„A hongkongi egyház hídként szolgálhat”

Jezsuita

püspök Kína kapujában

Kínai, azon belül is hongkongi, katolikus és jezsuita. STEPHEN CHOW SJ -t tavaly nevezték ki a két budapestnyi területű, 7,5 milliós, 1997 óta újra Pekinghez tartozó különleges közigazgatási terület püspökévé. Interjúnkban a kereszténység hongkongi arcát mutatjuk be, a helyi körülmények miatt csak óvatosan érintve a politikai helyzet szülte kihívásokat.

– A keresztény misszionáriusok régóta jelen vannak Kínában, illetve Hongkongban. Mely forrásokból táplálkozik az ön jezsuita hivatása?

– Jezsuiták által fenntartott középiskolába jártam Hongkongban, a Wah Yan College-ba. Itt több olyan jezsuitával találkoztam, akik lenyűgöztek, és ekkor gondoltam rá először, hogy szeretnék közéjük tartozni. Hivatásom isteni forrása mellett emberi tényezőként szerető kedvességük, tudásuk, emberségük és lelki gazdagságuk volt nagy hatással rám.

– A kínai misszionáriusok egyik kihívása, hogyan fordítsák le az „Isten” szót annak a népnek, melynek a transzcendensről alkotott felfogását a buddhizmus, a konfucianizmus, a taoizmus, valamint a népi vallások formálták, és amelynek nincs egyértelmű kifejezése a keresztény istenségre. Mindezek ellenére hogyan tudja a kínai nyelv megragadni hitünk alapfogalmait?

– Mi, katolikusok Istent „Az Ég Urának” nevezzük, a protestánsok pedig „A Legfelsőbb Égi Létezőnek”.

A két kifejezésnek hasonló az értelme, ezzel együtt

Isten megszólításának módja mindig is megosztottságot szült a kínai katolikusok és protestánsok között.

A kínai kultúra egyébként az ősidőktől ismeri a „Menynyei Létező” fogalmát, aki azonban nem ölt konkrét alakot, hanem a világ felett uralkodó földöntúli lényként van jelen a gondolkodásban.

– Ennek tükrében melyek a kínai kereszténység legsajátosabb karakterjegyei?

– A kínaiak a kereszténységre mint nyugati vallásra tekintenek, így az ő szemükben a krisztushívők idegen vallást és életmódot követnek. Hongkong azonban egy évszázadon át brit gyarmat volt, így a kereszténység nem idegen a helyi emberek számára. Sőt, mivel a katolikus egyház és más keresztény felekezetek több iskolát működtetnek itt, ezen intézmények számos nem keresztény diákja is hall Jézus Krisztusról, és tanulmányai során keresztény értékeket sajátít el. A katolikus, keresztény iskolák tanulóit általában jobb magaviseletű és képzettebb embereknek tartják – de mindez persze csak vázlatos helyzetkép.

– A Jézus Társasága régóta hangsúlyozza az inkulturáció jelentőségét, melynek jegyében igyekszik a vallás gyakorlását a helyi hagyományokhoz igazítani. Mondana néhány példát, hogyan valósul meg mindez Kínában, illetve Hongkongban?

EGY ORSZÁG – KÉT RENDSZER

Van saját pénze, útlevele és olimpiai csapata, mégsem önálló ország. Amióta Hongkong, az Egyesült Királyság volt gyarmata 1997-ben újra Peking fennhatósága alá került, Kína különleges közigazgatási területeként létezik; autonómiát élvez, csak honvédelmi és külügyi kérdésekben függ a kínai kormánytól.

– A legismertebb példa a Matteo Ricci jezsuita atya által szorgalmazott kínai rítus. A kínai katolikusoknak a Szentszék megengedi, hogy őseiket a helyi szokások szerint tiszteljék – például tömjénfüsttel, a sírjuk, illetve névtáblájuk előtti meghajlással vagy térdeléssel. Hongkongban további kedvezményként a keresztények tartózkodhatnak a böjttől és az önmegtartóztatás más formáitól hamvazószerdán, ha az a holdújév (a kínai újév – a szerk.) első napjaira esik. A katolikusoknak ettől még más lelki tevékenységgel és jó cselekedettel meg kell szentelniük ezt a napot. Ráadásul számos evangéliumi tanítás, mint az együttérzés, a szülők tisztelete, a ne lopj! vagy ne ölj! parancsa rímel a taoista, de még inkább a konfuciánus hagyományban is létező értékekre. Ennélfogva a keresztény cselekedetek a tanult kínaiak számára nem annyira idegenek és különösek.

Az Egyesült Királysággal aláírt átadási egyezmény szerint a 263 szigetből álló, a Föld legsűrűbben lakott területeként számon tartott, kilencvennégy százalékban kínai népességű városállam 1997 után még legalább ötven évig fenntarthatja kapitalista rendszerét.

Az élet azonban nem mentes a feszültségektől. Ha például a Stephen Chow által említett 2019-es törvény életbe lép, a hatóságok feltartóztathattak és kiadathattak volna személyeket, akiket olyan területeken köröznek, amelyekkel a városállamnak nincs kiadatási egyezménye, beleértve a szárazföldi Kínát.

A tiltakozások hatására a törvényjavaslatot visszavonták – de ezzel a kedélyek nem nyugodtak meg teljesen. Számos forrás szerint ugyanis Peking igyekszik kiterjeszteni uralmát a városállam fölött, beleértve annak egyházait is. Idén májusban például a hatóságok többeket letartóztattak, köztük a 90 éves Joseph Zen bíborost, volt hongkongi püspököt, csak mert támogatta a demokráciáért tüntetőket.

– Fordítsuk meg a kérdést: milyen hatást gyakoroltak a kínai hagyományok és hiedelmek a kereszténységre?

– Úgy fogalmaznék, a kínai hagyomány rákényszerít arra, hogy őszintén magunkba nézzünk, kik vagyunk és milyennek kellene lennünk nekünk, kínai földön élő keresztényeknek. Melyik való előrébb: az, hogy kínaiak vagyunk, vagy hogy katolikusok? Hogyan egyeztethetjük össze ezt a két identitást, vagy miként választhatjuk külön, afféle „kreatív feszültségben” egymással?

– Tavalyi kinevezése előtt több mint két évbe telt néhai elődje megüresedett székének betöltése. Ahogy a tengerentúli jezsuiták America című magazinja fogalmazott, „sok idejébe telt a Vatikánnak, amíg a legjobbnak ítélt embert megtalálta erre a kihívásokkal teli, nehéz posztra”. Melyek a legfontosabb kihívások, amelyekkel 2021 májusa óta szembesülnie kellett?

– A 2019-es kiadatási törvény (lásd keretes írásunkat – a szerk.) elleni tiltakozások idején keletkezett árkok betemetése. A vallástól elidegenedett fiatalok bizalmának újraépítése egyházon belül és kívül. A jövőnk ugyanis kilátástalan, ha fiataljaink nem tartanak velünk, vagy reményvesztetten, álmok nélkül élnek. Előremutató, működő kapcsolatok kiépítése a hongkongi kormánnyal, valamint a kínai vezetés helyi képviselőivel. Ez kulcskérdés, amennyiben küldetésünket a szükséges mozgástér és szabadság birtokában akarjuk végezni. Vagy épp kilábalni a világjárványból. Az online liturgiák hosszúra nyúlt időszaka után segítenünk kell híveinket visszatalálni a plébániákra.

A jelek szerint többen nagyon hozzászoktak az online misehallgatás kényelméhez… Ez azonban rombolja a hit közösségi megélését. Aztán ott van az idén októberben esedékes kínai-vatikáni egyezmény kérdése. Annak kimenetele komoly hatással lesz a hongkongi katolikus egyház életére.

– Az 1990 előtti kommunista diktatúra évtizedeiben volt egy mondás Magyarországon: teher alatt nő a pálma. Eszerint üldöztetés idején élőbb a hitélet, mint a szabadságban élő, anyagi javakkal elhalmozott egyházban. Kínai tapasztalataival a háta mögött, meg tudja erősíteni ezt?

– Remélem, valóban így van. De ha mindez félelemmel és szorongással párosul, az bénító lehet. Mindazonáltal nagyon hiszek az ír mondás igazságában: „Nehéz idők kemény embereket szülnek.” Állhatatosnak és erősnek kell lennünk, s közben nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk a kétségbeesés, és nem érdemes szükségtelen támadásokat kivívnunk magunk ellen.

– A kommunista idők egyik magyarországi bíborosának jelszava a „kis lépések politikája” volt. Nem szállt szembe nyíltan az egypártendszerrel, de – állandó kompromisszumok árán – igyekezett elérni, amit lehet. Az önök helyzetében lát esélyt kisebb vagy nagyobb lépésekre, amelyekkel biztosítani, de legalábbis bővíteni lehetne az egyház szabadságjogait?

– Hiszek a párbeszéd értékében és jelentőségben, mely magába foglalja az empatikus meghallgatás képességét. Nem szabad egyik félről sem rosszat feltételezni, vagy azt gondolni, hogy a hatalom meg akarja semmisíteni a hongkongi egyházat. Minderre legalábbis mostanáig nem tapasztaltunk törekvést. Hiszem, hogy a hongkongi egyház hídként szolgálhat, mely összekötheti az egyes feleket, beleértve az egyházat is, és a mélyebb, kölcsönös megértésen munkálkodhat, az együttműködés és/vagy kiengesztelődés útjait keresheti a közös jó érdekében. Sok a jószándékú ember, de nincs elegendő bizalom, amely összekapcsolhatná őket. Remélem, mi ezt a szerepet tölthetjük be, reményünket az emberiség alapvetően jó – és persze isteni eredetű – természetére alapozva.

– Ha jól sejtem, ezt a célt hivatott jelképezni a püspöki címerében látható híd is.

– Valóban. És hogy kiket szeretnénk összekötni? Minden olyan embert, aki nyitott a valódi, párbeszédre épülő kapcsolatokra.

(Az írás elkészítésében közreműködött: Szőnyi Johanna)