PENÉLOPE CRUZ ÉLETMŰDÍJAT KAPOTT
tv
42. HÉT
2019. október 14–20.
SZÍNES MŰSORMAGAZIN
A Macskanő
péntek, 21.00, FILM+
Lola kicsi konyhája Mint a hurrikán
szombat, 18.25, COOL
Mondvacsinált hős vasárnap, 20.00, TV4
SZTÁRHÍREK
HÉTFŐ 20.40, M2 PETŐFI TV
Lola
Új évad: Bűntények a Riviérán PÉNTEK, 10.20, AXN
„EGYRE INKÁBB FELSZABADULTNAK ÉRZEM MAGAM, NAGYON HAMAR ELFELEJTEM, HOGY KAMERÁK VANNAK KÖRÜLÖTTEM.”
FILMEK, SOROZATOK
RÁDIÓK MŰSORA
SZTÁRVILÁG
Lola Forró Bencével, az eheti műsor vendégével
Szabadidejében szívesen utazik
Az éneklés az, ami a leg inkább feltölti
xxx
Tud xx ta-e Rajz ? fi
lm d a la it is ek főcím é ul a Meri nekli, pél d d a á , a bá a K a csa tor b a n m es é k d és is ha a llhat lai tuk.
„Nagyon szeretek főzni, enni és beszélgetni”
Lolával, a Lola kicsi konyhája főző műsor házigazdájával beszélgettünk.
Lola
letett 1988. augusztus 14-én szü éneóta a kor s éve Hét . ban Hatvan ult. tan i kel, emellett zongorázn vagyok 2017-ben az M2 Petőfi TV Én igazdája ház ik egy k ána sor itt című mű űsorát velett. A Dal 2019 kísérőm TV-n. na Du zette Forró Bencével a
SZTÁRHÍREK JUSTIN ÉS HAILEY BIEBER tavaly mondták ki a boldogító igent titokban. Nemrég azonban bepótolták az elmaradt lagzit, amelyre számos híresség kapott meghívott. A 154 fős vendégsereg a Somerset kápolnában nézhette meg a romantikus szertartást, amely után az esküvő a szálloda báltermében folytatódott.
n
Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a műsorban? – Az elején kicsit izgultam, de mivel nagyon szeretek főzni, enni és beszélgetni, és ebben a műsorban mindez megvan. Egyre felszabadultnak érzem magam. Nagyon hamar elfelejtettem, hogy kamerák vannak körülöttem. Milyen szempontok alapján választjátok ki a vendégeket? – Mindenkiben van valami plusz, valami érdekesség. Fontos a vendégek személyisége, és az is, hogy a nézők olyan gondolatokat halljanak, amelyek inspirálják őket, ötletet adnak, vagy esetleg elindítják őket egy új úton. Otthon milyen gyakran főzöl? – Hetente többször, igyekszem változatosan főzni és étkezni. Nagyon szeretem a leveseket, például a húslevest. Most a borsóért vagyok
n PENÉLOPE CRUZ életműdíjat kapott. A színésznő az idei San Sebastian filmfesztiválon vehette át a díjat Bonótól, a U2 énekesétől. A sztár a könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést, és azt is elárulta, hogy ezzel gyerekkori álma vált valóra.
oda, igyekszem sokféleképpen elkészíteni. Hogyan tartod formában magad? – Volt olyan időszak, amikor rendszeresen tudtam járni edzeni, de akkor sem fogyni akartam, az volt a cél, hogy erősebb legyek. Amikor forgatunk, sokszor tíz órán keresztül talpon vagyunk. Azt gondolom, emellett nincs szükség plusz edzésre. Arra is oda szoktam figyelni, hogy ne összevissza egyek, alapvetően figyelek a testem jelzéseire, és azt eszem, amit megkívánok. Hogy fér bele az életedbe a műsorvezetés az éneklés mellett? – Az elején kicsit nehezebb volt, mert augusztusban indult a műsor, és a nyár a fesztiválok és a koncertek szezonja, de azért sikerült úgy szervezni, hogy mindez bele-
férjen az életembe. Figyelek rá, hogy minden héten legyen egy olyan nap, amikor pihenek. Az év vége is hasonlóan zsúfolt lesz, még szeretnék forgatni két klipet, és a tervek szerint két új dallal is jelentkezem. Azt már megtanultam az elmúlt években, hogy időnként nemet kell mondanom, mert nem szeretném túlhajtani magam. Ha fáradt vagy, hogyan tudsz kikapcsolódni? – Imádok hazamenni Hatvanba, de főként a zene az, ami segít feltöltődni. Vannak olyan terveid, amiket szeretnél valóra váltani? – Terveim mindig vannak, de csak akkor beszélek róluk szívesen, amikor már biztos, hogy megvalósulnak.
Lola kicsi konyhája hétfő, 20.40, M2 Petőfi TV
DEMI MOORE önéletrajzi könyvet írt Inside Out címmel, amely meglepő vallomásokat tartogat a színésznő életéről. “Nagyon izgatott vagyok, ugyanakkor rendkívül védtelennek érzem magam” – nyilatkozta a sztár a kötet kapcsán.
n
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott TV2
október 14.
VIASAT3
05.15 Családi titkok (12) Szórakoztató mű sor, 219. rész 06.10 Tűsarok (12) 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 09.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda (12) Mexikói tele novella, 44. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/4. rész 14.35 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/5. rész 15.40 Victoria (12) Mexikói dráma sorozat, 31. rész 16.45 Anya (12) Török dráma sorozat, 44. rész 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz
08.40 Sorsok útvesztője (12) 368. rész 09.25 Rex Rómában (12) VI/10. rész 10.25 Család-barát 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Michela: Toszkána ízei 2. rész 14.00 Magyarország finom 14.20 A hegyi doktor (12) I/5. rész 15.15 Végtelen szerelem (12) 80. rész 16.10 Rex Rómában (12) Jégkorszak, 1. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője (12) 369. rész
06.00 Jóbarátok (12) IV/21–24. rész 07.35 Jóbarátok (12) V/1–2. rész 08.30 Agymenők (12) II/14–15. rész 09.20 Szívek szállodája (12) IV/22, V/1. rész 11.20 Castle (12) Amerikai akció vígjáték-sorozat, V/13. rész 12.20 Castle (12) Amerikai akció vígjáték-sorozat, V/14. rész 13.20 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/9. rész 14.20 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/10. rész 15.15 Szellemekkel suttogó (12) V/11. rész 16.10 A mentalista (15) III/6–7. rész
16.00 Elif Zeynep meglátja, hogy Selim és Pelin együtt eszik, és azt hiszi, hogy együtt vannak. Erkut fel hívja Veyselt, hogy men jen be hozzá a kórházba.
12.30 Esmeralda Blanca rábukkan Esme raldára, de Don Rodolfo nem örül a hírnek. Dr. Malaver továbbra is arra vágyik, hogy Esmeralda az ő felesége legyen.
15.15 Végtelen szerelem Nihan találkozik Kemál lal, amit Tufan azonnal jelent Asunak. Kemal Ay hannal újranézi a videót, és valami gyanúsat talál nak benne.
21.00 Mátrix Egy éjszaka Neo találko zik Trinityvel, aki elvezeti őt egy másik világba, ahol Neo találkozik Mor pheusszal és megtudja az igazságot a mátrixról.
19.50 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/44. rész 21.05 Nyerő Páros (12) III/1. rész 22.35 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9593. rész 23.30 XXI. század – A legendák velünk élnek (12) 501. rész
19.20 Fuss, család, fuss! (12) Szórakoztató műsor 21.05 Séfek séfe (12) Főzőshow 23.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/10. rész 00.15 Családi titkok (12) 219. rész
19.35 A hegyi doktor (12) I/6. rész 20.30 Kékfény (12) 21.30 Elveszettek (16) Angol–amerikai– belga tévéfilm sorozat, I/7. rész 22.25 Kenó (12) 22.35 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) II/23. rész 23.25 Hogy volt!?
18.00 Castle (12) V/15–16. rész 20.00 200 első randi (12) II/11. rész 21.00 Mátrix (15) Amerikai–ausztrál akciófilm 23.50 Harry Potter és a félvér herceg (12) Amerikai kalandfilm
08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Aranyláz a Beringtengeren 12.00 Az alasz kai vadon gyermekei 13.00 Expedíció az isme retlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autókereskedők 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Falmentő sereg 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 Autókereskedők 19.30 Autókereskedők 20.00 Csupasz túlélők XL – Különkiadás 21.00 Építkezés Alaszkában 22.00 Alaszka, a legvég ső határ
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ék szer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye nes beszéd 20.30 Jakup csek plusz (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Co lumbo (12) 23.40 Haza húzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a vi lágból 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes be széd 02.20 Világhíradó 02.30 A nap híre 03.10 Jakupcsek plusz (12) 04.00 Fórum
11.25 Fejezetek Magyar ország közlekedéstörté netéből 11.55 Kincseslá dánk (12) 12.25 Evangéli um 12.55 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós mű sora 13.25 Mesterember 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Cous teau kapitány újra felfe dezi a világot (12) 15.55 Felsős 16.30 Koronás sas (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 18.05 Va rázslatos lápok (6) 19.00 Jó tudni! (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Uni verzum (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kér dés... (12) 21.50 Veterán film (12) 22.50 Maszk nélkül (6)
05.25 M5 Híradó 05.50 Öt kontinens 06.20 Világ 06.45 Summa 07.10 Vir tuózok sikerei 08.05 Is ten kezében 08.35 Orto dox Örömhír 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.35 A Nagyok 10.05 Mesterember 10.35 Min denki Akadémiája 11.10 Felmegyek a miniszter hez (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Ro ma Magazin 13.50 Do movina 14.20 Család-ba rát 15.50 Életkor 16.15 Magyar Krónika 16.50 Öt kontinens 17.20 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők (6) 18.30 Itthon vagy! 19.00 Virtu ózok sikerei 20.00 Hogy volt!? 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó
08.05 Informátor (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Bayer show (12) 09.30 Önkormányzati választás 2019 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Riasztás (12) 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Panaszkönyv 14.00 Hírek 14.05 Terc 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs 16.00 Hírek 16.05 Vetítő (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták (12) 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Főhős (12) 21.00 Hírek 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben
08.25 Ma reggel 08.55 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Kék bolygó 11.00 Híradó 11.10 Időjárásjelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harang szó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Életkor 14.00 Híradó 14.10 Időjárásjelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Kék bolygó 16.00 Híradó 16.10 Időjárásjelentés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Ma gyar gazda 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Summa 17.50 Ma este 18.00 Hír adó 18.30 Nemzeti Sporthíradó 18.40 Időjá rás-jelentés 18.45 Ma es te 19.00 Hírek 19.02 Idő járás-jelentés 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Idő járás-jelentés
05.00 Rajzfilmsorozatok 12.55 Brümmögők (6) 13.20 M2 matricák – Lássuk a medvét! 13.25 Miffy és barátai 13.35 Bobby és Bill (6) 14.00 Az Umizoomi csapat 14.25 Sam, a tűzoltó 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 15.25 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill (6) 16.40 Láng és a szuper verdák (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Sam, a tűzoltó 19.50 Super Wings – A szárnyalók 20.05 M2 matricák – Hevül a vegyület 20.15 Dokik (12) 20.40 Lola kicsi konyhája (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 09.30 Króni ka 09.55 Hangtár 10.00 Krónika 10.55 Semmel weis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Ütköző 13.30 Erős vár a mi Istenünk – Az evangélikus egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Mágneses erővo nalak – Válogatás Ferdi nandy György írásaiból 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Kró nika 14.32 Felfedező – A környezetről 15.00 Kró nika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Ka lendárium 16.00 Jó na pot, Magyarország! 16.25 Hangtár 16.30 Krónika 17.25 Mi, magyarok! 17.30 Krónika 18.01 Ha tárok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 25 éve történt
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Arckép 10.00 Mu zsikáló délelőtt 12.05 Népzene – Fiatalok hangja 12.35 Koncert 14.15 Koncert 15.05 Mu zsikáló délután 19.00 Év fordulók 19.35 Koncert
3
HÉTFŐ
04.00 Győzike Show (12) Magyar reality vígjátéksorozat, 79. rész 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9591. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Noé kedvencei (12) 25. rész 12.30 Fókusz (12) 13.40 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/43. rész 14.50 Privát kopók (12) Kanadai film sorozat, II/6. rész 16.00 Elif – A szeretet útján (12) Török tévéfilmso rozat, III/104. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9593. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
HÉTFŐ
4
október 14.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
08.00 Pimaszúr átcuccol (12) I/9. rész 09.00 Hagyjál főzni! I/4. rész 10.00 Konyhafőnök VIP – A séfek csatája (12) I/2. rész 11.30 Az élet csajos oldala (12) 22. rész 12.00 Hagyjál főzni! I/5. rész 13.00 Segítség, bajban vagyok! (12) 54. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 76. rész 14.55 Showder Klub (12) III/5. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1622. rész 17.20 Love Island – Találd meg a szerelmed (12) I/43. rész 18.45 Showder Klub (12) XXIII/7. rész 19.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1623. rész 20.15 Showder Klub (12) IV/6–8. rész 23.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1623. rész 00.45 Anyák gyöngye (12) III/3. rész
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg történhet! (12) 28. rész 09.50 Családi titkok (12) 10.55 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3705. rész 13.15 Hal a tortán (12) 46. rész 14.20 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 15.25 Csapdába csalva (12) VII/16. rész 16.00 Tények (12) 16.30 Csapdába csalva (12) VII/17. rész 17.00 Családi titkok (12) 191–192. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 24. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) 3705. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Fuss, család, fuss! (12) 23.55 Gyilkos hajsza (15) Kanadai–amerikai akciófilm
04.00 A specialista (12) III/8. rész 05.05 Született detektívek (12) V/2. rész 06.00 CSI – A hely színelők (12) XIII/4–5. rész 08.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/6–7. rész 10.00 Cobra 11 (12) XIV/7. rész 11.00 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/7–8. rész 13.00 Cobra 11 (12) XIV/8–10. rész 16.00 Született detektívek (12) V/3. rész 17.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/8. rész 18.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/9. rész 18.55 Focus – A látszat csal (12) Amerikai-argentin krimi-vígjáték 21.00 Doktor Murphy (12) Amerikai filmso rozat, II/15. rész 22.00 Doktor Murphy (12) Amerikai filmso rozat, II/16. rész 23.00 Nyomtalanul (12) Amerikai krimiso rozat, I/21. rész
09.05 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/10. rész 10.00 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/3. rész 11.00 CSI – Cyber helyszínelők (12) II/11–12. rész 12.50 Éjszakai műszak (12) II/2. rész 13.40 NCIS – Los Angeles (12) IX/8. rész 14.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/10. rész 15.30 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/4. rész 16.25 Gyilkos elmék (15) II/2. rész 17.20 Éjszakai műszak (12) II/3. rész 18.15 NCIS – Los Angeles (12) IX/9. rész 19.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/11. rész 20.05 Gyilkos elmék (15) II/3. rész 21.00 Los Angeles legjobbjai (15) I/3. rész 22.00 19-es körzet (12) I/3. rész 22.55 Gyilkos elmék (15) II/2. rész
05.30 A Lazarusterv (12) Amerikai–kanadai thriller 07.15 A kör (12) Emirátusokbeli– amerikai dráma 09.20 A rettegés arénája (12) Amerikai–német– kanadai akciófilm 11.45 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 13.55 Az Éhezők Viadala – A kiválasztott_ Befejező rész (12) Amerikai–német akciófilm 16.30 Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugat (12) Amerikai akcióvígjáték 18.40 Mad Max – A harag útja (12) Dél-afrikai– ausztrál–amerikai akciófilm 21.00 A mélység titka (16) Amerikai sci-fi kalandfilm 23.50 Ház az erdő mélyén (16) Amerikai horrorfilm 01.50 Züllöttség (18) Amerikai thriller
05.00 Premier League: Zola (12) 05.10 Labdarúgás: Premier League (12) 05.15 Labdarúgás: Premier League (12) 05.20 Super Car (12) 05.45 A világ legerő sebb emberei (12) 06.45 Britannia, egy hét a szigeten (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók – Egy rakás rönk (12) 09.55 Újjáépítők (12) 11.00 A Kerék (12) 12.00 Drónok háborúja (12) 13.10 Extrém vasútvonalak Alaszkában (12) 14.10 A Kerék (12) 15.10 Újjáépítők (12) 16.15 A brit kincsvadász (12) 17.20 Favágók – Egy rakás rönk (12) 18.00 Laptiming (12) 18.35 V8 Supercars Bajnokság (12) 22.20 Labdarúgás: Premier League (12) 00.20 Labdarúgás: Premier League (12) 02.20 A világ legerő sebb emberei (12) 03.10 Hegyi emberek (12) 04.10 Super Car (12)
05.00 La Liga World (12) 05.35 La Liga Files (12) 06.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.50 Az első modern háború (12) 10.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 11.20 Megarakományok (12) 12.05 Megarakományok (12) 12.50 Járőrök bevetésen (12) 13.20 Járőrök bevetésen (12) 13.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.20 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.50 Állítólag... (12) 16.00 Az első modern háború (12) 17.00 Az elveszett történelem nyomában (12) 18.00 La Liga: Városok (12) 18.35 La Liga (12) 20.40 La Liga – Össze foglaló (12) 21.40 La Liga (12) 23.30 La Liga: Városok (12) 00.00 Elveszett filmek a második világ háborúból (18) 01.00 Az első modern háború (12)
05.30 Futsal magazin 06.00 Múlt és Jelen Gulyás László beszélgetése Boros Péter veterán vívóval 06.30 Sporthíradó 07.30 Torna Világbajnokság 09.00 SPORT7 10.00 Sporthíradó 10.30 Szabadidő magazin 11.00 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 13.00 Sporthíradó 13.30 Jövünk! magazin 14.00 SPORT7 14.55 Red Bull Szikla ugró Világsorozat 8. rész 16.00 Kosárlabdamagazin 17.00 Sporthíradó 17.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 17.45 M4 Sport stúdió Jégkorong 18.00 Jégkorong Erste Liga: Fehérvári Titánok–DEAC 20.05 M4 Sport stúdió 20.45 Kézilabdamagazin 21.45 Sporthíradó 22.15 Forma–1 Japán Nagydíj, Futam
4
Napi ajánló
21.00 FILM+
A mélység titka n Megszakad az összeköttetés egy amerikai nukleáris tengeralattjáróval. Fölkutatására a közelben tartózkodó víz alatti olajfúró bázis személyzete kap utasítást. A felszínen eközben válság alakul ki és tovább rontja a helyzetet, hogy akik tisztázhatnák a félreértést, a vihar miatt a mélyben rekednek.
08.30 Sportlövészet: Vi lágkupa 09.30 Sportlövé szet: Világkupa 10.30 Kerékpározás: Milánó– Torinó 11.30 Kerékpáro zás: Lombardiai körver seny 12.45 Kerékpáro zás: Párizs–Tours 13.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 1. nap 19.00 Sportok – WATTS 19.10 Cselgáncs: Grand Slam Torna, Brazília 19.40 Eurosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 1. nap 00.00 Eurosport Hírek 00.10 Cselgáncs: Grand Slam Torna, Brazí lia 00.40 Motorsport: Su perbike Világbajnokság, Argentina, 2. futam 01.30 Kerékpározás: Lombardi ai körverseny
06.45 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmód magazinja 09.00 Labda rúgás: Ligue 1, összefog laló 10.00 Tenisz: WTAtorna, Moszkva 19.30 Sportlövőmagazin 20.00 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 20.15 Röplab da: Női Bajnokok Ligája, Luka Bar–Vasas Óbuda 22.55 Labdarúgás: Ligue 1, PSG–Angers 00.45 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 01.00 Reggeli Start – Válogatás
08.15 Kézilabda: Női Baj nokok Ligája, FTC-Rail Cargo Hungaria–Metz 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Kékek 11.30 Kézi labda: Férfi Bajnokok Li gája, Aalborg–MOL-Pick Szeged 13.30 Lóverseny: Kincsem + Tuti 14.00 Ké zilabda: Férfi Bajnokok Ligája, Telekom Veszp rém–FC Porto 15.45 Har madik félidő – Kézilabda műsor 17.15 Mai helyzet 17.30 Kézilabda: Rewind – The handball show 18.00 Kézilabda: Rewind Women 18.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Észtor szág–Németország 20.30 Labdarúgás: Ebselejtező, Franciaország– Törökország 23.00 Lab darúgás: Eb-selejtező, összefoglaló
08.30 Labdarúgás: Ebselejtező, Wales–Horvát ország 10.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Ma gyarország–Azerbaj dzsán 12.30 Labdarúgás: Eb-selejtező, összefogla ló 13.30 NFL: Alapsza kasz, 6. játéknap, új 17.00 NFL: Alapszakasz, 6. játéknap, Los Angeles Chargers–Pittsburgh Steelers 20.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Bulgá ria–Anglia 22.45 Labda rúgás: Eb-selejtező, Uk rajna–Portugália 00.45 Trash Talk – Amerikai sportmagazin 02.15 NFL: Alapszakasz, 6. játéknap, Green Bay Packers–Det roit Lions 05.45 Kezeket fel! – A Sport TV kézima gazinja
október 14.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
07.55 Fekete kutya (16). Amerikai–angol–fran cia–német–japán akció film 09.50 Csupasz pisz toly (12). Amerikai vígjá ték 11.45 James Bond: Gyémántok az örökkéva lóságnak (12). Angol ak ciófilm 14.20 A Föld után (12). Amerikai sci-fi 16.25 Rocky 2. (12). Amerikai filmdráma 19.00 A fenevad gyomrá ban (12). Kanadai–hong kongi–angol akciófilm 21.00 13 óra: Bengázi titkos katonái (15). Ame rikai–máltai–marokkói akciófilm 00.10 Logan – Farkas (15). Amerikai ak ciófilm 03.00 A detonátor (15). Amerikai–román akciófilm 04.30 Annie (12). Amerikai vígjáték
17.55 TV4
Született feleségek
n A Sziklás-tóból előkerült ládát sikerül beazonosítani, ezért a rendőrség kérdezősködni kezd Youngéknál.
VIASAT6
06.20 Jim szerint a világ (12) 07.00 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pa si – meg egy kicsi (12) 08.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 11.00 Jim sze rint a világ (12) 11.30 Jim szerint a világ (12) 11.55 Jim szerint a világ (12) 12.25 Jóbarátok (12) 13.30 Jóbarátok (12) 14.25 A Simpson család (12) 14.55 Hősakadémia (12) 16.00 Dragon Ball Super (12) 17.05 Jóbará tok (12) 18.05 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Nyugi, Charlie! (12)
04.00 Knight Rider (12) 05.00 Kész Átverés! (12) 05.55 SpongyaBob Kockanadrág (6) 06.25 SpongyaBob Kockanad rág (6) 06.55 Nevess csak! (12) 07.25 A Mid somer gyilkosságok (12) 09.25 Knight Rider (12) 10.25 Knight Rider (12) 11.25 Az elveszett világ (12) 12.25 Az elveszett világ (12) 13.25 Nevess csak! (12) 13.55 Mi a vá gyad, more?! (12) 14.40 ValóVilág (12) 15.40 Győ zike Show (12) 16.40 Me dicopter 117 – A légi mentők (12) 17.40 Cobra 11 (12) 18.40 Cobra 11 (12) 19.40 Nyerő Páros (12) 21.00 ValóVilág (16) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Nyerő Páros (12) 02.20 Mi a vágyad, more?! (16)
VIASAT6
09.30 K.C. a tini kém 10.00 Austin és Ally 10.30 Austin és Ally 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Riley a nagyvi lágban 12.00 K.C. a tini kém 12.30 K.C. a tini kém 13.00 Austin és Ally 13.30 Austin és Ally 14.00 Phineas és Ferb (6) 14.30 Milo Murphy törvé nye 15.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 15.30 Bogár cimbik 16.00 Zse nipalánták 16.30 11 17.00 Raven otthona 17.30 Az eb és a web 18.00 Coop és Cami megkérdezi! 18.30 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Penny a M.A.R.Sból 20.00 11 20.30 Az eb és a web
10.00 Transformers: Mentő Bot Akadémia 10.30 Ranger Rob (6) 11.00 Lassie és barátai (6) 11.30 Wendy (6) 12.00 A bajkeverő majom (6) 12.30 Bibi Blocksberg (6) 13.00 Balto 2.: Far kaskaland (6) 14.20 Má sa és a medve (6) 14.30 Barbie DreamHouse Ad ventures (6) 15.00 Litt lest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Sam, a tűz oltó 16.11 Sherlock, a jak (6) 16.30 Négy és fél ba rát (6) 17.00 Lassie és barátai (6) 17.30 Gofri, a csodakutya (6) 18.00 Mia és én (6) 18.30 Léna farmja 19.00 Én kicsi pó nim – Varázslatos barát ság (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.00 Zoom In 08.10 Kontroll (16) 10.25 Trója – Háború egy asszony szerelméért (12) 14.05 A 13-as rendőrőrs (16) 16.15 Kedves John! (12) 18.25 A kilencedik kapu 21.00 Haláli temetés (12) 22.55 Az ügynökség (16) 02.15 Egy bátor ember (12) 04.10 A John Malko vich menet (16)
06.00 Zoom In 06.10 Zoom In 06.20 Tenenba um, a háziátok 08.30 A Skorpiókirály 3.: Harc a megváltásért 10.40 A kalandor (16) 12.35 A bűn árfolyama (16) 14.55 Mérges pókok (16) 16.55 Az erő krónikája (16) 18.35 Rossz társa ság (12) 21.00 Összees küvés-elmélet (15) 23.45 12 majom (15)
12.00 Különleges képes ségek: Csoda vagy tudo mány? (12) 13.10 A mű vészet egyetemes törté nete (12) 14.30 Kicsi or szág, kicsi Kína – A titkos kínai birodalom Magyar országon (12) 15.00 Bri an Johnson autócsodái (12) 16.00 Grandiózus re pülőgépek (12) 17.00 Be épített főnök – Amerika (12) 18.00 Kézikönyv a túléléshez (12)
10.00 Elhagyott építmé nyek (12) 11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Sziklás-hegység – Sínek a pokolba (12) 15.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztrófák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 2. vi lágháború: Pokol a tenger alatt (12)
23.55 SUPER TV2
21.00 MOZI+
Gyilkos hajsza n A független akcióalakulat különleges egység a rendőrség keretein belül, mely a bandaháborúk és a prostitúció ellen hivatott fellépni.
13 óra: Bengázi titkos katonái
n Amikor 2012-ben terroristák támadták meg az USA diplomáciai létesítményét, ők vették fel velük a harcot.
Keresse az újságárusoknál! n Az Ínyenc magazin őszi számában pörkölteket, ragukat, sajtos fogásokat, és tésztaételeket talál. Az édes ízek kedvelőinek almás süteményeket és gyümölcstortákat ajánlunk.
06.00 Már megint Mal colm (12) 06.55 Egy kap csolat szabályai (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Amerika Huangjai (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Mo dern család (12) 12.20 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 Amerika Hu angjai (12) 14.20 Agyme nők (12) 15.15 Agymenők (12) 16.05 A Goldberg család (12) 16.35 A Gold berg család (12) 17.05 A Goldberg család (12) 17.35 Modern család (12) 18.30 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 Family Guy (12)
08.20 Bajnokok reggelije (12). Amerikai vígjáték 10.45 Kémkölykök (12). Amerikai akcióvígjáték 12.40 Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete (12). Amerikai kalandfilm 14.45 Kémkölykök 3-D – Game Over (12). Amerikai akcióvígjáték 16.25 Dol gozó lány (12). Amerikai vígjáték 18.55 Lemony Snicket – A balszerencse áradása (12). Amerikai– német családi vígjáték 21.00 Tolvajtempó (16). Amerikai akciófilm 23.35 A szem tükrében (16). Amerikai sci-fi dráma 01.45 Jackass 3.5 (16). Amerikai vígjáték 03.25 Stephen King: Az (18). Amerikai–kanadai hor rorfilm, I/2. rész
09.40 A Midsomer gyil kosságok (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos bo szorkák (12) 13.50 Szüle tett feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Mur doch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12)
08.45 Álomhotel (12) 10.45 Kisvárosi doktor (12) 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik men� nyország (12) 13.50 Kli nika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Rejtelyes idegen (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik men� nyország (12) 19.55 Kis városi doktor (12)
16.50 Jó szakács, rossz szakács (12) 17.20 Biszt rókaják (12) 17.50 Hugh mesterhármasa (12) 18.20 Európa késsel-vil lával (12) 18.55 Robi és a szomszédok (12) 19.25 A boldogság receptjei (12) 20.00 Jamie és Jim my konyhai csatái (12) 21.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 22.00 A csokoládé király nője (12)
07.50 A simlis és a szen de (12) 08.50 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.50 A homok titkai (12) 11.00 Barátok közt (12) 12.15 Ki ez a lány? (12) 13.10 CSI – A helyszíne lők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.00 Ki ez a lány? (12) 19.00 Bűvö let (12) 20.00 CSI – A helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)
5
HÉTFŐ
05.15 Nyomtalanul (12) 06.00 NCIS – Tengeré szeti helyszínelők (12) 07.00 NCIS – Los Ange les (12) 08.00 Don Mat teo (12) 09.20 Váratlan utazás (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klini ka (12) 12.25 Charly, ma jom a családban (12) 13.30 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 14.35 A klinika (12) 15.35 Char ly, majom a családban (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Dr. Csont (15) 22.00 Dr. Csont (15) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Bű nös Chicago (15) 02.00 Zoo – Állati ösztön (15)
Napi ajánló
6
október 15.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
KEDD
TV2
VIASAT3
04.00 Győzike Show (12) Reality vígjáték sorozat, 80. rész 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9593. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Kalandozó (12) 35. rész 12.30 Apja, fia, unokája (12) Amerikai vígjáték sorozat, I/1. rész 13.10 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/44. rész 14.20 Nyerő Páros (12) III/1. rész 16.00 Elif – A szeretet útján (12) III/105. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9595. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
05.15 Családi titkok (12) Szórakoztató mű sor, 220. rész 06.10 Tűsarok (12) 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 09.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda (12) Mexikói tele novella, 45. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/5. rész 14.35 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/6. rész 15.40 Victoria (12) Mexikói dráma sorozat, 32. rész 16.45 Anya (12) Török dráma sorozat, 45. rész 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz
08.40 Sorsok útvesztője (12) 369. rész 09.30 Rex Rómában (12) Jégkorszak, II/1. 10.25 Család-barát 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.25 Michela: Toszkána ízei 3. rész 13.55 Michela: Toszkána ízei 2. rész 14.25 A hegyi doktor (12) I/6. rész 15.15 Végtelen szerelem (12) 81. rész 16.10 Rex Rómában (12) Jégkorszak II/2. 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője (12) 370. rész
06.00 Jóbarátok (12) V/1–6. rész 08.30 Agymenők (12) II/16–17. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/2–3. rész 11.20 Castle (12) Akcióvígjáték-so rozat, V/15. rész 12.15 Castle (12) Akcióvígjáték-so rozat, V/16. rész 13.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/10. rész 14.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/11. rész 15.15 Szellemekkel suttogó (12) V/12. rész 16.10 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/8. rész 17.05 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/9. rész
19.50 Drága örökösök Kata izgatottan áll mun kába, ahol meglepetés várja. A falu birkái fur csán kezdenek viselked ni, Krisztián titkos kül detésbe kezd Stefivel.
13.30 Walker, a texasi kopó Az Agri-Fed vállalat az indiánok egyik rezervátu mát szeretné megkapa rintani, hogy vegyi kísér leteket folytathasson.
16.10 Rex Rómában Mitterer felügyelő felesé ge halálát nem tudta ki heverni. Főnöke, Mala testa jól tudja, miért teszi ki magát továbbra is en� nyi veszélynek.
20.00 200 első randi Luca harmincas szingli lány. Húga eljegyzése váratlanul éri, de megfo gadja, hogy az esküvőre nem egyedül érkezik majd.
19.50 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/45. rész 21.05 Nyerő Páros (12) Magyar szórakoz tató műsor, III/2. rész 22.35 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9595. rész 23.20 Házon kívül (12) 510. rész
19.20 Fuss, család, fuss! (12) Szórakoztató műsor 21.05 Séfek séfe (12) Főzőshow 23.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/11. rész 00.15 Családi titkok (12) 220. rész
19.35 A hegyi doktor (12) I/7. rész 20.30 Önök kérték! (6) 21.30 Vidám vidék (16) Angol dráma, I/2. rész 22.20 Kenó (12) 22.30 Velvet Divatház (16) Spanyol dráma sorozat, IV/5. rész 23.25 Magyarország, szeretlek!
18.00 Castle (12) V/17–18. rész 20.00 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/12. rész 21.00 Mátrix – Újratöltve (15) Amerikai akciófilm 23.50 Mátrix (15) Amerikai–ausztrál fantasztikus akciófilm
08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Aranyláz a Beringtengeren 12.00 Az alasz kai vadon gyermekei 13.00 Expedíció az isme retlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autókereskedők 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Falmentő sereg 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 Autókereskedők 19.30 Autókereskedők 20.00 Ripley: Hiszed vagy sem 21.00 Kincsek a garázsból 21.30 Kin csek a garázsból 22.00 Rejtett kincsek
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ék szer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye nes beszéd 20.30 Jakup csek plusz (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Co lumbo (12) 23.40 Haza húzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a vi lágból 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes be széd 02.20 Vidám vasár nap 04.00 Fórum
10.55 Jó tudni! (12) 11.25 Kincsesládánk (12) 11.55 Pannonia 3 keré ken (12) 12.25 Novum 12.55 SzépMűvészet 13.25 Szerelmes földrajz 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Cous teau kapitány újra felfe dezi a világot (12) 15.55 Felsős 16.30 Koronás sas (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az érté kes félóra 18.05 Varázs latos lápok (6) 19.00 Jó tudni! (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 A fák történetei (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kér dés... (12) 21.50 A főnök meg én meg a főnök (12) 23.55 Vers mindenkinek
08.30 Református maga zin 08.55 Evangélikus if júsági műsor 09.05 Re formátus ifjúsági műsor 09.15 Görögkatolikus if júsági műsor – Úton-út félen 09.30 A Nagyok 10.00 Mesterember 10.30 Mindenki Akadé miája 11.00 Angol nyelvű hírek 11.15 A waterlooi csata (12) 12.50 V4 Hír adó 13.00 Híradó 13.20 Srpski Ekran 13.50 Unser Bildschirm 14.15 Családbarát 15.50 Család’19 16.15 Szerelmes földrajz 16.45 Térkép 17.10 Útra való 17.25 Ízőrzők 18.00 Ízőrzők (6) 18.35 Itthon vagy! 19.00 Virtuózok si kerei 20.00 Üdítő (12) 21.00 Híradó
6
08.05 Címlap 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Sajtóklub 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Főhős (12) 12.00 Híradó 12.30 Munkavállalók világa 13.00 Hírek 13.05 Vetítő 14.00 Hírek 14.05 Bayer show (12) 14.30 Hírvilág 15.00 Híradó 15.25 Sporthíradó 15.30 Soroló 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták (12) 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Riasztás (12) 21.00 Hírek 21.05 Keménymag (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben
08.25 Ma reggel 08.55 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Élő egyház 11.00 Híradó 11.10 Időjárásjelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli ha rangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthír adó 12.45 Időjárás-jelen tés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárásjelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Kék bolygó 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Magyar gaz da 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 16.10 Időjárásjelentés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Kárpát Expressz 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Esély 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthír adó 18.35 Időjárás-jelen tés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárásjelentés 19.05 Család’19 19.30 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 12.30 A Gyűszűnyi erdő lakói (6) 12.55 Brümmögők (6) 13.20 M2 matricák – Négyzetgyök 13.25 Miffy és barátai 13.35 Bobby és Bill (6) 14.00 Az Umizoomi csapat 14.25 Sam, a tűzoltó 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 15.25 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill (6) 16.40 Láng és a szuper verdák (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Sam, a tűzoltó 19.50 Super Wings – A szárnyalók 20.05 M2 matricák – Igaz vagy hamis? 20.15 Dokik (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
09.15 Napközben 09.30 Krónika 09.55 Hangtár 10.00 Krónika 10.55 Semmelweis egészség percek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Króni ka 11.32 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Ütköző 13.30 Tanúim lesztek – A római katolikus egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Mágneses erővonalak – Válogatás Ferdinandy György írásaiból 14.25 Rádiószínház – Zene dél után 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – Az egész ségről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendári um 16.00 Krónika 16.08 Jó napot, Magyarország! 16.25 Hangtár 16.30 Krónika 17.25 Mi, magya rok! 17.30 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Kró nika 19.05 XX. századi történelem
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Kritikus füllel 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 14.00 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Prológ 19.35 Kon cert 21.05 Koncert
október 15.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.50 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 06.55 Hal a tortán (12) 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg történhet! (12) 29. rész 09.50 Családi titkok (12) 10.55 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3706. rész 13.15 Hal a tortán (12) 47. rész 14.20 Magánnyomozók (12) 15.25 Csapdába csalva (12) VII/18. rész 16.00 Tények (12) 16.30 Csapdába csalva (12) VII/19. rész 17.00 Családi titkok (12) 193–194. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 25. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3706. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Fuss, család, fuss! (12) 23.55 Papírvárosok (12) Amerikai romantikus film
04.00 Döglött akták (12) V/14. rész 05.00 Született detektívek (12) V/3. rész 06.00 CSI – A hely színelők (12) XIII/6. rész 07.00 CSI – Miami helyszínelők (12) V/17. rész 08.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/8–9. rész 10.00 Cobra 11 (12) XIV/9. rész 11.00 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/8–9. rész 13.00 Cobra 11 (12) XIV/10–12. rész 16.00 Született detektívek (12) V/4. rész 17.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/10. rész 18.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/11. rész 19.00 Páratlan páros (12) Amerikai filmso rozat, I/10. rész 20.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/2. rész 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/3. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) XI/14. rész
08.15 NCIS – Los Angeles (12) IX/9. rész 09.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/11. rész 10.05 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/4. rész 11.00 CSI – Cyber helyszínelők (12) II/13–14. rész 12.50 Éjszakai műszak (12) II/3. rész 13.45 NCIS – Los Angeles (12) IX/9. rész 14.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/11. rész 15.30 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/5. rész 16.25 Gyilkos elmék (15) II/3. rész 17.20 Éjszakai műszak (12) II/4. rész 18.10 NCIS – Los Angeles (12) IX/10. rész 19.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/12. rész 20.05 Gyilkos elmék (15) II/4. rész 21.00 Váltságdíj (12) III/9–10. rész 22.50 Gyilkos elmék (15) II/3. rész
05.45 A király beszéde (12) Angol–amerikai– ausztrál film dráma 07.50 Dögölj meg, John Tucker (12) Amerikai–kanadai romantikus vígjáték 09.40 Bakkermann (12) Magyar komédia 11.20 Nyírjuk ki Günthert! (12) Amerikai akcióvígjáték 13.15 Kiképzőtábor (12) Amerikai–német akciófilm 15.15 A fegyver rossz végén (12) Amerikai akciófilm 17.00 Bölcsőd lesz a koporsód (12) Amerikai akciófilm 19.00 Kolibri kód (12) Angol–amerikai akciófilm 21.00 Szupercella 2.: Hades (16) Amerikai akciófilm 22.55 Végeredmény (16) Angol akciófilm 00.55 Tökéletes fegyver (16) Amerikai– spanyol–svéd akciófilm 02.45 Ház az erdő mélyén (16) Amerikai horrorfilm
05.10 Labdarúgás: Premier League (12) 05.15 Labdarúgás: Premier League (12) 05.20 Classic Mobils (12) 05.45 Labdarúgás: Premier League (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók – Egy rakás rönk (12) 09.55 Újjáépítők (12) 11.00 A Kerék (12) 12.00 Drónok háborúja (12) 13.10 Horgászok ásza (12) 14.10 A Kerék (12) 15.10 Újjáépítők (12) 16.15 A brit kincsvadász (12) 17.20 Favágók – Egy rakás rönk (12) 18.05 Superbike Világ bajnokság (12) 19.10 Superbike Világ bajnokság (12) 20.15 Superbike Világ bajnokság (12) 21.00 Supersport Világ bajnokság (12) 22.05 Go Bike (12) 22.40 Labdarúgás: Premier League (12) 00.40 A világ legerő sebb emberei (12) 01.45 Hegyi emberek (12)
06.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.50 Az első modern háború (12) 10.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 11.20 Megarakományok (12) 12.05 Megarakományok (12) 12.50 Járőrök bevetésen (12) 13.20 Járőrök bevetésen (12) 13.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.20 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.50 Állítólag... (12) 16.00 A világháborúk (12) 17.00 A férfiak, akik felépítették Amerikát (12) 18.05 La Liga: Városok (12) 18.40 Classic Mobils (12) 19.10 UEFA Bajnokok Ligája (12) 21.15 UEFA Bajnokok Ligája (12) 23.20 UEFA Bajnokok Ligája magazin (12) 00.00 Elveszett filmek a második világ háborúból (18)
05.30 Tollaslabda China Open 06.30 Sporthíradó 07.30 Kosárlabdamagazin 08.30 Kézilabdamagazin 09.25 Jövünk! magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Kosárlabda Férfi kosárlabda NB1: EGIS-Kör mend–Szolnoki Olaj KK 12.25 Pecatúra magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Startfejes magazin 14.00 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 15.55 UEFA Bajnokok Ligája magazin 16.30 Hungaroring magazin 17.00 Sporthíradó 17.25 Fradi Tv 19.50 M4 Sport stúdió Labdarúgás 20.00 Labdarúgás U19-es labdarúgó Eb selejtező: Magyarország– Kazahsztán 21.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 22.15 Sporthíradó 22.45 Jégkorong Fehérvári Titá nok–DEAC
Napi ajánló
23.55 SUPER TV2
KEDD
08.00 Pimaszúr átcuccol (12) I/10. rész 09.00 Hagyjál főzni! I/5. rész 10.00 Konyhafőnök VIP – A séfek csatája (12) I/3. rész 11.40 Hagyjál főzni! I/6. rész 12.45 Segítség, bajban vagyok! (12) 55. rész 13.45 A gyanú árnyékában (12) 77. rész 14.45 Showder Klub (12) III/7. rész 15.50 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1623. rész 17.00 Segítség, bajban vagyok! (12) 38. rész 18.00 A gyanú árnyékában (12) 4. rész 19.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1624. rész 20.15 Showder Klub (12) IV/8. rész 21.20 Showder Klub (16) IV/1–2. rész 23.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1624. rész 00.45 Anyák gyöngye (12) III/4. rész
Papírvárosok n Quentin óvodás kora óta odavan a környékükön lakó csajért, és természetesnek veszi, hogy ő tudomást sem vesz róla. Ezért lepődik meg, amikor Margo egy éjjel bemászik a szobájába. Q és M együtt vág neki az éjszakának, hogy bos�szút álljanak mindazokon, akik bántották őket.
08.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 1. nap 10.00 Cselgáncs: Grand Slam Torna, Brazí lia 10.30 Tenisz: Német nyílt bajnokság 11.30 Te nisz: WTA Torna, döntő, Ausztria 13.00 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 1. nap 13.45 Snoo ker: Home Nations Seri es, Brit Open, 2. nap 18.00 Kerékpározás: Lombardiai körverseny 18.30 Formula-E: Description 19.35 Rali: Olasz rali bajnokság 19.40 Eurosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series: Brit Open, 2. nap 00.00 Eurosport Hírek 00.05 Kerékpáro zás: Binche Chimay 00.45 Kerékpározás
06.45 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmód magazinja 09.00 Tenisz: WTA-torna, Luxemburg 12.00 Tenisz: WTA-torna, Luxemburg 18.00 Köz/ vetítők – A sportos film magazin 18.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 18.45 Röplabda: Női Baj nokok Ligája, Vasas Óbu da–Luka Bar 21.45 Te nisz: ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló 22.45 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 23.00 Tenisz: ATP 1000-es tor na, Sanghaj, döntő 01.00 Reggeli Start – Válogatás
11.00 AEROsport 11.15 Labdarúgás: Eb-selejte ző, Wales–Horvátország 13.15 Labdarúgás: Ebselejtező, Magyarország– Azerbajdzsán 15.15 Lab darúgás: Eb-selejtező, összefoglaló 16.15 Erős emberek: HSMA páros ob, Sárbogárd 17.15 A Bundesliga csapatai: Paderborn 17.30 A Bun desliga csapatai: Mön chengladbach 17.45 Lab darúgás: Eb-selejtező, Finnország–Örményor szág 20.15 Mai helyzet 20.30 Labdarúgás: Ebselejtező, Svédország– Spanyolország 23.00 Labdarúgás: Eb-selejte ző, selejtező, öf. 00.00 Labdarúgás: Eb-selejte ző, Liechtenstein–Olasz ország
07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Kézilabda 11.00 Harma dik félidő – Kézilabdamű sor 12.30 Televíziós vá sárlás 13.30 Lóverseny: Kincsem + Tuti 14.00 Ké zilabda: EHF Férfi Bajno kok Ligája, Telekom Veszprém–FC Porto 16.00 Kézilabda: Rewind – The Handball Show 16.30 Kézilabda: Rewind Women 17.00 Jégkorong: Bajnokok Ligája, csoport kör, Pilsen–Zug 19.30 Sportverda – Magyaror szág első sportautó ma gazinja 20.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Liech tenstein–Olaszország 22.45 Mai helyzet 23.00 UFC: Fight Night, Tampa, Joanna Jedrzejczyk– Michelle Waterson
7
KEDD
8
október 15.
05.15 Nyomtalanul (12) 06.00 NCIS – Tengeré szeti helyszínelők (12) 07.00 NCIS – Los Ange les (12) 08.00 Don Mat teo (12) 09.20 Váratlan utazás (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klini ka (12) 12.25 Charly, ma jom a családban (12) 13.30 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 14.35 A klinika (12) 15.35 Char ly, majom a családban (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Hawaii Five-0 (15) 22.00 Hawaii Five-0 (12) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Lángoló Chicago (15)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
08.45 Magassági ámor (12). Amerikai vígjáték 10.55 Pénzcsináló (12). Amerikai életrajzi dráma 13.50 Az útvesztő (16). Amerikai–angol sci-fi akciófilm 16.15 Jack Re acher: Nincs visszaút (16). Kínai–amerikai akciófilm 18.50 Amikor megállt a Föld (12). Amerikai–kanadai sci-fi kalandfilm 21.00 Robot zsaru (15). Amerikai sci-fi akciófilm 23.25 A nyol cadik utas: a Halál (15). Angol–amerikai horror film 02.00 A halál nyo mában (18). Angol–fran cia–német–spanyol–délafrikai akciófilm 04.05 Lopakodók: Örökség (12). Amerikai–bolgár akció film
Napi ajánló
00.45 RTL II
Anyák gyöngye n Christy rettenetesen örül, amikor Violet azt mondja, hogy javítani szeretne a kapcsolatukon, és anya-lánya programokat szerveznek.
VIASAT6
06.20 Jim szerint a világ (12) 07.05 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pa si – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.35 Jim szerint a világ (12) 11.35 Jim szerint a világ (12) 12.30 Jóba rátok (12) 13.35 Jóbará tok (12) 14.35 A Simpson család (12) 15.00 Hősakadémia (12) 16.05 Dra gon Ball Super (12) 17.10 Jóbarátok (12) 18.10 Jó barátok (12) 19.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Nyugi, Charlie! (12) 22.30 Nyugi, Charlie! (12)
04.00 Knight Rider (12) 05.00 Kész Átverés! (12) 05.55 SpongyaBob Kockanadrág (6) 06.25 SpongyaBob Kockanad rág (6) 06.55 Nevess csak! (12) 07.25 A Mid somer gyilkosságok (12) 09.25 Knight Rider (12) 10.25 Knight Rider (12) 11.25 Az elveszett világ (12) 12.25 Az elveszett világ (12) 13.25 Nevess csak! (12) 13.55 Mi a vá gyad, more?! (12) 14.40 ValóVilág (12) 15.40 Győ zike Show (12) 16.40 Me dicopter 117 – A légi mentők (12) 17.40 Cobra 11 (12) 18.40 Cobra 11 (12) 19.40 Nyerő Páros (12) 21.00 ValóVilág (16) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Nyerő Páros (12)
VIASAT6
10.00 Austin és Ally 10.30 Austin és Ally 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Riley a nagyvi lágban 12.00 K.C. a tini kém 12.30 K.C. a tini kém 13.00 Austin és Ally 13.30 Austin és Ally 14.00 Phineas és Ferb (6) 14.30 Milo Murphy törvé nye 15.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 15.30 Bogár cimbik 16.00 Zse nipalánták 16.30 11 17.00 Raven otthona 17.30 Az eb és a web 18.00 Coop és Cami megkérdezi! 18.30 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Penny a M.A.R.Sból 19.30 Penny a M.A.R.S-ból 20.00 11 20.30 Az eb és a web
10.00 Transformers: Mentő Bot Akadémia 10.30 Ranger Rob (6) 11.00 Lassie és barátai (6) 11.30 Wendy (6) 12.00 A bajkeverő majom (6) 12.30 Bibi Blocksberg (6) 13.00 My Little Pony: Equestria Girls – Rainbow Rocks (6) 14.20 Mása és a medve (6) 14.30 Barbie DreamHouse Adventures (6) 15.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Sam, a tűzoltó 16.11 Sherlock, a jak (6) 16.30 Négy és fél barát (6) 17.00 Lassie és bará tai (6) 17.30 Gofri, a cso dakutya (6) 18.00 Mia és én (6) 18.30 Léna farmja 19.00 Én kicsi pónim (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.00 Négyen résen (16) 09.50 Szex a lelke mind ennek 11.50 Bolond szél fúj (12) 14.05 Nyílt tenge ren (15) 15.40 Könnyű nőcske (12) 17.35 A sutto gó 21.00 Pereld a nőt! (12) 23.00 Sporttolvajok 00.35 8 mérföld (18) 02.45 A nagy füzet (16) 04.35 Fekete karácsony (18)
08.05 Az Andromédatörzs 09.55 Az Andromé da-törzs 11.45 A hálózat csapdájában (12) 14.05 Showtime – Végtelen & képtelen (12) 16.00 Hegylakó 18.25 Water world – Vízivilág (12) 21.00 A három testőr (12) 23.00 A harcos útja (18) 01.00 Testvérbosszú (18) 03.00 Ketrecharc 3: Mindvégig
12.00 Különleges képes ségek: Csoda vagy tudo mány? (12) 13.10 A mű vészet egyetemes törté nete (12) 14.30 Kicsi or szág, kicsi Kína – A titkos kínai birodalom Magyar országon (12) 15.00 Bri an Johnson autócsodái (12) 16.00 Grandiózus re pülőgépek (12) 17.00 Be épített főnök – Amerika (12) 18.00 Kézikönyv a túléléshez (12)
10.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 11.00 Tény leg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Sziklás-hegy ség – Sínek a pokolba (12) 15.00 Kivételes mér nöki munkák (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztró fák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 2. világháború: Pokol a ten ger alatt (12)
8
21.00 MOZI+
21.00
PARAMOUNT CHANNEL
Robotzsaru n Az OmniCorp harci robotjait már évek óta használja a hadsereg a tengerentúlon. A cég Amerikába is szeretné csatasorba állítani a technológiát.
Testvérek n Sam és Tommy ellentétei egymásnak. Sam kitüntetett katona, példás karriert futott be, míg Tommy épp most szabadult és sodródik az árral.
Keresse az újságárusoknál! n A Lakáskultúra októberi számából ötleteket meríthet a tökéletes előszoba kialakításához, a hálószoba berendezéséhez, és a nyílászárók szigeteléséhez.
06.00 Már megint Mal colm (12) 06.55 Egy kap csolat szabályai (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Amerika Huangjai (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Mo dern család (12) 12.20 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 Amerika Hu angjai (12) 14.20 Agyme nők (12) 15.15 Agymenők (12) 16.05 A Goldberg család (12) 17.05 A Gold berg család (12) 17.35 Modern család (12) 18.30 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Brickleberry (18) 23.00 Firka villa (18)
06.30 Parfüm (12). Ame rikai filmdráma 08.50 Ég veled, drágám! (12). An gol vígjáték 11.00 Szép kis nap! (12). Amerikai romantikus vígjáték 13.25 Álmomban már láttalak (12). Amerikai ro mantikus vígjáték 15.45 Holdkórosok (12). Ameri kai romantikus vígjáték 17.55 A.I. – Mesterséges értelem (12). Amerikai– angol sci-fi 21.00 Testvé rek (16). Amerikai thriller 23.10 Vanília égbolt (16). Amerikai–spanyol thriller 01.55 A holló (16). Ame rikai thriller 04.00 [Rec] (18). Spanyol horrorfilm
09.40 A Midsomer gyil kosságok (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos bo szorkák (12) 13.50 Szüle tett feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Mur doch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12)
08.45 Álomhajó (12) 10.45 Kisvárosi doktor (12) 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik men� nyország (12) 13.50 Kli nika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: A múlt tánca (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyor szág (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12)
16.50 Jó szakács, rossz szakács (12) 17.20 Biszt rókaják (12) 17.50 Hugh mesterhármasa (12) 18.20 Európa késsel-vil lával (12) 18.55 Robi és a szomszédok (12) 19.25 A boldogság receptjei (12) 20.00 Jamie és Jim my konyhai csatái (12) 21.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 22.00 A csokoládé király nője (12)
07.50 A simlis és a szen de (12) 08.50 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.50 A homok titkai (12) 11.00 Barátok közt (12) 12.15 Ki ez a lány? (12) 13.10 CSI – A helyszíne lők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.00 Ki ez a lány? (12) 19.00 Bűvö let (12) 20.00 CSI – A helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
04.00 Győzike Show (12) Reality vígjáték sorozat, 81. rész 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9595. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Brandmánia (12) 213. rész 12.30 Apja, fia, unokája (12) Amerikai vígjáték sorozat, I/2. rész 13.10 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/45. rész 14.20 Nyerő Páros (12) III/2. rész 16.00 Elif – A szeretet útján (12) III/106. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9597. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
05.15 Családi titkok (12) Szórakoztató mű sor, 221. rész 06.10 Tűsarok (12) 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 09.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda (12) Mexikói tele novella, 46. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/6. rész 14.35 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/7. rész 15.40 Victoria (12) Mexikói dráma sorozat, 33. rész 16.45 Anya (12) Török dráma sorozat, 46. rész 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz
08.40 Sorsok útvesztője (12) 370. rész 09.30 Rex Rómában (12) Jégkorszak II/2. 10.25 Család-barát 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Michela: Toszkána ízei 4. rész 13.55 Michela: Toszkána ízei 3. rész 14.25 A hegyi doktor (12) I/7. rész 15.20 Végtelen szerelem (12) 82. rész 16.10 Rex Rómában (12) I/1. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője (12) 371. rész
06.00 Jóbarátok (12) V/5–10. rész 08.30 Agymenők (12) II/18–19. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/4–5. rész 11.20 Castle (12) Akcióvígjáték-so rozat, V/17. rész 12.15 Castle (12) Akcióvígjáték-so rozat, V/18. rész 13.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/11. rész 14.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/12. rész 15.15 Szellemekkel suttogó (12) V/13. rész 16.10 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/10. rész 17.05 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/11. rész
12.30 Apja, fia, unokája Míg Jimmy igyekszik hozzászokni újsütetű családjához, Gerald meglepetés gyanánt családi kirándulást szervez a tengerpartra.
21.05 Séfek séfe A gasztro-tehetségkuta tóban amatőr szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három séfjét, Wolf Andrást, Vomberg Fri gyest és Krausz Gábort.
19.35 A hegyi doktor A farmer Alfred Steiger, a balesete miatt nem tud dolgozni, ezért adósság ba keveredik. A felesége eközben megcsalja a far mon dolgozó Aldóval.
21.00 Mátrix – Forradalmak Zion katonái, önkénte sekkel az oldalukon két ségbeesetten harcolnak, hogy visszaverjék az őr szemek támadását.
19.50 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/46. rész 21.05 Nyerő Páros (12) Magyar szórakoz tató műsor, III/3. rész 22.35 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9597. rész 23.25 RTL Híradó — Késő esti kiadás
19.20 Fuss, család, fuss! (12) Szórakoztató műsor 21.05 Séfek séfe (12) Főzőshow 23.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/12. rész 00.15 Családi titkok (12) 221. rész
19.35 A hegyi doktor (12) I/8. rész 20.30 Skandináv lottó sorsolás (12) 20.40 Csendes Don (12) Orosz–angol dráma, 4. rész 21.35 Piknik a Függősziklánál (16) Ausztrál dráma sorozat, 5. rész 22.25 Kenó (12) 22.30 Szabadság tér ‘89
18.00 Castle (12) Akcióvígjátéksorozat, V/19–20. rész 20.00 200 első randi (12) II/13. rész 21.00 Mátrix – Forradalmak (15) Amerikai akciófilm 23.30 Mátrix – Újratöltve (15) Amerikai akciófilm
08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Aranyláz a Beringtengeren 12.00 Az alasz kai vadon gyermekei 13.00 Expedíció az isme retlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autókereskedők 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Falmentő sereg 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 Autókereskedők 19.30 Autókereskedők 20.00 Aranyláz Alaszká ban 21.00 Aranyláz a Be ring-tengeren 22.00 Cef rekirályok 23.00 A brit kincsvadász
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ék szer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye nes beszéd 20.30 Jakup csek plusz (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Co lumbo (12) 23.40 Haza húzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a vi lágból 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes be széd 02.20 Világhíradó 02.30 A nap híre 03.10 Jakupcsek plusz (12) 04.00 Fórum
10.55 Jó tudni! (12) 11.25 Pannonia 3 keréken (12) 11.55 Írókorzó (6) 12.25 Tőkéczki és Takaró – Tör ténelem és irodalom min denkinek 12.55 MMA portrésorozat 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Cousteau ka pitány újra felfedezi a vi lágot (12) 15.55 Felsős 16.30 Álomkertek (6) 17.00 Ön is tudja? – Mű veltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes fél óra 18.05 Ile de Rhinau: Őserdő a Rajna mentén (6) 19.00 Jó tudni! (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... (12) 21.50 MüpArt Classic
08.35 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.00 Ta núságtevők 09.30 A sok színű vallás 09.50 A Na gyok 10.20 Mesterember 10.50 Mindenki Akadé miája 11.25 Angol nyelvű hírek 11.40 A labda – Ka rinthy Ferenc műveiből (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Hrvatska kronika 13.50 Ecranul Nostru 14.20 Család-barát 16.05 Ma gyar gazda 16.30 Noé barátai 17.10 Novum 17.45 Ízőrzők 18.25 Ízőr zők (6) 19.00 Itthon vagy! 19.30 Magyarország, szeretlek! 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János (12) 22.05 Tóth János (12)
08.00 Hírek 08.05 Globál 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Keménymag (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Riasztás (12) 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Hírek 13.05 Civil kör 14.00 Hírek 14.05 Főhős (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Globál 16.00 Hírek 16.05 Bayer show (12) 16.30 Hírvilág 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták (12) 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Terc 21.00 Hírek 21.05 Csörte 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben
08.25 Ma reggel 08.55 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Iskolapad 11.00 Híradó 11.10 Időjárásjelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Forint, fillér 12.00 Déli harang szó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Élő egyház 14.00 Híradó 14.10 Időjá rás-jelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Kárpát Expressz 15.00 Híradó 15.10 Időjá rás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Iskolapad 16.00 Híradó 16.10 Időjárásjelentés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Forint, fillér 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Család’19 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthír adó 18.35 Időjárás-jelen tés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárásjelentés 19.05 Kék bolygó 19.30 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 12.30 A Gyűszűnyi erdő lakói (6) 12.55 Brümmögők (6) 13.20 M2 matricák – Ha nagy leszek… 13.25 Miffy és barátai 13.35 Bobby és Bill (6) 14.00 Az Umizoomi csapat 14.25 Sam, a tűzoltó 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 15.25 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill (6) 16.40 Láng és a szuper verdák (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Sam, a tűzoltó 19.50 Super Wings – A szárnyalók 20.05 M2 matricák – Baltazár-bazár 20.15 Dokik (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 09.30 Króni ka 09.55 Hangtár 10.00 Krónika 10.55 Semmel weis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Ütköző 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” – A református egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Mágneses erővonalak – Válogatás Ferdinandy György írása iból 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – Nyelvről, irodalomról, zenéről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendári um 16.00 Jó napot, Ma gyarország! 16.25 Hang tár 16.30 Krónika 17.25 Mi, magyarok! 17.30 Kró nika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Egy szer volt...
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Cine-java 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 13.05 Koncert 14.00 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Összhang 19.35 Koncert
9
SZERDA
TV2
október 16.
10
SZERDA
október 16.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
07.00 Kungfu Panda – A rendkívüliség legendája I/9–10. rész 08.00 Pimaszúr átcuccol (12) I/11. rész 09.00 Hagyjál főzni! I/6. rész 10.00 Konyhafőnök VIP – A séfek csatája (12) I/4. rész 11.40 Hagyjál főzni! I/7. rész 12.45 Segítség, bajban vagyok! (12) 56. rész 13.45 A gyanú árnyékában (12) 78. rész 14.45 Showder Klub (12) IV/1. rész 15.50 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1624. rész 17.00 Segítség, bajban vagyok! (12) 39. rész 18.00 A gyanú árnyékában (12) 5. rész 19.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1625. rész 20.15 Showder Klub (12) IV/2–4. rész 23.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1625. rész 00.45 Anyák gyöngye (12) III/5. rész
05.50 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 06.55 Hal a tortán (12) 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg történhet! (12) 30. rész 09.50 Családi titkok (12) 10.55 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3707. rész 13.15 Hal a tortán (12) 48. rész 14.20 Magánnyomozók (12) 15.25 Csapdába csalva (12) VII/20. rész 16.00 Tények (12) 16.30 Csapdába csalva (12) VII/21. rész 17.00 Családi titkok (12) 195–196. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 26. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3707. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Fuss, család, fuss! (12) 23.55 Herkules legendája (15) Amerikai akciófilm
04.00 Időről időre (12) I/12. rész 05.00 Született detektívek (12) V/4. rész 06.00 Páratlan páros (12) I/10. rész 07.00 Dr. Csont (12) X/2. rész 08.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/10–11. rész 10.00 Cobra 11 (12) XIV/11. rész 11.00 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/9–11. rész 13.00 Cobra 11 (12) XIV/12–14. rész 16.00 Született detektívek (12) V/5. rész 17.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/12. rész 18.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/13. rész 19.00 Páratlan páros (12) Amerikai filmso rozat, I/11. rész 20.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/4. rész 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/5. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimiso rozat, XI/15. rész
09.05 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/12. rész 10.00 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/5. rész 11.00 CSI – Cyber helyszínelők (12) II/15–16. rész 12.45 Éjszakai műszak (12) II/4. rész 13.40 NCIS – Los Angeles (12) IX/10. rész 14.35 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/12. rész 15.30 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/6. rész 16.25 Gyilkos elmék (15) II/4. rész 17.20 Éjszakai műszak (15) II/5. rész 18.15 NCIS – Los Angeles (12) IX/11. rész 19.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/13. rész 20.05 Gyilkos elmék (15) II/5. rész 21.00 S.W.A.T. – Különleges egység (12) II/21–22. rész 22.50 Gyilkos elmék (15) Amerikai krimiso rozat, II/4. rész
04.40 Tökéletes fegyver (12) Amerikai– spanyol–svéd akciófilm 06.05 Keleti nyugalom – Marigold Hotel (12) Angol–amerikai– emirátusokbeli vígjáték 08.15 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 10.25 A három testőr (12) Német–francia– angol–amerikai kalandfilm 12.40 Jackie Chan: A katona (12) Kínai–hongkongi akcióvígjáték 14.40 A bátrak háborúja (12) Amerikai háborús filmdráma 17.10 Kolibri kód (12) Angol–amerikai akciófilm 19.10 Szupercella 2.: Hades (12) Amerikai akciófilm 21.00 Az igazság nevében (16) Mexikói–amerikai akciófilm 23.15 Fekete mise (16) Amerikai–angol akciófilm
05.00 Labdarúgás: Premier League (12) 05.05 Labdarúgás: Premier League (12) 05.10 Premier League: Chimbonda (12) 05.20 Laptiming (12) 05.45 Labdarúgás: Premier League (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók – Egy rakás rönk (12) 09.55 Újjáépítők (12) 11.00 A Kerék (12) 12.00 Drónok háborúja (12) 13.10 Horgászok ásza (12) 14.10 A Kerék (12) 15.10 Újjáépítők (12) 16.10 A brit kincsvadász (12) 17.15 Favágók – Egy rakás rönk (12) 18.05 Classic Mobils (12) 18.40 Premier League World (12) 19.15 Go Bike (12) 19.50 V8 Supercars Bajnokság (12) 23.35 Labdarúgás: Premier League (12) 01.35 A világ legerő sebb emberei (12) 02.40 Hegyi emberek (12) 03.25 A világ legerő sebb emberei (12)
05.00 La Liga: Mini (12) 05.05 La Liga World (12) 06.00 La Liga: Városok (12) 06.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.50 A világháborúk (12) 10.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 11.20 Megarakományok (12) 12.05 Megarakományok (12) 12.50 Járőrök bevetésen (12) 13.20 Járőrök bevetésen (12) 13.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.20 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.50 Állítólag... (12) 16.00 A világháborúk (12) 17.00 A férfiak, akik felépítették Amerikát (12) 18.00 La Liga: Városok (12) 18.35 UEFA Bajnokok Ligája magazin (12) 19.10 UEFA Bajnokok Ligája (12) 21.15 UEFA Bajnokok Ligája (12) 23.20 La Liga: Városok (12)
07.30 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 09.30 Fradi Tv 10.00 Sporthíradó 10.30 Hungaroring magazin 11.00 Labdarúgás U19-es labdarúgó Eb selejtező: Magyarország– Kazahsztán 13.00 Sporthíradó 13.30 Skipper magazin 14.00 Kosárlabda Férfi NB1: EGISKörmend–Szolno ki Olaj KK 15.50 Arany Oroszlánok 16.30 Két váll magazin 17.00 Sporthíradó 17.15 Fradi Tv 17.45 M4 Sport stúdió Kézilabda 18.00 Kézilabda K&H férfi liga: MOL-Pick Sze ged–Balatonfüred 19.30 M4 Sport stúdió Kézilabda 19.45 M4 Sport stúdió Kézilabda 20.00 Kézilabda K&H női liga: Győri Audi ETO KC–Érd 21.30 M4 Sport stúdió Kézilabda 22.00 Sporthíradó 22.30 Kézilabda
10
Napi ajánló
13.50 MOZI+
Menekülő ember
n Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány kap egy utolsó lehetőséget: részt vehet a Menekülő ember című élő televíziós műsorban, ahol mindenki az ő bőrére vadászhat. Richards azonban nem olyan fából lett faragva, hogy hagyná magát lemészárolni.
08.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 2. nap 10.30 Motorsport: Superbike Világbajnok ság, Argentina, első fu tam 11.10 Motorsport: Superbike Világbajnok ság, Argentina, 2. futam 12.00 Kerékpározás: Pá rizs–Tours 13.00 Snoo ker: Home Nations Series, Brit Open, 2. nap 13.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 3. nap 19.00 Tenisz: WTA Torna, döntő, Ausztria 19.40 Eu rosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 3. nap 00.00 Eurosport Hírek 00.05 Tenisz: WTA Torna, döntő, Ausztria 01.30 Ke rékpározás: Milánó–Tori nó 02.15 Kerékpározás
06.45 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmód magazinja 09.00 Tenisz: WTA-torna, Luxemburg 12.00 Tenisz: WTA-torna, Luxemburg 18.00 Sport 24 – A DIGI Sport hírmű sora 18.15 Labdarúgás: Ligue 1 20.20 Labdarú gás: Olasz Bajnokság, Genoa–AC Milan 22.10 Labdarúgás: Olasz Baj nokság, összefoglaló 23.40 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 23.55 Reggeli Start – Válogatás
07.30 Labdarúgás: Ebselejtező, Bulgária–Ang lia 09.30 Televíziós vá sárlás 10.30 Labdarúgás: Eb-selejtező, Magyaror szág–Azerbajdzsán 12.30 Labdarúgás: Ebselejtező, Wales–Horvát ország 14.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, össze foglaló 15.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Franciaország–Törökor szág 17.30 Labdarúgás: Eb-selejtező, összefogla ló 18.30 Arany pillanatok 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás: Kispályás vb, Kréta, Magyarország– Románia 20.00 Labdarú gás: Eb-selejtező, Svéd ország–Spanyolország 22.00 UFC: Mdonald Cer rone–Al Iaquinta 23.00 UFC
07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Kézilabda: EHF-kupa, fér fiak, Csurgó–Constanta 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Kézilabda: Rewind – The Handball Show 12.30 Kézilabda: Rewind Women 13.00 Kékek 13.30 Lóverseny: Kin csem + Tuti 14.00 A Bun desliga csapatai: Mön chengladbach 14.15 UFC: Robert Whittaker–Israel Adesanya 17.15 Csel gáncs: Grand Slam-ver seny, Brazília 17.45 Har madik félidő – Kézilabda műsor 19.15 KHL-össze foglaló 19.30 Jégkorong: Bajnokok Ligája, Liberec –Augsburg 22.00 Labda rúgás: Eb-selejtező, Ma gyarország–Azerbaj dzsán 23.45 Mai helyzet
október 16.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
08.20 A Főnix útja (12). Amerikai akciófilm 10.50 Zorro álarca (12). Ameri kai–német–mexikói ka landfilm 13.50 Menekülő ember (18). Amerikai scifi akciófilm 15.55 Az Út vesztő: Tűzpróba (16). Amerikai sci-fi akciófilm 18.50 A Múmia – A Sár kánycsászár sírja (12). Kanadai–amerikai–kí nai–német kalandfilm 21.00 Pitch Black – 22 évente sötétség (15). Amerikai–ausztrál fan tasztikus thriller 23.25 A replikáns (15). Amerikai akciófilm 01.25 A bűn szorításában (15). Ameri kai akciófilm 03.20 A Föld után (12). Amerikai sci-fi 04.50 Fekete kutya (16). Amerikai–angol–francia– német–japán akciófilm
23.55 SUPER TV2
Herkules legendája
n Zeusz megjósolta, hogy Herkules lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
VIASAT6
06.20 Jim szerint a világ (12) 07.05 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pa si – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.35 Jim szerint a világ (12) 11.35 Jim szerint a világ (12) 12.05 Jim szerint a világ (12) 12.35 Jóbarátok (12) 13.35 Jó barátok (12) 14.35 A Simpson család (12) 15.00 Hősakadémia (12) 16.05 Dragon Ball Super (12) 17.05 Jóbarátok (12) 18.05 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Nyugi, Charlie! (12) 22.30 Nyugi, Charlie! (12)
04.00 Knight Rider (12) 05.00 Kész Átverés! (12) 05.55 SpongyaBob Kockanadrág (6) 06.25 SpongyaBob Kockanad rág (6) 06.55 Nevess csak! (12) 07.25 A Mid somer gyilkosságok (12) 09.25 Knight Rider (12) 10.25 Knight Rider (12) 11.25 Az elveszett világ (12) 12.25 Az elveszett világ (12) 13.25 Nevess csak! (12) 13.55 Mi a vá gyad, more?! (12) 14.40 ValóVilág (12) 15.40 Győ zike Show (12) 16.40 Me dicopter 117 – A légi mentők (12) 17.40 Cobra 11 (12) 18.40 Cobra 11 (12) 19.40 Nyerő Páros (12) 21.00 ValóVilág (16) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Nyerő Páros (12) 02.20 Mi a vágyad, more?! (16)
VIASAT6
10.00 Austin és Ally 10.30 Austin és Ally 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Riley a nagyvi lágban 12.00 K.C. a tini kém 12.30 K.C. a tini kém 13.00 Austin és Ally 13.30 Austin és Ally 14.00 Phineas és Ferb (6) 14.30 Milo Murphy törvé nye 15.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 15.30 Bogár cimbik 16.00 Zse nipalánták 16.30 11 17.00 Raven otthona 17.30 Az eb és a web 18.00 Coop és Cami megkérdezi! 18.30 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Penny a M.A.R.Sból 19.30 Penny a M.A.R.S-ból 20.00 11 20.30 Az eb és a web
10.00 Transformers: Mentő Bot Akadémia 10.30 Ranger Rob (6) 11.00 Lassie és barátai (6) 11.30 Wendy (6) 12.00 A bajkeverő majom (6) 12.30 Bibi Blocksberg (6) 13.00 Barbie: Titkos ügynökök (6) 14.20 Mása és a medve (6) 14.30 Barbie DreamHouse Ad ventures (6) 15.00 Litt lest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Sam, a tűz oltó 16.11 Sherlock, a jak (6) 16.30 Négy és fél ba rát (6) 17.00 Lassie és barátai (6) 17.30 Gofri, a csodakutya (6) 18.00 Mia és én (6) 18.30 Léna farmja 19.00 Én kicsi pó nim – Varázslatos barát ság (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.10 A John Malkovich menet (16) 10.25 Az öreg hölgy és a testőr (12) 12.25 Felmondtam, jöjjön vissza 14.25 Tükröm, tükröm (12) 16.30 Eliza beth (15) 19.05 A csen des amerikai (16) 21.00 A Szem (16) 22.55 Arc más (18) 01.05 Az asztro nauta (18) 02.55 Kék acél (16) 04.30 A hírnök 2: A vég kezdete (16)
06.00 Zoom In 06.10 Szerva itt, pofon ott (12) 08.00 Tenenbaum, a há ziátok 10.10 Junior (12) 12.20 Világvége 14.30 Összeesküvés-elmélet (15) 17.20 Az erő króni kája (16) 19.00 A negye dik 21.00 A testvériség (12) 22.55 Pandorum (18) 01.00 Csontzsák (18) 02.25 Csontzsák (18) 03.50 Gyilkos nyilak (18)
12.00 Csodálatos tudo mány: Valószínűség (12) 13.15 A művészet egye temes története (12) 14.30 Kicsi ország, kicsi Kína – A titkos kínai bi rodalom Magyarorszá gon (12) 15.00 Brian Johnson autócsodái (12) 16.00 Grandiózus repü lőgépek (12) 17.00 Be épített főnök – Amerika (12) 18.00 Kézikönyv a túléléshez (12)
10.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 11.00 Tény leg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Sziklás-hegy ség – Sínek a pokolba (12) 15.00 Kivételes mér nöki munkák (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztró fák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 2. világháború: Pokol a ten ger alatt (12)
14.40 FILM+
A bátrak háborúja
n 1945-ben az USS Indianapolis hadihajót elsüllyesztette egy japán tengeralattjáró a Csendes-óceánon.
16.30
PARAMOUNT CHANNEL
Mindenütt nő n Melanie Carmichael New York egyik legmenőbb fiatal divattervezője, ráadásul most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye.
Minden SZERDÁN Fanny magazin n Sztárok, egészség- és diétatippek, szépségápolás, ezotéria, rengeteg praktikus tanács és érdekes olvasnivaló – mindezt megtalálja hétről hétre a Fanny magazinban!
06.00 Már megint Mal colm (12) 06.55 Egy kap csolat szabályai (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Amerika Huangjai (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Mo dern család (12) 12.20 A Goldberg család (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 Ameri ka Huangjai (12) 14.20 Agymenők (12) 14.50 Agymenők (12) 16.05 A Goldberg család (12) 17.05 A Goldberg család (12) 17.35 Modern család (12) 18.30 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12)
06.15 Annie Hall (12). Amerikai vígjáték 08.15 A nő kétszer (12). Angol– amerikai romantikus film 10.20 Álmomban már láttalak (12). Amerikai ro mantikus vígjáték 12.40 Kisvárosi intrikák (12). Amerikai romantikus víg játék 14.30 Pasik és csa jok (12). Amerikai roman tikus vígjáték 16.30 Min denütt nő (12). Amerikai romantikus vígjáték 18.50 Farkangyal (12). Amerikai vígjáték 21.00 Szextúra (16). Amerikai vígjáték 23.25 Kockáza tos üzlet (16). Amerikai vígjáték 01.40 Jackass 3.5 (16). Amerikai vígjá ték 03.20 Frida (12). Amerikai–kanadai–mexi kói életrajzi film
09.40 A Midsomer gyil kosságok (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos bo szorkák (12) 13.50 Szüle tett feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Mur doch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12)
08.45 Álomhajó (12) 10.45 Kisvárosi doktor (12) 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik men� nyország (12) 13.50 Klini ka – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: A Hillesundi vadlovak (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik men� nyország (12) 19.55 Kis városi doktor (12)
16.50 Jó szakács, rossz szakács (12) 17.20 Biszt rókaják (12) 17.50 Hugh mesterhármasa (12) 18.20 Európa késselvillával (12) 18.55 Robi és a szomszédok (12) 19.25 A boldogság re ceptjei (12) 20.00 Jamie Oliver: Otthonos ízek (12) 21.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 22.00 A csokoládé ki rálynője (12)
08.50 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.50 A homok titkai (12) 11.00 Barátok közt (12) 12.15 Ki ez a lány? (12) 13.10 CSI – A helyszínelők (12) 14.05 CSI – A helyszíne lők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.00 Ki ez a lány? (12) 19.00 Bűvö let (12) 20.00 CSI – A helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)
11
SZERDA
05.15 Nyomtalanul (12) 06.00 NCIS – Tengeré szeti helyszínelők (12) 07.00 NCIS – Los Ange les (12) 08.00 Don Mat teo (12) 09.20 Váratlan utazás (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klini ka (12) 12.25 Charly, ma jom a családban (12) 13.30 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 14.35 A klinika (12) 15.35 Char ly, majom a családban (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Los Angeles (12) 22.00 NCIS – Los Ange les (12) 23.00 A Grace klinika (15) 00.00 A Rezi dens (15) 01.00 Lángoló Chicago (15)
Napi ajánló
12
CSÜTÖRTÖK
október 17.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott TV2
VIASAT3
04.00 Győzike Show (12) Magyar reality vígjátéksorozat, 82. rész 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9597. rész 06.00 Reggeli (12 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Édesítő (12) 57. rész 12.30 Apja, fia, unokája (12) Amerikai vígjáték sorozat, I/3. rész 13.10 Drága örökösök (12) II/46. rész 14.20 Nyerő Páros (12) III/3. rész 16.00 Elif – A szeretet útján (12) III/107. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9599. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
05.15 Családi titkok (12) Szórakoztató mű sor, 222. rész 06.10 Tűsarok (12) 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 09.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda (12) Mexikói tele novella, 47. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/7. rész 14.35 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/8. rész 15.40 Victoria (12) Mexikói dráma sorozat, 34. rész 16.45 Anya (12) Török dráma sorozat, 47. rész 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz
08.45 Sorsok útvesztője (12) 371. rész 09.35 Rex Rómában (12) I/1. rész 10.25 Család-barát 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.25 Michela: Toszkána ízei 5. rész 13.55 Michela: Toszkána ízei 4. rész 14.25 A hegyi doktor (12) I/8. rész 15.20 Végtelen szerelem (12) 83. rész 16.10 Rex Rómában (12) I/2. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője (12) 372. rész
06.00 Jóbarátok (12) V/9–14. rész 08.30 Agymenők (12) II/20–21. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/6–7. rész 11.20 Castle (12) V/19. rész 12.20 Castle (12) V/20. rész 13.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/12. rész 14.20 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/13. rész 15.15 Szellemekkel suttogó (12) Amerikai filmso rozat, V/14. rész 16.10 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/12. rész 17.05 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/13. rész
17.10 Barátok közt Zsolt boldogan adja át Tóbiás lakáskulcsát és telefonszámát Olivér nek, mondván, hogy a bérleti díjat már Tóbi ással kell megbeszélnie.
16.45 Anya Zeynep megtudja, hogy veszélyben forog a cé gük. Cengiz, az anyjánál keres menedéket, ám kapcsolatuk korántsem felhőtlen.
21.50 Apám, a hős A tizennégy éves Nicole, aki készen áll a nagy Ő fogadására, csapásként éli meg, hogy édesapjá val egy kéthetes trópusi vakációra kell utaznia.
21.00 Jackie Chan: Új csapás Jackie Chan ezúttal a bi rodalmi testőrség harco sát alakítja, aki egy elra bolt hercegnő nyomán eljut a Vadnyugatra.
19.50 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/47. rész 21.05 Nyerő Páros (12) Magyar szórakoz tató műsor, III/4. rész 22.35 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9599. rész 23.25 RTL Híradó — Késő esti kiadás
19.20 Fuss, család, fuss! (12) Szórakoztató műsor 21.05 Séfek séfe (12) Főzőshow 23.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/13. rész 00.15 Családi titkok (12) 222. rész
19.35 A hegyi doktor (12) Német–osztrák tévéfilmsorozat, I/9. rész 20.30 Fábry (12) Szórakoztató műsor 21.50 Apám, a hős (12) Francia–amerikai vígjáték 23.15 Kenó (12) 23.25 Utószezon (16) Magyar játékfilm
18.00 Castle (12) V/21–22. rész 20.00 200 első randi (12) II/14. rész 21.00 Jackie Chan: Új csapás (12) Amerikai–hong kongi akcióvígjáték 23.30 Mátrix – Forradalmak (15) Amerikai akciófilm
08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Aranyláz a Beringtengeren 12.00 Az alasz kai vadon gyermekei 13.00 Expedíció az isme retlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autókereskedők 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Falmentő sereg 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 Autókereskedők 19.30 Autókereskedők 20.00 Milliárdos álruhá ban 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Arany láz Alaszkában 23.00 A brit kincsvadász
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ék szer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye nes beszéd 20.30 Jakup csek plusz (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Co lumbo (12) 23.40 Haza húzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a vi lágból 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes be széd 02.20 Világhíradó 02.30 A nap híre 03.10 Jakupcsek plusz (12) 04.00 Fórum
10.55 Jó tudni! (12) 11.25 Írókorzó (6) 11.55 Lengyelország (12) 12.25 Opera Café 12.55 Multi verzum – A tudomány határtalan! 13.25 Magyar Krónika 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (12) 15.55 Felsős 16.30 Álomkertek (6) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi ve télkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra 18.05 Életem a Duna (6) 19.00 Jó tudni! (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Fo lyódelták (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kér dés... (12) 21.50 A kere sés (16) 00.05 Vers min denkinek
08.40 A sokszínű vallás 08.50 „Így szól az Úr!” 08.55 Kereszt-Tények 09.05 Biblia és irodalom (6) 09.20 Vallás és sza badság 09.30 A Nagyok 10.00 Mesterember 10.30 Mindenki Akadé miája 11.00 Angol nyelvű hírek 11.10 Az ördög cim borája (12) 12.50 V4 Hír adó 13.00 Híradó 13.20 Slovenski utrinki 13.50 Alpok-Duna-Adria 14.20 Család-barát 15.50 Kék bolygó 16.15 Opera Café 16.45 Térkép 17.20 Ízőr zők 17.55 Ízőrzők (6) 18.30 Itthon vagy! 19.00 Virtuózok sikerei 20.00 Szenes Iván írta (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János
12
06.00 Csörte 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Heti terror (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Csörte 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub 14.00 Hírek 14.05 Riasztás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Munkavállalók világa 16.00 Hírek 16.05 Keménymag (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták (12) 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Szabadfogás (12) 21.00 Hírek 21.05 Háttérkép (12) 22.00 Híradó
07.35 Ma reggel 08.00 Híradó 08.15 Időjárásjelentés 08.17 Ma reggel 08.25 Ma reggel 08.55 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Unió28 11.00 Hír adó 11.10 Időjárás-jelen tés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Csa lád’19 12.00 Déli harang szó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Iskolapad 14.00 Híradó 14.10 Időjá rás-jelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Forint, fillér 15.00 Híradó 15.10 Időjárásjelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.10 Időjá rás-jelentés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.10 Időjárásjelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Magyar gazda 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nem zeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek
05.00 Rajzfilmsorozatok 12.55 Brümmögők (6) 13.20 M2 matricák – Triangulum 13.25 Ma-ma-mackók: Björn és Bucky 13.35 Bobby és Bill (6) 14.00 Az Umizoomi csapat 14.25 Sam, a tűzoltó 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 15.25 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill (6) 16.40 Láng és a szuper verdák (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Traktor Tom 19.50 Super Wings – A szárnyalók 20.05 M2 matricák – Négyzetgyök 20.15 Dokik (12) 20.40 KiberMa (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
09.15 Napközben 09.30 Krónika 09.55 Hangtár 10.00 Krónika 10.55 Semmelweis egészség percek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Króni ka 11.32 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Ütköző 13.30 Tanúim lesztek – A római katolikus egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Mágneses erővonalak – Válogatás Ferdinandy György írásaiból 14.25 Rádiószínház – Zene dél után 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – A tudomány világáról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendári um 16.00 Krónika 16.08 Jó napot, Magyarország! 16.25 Hangtár 16.30 Krónika 17.25 Mi, magya rok! 17.30 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Kró nika 19.05 100 éve tör tént a nagy háború (12)
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Összhang 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 13.40 Koncert 15.05 Mu zsikáló délután 19.00 Kritikus füllel 19.35 Kon cert 22.00 Ars Nova
október 17.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg történhet! (12) 31. rész 09.50 Családi titkok (12) 10.55 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3708. rész 13.15 Hal a tortán (12) 49. rész 14.20 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 15.25 Csapdába csalva (12) VII/22. rész 16.00 Tények (12) 16.30 Csapdába csalva (12) VII/23. rész 17.00 Családi titkok (12) 197–198. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 27. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3708. rész 21.30 Tények Este (12) 22.00 Fuss, család, fuss! (12) 23.55 Ne szólj senkinek (15) Francia filmdráma
04.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) VIII/3. rész 05.00 Született detektívek (12) V/5. rész 06.00 Páratlan páros (12) I/11. rész 07.00 Dr. Csont (12) X/4. rész 08.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/12–13. rész 10.00 Cobra 11 (12) XIV/13. rész 11.00 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/11–12. rész 13.00 Cobra 11 (12) XIV/14. rész 14.00 Cobra 11 (12) X V/1–2. rész 16.00 Született detektívek (12) V/6. rész 17.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/14–15. rész 19.00 Páratlan páros (12) Amerikai filmso rozat, I/12. rész 20.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/6. rész 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/7. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimiso rozat, XI/16. rész 23.00 Nyomtalanul (12) II/1. rész
09.05 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/13. rész 10.00 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/6. rész 10.50 CSI – Cyber helyszínelők (12) II/17-18. rész 12.40 Éjszakai műszak (15) II/5. rész 13.35 NCIS – Los Angeles (12) IX/11. rész 14.30 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/13. rész 15.25 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/7. rész 16.25 Gyilkos elmék (15) II/5. rész 17.20 Éjszakai műszak (12) II/6. rész 18.15 NCIS – Los Angeles (12) IX/12. rész 19.05 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/14. rész 20.05 Gyilkos elmék (12) II/6. rész 21.00 NCIS – New Orleans (12) Krimisorozat, III/7–8. rész 22.50 Gyilkos elmék (15) Amerikai krimisorozat, II/5. rész
05.00 El Dorado kincse – A nap temploma (12) Amerikai–perui kalandfilm, 1. rész 06.40 El Dorado kincse – Az aranyváros (12) Amerikai kalandfilm 08.30 A három testőr (12) Német–francia– angol–amerikai kalandfilm 10.40 Jackie Chan: A katona (12) Kínai–hongkongi akcióvígjáték 12.40 A bátrak háborúja (12) Amerikai háborús filmdráma 15.10 Poseidon (12) Amerikai katasztrófafilm 17.00 Vitathatatlan (12) Amerikai–német– japán akciófilm 18.50 Az igazság nevében (12) Mexikói–amerikai akciófilm 21.00 Halálos fegyver (16) Amerikai akcióvígjáték 23.20 Mad Max (16) Ausztrál akciófilm 01.20 A jó, a rossz és a halott (16) Mexikói akcióthriller
05.00 Premier League: Hasenhuttl (12) 05.10 UEFA Bajnokok Ligája (12) 07.10 Go Bike (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók – Egy rakás rönk (12) 09.55 Újjáépítők (12) 11.00 A Kerék (12) 12.00 Drónok háborúja (12) 13.10 Horgászok ásza (12) 14.10 A Kerék (12) 15.10 Újjáépítők (12) 16.15 A brit kincsvadász (12) 17.20 Favágók – Egy rakás rönk (12) 18.05 Premier League: Laporte (12) 18.20 Go Bike (12) 18.55 Classic Mobils (12) 19.30 Premier League World (12) 20.05 Spanyol Talent Cup (12) 21.05 UEFA Bajnokok Ligája (12) 23.05 Laptiming (12) 23.40 Britannia, egy hét a szigeten (12) 00.40 A világ legerő sebb emberei (12) 01.40 Premier League: Laporte (12) 01.55 Motogp Japán Nagydíj (12) 02.50 Motogp Japán Nagydíj (12)
05.00 La Liga: Mini (12) 05.05 La Liga World (12) 06.00 La Liga: Városok (12) 06.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.50 A világháborúk (12) 10.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 11.20 Megarakományok (12) 12.05 Megarakományok (12) 12.50 Járőrök bevetésen (12) 13.20 Járőrök bevetésen (12) 13.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.20 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.50 Állítólag... (12) 16.00 A világháborúk (12) 17.00 A férfiak, akik felépítették Amerikát (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 La Liga – Össze foglaló (12) 19.30 La Liga – Eredmények (12) 20.05 La Liga World (12) 20.40 La Liga (12) 22.45 La Liga – Eredmények (12) 23.20 La Liga World (12)
07.30 Red Bull Szikla ugró Világsorozat 8. rész 08.25 Kézilabda K&H férfi liga: MOL-Pick Sze ged–Balatonfüred 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 12.25 Arany Oroszlánok 13.00 Sporthíradó 13.30 Két váll magazin 14.00 Red Bull Szikla ugró Világsorozat 8. rész 14.55 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 17.00 Sporthíradó 17.10 Pecatúra magazin 17.45 Vívómagazin 18.15 Jégkorongmagazin 18.45 M4 Sport stúdió 19.00 Labdarúgás JET-SOL Liga: MTK Hungária FC –Haladás Viktória 20.50 M4 Sport stúdió 21.10 DVSC Tv 21.45 Sporthíradó 22.15 Kézilabda K&H női liga: Győri Audi ETO KC–Érd
Napi ajánló
21.00 FILM+
CSÜTÖRTÖK
08.00 Pimaszúr átcuccol (12) I/12. rész 09.00 Hagyjál főzni! I/7. rész 10.00 Konyhafőnök VIP – A séfek csatája (12) Főzőshow, I/5. rész 11.40 Hagyjál főzni! I/8. rész 12.45 Segítség, bajban vagyok! (12) 57. rész 13.45 A gyanú árnyékában (12) 79. rész 14.45 Showder Klub (12) IV/3. rész 15.50 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1625. rész 17.00 Segítség, bajban vagyok! (12) 40. rész 18.00 A gyanú árnyékában (12) 6. rész 19.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1626. rész 20.15 Showder Klub (12) IV/4–6. rész 23.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1626. rész 00.45 Anyák gyöngye (12) Amerikai vígjáték sorozat, III/6. rész
Halálos fegyver n Roger Murtaugh gyilkossági ügyekben nyomozó zsaru létére otthonülő, családszerető ember, aki már a nyugdíjas évekre készül. Egy teljesen más típusú nyomozóval, Martin Riggs-szel hozza össze a sors. Riggs felesége 11 éve autóbalesetben az életét vesztette, a férfi azóta magányosan él.
08.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 3. nap 10.30 Kerékpáro zás: Gran Piemonte 11.15 Kerékpározás: Milánó– Torinó 12.00 Kerékpáro zás: Lombardiai körver seny 13.00 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 3. nap 13.45 Snoo ker: Home Nations Seri es, Brit Open, 4. nap 19.00 Tenisz: Német nyílt bajnokság 19.40 Euro sport Hírek 19.45 Snoo ker: Home Nations Series, Brit Open, 4. nap 00.05 Eurosport Hírek 00.10 Kerékpározás 00.45 Ke rékpározás: Milánó–Tori nó 01.30 Kerékpározás: Lombardiai körverseny 02.30 Tenisz: Német nyílt bajnokság
08.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmód magazinja 09.00 Tenisz: ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló 10.00 Tenisz: WTA-torna, Moszkva 16.00 Labdarú gás: Olasz Bajnokság, összefoglaló 17.30 Te nisz: WTA-torna, Moszk va 19.30 A nap hőse 19.40 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódmagazinja 19.50 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 20.05 Labdarúgás: A Premier League világa 20.35 Amerikai futball: Magyar ország–Spanyolország 23.35 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 23.50 Reggeli Start – Válogatás
07.30 A Bundesliga csa patai: Paderborn 07.45 A Bundesliga csapatai: Mönchengladbach 08.00 Labdarúgás: Eb-selejte ző, Svédország–Spanyol ország 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Póker: World Poker Tour ameri kai, 26. rész 12.00 UFC: Habib Nurmagomedov– Dustin Poirier 15.00 Lab darúgás: Kispályás vb, Kréta, Pakisztán–Ma gyarország 16.00 Ökölví vás: Profi gála, London, Vaszil Lomacsenko–Luke Campbell 19.00 Kézilab da: Német bajnokság, 10. forduló, Wetzlar–THW Ki el 20.45 Mai helyzet 21.00 Trash Talk – Ame rikai sportmagazin 22.30 Ökölvívás: Profi gála 00.30 Kézilabda
06.30 UFC: Mdonald Cer rone–Al Iaquinta 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 A Bun desliga csapatai: Pader born 09.30 Erős embe rek: HSMA páros ob, Sár bogárd 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Wales– Horvátország 13.30 Ló verseny: Kincsem + Tuti 14.00 Labdarúgás: Ebselejtező, Bulgária–Ang lia 16.00 Labdarúgás: Eb-selejtező, Liechten stein–Olaszország 18.00 KHL: alapszakasz, Ak Barsz–Jokerit 20.30 Labdarúgás: Eb-selejte ző, Franciaország–Török ország 22.30 Labdarú gás: Eb-selejtező, Svéd ország–Spanyolország 00.30 Mai helyzet
13
14
CSÜTÖRTÖK
október 17.
05.15 Nyomtalanul (12) 06.00 NCIS – Tengeré szeti helyszínelők (12) 07.00 NCIS – Los Ange les (12) 08.00 Don Mat teo (12) 09.20 Váratlan utazás (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klini ka (12) 12.25 Charly, ma jom a családban (12) 13.30 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 14.35 A klinika (12) 15.35 Char ly, majom a családban (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (15) 22.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (15) 23.00 Az Igazság Oldalán (15)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
07.25 12 menet (12). Amerikai akciófilm 09.45 Beverly Hills-i zsaru (12). Amerikai akcióvígjáték 11.55 Lopakodók: Örök ség (12). Amerikai–bol gár akciófilm 14.00 Roc ky 2. (12). Amerikai film dráma 16.45 Én, a robot (12). Amerikai–német ak ciófilm 19.00 Lara Croft – Tomb Raider (12). Amerikai–angol–japán– német akciófilm 21.00 Az Igazság mecénása – A feloldozás (15). Ameri kai–ukrán–román akció film 23.00 A 8-as Seal osztag – Az ellenséges vonalak mögött (15). Amerikai akciófilm 01.00 A fenevad gyomrában (15). Kanadai–hongkon gi–angol akciófilm
Napi ajánló
23.55 SUPER TV2
Ne szólj senkinek
n Alex Beck feleségét egy soro-
zatgyilkos ölte meg egy tónál, ahol ő és Alex gyerekként sokat fürödtek.
VIASAT6
06.25 Jim szerint a világ (12) 07.05 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pa si – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.35 Jim szerint a világ (12) 11.35 Jim szerint a világ (12) 12.30 Jóba rátok (12) 13.30 Jóbará tok (12) 14.30 A Simpson család (12) 15.00 Hő sakadémia (12) 16.05 Dragon Ball Super (12) 17.05 Jóbarátok (12) 18.05 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Nyugi, Charlie! (12) 22.30 Nyugi, Charlie! (12)
04.00 Knight Rider (12) 05.00 Kész Átverés! (12) 05.55 SpongyaBob Kockanadrág (6) 06.25 SpongyaBob Kockanad rág (6) 06.55 Nevess csak! (12) 07.25 A Mid somer gyilkosságok (12) 09.25 Knight Rider (12) 10.25 Knight Rider (12) 11.25 Az elveszett világ (12) 12.25 Az elveszett világ (12) 13.25 Nevess csak! (12) 13.55 Mi a vá gyad, more?! (12) 14.40 ValóVilág (12) 15.40 Győ zike Show (12) 16.40 Me dicopter 117 – A légi mentők (12) 17.40 Cobra 11 (12) 18.40 Cobra 11 (12) 19.40 Nyerő Páros (12) 21.00 ValóVilág (16) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Nyerő Páros (12)
VIASAT6
10.00 Austin és Ally 10.30 Austin és Ally 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Riley a nagyvi lágban 12.00 K.C. a tini kém 12.30 K.C. a tini kém 13.00 Austin és Ally 13.30 Austin és Ally 14.00 Phineas és Ferb (6) 14.30 Milo Murphy törvé nye 15.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 15.30 Bogár cimbik 16.00 Zse nipalánták 16.30 11 17.00 Raven otthona 17.30 Az eb és a web 18.00 Coop és Cami megkérdezi! 18.30 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Penny a M.A.R.Sból 19.30 Penny a M.A.R.S-ból 20.00 11 20.30 Az eb és a web
10.00 Transformers: Mentő Bot Akadémia 10.30 Ranger Rob (6) 11.00 Lassie és barátai (6) 11.30 Wendy (6) 12.00 A bajkeverő majom (6) 12.30 Bibi Blocksberg (6) 13.00 Lego Friends – Irány a színpad (6) 14.25 Csillagkutyák kalandjai (6) 14.30 Barbie Dream House Adventures (6) 15.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Sam, a tűzoltó 16.11 Sherlock, a jak (6) 16.30 Négy és fél barát (6) 17.00 Lassie és barátai (6) 17.30 Gofri, a csoda kutya (6) 18.00 Mia és én (6) 18.30 Léna farmja 19.00 Én kicsi pónim (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.00 Sporttolvajok 09.35 Drágám, a kölykök összementek! 11.30 Ma rakodók 13.30 Játsz/ma (16) 16.05 Apollo 13 (12) 18.55 Kedves John! (12) 21.00 Egy negyvenes nő és a flört (16) 22.50 Le nyűgöző teremtmények 01.20 Drakula (18) 03.30 8 mérföld (18) 05.15 Clo se Up 05.45 Zoom In 05.50 Zoom In
06.35 Az erő krónikája (16) 08.15 Rossz társa ság (12) 10.45 Ned Kelly – A törvényen kívüli (12) 12.50 12 majom (15) 15.25 Egy asszony illata (18) 18.35 Willow (12) 21.05 Drakula 2000 (16) 23.00 Terror: Gyalázat (18) 23.50 A megtisztu lás éjszakája: Anarchia (18) 02.00 Tökéletes ka tona: Egy új kezdet (18)
11.00 Ne próbáld ki ott hon! (12) 12.00 Csodála tos tudomány: Adatok (12) 13.15 A művészet egyetemes története (12) 14.30 Kicsi ország, kicsi Kína – A titkos kínai biro dalom Magyarországon (12) 15.00 Brian Johnson autócsodái (12) 16.00 Grandiózus vonatok (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Kézi könyv a túléléshez (12)
10.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 11.00 Tény leg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Sziklás-hegy ség – Sínek a pokolba (12) 15.00 Kivételes mér nöki munkák (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztró fák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 2. világháború: Pokol a ten ger alatt (12)
14
15.55 TV4
16.25
PARAMOUNT CHANNEL
A Grace klinika n Meredith látja, hogy Addison meg akarja menteni a házasságát, de képtelen igazán gyűlölni Dereket, amiért becsapta.
Bagger Vance legendája
n Rannulph a környék legjobb golfozója. Barátnője gazdag lány, apjáé a legjobb golfpálya. Közbeszól az első világháború...
Keresse az újságárusoknál! n A Fanny Konyha magazin októberi számában boros ételeket, ízletes sörkorcsolyákat, gabonából készült fogásokat, és az ősz gyümölcseivel megtöltött süteményeket talál.
06.00 Már megint Mal colm (12) 06.55 Egy kap csolat szabályai (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Amerika Huangjai (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 A Goldberg család (12) 13.50 Amerika Hu angjai (12) 14.20 Agyme nők (12) 15.15 Agymenők (12) 16.05 A Goldberg család (12) 17.05 A Gold berg család (12) 17.35 Modern család (12) 18.30 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 Family Guy (12)
06.25 Kisvárosi intrikák (12). Amerikai romanti kus vígjáték 08.20 Télapó nyomában (12). Amerikai animációs film 09.55 Gé niusz (12). Angol–ameri kai életrajzi dráma 12.15 Itália csókja (12). Angol– amerikai vígjáték 14.10 Hannah és nővérei (12). Amerikai vígjáték 16.25 Bagger Vance legendája (12). Amerikai filmdráma 19.10 A zenebirodalom visszavág (12). Amerikai komédia 21.00 A holló 2.: Angyalok városa (16). Amerikai akciófilm 22.50 Vérző olaj (16). Amerikai filmdráma 02.15 Drakula (18). Amerikai horrorfilm 04.55 Így készült a Gemi ni Man (12). Angol akció film, III/12. rész
09.40 A Midsomer gyil kosságok (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos bo szorkák (12) 13.50 Szüle tett feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Mur doch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12)
08.45 Álomhajó (12) 10.45 Kisvárosi doktor (12) 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik men� nyország (12) 13.50 Klini ka – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Mil liomosnak tilos a csók (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik men� nyország (12) 19.55 Kis városi doktor (12)
16.50 Jó szakács, rossz szakács (12) 17.20 Biszt rókaják (12) 17.50 Hugh mesterhármasa (12) 18.20 Európa késselvillával (12) 18.55 Robi és a szomszédok (12) 19.25 A boldogság re ceptjei (12) 20.00 Jamie Oliver: Otthonos ízek (12) 21.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 22.00 A csokoládé ki rálynője (12)
08.50 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.50 A homok titkai (12) 11.00 Barátok közt (12) 12.15 Ki ez a lány? (12) 13.10 CSI – A helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szen de (12) 18.00 Ki ez a lány? (12) 19.00 Bűvö let (12) 20.00 CSI – A helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.45 Dr. Csont (12)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
04.00 Győzike Show (12) Magyar reality vígjátéksorozat, 83. rész 04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9599. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 KölyökKalauz (12) 80. rész 12.30 Apja, fia, unokája (12) Amerikai vígjáték sorozat, I/4. rész 13.10 Drága örökösök (12) II/47. rész 14.20 Nyerő Páros (12) III/4. rész 16.00 Elif – A szeretet útján (12) III/108. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9601. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
05.15 Családi titkok (12) Szórakoztató mű sor, 223. rész 06.10 Tűsarok (12) 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 09.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Esmeralda (12) Mexikói tele novella, 48. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/8. rész 14.35 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akció film-sorozat, V/9. rész 15.40 Victoria (12) Mexikói dráma sorozat, 35. rész 16.45 Anya (12) Török dráma sorozat, 48. rész 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz
07.50 Ridikül (12) 08.45 Sorsok útvesztője (12) 372. rész 09.35 Rex Rómában (12) I/2. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Ízőrzők (6) 13.55 Róma magyar emlékei 2. rész 14.25 A hegyi doktor (12) I/9. rész 15.10 Végtelen szerelem (12) 84. rész 16.05 Rex Rómában (12) I/3. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője (12) 373. rész
06.00 Jóbarátok (12) V/13–18. rész 08.30 Agymenők (12) II/22–23. rész 09.20 Szívek szállodája (12) V/8–9. rész 11.20 Castle (12) V/21. rész 12.15 Castle (12) V/22. rész 13.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/13. rész 14.15 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/14. rész 15.15 Szellemekkel suttogó (12) Amerikai filmso rozat, V/15. rész 16.10 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/14. rész 17.05 A mentalista (15) Amerikai krimiso rozat, III/15. rész
14.20 Nyerő Páros Az ismert párok szerel mét ezúttal is Sebes tyén Balázs teszi próbá ra, az ő segítségére lesz a játékmester, Kabát Pe ti személyében.
19.20 Fuss, család, fuss! A műsorban fitt és ke vésbé edzett, de nagyon elkötelezett civil és sztárcsaládok verse nyeznek majd a főnyere ményért.
18.45 Sorsok útvesztője Bahar felkészül minden re: búcsúüzenetet hagy Nurannak. Másnap reg gel Ates és Efsun bekísé rik a kórházba, ahol el kezdődik az operáció.
21.00 Vasember 2. Tony Stark kihasználva az iránta való érdeklő dést fel akarja hívni a fi gyelmet a közjó szolgála tába állítható újdonsá gokra.
19.50 Drága örökösök (12) Magyar drámaso rozat, II/48. rész 21.05 Nyerő Páros (12) Magyar szórakoz tató műsor, III/5. rész 22.35 Barátok közt (12) Magyar drámaso rozat, 9601. rész 23.25 RTL Híradó — Késő esti kiadás
19.20 Fuss, család, fuss! (12) Szórakoztató műsor 21.05 Séfek séfe (12) Főzőshow 23.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/14. rész 00.15 Családi titkok (12) 223. rész
19.35 A hegyi doktor (12) I/10. rész 20.30 Fanny (12) Francia filmdráma 22.05 Kenó (12) 22.15 Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája (12) Magyar vígjáték 00.25 Róma magyar emlékei Magyar film, 2. rész
18.05 Castle (12) V/23–24. rész 20.00 200 első randi (12) Magyar komédia sorozat, II/15. rész 21.00 Vasember 2. (12) Amerikai fantasz tikus akciófilm 23.30 A szellemlovas (12) Amerikai–ausztrál akciófilm
08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Aranyláz a Beringtengeren 12.00 Az alasz kai vadon gyermekei 13.00 Expedíció az isme retlenbe 14.00 A brit kincsvadász 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autókereskedők 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Falmentő sereg 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 Autókereskedők 19.30 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Benzinfalók újra töltve 22.00 A brit kincs vadász: Klasszikus autók 23.00 A brit kincsvadász
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ék szer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ék szer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye nes beszéd 20.30 Aradi Varga Show (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Co lumbo (12) 23.40 Haza húzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a vi lágból 00.45 KultúrTipp 00.50 A világ teteje (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.10 700-as klub (12) 02.30 A nap híre 03.10 AradiVarga Show (12)
11.25 Lengyelország (12) 11.55 Fejezetek Magyar ország közlekedéstörté netéből 12.25 Andre Rieu – Üdvözlet a világomban 13.10 Made in Lengyelor szág (12) 13.25 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 13.55 Érettségi 14.25 Szólalj meg! 15.10 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (12) 15.55 Felsős 16.30 Álomkertek (6) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi ve télkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra 18.05 Pingvinposta (12) 19.00 Jó tudni! (12) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Uni verzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... (12) 21.50 Ripacsok (16)
08.35 Katolikus krónika 09.00 Isten kezében 09.35 A Nagyok 10.05 Mesterember 10.35 Min denki Akadémiája 11.10 Angol nyelvű hírek 11.25 A piac (12) 12.50 V4 Hír adó 13.00 Híradó 13.15 Életkerék 13.45 Öt konti nens 14.15 Család-barát 15.50 Kárpát Expressz 16.15 Multiverzum – A tudomány határtalan! 16.45 Öt kontinens 17.20 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők (6) 18.30 Itthon vagy! 19.00 Virtuózok sikerei 20.00 Önök kérték! (6) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János (12) 22.10 Tóth János (12) 22.40 Ridikül (12) 23.35 M5 Híradó
08.00 Hírek 08.05 Plusz-mínusz 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Szabadfogás (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Háttérkép (12) 12.00 Híradó 12.30 Heti terror (12) 13.00 Hírek 13.05 Keménymag (12) 14.00 Hírek 14.05 Csörte 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Őszintén 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták (12) 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Őszintén 20.30 Informátor (12) 21.00 Hírek 21.05 Troll (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Európai híradó 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben
08.25 Ma reggel 08.55 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Életkor 11.00 Hír adó 11.10 Időjárás-jelen tés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harang szó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió28 14.00 Híradó 14.10 Időjá rás-jelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.10 Időjá rás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Életkor 16.00 Hír adó 16.10 Időjárás-jelen tés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthír adó 18.35 Időjárás-jelen tés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárásjelentés 19.05 Életkor 19.30 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 13.25 Ma-ma-mackók: Björn és Bucky 13.35 Bobby és Bill (6) 14.00 Az Umizoomi csapat 14.25 Traktor Tom 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 15.25 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill (6) 16.40 Láng és a szuper verdák (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 44 csacska macska (6) 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Traktor Tom 19.50 Super Wings – A szárnyalók 20.05 M2 matricák – Baltazár-bazár 20.15 Dokik (12) 20.40 Családmeséink – A családi talk show (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
09.05 Kultúrpercek 09.15 Napközben 09.30 Króni ka 09.55 Hangtár 10.00 Krónika 10.55 Semmel weis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Ütköző 13.30 Az Úr közel – A baptista egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Mágneses erővonalak – Válogatás Ferdinandy György írása iból 14.20 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – A gazdaságról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.25 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Ka lendárium 16.00 Jó na pot, Magyarország! 16.25 Hangtár 16.30 Krónika 17.25 Mi, magyarok! 17.30 Krónika 18.01 Ha tárok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Regényes történe lem 19.30 Esti mese
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Énekelj velünk! 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene – Sebő 12.35 Koncert 14.05 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Arckép 19.35 Koncert
15
PÉNTEK
TV2
október 18.
16
PÉNTEK
október 18.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
08.00 Pimaszúr átcuccol (12) II/1. rész 09.00 Hagyjál főzni! I/8. rész 10.00 Konyhafőnök VIP – A séfek csatája (12) I/6. rész 11.40 Hagyjál főzni! I/9. rész 12.45 Segítség, bajban vagyok! (12) 58. rész 13.45 A gyanú árnyékában (12) 80. rész 14.45 Showder Klub (12) IV/5. rész 15.50 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1626. rész 17.00 Segítség, bajban vagyok! (12) 41. rész 18.00 A gyanú árnyékában (12) 7. rész 19.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1627. rész 20.15 Showder Klub (12) Szórakoztató mű sor, IV/6–8. rész 23.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1627. rész 00.45 Anyák gyöngye (12) Amerikai vígjáték sorozat, III/7. rész
05.50 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 06.55 Hal a tortán (12) 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Veled is meg történhet! (12) 32. rész 09.50 Családi titkok (12) 10.55 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3709. rész 13.15 Hal a tortán (12) 50. rész 14.20 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 15.25 Csapdába csalva (12) VII/24. rész 16.00 Tények (12) 16.30 Csapdába csalva (12) VII/25. rész 17.00 Családi titkok (12) 199–200. rész 19.15 Magánnyomozók (12) 28. rész 20.20 Jóban Rosszban (12) Magyar drámaso rozat, 3709. rész 21.30 Tények Este (12) 23.55 Fekete hattyú (15) Amerikai filmdráma
04.00 X-akták (16) XI/9. rész 05.00 Született detektívek (12) V/6. rész 06.00 Páratlan páros (12) I/12. rész 07.00 Dr. Csont (12) X/6. rész 08.00 Monk – A flúgos nyomozó (12) IV/14–15. rész 10.00 Cobra 11 (12) X V/1. rész 11.00 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/12–13. rész 13.00 Cobra 11 (12) X V/2–4. rész 15.55 Született detektívek (12) V/7. rész 16.50 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/16. rész 17.45 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimiso rozat, IV/1. rész 18.40 Ocean’s Thirteen – A játszma foly tatódik (12) Amerikai krimi 21.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, X/8. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimiso rozat, XI/17. rész 23.00 Nyomtalanul (12) Amerikai krimiso rozat, II/2. rész
07.35 NCIS – Los Angeles (12) IX/12. rész 08.30 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/14. rész 09.25 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/7. rész 10.20 Bűntények a Riviérán (15) VIII/1–2. rész 12.45 Éjszakai műszak (12) II/6. rész 13.40 NCIS – Los Angeles (12) IX/12. rész 14.35 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/14. rész 15.30 Az Álmosvölgy legendája (15) IV/8. rész 16.30 Gyilkos elmék (12) II/6. rész 17.25 Éjszakai műszak (12) II/7. rész 18.20 NCIS – Los Angeles (12) IX/13. rész 19.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) XII/15. rész 20.05 Gyilkos elmék (15) II/7. rész 21.00 Harrow (12) II/7–8. rész 23.25 Hancock (12) Amerikai vígjáték
05.00 A jó, a rossz és a halott (12) Mexikói akcióthriller 06.30 A fegyver rossz végén (12) Amerikai akciófilm 08.15 Egy zseni, két haver, egy balek (12) Olasz–francia– német akcióvígjáték 10.45 Poseidon (12) Amerikai kataszt rófafilm 12.40 Az igazság ára (12) Amerikai krimi 15.00 Vitathatatlan (12) Amerikai–német– japán akciófilm 16.50 Elárulva (12) Amerikai akciófilm 18.50 Halálos fegyver (12) Amerikai akció vígjáték 21.00 A Macskanő (12) Amerikai kalandfilm 23.00 Disturbia (16) Amerikai thriller 01.10 Mad Max (16) Ausztrál akciófilm 03.10 A sötétség kapui (16) Amerikai horrorfilm
05.00 Premier League: Zola (12) 05.10 Britannia, egy hét a szigeten (12) 06.00 Classic Mobils (12) 06.35 Go Bike (12) 07.10 Laptiming (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók – Egy rakás rönk (12) 09.55 Újjáépítők (12) 11.05 A Kerék (12) 12.05 Drónok háborúja (12) 13.15 Horgászok ásza (12) 14.15 A Kerék (12) 15.15 Újjáépítők (12) 16.20 A brit kincsvadász (12) 17.25 Favágók – Egy rakás rönk (12) 18.05 Premier League: Horsfield (12) 18.15 Premier League: Miguel Almiron (12) 18.30 Britannia, egy hét a szigeten (12) 19.30 Premier League Matchpack (12) 20.05 Go Bike (12) 20.40 Motogp Japán Nagydíj (12) 21.35 Motogp Japán Nagydíj (12) 22.35 Motogp Japán Nagydíj (12) 23.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 01.35 Premier League: Chimbonda (12)
05.00 La Liga: Mini (12) 05.05 La Liga World (12) 06.00 La Liga: Városok (12) 06.35 UEFA Bajnokok Ligája (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.50 A világháborúk (12) 10.50 Steven Seagal: A törvény embere (12) 11.20 Megarakományok (12) 12.05 Megarakományok (12) 12.50 Járőrök bevetésen (12) 13.20 Járőrök bevetésen (12) 13.50 Járőrök bevetésen (12) 14.20 Steven Seagal: A törvény embere (12) 14.50 Állítólag... (12) 16.00 A világháborúk (12) 17.00 A férfiak, akik felépítették Amerikát (12) 18.00 La Liga Docs (12) 19.10 La Liga Show (12) 19.45 Viva La Liga (12) 20.45 La Liga (12) 23.05 La Liga: Mini (12) 23.15 La Liga Show (12) 23.50 La Liga: Mini (12) 00.00 Elveszett filmek a második világ háborúból (18) 01.00 A világháborúk (12)
05.30 Két váll magazin 06.00 Vívó magazin 06.30 Sporthíradó 07.30 Labdarúgás UEFA 2020-as Európa-bajnoki selejtező Magyarország– Azerbajdzsán 09.25 Jégkorongmagazin 10.00 Sporthíradó 10.30 DVSC Tv 11.00 Labdarúgás JET-SOL Liga: MTK Hungária FC –Haladás Viktória 13.00 Sporthíradó 13.30 Labdarúgás U19-es Eb selejte ző: Magyarország –Kazahsztán mérkőzés 15.25 Red Bull Szikla ugró Világsorozat 8. rész 16.25 MTK magazin 17.00 Sporthíradó 17.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 18.00 Kosárlabda Férfi NBI: Atomerőmű SE– EGIS Körmend 19.45 M4 Sport stúdió 20.00 Vízilabda Női OB1: BVSC–Eger 21.15 BL-péntek 22.00 Boxutca 22.30 Sporthíradó 23.00 Startfejes magazin
16
Napi ajánló
18.40 COOL
Ocean’s Thirteen
n Willy Bank, a könyörtelen kaszinótulajdonos kórházba juttatta Danny Ocean barátját és mentorát, Reubent. Nem gondolta volna, hogy ezek után szemben találja magát a díszes társasággal. De Bank elszámította magát, a fiúk nem hagyják annyiban a dolgot.
08.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 4. nap 10.30 Kerékpáro zás: Lombardiai körver seny 12.00 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, 4. nap 12.45 Snoo ker: Home Nations Seri es, Brit Open, negyed döntő 19.05 Kerékpáro zás: Párizs–Tours 19.40 Eurosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, ne gyeddöntő 23.00 Euro sport Hírek 23.15 Kerék pározás: Lombardiai kör verseny 00.30 Kerékpá rozás: Párizs–Tours 01.30 Olimpiai Játékok 02.00 Olimpiai Játékok 02.30 Olimpiai Játékok 03.00 Snooker: Home Nations Series
08.50 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás: Inter nazionale–Juventus 10.55 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 11.00 Tenisz: WTA-torna, Moszkva, negyeddöntők 15.00 Labdarúgás: A Pre mier League világa 15.30 Tenisz: WTA-torna, Moszkva, negyeddöntő 17.25 Labdarúgás: Pre mier League, Match Pack 17.55 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 18.10 Csizmaszár – Serie A TIM Magazin 19.10 Háromo roszlán – Premier League Magazin 20.10 Szélkakas – Ligue 1 Magazin 20.40 Labdarúgás: Nice–PSG 22.45 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora
08.30 Trash Talk – Ame rikai sportmagazin 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Labdarúgás: Eb-selejte ző, Svédország–Spanyol ország 13.00 Labdarú gás: Kispályás vb, Kréta, Szlovénia–Magyarország 14.00 A Bundesliga csa patai: Mönchengladbach 14.15 NFL: Alapszakasz, Denver Broncos–Kansas City Chiefs 17.45 Építők – A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 18.15 Europálya – A Sport TV nemzetközi futballmagazinja 19.45 Labdarúgás: Bundesliga, Preview Show 20.15 Ló verseny: Kincsem + Tuti 20.30 Labdarúgás: Eint racht Frankfurt–Lever kusen 22.45 Heti helyzet – A hét témái
07.00 Kézilabda: Rewind Women 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai hely zet 09.15 Labdarúgás: Eb-selejtező, Magyaror szág–Azerbajdzsán 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Tenisz: ATP250-es torna, Stockholm, 1. negyed döntő 14.00 Tenisz: ATP250-es torna, Stock holm, 1. negyeddöntő 16.00 Sporthorgászma gazin 16.30 Racing files – A francia kapcsolat 17.00 Ökölvívás: Profi gá la 19.00 Autósport 19.30 Labdarúgás: Galatasa ray–Sivasspor 21.30 NFL: Denver Broncos–Kansas City Chiefs 01.00 Trash Talk – Amerikai sportma gazin 02.30 Europálya – A Sport TV nemzetközi futballmagazinja
október 18.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
07.30 Dől a moné (12). Amerikai vígjáték 09.30 James Bond: Gyémántok az örökkévalóságnak (12). Angol akciófilm 12.15 A Föld után (12). Amerikai sci-fi 14.20 Ro botzsaru (16). Amerikai sci-fi akciófilm 16.45 A bosszú börtönében (12). Amerikai akciófilm 19.00 Logan – Farkas (12). Amerikai akciófilm 22.00 War (15). Ameri kai–kanadai akciófilm 00.20 Speciális alakulat (15). Kanadai akciófilm 02.15 Sárkányok harca (15). Amerikai–hongkon gi akciófilm 03.45 Én va gyok a fegyver (12). Olasz–amerikai vígjáték
16.50 FILM+
Elárulva n Will Montgomery-t elárulják egy bankrablás során, ezért nyolc évre börtönbe kerül. Egykori társai szerint Will elrejtette valahol az utolsó zsákmányt.
VIASAT6
07.05 Jim szerint a világ (12) 07.50 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.15 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 11.05 Jim szerint a világ (12) 11.35 Jim szerint a világ (12) 12.00 Jim szerint a világ (12) 12.30 Jóbarátok (12) 13.30 Jóbarátok (12) 14.30 A Simpson család (12) 15.00 Hősakadémia (12) 16.00 Dragon Ball Super (12) 17.05 Jóbarátok (12) 18.05 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Spawn – Az ivadék (15) 00.00 Nyugi, Charlie! (12)
04.00 Knight Rider (12) 05.00 Kész Átverés! (12) 05.55 SpongyaBob Kockanadrág (6) 06.25 SpongyaBob Kockanad rág (6) 06.55 Nevess csak! (12) 07.25 A Mid somer gyilkosságok (12) 09.25 Knight Rider (12) 10.25 Knight Rider (12) 11.25 Az elveszett világ (12) 12.25 Az elveszett világ (12) 13.25 Nevess csak! (12) 13.55 Mi a vá gyad, more?! (12) 14.40 ValóVilág (12) 15.40 Győ zike Show (12) 16.40 Me dicopter 117 – A légi mentők (12) 17.40 Cobra 11 (12) 18.40 Cobra 11 (12) 19.40 Nyerő Páros (12) 21.00 ValóVilág (16) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Nyerő Páros (12) 02.20 Mi a vágyad, more?! (16)
VIASAT6
10.00 Austin és Ally 10.30 Austin és Ally 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Riley a nagyvi lágban 12.00 K.C. a tini kém 12.30 K.C. a tini kém 13.00 Austin és Ally 13.30 Austin és Ally 14.00 Phineas és Ferb (6) 14.30 Milo Murphy törvé nye 15.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 15.30 Bogár cimbik 16.00 Zse nipalánták 16.30 11 17.00 Raven otthona 17.30 Az eb és a web 18.00 Coop és Cami megkérdezi! 18.30 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Penny a M.A.R.Sból 19.30 Penny a M.A.R.S-ból 20.00 11 20.30 Az eb és a web
10.00 Transformers: Mentő Bot Akadémia 10.30 Ranger Rob (6) 11.00 Lassie és barátai (6) 11.30 Wendy (6) 12.00 A bajkeverő majom (6) 12.30 Bibi Blocksberg (6) 13.00 Barbie: Videojá ték kaland (6) 14.20 Má sa és a medve (6) 14.30 Barbie DreamHouse Ad ventures (6) 15.00 Litt lest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Sam, a tűz oltó 16.11 Sherlock, a jak (6) 16.30 Négy és fél ba rát (6) 17.00 Lassie és barátai (6) 17.30 Gofri, a csodakutya (6) 18.00 Mia és én (6) 18.30 Léna farmja 19.00 Én kicsi pó nim – Varázslatos barát ság (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.00 Zoom In 08.10 Zoom In 08.20 Szex a lel ke mindennek 10.20 Fegyvertársak (16) 13.10 Elizabeth (15) 15.45 Az ügynökség (16) 19.05 Pereld a nőt! (12) 21.00 Kettős játék (12) 23.35 A holló (16) 01.45 A széf (18) 03.15 Az asztronau ta (18) 05.05 Close Up 05.30 Close Up
06.00 Világvége 08.15 Hegylakó 2. – A renegát (16) 10.05 Idegen arcok (18) 11.45 Zimmer Feri 2. (12) 13.45 Waterworld – Vízivilág (12) 16.25 A há lózat csapdájában (12) 18.45 Túszdráma (16) 21.00 Frászkarika (18) 23.00 Holtak hajnala (18) 01.00 Terror: Gyalázat (18) 01.50 Fedőneve: Donnie Brasco (18)
12.00 Csodálatos tudo mány: Logika (12) 13.15 A művészet egyetemes története (12) 14.30 Kló nozás: a halhatatlanság tudománya (12) 15.00 Brian Johnson autócso dái (12) 16.00 Grandiózus vonatok (12) 17.00 Be épített főnök – Amerika (12) 18.00 Kézikönyv a túléléshez (12) 19.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Vörös kód (12)
10.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 11.00 Tény leg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Szuperverda a roncstelepről (12) 15.00 Elhagyott építmé nyek (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Légikatasztrófák (12) 19.00 Tényleg így ké szül?! (12) 20.00 2. világ háború: Pokol a tenger alatt (12)
23.55 SUPER TV2
22.00 MOZI+
Fekete hattyú n A balett-társulat A hattyúk tava előadásra készül. A koreográfus a fehér hattyú szerepére Ninát választja, a fekete hattyú pedig Lily lesz.
War n Miután Jack Crawford FBIügynök társát brutálisan meggyilkolja Rogue, a hírhedt bérgyilkos, a férfi megfogadja, hogy kézre keríti a gyilkost.
Még kapható az újságárusoknál n Az Édes Élet magazin őszi számában karamellás, csokoládés, vaníliás és őszi gyümölcsökkel finomabbá varázsolt süteményeket, illetve hazai klasszikusokat talál.
06.00 Már megint Mal colm (12) 06.55 Egy kap csolat szabályai (12) 07.55 Agymenők (12) 08.55 Agymenők (12) 09.50 Amerika Huangjai (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 A Goldberg család (12) 13.50 Amerika Hu angjai (12) 14.20 Agyme nők (12) 15.15 Agymenők (12) 16.05 A Goldberg család (12) 17.05 A Gold berg család (12) 17.35 Modern család (12) 18.30 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.00 Comedy Club (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 Family Guy (12)
06.20 Éjfél a jó és a rossz kertjében (12). Amerikai krimi 09.40 Holdkórosok (12). Amerikai romanti kus vígjáték 11.45 Út a vadonba (12). Amerikai filmdráma 14.50 Mary és Max (12). Ausztrál ani mációs film 16.50 Far kangyal (12). Amerikai vígjáték 19.00 Magas barna férfi, felemás cipő ben (12). Amerikai–né met vígjáték 21.00 Ryan közlegény megmentése (16). Amerikai háborús filmdráma 00.40 [Rec] (18). Spanyol horrorfilm 02.15 Hideghegy (16). Amerikai–angol–román– olasz filmdráma
09.40 A Midsomer gyil kosságok (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos bo szorkák (12) 13.50 Szüle tett feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Mur doch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12)
08.45 Álomhajó (12) 10.45 Kisvárosi doktor (12) 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik men� nyország (12) 13.50 Kli nika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Az emlékek nyara (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyor szág (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12)
16.50 Jó szakács, rossz szakács (12) 17.20 Biszt rókaják (12) 17.50 Hugh mesterhármasa (12) 18.20 Európa késselvillával (12) 18.55 Robi és a szomszédok (12) 19.25 A boldogság re ceptjei (12) 20.00 Jamie Oliver: Otthonos ízek (12) 21.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 22.00 A csokoládé ki rálynője (12)
08.50 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.50 A homok titkai (12) 11.00 Barátok közt (12) 12.15 Ki ez a lány? (12) 13.10 CSI – A helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szen de (12) 18.00 Ki ez a lány? (12) 19.00 Bűvö let (12) 20.00 CSI – A helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.45 Dr. Csont (12)
17
PÉNTEK
05.15 Nyomtalanul (12) 06.00 NCIS – Tengeré szeti helyszínelők (12) 07.00 NCIS – Los Ange les (12) 08.00 Don Mat teo (12) 09.20 Váratlan utazás (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klini ka (12) 12.25 Charly, majom a családban (12) 13.30 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 14.35 A klinika (12) 15.35 Charly, majom a család ban (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Az utolsó zsaru (12) 22.00 Az utolsó zsa ru (12) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Dr. Csont (15)
Napi ajánló
18
SZOMBAT
október 19.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott TV2
VIASAT3
04.05 Ausztrál expressz (12) I/1. rész 05.10 Kölyökklub (6) 06.00 Top Shop 06.35 Kölyökklub (6) 08.50 Bakugan: Bunyó bolygó (12) 12. rész 09.20 KölyökKalauz (12) 81. rész 09.45 Top Shop 10.40 Brandmánia (12) 214. rész 11.15 Autogram (12) 182. rész 11.45 Szuperzöld (12) 14. rész 12.20 Édesítő (12) 58. rész 12.55 Kevin, a minden6ó (12) I/11–12. rész 15.10 Házasodna a gazda (12) II/7. rész 16.40 Jófiúk (12) I/7. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor
05.15 Alex felügyelő (12) Lengyel filmsoro zat, VI/2. rész 06.00 Astro-Világ 07.05 TV2 animáció (12) 10.00 Trendmánia (12) Magazinműsor 10.35 Babavilág (12) Magazinműsor 11.05 Techguru (12) 11.40 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! (12) Magazinműsor 12.10 Poggyász (12) 12.45 Szépítők (12) 13.15 Magyarország, én szép hazám! (12) Természetfilmsorozat 13.40 Csapdába csalva (12) V/40. rész 14.25 Cody, a robotok ásza (12) Amerikai komédia 16.20 Columbo (12) Amerikai krimi, I/6. rész 18.00 Tények
06.45 Kenó (12) 06.55 Térkép 07.25 Szerelmes földrajz 07.55 Noé barátai 08.30 Divat & dizájn (12) 09.30 Őrangyal (12) I/12. rész 10.25 Család-barát Magazinműsor 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Partitúra (12) 14.15 Doc Martin (12) V/2. rész 15.10 Ludas Matyi (12) Magyar kalandfilm 17.00 Gasztroangyal (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc (12) 18.45 Szerencse Szombat (12)
06.00 Trendközelben XIX/2. rész 06.25 Jóbarátok (12) V/10–14. rész 08.30 Agymenők (12) II/20–21. rész 09.25 Sütimester (12) VIII/6. rész 10.45 Sütimester (12) VIII/7. rész 12.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói (12) Amerikai–fran cia–német–kana dai kalandfilmsorozat, III/21–22. rész 14.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) I/12. rész 15.00 Glades – Tengerparti gyilkosságok (15) I/13. rész 16.00 Jackie Chan: Új csapás (12) Amerikai–hong kongi akcióvígjáték
22.00 Másnaposok Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van az életben. Phil a haverjai val megszervezi a bulit, ami túl jól sikerül.
14.25 Cody, a robotok ásza Henry nem a legnépsze rűbb srác a suliban, de az egyik legokosabb. Hasz nát is veszi, amikor talál kozik egy törött robottal.
19.40 Harc a másodpercekért A történet egy fiatal, ore goni hosszútávfutóról szól, akit az olimpiai aranyérem utáni vágy űzött Münchenbe.
21.00 Toy Story 3. Andy kinőtt a gyerekkor ból, továbbtanul, és el költözik otthonról. A ma gukat feleslegesnek érző játékok a Sunnyside óvodába mennek.
19.00 Fókusz Plusz (12) Magyar magazin műsor, 629. rész 20.00 X-Faktor (12) Magyar szórakoz tató műsor, IX/3. rész 22.00 Másnaposok (16) Amerikai–német vígjáték 00.15 A szökevény (16) Amerikai–angol akciófilm
18.55 Az elvarázsolt dollár (12) Magyar vígjáték 21.00 Men in Black – Sötét zsaruk (16) Amerikai akció vígjáték 23.15 A herceg (16) Amerikai–angol thriller 01.15 Briliáns elmék (16) VII/13. rész
19.40 Harc a másod percekért (12) Amerikai filmdráma 21.30 Szabadság koncert 1. rész 22.35 A Laconia elsül� lyesztése (12) Angol–német történelmi dráma, 1. rész 00.00 Kenó (12)
18.30 Vasember 2. (12) Amerikai fantasz tikus akciófilm 21.00 Toy Story 3. (12) Amerikai animációs film 23.15 Oviapu nyaral (12) Amerikai családi vígjáték 01.10 Az elveszett ereklyék fosztogatói (12) III/21. rész
08.00 Csomagcsaták 08.30 Csomagcsaták 09.00 Csomagcsaták 09.30 Csomagcsaták 10.00 Aranyláz Alaszká ban 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Arany láz Alaszkában 13.00 Aranyláz Alaszkában 14.00 Aranyláz Alaszká ban 15.00 Rejtett kincsek 15.30 Rejtett kincsek 16.00 Rejtett kincsek 16.30 Rejtett kincsek 17.00 Kincsek a garázs ból 17.30 Kincsek a ga rázsból 18.00 Építkezés Alaszkában 19.00 Csu pasz túlélők 21.00 Csu pasz túlélők XL – külön kiadás 22.00 Savage szerkentyűi (6) 23.00 A Contact projekt
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyí tás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz (12) 10.25 Mondd el Tatár Csillának! (12) 10.55 Élő építészet – 100 híres épület a világból 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI – Mesterséges Intelligencia (12) 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ék szer TV 16.35 Hazahúzó 17.30 ATV Híradó 17.55 Dumakabaré (12) 18.40 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVar ga Show (12) 21.25 Sas kabaré (12) 23.30 A nyo morultak (12)
11.00 Színe-java 11.55 Mindenki Akadémiája 12.55 Mestersége szí nész (12) 13.45 Szept ember (12) 15.15 Rejté lyes XX. század – Kun Miklós műsora 15.45 Tő kéczki és Takaró – Törté nelem és irodalom min denkinek 16.20 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 16.45 Édes anyanyelvünk 16.55 A Nagyok 17.25 Magyar Krónika 18.00 Hazajáró 18.30 Növényi stratégiák (12) 19.20 Vers minden kinek 19.30 Egy tiszta nő (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Koronás sas (12) 21.30 Celtic Women: An ciant Land Concert 22.55 Maszk nélkül (6)
08.30 Gasztroangyal (12) 09.25 A Nagyok 10.00 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora 10.30 Öt kontinens 11.05 Angol nyelvű hírek 11.20 Horto bágy (12) 12.50 V4 Hír adó 13.00 Híradó 13.20 Klasszikusok délidőben – Vásáry Tamás: Beetho ven-est 14.10 Család-ba rát 15.45 Hagyaték (12) 16.20 Színe-java 17.20 Most a Buday! (6) 17.50 Családi kör (12) 18.45 Térkép 19.20 Ízőrzők (6) 20.00 Dokuzóna 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Fábry (12) 22.55 Legenda – válogatás (12) 23.25 M5 Híradó 23.55 Opera Café 00.25 Evan gélium 00.55 Himnusz
18
08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 Globál 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Terc 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő (12) 14.00 Hírek 14.05 Troll (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz 16.00 Hírek 16.05 Riasztás (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor (12) 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek 23.05 Főhős (12) 00.00 Híradó 00.25 Sporthírek 00.30 Hírvilág
07.35 Ma reggel 08.00 Híradó 08.15 Időjárásjelentés 08.17 Ma reggel 08.35 Világ 09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.12 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Forint, fillér 10.00 Híradó 10.10 Időjá rás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nem zeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma dél után 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Summa 14.00 Hír adó 14.10 Időjárás-jelen tés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Esély 16.00 Híradó 16.10 Időjárásjelentés 16.12 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.10 Időjá rás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Itthon vagy! 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthír adó 18.35 Időjárás-jelen tés 18.40 Ma este 19.00 Hírek 19.02 Időjárásjelentés 19.05 Summa
05.00 Rajzfilmsorozatok 10.10 Elena, Avalor hercegnője (6) 10.30 Kacsamesék (6) 10.55 Digby, a tini sárkány (6) 11.20 Loopdidoo (6) 11.35 Eperke és barátai 12.00 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Gyerekjáték 12.25 Gyerekversek 12.30 Vízipók-csodapók 12.35 Szupermalac és Űrpatkány (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.15 Jimmy Neutron kalandjai (12) 13.35 Nálatok laknak állatok? (12) 14.10 Póló 14.25 A kis herceg (6) 14.50 Rózácska és Rózsácska (6) 15.50 Goldie és Mackó (6) 16.15 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 16.40 Lilo és Stitch (6) 17.00 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.25 Elena, Avalor hercegnője (6) 17.50 Kacsamesék (6) 18.15 Fogtündér kisegér (6) 19.45 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta (12) 21.05 Én vagyok itt – Zenés magazin az A38 Hajóról (12)
08.30 Krónika 08.32 Eu rópai idő 09.00 Krónika 09.05 Kabarématiné (12) 09.30 Krónika 09.32 Szellem a fazékból 10.00 Krónika 10.05 Szombat délelőtt 10.30 Krónika 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.50 Víz állásjelentés 13.00 Kró nika 13.01 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Krónika 13.32 Kabaré (12) 14.25 Kabaré-lexikon (12) 14.30 Krónika 14.32 Szombat délután Banner Gézával – Kívánságokkal 15.00 Krónika 17.25 Mi, magyarok! 17.30 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 Népzene határok nélkül 19.00 Krónika 19.30 Esti mese 19.40 Mese-zene 19.45 A sző nyeg és a nápolyimor zsák 19.50 Napi Opera 19.55 Vers napról napra (12) 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Sportvilág 21.30 Jelenlét – Romák és a közélet 22.00 Krónika 22.16 Sportvilág
09.30 Évfordulók 10.00 Súgólyuk 11.00 Új zenei újság 12.05 Cine-java 12.35 Koncert 14.15 Koncert 15.05 Zenebe széd 16.30 Rádióhang versenyek19.00 Koncert 23.00 Jazz
október 19.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
06.30 A nagy házalakítás (12) V/4. rész 07.35 Csapdába csalva (12) Német doku reality-sorozat 08.10 Innovátor (12) 08.45 Trendmánia (12) Magazinműsor 09.20 Több mint TestŐr (12) Életmódmagazin 09.55 Tűsarok (12) 10.25 Az Építkezők (12) 11.00 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 12.05 Veled is meg történhet! (12) 7. rész 13.10 Veled is meg történhet! (12) 8. rész 14.15 Magellán (12) Magazinműsor 14.50 A csábítás elmélete (12) Amerikai romanti kus vígjáték 16.55 Minden, minden (12) Amerikai dráma 19.00 Hipervándor (12) Amerikai–kanadai kalandfilm 21.00 A Bournerejtély (15) Amerikai–német– cseh thriller 23.30 Ultraviola (15) Amerikai akciófilm
04.00 Cobra 11 (12) X V/2–4. rész 07.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) VI/3–6. rész 09.00 CSI – A hely színelők (12) Amerikai–kanadai krimisorozat, XIII/7. rész 09.55 CSI – A hely színelők (12) Amerikai–kanadai krimisorozat, XIII/8. rész 10.50 Káosz karácsonyra (12) Amerikai komédia 13.00 CSI – Miami helyszínelők (12) V/18. rész 14.00 Doktor Murphy (12) II/15. rész 15.00 Doktor Murphy (12) II/16. rész 16.00 Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik (12) Amerikai krimi 18.25 Mint a hurrikán (12) Amerikai romanti kus film 20.30 Harry Potter és a Tűz Serlege (12) Amerikai–angol kalandfilm 23.25 A titánok harca (12) Angol–ausztrál– amerikai kalandfilm
07.35 Lángoló Chicago (12) III/5–6. rész 09.20 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) I/11. rész 10.15 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) I/12. rész 11.15 Harrow (12) II/7. rész 12.20 Harrow (15) II/8. rész 13.25 A célszemély (12) V/12. rész 14.20 A célszemély (12) V/13. rész 15.15 NCIS – New Orleans (12) IV/13. rész 16.10 NCIS – New Orleans (12) IV/14. rész 17.05 Grimm (12) V/11. rész 18.05 Grimm (12) V/12. rész 19.00 S.W.A.T. – Különleges egység (12) II/21. rész 20.00 S.W.A.T. – Különleges egység (12) II/22. rész 21.00 Gyilkos elmék (15) XIV/14. rész 21.55 Gyilkos elmék (15) XIV/15. rész 22.50 Profilozók (12) Francia krimisoro zat, III/8. rész
05.00 Elárulva (12) Amerikai akciófilm 07.15 Laura csillaga és az álomszörnyek (12) Animációs film 08.40 Marvel szuperhős kalandok – Fagyos csata (12) Amerikai akciófilm 10.20 Ágyúgolyófutam 2. (12) Amerikai– hongkongi akcióvígjáték 12.40 Hazárd megye lordjai: A vissza térés (12) Amerikai akció vígjáték 14.30 Nevem: Senki (12) Olasz–francia– német westernvígjáték 16.55 Spárta a köbön (12) Amerikai vígjáték 18.30 A Macskanő (12) Amerikai kalandfilm 20.30 Amerika Kapitány: Polgárháború (12) Amerikai fantasz tikus akciófilm 23.25 A mélység titka (16) Amerikai sci-fi kalandfilm 02.15 Végeredmény (16) Angol akciófilm
05.35 Motogp Japán Nagydíj (12) 06.00 Motogp Japán Nagydíj (12) 06.25 Motorsport (12) 06.30 Motogp Japán Nagydíj (12) 07.10 Motogp Japán Nagydíj (12) 07.35 Motogp Japán Nagydíj (12) 08.05 Motogp Japán Nagydíj (12) 08.30 Motogp Japán Nagydíj (12) 08.55 Spanyol Talent Cup (12) 09.55 Motorsport (12) 10.00 Laptiming (12) 10.35 Classic Mobils (12) 11.10 Britannia, egy hét a szigeten (12) 12.10 Premier League – Előzetes (12) 12.45 Labdarúgás: Premier League (12) 15.55 UEFA Bajnokok Ligája (12) 17.55 Premier League: Rodgers (12) 18.00 Labdarúgás: Premier League (12) 20.00 Labdarúgás: Premier League (12) 22.00 Labdarúgás: Premier League (12) 00.00 Britannia, egy hét a szigeten (12)
05.00 Classic Mobils (12) 05.30 Classic Mobils (12) 06.00 La Liga – Össze foglaló (12) 07.00 UEFA Bajnokok Ligája (12) 09.05 La Liga (12) 11.10 La Liga Show (12) 11.45 Viva La Liga (12) 12.45 La Liga (12) 15.10 UEFA Bajnokok Ligája magazin (12) 15.45 La Liga (12) 18.00 La Liga (12) 20.30 La Liga (12) 23.00 La Liga: Mini (12) 23.10 La Liga (12) 01.10 La Liga Docs (12) 01.15 UEFA Bajnokok Ligája (12) 02.20 La Liga – Eredmények (12) 02.55 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)
05.20 Labdarúgás JET-SOL Liga: MTK Hungária FC –Haladás Viktória 07.15 MTK magazin 07.45 Vízilabda Női OB1: BVSC–Eger 09.05 Szabadidő magazin 10.20 Kosárlabda Férfi NBI: Atomerőmű SE– EGIS Körmend 12.15 Boxutca 12.45 BL-péntek 13.30 Játékoskijáró 14.45 M4 Sport stúdió Vízilabda 15.00 Vízilabda Bajnokok ligája 16.10 M4 Sport stúdió Vízilabda 16.30 M4 Sport stúdió Labdarúgás 17.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Zalaegerszegi TE–Budapest Honvéd 18.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 19.00 M4 Sport stúdió Labdarúgás 19.30 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– Újpest FC 21.15 M4 Sport stúdió Labdarúgás 21.45 Góóól 23.30 Vízilabda Bajnokok ligája
Napi ajánló
16.55 FILM+
SZOMBAT
06.30 KölyökKalauz (12) 80. rész 07.00 Lifestyle (12) 66. rész 07.30 Szuperzöld (12) 13. rész 08.00 Street Kitchen (12) 79. rész 08.30 Ausztrál expressz (12) 31–32. rész 10.30 Hazug csajok társasága (12) VI/6–7. rész 12.25 Ízlések és pofonok (12) Amerikai romanti kus vígjáték 14.30 A gyanú árnyékában (12) 5–7. rész 17.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1625. rész 18.40 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1626. rész 19.50 Éjjel-Nappal Budapest (12) Magyar filmsoro zat, 1627. rész 21.00 A Showder Klub bemutatja (16) 5. rész 22.00 A Showder Klub bemutatja (16) 1. rész 23.00 Megdönteni Haj nal Tímeát (16) Magyar romanti kus vígjáték
Spárta a köbön n Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király egy szál bőrgatyában és csuklyával indul tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát.
07.00 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, Negyeddöntő 08.30 Te nisz: Női Világbajnokság, Kína 10.30 Tenisz: Női Világbajnokság, Kína, ne gyeddöntő 13.45 Snoo ker: Home Nations Series, Brit Open, elődöntő 17.30 Tenisz: Női Világbajnok ság, Kína, negyeddöntő 18.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open elődöntő 19.40 Eurosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, elődöntő 23.30 Eurosport Hírek 23.35 Tenisz: Női Világbajnok ság, Kína, negyeddöntő 00.35 Kerékpározás: Lombardiai körverseny 01.35 Sportok – WATTS 01.45 Kerékpározás
08.00 A nap hőse 08.10 Háromoroszlán – Premier League Magazin 09.10 Csizmaszár – Serie A TIM Magazin 10.10 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 10.20 A nap hőse 10.30 Félelem nélkül – Autós magazin 11.00 Tenisz: ATP 1000-es torna, Sanghaj, összefoglaló 12.00 Tenisz: WTA-torna, Moszkva, elődöntők 15.40 Labdarúgás: Pre mier League, Chelsea– Newcastle 18.10 Labda rúgás: Premier League, Crystal Palace–Man chester City 20.35 Lab darúgás: Juventus–Bolo gna 22.55 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 23.05 Labdarúgás: La zio–Atalanta
07.30 Europálya – A Sport TV nemzetközi futballmagazinja 09.00 Tereprali 09.30 Tempómagazin 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 NFL: Ga me day 11.30 UFC: Domi nick Reyes–Chris Weid man 14.30 Kézilabda: Bajnokok Ligája, FTC-Rail Cargo Hungaria–Podrav ka Koprivnica 17.00 Kézi labda: Bajnokok Ligája Férfiak, Telekom Veszp rém–Vardar Szkopje 19.30 Kézilabda: Bajno kok Ligája Nők, Krim Mercator–Győri Audi ETO KC 21.30 Kézilabda: Baj nokok Ligája Férfiak, Barcelona–PSG 23.15 Tenisz: ATP250-es torna, Stockholm, elődöntők 01.15 Labdarúgás: Bun desliga, 8. forduló
09.00 Heti helyzet – A hét témái 10.00 Erős emberek: HSMA páros ob, Sárbogárd 11.00 Te levíziós vásárlás 12.00 Építők – A Telekom Veszprém hivatalos klub tévéje 12.30 Labdarúgás: Bundesliga special 13.00 Labdarúgás: Bundesliga, 8. forduló, Eintracht Frankfurt–Leverkusen 15.00 Lóverseny: Kin csem + Tuti 15.30 Labda rúgás: Bundesliga, 8. for duló, Augsburg–Bayern München 17.30 Labdarú gás: RB Leipzig–Wolfs burg 18.30 Labdarúgás: Bundesliga, Dortmund– Mönchengladbach 20.30 Ökölvívás: Charleroi, Ryad Merhy–Szellő Imre 23.30 NFL: Game day 00.00 Kézilabda
19
20
SZOMBAT
október 19.
05.00 A dadus (12) 05.30 Nyomtalanul (12) 06.30 Nyomtalanul (12) 07.30 Nyomtalanul (12) 08.30 Shark – Törvényszéki ra gadozó (12) 09.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 10.30 Váratlan uta zás (12) 11.35 Váratlan utazás (12) 12.40 Alpesi őrjárat (12) 14.00 Csupasz pisztoly 2 ½ – Dermesztő rémület (12) 15.55 Időről időre (12) 18.30 Szerelemben, há borúban (12) 21.00 Ame rikába jöttem (15) 23.30 Hosszú utazás (12) 02.20 Közelebb (15) 04.05 Alpesi őrjárat (12)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
07.00 Hull a pelyhes 2. (12). Amerikai vígjáték 09.00 Csupasz pisztoly (12). Amerikai vígjáték 10.55 Én, a robot (12). Amerikai–német akció film 13.20 Mission: Im possible 3. (16). Ameri kai–német–kínai–olasz akcióthriller 16.00 A Mú mia – A Sárkánycsászár sírja (12). Kanadai–ame rikai–kínai–német ka landfilm 18.25 Jack Re acher: Nincs visszaút (16). Kínai–amerikai ak ciófilm 21.00 A Da Vincikód (15). Amerikai–fran cia–angol–máltai film 00.20 Pitch Black – 22 évente sötétség (15). Amerikai–ausztrál fan tasztikus thriller
Napi ajánló
12.25 RTL II
Ízlések és pofonok n Kate egy elegáns étterem konyháját irányítja. Amikor árván maradt unokahúga hozzá kerül, megnehezíti az életét.
VIASAT6
06.00 Dragon Ball Super (12) 06.45 Dragon Ball Super (12) 07.30 Dragon Ball Super (12) 07.55 Jim szerint a világ (12) 08.50 Jim szerint a világ (12) 09.20 Jim szerint a világ (12) 09.50 Totalcar (12) 10.25 Top Gear (12) 11.45 Őrül-tech (12) 12.15 Jóbarátok (12) 13.10 Jóbarátok (12) 14.15 Star Wars: A klónok támadása (12) 17.10 Jó barátok (12) 18.10 Jóba rátok (12) 18.35 Jóbará tok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Star Wars: A Sith-ek bosszúja (12) 23.55 Spawn – Az ivadék (15)
04.00 Beugró (12) 05.00 112 – Életmentők (12) 05.30 112 – Életmentők (12) 06.00 Kész Átverés! (12) 07.00 Kész Átverés! (12) 08.00 Kész Átverés! (12) 09.00 ValóVilág (12) 10.00 ValóVilág (12) 11.00 SpongyaBob Koc kanadrág (6) 11.30 Spon gyaBob Kockanadrág (6) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Az elveszett világ (12) 14.00 Az elve szett világ (12) 15.00 Az elveszett világ (12) 16.00 Az elveszett világ (12) 17.00 Mr. Bean (12) 17.35 Mr. Bean (12) 18.10 Az utaskísérő – Senkit nem hagy kielégítetlenül! (12) 20.10 Rendőrakadémia 2. (12) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Gyertek át! (16)
VIASAT6
09.30 Phineas és Ferb (6) 10.00 Phineas és Ferb (6) 10.30 Phineas és Ferb (6) 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Bogár cimbik 12.00 Bogár cimbik 12.30 Bogár cimbik 13.00 Bogár cimbik 13.30 Bogár cimbik 14.00 K.C. a tini kém 14.30 K.C. a tini kém 15.00 K.C. a tini kém 15.30 Bizaardvark 16.00 Bizaardvark 16.30 Bi zaardvark 17.00 Kikiwaka tábor 17.30 Kikiwaka tá bor 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Kati cabogár és Fekete Macs ka kalandjai 19.00 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.30 Sok sikert, Charlie! 20.00 Sok sikert, Charlie! 20.30 Austin és Ally
09.35 Barbie és a Sellő kaland (6) 11.00 Léna farmja 11.30 Én kicsi pó nim (6) 12.00 Szilaj a sza badon száguldó (6) 12.30 Barbie DreamHouse Ad ventures (6) 13.00 Polly Pocket (6) 13.30 H2O – Vízcseppből varázslat 14.00 LEGO Friends: Lá nyok bevetésen (6) 14.45 Enchantimals – Mesék az erdő mélyéről 15.00 Litt lest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Barbie és a Gyé mánt Kastély (6) 17.25 Csillagkutyák kalandjai (6) 17.30 Négy és fél barát (6) 18.00 Lassie és barátai (6) 18.30 Gofri, a csoda kutya (6) 19.00 Léna farmja 19.30 Én kicsi pó nim (6) 20.00 Szilaj a sza badon száguldó (6)
06.35 Zoom In 06.45 Nyílt tengeren (15) 08.20 Marakodók 10.20 Fújd szárazra, édes! 12.10 Ha láli temetés (12) 14.05 Arcmás (18) 16.15 Le nyűgöző teremtmények 18.45 Bolond szél fúj (12) 21.00 Chicago (12) 23.15 Anyák napja (12) 01.35 A Szem (16) 03.10 Kivo nat (16) 04.35 Cry Wolf – Kiálts farkast!
06.30 Zoom In 06.40 Ned Kelly – A törvényen kívüli (12) 08.45 Drakula 2000 (16) 10.45 Tremors 3.: Ahová lépek, már me gint szörny terem (12) 12.50 A három testőr (12) 14.55 Frászkarika (18) 17.00 A testvériség (12) 19.00 A bosszú jogán (16) 21.00 A belső ember (16) 23.35 Füstölgő Ászok (18)
10.00 Lenyűgöző boly gónk, a Föld (12) 11.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 12.00 A világ legfény űzőbb légitársasága (12) 13.00 Az Apollo krónikák (12) 14.00 Élet a fagy pont alatt (12) 16.00 Két lábon Amerikán át (12) 17.00 Világ a város alatt (12) 18.00 Asztronauták (12) 19.05 A pillangó-ha tás (12) 19.40 Törékeny béke (12)
10.00 Utunk a Marsra a SpaceX-szel (12) 11.00 Tárcsázza Cesar Millant! (12) 13.00 Tényleg így ké szül?! (12) 15.00 Gordon Ramsay: Új utakon (12) 16.00 Lecsapolt óceán (12) 17.00 Zord bolygó (12) 18.00 Antarktisz (12) 19.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 20.00 Elha gyott építmények (12) 21.00 Jeges pokol Norvé giában (12)
20
16.55 SUPER TV2
21.55 TV4
Minden, minden
n A 18 éves Maddy betegsége miatt nem hagyhatja el otthonát. De Olly, a szomszéd srác nem törődik az akadályokkal.
A király összes embere
n Willie Stark a becsületes politikusok mintapéldánya. Nyílt fickó, aki hisz az igazság és a tisztesség erejében.
Keresse az újságárusoknál! n A Test & Lélek magazin őszi számában a szívbetegségek megelőzéséről, a böjt hatásairól, a mikroműanyagokról, és külön félre bőrfiatalító praktikákról olvashat.
06.00 Family Guy (12) 06.55 Family Guy (12) 07.55 Family Guy (12) 08.55 Family Guy (12) 09.25 Bob Burgerfalodá ja (12) 09.55 Csók a csa ládnak (12) 10.55 Az ifjú Sheldon (12) 11.55 Az if jú Sheldon (12) 12.25 Az ifjú Sheldon (12) 13.25 Modern család (12) 14.25 Modern család (12) 14.55 Modern csa lád (12) 15.50 Agymenők (12) 16.15 Agymenők (12) 17.05 Agymenők (12) 18.05 Agymenők (12) 19.05 Agymenők (12) 20.05 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.00 Family Guy (12) 21.30 Family Guy (12) 22.00 Family Guy (12) 22.30 Hivatali pat kányok (12)
06.20 A zenebirodalom visszavág (12). Amerikai komédia 08.15 Hannah és nővérei (12). Amerikai vígjáték 10.30 Komputer kémek (12). Amerikai thriller 13.15 Ricsi a gó lya (12). Német–belga– norvég–luxemburgiamerikai családi film 14.55 Tad, az utolsó fel fedező (12). Spanyol– amerikai családi film 16.35 Hirtelen 30 (12). Amerikai vígjáték 18.40 Sommersby (12). Fran cia–amerikai romantikus dráma 21.00 A hódkóros (16). Amerikai–emirátu sokbeli filmdráma 22.55 Tolvajtempó (16). Ameri kai akciófilm 01.30 Test vérek (16). Amerikai thril ler 03.40 Kótyagos sze relem. Amerikai vígjáték
06.00 800 szó (12) 07.00 Miss Marple (12) 09.00 Brokenwood titkai (12) 11.00 Pankráció – WWE: Smackdown 12.00 Pank ráció – WWE: RAW 13.00 Doc Martin (12) 14.00 Doc Martin (12) 15.00 Szere lem es egyébb csemegék (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Broken-wood titkai (12) 21.55 A király összes embere (12)
07.55 Csendőrsztorik Toszkánában (12) 09.15 Televíziós vásárlás 10.25 Második esély (12) 10.55 Anya, az állatorvos (12) 12.05 Extrém tortacsodák (12) 13.05 Amy-nek ítélve (12) 15.05 Hetedik men� nyország (12) 18.05 Mr. Selfridge (12) 19.05 Tit kos átváltozás (12) 21.00 Ha szólít a szív (12) 21.55 Szőlőskerti szerelem (12)
16.00 Havas Dóra: Álma im cukrászdája (12) 16.30 Édes nagyik, finom sütik (12) 17.00 Paprika Pékség (12) 17.20 Így etesd a családodat! (12) 17.40 Bede Róbert mes terfogásai (12) 18.00 Ja mie Oliver – 20 éve a pá lyán (12) 19.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Britanniában (12) 20.00 Rachel Khoo kony hája: Svédország (12)
07.45 CSI – New York-i helyszínelők (12) 09.45 CSI – New York-i helyszí nelők (12) 10.45 CSI – New York-i helyszínelők (12) 11.45 Maigret (12) 12.50 Maigret (12) 14.55 Maigret (12) 16.55 Maig ret (12) 18.00 A Mid somer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel sut togó (12) 21.00 Szelle mekkel suttogó (12) 22.00 Dr. Csont (12)
október 20.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
06.35 Kölyökklub (6) 08.50 Noé kedvencei (12) 26. rész 09.20 Top Shop 10.10 Lifestyle (12) 67. rész 10.45 Magyarország legszebb városai (12) 50. rész 11.20 Kalandozó (12) 36. rész 11.50 Az Év Hotele (12) 89. rész 12.25 Lila füge (12) 32. rész 13.05 Street Kitchen (12) 80. rész 13.55 Profi a konyhámban (12) 53. rész 14.40 XXI. század – A legendák velünk élnek (12) 501. rész 15.15 Házon kívül (12) 510. rész 15.50 Alvin és a mókusok 2. (12) Amerikai vígjáték
05.15 Alex felügyelő (12) Lengyel filmsoro zat, VI/3. rész 06.00 Astro-Világ 07.05 TV2 animáció (12) Gyerekműsor 09.50 Design műhely Dorogi Gabriellával (12) Ismeretterjesztő műsor 10.20 Tűsarok (12) Magazinműsor 10.55 Több mint TestŐr (12) Életmódmagazin 11.25 Super Car (12) Autós magazin 12.00 EB TV (12) Magazinműsor 12.30 Az Építkezők (12) Magazinműsor 13.05 Adri’s Kitchen (12) Főzőshow 13.35 Tengerre, tata! (12) Amerikai vígjáték 15.50 Én a vízilovakkal vagyok (12) Olasz akció vígjáték
09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.35 Útmutató 10.00 Új nemzedék 10.25 Vallás és szabadság 10.30 Metodista magazin 11.00 Metodista istentisztelet 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 A kék Bolygó (12) 7. rész 14.20 Bence meg a többi jómadár Magyar film 14.45 Édes anyanyelvünk 15.00 Nemzeti Vágta 17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör (12) 18. rész
05.55 Jóbarátok (12) V/15–18. rész 07.35 Agymenők (12) II/22–23. rész 08.20 Sütimester (12) VIII/8. rész 09.40 Sütimester (12) VIII/9. rész 11.05 Trendközelben Magyar magazin műsor, XIX/3. rész 11.35 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) Amerikai krimiso rozat, II/1. rész 12.35 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) Amerikai krimiso rozat, II/2. rész 13.30 Jackie Chan: Új csapás (12) Amerikai– hongkongi akcióvígjáték 15.55 Harry Potter és a félvér herceg (12) Amerikai kalandfilm
21.25 Bukós szakasz Kaliforniában lopják az autókat, akadályozzák a mentősöket, míg má sok túl gyorsan szágul doznak. De a sztráda rendőrség végzi a dolgát.
22.10 A szürke ötven árnyalata Amikor Anastasia Steele, az egyetemista interjút készít Christian Grey-jel, az ifjú vállalkozóval, megtetszik neki a férfi.
00.15 Fanny és Alexander Fanny és Alexander 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómó dú, szabadelvű színész dinasztia tagja volt.
21.00 Durr, durr és csók Harry kisstílű tolvaj, aki egy elbaltázott betörés miatt egy színész-meg hallgatáson bújik el. Mi re felocsúdna, már Hollywoodban van...
18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.50 Házasodna a gazda (12) II/8. rész 20.10 Jófiúk (12) Magyar komédia sorozat, I/8. rész 21.25 Bukós szakasz (16) Amerikai akciófilm 23.40 Portré (12) 493. rész
18.00 Tények Hírműsor 18.45 Sztárban sztár leszek! (12) Szórakoztató műsor 22.10 A szürke ötven árnyalata (18) Amerikai romanti kus dráma 01.00 Mud (12) Amerikai filmdráma
19.45 Magyarország, szeretlek! 21.20 Szabadságkoncert 2. rész 22.15 Az aranytó (12) Amerikai–angol filmdráma 00.05 Kenó 00.15 Fanny és Alexander Svéd–francia– német dráma
18.55 Toy Story 3. (12) Amerikai animációs film 21.00 Durr, durr és csók (15) Amerikai akcióvígjáték 23.00 A szellemlovas (12) Amerikai–ausztrál akciófilm 01.15 Trendközelben XIX/3. rész
09.00 Falmentő sereg 10.00 Kincsek a garázs ból 11.00 A brit kincsva dász 12.00 Angliai rak tárvadászok 12.30 Angli ai raktárvadászok 13.00 Rejtett kincsek 13.30 Rejtett kincsek 14.00 Au tókereskedők 15.00 Ben zinfalók újratöltve 16.00 Klasszikus autók nyomá ban 16.30 Klasszikus au tók nyomában 17.00 A brit kincsvadász: Klas� szikus autók 18.00 Autó kereskedők – cserebere a világ körül 19.00 Cso magcsaták 19.30 Cso magcsaták 20.00 Jeremy Wade – sötét vizeken 21.00 Expedíció az isme retlenbe 22.00 Milliárdos álruhában
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub (12) 06.35 Új mező gazdasági magazin 07.15 #Bochkor (12) 08.55 Kul túrTipp 09.00 Superbook (6) 09.40 Ékszer TV 10.40 Élő építészet – 100 híres épület a világból 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub (12) 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Haza húzó 17.30 ATV Híradó 17.55 AradiVarga Show (12) 18.40 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással (12) 20.25 #Bochkor (12) 21.50 Mondd el Tatár Csillának! (12) 22.20 Best of Ja kupcsek (12)
09.30 Novum 10.00 A si vatag színei (6) 11.00 Színe-java 11.55 Örökös tagság (12) 12.45 Kézről kézre (12) 13.40 MMA portrésorozat 14.35 Klasszikusok délidőben – Mozart összes hegedű versenye II. 15.30 Fol kudvar 16.00 Opera Café 16.30 Mesterember 17.00 Multiverzum – A tudomány határtalan! 17.30 Andre Rieu – Üd vözlet a világomban 18.30 Mérgezett Föld (12) 19.15 Vers mindenki nek 19.30 Egy tiszta nő (12) 20.30 M5 Híradó 21.00 Koronás sas (12) 21.20 Estéli zsoltár 21.30 Viva la musica! Plácido Domingo Szegeden
09.35 A Nagyok 10.10 Ízőrzők (6) 10.40 Térkép 11.10 Angol nyelvű hírek 11.30 Ida regénye (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 MMA port résorozat 14.15 A Nagyok 14.50 A Virtuóz (12) 15.45 Hagyaték (12) 16.20 Színe-java 17.20 Most a Buday! (6) 17.40 Édes anyanyelvünk 17.55 Divat & dizájn (12) 18.55 Öt kontinens 19.25 Haza járó 20.00 Gasztroangyal (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Patria Nostra – ‘56-os menekült kamaszok a Francia Ide genlégióban (12) 23.15 Hogy volt?! 00.10 M5 Hír adó 00.40 A Dal-váloga tás 00.55 Himnusz
08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 Őszintén 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mínusz 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép (12) 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror (12) 16.00 Hírek 16.05 Troll (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Globál 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Napról napra 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas (12) 21.00 Hírek 21.05 Bayer show (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág 23.00 Hírek 23.05 Vetítő (12) 00.00 Híradó 00.25 Sporthírek 00.30 Soroló
07.35 Ma reggel 08.00 Híradó 08.15 Időjárásjelentés 08.17 Ma reggel 08.35 Család’19 09.00 Híradó 09.10 Időjárásjelentés 09.12 Ma dél előtt 09.30 Hírek 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.12 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Summa 11.00 Hír adó 11.10 Időjárás-jelen tés 11.12 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 12.00 Déli ha rangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthír adó 12.45 Időjárásjelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárásjelentés 13.15 Ma dél után 13.30 Hírek 13.35 Kárpát Expressz 14.00 Híradó 14.10 Időjárásjelentés 14.15 Ma dél után 14.30 Hírek 14.35 Család’19 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.12 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Világ 16.00 Híradó 16.10 Időjárásjelentés 16.12 Ma dél után 16.30 Hírek 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Forint, fillér 17.50 Ma este 18.00 Hír adó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjá rás-jelentés 18.40 Ma este 19.00 Hírek
05.00 Rajzfilmsorozatok 10.10 Elena, Avalor hercegnője (6) 10.30 Kacsamesék (6) 10.55 Digby, a tini sárkány (6) 11.20 Loopdidoo (6) 11.35 Eperke és barátai 12.00 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Igaz vagy hamis? 12.25 Gyerekversek 12.30 Pom Pom meséi 12.35 Szupermalac és Űrpatkány (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.15 Jimmy Neutron kalandjai (12) 13.35 Nálatok laknak állatok? (12) 14.10 Póló 14.25 A kis herceg (6) 14.50 A vitéz szabó legény (6) 15.50 Goldie és Mackó (6) 16.15 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 16.40 Lilo és Stitch (6) 17.00 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.25 Elena, Avalor hercegnője (6) 17.50 Kacsamesék (6) 18.15 Boxi a Film! (6) 19.15 Tickety Toc – Strandolunk! 19.40 Kippkopp a fűben 19.50 Chuggington pályaudvar 20.15 Violetta (12) 21.05 Filmklub (12)
07.30 Krónika 08.32 V4 09.00 Krónika 09.05 Ka barématiné (12) 09.30 Krónika 09.32 Korkóstoló 10.00 Krónika 10.04 Re formátus istentisztelet 11.00 Krónika 11.05 Gon dolat-jel 11.55 Harang szöveg 12.00 Déli ha rangszó 12.01 Krónika 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Krónika 13.32 30 perc alatt a Föld körül 14.00 Krónika 14.05 Családok, történetek 15.00 Krónika 15.05 Na gyítás 15.30 Krónika 15.32 Vasárnap délután válogatás 16.00 Krónika 17.25 Mi, magyarok! 17.30 Krónika 18.01 Ha tárok nélkül 18.30 Irodal mi újság 19.00 Krónika 19.30 Álom a lekvároske nyérről 19.45 Mese-zene 19.50 Esti mese 19.52 Napi Opera 19.55 Vers napról napra (12) 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.05 Sportvilág
10.30 Varázsbolt 11.00 Kezdőhang 12.05 Énekelj velünk! 12.35 Koncert – Dél Bravissimo 15.05 Musica Sacra 16.00 Le mezelő 17.30 Muzsikus legendák 18.30 Régizenei kalandozások
21
VASÁRNAP
TV2
22
VASÁRNAP
október 20.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
05.15 Ausztrál expressz (12) 31–32. rész 07.15 Fiam nélkül soha (12) Kanadai–amerikai dráma 09.25 Itthon, édes otthon (12) Amerikai komédia 11.30 Segítség, bajban vagyok! (12) 54. rész 12.30 Segítség, bajban vagyok! (12) 55. rész 13.30 Segítség, bajban vagyok! (12) 56. rész 14.30 Segítség, bajban vagyok! (12) 57. rész 15.30 Segítség, bajban vagyok! (12) 58. rész 16.30 Megdönteni Haj nal Tímeát (12) Magyar romanti kus vígjáték 18.40 A Showder Klub bemutatja (12) 5. rész 19.40 A Showder Klub bemutatja (12) 1. rész 20.40 Házasodna a gazda (12) Magyar reality, II/8. rész 22.00 Showder Klub (16) Szórakoztató mű sor, XXIV/2. rész 23.00 Köntörfalak (16) Magyar filmdráma
04.00 Időnyomozó (12) 3. rész 04.30 Házasodik a család (12) Amerikai vígjáték 06.25 A nagy házalakítás (12) V/5. rész 07.30 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 08.30 Super Car (12) Autós magazin 09.00 Poggyász (12) Magazinműsor 09.35 EB TV (12) Magazinműsor 10.10 Techguru (12) Magazinműsor 10.40 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 11.45 Veled is meg történhet! (12) Magyar reality, 9–10. rész 13.50 Szerelemben, háborúban (12) Amerikai romanti kus dráma 16.15 A számolás joga (12) Amerikai dráma 18.50 Mindenki szereti a bálnákat (12) Amerikai–angol romantikus dráma 21.00 Bérhaverok (15) Amerikai vígjáték 23.20 Én, a nő és plusz egy fő (15) Amerikai vígjáték
04.00 CSI – A hely színelők (12) XIII/7–8. rész 06.00 CSI – Miami helyszínelők (12) V/18. rész 07.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) VI/7–8. rész 08.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) VI/9. rész 08.30 SpongyaBob Kockanadrág (6) VI/9. rész 09.00 CSI – A hely színelők (12) XIII/9. rész 09.55 A zöld íjász (12) V/13. rész 10.50 Csak a testeden át! (12) Amerikai romanti kus vígjáték 12.45 Egy nap (12) Amerikai–angol romantikus dráma 14.50 Mint a hurrikán (12) Amerikai romantikus film 17.00 Jófiúk (12) Magyar komédia sorozat, I/7. rész 18.00 Harry Potter és a Tűz Serlege (12) Amerikai–angol kalandfilm 20.55 Hamupipőke (12) Amerikai–angol családi kalandfilm 23.00 Dr. Csont (12) Amerikai krimiso rozat, IX/11. rész
07.15 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) I/12. rész 08.10 Grimm (12) V/11. rész 09.00 Grimm (12) V/12. rész 09.55 A célszemély (12) V/12. rész 10.50 A célszemély (12) V/13. rész 11.50 Los Angeles legjobbjai (15) Amerikai akció film-sorozat, I/3. rész 12.50 19-es körzet (12) Amerikai akció film-sorozat, I/3. rész 13.45 NCIS – New Orleans (12) Amerikai krimiso rozat, IV/15. rész 14.40 NCIS – New Orleans (12) Amerikai krimiso rozat, IV/16. rész 15.35 Trükkös fiúk (12) Amerikai vígjáték 17.55 A Da Vincikód (12) Amerikai–francia– angol–máltai film 21.00 Inferno (15) Magyar–amerikai misztikus thriller 23.30 Gyilkos elmék (15) Amerikai krimiso rozat, XIV/14. rész 00.25 Gyilkos elmék (15) Amerikai krimiso rozat, XIV/15. rész
04.15 Halálos pénz (12) Amerikai–angol– dán–svéd akciófilm 05.55 Marvel szuperhős kalandok – Fagyos csata (12) Amerikai akciófilm 07.30 Ágyúgolyófutam 2. (12) Amerikai– hongkongi akcióvígjáték 09.50 Hazárd megye lordjai: A vissza térés (12) Amerikai akcióvígjáték 11.45 Nevem: Senki (12) Olasz–francia– német westernvígjáték 14.10 Spárta a köbön (12) Amerikai vígjáték 15.45 Amerika Kapitány: Polgárháború (12) Amerikai fantasz tikus akciófilm 18.40 Beépített szépség (12) Amerikai akcióvígjáték 20.50 A holnap határa (12) Amerikai–kanadai sci-fi akciófilm 23.00 Hasonmás (16) Amerikai akciófilm 00.50 Disturbia (16) Amerikai thriller
05.05 Motogp Japán Nagydíj (12) 06.15 Motogp Japán Nagydíj (12) 08.20 Premier League: Sterling (12) 08.30 UEFA Bajnokok Ligája (12) 10.30 Labdarúgás: Premier League (12) 12.30 UEFA Bajnokok Ligája (12) 14.30 Labdarúgás: Premier League (12) 16.30 Labdarúgás: Premier League (12) 19.55 Motorsport (12) 20.00 Motogp Japán Nagydíj (12) 21.15 Motogp Japán Nagydíj (12) 22.30 Motogp Japán Nagydíj (12) 23.45 Labdarúgás: Premier League (12) 01.45 Labdarúgás: Premier League (12) 03.45 Britannia, egy hét a szigeten (12) 04.35 Super Car (12)
05.00 Classic Mobils (12) 05.30 Classic Mobils (12) 06.00 La Liga: Mini (12) 06.05 La Liga – Össze foglaló (12) 07.00 La Liga (12) 09.05 La Liga (12) 11.10 La Liga World (12) 11.45 La Liga (12) 13.55 La Liga (12) 15.55 La Liga (12) 18.00 La Liga (12) 20.30 La Liga (12) 23.00 La Liga: Mini (12) 23.10 La Liga (12) 01.10 La Liga Docs (12) 02.20 La Liga World (12) 02.55 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)
08.00 Múlt és Jelen Gulyás László beszélgetése Szabó Olga világ bajnok vívóval 08.30 Jövünk! magazin 09.00 Góóól 10.15 Labdarúgás OTP Bank Liga: Zalaegerszegi TE–Budapest Honvéd 12.10 Jégkorongmagazin 12.35 Boxutca 13.05 UEFA Bajnokok Ligája magazin 13.35 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– Újpest FC 15.30 M4 Sport stúdió Kosárlabda 15.45 Kosárlabda Női NB I: Uni Győr MÉLY-ÚT–Sopron Basket 17.30 M4 Sport stúdió Kosárlabda 17.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 18.00 Labdarúgás Merkantil Bank Li ga: MTK Budapest –Budafoki MTE 19.50 M4 Sport stúdió Labdarúgás 20.15 Góóól!2 21.15 SPORT7 22.15 Nemzeti Vágta 2019 23.15 Vízilabda Bajnokok ligája
22
Napi ajánló
20.55 COOL
Hamupipőke n Ella kereskedő apja újból megnősül felesége halála után. A lány szeretettel fogadja új mostohaanyját és lányait. Azonban, amikor édesapja is váratlanul meghal, a lány hirtelen egy féltékeny és kegyetlen családban találja magát, új rokonai kénye-kedvének kiszolgáltatva.
08.30 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, elődöntő 09.30 Atlétika: Maraton, Amszterdam 12.10 Kerékpározás: Lombardiai körverseny 13.00 Snooker: Home elődöntő 13.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, döntő 17.00 Te nisz: Női Világbajnokság, Kína, döntő 18.30 Snoo ker: Home Nations Seri es, Brit Open, döntő 19.40 Eurosport Hírek 19.45 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, döntő 23.00 Eurosport Hírek 23.05 Kerékpáro zás: Párizs–Tours 00.00 Snooker: Home Nations Series, Brit Open, döntő 01.30 Tenisz: Női Világ bajnokság, Kína, döntő
08.15 Labdarúgás: Pre mier League, Leicester– Burnley 10.05 Labdarú gás: Premier League, As ton Villa–Brighton 11.55 A nap hőse 12.05 Sport 24 – A DIGI Sport hírmű sora 12.10 Labdarúgás: Olasz Bajnokság, Sassu olo–Internazionale 14.40 Labdarúgás: Olasz Baj nokság, Sampdoria–AS Roma 17.15 S.E.F.T. – A DIGI Sport életmódma gazinja 17.45 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 17.55 Labdarúgás: Olasz Bajnokság, Parma–Ge noa 20.00 Félelem nélkül – Autósmagazin 20.30 Sport 24 – A DIGI Sport hírműsora 20.40 Labda rúgás: AC Milan–Lecce 22.45 Jégkorong
08.30 Torna – Szökkenő vándor 09.00 Heti hely zet – A hét témái 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 UEFA Európa-liga maga zin 12.00 Kézilabda: Baj nokok Ligája, férfiak, Bi dasoa Irún–Savehof 14.00 Kezeket fel! – A Sport TV kézimagazinja 14.15 Kékek 14.45 Kézi labda: Bajnokok Ligája, Nők, Vipers Kristiansand –Metz 16.45 Kézilabda: Bajnokok Ligája, Férfiak, PPD Zagreb–MOL-Pick Szeged 18.45 Harmadik félidő – Kézilabdaműsor 20.15 Labdarúgás: Bun desliga, 8. forduló, Hof fenheim–Schalke 22.15 Tenisz: ATP250-es torna, Stockholm, döntő 00.15 Tenisz: ATP250-es torna, Antwerpen, döntő
06.00 Racing files – A francia kapcsolat 06.30 Tereprali 07.00 Tempómagazin 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Kézilabda: EHF Férfi Bajnokok Ligája csoportkör, Telekom Veszprém–Vardar Szkop je 11.00 Televíziós vásár lás 12.00 Europálya – A Sport TV nemzetközi futballmagazinja 13.30 Labdarúgás: Bundesliga 10. forduló, VfB Stuttgart –Kiel 15.30 Labdarúgás: Bundesliga, 8. forduló, 1. FC Köln–Paderborn 17.30 Trash Talk – Ame rikai sportmagazin 19.00 NFL: Alapszakasz, 7. já téknap 22.30 NFL: Alap szakasz, 7. játéknap 02.00 Kezeket fel! – A Sport TV kézimagazinja 02.15 NFL
október 20.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
07.25 Zorro álarca (12). Amerikai–német–mexi kói kalandfilm 10.25 Rocky 2. (12). Amerikai filmdráma 13.00 Mission: Impossible – Fantom protokoll (15). Orosz–in diai–kanadai–amerikai– cseh–emirátusokbeli ak ciófilm 15.55 Robotzsaru (16). Amerikai sci-fi ak ciófilm 18.25 Everest (12). Amerikai-izlandiangol dráma 21.00 A he tedik fiú (15). Amerikai– angol–kanadai–kínai fantasztikus kalandfilm 23.00 13 óra: Bengázi tit kos katonái (15). Ameri kai–máltai–marokkói ak ciófilm 02.15 War (15). Amerikai–kanadai akció film 03.55 A Főnix útja (12). Amerikai akciófilm
09.30 Bogár cimbik 10.00 Bogár cimbik 10.30 Bogár cimbik 11.00 Riley a nagyvilág ban 11.30 Phineas és Ferb (6) 12.00 Phineas és Ferb (6) 12.30 Phineas és Ferb (6) 13.00 Phineas és Ferb (6) 13.30 Phineas és Ferb (6) 14.00 K.C. a tini kém 14.30 K.C. a tini kém 15.00 K.C. a tini kém 15.30 Bizaardvark 16.00 Bizaardvark 16.30 Bi zaardvark 17.00 Kikiwaka tábor 17.30 Kikiwaka tá bor 18.00 Kikiwaka tábor 18.30 Miraculous — Kati cabogár és Fekete Macs ka kalandjai 19.00 Mira culous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.30 Sok sikert, Charlie! 20.00 Sok sikert, Charlie! 20.30 Austin és Ally
09.25 Barbie, mint Rapun zel (6) 11.00 Léna farmja 11.30 Én kicsi pónim (6) 12.00 Szilaj a szabadon száguldó (6) 12.30 Barbie DreamHouse Adventures (6) 13.00 Polly Pocket (6) 13.30 H2O – Vízcseppből varázslat 14.00 LEGO Fri ends: Lányok bevetésen (6) 14.45 Enchantimals – Mesék az erdő mélyéről 15.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 15.30 7 törpe és én (6) 16.00 Barbie és a Sellőkaland (6) 17.25 Csillagkutyák ka landjai (6) 17.30 Négy és fél barát (6) 18.00 Lassie és barátai (6) 18.30 Gofri, a csodakutya (6) 19.00 Léna farmja 19.30 Én kicsi pónim – Varázslatos ba rátság (6) 20.00 Szilaj a szabadon száguldó (6)
06.00 Zoom In 06.10 Egy fiúról (12) 08.10 Apollo 13 (12) 11.00 Az ügynök ség (16) 14.20 Egy negy venes nő és a flört (16) 16.10 Kettős játék (12) 18.45 Anyák napja (12) 21.00 Veszedelmes vi szonyok (15) 23.30 Ame rikai pszicho (18) 01.35 Nyílt tengeren: Cápák kö zött 03.00 Drakula (18) 05.00 Close Up
06.00 Close Up 06.30 A harcos útja (18) 08.30 Egy asszony illata (18) 11.40 A belső ember (16) 14.20 A dicsőség zászla ja (15) 17.10 Összeeskü vés-elmélet (15) 19.50 Sámson 22.00 A meg tisztulás éjszakája: Vá lasztási év 00.20 A testőr (18) 02.20 Holtak hajnala (18) 04.00 A sárkány szeme (18)
23.00 RTL II
21.00 SUPER TV2
Köntörfalak n A történet egy pesti éjszakán játszódik. A belvárosban, egy félresikerült randin szóba elegyedik egymással két idegen. A mackós külsejű Zolinak semmi esélye a csinos Esztinél.
Bérhaverok n A balfék Doug boldog esküvőről álmodik. Ezért azt hazudja a menyasszonyának, hogy sok barátja van, gondoskodik megfelelő vőfélyről és tanúról. A lagzi közeledtével Doug egyre jobban aggódik.
16.00 Havas Dóra: Álma im cukrászdája (12) 16.30 Édes nagyik, finom sütik (12) 17.00 Paprika Pékség (12) 17.20 Így etesd a családodat! (12) 17.40 Bede Róbert mes terfogásai (12) 18.00 Ja mie lefőzi Olaszországot (12) 19.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Bri tanniában (12) 20.00 Ra chel Khoo konyhája
07.45 Ki ez a lány? (12) 09.45 Ki ez a lány? (12) 10.45 Ki ez a lány? (12) 11.45 Maigret (12) 12.50 Maigret (12) 16.55 Maig ret (12) 18.00 A Mid somer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel sut togó (12) 21.00 Szelle mekkel suttogó (12) 22.00 Dr. Csont (12) 23.00 CSI – New York-i helyszínelők (12)
VIASAT6
05.05 Nyugi, Charlie! (12) 05.30 TV SHOP 06.00 Dragon Ball Super (12) 06.45 Dragon Ball Super (12) 07.30 Dragon Ball Super (12) 07.55 Totalcar (12) 08.30 Top Gear: Ext ra Gear (12) 09.00 Top Gear: Extra Gear (12) 09.30 Őrül-tech (12) 10.00 Zöld 25 10.30 Star Wars: A Sith-ek bosszúja (12) 13.25 Jóbarátok (12) 14.25 Jóbarátok (12) 15.25 Jim szerint a világ (12) 16.20 Jim szerint a világ (12) 17.10 Jóbará tok (12) 18.05 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Star Wars IV. – Csillagok háborúja (12) 23.30 Vasember – Tech novore ébredése (12)
04.00 Beugró (12) 05.00 112 – Életmentők (12) 05.30 112 – Életmentők (12) 06.00 112 – Élet mentők (12) 06.30 Lifes tyle magazin (12) 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Nevess csak! (12) 08.00 ValóVilág (12) 09.00 Va lóVilág (12) 10.00 ValóVi lág (12) 11.00 Mr. Bean (12) 11.30 Mr. Bean (12) 12.00 Extralarge: Gon zales bosszúja (12) 14.00 Az utaskísérő – Senkit nem hagy kielégítetlenül! (12) 16.00 Knight Rider (12) 17.00 Knight Rider (12) 18.00 Rendőrakadé mia 2. (12) 19.50 Nonstop (12) 22.00 E-Mánia (16) 01.00 Knight Rider (12) 02.00 Knight Rider (12) 03.00 112 – Élet mentők (12)
06.00 Family Guy (12) 06.55 Family Guy (12) 07.55 Family Guy (12) 08.55 Family Guy (12) 09.25 Bob Burgerfalodá ja (12) 10.25 Bob Burger falodája (12) 10.55 Az if jú Sheldon (12) 11.55 Az ifjú Sheldon (12) 12.25 Az ifjú Sheldon (12) 13.25 Modern család (12) 14.25 Modern család (12) 14.55 Modern család (12) 15.50 Agymenők (12) 16.40 Agymenők (12) 17.35 Agymenők (12) 18.05 Agymenők (12) 18.35 Agymenők (12) 19.05 Agymenők (12) 19.35 Agymenők (12) 20.05 Agymenők (12) 20.30 Agymenők (12) 21.00 Comedy Club (12) 22.30 Family Guy (12) 23.00 Brickleberry (18)
06.35 Kutyahideg (12). Amerikai kalandfilm 09.15 Bagger Vance le gendája (12). Amerikai filmdráma 11.55 Pasik és csajok (12). Amerikai ro mantikus vígjáték 13.55 Az óriás (12). Amerikai vígjáték 16.10 Magas barna férfi, felemás cipő ben (12). Amerikai–né met vígjáték 18.10 Stars ky és Hutch (12). Ameri kai akcióvígjáték 20.15 Zoolander, a trendkívüli (12). Német–amerikai vígjáték 22.00 [Rec] 2 (18). Spanyol horrorfilm 23.50 Angyali szemek (12). Amerikai filmdráma 02.00 Ryan közlegény megmentése (16). Ameri kai háborús filmdráma
07.00 Miss Marple: Gyil kosság a paplakban (12) 09.00 Brokenwood titkai (12) 11.05 Lesz ez még jobb (12) 13.00 Doc Mar tin (12) 15.00 Tökéletes apapótló (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Brokenwood titkai (12) 20.00 Mondvacsinált hős (12) 22.35 Poirot – Poirot ka rácsonya (12) 00.50 Miss Marple (12)
06.55 Anya, az állatorvos (12) 08.00 Csendőrszto rik Toszkánában (12) 09.15 Televíziós vásárlási műsorablak 10.25 Máso dik esély (12) 10.55 Anya, az állatorvos (12) 12.05 Extrém tortacsodák (12) 13.05 Amy-nek ítélve (12) 16.05 Hetedik mennyor szág (12) 18.05 Mr. Self ridge (12) 19.05 Adele Spitzeder, a csaló (12)
Impresszum 10.00 300 millió év (12) 11.00 Ne próbáld ki ott hon! (12) 12.00 Millau Vi adukt: Híd a fellegekben (12) 13.00 Az Apollo kró nikák (12) 14.00 Élet a fagypont alatt (12) 16.00 Amerika szigetei (12) 17.00 Világ a város alatt (16) 18.00 Asztro nauták (12) 19.05 A pil langó-hatás (12) 19.40 Törékeny béke (12) 20.50 Hitler és ördögi köre (16)
10.00 Gordon Ramsay: Új utakon (12) 11.00 Tény leg így készül?! (12) 13.00 Tárcsázza Cesar Millant! (12) 15.00 Szu perverda a roncstelepről (12) 16.00 A fekete fára ók felemelkedése (12) 17.00 Nők a siker mögött (12) 18.00 Nazca vona lak: Újabb titkok nyomá ban (12) 19.00 Diana (12) 21.00 Elveszett városok nyomában (12)
Kiadja: Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató • Szerkesztőség és Kiadó: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. • Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 428. • Telefon: +36-1/460-4810 • e-mail: tvmusormagazin@ mediaworks.hu • Magazinüzletág-igazgató: Czövek Hajnalka • Főszerkesztő: Fazekas Kira • Felelős szerkesztő: Kocsis Tímea Rita • Nyomdai előállítás: Mediaworks Hungary Zrt. • Nyomdaigazgató: Bertalan László • Megjelenik a Bors, a Békés Megyei Hírlap, a Délmagyarország, a Dunaújvárosi Hírlap, az Észak-Magyarország, a Fejér Megyei Hírlap, a Hajdúbihari Napló, a Heves Megyei Hírlap, a Kelet-Magyarország, a Kisalföld, a Napló, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe, a Somogyi Hírlap, a Tolnai Népújság, az Új Dunántúli Napló, az Új Néplap, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a 24 Óra napilapok és a Magyar Nemzet előfizetői példányok mellékleteként. • Tilos a TVműsor.hu magazin bármely f otójának, írott anya gának vagy részletének a kiadó és a szerző írásbeli engedélye nélküli újraközlése. • Hirdetésfelvétel: Telefon: +36-1/460-2529, fax: +36-1/460-2579, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu • Fotók: Northfoto, Outnow.ch, archív, privát; filmképek: T V-csatornák. Adatvédelmi irányelveink a mediaworks.hu/adatvedelem internetes oldalon olvashatók. Copyright Mediaworks Hungary Zrt. A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja. A műsorok forrása: Port Data Kft.
23
VASÁRNAP
05.00 Nyomtalanul (12) 05.45 Nyomtalanul (12) 06.45 Nyomtalanul (12) 07.45 Nyomtalanul (12) 08.45 Shark – Törvény széki ragadozó (12) 09.45 Shark – Törvény széki ragadozó (12) 10.45 Váratlan utazás (12) 11.50 Váratlan uta zás (12) 12.55 Váratlan utazás (12) 14.00 Alpesi őrjárat (12) 15.30 Forrest Gump (12) 18.30 Piedone Hong Kongban (12) 21.00 A nagy zsozsó (12) 22.55 Született gyilkosok (15) 01.30 Forrest Gump (12) 04.05 Shark – Törvény széki ragadozó (12) 04.50 A dadus (12)
Napi ajánló