Skip to main content

Sulisokk Tél

Page 1

Hangoló a tartalomból 2. KARÁCSONYI DÍSZÍTÉS

4. TOP 15 KARÁCSONYI DAL

6. VÁROSI GÓLYABÁL: A FRISSEN BEAVATOTTAK

8. NYERJ IPHONE X-ET KARÁCSONYRA!

9. EGYETEMI FUTBALLCSODA

10. ROBBANT A DINAMIT!

A karácsony minden emberben más és más reakciót vált ki. A gyerekek csillogó szemekkel várják az ünnepet, számolgatják, hogy még hányat kell aludni az ajándékbontásig. A házias�szonyoknak már december elején égnek áll a hajuk, nekik általában ugyanis nem a pihenésről szól az ünnep. Ki sem látszanak a tennivalókból, a takarítás, sütés-főzés, folyamatos futkározás megerőltető meló, no meg az ajándékok sem fogják becsomagolni magukat… Rájuk vár a fadíszítés is, mindezek mellett pedig összetartani a családot, és türelmesnek maradni nem kis küldetés. Ugyanakkor ott vannak az iskolások, akik ki sem látszanak a tananyagból, folyamatosan stresszelnek a félévik miatt, és persze javítani is kellene egy-két tantárgyból, hogy mégse zárják olyan rosszul az évet… „És ha ennyit kell ta-

nulni, mikor fogok ajándékot venni?! Na, és mikor fogom becsomagolni, hogy senki ne vegye észre?! De hova sietek, még az sincs, amit becsomagolni, gőzöm sincs, hogy mit adjak karácsonyra…” Ezek a tipikus mondatok (vagy inkább siránkozások), amelyek mindannyiunk fejében százszor játszódnak le naponta. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy kétféle ember létezik: aki imádja az előkészületeket, és aki kikészül tőlük. A karácsonyt megelőző hetek a várakozásról szólnak, ez az az időszak, amikor tulajdonképpen felkészülhetünk az ünnepre. Ez viszont legyen sokkal inkább lelki felkészülés, próbálj arra figyelni, hogy átérezd az ünnep előtti hangulatot! Ne a rohanást és nyűgöt lásd az ünnepben, nézz a rohanó világ sugallta megfelelési kényszer mögé, a dolgok ugyanis a maguk egyszerűségében a legszeb-

IMPRESSZUM

FOLYTATÁS A 2. OLDALON Főszerkesztő: Német Ágota • Projektfelelős: Török Tünde • Korrektúra: Mircse Zsuzsánna • Tördelés: Bálint István Munkatársak: Lázár Beáta, Fancsali Barna, Ilyés Szabolcs, Török Tünde, Vass Orsolya, Molnos Aletta, Mihály Zsuzsa Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Europe Direct Hargita, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 20. szám, tel.: 0266-213371, e-mail: uff@uff.ro • Nyomda: Pantex Impex Kft., Székelyudvarhely • ISSN: 1842-6514

HARGITA MEGYEI EUROPE DIRECT TÁJÉKOZTATÓ KÖZPONT

PROIECT FINANȚAT DE UNIUNEA EUROPEANĂ


FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

bek. Az ajándékozást például tekintsd kihívásként, hiszen ekkor odafigyelhetsz szeretteidre, jobban megismerheted őket. A ház körüli teendők sem fognak problémát jelenteni, ha közben arra gondolsz, milyen kellemesen fog telni a pihenés tiszta, meghitt környezetben. Ami a sulis stresszt illeti, hozd ki magadból a maximumot, de ne engedd, hogy elkapjon a gépszíj, a boldogságod ugyanis sokkal fontosabb, minthogy mindenből jeles legyél. És tudod, ránk mindig számíthatsz! Ha

még nem sikerült ráhangolódnod a karácsonyra, mi segítünk! Továbblapozva ötleteket meríthetsz egy kis kézműveskedéshez, mellé pedig készítettünk egy karácsonyi zenei toplistát, ami tökéletes választás bármilyen tevékenységhez. Ezek mellett pedig elolvashatod, hogyan robbant a Dinamit! Turné, hogyan szerepeltek a fiúk az Erdélyi Labdarúgó Diákkupán, és természetesen a Városi Gólyabál sem maradhat el! Ajánljuk a reggeli kávé és az esti forró tea mellé! :) NÉMET ÁGOTA

Karácsonyi díszítés

Csináld magad! MI TUDNA JOBBAN KARÁCSONYI HANGULATOT TEREMTENI KÖRÜLÖTTED, MINT HOGY A KEDVENC KARÁCSONYI DALAID HALLGATÁSA KÖZBEN SAJÁT DÍSZEKET KÉSZÍTESZ. HA NEM VAGY BIZTOS MAGADBAN, A KÉZÜGYESSÉGEDBEN ÉS A TÜRELMEDBEN, ENNEK A DÍSZNEK A KÉSZÍTÉSÉBE AKKOR IS BELEVÁGHATSZ, KEVÉS HOZZÁVALÓT IGÉNYEL, EGYSZERŰ, SZÉP, ÉS MINDEZEK MELLETT MÉG KARÁCSONYI ILLATOT IS VARÁZSOLHATSZ VELE.

Hozzávalók: 250 g liszt 125 g só 125 g fahéj 170 ml langyos víz

2

Egyéb kellékek: sütivágó forma fogpiszkáló szalag akasztónak sütőpapír akrilfesték díszítéshez


Töltsd össze egy tálba a lisztet, a sót és a fahajat, majd adagold hozzá a vizet, és tiszta kézzel gyúrd össze tésztaszerűvé. Ha ragad a kezedhez, adj hozzá még lisztet. Ha a tészta elválik az edény falától, akkor kész az alap.

1.

Teríts ki a nyújtódeszkára vagy

2. konyhapultra egy sütőpapírt, majd ezen nyújtsd ki kb. fél centi vastagra. (Ha robosztusabb díszt szeretnél, akkor nyújthatod vastagabbra, de figyelj rá, hogy a vastagabb tészta később szárad ki.) Vágd ki a tésztát a sütivágó

3. formával, majd egy fogpiszká-

ló segítségével szúrj a tetejére egy lyukat, hogy legyen ahol átfűzni az akasztót, szalagot. Miután kivágtad a formákat,

4. hagyd száradni 24 órát. Onnan

tudod, hogy teljesen kiszáradt a díszed, hogy megszilárdul, megköt. Miután megkötött díszítheted ak-

5. rilfestékkel, de hagyhatod eredeti formájában is.

A kész díszeket felrakhatod a karácsonyfára, de akár az ajándékok csomagolását is egyedivé, személyesebbé teheted egy-két ilyen saját készítésű dísszel. FORRÁS: PINTEREST

Kész!

3


Top 15 karácsonyi dal Ünnepi dallamok KARÁCSONYHOZ KÖZELEDVE, AZ ÜNNEPI DEKORÁCIÓK KÉSZÍTÉSE KÖZBEN MINDENKI IGYEKSZIK ÁTVENNI A KARÁCSONYI HANGULATOT, EZÉRT ALKALOMHOZ ILLŐ DALOKAT HALLGATNAK. EHHEZ PRÓBÁLTUNK EGY LISTÁT KÉSZÍTENI, MINDEN ALKALOMHOZ, AKÁR EGYEDÜL, AKÁR PÁRUNKKAL, CSALÁDUNKKAL VAGY BARÁTAINKKAL TÖLTJÜK A VÁRAKOZÁST.

1.

Csendes éj: Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez az örök klas�szikus, Csendes éj nélkül nincs is karácsony. Ez a dal, mely lassan 200 éve, hogy meghódította a világot: szenteste 300 nyelven, öt földrészen csendül fel. All I Want for Christmas Is You 2. – Mariah Carey: Egy másik nagy klasszikus, amely pörgős hangzásával egyből jókedvre derít. Kicsit szerelmes, ugyanakkor ezt hallgatva biztosan megjön a karácsonyi hangulatod. Hóban ébred majd az ünnep 3. (Add tovább) – Csondor Kata: Ez a kicsit érzelgős magyar sláger egyből magával ragad, és mese nincs, ezt hallgatva eltölt a hála. Korántsem pörgős, de a lejátszási listádról nem hiányozhat! Shake Up Christmas – Train: Egy 4. fiatalos, bulis dal, ami biztosan meghozza a kedved egy kis szórakozáshoz a barátokkal, de sütés-főzés közben hallgatva is tuti siker. Last Christmas – Wham!: Ez is 5. igazi klasszikus, noha mostanában sajnos úgy érezhetjük, kissé elcsépelt. Mégis jó érzés ezt dúdolászni és táncolni rá készülődés közben.

4

6.

Mária altatója (Falu végén van egy házikócska) – Ghymes: A népzenekedvelők kedvence. Ez a dal, amelyet a gyerekek is szívesen énekelnek, így kiváló választás a közös énekléshez. That’s Christmas To Me – Pen7. tatonix: Egy nem mindennapi dal egy nem minden napi együttestől. Az öt tagból álló Pentatonix mindegyik énekese külön egyéniség, akik hangszerként csak és kizárólag hangjukat használják. Ez a dal biztosan belopja magát a szívedbe, de érdemes más számokat is meghallgatnod tőlük, például a Carol of the Bells, Little Drummer Boy, White Winter Hymnal vagy a legújabb, Deck the Halls. Jingle Bell Rock – Bobby Helms: 8. Ha szeretsz dúdolászni ajándékcsomagolás közben, ha meghallod ezt a slágert, garantált, hogy jó pár napig nem megy ki a fejedből. Épp ezért nem is érdemes ellenállnod, dalra fakadni nem szégyen, főleg nem karácsonykor! Let it snow – Frank Sinatra: A 9. karácsony akkor az igazi, ha hófehér. Örülj te is a hónak, ne si-


ránkozz, hogyha havazik. Menj inkább sétálni egyet, közben pedig dúdolgasd nyugodtan ezt a számot, hisz biztos, hogy jobb kedvre derít! So This Is Christmas – Celine 10. Dion: Nemcsak karácsonykor, hanem a két ünnep között is felcsendülhet ez a lassú, ugyanakkor kellemes kis dal, hiszen nemcsak boldog karácsonyt, de boldog új évet is kíván. Szent Karácsony – Happy Gang: 11. Kisöcsiket, kishugikat, unokatesókat elő, szánkózás közben megtanítani nekik! Biztosan imádni fognak érte, és nem csak jókedvvel, de hasznosan is telik az együtt töltött idő. White Christmas – Bing Crosby: 12. Egy újabb klasszikus, amely ideális a reggeli kávé mellé. Hogy tutira átvedd a hangulatot…

Santa Baby – Taylor Swift: Vic-

13. celődős kedvűeknek ajánlott. Ha

szereted a roll-play játékokat, ez igazán a te számod! Driving Home for Christmas 14. (Winter Songs) – Gavin James: Ha bentlakásos vagy esetleg egyetemista vagy, hazafelé ezt a dalt hallgasd, ugyanis ez neked szól. Karácsonykor összegyűl az egész család, természetesen te sem maradhatsz ki, viszont a hosszas kilómétereket hangulatosabbá teheted. Run Run Rudolph – Kelly Clark15. son: Ezzel a pörgős, bulis slágerrel zárjuk karácsonyi listánkat, amelyet nyugodtan lejátszhatsz napszaktól függetlenül, a szomszédok sem fognak megharagudni. Dobd fel a készülődést!

5


Városi gólyabál 2017 A frissen beavatottak AZ UDVARHELYI FIATAL FÓRUM ÁLTAL RENDEZETT ESEMÉNYNEK A BANKRABLÁS VOLT A TÉMÁJA, AMELYET PÉNTEKEN, NOVEMBER 17-ÉN 18 ÓRAI KAPUNYITÁSSAL KEZDTÜNK, ÉS RÖVID IDŐ ALATT RENGETEGEN GYŰLTEK MÁR BE A SICULUS IFJÚSÁGI HÁZBA.

A zsűri is a témához kapcsolódó szakmák képviselőiből állt össze, amelyet Gergen Zoltán biztonsági őr, Balázsy Hajnalka rendőr, Kálmán Nicoleta ügyvéd, Gagiu Levente bankigazgató, Széll Csilla banki dolgozó és Hajdú Zsolt informatikus alkották. Azért választottuk ezeket a személyeket, hogy teljesen kívülálló szemmel tudják pontozni a gólyákat. A gólyabálon 8 iskola diákjai mérhették össze a képességeiket: Mező, Refi, Peda, Gimi, Bányai, Palló, Preda és Kós. Az előadás a Valeo Art Tánccsoport bemutatójával kezdődött, amely megteremtette a jó hangulatú kezdést a gólyabálhoz.

6

Ezt követően a gólyák bemutatkozóját láthatták a nézők, amelynek a lényege az volt, hogy előre kisorsolt személyeket kellett megtestesítsenek, mint pl. a határőr és a fegyvercsempész, besúgó és detektív vagy börtönőr és ex-rab. A második feladat az ügyességről szólt: a lányok biztonsági őröket kellett kilőjenek, ezzel kiszabadítva párjukat. Ezt paintballpuska és pár kartonfigura segítségével sikerült megvalósítanunk. Ez a feladat bár gyorsan lejárt, a lányoknak idegen volt a puska kezelése. A harmadik feladat a kreativitásról szólt, melynek lényege az volt, hogy a gólyák vá-


lasztottak maguknak egy-egy zsákot benne található kellékekkel. A kellékeket felhasználva kellett létrehozzanak egy fegyvert, és azt bemutassák. Az est főszereplői ötletes fegyvereket hoztak létre, azok bemutatása pedig humorosra sikeredett. Az utolsó feladat az intelligencia és ügyesség meglétének keveréke volt. A gólyáknak egy csúszós felületen kellett végigfutniuk ahhoz, hogy a bankrablással kapcsolatos kérdésekre választ adjanak. Pár kék folt és levert csengő ellenére sikerült véghezvinniük a feladatot, amely szórakoztatta a közönséget.

Az est vége felé közeledve a szervezői táncot láthatták a nézők, melyet Zsombori Beáta tánctanárnő tanított be. A táncnak a különlegessége, hogy a szervezők két hét alatt tanulták be, de ennek ellenére is sikerült kihozniuk magukból a maximumot. Az előadás az eredményhirdetéssel zárult le. Itt derült ki, hogy az I. helyezést a Mező képviseletében Balázs Diána és Gergely Attila zsebelték be, a II. helyezést a Refiből Kovács Nóra és László Márk, míg a III. hely nyertesei a Pedások voltak, vagyis Péter Blanka és Kiss Dávid. MOLNOS ALETTA

7


Nyerj iPhone X-et! Még jól jöhet karácsonyra EGYBŐL IDE LAPOZTÁL, IGAZ? MERT MI MÁST SZERETNÉL „KARIRA”, MINT EGY MÉREGDRÁGA TELEFONT? NA, JÓ, NEM MINDENKI VÁGYIK TÁRGYAKRA, VAGY PÉNZZEL MEGVÁSÁROLHATÓ SZERETETRE, DE Ó, TE JÓ ÉG… MIT VEGYÜNK AKKOR KARÁCSONYRA A BARÁTNŐNEK, BARÁTNAK, APUNAK, ANYUNAK, TESÓNAK?! A MACSKÁNAK IS KELLENE VALAMI… AZTÁN MEG OTT VAN A PADTÁRS, Ő IS MEGÉRDEMEL EGY CSOKIT!

Feldíszítették az utcákat, a hó is kínlódva hull, a boltokban lekaparták a Black Friday-matricát, és felbiggyesztették a giccses Mikulást. Mindenki (jobban) tudja mi a tökéletes ajándék a szeretteidnek, csak te nem kapod a lehetőségek közt a megfelelőt. Ha egy jó marketinges lennél, akkor felmérnéd a piacot, hol, mi olcsóbb, megfigyelnéd a célcsoportod, jelen esetben a hozzád közel állók viselkedését, mit szeretnek, mit nem, végeznél egy kis konkurenciaelemzést is, hogy nehogy valaki más vegye meg a családból vagy baráti körből azt a bizonyos ajándékot, amit te nagy nehezen kiszemeltél. Kommunikációsként a csomagolásra fektetnéd a hangsúlyt, na de nem arra, amelyiket színes papírból összehajtogatsz. Bármilyen

8

ajándékot is veszel, úgy becsomagolod szép és bűvös szavakkal, hogy az ajándékozott fél elhiszi, hogy mindig is arra vágyott. De nem születünk egyből közgazdásznak vagy kommunikációsnak, viszont embernek igen. És az embernek vannak érzései, még napjainkban is. Megérzi, ha szeretik, ha törődnek vele és figyelnek rá. Most figyelj! Itt a sztori tanulságos része: nem tárgyakkal ajándékozol, hanem szándékkal. Ajándék lehet egy biztató szó: „Menni fog a szesszió!’’, egy rég elfelejtett mackó: „Hozzá bújni lenne igazán jó.”, egy kiadós nevetés, vagy akár egy nagy ölelés. Ezekkel az ajándékokkal sosem lehet melléfogni. LÁZÁR BEÁTA


Erdélyi labdarúgó diákkupa Összmagyar egyetemi futballcsoda A KÖZEL HÁROM ÉVTIZEDES ERDÉLYI LABDARÚGÓ DIÁKKUPÁRA NOVEMBER 25–26-ÁN KERÜLT SOR, A KARÁCSONY ELŐTTI IDŐPONT HAGYOMÁNYÁVAL SZAKÍTVA A SZERVEZŐK TÖBB CSAPAT NEVEZÉSÉT VÁRTÁK AZ ÜNNEPEKTŐL TÁVOLABB ESŐ IDŐSZAKTÓL. AZ ELDK XXVIII. MEZŐNYÉT VÉGÜL 20 CSAPAT ALKOTTA, ÍGY AZ ELŐZŐ ÉVEKBEN MEGSZOKOTT RÉSZVÉTELT 4 INDULÓVAL SIKERÜLT BŐVÍTENI.

Az erdélyi egyetemisták csapatai mellett három magyarországi gárda is vállalta a székelyudvarhelyi megmérettetést, kettő Budapestről (ELTE–BEAC és Óbudai Egyetem), egy pedig Debrecenből (Sinter FC) érkezett. Az ELDK impozáns vándorserlegét (melyet előző két évben a marosvásárhelyi F.R. Ady vitt el) a csíkszeredai, de Kolozsváron tanuló egyetemistákból verbuválódott Young Boys csapata nyerte, a döntőben 1–1-es döntetlent követő drámai hatos párbajban legyőzve a marosvásárhelyi orvosisok Shörlock nevű csapatát. Elégedettek lehetünk az idei kiírással, hiszen a korábbi ELDK-kon is tapasztalható magas színvonalat sikerült továbbemelnünk, illetve a résztvevők hallgatói jogviszonyának tekintetében is konszolidálódott a diákkupa, a szabályok támasztotta feltételeknek megfelelve elmondhatjuk, a diákkupa valóban a diákoké.

A jövő tekintetében célunk az ELDK küzdelmeibe újabb magyarországi egyetemi központok bevonása, továbbá a felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyar felsőoktatási intézmények diákcsapatainak székelyudvarhelyi részvétele, illetve a hagyományos résztvevőknek számító brassói és temesvári csapatok visszacsalogatása. Hagyomány és színvonal, a magyar–magyar focibarátság erősítése, ezt jelenti ma az ELDK, amely 2017-ben valóban nem csupán szokványos megmérettetés, nem egyszerűen labdarúgás, ahol a rangsor a fontos, hanem valóságos magyar (foci)történelem, a Kárpát-medencei magyar ifjúsági összefogás, az együttgondolkodás, és a sport terén tenni akarás megvalósítása, számtalan maradandó emlék és barátságok születése is. ILYÉS SZABOLCS

9


Itthon is robbant a Dinamit! Nagyot szólt! 2017. NOVEMBER 18-ÁN SZERVEZTE A MAGYAR IFJÚSÁGI TANÁCS A DINAMIT! TURNÉ ELNEVEZÉSŰ SIKERKONFERENCIA SZÉKELYUDVARHELYI ÁLLOMÁSÁT, AMELYNEK A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZENT ISTVÁN TERME ADOTT OTTHONT.

A szombati délután előadói Rancz Zsolt reklámgrafikus, Oláh Attila parakerékpáros, Mihály Ágnes hobbicukrász és Kállai Emánuel online marketing szakember voltak. A motivációs délutánról így nyilatkozott az egyik résztvevő: „Az UFF-osoktól hallottam az Dinamit!-ról, már márciusban Vásárhelyen is szerettem volna részt venni rajta, viszont nem sikerült

10

eljutnom. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy Udvarhelyen is megszervezik. Az egyik barátnőmmel vettünk részt az eseményen. Bevallom eleinte kicsit gondolkodtam, hogy elmenjek-e, hiszen a Szent István terembe volt meghirdetve – és oda biztosan csak a fontos emberek járnak – aztán kicsit utánanéztem az eseménynek, és megbizonyosodtam, hogy ezt nekünk, diá-


koknak szervezik. A helyszín nagyon vagány volt, utólag pozitívan csalódtam. Kicsit sajnáltam, hogy Jakab Mózes az Elemózsiától nem ad elő, míg a csíki és szentgyörgyi programban szerepelt a neve, de a többi négy előadó felülmúlta a várakozásaimat. Teljes mértékben nem döntöttem el, hogy mit szeretnék továbbtanulni, de az előadók meggyőztek, hogy igazából mindig azzal érdemes foglalkozni, amit igazán szeretünk, és ha elég kitartóak vagyunk, elérjük az álmainkat. Rancz Zsolt azzal kezdte az előadását, hogy földhöz vágta a napszemüvegét, amit eleinte nem értettük, aztán elmagyarázta, hogy mi

a jó reklám, amire felfigyelnek az emberek. Oláh Attila előadása nagyon megható volt, nagyon sokszor nyavalygunk, hogy mennyi problémánk van, ő pedig mozgássérültként hatalmas sikereket ért el. Mihály Ágnes nagyon cuki volt, a vetített sütik láttán csorgott a nyálunk, de ő is arról beszélt, hogy a külföldi tapasztalat után itthon kell karriert építeni. Számomra legmotiválóbb Kállai Emánuel volt, megerősített abban, hogy a hozzám legközelebb álló szakmát válasszam, és azt szívvel lélekkel végezzem. Remélem lesz még ilyen rendezvény, és hogy eljutok jövőre a nagy Dinamitra is.”

11


Nyílt levél minden UFF-taghoz KEDVES UFF-TAGOK, BARÁTOK, TÁMOGATÓK ÉS SEGÍTŐK!

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum idén decemberben huszonnyolcadik születésnapját ünnepli, s bár csak kerek évfordulókkor tartunk szülinapi bulit, azért idén is lesz összejövetel, közös ünneplés, amikor szeretnénk egy helyen látni az UFF teljes „rokonságát”, tagságát. 2017 decemberében 950 UFF-tag neve szerepel a nagykönyvben, pont en�nyien el is férnénk az Ifiházban! Így hát, bátran gyertek, kedves uffosok, vegyetek részt az éves beszámolókon, és segítsetek megtervezni a jövőt! Az UFF-közgyűlést követően karácsonyi bulira várunk titeket és barátaitokat, ahol a Friday Rehab fog zenélni. Számítunk rád ezen a napon, ahogy te is számíthatsz ránk az év bármely napján! UFF-közgyűlés és karácsonyi buli 2017. december 26., 19 óra Siculus Ifjúsági Ház Boldog, békés ünnepeket, és eredményekben gazdag, aktív, pörgős új évet kívánunk nektek! Baráti üdvözlettel, Vass Orsolya elnök

12


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Sulisokk Tél by Udvarhelyi Fiatal Fórum - Issuu