Szent Ignác farmerban – interjú Vizy Mártonnal és Tóth Dávid Ágostonnal

Szent Ignác farmerban

A nyáron zárult Szent Ignác-év hazai csúcspontja volt a jezsuita rendalapítóról szóló magyar musical bemutatója az Erkel Színházban, a miskolci Fényi Gyula jezsuita gimnázium Magis kórusának előadásában. Hogyan élték meg az Ignác, a lelkek lovagja című darab sikerét, milyen ajándékokat kaptak az alkotás során, és mik a további terveik? Interjú VIZY MÁRTON zeneszerzővel és TÓTH DÁVID ÁGOSTON szövegíróval.

– Amatőr színjátszók és énekesek, minimális díszlet. Mégis, 21 teltházas előadás. Szerintetek mi a siker titka?

– Tóth Dávid Ágoston: Egyrészt a diákok lelkesedése. Találkozásuk az eddig a múlt homályában élő alapító atyával vulkánként robbant! Felejthetetlen volt a lelkesedésük. Másrészt a nagyon is jezsuita szellemű együttműködés a színpadi tapasztalattal egyaránt rendelkező alkotók és a színre vivők között. Külön ki szeretném emelni Kajtor Domonkos SJ szerepét – az egész projekt motorja volt. – Vizy Márton: A művészet kortól és nemtől függetlenül hat, ha van tartalom és van forma; a motiváció pedig átsüt minden darabon. Nincs az a profi előadás, ami pótolhatná, hogy az alkotók, előadók a lelküket adják bele. Ebben a produkcióban maximálisan ott volt mindenkié.

Hargitai Katalin

A szerző a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíróképzésének hallgatója

– Mi zajlott le bennetek, amikor az utolsó előadáson, az Erkel Színházban lement a függöny?

– V. M.: A művészi folyamat kezdetekor azt éreztem, ez „mission impossible”, vagyis lehetetlen küldetés, de végül „mission is possible” lett: a küldetés lehetséges. Sok ember áldozatából – áldás lett. Már alkotás közben is éreztük, hogy a mű nem emberi kezekben van. – T. D. Á.: Nagy hálát éreztem, de nem a lezárás, hanem az indulás élményét; valami jó elkezdődött. A teltházas előadások azt mutatják, az embereknek szükségük van arra, hogy lássák, itthon is születhet valami izgalmas; mi, magyarok is képesek vagyunk erre.

– Dávid már fordítja a darabot, és a dalokat angolul is felénekeltetitek. Merre tovább?

– V. M.: Több országból érdeklődtek a darab iránt. Most azon is dolgozunk, hogy a musical, kilépve a keresztény szubkultúrából, profán közönségnek is befogadhatóvá váljon. Hiszek abban, hogy egy ilyen showbusiness produktum segíthet a válaszút előtt állóknak spirituális irányba fordulni. – T. D. Á.: Ignác történelmi mércével is jelentőset alkotott: műve, a világot átfogó rend ötszáz éves múltra tekint vissza. Így amellett, hogy el szeretnénk indítani a nemzetközi szálat – előbb jezsuita vonalon – az angol változattal, itthon is szeretnénk még színpadon látni a darabot, akár kőszínházi, akár diákelőadókkal.

– A továbblépéshez változtattok-e a darabon?

– V. M.: Egy darabot nemcsak megírni, de fejleszteni is kell. Amikor a rendező belép az alkotás folyamatába, átveszi az irányítást. Az ő felelőssége, hogy ami színpadra kerül, működjön. Ha a koncepció alakul, az magával hozhat apró változásokat: új dalt vagy egy meglévő áthangszerelését, de az alap gondolatiság nem változik. – T. D. Á.: Egy musical előadásában fontos az élőzene is. Együtt kell élnie a zenekarnak, táncosoknak, színészeknek, ez adja a műfaj epikus varázsát. Mivel eddig a zene nem élőben szólalt meg, erre nem volt lehetőség. Ilyen értelemben a darab legszebb napjai még előttünk vannak.

– Bár a darab Ignácról szól, végül kiderül: az igazi főszereplő Jézus. Ez a jezsuiták, a szerzők vagy a rendező ötlete volt?

– T. D. Á.: Míg a darab végén kivetített kereszt ötlete az Erkel Színházban született, addig Jézus középpontba állítása kezdettől a koncepciónk volt, hiszen Ignác is így akarta volna – a jezsuiták Jézus Társasága. Jézus a Középpont, akihez Ignácon keresztül jutunk el. De ugyanilyen fontos szerepet kapott Szűz Mária, Jézus édesanyja is.

– Igen, egy néző az alakításban megjelenő bájra, az Ignáccal történő évődésre utalva mondta: ilyen huncut Máriát még nem látott.

– T. D. Á.: Nagyon megtetszett, amit egy jezsuita páter mondott, hogy Ignác számára minden hónap Mária-hónap volt. Az ő életében mindig jelen volt a nők iránti vonzalom, és miután megtért, bár cölibátust fogadott, olyan meghitt kapcsolatot alakított ki Máriával, hogy beleszerelmesedett. A női szenteknél elfogadjuk, hogy Jézus a jegyesük, de mintha tabu volna, hogy egy férfi szent is beleszerethet Máriába. Pedig van az a fajta Szépség, amire az ember alapvető reakciója a szerelem. – V. M.: Ami nem feltétlenül csak érosz!

– A darabot átható humor mennyiben a ti művetek, és mit adtak hozzá a diákok?

– T. D. Á.: Pont egy jezsuitától hallottam: „Két idegen között a legrövidebb út a humor.” Mi ezért, hogy ne ájtatos mű vagy propaganda legyen, parodisztikus légkört adtunk a darabnak. A diákok erre még rátettek egy lapáttal apróbb gegek formájában. Örültünk ezeknek a szikráknak. – V. M.: Amikor például Ignácot vallatja az inkvizíció, az egyik szerzetes a M.I.N.D. újságot ajánlja a figyelmébe. Ez a diákok ötlete volt. - T. D. Á.: Ami különösen is nekik köszönhető, ahol saját kifejezéseiket használtak, az a pokol végső bugyra. Azt akartuk, hogy a saját poklukat öntsék szavakba. A későbbi előadásokban is szorgalmazni fogom, hogy a jelenetben a szereplők aktuális félelme jelenjen meg. Ettől lesz igazán megrázó.

– A pokol a darabban látványos, sőt vonzó. Miért?

– T. D. Á.: Herpainé Velkey Klára rendezővel kialakított közös koncepció volt, hogy a pokol olyan legyen, mint egy fesztivál, ami vonz és beszippant. Misztikusok szerint akik a pokolban vannak, csak magukat szeretik, örömüket lelik a gonoszságban. Ignác üzenete, hogy ne csak magunkra figyeljünk, hanem a többi emberre és Istenre is. A megkülönböztetés képessége segít, hogy lássuk, mi jön a pokolból és mi a mennyországból.

– A mű a jezsuiták felkérésére született. Mennyire befolyásolták, netán cenzúrázták az alkotást?

– T. D. Á.: Először azt mondták, merész. Aztán gondolkodtak kicsit, és azt kérték: legyen még merészebb. – V. M.: Eleinte mi voltunk az óvatosabbak. A beszélgetések során a jezsuiták további ötletekkel öntötték az olajat a tűzre. Kortársunkként tekintettünk Ignácra, aki lehet, hogy farmerban jár, tízezrek követik, és ha megszólal a Széll Kálmán téren, azt kérdezik az emberek, hol lehet megkeresztelkedni. Próbáltunk az ő fejével gondolkodni, és úgy éreztük, azt mondaná, a darab legyen nagyon kortárs a szemléletében, zenéjében. „Próbáljatok úgy megmutatni a világnak, mintha most élnék és szólnék hozzájuk.” Ezért nem történelmi darabot írtunk, és nem az ötszáz évvel ezelőtti spanyol hangszerek hangzásvilágát igyekeztem reprodukálni, hanem a dalokat mai zenei kontextusba helyeztem.

– Ignác sokaknak szigorú, mogorva szent. Titeket mi ragadott meg benne, és hogyan változott a bennetek élő kép alkotás közben?

– T. D. Á.: Magam jezsuita intézményben tanultam. Az Ignácról így már bennem élő kép tovább színesedett. Megragadott, hogy egy erőszakos katona, aki megtér, és, hogy biztosan ne lépjen vissza a sötétség útjára, felajánlja és átadja kardját Máriának; a Legszebb Asszony pedig égi formájában – a Megkülönböztetés Kardja – adja vissza neki. Fiatalon hadvezér akar lenni, és bár ezt elengedi, Jézus mégis „Hadvezérré” teszi egy magasabb szinten. Lenyűgöz az is, hogy a zord külső mögött – Bart Geger jezsuita szavaival – „a man in love”, vagyis egy szerelmes lovag-férfi rejtőzik. És bármit tesz, azt megbeszéli a Jóistennel. Naponta két órát imádkozott úgy, hogy beszélgetett Máriával, Jézussal, a Szentháromsággal. Nekünk is meg kell tanulnunk így Istennel élni. – V. M.: Az Ignácról korábban bennem élő szigorú kép inkább innovatív személyiségre változott. De nagyon fontos szín a karakterében a sebezhetőség is. Ettől lesz emberi. Sokan a szenteket tökéletesnek látják, holott ők is bűnösök, csak épp nagyobb erővel kerekednek fölül gyengeségeiken. Megragadott az is, hogy Ignácban kicsit magamat látom: nekem is fontos, hogy hasson, amit csinálok. A lelkiség, amit a rendtársaira hagyott, ma is élő. Nem véletlen, hogy a jezsuiták az emlékévben a darab kapcsán musicalre, egy összművészeti műfajra gondoltak. Amikor ennyi művészeti ág összefog, hogy a gondolatot, az érzelmet továbbítsa, az olyan, mintha a darts táblán csak középre lehetne találni: nem szabad hibázni. A jezsuiták ezt felismerték, ami nagyon friss szemléletre vall. Olyan ignáci.