Skip to main content

tveszak_20200124

Page 1

5. HÉT

JOAQUIN PHOENIXET LETARTÓZTATTÁK

tv

2020. január 27.– február 2.

SZÍNES MŰSORMAGAZIN

Hipervándor

péntek, 19.10, FILM+

Mintaapák

HÉTKÖZNAP, 19.30, TV2

Gru

szombat, 19.55, TV2

Szemfényvesztők vasárnap, 21.45, RTL Klub

SZTÁRHÍREK

Erős emberek IGHF Sziklaemelő Világkupa

Kuna Kata

KEDD, 17.30, SPORT1

„A CINIKUS, FANYAR HUMOR JELLEMZŐ RÁM IS”

FILMEK, SOROZATOK

RÁDIÓK MŰSORA


SZTÁRVILÁG

Emmaként a Mintaapák című sorozatban.

A Szent Péter esernyője című darabban a Karinthy Színház színpadán.

Tudta?

BoKata játszik a m cí ű jászorkányház ely előretékfilmben, am árciusban láthatólag m ba. kerül a mozik

A Spinoza Színház Fülke című előadásában.

„Nagyon mázlistának érzem magam”

Kuna Katát, a Mintaapák Emmáját kérdeztük a karakterével kapcsolatos érzéseiről, valamint színházi szerepeiről.

Kuna Kata

letett Kecs  1991. június 21-én szü gy Ágnes Na es keméten. A Nem felnőttum ázi mn kgi Művészeti Sza nészként. szí tt eze vég kán képzési sza

SZTÁRHÍREK n JOAQUIN PHOENIXET letartóztatták. Részt vett egy, a z amerikai kormány klímaügyi intézkedései elleni tüntetésen, melyet Jane Fonda vezetett. Összesen 147 embert tartóztattak le, köztük volt a Joker sztárja és Martin Sheen is, a tüntetésen mindkét színész beszédet mondott.

A Mintaapák az első napi so­ rozat, amelyben szerepelsz, milyen érzések vannak ben­ ned ezzel kapcsolatban, mi volt a legnehezebb a forgatás során számodra? Természetesen volt bennem egy kis félelem, de ez inkább izgatottság, izgalom, hogy majd milyen lesz ez az egész. Abszolút jól érzem benne magam, nagyon szeretem ezt a munkát. Az egyik legna­ gyobb kihívás az, hogy folya­ matosan tanulni kell az újabb és újabb szövegeket, a másik pedig, hogy nem tudom, mi lesz a karakteremmel. Nem tudjuk, hova fut ki a történet, mi lesz a karakterünk sorsa, és ettől nagyon életszerű az egész.

MARK HAMILL törölte magát a Facebookról. Twitterposztban jelentette be lépését, és leírta ennek okát is: rendkívül csalódott amiatt, hogy Mark Zuckerberg többre tartja a profitot, mint az igazságosságot.

n

Egy igazán karakán csajt ala­ kítasz, mennyire áll közel hozzád Emma karaktere? A cinikus, fanyar humor jel­ lemző rám is. Lazább vagyok azért, mint Emma, mind az életben, mind öltözködési stílusban. Ő eléggé komoly­ nak akar látszani, hiszen ügyvédbojtár, fontos, hogy komolyan vegyék. Az a me­ revség, ami Emmában van, bennem annyira nincs meg, de a cinikusság és a fanyar­ ság, a csipkelődő humor ab­ szolút jellemző rám is. Milyen visszajelzéseket kapsz a sorozat kapcsán? Nagyon mázlistának érzem magam, mert eddig csak po­ zitív visszajelzéseket kaptam. Nagyon hálás szerep, mert

Emma egy szerethető karak­ ter, valamint ellensúlyozza Szabi karakterét. Ez szimpa­ tikus általában a nézőknek, rengeteg pozitív visszajelzést kapok, és nagyon jólesik, hogy sok nézőnek a mi hár­ masunk a kedvence. Láthatnak téged a nézők a Mintaapákon kívül vala­ hol? Játszom a Karinthy Színház­ ban a Tanár úr, kérem, vala­ mint a Szent Péter esernyője című darabban, illetve szep­ tem­bertől tagja lettem a Spi­ rita Társulatnak, velük a Spi­ noza Színházban, a Fülke című előadásban játszom.

Mintaapák

hétköznap, 19.30, TV2

MANCS ŐRJÁRAT: VIGYÁZZ, KÉSZ, MANCS! (2019) A kiskutyák versenypályát szeretnének építeni, hogy élőben is láthassák kedvenc pilótájukat. Amikor példaképük nem tud megjelenni, Marshallra marad a feladat, hogy vezessen. n


(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott TV2

január 27.

VIASAT3

05.20 Családi titkok (12) 72. rész 06.15 Mokka (12) Magazinműsor 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/27. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) V/23. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) V/24. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIII/8. rész 15.40 Amanda (12) 12. rész 16.45 Remények földje (12) 18. rész

06.30 Nemzeti ­Sporthíradó 06.40 Kenó (12) 06.41 Roma Magazin 07.10 Domovina 07.40 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 34. rész 09.25 Don Matteo (12) III/6. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 46. rész 13.20 A királynő szigetei (6) 3. rész 14.15 A hegyi doktor (12) V/2. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 16. rész 16.00 Don Matteo (12) III/7. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti

06.05 Jóbarátok (12) VII/13–17. rész 08.30 Agymenők (12) Vígjátéksorozat, VIII/22. rész 08.55 Agymenők (12) VIII/23. rész 09.20 Szívek szállodája (12) IV/19. rész 10.20 Szívek szállodája (12) IV/20. rész 11.20 Castle (12) V/11. rész 12.15 Castle (12) V/12. rész 13.10 A mentalista (12) Amerikai krimisorozat, IV/23. rész 14.05 Szellemekkel suttogó (12) V/11. rész 15.05 Lucifer (16) II/18. rész 16.05 Lucifer (16) III/1. rész 17.05 A mentalista (12) IV/24. rész 18.00 Castle (12) V/13. rész

21.15 Bátrak földje Sándor édesanyját nyomasztja annak a titka, amit Mihállyal Sándor megmentéséért tettek, és még az is lehet, hogy a tervük visszafele sül el.

20.00 Exatlon Hungary Az egyik csapat élsportolókból áll, ők a „Bajnokok”, a másik csapat tagjai pedig azok, akiknek életében kiemelkedően fontos a sport, ők a „Kihívók”.

19.35 A hegyi doktor Maxl titokban elutazik Berlinbe, hogy meglátogassa nagybátyját, akit azonban nem talál otthon. Ráadásul még a pénzét is ellopják.

18.00 Castle A krimi koronázatlan királya Rick Castle az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy alkotói válságba került.

18.55 Fókusz (12) Magazinműsor 20.05 Drága örökösök (12) III/18. rész 21.15 Bátrak földje (12) I/19. rész 22.15 Barátok közt (12) 9723. rész 22.55 X XI. század – A legendák velünk élnek (12) 514. rész

18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor 19.30 Mintaapák (12) 48. rész 20.00 Exatlon Hungary (12) 22.00 Drágám, add az életed! (12) 23.20 Magánnyomozók (12) II/8. rész

­Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! (12) 35. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/3. rész 20.30 Kékfény (12) 21.25 Sorstalanság (12) Magyar–német– angol–izraeli filmdráma 23.40 Kenó (12) Szórakoztató műsor

19.00 Castle (12) V/14. rész 20.00 Észbontók (12) Magyar kvíz-show, V/19. rész 21.00 A végső állomás (18) Amerikai akciófilm 22.45 A Zodiákus (16) Amerikai thriller

06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Újrakezdés a vadonban 21.00 Az alaszkai vadon gyermekei 22.00 Alaszka, a legvégső határ

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum

10.15 A Wupper – Amazonas a Bergische Landon (6) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Peru, Chile 12.15 Kincsesládánk (12) 12.45 Evangélium 13.20 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 13.50 Felsős 14.25 Koronás sas (12) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 18.55 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 NUSSBAUM 95736 (12) 20.30 M5 Híradó

07.05 Nótacsokor (12) 08.00 Idegen nyelvű hírek 08.25 Az utódok reménysége 08.50 Önkéntesek 09.15 A sokszínű vallás 09.35 Mindenki Akadémiája 10.05 Dokuzóna 11.05 Angol nyelvű hírek 11.20 A Noszty fiú esete Tóth Marival (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Roma Magazin 13.45 Domovina 14.15 Család-barát 15.50 Divat & dizájn (6) 16.25 Magyar Krónika 16.55 Öt kontinens 17.30 Ízőrzők 18.05 Ízőrzők (6) 18.40 Itthon vagy! 19.05 Nótacsokor (12) 20.00 Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2020 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó

06.00 Bayer show (12) 07.00 Híradó 07.30 Napról napra 08.00 Hírek 08.05 Informátor (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Bayer show (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 A nyolcas (12) 11.30 Budapesti srácok 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Panaszkönyv 14.00 Hírek 14.05 Credo 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs 16.00 Hírek 16.05 Vetítő (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Főhős (12) 21.00 Hírek 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.00 Hírek

10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.35 Esély 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó

05.00 Rajzfilmsorozatok 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Super Wings – A szárnyalók (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Szó-nyomozó 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az Umizoomi csapat (6) 15.20 Laura csillaga (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Kutyapajtik (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.10 Barátaim: Tigris és Micimackó (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Apollo és a csodabogarak 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Született szinglik (12) 21.05 Én vagyok itt (12)

09.00 Krónika 09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.35 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Ütköző 13.30 Krisztus közöttünk – A görög katolikus egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 6. rész 14.25 Rádiószínház 14.30 Krónika 14.35 Felfedező – a környezetről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.35 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 17.30 Krónika 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 30 éve szabadon 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág

06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Arckép 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 14.11 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Évfordulók 19.35 Koncert 22.00 Ars Nova

3

HÉTFŐ

04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9721. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/17. rész 14.45 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/18. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédiasorozat, 48. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9723. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor


HÉTFŐ

4

január 27.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

06.00 Beugró X (12) 3. rész 07.00 Shaun, a bárány 7. rész 08.00 Vészhelyzet (12) I/18. rész 08.55 Vészhelyzet (12) I/19. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior 19. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 33. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 34. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 9. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 152. rész 14.55 Showder Klub (12) XXII/1. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1693. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 49. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 75. rész 19.15 Showder Klub (12) XXII/2. rész 20.20 Showder Klub (12) XXII/3. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1694. rész 22.50 Showder Klub (16) XXII/2. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/8. rész

05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 16. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg­ történhet! (12) 48. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3769. rész 13.10 Hal a tortán (12) 41. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.20 Csapdába csalva (12) VI/31. rész 15.55 Tények (12) Hírműsor 16.30 Családi titkok (12) 122. rész 17.35 Kórházi történetek (12) II/28. rész 18.25 Kórházi történetek (12) II/29. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 19. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3769. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Tények Plusz (12) 22.50 Exatlon Hungary (12) 01.20 Magánnyomozók (12)

05.30 Halálos fegyver (12) I/18. rész 06.30 Dr. Csont (12) VIII/21. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/16. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/17. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VI/10. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) IV/12. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) IV/13. rész 12.45 Cobra 11 (12) X VI/11. rész 13.50 Cobra 11 (12) X VI/12. rész 14.55 Cobra 11 (12) X VII/13. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/6. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/18. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/19. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/1. rész 20.00 Dr. Csont (12) VIII/22. rész 21.00 Dr. Csont (12) VIII/23. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) VIII/24. rész 23.00 Nyomtalanul (12) IV/21. rész

06.55 Alias (12) II/13. rész 07.50 MacGyver (12) III/21–22. rész 09.45 NCIS – Los Angeles (12) X/2. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XIII/4. rész 11.30 Bűntények a Riviérán (12) IX/6. rész 12.35 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/5. rész 13.35 MacGyver (12) III/21–22. rész 15.25 Gyilkos elmék (16) XIV/4. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/3. rész 17.15 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XIII/5. rész 18.10 Seal Team (12) I/1. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/1. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIV/5. rész 21.00 19-es körzet (12) II/10–11. rész 22.50 Gyilkos elmék (16) XIV/4. rész 23.45 19-es körzet (12) Akciófilm-sorozat, II/10. rész

04.45 Teljes leszámolás (12) Német akciófilm 06.25 Egy nap (12) Amerikai– angol romantikus dráma 08.15 Az ember, aki ismerte a végtelent (12) Angol– amerikai dráma 10.15 A különleges alakulat (12) Amerikai akciófilm 11.55 Az utolsó erőd (12) Amerikai akciófilm 14.45 Pearl Harbor – Égi háború (12) Amerikai háborús filmdráma 18.25 Sherlock Holmes: Árnyjáték (12) Angol–amerikai akcióvígjáték 21.00 Minden héten háború (16) Amerikai filmdráma 00.10 A hazafiak napja (16) Amerikai krimi-dráma 02.50 Csapda (12) Angol–amerikai– emirátusokbeli akciófilm

07.00 Tenisz Ausztrál Open 8. nap 09.00 Tenisz Grand Slam Torna 09.15 Tenisz Ausztrál Open 8. nap 14.00 Tenisz Grand Slam Torna 14.30 Alpesi sí Világkupa Kitzbühel Férfi lesiklás Ausztria 15.30 Snooker 17.00 Kerékpár Berlin 4. nap 18.00 FIS Síugrás világkupa Zakopane Lengyelország HS 140 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.05 Alpesi sí Világkupa Kitzbühel Férfi műlesiklás 1. futam Ausztria 19.40 Alpesi sí Világkupa Kitzbühel Férfi szlalom 2.futam Ausztria 20.25 Tenisz Ausztrál Open 8. nap 21.25 Eurosport 2 Hírek 21.30 Tenisz Ausztrál Open 8. nap 22.30 Kerékpár – Vuelta a San Juan 1. szakasz

06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság AS Roma–Lazio 11.30 Labdarúgás Olasz Bajnokság Napoli–Juventus 14.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 14.10 A nap hőse 14.20 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 14.30 Labdarúgás Olasz Bajnokság 16.20 Labdarúgás Olasz Bajnokság Internazionale – Cagliari 18.10 A nap hőse 18.20 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 18.35 Labdarúgás Ligue 1 Összefoglaló 19.30 Labdarúgás Olasz Bajnokság Összefoglaló 21.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 21.15 Labdarúgás Olasz Bajnokság Brescia–AC Milan

05.10 Vízilabda Európa-bajnokság Férfi bronzmérkőzés 06.30 Sporthíradó 07.35 Rövidpályás gyorskorcsolya: Európa-bajnokság 09.00 Góóól!2 10.00 Sporthíradó 10.35 Műkorcsolya és Jégtánc Európabajnokság Gála 13.00 Sporthíradó 13.30 Jövünk! 14.05 Labdarúgás OTP Bank Liga: DVSC–Újpest FC mérkőzés 16.00 Kosárlabdamagazin 17.00 Sporthíradó 17.45 Felvezető műsor Jégkorong 18.00 Jégkorong ERSTE Liga, középszakasz: FTCTelekom–SC Csíkszereda mérkőzés 20.05 Értékelő műsor Jégkorong 20.35 Kézilabdamagazin 21.35 Átigazolás 22.05 Sporthíradó 22.35 Vízilabda Európabajnokság Férfi döntő 00.05 Labdarúgás OTP Bank Liga: DVSC–Újpest FC

4

Napi ajánló

21.00 FILM+

Minden héten háború n Mindegy, hogy ki az ember, mindegy, miből él, mindig lesz valaki, aki fiatalabb, gyorsabb és erősebb. Erre döbben rá az idősödő Tony D’Amato, a négy éven át bajnok Miami Sharks focicsapat vezetőedzője. A leg­ újabb bajnokságban a csapat háromszor egymás után veszít.

05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.55 Zálogcsillagok (12) 11.20 Zálogcsillagok (12) 11.45 Top Gear – Rémes Járgányok (12) 13.00 Top Gear – Rémes Járgányok (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Amerikai restaurátorok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 Bodon FC (12) 19.30 Premier League mini (12) 19.40 FA Kupa Highlights (12) 20.15 FA Kupa (12) 01.10 UEFA Bajnokok Ligája (12)

06.30 La Liga: 90 éves a La Liga – Paco Gento (12) 07.05 La Liga: 90 éves a La Liga (12) 07.40 A világ legerősebb emberei (12) 08.40 Favágók (12) 10.40 Top Gear (12) 11.45 Top Gear (12) 12.55 Alaszka – Négy Kerékkel (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 Őrült feltalálók (12) 17.30 Őrült feltalálók (12) 18.00 La Liga World (12) 18.35 La Liga (12) 20.40 La Liga – Összefoglaló (12) 21.45 La Liga (12) 23.50 La Liga: Mini (12) 00.00 Elveszett filmek a második világháborúból (18)

08.00 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, Bayern München–Schalke 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Kékek 11.30 Kézilabda Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 1. forduló, FTCRail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti 13.30 Kézilabda Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 1. forduló, Győri Audi ETO KC–Brest 15.15 Harmadik félidő Kézilabdaműsor 16.45 Labdarúgás: Olasz kupa Negyeddöntő 17.15 Labdarúgás: Portugál bajnokság 18. forduló, összefoglaló, új 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, összefoglaló, új 19.30 Germánia Bundesliga-show 20.30 Kézilabda: Rewind Women, Új

07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 09.15 Kézilabda: EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 1. forduló, Győri Audi ETO KC–Brest 11.00 Televíziós vásárlás 11.45 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, Bayern München– Schalke 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Televíziós vásárlás 15.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, Denver Nuggets– Houston Rockets 18.00 Labdarúgás: Török bajnokság, 20. forduló, Malatyaspor–Trabzonspor 20.00 NFL: Pro Bowl 23.30 Mai helyzet 23.45 Kézilabda: EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 1. forduló, FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti


január 27.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

08.40 Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben (16). Amerikai akciófilm 10.40 Alvin és a mókusok 3. (12). Amerikai családi vígjáték 12.25 Az erdő harcosa (12). Amerikai kalandfilm 14.30 Gagyi mami – Mint két tojás (12). Amerikai vígjáték 16.55 Szigorított őrizet (16). Amerikai akciófilm 19.00 Sivatagi lavina (12). Amerikai akciófilm 21.00 A hazafi (15). Amerikai–német kalandfilm 00.20 Vakvágányon (15). Amerikai–arubai akciófilm 02.15 Sárkányok harca (15). Amerikai– hongkongi akciófilm 03.50 A nagy dobás (15). Magyar dráma 04.15 Terminál (12). Amerikai vígjáték

21.30 RTL II

Éjjel nappal Budapest n A fiatalok ülönböző egyéni­ ségek, de egy dolog összetartja őket: imádják a fővárost amely nem más, mint Budapest!

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.05 Jim szerint a világ (12) 10.30 Jim szerint a világ (12) 11.00 Jim szerint a világ (12) 11.30 Jim szerint a világ (12) 12.00 Jóbarátok (12) 12.25 Jóbarátok (12) 13.55 Jóbarátok (12) 14.20 A Simpson család (12) 14.50 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.50 Dragon Ball Super (12) 16.50 Jóbarátok (12) 17.20 Jóbarátok (12) 17.50 Jóbarátok (12) 18.40 Jóbarátok (12) 19.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 American Horror Story

05.05 Kész Átverés! (12) 06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró (12) 09.00 112 – Életmentők (12) 09.30 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.20 Az elveszett világ (12) 12.20 Az elveszett világ (12) 13.20 Nevess csak! (12) 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)

VIASAT6

08.40 Varázslók a Waverly helyből (12) 09.10 Király páros 09.35 Király páros 10.00 Indul a risza! 10.55 Riley a nagyvilágban 11.50 Varázslók a Waverly helyből (12) 12.40 Király páros 13.10 Király páros 13.35 Indul a risza! 14.30 Mech-X4 14.55 Bizaardvark 15.20 Csillag kontra Gonosz Erők 15.50 11 16.15 Jessie 16.40 Aranyhaj – A sorozat 17.10 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 18.55 Mickey egér 19.00 Harcra fel! 19.25 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 19.55 Utódok – Komisz világ 20.00 Mech-X4

11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Szuper Négyes (6) 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie (6) 16.00 My Little Pony: Equestria Girls – A legeslegjobb ajándék 16.50 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures

08.00 Close Up 08.30 Zoom In 08.40 Zoom In 08.45 A muzsika hangja 12.20 Hippi túra 14.20 Kislány a küszöbön 2. (12) 16.50 Buliszerviz (12) 18.45 Tökéletes hang 2 (12) 21.00 Már megint egy dilis amcsi film (16) 22.45 Szex és halál kezdőknek 01.10 Wolf Creek 2. (18) 03.00 Tökéletes katona: A visszatérés (18)

06.35 Rómának szeretettel (12) 08.35 A gyűrű átka (12) 10.25 A gyűrű átka (12) 12.15 Sárkányikrek 14.35 Az erő krónikája (16) 16.15 A sas (12) 18.25 Atomcsapda (12) 21.00 A testvériség (12) 22.50 Halálosztag (18) 00.45 A vasöklű férfi (18) 02.25 Nindzsagyilkos (18) 04.05 Alkonyattól pirkadatig (18) 05.50 Zoom In

11.00 Légi favágók (12) 12.00 Beépített főnök – Kanada (12) 13.00 A győzelem receptjei (12) 14.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Az óriásüstökös (12) 17.00 Beépített főnök – Kanada (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 19.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 21.00 Élet a fagypont alatt (12)

11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 14.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12) 17.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztrófák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Extrém világ (12)

21.00 AXN

21.00 MOZI+

19-es körzet n Egy csapatnyi tűzoltó küzdel­ mét követhetjük nyomon a Se­ attle-ben működő 19-es számú tűzoltóságon – a parancsnoktól egészen az újoncokig.

A hazafi n Benjamin igazi harcos volt: kegyetlen, kiismerhetetlen. Mára azonban egyedül neveli hét gyerekét, és rájött, hogy a béke létszükséglet számára.

Keresse az újságárusoknál! n Vajon mit hoz 2020? Hogyan segítenek az angyalok? A válaszokért keresse Fanny Horoszkóp Extra kiadványunkat az újságosoknál, csak 265 Ft-ért!

06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 20.35 Agymenők (12) 21.00 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12)

06.20 Pizzavarázs (12). Amerikai romantikus vígjáték 08.30 Túlélni a karácsonyt (12). Amerikai komédia 10.25 Star Trek 4. – A hazatérés (12). Amerikai sci-fi 12.55 Ha kimondod a nevem (12). Kanadai–angol–francia– amerikai krimi 15.10 Élet a birtokon (12). Angol– amerikai filmdráma 17.15 Túl a csúcson (12). Amerikai akciófilm 19.15 Gulliver utazásai (12). Amerikai kalandfilm 21.00 Két túsz között (12). Amerikai akcióvígjáték 23.40 Legbelső félelem (18). Amerikai thriller 02.25 Az angol beteg (12). Amerikai– angol romantikus dráma

07.30 Matlock (12) 08.35 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 09.40 Murdoch rejtélyei (12) 10.45 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 14.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12)

11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Sven hagyatéka (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Inga Lindström: Mindent a szerelemért (12)

16.50 Nápoly ízei David Roccoval (12) 17.20 Guy tengerparti kajái (12) 17.50 Raymond Blanc – Titkok a konyhából (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 A világ késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry bombabiztos receptjei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12)

09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)

5

HÉTFŐ

05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Dr. Csont (15) 22.00 Dr. Csont (15) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Hawaii Five-0 (12) 02.00 Dr. Csont (15)

Napi ajánló


6

január 28.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

KEDD

TV2

VIASAT3

04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt (12) 9723. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/18. rész 14.45 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/19. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédiasorozat, 49. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9725. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor 18.55 Fókusz (12) Magazinműsor 20.05 Drága örökösök (12) III/19. rész

05.20 Családi titkok (12) 74. rész 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel Hírműsor 06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/28. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) V/24. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) V/25. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIII/9. rész 15.40 Amanda (12) 13. rész 16.45 Remények földje (12) 19. rész

06.35 Kenó (12) 06.40 Srpski Ekran 07.10 Unser Bildschirm 07.40 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 35. rész 09.20 Don Matteo (12) III/7. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 47. rész 13.20 Az erdők megmentése (12) 3. rész 14.15 A hegyi doktor (12) V/3. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 17. rész 16.00 Don Matteo (12) III/8. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó Hírműsor 18.25 Nemzeti ­Sporthíradó

06.05 Jóbarátok (12) VII/17–21. rész 08.30 Agymenők (12) VIII/24. rész 09.00 Agymenők (12) IX/1. rész 09.25 Szívek szállodája (12) IV/21. rész 10.20 Szívek szállodája (12) IV/22. rész 11.20 Castle (12) V/13. rész 12.20 Castle (12) Amerikai akcióvígjáték-sorozat, V/14. rész 13.10 A mentalista (12) IV/24. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) V/12. rész 15.10 Lucifer (16) III/2. rész 16.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/3. rész 17.05 A mentalista (12) Amerikai krimisorozat, III/1. rész

22.15 Barátok közt Egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket.

15.40 Amanda Amanda 15 év után vis�szatér a Santa Cruz birtokra, hogy bosszút álljon a családon azért, amit egykoron elkövettek ellene.

15.05 Sorsok útvesztője Bahar elmondja Efsunnak, valaki figyelmeztette, hogy Alppal van a szállodában. Efsun végtelen haragra gerjed, amiért Bahar kételkedik benne.

17.05 A mentalista Patrick a Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában.

21.15 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/20. rész 22.15 Barátok közt (12) 9725. rész 22.55 Házon kívül (12) 523. rész 23.25 RTL Híradó — Késő esti kiadás Hírműsor 23.55 Rejtjelek (16) Amerikai krimisorozat, II/8. rész

18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor 19.30 Mintaapák (12) 49. rész 20.00 Exatlon Hungary (12) 22.00 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.20 Magánnyomozók (12)

18.40 Fogd a kezem! (12) 36. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/4. rész 20.30 Önök kérték! (6) 21.30 Kihantolt bűnök (16) Angol krimisorozat, I/4. rész 22.15 Kenó (12) 22.25 Velvet Divatház (16) 17. rész

18.00 Castle (12) V/15. rész 19.00 Castle (12) V/16. rész 20.00 Észbontók (12) V/20. rész 21.00 Véres munka (16) Amerikai akcióthriller 23.20 A végső állomás (18) Amerikai akciófilm

06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Ripley: Hiszed vagy sem 21.00 Made In Gyetván Csabával 22.00 Múzeumi rejtélyek (12)

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 Vidám vasárnap 03.50 Fórum

09.40 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 10.15 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Kincsesládánk (12) 12.15 Pannonia 3 keréken (12) 12.45 Novum (12) 13.20 Kincskereső 13.50 Felsős 14.25 Koronás sas (12) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 19.00 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 19.20 Vers mindenkinek 19.35 Hegységek – Élet a felhők felett (12)

08.05 idegen nyelvű hírek 08.30 Református riportok 09.00 Evangélikus magazin 09.25 A sokszínű vallás 09.45 Mindenki Akadémiája 10.20 MMA portrésorozat (12) 11.20 Angol nyelvű hírek 11.35 Pillangó (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Srpski Ekran 13.45 Unser Bildschirm 14.15 Család-barát 15.50 Család’20 16.15 Novum (12) 16.45 Térkép 17.30 Ízőrzők 18.05 Ízőrzők (6) 18.40 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor (12) 19.25 Nótacsokor (12) 20.00 Üdítő (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12) 22.30 Mindenből egy van (12)

6

06.00 Sajtóklub 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Címlap 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Sajtóklub 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 5 kedvenc 13.00 Hírek 13.05 Főhős (12) 14.00 Hírek 14.05 Bayer show (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthíradó 15.30 Soroló 16.00 Hírek 16.05 A nyolcas (12) 16.30 Budapesti srácok 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Riasztás (12) 21.00 Hírek 21.05 Keménymag (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál

09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Világ 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kárpát Expressz 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Magyar gazda 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Család’20 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este

05.00 Rajzfilmsorozatok 11.25 Leó és Fred (6) 11.35 Trombi és a tűzmanó (6) 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Super Wings – A szárnyalók (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Lássuk a medvét! 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Laura csillaga (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Kutyapajtik (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6)

11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.35 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Ütköző 13.30 „Tanúim lesztek!” – a Magyarországi Római Katolikus Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 7. rész 14.25 Rádiószínház 14.30 Krónika 14.35 Felfedező – az egészségről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.35 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 XX. századi történelem 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Az este – házigazda... 21.30 Nagyok 22.00 Krónika

06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Kritikus füllel 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Prológ 19.35 Opera 21.50 Farkas Ferenc: Szerenád fúvósötösre


január 28.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 17. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg­ történhet! (12) 49. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3770. rész 13.10 Hal a tortán (12) 42. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.20 Csapdába csalva (12) VI/32. rész 15.55 Tények (12) Hírműsor 16.30 Családi titkok (12) 124. rész 17.35 Kórházi történetek (12) II/30. rész 18.25 Kórházi történetek (12) II/31. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 20. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3770. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Tények Plusz (12) 22.50 Exatlon Hungary (12) 01.20 Magánnyomozók (12)

06.30 Dr. Csont (12) VIII/23. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/18–19. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VI/12. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) IV/13. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/1. rész 12.45 Cobra 11 (12) X VI/13. rész 13.50 Cobra 11 (12) X VI/14. rész 14.55 Cobra 11 (12) X VII/15. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/7. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/20. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) Amerikai krimisorozat, VII/21. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/2. rész 20.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimisorozat, VIII/24. rész 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimisorozat, IX/1. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/1. rész 23.00 Nyomtalanul (12) IV/22. rész 00.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) VIII/18. rész

08.50 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/1. rész 09.50 NCIS – Los Angeles (12) X/3. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XIII/5. rész 11.35 Bűntények a Riviérán (16) IX/7. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/6. rész 13.35 Seal Team (12) I/1. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/1. rész 15.30 Gyilkos elmék (16) XIV/5. rész 16.25 NCIS – Los Angeles (12) X/4. rész 17.20 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/6. rész 18.10 Seal Team (12) I/2. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/2. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIV/6. rész 21.00 A rejtély (12) I/5–6. rész 23.05 Gyilkos elmék (16)

05.15 H amupipőketörténet (12) Amerikai– kanadai romantikus vígjáték 07.00 Step Up 4: Forradalom (12) Amerikai zenés film 08.50 Hazárd megye lordjai: A kezdet (12) Amerikai akcióvígjáték 10.40 Lángelmék (12) Amerikai akciófilm 12.25 Kilenc élet (12) Kanadai–kínai– francia családi vígjáték 14.15 Forráskód (12) Amerikai– kanadai thriller 16.15 A beavatott (12) Amerikai akciófilm 18.55 Banános Joe (12) Olasz–német akcióvígjáték 21.00 Úszó erőd (16) Amerikai akciófilm 23.10 G. I. Jane (12) Amerikai– angol akciófilm 01.40 Bérgyilkosok célkeresztben (16) Új-zélandi akciófilm

07.00 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 08.45 Tenisz Grand Slam Torna 09.00 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 11.00 Tenisz Grand Slam Torna 11.30 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 12.30 Vívás – Grand Prix Sorozat Doha 13.30 Snooker 15.05 Kerékpár Berlin 5. nap 16.00 Alpesi sí Világkupa Kitzbühel Férfi lesiklás Ausztria 16.50 Alpesi sí Világkupa Kitzbühel Férfi szlalom 2.futam Ausztria 17.35 Alpesi sí Világkupa Schladming Men Night Slalom 1st Leg Ausztria 18.45 Lovaglás: FEI Világkupa Amszterdam Díjugratás 19.45 Eurosport 2 Hírek 20.00 Alpesi sí Világkupa Schladming Men Night Slalom 1st Leg Ausztria

06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság 11.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság 12.50 A nap hőse 13.00 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 13.10 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 13.20 Labdarúgás Olasz Bajnokság 15.10 Labdarúgás Olasz Bajnokság 17.15 Labdarúgás Olasz Bajnokság 19.15 A nap hőse 19.25 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 19.40 X-Trial Világbajnokság Budapest, összefoglaló 20.40 Labdarúgás Angol Ligakupa Elődöntő, visszavágó, Aston Villa– Leicester 22.45 Labdarúgás – Olasz Bajnokság 00.40 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora

05.05 Vízilabda Európabajnokság Női bronzmérkőzés 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Átigazolás 08.00 Kosárlabdamagazin 09.00 Kézilabdamagazin 10.00 Sporthíradó 10.25 Út Tokióba 11.30 Vízilabda Európa-bajnokság Női döntő 13.00 Sporthíradó 13.30 Vízilabda Európa-bajnokság Férfi döntő 15.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Kaposvári Rákóczi FC – Puskás Akadémia FC mérkőzés 17.00 Sporthíradó 17.10 Út Tokióba 17.45 Fradi Tv 18.15 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd mérkőzés 20.10 Michelisz Norbert portré 20.45 Átigazolás 21.15 Sporthíradó 22.20 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– Paksi FC mérkőzés

Napi ajánló

21.00 COOL

KEDD

06.00 Vacsoracsata (12) 33. rész 07.00 Shaun, a bárány 10. rész 08.00 Vészhelyzet (12) I/19. rész 08.55 Vészhelyzet (12) I/20. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior 20. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 34. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 35. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 10. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 153. rész 14.55 Showder Klub (12) XXII/3. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1694. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 50. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 76. rész 19.15 Showder Klub (12) XXII/4. rész 20.20 Showder Klub (12) XXII/5. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1695. rész 22.50 Showder Klub (16) XXII/4. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/9. rész

Dr. Csont n Dr. Temperance Brennan (Emily Deschanel), alias Dr. Bones briliáns, ugyanakkor meglehetősen magányos ant­ ropológus, akit megkörnyékez egy ambiciózus FBI-ügynök, Seeley Booth (David Bore­ anaz), hogy kivételes tudásával segítsen az iroda megoldhatat­ lan ügyeinek a felderítésben.

05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.55 Zálogcsillagok (12) 11.20 Zálogcsillagok (12) 11.45 Top Gear – Rémes Járgányok (12) 13.00 Top Gear – Rémes Járgányok (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Amerikai restaurátorok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 Labdarúgás: Premier League (12) 21.00 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12) 01.00 UEFA Bajnokok Ligája (12)

05.00 La Liga: 90 éves a La Liga – Undiano Mallenco (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga – Ös�szefoglaló (12) 08.40 Favágók (12) 09.40 Favágók (12) 10.40 Top Gear (12) 11.45 Top Gear (12) 12.55 Alaszka – Négy Kerékkel (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 Bodon FC (12) 18.20 La Liga: Mini (12) 18.35 La Liga World (12) 19.10 La Liga (12) 21.15 La Liga (12) 23.20 La Liga: 90 éves a La Liga – Miguel Soler (12) 23.55 La Liga: Mini (12)

07.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, Dortmund–1. FC Köln 09.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, Bayern München–Schalke 11.30 Labdarúgás: Bundesliga 18. forduló, öf. 12.30 Televíziós vásárlás 13.30 Harcművészet. Kempómagazin MMXIX/12. rész 13.45 UFC: 246, Las Vegas, Conor McGregor– Donald „Cowboy” Cerrone 16.45 Labdarúgás: Török bajnokság, 19. forduló, öf. új 17.30 Erős emberek IHGF Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor, új 18.30 Mai helyzet 18.45 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 21.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 23.15 Póker 12. rész

09.00 Mai helyzet 09.15 Torna. Szökkenő vándor MMXX/1. rész 09.45 Labdarúgás: Portugál bajnokság 18. forduló, öf. 10.45 Televíziós vásárlás 11.45 Kézilabda: EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 1. forduló, FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Kézilabda_ EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 1. forduló, Győri Audi ETO KC– Brest 16.00 Labdarúgás: Olasz kupa Negyeddöntő 16.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, öf. 17.30 Germánia Bundesliga-show 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, Bielefeld–Bochum 20.30 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja

7


KEDD

8

január 28.

05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Hawaii Five-0 (15) 22.00 Hawaii Five-0 (15) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Hawaii Five-0 (12)

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

07.25 Hajó a vége (16). Amerikai–német vígjáték 09.20 Bor, mámor, Provence (12). Amerikai–angol vígjáték 11.45 Akit Buldózernek hívtak (12). Olasz–német akcióvígjáték 14.10 Kémek a szomszédban (12). Amerikai komédia 16.15 Fák jú Tanár úr! (12). Német vígjáték 18.40 Valami Amerika (12). Magyar komédia 21.00 Fák jú Tanár úr 2. (16). Német vígjáték 23.25 Bevadulva (15). Amerikai akciófilm 01.20 Joker (18). Amerikai krimi-dráma 03.05 Rocky 3. (12). Angol filmdráma 04.40 Az utolsó vérig (16). Amerikai akciófilm

Napi ajánló

21.00 FILM+

Úszó erőd n A USS Missouri csatahajó szakácsáról kevesen tudják, hogy valamikor mindenre el­ szánt harcosként szolgált Viet­ namban és a Közel-Keleten.

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12)2) 10.05 Jim szerint a világ (12) 11.00 Jim szerint a világ (12) 11.25 Jim szerint a világ (12) 11.55 Jóbarátok (12) 12.25 Jóbarátok (12) 13.50 Jóbarátok (12) 14.20 A Simpson család (12) 14.45 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.20 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.50 Dragon Ball Super (12) 16.45 Jóbarátok (12) 18.40 Jóbarátok (12) 19.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 Spartacus: Az aréna istenei (18) 00.05 American Horror Story (18)

05.05 Kész Átverés! (12) 06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró (12) 09.00 112 – Életmentők (12) 09.30 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.20 Az elveszett világ (12) 12.20 Az elveszett világ (12) 13.20 Nevess csak! (12) 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16)

VIASAT6

10.00 Indul a risza! 10.55 Riley a nagyvilágban 11.50 Varázslók a Waverly helyből (12) 12.40 Király páros 13.10 Király páros 13.35 Indul a risza! 14.00 Indul a risza! 14.30 MechX4 14.55 Bizaardvark 15.20 Csillag kontra Gonosz Erők 15.50 11 16.15 Jessie 16.40 Aranyhaj – A sorozat 17.10 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 18.55 Mickey egér 19.00 Harcra fel! 19.25 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 19.55 Utódok – Komisz világ 20.00 Mech-X4 20.25 Bizaardvark 20.50 Kikiwaka tábor 21.20 K.C. a tini kém

11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Szuper Négyes (6) 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie (6) 16.00 Balto 3. – Száguldó kutyaszán (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)

08.00 A menedék 10.05 Sámson 12.15 A harcos útja (18) 14.15 Betörő az albérlőm 16.20 A doboz (16) 18.40 Bronxi mese (16) 21.00 Kapás van 23.10 Velem vagy nélküled 01.10 London (18) 02.45 Mary Shelley: Frankenstein (16) 04.40 Tökéletes katona: A vis�szatérés (18)

06.00 Zoom In 06.10 Zoom In 06.20 Match Point (12) 08.55 Mythica: A vaskorona legendája 10.55 Vegasi vakáció 12.50 40 nap és 40 éjszaka (16) 14.45 Én, Pán Péter 16.50 Sorsügynökség (12) 18.55 Az energia 21.00 A hatodik napon (12) 23.15 Erőszakik (18) 01.20 Hirtelen halál (18) 03.10 Végítélet (18)

11.00 Légi favágók (12) 12.00 Beépített főnök – Kanada (12) 13.00 A győzelem receptjei (12) 14.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 A Nemzetközi Űrállomás (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 22.00 A nácik utolsó napjai (16) 23.00 Lovagok(12)

12.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 13.00 Légből kapott történetek (12) 14.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Mussolini és Hitler: közel, mégis távol (12)

8

13.50 TV4

Született feleségek n A felszín alatt ezer titok lap­ pang. Vajon miért vetett véget az életének Mary Alice Young egy szokványos reggelen?

23.25 MOZI+

Bevadulva n 1959-ben járunk, Indokíná­

ban. Miután a franciák kivo­ nultak, a terület szinte teljes anarchiába csúszott.

Keresse az újságárusoknál! n Az Édes Élet téli számában, habos és krémes süteményeket ajánlunk. Süsse meg velünk az ország kedvenc desszertjeit – ne csak az ünnepek alatt!

06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 11.50 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.05 Family Guy (12) 18.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 21.00 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 South Park (18)

06.25 Amerikai Hófehérke (12). Amerikai vígjáték 08.50 Egy ropi naplója: Kutya egy idő (12). Kanadai–amerikai családi vígjáték 10.40 Oviapu (12). Amerikai vígjáték 12.40 Találkoztunk már? (12). Kanadai–amerikai thriller 14.45 Pár lépés a mennyország (12). Amerikai– mexikói romantikus film 16.55 Sziki-szökevény (12). Amerikai–német akcióvígjáték 18.45 A Thomas Crown-ügy (12). Amerikai vígjáték 21.00 A szajré (16). Amerikai– német–kanadai krimi 23.45 Szalagavató (18). Amerikai–kanadai horrorfilm 01.40 Hegylakó 4: A játszma vége (16). Amerikai akciófilm 03.45 Védtelen gyermek (18)

10.45 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 19.00 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)

11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Mindent a szerelemért (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Álom és szerelem: Inga Lindström: Négy nő egy szerelem

16.50 Nápoly ízei David Roccoval (12) 17.20 Guy tengerparti kajái (12) 17.50 Raymond Blanc – Titkok a konyhából (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 A világ késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry receptjei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12)

09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.50 A mentalista (12)


(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott TV2

január 29.

VIASAT3

06.15 Mokka (12) Magazinműsor 06.25 Tények Reggel Hírműsor 06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat, VI/29. rész 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) V/25. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VI/1. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIII/10. rész 15.40 Amanda (12) 14. rész 16.45 Remények földje (12) 20. rész

06.40 Kenó (12) 06.41 Hrvatska kronika 07.10 Ecranul Nostru 07.40 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 36. rész 09.20 Don Matteo (12) III/8. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 48. rész 13.25 Balkán expressz (6) 3. rész 14.10 A hegyi doktor (12) V/4. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) Török dráma, 18. rész 16.00 Don Matteo (12) III/9. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti ­Sporthíradó

06.05 Jóbarátok (12) VII/21–24. rész 08.00 Jóbarátok (12) VIII/1. rész 08.30 Agymenők (12) IX/2. rész 09.00 Agymenők (12) IX/3. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/1. rész 10.20 Szívek szállodája (12) V/2. rész 11.20 Castle (12) V/15. rész 12.15 Castle (12) V/16. rész 13.10 A mentalista (12) III/1. rész 14.05 Szellemekkel suttogó (12) V/13. rész 15.05 Lucifer (16) III/4. rész 16.05 Lucifer (16) III/5. rész 17.05 A mentalista (12) III/2. rész 18.00 Castle (12) V/17. rész

20.05 Drága örökösök A 2019-ben bemutatott magyar televíziós vígjátéksorozatnak, a showrunnere és vezető írója és rendezője Hámori Barbara.

19.30 Mintaapák Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás a főszereplői az új fikciós sorozatnak, amely négy apa életét mutatja be.

18.45 Fogd a kezem! Seride asszony miután megtudja, hogy Serap el akarta zavarni Azrát, valamit Cenk is becsapta, úgy dönt, hogy Azrát beköltözteti a villába.

21.00 Amerikai botrány Irving (Christian Bale) zseni. De sajnos, a hazugság mestere, az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa.

18.55 Fókusz (12) Magazinműsor 20.05 Drága örökösök (12) III/20. rész 21.15 Bátrak földje (12) I/21. rész 22.15 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9727. rész 23.10 RTL Híradó — Késő esti kiadás Hírműsor

18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor 19.30 Mintaapák (12) 50. rész 20.00 Exatlon Hungary (12) 22.00 Drágám, add az életed! (12) 23.20 Magánnyomozók (12) II/10. rész

18.45 Fogd a kezem! (12) 37. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/5. rész 20.30 Skandináv lottó sorsolás (12) 20.40 Anna Karenina (12) Orosz drámasorozat, 4. rész 21.30 Django (12) Francia dráma 23.25 Kenó (12)

19.00 Castle (12) Amerikai akcióvígjáték-sorozat, V/18. rész 20.00 Észbontók (12) Magyar kvízshow, V/21. rész 21.00 Amerikai botrány (16) Amerikai krimi 23.55 Véres munka (16) Amerikai akcióthriller

06.00 Hogyan csinálják? 06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Szállítmániákusok 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Cefrekirályok

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum

10.15 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Pannonia 3 keréken (12) 12.15 Virágzó Magyarország 12.35 Estéli zsoltár 12.45 MMA portrésorozat (12) 13.50 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 19.00 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Hegységek – Élet a felhők felett (12) 20.30 M5 Híradó

08.10 Idegen nyelvű hírek 08.40 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.00 Isten kezében 09.30 A sokszínű vallás 09.50 Mindenki Akadémiája 10.25 MMA portrésorozat (12) 11.25 Angol nyelvű hírek 11.45 Szeptember végén (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Hrvatska kronika 13.45 Ecranul Nostru 14.15 Család-barát 15.50 Magyar gazda 16.15 Mesterember 16.50 Hazajáró 17.20 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők (6) 18.30 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor (12) 19.30 Nótacsokor (12) 20.00 Hogy volt!? 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12)

06.00 Keménymag (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Globál 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Keménymag (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Riasztás (12) 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Hírek 13.05 Civil kör 14.00 Hírek 14.05 Főhős (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Globál 16.00 Hírek 16.05 Bayer show (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Credo 21.00 Hírek 21.05 Csörte 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek

10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Itthon vagy! 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Család’20 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Kárpát Expressz 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Esély 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.12 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Summa 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Világ 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Kék bolygó 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó

05.00 Rajzfilmsorozatok 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Super Wings – A szárnyalók (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Ha nagy leszek… 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Laura csillaga (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha­ ország kalózai (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Apollo és a csodabogarak

09.15 Napközben 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.35 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Ütköző 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” – A református egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 8. rész 14.25 Rádiószínház 14.30 Krónika 14.35 Felfedező – nyelvről, irodalomról,zenéről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.35 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Egyszer volt... Mátyás és kora 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika

06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Cine-java 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 14.16 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Összhang 19.35 Koncert 22.00 Ars Nova

9

SZERDA

04.00 Győzike Show (12) Magyar reality vígjátéksorozat, 46. rész 04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9725. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/19. rész 14.45 Bátrak földje (12) I/20. rész 16.00 Az én kis családom (12) 50. rész 17.10 Barátok közt (12) 9727. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás


10

SZERDA

január 29.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

06.00 Vacsoracsata (12) 34. rész 07.00 Shaun, a bárány 13. rész 08.00 Vészhelyzet (12) I/20. rész 08.55 Vészhelyzet (12) I/21. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/1. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 35. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 36. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 11. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 154. rész 14.55 Showder Klub (12) XXII/5. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1695. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 51. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 77. rész 19.15 Showder Klub (12) XXII/6. rész 20.20 Showder Klub (12) XXII/7. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1696. rész 22.50 Showder Klub (16) XXII/6. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/10. rész

06.55 Hal a tortán (12) 18. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg­ történhet! (12) 50. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3771. rész 13.10 Hal a tortán (12) 43. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.20 Csapdába csalva (12) VI/33. rész 15.55 Tények (12) 16.30 Családi titkok (12) 126. rész 17.35 Kórházi történetek (12) II/32. rész 18.25 Kórházi történetek (12) II/33. rész 19.15 Magánnyomozók (12) Magyar doku­ reality-sorozat, 21. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3771. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Tények Plusz (12) 22.50 Exatlon Hungary (12) 01.20 Magánnyomozók (12) Reality-sorozat

06.30 Dr. Csont (12) IX/1. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/20. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/21. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VII/14. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/1. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/2. rész 12.45 Cobra 11 (12) X VI/15. rész 13.50 Cobra 11 (12) X VII/1. rész 14.55 Cobra 11 (12) X VII/2. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/8. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/22–23. rész 19.00 Halálos fegyver (12) Amerikai akciófilm-sorozat, II/3. rész 20.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimisorozat, IX/2. rész 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimisorozat, IX/3. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimisorozat, IX/2. rész 23.00 Nyomtalanul (12) Amerikai krimisorozat, IV/23. rész

08.55 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/2. rész 09.50 NCIS – Los Angeles (12) X/4. rész 10.45 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/6. rész 11.40 Bűntények a Riviérán (16) IX/8. rész 12.45 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/7. rész 13.40 Seal Team (12) I/2. rész 14.35 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/2. rész 15.30 Gyilkos elmék (16) XIV/6. rész 16.25 NCIS – Los Angeles (12) X/5. rész 17.20 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/7. rész 18.15 Seal Team (12) I/3. rész 19.10 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/3. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIV/7. rész 21.00 A provokátor (16) I/1–2. rész 23.10 Gyilkos elmék (16)

03.45 Az utolsó erőd (12) Amerikai akciófilm 06.25 Most jó (12) Angol– francia– amerikai filmdráma 08.25 A különleges alakulat (12) Amerikai akciófilm 10.10 Tűzrengés (12) Kanadai– amerikai sci-fi akciófilm 11.50 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 14.10 Behálózva (12) Amerikai– angol thriller 16.10 Csapda (12) Angol–amerikai– emirátusokbeli akciófilm 18.20 Mátrix (12) Amerikai–ausztrál fantasztikus akciófilm 21.00 A mestergyilkos – Feltámadás (16) Amerikai–francia akciófilm 23.00 Minden héten háború (16) Amerikai filmdráma 02.10 Isten lánya (18) Amerikai dráma

05.00 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 07.00 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 08.00 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 09.15 Tenisz Grand Slam Torna 09.30 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 11.30 Tenisz Grand Slam Torna 12.00 Alpesi sí Világkupa Bansko Női szuperóriás-műlesiklás Bulgária 12.55 Snooker 13.55 Snooker Német Masters Berlin 1 forduló 17.00 Kerékpár Berlin 18.00 Biatlon – Junior Világbajnokság Lenzerheide Férfi váltó 18.50 Alpesi sí Világkupa Schladming Férfi szalom 2.futam Ausztria 19.20 Eurosport 2 Hírek 19.30 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 20.45 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő

08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság Összefoglaló 10.30 Labdarúgás Olasz Bajnokság 12.35 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 12.40 A nap hőse 12.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 13.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság 14.50 Labdarúgás Olasz Bajnokság 16.40 A nap hőse 16.50 X-Trial Világbajnokság Rennes, összefoglaló 17.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 18.00 Kosárlabda Európa Kupa Egis Körmend–BC Kijev 20.05 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.25 Labdarúgás Angol Ligakupa Manchester City– Manchester United

05.30 Múlt és Jelen 06.00 Fradi Tv 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Átigazolás 08.05 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd mérkőzés 10.00 Sporthíradó 10.35 Műkorcsolya és Jégtánc Európabajnokság Gála 13.00 Sporthíradó 13.30 Jövünk! 14.05 Fradi Tv 14.30 Chi – a Belső Erő magazin 15.05 Labdarúgás OTP Bank Liga: ZTE – DVTK mérkőzés 17.00 Sporthíradó 17.15 Vízilabda Európabajnokság Férfi döntő 18.45 Felvezető műsor Kézilabda 19.00 Kézilabda Magyar Kupa: Vác – Érd női negyeddöntő mérkőzés 20.30 Értékelő műsor Kézilabda 20.45 Átigazolás 21.15 Sporthíradó 21.45 Michelisz Norbert portré 22.20 Labdarúgás OTP Bank Liga: DVSC–Újpest FC

10

Napi ajánló

21.00 MOZI+

Halálos iram n Amikor a bűn visszahozza őket Los Angelesbe, a szöke­ vény ex-fegyenc Dom Toretto és Brian O’Conner ügynök vi­ szálya újból fellángol. Ám ami­ kor egy közös ellenséggel talál­ ják szemben magukat, Dom és Brian kénytelenek megbízni egymásban, csak így lehet esé­ lyük a túlélésre.

05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.55 Zálogcsillagok (12) 11.20 Zálogcsillagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear – Rémes Járgányok (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Amerikai restaurátorok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 Labdarúgás: Premier League (12) 21.00 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12)

05.00 La Liga: 90 éves a La Liga – Andoni Zubizarreta (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 08.35 La Liga: Mini (12) 08.40 Favágók (12) 09.40 Favágók (12) 10.40 Top Gear (12) 11.45 Top Gear (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 La Liga: Mini (12) 18.05 La Liga – Összefoglaló (12) 19.10 La Liga (12) 21.15 La Liga (12) 23.20 La Liga World (12) 23.55 La Liga: Mini (12)

07.30 Labdarúgás 18. forduló, összefoglaló 08.30 Labdarúgás: Bundesliga 19. forduló, ös�szefoglaló 09.30 Televíziós vásárlás 10.30 NFL: Pro Bowl 14.00 Labdarúgás Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 16.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 18.00 KHL-ös�szefoglaló 18.15 Arany pillanatok 18.30 Mai helyzet 18.45 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 21.00 Labdarúgás Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 23.15 Labdarúgás: Portugál bajnokság 18. forduló, mai, FC Porto –Gil Vicente 01.15 Labdarúgás Olasz Kupa, negyeddöntő 03.15 Labdarúgás: Bundesliga A hónap interjúja

06.00 Kékek 06.30 Erős emberek: IHGF Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Kézilabda: Férfi Eb, döntő 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 Harmadik félidő Kézilabdaműsor 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Oscar Valdez – Andrés Gutierrez 16.15 Labdarúgás Olasz Kupa, negyeddöntő 18.15 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 20.15 Kézilabda: Rewind Women 20.45 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 22.45 Mai helyzet 23.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 01.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 03.00 Ökölvívás


január 29.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

07.20 A Madagaszkár pingvinjei (12). Amerikai rajzfilm 09.00 A csodálatos Pókember (12). Amerikai fantasztikus akciófilm 11.45 X-Men: Az eljövendő múlt napjai (16). Amerikai–angol–kanadai fantasztikus akciófilm 14.20 Pókember – Hazatérés (12). Amerikai akciófilm 16.55 Halálos iramban: Tokiói hajsza (12). Német– amerikai akciófilm 19.00 A Szerencse Katonái (12). Orosz–amerikai akciófilm 21.00 Halálos iram (15). Amerikai akciófilm 23.20 Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk (15). Amerikai akcióvígjáték 02.20 A sejt (18). Amerikai–német scifi 04.35 Szigorított őrizet (16). Amerikai akciófilm

14.10 FILM+

Behálózva n Egy londoni piacon végre­ hajtott robbantást követően embervadászat indul egy ter­ roristasejt ellen, amit egyetlen gyanúsított él túl.

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Jim szerint a világ (12) 11.25 Jim szerint a világ (12) 11.55 Jóbarátok (12) 12.25 Jóbarátok (12) 13.50 Jóbarátok (12) 14.20 A Simpson család (12) 14.50 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.50 Dragon Ball Super (12) 16.50 Jóbarátok (12) 17.15 Jóbarátok (12) 17.45 Jóbarátok (12) 19.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (16)

05.05 Kész Átverés! (12) 06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró X (12) 09.00 112 – Életmentők (12) 09.30 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.20 Az elveszett világ (12) 12.20 Az elveszett világ (12) 13.20 Nevess csak! (12) 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Ben�ny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)

VIASAT6

10.00 Indul a risza! 10.55 Riley a nagyvilágban 11.50 Varázslók a Waverly helyből (12) 12.40 Király páros 13.10 Király páros 13.35 Indul a risza! 14.30 Mech-X4 14.55 Bizaardvark 15.20 Csillag kontra Gonosz Erők 15.50 11 16.15 Jessie 16.40 Aranyhaj – A sorozat 17.10 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 18.55 Mickey egér 19.00 Harcra fel! 19.25 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 19.55 Utódok – Komisz világ 20.00 Mech-X4 20.25 Bizaardvark 20.50 Kikiwaka tábor 21.20 K.C. a tini kém

11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Szuper Négyes (6) 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie (6) 16.00 Barbie, a Hercegnő és a Koldus (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó

08.00 Zoom In 08.05 Cápa 4. – A cápa bosszúja (16) 10.00 Velem vagy nélküled 12.00 Braven 14.00 A bosszú jogán (16) 16.05 Apollo 13 (12) 18.55 A falu (16) 21.00 Holt költők társasága 23.40 Megszólít az éjszaka (16) 02.05 Szarvak (18) 03.55 Testvérbosszú (18) 05.45 Zoom In 05.50 Zoom In

06.00 Bolond szél fúj (12) 08.15 A döntő szavazat 10.40 Galaktikus támadás (12) 13.00 A sas (12) 15.10 A kán kincsének őrzői (12) 17.00 Jet Li – Félelem nélkül 19.05 Boa 21.00 Istenek fegyverzete 3 23.00 Vérszörf (18) 00.50 A szellemhajó (18) 02.35 A helyőrség: Fekete nap (18) 04.10 Hirtelen halál (18)

11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 13.00 A győzelem receptjei (12) 14.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 A fekete lyukak titkai (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 21.00 Élet a fagypont alatt (12)

12.00 Légből kapott történetek (12) 13.00 Légből kapott történetek (12) 14.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 19.30 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Hajóroncsmentők (12)

19.10

VIASAT6

Két pasi – meg egy kicsi n Charlie jól megszokott laza és kényelmes életmódja hirte­ len véget ér, amikor bátyja, fiá­ val, Jake-kel beköltözik hozzá.

14.20

COMEDY CENTRAL

Agymenők n Leonard és Sheldon az elmé­ leti fizika nagymesterei. Élik unalmas életüket, mígnem vá­ ratlanul beköltözik Penny a szomszédba.

Minden SZERDÁN Fanny magazin n Sztárok, egészség- és diétatippek, szépségápolás, ezotéria, rengeteg praktikus tanács és érdekes olvasnivaló – mindezt megtalálja hétről hétre a Fanny magazinban!

06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.25 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 19.50 Agymenők (12) 20.10 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 South Park (18) 23.30 South Park (18)

08.10 Találkoztunk már? (12). Kanadai–amerikai thriller 10.15 A Thomas Crown-ügy (12). Amerikai vígjáték 12.40 Tégy úgy, mintha nem látnád őt (12). Amerikai–angol– kanadai krimi 14.40 Starsky és Hutch (12). Amerikai akcióvígjáték 16.45 Sodró lendület (12). Amerikai–új-zélandi komédia 18.45 Feketék fehéren (12). Amerikai vígjáték 21.00 A diktátor (16). Amerikai vígjáték 22.35 Két túsz között (12). Amerikai akcióvígjáték 01.00 Jackie Brown (18). Amerikai krimi 04.20 Szalagavató (18). Amerikai–kanadai horrorfilm

11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 14.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 19.00 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)

10.35 Televíziós vásárlás 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Álom és szerelem: Inga Lindström: Négy nő egy szerelem (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12)

16.50 Nápoly ízei David Roccoval (12) 17.20 Guy tengerparti kajái (12) 17.50 Raymond Blanc – Titkok a konyhából (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 A világ késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry receptjei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12)

10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.50 A mentalista (12) 00.50 Nyomtalanul (12)

11

SZERDA

05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Los Angeles (12) 22.00 NCIS – Los Angeles (12) 23.00 A Grace klinika (12) 00.00 A Rezidens (15) 01.00 Scream Queens – Gyilkos történet (15)

Napi ajánló


12

január 30.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

CSÜTÖRTÖK

TV2

VIASAT3

04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9727. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/20. rész 14.45 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/21. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédiasorozat, 51. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9729. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor

06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/30. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) VI/1. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VI/2. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIII/11. rész 15.40 Amanda (12) 15. rész 16.45 Remények földje (12) Török drámasorozat, 21. rész 18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor

06.35 Kenó (12) 06.40 Rondó 07.10 Kvartett 07.40 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 37. rész 09.20 Don Matteo (12) III/9. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 49. rész 13.20 A világ összes illata (12) 3. rész 14.15 A hegyi doktor (12) V/5. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 19. rész 16.00 Don Matteo (12) III/10. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó Hírműsor 18.25 Nemzeti ­Sporthíradó

06.05 Jóbarátok (12) Amerikai vígjátéksorozat, VIII/1–5. rész 08.30 Agymenők (12) Amerikai vígjátéksorozat, IX/4. rész 09.00 Agymenők (12) Amerikai vígjátéksorozat, IX/5. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/3–4. rész 11.20 Castle (12) V/17–18. rész 13.10 A mentalista (12) Amerikai krimisorozat, III/2. rész 14.05 Szellemekkel suttogó (12) Amerikai filmsorozat, V/14. rész 15.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/6. rész 16.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/7. rész 17.05 A mentalista (12) Amerikai krimisorozat, III/3. rész

23.30 Terepfutás Jim lecsúszott sportedző, aki kellemetlen modora miatt egy állásában sem tud megmaradni, ezért családjával folyton költöznie kell.

14.30 A vidéki doktor Gitte romantikus csónakázást tervezett a Schleion, de Hannest jobban érdekelték a kormoránok. Hirtelen egy lövés megsebezte a karját.

21.50 Körberajzolva A mulatságos vígjáték hőse, a negyvenéves Jean (François Damiens) jobb napokat látott színész, aki eljutott élete mélypontjára.

14.05 Szellemekkel suttogó Az itt ragadt szellemek gyakran keresik fel Melindát, ha segítségre van szükségük elvarratlan szálaik elsimításában.

18.55 Fókusz (12) 20.05 Drága örökösök (12) III/21. rész 21.15 Bátrak földje (12) I/22. rész 22.15 Barátok közt (12) 9729. rész 22.55 RTL Híradó — Késő esti kiadás 23.30 Terepfutás (12) Amerikai filmdráma

19.30 Mintaapák (12) Magyar komédiasorozat, 51. rész 20.00 Exatlon Hungary (12) Szórakoztató műsor 22.00 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.20 Magánnyomozók (12) II/11. rész

18.45 Fogd a kezem! (12) 38. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/6. rész 20.30 Fábry (12) 21.50 Körberajzolva (16) Francia–belga vígjáték 23.30 Kenó (12) 23.40 Feldobott kő (12) Magyar filmdráma

18.00 Castle (12) V/19–20. rész 20.00 Észbontók (12) Magyar kvízshow, V/22. rész 21.00 Az igenember (16) Amerikai–angol vígjáték 23.15 Amerikai botrány (16) Amerikai krimi

06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Aranyláz Alaszkában – vad vizeken 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Alaszka, a legvégső határ

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum

10.15 Állatbébik – Az első év a Földön (12) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Virágzó Magyarország 12.15 Az utazó (12) 12.45 Opera Café 13.20 Multiverzum – A tudomány határtalan! 13.50 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Szabadság, avagy a sasok legendája (12) 19.00 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Hegységek – Élet a felhők felett (12) 20.30 M5 Híradó

08.25 Idegen nyelvű hírek 08.50 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.15 „Így szól az Úr!” 09.20 Kereszt-Tények 09.25 Vallás és szabadság 09.40 Mindenki Akadémiája 10.10 MMA portrésorozat (12) 11.05 Angol nyelvű hírek 11.20 Napos oldal (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Rondó 13.45 Kvartett 14.15 Család-barát 15.55 Kék bolygó 16.20 Noé barátai 16.50 Hazajáró 17.25 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők (6) 18.35 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor (12) 19.30 Nótacsokor 20.00 Szenes Iván írta (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12)

12

06.00 Csörte 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Heti terror (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Csörte 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub 14.00 Hírek 14.05 Riasztás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Hírvilág 16.00 Hírek 16.05 Keménymag (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép (12) 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Plusz mínusz 23.00 Hírek

10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.12 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Család’20 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Ma este 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó

05.00 Rajzfilmsorozatok 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Super Wings – A szárnyalók (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Gyerekjáték 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Laura csillaga (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha­ ország kalózai (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Apollo és a csodabogarak

09.00 Krónika 09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.35 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Ütköző 13.30 „Tanúim lesztek!” – a Magyarországi Római Katolikus Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 10/9. 14.25 Rádiószínház 14.30 Krónika 14.35 Felfedező – a tudomány világáról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.35 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 100 éve történt a nagy háború 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika

06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Összhang 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert – dél 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Kritikus füllel 19.35 Koncert 21.01 Koncert 22.00 Ars Nova


január 30.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 19. rész 08.00 Tények Reggel (12) Hírműsor 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg­ történhet! (12) 51. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3772. rész 13.10 Hal a tortán (12) 4. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.20 Csapdába csalva (12) VI/34. rész 15.55 Tények (12) 16.30 Családi titkok (12) 128. rész 17.35 Kórházi történetek (12) II/34. rész 18.25 Kórházi történetek (12) II/35. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 22. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3772. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Tények Plusz (12) 22.50 Exatlon Hungary (12) 01.20 Magánnyomozók (12)

06.30 Dr. Csont (12) Amerikai krimisorozat, IX/3. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/22–23. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VII/1. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/2–3. rész 12.45 Cobra 11 (12) Német akciófilmsorozat, XVII/2. rész 13.50 Cobra 11 (12) Német akciófilmsorozat, XVII/3. rész 14.55 Cobra 11 (12) Német akciófilmsorozat, XVII/4. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) Amerikai krimisorozat, IV/9. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) Amerikai krimisorozat, VII/24. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/25. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/4. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/4. rész 21.00 Dr. Csont (12) IX/5. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/3. rész 23.00 Nyomtalanul (12) IV/24. rész

09.50 NCIS – Los Angeles (12) X/5. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/7. rész 11.35 Bűntények a Riviérán (16) IX/9. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/8. rész 13.35 Seal Team (12) I/3. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/3. rész 15.30 Gyilkos elmék (16) XIV/7. rész 16.25 NCIS – Los Angeles (12) X/6. rész 17.20 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/8. rész 18.10 Seal Team (12) I/4. rész 19.10 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/4. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIV/8. rész 21.00 NCIS – New Orleans (16) IV/11–12. rész 22.50 Gyilkos elmék (16) XIV/7. rész 23.45 NCIS – New Orleans (16)

04.10 G. I. Jane (12) Amerikai–angol akciófilm 06.45 Tűzrengés (12) Kanadai–amerikai sci-fi akciófilm 08.35 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 10.45 Star Trek: Űrlázadás (12) Amerikai sci-fi 12.45 Forráskód (12) Amerikai– kanadai thriller 14.40 Szökésben (12) Amerikai–japán akciófilm 17.00 Úszó erőd (12) Amerikai akciófilm 19.00 A mestergyilkos – Feltámadás (12) Amerikai– francia akciófilm 21.00 John Wick: 2. felvonás (16) Amerikai– hongkongi film 23.30 A jó, a rossz és a halott (16) Mexikói akcióthriller 01.20 Keleti bosszú (16) Amerikai akciófilm 03.20 A különleges alakulat (12) Amerikai akciófilm

06.00 Tenisz Grand Slam Torna 06.15 Tenisz Ausztrál Open Női elődöntő 08.15 Tenisz Ausztrál Open Negyeddöntő 09.15 Tenisz Grand Slam Torna 09.30 Tenisz – Ausztrál Open Férfi elődöntők 12.30 Tenisz Grand Slam Torna 13.00 Tenisz Ausztrál Open Női elődöntő 14.05 Snooker Német Masters Berlin 1 forduló 18.05 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 18.55 Tenisz Ausztrál Open Női elődöntő 19.45 Eurosport 2 Hírek 19.55 Snooker Német Masters Berlin 2.forduló 23.00 Eurosport 2 Hírek 23.05 Kerékpár 1. nap 23.20 Tenisz Grand Slam Torna 23.55 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 00.50 Tenisz Ausztrál Open Női elődöntő

06.45 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start (benne Sport 24) 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Premier League 11.00 Labdarúgás Premier League 12.50 A nap hőse 13.00 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 13.10 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 13.20 Labdarúgás Premier League 15.10 Labdarúgás Premier League 17.00 Kosárlabda Európa Kupa Egis Körmend – BC Kijev 18.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 19.05 Labdarúgás A Premier League világa 19.35 Kosárlabda Budunkpest 21.05 Labdarúgás Angol Ligakupa Összefoglaló

06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.35 Átigazolás 08.05 Michelisz Norbert portré 08.35 Rövidpályás gyorskorcsolya: Európa-bajnokság 10.00 Sporthíradó 10.35 Kézilabda Magyar Kupa: Vác –Érd női negyeddöntő mérkőzés 12.15 Út Tokióba 13.00 Sporthíradó 14.30 Röpte magazin 15.05 Labdarúgás OTP Bank Liga: Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Mastergood mérkőzés 17.00 Sporthíradó 17.10 Pecatúra magazin 17.40 Napos Oldal – DVTK magazin 18.15 Felvezető műsor Röplabda 18.30 Röplabda közvetítés Magyar Kupa: Kecskemét–Kaposvár férfi elődöntő mérkőzés 20.15 Értékelő műsor Röplabda 20.45 Átigazolás 21.15 Sporthíradó 21.50 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd mérkőzés

Napi ajánló

21.00

VIASAT3

CSÜTÖRTÖK

06.00 Vacsoracsata (12) 35. rész 07.00 Shaun, a bárány 16. rész 08.00 Vészhelyzet (12) I/21. rész 08.55 Vészhelyzet (12) I/22. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/2. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 36–37. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 12. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 155. rész 14.55 Showder Klub (12) XXII/7. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1696. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 52. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 78. rész 19.15 Showder Klub (12) XXII/8. rész 20.20 Showder Klub (12) XXIII/1. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1697. rész 22.50 Showder Klub (16) Magyar szórakoztató műsor, XXII/8. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/11. rész

Az igenember n Carl a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába pró­ bálja őt barátja, Peter kirángat­ ni a gödörből, mindig minden­ re nemet mond. Egészen ad­ dig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó is­ merősével, aki elcipeli őt Ter­ rence szemináriumára.

05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 10.55 Zálogcsillagok (12) 11.45 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Amerikai restaurátorok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 20.00 Premier League mini (12) 20.10 Premier League mini (12) 20.25 Premier League World (12) 21.00 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12)

05.00 La Liga: 90 éves a La Liga – Jorge Valdano (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 A világ legerősebb emberei (12) 08.35 La Liga: Mini (12) 08.40 Favágók (12) 09.40 Favágók (12) 10.40 Top Gear (12) 11.45 Top Gear (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 A világ legerősebb emberei (12) 19.30 La Liga – Eredmények (12) 20.05 La Liga World (12) 20.40 La Liga (12) 22.45 La Liga – Összefoglaló (12)

07.30 Póker 11. rész 08.30 Póker 12. rész 09.30 Labdarúgás: Bundesliga special 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 13.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 15.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 17.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 18.30 Mai helyzet 18.45 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 21.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 23.15 Kézilabda: Bundesliga 21. forduló 01.00 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 03.00 Erős emberek IHGF: Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 04.00 UFC: the Greatest Fights: Lawler–Condit

06.00 Torna: Szökkenő vándor MMXX/1. rész 06.30 Germánia Bundesliga-show 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 NFL: Game day 12.45 Erős emberek IHGF: Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Labdarúgás: Török bajnokság, 19. forduló, összefoglaló 15.00 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 17.00 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő 19.00 Kézilabda_ Bundesliga 21. forduló 20.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 21.00 Labdarúgás: Olasz Kupa, negyeddöntő

13


14

CSÜTÖRTÖK

január 30.

05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (15) 22.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (15) 23.00 A Szabadulás (15)

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

07.50 Zoolander 2 (16). Amerikai komédia 09.50 A csodálatos Pókember 2. (12). Amerikai akciófilm 12.40 Rocky 3. (12). Angol filmdráma 14.40 xXx2: A következő fokozat (12). Amerikai akciófilm 16.40 Valami Amerika (12). Magyar komédia 19.00 Joker (12). Amerikai krimi-dráma 20.55 xXx: Újra akcióban (16). Amerikai–kínai–kanadai akciófilm 23.00 Valkűr (12). Amerikai–német filmdráma 01.25 Kill Bill (15). Amerikai–japán akciófilm 04.00 Gattaca (12). Amerikai sci-fi

Napi ajánló

21.00 FILM+

John Wick: 2. felvonás n John, a visszavonult bérgyil­ kos sosem nyugszik. Miután New Yorkot totális csatatérré változtatta, újra ringbe száll.

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Jim szerint a világ (12) 11.25 Jim szerint a világ (12) 11.55 Jóbarátok (12) 12.25 Jóbarátok (12) 14.25 A Simpson család (12) 14.50 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.55 Dragon Ball Super (12) 16.25 Dragon Ball Super (12) 16.55 Jóbarátok (12) 18.50 Jóbarátok (12) 19.15 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 Amerikai istenek (18) 00.05 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (16)

05.05 Kész Átverés! (12) 06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró X (12) 09.00 112 – Életmentők (12) 09.30 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.20 Az elveszett világ (12) 12.20 Az elveszett világ (12) 13.20 Nevess csak! (12) 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Ben�ny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16)

VIASAT6

10.00 Indul a risza! 10.55 Riley a nagyvilágban 11.50 Varázslók a Waverly helyből (12) 12.40 Király páros 13.10 Király páros 13.35 Indul a risza! 14.00 Indul a risza! 14.30 MechX4 14.55 Bizaardvark 15.20 Csillag kontra Gonosz Erők 15.50 11 16.15 Jessie 16.40 Aranyhaj – A sorozat 17.10 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 18.55 Mickey egér 19.00 Harcra fel! 19.25 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 19.55 Utódok – Komisz világ 20.00 Mech-X4 20.25 Bizaardvark 20.50 Kikiwaka tábor 21.20 K.C. a tini kém

11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Szuper Négyes (6) 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie (6) 16.00 Legeslegjobb cimborák (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6)

08.00 Betörő az albérlőm 10.05 Kislány a küszöbön 2. (12) 12.35 Zorro (12) 15.05 Tökéletes hang 2 (12) 17.20 Kapás van 19.25 A szörny 21.00 Végrehajtók (18) 23.10 Amerikai pszicho (18) 01.15 Szex és halál kezdőknek 03.15 Wolf Creek 2. (18) 05.05 Zoom In 05.15 Zoom In 05.25 Zoom In 05.30 Close Up

06.00 Close Up 06.30 Close Up 07.00 Zoom In 07.10 Pókerarcok (16) 09.35 Jet Li – Félelem nélkül 11.40 Atomcsapda (12) 14.15 A hatodik napon (12) 16.40 A kalandor (16) 18.35 Játsz/ma (16) 21.00 Farkasember (18) 22.55 Húsevő (18) 00.50 Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj (18) 02.25 Erőszakik (18)

11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 13.00 A győzelem receptjei (12) 14.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Asztronauták (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 22.00 A nácik utolsó napjai (16)

11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légből kapott történetek (12) 14.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12) 22.00 Lecsapolt óceán (12)

14

20.55 MOZI+

xXx: Újra akcióban n Az extrém sportolóból kor­

mányügynökké avanzsált Xander Cage felbukkan ön­ kéntes száműzetéséből

11.20

COMEDY CENTRAL

Modern család n A történetben három, merő­ ben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább csa­ lád sorsa forr össze egy szatiri­ kus komédiává.

Keresse az újságárusoknál! n Az Ínyenc magazin téli számában remek menüt, halas fogásokat, fokhagymás ételeket, téli leveseket, fantasztikus aprósüteményeket és ­krémes desszerteket talál.

06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 08.25 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 11.50 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.05 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 19.50 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 South Park (18) 23.30 South Park

06.35 Árvák hercege (12). Amerikai filmdráma 09.25 Star Trek 4. – A hazatérés (12). Amerikai sci-fi 12.00 Hol volt Ön, Mr. Highley? (12). Amerikai krimi 14.10 Gulliver utazásai (12). Amerikai kalandfilm 15.55 Micsoda csapat (12). Amerikai vígjáték 18.45 A szerelem erejével (12). Amerikai romantikus dráma 21.00 Szex telefonhívásra (16). Amerikai dráma 23.10 Árnykép (18). Amerikai horrorfilm 01.00 Védtelen gyermek (18). Amerikai–kanadai thriller 03.25 Gyilkos ösztön (16). Amerikai thriller 06.00 Tégy úgy, mintha nem látnád őt (12). Amerikai–angol– kanadai krimi

11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12) 23.00 Sherlock és Watson (12) 00.00 Csábító kémek (16)

11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Álom és szereIem: Inga Lindström: Egy dal Solveignek (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amynek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Inga Lindström: A szívek hercegnője (12)

16.50 Nápoly ízei David Roccoval (12) 17.20 Guy tengerparti kajái (12) 17.50 Raymond Blanc – Titkok a konyhából (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 A világ késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry receptjei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12)

10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.50 A mentalista (12) 00.50 Nyomtalanul (12)


(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3

04.50 Top Shop 05.15 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9729. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/21. rész 14.45 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/22. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédiasorozat, 52. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9731. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor

06.15 Mokka (12) Magazinműsor 06.25 Tények Reggel Hírműsor 06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat, VI/31. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akciófilm-sorozat, VI/2. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) 22. rész 14.30 A vidéki doktor XIII/12. rész 15.40 Amanda 16. rész 16.45 Remények földje 22. rész

06.35 Kenó (12) 06.40 P’amende 07.10 Öt kontinens 07.40 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 38. rész 09.25 Don Matteo (12) III/10. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 50. rész 13.20 Tengerek, városok, emberek (12) 14.10 A hegyi doktor (12) V/6. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 20. rész 16.00 Don Matteo (12) III/11. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti ­Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! (12) 39. rész

06.05 Jóbarátok (12) VIII/5–9. rész 08.30 Agymenők (12) IX/6. rész 08.55 Agymenők (12) IX/7. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/5. rész 10.20 Szívek szállodája (12) V/6. rész 11.15 Castle (12) V/19. rész 12.15 Castle (12) V/20. rész 13.05 A mentalista (12) III/3. rész 14.05 Szellemekkel suttogó (12) Amerikai filmsorozat, V/15. rész 15.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/8. rész 16.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/9. rész 17.05 A mentalista (12) Amerikai krimisorozat, III/4. rész

16.00 Az én kis családom Filiz együtt vacsorázik Barissal, és a fiúnak sikerül meglepnie. Kiderül, hogy nem egészen olyan amilyennek gondolta.

16.45 Remények földje Velivel annyi tartozást halmozott fel, hogy megfenyegették: vagy összeszedi a pénzt, vagy odaadja nekik a húgát, Züleyhat.

16.00 Don Matteo Egy bűnbanda egykori pénztárosát meggyilkolják, amiért eltüntette egy váltságdíj összegét. A gyilkosság után a banda egy kisfiú nyomába.

21.00 Másnaposok Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van. Phil a haverjai segítségével meg is szervezi a fergeteges bulit.

18.55 Fókusz (12) Magazinműsor 20.05 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/22. rész 21.15 Bátrak földje (12) I/23. rész 22.15 Barátok közt (12) 9731. rész 22.55 RTL Híradó — Késő esti kiadás

18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor 19.30 Mintaapák (12) 52. rész 20.00 Exatlon Hungary (12) 22.00 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.20 Magánnyomozók (12)

19.35 A hegyi doktor (12) V/7. rész 20.30 Egy hölgy és a herceg (12) Francia filmdráma 22.35 Kenó (12) 22.45 Klára és Ferenc – A szeretet köteléke (12) Olasz életrajzi film

18.00 Castle (12) V/21. rész 19.00 Castle (12) V/22. rész 20.00 Észbontók (12) V/23. rész 21.00 Másnaposok (18) Német–német vígjáték 23.10 Az igenember (16) Amerikai–angol vígjáték

06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Turbó duó 21.00 Autókereskedők: Álmaim verdája 22.00 Amcsi benzinfalók 00.00 Aszfaltcowboyok

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.45 KultúrTipp 00.50 A világ teteje (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.10 700-as klub (12) 02.35 A nap híre 03.10 Dumakabaré (12) 04.00 Fórum

09.40 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 10.15 Szabadság, avagy a sasok legendája (12) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Az utazó (12) 12.15 Peru, Chile 12.45 Andre Rieu – Üdvözlet a világomban 13.30 Estéli zsoltár 13.50 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 A Wupper – Németország vad folyója (6) 19.00 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó

08.10 Idegen nyelvű hírek 08.35 Isten kezében 09.00 Katolikus krónika 09.30 A sokszínű vallás 09.45 Mindenki Akadémiája 10.15 MMA portrésorozat (12) 11.10 Angol nyelvű hírek 11.25 Rágalom iskolája (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 P’amende 13.50 Öt kontinens 14.20 Családbarát 16.25 Multiverzum – A tudomány határtalan! 16.55 Kárpát Expressz 17.25 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők (6) 18.35 Itthon vagy! 19.00 Nótacsokor (12) 19.30 Nótacsokor 20.00 Önök kérték! (6) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12) 22.35 Mindenből egy van (12)

06.00 Háttérkép (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Plusz mínusz 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Szabadfogás (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Háttérkép (12) 12.00 Híradó 12.30 Heti terror (12) 13.00 Hírek 13.05 Keménymag (12) 14.00 Hírek 14.05 Csörte 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 5 kedvenc 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 kedvenc 20.30 Informátor (12) 21.00 Hírek 21.05 Troll (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Európai híradó

10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Életkor 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.12 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Unió28 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Kék bolygó 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Életkor 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel

05.00 Rajzfilmsorozatok 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Super Wings – A szárnyalók (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Baltazár-bazár 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Apollo és a csodabogarak 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Laura csillaga (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha­ ország kalózai (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Apollo és a csodabogarak 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland

09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.35 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Ütköző 13.30 A reménység hangja – A Hetednapi Adventista Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 10/10. 14.25 Rádiószínház 14.30 Krónika 14.35 Felfedező – a gazdaságról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.35 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Regényes történelem 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Az este – házigazda...

09.30 Énekelj velünk! 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene – Sebő 12.35 Koncert 13.29 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Arckép 19.35 Koncert 20.18 Koncert 22.00 Ars Nova

15

PÉNTEK

TV2

január 31.


16

PÉNTEK

január 31.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

06.00 Vacsoracsata (12) 36. rész 07.00 Shaun, a bárány 19. rész 08.00 Vészhelyzet (12) I/22. rész 08.55 Vészhelyzet (12) I/23. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/3. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 37. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 38. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 13. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 156. rész 14.55 Showder Klub (12) XXIII/1. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1697. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 53. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 79. rész 19.15 Showder Klub (12) XXIII/2. rész 20.20 Showder Klub (12) M XXIII/3. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1698. rész 22.50 Showder Klub (16) XXIII/2. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/12. rész

05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 20. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg­ történhet! (12) 52. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3773. rész 13.10 Hal a tortán (12) 45. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.20 Csapdába csalva (12) VI/35. rész 15.55 Tények (12) 16.30 Családi titkok (12) 130. rész 17.35 Kórházi történetek (12) II/36. rész 18.25 Kórházi történetek (12) II/37. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 23. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3773. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Tények Plusz (12) Hírműsor 22.50 Exatlon Hungary (12) 01.20 Magánnyomozók (12)

06.30 Dr. Csont (12) IX/5. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/24. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VII/25. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VII/3. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/3. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/4. rész 12.45 Cobra 11 (12) X VII/4. rész 13.50 Cobra 11 (12) X VII/5. rész 14.55 Cobra 11 (12) X VII/6. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/10. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/1. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/2. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/5. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/6. rész 21.00 Dr. Csont (12) IX/7. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/4. rész 22.55 Nyomtalanul (12) VI/1. rész 23.50 A specialista (12) Ukrán akciófilmsorozat, II/8. rész

09.50 NCIS – Los Angeles (12) X/6. rész 10.45 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/8. rész 11.40 Bűntények a Riviérán (16) IX/10. rész 12.45 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/9. rész 13.40 Seal Team (12) I/4. rész 14.35 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/4. rész 15.30 Gyilkos elmék (16) XIV/8. rész 16.25 NCIS – Los Angeles (12) X/7. rész 17.15 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/9. rész 18.10 Seal Team (12) I/5. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/5. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIV/9. rész 21.00 StartUp (16) I/9–10. rész 22.55 Veronica Mars (16) Amerikai–angol– francia–német krimi-dráma

05.15 Szökésben (12) Amerikai–japán akciófilm 07.05 Behálózva (12) Amerikai–angol thriller 08.45 Star Trek: Űrlázadás (12) Amerikai sci-fi 10.40 Star Trek 10. – Nemezis (12) Amerikai sci-fi 12.50 Szökésben (12) Amerikai– japán akciófilm 15.15 Veszélyzóna (12) Francia– kanadai akciófilm 17.20 Holtidő (12) Amerikai akciófilm 19.10 Hipervándor (12) Amerikai– kanadai kalandfilm 21.00 Mátrix – Újratöltve (16) Amerikai akciófilm 23.45 Üdv a mocsokban (16) Angol–amerikai akciófilm 01.45 Nyolc préda (18) Amerikai thriller 03.40 Keleti bosszú (12) Amerikai akciófilm

05.00 Tenisz Grand Slam Torna, Ausztrál Open 06.00 Tenisz Ausztrál Open Női páros döntő 08.15 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 09.15 Tenisz Grand Slam Torna 09.30 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 12.30 Tenisz Grand Slam Torna 13.00 FIS Síugrás világkupa Sapporo Japán Selejtező HS 137 Férfiak 13.55 Snooker Német Masters Berlin 2.forduló 17.00 FIS Északi Összetett Sí Világkupa Seefeld 17.25 Tenisz Ausztrál Open Női páros döntő 18.15 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 19.10 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 20.10 Eurosport 2 Hírek 20.15 Atlétika Karlsruhe 22.00 Eurosport 2 Hírek 22.10 Kerékpár – Vuelta a San Juan 4. szakasz

11.00 Labdarúgás Angol Ligakupa Elődöntő, visszavágó, Aston Villa– Leicester 12.50 Labdarúgás Angol Ligakupa Elődöntő, visszavágó, Manchester City–Manchester United 14.40 A nap hőse 14.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 15.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 15.10 Labdarúgás Angol Ligakupa Összefoglaló 15.40 Köz/vetítők A sportos filmmagazin–Pókerarcok 16.15 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 16.25 Labdarúgás Premier League Match Pack 16.55 Labdarúgás Premier League Netbusters 17.25 A nap hőse 17.35 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 17.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 18.00 Csizmaszár Serie A TIM Magazin

05.30 Múlt és Jelen 05.55 Pecatúra magazin 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Átigazolás 08.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC mérkőzés 10.00 Sporthíradó 10.30 Röplabda közvetítés Magyar Kupa: Kecskemét–Kaposvár férfi elődöntő mérkőzés 13.00 Sporthíradó 13.30 Napos Oldal DVTK magazin 14.00 Röpte magazin 14.30 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– Paksi FC mérkőzés 17.00 Sporthíradó 17.15 Puskás Akadémia magazin 17.45 Felvezető műsor Kosárlabda 18.00 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB I: Szolnoki Olajbányász–Zalakerámia ZTE KK mérkőzés 19.45 Értékelő műsor Kosárlabda 20.30 Vízilabda Európabajnokság Férfi döntő

16

Napi ajánló

21.55 MOZI+

Erőnek erejével n Miután Ray egy balsikerű művelet miatt elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítósze­ rosztályát, seriffként vigyáz Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vé­ ge szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez meg­ szökik az FBI rabkonvojából.

05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 10.55 Zálogcsillagok (12) 11.45 Top Gear (12) ) 14.10 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Amerikai restaurátorok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 Britannia, egy hét a szigeten (12) 19.30 Premier League Netbusters (12) 20.05 Premier League Matchpack (12) 20.40 Premier League mini (12) 20.50 Premier League mini (12) 21.00 Labdarúgás: UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 21.30 Labdarúgás: UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 22.00 Britannia, egy hét a szigeten (12)

05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga – Összefoglaló (12) 08.40 Favágók (12) 09.35 Top Gear (12) 10.40 Top Gear (12) 11.45 Top Gear (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 La Liga: Mini (12) 18.05 Autósport és Formula magazin (12) 18.40 Classic Mobils (12) 19.05 La Liga Show (12) 19.45 Viva La Liga (12) 20.45 La Liga (12) 23.10 La Liga World (12) 23.45 La Liga: Mini (12) 00.00 Elveszett filmek a második világháborúból (18)

07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Kézilabda: Rewind Women 12.00 Erős emberek: IHGF: Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 13.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 15.00 Labdarúgás: Spanyol Kupa, nyolcaddöntő 17.00 Harcművészet. Kempómagazin MMXX/1. rész 17.15 Póker 13. rész 18.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja Új 18.45 Labdarúgás: Olasz kupa Negyeddöntő, öf. 19.15 Labdarúgás: Bundesliga Január legjobbjai 19.45 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 25. rész 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, Hertha–Schalke

07.30 Mai helyzet 07.45 AEROsport MMXX/1. rész 08.00 Ökölvívás: Profi gála, New York, Terence Crawford–Egidijus Kavaliauskas 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Sportverda Magyaroszág első sportautó magazinja 13.00 Kékek 13.30 Erős emberek IHGF: Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 14.30 NFL: NFC-döntő 18.00 Labdarúgás: Török bajnokság, 20. forduló, Basaksehirspor–Genclerbirligi 20.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, mai, Denver Nuggets–Utah Jazz 22.00 NFL: AFCdöntő 01.30 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, Hertha–Schalke 03.30 Labdarúgás: Olasz kupa Negyeddöntő, öf.


január 31.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

05.45 Irinyi (12). Magyar dráma 06.20 Teleshop. Ismeretterjesztő műsor 08.25 Akit Buldózernek hívtak (12). Olasz–német akcióvígjáték 10.50 Rocky 4. (12). Angol filmdráma 12.45 Evolúció (12). Amerikai sci-fi vígjáték 14.50 Nagyfiúk (12). Amerikai vígjáték 16.55 Bombajó bokszoló (12). Olasz akcióvígjáték 19.00 Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk (12). Amerikai akcióvígjáték 21.55 Erőnek erejével (15). Amerikai akciófilm 00.00 Kill Bill 2. (15). Amerikai akciófilm 02.45 Ragadozó (15). Amerikai akciófilm 04.30 Segíts, mumus! (12). Amerikai komédia

21.00 AXN

StartUp n Egy kubai-amerikai hacker­

nek olyan ötlete támad, amely képes forradalmasítani a pénz jövőjét. Egy bandafőnök ugyanakkor jó útra akar térni.

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 06.55 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Jim szerint a világ (12) 11.20 Jim szerint a világ (12) 11.50 Jóbarátok (12) 13.45 Jóbarátok (12) 14.10 A Simpson család (12) 14.40 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.10 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 15.40 Dragon Ball Super (12) 16.40 Jóbarátok (12) 17.10 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 A rajtaütés 2. (18) 01.10 Amerikai istenek (18)

05.05 Kész Átverés! (12) 06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró X (12) 09.00 112 – Életmentők (12) 09.30 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.20 Az elveszett világ (12) 12.20 Az elveszett világ (12) 13.20 Nevess csak! (12) 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Ben�ny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)

VIASAT6

10.00 Indul a risza! 10.30 Indul a risza! 10.55 Riley a nagyvilágban 11.50 Varázslók a Waverly helyből (12) 12.40 Király páros 13.35 Indul a risza! 14.30 Mech-X4 14.55 Bizaardvark 15.20 Csillag kontra Gonosz Erők 15.50 11 16.15 Jessie 16.40 Aranyhaj – A sorozat 17.10 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 18.55 Mickey egér 19.00 Indul a risza! 19.25 Indul a risza! 19.55 Utódok – Komisz világ 20.00 Mech-X4 20.25 Mech-X4 20.50 Kikiwaka tábor 21.20 K.C. a tini kém 21.45 Varázslók a Waverly helyből (12)

11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Szuper Négyes (6) 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie (6) 16.00 Barbie és a Diótörő (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó

08.00 Zoom In 08.10 Zoom In 08.20 Zoom In 08.25 Buliszerviz (12) 10.20 Az elszánt diplomata (15) 12.50 Sámson 15.00 Már megint egy dilis amcsi film (16) 16.45 Rémségek cirkusza (12) 18.55 A bosszú jogán (16) 21.00 Az ismeretlen Drakula (16) 22.50 Volt egyszer egy Mexikó (18) 00.50 A doboz (16)

06.00 Zoom In 06.05 Beowulf – A hős és a szörnyeteg (16) 08.10 Sorsügynökség (12) 10.15 A sárkány 12.25 Az energia 14.40 Felpörgetve (12) 17.00 A testvériség (12) 19.00 Ketrecharc 3: Mindvégig 21.00 A maszk (12) 22.55 A bosszú (18) 01.05 Nindzsagyilkos (18) 02.50 Alkonyattól pirkadatig (18)

11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 13.00 A győzelem receptjei (12) 14.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Asztronauták (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 22.00 A nácik utolsó napjai (16)

11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légből kapott történetek (12) 14.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Észak-Korea: A Kim-dinasztia (12)

22.00

VIASAT6

16.55 TV4

A rajtaütés 2. n Rama arra kényszerül, hogy elvállaljon egy veszélyes felada­ tot, csak így tudhatja bizton­ ságban a családját. Az egyetlen, akiben megbízik Bunawar.

Bűbájos boszorkák n A történet három lánytest­ vérről szól, akik családi örök­ ségként boszorkány képessége­ iket kapják.

Keddtől az újságárusoknál n A Test&Lélek magazin téli számában többek között arról olvashat, milyen élelmiszerek csökkentik a gyulladást a szervezetben, és hogy miként gyógyítanak a kutyák.

06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 08.25 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 21.00 Comedy Club: Kovács András Péter – Vihar a biliben (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 South Park (18)

07.55 Hol volt Ön, Mr. Highley? (12). Amerikai krimi 09.55 Bizonyítás (12). Amerikai filmdráma 12.00 Starsky és Hutch (12). Amerikai akcióvígjáték 14.10 A szerelem erejével (12). Amerikai romantikus dráma 16.30 A Thomas Crown-ügy (12). Amerikai vígjáték 18.55 Bérgyilkos a szomszédom (12). Amerikai akcióvígjáték 21.00 Ki nevel a végén? (12). Amerikai vígjáték 23.20 A kocka (18). Kanadai horrorfilm 01.15 A szajré (16). Amerikai–német– kanadai krimi 03.50 Árnykép (18). Amerikai horrorfilm 06.00 A szerelem erejével (12). Amerikai romantikus dráma

08.30 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 09.40 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)

10.35 Televíziós vásárlás 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: A szívek hercegnője (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Inga Lindström: Lány a tónál

17.20 Guy tengerparti kajái (12) 17.50 A család kedvenc fogásai (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 A világ késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry receptjei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 Anna Olson házi süteményei (12) 22.05 Piték és pudingok

09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Gyilkosság receptre (12)

17

PÉNTEK

05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 22.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15)

Napi ajánló


18

SZOMBAT

február 1.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott TV2

VIASAT3

04.05 Ausztrál expressz (12) 19–20. rész 06.15 Top Shop 06.45 Kölyökklub (6) 09.30 Bakugan: Bunyó­ bolygó (12) 20. rész 10.00 Top Shop 10.55 Anyák gyöngye (12) Amerikai vígjátéksorozat, IV/2. rész 11.30 Autogram (12) Magyar sportműsor, 195. rész 12.15 XXI. század – A legendák velünk élnek (12) Magyar ismeretterjesztő műsor, 514. rész 12.50 Carter ügynök (12) II/1. rész 13.55 Három szökevény (12) Amerikai akcióvígjáték 16.05 Drágám, add az életed! (12) Amerikai vígjáték

05.25 Egy rém rendes család (12) II/4–5. rész 06.20 TV2 animáció (12) 10.55 Trendmánia (12) 11.25 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! (12) Magazinműsor 12.00 Poggyász (12) Magazinműsor 12.30 Hungarikumokkal a világ körül (12) Dokumentumfilm sorozat 13.05 Edzőtárs (12) Magazinműsor 13.35 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat, VI/32. rész 14.10 Eragon (12) Amerikai–angol– magyar kalandfilm 16.20 Columbo (12) Amerikai krimi, III/4. rész 18.00 Tények

06.45 Kenó (12) 06.55 Magyar Krónika (12) 07.30 Hazajáró 08.00 Térkép 08.40 Noé barátai 09.10 Divat & dizájn (6) Életmódmagazin 09.45 Nálatok laknak állatok? (6) I/4. rész 10.25 Család-barát Magazinműsor 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta Komolyzenei film 13.30 Agatha Raisin (12) 3. rész 14.25 A mi kis állat­ kertünk (6) 1. rész 15.25 Nyom nélkül (12) 17.00 Gasztroangyal (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti ­Sporthíradó

06.05 Jóbarátok (12) VIII/2–5. rész 07.55 Agymenők (12) IX/4–5. rész 08.45 Ide süss! (12) II/6. rész 09.45 Ide süss! (12) II/7. rész 10.40 Az elveszett ereklyék fosztogatói (12) Amerikai–francia–német–kanadai kalandfilmsorozat, I/7. rész 11.40 Az elveszett ereklyék fosztogatói (16) Amerikai–francia–német–kanadai kalandfilmsorozat, I/8. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/2. rész 13.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) Amerikai krimisorozat, II/3–4. rész

21.05 Halálos fegyver Roger most ünnepli ötvenedik születésnapját. Otthonülő, családszerető ember, aki már csak a jól megérdemelt nyugdíjas évekre készül.

21.55 A Hobbit - Smaug pusztasága Zsákos Bilbó, a varázsló Gandalf és a Tölgypajzsos Orin vezette tizenhárom törp folytatja útját a Magányos Hegyhez.

22.20 Wonder Wheel Az óriáskerék Humpty lánya, bár régóta elhidegült apjától, most kénytelen a házában meghúzni magát, miután gengszterek elől menekül.

21.00 Terhes társaság Peter mielőbb haza akar érni, hogy a felesége mellett lehessen a szülésnél. Ám a sors nem akármilyen megpróbáltatások elé állítja.

18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz (12) 644. rész 20.00 A mi kis falunk (12) IV/9. rész 21.05 Halálos fegyver (16) Amerikai akcióvígjáték 23.25 Kiút nélkül (16) Akcióthriller

18.55 Tények Plusz 19.55 Gru (12) Amerikai–francia animációs vígjáték 21.55 A hobbit – Smaug pusztasága (12) Amerikai–új-zélandi kalandfilm 01.20 Szövetségesek (18) Angol–amerikai thriller

18.40 SzerencsePerc (12) 18.45 Szerencse Szombat (12) 19.35 A Dal 1. válogató 21.45 A Dal – Kulissza 22.10 Kenó (12) 22.20 Wonder Wheel – Az óriáskerék (16) Amerikai dráma 00.05 Fábry (12) 01.20 Új idők, új dalai

15.40 Narnia krónikái: Caspian herceg Amerikai–angol akciófilm 18.55 Másnaposok (18) Német–német vígjáték 21.00 Terhes társaság Amerikai vígjáték 23.00 Véres munka (16) Amerikai akcióthriller

06.00 Autókereskedők 08.00 Ócskaságvadászok 10.00 Monumentális történelem 11.00 Monumentális történelem 12.00 A brit kincsvadász 13.00 A brit kincsvadász 14.00 Made In Gyetván Csabával 15.00 Rejtett kincsek 15.30 Rejtett kincsek 16.00 Rejtett kincsek 16.30 Rejtett kincsek 17.00 Kincsek a garázsból 17.30 Kincsek a garázsból 18.00 Falmentő sereg 18.30 Falmentő sereg 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Aranyláz Alaszkában 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Monumentális történelem 23.00 Ripley: Hiszed vagy sem

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz (12) 10.25 Mondd el Tatár Csillának! (12) 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI – Mesterséges Intelligencia (12) 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show (12) 21.50 Sas kabaré (12) 22.50 Sorok között Lutter Imrével (12) 23.30 Toldy Mária 80 01.25 Dumakabaré (12)

10.05 Vad Arábia (6) 11.00 Színe-java 12.00 Mindenki Akadémiája 12.30 Erdei utakon – Reviczky Gáborral (12) 13.20 Tőkéczki és Takaró – Történelem és irodalom mindenkinek 13.50 DOROTTYA vagyis a DÁMÁK DIADALMA A FÁRSÁNGON (12) 15.15 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 15.45 Tőkéczki és Takaró – Történelem és irodalom mindenkinek 16.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 16.45 Édes anyanyelvünk 16.55 A Nagyok 17.25 Magyar Krónika 17.55 Szerelmes földrajz 18.30 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat (12)

08.05 Idegen nyelvű hírek 08.30 Gasztroangyal (12) 09.25 Mindenki Akadémiája 09.55 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 10.25 Öt kontinens 11.00 Angol nyelvű hírek 11.15 Erzsébet királyné (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Klasszikusok délidőben 14.20 Család-barát 15.55 Hagyaték (12) 16.30 Színe-java 17.30 Most a Buday! (6) 17.55 Családi kör (12) 18.55 Térkép 19.25 Ízőrzők 20.00 Dokuzóna 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Fábry (12) 22.55 Legenda – válogatás (12) 23.30 M5 Híradó (12) 00.00 Opera Café

18

06.00 Troll (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 Globál 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Credo 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő (12) 14.00 Hírek 14.05 Troll (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz mínusz 16.00 Hírek 16.05 Riasztás (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor (12) 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek

11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.12 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Itthon vagy! 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó

05.00 Rajzfilmsorozatok 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók (6) 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás (6) 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Négyzetgyök 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke (6) 12.35 Világ-mesék (6) 12.45 Hókuszpókusz! (6) 13.10 Tündéri keresztszülők (12) 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn (12) 14.00 Wissper 14.30 Vasjankó (12) 15.55 Mickey és az autó­ versenyzők (6) 16.20 Goldie és Mackó (6) 16.45 Lilo és Stitch (6) 17.05 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 17.30 Kacsamesék (6) 17.50 Elena, Avalor Hercegnője (6) 18.15 Állati nagy szökés (12) 20.05 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta (12) 21.05 Én vagyok itt (12)

08.30 Krónika 08.35 Európai idő 09.00 Krónika 09.05 Kabarématiné 09.30 Krónika 09.35 Szellem a fazékból 10.00 Krónika 10.05 Országjáró Szombat Délelőtt Czifra Szilviával 10.30 Krónika 11.00 Krónika 11.30 Krónika 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Krónika 13.35 Kabaré 14.25 Kabaré-lexikon 14.30 Krónika 14.35 Országjáró Szombat Délután Banner Gézával 17.30 Krónika 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 Népzene határok nélkül 19.00 Krónika 19.05 Nagyok 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Sportvilág 21.30 Jelenlét – Romák és a közélet 22.00 Krónika 22.30 Sziveri János: A csiga vére

09.30 Évfordulók 10.00 Súgólyuk 11.00 Új zenei újság 12.05 Cine-java 12.35 Koncert 13.48 Koncert 15.05 Egy zenemű több előadás 17.00 Rádióhangversenyek 19.00 Opera 20.48 Koncert


február 1.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

04.30 Fejjel a bajnak (12) Amerikai romantikus vígjáték 06.20 A nagy házalakítás (12) IV/7. rész 07.25 Veled is meg­ történhet! (12) 08.30 Csapdába csalva (12) 09.00 Trendmánia (12) 09.35 Több mint TestŐr (12) 10.10 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! (12) 10.40 Kórházi történetek (12) II/28. rész 11.30 Kórházi történetek (12) II/29–30. rész 13.00 Magánnyomozók (12) 14.10 Gagyi mami – Mint két tojás (12) 16.25 Mindenképpen talán (12) Angol–amerikai– francia–német romantikus vígjáték 18.50 Hölgyválasz (12) Amerikai romantikus vígjáték 21.00 Hova lettek Morganék? (12) Amerikai vígjáték 23.20 Mélyütés (15) Hongkongi– amerikai dráma

04.00 Cobra 11 (12) X VII/4–6. rész 07.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) II/17–19. rész 08.30 Modern Hamupipőke – Ha a cipő passzol (12) Amerikai családi film 10.20 Monk – A flúgos nyomozó (12) II/5–6. rész 12.20 CSI – A hely­ színelők (12) VII/20. rész 13.20 CSI – A hely­ színelők (12) VII/21. rész 14.20 Született detektívek (12) Amerikai krimisorozat, I/7. rész 15.20 Született detektívek (12) Amerikai krimisorozat, I/8. rész 16.25 Privát kopók (12) Kanadai filmsorozat, I/9. rész 17.30 Privát kopók (12) Kanadai filmsorozat, I/10. rész 18.30 Los Angeles-i tündérmese (12) Amerikai–kanadai vígjáték 20.30 A szív bajnokai (12) Amerikai életrajzi dráma 23.00 A Tanár (12) Magyar komédiasorozat, II/1. rész

06.20 Rex felügyelő – Elit alakulat (12) II/6–8. rész 09.20 Kyle, a rejtélyes idegen (12) I/7–8. rész 11.15 Skorpió – Agymenők akcióban (12) III/17–18. rész 13.05 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/7–8. rész 15.00 NCIS – New Orleans (12) V/17. rész 16.00 NCIS – New Orleans (12) V/18. rész 16.55 Carter (12) Kanadai drámasorozat, I/1. rész 17.50 Carter (12) Kanadai drámasorozat, I/2. rész 18.45 A rejtély (12) Amerikai–kanadai thrillersorozat, I/5. rész 19.50 A rejtély (12) I/6. rész 21.00 Gyilkos elmék – Túl minden határon (16) II/7. rész 21.55 Gyilkos elmék – Túl minden határon (16) II/8. rész 22.50 Profilozók (16) Francia krimisorozat, VIII/7. rész 23.55 Profilozók (16) VIII/8. rész

05.40 Holtidő (12) Amerikai akciófilm 08.00 Dzsungelmentőakció (12) Francia családi film 10.00 Meseautó (12) Magyar vígjáték 12.10 Elmentek otthonról (12) Francia vígjáték 14.10 Piedone Afrikában (12) Olasz– német akcióvígjáték 16.40 Mr. Magoo (12) Amerikai vígjáték 18.25 Tök alsó (12) Amerikai vígjáték 20.15 Amerika Kapitány – A tél katonája (12) Amerikai akciófilm 23.00 John Wick: 2. felvonás (16) Amerikai– hongkongi film 01.25 A jó, a rossz és a halott (16) Mexikói akcióthriller 03.15 Nyolc préda (18) Amerikai thriller

05.30 Tenisz Grand Slam Torna, Ausztrál Open 07.00 Tenisz Grand Slam Torna, Ausztrál Open 08.00 Tenisz Ausztrál Open Női elődöntő 09.15 Tenisz Grand Slam Torna 09.30 Tenisz Ausztrál Open Nõi döntõ 12.00 Tenisz Grand Slam Torna 12.15 Tenisz Ausztrál Open Férfi döntő 14.00 Snooker Német Masters Berlin Elődöntő 17.30 Alpesi sí Világkupa Garmisch Partenkirchen Férfi lesiklás Németország 18.30 Tenisz Ausztrál Open Nõi döntõ 19.50 Eurosport 2 Hírek 19.55 Snooker Német Masters Berlin Elődöntő 23.30 Kerékpár Vuelta a San Juan 6. szakasz 00.30 Kerékpár , 3. nap

08.05 A nap hőse 08.15 Kosárlabda Budunkpest 09.40 X-Trial Világbajnokság Budapest, összefoglaló 10.40 Labdarúgás Premier League Netbusters 11.10 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 11.20 A nap hőse 11.30 Háromoroszlán Premier League Magazin 12.30 Labdarúgás Premier League Preview 13.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 13.10 Labdarúgás: Premier League Leicester–Chelsea 15.40 Labdarúgás: Premier League Liverpool–Southampton 18.10 SuperEnduro-vb Budapest 20.10 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja – Singer Eszter 20.40 Labdarúgás – Olasz Bajnokság Sassuolo – AS Roma 22.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora

08.15 Szabadidő 08.45 UTE Tv 09.15 Labdarúgás OTP Bank Liga: DVSC – Újpest FC mérkőzés 11.15 Napos Oldal – DVTK magazin 11.50 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB I: Szolnoki Olajbányász – Zalakerámia ZTE KK mérkőzés 13.45 Játékoskijáró 14.45 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB I: Pécs – Körmend mérkőzés 16.40 Felvezető műsor Labdarúgás 17.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 18.45 Értékelő műsor Labdarúgás 19.00 Felvezető műsor Labdarúgás 19.30 Labdarúgás OTP Bank Liga: Újpest FC–MOL Fehérvár FC mérkőzés 21.15 Értékelő műsor Labdarúgás 21.30 Góóól 22.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Budapest Honvéd–Mezőkövesd

Napi ajánló

20.30 COOL

SZOMBAT

04.00 Elisa di Rivombrosa (12) I/1–2. rész 06.00 Szeress most! (12) 9–10. rész 08.00 A Konyhafőnök VIP (12) I/5. rész 09.40 Hazug csajok társasága (12) VII/16. rész 10.40 Hazug csajok társasága (12) VII/17. rész 11.40 A kör (12) Emirátusokbeli– amerikai dráma 13.50 A gyanú árnyékában (12) 75–76. rész 15.50 A gyanú árnyékában (12) 77–78. rész 17.50 A gyanú árnyékában (12) Magyar doku­ reality-sorozat, 79. rész 18.50 A Showder Klub bemutatja (12) Magyar szórakoztató műsor, 1. rész 20.00 Harry Potter és a Halál ereklyéi – 1. rész (12) Amerikai–angol kalandfilm 23.00 A beavatott-sorozat: A lázadó (12) Amerikai kalandfilm 01.20 A kör (12) Emirátusokbeli– amerikai dráma

A szív bajnokai n Michael Oher élete nem könnyű. A hajléktalan fekete bőrű diákot nem akarja átven­ ni a jó hírű gimnázium, mivel a teszteken nagyon rosszul tel­ jesít. Senki nem tudja róla, hogy az anyja drogfüggő, az apját pedig megölték. Amikor a kis S.J. összebarátkozik vele, Leigh Anne felkarolja.

05.45 FA Kupa (12) 07.45 FA Kupa (12) 09.45 Britannia, egy hét a szigeten (12) 10.45 Premier League mini (12) 11.00 Bodon FC (12) 11.15 Bodon FC (12) 11.30 Autósport és Formula magazin (12) 12.00 Classic Mobils (12) 12.35 Premier League – Előzetes (12) 13.15 Britannia, egy hét a szigeten (12) 14.15 Premier League mini (12) 14.25 FA Kupa Highlights (12) 15.00 FA Kupa (12) 17.00 Premier League mini (12) 17.10 Premier League – Előzetes (12) 17.45 Labdarúgás: Premier League (12) 20.55 Labdarúgás: Premier League (12) 22.55 Labdarúgás: Premier League (12)

05.05 La Liga: 90 éves a La Liga – Miguel Soler (12) 05.35 Classic Mobils (12) 06.00 A világ legerősebb emberei (12) 07.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 08.00 La Liga: 90 éves a La Liga – Undiano Mallenco (12) 08.35 La Liga World (12) 09.10 La Liga (12) 11.15 La Liga Show (12) 11.50 Viva La Liga (12) 12.55 La Liga (12) 15.05 La Liga (12) 15.10 La Liga: Mini (12) 15.30 La Liga (12) 18.10 La Liga (12) 20.40 La Liga (12) 23.10 La Liga (12) 01.15 La Liga: 90 éves a La Liga (12) 01.50 A világ legerősebb emberei (12) 02.50 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)

07.30 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, Hertha–Schalke 09.30 Tempómagazin 1. rész 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 NFL: AFC-döntő 14.30 Kezeket fel! – a Sport TV kézimagazinja 14.45 Kézilabda EHF-kupa, nők, csoportkör, 5. forduló, DVSCSchaeffler–Kastamonu 16.45 Kézilabda: Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 2. forduló, Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt 19.00 Labdarúgás: Török bajnokság, 20. forduló, mai, Trabzonspor–Fenerbahce 21.00 UFC: Connected: Germaine De Randamie, Leon Edwards 21.30 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves

07.00 Torna: Szökkenő vándor MMXX/1. rész 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Heti helyzet A hét témái 10.00 Kezeket fel! – a Sport TV kézimagazinja 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Trash Talk Amerikai sportmagazin 13.00 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, St. Pauli–VfB Stuttgart 15.00 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 15.30 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, Mainz–Bayern München 17.30 Labdarúgás Mai, Dortmund–Union Berlin 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, RB Leipzig–Mönchengladbach 20.30 Kezeket fel! – a Sport TV kézimagazinja 20.45 Kézilabda_ Bundesliga 21. forduló, Hannover –THW Kiel

19


20

SZOMBAT

február 1.

05.00 A dadus (12) 05.30 Nyomtalanul (12) 06.20 Nyomtalanul (12) 07.20 Nyomtalanul (12) 08.20 Hazudj, ha tudsz! (12) 09.20 Hazudj, ha tudsz! (12) 10.20 Alex felügyelő (12) 11.20 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 12.20 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 13.20 Alpesi őrjárat (12) 14.40 Dr. Dolittle 2. (12) 16.25 Szép még lehetsz (12) 18.50 Nagyfiúk (12) 21.00 Doktor Szöszi 2. (12) 23.00 Amerikai álomlány (15) 00.55 Stréberek (15) 02.50 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 03.50 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 04.35 A dadus (12)

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

06.20 Robin Hood, a fuszeklik fejedelme (12). Amerikai–francia vígjáték 08.25 Alvin és a mókusok 3. (12). Amerikai családi vígjáték 10.15 Dumb és Dumber kettyó (16). Amerikai vígjáték 12.25 Kémek a szomszédban (12). Amerikai komédia 14.30 Valami Amerika (12). Magyar komédia 16.55 Halálos iram (16). Amerikai akciófilm 19.00 007 Spectre: A Fantom visszatér (12). Angol– amerikai akcióthriller 22.00 Wanted (15). Amerikai–német akciófilm 00.15 A hazafi (15). Amerikai–német kalandfilm 03.25 Bevadulva (18). Amerikai akciófilm

Napi ajánló

18.25 FILM+

Tök alsó n Ahová Deuce lép, ott fű nem terem: no persze, hisz meden­ céket takarít. Emellett főfog­ lalkozású idétlen és pipogya fráter.

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 06.25 Jim szerint a világ (12) 06.55 Jim szerint a világ (12) 07.20 Jim szerint a világ (12) 07.45 Jim szerint a világ (12) 08.10 Jim szerint a világ (12) 08.35 Jim szerint a világ (12) 09.05 Jim szerint a világ (12) 09.35 Jim szerint a világ (12) 10.05 Totalcar (12) 10.40 Top Gear (12) 12.05 Őrül-tech (12) 12.30 Jóbarátok (12) 14.55 Szökés (16) 16.40 Jóbarátok (12) 17.10 Jóbarátok (12) 18.35 Jóbarátok (12) 20.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Az Argoakció (16) 23.25 A rajtaütés 2. (18)

05.35 112 – Életmentők (12) 06.10 Kész Átverés! (12) 07.10 Kész Átverés! (12) 08.10 Kész Átverés! (12) 09.10 ValóVilág (12) 10.10 ValóVilág (12) 11.10 Mr. Bean (12) 11.45 Mr. Bean (12) 12.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 13.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 14.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 15.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 16.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.20 Mr. Bean (12) 17.50 Mr. Bean (12) 18.25 Skiptrace – Zűrös páros (12) 20.35 Piedone Egyiptomban (12) 23.00 Gyertek át! (16) 00.15 Az elveszett világ (12)

VIASAT6

07.55 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 08.50 K.C. a tini kém 09.20 K.C. a tini kém 09.45 K.C. a tini kém 10.15 Harcra fel! 10.40 Harcra fel! 11.10 Harcra fel! 11.35 Bizaardvark 12.05 Mech-X4 12.30 Mech-X4 13.00 Mech-X4 13.25 Aranyhaj – A sorozat 13.55 Aranyhaj – A sorozat 14.20 Austin és Ally 14.50 Austin és Ally 15.15 Austin és Ally 15.45 Liv és Maddie 16.10 Liv és Maddie 16.40 Sok sikert, Charlie! 18.00 Bizaardvark 18.30 Mech-X4 19.00 Mech-X4 19.25 K.C. a tini kém 20.45 Aranyhaj – A sorozat 21.15 Dalmata utca 101 21.40 Soy Luna 22.35 Phineas és Ferb (6)

08.00 Barbie: Titkos ügynökök (6) 09.20 Barbie és a rózsaszín balettcipő (6) 10.40 Mása és a medve (6) 11.00 Holly Hobbie 12.00 Szilaj a szabadon száguldó (6) 13.00 Trollok – A dallam szól tovább (6) 14.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 15.00 Polly Pocket (6) 16.00 Barbie: Csillagok között (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6) 20.00 A Jetson család (6) 21.25 My Little Pony: Equestria Girls (6)

06.00 Zoom In 06.10 Zoom In 06.20 A muzsika hangja 09.50 Tökéletes hang 2 (12) 12.10 Holt költők társasága 14.50 Buliszerviz (12) 16.45 Velem vagy nélküled 18.45 Megszólít az éjszaka (16) 21.00 A hálózat csapdájában (12) 23.20 Végső menedék 01.20 Végrehajtók (18) 03.10 Szex és halál kezdőknek

06.00 Zoom In 06.10 Mythica: Elátkozott szövetség (12) 08.35 Streetdance – Step Up 2. (12) 10.40 A gyűrű átka (12) 12.35 A gyűrű átka (12) 14.25 Atomcsapda (12) 17.05 Istenek fegyverzete 3 19.10 Lúzer (12) 21.00 Az utolsó esély (12) 23.10 Drakula 2000 (16) 01.10 Farkasember (18) 02.55 Halálosztag (18)

10.00 Bolygónk, a Föld (12) 11.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 12.00 Ételek nyomában (12) 13.00 A vademberek Ben Foglelal (12) 14.00 Élet a fagypont alatt (12) 16.00 Ös�szefüggő óceán (12) 17.00 Műanyagtenger (12) 18.00 Az Univerzum: Az ősrobbanáson túl (12) 19.00 Hősök és túlélők (12) 20.00 Titkok a fekete dobozból (12)

10.00 Petra: Kőbe vésett történelem (12) 11.00 Tárcsázza Cesar Millant! (12) 13.00 Tényleg így készül?! (12) 15.00 Feldarabolt óriások (12) 16.00 Elhagyott építmények (12) 17.00 Szikláshegység – Sínek a pokolba (12) 18.00 Kína 2049 (12) 19.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12) 20.00 Végig a Grand Canyonon (12)

20

01.20 RTL II

22.00 TV4

A kör n Egy videokazetta, amin rém­ álomszerű képek vannak, és miután megnézed csörög a te­ lefon, és valaki azt mondja, hogy hét nap múlva meghalsz.

Anonymus n A 17. századi Angliában, Er­

zsébet királynő uralkodása alatt az arisztokrácia erotikával és bűnnel teli világa a nagy ívű politikai játszmákig terjed.

Keresse az újságárusoknál! n A Lakáskultúra januári számában megismerheti a legfrissebb lakberendezési trendeket, a fürdés luxusát kínáló kádak világát, és a KonMari™ módszert is.

06.00 Bob Burgerfalodája (12) 06.25 Bob Burgerfalodája (12) 06.55 A Goldberg család (12) 07.25 A Goldberg család (12) 08.55 A Goldberg család (12) 09.55 A Goldberg család (12) 10.25 A Goldberg család (12) 10.55 Az ifjú Sheldon (12) 11.25 Az ifjú Sheldon (12) 11.50 Agymenők (12) 12.15 Agymenők (12) 13.55 Agymenők (12) 17.30 Family Guy (12) 18.00 Family Guy (12) 19.30 Family Guy (12) 20.00 Family Guy (12) 20.30 Family Guy (12) 21.00 Comedy Club: Fülöp Viktor – Fogadóóra (16) 22.00 South Park (18) 22.30 South Park (18) 23.00 South Park (18) 23.30 South Park (18) 00.00 South Park (18)

08.25 Micsoda csapat (12). Amerikai vígjáték 11.20 Gulliver utazásai (12). Amerikai kalandfilm 13.00 Szörnyek az űrlények ellen (12). Amerikai animációs film 14.55 Horton (12). Animációs film 16.45 Feketék fehéren (12). Amerikai vígjáték 18.55 Szívem csücskei (12). Német–amerikai vígjáték 21.00 Nagy zűr kis Kínában (12). Amerikai akcióvígjáték 23.15 A diktátor (16). Amerikai vígjáték 00.55 Szex telefonhívásra (16). Amerikai dráma 03.00 Legbelső félelem (18). Amerikai thriller

05.55 800 szó (12) 06.55 Miss Marple történetei – Szemfényvesztők (12) 08.55 Doc Martin (12) 10.55 Poirot (12) 12.55 Doc Martin (12) 13.55 Doc Martin (12) 14.55 A szerelem hullámhos�szán (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Brokenwood titkai (12) 20.00 Tetthely (12) 22.00 Anonymus (12) 00.45 Tetthely (12)

09.00 Anya, az állatorvos (12) 10.05 Második esély (12) 10.45 Televíziós vásárlás 12.00 Extrém tortacsodák (12) 12.30 Extrém tortacsodák (12) 13.00 Amynek ítélve (12) 15.05 Hetedik mennyország (12) 18.05 Mr. Selfridge (12) 19.00 Szerelem es egyébb csemegék (12) 21.00 Ha szólít a szív (12) 21.55 Mamamaffia – Eladó (12)

16.00 Paul Hollywood és a város ízei (12) 17.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 18.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Britanniában (12) 19.00 Jamie lefőzi Olaszországot (12) 20.00 Justine újabb ausztrál finomságai (12) 20.30 River Cottage Ausztrália (12) 21.30 Paul Hollywood és a város ízei (12) 22.30 Anna Olson házi süteményei

06.45 CSI – A helyszínelők (12) 07.45 CSI – A helyszínelők (12) 09.45 CSI – A helyszínelők (12) 11.45 Maigret (12) 13.50 Maigret (12) 15.55 A Midsomer gyilkosságok (12) 18.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel suttogó (12) 21.00 Szellemekkel suttogó (12) 22.00 A mentalista (12) 23.00 CSI – New York-i helyszínelők (12)


február 2.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott TV2

VIASAT3

05.25 Egy rém rendes család (12) II/6–7. rész 06.20 TV2 animáció (12) Gyerekműsor 10.05 Nagy Vagy, Auchan kupa! (12) 10.40 Több mint TestŐr (12) 11.10 Super Car (12) 11.45 Életmódi (12) 12.15 Az Építkezők (12) Ismeretterjesztő műsor 12.50 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat, VI/33. rész 13.20 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat, VI/34. rész 13.55 Nagytudásúak 2. (12) Francia komédia 15.55 Fordítsd oda a másik orcád is! (12) Akcióvígjáték

09.00 „Így szól az Úr!” 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.40 Kérdések a Bibliában 09.55 Új nemzedék 10.20 Vallás és szabadság 10.30 Református magazin 11.00 Mise – Istentisztelet – Közvetítés – belföldi 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti ­Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Magyar lapát (12) 14.15 Édes anyanyelvünk 14.25 Gábor diák (12) 16.00 Hatoslottó sorsolás (12) 16.05 Hogy volt!? 17.00 Ízőrzők 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 Híradó

06.00 Jóbarátok (12) VIII/7–9. rész 07.30 Agymenők (12) IX/6–7. rész 08.20 Ide süss! (12) II/8. rész 09.20 Ide süss! (12) Magyar ismeretterjesztő műsor, II/9. rész 10.25 Ide süss! (12) II/10. rész 11.25 Egy nap a világ Magyar útifilmsorozat, V/1. rész 11.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/4. rész 12.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok (16) II/5. rész 13.55 Glades – Tengerparti gyilkosságok (16) II/6. rész 14.50 Az igenember (16) Amerikai–angol vígjáték

15.30 Az arany iránytű Az árva kislány az oxfordi Jordan College neveltje, egyben egy párhuzamos világ lakója, amelyben az átkosok gyerekeket rabolnak.

18.50 Warcraft: A kezdetek Azeroth békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: az orkokkal.

22.20 A hold hangjai Fellini cirkuszba illő kavalkádba sodor, megnevettet és megsirat, gyönyörű pillanatokat mutat jellegzetes, különc karaktereivel.

21.00 Fekete-tenger Robinsonra, a veterán tengeralattjáró-kapitányra rossz idők járnak, kirúgják a hajóbontói állásából és a felesége is elhagyja.

18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 19.00 Legendás állatok és megfigyelésük (12) Amerikai–angol fantasy 21.45 Szemfényvesztők (12) Amerikai–francia akciófilm 00.00 Portré (12) 505. rész

18.00 Tények 18.50 Warcraft: A kezdetek (12) Amerikai–kínai– kanadai–japán fantasy 21.30 Angyalok és démonok (16) Amerikai–olasz akcióthriller 00.30 A professzor (18) Arubai–amerikai akciófilm

18.25 Nemzeti ­Sporthíradó 18.45 Családi kör (12) 19.45 Magyarország, szeretlek! (12) 21.20 Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2020 22.10 Kenó (12) 22.20 A hold hangjai (12) Olasz–francia vígjáték

17.00 Másnaposok (18) Német–német vígjáték 19.00 Terhes társaság Amerikai vígjáték 21.00 Feketetenger (16) Angol– amerikai– orosz thriller 23.25 Amerikai botrány (16) Amerikai krimi

06.00 Autókereskedők 08.00 Csomagcsaták 10.00 Kincsek a garázsból 10.30 Kincsek a garázsból 11.00 A brit kincsvadász 12.00 Csomagcsaták 13.00 Rejtett kincsek 13.30 Rejtett kincsek 14.00 Autókereskedők: Álmaim verdája 15.00 Turbó duó 16.00 Klasszikus autók nyomában 16.30 Klasszikus autók nyomában 17.00 Falmentő sereg 17.30 Falmentő sereg 18.00 Autókereskedők 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Ember vs. Grizzly: A medve nem játék 21.00 Pokoli utak 22.00 Megválaszolatlan mondák 23.00 Monumentális történelem

04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub (12) 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor (12) 08.55 KultúrTipp 09.00 Superbook (6) 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub (12) 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással (12) 20.25 #Bochkor (12) 21.50 Mondd el Tatár Csillának! (12) 22.20 Best of Jakupcsek (12) 23.20 Heti Napló Sváby Andrással (12) 00.45 #Bochkor (12) 02.00 Mondd el Tatár

08.05 Püspökkenyér 08.30 Vannak vidékek (12) 09.30 Novum (12) 10.05 Attenborough – 60 év a vadonban (6) 11.00 Színe-java 12.00 Mestersége színész (6) 12.30 Képzelt beteg (12) 13.55 MMA portrésorozat (12) 14.55 Klasszikusok délidőben 16.00 Opera Café 16.35 Mesterember 17.05 Multiverzum – A tudomány határtalan! 17.40 Andre Rieu – Üdvözlet a világomban 18.30 Cipőfűzők (12) 19.20 Vers mindenkinek 19.30 A titkosügynök (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Koronás sas (12) 21.25 Estéli zsoltár 21.35 Giacomo Puccini: A fecske (12)

08.05 Német nyelvű hírek 08.15 Orosz nyelvű hírek 08.20 Kínai nyelvű hírek 08.30 Önök kérték! (6) 09.25 Ízőrzők 09.55 Térkép 10.25 Angol nyelvű hírek 10.40 A Dal 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 MMA portrésorozat (12) 14.20 A Nagyok 14.50 Jó boroknak szép hazája a Délvidék – Drávaszög (Horvátország) (6) 15.45 Hagyaték (12) 16.20 Színe-java 17.20 Most a Buday! (6) 17.50 Divat & dizájn (6) 18.20 Divat & dizájn (6) 18.50 Öt kontinens 19.25 Szerelmes földrajz 20.00 Gasztroangyal (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Mi ez a cirkusz?

06.00 Civil kör 07.00 Híradó 07.30 Soroló 08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 5 kedvenc 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Plusz mínusz 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép (12) 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror (12) 16.00 Hírek 16.05 Troll (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas (12) 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág 23.00 Hírek

10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát Expressz 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.12 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.32 Summa 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó

05.00 Rajzfilmsorozatok 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók (6) 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás (6) 11.35 Andy és az állatkölykök 11.45 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke (6) 12.35 Világ-mesék (6) 12.45 Hókuszpókusz! (6) 13.10 Tündéri keresztszülők (12) 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn (12) 14.00 Wissper 14.30 A hideg szív (12) 15.55 Dr. Plüssi (6) 16.20 Goldie és Mackó (6) 16.45 Lilo és Stitch (6) 17.05 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 17.30 Kacsamesék (6) 17.50 Elena, Avalor Hercegnője (6) 18.15 A Robinson család titka (12) 20.05 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta (12) 21.05 Filmklub (16) 21.10 BPUnderground Hip Hop (16)

08.30 Krónika 08.35 V4 – A visegrádi négyek magazinja 09.00 Krónika 09.05 Kabarématiné 09.30 Krónika 09.35 Korkóstoló 10.00 Krónika 11.00 Krónika 11.05 Gondolat-jel 11.55 Harangszöveg 12.00 Krónika 12.02 Déli harangszó 13.00 Krónika 13.05 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Krónika 13.35 30 perc alatt a Föld körül 14.05 Családok, történetek 15.00 Krónika 15.05 Nagyítás 15.30 Krónika 15.35 Vasárnap délután válogatás 17.30 Krónika 18.00 Krónika 18.05 Határok nélkül 18.30 Irodalmi újság 19.00 Krónika 19.05 Nagyok 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Esti mese – zene 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Sportvilág 21.30 Jelenlét – Roma kulturális magazin 22.00 Krónika 22.19 Sportvilág

06.05 Hang-fogó 11.30 Koncert gyerekeknek 12.30 Hangverseny 18.00 Hangverseny 20.00 hangverseny 21.00 Hangverseny 22.00 Új zenei újság 23.00 Jazz 23.58 Szózat

21

VASÁRNAP

05.05 Fókusz Plusz (12) Magyar magazinműsor, 564. rész 06.00 Top Shop 06.30 Kölyökklub (6) Rajzfilm ­összeállítás 09.25 Star Wars: Lázadók (12) I/5. rész 09.55 Top Shop 10.50 A Muzsika TV bemutatja (12) Magyar zenefilm, 168. rész 11.30 Szuperzöld (12) Magyar magazinműsor, 23. rész 12.10 Házon kívül (12) Magyar riportműsor, 523. rész 12.45 Anyák gyöngye (12) IV/3. rész 13.20 Most jövök a falvédőről (12) Amerikai vígjáték 15.30 Az arany iránytű (12) Amerikai családi kalandfilm


22

VASÁRNAP

február 2.

(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

07.10 A z első millióm története (12) 7. rész 08.10 Az első millióm története (12) 8. rész 09.15 Anya a pácban (12) Amerikai vígjáték 10.55 Káosz karácsonyra (12) Amerikai komédia 13.10 Segítség, bajban vagyok! (12) 9. rész 14.10 Segítség, bajban vagyok! (12) 10. rész 15.10 Segítség, bajban vagyok! (12) 11. rész 16.10 Segítség, bajban vagyok! (12) 12. rész 17.10 Segítség, bajban vagyok! (12) 13. rész 18.10 Harry Potter és a Halál ereklyéi – 1. rész (12) Amerikai–angol kalandfilm 21.00 A Showder Klub bemutatja (16) 3. rész 22.00 A Showder Klub bemutatja (16) 6. rész 23.10 Rumnapló (12) Amerikai–angol kalandfilm 01.30 Gringo (16) Akcióvígjáték

07.05 Veled is meg­ történhet! (12) Magyar doku­ reality-sorozat 08.15 Csapdába csalva (12) Német doku­ reality-sorozat 08.50 Super Car (12) Autós magazin 09.25 Poggyász (12) Magazinműsor 10.00 Edzőtárs (12) Magazinműsor 10.35 Hungarikumokkal a világ körül (12) Dokumentumfilm sorozat 11.10 Kórházi történetek (12) II/31–32. rész 12.45 Magánnyomozók (12) 13.45 Bor, mámor, Provence (12) Amerikai–angol vígjáték 16.10 Közöttünk az űr (12) Amerikai sci-fi 18.45 27 idegen igen (12) Amerikai romantikus vígjáték 21.00 Valami Amerika 2 (12) Magyar vígjáték 23.30 Halálos pénz (15) Amerikai–angol– dán–svéd akciófilm 01.30 Legenda (12) Amerikai–angol kalandfilm

07.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) III/1–4. rész 09.00 Párizs még várhat (12) Amerikai–japán komédia 11.00 A zöld íjász (12) Amerikai akciófilm-sorozat, V/23. rész 12.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimisorozat, II/7. rész 13.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimisorozat, II/8. rész 14.00 Privát kopók (12) Kanadai filmsorozat, I/9. rész 15.05 Privát kopók (12) Kanadai filmsorozat, I/10. rész 16.10 Los Angeles-i tündérmese (12) Amerikai–kanadai vígjáték 18.05 A szív bajnokai (12) Amerikai életrajzi dráma 20.40 Ilyen az élet (12) Amerikai vígjáték 23.00 Döglött akták (12) Amerikai krimisorozat, VII/12. rész 00.00 Kapcsolat (12) I/6. rész 01.00 Párizs még várhat (12) Amerikai–japán komédia

07.05 Skorpió – Agymenők akcióban (12) III/17–18. rész 09.00 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/7–8. rész 10.50 Carter (12) I/1–2. rész 12.40 19-es körzet (12) Amerikai akciófilm-sorozat, II/10. rész 13.35 19-es körzet (16) Amerikai akciófilm-sorozat, II/11. rész 14.35 NCIS – New Orleans (12) Amerikai krimisorozat, V/19. rész 15.25 NCIS – New Orleans (12) Amerikai krimisorozat, V/20. rész 16.25 Kettőt találhatsz (12) Amerikai romantikus vígjáték 18.50 A válságstáb (16) Amerikai vígjáték 21.00 Szellemirtók (12) Amerikai akcióvígjáték 23.25 Gyilkos elmék – Túl minden határon (16) Amerikai krimisorozat, II/9. rész 00.20 Gyilkos elmék – Túl minden határon (16) Amerikai krimisorozat, II/10. rész

05.00 Veszélyzóna (12) Francia–kanadai akciófilm 07.00 Bakkermann (12) Magyar komédia 08.30 Meseautó (12) Magyar vígjáték 10.30 Elmentek otthonról (12) Francia vígjáték 12.20 Mr. Magoo (12) Amerikai vígjáték 14.15 Tök alsó (12) Amerikai vígjáték 16.10 Amerika Kapitány – A tél katonája (12) Amerikai akciófilm 18.50 Hazárd megye lordjai (12) Amerikai akcióvígjáték 21.00 Mad Max – A harag útja (16) Dél-afrikai– ausztrál– amerikai akciófilm 23.30 Iron Sky – Támad a Hold (16) Finn–német– ausztrál sci-fi akciófilm 01.45 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm

05.00 Tenisz Ausztrál Open Férfi páros elődöntő 05.55 Tenisz Ausztrál Open Férfi páros döntő 08.00 Tenisz Ausztrál Open Férfi elődöntők 09.15 Tenisz Grand Slam Torna 09.30 Tenisz Ausztrál Open Férfi döntõ 12.30 Tenisz Grand Slam Torna 14.00 Snooker – Német Masters Berlin Döntő 17.00 Kerékpár World Tour 18.30 Tenisz Ausztrál Open Férfi döntõ 19.55 Eurosport 2 Hírek 20.00 Snooker Német Masters Berlin Döntő 22.45 Kerékpár 4. nap 23.00 Kerékpár Vuelta a San Juan 7. szakasz 00.30 Eurosport 2 Hírek 00.35 Tenisz Ausztrál Open Nõi döntõ 01.30 Tenisz Ausztrál Open Férfi döntõ 03.00 Snooker – Német Masters

08.05 A nap hőse 08.15 Labdarúgás: Premier League Bournemouth– Aston Villa, felv. 10.05 Labdarúgás: Premier League West Ham–Brighton, felv. 11.55 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 12.10 Labdarúgás Olasz Bajnokság Juventus–Fiorentina 14.40 Labdarúgás Olasz Bajnokság AC Milan–Hellas Verona 17.10 Tenisz W TA Exkluzív: Babos Tímea interjú 17.40 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 17.55 Labdarúgás Olasz Bajnokság Lecce–Torino 20.00 Félelem nélkül Autósmagazin 20.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.40 Labdarúgás Olasz Bajnokság Udinese–Internazionale 22.45 Labdarúgás Ligue 1 00.45 Labdarúgás Premier League Netbusters

07.55 Múlt és Jelen 08.25 Jövünk! 09.00 Góóól 10.15 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB I: Pécs–Körmend mérkőzés 12.20 Vízilabda Európa-bajnokság Férfi döntő 13.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Budapest Honvéd –Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 15.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Újpest FC–MOL Fehérvár FC mérkőzés 17.45 Felvezető műsor Labdarúgás 18.00 Labdarúgás Merkantil Bank Liga: Budafoki MTE–Aqvital FC Csákvár mérkőzés 19.45 Értékelő műsor Labdarúgás 20.00 Góóól!2 22.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC mérkőzés 00.00 Golf magazin 00.30 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB I: Szolnoki Olajbányász–Zalakerámia ZTE KK mérkőzés

22

Napi ajánló

20.40 COOL

Ilyen az élet n Holly és Eric amennyire sike­ res az üzletben, annyira siker­ telen a szerelemben. A randijuk is katasztrofálisan sikerült. Ki nem állhatják egymást, viszont mindketten odavannak a csöpp keresztlányukért. Amikor a kis Sophie szülei tragikus baleset­ ben életüket vesztik, a gyerme­ küket rájuk hagyják.

05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 FA Kupa (12) 09.45 Premier League mini (12) 10.00 Labdarúgás: Premier League (12) 12.00 Premier League mini (12) 12.15 Labdarúgás: Premier League (12) 14.15 Labdarúgás: Premier League (12) 17.00 Tottenham Hotspur – Manchester City (12) 19.55 Labdarúgás: Premier League (12) 21.55 Premier League mini (12) 22.00 Labdarúgás: Premier League (12) 00.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 01.00 UEFA Bajnokok Ligája (12) 03.00 UEFA Bajnokok Ligája (12)

05.00 La Liga World (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga (12) 09.40 La Liga (12) 11.45 La Liga (12) 13.55 La Liga (12) 15.55 La Liga (12) 18.10 La Liga (12) 20.40 La Liga (12) 23.10 La Liga (12) 01.15 La Liga: 90 éves a La Liga – Miguel Soler (12) 01.50 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 02.50 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)

09.00 Heti helyzet A hét témái 10.00 Kézilabda: EHF-kupa, nők, csoportkör, 5. forduló, DVSCSchaeffler–Kastamonu 11.45 Teqball: Világbajnokság, döntő, Budapest 14.00 Kézilabda: Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 2. forduló, CSM Bucuresti– Metz 15.45 Sportverda magyar, MMXX/1. rész 16.00 Kezeket fel! – a Sport TV kézimagazinja 16.30 Kézilabda Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 2. forduló, Esbjerg–FTC-Rail Cargo Hungaria 18.45 Harmadik félidő Kézilabdaműsor 20.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 20.30 UFC: Unleashed: 2019 emelkedő csillagai, új 21.30 NFL: Game day 22.00 Trash Talk Extra

06.00 Erős emberek: IHGF Sziklaemelő Világ Kupa, Fefor 07.00 Kékek 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Labdarúgás: Bundesliga Január legjobbjai 09.30 Trash Talk Amerikai sportmagazin 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves 15.00 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 15.30 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, 1. FC Köln–Freiburg 17.30 Labdarúgás: Bundesliga Január legjobbjai 18.00 Labdarúgás: Bundesliga 20. forduló, Paderborn – Wolfsburg 20.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, Houston Rockets–New Orleans Pelicans


február 2.

(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

05.20 Annie (12). Amerikai vígjáték 07.40 Bombajó bokszoló (12). Olasz akcióvígjáték 09.45 Karate kölyök (12). Amerikai kalandfilm 12.20 Hova lettek Morganék? (12). Amerikai vígjáték 14.25 Mission: Impossible (16). Amerikai akciófilm 16.45 Fák jú Tanár úr 2. (16). Német vígjáték 19.00 Deadpool (12). Amerikai akciófilm 21.20 Terminator – Genisys (15). Amerikai sci-fi akciófilm 23.50 Ragadozó 2. (15). Amerikai sci-fi akciófilm 02.00 Csillagközi invázió 2: A szövetség hőse (18). Amerikai akcióthriller 04.05 Robin Hood, a fuszeklik fejedelme (12). Amerikai–francia vígjáték

08.25 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 08.50 Mech-X4 09.20 Mech-X4 09.45 Mech-X4 10.15 Harcra fel! 11.35 Bizaardvark 12.05 Bizaardvark 12.30 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 13.00 Egy videójátékos majdnem mindenre jó kézikönyve 13.25 Aranyhaj – A sorozat 13.55 Aranyhaj – A sorozat 14.20 Austin és Ally 14.50 Austin és Ally 15.15 Austin és Ally 15.45 Liv és Maddie 16.10 Liv és Maddie 16.40 Sok sikert, Charlie! 18.00 Bizaardvark 18.30 Mech-X4 19.00 Mech-X4 19.25 K.C. a tini kém 20.20 K.C. a tini kém 20.45 Aranyhaj – A sorozat 21.15 Dalmata utca 101

08.00 Barbie: Csillagok között (6) 09.20 Barbie: Titkos ügynökök (6) 10.40 Mása és a medve (6) 11.00 Holly Hobbie 12.00 Szilaj a szabadon száguldó (6) 13.00 Trollok – A dallam szól tovább (6) 14.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 15.00 Polly Pocket (6) 16.00 Barbie és a rózsaszín balettcipő (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6) 20.00 Bajkeverő majom: Kövesd a majmot! 21.25 A Jetson család (6)

06.00 Zoom In 06.10 Zoom In 06.15 Nő előttem, nő utánam (12) 08.10 A hálózat csapdájában (12) 10.30 Apollo 13 (12) 13.20 Az ismeretlen Drakula (16) 15.10 Kapás van 17.20 Már megint egy dilis amcsi film (16) 19.00 Télapu 2. – Veszélyben a karácsony 21.00 Zöld zóna (16) 23.10 A barlang (12)

06.00 Zoom In 06.10 Bigyó felügyelő 07.40 Az energia 09.55 Flubber – A szórakozott professzor 11.50 A testvériség (12) 13.50 Boa 15.45 A maszk (12) 17.45 A hatodik napon (12) 20.00 Becstelen Brigantyk (18) 22.40 Piszkos alku (18) 00.50 Erőszakik (18) 02.40 Vérszörf (18) 04.05 Húsevő (18) 05.35 Zoom In (18)

16.10

SUPERTV2

21.00 AXN

Közöttünk az űr n Gardner, az első ember, aki a Marson született, a Földre utazik, hogy megtalálja az ap­ ját. A Genesis vezérigazgatója elindítja az első missziót a Marsra.

Szellemirtók n Az új szellemirtókban három nő alakítja New York megmen­ tőit, de az eredeti filmek sztár­ jai is mind visszatérnek és per­ sze jönnek a digitális forrada­ lomnak megfelelően felturbó­ zott földöntúli lények is!

16.00 Paul Hollywood és a város ízei (12) 17.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 18.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Britanniában (12) 19.00 Jamie lefőzi Olaszországot (12) 20.00 Justine újabb ausztrál finomságai (12) 20.30 River Cottage Ausztrália (12) 21.30 Paul Holly­ wood és a város ízei

06.45 A simlis és a szende (12) 09.45 A simlis és a szende (12) 10.45 A simlis és a szende (12) 11.45 Maigret (12) 13.50 Maigret (12) 15.55 A Midsomer gyilkosságok (12) 18.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel suttogó (12) 21.00 Szellemekkel suttogó (12) 22.00 A mentalista (12)

VIASAT6

06.00 Jim szerint a világ (12) 06.25 Jim szerint a világ (12) 06.55 Jim szerint a világ (12) 07.25 Totalcar (12) 08.00 Top Gear (12) 09.30 Őrül-tech (12) 09.55 Az Argo-akció (16) 12.25 Jóbarátok (12) 12.55 Jóbarátok (12) 13.20 Jóbarátok (12) 13.50 Jóbarátok (12) 14.20 Jóbarátok (12) 14.50 Jim szerint a világ (12) 15.15 Jim szerint a világ (12) 15.40 Jim szerint a világ (12) 16.10 Jim szerint a világ (12) 16.40 Jóbarátok (12) 18.35 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 19.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Törés (16) 23.25 Az Argo-akció (16) 01.50 Két pasi – meg egy kicsi

04.00 Beugró (12) 05.00 112 – Életmentők (12) 05.35 112 – Életmentők (12) 06.10 112 – Életmentők (12) 06.45 Nevess csak! (12) 07.15 Nevess csak! (12) 07.45 Nevess csak! (12) 08.15 ValóVilág (12) 09.15 ValóVilág (12) 10.15 ValóVilág (12) 11.15 Mr. Bean (12) 11.50 Extralarge: Fekete és fehér (12) 13.55 Skiptrace – Zűrös páros (12) 16.15 Cobra 11 (12) 17.15 Cobra 11 (12) 18.20 Piedone Egyiptomban (12) 20.35 Banki meló (12) 23.00 Cobra 11 (12) 00.00 Cobra 11 (12) 01.00 Az elveszett világ (12) 02.00 Az elveszett világ (12) 03.00 Az elveszett világ (12)

06.00 Bob Burgerfalodája (12) 06.55 A Goldberg család (12) 07.25 A Goldberg család (12) 08.25 A Goldberg család (12) 08.55 A Goldberg család (12) 09.25 A Goldberg család (12) 10.25 Az ifjú Sheldon (12) 11.25 Az ifjú Sheldon (12) 11.50 Agymenők (12) 12.15 Agymenők (12) 13.30 Agymenők (12) 13.55 Agymenők (12) 15.15 Agymenők (12) 15.40 Agymenők (12) 17.00 Agymenők (12) 17.30 Family Guy (12) 20.00 Family Guy (12) 20.30 Family Guy (12) 21.00 Comedy Club: Kovács András Péter – Vihar a biliben (12) 22.00 South Park (18) 22.30 South Park (18) 23.00 South Park (18)

06.30 Egy ropi naplója: Kutya egy idő (12). Kanadai–amerikai családi vígjáték 08.30 Szívem csücskei (12). Német– amerikai vígjáték 10.45 Ki nevel a végén? (12). Amerikai vígjáték 12.55 Micsoda csapat (12). Amerikai vígjáték 15.45 Bérgyilkos a szomszédom (12). Amerikai akcióvígjáték 17.50 Nagy zűr kis Kínában (12). Amerikai akcióvígjáték 19.55 Bizonyítás (12). Amerikai filmdráma 22.00 Tökéletes katona: A leszámolás napja (18). Amerikai sci-fi akciófilm 00.20 Hívatlan vendég (18). Amerikai–kanadai– német horrorfilm 02.10 A kocka (18). Kanadai horrorfilm

08.55 Doc Martin (12) 11.00 Miss Marple – Miért nem szóltak Evansnek? (12) 13.00 Doc Martin (12) 15.00 Randizók kézikönyve (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Brokenwood titkai (12) 20.00 Tetthely (12) 22.00 Az ördög maga (16) 00.30 Tetthely (12) 02.15 Pankráció – WWE: RAW 03.05 Pankráció – WWE: Experience

09.00 Anya, az állatorvos (12) 10.05 Második esély (12) 10.45 Televíziós vásárlás 12.00 Extrém tortacsodák (12) 13.00 Amynek ítélve (12) 16.05 Hetedik mennyország (12) 18.05 Mr. Selfridge (12) 19.00 Velem aztán nem, drágám! (12) 21.00 Ha szólít a szív (12) 21.55 Mamamaffia: Kereszt­ anya (12)

Impresszum 12.00 Ételek nyomában (12) 13.00 A vademberek Ben Fogle-lal (12) 14.00 Élet a fagypont alatt (12) 16.00 Összefüggő óceán (12) 17.00 A klímakatasztrófa küszöbén (12) 18.00 Az Univerzum: Az ősrobbanáson túl (12) 19.00 Hősök és túlélők (12) 20.00 Titkok a fekete dobozból (12) 21.00 A 20. század legbefolyásosabb alakjai (16)

11.00 Mérnöki bravúrok (12) 12.00 Tényleg így készül?! (12) 13.00 Gyáróriások (12) 14.00 Európa a magasból (12) 15.00 Gordon Ramsay: Új utakon (12) 16.00 Ókori Kína (12) 18.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 19.00 Nagy, nagyobb, legnagyobb (12) 20.00 Ötzi, a jégember: Halál az Alpokban (12) 21.00 Egyiptom elveszett kincsei (12)

Kiadja: Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató • Szerkesztőség és Kiadó: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. • Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 428. • Telefon: +36-1/460-4810 • e-mail: tvmusormagazin@ mediaworks.hu • Megbízott magazinüzletág-igazgató: Fazekas Kira • Projektmenedzser: Gyapay Péter • Felelős szerkesztő: Horváth Renáta • Közreműködő: Justh Szilvia • Nyomdai elő­állítás: Mediaworks Hungary Zrt. • Nyomda­igazgató: Szabady Balázs • Megjelenik a Békés Megyei Hírlap, a Délmagyarország, a Dunaújvárosi Hírlap, az Észak-Magyarország, a Fejér Megyei Hírlap, a Hajdú-bihari Napló, a Heves Megyei Hírlap, a Kelet-Magyarország, a Kisalföld, a Napló, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe, a Somogyi Hírlap, a Tolnai Népújság, az Új Dunántúli Napló, az Új Néplap, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a 24 Óra napilapok és a Magyar Nemzet előfizetői példányok mellékleteként. • Tilos a TVműsor.hu magazin bármely f­ otójának, írott anya­gának vagy részletének a kiadó és a szerző írásbeli engedélye nélküli újraközlése. • Hirdetés­felvétel: Te­le­fon: +36-1/460-2529, fax: +36-1/460-2579, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu • Fotók: Herbszt-Véner Orsolya, Görgei Gábor, North­foto, Outnow.ch, archív, privát; film­képek: T ­ V-csatornák. Adatvédelmi irányelveink a mediaworks.hu/adatvedelem internetes oldalon olvashatók. Copyright Mediaworks Hungary Zrt. A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja. A műsorok forrása: Port Data Kft.

23

VASÁRNAP

05.00 A dadus (12) 05.25 Nyomtalanul (12) 06.15 Nyomtalanul (12) 07.15 Nyomtalanul (12) 08.15 Sue Thomas – FBI (12) 09.15 Sue Thomas – FBI (12) 10.20 Alex felügyelő (12) 11.20 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 12.20 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 13.20 Alpesi őrjárat (12) 14.40 Dr. Dolittle 3. (12) 16.45 Doktor Szöszi 2. (12) 18.45 Én és a hercegem (12) 21.00 Egy kutya négy élete (12) 23.00 Ezt jól kifőztük! (15) 01.00 Fiúk az életemből (12) 03.25 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 04.10 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 04.50 A dadus (12)

Napi ajánló


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
tveszak_20200124 by informmedia - Issuu