LXXVI. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Barbi már a jövő nyarat várja
Gera Zoltán búcsúzik a válogatottól
16. OLDAL
10. OLDAL
Jól vannak a négyes ikrek és az édesanyjuk is
FÜGGETLEN NAPILAP
KEDD
2019. OKTÓBER 29. Borongós idő, néhol jelentéktelen eső
12 °C REGGEL
DÉLBEN
További képek és értékelés:
ESTE
Visít a villamos
A kerékcsikorgás miatt a 2-es vonalon 2015ben a DKV 5 darab, 2016-ban 4, míg 2018-ban 2 sínkenőt épített a pályába, 47,1 millió forintért. A villamosokon nyomkarimakenők is vannak, melyek GPS-koordináta alapján kenőanyagot fecskendeznek a kerék és a sín közé, enyhítendő a csikorgást. Kenőanyagokra a cég 2018ban 2,8 millió forintot költött. A zrt. folyamatos sínfeltöltő hegesztést és sínköszörülést is végez, ezek együttes ára 2018-ban 17,761 millió forint volt, míg a 2019-re tervezett költségük 18 millió. /4. VA DEBRECEN.
Kovács Szabina Balatonfüred
Tudjon meg többet Szabináról a 3. oldalon!
Megújulnak a tiszai strandok
Kupameccsen javíthatnának
Az ötödik vereségét szenvedte el a DVSC az OTP Bank Liga tizedik fordulójában szombaton. A mezőkövesdi összecsapáson nem játszott rosszul a Debrecen, legalábbis az első félidőben, azonban mégis lógó orral és pont nélkül távozott. Újságunknak Herczeg András beszélt a balul sikerült mérkőzésről. /9. HBN DEBRECEN.
Már megvan a babák egyik első ruhadarabja, akik bemutatták: (balról) Nagy Richárd, Nagyné Kozák Anita, Sápy Tamás és Lampé Rudolf FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
Hatalmas a boldogság a Nagy családban, lesz segítségük, ha hazamennek.
Sápy Tamás adjunktus hétfőn reggel. A sajtóeseményen ott voltak a négyes ikrek szülei, Nagy Richárd és Nagyné Kozák Anita is, akik elmondták, először csak két gyermekről tudtak, majd nagyon meglepődtek, amikor egy újabb vizsgálat után kiderült, hogy négy gyermekük lesz. Készülnek a nevelésükre, ebben a szülők, nagyszülők, más családtagok és a barátok is segítségükre lesznek majd. A picik egyelőre az intenzív
Jól vannak és szépen fejlődnek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában csütörtök este született négyes ikrek – tájékoztatta a sajtó képviselőit Lampé Rudolf, a szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója, valamint a kezelőorvosuk, DEBRECEN.
osztályon vannak. – Három évvel, azt megelőzően pedig 30 évvel ezelőtt születtek négyes ikrek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A három kislány és az egy kisfiú jól vannak. Örülünk annak, hogy klinikánkat megtisztelte bizalmával a terhes édesanya, és minden jól sikerült. A szülés spontán indult be a 32. héten, tehát koraszülésről beszélünk. Négyes ikreknél a terhesség 32. hétig történő kihordása egy kifejezetten
jó eredmény. A császármetszés zavartalanul zajlott – részletezte Lampé Rudolf, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója. – Most még furcsa, szokatlan, ugyanakkor nagyon jó érzés, hogy négygyerekes anyuka lettem. Jó őket látni. Születésük előtt is éreztem a kicsiket, ahogy mocorogtak, de így látva őket, nagyon nagy boldogság tölt el – mondta az édesanya. /3. KZS
Összefogás és bátorság kell Herczeg András
A rendezvény biztatás volt azoknak, akik nem mernek lépni.
FOTÓ: MOLNÁR P.
Devizaárfolyam
DEBRECEN. – Ha baj van, vessük
(2019. 10. 28.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
328,69
-0,41
USA-dollár
296,33
+0,40
Svájci frank
297,64
-0,86
Angol font
380,75
+0,84
Román lej
69,09
-0,10
Ukrán hrivnya 11,82
+0,05
Horvát kuna
44,08
-0,07
Lengyel zloty
76,91
-0,03
Dr. Hallay Judit
le az álszemérmet, és merjünk jönni; ez a rendezvény erre biztat. Bátorítani kell a nőket, hiszen ez egy nagyon nagy lelki teher, ezért szeretném, amennyire csak lehet, figyelemfelkeltéssel segíteni őket – mondta el a Naplónak
FOTÓ: K. A.
Mobiltelefon: nincs tiltva az iskolában DEBRECEN. A szakképzési cent-
A tartalomból
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105026
C
19251
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
dr. Hallay Judit PhD egyetemi docens, a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezetének elnöke, amikor neves előadók az emlőrák és egyéb daganatos betegségek korai felismerésére és az összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet hétfőn. Az Összefogás az emlőrák ellen című, a debreceni polgármesteri hivatalban tartott szimpóziumot séta követte. – Évente 8
Dr. Szekanecz Zoltán FOTÓ: ARCHÍV
Az ülőmunka veszélyei
Számos olyan munkakör van, ahol naponta többórányi ülésnek vagyunk kitéve, s a helytelen testtartás, a nem megfelelően kialakított irodai környezet az egészségünkre is hatással bír. Az ülőmunka során felléphető egészségügyi panaszokról, valamint a 21. század egyik új betegségéről, a „komputernyak” szindrómáról Szekanecz Zoltánnal, a DE ÁOK Reumatológiai Tanszékékének tanszékvezetőjével beszélgettünk. /8. KD DEBRECEN.
ezer új emlőrákot diagnosztizálnak hazánkban, és 2 ezer 400 beteg hal meg, így rendkívül fontos a prevenció. A világon a kezelt betegek 89 százaléka 5 éves túlélő, Magyarországon 87-88 százaléka – részletezte Hallay Judit. A Városházától a Kossuth térig tartó sétával is megmutatták az ügy fontosságát, bátorítva azokat, akik nem mernek elmenni szűrésekre. /3. LD
A félelemnek két arca van
mindenképpen segítséget jelent az élet számos területén, így az oktatásban is. A diákok figyelmét is jobban fel lehet kelteni, ha az ő – úgynevezett digitális – nyelvükön szólunk hozzájuk. Az, hogy a gyermekek ne használjanak mobiltelefont, alig megvalósítható gyakorlat a mai világban, ezért annak ésszerű és hasznos alkalmazására kell nevelni őket – vallják a pedagógusok. /11. HBN
rumok tagintézményeiben (is) házirend szabályozza a mobiltelefonok használatát, s a szünetekben elővehetik a diákok a készülékeket. Az órai munkát illetően intézményeik és pedagógusaik a kormány Digitális jólét programjának irányelvei mentén hasznosítják az oktatási módszertanokat, tanulási lehetőségeket. – Az okostelefonok megfelelő használata
Fatemplom épülhet 4. oldal Daruünnep 5. oldal Elszámoltak a pásztorok 6. oldal Kedvencek 12. oldal Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
Rövid, de tartalmas idényt zártak a város strandjai. A következő szezonra elkészülő fejlesztéseket már tervezik, illetve el is kezdődtek. Megújul a Thermal Strand- és Gyógyfürdő, míg a szabadstrand közel félmilliárd forintos korszerűsítése már szeptemberben elkezdődött. /5. HBN TISZAFÜRED.
5
A félelem két arca címmel jelent meg Vámosi Kira második könyve, mely az előző kötetének (Ne csukd le a szemed!) folytatása. A hátborzongató pszichotrillert a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban mutatták be hétfőn az érdeklődőknek, melyen a szerző is részt vett (képünkön). FOTÓ: KISS ANNAMARIE
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
2 Krónika
C
Y
M
100
HAJDÚ-BIHARI
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Aktuális 3
HAJDÚ-BIHARI
Csoda orvosnak, szülőnek Már a szubintenzíven vannak a négyes ikrek, hamarosan akár az édesanyával lehetnek az újszülöttosztályon.
További képek és értékelés:
Kovács Szabina
Balatonfüred Névjegy
– Azon jómagam is meglepődtem, hogy a ko rábban tudott kettő helyett négy petezsákot mutat a ter hesség korai szakaszában az ultrahang. Négyes terhesség abszolút extra. Az inszemi nációs programban a törekvé sünk, hogy többes terhesség lehetőleg ne forduljon elő. A Jóisten az anyaméhet egy szerre egy gyermekre találta ki. A programban résztve vőknél gyakrabban fordul hat elő. Ez a mostani négyes terhesség egy siker. Ehhez kellett egy masszívan erős és eltökélt anyuka, aki ebben abszolút partner volt – idézte fel az elmúlt hónapok törté néseit Sápy Tamás adjunktus, az édesanya és a négyes ikrek kezelőorvosa. DEBRECEN.
Életkor:
18
Magasság:
170 cm
Csillagjegy:
Oroszlán
Kedvenc étel:
pizza
Kedvenc ital:
narancslé
Kedvenc zene:
Rihanna
Kedvenc parfüm:
Police
Ha eljutnak a 32. hétig Sápy Tamás elmondta azt is, hogy az ikerterhességnél magas a rizikófaktor, és ez annál nagyobb, minél több magzatról van szó. Anitát a 28. héten vették fel, akarata ellenére, hiszen akkor is jól volt, viszont szakmailag már indokolt volt, hogy az anyát, illetve a magzatokat inten zívebben ellenőrizzék. Cél ként nem is neveztek meg a
A klinikán gondos kezekben vannak a kicsik
akklimatizálódtak, először az intenzív osztályra kerültek, most már a szubintenzíven vannak, hamarosan akár már az édesanyával együtt lehet nek az újszülöttosztályon – mondta az orvos.
terhességi hét elérését. Azt mondták, hogy ha a terhesség a 32. hétig el tud jutni, ott már túl nagy baj nem történhet az újszülöttekkel. A 32. héten a szülés spontán indult el, majd császármetszéssel jöt tek világra a kicsik. – A három kislány és egy kisfiú a 32. heti születési időponthoz képest sokkal jobban van, nagyon jól
Nevek? Gyorsan ment – Bármi problémám vagy kér désem volt, azonnal fordul hattam a kezelőorvosomhoz. Ez nagyon sokat segített, azonfelül, hogy én is minden erőmmel és akaratommal azon voltam, hogy minél to vább húzzuk. És hogy egy ilyen stáb áll mögöttünk, ez így megnyugtató – válaszol ta a kérdésre Nagyné Kozák Anita, az édesanya, aki el mondta azt is, hogy három és fél évvel ezelőtt volt egy ter hessége, ami sajnos spontán befejeződött, és utána nem sikerült sehogy sem teherbe esnie. Akkor kereste fel Sápy doktort, és szűk fél éven be lül megadatott nekik ez a négy kis csoda.
Nem egyformák az ikrek – Nagy Panna 1230, Nagy Ani ta és Nagy Anna 1450-1450, míg Nagy Richárd 1750 gram mal született. Napról napra jobban vannak, nagyon szé pek. A kisfiú teljes mértékben az apuka, Anita teljesen rám hasonlít, minden anyajegy ott van rajta, ahol rajtam, a másik két kislány pedig tel jesen vegyes. Jól meg lehet különböztetni őket – mondta az édesanya. A négyes ikrek szülei elmondták, hogy ko rábban mindkettőjük család
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
jában voltak ikertestvérek, de igazából nem tudni, hogy ez mennyiben volt befolyásoló tényező az ő esetükben. Több gyermeket nem terveznek. Ha hazamennek, lesz segítsé gük a nagyszülők, szülők, ba rátok és a rokonság részéről. Nagyon várják őket haza, már minden elő van készítve. Elárulták azt is, hogy baba kocsit eddig amiatt nem vet ték csak meg, mert mi lesz, ha mégsem három kislány és egy kisfiú születik majd.
– Először amikor még két babáról tudtunk, nagy volt az öröm. Már csak azért is, hogy egyáltalán ilyen rövid időn belül sikerült teherbe esnem. Amikor kiderült, hogy négy baba van, akkor kicsit sok ként ért bennünket. Úgy vol tam vele, hogy én ezt a négy babát szeretném megtartani. Nagyon jól döntöttünk. – Annak nagyon örülök, hogy van egy fiú is, először ugyanis úgy volt, négy kislányunk van. Aztán a kisfiú is megmutat ta magát, hogy nem kislány. Lényeg, hogy egészségesek, felkészülünk, hogy minél jobb szülők lehessünk. Felelősség ez a részünkről. Vállaltuk, és meg is fogjuk csinálni. A kis ágyak készen állnak, reméljük, hamarosan hazamehetünk – beszélt az édesapa, Nagy Ri chárd. Hozzátette, hogy ha van fiú is és lány is, akkor a szülők nevét vigyék tovább, az Anna és Panna név pedig igen hamar, közös megegyezéssel született meg. KOVÁCS ZSOLT
Felszolgáló vagyok egy füredi étteremben. Szeretek a testvéremmel lenni, mert sokat tanulok tőle. Nagy vágyam, hogy megtanuljak több nyelven beszélni. Szeretem az állatokat, van egy kutyám, Süti a neve. Csak nemrégen élek Balatonfüreden, a családom nagy része Békés megyében maradt. Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert szeretem magam új dolgokban kipróbálni.
Rendőrségi összesítő HAJDÚ-BIHAR. Megyénkben a rendőrök vasárnap két sze mélyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszí nén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződ tek. A szolgálatot ellátó ál lomány öt személyt bűn
cselekmény elkövetésén ért tetten, kettőt a velük szem ben érvényben lévő körözés alapján, míg egy külföldit az ország területén való jog ellenes tartózkodás miatt. A rendőrök összesen 17 sze mélyt állítottak elő. HBN
Egyre jobb a túlélési esély Még mindig szmogos a levegő Nagyon fontosak a hiteles információk a betegségekről – emelte ki a szakember.
A szálló por belégzése a légzőszervi betegek állapotát is súlyosbíthatja.
DEBRECEN. – A prevenció közös feladatunk, felelősségünk. Kezdve a családdal, az oktatá si-nevelési intézményekkel, munkahelyekkel és civil szer vezetekkel is. Azokkal a szer vezetekkel, melyek létrejöttét valós társadalmi szükséglet indokolta – mondta dr. Maro si Rácz Julianna, a Debreceni Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályának vezetője fő védnöki megnyitójában, hét főn, az emlőrák elleni figye lemfelhívó rendezvényen. Hozzátette, az információ szerzés nagymértékben be folyásolja a betegségekhez való hozzáállást, így nagyon fontos, hogy szakemberektől tájékozódjunk, a szerveze tek pedig, akik hiteles infor mációhoz tudják juttatni az érdekelteket, minél nagyobb reflektorfénybe kerüljenek, hallassák hangjukat.
Sétával is felhívták a figyelmet a megelőzésre
Y
M
100
90
80
70
60
50
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
nyitó előadásában. Kiemelte, hogy a halálozás az utóbbi évtizedben stagnáló tenden ciát mutat, egyre jobbak a túlélési lehetőségek. Magyar ország a tizedik helyen van a daganatos megbetegedések alapján Európában. Első he lyen mindkét nem esetén a tüdőrák szerepel. Beszélt a Nemzeti Rákregiszter mű ködéséről; ez felváltotta a kórházalapú regisztrációt né pességalapú regisztrációra, jelentését pedig évente köz zéteszi, tovább segítve a ha zai kutatómunkát. LD
recenben is. – A rosszindulatú daganatok minden társada lom számára súlyos problé mát jelentenek. A közepes és gyengébb anyagi forrásokkal rendelkező országokra egyre nagyobb teher nehezedik. A hazai lakosság kedvezőtlen életkilátásaihoz nagymérték ben hozzájárulnak az igen nagy számban előforduló daganatos megbetegedé sek – mondta el dr. Szántóné dr. Gonda Andrea Ilona, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Onkológiai Klini ka adjunktusa, oktató orvosa
Társadalmi probléma is Emlőrák elleni szűrés 2001 óta van a világon, ezzel egy időben Magyarországon, Deb
C
Mint ahogyan arról beszámoltunk, a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon is meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket – tudatta a Naplóval a debreceni önkormányzat. A szálló pornak számos egészségügyi hatása is le het: a porrészecskék inger lik, esetleg sértik a szem kö tőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mik ronnál kisebb porrészecskék lejutnak a tüdőhólyagokba. A tüdőelváltozást befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A por belégzése a légzőszervi betegek (asztma, bronchitis) állapotát súlyos bítja, csökkenti a tüdő ellenál ló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szem ben. A porrészecskék toxikus anyagokat (pl. fémeket, kar cinogén, mutagén anyago kat), valamint baktériumokat, vírusokat, gombákat kötnek meg, és elősegítik bejutásu kat a szervezetbe. Veszélyez tetettek a légúti betegségben DEBRECEN.
40
30
20
10
5
szenvedők, az idősek és a kis gyermekek. Ezért ők kerüljék a szabadban való hosszabb idejű tartózkodást, és a szel lőztetést lehetőleg a déli, kora délutáni órákban végezzék! A következő napokban je lentősen javul a levegő minő sége – erre lehet következtet ni Pártai Lucia meteorológus előrejelzéséből. – Kedden és szerdán hidegfront alakítja az időjárást. Megélénkül az északi, majd északkeleti szél,
és kedden, igaz, nem nagy mennyiségben, eső is lehet. A lehűlés mélypontja 31-én és 1-jén lesz, amikor reggelente fagyra is számítani lehet, és napközben a napsütés ellené re sem emelkedik 10 fok fölé a levegő hőmérséklete. 2-ától ismét melegszik majd az idő, jövő hét közepére 22-23 fok várható délutánonként. Az élénk, erős szél miatt azonban nem romlik a levegő minősé ge. VK, KZS
Hétfőn láthatóan nem volt tiszta a levegő
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
4 Debrecen
HAJDÚ-BIHARI
Miért csikorog még a villamos?
Röviden
Szépirodalmunk kész kabaré
A sínfeltöltő hegesztések és sínköszörülések 2019-re tervezett költsége 18 millió forint.
Szórakoztató rend hagyó irodalomórát állított össze Erdei Sándor költő, új ságíró középiskolás nemze dékek mulatságos bakijaiból, Sebestyénné Varjú Anna deb receni nyugdíjas magyarta nár könyve (Kancsal múzsa) alapján. A könyv dolgozatok ból, feleletekből való humo ros fordulatokat, elírásokat, poénos hibákat tartalmaz, az ókori klasszikusoktól Örkény Istvánig. A zenés műsort pén teken adták elő a Freedom Közösségi Házban. HBN DEBRECEN.
DEBRECEN. A visszajelzések alapján több szakaszon csiko rog a villamos, például a Pál ma-kanyarban. Mi okozza ezt? – érdeklődtünk a DKV Debre ceni Közlekedési Zrt.-től. A cég válasza szerint az Urbos típusú villamosok mo duláris felépítésű járművek. Ezen járműkarosszéria-kiala kítás egyik jellemzője, hogy az ívekben történő haladása kor a forgóvázak korlátozott fordulási lehetőségei miatt a modulok is elfordulnak a ha ladási iránynak megfelelően. Ez az egyik oka annak, hogy az Urbos 3 típusú villamosok közlekedésekor az ívekben, a villamoskerék és a sín kap csolatánál éles „csikorgó” hangok keletkeznek.
Erdei Sándor FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
A Simonyi út és a Nagyerdei körút kereszteződésében azért hangosabb a villamos, mert itt van az egyik legkisebb sugarú pályaív
villamospálya-építési köve telményeknek. Mindezek mellett az érintett szakasz pá lyageometriai adatai – főként az ívekben – nem az Urbos 3 típusú villamosok közlekedé sére készültek. A debreceni forgalmi villamospálya-há lózaton, a Petőfi téri végállo mást leszámítva, a legkisebb sugarú pályaív a Nagyerdei körút – Simonyi út kereszte ződésben van. Megkérdeztük azt is, hogy hol van még ilyen jelenség a városban, és eddig milyen módszerekkel, költséggel pró bálkozott a társaság. Közölték: a 2-es villamosvonalon a Nagy
Teljes rekonstrukció Megtudtuk: az 1-es villamos vonal Hunyadi utca – Kálvin tér kereszteződés és a Nagy állomás közötti szakasz tel jes rekonstrukciójára rövid időn belül szükség van. En nek a pályaszakasznak a pá lyaszerkezete heterogén. Az egész szakasz elöregedett, műszakilag elavult pálya szerkezetekből áll. Például a Péterfia utcai hosszgerendás villamospálya-szakasz 1975ben készült, és a vágányok közötti vágánytengely-tá volság sem felel meg a mai
Libanoni cédrust is elültetnek majd A Bajcsy utca 26. szám alatti Zsidó Szabadegye temen vasárnap 14 órától mesterséges intelligenciáról és a zsidó jogról is tart elő adást dr. Balázs Gábor, az ORZSE docense, rektorhelyettes. Elültetik a dr. Papp László, a Debreceni Egyetem Botani kus Kertjének igazgatója által adományozott libanoni céd rust is, és zsúr is lesz. HBN DEBRECEN.
állomás irányában található vágányon a Csemete–Honvéd utcai és a Csemete–Mester ut cai kereszteződésben tapasz talható a „csikorgás”. Tizenegy sínkenő berendezés A cég 2015-ben a 2-es villamos vonalán 5 darab, 2016-ban 4, míg 2018-ban 2 sínkenő be rendezést épített be a pályá ba, összesen 47,1 millió forint értékben. Ezenfelül pedig a villamosokat nyomkarimake nő berendezéssel is felszerel ték, melyek GPS-koordináta alapján kenőanyagot fecsken deznek a kerék és a sín közé, így is enyhítve a csikorgást.
A pályába épített és a villa mosokra szerelt berendezé sekhez használt kenőanyagok ra, zsírokra 2018-ban 2,8 millió forintot fordított a társaság. A zrt. folyamatos sínfeltöltő he gesztést és sínköszörülést vé gez. Ezek ára 2018-ban 17,761 millió forint volt, míg 2019-ben a tervezett költség 18 millió. Kíváncsiak voltunk végül arra is, hogy mit lehet és kell még tenni a kerékcsikorgás ellen; mikorra szűnhet meg, és mennyibe kerül a megol dás? A DKV válasza szerint a 2-es villamos vonalán a sín kenők révén nagy mértékben javult a lakosság megítélése a
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
kerékcsikorgásról. Ám az 1-es vonalon és a közös részen csak a teljes pályarekonstrukció hozhat további, számottevő javulást. Ennek a rekonstruk ciónak a megvalósulásáról je lenleg nincs még információ ja a cégnek. A rekonstrukció nemcsak a villamospályát, ha nem a kapcsolódó infrastruk túra-elemeket, például a felső vezeték-tartó oszlopokat és a felsővezeték-rendszert is érin teni fogja. Ennek a projektnek még az előzetes költségvetése sem készült el, de önállóan a villamospálya felújítása is nagyságrendileg 1,5–2 milliárd forint. VASS ATTILA
Józsán máriapócsi stílusú fatemplomot építhetnek A szent hely a Felsőjózsai utcán, a ruszin közösségi ház mellett valósulhat meg.
Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kap csolatokért felelős államtit kár.
Ruszin fatemplom épülhet Debrecenben. A meg valósítást a kormány is támo gatja – jelentette be Soltész
Gyimesbükkről érkező A közelmúltban a Borsod– Abaúj–Zemplén megyei Sajó pálfala görögkatolikus temp lomában a ruszin nemzetiség
DEBRECEN.
Ilyen lesz a gyülekezeti hely a látványterv szerint
Impresszum HAJDÚ-BIHARI
C
búcsúja alkalmából megtar tott szent liturgia után. H. Varga Eszter, a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtórefe rense arról tájékoztatta la punkat, hogy a templom Debrecen felsőjózsai város részében, a Felsőjózsai utcán azon a telken valósulhat meg, amelyet a debreceni önkor mányzat ajánlott fel a közös ségnek. Ezen a területen már áprilisban elkészült (szintén fából) a görögkatolikus ruszin közösségi ház. Ahogy arról akkor beszámoltunk, azt a be ruházást a kormány 39 millió forinttal segítette. – Egy hiteles ruszin stílusú, történelmi örökséget hordo zó fatemplomot szeretnénk itt felépíteni – közölte az ava tón Kocsis Fülöp metropolita atya. Az alapvetően Gyimes bükkről (Romániából) érkező építmény tervei már elké szültek, mely alapján a má riapócsi fatemplomhoz lesz hasonló. Keleti katolikus A józsai városrészben görög katolikus liturgiát jelenleg a Rózsavölgy utcai római kato likus templomban celebrál a Debrecenből kijáró pap. A Kárpát-medence észak keleti térségének templomai között jelentős számban ta lálhatók fából épültek, me lyek túlnyomó többségükben keleti rítusú, katolikus, pra voszláv, ortodox szertartáso kat végeznek. OCS
FOTÓ: FŐEGYHÁZMEGYE
Gyönyörű kékfestő ruhákba öltözött lányok kedves műsora – a hagyományőrzés jegyében
FOTÓK: VASS ATTILA
Óvárosi ünnep a plébánián DEBRECEN. Az I. Óvárosi Közös
ségek és Mesterségek Ünnepét rendezte meg szombaton dél után a Szent László Római Ka
tolikus Domonkos Plébánia. A Füredi úti intézményben és annak udvarán, a csodálatos időben megtartott eseményt
A látogatók különleges és finom süteményeket is ingyen kóstolhattak
színpadi műsorok, kézműves vásár és -foglalkozások, óváro si közösségek bemutatkozása, mesterségbemutatók és népi játékok is gazdagították. Ezek sorában kicsik s na gyok a reflexüket is kipróbál hatták: eltalálják-e kis fakala páccsal a nádcsőből legurított diószemeket. Jó zenék és napsütés Ottjártunkkor rögtön a ka puban vesszőfonó készült bevonni egy nagy üveget, vele szemben nemezgolyó kat lehetett gyúrni, a színpad melletti soron pedig finom süteményeket kóstolhattak a látogatók. Közben sütött a nap, jó zene szólt. Minden adott volt tehát, hogy jövőre megrendezzék a családi nap folytatását. VA
www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2019/251 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Megyei körkép 5
HAJDÚ-BIHARI
Daru, legódaru és makettdaru
Röviden
Ruszoly Barnabás az újabb díszpolgár
Szerte az országból érkeztek vendégek Hortobágyra a hétvé gén megtartott Daru ünnepre.
A nagyközségért végzett munkája példaként áll, így Bagamér újabb dísz polgára kitüntető címet, Ruszoly Barnabás vehette át októberben. A Bagaméri Hagyományőrző közösség elismerő javaslatára az oklevelet Orvos Mihály leköszönő polgármester adta át szűkebb körű ünnepélyes keretek között. SZÁSZ FERENC BAGAMÉR.
HORTOBÁGY. –
Farkas Ödön vagyok, és tizennyolc dalárdás társammal együtt Gyenesdiásról érkeztem a Hortobágyra. Jártam már korábban az Alföldön. Nekünk ez a táj különlegesség, mert azért mégis csak más, mint a zalai dombok. Most vagyok először a Hortobágyon – mondta a pásztorok ünnepi viseletébe öltözött meglett korú ember, akivel a Pásztormúzeum előtt elhelyezett hatalmas makettdarunál találkoztunk a szombaton megtartott Daruünnepen. Odafelé menet elhaladtunk a csúzlizda mellett, kínáltak bennünket a darukonyha remekeivel. A darukonyha a darvak táplálékát jelentő magvak felhasználásával készült ételeket jelenti. Beszélgető, nótázgató csoportok mindenhol, a hortobágyi önkormányzat által szervezett kézművesvásárban pedig tényleg csak a hagyományos, leginkább kézzel készített, korabeli használati és dísztárgyakat kínáltak. Majd az október végi melegben kifejezetten kellemes hűst adó sátor alá húzódtunk, ahol Boka Gábor János vitéz előadásának tapsolhattak a gyerekek. Kiss Anettel elegyedtünk szóba, aki egy csoporttal Egerből érkezett a Daruünnepre. – Több szülővel megbeszéltük, hogyha jó idő lesz, eljövünk
Fáklyákkal mennek az utcákon A Komádi Református Egyházközség és a Sulyok István Református Általános Iskola október 31-én 16 órától a reformáció évfordulójának tiszteletére ünnepi istentiszteletet tart a Református Templomban, majd a gyülekezet tagjai fáklyákkal vonulnak végig Komádiban. RR KOMÁDI.
Vámos János slambucot főzött, Farkas Ödön az óriás makettdaru szárnyai alatt, Boka Gábor mesélt a gyerekeknek
a Hortobágyra, hiszen közel van hozzánk, és itt nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is olyat láthatnak, ami érték az életünkben, és erősíti a kötődésünket Magyarországhoz, a szűkebb otthonunkhoz. Reggel érkeztünk, délelőtt egy buszos csoporttal darulesen voltunk Szálka-halom közelében, majd visszajöttünk, és azóta itt élvezzük a programokat. Gólyalábasok, vándormuzsikusok, népzenei
KERESSÜK A LEGCUKIBB MOSOLYT!
együttesek, finom ételek, és most itt ez az előadás. Nézze meg mennyire élvezik a gyerekek! Idényzárás, őszi hangulat A Daruünnepről Leskuné Bikki Dórát, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oktatási csoportvezetőjét kérdeztük. – A darufesztivál a természet őszi ünnepe. Ilyenkor nagyon sok, 180 ezres egyedszámban vannak itt a darvak a Horto-
bágyon. A nemzeti parknak ez a rendezvénye egy kicsit az ősz zárása, egy kicsit a szezon zárása, egy kicsit az év zárása – erről szól a darufesztivál, amelyet a behajtási ünneppel rendezünk meg immáron hetedik éve. A pusztáról a jószágok telelő helyükre hajtásával egy időben vannak a Hortobágyon, a nemzeti park környéki szántókon a darvak. Gyakorlatilag az első nagyobb hidegek beálltáig, vagy amed-
Szalmabálák és játék minden mennyiségben
WWW.HAON.HU/GYERMEKMOSOLY
347633
H I R D E T ÉS
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
Két baleset, két könnyű sérült HAJDÚ-BIHAR. A megyében a rendőrök vasárnap reggeltől hétfő reggelig két, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány 8 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. HBN
A Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség nyugállományba vonult munkatársai hatodjára találkoztak a sportcsarnokban október 25-én. Dr. Péter Sándor kirendeltségvezető köszöntője után az elhunyt munkatársakra emlékezve megkoszorúzták a Szent László szobrot. Péter Sándor tájékoztatott a határrendészeti kirendeltség elmúlt évi tevékenységéről. HBN BIHARKERESZTES.
GYERMEKMOSOLY 2019 M
Meggyújtják a fáklyákat FOTÓ: MA
Találkoztak a régi munkatársak
5
FOTÓ: MISKA ANDREA
Kétszáz kisiskolás pillantott be a tanyára A szalmabála-gurítás és a talicskatolás is népszerű program volt a Móra-iskola kihívás napján. Izgatottan várták a város határában elterülő Orosz tanya házigazdái a Móra-iskola alsó tagozatos diákjait a napokban. Az apropó nem volt más, mint az első alkalommal megrendezésre került Móra Kihívás Napja. A gyerekek az iskola elől indulva, kerékpárral vágtak neki a néhány kilométeres távnak. A bemelegítésnek is beillő biciklizésre szükségük is volt, hiszen számtalan akadály és ügyességi játék várta őket a vidéki hangulatot idéző portán. HAJDÚDOROG.
Y
dig táplálékot találnak, addig itt tartózkodnak ezek a nagy madarak. Utána táplálékhiány miatt elindulnak egy kicsit délebbre tőlünk. A darufesztivál ennek az őszi hangulatnak a kidomborítása. A színpadi programok színes választékával készültünk. Rengeteg gyerekfoglalkoztatós játékkal, és itt van a Lego is, aki a gyerekekkel közösen egy hatalmas daru képét rakják ki. KOVÁCS ZSOLT
JÁTSSZ O ÉRTÉK N VELÜNK NYERE ES LIBRI MÉNY EKÉRT !
A NEVEZÉS ÉS ONLINE SZAVAZÁS 2019. NOVEMBER 8-IG TART.
C
FOTÓK: KOVÁCS PÉTER
Alma, paprikás krumpli, játék A legkisebbektől a legnagyobbakig örömmel vették birtokba a számukra kijelölt, ügyességi és gyorsasági játékokkal tűzdelt pályát. A gyermekek igazi tanyasi kö-
rülmények között bújhattak egy vízhordó leány bőrébe, kipróbálhatták magukat szlalomfutásban és akadályugrásban, valamint célba dobó képességüket is megcsillogtathatták. Az akadálypálya végéhez közeledve a vízzel teli teknőből szájjal vehették ki az almát, majd zsákban futással érhettek célba. A verőfényes napsütésben a gyermekeket az örömteli szórakozás mellett finom ebéd is várta, melyet szorgos szülői kezek készítettek. A menü a vidéki konyhák népszerű egytálétele, a paprikás krumpli volt, melyből a kisiskolások és meghívott vendégeik, a Sarok úti óvodások is jóízűen fogyasztottak el egy-egy tányérral. A délutáni órákig tartó versenyen az iskola, a szülők és a házigazdák összefogásának köszönhetően minden Móra iskolás felejthetetlen élményekkel gazdagodva térhetett haza.
MISKA ANDREA
Dr. Péter Sándor
Csendes megemlékezés KOMÁDI. Mindenszentek napja alkalmából november 1-jén 14 órától a Major temetőben Balogh Sándor református lelkipásztor igét hirdet, majd a résztvevők gyertyagyújtással és koszorúzással tisztelegnek az elhunyt képviselők és a háborús hősök előtt. 15 órától a város főterén, a háborús emlékműveknél folytatódik a megemlékezés. RR
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: MATEY I.
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
6 Megyei körkép
HAJDÚ-BIHARI
Pásztorok számadása Hagyományőrző pásztorünnepre gyűltek össze a hajdúnánásiak a Kendereskertben a minap.
A régi szoká soknak megfelelően terelték téli nyughelyükre a legelő állatait. Ahogy a hortobágyi mondás tartja, az állatok „szoruláskor” – amikor már akár havat is vihetnek a hátu kon – a pásztorok elszámolta tását követően vonulhatnak szálláshelyükre. Az elszámol tatást, a számadást a Ken dereskertben Gencsi Zoltán végezte annak rendje-módja HAJDÚNÁNÁS.
Ebben az évben is sokan voltak a szabadstrandon
FOTÓ: KOVÁCS ZSOLT
Rövid, de tartalmas szezont zártak a Tiszánál A benti strandon 41 ezer vendég volt, a szabadstrand forgalmára a parkolásból lehet következtetni.
31. között üzemelt. Eltérően alakult a szabad vizű strand és a gyógyfürdő látogatottsá ga. – A nyári hónapok alatt a tavalyi évhez hasonlóan ala kult a vendégforgalom a benti strandunkon, ez körülbelül 41 ezer vendéget jelent. A sza badstrand esetében a parko lásokból tudunk a látogatott sági adatokra következtetni, amely alapján elmondható, hogy annak forgalma növeke dett a tavalyihoz képest. Még szeptember 1-én is szinte telt ház volt – ismertette az idei év adatait Lendvay Imre. Hozzá tette, a termálstrand bevéte lei az előző évekhez hasonló an alakultak. Az idei és jövőbeni fejlesz tésekről elmondta: a szabad strand közel fél milliárd forin tos felújítása szeptemberben elkezdődött. BEKECS SÁNDOR
Lassan és gyen gén indult a szezon, azonban továbbra is népszerű a ven dégek körében a tiszafüredi Thermal Strand- és Gyógyfür dő, valamint a Szabadstrand is. Az idei strandszezon érté kelésére az üzemeltető kft. ügyvezetőjét kértük meg. Lendvay Imre elmondta, a strand fedett medencéje már 2018-ban és 2019-ben is egész évben várja vendégeit, azonban az idei kedvezőt len időjárás miatt az úszó- és strandmedencéjét csak júni us elejétől tudták üzembe he lyezni. A szabadstrand hiva talosan június 1. és augusztus TISZAFÜRED.
szerint a gazdának, azaz Szól láth Tibor polgármesternek. A számadó a rovásbot össze illesztésével egyeztette a be hajtott állatok mennyiségét a tavasszal kihajtottakéval. A nánási pásztoroknak nem kellett felírni a rovásukra semmi rosszat, azaz ponto san szám szerint elszámoltak az állatokkal. Ennek örömére a Hortobágy Örökös Pásztorai áldomást ittak, majd emlé keztek azokra, akik már nem lehetnek közöttük. Fenntartják a hagyományt A pásztorünnep része volt a Középkori Királyi Kutyások pásztorkutya-bemutatója,
Röviden
valamint néptánc- és nép dalkörök műsora is. Mind ezek mellett a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egye sület tagjai kézműves-bemu tatókat tartottak, volt kéz művesvásár és ételkóstolás, a kisebbek számára pedig népi játszótér. Gencsi Zoltán – akinek a nevéhez a tavaszi kihajtási és az őszi behajtási ünnepek ha gyományának újraélesztése is fűződik – a pusztai legelte tő állattartás fontosságát, és minél további fenntartását emelte ki a pásztorünnep ha gyományainak éltetése mel lett. A nap pásztortűzgyújtás sal ért véget. FEKETE ANDREA
Továbbadták tudásukat a város hagyományőrzői
a gyermekek és pedagógusok, akik megtöltik élettel, színes programokkal az óvoda falait. A gyermekek őszinte tekinte te, a jövőbe vetett hite, ami a szemükből sugárzik reményt ad, hogy mi magunk is így él jük meg hétköznapjainkat – mondta Pajna Zoltán , a megyei közgyűlés elnöke az intézmény avatóünnepségén. Az egyház egyre több oktatási, kulturá lis és szociális tevékenységet vállal, ezen társadalmi termé kenység egyik legfontosabb elemét pedig maga a hitélet adja – hangsúlyozta.
HAJDÚDOROG. A
kívül-belül meg szépült Szent Bazil Görögkato likus Óvodát a napokban vehet ték újra birtokba a gyerekek. Az ötvenesztendős épület felújítá sa közel 250 millió forintnyi pá lyázati forrásból valósult meg.
NYÍRACSÁD. A sokéves ha gyományhoz híven október közepén ismét felavatták a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola legifjabb di ákjait. A „kiscsibéket” Garda László igazgató köszöntötte, s elmondta az első osztályo soknak, hogy a mókás avatás sal azt szeretné az intézmény kifejezni, hogy a legifjabbak is méltóak arra, hogy az isko la nagy családjának, jó csa patának tagjai legyenek. Azt kívánta a diákoknak, hogy legyen bennük kitartás, hit és remény, de legfőképpen szeretet. Figyeljenek oda egy másra, hogy a nyolc év eltel tével is győztes csapatként kerüljenek ki az iskola falai közül. A kiscsibék először közös táncot mutattak be, majd mó kás fogadalmat tettek.
A metropolita szentelte fel A legfontosabb értéket nem az épületek jelentik, hanem azok
FOTÓ: FEKETE ANDREA
– Az óvoda léte erősíti Hajdú dorogot, itt tartja a családokat, nő a hitélet, és gyarapodik a közösség. A kívül-belül egya ránt felújított és meg szépült intézményben elhivatott peda gógusok támogató figyelmét érezve játszhatnak, gyűjthet nek életre szóló élményeket a gyerekek, és kezdhetik el ki bontakoztatni képességeiket. – fogalmazott dr. Vitályos Eszter, a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda ünnepélyes átadóján. Az óvoda épületét ünne pélyes keretek között Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegy
házmegye érsek-metropolitája áldotta meg és szentelte fel. A Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda teljes körű felújítása, va lamint új tornaszoba kialakítása mellett eszközfejlesztésre is sor került. A fejlesztési feladatok ellátását biztosító eszközökön túl a berendezési tárgyak cseré je, az informatikai eszközpark korszerűsítése is megtörtént. Az óvodások birtokba vehetik a játszóudvart, melyek moz gásigényük kielégítését teszi hatékonyabbá. A projektben az épület akadálymentesítése is megvalósult. MISKA ANDREA
egyház által szer vezett egész éves program, a Csökmő 800 jegyében meg rendezett Házak, utcák, imák havi összejövetel októberi alkalma zajlott nemrégiben. Az imaházban Szabó Gyula református lelkész gondolatai után közös ima, közös ének, majd kötetlen beszélgetés vette kezdetét. A gyülekezet tagjai finomságokat is készí tettek, hogy a hangulat iga zán családias legyen. Erre az alkalomra a Petőfi, a Vadvirág utcák és Kóróssziget telepü lésrész lakóit kiemelten is in vitálták. BKA
A Fehér bot napján Hajdúdorogon
Karcagi Márta FOTÓ: MISKA ANDREA
Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte meg az épületet FOTÓK: MISKA ANDREA
KEDVES ZILAHI ENIKŐ
Válogatás olvasóink legjobb receptjeiből!
A csökmői Faluház ban a füzesgyarmati Bujdosó Dóra táplálkozási tanácsadó a napokban arról beszélt a je lenlévőknek, mennyire befo lyásolja egészségünket, köz érzetünket az elfogyasztott étel minősége, mennyisége. Példákkal, tanácsokkal mu tatta be a minőségi táplálko zás előnyeit. A résztvevők a végén egy kóstolón is részt vehettek, az előadó ugyanis készült egy kis egészséges finomsággal. Sült édesburgo nya, sült dió, káros anyagok tól mentes almás lepény és házi májkrém volt terítéken. B. KISS ANDREA CSÖKMŐ.
CSÖKMŐ. Az
Játszhatnak, élményeket gyűjthetnek a gyerekek, és kezdhetik kibontakoztatni képességeiket.
Esküt tettek az iskola csibéi
Finomságok az asztalon FOTÓ: B. K. A.
Októberben is házak, utcák, imák
Újra benépesült a Szent Bazil ovija Gyökös Laura és Kövér Marcell avatásra várva FOTÓ: KZE
Egészségesen! Ételed az életed
HAJDÚDOROG A művelődési házban ünnepelte minap a Fehér bot Napját a LÉARE haj dúdorogi körzeti csoportja. Az eseményt az Őszidő Kultu rális Egyesület tagjainak Rá baközi tánca és Karcagi Márta szavalata tette bensőségessé. Az ünnepi gondolatait Fehér vári Sándorné csoportvezető osztotta meg a jelenlévőkkel, majd Molnár Mária egy tan mesét olvasott fel a hallgató ságnak. MA
Birtokba vették az óvodások a felújított épületet, udvart
NOVEMBER 5-TŐL KAPHATÓ
A KÁRPÁT MEDENCE ÍZEI OLVASÓINKTÓL CÍMŰ SZAKÁCSKÖNYV
3990 Ftt helyettt
A megye m kedvenc venc s yvét szakácskönyvét keresse kkézbesítőinknél!
1790 Ft F* *
CS
AK
EL ʼn
FIZ E T ʼn K N E
K!
348402
WWW.HAON.HU
H I R D E T ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Gazdaság 7
HAJDÚ-BIHARI
MAGYARORSZÁG
Pénz vagy boldogság? Szakmát magyar módra A diákok szerint a pénz, a szabadidő és a jó légkör a legfontosabb.
Bővelkedünk a hitelekben
FOTÓ: ÉKN
Jelentős bővülés van a személyi kölcsönöknél Az elmúlt időszakban évente akár 20-30 százalékkal is bővült a kihelyezett személyi kölcsönök összege.
ajánlatok között: 7-8 százalékos, illetve 20-22 százalékos kamattal is lehet találkozni a személyi kölcsönök piacán. Kétmillió forint az átlag Elmondta: a személyi kölcsönöket nagyrészt értékteremtő beruházásokra, lakásfelújításra vagy -bővítésre veszik fel az ügyfelek. A második legnépszerűbb hitelcél a hitelkiváltás, vagyis az ügyfél egy drágább hitelét váltja ki új hitelkonstrukcióval, a harmadik pedig az autóvásárlás – fűzte hozzá. Trencsán Erika kitért arra is, hogy átlagban az ügyfelek 2 millió forintot vesznek fel, de egyre több bank emeli a keretet, úgyhogy nem ritka, hogy megfelelő jövedelem esetén akár 10 millió forint is felvehető személyi kölcsönként. MTI
– Az alacsony kamatok miatt évek óta jelentős bővülés látható a személyi kölcsönök piacán – mondta Trencsán Erika, a money.hu pénzügyi szakértője hétfőn az M1 aktuális csatornán. BUDAPEST.
Csökkenő kamatok – Az elmúlt időszakban évente akár 20-30 százalékkal is bővült a kihelyezett személyi kölcsönök összege, kamatuk pedig átlagosan 20 százalékról 14 százalékra csökkent 2017 óta – magyarázta. Megjegyezte: a kamatok terén jókora eltérés van a banki
GAZDASÁG. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete legfrissebb kutatásában megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló, hetedik osztályos általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait, valamint azt is, hogy szüleik milyen tanácsokkal támogatják őket.
Sokan szeretnének diplomát A kutatás alapján kiderült, hogy a diákok nagyban számítanak szüleikre a döntés meghozatalában, ami nem véletlen, hiszen ők is saját maguknak tulajdonítják a legnagyobb felelősséget gyermekük pályaválasztásában. A tanulók 35 százaléka felsőfokú végzettséget, diplomát szeretne szerezni, míg 32 százalékuk szakmát és érettségit. 13 százalékuknak a szakmaszerzés, 9 százalékuknak pedig az érettségi megszerzése a vágyott cél. A megkérdezett tanulók csupán 1 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb a 8 általánost kívánja befejezni, 11 százalékuk pedig még nem tudja, hogy mi az a legmagasabb végzettség, amit szeretne elérni. Az ezzel kapcsolatos tervek nem változtak jelentősen az elmúlt években, ugyanis 2014 óta még mindig nő a diploma elérését megcél-
A továbbtanulási kiállítások jó lehetőséget adnak a tájékozódásra
zó tanulók aránya, és csökken azoké, akik érettségi, illetve szakképzettség és érettségi megszerzésére törekednek. A fiatalokat arról is kérdezték, milyen tevékenységben a legjobbak. A legtöbb diák csapatsportban, házi és ház körüli munkák végzésében, állatok gondozásában, egyéni sportágakban, társasjátékokban, illetve számítógép-kezelésben találta magát a legtehetségesebbnek. A foglalkozások tekintetében a sportolás és a sütés-főzés a legnépszerűbb a diákok körében, továbbá a művészeti ágakat, a számítógépes munkát és az állatok-
Pörög az agglomerációs lakáspiac Évek óta tartó növekedés után a budapesti árszint elérte a lélektani határt. Már a külső pesti kerületek lakásárai is felülmúlják a vidékrekorder debreceni szintet: a piac ezért a fővárosban és a megyei jogú városokban is az agglomeráció felé mozdult.
GAZDASÁG.
Millió felett Az Otthon Centrum háromnegyed éves jelentése szerint a használt tégla társasházi lakások négyzetméterára az V. kerületben a legdrágább, itt 1 millió forintot meghaladó át-
Sok millióra van szükség egy lakásvásárláshoz
lagáron történtek tranzakciók 2019 első kilenc hónapjában.
FOTÓ: ÉKN
A Belváros többi kerületében valamivel mérsékeltebbek
a négyzetméterárak, az említett időszakban 620–740 ezer forint között alakultak. Ugyanakkor a XIII. kerületben 820 ezer négyzetméterenkénti áron is értékesítettek ingatlanokat, míg a külső pesti kerületekben 460–650 ezer forint közé estek a négyzetméterárak. Buda kedvelt kerületeiben 700–830 ezer forintért cseréltek gazdát a lakások. Az idei év első kilenc hónapjában a főváros külső kerületeiben 30-40 százalékos volt az árnövekedés az előző év azonos időszakához képest, ami meghaladja a belvárosi kerületek többségében tapasztalt 20-25 százalékos drágulást. ÉKN
Modern gyárak éjszakája Nemzeti kiberbiztonsági lesz november közepén konferencia Budapesten ákat a magyar kis- és közepes vállalkozásokkal (kkv-k), dolgozóikkal és a fiatal, szakmát tanuló magyarokkal. A program által a vállalkozások tudatosíthatják saját értékeiket, és megmutathatják magukat azoknak a potenciális munkavállalóknak, akikre a gazdaság növekedésével különösen nagy igényük van – fűzte hozzá. György László gazdasági államtitkár hangsúlyozta, a Modern gyárak éjszakájának a szemléletformálás is célja, az, hogy az emberek megértsék, hogy a mesterséges intelligencia nem kiváltja az embert, hanem segít pontosabban és gyorsabban végezni a munkát. MTI
BUDAPEST. Országszerte több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján, november 15-én – mondta a rendezvényt szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László hozzátette: az érdeklődők a moderngyarakejszakaja.hu oldalon regisztrálhatnak az eseményre.
Hétezer látogatóval A 73 gyár összesen hétezer látogatót fogad, de a helyek fele már az első héten elfogyott – jegyezte meg. Elmondta: a rendezvény célja, hogy ismertessék meg a nagyvállalatok által használt technológi-
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
Nemzeti kiberbiztonsági konferencia lesz ma a fővárosi Dürer rendezvényközpontban az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) részeként – közölte Magyarország kiberkoordinátora.
BUDAPEST.
Készségek fejlesztése Rajnai Zoltán hozzátette: Magyarország közel 30 rendezvénnyel a kiberhigiéniai készségek fejlesztésére – tudatosítására – és a feltörekvő technológiák alkalmazására hívja fel a figyelmet októberben, a kiberbiztonság hónapjában. Bor Olivér, a programsorozat magyarországi koordinációjáért felelős Nemzetbiztonsági Szakszol-
40
30
20
10
5
gálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense elmondta: a kiberbiztonsági konferenciának kísérőrendezvénye lesz a Hungarian Cyber Security Challenge 2019 elnevezésű hekkerverseny. A versenyre maximum háromfős csapatok nevezhettek, és csak tíz csapat jutott be a döntőbe – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a versenynyel az IT biztonsági szakma fontosságára próbálnak rámutatni. Közösségépítés A verseny egyik célja, hogy olyan közösséget teremtsen, amely képes lesz Magyarország kiberbiztonságát előremozdítani – hangsúlyozta. MTI
FOTÓ: ÉKN
kal való foglalkozást is sokan megjelölték. Kiemelkedő azon diákok aránya, akik a jövőbeli munkájukkal kapcsolatban fontosnak tartják, hogy sok pénzt keressenek: tízből hét diák ezt választotta a három legfontosabb szempont egyikeként. A második legfontosabb tényezőként jelent meg a munka melletti szabadidő mennyisége. A boldogság a legfontosabb Az MKIK második kutatásában, melyet a Szent István Egyetem szakemberek közreműködésével készített,
több mint 9000 szülőt vizsgált, hogy kiderítse, hogyan vélekednek gyermekük pálya- és iskolaválasztásával kapcsolatban. A kutatás eredményeiből az derül ki, hogy a válaszadók többsége gimnáziumban képzeli el gyermeke továbbtanulását, 38 százalékuk szakgimnáziumban, míg 9 százalékuk szakközépiskolában. A megkérdezettek jellemzően egy szinttel magasabban képzelik el gyermekük továbbtanulásának helyét, azaz például a nyolc általánost végzett szülő a szakközépiskolát jelöli meg leggyakrabban. ÉKN
Emelkedett kissé a GKI üzleti bizalmi indexe A foglalkoztatási hajlandóság az iparban gyengült, a kereskedelmi és szolgáltató cégek körében erősödött. BUDAPEST. A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások októberben kissé javultak a szeptemberi hároméves mélypontjukhoz képest, a fogyasztói bizalmi index viszont két hónapos javulás után sokat romlott, a konjunktúraindex csak hibahatáron belül mérséklődött, de így is közel hároméves mélypontján van.
Pozitív tartományban A GKI kiemelte, hogy az üzleti várakozások az év elejétől szinte folyamatosan romlanak, az októberi javulás meszsze nem tudta ellensúlyozni a szeptemberi zuhanást. Az Európai Unió támogatásával készített felmérésük szerint az ipari bizalmi index októberben az előző havi nagy esés után visszatért a pozitív tartományba, egyaránt javult az elmúlt és következő időszak termelésének megítélése. Kedvezőbb lett a vélemény a készletekről és a rendelésállományról, bár ezen belül az exportról nem. Az építőipari bizalmi index az elmúlt hat hónapban egy viszonylag szűk sávban mozgott, az idei trend azonban egyértelműen csökkenő. Októberben a magas- és a mélyépítő cégek is kissé borúlátóbbá váltak. Az előző háromhavi termeléssel kap-
csolatos elégedettség csak hibahatáron belül változott, a rendelésállományoké viszont romlott – mutat rá a gazdaságkutató. A kereskedelmi bizalmi index négyhavi csökkenés után újra nőtt, ezzel szeptemberi, hatéves mélypontja után újból visszakerült az elmúlt öt évet jellemző sávba. A foglalkoztatási hajlandóság az iparban gyengült, a kereskedelmi és szolgáltató cégek körében erősödött, az építőiparban nem változott. A lakosság munkanélküliségtől való félelme – igaz, rendkívül alacsony szintről – második hónapja emelkedik. Az áremelési törekvés azonban minden ágazatban erősödött, különösen a kereskedelemben, a lakosság inflációs várakozása – mindezzel szemben – viszont csökkent. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a szeptemberi jelentős romlás után az elmúlt hónapokban amúgy is legpesszimistább ipar kivételével minden ágazatban kisebb-nagyobb mértékben javult, a fogyasztók véleménye viszont kissé romlott. Emelkedést követően A GKI fogyasztói bizalmi index kéthavi emelkedés után októberben a júliusi szint közelébe esett vissza. A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét, a nagy értékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét és főleg megtakarítási képességeit jóval roszszabbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt – tájékoztatott a gazdaságkutató. MTI
ESZAK NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
8 Egészség
HAJDÚ-BIHARI
Veszélyes, ha egész nap csak ülünk! Ha odafigyelünk magunkra és a környezetünkre, elkerülhetjük a káros hatásokat.
Hogyan üljünk helyesen a számítógép előtt?
A szakember kitért arra, hogy ha valaki felállás nélkül 4-5 órát ül a gép előtt, akkor nyaki fájdalmat, nyaki merevséget érezhet, mely kisugárzik a fejbe is. Tehát tulajdonképpen egy állandó fájdalomérzet jelentkezhet, emellett fáradtsághoz, izomfájdalomhoz, sőt hosszú idő alatt akár pszichés gondokhoz, rossz hangulathoz is vezethet.
– Az egy helyben ülésnek statikus hatásai vannak az egész gerincre, a nyaktól egészen az ágyékig. Ha derékfájás, nyakfájás jelentkezik, akár kisugárzó jelleggel érinthetik a végtagokat is, tehát sok embernek zsibbad a lába, a karja a napi többórányi ülés következtében. Vannak úgynevezett túlhasználati betegségek is, ha az emberek órákat töltenek a számítógép előtt, jelentkezhet például könyök- vagy csuklófájdalom – mondta el a Napló kérésére Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Reumatológiai Tanszékékének tanszékvezető egyetemi tanára. DEBRECEN.
Ne spóroljunk a széken! Szekanecz Zoltán szerint a fent említett tünetekkel érkező beteg esetében először úgynevezett ergonómiai vizsgálatot kell végezni, mely során meg kell nézni, milyen munkakörülmények között dolgozik a páciens. Ha tartósan rossz a szék, a számítógép elhelyezése, fokozódni fognak a panaszok. – A széknek nem csak kényelmesnek kell lennie. Azt szokGrafika: HBN
Néhány egyszerű gyakorlat segíthet a panaszok enyhítésén
tuk mondani, olyat kell venni, aminél a háttámla és az ülőrész egyben van. A szék legyen merev hátú, ne lehessen könnyen hátradönteni, valamint ügyelni kell az ülésre is, tehát egyenesen üljünk, ne féloldalasan, mert az megtekeri a gerincet – hangsúlyozta a reumatológiai szakember, majd kitért az iroda berendezésére is: – A számítógép képernyőjének szemben kell lennie velünk, nem oldalt, nem félirányban, hanem pont szemben. Ha valaki magasan ül és alacsonyan van a képernyő, akkor tegyen alá könyveket. Továbbá olyan magasan kell ülni, hogy derékszögben legyen a felkarunk és az alkarunk – tudatta az egyetemi tanár.
GRAFIKA: ARCHÍV
Négy-öt órás, kiszállás nélküli autóvezetésnél is tapasztalható többek között derékfájás, nyaki merevség. – Óránként 10 percre mindenképpen fel kell állni, s tenni néhány lépést. Ha hatvan percen keresztül ülünk
egy helyben, ráadásul nem is megfelelő helyzetben, akkor nagyon nagy bajok lesznek. Szükséges a torna, vannak ötperces nyak- és gerinctorna-gyakorlatok, amiket bárki elsajátíthat, sőt a munkahelyi szünetekben is alkalmazha-
tók. Hosszú távon, ha valaki ülőmunkát végez, akkor járnia kellene tornára, mas�százsra. Foglalkozni kell magunkkal, mert előbb-utóbb problémák jelentkeznek! – fejtette ki Szekanecz Zoltán. KISS DÓRA
A „komputernyak” szindróma A fentebb említett tünetcsoport szinte minden ülőmunkásnál jelentkezhet, sőt egyre inkább érinti a fiatalokat. – Ami a legrosszabb az egészben, hogy most már a fiataloknál, gyerekeknél is egyre gyakoribb ez a problémakör azáltal, hogy tulajdonképpen
állandóan a gépen játszanak, vagy telefonoznak. Tipikusan előrehajtott fejjel, meggörnyedten bámulják a telefont órákig, ennek következtében olyan új betegségek jellemzőek a 20.-21. századra, mint például a „komputernyak” szindróma. Ez az új entitás
gyakran fejfájásban, nyaki fájdalomban, szédülésben nyilvánul meg, amit az okoz, ha valaki órákig egy atípusos gerinchelyzetben ül, előre hajol, s közben folyamatosan bámulja a képernyőt – beszélt az újkori betegség mibenlétéről a reumatológiai szakember.
A számítógép és a szemüveg
nőgyógyász szakorvos
péntek Bejelentkezés: 06-20-339-9861, Rendelési nap:
med@borostyanmedicalcenter.hu
341141
BOROSTYÁN MED HOTEL**** & MEDICAL CENTER Debrecentől 12 km-re Nyíradony-Tamásipuszta, Csemete út
Magyarországon már 22 éve praktizáló és 35 éves szakmai tapasztalattal rendelkező
beutaló, várakozás nélkül! Mammográfia (klinikai, szűrő ultrahang) pajzsmirigy, ér has-medence
Dr. Wang Yu Cai Hagyományos kínai orvos
Debrecen, Bethlen u. 6–8.
Debrecen, Kossuth u. 56. Rendelés: hétfő 900–1100 kedd 900–1200, szerda 1400–1600 csütörtök-péntek 900–1200
Tel.: 419-949, 30-647-8218 www.echodeb.hu
338457
338438 777825
HAJDÚ-BIHARI
Kínai orvosi rendelő 338241
urológiai szakrendelés baba-mozi, 4D-s szülészeti UH reumatológiai szakrendelés lézerrel neurológiai szakrendelés szívkoszorúér-állapotfelmérés Somatoinfra vizsgálat bőrgyógyászati szakrendelés anyajegyszűrés videodermatoscoppal tetoválások eltüntetése lézerrel visszerek, seprűvénák eltüntetése műtét nélkül, lézerrel 4-féle lézerrel fölszerelt bőrsebészeti műtő végleges lézeres szőrtelenítés, verhetetlen áron fül-orr-gégészeti szakrendelés lézerrel szemészeti szakrendelés és optikai szalon
Dr. Pólik Teréz Szemész szakorvos 52/324-341
MAGÁNRENDELÉSEK W W W. L E Z E R M A G A N R E N D E LO. H U
Rendel: Dr. Damjanovich Péter
Junior Optika
· Csapó u. 37., tel.: 52/420-223 · Csapó u. 37., tel.: 52/420-223 · Batthyány u. 11/D, tel.: 52/537-162
(Mediterrán Ház, a régi OTI-val szemben) Akupunktúra, kínai hagyományos orvoslás és gyógyszerészet stb. INGYENES állapotfelmérés
a Megyekártyát felmutatóknak az első alkalommal.
Kezelési díjak már 1000 Ft-tól elérhetők!
Bejelentkezés: 30/450-60-70
www.kinaigyogymod.hu
Hirdessen Ön is tematikus termékünkben! www.naplo.hu
H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
910818
A Magyar Vöröskereszt ajánlásával DEBRECEN, Mester u. 3–5. Előjegyzés: (52) 321-798
Beutaló és várakozás nélkül, intim környezetben!
Fontos: gyermekeknél legalább évente szemvizsgálat, felnőttek kétévente keressék fel a szemorvost.
ECHO
LÉZER MAGÁNRENDELŐ
NŐGYÓGYÁSZATI SZAKRENDELÉS
Jó, ha a szemüvegünk nem színes, nem sötét, hogy ne terheljük a szemet.
337251
Egyre több fiatal és felnőtt dolgozó fordul a szemorvoshoz ilyen panasszal: „Egész nap a számítógép előtt ülök, estére nagyon fáj a szemem, fejem, ideges vagyok, nem tudok este olvasni, tv-t nézni”. Ezeknek a panaszoknak a hátterében általában fény-
törési hibát találunk. Ha ezt –> szaruhártya és kötőhárjó szemüveggel kijavítjuk, tya kiszáradásából adódna. a panaszok csökkenek, sőt meg is szűnnek. A jó szemüveg amellett, hogy a tisztánlátást biztoA képernyő előtt dolgo- sítja, védi is a szemünket zóknak miniszteri rende- a kiszáradástól, az allergélet írja elő az éles látást biz- nektől, káros sugárzásoktól, tosító szemüveg viseletét. A közel természetes mikroklíjó szemüveg használata fel- mát biztosítva a szemünk szabadítja azokat az ener- előtt. A lencsegyártó cégek giákat, amelyeket arra kel- is igyekeznek jó minőségű lene fordítani, hogy a saját lencséket biztosítani. A 40 szemhibánkat korrigáljuk. éves kor felettieknek szükMegszűnnek azok a gyul- ségük van speciális munkaladásos tünetek, melyek az szemüvegre, mely tisztánláegész napos erőltetett nézés- tást biztosít a képernyő előtt, ből –> kevesebb pislogásból és olvasótávolságban is.
337251
Napjainkban szinte minden területen használjuk a számítógépet, ezért már az óvodáskorú gyerekek is ismerkednek vele. Az iskolában, az egyetemen, a munkahelyen – mindenhol számítógéppel dolgozunk.
Sport
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ
2019. OKTÓBER 29., KEDD
5-1
A honvágy vitte haza idén nyáron Gianluigi Buffont, a Juventus labdarúgócsapatának kapusát a PSG-ből, ahol csak egy idényt töltött el az olasz kapus
2. forduló 1. FTC–Mezőkövesd 2. ZTE–Fehérvár 3. Leverkusen–M. Gladbach 4. Dortmund–Wolfsburg 5. E. Frankfurt–Bayern München 6. RB Leipzig–Mainz 7. Union Berlin–Hertha BSC 8. Augsburg–Schalke 9. Sevilla–Atl. Madrid 10. Roma–Napoli 11. Bologna–Internazionale 12. Torino–Juventus 13. Atalanta–Cagliari 13 + 1. Milan–Lazio
Dróth Zoltán rúgta a magyarok egyetlen gólját
1X 2X X2 1 X2 1 2X 2 X2 2X 2X 2 1 X
A DVSC idegenben szenvedett vereséget a Mezőkövesd vendégeként, ez volt az ötödik veresége a csapatnak. Az egy héttel korábbi, Diósgyőr elleni meccsen úgy tűnt, kilábal a gödörből a Debrecen futballcsapata, amibe az elmúlt mérkőzések lökték. LABDARÚGÁS.
Elmaradt a bravúr A gárda három győzelem után zsinórban elszenvedett négy vereséget, majd legyőzte a DVTK-t, ám a Kövesd otthonába úgy utazott, hogy a házigazdáknak állt a zászló. Ugyanis a Mezőkövesd mára tényező lett a magyar bajnokságban, a borsodi együttes a második a tabellán. Éppen ezért bravúrt kellett volna végrehajtaniuk a piros-fehéreknek a pontszerzéshez. Egyébként akár össze is jöhetett volna ez a cíviseknek.
FOTÓ: ARCHÍV
Futsal: a küzdelem kevésnek bizonyult Játékban felvettük a versenyt az olaszokkal, de kikaptunk.
Az eleje rendben volt Herczeg András vezetőedző szerint az első félidőben nem játszott rosszul a csapata, ezt egyébként bizonyítják a kialakított helyzetek is. – Az első játékrészben egységes volt a társaság, kontrolláltuk a Mezőkövesd játékát, amire készültünk megvalósította a csapat – mondta a tréner a Naplónak. – Voltak veszélyes támadásink, és alakítottunk helyzeteket is. A szünet előtt sajnos egy átlövéssel megszerezte a vezetést a házigazda, sosem jön jókor egy gól, de az a találat nagyon nem hiányzott. A második fél idő elején na-
négy elleni játékra váltott. Ennek is eredményeként Dróth Zoltán óriási góllal hozta vissza csapatunkat a mérkőzésbe (2–1). A találatot követően az egyenlítés is benne volt a játékunkban, de a 11. percben egy labdavesztést kihasznált ellenfelünk, és az üres kapuba gurított (3–1). Nem sokkal később ugyanez a jelenet ismétlődött, és a 4–1-es állasról, hiába próbálkozott, nem tudott visszajönni a válogatott, a végeredmény is ez lett. – Fájó vereséget szenvedtünk, hiszen játékban felvettük a versenyt velük, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, és elkerülhető gólokat kaptunk. Egy lépcsőfok hiányzott, amit nem tudtunk megmászni – nyilatkozta Turzó József szövetségi kapitány a meccs után. HBN
Az Olaszország elleni vereség egyben azt jelenti, hogy nem jutottunk tovább a vb-selejtező elitkörébe. Az első félidőben enyhe olasz fölény érződött a vb-selejtező utolsó fordulójában. Ennek ellenére nekünk is megvoltak a helyzeteink, sőt, kaput eltaláló lövéseket is jegyzett a magyar csapat. A legnagyobb helyzetet Hajmási Milán mutatta be, aki két méterről a kapufát találta el a 12. percben. Egy perccel később szögletet végezhettek el az olaszok, ami után megszerezték a vezetést (1–0). Az utolsó percben pedig egy oldalról belőtt labda landolt a hálónkban. A szünet után válogatottunk pedig a 8. percben öt a FUTSAL.
A katalán sportsajtóban az elmúlt hetekben arról lehetett olvasni, hogy a Barcelona a jövő nyári át-
Lautaro Martínez
Hamilton nyert, de nehéz volt számára a verseny Mexikóban. Lewis Hamilton nyert az F1-es Mexikói Nagydíj versenyén magyar idő szerint vasárnap este, így karnyújtásnyira került az újabb bajnoki címétől. A brit futama azonban nem volt sima, hiszen autója sérült a Max VerFORMA–1.
igazolási időszakban nagyon szeretné már megtalálni a 33. életévét januárban betöltő Luis Suárez utódját, és a klub egyik legfőbb kiszemeltje az Inter argentin csatára, Lautaro Martínez, akit ebben az idényben már több mérkőzésen is a helyszínen figyeltek meg a Barcelona szakemberei. Úgy tudni, a milánói egylet 200 millió euró alatt nem szeretné elengedni Martínezt, de a Barcának kapóra jön, hogy az Inter állítólag Ivan Rakitic és Arturo Vidal iránt is érdeklődik, így bevonásukkal létre jöhetne az üzlet. HBN
C
FOTÓ: AFP
Y
M
100
90
80
70
60
50
Herczeg András nem fohászkodik, tenni akar a Loki teljesítményének jobbá tételéért
gyon határozatlanok voltunk hátul, olyan hibát nem lehet elkövetni, hogy olyan kön�nyen bevigyék a labdát. Ilyen szituációban határozottnak kell lenni. Azt a gólt követően beszorítottuk a Mezőkövesdet, meg is született a szépítő találat. Azonban egy kontrából eldöntötték a meccset a hazaiak. Ez megpecsételte a sorsunkat – fogalmazott a szakember lapunknak. A Loki egyelőre ezzel a teljesítményével a hetedik helyen áll, tizenkét pontot gyűjtve, és négyszer nyerve, emellett öt vereséget számlálva.
A hajdúságiakra szerdán újabb kihívás vár a Magyar Kupában. A tatabányaiak a megyei első osztályban szerepelnek, holott sokkal szebb időket is megéltek korábban, például ezüstérmesek voltak az NB I.-ben. De a Plotár-Kiprich-Vincze trió már a múlté, ezen a mec�csen nyerniük kell a hajdúságiaknak. Az összecsapást délután fél egykor rendezik, a helyszín Koppánymonostor lesz. A hétvégén ugyancsak lesz Loki-meccs, a Paks jön 17 órától a Nagyerdei Stadionba.
FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
A tolnaiak kilencedikek a tabellán, 10 megszerzett pontjukkal. Legutóbb a Diósgyőr verte meg őket, azaz két csalódott csapat találkozik. TN
Az első játékrészben egységes volt a társaság Mezőkövesden. HERCZEG ANDRÁS
Lehajtott fejjel ment előre a brit
Két játékost adnának az argentin csatárért LABDARÚGÁS.
KÉZILABDA. A DVSC-Schaeffler az EHF Kupa harmadik selejtezőkörében találkozik a szerb bajnokkal, a Jagodinával, a párharc győztese ott lesz a sorozat januárban kezdődő csoportkörében. Az első meccs november 9-én, szombaton 15.30-kor kezdődik a Hódosban, itt két román játékvezető, Mihai Marian Pirvu és Radu Mihai Potirniche működik majd közre. A visszavágó egy héttel később lesz Jagodinában, ahol a svédek vezetnek majd.
Megint talpra kell állniuk
Totótanácsadó 1X 2X 1 1X X1 1 1 1X 2X X1 2X 1X 1 1
Románok fújnak a Debrecennek
A Fehérvári Titánok csapatánál vendégeskedett az Ers te Liga hétfői játéknapján a DEAC. Remekül kezdte a találkozót David Musial együttese, Mazzag és Sági góljaival már az első harmad végén 2–0-ra vezettek a hajdú-bihariak. A folytatásban a hazaiak is betaláltak, de nem forgott veszélyben a DEAC előnye, az utolsó etap előtt 4–1-re mentek Hetényiék, akik végül 5–1-re nyertek.
Egy este feltettem magamnak a kérdést: 41 évesen mit keresek én Párizsban egyedül?
44. hét, 1. forduló 1. Liverpool–Arsenal 2. Wolfsburg–RB Leipzig 3. Dortmund–Mönchengladbach 4. Napoli–Atalanta 5. Cagliari–Bologna 6. Juventus–Genoa 7. Lazio–Torino 8. Sampdoria–Lecce 9. Udinese–Roma 10. Sassuolo–Fiorentina 11. Valencia–Sevilla 12. Ath. Bilbao–Espanyol 13. Real Madrid–Leganes 13 + 1. Chelsea–Manchester Utd.
9
stappennel történt incidens miatt, amivel kapcsolatban a mercedeses el is mondta, a hollandnak általában extra helyet kell hagyni, különben könnyen ütközés lehet a vége. A második helyen befutó Sebastian Vettel úgy véli, a Ferrari jobb stratégiával is előállhatott volna, míg a harmadik Valtteri Bottas elégedett az elért eredménnyel.
Bár Lewis Hamilton már a 26. körben kemény keverékre váltott, így sem kellett újabb kerékcserét teljesítenie. A brit beosztotta az előnyét, és pályafutása 83. győzelmét könyvelhette el úgy, hogy az első kanyarok után az 5. pozícióba esett vissza. A címvédő az újabb siker után immár 74 ponttal vezet Mexikóban a harmadik helyen befutó csa-
Lewis Hamilton ünnepelhetett Mexikóban, de még nem lett világbajnok
40
30
20
10
5
FOTÓ: AFP
pattársa, Valtteri Bottas előtt, ami azt jelenti, bár a bajnok avatás ezúttal elmaradt, a fennmaradó 3 versenyen elég összesen 4 pontot szereznie. Hihetetlennek tartja „Egészen hihetetlen az eredmény. A srácok pedig továbbra is nagyon fantasztikus munkát végeznek, hiszen úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, nehéz verseny vár ránk, azonban mégis sikerült megcsinálnunk – magyarázta a brit, majd elárulta, a Max Verstappennel az első körben történt összeérés megnehezítette a dolgát. – Eléggé nagy sérülés keletkezett az autómon, így szenvedtem a futamon, azonban lehajtott fejjel mentem előre, és ez a második etap meglehetősen hosszú lett.” Hamilton teljesítményét a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff dicsérte a leintést követően, és elárulta, ők egyáltalán nem voltak biztosak abban, hogy sikerül a stratégiájuk. HBN
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
10 Sport
HAJDÚ-BIHARI
Röviden
Labdarúgó megye III.
Továbbra is hibátlanok
Északi csoport, 10. forduló NYTK–HSE 4–3 Vámospércs–Hosszúpályi 1–2 Sáránd–Hajdúdorog 1–1 Hortobágy–Derecske II. 5–4 Fülöp–Hajdúsámson 8–3 A Hadház II. és a H.bagos nem játszott.
FLOORBALL. Vasárnap újabb feladat várt a DEAC floorballgárdájára: a listavezető egyetemisták a második helyezett ARES HC-t látták vendégül. Ezúttal ugyan nem sziporkáztak a debreceniek, de a várt győzelmet ezúttal is tudta szállítani Varga Tibor csapata, 11–7-re nyertek a cívisvárosiak a Salming OB I. 6. fordulójában. HBN
Déli csoport, 9. forduló Pocsaj–Hencida 0–8 Kismarja–Szentpéterszeg 3–4 Biharnagybajom–Biharkeresztes 4–2 Légy Erős SE–Hajdúszovát 2–4 Mezősas–Bihartorda 4–1 Komádi–Körösszakál 4–4
Tabella Az Északi csoport állása 1. Hajdúdorog 2. HSE 3. Fülöp 4. Hosszúpályi 5. Hortobágy 6. Vámospércs 7. Hajdúbagos 8. Derecske II. 9. Sáránd 10. NYTK 11. Hajdúhadház II. 12. Hajdúsámson
Minden jegy elkelt a stadionavatóra LABDARÚGÁS. Telt
ház előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen november 15-én, az új Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésén, melyen elbúcsúzik a válogatottól Gera Zoltán. Az értékesítés pénteken 10 órakor indult, és két óra alatt több mint 10 ezer, estig pedig 25 ezer belépő talált gazdára. A Magyarország–Uruguay találkozót a közel 68 ezres Puskás Arénában november 15én 19 órakor rendezik. MTI
9 8 9 9 8 8 9 9 8 9 8 8
6 5 5 5 4 3 3 3 3 2 2 1
1 1 0 0 1 3 3 2 2 2 0 3
2 2 4 4 3 2 3 4 3 5 6 4
27–14 28–17 28–23 25–31 21–26 16–13 16–20 28–21 26–29 23–24 27–40 19–26
19 16 15 15 13 12 12 11 11 8 6 6 Sigér Ákos bízik benne, hogy szerdán is győztesen hagyhatják el a játékteret
A Déli csoport állása 1. Légy Erős SE 2. Hencida 3. Szentpéterszeg 4. Bihartorda 5. Hajdúszovát 6. Kismarja 7. Biharnagybajom 8. Körösszakál 9. Mezősas 10. Komádi 11. Pocsaj 12. Biharkeresztes
9 9 9 9 9 9 9 8 9 9 9 8
7 7 7 5 4 4 4 3 2 2 1 0
1 0 0 0 1 1 1 3 1 1 1 4
1 2 2 4 4 4 4 2 6 6 7 4
51–14 52–17 47–19 25–17 32–27 31–30 26–43 21–20 20–34 16–43 13–51 12–31
22 21 21 15 13 13 13 12 7 7 4 4
Reméli, szárnyakat ad csapatának a győzelem kicsit dadogósan játszottunk. A támadójátékunk akadozott, a nyitásainkkal is gondjaink adódtak. A bajnokság elején járunk, és ilyen meccseken tudunk megedződni. Egy-egy győzelem olykor szárnyakat adhat egy csapatnak, ebben bízom én is” – mondta Fodor a deac.hu-nak. HBN
Hazai környezetben léptek pályára vasárnap a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói. Fodor Antal legénysége 3:2-re gyűrte le a Szolnokot. „Sokkal nehezebb volt ez a találkozó, mint amilyenre számítottam. A Szolnok felszívta magát, mi pedig egy RÖPLABDA.
Gera Zoltán
FOTÓ: AFP
A világon elsőként, másodszor is Szőnyi Ferenc a második helyen végzett a mexikói hússzoros Ironman triatlonversenyen, és a világon elsőként teljesítette másodszor is a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló távot. Szőnyi Ferenc ezt a mexikói viadalt egyszer, 2010-ben már teljesítette, sőt meg is nyerte. Ezúttal 523 óra alatt ért célba. MTI
FOTÓ: DEAC.HU
„Ki, ha nem mi?!” Sigér Ákos szerint megérdemelt győzelmet arattak a Füzesgyarmat felett, és már készülnek az MTK-ra.
LABDARÚGÁS. Fontos rangadót nyert meg vasárnap délután a DEAC, mely az NB III. Keleti csoportjának listavezetőjét, a Füzesgyarmatot győzte le 3–0-ra. Sikerével Kondás Elemér alakulata egy pontra megközelítette a Békés megyeieket a tabellán.
Alaposan felkészültek – Ahogy azt vártuk, nehéz ös�szecsapáson vagyunk túl. Simának tűnhet a győzelmünk, de azért nem volt ennyire könnyű. Alaposan felkészül-
tünk ellenfelünkből, a fegyelmezett játék és a hatékony csapatmunka meghozta az eredményét. Örültünk, hogy sokan kilátogattak az Egyetemi Sporttelepre, azt hiszem, jó kis összecsapást láthattak a nézők – mondta el érdeklődésünkre Sigér Ákos, a DEAC játékosa, aki remekül érzi magát a debreceni csapatban, ahol kiváló szakmai munka folyik, és összetartó társaság jött össze. Sigér számára dupla örömet tartogatott a vasárnap, hiszen amellett, hogy győzött csapatával, fradista bátyja két gólt is szerzett a Vidi ellen. – Néztem otthon a meccsét, örültem, hogy két találattal is kivette a részét együttese sikeréből, büszke
vagyok rá – fogalmazott a középpályás. A hétvégi bajnoki után a Magyar Kupában kell bizonyítania a DEAC gárdájának; szerdán 12.30-tól az MTK-t fogadják az egyetemisták. – Nem sok időnk van felkészülni az MTK-ra, ettől függetlenül bizakodóak vagyunk. Továbbjutásban gondolkodunk, jó erőfelmérő lesz megmérkőzni az NB II. jelenlegi ezüstérmesével. Reális célkitűzésnek gondolom, hogy felülmúljuk őket. Ki, ha nem mi?! – bizakodott Sigér. Az MTK az MK hatodik körében sovány, 1–0-s győzelmet aratott az Unione FC felett, a DEAC 2–0-ra győzte le a Csákvárt a Nagyerdei Stadionban. SZADÓ
TRIATLON.
Megtört a jég, megszerezte első pontját a bajnokságban a HTE.
kijött, hogy jelenleg előrébb tartunk, mint a gyulaiak. Fontos három pontot szereztünk. Hozzátenném, hogy Kósa Viki remek teljesítménye nél-
Hazai pályán szerepelt múlt hétvégén a DEAC és a Hajdúböszörmény is. A női futsal NB I. hetedik fordulójában a Gyulai Amazonok gárdája látogatott a DESOK-ba, míg Quirikó Vivien együttese az Astra csapatát látta vendégül. FUTSAL.
Rob Cross lett az Európa-bajnok Az első számú sport ági szervezetnél, a PDC-nél a European Tour az egyik legrangosabb versenysorozat – ennek értek a végére a versenyzők vasárnap a németországi Göttingenben. Az Eb-t a kilencedik kiemelt Rob Cross nyerte meg, miután a döntőben 11–6-ra győzött Gerwyn Price ellen. HBN DARTS.
Vezetik a tabellát Az Üveges Katalin vezette Debrecen 3–1-re győzött, ezzel az élre állt a tabellán. „Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de a befejezésekbe hiba csúszott. Emellett elég lassan szövögettük a támadásainkat. Az utolsó tíz percben
Tóth Nóra is betalált
FOTÓ: M. P.
kül sokkal nehezebb dolgunk lett volna” – olvasható Üveges Katalin meccs utáni nyilatkozata a klub honlapján. A Böszörmény nagy csatában, végül 3–3-as döntetlent ért el az Astrával szemben. Farkas Éva szerzett vezetést az első félidőben, a szünet után Nagy Anikó növelte a hajdú-bihariak előnyét. Nem örülhettek azonban sokáig a böszörményiek, a kiskunfélegyháziak rövidesen egyenlítettek. Farkas a hajrához közeledve újra előnybe lőtte az övéit, ám ismét egalizáltak a vendégek, ezzel kialakítva a 3–3-as végeredményt. A döntetlennek köszönhetően a címvédő, jelenleg sereghajtó HTE megszerezte a 2019/20as idényben első pontját. HBN
Magasabban jegyzett riválisok ellen is van keresnivalójuk Rob Cross
Egy játszmában tudta megszorítani a listavezetőt az Eötvös DSE.
FOTÓ: AFP
Lejátszotta második NB I.-es bajnoki mérkőzését is a DSZC-Eötvös DSE. Ezúttal az a Székesfehérvári MÁV Előre-Bericap volt az ellenfél, amely az NB I. listavezetője. Keretében több tehetséges utánpótlás-válogatott játékoson kívül amerikai és mexikói idegenlégiós is játszik, utóbbi, Ivone Martinez Villareal a felnőtt mexikói női röplabda-válogatott feladója. A hazaiaknál három középiskolás volt a kezdőcsapatban: RÖPLABDA.
Vb: Dél-Afrika és Anglia a fináléban A dél-afrikai válogatott 19–16-ra legyőzte Walest a Japánban zajló rögbi-világbajnokság vasárnapi elődöntőjében, Jokohamában, így szombaton 10 órától Angliával mérkőzhet majd meg a döntőben. A másik elődöntőben Anglia a háromszoros vb-győztes Új-Zélandot gyűrte le 19–7-re. HBN RÖGBI.
C
Y
M
Szilágyi Csenge, Kozma Kitti és Pálfi Kitti, de a többiek közül is csak ketten haladták meg kicsivel a 20 éves kort. Az ellenfél 35 perces késéssel érkezett meg a mérkőzésre, de így is izgalmas összecsapást vívtak a felek. Az első és a harmadik játszmában végig a MÁV Előre akarata érvényesült. A második játsz mában ismét megmutatták a debreceniek, hogy magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben is van keresnivalójuk. Többször vezettek ebben a játékrészben (4:1, 14:8, 17:12), végül 22 pontig jutottak. Szombathy András
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
alakulata végül 3:0-ra kapott ki. Az Eötvös szombaton Balatonfüreden játszik. HBN
KIEMELT TERJESZTŐT keres. A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.
FELADATOK: •kézbesítendő küldemények, napilapok, szórólapok átvétele •küldemények darabszámának és a kézbesítési címnek ellenőrzése •rábízott küldemények, értékek biztonságos őrzéséről való gondoskodás •meggyőződés a küldemények ép, sértetlen állapotáról •előfizetői díjak beszedése
ELVÁRÁSOK: •általános iskolai végzettség •nyitott, lelkes személyiség
349061
Az élre állt a DEAC csapata
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.
AMIT KÍNÁLUNK: •versenyképes bérezés •nagyvállalati háttér •hosszú távú, stabil munkahely •rész- és teljes munkaidőben vállalható munkavégzés
MUNKAVÉGZÉS HELYE: •Hajdú-Bihar megye Pályázatát 2019. 11. 15-ig a munkakör és a bruttó fizetési igény megjelölésével a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk. A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓKAT IS FOGLALKOZTATÓ AKKREDITÁLT MUNKÁLTATÓ
HAJDÚ-BIHARI
Állták a sarat FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
WWW.HAON.HU H I R D E TÉ S
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Oktatás 11
HAJDÚ-BIHARI
Okostelefonok szerepe az oktatásban A mobiltelefonok használatát minden iskola egyénileg szabályozza házirendjében.
csak külön tanári engedéllyel tehetik meg a gyerekek. Az okostelefon oktatási célú használata azonban nem minden esetben releváns az általános iskolákban.
HAJDÚ-BIHAR. A 21. század egyik legelterjedtebb eszköze kétség kívül az okostelefon. A mobilok kezdeti, alapvető hívó funkciója ma már komplex szolgáltatássá egészült ki: fotó- és videókészítés, közösségi média használata, számlabefizetés, jegyvásárlás stb. Szinte mindenki zsebében, táskájában, kezében ott van az univerzális kütyü, ami nélkül gyakorlatilag egy lépést sem teszünk. Ez alól az iskolás gyermekek sem kivételek. Mondhatnánk, hogy: „De hát ők ebbe születtek!”, azonban így sem mindegy mire használják azokat. Azt, hogy a gyermeknek mikor és miért van szüksége okostelefonra elsősorban a szülő határozza meg, az iskolában azonban a házirendek szabályozzák a mobiltelefonok oktatási és magáncélú használatának kereteit. A Napló utánajárt az egyes általános és középiskolákban alkalmazott szokásoknak: azaz, hogy miként határozzák meg az okostelefonok szerepét az oktatásban? Az általunk megkérdezett általános iskolákban azt tapasztaltuk, hogy a diákok a tanórák közötti szünetekben többnyire szabadon használhatják telefonjukat, de van olyan intézmény, ahol ezt is
Oktatás mobillal A Benedek Elek Általános Iskola viszont nyitott e kérdésben. Hetei József igazgató elmondta: intézményükben ebben a tanévben kialakítanak egy „okostermet” a fenntartó Debreceni Tankerületi Központ támogatásával. A nevelőtestület ezzel összefüggésben áttekinti a mobiltelefonok oktatás menetébe történő beilleszthetőségét is – nyilatkozta az intézmény vezetője. A középiskolákban azonban a telefonok már évek óta szerves részét képezik a tan óráknak. A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában az IKT (digitális technológián alapuló) oktatás keretében, a diákok különböző programokra kapcsolódva együtt dolgoznak a pedagógussal. – Az okostelefon nagyon nagy segítség
A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában franciaórán is használják a mobilt
is tud lenni – mondta Kiss Gabriella igazgatóhelyettes. A gyerekek például van, hogy ezen küldik el a házi feladatot, jegyzeteket készítenek, és van, hogy a tesztjellegű dolgozatokat is ezen keresztül töltik ki egy program segítségével. – Közkedvelt forma, mert rögtön tudják hány százalékon teljesítettek, és milyen érdemjegyet kapnak. Emellett én irodalomórán például gyakran tartok prezentációt is a diákoknak, és azt is jobban látják, ha a saját telefonjukon is megnyitják – mondta. A pedagógus hozzátette: – az iskolában eb-
A diákok így sokkal jobban lelkesednek a témák iránt. SÁRKÁNYNÉ KERTÉSZ ÉVA
ben az évben számos digitális képzést tartanak, éppen azért, hogy „utolérjék” a gyerekeket. Játékos feladatokkal Sárkányné Kertész Éva, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium igazgatója a Naplónak elmondta: a tanulók szeretik az okostelefonok kínálta, az oktatási anyaghoz kapcsolódó játékos, versengő feladatokat. Mint mondta, így sokkal inkább lelkesednek a témák iránt, mintha csak „száraz” előadásokat hallgatnának. – Ez egy nagyon kényelmes dolog, mert a ta-
Újragondolt legendák napja Erasmus-napot tartottak a Debreceni Ady Endre Gimnáziumban. Európai legendákkal ismerkedtek a Debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai az Európai legendák – nemzeti irodalmi hősök című Erasmus+ projekt keretében. A kezdeményezés, mely az Olvass többet határtalanul, magyarul! című, olvasást népszerűsítő versenyből nőtte ki magát nemzetközi szintűvé, egyik legfőbb célja Európa kulturális értékeinek megismertetése különböző nemzetiségű diákokkal. A napokban az Ady-gimnázium pódiumtermében tartott rendezvényen ennek
nulónál úgyis ott van a készülék. A WIFI-elérhetőség ingyen van, (minden tanulónak egyéni belépési kódja van a WIFI-rendszerhez) így az online felületeken információt gyűjthetnek, vagy feladatokat oldhatnak meg a Learning App segítségével – tette hozzá az igazgató. A szakképzési centrumok tagintézményeiben is házirend szabályozza a mobiltelefonok használatát. Az órai munkát illetően, intézményeik és pedagógusaik a kormány Digitális jólét programjának irányelvei mentén hasznosít-
ják az oktatási módszertanokat, tanulási lehetőségeket. Az okostelefonok megfelelő használata mindenképpen segítséget jelent az élet számos területén, így az oktatásban is. A diákok figyelmét is jobban fel lehet kelteni, ha az ő – úgynevezett digitális – nyelvükön szólunk hozzájuk. Az, hogy a gyermekek ne használjanak mobiltelefont alig megvalósítható gyakorlat a mai világban, ezért annak ésszerű és hasznos alkalmazására kell nevelni őket – vallják a pedagógusok.
LOVASSY BERNADETT
Minden életkorban lehet s érdemes tanulni A résztvevők jelképes útlevelet is kaptak, amelybe igazoló bélyegzők kerültek.
jegyében a partneriskolákból érkezett erdélyi, calabriai, szicíliai és portugál tanárok, tanulók is részt vettek. A diákok az újraírt calabriai Donna Canfora, a szicíliai Colapesce, a portugál Santa Íria, valamint a magyar Szent Lászlóés A csodaszarvas-legendákat adták elő, és bemutatták az ezek által inspirált alkotásaikat.
DEBRECEN.
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
A tanulást, hagyományőrzést népszerűsítő oktatási és kulturális programot szervezett a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke kárpátaljai magyar szervezetek bevonásával október 16-án. A megvalósításban a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület és a Nullpont Kulturális Egyesület is közreműködött – írja az unideb.hu. DEBRECEN.
Mentorok segítettek A legendák újraírásában a debreceni diákoknak Áfra János költő, szerkesztő segítette, míg Portugáliában Humberto Duarte kortárs író volt az ottani diákok mentora. A csodaszarvas-legenda újraírásáról Gyarmati Dominik
A legendákon keresztül más népek kultúrájával ismerkedtek az Ady diákjai FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Az eseményt a calabriai Donna Canfora-legenda alapján készült lírai hangulatú dal ősbemutatója koronázta meg, amit szintén Gyarmati Dominik adott elő. HBN
Rendhagyó ismerkedés A Díszudvaron felállított standoknál rendhagyó módon lehetett ismerkedni a Kárpát-medence – Erdély, Felvidék és Kárpátalja – oktatási és kulturális értékeivel. A szervezetek bemutatkozása mellett az Agóra Tudományos Élményközpont látványos előadása, kvízjáték, viselet-bemutató, kézműves-foglalkozások, étel- és italkóstoló, valamint néprajzi, továbbtanulási
Javasolt rendezvény Európa számos országában 1992 óta rendezik meg a Felnőtt Tanulók Hete fesztivált a művelődés, a felnőttképzés fejlesztése, anyagi és erkölcsi támogatottságának növelése érdekében. Az 1997-es V. Felnőttoktatási Világkonferencián az UNESCO valamennyi európai államában bevezetendő rendezvényként javasolta a fesztivált. Nálunk a Magyar Népfőiskolai Társaság indította el a 2000-es évek elején, az akkori Magyar Művelődési Intézettel és a Magyar Pedagógiai Társasággal közösen. HBN
345954
(12. C osztályos) tanuló elmondta, hogy a „megújult”, hétfejezetes történet az Ébredés címet kapta, melyből Hodik Lilla (12. B osztályos) diák olvasott fel részleteket.
szakmai előadások is színesítették a programokat. – A Debreceni Egyetem ebben az évben második alkalommal csatlakozott ehhez a kiváló kezdeményezéshez, amellyel most is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy tanulni minden életkorban lehet és érdemes. Fontos, hogy a látogatók megismerjék, milyen a határon túli magyarság kultúrája, és hogyan őrzik hagyományos értékeiket – fogalmazott megnyitóbeszédében Juhász Erika tanszékvezető.
Második alkalommal csatlakozott a Debreceni Egyetem a programhoz FOTÓ: UNIDEB.HU H I R D ET ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
12 Kedvenc
HAJDÚ-BIHARI
Az elveszített kedvenc után újra van egy társa
A lovasíjászat volt az élete
Draveczky Ágnes szerint egy csupa szív gazdinak mindig is szüksége lesz kutyusra.
Kodolányi Réka szoros kapcsolatban áll a hátasokkal, de ma már csak hobbiból lovagol.
hogy magunkhoz veszünk egy angol cocker spániel négylábút, ami életünk egyik legjobb döntése volt – mondta Ágnes. Valódi cukiság A lány 4 és fél hónapja gazdája Málnácskának, a kölyök spánielnek, de már most tudja: egy igazi társra talált benne. – Egyik kolléganőmtől vásároltuk Málnát, amikor először belépett a portánkra már tudtam, hogy ő itt is fog maradni: otthon érezte magát, játékos és fürge volt, egy valódi cukiság – tette hozzá mosollyal az arcán. – Sokan félnek új kutyust hazavinni, nem akarják, hogy bárki is az elhunyt kedvencük helyét bitorolja, azonban szerintem ez nem erről szól. Úgy gondolom, egy igazi kutyaszerető embernek hiányzik az életéből, hogy négylábúakkal foglalkozzon. Ez egy megmagyarázhatatlan szeretet, amit valóban csak a csupa szív gazdik érthetnek meg – nyilatkozta végül. NE
Sok család életében a négylábúak nem háziállatként, hanem családtagként vannak jelen, így az elhalálozásuk még inkább fájdalmas. Draveczky Ágnesnek gyermekkorától kezdve mindig volt kutyusa, nem tudott meglenni nélkülük, egy igazi kutyaimádónak tartja magát. BALMAZÚJVÁROS.
Tanítja is Természetesen egytől egyig szerette a négylábúakat, viszont legutóbbi kutyusa, egy kis tacskó elvesztése nagyon megviselte a fiatal lányt. Úgy érezte, az iskolai tanulmányok miatt nem tudott eleget foglalkozni tacskójával, amit utólag nagyon megbánt, és megfogadta, ha valaha lesz másik kutyája, sokkal több időt fog szakítani rá. – Szerintem egy igazán jó gazdi nemcsak szeretgeti az állatait, hanem tanítja, fejleszti is őket. Egy kutyusnak persze szüksége van a szeretetre, de ugyanúgy a törődésre is, ami nem csak simogatást, néhány kedves szót jelenthet. Tavaly decemberben elvesztettem egy kutyusom, úgy éreztem, hogy nincs szükségem arra, hogy a helyét bárki is betöltse, azonban az idő elteltével rájöttem, hogy nem tudok meglenni kutyus nélkül. Ezért néhány hónapja úgy döntöttünk a családdal,
Gyermekként nem félünk szinte semmitől; az állatokat kifejezetten szeretjük, talán egy „tüzet okádó sárkányra” is képesek lennénk rámosolyogni, azonban az évek elteltével ez megváltozik. Kodolányi Réka régen nagyon félt a lovaktól, álmában sem gondolta volna, hogy valaha is felül egyre, viszont a félelme hamar elszállt, amikor lóháton ülve megismerhette az igazi szabadságot, és azzal együtt a világot. – Gyermekként atletizáltam, eszem ágában nem volt a hátasokkal foglalkozni, persze csodáltam őket, felnéztem rájuk, de ennél nem több. Majd egyszer jött egy megmagyarázhatatlan érzés, tizenhét éves lehettem, amikor elhatároztam: megtanulok lovagolni. Nagyon büszke voltam magamra, hogy legyűrtem a félelmem, és egyre többet akartam kihozni magamból, nem volt elég a hobbilovaglás. Sportszerűen elkezdtem foglalkozni a paripákkal, majd belevetettem magam a lovasíjászatba, ami voltaképpen a szerelmemmé vált, azonban jött egy nagy „bukás”, ami mindent megváltoztatott bennem – kezdte a fiatal nő. DEBRECEN.
Az utolsó belovaglás Egy sérülés talán a legtöbb sportoló rémálma, és nem feltétlenül a testi épség miatt, egy sérülés jelentheti azt is, hogy egy időre, vagy netán örökre el kell köszönni egy igaz szenvedélytől. Rékának a lovaglás az élete volt, nemcsak legyőzte a félelmét, hanem új élményekkel, mondhatni új élettel ajándékozta meg magát azzal, hogy elkezdett foglalkozni a paripásokkal. Igaz a gyengébbik nem képviselője, azonban nem rettent meg semmitől, egy hirtelen dön-
Málnácska életet vitt a család mindennapjaiba
341714
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
StatiON: étel-ital-szórakozás, MIND EGY HELYEN.
A hátasok önzetlenül tudják szeretni a gazdájukat
tés fenekestül felforgatta az életét. – Áhítva néztek a barátaim, a családtagjaim, amikor betörtem egy-egy lovat, az ő csodálatuk pedig rengeteg energiát adott, ezért akartam egyre feljebb törni szakmán belül. Azonban egyik alkalommal valami félrement, szeret-
FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM
tem volna egy csikót belovagolni, az elején minden rendben is ment, szépen tartotta a lépést, kezdtünk egymásra hangolódni, így gondoltam jöhet a következő szint, az ügetés. Sajnos a hátas másképpen gondolkodott, két lábra állt, megmakacsolta magát, majd ledobott magáról és végül
rám esett. Abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni csak a fájdalomra, viszont nem hittem, hogy súlyos lehet a sérülésem, azonban az orvosi vizsgálat után kiderült, eltörött két helyen a medencecsontom, hónapokig lábadoztam. Nagyon megijedtem, hetekig szorongtam, nem akartam félni a lovaktól, de mégsem mertem bevállalni a nagy „visszatérést”. Abbahagytam a lovasíjászatot és a táborok szervezését, viszont a lovak iránti szeretetem megmaradt – fűzte hozzá. „Varázserő” A fiatal nő úgy véli, hogy legbelül mindannyian szeretjük a hátasokat, egyszerűen a nagyságuktól tartunk kicsit, de tudjuk, hogy rendkívül nemes jószágok. Réka nem tudja megmagyarázni, de szerinte a lovaknak van valamiféle varázserejük, vonzzák magukhoz az embereket, olyan nyugalmat tudnak árasztani, amire más élőlények nem lennének képesek. NAGY EMESE
Réka szerint a lovak valódi csodák, akiket csak szeretni lehet
Station Bistro
Debrecen, Petőfi tér 10. Ételrendelés:
Bowling, biliárd, darts, csocsó, léghoki, boxgép
349458
342105
345862
06-52-740-840 06
H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Szolgáltatás 13
HAJDÚ-BIHARI
Rejtvény
MOZIműsor
A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.
Cinema City
JETIKÖLYÖK 98 perc/Animációs, családi
ADDAMS FAMILY 87 perc/ Animációs, vígjáték • 3D (hang: magyar) 10.00 16.00 • 2D (hang: magyar) 13.30
PORCIÓZ
HAJÓFAR
TÁNCMULATSÁG
ZAVARTAN MOTYOG
VÁROS JEMENBEN
HAJDÚ-BIHARI
RITKA NÕI NÉV KEDD A NAPTÁRBAN
Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Főnix-Cívis Kft.) tel.: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
KÓPÉ 87 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 11.00 PLAYMOBIL: A FILM 99 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 11.40
Terjesztési ügyintézés
HALÁLOD APPJA 117 perc/Horror, thriller • 2D (hang: magyar) 14.00 16.30 18.30 20.30
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:
A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE MÁRTON..., KÉZILABDÁZÓ
TARIFA
AMERIKAI PALACSINTA
E
PÁRATLAN MELÓ!
UDVARLÓ AKUSZTIKAI FOGALOM
BURLESZK ELEM
NÖVÉNYI RÉSZ
RIKKANT ...KELETRE, AVAGY A MÉDIA DISZKRÉT BÁJA, VÍGJÁTÉK
ÉLETÉVEK SZÁMA INDIAI NÕI VISELET
BAJNOK, GYÕZTES SELYEMSZÖVET CSAK A SZÉLEIN SÚGTAM! ...ÉS PIRAMIS, NAGY LÁSZLÓ-MÛ NEM EZEN A PONTON BECÉZETT NÕI NÉV
EGOISTA EGYNEMÛ AKOL!
UTCA,RÖV. ÜRES GYOMOR
OKIRATBAN ÁLL!
TORZSZÜLÖTT
NÉMA RÁTA!
SOKSZOR ELÕFORDUL
LÁNGOKBAN ÁLL!
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
AMINÕ NORVÉG POPZENEKAR MÓZES TESTVÉRE CSAKHOGY, DE
SZABÁSRAJZ,MINTA
TEMPUS ÉSZAKI FÉRFINÉV
PRECÍZ AZ ELEJÉN!
ÜRES ZACC!
(hétfő–péntek: 7.00–17.00)
RENDHÁZFÕNÖK
TÁRGYRAG NAGY MÁRIA
ÁBEL FIVÉRE
NEM VALÓDI MÉRTÉKARÁNY
Meghallgatjuk
IMAGINÁRIUS EGYSÉG
HAJDÚ-BIHARI
ZOMBIELAND – A MÁSODIK LÖVÉS 99 perc/Akció, vígjáték, horror • 2D (hang: magyar) 11.20 16.00 18.10 20.15
POLCON ÁLL!
ELÁJUL ÉJFÉLIG
+36-80-442-444 SZÖRNYEN BOLDOG HALLOWEEN 88 perc/Animációs, családi, fantasy • 2D (hang: magyar) 10.00 13.00 15.45
LESZÁLLÓHELY
A feladvány Jesmyn Wards gondolatát rejti.
Ügyeletek
JOKER 122 perc/Bűnügyi, dráma, thriller • 2D (hang: magyar) 12.00 14.30 17.00 20.30 • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 19.30
GEMINI MAN 117 perc/Akció, thriller • 2D (hang: magyar) 11.00 13.30 17.15 19.40
A
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE
Az adatok tájékoztató jellegűek!
A WALL STREET PILLANGÓI 110 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 15.00 17.45 20.00
DEMÓNA: A SÖTÉTSÉG ÚRNŐJE 119 perc/Kaland, fantasy • 4DX 3D (hang: magyar) 17.20 19.50 • 3D (hang: magyar) 13.45 18.45 • 2D (hang: magyar) 11.15 16.15 20.15
251. feladat
251
2019. október 27., vasárnap: 1, 10, 17, 23, 27, 35, 38, 39, 43, 44, 50, 51, 54, 58, 62, 68, 73, 75, 78, 80
• 4DX 3D (hang: magyar) 10.50 13.00 15.10 • 3D (hang: magyar) 10.15 14.00 18.20 • 2D (hang: magyar) 11.50 16.10
ÁLOMNAGYI 100 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 18.00
Keresztrejtvény
J
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
251. feladat
Kezdőknek, 251.
Haladóknak, 251.
8 4 9
3 1 8 8 7 1 5 1 7 2 4 9 6 7 2 3 1 4 1 4 7 1 9 2 4
6
Megfejtések, 220. számú feladat
2
6
1
4 6
8
9 1 5 7
6 1 5 9 7 2 4 8 3
1
7 6 2 3 9 5 7 2 1 3 7 8 5 9 5 2 3 6
8
7 8 9 6 4 3 1 5 2
2 3 4 1 8 5 9 7 6
5 7 2 4 9 6 3 1 8
4 9 8 3 1 7 2 6 5
3 6 1 2 5 8 7 4 9
9 4 6 8 2 1 5 3 7
8 2 7 5 3 4 6 9 1
3 6 1 9 5 8 2 4 7
1 5 3 7 6 9 8 2 4
5 7 8 4 6 2 9 3 1
4 9 2 3 1 7 8 6 5
2 1 6 7 8 4 5 9 3
7 5 4 1 3 9 6 8 2
9 8 3 5 2 6 1 7 4
6 4 5 2 9 3 7 1 8
1 3 9 8 7 5 4 2 6
8 2 7 6 4 1 3 5 9
Haladó
Kezdő
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor
2019. október 29., kedd M1
06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Kenó 06.45 Srpski ekran 07.15 Unser Bildschirm 07.45 Ridikül 08.40 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 09.30 Rex felügyelő olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Művészet és gasztronómia – A lascaux-i barlangrajzok és a környék ínyencségei francia ismeretterjesztő film 13.50 Michela: Toszkána ízei angol ismeretterjesztő sorozat 14.20 A hegyi doktor német családi filmsorozat 15.15 Végtelen szerelem török tévéfilmsorozat 16.05 Rex felügyelő olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor német családi filmsorozat 20.30 Önök kérték 21.30 Vidám vidék angol bűnügyi tévéfilmsorozat 22.20 Kenó 22.30 Velvet Divatház spanyol tévéfilmsorozat 23.20 Magyarország, szeretlek! 00.50 Új idők új dalai 01.30 Rúzs és selyem
C
Y
09.00 Mickey és az autóversenyzők 09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.45 Maja, a méhecske 10.00 Eperke legújabb kalandjai 10.20 A kockásfülű nyúl 10.30 Vízipók-Csodapók 10.35 Mekk Elek az ezermester 10.45 Pom-Pom meséi 10.55 Magyar népmesék 11.05 Mikrobi 11.15 Kérem a következőt! 11.25 A Mézga család különös kalandjai 11.55 Hókusz-pókusz! 12.15 Kelj fel, Marci! 12.45 Szó-nyomozó 12.50 Ma-ma-mackók 13.00 Umizoomi csapat 13.25 Az ifjú Robin Hood kalandjai 13.50 Kalózka és Kapitány kalandjai 14.10 Sammy és barátai 14.25 Gyerekversek 14.25 Hetedhét kaland 14.40 Bobby és Bill 15.00 Láng és a szuperverdák 15.25 Ebadta focista 16.50 Alvin és a mókusok 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Dr. Plüssi 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 44 csacska macska 19.15 Maja, a méhecske 19.25 Rubi Szivárványiában 19.50 A szárnyalók 20.05 Négyzetgyök 20.15 Dokik 21.05 Én vagyok itt 22.30 Szellemekkel suttogó 23.25 Kulisszák mögött
M
100
90
80
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 Kalandozó Utazós életmódmagazin 12.30 Apja, fia, unokája Amerikai vígjátéksorozat 13.10 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.20 Nyerő Páros Próbára tesszük a szerelmüket – Sztárpárshow 16.00 Elif – A szeretet útján Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 20.05 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.15 Nyerő Páros Próbára tesszük a szerelmüket – Sztárpárshow 22.55 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.45 Házon kívül Heti magazin 00.15 RTL Híradó – Késő esti kiadás 00.55 Foglalkozásuk: amerikai Amerikai akcióthriller-sorozat 02.15 Szuperzöld Környezetvédelmi magazin 03.00 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 04.00 Győzike Reality komédia 04.55 Top Shop
70
60
50
40
30
04.50 Csapdába csalva III. Német doku-reality sorozat 05.15 Családi Titkok Magyar reality sorozat 06.10 Tűsarok – mini női magazinműsor 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 08.45 MOKKACINO magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Esmeralda Mexikói romantikus filmsorozat 13.30 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 14.35 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 15.40 Victoria Mexikói filmsorozat 16.45 Anya Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.30 Tények Plusz 19.20 Fuss, család, fuss! sport-reality 21.05 Séfek séfe gasztronómiai tehetségkutató 23.00 Magánnyomozók II. Magyar doku-reality sorozat 00.15 Családi Titkok Magyar reality sorozat 01.20 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 02.30 Tények Este hírműsor 03.10 Zsaruvér VIII.
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.19 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.13 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.13 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Élő egyház 11.00 Híradó 11.13 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.13 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Kék bolygó 14.00 Híradó 14.16 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.13 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 16.14 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Kárpát Expressz 17.00 Híradó 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Esély 17.53 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.44 Ma este 19.00 Hírek 19.05 Család ’19 19.30 Híradó 20.32 Ma este 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.32 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.48 Kínai nyelvű hírek 23.53 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Kosárlabda magazin 08.30 Kézilabda magazin 09.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgó-közvetítés 12.30 Öttusa magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Jövünk! magazin 14.00 Út Tokióba 14.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin 15.00 Labdarúgó-közvetítés Felvételről 17.00 Sporthíradó 17.15 Hungaro ring magazin 17.45 Fradi Tv 18.15 Stúdió 18.30 Labdarúgó-közvetítés 20.20 Stúdió 21.00 U-17-es labdarúgó-világ-
bajnokság 22.50 Startfejes magazin 23.25 Szabadidő magazin 00.00 U-17es labdarúgó-világbajnokság 01.50 Kézilabda magazin 02.35 Labdarúgó-közvetítés 04.25 Jövünk! magazin
HÍR TV
6.00 Sajtóklub ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Címlap ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Sajtóklub ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Főhős ism 12.00 Híradó 12.30 Munkavállalók világa ism 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism: Reviczkyvel az erdőben 11.12. rész 14.00 Hírek 14.05 Bayer show ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthíradó 15.30 Soroló ism 16.00 Hírek 16.05 A nyolcas ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Riasztás 21.00 Hírek 21.05 Keménymag 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Paletta ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Globál ism 1.00 Hazahúzó 2.00 Összművész 3.00 Magyarország élőben ism 3.20 Paletta ism 3.40 Televíziós vásárlási műsorablak 4.00 Soroló ism 4.20 Televíziós vásárlási műsor ablak 5.00 Riasztás ism
FILM+
5.00 Skalpvadászat Amerikai 6.30 Szerelem kölcsönbe Amerikai romantikus vígjáték 8.20 Szex és New York Amerikai romantikus vígjáték 11.10 A szingli fejvadász Amerikai akcióvígjáték 12.55 A Spiderwick krónikák Amerikai kalandfilm 14.45 Dennis, a komisz Amerikai vígjáték 16.45 Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk Amerikai akcióvígjáték 18.55 Colombiana Francia akciófilm 21.00 Atomszőke Ame-
rikai akcióthriller 23.20 Gyémánthajsza Amerikai–angol vígjáték 1.20 Dom Hemingway Angol vígjáték 3.15 Szabadulószoba Amerikai horror
ATV
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 21.30 ATV Híradó 22.00 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a világból 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes beszéd 02.20 Vidám vasárnap 04.00 Fórum
VIASAT3
05.30 Teleshop 06.00 Jóbarátok 06.20 Jóbarátok 06.45 Jóbarátok 07.10 Jóbarátok 07.40 Jóbarátok 08.00 Jóbarátok 08.30 Agymenők 08.55 Agymenők 09.20 Szívek szállodája 10.20 Szívek szállodája 11.20 Castle 12.15 Castle 13.15 200 első randi 14.15 200 első randi 15.15 Szellemekkel suttogó 16.10 A mentalista 17.05 A mentalista 18.05 Castle 19.00 Castle 20.00 200 első randi 21.00 S.W.A.T. – Ostromállapot 22.55 Élet 00.55 A mentalista 01.50 A mentalista 02.35 Szívek szállodája
BEST FM 0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 6.00–10.00 Best FM reggel – Fazekas Lacival. Benne: hírek, autópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, névnap- és szülinapi köszöntő, horoszkóp, napropó, a reggel gondolata, gazdasá-
gi hírek, tőzsdehírek, kulturális programok. 10.00–12.00 Best FM Délelőtt Molnár Ginával 10.57 Hírek 12.00 Déli hírösszefoglaló 12.00–14.00 Déli kívánságműsor Ginával 14.00–18.00 Best FM Délután (Műsorvezető: Pálóczi Józsi) Benne: hírek, közlekedési információk, traffipax-információk, játékok, programajánlat (Tourinform ajánlatok) 16.57 Helyi hírösszefoglaló, sporthírek, tőzsdehírek 18.00– 20.00 Best FM kívánságműsor Mv.: Szilágyi Ilona (Kívánságvonal: 500540, SMS-Viber-szám: 30/933-1046) 20.00–06.00 zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 5.00–8.00 Napszemle (ism.) 8.15 Képújság 8.55 Kirakat 9.00 Napszemle (ism.) 9.15 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 9.40 Első kézből (ism.) 9.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 9.55 Siker – gazdasági műsor (ism.) 10.05 Képújság 16.30 Kirakat 16.35 Stúdió Moderna 17.35 Vásárlási műsorablak 17.45 ÉpíTech – Veszprém TV magazinja 18.15 Debreceni Színképek – kulturális magazinműsor (ism.) 18.45 Esti ajánló 18.49 Időjárás 18.52 Első kézből 19.00 Napszemle 19.15 Esti közelkép – háttérmagazin 19.41 Esti ajánló (ism.) 19.45 Hajrá 19.55 Siker ism. 20.00 Napszemle (ism.) 20.15 Időjárás 20.18 Erőnk Forrása 20.50 Közgyűlés közvetítése felvételről 21.20 Üzenem az otthoni hegyeknek – Los Angeles 22.00 Napszemle (ism.) 22.15 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 22.40 Első kézből (ism.) 22.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 22.55 Siker (ism.) 23.05 Kirakat 23.10 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
14 Hirdetés
2019. OKTÓBER 29., KEDD HAJDÚ-BIHARI
340187
H I R D ET ÉS MJT_2019_278x412.indd 2
2019. 10. 03. 11:07
2019. OKTÓBER 29., KEDD
Hirdetés 15
HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten... /Ady E./
„Számunkra Te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok”
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett Anyukám, Nagymamám, Anyósom, Testvérünk, Keresztanyánk, Rokonunk
Szívünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk, hogy a végtelenül szeretett férjem, apukám, drága nagyapánk, apósom,
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
SIMON GYULÁNÉ
TÖRÖK ISTVÁN Lóskút utcai lakos
szül. Tarr Julianna
Balmazújvárosi születésű, egyeki majd debreceni lakos 2019. október 12-én életének 94. évében, hosszantartó, súlyos betegségét méltósággal viselve, csendesen, örökre megpihent. Szeretett halottunk kívánságát teljesítve szűk családi körben a református egyház szertartása szerint 2019. október 28-án apukám mellé örök nyugalomra helyeztük. Emléke legyen áldott! A gyászoló család
NAGY LÁSZLÓ ISTVÁN a Medicor volt dolgozója, a CLH Képviselet volt vezetője türelemmel és méltósággal viselt betegség után 77 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Drága szerettünk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 31-én déli 12 órakor lesz a Köztemető 2. sz. ravatalozó termében református egyház szertartása szerint.
33 éves korában hosszan tartó súlyos betegéség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2019. október 31-én, csütörtökön 11:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint.
" Nem fogjuk már elgyengült kezed, Nem simítjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed. Drága jóÉdesanyánk Te már a mennyből vigyázol ránk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, kedves rokonunk, jó ismerősünk
Szerető felesége és családja
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk. Segítséget nyújt Önnek a Napló. haon.hu/gyaszhirek/
Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett nagynénénk
CSUTH BARNÁNÉ szül. Nagy Eszter
VIRÁGOS LAJOSNÉ Sánta Katalin
2019. október 27-én 68 éves korában hosszantartó, türelemmel viselt betegsége után elhunyt. Drága halottunktól 2019. október 30-án 13 órakor fogunk végső búcsút venni a Vámospércsi Köztemetőben.
79 éves korában, rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 4-én, hétfőn 14:30 órakor lesz a Debreceni Köztemető 1-es számú ravatalozó termében a református egyház szertartása szerint.
341860
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
A gyászoló család
347672
347316
Hamvait későbbi időpontban helyezzük örök nyugalomba. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. 349186
Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz, halálod, míg élünk, fájó emlék marad.
A gyászoló család
349747
A gyászoló család
349196
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
MÁRIÁSSI ISTVÁN A gyászoló család
KETTŐSHASZNÚ és tojóhibrid vörös jércék eladók. 06-30/713-1425.
gyakorlattal rendelkező üzemvezetőt, valamint portásokat. Érdeklődni: 20-337-0574
E-mail: h.h.kft.ujleta@gmail.com, Létai HH Kft.
4029 Debrecen, Csapó u. 53. Szilágyi Barnabás területi igazgató 0–24-ben hívható Tel.: +36 (52) 871-330 . mobil: +36 (30) 947-6638
*347689*
KENDERMAGOS vörös aktívan tojó hibridek szállítással eladók. 20/580-0442.
OKTATÁST VÁLLAL
debrecen@temetkezes.hu
*349394*
IDEI pecsenyekacsák 3,5 kg-osak 1800 Ft/db, tyúkok gabonán neveltek 1200 Ft/ db, 100%-os tojáshozam. 30/722-8243. *349962*
ÁLLÁST KÍNÁL
349690
műszaki előkészítő – anyagrendelő Tel.: 06-20/9451-921
Érd.: (52) 476-405
SZOLGÁLTATÁS
E-000083/2014/A008 és A036
*344158*
NYÍRADONYI 11 ha nyárfaerdő eladó. 30/911-6230.
VEGYES
DEBRECENBEN a Malom Bútoráruházban fenyőbútorok óriási választékban, gyógymatracok egészségügyi kártyára is kaphatók. Db., Böszörményi út. 1. (Shell kútnál) www.malombutor.hu
*338511*
AUTÓFELVÁSÁRLÁS! Díjmentesen házhoz megyünk, azonnal fizetünk! 06- 70/773-11-38
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT 1949 ÓTA Temetés felvételi irodánk: 4025 Debrecen, Arany János utca 40. Telefon: +36-52/428-307, +36-20/275-9622 Nyitva tartás: hétfő–csütörtök: 8.00–16.00-ig, péntek: 8.00–14.00-ig
*349654*
AKÁC, nyár, juhar tűzifa eladó. (Erd.kód: 8136468.) Tel.: 0630/965-0575.
BÚTOR
348036
JÁRMŰ
TETŐFEDÉS, bádogozás, csatornázás. Tel: 0630/893-7418
FÖLD, KERT *348894*
Víz-gáz fűtési rendszerek kivitelezésével foglalkozó cég anyagismerettel rendelkező
munkakör betöltésére munkatársat keres.
TŰZVÉDELMI ELŐADÓ, FŐELŐADÓ KÉPZÉS
349271
*349362*
SZARVASMARHÁT veszek. Érdeklődni: 06/30/508-1262.
348734
Szomorúfűz Temetkezés
*348022*
Húsüzembe azonnali kezdéssel felveszünk
ÁLLAT
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
Segítség a bajban!
A Hadházi-Vill Kft. villanyszerelő szakembert keres havi bruttó 1.000.000 Ft-os kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: a + 36-70-3928-651-es telefonszámon.
FANTÁZIA DIVAT, KÁLVIN TÉR 3/B
IDŐS VARGA SÁNDOR
*348637*
JUNKERS ZW 20-KE 23 típusú gázkazán eladó. 30-247-25-17
*348865*
AKÁC tűzifa 2500 Ft/q-tól, nyár 1700 Ft/q. EUTR: AA6121943. Tel.: 70/392-9295.
NÖVÉNY TRITIKÁLE vetőmag (fémzárolt)! Dimenzio (Új!) kapható, rendelhető. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki út 63. (külterület) Tel.: +36 30 452 4265
*348925*
*347426*
Központ: 4025 Debrecen, Arany János utca 40. Tel.: +36-52/417-711, fax: +36-52/417-154 www.hbmtemetkezes.hu E-mail: info@hbmtemetkezes.hu
338193
Hirdetni szeretne?
Éjjel-nappali halottszállítás: +36-52/412-562, +36-30/9459-512
341869
Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a
Kopott beltéri ajtók Új vétel felújítása bontás nélkül! helyett
ötletes felújítás!
06-46-99-88-99 -es telefonszámot!
Asztalos kollégákat keressük egy sikeres csapathoz
Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést!
06-20/9462-169
KELA-BAU Kft. PORTAS-szaküzem, Debrecen, Kard u. 57.
www.portas.co.hu • www.ajtofelujitas.kelabutor.hu HAJDÚ-BIHARI
R É G I B Ő L
bontás és törmelék nélkül soha többé ajtófestés a legtöbb ajtóra és tokra alkalmas több mint 1000 lehetséges modell
Ú J A T
reggel visszük – este hozzuk időjárásálló, szép új felület növelje biztonságát tartós és rugalmas megoldások
338095
FEKETE
ruhák, blúzok, kabátok 36–60-ig.
KISPÁL JÓZSEFNÉ 347663
350056
335631
KÖZLEMÉNY
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban részvéttel osztoztak. 347666
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
2019. OKTÓBER 29., KEDD
16 Mozaik
HAJDÚ-BIHARI
Névnap
Időjárás
október 29., kedd idojaras.haon.hu REGGEL
DÉLBEN
ESTE
7 C
11 C
8 C
°
°
Kedd reggel erősen felhős, REGGELilletve borult lesz az ég, számottevő menynyiségű csapadék nem várható.
Ma 6 °C
Visszatért a kieső
Évforduló
156 éve megalakult a Nemzetközi Vöröskereszt.
Nárcisz, Teofil, Zénó, Melinda, Ermelinda
Az esti, éjszakai órákban észak ESTE felől vékonyodik, csökken a felhőzet. Reggelre kiderül az ég. Eső nem lesz.
Pár héttel ezelőtt indult útjára a Séfek séfe második évada, melyben a piros, fekete és kék csapat küzd meg napról napra a konyhai „elemekkel”. Krausz Gábor (amatőr) szakácsai között szerepelt a kezdetektől a debreceni Jeremiás Dominik, viszont egy korábbi adásban elsőként búcsúzott a konyhából.
Polgár
7 °C 11 °C Téglás
6 °C 10 °C Balmazújváros
6 °C 11 °C
Vámospércs
DEBRECEN
7 °C
11 °C
7 °C
10 °C
Sokat tanult Aztán egy váratlan fordulat hevében visszakerült a konyhapult mögé a műsor legfiatalabb szakácsa, ugyanis Krausz Gábor egyik szintén tehetséges, sőt aznap a legjobbnak választott versenyzője feladta a küzdelmet. Így kerülhetett vissza a fekete csapatba Dominik. Az elmúlt adásban ismét remegett a léc a lába alatt, de csapattársa gyengébbet főzött nála, így
Püspökladány
7 °C 11 °C
Berettyóújfalu
7 °C 12 °C
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
Napkelte: 06:08 Napnyugta: 16:16 SZERDA
4 °C
Komádi
Holdkelte: 07:23 Holdnyugta: 17:24
12 °C
8 °C 10 °C
EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
1 °C
12 °C
Napsütés, Derült ég, élénk északke- és gyenge leti szél, hűvös. légmozgás várható.
1 °C
SZOMBAT
12 °C
6 °C
Napos és ködös területek váltakoznak.
VASÁRNAP
11 °C
6 °C
16 °C
Újból megmutathatja Dominik, legfiatalabbként is megállja a helyét a konyhában FOTÓ: TV2
tovább küzdhet a végső nyereményért az ifjonc. Korábban a Napló megkereste Dominiket, aki elmondta, sokat tanult azon időszakban, mialatt a mesterszakács útmutatásai szerint főzött. – Megtanultam például, hogy egy adott szituációból hogyan tudok kijönni a legjobban, hogy semmi ne menjen kárba, és a konyhában minél hatékonyabb legyek. Viszont emberileg is sokat adott a verseny, mivel nagyon különbö-
ző karakterek voltunk, meg kellett találni az összhangot, s alkalmazkodni a másikhoz – nyilatkozta a 18 éves Dominik. Hozzátette, nagyon jól kijött a srácokkal és örül neki, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetett. – Nincs olyan, akivel ne tartanám a kapcsolatot még, ha ritkán is, de beszélünk mai napig – fogalmazott Dominik, aki hangsúlyozta, a profizmus, a segítőkészség és vidámság jellemezte a feketék mentalitását. ND
Megér egy mosolyt
Erősen felhős, Sok felhő, és továbbra is enyhülés a leghűvös idő. valószínűbb.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma hidegfronti hatás érvényesül. A frontra érzékenyek fejfájásra, ízületi fájdalmakra panaszkodhatnak. A korábbi csonttörések, valamint műtétek helyei is fájdalmasak lehetnek. A kissé élénk szél ingerlékenységet idézhet elő.
A Vénusz, mint az ön uralkodó planétája kiváló sugárzásokat kap ma a hetedik sorsterületén. Ez kedvezően hat a szerelmi ügyekre, minden viszály elsimulhat.
BUDAPEST.
Borongós idő, néhol jelentéktelen eső.
12 °C
– Mit hozhatok Önöknek? – Egy teát kérek! A másik: – Én is ugyanazt. De a teáscsésze aztán tiszta legyen! Nemsokára jön a pincér, hozza a két csésze teát: – Tessék, a tea. Melyikük kérte tiszta csészében? További viccek humor.haon.hu
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma napközben elvétve helyenként jelentéktelen eső nedvesítheti be az utakat.
a W Series hivatalos honlapján, melyik 18 versenyzőhölgy várhatja izgatottan a női formulaautós bajnokság nyitányát – számolt be róla az alapjarat.hu. A lista első 12 helyezettje a W Series első kiírása alapján kvalifikálta magát. A mezőny hat
Egy háromnapos spanyolországi teszthétvége után nemrégiben kihirdették AUTÓSPORT.
Még bekerülhet Keszthelyi Vivien
FOTÓ: VIVIENKESZTHELYI.COM
Szalma égett a szántóföldön vasárnap Hajdúböszörményben, a Nagy atádi Szabó István utcában. A debreceni hivatásos tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be. Tűz keletkezett vasárnap délután Vámospércsen, a Dó-
www.haon.hu További képek és videók
Barbi már a jövő nyarat várja Barbi 23 éves miskolci lány. Kedveli a nyári tuningtalálkozókat. Az ősz és a tél miatt most nélkülöznie kell, de mint mondja: Jövőre is lesz nyár! FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Zavar az avarban
zsa György utca végében. A nyíradonyi hivatásos tűzoltók vonultak, akik egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet – közölte hétfőn Papp-Kunkli Nóra hadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. HBN
955669
Őszi csendélet, lusta cicával – vagy lehet, hogy ő így vadászik? Akárhogy is, úgy tűnik, jól érzi magát az avarban. FOTÓ: B. KISS ANDREA
H I R D ET ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Ma próbáljon meg ellenállni a kísértésnek, hogy evés-ivással kényeztesse magát, ez nem tenne jót testsúlyának, és egyébként is bűntudata támadna utána. Ma vidám és barátkozó kedvében van, szívesen szóba elegyedik bárkivel, egy csodálatos napja lehet, akár egy rövidebb kirándulást is megtehet barátaival.
Ne kezdjen új dolgokba, inkább a meglévőeket próbálja lezárni. Azokat a helyzeteket, amelyek már nem szolgálják a fejlődését, most hátrahagyhatja.
Szántóföldön oltottak HAJDÚ-BIHAR.
Szeretetteljesnek mutatkozik párkapcsolata, ha független, akkor akár most egy új szerelem is indulhat. Boldog pillanatokat élhet át családja körében.
Néhány bolygó tartózkodik most az ön első sorsterületén, ez előtérbe helyezi személyes céljait. Készen áll, hogy hátrahagyja a múltját.
újonccal egészül ki, akik a spanyolországi tesztelés során mutatott teljesítményükkel harcolták ki maguknak a részvételt. Még két hely kiadó, ezek sorsáról később döntenek. Új irány? A magyar reménység, a debreceni születésű, 18 esztendős Keszthelyi Vivien tartalékosként ugyan többször is szóhoz jutott éles körülmények között versenyen a W Series futamain, ám ezek alatt csupán 1 pontot gyűjtött, amivel az összetett 17. helyén zárt. Vivien Instagram-posztjai ból nagyon úgy tűnik, más tervei vannak, és egyáltalán nem pályázott a W Series egyik ülésére. Az azonban nem derül ki, mi lehet az új irány. HBN
A hatodik sorsterületén kisebb bolygócsoportosulás vonul át, ez kellemes közérzetet biztosít. Munkahelyén, ha volt konfliktus, most az is rendeződhet.
A hangsúly az anyagi ügyekre és a biztonságot jelentő befektetésekre terelődik. Az is elképzelhető, hogy épp felesleges vásárlásokra költi a pénzét.
Úgy tűnik, más tervei vannak Keszthelyi Vivien posztja arról tanúskodik, nem is pályázott a W Series egyik ülésére.
Társulásához, ha hitelre van szüksége, jó eséllyel indulhat most, szinte semmit sem kell tennie érte. Partnerével szerelmes összebújásra számíthat a mai este folyamán.
Dominik boldogan tért vissza a konyhába, ahol újabb esélye nyílt bizonyítani.
°
Napközben borongós, hűvös DÉLBENidőre készülhetünk, néhol előfordulhat jelentéktelen eső. Mérsékelt északi szél fúj.
Horoszkóp
Meglehetősen boldog, cél orientált nap a mai, a kitűzött céljainak semmi nem szab határt. Erősebb közösségi érzése van, szívesen dolgozik magasabb célokért. A hatóköre, a kompetenciája különösen érzékeny pontja a mai napon. Ragyogni akar, bebizonyítani másoknak értékességét, és kézzel fogható eredményeket akar látni. Mostanában a magasabb értelmet keresi az életben, szeretne megszabadulni a napi darálótól, ezért még némi kockázatot is vállalva, de elutazik.
Avar és gaz égett többfelé
Püspökladány külterületén, a Bánomkertben száraz avar és gaz égett vasárnap kora délután. A püspökladányi tűzoltók kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Nem messze, a 4-es számú főút mellett lucerna gyulladt meg. A város tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat. Ugyanezen a napon Hajdúhadház külterületén ötven méter hosszan égett a gaz. A hajdúböszörményi tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Ezután a Botond utcába vonultak, ott ötszáz négyzetméteren égett a száraz avar. A tűzoltók nem tudták a területet gépjárműfecskendővel megközelíteni, ezért kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. HBN HAJDÚ-BIHAR.
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow