Issuu

Színesebb karácsony a tartalomból 2. EGYETEMISTÁK NYILATKOZNAK

7. „SZÉKELYUDVARHELY A SZÍVEM CSÜCSKE”

12. BE A POEM

14. FILMAJÁNLÓ: DEFENDING JACOB

15. ÖTLETEK EGY ZÖLDEBB KARÁCSONYHOZ

16.

IMPRESSZUM

TALÁLD KI!

Gyakran gondolkodom azon, hogy vajon más világrészeken hogyan ünneplik a karácsonyt, vagy hogy egyáltalán milyen hagyományokat gyakorolnak telenként. Országonként (vagy etnikai-néprajzi területenként) gyakorta más gondoskodik a karácsonyi meglepetésről, számunkra legismertebb az angyal, a kis Jézus meg a Mikulás, de más helyeken így is nevezik az ajándékozókat: Az új év nagyapja, Karácsonyember, Fagy Apó vagy akár karácsonyi fiúknak is titulálják néhol. És ahány megnevezés, legalább annyi szokás megsokszorozva, ugye. Mifelénk a karácsonyhoz – legalább lélekben – a hideg és a hó nagyon erősen kötődik. Környező országainkról is van elképzelésünk, akár tapasztalatunk, a lappföldi tél sem távoli téma tőlünk, bár korántsem ilyen éghajlati körülmények között ünneplik sokan a szentestét. Vajon mi mindenben lenne más az ünnep, ha mondjuk a trópusokon élnénk azt át a családunkkal? Forró karácsony fürdőruhás Mikulással meg a szörföző háromkirállyal? Vagy vajon hogyan állítanánk kará-

csonyfát ott, ahol arról csak hírből hallottak? Mindemellett még azon gondolkodom gyakran, hogy mindnyájan, ha egy szép karácsonyra, vagy ha csak a télre is gondolunk, végtelenségig fehér lepelt kívánunk látni, igen, még az autókon, kerítéseken, padokon is úgy, mint az épületek tetején. Zseniális látvány, mindenki vágya... De kicsit egyhangú, nekünk ez nem tud elég lenni, nem szabad, hogy ez elég legyen. Kellenek a fehér lepel mellé színes foltok: mind különbözők. Ezek a színes foltok talán az alkotók. Akik hozzáadják tehetségüket, kreativitásukat, nézőpontjaikat, meglátásukat, felfogásukat a társadalmunkhoz. Mindezt egy fotóval, színjátékkal, hangszerrel, egy írással, szoborral vagy egy általuk tervezett maszkkal, szatyorral, táskával. Legújabb számunkban ezekről a színfoltokról olvashatsz, mivel olyan fiatalok történetei kerülnek az oldalakra, akik művészetek iránti szeretetükkel és rajongásukkal örvendeztetik meg önmagukat és környezetüket nap mint nap.

Főszerkesztő: Dobai Kincső • Projektfelelős: Toth Tímea • Tördelés: Bálint István • Korrektúra: Mircse Zsuzsánna Közreműködők: Hegedűs Tünde, Pál Emil, Kedves Kriszta, Tóth Hunor, Kovács Henrietta, Jakab Tamás, Gál Boglárka, Józsa Levente, Győrfi Kata, Hodgyai István, Ferenc Johanna, Gergely Attila, Kelemen Timea, Somogyi Attila Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Europe Direct Hargita, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 20. szám, tel.: 0266-213371, e-mail: uff@uff.ro • Nyomda: Pantex Impex Kft., Székelyudvarhely • ISSN: 1842-6514

SZÉKELYUDVARHELY ÖNKORMÁNYZATA

PROIECT FINANȚAT DE UNIUNEA EUROPEANĂ

Egyetemisták...

... nyilatkoznak ISMÉT! AZ ELŐZŐ LAPSZÁMBAN REMÉLJÜK, ORVOSOLTUK NÉHÁNYOTOK AZON HIÁNYOSSÁGÁT, HOGY NEM VOLT KELLŐ INFORMÁCIÓTOK A KÜLÖNBÖZŐ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKOKRÓL. EBBEN A LAPSZÁMBAN VISZONT A MŰVÉSZET FELÉ HAJLÓ DIÁKOKNAK PRÓBÁLUNK EGY (VIRTUÁLIS) ABLAKOT TEREMTENI, HOGY PICIT BELELÁSSATOK AZ ÉRDEKELT SZAKOK EGYETEMI VILÁGÁBA. NOHA MINDEN EGYETEM HIVATALOS OLDALÁN FEL VANNAK TÜNTETVE A SZÜKSÉGES TUDNIVALÓK, ARRA AZONBAN MÉGSEM LEHET RÁKERESNI, HOGY AZ OTT TANULÓK MIKÉNT ÉLIK AZT MEG A GYAKORLATBAN. FIGYELJETEK, RAKTÁROZZATOK ÉS TEGYÉTEK MEG CÉLJAITOK ÉRDEKÉBEN AZ ELSŐ LÉPÉST!

Tizenegyedik osztályos voltam, amikor úgy döntöttem, hogy a művészeti egyetemre jelentkezem, divatszakra. Természetesen először körbekeresgéltem országunk minden hasonló egyetemét, karát, viszont számomra a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem bizonyult a legideálisabbnak, és őszintén szólva fikarcnyit sem bánom, hogy erre esett a választásom, ugyanis mindazok ellenére, hogy szinte teljesen román nyelvű oktatás folyik, sikerült felzárkóznom és fejlesztenem magam. Ebben jelentősen hozzájárultak a tanárok is, hiszen sosem éreztettek bármiféle különbséget a román és magyar ajkú diákok között, sőt bármilyen problémába ütköztem, nyitottak voltak, segítőkészek. Az egyetemi oktatást tekintve mind a szak, mind pedig az elméleti órák egyaránt szerepelnek, viszont elmondhatom, hogy nagyrészt a szaktantárgyakra fektetik a hangsúlyt, valamint arra is figyelnek, hogy megtaláld a helyed egyetem után a szakmában, viszont ez rajtunk is múlik: ha kitartó vagy és munkálkodsz, akkor bőven akadnak lehetőségek. Egyébként

most igyekeznek megtalálni a legjobb megoldásokat, hogy kevésbé részesüljenek a diákok hátrányban emiatt a kritikus helyzet miatt. Összeségében én teljesen elégédett vagyok, és őszinte szívvel ajánlom minden művészeti egyetemre készülő diáknak.

Hegedűs Tünde 3. ÉVES HALLGATÓ, KOLOZSVÁRI KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS FORMATERVEZÉSI EGYETEM (UAD), RUHATERVEZÉSI KAR

Pál Emil 3. ÉVES HALLGATÓ, MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM, SZÍNMŰVÉSZETI KAR

Pál András Emil vagyok, harmadéves színművészhallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az első, amit az egyetemünk javára mondanék, az a családias hangulat. Kis létszámú egyetem a miénk, ezért a magyar karon könnyen megismerkedik az ember fia-lánya a többiekkel. Egyetemünkön két kar tevékenykedik párhuzamosan: román és magyar. A jó hír, hogy nem vagyunk szeparálva, sőt lehetőségeink vannak egymással dolgozni, a legérdemesebb példa erre az egyetemünk Stúdiófesztiválja, ahol több külföldi szakember workshopján lehet részt venni egy teljes hétig, nyelvtől, szaktól, évtől függetlenül. Az egyetemünk fizikális terjedelme öt épületet foglal magában: egy kollégiumot, két stúdióépületet, a főépületet, ahol a legtöbb szakmai oktatás zajlik, valamint a zene-pedagógia képző épületét. Az oktatási kapacitás biztosít színművész-, bábszínész-, teatrológia-, audiovizuális-kommunikáció-, zene-pedagógia-, rendező- és látványtervező-képzést alapfo-

kon. A csapatszellem a legfontosabb összetevője az egyetemi létünknek, sokszor fordul elő, hogy sok ideig ugyanazzal a néhány emberrel találkozol és dolgozol együtt. Persze ez legalább annyira hálás, mint keserű játék. Érdemben a legfontosabbnak tartom, hogy egymással és egymásból dolgozunk, a látványtervező jelmezeket és teret biztosít a rendezőnek, aki formát ad a mi játékunknak, mi meg biztosítjuk, hogy legyen használható matéria, amiből a forma kialakul. Osztályon belül ez kicsit máshogy működik, nagyjából mint egy alternatív társulatnál, mindenki mindig a legjobb formáját nyújtva kezeskedik mindenben. Egymás súgói, kellékesei, ügyelői vagyunk, és ez még közelebb boronál minket egymáshoz. Ez nem könnyű, vannak nehéz pillatok, talán több energiát fektetünk bele, mint amen�nyit visszakapunk vagy szeretnénk kapni. De az a megmagyarázhatatlan varázslat, ami két ember között történhet egy üres térben, örök kíváncsiságba ejt. És a kíváncsiság nagy áldás.

3. ÉVES HALLGATÓ, BABEȘ–BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI KAR, TEATROLÓGIA SZAK

Nagyon sokáig nem tudtam, hogy hová szeretnék menni egyetemre. Aztán ahogy böngészgettem a Babeș–Bolyai-egyetem kari listáját, megakadt a szemem a teatrológián. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az, akkor találkoztam ezzel a területtel (kifejezéssel is) először. Utólag visszagondolva, nem tudom, mi fogott meg abban a leírásban, mert most, harmadévesen nagyon elavultnak gondolom azt az ajánlót. Annyit tudtam magamról, hogy szeretem az irodalmat és a magyart, írogatok is (kreatívabb oldal) és a színház is érdekel, de akkor semmilyen alaptudásom nem volt e téren (és ez nem kizáró jelleg!), bérletes előadásokat néztem a Tomcsa Sándor Színházban. Belső megérzés miatt ez a szak lett. És egyáltalán nem bánom! Első perctől nagyon barátságos volt maga az épület (ami egy kicsi, ugyanakkor nagyon otthonos hely), a tanárok, a csoporttársak. Teatrológián nem szoktak sokan lenni egy évfolyamban (mi pl. négyen vagyunk), ami természetesen nem adja azt az egyetemi hangulatot, amit a filmekben látunk, viszont annál családiasabb a közösség az évfolyamtársak között és a tanárokkal együtt is. Emellett borzasztó nagy pirospont a kiscsoportos szak(unk)nak, hogy a tanároknak van idejük arra, hogy segítsenek nekünk fejleszteni azt a területet, amiben tehetségünk van. Jut idő és odafigyelés mindenkinek! Emellett a közös-

kedves kriszta

ség azért (is) családias, mert bármilyen jellegű problémával fordulhatsz a tanárokhoz. Meghallgatnak és segítenek (amennyiben tudnak), ez pedig szerintem elég ritka manapság a tanár–diák viszonyokban. Nálunk a hierarchia nem magától értetődő, hanem tisztelet kérdése. Mi is tiszteljük a tanárainkat, ők is minket, mondván, mindig lehet tanulni a másik embertől. Az oktatás alapjáraton elméleti (szemben a színművészeti szakkal, ami egy gyakorlati oktatás). A két szakot nem lehet azért ennyire pontosan elválasztani egymástól, ugyanis nekünk is voltak és vannak gyakorlati óráink (egy, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban dolgozó színésznő tartja) közösen a színész szakosokkal. Nekik is vannak elméleti óráik, amik közösek velünk (persze, jóval kevesebb, mint amennyit tanulunk mi). Ez az átjárás véleményem szerint nagyon fontos, és ez attól az évtől kezdődött, amikor én odakerültem (2018-ban), és azóta is alakulóban van. Mióta elkezdtem az egyetemet, nagyon sok minden megváltozott a rendszerben. Sok új, fiatal és nagy tudással rendelkező tanárt vettek fel (Magyarországról is), akik alapokba menően igyekeznek felpezsdíteni a rendszert, amiben jelenleg vagyunk. A nagy egyetemi rendszer is folyamatos átalakuláson megy keresztül, ami (véleményem szerint) hosszútávon diákközpontúbbá teheti

az oktatást. (Példának okáért jövőtől kötelező lesz minden kari vezetőnek egyeztetni az évfolyamfelelősökkel az órarend kapcsán: mi az, ami elavult, amire nincs szükség, és mi az, amire igényünk van, amit szeretnénk tanulni). Annak ellenére, hogy az elején azt hittem, hogy szinte alig lehet majd elhelyezkedni egy teatrológiás diplomával, most harmadév végén egyáltalán nem így gondolom. Az egyetem lényege, hogy kapukat nyisson meg előtted, előttünk, hogy bepillantást nyerhess ide is, meg oda is, hogy majd eldönthesd, melyik a hozzád legközelebb álló terület. Mert sokkal

Számomra az a döntés, hogy ezt a szakot választom, már rég megszületett a gondolataimban, hiszen a tánc és a zene mindig is az életem része volt. Így félév után, az eddigi tapasztalataimból élve, bátran kijelenthetem, hogy meg vagyok elégedve az itteni rendszerrel, sőt igazán kellemeset csalódtam mind az oktatás, mind pedig a tanárok szempontjából. A tanórák fele-fele arányban oszlanak meg a gyakorlati és elméleti órák között. A tanárok közvetlenek, fiatalosak, lendületesek, viszont ugyanakkor szigorúak is, kellően megkövetelik mindig az adott anyagot. A közösségünk elég kicsi, tizenöten vagyunk, mindenki nagyon tehetséges, illetve elhivatott, és annak ellenére, hogy mindenki külön-külön színes egyéniség, igyekszünk szoros kapcsolatot kialakítani és egy összetartó csoporttá kovácsolódni. Ez azért is lényeges, mert nemcsak egyénként vagy pedagógusként, de egy csapat tagjaként is meg kell állnunk a helyünket. A jövőmet illetően számtalan lehetőség van, a kérdés az, hogy én milyen irányban szeretnék elindulni, de bárhogyan is dön-

több mindent magában foglal ez a szak, mint gondolnád. :) Egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a szakot választottam, akkor sem, ha a jelenlegi covidos helyzetben a színházaknak és alkotóknak nagyon nehéz dolguk van. Minden ott kezdődik, hogy téged mi érdekel igazán és mit tudsz teljes szívedből tanulni. Mert én így tanulom ezt a szakmát mai napig, és ezt nem lehet muszájból tenni. Belső megérzés azóta is, csak egy sokkal szélesebb látókörrel, társadalmi érzékenységgel és egy nagy adag alaptudással megfűszerezve.

tök, itt az alapokat mindenik irányzat felé megkapom. Egy pillanatig sem bánom a döntésem, hogy ezt a szakot, illetve szakmát választottam, úgy érzem, ez az a hely, ahol leginkább ki tudok bontakozni. Én csak ajánlani tudom minden olyan fiatalnak, aki igazán elhivatott a tánc iránt, és aki szívét, lelkét képes „feláldozni” ennek a művészetnek.

Kovács Henrietta 1. ÉVES HALLGATÓ, SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁRI KAR, TÁNCMŰVÉSZETI SZAK

Tóth Hunor Másodéves egyetemi hallgató vagyok a Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet és média szakán Kolozsváron, rendezői és audió-vizuális kommunikáció szakirányon. Hosszú út állt előttem, amíg meghoztam azt a döntést, hogy erre az egyetemre és erre a szakra jelentkezzek, viszont így két év távlatából kijelenthetem, hogy a lehetséges választások közül a legjobbat hoztam meg. Mi is zajlik egy filmes, fotós szakon? Ha úgy véled, ahhoz, hogy egy jó fotót vagy egy vagány kisfilmet készíts, nem kell egyetem – részben igazad van. Ahhoz, hogy megtanuld a technikai dolgokat és a szemnek kielégítő fotókat, videókat készíts, elegendő egy tanfolyam is. Ám egy olyan képzésen, mint amilyen a Sapientián is zajlik, mindamellett, hogy megtanulod, hogyan készíts játék- vagy dokumentumfilmet, hogyan fényképezz filmre és hívd elő, számos olyan dologgal találkozol, amely megnyitja előtted a világot. E két év alatt mind a gondolkodás-, mind pedig a kifejezésmódom rengeteget fejlődött. Megtanultam, hogyan fogalmazzam meg a közvetíteni kívánt üzenetem fotóban vagy kisfilmben, illetve azt is, hogy az esetek túlnyomó részében a tartalom sokkal fontosabb, mint a minőség. Tiszta Hollywood? Persze, minden egyetemnek megvannak a pozitív és negatív oldalai is. Egy filmes szak nem teljes mértékben csak móka és kacagás. Megvannak a maga álomgyárszerű pillanati is, viszont

Ezek mellett nyilván még számos művészeti ágazat van, viszont valószínűleg azon szakok célközönségei tudják már országszerte az összes művészeti egyetem mindenik szakját. Gondolok itt bármilyen hangszerre, zenetörténelemre és -elmé-

2. ÉVES HALLGATÓ, SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁRI KAR, FILMMŰVÉSZET, FOTÓMŰVÉSZET, MÉDIA SZAK

rengeteg energiát vesz igénybe. Úgy a művészeti szakoknál, mint bármely más szaknál, az embernek szüksége van elhivatottságra is. Számos akadállyal, elbizonytalanító helyzettel fogsz találkozni, viszont ha elhivatottságot érzel a filmes-fotós szakma iránt, akkor tisztában vagy azzal is, hogy nem feltétlen kell mindenki orvos vagy mérnők legyen, így könnyedén fogod venni az előtted álló akadályokat, netán a környezeted megkérdőjelezéseit. Összegzésképp, visszatekintve eddigi munkáimra, alkotásaimra, büszkén jelentem ki, hogy óriási fejlődésen mentem keresztül, amelyet köszönhetek az egyetemen oktató neves tanároknak és végül de nem utolsósorban a Románia-szinten is egyik legfelszereltebb stúdiónak, amely a mi (diákok) fejlődésünket szolgálja. „A kamera olyan eszköz, amely megtanítja az embereket, hogyan kell látni kamera nélkül” – Dorothea Lange.

letre, muzikológiára, összhangzattanra, festészetre, szobrászatra, kerámiára, architektúrára – és még sorolhatnám, mert általában ezen szakokra készülő diákok már megalapozták tudásukat akár művészeti suliban, akár plusz tanórák során.

„Székelyudvarhely a szívem csücske” itt! Irigyeld azokat, akik otthon vannak AZT TUDTAD EGYÉBKÉNT, HOGY MESSZI FÖLDEKEN, ÓPERENCIÁKON INNEN ÉS TÚL SZÉKELYUDVARHELYT A LEGKEDVESEBB VÁROSKÉNT EMLEGETIK? ITT MINDIG MOSOLYOGNAK AZ EMBEREK, ÉS AZ ANYANYELVŰ MOSOLYOKNAK VAN EGY VARÁZSA. ERRŐL A VARÁZSRÓL MESÉLNEK NEKÜNK NÉHÁNYAN, ÉS ARRÓL, HOGY MIÉRT JÓ ITTHON MARADNI, ITTHON TERVEZNI ÉS ITTHON ÉPÍTENI A JÖVŐT.

Azzal kezdem, hogy mit is jelent nekem ez a város. Legfőképp lehetőséget. Mind szakmai, mind pedig magánéleti szempontból. Fejlődés szempontjából. Kolozsvári születésű vagyok. Elkerülhetetlen, hogy a két várost ne próbáljam összehasonlítani. Nyilván, lehetőségek szempontjából ez egy sokkal zártabb tér. De ezzel nincs is semmi baj, természetes. Amit viszont örömmel tapasztalok, az az egyre több fiatal, aki egyetem után hazaköltözik. Ez azt jelenti, hogy az irány jó, meg lehet találni itthon is azokat a körülményeket, amelyek boldoggá tesznek. Egy abszolút élhető város, sok potenciállal. Én valahogy mindig azt érzem, ez a közeg tökéletes egy család megalapításához. Kellő szakmai lehetőséget nyújt, elegendő otthonossági érzést, sok mosolyt az emberek arcán. Nekem ez egy búvóhely is, szépen meg tudtam itt találni a csendemet, a magányomat és ugyanakkor azt a réteget is, ahol mindebből kiszakadhatok. Bár bevallom, ez nem volt egyszerű, és még most sem az. Fiatalként fontos, hogy legyenek frissítő céljaid. Ebben a városban talán végképp. Mert nyitottság az újra, az van. Kezd alakulni. A terep adott. És ez ritka.

Jakab Tamás SZÍNÉSZ, TOMCSA SÁNDOR SZÍNHÁZ

Gál Boglárka TÁSKA- ÉS KIEGÉSZÍTŐTERVEZŐ

Számomra a hazaköltözés egyértelmű volt. Döntésemet sok minden befolyásolta, eltávolodtam a nagyvárosi élettől, és úgy éreztem, mindenképp haza szeretnék költözni Budapest után egy időre. Ez volt az első és legfontosabb szempont. Emellett szólt ugyanakkor az egész család életében való részvétel hiánya. Megszületett unokaöcsi, gyorsan cseperedett, és nem szerettem volna lemaradni a nagy pillanatokról. Szóval összecsomagoltam, és indultam is haza: ekkor még nem gondoltam, hogy huzamosabb ideig fogok majd itthon tartózkodni. Most, így hat év távlatából nézve, mondhatom, jó döntést hoztam. Nagyon szeretek a szeretteim közelében élni (jó, ki nem?), megtaláltam azt a kisvárosi nyugalmat, amire vágytam, és munkát is találtam, vagy inkább

a munka talált meg engem. Egy éven belül alapítottam egy saját kiegészítő brandet, LARKA néven, illetve kis időre rá már tanárként is dolgoztam a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában. Az igaz, hogy nem könnyű itthon elhelyezkedni, ezért is jönnek kevesen haza. Egyrészt, hogy itthon kapsz-e munkát vagy teremtesz-e munkát magadnak, csak azon múlik, hogy mennyire akarsz hazajönni. Másrészt azon is, hogy milyen egyetemen végeztél: olyan profilú munkát találsz-e kisvárosban, vagy csak nagyvárosban tudsz vele érvényesülni. Mostanában sokan hazajönnek és próbálnak valamit itthon hozzátenni a városhoz. Udvarhely akkor fog fejlődni és akkor leszünk vele elégedettek, ha mi és ti, a következő generáció visszajöszttök és jobbá tesszük ezt a

helyet. Munkahelyeket, olyan közösségi és kulturális szilárd közeget teremthettek, amilyenre vágyunk, vágytok. Én visszaköltözve másképp néztem városunkra. Egy kedvenc, régi parfümre hasonlított, ismertem az illatát, az érzést, milyen jó volt viselni, de már nem ugyanolyan volt, mint tinédzser koromban. Más volt gyerekként, mert nem kellett annyi szempontnak megfelelni, mint most. Megtaláltam magam az itthoni környezetben, jól érzem magam, mivel a családdal és gyerekkori barátokkal töltöm szabadidőm nagy részét. A két munka, a pedagógia és az alkotás egymást kiegészítve teszi változatossá napjaimat. Már

Udvarhelyen, a nagynénémnél töltöttem a legtöbb gyerekkori nyári vakációmat; szüleim válása után apukám ide is költözött – szóval egy kicsit Bethlen-negyedi vagyok. Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Budapesten és Bukarestben éltem, tanultam és dolgoztam, de bármelyik fordulópontján az életemnek Udvarhelyre jöttem megnyugodni, kitisztítani a fejem, meghozni életdöntéseket. Három éve is ide jöttem egy nagyobb válsághelyzetet átgondolni, és azóta valahogy itt vagyok. Itt értem meg arra, hogy örökbe fogadjak egy kutyát, itt találtam egy olyan munkát, ami minden képességemet igénybe veszi, itt fejeztem be négy év után az első verseskötetem. Azt hiszem – az évek során visszajárva –, a legtöbb jó szövegemet is itt írtam. Itt tanultam meg bízni. Visszataláltam egy elemi tapasztalathoz, ami ébren tart, és ami nem hagyja, hogy elteljenek csak úgy a napok.

nem igénylem a nagyváros adta lehetőségeket (mozi, buli, pezsgés stb.), mivel életem abban a szakaszában vagyok, hogy nem a bulik és a mozizás meg a kocsmázás a prioritás. Én szeretek kirándulni, nekem ez a legeslegnagyobb hobbim. Mindig jó utána hazajönni, feltöltődve folytatni az itthoni dolgokat. Azt, hogy a jövőt hogyan képzelem el és hogyan fog alakulni, azt nem tudom biztosan, és nem is szeretném tudni. El tudom azt is képzelni, hogy egyszer még összepakolok és elmegyek, ha újra kalandra vágyok. Most épp nincs ez tervben, jó itthon Székelyudvarhelyen.

Győrfi Kata KÖLTŐ, MŰVÉSZETI REFERENS

Amikor középiskolásként egyetemválasztáson gondolkodtam, már akkor motoszkált a gondolat, hogy olyan szakmát kell választanom, amit majd itthon, kisvárosunkban is kamatoztathatok. Hagytam, hogy az élet hozza a lehetőségeket, de titkon az volt az álmom, hogy majd hazaköltözöm. Az egyetemi éveim alatt egyre biztosabbá vált, hiányzik a város, és itthon, Székelyudvarhelyen szeretném leélni az életem. Hazaköltözésem óta biztosan állíthatom, meg tudja állni egy fiatal a helyét itthon is. Sikerült boldogulnom a szakmámban is mint fényképész, és emellett egy újabb vállalkozást is itthonról menedzselek, ami kézzel készített gyerekcuccok gyártásával és értékesítésével (LilBro Gyerekcuccok) foglalkozik. Nagy öröm számomra, hogy a munkáim mellett 2020-tól a közért is dolgozhatok, és önkormányzati képviselőként a következő (minimum) 4 évben tehetek majd a városunk fejlődéséért is. Az elmúlt években a munkáim során rengeteg országot megismerhettem, de ezek mind abban erősítettek meg, hogy gyönyörű helyen élünk, szép hely Udvarhely. Gyertek haza és éljetek a lehetőségekkel! Ne foglalkozzatok a kezdeti nehézségekkel, lépjetek át rajtuk és legyetek türelmesek.

Józsa Levente FÉNYKÉPÉSZ, VÁLLALKOZÓ

Hodgyai István (Hotdog) GRAFIKUS

Amikor Marosvásárhelyre mentem egyetemre, bennem is, mint a legtöbb fiatalban, tombolt a vágy, hogy egy nagyobb városba költözzek, távol a szüleimtől, és javarészt önálló életet éljek. Az egyetem befejezése után éltem pár hónapot Zalaegerszegen, aztán erőteljes honvágyam lett, és még az ottani színház sem fogott meg annyira, hogy marasztalni tudjon, visszaköltöztem Vásárhelyre. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának állandó munkatársa lettem, már a hetedik éve ennek. Tavaly októberben eszméltem rá, hogy a Zalaegerszegben érzett honvágyam nem csak Vásárhelyig szólt belőlem, hanem egészen Székelyudvarhelyig. Akkor döntöttem úgy, hogy hazaköltözöm. Két gondolat még inkább erősített ebben: látni szeretném az

unokahúgomat felnőni, és valamit szeretnék adni magamból a szülővárosomnak is. Munka szempontjából is szabadúszó grafikus szerettem volna lenni, hogy minél több lehetőséget megragadhassak és ezáltal minél több irányba fejlődhessek. Úgy érzem, hogy ez az – egyébként sokat határozó – döntésem inkább vitt előre, mintsem hogy megbánjam azt, mert az eddig említettek mellett új és egészen régi barátokkal, teljes nyugalomban és örömben élem a mindennapjaimat. Most már felnőttként abban a városban, amelyet tíz évvel ezelőtt lázadó tiniként alig vártam, hogy elhagyjak. Hogy itt fogom-e leélni az életem? Azt még nem tudom, de addig semmiképp nem szeretnék elmenni, ameddig valamit nem adtam hozzá én is városunkhoz.

be a poem FIATALOKTÓL FIATALOKNAK. BÍZUNK BENNE, KEDVES KÖZÉPISKOLÁSOK, HOGY EZEN KEZDEMÉNYEZÉSÜNKKEL SOKATOK ÉLNI FOG. KÜLDJÉTEK BE AZ UFF BÁRMELYIK ELÉRHETŐSÉGÉRE SAJÁT VERSEITEKET IS,

körülöttünk nevetnek, mi mint az elveszett emberek örültünk a pillanatnyi békénknek s a naplementének

Csillagburokban [FERENCZ JOHANNA]

HOGY AKÁR MÁR A KÖVETKEZŐ LAPSZÁMBAN MEGJELENJEN AZ!

hála a csillagoknak, újra előbukkantak a gondolataid, amiket annyira szeretek hallani. mert ilyenkor egyik sem mindennapi ezek, melyeket igyekszem minél jobban megbecsülni. lehetetlen ezt az érzést nappal összehozni kell hozzá a világ csendje, de jobb is, hiszen így lesz igazán különleges az ötven közül az az egy, amit tudsz,hogy mindenképpen megmarad beleég az agyadba talán nem emlékszel idővel az összes szóra de behunyt szemmel, visszagondolva előtted lesznek a fények a hangok, a képek s benned lesz az akkori érzés hogy valakivel egyszer éltél. balszerencsések voltunk mindig, nem fogtuk ki a csillagokat csak a békák zaját. de hazaindulván át a világ sűrű, vágható csendjén ahogy kezdek visszatérni az életbe

hogy újra elkezdjen pörögni minden, felnéztem az égre. azonban meg kellett állnom, hogy ne sodorjon magával a létem, tudjam egy pillanatra megszemlélni őket, a csillagokat, az álnokokat, kik csak most bújtak elő szégyenlősen. de mégis, most vettem csak igazán észre, mintha eddig víz alatt lettünk volna, a csillagok burokban tartanak fogva esküszöm, mintha vízfelszínen lebegtek volna kedvükre akkora hévvel táncoltak mint soha s oly hatalmas fénnyel is ragyogtak. és mi mint két delfin, alulról csak nézhettük a vízbe burkolt napot, de felbukni nem mertünk volna, hiszen azzal odalenne a hely, ami egy negyed órára otthont adott számunkra inkább maradtunk a víz alatt s kérlek, maradjunk ezután is! a csillagok is fényesebben ragyognak ha tudják, nem leplezzük le titkukat. csak élvezünk élni védelmük alatt.

[APAD]

mozdulatlan [GERGELY ATTILA]

Vacilláló lépéssel átteszem magam a Harmónia téri peronról a vonatra. Ma is elindultam az életből a halálba. Még csak pár megálló, nem várom. Nem várom, hogy jöjjön a halálvölgyi leszálló. Kialvatlan szemekkel bámulok a fejemből kifelé. Együtt bámulunk társammal, mellettem bóbiskoló hajléktalan flótással. Ugyanazt kukkoljuk, szemléljük, mustráljuk. A nép csendben kicserélődött körülöttünk. Mi vagyunk, s hogy tudjuk, hogy vagyunk a Harmónia téren felocsúdva, egy idegen önmagammal szivarra gyújt, megkínál, pöfékelve sóhajt: „Ma is elment ez a vonat”

A lány, aki a napról álmodott [KELEMEN TIMEA]

Lassan kikoptak a színek, Az öltésekkel triplokkolt Szívkohóból. A semmi határába veszünk Mi, páratlan magányosságra ítéltek. De mindig jön valami új, Valami, ami változást ír, A tegnapi alkonyt búcsúztató Reggeli, harmatkönnyes pirkadat. Az üszkösödő homályt Egy új fény járja át A planéta horizont határán. A színek visszatértek a Megkopott szívre.

– Kinek tű és szike véste vágyát. Álmot adni a reménytelennek. Test, vér s megannyi sejt, Melyben az életet keresed, Melyet egybefon az örök Szívkamrákon átzsongó lélek. A tüdő csillagrendszerébe veszett Balga szívdobbanások szimfóniatánca. – Csak egy lány a napról álmodott. Testvér, aki anélkül, hogy Bármit is tudna verdeső létünkről, Ismeri a kimondatlan szót, Melyet a lélek legtitkoltabb Dallama rejt.

Filmajánló: Defending Jacob Emlékeztek Brian életére? A filmben elhangzott halhatatlan párbeszédre, amelynek csattanóját a köznyelv nem pontosan úgy forgatja, ahogyan az magyar szinkronban eredetileg szólt: „és mit adtak nekünk a rómaiak?” Valójában a kérdés így tevődött fel: „és mit adtak nekünk mindezért cserébe (a rómaiak)? (…) Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték-hálózattól... Mit tettek a rómaiak értünk?” Ez jutott eszembe, amikor az Apple új sorozatát, a Jacob védelmében (Defending Jacob) című nyolcrészest megnéztem. És mit adtak nekünk az amerikai filmek? Többek között például az amerikai tárgyalótermekben zajló bírósági ügyek dramatizált műfaját, egy sajátos hangulatú és egyedi világot, amolyan igazi amerikai filmes találmányt, ami olyan, mint az ír sör: ott a legfinomabb, ahol főzték, akarom mondani, ahol forgatták. Ezt a valódi amerikai filmstílust nem igazán sikerült más kultúrkörökben is alkalmazni, mert csak akkor működik jól, amikor hozzáadják azokat a látványos összetevőket, amelyekkel a naiv néző a legegyszerűbben azonosul. Ez az igazságosság és az igazság szolgáltatásának látványos amerikai cirkusza, ahol többször csattan a szigorú bíró kalapácsa, az ügyész a negatív figura, a gonosz és a rosszakaratú alak, a védőügyvéd pedig a pozitív szereplő, aki védi az ártatlant. Mindehhez egy jó adag – érthető vagy sem – jogi eljárásrendi körítés is jár, elhangzanak a csavaros vád- és védőbeszédek, bevonul az esküdtszék, a néző pedig habitusa szerint áll egyik vagy másik mellé,

azonosul az általa igaznak tartott szereplővel. És ez az izgalmas benne, mintha a néző is az esküdtszék tagja lenne, ítélkezhetne bűnösről vagy ártatlanról… Erre épít az Apple sorozata is, különösebb felvezetés nélkül egy kegyetlen gyilkosság történik, a kerületi ügyész a vádemelésen dolgozik, mígnem a fia is belekeveredik a gyanúsítottak körébe… Innen már adott a személyes érintettség, a fokozódó családi dráma, médiafigyelem és a többi inherens körülmény, ami ilyenkor nehezíti a dolgokat. Egyre gyanúsabb dolgokra derül fény, lassan szétesik egy család, a bíróságon zajló dráma pedig egy nem várt véget ér… Javaslom a filmet megnézésre, könnyen emészthető rövid részekből áll, néhol enyhén lassan folyik a történet, de az eléggé sablonos karakterek kijátsszák a monotóniából a filmet akkor, amikor kell. Adott a hivatása és a családfői szerepe között helytállni próbáló apa, az egyre jobban elbizonytalanodó anya, a helyzete súlyosságát nem értő (bugyuta) gyerek, és az összes többi szereplő is, amely a fent leírt amerikai műfajból nem hiányozhat. Plusz egy sajátos borús hangulat is, ami kifejezetten jót tesz a sorozatnak, mert enyhén a skandináv krimik stílusa köszön vissza. [SOMOGYI ATTILA]

Ötletek egy zöldebb karácsonyhoz A karácsonyi készülődés időszakának egyik aranyszabálya úgy hangzik, hogy időben kezdjük el. Így nem fenyeget a kapkodás veszélye, remélhetőleg a felesleges köröket sem futjuk majd karácsony reggelén, járványidőszakban pedig felettébb javallott módon az áruházi zsúfoltságot is elkerüljük. Idén viszont rendkívüli időket élünk, a készülődés és annak aranyszabályai háttérbe szorulnak, mindennapjainkat és gondolatainkat egyebek foglalják le, ezért érthetően kevésbé figyelünk arra is, hogy „zöldebb” karácsonyunk legyen. Pedig néhány egyszerű szempontot követve sokkal környezettudatosabban tölthetjük az ünnepet. A karácsony (a bőség és a nagylelkűség időszaka) az átlagosnál is nagyobb pazarlással jár, amikor körülbelül 30 százalékkal megugrik egy család szeméttermelése. Egy átlagos uniós polgár évente 476 kg, azaz napi 1,3 kg háztartási szemetet állít elő egymaga. Különböző egyéb jellegű hulladék mellett ebben benne vannak a mindennapokban kidobott csomagolóanyagok, fel nem használt élelmiszerek és a helyi közintézmények hulladéka is. Hatalmas mennyiségű települési szemét termeléséért vagyunk felelősek, érdemes ilyenkor egy kicsit visszafogni magunkat, és az ünnepi hangulatban is gondolni a fenntarthatóbb megoldásokra. Az élelmiszerekkel leginkább karácsonykor bánunk pazarlóan. Uniós felmérés szerint évente körülbelül 88 millió tonna élelmiszerhulladék, azaz fejenként 173 kg keletkezik az EU-ban, ami az előállított mennyiség közel 20 százaléka. A veszteséghez hozzájárul a termelői, a kereskedelmi és a feldolgozó szektor, továbbá a háztartások is. A fel nem használt élelmiszert hamar kidobjuk, nagy részét elpo-

csékoljuk, ami végtelenül pazarló és bizony erkölcstelen is, hiszen még az EU-n belül is közel 55 millióan nagyjából csak kétnaponként jutnak minőségi élelmiszerhez. Könnyelműen bánunk az erőforrásokkal és a nyersanyagokkal is, karácsony szellemében megszoktuk, hogy használati tárgyainkat (mobileszközök, háztartási kisgépek, ruhák stb.) évente cseréljük. Ezzel mozgásban tartjuk a gazdaságot, viszont az idő előtt szemétre ítélt sok-sok holmi környezetterhelő. A megvásárolt áruk pedig gyakran a fél világot átutazzák, míg hozzánk elérnek. Évente nagyjából 50 millió fenyőfát vásárolunk és dobunk ki Európában. Akár élő fát használunk karácsonyfaként, akár műfenyőt, mindkettő rossz hatással van a környezetre. Vásároljunk inkább cserepes karácsonyfát, amit ünnepek után kiültethetünk a szabadba. Ne feledjük, hogy idén a helyi kistermelők nehéz helyzetbe kerültek, segítsük őket, tőlük vásároljunk karácsonyi ajándékokat. Az Óperenciás-tengeren túlról való szállítás nélkül a környezeti terhelést is elkerüljük. Nem muszáj mindent becsomagolni! Ám ha mégis ragaszkodunk hozzá, akkor környezetbarát csomagolással csökkentsük a karácsonyi szeméttermelést, tegyük az ajándékokat pl. újrahasznosítható díszzacskóba. A sarki kisüzletig vagy a közeli áruházig gyalog is eljutunk, tömegközlekedéssel a karácsonyi dugókat is elkerüljük. Az ünnepi lakomára pedig készüljünk mértékkel, mert gyakran túlzásba visszük a sütést-főzést. Sajnálatos, hogy sok étel és sütemény kerül végül a szemétbe karácsony után. Békés, zöldebb karácsonyt és egy sokkal élhetőbb 2021-et kíván a Europe Direct Hargita. [SOMOGYI ATTILA]

Költők – költemények A MEGHATÁROZÁSOKBAN MAGYAR KÖLTEMÉNYEK CÍMÉT ADTUK MEG. A REJTVÉNYBE A KÖLTEMÉNY SZERZŐJÉNEK TELJES NEVÉT KELL BEÍRNI.

Vízszintes:

Függőleges:

3. Mama 6. Himnusz 7. Szózat 8. A cinege cipője 10. Anyám tyúkja

1. Nem tudhatom 2. Bóbita 4. A közelítő tél 5. Családi kör 9. A föl-földobott kő