Őszi Sulisokk 2021

Page 1



a tartalomból 2. ÍGY TELTEK AZ UFF-NAPOK

4. GÓLYABÁLON INNEN ÉS TÚL

8. ELKÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGFAL!

9. GLAMPING A GÖRÖG TENGERPARTON

10. LUXIS ÉLMÉNYEK

11. ZENETÉR

12.

IMPRESSZUM

FC BARCELONA – MINDEN VÉG EGY ÚJ KEZDET IS

hangoló Csupa szín az ősz. Valaminek a vége, egy új élet reménye. Ősszel más kék az ég, ha süt a nap. Olyan nyugodt, akár a földre hullott ezerszín falevelek. Magával ragad és átölel. Jeles napok, újraéledő diákélet, gólyabálok, rendezvény rendezvény hátán. Sokszor a nagy kapkodásban elfelejtünk megállni és körülnézni, hogy milyen is a világ körülöttünk. Ebben a számban igyekeztünk kicsit számba venni az udvarhelyi diákság elmúlt időszakának pár fontosabb momentumát, és nem csak. Olvashattok majd arról, hogy milyen érzés 2021ben kilencedikesnek lenni, ebben a folyamatosan korlátozásokkal tarkított élet-

ben gólyabálon részt venni, vagy éppen azt szervezni. Az UFF elmúlt időszakban megvalósított projektjeit is elhoztuk nektek, szó lesz az UFF-napokról, az Egészségfal festéséről, ifjúsági csereprogramokról vagy a Zenetér nevet viselő amatőr zenekaroknak tartott workshopról. A sportrovat sem maradhat el. Amint tapasztaltuk, a szeptember-október időszak maga volt a pörgés. Ám a rendszer újból megállított minket, szóval ha már itt vagyunk, szánjunk pár percet a körültekintésre, a pillanat csodáinak felfedezésére. Tartalmas olvasást kívánunk! [VERZÁR ZSÓFIA]

Főszerkesztő: Dobai Kincső • Projektfelelős: Toth Tímea • Tördelés: Bálint István • Közreműködők: Verzár Zsófia, Hajdó Boglárka, Varró Szabolcs, Fülöp Írisz, Lajos Attila, Nagy Zenkő, Kovács Eszter Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Europe Direct Hargita, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 20. szám, tel.: 0266-213371, e-mail: uff@uff.ro • ISSN: 1842-6514

SZÉKELYUDVARHELY ÖNKORMÁNYZATA

PROIECT FINANȚAT DE UNIUNEA EUROPEANĂ


Így teltek az UFF-napok... Vásár, karaoke, koncertek, moziest HA VALAKI BELÉPETT VOLNA AZ UFF-IRODÁBA AZ ESEMÉNY ELŐTTI HÉTEN BÁRMIKOR, AKKOR ARRA LETT VOLNA FIGYELMES, HOGY HATALMAS PAPÍRDÍSZEK LEPTÉK EL AZ ÖSSZES SZABAD FELÜLETET… MINDENKI TELJES GŐZZEL KÉSZÜLT A RENDEZVÉNYRE, AMI CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ UFF-RÓL SZÓLT.

Sürgés, forgás volt pénteken: mindenki azért dolgozott, hogy a kapunyitásra minden a helyére kerüljön, és ezt sikeresen teljesítettük is. Végig izgultuk a kerekasztal-beszélgetést, mivel a nehezen odarögzített díszek na-

2

gyon úgy tűnt, hogy leeseni készülnek a falról élő közvetítés közben. A megnyitó után vártuk a résztvevőket felszerelkezve a regisztrációnál, de ők sajnos nem túl sűrün jelentek meg. Mindezek ellenére nem csügedtünk el, hiszen


pár méterre palacsinta és a Spion várt minden részvevőt. Ha egy szülő betévedt az UFF udvarába, egy italra vagy palacsintára vágyva, addig az önkéntesek szórakoztatták a gyerkőceiket a gyereksarokban. Koncert és a várva várt karaokeest zárta a napot: kijelenthetem, hogy mindenki kiénekelte és kibulizta magát. A karaoke nagy sikernek örvendett, ezért

másnap újra megszerveztük, és a lelkesedés másodjára sem maradt el. Korábban pedig voltak koncertek, és kézműves vásárt is berendeztünk az udvarban. A rendezvényt pólóturival, viccmeséléssel, illetve mozival zártuk, hogy mindenki vidáman és elégedetten térjen haza. [HAJDÓ BOGLÁRKA]

3


Gólyabálon innen és túl AZ IDEI GÓLYABÁLSZEZON FELEMÁSRA SIKERÜLT: JOBB VOLT UGYAN, MINT A TAVALYI, DE A JÁRVÁNYHELYZET IGAZSÁGTALANUL KERÉKBE TÖRTE SOKAK TERVEIT. MILYEN VOLT ANNAK, AKI MEGSZERVEZHETTE VAGY MEGÉLHETTE A GÓLYABÁLT? HÁT AZOKNAK, AKIK VÁRTÁK ÉS KÉSZÜLTEK RÁ, DE VÉGÜL HOPPON MARADTAK? ÍGY SUMMÁZTÁTOK TI AZ IDEI GÓLYABÁLÉVADOT.

Makai Aba „Az elején nem vettem túl komolyan, aztán közölték, hogy főgólya leszek. A szöveg megírása nem ment éppen zökkenőmentesen, nem jött úgy az ihlet, ahogy kellett volna. A színpadon való szereplés elég stresszes volt, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy egyedül rám figyel mindenki. A gólyabál segített kapcsolatokat kiépíteni, segített beilleszkedni az iskolai közösségbe. Negatív volt ebben az egészben, hogy nem volt túl sok időnk felkészülni: a tizenkettedikesek helyében egyértelműen több időt szántam volna a gólyabálra, ha ez lehetséges.

Aba

Többet segítettem volna a gólyáknak, azon túl, hogy kiosztották a feladatokat és a kritériumokat. Mi nem voltunk még egy gólyabálon sem, ismerőseim se voltak, akik főgólyaként szerepeltek, így jól jött volna a segítség. Összességében egyértelműen kijelenteném: igenis jó döntésnek tartom, hogy részt vettem ezen a rendezvényen, és megbántam

4

volna, ha ez kimarad a licis éveimből. Nagyon tetszett, biztos egy örök élmény marad, mindig emlékezni fogok rá.”

Böszörményi Panna „Utolsókként mutatkoztunk be a gólyapárommal, ez megnyugtatott, mert akkor voltam a legstresszesebb, amikor megérkeztem a helyszínre. Nem gondoltam volna, hogy el tudom magam engedni a színpadon. Édesanyám azt mondta: képzeld azt, hogy mindenki feje egy káposzta. Ez tulajdonképpen egy csapatjáték, amit sokan néznek, én meg éppen a résztvevők között vagyok. Utólag nem változtatnék semmit. A szövegem aznap írtam meg, gólyabál előtt két órával. Végül jól sült el, és ennek nagyon örvendek.”

Orosz-Pál Tamás „Lényegében két és fél hetünk volt csupán a gólyabálra. Reggeltől éjjelig dolgoztunk majdnem minden nap, beleadtunk mindent a táncba és a szervezés többi részébe egyaránt. Nekem személyesen a táncban volt a legnagyobb kihívás jól teljesíteni, de utólag büszke vagyok magamra és a többiekre. Az előadás helyének megtalálása sem ment gördülékenyen, de végül az is jól alakult. Idő hiányában sok minden az utolsó pillanatra maradt, rizikós volt, hogy néhány dolog elkészül-e, viszont a sok tennivágyó, lelkes szervező segítségével nagyon jól alakult minden. Próbáltuk


átadni a sorozat hangulatát (La casa De Papel) „a feelinget, hogy sose tudod mi fog történni”. Figyeltünk a legapróbb részletekre is a megfelelő atmoszféra kialakításához. A tanárok is hasonlóan lelkesek voltak a gólyabállal kapcsolatban, segítettek, ahol tudtak. Sok dolgot tanultam, nagyon örülök, hogy ennyire kivettem a részem. Már tudom: megérte a befektetett idő, szervezés és felelősség. Együtt hoztuk létre ezt a maradandó élményt!”

A szervezés nem indult gördülékenyen, amivel semmi baj. A végére nagyon jó kis csapat alakult ki, mindenki tudta, mi a dolga, mikor mit kell csináljon. Sosem gondoltam volna, hogy egy kétórás gólyabál ennyi előkészülettel jár, ennyi feladatot kell elvégezni, de épp ettől kovácsolódunk össze, ettől lesz

Ágoston Ákos „Nagyon rosszul esett, hogy ennyi munka és készülődés után nem tudtuk megtartani a gólyabált. Anno kilencedikesként a középiskola legnagyobb élményét kaptam. Soha nem felejtem el, amikor a színpadon állva nagy izgulások közepette a nézők az én és a párom nevét kiabálva biztattak minket. Emellett viszont megtanultam nagyobb közönség előtt is izgulásmentesen szerepelni. És ezeket az élményeket nagyon szívesen átadtam volna az új generációnak. Az egész szervezésnél a két osztály talán most volt a legösszetartóbb, mindenki beleadott mindent. Ennek a gólyabálnak számomra a legnagyobb tanulsága, hogy a végsőkig kell küzdeni, ahogyan most mi is tettük, mert nem lehet tudni, mikor fog beérni a kitartó munka gyümölcse.”

Bíborka szép az egész. Voltak szebb és borúsabb napok is a szervezésben, de megérte összességében. Szerettem ezt csinálni, bármikor újra belefognék, és arra bátorítok mindenkit: ez egy olyan lehetőség, amivel élni kell!”

Bereczki-Orbán Péter „Nagyon élveztem, hogy ilyen nyüzsgés volt és mindig volt mit csinálni. Nagyon megmaradt a tánc része, és nagyon jól esett a

Boros Bíborka „Rendkívül csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy a gólyabálunk elmarad. Rengeteg időt, energiát fektettünk bele a szervezésbe, szívünk, lelkünk kitettük, hogy jó legyen, és ezek után ez borzalmas érzés volt. Amikor kilencedikes voltam, azt tanultam a végzősöktől, hogy ne nyerni akarjak: éljek meg minden pillanatot és ne gondoljak túl semmit. Ezt akartam átadni gólyáinknak. Felejthetelenné akartuk tenni számukra a gólyabált.

Péter szereplés utáni elismerés. Természetesen az elején születtek kisebb nagyobb konfliktu-

5


sok, például a névválasztásnál, de szerencsére ezeket hamar letudtuk. A tanári kar nagy része is teljes szívéből támogatta a rendezvényt.”

feladattal volt, mert túl sok múlott a szerencsén. Ha szervező lettem volna, akkor mindenkinek a feladatát pontosan letisztáztam

Hajdu Andrea „Bár az előkészületeknél volt egy kis káosz, mégis büszke vagyok arra, amit összehoztunk. A legnagyobb pozitív hatása a gólyabálunknak, hogy nagyon összekovácsolta az évfolyamot. Sokat fejlődtem a táncolásban. Nem kis dolog egy gólyabál megszervezése, ezt szerencsére a tanárok többsége tudta, megértette, így a segítségünkre voltak.”

Nagy Zenkő „Nagy baj volt a kommunikáció hiánya, leginkább azért, mert nem volt egyértelmű: ki afőszervező. Sokat fejlődtem a csapat-

Zenkő munkában, és megtanultam azt, hogy a határozottság és a kitartás előreviszi a minőségi munkát.”

Szűcs-Olcsváry Zámor „Az elején egyértelmű volt, hogy én leszek a gólya. Segített a gólyabál közelebb kerülni a tizenkettedikesekhez. A színpadon szereplés számomra nem volt kihívás, igazából hamar el is repült az ott töltött idő. Ötletesek voltak a feladatok, problémám csupán a pörgetős

6

Zámor volna. Összességében nagyon jó élményként éltem meg az egészet, annak ellenére, hogy nem kaptunk helyezést.”

Lakatos Kriszta „Olyan élmény volt ez, ami mindig megmarad. Nagyon szerettem a felkészülés részét, azon semmit sem változtatnék. Az apró részleteket jobban meg lehetett volna szervezni,

Kriszta de amúgy szép munkát végeztek a végzősök. Szívesen átadnám a következő generációnak azt, hogy ne csak azért csinálják, hogy nyerjenek, hanem hogy jól érezzék magukat.”

Hilbel Roland és Csifó Kata „Elég hamar kiderült, hogy főgólyák leszünk. Csupán három-négy napunk volt fel-


készülni az egészre. Hamar megismertük egymást, nem volt túl sok konfliktus közöttünk. Mindkettőnknek nagy álma volt, hogy főgólya lehessen, így hamar lecsaptunk a lehetőségre. Miután lejárt a bemutatkozó, azt mondtuk, hogy innentől már csak jól kell

Kata

hozni egy ilyen vagány rendezvényt, és ezt átéltük volna mi is. Szívesen kijavítottuk volna az akkoriak hibáját, és még jobbat próbáltunk volna csinálni. Több ötletünk is volt, hogy egy kisebb csapattal megtartsunk egy táborszerű dolgot a gólyabál helyett, de végül ezek mind elmaradtak. Nagyon sajnáljuk, hogy nem volt lehetőség arra, hogy ezt az egész kalandot megéljük.”

Demeter Dorottya „Kisvárosban a gólyabáloknak elég nagy a jelentősége, főképpen azért, mert lehetőséged van megismerkedni a saját, illetve az idősebb generációkkal is. Különösebben nem zavart, hogy nem tartották meg a gólyabálun-

érezzük magunkat. Ellenben a szervezők helyében sokkal jobban letisztáztuk volna, hogy mi is pontosan a feladat és, hogy pontosan mikor is kell elkezdeni azt. Óriási élmény volt az egész rendezvény, és az csak pluszt adott hozzá, hogy mi nyerhettük meg. Nagyon jól estek a gratulációk és az elismerés.”

Bartus Balázs és Tódor Klaudia „Már tavaly nagyon izgatottak voltunk, így az idei tanévkezdésnél már hozzáfogtunk a szervezéshez, de végül az igazgató nem en-

Klaudia

gedélyezte ezt a rendezvényt. Kilencedikesként nagyon felnéztünk a tizenkettedikesekre és tiszteltük őket, mert képesek voltak létre-

Dorottya kat, hiszen kilencedikben éppen elég, hogy új környezetben vagy, viszont amit inkább hiányoltam, azok a bulik voltak. Bepótolni nem próbáltuk, mivel azonban a Pallóban idén mi kellett volna szervezzük a gólyabált, a gólyatáborban gondolkodtunk. Úgy gondoltuk, ha a gólyabál hangulatát nem is tudjuk hozni, egy tábor elég vagány pótlás lenne. De én már teljesen lemondtam erről a lehetőségről is a vírus miatt.” KÉRDEZETT ÉS LEJEGYEZTE: FÜLÖP ÍRISZ, LAJOS ATTILA

7


Elkészült az Egészségfal! A PALLÓ IMRE MŰVÉSZETI LÍCEUM X. B OSZTÁLYA KOLUMBÁN ILONA FESTÉSZET SZAKOS TANÁRNŐ VEZETÉSÉVEL OKTÓBER 11-ÉN BIRTOKBA VETTE A SZÉKELYUDVARHELYI VÁROSI PARKBAN, A SPORTPÁLYA MELLETT HÚZÓDÓ BETONKERÍTÉST ÉS KÖRNYÉKÉT. AZ UDVARHELYI FIATAL FÓRUM ÖNKÉNTESEI ÁLTAL FEHÉRRE LEFESTETT FALFELÜLETRE KERÜLTEK FEL AZOK AZ ALKOTÁSOK, AMELYEKET A DIÁKOK MAGUK TERVEZTEK MEG.

A város szívében, a kisgyerekek, családok és idősek által is gyakran látogatott Városi Park melletti, nagy és látványos falfestés célja az egészséges életmód népszerűsítése. A 22 különálló festményt ez a központi gondolat köti össze, a művek között megjelennek szabadidős tevékenységekre ösztönző, a természet és a közösség fontosságát hangsúlyozó, de az egészségtelen életmódtól elrettentő példák is. Az alkotások elkészültével a lelke-

8

sedés nem múlt el, így a közös megállapodás alapján tavasszal, ahogy az időjárás újra kedvez majd, a diákok folytatják a festést és a betonfal többi elemének megszépítését. Az Egészségfal-projekt finanszírozója Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, ezúton is köszönjük támogatásukat! [TÓTH TÍMEA]


Glamping a görög tengerparton Nem hétköznapi ifjúsági csere MÓKÁS ÚT VEZETETT GÖRÖGORSZÁGBA, HATUNKAT, CSAJOKAT. A HANGULAT HATÁROZOTTAN OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOS VOLT, EZT CSUPÁN AZ SZEGTE, HOGY NEM VOLT KÍSÉRŐ TANÁRUNK, AKIRE HÁRÍTHATTUNK VOLNA MINDEN TERHET, ÍGY EGYÉNENKÉNT KELLETT FELELŐSSÉGET VÁLLALNUNK MAGUNKÉRT ÉS EGYMÁSÉRT.

Kalandos utunkat annál is izgalmasabb hét követte a NISI-glampingben. A helyszín fantasztikus volt: természetközeli és rengeteg szabadidős tevékenységnek adott teret. Önmagában programok és további résztvevők nélkül is fel tudtuk volna találni magunkat nyolc napon át, de ezekkel együtt volt lényegesen élménydúsabb és teljes ez az ifjúsági csere. Ennek témája az inCLUEsion volt, az egész heti program eköré volt felépítve. Sokat tanultunk az elfogadásról, a befogadásról és az értékekről mind saját magunk, mind mások tekintetében. Ráébresztettek mindan�nyiunkat, hogy ki, miért és mennyire nagyon értékes. Valamint arra is, hogy az „akadá-

lyoztatottak” csak mások, de semmivel sem kevesebbek. Ez angolul jobban hangzott! Mindezek mellett a további résztvevők által megismertük a tunéziai, a spanyol, a görög és bulgár kultúrákat is: minden este más-más ország készült interaktív bemutatóval. Ők is adtak nekünk egy szeletet a kultúrájukból, mi is nekik a mienkből. Fantasztikus, határokon átívelő barátságok kötődtek a hét során, így lett a szűk osztálykirándulás hangulatából sulis kirándulás hangulata gyakorlatilag már a projekt második napjától. És így lett aztán könnycsordulás a búcsúzkodáskor. [DOBAI KINCSŐ]

9


Luxis élmények Megtáncoltattuk a részvevőket OKTÓBER UTOLSÓ HÉTVÉGÉJÉT KIS CSAPATUNK LUXEMBURGBAN TÖLTÖTTE. VASÁRNAP ESTE HATON ELINDULTUNK UDVARHELYRŐL, ÉS EGY NAP MÚLVA DUDELANGÉBAN KÖTÖTTÜNK KI, HAT KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁG FIATALJAIVAL EGYÜTT. AZ ERASMUS+ KERETEIN BELÜL SPORTTAL ÉS AZ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁSSAL KAPCSOLATOS PROGRAMOKON VETTÜNK RÉSZT ÉS BŐVÍTETTÜK TUDÁSUNKAT.

Luxemburg

A hét folyamán minden ország csapata készült egy-egy workshoppal a program fő témáival kapcsolatosan. Mi a sportot mint szórakozást mutattuk be: különböző táncokat tanultunk, tanítottunk együtt, köztük a bécsi keringőt, hip-hopot és a kimaradhatatlan felcsíki hejszát mutattuk be a többieknek. A program végére egy nagy buli alakult ki a csapattal. Minden nap végén tematikus estét tartottunk, az országok tagjai elrepítették az érdek-

10

lődőket saját hazájukba, bemutatva a hagyományokat és tipikus ínyencségeket kínálgatva. Számunkra a legnagyobb nehézséget a helyzetünk tisztázása okozta, hogy miért is beszélünk magyarul Romániában, hogy is kerültünk mi ide. Egy hét után az összeszokott banda könnyes búcsút kellett vegyen egymástól, mindenki hazautazott, de olyan emlékekre és kapcsolatokra tettünk szert, hogy azt sosem fogjuk feledni. [NAGY ZENKŐ]


Zenetér Hogyan tevődik össze egy zenekar? ONLINE TALÁLKOZTUNK ERDÉLYI MAGYAR FIATAL ZENEKAROKKAL, AKIK EGYMÁS MEGISMERÉSE MELLETT OLYAN FONTOS ÉS HASZNOS TUDÁSRA TEHETTEK SZERT, AMELY ELENGEDHETETLEN EGY ZENEKAR ÉLETÉBEN. OKTÓBER 30-ÁN ZAJLOTT A ZENETÉR – FIATAL SZÉKELYFÖLDI ZENEKAROK TALÁLKOZÓJA, AMELYRE NYOLC ERDÉLYI MAGYAR FIATAL ZENEKAR JELENTKEZETT BE. A TERVEZETT HÁROMNAPOS TALÁLKOZÓ A JÁRVÁNYHELYZET MIATT ONLINE TÉRBEN VALÓSULT MEG, DE A DIGITÁLIS TECHNOLÓGIÁK FEJLŐDÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐEN AZ ELŐADÁSOK ÍGY IS INTERAKTÍVAN ZAJLOTTAK.

Az esemény három fő téma köré épült: a zenekar felépítése, működése és a booking; felkészülés a „rendes” stúdiózásra; technikai felkészülés a színpadra lépés előtt. Dobai Csaba Mitől „easy” a Rider? című előadásából a fiatalok megtanulták, hogy mi az a rider, mit kell tartalmazzon és hogyan kell kinézzen. Csaba azt is elmagyarázta, hogy mi az a stage plan, a channel list, és milyen főbb információkat kell tartalmazzon a dokumentum. Szedlacsek Nimród Stúdiótechnika: amatőr versus profi szinten című előadásából kiderült, hogy stúdiófelvétel készítésénél fontos a megfelelő hangszerkarbantartás, hogy a zenészek tudjanak metronómra játszani, és hogy ne akar-

janak többet játszani annál, mint amit tudnak. Továbbá azt is megmutatta az ifjú zenészeknek, hogy mi fogja őket fogadni, amikor stúdióba vonulnak, hogyan zajlik a munkamenet, és mikre figyeljenek oda még mielőtt eldöntik, hogy stúdióba vonulnak. Végül a Stairway Booking Kész a szám. Hogyan tovább? előadásából fény derült arra, hogy hogyan induljon el a zenekar a zenei pályáján, mi a press-kit, miért fontos a showcase-festival, és hogyan lehet saját koncertet szervezni. Summázásként két dologban viszont mind a három előadó egyetértett: fontos a zenei tudás, illetve az, hogy az együttes jól tudjon együttműködni a zeneipari háttéremberekkel.

11


FC Barcelona Minden vég egy új kezdet is AZ FC BARCELONA A FUTBALLTÖRTÉNELEM EGYIK LEGPATINÁSABB KLUBJA, HATALMAS MÚLTTAL RENDELKEZIK, A KATALÁN EGYESÜLET A SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG KEZDETÉTŐL MEGSZAKÍTÁS NÉLKÜL RÉSZT VESZ AZ ELSŐ OSZTÁLY BAJNOKI KÜZDELMEIBEN. A KLUB JELENTŐSEBB EREDMÉNYEIT TEKINTVE A SPANYOL BAJNOKSÁGOT 26, A SPANYOL LABDARÚGÓKUPÁT 30, A SPANYOL LABDARÚGÓ-SZUPERKUPÁT 13, AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJÁT ÉS ELŐDJÉT 5, AZ UEFA SZUPERKUPÁT PEDIG 5 ALKALOMMAL NYERTE MEG A CSAPAT. A MENETELÉS AZONBAN MOST MEGTORPANT.

Az együttes először a három mágikus magyar (Kubala, Kocsis, Czibor) érkezésével robbant ki a szürkeségből az ötvenes-hatvanas években, másodszor Johan Cruyff tett csodát a Dream Teammel 1990 táján, harmadszor pedig Lionel Messi és kortársai emelték az egekbe a Barcát. Az argentin csodagyerek mellett egy másik ember is fontos szerepet vállalt a katalán csodában: nem más mint Pep Guardiola. Ez a két személy tette a Barcát stílussá. A futballtörténelem során sokszor megtörtént már, hogy egy csapatba sok híres

12

focista került össze, de hogy a csapat játéka, élete stílust képviseljen, olyant talán csak egy csapat tudott még: az 1970-es évekbeli Ajax. A Barcát nem lehetett összetéveszteni más csapatokkal, az összeszedettség, a passzjáték, a taktika – minden egyedi volt. 2014-ben minden megváltozott, az akkori elnököt, Alexandre Rosellt adócsalással és korrupcióval vádolták, és a Neymár leigazolása körüli botrány miatt lemondott az FC Barcelona elnöki posztjáról. A korrupció a vezetőségen belül egyértelműen rosszat tett a


klub gazdasági helyzetének, de legalább nem látszott a pályán mutatott teljesítményen. Ekkor jött Josep Maria Bartomeu, aki átvette Roselltől a stafétabotot. Egy új korszak kezdete volt ez. Megváltozott a klubpolitika: Luis Enriquén kívül csak tapasztalattal nem rendelkező szakemberek jöttek, ami meglátszott a klub teljesítményén is. A 2015-ös BL-győzelem volt az utolsó nagy siker, ezután jött a hanyatlás. A klubból kezdtek kiöregedni a klasszis játékosok, mint Dani Alves, Xavi, Iniesta, és a hiányt az új elnök méregdrága játékosokkal pótolta, lásd Griezmann, Coutinho vagy Dembelé. Mindhárom játékosért 100 millió euró fölötti összeget fizetett a Barca. Egyik játékos sem vált be, és mindemellett nem elhanyagolható tény, hogy hatalmas, heti 300 ezer eurós fizetést zsebeltek be. Ezek voltak a legfőbb okai annak, hogy először a nemzetközi porondon, majd a hazai bajnokságban sem ért el eredményeket a klub. Tudni érdemes, hogy míg a Real Madridnak, a Paris Saint Germainnek és sok más klubóriásnak a jövedelme nagyobb részt a szponzorokból jött, addig a Barcelonának a meccseken eladott jegyekből. 2019 végén jött a koronavírus, és a Barcánál elzárták a legfőbb pénzcsapot, ami önmagában nagyon megviselte volna a klubot, de így – hogy ezt még megelőzte a korábbi évek fejetlen költekezése – a nagy múltú klub szinte csődbe ment. Mindezen rossz állapotok közepette a vezetőség eladott olyan játékosokat, akik az előző években alapembernek számítottak, és noha már a karrierjük vége felé közelednek, még jócskán segíteni tudták volna a csapat játékát: megváltak például Luis Suareztől, illetve a csapat csillagától, Lionel Messitől. Az eredmény pedig? Szégyenteljes vereségeket szenvedett el a Barca (a PSG ellen 4–0,

a Bayern München ellen 8–2, az AS Roma ellen 3–0, a Liverpool FC ellen 4–0). Ezek után Bartomeu lemondott a posztjáról, bajban hagyva csapatát. Ekkor jött 2020-ban Joan Laporta üzletember, és új elnökként teljes más ideálok szerint vezette csapatát, ingyen igazolható játékosokat szerzett meg, abból főzött, ami a rendel-

kezésére állt. Minden rosszban van valami jó, ebben például az, hogy így a Barcelona ifiakadémiájától, a La Masiából a fiatal tehetségeket nem eladták, hanem beépítették a felnőtt csapatba. Remélhetőleg mostantól kezdődik a felemelkedés: rendelkezésre áll a fiatal tehetségekből álló csapat (Fati, Yusuf Demir, Gavi, Pedri, De Jong és még sokan mások). Úgy gondolom, ha ők „beérnek”, akkor majd újabb fénykorát élheti a Barcelona. [VARRÓ SZABOLCS]

13


2022 az ifjúság európai éve Az Európai Bizottság azt javasolja: 2022 legyen az ifjúság európai éve. Európa számára fontos, hogy a fiatalok jövőképpel rendelkezzenek, illetve kellő szerepvállalásra és részvételre törekedjenek. „Az éghajlatváltozástól kezdve a társadalmi kérdéseken át a digitalizációig politikai döntéshozatalunk

Mi volt Glasgow-ban? A történelmi jelentőségű COP26 klímakonferencia. A találkozón részt vettek a világ vezetői. Az EU legfontosabb vállalásait egyébként összefüggnek a Green Dealben is megfogalmazottakkal:

Egységes töltők Az Európai Bizottság egységes töltőt javasol az elektronikus eszközökhöz, ezzel közel évi 1000 tonnával csökkenthetik az elektronikus hulladék mennyiségét, és összesen 250 millió euró megtakarítást je-

14

és prioritásaink középpontjában a fiatalok állnak. Készek vagyunk meghallgatni őket – az Európa jövőjéről szóló konferencián is ezt tesszük –, és együtt akarunk velük dolgozni az Európai Unió jövőjének alakításá” – magyarázta Ursula von der Leyen elnök. A program alakulóban van, és te is beleszólhatsz! A kérdőív linkjét keresd a EUROPE DIRECT Harghita Facebook-oldalán.

– több mint 100 ország csatlakozott, vállalva, hogy 2030-ra legalább 30 százalékkal csökkentik közös metánkibocsátásukat; – mintegy 1 milliárd dollárt mozgósítanak majd a következő 4 évben a tiszta technológiák bevezetésének felgyorsítására és gyors kereskedelmi forgalomba hozatalára.

lent az európai fogyasztóknak. Mi várható? Hogy ugyanazzal az USB-C töltővel márkájától függetlenül bármilyen készüléket fel lehet majd tölteni, illetve külön lehet majd töltőt és elektronikus eszközt vásárolni, valamint a különböző gyártók nem korlátozhatják az eszközök töltési sebességét.


Modern Gecsemáné-kert Zaj, autók, lárma, mentő, zajongó felhő, Menekülni akarok, nyári meleg dús hő. Feszengő emberek, eltűnt madarak, Gonoszság, embertelenség, halottak. Elveszett eszmei érték, csak csörög. A telefon, a kapucsengő, az ébresztő, Mi van velünk, mi ez a világ? ÉBRESZTŐ! Égett pandák, pusztuló természet, Felerősödő láthatatlan. TE ELNÉZED? Minél jobban szorítod, magadénak tudod E világot, Annál jobban porlik ki kezedből. EMBER, MONDD, TUDOD? Kiabálás, sértegetés, sértődöttség, makacsság, Magadra ismersz, ne tagadd, ez a baj manapság. Nem tiszteled magad, embertársaid kicsit sem, Halálos ágyadon ne kísértsen majd félelem, Hogy ki voltál, na meg ki lehettél volna, S az embernek mi lenne az igaz sorsa. Quatidie Morimur, MONDD csak ŐSZINTÉN, Elvágyódsz innen egy idilli ősz intén? Három óra ötven perc, REM-fázis, Gecsemáné-kert az új bázis. Alszol, megálmodod idilli világod, Azt hiszed valóságod, s nem álmod. Szökőkút: boldogság ömledezik belőle,

Egy férfi fegyverrel. Na vajon ő lelő-e? Nem, sajnálom, ki kell, zökkentselek, Ez nem a te világod. Ez Benedek Elek. Mese az élet helyett, ahol néha lelked leled. Itt nem kell rettegned. JÖTT EGY ÜZENETED: Néha rettegve éljük a mindennapjaink, De miért nem ejti ki e kert nevét ajkaink? Félünk innen ügyet vetve elmenekülni? Labirintusban önmagunkkal keveredni? E kert tele van az elefántcsonttorony gyümölcsével, Ott találkozunk csak önmagunkat erősítő énjével. Válaszul szolgálnak az olajfák alatt, Ez csak egy kis tökéletesség falat. Megnyugvást szolgáló fűszálak borítják A meztelen lábad, már érzed? Látják. Látják, látják irigyen nézik a külsők, „Belső harmóniában van?” meghívót küldök! Jogod van neked, neked és neked ahhoz, Hogy megtapasztalhasd, ne találj hasonlót. A kert közepében a tóban megfürödj, Gondjaid, bűneid ruháddal levetkőzd. Kiszállva a napsugár perzselve érjen bőrödhöz, Hogy e álom után emberként menj az örökhöz. KACSÓ SAROLTA TAMÁSI ÁRON GIMNÁZIUM, 11. OSZTÁLY

15


16

rejtvény




Millions discover their favorite reads on issuu every month.

Give your content the digital home it deserves. Get it to any device in seconds.