Dombóvár és Körzete Szuperinfó 2022. 40.

Page 1

DOMBÓVÁR ÉS KÖRZETE 2022. október 6., XXXII/40.

Házi készítésű, túrós sütemények versenye Dombóváron

A Dombóvári Értéktár Bizottság Rákóczi János születésének 125 éves évfordulója alkalmából házi készítésű, túrót tartalmazó süteményver senyt hirdetett.

A Gábor Sándor aranykoszorús mestercukrász ból, Gábor Sándorné cukrászból, Szép Tibor sza kácsból és Horváth Józsefné önkormányzati kép viselőből álló négyfős zsűri bírálta az elkészített finomságokat, külalak, állag és íz alapján.

A zsűri döntése alapján Mészöly Sára vihette ha za az első helyért járó, Fodor Ákos festő készítette LEK-VÁROS című pasztell rajzot.

Második helyen végzett Bischof Lászlóné, aján déka a dunaföldvári Tóth Cukrászda Rákóczi em léktortája.

Verbóczki Kitti tortakölteménye a harmadik he lyen végzett, Gábor Sándortól vehetett át csokis ajándékcsomagot.

A sütiversenyen különdíjban részesült Kiss Miklós né és Dörnyei Szilárd. Az első különdíjas a Boda-Tevesz Pincészet 2022. év Az év fehérbora címmel kitüntetett borát, a második különdíjas Kovács János 2022. év Az év vörösbora címmel kitüntetett borát vehette át az Éles Simon Kertbarát Egyesület Dombóvár felajánlásából.

A díjakat Kerényi Zsolt alpolgámester adta át.

A rendezvény része volt Gábor Sándor interak tív előadása Tisztelgés Rákóczi munkássága előtt címmel, a résztvevők pedig „Rákóczi fantázia” süteményt kóstolhattak. Forrás: Városunk Dombóvár

 2022. október 6. Adj vért és ments meg 3 életet! KI JELENTKEZHET VÉRADÁSRA? • aki betöltötte a 18. életévét, de még nincs 60 éves • testsúlya meghaladja az 50 kg-ot • egészségesnek érzi magát. Kérjük, személyi igazolványát, TAJ- és lakcímkártyáját hozza magával! Dombóvári Véradó: Kórház rendelőintézet földszint, minden kedden és csütörtökön 8-15 óráigÉletmód
2022. október 6.

Aranyeső az I. Masters Feeder Horgász Világbajnokságon

Spanyolországban, Merida város mellett, a Guadiana-folyó felduzzasztott szakaszán első alkalommal került megrendezésre a Masters Feeder Horgász Világbajnokság, amely szep tember 25-én, vasárnap ért véget.

Az aktuális Masters Feeder ranglista alapján a négy fős magyar csapat Erdei Attila, Ambrus Tibor, Papp József és Horváth Gyula Gábor összeállításban kép viselte Magyarországot a versenyen. A csapat kapitá nya Szénási Béla, másodkapitány Bakó Péter, segítők Lőrincz Dénes és Kocsis László voltak.

A magyar válogatott csapat gyönyörű horgászattal világbajnok lett az I. Masters Feeder Horgász Világ bajnokságon.

Az egyéni versenyben szintén kiemelkedő sikerek ről lehet beszámolni. A dobogón egy dombóvári ver senyző is állhatott: Papp József bronzérmes lett.

 2022. október 6.
2022. október 6. Apróhirdetése megjelenik az interneten is a http://dombovar.szuperinfo.hu és kérésre a www.infodombovar.hu oldalakon. A legfrissebb hirdetésekről már egy nappal a nyomtatott megjelenés előtt értesülhet, ha lájkolja a Dombóvári Szuperinfó oldalát a Facebook-on!Állásbörze C, E kategóriás jogosítvánnyal és GKI kártyával rendelkező gépjárművezetőket keresünk hosszú távú folyamatos munkára. Tel.: 06-20/240-0911 Biró Trans Plusz Kft.

Apróhirdetés

Ingatlan

Dombóváron 4 szoba, konyhás, 2 fürdőszobás, központi fűtéses családi ház dupla garázzsal eladó. Irányár: 16,5 MFt. Tel.: 06 20/222 9669

Mágocson 3 szobás, szigetelt családi ház gáz és vegyes közpon ti fűtéssel, ipari árammal, garáz zsal, melléképületekkel, gazdálko dásra alkalmas telken eladó. Érd.: 06 30/853 4450

Csikóstőttősön 2 szobás, köz ponti fűtéses családi ház nagy telek kel eladó. Tel.: 06 20/261 0795, 06 20/471 9066

K I adó

Dombóvár belvárosban 40 m2 es, 1 szobás lakás kiadó. Érd.: 06 70/219 6567

Családi házban szoba, kony ha, fürdőszoba, hőtárolós kályhá val fűthető, egyedülálló egy személy részére kiadó. Kaució szükséges. Érd.: 06 30/2043 621

Áll Á s

Az Euroautó Hungary Kft. nagy berki telephelyére munkatársat keres autóbontásra. Jelentkezni fényké pes önéletrajzzal: berkibonto@gmail. com vagy 06 30/377 7851.

Mozgóboltra B kat. jogosítvány nyal rendelkező munkatársat kere sek. Hölgyek jelentkezését is várom. Tel.: 06 20/803 5894, Buzas Tibor e.v.

J Á rmű

Készpénzért autóját, teherautó ját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36 70/669 7777

s zolg Á ltat Á s

Lomtalanítás padlástól pin céig. Precíz, gyors munkát vég zünk. Hívjanak bizalommal! 06 30/366 7652

Ács munkák, tetőfedés, bádogos

Hirdetése megjelenik az interneten is a http://dombovar.szuperinfo.hu és kérésre a www.infodombovar.hu oldala kon. A legfrissebb hirdetésekről már egy nappal a nyomtatott megjelenés előtt értesülhet, ha lájkolja a Dombóvári Szuperinfó oldalát a Facebook-on!

Nyílászárók, Redőnyök, Szúnyoghálók októberben 30 50% os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 06 70 676 7722

Ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, tetőjavítást, ereszcsator názást, cserepes lemezelést, szél deszkázást, tetőáthajtást, laposte tő szigetelést, egyéb kisebb javítá sokat vállalok. 06 20 977 2731.

RENDŐRSÉGI HÍR

Letartóztatásban a dombóvári zsaroló páros

A Dombóváron elfogott 21 éves férfi és 22 éves nő hoszszabb ideje telefonon zaklatta a nő egyik régi ismerősét, védelmi pénz fejében félmillió forintot követeltek tőle.

Egy külföldön élő nő tett feljelentést 2022. szeptember 19- én a rendőr ségen, mivel Dombóváron élő idős rokonát hosszabb ideje ismeretlenek hívogatják telefonján. Mint elmondta, védelem fejében 500.000 forintot követelnek a telefonálók, és megfenyegették, ha nem fizet, bántani fog ják. A férfi a fenyegetések miatt nem is szívesen megy sehová, fél, hogy zsarolói beváltják az ígéretüket.

Burkolást vállalok Dombóvár és 80 km es körzetében, gyors, precíz kivitelezéssel, megfizethe tő áron, számlaképesen. Felmérés ingyenes. Tel.: 06 30/572 9286; E mail: komives.andras190@ gmail.com

A Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozói azonnal megkezdték az ügyben az adatgyűjtést, mely során a gyanú egy helyi párosra terelődött. Még a feljelentés napján elfogták a zsarolás kísérletével összefüggésbe hozható férfit és párját, akik nem voltak ismeretlenek a hatóság előtt. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Szekszárdi Járásbíróság 2022. szeptember 22-én letartóztatta a gya núsítottakat. Az eljárást a továbbiakban a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény egytől öt évig terjedő sza badságvesztéssel büntetendő.

Korszerűsítik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást Dombóváron

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással össze függő rendelet módosításáról is tárgyalt Dombóvár városvezetése, amely szolgáltatás az idősek ellátá sában tölt be fontos szerepet. A házi segítségnyúj tásban alkalmazott készülékek cseréje időszerűvé vált, az új segélyhívó készülék már alkalmas a két irányú kommunikációra. A korszerűsítésnek kö szönhetően gyorsabban és hatékonyabban tudnak azonnali ellátást, több esetben életmentő beavat kozást eszközölni a szakemberek. A változásokkal kapcsolatos tájékoztatót az érintettek meg fogják kapni, a testület döntése értelmében a szo ciálisan rászorulók támogatást igényelhetnek a készülék térítési díjának kifizetésére. Szükség szerint az ellátottak körének bővítésére is van lehetőség. Forrás: Városunk Dombóvár

Nemzeti vágta 2022

A Kincsem plusz fogatvágta döntőjében négyen álltak rajthoz, az első helyezést Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa érte el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.

MTI/Kovács Anikó

 2022. október 6.
munkák, veszélyes fakivágás. Tel.: 06 20/399 1067 Pohner Artúr
Fotó:

Tetőfedő, bádogos, ács mun kát vállalok azonnali kezdéssel. Cserepes lemezből, cserépből, zsin delyből, lapostető szigetelés. +36 70/272 4907

Ács, tetőfedő, bádogos mun kát vállalunk. Palatetők felújítá sa, új tetők, teraszok, garázsok építése. Ingyenes felmérés. +36 70/235 6468

Ácsmunkát, cserepeslemeze lést, bádogosmunkát, tetőáthaj tást, SOS tetőjavítást, verébdesz kázást, ereszcsatornázást, komp lett tetők készítését A Z ig, anyag beszerzéssel vállalom. Kedvezmény 15% 2022. október 31 ig. 06 30 294 3008.

Vállalunk kőműves, festő mun kát, gipszkartonozást, bádogo zást, térkövezést, burkolást, hida kat, kocsibejárókat, gépi földmun kát, tereprendezést, alapásást, mindenféle földmunkát. Kérjen ingyenes árajánlatot! Tel.: 06 20/2799 092

Vegyes

Szemeskukorica, búza, árpa, napraforgó eladó. Tel.: 06 30/270 5151, 06 30/556 0995

220 literes, energiatakarékos fagyasztóláda, 3/4 es női kerékpár és vas nyúlólak eladók Dombóváron. Érd.: 06 30/602 4874

Dió héjasan eladó, 1 zsák 5 kg, 7.000 Ft/zsák. Tel.: 06 20/9475 971

Lampart barna parapetes gáz konvektor /gázpalackkal is műkö dik/, Koala fehér parapetes, tűzzo máncos gázkonvektor, fehér bejára ti ajtó /fa, 205x94 cm/, hevederzáras eladó. 06 20/437 9624

Jó állapotú 600 as szalagfű rész 2,2 es villanymotorral eladó Vásárosdombón. Tel.: 06 30/301 6366 250 l-es műanyag szüretelőkád csappal együtt, 2 db 60 l es üveg ballon műanyag kosárban eladó. Tel.: 06 30/602 4874

Tetőfedő, bádogos, ácsmun kát, kúpkikenést, széldeszkázást, cserepes lemezelést, trapézleme zelést, ereszcsatornázást, tetőjaví tást, cseréplécezést, tetőtéri hőszi getelést anyagbeszerzéssel vállalok. Kiszállás ingyenes. 06 30 749 5485, 06 70 257 8945.

Állat

4 db 8 hetes, fajtatiszta, szálkás szőrű tacskó kan keresi gazdáját. Tel.: 06 30/653 9937.

kg-os süldők eladók. Érd.: 06 30/345

Malacok eladók.

Ácsmunkát, tetőjavítást, tető fedést, bádogosmunkát, cserepes lemezelést, ereszcsatornázást, szél deszkázást, tetőáthajtást, laposte tő szigetelést, kúpkikenést, egyéb javításokat vállalok. Országosan kiszállás ingyenes. Kedvezmény 15% 2022. október 31 ig. 06 20 225 6401.

oK

30/447

Megvásárolok öreg dunyhákat, párnákat, régi bútorokat, fateknő ket és mindenféle hagyatékot. 06 70/616 5843

Kerese K

Palackot vásárolok (PB, ipari gáz). Tel.: 06 20/9275 689.

r ég I ség

Magas áron vásárolok régi búto rokat, festményeket, faliórákat, por celánokat, hagyatékot. 74/435 209. Régi dunnákat, párnákat, régi bútorokat, mindenféle hagyaté kot, lim lomot vásárolok. Tel.: 06 30/947 4720

Gurtni csere, új redőny készíté se, faredőny javítás hétvégén is, gyors precíz munka. 06 30/900

Lovári (cigány) nyelvoktatás. Középfokú nyelvvizsgára felkészí tés. ONLINE is. Emeltszintű érett ségi is tehető belőle, ami beszámít a felsőoktatási felvételi pontok hoz! raffaelistvan@gmail.com, 06 20/277 6676

m ezőgazdas

g

Döbröközön és 20 km es körze tében földet bérelnék hosszú távra ill. vásárolnék családi gazdaságunk területének bővítéséhez.

ha megtisztel bizalmával!

családi gazdaság.

e

Termőföldet, szántót bérelnék magas áron.

2022. október 6.
8159, 06 70/227 6273 www.dombovariszuper.infoOnline hirdetésfeladás
40
8306
Tel.: 06
0089
tat Á s
Á
Köszönjük,
Bóna Hegedűs
Tel.: 06 30/872 5301,
mail: balintbona01@ gmail.com
Tel.: 06 30/331 9181
 2022. október 6.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Dombóvár és Körzete Szuperinfó 2022. 40. by kapcsolat - Issuu