LXXVI. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Amarilisz számára a fotózás egyelőre csak hobbi
Battai Sugár Katinka nagyszerűen helytállt
16. OLDAL
10. OLDAL
ÉVES FÜGGETLEN NAPILAP
További képek és értékelés:
SZERDA
2019. NOVEMBER 27. A felhőzet csak itt-ott vékonyodhat el. Este eső
11 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Hosszabbított a csapatkapitány KÉZILABDA. „Nehéz
volt a döntés, hiszen nem titok, hogy gyereket szeretnénk” – olvasható Vantara-Kelemen Éva nyilatkozata a dvsckezilabda. hu-n. A Loki csapatkapitánya egy évvel meghosszabbította 2020 nyarán lejáró szerződését. „Ilyenkor már sok mindent kell mérlegelni, hiszen én sem leszek fiatalabb, de úgy érzem, jó döntést sikerült hozni. Ha most abbahagynám, maradna bennem hiányérzet.” Vica 2014 nyarán került Debrecenbe, 169 tétmeccset játszott le piros-fehérben. HBN
Majzik Enikő Felsőtárkány
Tudjon meg többet Enikőről a 3. oldalon.
Véradókat ünnepeltek
Véradóünnepséget tartott a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi szervezete kedden délután a Belvárosi Közösségi Házban, ahol az idén százszoros vagy afeletti véradók kitüntetést vehettek át. A legmagasabb szintű elismerést Komlósi István, a 130-szoros vámospércsi vér adó kapta. /3. HBN DEBRECEN.
Katasztrófa égen, földön Bajba jutott repülőgépet „kutatott és mentett” a megyei katasztrófavédelem, a honvédség, a rendőrség, a mentőszolgálat, a vöröskereszt és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat állománya kedden együttműködési gyakorlaton a debreceni repülőtér határában. /3. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Fertőzések nyomában Kozák Luca
Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseknek csak egy részét lehet megelőzni.
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Kozák Luca is a vb mellett van
A TASZ számításai szerint a fertőzések száma csak a három kötelezően jelentendő kategóriában 15 ezer 151 volt, a betegek közül pedig 541-en meg is haltak. A témával kapcsolatban megkerestük dr. Muraközi Zoltánt, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház főigazgatóját, akit többek között a házon belüli intézkedésekről kérdeztünk. – Sajnos, az adatok valósak, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzé-
BERETTYÓÚJFALU. A tavalyi évben többen haltak meg kórházi fertőzés miatt, mint autóbalesetben – derül ki az ÁNTSZ 2018-as jelentéséből, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi jogvédő civil szervezet a közelmúltban közzétett.
ATLÉTIKA. Mások mellett a DSC-SI gátfutója, Kozák Luca is a csepeli stadion megépítése, illetve a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság mellett kampányol. Luca szerint több érv is a vb mellett szól, a cívisvárosi atléta bízik benne, megtapasztalhatja, milyen egy nagy világversenyen szerepelni hazai környezetben. /9. HBN
Magyarországon 68 oktatási intézmény rendelkezik Fogyasztói tudatosságra nevelő Iskola címmel.
(2019. 11. 26.)
árfolyam
változás
Euró
336,50
+1,46
USA-dollár
305,49
+1,27
Svájci frank
306,26
+1,31
Angol font
393,04
+1,14
Román lej
70,44
+0,28
Ukrán hrivnya 12,73
+0,08
Horvát kuna
45,26
+0,20
Lengyel zloty
78,26
+0,33
DEBRECEN. A Kós Károly Művé-
Keszthelyi Nikoletta
szeti Szakgimnázium és Kollégium Debrecen negyedik olyan oktatási intézménye, mely elnyerte a Fogyasztói
FOTÓ: M. I.
Sokak álmát váltotta valóra a debreceni pár Kolozsvári Nóra és párja, Bisi Tamás elgondolta, majd megvalósította az utazás szerelmeseinek egyik legmerészebb vágyát: három napon át, minden egyes reggel más-más országban ébredtek fel. A debreceni pár a cívisvárosból indult útnak, egészen Spanyolországig repültek, majd másnap átruccantak Franciaországba, ahonnan végül ismét hazai földre tértek. A szerelmesek imádnak
utazni, világot látni, de persze mindent csak módjával. Idén úgy gondolták, eleget napoztak már, itthon és a görög tengerparton nagyon sok nyári élményt szereztek, ezért novemberben inkább a városnézésé lesz a főszerep. Hosszas tanakodás után kiválasztottak két világvárost, ahol egy-egy felejthetetlen napot töltöttek, és rengeteg helyet bejártak; Barcelonát és Párizst hódították meg. /12. HBN
UTAZÁS.
A tartalomból Elismerés Bodó Sárának Marhákat tereltek Sajtó és tanulás Ingatlanpiaci változás Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
4. oldal 5. oldal 7. oldal 11. oldal
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105033
C
19275
Y
M
eszköz, annál nagyobb a rizikó, minél hosszabban van a beteg kórházban, annál magasabb a kockázat. Az imént említett két szám csak akkor értelmezhető, ha tudjuk, mennyi esetből fordult elő ez a 15 ezer 151 beteg, minden ellátási szintű intézmény vagy csak a magasabb szintű intézmények adatai-e, milyen osztályokat értünk alatta, továbbá mekkora volt ez a szám az előző években – mondta dr. Muraközi Zoltán. /3. NE
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
tudatosságra nevelő Iskola címet. Az elismerést Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át kedd délelőtt. – Fontos a diákokat tudatosságra nevelni az élet minden területén, hiszen már a gyerekek is a fogyasztói társadalom aktív részesei, ezért tudniuk kell, milyen jogaik vannak. Fontos számunkra, hogy olyan iskolák pá-
Komlósi István
lyázzanak, amelyek gyakorlati tudást adnak át a diákoknak, ezért is örültünk a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium pályázatának, mely bemutatta, hogy hűen az iskola szemléletéhez, kreatív módon tudják a fogyasztói tudatosságot, a fogyasztóvédelmet beépíteni a mindennapokba – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. KD
DEBRECEN. Hamarosan kész a karácsonyfa a cívisváros szívében, kedden már rajta voltak a fényfüzérek és a gömbök. A korzózók más újdonságokban is gyönyörködhetnek. Ilyenek a jegesmedve-figurák, valamint a fényrénszarvasok is a karácsonyfa melletti, fehér házikónál, de az óriáskerék tövében sorakozó pavilonokon is megannyi állat és mesefigura fedezhető fel. /4. VA
Halálos baleset történt Ebesnél Egy kamion és egy személyautó ütközött össze – eddig tisztázatlan körülmények között – a 4-es számú főúton, Ebesnél kedden 16 óra körül. A balesetben egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három sérültet a mentők kórházba vittek. A műszaki mentés és a helyszínelés teljes útlezárás mellett zajlott, a forgalmat Hajdúszovát irányába terelték. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: MATEY I.
Ünnepi korzó mesefigurákkal
Tudatos fogyasztók nevelése
Devizaárfolyam Pénznem
seknek csak egy részét lehet megelőzni, az összeset nem. Egy intézmény incidenciája (az új megbetegedések gyakorisága – a szerk.) nagyban függ a beteganyagtól, az osztályok típusától. Amíg egy szülészeti osztályon 1 százalék alatt, egy intenzív terápiás osztályon akár 20 százalék feletti is lehet a fertőzések aránya. Az egészségügy és a technológia fejlődésével a súlyosabb betegeket is hosszabb ideig tudjuk kezelni. Minél több az invazív
Magenta
Yellow