Issuu

Ilyen még nem volt… a tartalomból 2. PRÓBÁLOK ALTERNATÍVÁT TALÁLNI MINDENRE

13. TÁVOKTATÁS ÉS OTTHONTANULÁS

15. MIT ÜNNEPLÜNK A DIÁKNAPOK HARMADIK NAPJÁN?

Nagymamám 86 éves, az emlékezete már nem a régi, de azt minden „élelmiszer-ellátó” alkalommal, amikor találkozom vele, elmondja, hogy ilyen még nem volt, és ez a vírusos világ borzasztó. Pedig az ő élete változott meg legkevésbé, a házból évek óta nem tud önállóan kimenni, és a szűk család látogatja most is, illetve eddig is. Rajta és pár sorstársán kívül mindannyiunk élete átalakult, alternatívákat kellett keressünk a jól megszokott – és legyünk őszinték – sokszor egyhangú, unalmas hétköznapi megoldásainkra. Úgyhogy hangolóként szenteljünk pár sort, mondjuk 5-öt, hogy hálát adjunk azért a jóért, amit a koronakorlátok hoztak az életünkbe.

Még jobban megismertük a családunkat.

Rájöttünk, hogy az UFFos élet nem függ sem ren2. dezvénytől, sem helyszíntől, csak tőlünk. Konyhatündérek lettünk,

3. egy kis túlzással. 4.

Megismertük egymás otthonát mint háttér. Felfedeztük a takarítást

5. mint kikapcsolódási formát. Arra bátorítunk titeket, hogy készítsétek el ti is 5 pontos listátokat azokról a jó dolgokról, amik ezekben a hetekben költöztek be az életetekbe.

IMPRESSZUM

[ORSI]

Főszerkesztő: Dobai Kincső • Projektfelelős: Toth Tímea • Tördelés: Bálint István • Közreműködők: Vass Orsolya, Somogyi Attila, Fancsali Barna, Sata Andrea, Balázs Ádám, Hadnagy Hajnalka, Puiu Beáta, Német Ágota, Szabó Aletta, Sándor Bíborka, Farkas Andris, Molnos Aletta, Vass Annamária, Lajtai Beáta • Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Europe Direct Hargita, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 20. szám, tel.: 0266-213371, e-mail: uff@uff.ro • ISSN: 1842-6514

HARGITA MEGYEI EUROPE DIRECT KÖZPONT

SZÉKELYUDVARHELY ÖNKORMÁNYZATA

PROIECT FINANȚAT DE UNIUNEA EUROPEANĂ

próbálok alternatívát találni... ... mindenre KÖZÉPISKOLÁS ÉS EGYETEMISTA FIATALOKAT KÉRDEZTÜNK ARRÓL, HOGYAN TUDNAK ALKALMAZKODNI A JELENLEGI FELTÉTELEKHEZ TANULÁS ÉS A KÖZELGŐ VIZSGÁK SZEMPONTJÁBÓL. AZ INTERJÚK SORÁT EGY KISÉRETTSÉGIRE KÉSZÜLŐ DIÁK GONDOLATAIVAL NYITJUK.

Az igazat megvallva sosem voltam kimondottan törtető a tanulással kapcsolatban, a velem született tanulási alulmotiváltság miatt, gondolom. De mégis, a vizsgát megelőző másfél évben, tagadhatatlanul sokat fektettem a közelgő megmérettetésre. Engem művészetisként, ha valami izgat úgy valójában, az a képzőművészet, a bennem lappangó alkotói vágy, mindig is előnyt élvezett. Jobban izgat egy alaposan átvett román leckénél az, hogy rajzaim és festményeim kifogásolhatatlanok legyenek. Esetünkben a művészeti képességvizsgára való felkészülést a kényszerállapot nem hátráltatja. Ellenben a kisérettségire (abszolválóra) való szellemi készenlétet teljes egészében befolyásolja. Ebben az őrjítő tétlenségben a motivációveszteség a legnagyobb akadálya a tanulásnak, nem vagyunk megfenyítve, ugyan kit félemlít meg egy kis üzenetes dorgálás (?), ezért sem érezzük a kiszabott apró-cseprő feladatok tétjét. Egyszeriben mintha minden értelmét vesztette volna, van, akiket eddig a versenyszellem késztetett, de most nincs kihez mérnünk magunkat, mégis kinek bizonyítsunk így (?), nem ellenőrizhetnek – Akkor meg minek? – kérdezhetjük. Ez a teljes megtorpanása a fejlődésnek, a mi fejlődésünknek. Megállt az idő. Az eltunyulás és

kényelmesedés eluralkodik rajtunk, ezt látom a többségen. „Önhátráltatás.” Nekem sincs kapacitásom napi két-három feladatnál több elvégzésére. Két átheverészett nap után egy beadandó elvégzésének végére kiégek. Hol van ehhez képest a napi 8–9 órák végigülésének kimerültsége? Már azt sem tudom mi a legbőszítőbb a bezártságban. Számomra csődöt vall az idősokaság, hiába van, még sincs. Nincs magány, vagy csak az van, nem létezik csak én vagy csak én vagyok egymagam. Tartok tőle megfojt az abszolút család, az állandó testből-test légkör; az, hogy egymásból vagyunk, egymásnak, és egymásra utalva, szeretnék már genetikai kötöttség nélküli embereket is magam köré... Nagyon hiányzik a közösség, de talán legjobban az emberi érintés hiányzik. Barátaink megölelése. Van ugyan a családban, de az más. Máshol van, és az a máshol mind a kapun kívül, bennetek. Én senkit sem szeretnék az otthonülésre buzdítani, azt hallja mindenki eleget. Én azt mondom nektek, hogy ne feledkezzetek meg arról, hogy a világban dolgotok van, az idő nem állt meg, a kapun kívül és a kényszerállapot után is van még élet tele zsongással, és veletek, úgyhogy ne kapcsoljatok ki teljesen! Nemsokára meggyógyul a világ.

Én arra számítottam, hogy az online tanulás vagány lesz, még a fogorvosi egyetemen is, azt leszámítva, hogy „elméleti gyakorlatok” lesznek. Ehhez képest, a négyórás gyakorlataink, amiken eddig csináltunk is valamit, most négy óra szövegelést jelentenek románul, ami nekünk is kellemetlen, de a tanárnak is. Minden órán bemutatunk mi, diákok, egy-egy témával kapcsolatban, adnak házit, és írunk tesztet az aznapi anyagból, ami annyira nem buli, mikor már 9 órája „egyetemen vagy”. Úgyhogy én ezt a részét elég lehangolóan élem meg, főleg így harmadéven, amikor már sokkal fontosabb a gyakorlat, mint az elmélet. Ezen kívül minden nagyon bizonytalan, senki nem tudja mi lesz pontosan a szesszióval, a gyakorlati vizsgákkal, a nyári gyakorlattal. Igazából ez az, ami a legjobban frusztrál minket. Elvileg úgy lesz a vizsgánk, mint a rezidens vizsga, egy tesztben lesz az összes tantárgy, majd ha lejárt a szükségállapot. Egyébként itthon nem olyan rossz, de mindenki megszokja egy idő után, hogy haza csak pihenni jövünk, ezért nem lehet olyan jól haladni a tanulással. A legrosszabb meg az, hogy minden nap ugyanolyan, nincs meg az az érzés, hogy hú, most pénteken elmegyek bulizni, aztán majd utána tanulok, ha feltöltődtem. Most kicsit más a feltöltődés, például, ha 1–2 barátommal kimegyek sétálni a mezőre (szigorúan 2 méter távolságra). De az apró dolgokat is értékelni kell.

Sata Andrea

Szóval a karanténról röviden sulis szemmel. Már tényleg nem tudom követni, hogy mióta gubbasztok idebent, a nagy karanténláz elején úgy voltam vele, hogy lesz időm felkészülni az érettségire. Azt gondoltam, hogy legalább nem kell „produkáljak” a szaktantárgyakból, és csak teszteket fogok oldani, és tanulni, csak azt, ami kell az érettségire. Ez a dolog működött kb. egy hónapig, motivált voltam, mert volt időm tanulni, és úgy tanulhattam, ahogy jól esett. Sokat tanultam, rendszert alakítottam ki, volt egy pörgős másfél hetem, amíg felvételiztem is, de lejárt. Rá kellet jönnöm, hogy az anyag, ami kell az érettségire, az nagyon száraz, unalmas. Ami színesebbé tudta tenni a tanulást, az most nincs. Nincsenek ellazító sörözések, se diákcsínyek, nincsenek színes hétköznapok, amik újra és újra energiát adnak a tanuláshoz. Persze el lehet ütni a hétköznapokat, edzéssel, sorozatokkal, könyvekkel, de egy idő után lapos lesz minden, amit négy fal között el tudsz követni. A tanárok próbálnak oktatni, szerencsére inkább több mint kevesebb sikerrel, kezdtük megszokni a Google Clasroomot és a Google Meetet, de ez nem olyan, mint a suli volt. Be akarok menni, minden nap 8-ra, beülni a padomba a padtársam mellé, várni az órát, 45-kor várni, hogy végre kicsengessenek. Nem magasztalni akarom a román oktatást, félreértés ne essék, csak meguntam a karantént, és mehetnékem van. Szerencsére úgy tűnik lassan vége. Nagyjából ennyi. Persze, nem lesz kicsengetés, bankett, éneklések, amiket kilencediktől vártunk, de ez már egy másik téma. Ingerszegény menet van.

Balázs Ádám

Őszintén szólva az első pár napban az oktatás felfüggesztése után eléggé kételkedtem az online órák sikerében. Az első hét inkább a szervezésről szólt, a tanárok visszajelzései alapján kialakult az új órarendünk. Engem személy szerint nagyon zavart az elején, hogy ennyi felületet használunk, nehéz volt felvenni a lépést, hogy melyik órát hol tartjuk és mikor. A kezdeti nehézségek után úgy látom, hogy elég jól belerázódtunk. A kurzusok és szemináriumok tekintetében szerintem nem okoz problémát az online oktatás, sőt mivel nem vonja el semmi a figyelmem, úgy érzem, hogy sokkal jobban tudok koncentrálni. A laboroknak sajnos csak az elméleti részét tudjuk megtartani így, a gyakorlati felét bepótoljuk, miután újraindul a tanítás. Eddig még nem volt szó online vizsgákról, de a szesszió biztos más lesz, mint eddig. A személyes véleményem, hogy ebben az időszakban talán a legnehezebb az, hogy megtaláljuk a motivációt a mindennapi dolgaink elvégzéséhez. Nehéz úgy kikelni az ágyból és felöltözni minden reggel, hogy „úgyis mindegy”. De nem mindegy! Most lehetőségünk van rá, hogy mindenki a saját tempójában tudjon tanulni, fejlődni, sportolni. Itt az alkalom, hogy odafigyeljünk olyan dolgokra, amikre eddig nem volt időnk. Mindenkinek kitartást kívánok a hátralevő időben!

Hadnagy Hajnalka 5

Én mint pallós, zenés diák eléggé örülök ennek a kis szünetnek. Az az igazság, hogy a vizsgák közeledtével, és a fejlődéssel tovább fokozódik a megfelelni vágyás. Fárasztóvá válik a napi 7–8 óra, utána gyakorlás, ezt heti 5 napig, majd hétvégén jó esetben éld az életedet, avagy ami gyakrabban történik: tanulj és gyakorolj még többet. Nem mondanám azt, hogy zeneszakosnak lenni a világon a legnehezebb, hisz minden tagozat másképp nehéz, viszont nem tartom egy könnyű életformának. Ezért én nagyon örülök a karanténnak, és hogy végre fellélegezhetek egy picit. De ugyanakkor azt érzem, hogy nemcsak a kis szieszták miatt ajándék az otthonülés, hanem azért is, mert így sokkal több időnk van a tananyagunkra fókuszálni. Ugyan még nem tudjuk, hogy a szakvizsgáink pontosan hogy és mikor lesznek megtartva, de az biztos, hogy nem maradnak el. Így ezt az időt arra fordítom, hogy még job-

ban tökéletesítsem azokat a darabokat meg gyakorlatokat, amit eddig vettünk. Ami az iskola átlagos felét illeti (matek, kémia, fizika, blabla…) nem nagyon eszem meg magam a leckékkel meg feladatokkal, de azért próbálom tartani a lépést mindennel. Nem annyira féltem magunkat, hisz semmi fontos mérföldkövet nem árnyékolt be az életünkben, inkább a tizenkettedikes és nyolcadikos diákokat sajnálom, akiknek eléggé összekuszálódtak a dolgok. Minden esetre szerintem ez a karantén egy nagyon pozitív dolgot is hozott az életünkbe a negatívak mellett: kicsit megállhatunk a mindennapi rohanásunkból és két lépést hátrálhatunk. Azt javaslom, hogy mindenki használja ki ezt a pihenőidőt, fordítsa igazán magára, de vigyázzon, mert nagyon könnyű eltunyulni és elunni az addig mindennapos dolgokat.

Számomra a karantén jól telik, de mivel van extrovertáltság is bennem, ezért nagyon hiányzik a mozgás, nyüzsgés, a barátokkal töltött idő. Ezt a hiányt próbálom kitölteni itthoni edzésekkel, jógával, főzés-sütéssel stb. Néhanapján előveszem a tanulnivalókat is, mert azért végzős diákként bennem van a nyomás, hogy érettségiznem kell, habár ez is még messze van, és mivel ködös minden a mai világban, próbálok nem stresszelni miatta. Azt szeretem ebben a kötelező itthonlétben, hogy van az embernek ideje önmagára, elmélkedni, gondolkodni, átértékelni, mérlegelni. Belőlem jót vált ki a helyzet, próbálok életmódot

váltani, ezt a mozgásra és az egészséges táplálkozásra kell érteni, de mint kívülről, úgy belülről is jut idő rendet rakni. Egy dolog viszont bánt: az, hogy a gyerekeimnek majd azt fogom mesélni, hogy én három és fél évet jártam iskolába, nem volt ballagásom, se bankettem, hogy igazából nem is tudtam lezárni az iskolás éveimet, nem volt happy ending. Senki se figyelmeztetett, hogy kedden úgy menjünk be a suliba, hogy ez az utolsó napunk sulisként.

Puiu Beáta

Szabó Aletta

Nem éltük meg azt, amit más emelt fővel, hogy úgy nézzünk a mosdó tükrébe, úgy menjünk végig a folyosókon, úgy „just danceljünk” az osztállyal, ahogy azt utoljára tennénk, diákként. Ha valami rossz, akkor ez a gondolat, mert személy szerint szeretem az iskolám, a tanáraim, az osztálytársaim, és nagyon fognak hiányozni. Nem egy ilyen befejezést ér-

Sándor Bíborka

Hogy hogyan élem meg végzős egyetemistaként az utolsó félévemet itthonról, a négy fal között? Nehézségekkel. Eléggé lehangol, hogy az alapképzésem utolsó félévét nem a csoporttársaimmal együtt élem meg, vagy az, hogy még akár a ballagásom is elmaradhat. Emellett viszonylag nagy nehézségeket okoz az online oktatás is; bár tanáraink próbálnak folyamatosan javítani a körülményeken és alakítani követelményeiken, mégis nagyon leterheltek vagyunk a rengeteg plusz feladat miatt. Nagyon kevés időnk jut az államvizsgára való készülésre, így még rémisztőbb az online államvizsga gondolata. És hogy mit csinálok, amikor ez a rengeteg probléma óriásként hatalmasodik el fölöttem? Az égvilágon semmi különlegest.

demel ez a tizenkét év, szóval csak reménykedni tudok, hogy mindent pótolunk. És persze abban is reménykedem, hogy akármennyire is jól megvagyok a karanténban, a vírus nem követel több áldozatot, és minél hamarabb vége lesz a karanténnak (legalábbis az itthonülős résznek, mert most már igazán kimennék sütögetni a barátokkal).

Próbálom ugyanúgy élni mindennapjaimat, mint a karantén előtt (persze amennyire a rendeletek is engedélyezik). Korán kelek, napközben az egyetemi feladataimmal (online órák, leadandók, projektek, dolgozatok, államvizsga stb.) foglalkozom, esténként pedig edzés, majd valamilyen társasjáték a családommal. Nagyon sokat segít a „túlélésben” a húgom, aki minden nap edz velem (még akkor is, ha nekem épp nincs an�nyi kedvem) és nem hagyja, hogy egy-egy tábla csokival jutalmazzam magam. Vele és édesanyámmal egyre több érdekes receptet próbálunk ki, úgyhogy a kolozsvári kantinok egyáltalán nem hiányoznak. A korábbi esti programjaimat sem hagyom el: rendszeresen „ellátogatok” az online színházba, operába, táncelőadásokra, irodalmi estekre, de még a barátnőimmel is tudok borozni a Zoom segítségével. Próbálok mindenre alternatívát találni, hogy semmi se maradjon ki az életemből ezekben a napokban. Nagyon várom, hogy vége legyen a karanténnak és ismét emberek között lehessek, de az életnek nem kell teljesen megállnia, csak mert nem hagyhatjuk el otthonainkat.

Német Ágota

Gyakran elkap a honvágy. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy Szeged is ennyire fog hiányozni valaha. (Persze, nyár végén már alig vártam, hogy újra lássam a megszokott bandát, de ez most más. Más volt vizsgaidőszak után megölelni egymást és csodás nyarat kívánni, és teljesen más volt most, a nagy rohanás, összevisszaság és bizonytalanság között elbúcsúzni egymástól, ki tudja, mennyi időre.) Viszont annak ellenére, mennyire fáj a kis szívem, amikor arra gondolok, hogy most a Tisza-parton kellene sétálnunk, nagyokat nevetnünk és csodálni a tavaszt, azt kell mondanom, egész jól kihoztuk a helyzetből, amit lehetett. Úgy az oktatás, mint a kapcsolatok ápolása szempontjából. Ami a tanárokat illeti, legtöbben belátják, hogy a szokott felállás hiányában a számonkérés sem történhet ugyanolyan módon. Vannak, akik könnyítettek a követelményeken, viszont azokkal a tárgyakkal, amikből gyakorlatok is lennének, általában itthon többet kell foglalkozni, mint normális felállásban kellett volna. Legtöbb esetben beadandókkal, hetente kitöltendő ellenőrző kistesztekkel és beszkennelt jegyzőkönyvek elküldésével biztosítják, hogy foglalkozzunk a tárgyakkal folyamatosan. A Szegedi Tudományegyetem online rendszerében, a CooSpace felületén folyamatosan feltöltésre kerülnek a tananyagok, a beadandókat is ide küldjük, illetve a teszteket is itt töltjük ki. Esetenként megtartják az online órákat is, Zoom segítségével, így szoktunk pár tárgyból felelni is. Lassan nyakunkon a

vizsgaidőszak, viszont még nem mindenki tudja biztosra, hogy oldja meg a felmerülő problémákat. A jelenlegi opciók között szerepel coospaces teszt, tételkidolgozási idő nélküli „kérdezek-felelj˝ típusú zoomos szóbeli, de például szerves kémiából a terv a következő: feltöltésre kerül a kérdéssor, mi kinyomtatjuk, megoldjuk és szkennelve visszaküldjük a tanárnak. Kíváncsian állunk a jövő előtt… Nem egyszerű senkinek boldogulni az új helyzetben. Néha jusson eszedbe, hogy a Zoom nemcsak tanórák megtartására való, hanem közös borozásra, pletyózásra, nevetésre és egymás bíztatására is használható! Csodás dombok vesznek körül, amik megnyugtatnak és ráébreszthetnek, milyen gyönyörű helyre születtünk. Szóval fel a fejjel, nem csak neked nehéz!

Farkas Andris Szerintem nem vagyok egyedül, mikor azt mondom, hogy nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen világtragédiát kell átélnem, de ha már bekövetkezett, úgy gondolom nem véletlen. Le kellett lassuljon egy kicsit a világ s az emberek. Ha már nincs iskola, sehova nem kell, sőt, nem szabad menni, rengeteg szabadidőre tesznek szert az emberek. Persze ezt avval tölti ki mindenki, amivel akarja, de véleményem szerint van az egész napi ágybanfekvés és lustálkodásnál jobb dolog is. Nyilván az első napokban élvezet volt a semmittevés a kimerítő iskolai hónapok után, de nem ragadhatunk benne. Személy szerint nem hanyagolom el a tanulást se, amellett a pár megtartott online óra mellett, mert tudom, hogy hajlamos lennék, hogy eltompuljon az agyam, s mire visszamennénk

suliba, már semmi kedvem nem lenne tanulni, valamint az agyam sem fogna már úgy. Na meg persze ki akar nyáron tanulni, ha akkor kell pótoljunk?! Ha már a pótlást említettem, szerintem nagyon is jó ötlet lenne, ha online több órát tartanának, akkor valószínűleg nem kellene olyan sokat pótolni, miután mindennek vége lesz. Bár azt mondják, ez egyértelműen kivitelezhetetlen. Olyan sokat mondanak, s mégis keveset. Nincs, mihez tartsuk magunkat. De összességében akárhonnan nézem, van előnye is, meg hátránya is ennek a helyzetnek. Bár, ha lehetne választani, hogy így sulizzak, vagy az „old school” módon, mindenképp az utóbbit választanám, lehet már csak megszokásból, de szerintem a jelenlegi helyzet nem állapot, mert mi tagadás, azért hiányoznak már a bulik is.

Jó kérdés, hogy hogyan is élem meg igazából a karantént mint elsőéves, mert sokszor én sem tudom. Egyrészt örülök annak, hogy ebben az időszakban is megy tovább a tanítás online formában, ezáltal a későbbiekben nem kell ismételni tantárgyakat stb., és az egyetememen elég jól is kezelik ezt, azonban néha kimerítő. Lehet, hogyha meglenne a mindennapi pörgés az életemben, akkor azt mondanám, hogy „áh, nem is olyan rossz ez az online dolog”, de sajnos a bezártság egy kicsit a kedvem is szegi bizonyos dolgok elvégzésében, mint pl. a tanulás. Vagyis nehezebben veszem rá magam arra, hogy leüljek, és hűségesen nekiálljak a feladataimat elvégezni. Ha mégis valahogy megemberelem magam, akkor büszke is vagyok erre, és olyankor úgy érzem, hogy elég produktívan teljesítek. Azonban sajnos egyre több a feladat, és néha megterhelőek, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen egyetemista, aki úgy véli, hogy „több a feladat, mint élesben”, és néha ettől azért ki tudok futni a világból, de aztán rájövök, hogy jobb dolgom úgy sincs. Valószínűleg az, hogy itthonról kell végezni a tanulást teljes mértékben, nehezíti a dolgokat, mert rá-rá pillantok a szép kis ágyikómra meg ilyen jó dolgok, és akkor már nem vagyok annyira motivált az egésszel kapcsolatban, de végzem azért, na. Szerencsére többségében azért a tanáraim jól kezelik az online platformokat, nagyjából már mindenki kitalálta,

hogy fogja megoldani az életünket így, inkább az idősebb tanároknak okoz ez nehézséget, de szorítok, hogy megkapják ők is a mindenki számára legkézenfekvőbb megoldást, annak érdekében, hogy a következő tanítási évben ezekkel ne kelljen foglalkozni. Sokat panaszkodtam, így, hogy olvasom, mit írtam, pedig azért tényleg hálás vagyok, hogy van ez a megoldás, és azt sem tartom kizártnak, hogy ezzel fejlődik egy nagyot az oktatási rendszer, és mi is nyitottabbak leszünk online kurzusok elvégzésére a későbbiekben. Addig is kívánok kitartást mindenkinek, túléljük!

Molnos Aletta

Vass Annamária

A mostani időszak mindenki számára nagy megpróbáltatás, és rengeteg nehézséget, problémát okoz világszerte. Az élet minden terén érezni lehet a koronavírus által létrejött változások következményeit, így nekem is elég sok fejtörést okoz/okozott ez az állapot. Amikor diákokként megtudtuk márciusban, hogy bezárják az iskolákat, szerintem bele sem gondoltunk, hogy ez a lezárás így elhúzódhat, és hogy tényleg ilyen komoly intézkedéseket igényel majd ez a helyzet. Én személy szerint elég nehezen alkalmazkodtam az itthonüléshez, főleg az első napokban nagyon hiányzott a mindennapos pörgés, járkálás és aktivitás, amit hosszú évek során megszoktam iskolaidőben. Rengetegszer eszembe jut, hogy miért pont most kellett ennek történnie, hiszen minden felfordult körülöttünk. Szeptemberben, amikor elkezdtem a végzős évet, és vele együtt számolgatni a napokat az érettségiig, abban a tudatban, hogy az eddigiekhez hasonlóan zajlik majd le az utolsó tanévünk, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megváltozhat minden. Ami talán a legjobban zavar, hogy úgy érzem, itthon nem tudok úgy haladni a tanulással, mint az iskolában, mert nincs meg egy kötött rendszer, hanem magamnak kellett kialakítsak egyet, amit, bevallom, sokszor nehéz

követni. Ha nem volt elég az érettségi közeledésének a nyomása, most még egy nagy adag bizonytalanság is társul hozzá, amely abból fakad, hogy nem lehet tudni a vizsgák pontos dátumát. Eddig sem féltem igazán az érettségitől, és igazából most sem, viszont tudom, hogy nagymértékben meghatározza a jövőmet. A jövőmet, ami ugyancsak veszélybe került most, hiszen még év elején eldöntöttem, hogy a továbbiakban a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökinformatikus szakán szeretném folytatni a tanulmányaimat. Emiatt igazán aggódom, ugyanis Magyarországon nem halasztják az érettségit, hanem a tervezett időpontban, május 4. és 21. között megtartják az írásbeli vizsgákat, így nem tudom, hogy meghosszabítják-e majd az érettségi diploma beküldésének határidejét, ami ugye nekünk, erdélyi diákoknak a tervezettnél későbbre lesz meg. Erről még semmi hivatalos információt nem láttam, viszont ahogy telnek a napok próbálom nyugtatni magam, hiszen tudom, nem csak én vagyok ebben a helyzetben. Szerencsémre B-tervem is van a továbbtanulással kapcsolatban, ami a kolozsvári műszaki egyetemre való jelentkezés, de nagyon szeretném, ha sikerülne kimennem Pestre tanulni, az eredeti elképzeléseim szerint. Azt, hogy valójában mekkora mértékben

fogja keresztbehúzni a jövőbeli terveimet a vírus, még nem látom teljesen, de próbálok pozitív maradni, és minden tőlem telhetőt megtenni, hogy kellően felkészüljek az érettségire, bár a tanulásba még mindig nem sikerült olyan sok energiát fektetnem, mint szerettem volna. Remélem, hogy a könnyítésekkel, amiket behoztak, mint például, hogy a második féléves anyag nem kerül számonkérésre az érettségi vizsgán, összességében ugyanolyan eredmé-

Üdvözöllek a karanténom, avagy „fogságom” kilencedik hetéből. Becses nevem Lajtai Beáta, de keresztnevem kedvelése hiányában csak Betti. Másodéves egyetemi hallgató vagyok a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kinetoterápia és mozgáskészségek szakán. Mint mindenkinek, nekem is online vannak az óráim, már amelyik meg van tartva. Sajnos több gyakorlati órám is van ebben a félévben az órarendben, amikből a vizsgákat fogalmam sincs, hogy hogy lehetne kivitelezni, mint például az úszás. Merthogy a fürdőkádban nem működőképes a dolog, ugye. Az ilyen s ehhez hasonló tantárgyakból idénről elmarad szerintem a megmérettetés. Ezelőtt két évvel, mikor érettségi után döntenem kellett a továbbtanulásról akkor nem egyszer megfordult a fejemben a távoktatás ötlete is. Ma már tudom, így, hogy belekóstolhattam egy picit, nem lett volna egyáltalán jó ötlet. Aki a líceumot nem magántanulóként végezte annak eléggé elképzelhetetlen ez az állapot. Saját magad kell tarts egy rendszert, mert hát délig aludni kinek nem esne jól?! A nap értékesebb szakaszaiban nem vagyunk produktívak és általában halogatjuk a dolgainkat, utolsó pillanatra hagyjuk. Eddigiekben a szesszióban tanultunk a leg-

nyekkel zárhatjuk a középiskolás éveinket, mint az előttünk végzett generációk, és pár év múlva majd erre az időszakra is nosztalgiázva tekintünk vissza. Mindenki meg kell tanuljon alkalmazkodni ehhez az új helyzethez és a karanténos mindennapokhoz, de ez is lejár majd, és visszatérhet minden a régi kerékvágásba. Kitartást kívánok mindenkinek az elkövetkező időszakhoz, ebből is tanulhatunk és fejlődhetünk sok szempontból.

Lajtai Beáta

többen a vizsgákra, én legalábbis igen, mert dolgoztam is az egyetem mellett. Most már csak az a kérdés, hogy ennyi „lustálkodás” után képesek leszünk-e ismét ugyanúgy teljesíteni, mint eddig. Ez most egy elbizonytalanító, nehéz változás volt az összes tanuló életében. Az a minimális tudás, amit az órák alatt szívtunk magunkba, az is lecsökken. Bízom abban, hogy megtalálják a vizsgák lezajlására a legmegfelelőbb alternatívát a tanáraink, és minden a lehető leghamarabb helyreáll, visszaállhatunk a jól ismert kerékvágásba.

Távoktatás... ... és otthontanulás AZ ÉV ELEJÉN FINOMAN SZÓLVA SEM ERRE SZÁMÍTOTTUNK. HIRTELEN, A MAJD’ SEMMIBŐL MEGJELENT EGY LÁTHATATLAN ELLENSÉG, ÉS FEJE TÉTJÉRE ÁLLÍTOTTA MINDENNAPI LÉTEZÉSÜNKET, A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉS TERJEDÉSÉT MEGAKADÁLYOZÓ HATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK, A HOSSZANTARTÓ KIJÁRÁSI TILALOM ÁTÍRTÁK MINDAZT, AMIT HÉTKÖZNAPI ÉLETÜNKBEN MEGSZOKTUNK, MINDAZT, AMI EDDIG A NAPI RUTINUNK RÉSZE VOLT. ARRÓL NEM IS BESZÉLVE, HOGY A NYÁRI (ÉS VALÓSZÍNŰLEG AZ EGÉSZ ÉVI) TERVEINK NAGY RÉSZE DUGÁBA DŐLT.

A dolgozók többsége, akiknek fizikai jelenléte adott munkakörnyezetben nem volt kulcsfontosságú, home office üzemmódra váltott, az iskolák és az egyetemek bezártak, a tanárok távoktatásra álltak át, a diákok otthonról tanulnak… Kétségkívül egy új szakasz kezdődött, de érezhetően sok a bizonytalanság, tanácstalanok a diákok, tanárok, cégvezetők és munkavállalók. Az új helyzet kihívásaihoz – több vagy kevesebb sikerrel – mindannyian alkalmazkodni próbálunk, a nem mindennapi időszak pedig arra kényszerít bennünket, hogy új készségeket, eddig többnyire kevésbé vagy

egyáltalán igénybe sem vett – mellesleg hasznos – képességeket fejlesszünk ki és használjunk napi rendszerességgel. Ahogyan a távmunkának, úgy a távoktatásnak, az otthonról dolgozásnak és tanulásnak is módszertana van, célszerű ezért néhány szabályt betartani ahhoz, hogy (egyelőre viszonylag) eredményesen tudjunk teljesíteni munkásokként és diákokként egyaránt. Először is fontos megérteni: mindazonáltal, hogy bizonytalan ideig az iskola bezárt, még nincs szünidő. A hétköznapok megszokott vonala ugyan átalakult, de ettől még zajlik a

tanév, és nagyan fontos a lépést tartani, fegyelmezettnek lenni, nem szabad sem a tananyaggal lemaradni, sem pedig a ritmusból kiesni… Változott sok minden, és nehéz a külső körülmények hatásait kizárni, de felfogható mindez egy izgalmas kihívásként is, amikor a tanulás új formáival, a digitális oktatás eszközeivel és ezek működésével ismerkedhetünk meg. Amit most elsajátítunk, az a későbbiekben is jól jöhet még. Ebben az otthonmaradós időszakban célszerűbb, mint bármikor egy napi program, ha úgy tetszik, egy otthoni órarend, amit betartunk. Fontos a napi rutin megőrzése vagy kialakítása, mert ez segít a feladatokra és a tanulásra összpontosítani. Ne feledjük, hogy az idő az egyik legnagyobb értékünk, ne hagyjuk elveszni és

céltalanul folyni! Figyeljünk arra, hogy a televízió vagy a különböző okoseszközök előtt töltött tanulási időnek célja és haszna legyen, ne csapjon át szórakozásba! Amikor elfáradunk fizikailag és szellemileg egyaránt, akkor szüneteljünk, mozogjunk és tornázzunk. Fontos továbbá egy erre az időszakra használatos otthoni környezet kialakítása, ahol zavartalanul az iskolára és a tanulásra összpontosíthatunk. Nyugodtan az otthoniak tudomására lehet hozni, hogy bár látszólag otthon vagyunk, lényegében mi iskolába mentünk. Legyen világosan elhatárolt az „iskolai” és az otthoni hétköznapi környezetünk, tartsunk rendet, vessük meg az ágyat és öltözzünk mindig úgy, mintha valóban iskolába mennénk tanáraink elé és az osztálytársaink közé.

A fentiek természetesen a teljesség igénye nélkül íródtak, bármikor és bármivel kiegészíthetők. Neked milyen tapasztalataid vannak az otthontanulás időszakából? Megoszthatod velünk az uff@uff.ro címen vagy a Sulisokk Facebook-oldalán is.

Mit ünneplünk a Diáknapok harmadik napján?

Van egy fontos nap a kalendáriumban, amikor Európa-szerte az Európai Unió polgárai a béke és az egység szellemét ünneplik. 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter valószínűleg nem gondolta volna, hogy a róla elnevezett tervként ismertté vált párizsi javaslatát később az Európai Unió születésnapjaként vezetik majd be az anyakönyvbe. Az európai integráció alapító atyja ekkor még csak annyit szeretett volna elérni, hogy a II. világháború lezárása utáni években a véres harcok veszteségei miatt felépülni próbáló országok közötti békét hosszú távon is megalapozza. A nyugalom biztosítékát pedig a politikai és a gazdasági együttműködésben, pontosabban a harcászati eszközök előállításához nélkülözhetetlen szén és acél közös kitermelésében látta. Nyilatkozatát követően 1951-ben megalakult az Európai Szén- és Acélközösség, melyet az integrációs folyamat első lépcsőfokának tekintünk. Akkor Franciaország, Németország (NSZK), Belgium, Hollandia, Luxemburg és

Olaszország írták alá a szerződést, amely az Európai Közösségek megalakulásához, majd az Európai Unióhoz vezetett abban a formájában, ahogy manapság ismerjük. Az unió kormányfői pedig 1985-ben elhatározták, hogy Európa napja ezentúl május 9. legyen. Az elmúlt években május 9-e fontos és jelképes eseménnyé vált, a tájékozódni vágyó polgárok ekkor az unió működésébe is betekintést nyerhetnek, és még inkább az európai közösség alkotó részeinek érezhetik magukat. Május 9-én számtalan izgalmas rendezvényt és nyílt napot szerveznek szerte Európában azért, hogy kicsik és nagyok egyaránt jobban megértsék ennek az óriási, nemzeteket összefogó szervezetnek és intézményi alapjának a fontosságát, a mindennapi életünkben betöltött, sokszor meghatározó szerepét. 2020-ban a koronavírus-járvány gyökeresen átírta hétköznapi létezésünket. Az európai béke, egység és szolidaritás ünnepén, május 9-én a hagyományos rendezvények, az éven-

te több száz és ezer embert megmozgató felnőtt- és gyermekprogramok elmaradnak, vagy online térbe költöznek át. A hatóságok

érvényben lévő intézkedései miatt idén sajnos a Europe Direct Hargita megszokott Diáknapi tájékoztató asztala sem kerül ki a Patkóba…

Mikor ünnepeljük Európa napját? Ezt kérdeztük múlt évben egyik iskola tanítási szünetében, ahol az európai parlamenti választások kapcsán szerveztünk nyereményjátékkal tarkított meglepetéslátogatást. Európa napját a Diáknapok harmadik napján ünnepeljük! – vágta rá (mellesleg helyesen) egy jóltájékozott székelyudvarhelyi diák. Ő nem tud róla, de frappáns válasza a romániai Europe Direct hálózatban szállóige lett, a Diáknapok és az UFF-irodában működő uniós tájékoztató szolgáltatás hírnevét öregíti azóta is. Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy a furfangos diák válasza jövőre ismét helytálló lesz…