József alkotásaiból 2023. 07. 22-23. • 11:00
Zöld Hullám Strandfürdő
Kiállítást megnyitja: Baranyai Zoltánné, a badacsonytomaji SZÍN-VONAL AMI igazgatója
A kiállítás megtekinthető: 2023. július 22-én és 23-án a strandon, 10 órától 18 óráig.
A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
Álljunk meg egy novellára!
Irodalmi est Jánoki-Kis Viktória íróval 2023. 07. 29. • 17:00
Zöld Hullám Strandfürdő
Vendégek: Jánoki-Kis Viktória, Zsiga Henrik
A novella est keretében az előzetesen kiírt pályaművek értékelése történik, és természetesen a legjobbak felolvasása. Jánoki Kis Viktória iró, novellista, Móricz-ösztöndíjas. A kellemes irodalmi est keretében a novellaírás rejtelmeiről, buktatóiról is szó lesz, ha valaki esetleg írásra adja a feét itt elsajátíthatja a legalapvetőbb szabályokat. A pályázat keretében Balatonedericcsel kapcsolatos novella beküldését várjuk, pontos kiírás a későbbiekben várható. A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
Roby Lakatos és a Még Egy Kört!
Gypsy Jazz Band
2023. 08. 05. • 18:00
Bazaltina Panzió
„Még egy kört!” – szólt oda a pincérnek a múlt század első felében egy már kellően vidám és a többi látogatónál némiképp tehetősebb vendég valamikor, egy francia kiskocsmában. A sarokban gypsy-jazz muzsika szólt, a hely tele volt, és a vendégsereg nemigen akart hazamenni… A Gypsy jazz (más néven cigány swing vagy hot club jazz) egy olyan jazz stílus, amelyet a roma gitáros Jean „Django” Reinhardt fejlesztett ki Párizsban az 1930-as években. A szving fő hangszere a gitár. Ritkán találkozni lehet szóló- és duó előadókkal is, de az általánosan bevett zenekari felállás legalább a trió, amely szólógitárból és két ritmusgitárból áll. A trió természetesen tovább bővülhet újabb gitárokkal, esetleg más hangszerekkel, hagyományosan hegedűvel, zongorával vagy nagybőgővel. E műfaj hazai jeles képviselője a „Még egy kört!” Gypsy Jazz Band. Roby Lakatos világhírű hegedűművésszel született meg e formáció, kiegészülve Roby zenésztársaival és egy csodás hangú énekesnővel, Roby lányával, Myriam Lakatossal.
A programon való részvétel belépődíjhoz kötött, melyet TIXA oldalán lehet elővételben megvásárolni! A helyszínen nincs mód jegyvásárlásra.
Belépőjegy díja: 10.000 Ft/fő
Zenés irodalmi estek
2023. 08. 11. • 18:00
Effenpergel Családi Pincészet
Irodalom, zene kis borral kísérve: Az Effenpergel Családi Pincészet teraszán megszólal a költő, megszólalnak a hangszerek.
A programokon való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött! Maximális létszám 30 fő. Regisztrálni a 06-70/320-2148-as telefonszámon vagy a ederics2023@gmail.com címen lehet.
Zenés irodalmi estek
2023. 08. 12. • 18:00
Szabó Pince és Vendégház
Irodalom, zene kis borral kísérve: A Szabó Pince teraszán megszólal a költő, megszólalnak a hangszerek.
A programokon való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött! Maximális létszám 30 fő. Regisztrálni a 06-70/320-2148-as telefonszámon vagy a ederics2023@gmail.com címen lehet.
B R Ndmese
2023. 08. 19. • 14:00
Művelődési Ház és Könyvtár
Interaktív színházi élmény, mely során egyetlen bőröndből egyetlen színész varázsol elő egy klasszikus német mesét a gyerekek segítségével. A programon való részvétel INGYENES!
Egy Este Marlene Dietrichhel
2023. 08. 19. • 14:00
Zöld Hullám Strandfürdő
Marlene Dietrich életét naplórészletekben és elsősorban dalokban felidéző zenés est egy színésznő és egy zongorista közreműködésével.
Közreműködik: Frank Ildikó (ének), Lozsányi Tamás (zongora)
A program nyelve: német.
A program a strandon tartózkodók számára INGYENES!
KREATÍV & INTERAKTÍV
Foglalkoz Sok
Zöld Hullám Strandfürdő
Élményfestő workshop az UzsART
Művésztelep alkotóival
2023. 07. 22-23. • 10:00 - 17:00
Üvegmandala festő workshop
2023. 08. 05. • 10:00 - 17:00
A workshop programokon való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött! Maximális létszám 30 fő. Regisztrálni a 06-70/320-2148-as telefonszámon vagy a ederics2023@gmail.com címen lehet.
Keresztutak
Baranyai Ferenc grafikusművész kiállítása
2023. 07. 17. • 17:00 uzsART Galéria
Baranyai Ferenc grafikusművész a hazai klaszszikus, tradicionális grafika képviselője. Önképzéssel fejlesztette szakmai tudását, aktív résztvevője és alapító tagja volt az 1983-ban megalakult Ajkai Grafikai Műhelynek, mely mára fogalommá vált a kortárs magyar grafikusművészetben. Magas technikai felkészültségű, előszeretettel készít mezzotintot, akvatintát, maratásos eljárásokat, rézkarcokat. Kisérletező, aki az uzsArt tagjaként továbbra is keresi az újabb kifejezési formákat. A Koscsó László grafikusművész által vezetett uzsArt szakmai programja, az absztrakt képi világ megteremtése újabb megoldások megtalálására késztetik. A kiállításon a művész sokszínű világa, magas szakmai tudása jelenik meg és tárul az érdeklődő kiállításlátogató közönség elé.
A kiállítást megnyitja: Sinkó István képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke. A kiállítás megtekinthető július 27-ig. A programon való részvétel INGYENES!
UzsART Képzőművészeti Symposium 2023
2023. 07. 18. • 10:00
Kultúrház, Nagyterem
Egyfajta szellemi műhely létrehozása a cél Uzsán, kurzusok, szakmai előadások, kerekasztal beszélgetések, információcserék, melynek az UzsART Képzőművészeti Symposium nyújt lehetőséget. A program szakmai szervezője: Koscsó László festőművész, uzsArt kurátora.
A program vezetője: dr. Lieber Erzsébet DLA, képzőművész, a Rippl-Rónai Művészeti Intézet docense, Kaposvár
A programon való részvétel INGYENES, azonban regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni a koscso@gmail.com email címen és a 06-20/911-4330 telefonszámon lehet.
UzsART Képzőművészeti Alkotóműhely
Nyitott műterem program
2023. 07. 21. • 2023. 07. 25.
10:00 - 17:00 uzsART Galéria alkotóhelyei
A helyi érdeklődők betekintést nyerhetnek az alkotói folyamatokba, Gyerekek megismertetése festészeti anyagokkal, eszközökkel, technikákkal. A programon való részvétel INGYENES.
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
zenés mesejáték egy részben
2023. 07. 21. • 18:00
Kultúrház
A Szultán szereti a meséket. De azért nem mindegyiket! Egy kíváncsi török leány rá akarja venni a palota tömlöcéből frissen szabadult öregembert, hogy mondja el, milyen históriával bőszítette fel a császárt. Ha Ti is hallani akarjátok a mesés Kelet tiltott történetét, kérjétek meg az öreget! Ha sikerül szóra bírnunk, együtt szoríthatunk a Kiskakasnak, hogy visszaszerezze a gyémánt fél krajcárját, s általa kinevethetjük a tohonya janicsárokat és végül talán megbűnhődik a kapzsi uralkodó is...
A tanulságos népmeséből színre vitt, országos sikerű produkciót a budapesti Görbe Tükör Színház varázsolja színpadra hatásos interaktivitással, sok-sok zenével, humorral, ötletes és látványos formában - többek között az isztambuli misztikus császári palota megelevenítésével. A programon való részvétel INGYENES.
ZANZIBÁR koncert
2023. 07. 22. • 19:00
Kultúrház udvara
Kilencven perc a Zanzibar zenekar legsikeresebb dalaiból. A Zanzibár a 2000-es évek egyik meghatározó magyar zenekara volt, slágereiket kicsik és nagyok egyaránt imádták. Olyan dalokat köszönhetünk nekik, mint a Szerelemről szó sem volt, a Nem vagyok tökéletes vagy a Szólj már. Húsz év után a zenekar is megújulva tért vissza. Míg korábbi dalaik egytől egyig bulislágerek voltak, legújabb, Eltévedtél című szerzeményükkel egy komolyabb, érettebb arcukat kívánják megmutatni. A programon való részvétel INGYENES.
UzsART Alkotóműhely 2023 zárókiállítása
2023. 07. 28. • 16:00 uzsART Galéria
UzsART Alkotóműhely 2023. évi zárókiállításának ünnepélyes megnyitója.
A kiállítást megnyitja: Sinkó István képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke.
A kiállítás megtekinthető: egész évben hétfőtől- péntekig reggel 8-tól 15-óráig, illetve előzetes egyeztetés esetén.
A programon való részvétel INGYENES!
Romkoncert és Piknik
2023. 07. 29. • 14:00
Gyülekező a Kultúrház udvarán Tanösvénybejárással egybekötött piknik egy kis zenével megfűszerezve. A programon való részvétel INGYENES.
Szállj fel, szabad madár!
részletek az István, a király rockoperából 2023. 08. 20. • 17:00
Kultúrház udvara
Szállj fel, szabad madár! címmel a Szörényi-Bródy: István, a király rockopera részletei hangzanak el 60 percben. Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, melynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján, 1981-ben. Első bemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten. A Tapolcai Musical Színpad e feldolgozást az Erdély Tusnádfürdőn is bemutatta, s több hazai és nemzetközi sikert is aratott vele. A társulat 23 éve tartja műsoron e programját, s ezúttal 5 szólista előadásában hangzanak el a részletek. A programon való részvétel INGYENES.
Szűcs Judith koncert
2023. 08. 26. • 19:30
Kultúrház udvara
A programon való részvétel INGYENES.
2022-ben felavattuk, 2023-ban hagyományt teremtünk! Új rendezvényhelyszín páratlan kilátással és különleges akusztikával - Ez Haláp-hegy! Ahol a korábbi bánya által kialakított kráterben idén nyáron a zene veszi át a főszerepet! Várunk mindenkit ezen a különleges helyszínen két programmal is!
ZENE A KRÁTERBEN I.
2023. 06. 10. • SZOMBAT
Haláp-hegy
Az idén is a kráterben kezdjük a nyarat, hiszen június elején újra megtöltjük zenével a Haláp-hegyet! Első ízben a MAGNA CUM LAUDE muzsikál a hegytetőn számos más zenekarral együtt.
L Zas Hajnalok
Egy Rockzen Sz Eml K Re
Smash&Blues zenekar
A Smash&Blues amatőr 40+-os zenekar hat éve alakult. A stílus, amiben mozognak a Blues, Rock és Bluesrock. Főleg magyar zenekaroktól játszanak ismert dalokat, de van számos saját számunk is már. Különböző kisebb rendezvényeken és kisebb fesztiválon szoktak fellépni. A zene szeretete és az együtt muzsikálás öröme tartja össze a zenekart.
Novelzone
A Novelzone zenekar 2019 tavaszán alakult. Stílusát tekintve az együttes fő irányvonala a rock, de ötvöz különböző zenei irányzatokat (funky, blues, stb.), így elég sokszínű dalokban lehet részünk, ha belehallgatunk a múlt év tavaszán megjelent Végtelen térben című lemezünkbe. Ennek az egyik legfigyelemreméltóbb eredménye az, hogy a Rockinform a 2022-es legjobb magyar albumok közé beválasztotta a zenekart.
Magna Cum Laude
A Magna Cum Laude rengeteg nagylemez, számos klip és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből, hogy a nagyszínpadok kiemelt attrakciója legyen. Lesták Marci billentyűssel és Török Máté dobossal kiegészülve a zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok előadója és a ház oldalát is valóban kirúgó fiatalos, lendületes közönségkedvenc bulibanda. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Főnököm, Pálinka dal, Vidéki sanzon, Köszönet, vagy a Holnap reggel, hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül. A koncerten a legnagyobb slágerek mellett igazi unikumként a ritkán játszott dalok is felcsendülnek, így a legnagyobb rajongóknak is bőven tartogat meglepetéseket az este.
A rendezvény 16 éves kor felett belépődíj ellenében látogatható. Online jegyek megvásárolhatók a TIXA oldalán (www.tixa.hu)
Early Bird jegy (első 200 db) 3.500 Ft/jegy • Elővételben 4.000 Ft/jegy
Nyomtatott jegyek megvásárolhatók:
Tourinform Badacsony, Tourinform Tapolca, Művelődési Ház, Zalahaláp Jegyértékesítés a rendezvény helyszínén 5.000 Ft/jegy áron kizárólag KÉSZPÉNZES fizetéssel.