LXXVI. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Ma TVműsor.hu magazinnal
Szandi szereti a természetet 16. OLDAL
FÜGGETLEN NAPILAP
További képek és értékelés:
PÉNTEK
2019. OKTÓBER 25. Ködfoltok, majd napsütés, kellemes, meleg idő
23 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Múzeumi séta a fák mentén
„Fák a városban – védett természeti értékeink” címmel rendezett sétát a Déri Múzeum és a Természettár a Déri tértől a Nagyerdőig. Az ingyenes programon Váradi Zoltán beszélt arról is, hogy az egykori Pap-tava helyén álló fák nem szenvednek vízhiánytól úgy, mint a nagy erdei társaik. A Ginkgo biloba kapcsán felhívta a figyelmet: hímivarúakat célszerű ültetni, mivel a nőivarúak termése rossz szagú. A gesztenyemoly egyre jelentősebb terjedése miatt arra is felhívta a figyelmet, hogy komposztálás helyett ajánlott elégetni a lehullott gesztenyeleveleket. /4. VA DEBRECEN.
Batta Dorka Vera Kecskemét
Tudjon meg többet Dorkáról a 3. oldalon!
Gyász: elhunyt Sárközy Zoltán Ezért a látványért sok ezer kilométert is utaznak ezekben a hetekben a természet szerelmesei. Az Észak-Európából téli helyükre vonuló darvak tízezrei pihennek meg mostanság a Hortobágyon és környékén. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Új közgyűlések napja Képviselők, polgármesterek és alpolgármesterek tették le esküjüket.
segít majd a munkájában. A városvezetők a képviselőkkel együtt csütörtök délelőtt letették esküjüket a Régi Városháza nagytanácstermében. A 33 tagú debreceni képviselő-testületben a Fidesz–KDNP-frakciót 23 képviselő alkotja majd, a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás pártszövetség 4, a Jobbik–LMP–Momentum 3, a Civil Fórum Debrecen Egyesület pedig 2 mandátumot szerzett.
Debrecenben és a megyében is megalakult az új közgyűlés csütörtök délelőtt, amely a 2019–24-es önkormányzati ciklusban felelős lesz majd a cívisváros és Hajdú-Bihar igazgatásáért. A polgármesteri feladatokat továbbra is Papp László látja el, akit négy alpolgármester és egy tanácsnok HAJDÚ-BIHAR.
Kovács Adrián
FOTÓ: KISS A.
A Paks érkezik Debrecenbe
Nem mondhatni, hogy könnyű erőpróba vár a DEAC kosárlabdacsapatára pénteken 18 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, ugyanis Kovács Adrián alakulata az Atomerőmű SE-t fogadja. A DEAC négy forduló után az ötödik, míg a paksiak a 6. helyen állnak. /9. HBN DEBRECEN.
Devizaárfolyam (2019. 10. 24.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
329,32
-0,87
USA-dollár
295,83
-0,54
Svájci frank
298,64
-1,19
Angol font
381,27
-2,23
Román lej
69,30
-0,06
Ukrán hrivnya 11,79
-0,14
Horvát kuna
44,25
-0,13
Lengyel zloty
76,96
-0,20
DEBRECEN. A nagy napi hőingás általában olyankor fordul elő, amikor anticiklon ül fölöttünk, ilyenkor derült nappalt derült éjszaka követ, ennek az a következménye, hogy hajnalban erős harmat és a településeken kívül, a mélyedésekben talaj
Szegedi Sándor FOTÓ: KOVÁCS PÉTER
Diákok, vendég előadók, koszorúzás, emlékezés Szerte a megyében megemlékeztek az 1956. október 23-ai forradalom és az azt követő napok szabadságharca 63., valamint a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulójáról. A Napló tudósítói segítségével több település ünnepségén is ott voltunk az ünnepi eseményeken. Néhány helységben már a nemzeti ünnepet megelőző napon megtartották a megemlékezést. Sok helyen
a községi, városi ünnepet az iskolaival kötötték össze, és a diákok adtak műsort, majd az emlékező közösség együtt vonult a közterületen felállított emlékműhöz, emléktáblához és koszorúzták meg azt. A nagyobb településeken vendégművészek fellépése is emelte a megemlékezés fényét. Közös volt azonban mindenhol, hogy az ünnepségre összegyűltek átérezték a forradalom hangulatát. /5. HBN
HAJDÚ-BIHAR.
A tartalomból A sminktetoválás aranykora Portugália szépségei közt 1956 és a mai fiatalok Betti szólólemezt készít Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
C
8. oldal 12. oldal 14. oldal 16. oldal
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105057
19248
Y
M
Pajna Zoltánt elnöknek, Bulcsu Lászlót és Tasi Sándort alelnöknek választotta a megyei közgyűlés a csütörtökön megtartott alakuló ülésén. A Megyeháza Árpád termében a megye több településének polgármestere, valamint a közgyűlés családtagjainak jelenlétében tették le esküjüket az október 13-ai helyhatósági választáson mandátumhoz jutott 24 megyei önkormányzati képviselő. Őket hat szerve-
zet jelölte, a választók voksolásának eredményeként a Fidesz–KDNP 16, a Jobbik három, a DK és a Momentum kettő-kettő, míg az MSZP egy mandátumot szerzett a megyei közgyűlésben. Rácsai Lajos, a területi választási bizottság elnöke elmondta, a megyei közgyűlés tagjainak megválasztásával összefüggésben nem érkezett észrevétel, kifogás, ezért már október 14-én tudható volt, kik a tagok. /4., 5. HBN
Hosszúra nyúlt az indián nyár Októberben állandósult a 10-15 Celsius-fokos napi hőingás.
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Hosszas betegség után elhunyt Sárközy Zoltán Jászay Mari-díjas színművész, a Csokonai Színház örökös tagja – tudatta csütörtökön a teátrum. Pályája csaknem hat évtizede alatt emlékezetes szerepek sorát játszotta el a Tóték, a Légy jó mindhalálig, a Lear, a Márton partjelző fázik, a Széchenyi, a Rokonok, A nagybőgő és a Mesterkurzus című darabokban. Temetéséről a család és a színház később gondoskodik. HBN DEBRECEN.
Darvak úsznak a hortobágyi naplementében
menti köd jelentkezik. Ez nyáron teljesen normális, ilyenkor ősz közepe, vége táján már nem annyira megszokott. – A vénasszonyok nyarának nevezett jelenség tulajdonképpen azzal függ össze, hogy mielőtt feloszlana a mediterrán térség fölötti magas nyomás, illetve délebbre húzódna a Szahara területére, még egyszer utoljára kiterjed az egész me-
diterrán térségre, és általában minket is elér. Ez két-három hetes terjedelemben normális, azonban most gyakorlatilag augusztus óta folyamatosan fennáll ez a szituáció – ismertette a jelenlegi időjárás sajátosságait a Napló kérésére Szegedi Sándor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Meteorológiai Tanszékének munkatársa. /3. KD
A Jászai Mari-díjas, érdemes művész FOTÓ: ARCHÍV
Nemzetközi vegyésztusa
Ünnepélyes megnyitón köszöntötték a 14. Grand Prix Chimique nemzetközi vegyésztechnikus-verseny résztvevőit csütörtökön a Déri Múzeumban. A megmérettetésnek idén a cívisváros ad otthont, ahová tizenkét országból érkeztek a fiatalok, hogy számot adjanak a tudásukról. /3. LD DEBRECEN.
A királyság utolsó három napja Andrási Attila Tizennyolc című előadásával vendégszerepelt az Udvari Kamaraszínház csütörtökön a Csokonai Színház kamaraszínpadán. Az előadás a nagy háború utolsó évében játszódik, és a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be – ami 1918 októberének utolsó három napja. A cselekmény íve a Tisza István meggyilkolására való szervezkedéstől Tisza megöléséig tart. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
2 Krónika
C
Y
M
100
HAJDÚ-BIHARI
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Aktuális 3
HAJDÚ-BIHARI
Melegebb, mint kellene
További képek és értékelés:
Batta Dorka Vera
Sorra dőlnek meg a melegrekordok, bár az abszolút maximum-hőmérsékletek nem emelkedtek.
Kecskemét
DEBRECEN. Hetek óta tombol a vénasszonyok nyara hazánkban, egyre több napi melegrekord dől meg országszerte. Nem ritka, hogy 25 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet napközben, ami októberben már nem teljesen megszokott. A fölöttünk elterülő anticiklon következménye az, hogy akár napi 15 fokos hőingás is lehet. – Ezt a meleget kimondott szárazság is kíséri, hiszen azokat az időjárási frontokat, amelyek a csapadékot nagyrészt szállítanák, azt a magas nyomású légköri képződmény teljesen távol tartja a Kárpát-medencétől. Most tulajdonképpen a mediterrán időjárásból kaptunk ízelítőt, csak egy kicsit hűvösebbet – mondta el Szegedi Sándor, a Meteorológiai Tanszék vezetője, hozzátéve: októberben már 20 fok fölé sem nagyon kellene mennie a napi maximumoknak, most pedig már akár a 25 fokot is elérik, tehát majdnem nyári napnak minősül. Meteorológiai értelemben azt hívjuk nyári napnak, ha eléri a maximum-hőmérséklet a 25 fokot.
Névjegy Életkor:
16 év
Magasság:
178 cm
Csillagjegy:
Kos
Kedvenc étel:
lasagne
Kedvenc ital:
víz
Kedvenc zene: Október 24-én 13 órakor 25 és 27 fokot mutattak a Piac utcai kijelzők Debrecenben
tinentális átmenetiség volt, a mediterrán csak színező elemként jelent meg a klímánkban. – A nagyjából 20-25 évvel ezelőtt készített klímaváltozási forgatókönyveknek egy megállapítása éppen az volt, hogy várhatóan a mediterrán klimatikus hatások súlya nőni fog, s nagyjából egy szintre kerülhetnek a másik kettővel. Úgy tűnik, hogy ez valóban bekövetkezik. Egyre nagyobb nyári melegek jellemzőek, még ha nem is dőlnek meg az abszolút maximumok. A csapadék jellege is változik, tehát ha megnézzük a csapadéktendenciákat, akkor azt látjuk, hogy az összmen�-
Erősödő mediterrán jelleg Magyarország három éghajlat között helyezkedik el, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán között, s ezek nem egyforma súllyal működtek korábban: óceáni kontra kon-
nyiség nem nagyon változott 1901 óta, az éven belüli eloszlás viszont igen, a nyáriról téli maximumra megy át, ami mediterrán jelleget tükröz – tudtuk meg a szakembertől. Gyakori hőhullámok Bár az abszolút maximum-hőmérsékletek nem mentek feljebb, a hőhullámok gyakorisága és tartalma növekszik. Hiába nincs 40 Celsius-fok, de ha a napi átlaghőmérséklet 25-30 fok közé kerül, akkor az mégis annyira meleg napokat jelent, hogy mezőgazdasági és humán egészségügyi szempontból jelentős kockázatokat rejt. Minél melegebb
Legalább front nincs – még pár napig Az időjárás változásának, melynek köszönhetően egyre melegebb van nyáron, s éves szinten a meleg napok száma növekszik, a szervezetünkre is hatása van. – Ez időjárás az emberek hőszabályozását kifejezetten terheli, hiszen energia kell ahhoz, hogy hűtsük magunkat. Jóval több vizet kell fogyasztani, mint egyébként, ahhoz pedig jóval több ener-
felmelegedés vagy lehűlés következik be, ezek alapvetően megterhelik a szervezetet. Az időjárási jelenségek közül a legerősebb hatása az emberre a frontoknak van. Most pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a következő pár napban még frontmentes időnk lesz, humán egészségügyi szempontból ez viszonylag nyugodtabb periódusnak tűnik – mondta el Szegedi Sándor
gia kell, hogy elpárologtassuk és hűteni tudjuk magunkat – tudatta a szakember, majd kitért a téli időjárásra is: a téli időszakban szintén magasabb középhőmérsékletek figyelhetők meg, ezek pedig a különböző kórokozók szempontjából veszélyesek, nem pusztulnak el a baktériumok, vírusok. – Ilyenkor októberben abból szokott probléma lenni, ha hirtelen
FOTÓ: VASS ATTILA
van, annál több csapadék kellene, így ugyanannyi csapadék egyre kevesebbre elég, hogyha közben a hőmérséklet növekszik. – Az átlagos ingásra azt mondhatjuk, hogy 10-15 Celsius-fok között szokott lenni, ami inkább a nyári hónapokban jellemző, tehát ilyenkor októberben ez már mérsékeltebb szokott lenni. Tulajdonképpen azzal együtt, hogy a minimum-hőmérsékletek nagyjából megfelelnek az ilyenkor megszokottnak, a maximum-hőmérsékletek magasabbak, így pozitív irányba egy kicsit kiszélesedett a napi hőmérsékleti intervallum, ez okozza azt, hogy a hőingás is nagyobb – osztotta meg az egyetemi docens. Hozzátette: téli napnak szoktuk nevezni azt, amikor a nap folyamán eléri a 0 fokot a hőmérséklet. Október elején volt már ilyen, viszont 25 fok is volt, ami pedig nyári napnak minősül. Most összecsúszott a kettő, az első téli, fagyos napot követően van még nyári nap, így hőmérsékleti értelemben zavaros az októberi időjárás, mindenképpen melegebb, mint kellene. KISS DÓRA
Shawn Mendes számai Kedvenc parfüm:
Gucci, Calvin Klein – Batta Dorka Vera vagyok, 16 éves, Kecskeméten lakom. Tizedikes vagyok a Katona József Gimnáziumban. Később orvos szeretnék lenni, ugyanis édesapám baleseti, ortopéd sebész – mondta el magáról a kecskeméti szépség. – Profi röplabdás vagyok, és van egy középfokú angol nyelvvizsgám. Édesanyám nevezett be a versenyre titokban, mert szerinte a világon a legszebb vagyok – tette hozzá.
Ráckevei Anna (balról) és az új társulati tagok
Kiváló fiatal vegyészek versenye A 14. Grand Prix Chimique nemzetközi mezőnye Debrecenben.
magát, hol is tart, a többieknek pedig tanulni a másiktól – mondta el köszöntőjében Komolay Szabolcs oktatási intézmények közötti kapcsolatokért felelős tanácsnok.
Ünnepséggel köszöntötte a DSZC Vegyipari Szakgimnáziuma a fiatal vegyészeket a Déri Múzeumban csütörtökön. A megmérettetésre 12 országból érkeztek versenyzők és felkészítőik. Eredményhirdetés 27-én lesz. – Lehetőség mindenkinek. Egyrészt, hogy megmutassa DEBRECEN.
versenyeznek, hanem a 12 nemzet számára lehetőség van arra is, hogy találkozzanak egymással, tapasztalatot szerezzenek, kapcsolatokat építsenek – köszöntötte a résztvevőket Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja. Külön kiemelte a fiatalokhoz intézett szavaiban, hogy ez a verseny ugyan versengés, de mindenki győztesként fog hazautazni. Hiszen szakmai lag tapasztalatot szereznek,
Mindenki nyer – Megtiszteltetés és öröm, hogy ez a verseny Debrecenben lehet. Olyan városban, mely a szakképzésben, oktatásban és innovációban is élen jár. Nemcsak a tanulók
Megtiszteltetés a városnak és az iskolának, hogy ezúttal Debrecenben tartják a döntőt
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
20
10
5
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Ifjak a Kulisszákban
megismerhetik a nagyszerű, gyönyörű Debrecent, a felkészüléskor pedig az átlagnál többet tettek szakmájukért is. Cívisvárosi siker A versenyt kétévente rendezik, mindig abban az országban, melynek szülötte az előző megmérettetésen győzött. 2017-ben, Szerbiában Sajtos Gergőnek, a vegyipari egykori diákjának sikerült megszereznie a megtisztelő aranyérmet. Szabó Zoltán, a vegyipari szakgimnázium igazgatója elmondta: rendkívül megtisztelő az iskola számára, hogy az idei verseny helyszínéül maga a Grand Prix Chimique alapító atyja, Wolfgang Flad választotta a vegyiparit. A megnyitón a résztvevő országok ifjú képviselőinek lehetőségük volt arra is, hogy hazájukat diavetítés formájában bemutathassák, pár mondatban jellemezzék, mikre büszkék, mit adott az országuk a világnak. Pénteken már a szakmai versenyek zajlanak a középiskolában. LD
DEBRECEN. A Csokonai Színház új művészeit mutatta be Ráckevei Anna a Kulisszák sorozatban csütörtökön, a stúdiószínházban. Gelányi Bence a Bonnie és Clyde, A padlás című musicalekben, az unferlédi című Zalán-darabban és az Időfutárban is szerepelt. Herczeg
Tamás a Biedermann és a gyújtogatók című darabban és az unferlédiben játszott, Horváth Julianna pedig az Idióta című drámában. Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel Indonéziából érkeztek a Csokonaiba, korábban a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban játszottak. HBN
Az öntöttvas művészete Ezzel a címmel nyílt kiállítás csütörtökön délután a 150 éve született Sesztina Jenő tiszteletére a debreceni DAB-székházban. FOTÓ: MATEY ISTVÁN
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
4 Debrecen
HAJDÚ-BIHARI
Létrejött az új debreceni közgyűlés
Röviden
Empátia, segítség a középiskolában
Az ellenzéki képviselők egy része „megreformálta” a képviselői eskü szövegét.
Az önkéntességre nevelés jegyében egyedülálló középiskolai roadshow-sorozatot szerveztek, melynek egyik állomásaként kedden a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium kiállítóterme szolgált. A program egyik előadója Máté Roland televíziós személyiség volt, aki egy betegség következtében váratlanul veszítette el a fél lábát. Nagyné Berke Mónika, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének munkatársa szintén részt vett az eseményen. HBN DEBRECEN.
Megtartotta alakuló ülését az új debreceni közgyűlés csütörtök délelőtt a Régi Városháza nagytanácstermében. DEBRECEN.
Érdekes közjáték Az ülés legfontosabb mozzanataként letették esküjüket következő öt esztendőben tevékenykedő képviselők, az alpolgármesterek és Papp László polgármester. Érdekes közjáték volt, hogy a képviselők hivatalos eskütételének szövegét a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás tagjai önkényesen meghosszabbították kiegészítve azzal, hogy addig nem nyugszanak, amíg fel nem számolják a korrupciót és vissza nem állítják a demokráciát. Az előterjesztések között szerepelt az alpolgármesterek megválasztása, a város önkormányzatának szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet módosítása, döntöttek a közgyűlés ügyrendi bizottsági tagjai ról, valamint tanácsnokot jelöltek ki. Utóbbi Komolay Szabolcs lett, aki képviselői feladatai mellett mostantól a debreceni oktatási intézmények közötti kapcsolatok koordinálásáért felelős tanácsnokként is tevékenykedik majd.
Két embert is elfogtak a rendőrök DEBRECEN. A
járőrök az Apafája utcán igazoltattak egy férfit szerdán 11 óra körül. Megállapították, hogy vele szemben a Debreceni Járásbíróság elfogatóparancsa van érvényben. A rendőrök elfogták és előállították az 51 éves férfit. Ezzel egy időben a debreceni rendőrök az Árpád téren is elfogtak egy férfit. A 40 éves helyi lakost a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözte. HBN
Polgármesteri ciklusindító beszédében Papp László megköszönte a választóknak, hogy elmondták véleményüket az elmúlt öt év tevékenységéről, valamint bizalmukról tanúbizonyságot téve világos irányt mutattak a jövőt illetően. Meghatározó szerepben – Megítélésem szerint a helyhatósági választások érintik legközvetlenebbül egy település jövőjét. Debrecen jelentősége a gazdaság, oktatás, kultúra, közlekedés és a sport tekintetében markánsan megváltozott az elmúlt esztendőkben. A cívisváros a régió legmeghatározóbb települése lett, az egyetlen magyar város, amely képes megtörni az ország egyközpontúságát és betölteni a
másik – határokon átívelő – központ szerepét. Meggyőződésem, hogy a nemzet fővárosának fejlődése nemcsak az ott élők, hanem mindannyiunk közös ügye, így gondoljuk ezt Debrecen esetében is. A város kivívta azt a pozíciót magának, hogy a fejlődése és fejlesztése mára nemzeti ügy. Az Új Főnix Tervben meghirdetett törekvések teljesednek ki a rövidesen meghirdetendő Debrecen 2030 programban, melynek alapelve, hogy fenntartva az eddigi gazdaságfejlesztési folyamatokat, a település növekvő forrásait a városépítésre fogjuk koncentrálni – fogalmazott Papp László. Erős szövetségben A polgármester hozzátette, az évtizedekre meghatározó
program szoros együttműködést igényel a kormányzattal, hiszen a megvalósítás forrásigénye meghaladja a város lehetőségeit. Kiemelte, a programnak köszönhetően a XXI. század legversenyképesebb magyar városa jön létre, mely egyben betölti az ország másik fővárosának szerepét. – Ennek megvalósulásához két alapvető feltételt kell teljesíteni: egyrészt a
A gesztenyemoly egyre jelentősebb terjedése miatt célszerű megsemmisíteni a lehullott gesztenyeleveleket.
A Nagyerdő természeti értékeit ismerhetik meg az érdeklődők október 27-én, vasárnap azon a szakvezetéses sétán, melyet a Természettár szervez. A programon részt vevők többek között megtudhatják, hol van a parkerdő egyetlen szelídgesztenye-fája, megmutatják számukra a páfrányfenyőt, a fekete diót, sőt a szerencsések mókusokat is leshetnek. Az ingyenes séta (melynek egy korábbi alkalmáról a szomszédos hasábokon számolunk be – A szerk.) 9 órakor indul a Pálma étteremtől. HBN DEBRECEN.
Fidesz–KDNP: Papp László (polgármesterként), Balázs Ákos, Barcsa Lajos, Becsky István, Bordásné Gyuris Katalin, Csaholczy Attila, Fodor Levente, Hetei József, Katona Erzsébet, Kiss Sándor, Kovács István, Komolay Szabolcs, Korbeák György, Mayer Tamás, Nagy Sándor, Orosz Ibolya Aurélia, Papp Csaba, Papp Viktor, Piros Zoltán, Szilágyi Edina, Széles Diána, Türk László, Vadon Balázs, Varga András. DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás: Jánki József, Madarasi István, Varga Zoltán, Vaszkó Imre. Jobbik–LMP–Momentum: Kőszeghy Ábel, Mándi László, Szabó Bence. Civil Fórum Debrecen Egyesület: Gondola Zsolt Zoárd, Illyés János.
„Fák a városban – védett természeti értékeink” címmel rendezett városi sétát vasárnap délelőtt a Déri Múzeum és a Természettár Váradi Zoltán természetvédelmi mérnök vezetésével, a Déri Múzeumtól a Nagyerdőig. Váradi Zoltán (középen) és a csoport tagjai a Bem téren
Vigyázat, mérgező! A Múzeumok Őszi Fesztiválja részeként megtartott, ingyenes program résztvevői a Déri téri parktól gyalogoltak el a Nagyerdei Gyógyfürdőig. A kirándulás állomásain Váradi Zoltán beszélt a kocsányos és a piramistölgyekről is, melyek egyaránt megtalálhatók a múzeumnál. Megtudhatták az érdeklődők azt is, hogy az egykori Pap-tava helyén álló fák jól vannak, nem szenvednek vízhiánytól úgy, mint a nagyerdei társaik.
Jótékonysági est a Nagytemplomban DEBRECEN. A Nagytemplom az utóbbi időkben kulturális programok helyszíneként is egyre nagyobb szereppel bír. A kelet-magyarországi transz plantáltakért október 25-én (ma) 18.30-tól rendeznek jótékonysági koncertet. HBN
A túravezető bemutatta a Péterfia utcai, két fajból „keresztezett” gömbkőriseket, és beszélt arról is, hogy a tiszafák a piros termésük kivételével mennyire mérgezőek. Rázkódás miatt pusztulhatnak A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy a hímivarúakat célszerű ültetni, mivel a nőivarúak termése igen kellemetlen szagú (az utóbbiból a Nagyerdei körúti Seszti-
FOTÓ: VASS ATTILA
na-villánál is van egy). Ezzel szemben a Simonyi úton termő vadcitromok kellemes illatúak és tapintásúak. A Simonyi úton azt is elmondta a szakember, hogy pusztulnak a fasorok, és nem kizárt, hogy ezt a villamosok keltette rázkódások okozzák. A résztvevők a sok hasznos és érdekes ismeret között megtudhatták továbbá, hogy a hőscincérek lárvái több évig fejlődnek a fákban, s a kikelésük és a párzásuk, illetve peterakásuk
bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség, azzal a férfival szemben, aki megszerezte egy ismerőse bankkártyáját, és azzal bankautomatából pénzt vett fel – tudatta hétfőn a megyei főügyészség. A vádlott és a sértett régóta ismerték egymást, a férfi korábban bérlőként élt a sértett házában. A férfi 2017. január 4-én találkozott a sértettel, s elkísérte az egyik belvárosi bankautomatához. A vádlott kifigyelte és megjegyezte a bankkártyához tartozó PINkódot, s amikor a nő rövid időre őrizetlenül hagyta táskáját, a férfi kivette belőle a bankkártyát, s 2017. január 12-én százezer forintot felvett – derült ki dr. Harmati Judit helyettes sajtószóvivő közleményéből. A férfi azóta mindössze 20 ezer forintot fizetett vissza a nőnek. Mivel a fennmaradó részt nem fizette meg, a Debreceni Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt a Debreceni Járásbíróságon – olvasható a híradásban. HBN
Vojtina Bábszínház
tájékoztatja az érintetteket, hogy a
Debreceni Nemzetközi Iskola ösztöndíjprogramjában való részvételre kiírt pályázat benyújtási határideje
2019. okt. 26-án, szombat, 8–13 óra között, Debrecen, Faraktár u. 67.
– minden egyéb pályázati feltétel változatlanul hagyása mellett –
VÉTEL-CSERE-ELADÁS
2019. november 30-ra módosul.
Vendégünk: Procopius érmebolt. Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack – az Álomzug Társulás vendégelőadása – SZÍNHÁZTEREM
339953
348629
Oláh István lelkipásztor az egyik korábbi koncerten FOTÓ: MOLNÁR P.
Patkány, csak jobb a PR-ja A Medgyessy sétányon mókussal is találkozhattak a csoport tagjai. A közkedvelt állat kapcsán azonban Váradi Zoltán rámutatott: a mókus tulajdonképpen nem az a kedves állatka, mint amilyennek lefestik, hiszen a fészkeket is kifosztja, s megeszi a tojásokat, fiókákat is. – Gyakorlatilag a patkány rokona, csak éppen jobb a PR-ja – keltett derültséget a túravezető. Váradi Zoltán jelezte azt is, hogy a következő, hasonló érdekességeket felvonultató alkalmat most vasárnap dél előtt 9 órától rendezi meg a Természettár. Gyülekezés: a Pálmánál. VA
DEBRECEN. Csalás
XI. Országos Numizmatikaiai 2019. október 27. (v (vasárnap) vasárnap) 10.00 óra Találkozó Debrecenben
Debrecen Megyei Jogú Város Jegyzője
A pályázati felhívás szövege és a pályázati adatlap elérhető a www.debrecen.hu oldalon.
Ismerősét károsította meg
után elpusztulnak – tehát elég „unalmas” az életük. A gesztenyemoly egyre jelentősebb terjedése miatt Váradi Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy bár égetés helyett a komposztálásnak a híve, a molyok miatt mégis inkább el kéne égetni a lehullott gesztenyeleveleket.
DEBRECEN.
2020-as évek végére Debrecennek kell lennie a vidék legerősebb gazdaságú városának, a másik, hogy erős szövetséget alkotva a régió településeivel a térséget az EU egyik legversenyképesebb régiójává emeljük. Ezt fogja szolgálni a Debreceni Agglomeráció Fejlesztési Tanácsa, amely összehangolja a cívisváros és a többi település érdekeit – mondta el Papp László. MSZ
A debreceni közgyűlés tagjai
Ehető bogyók, tolvaj mókus nyomában
Séta a természet értékeit kutatva
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Babusgató – JÁTSZÓSZÍNHÁZ
Tel.: 30/373-2487
www.numizmatic-debrecen.hu debbr
335927
Máté Roland FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Városvezetők, a kezükben az esküt igazoló oklevéllel: balról Balázs Ákos, Barcsa Lajos, Papp László, Széles Diána és Puskás István
H I R D E TÉ S E K
Impresszum HAJDÚ-BIHARI
C
www.naplo.hu Főszerkesztő: Boros Norbert · Lapszerkesztő: Fábián György, Szőke Tímea, Vass Attila, Vass Kata · Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · Levélcím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (52) 525-410 · Ügyfélszolgálati iroda: Debrecen, Dósa nádor tér 10. · E-mail: naplo@naplo.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-1051 · Index: 2019/248 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Megyei körkép 5
HAJDÚ-BIHARI
Műsor a diákoktól, emlékezés, koszorúzás Szerte a megyében emlékeztek az 1956-os forradalom 63., a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulójáról. Nyíracsádon a település önkormányzata idén is közösen emlékezett a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjaival és pedagógusaival október 22-én a művelődési házban Sándor Edit intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Nagy János polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében hangsúlyozta, hogy a „pesti srácok” nemcsak a szabadságért, de Magyarország jövőjéért is harcoltak. 1956 hősei felismerték az összefogás, a magyar szív és hit erejét és azt, hogy az emberben lévő szabadságvágyat nem lehet büntetlenül elfojtani. Ezért a mai kor emberének is bízni kell a szabadság összekötő erejében. Az ünnepi beszédet követően az iskola tanulói előadták az Októberi bőröndmesék című műsort. HAJDÚ-BIHAR.
Nyíracsádon a helyi általános iskola diákjai az Októberi bőröndmesék című műsort adták elő
lános Iskola 7., 8. évfolyamos tanulóinak műsora nyitotta az ünnepi megemlékezést a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A nagy hatású „Fegyver nélkül is győztesek” címet viselő műsor után Nyíradony nemrégiben megvá-
Fegyver nélkül is győztesek Nyíradonyban a Himnusz hangjai után a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Álta-
Nyíradonyban a középiskolások szerepeltek
lasztott polgármestere, Tasó Béla elevenítette fel ’56 történelmi pillanatait. Eztán Tasó László országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta a családok szerepét a magyar társadalomban. A képviselő kitért arra, a legfontosabb Magyarország életében, hogy a családok megerősödjenek, mert azok a helyi közösséget és a nemzetet szolgálják. Legyünk büszkék arra a szabadságra, melyet az ’56-os hősök vívtak ki számunkra. A Szózat eléneklése után a görögkatolikus templom előtt álló emlékmű koszorúzására vonult át az emlékező tömeg. Virágok az emlékműre Pocsajban a hetedik évfolyamosok adtak műsort az iskola tornatermében, őket Vasas
FOTÓ: TULIPÁN CSILLA
FOTÓ: KEDVES ZILAHI ENIKŐ
Ferenc és Vasas Ferencné pedagógusok segítettek. Ezt követően az iskola tanárai, diákjai és a meghívott vendégek átvonultak a Lorántffy-parkba, ahol az ’56-os emlékműnél Rézműves Richárd 7/a osztályos tanuló verselt, Szőllősi Roland polgármester ünnepi beszédet mondott az emlékműnél. A megemlékezés végén az általános iskola, a polgármesteri hivatal, a román és roma nemzetiségi önkormányzat, valamint a nyugdíjasklub képviselői koszorúztak. A régi katolikus temetőben D. Csősz Gyula sírjánál helyeztek még el a képviseletek ’56-os forradalom és szabadságharc egyetlen pocsaji áldozata. Polgáron október 23-án tartották a megemlékezést. Az Ady Endre Művelődési Köz-
pont és Könyvtár Színháztermében kezdődött ünnepséget Olajos Istvánné, a Polgár Városért Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg ünnepi beszédével, majd a HeArt Színtársulat előadásában a Rendületlenül című
műsort tekintették meg. A műsor után a résztvevők koszorúztak az emlékhelyen. Körösszegapátiban gyermekek, felnőttek együtt emlékeztek az októberi eseményekre. Pintye Edit intézményvezető ünnepi szavai ban utalt arra, hogy akkor érezték meg az akkori fiatalok, hogy milyen nagy érték a szabadság. A ma élő embereknek ezt nem szabad elfelejteni, mert ha elveszítjük, csak életek árán szerezhetjük vissza. A helyi iskola tanulói ezt a gondolatot fejezték ki irodalmi műsorukban. Később az emlékezők kivonultak a községháza elé, ahol megkoszorúzták az 1956-os hősök emléktábláját. Berettyóújfaluban ünnepi istentisztelettel kezdődött az emlékezés, majd a Kálvin téri ’56-os emlékműnél folytatódtak az események. Beszédet Muraközi István polgármester mondott. A Maradj hűséges a földhöz című ünnepi műsort Koroknai Árpád előadásában láthatták. Az ünnepségen közreműködött a Beret�tyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar. Az emlékezés végén az ’56-os emlékműnél koszorúkat helyeztek el.
KZE, TCS, NKM, CSV, VJ, KHSZ
Pocsajban megkoszorúzták az emlékművet FOTÓ: NAGYNÉ KELEMEN MÓNIKA
Dolgozik a megyei közgyűlés
Az egyháznál kezdődött, a szobornál végződött
„Folytatom az elmúlt öt év munkáját, a jövőben is hasonló stílusban vezetem a testületet.”
közéletbe, továbbá, a települési önkormányzatokkal, a vállalkozásokkal és a civil szervezetekkel együttműködve végzik munkájukat.
DEBRECEN. Ezt Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés rég-új elnöke mondta beszédében, miután a 24 tagú grémium 22 igennel újra választotta tisztségében. Pajna Zoltán kitért a megye sokszínűségére, arra, hogy a történelmi Bihar megye és a Hajdú kerület mellett Debrecen adja Hajdú-Bihar stabilitásának harmadik pillérét. – A megye fejlődésének katalizátora lehet a közgyűlés. Akkor leszünk sikeresek, ha megtaláljuk a módját a működésünknek. Ebben segítségünkre lehetnek a nemzetközi projektek és a hazai támogatási források is – folytatta a közgyűlés elnöke, hozzátéve, hogy az előrelépéshez a polgárokat be kell vonni a
Új modellt kidolgozni – Hajdú-Bihar népessége emelkedik, az országé csökken. Ez mutatja, hogy a megyénk és Debrecen rendkívüli vonzerőt jelent az ország lakói számára. És ez kijelöli a felelősségünket – ezt már az eseményen jelen lévő Kósa Lajos országgyűlési képviselő mondta a közgyűlés tagjainak eskütételét követően. A politikus hangsúlyozta: a megye Debrecenen kívüli lakosságának mintegy háromnegyede napi kapcsolatban van a megyeszékhellyel. Emiatt ki kell dolgozni azt az agglomerációs modellt, ami megmutatja, hogyan lehet közösen még jobb eredményt elérni. – Debrecen az őt körülvevő megye
Változatos műsorfolyammal emlékeztek az országhatár menti kisvárosban október 23-án.
Válogatás olvasóink legjobb receptjeiből!
Esküt tettek a közgyűlés tagjai
nélkül nem tudná a napjainkban tapasztalt fejlődési pályát befutni. És az is világos, hogy az agglomeráció sem nélkülözheti Debrecent. Hajdú-Bihar erőforrásainak döntő része Debrecenben található, de nem lehetne ezt kiaknáz-
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
ni a megyében élők akarata, munkája, cselekvése nélkül. Nincs még ma Magyarországon olyan önkormányzati modell, ami szabályozási szinten követni tudná ezt az együttműködést. Nekünk kell ezt megalkotni. KZS
BIHARKERESZTES. Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Erre az eseményre emlékeztek Biharkeresztesen a Református Egyházban, ahol igét hirdetett Szabó Sándor szilágypéri lelkipásztor szerdán.
Mártírok, pesti srácok Az ünnepség a Bihar Közösségi Házban folytatódott, ahol Dani Péter Béla polgármester Hamvas Béla szavaival kö-
szöntötte a nagy létszámban megjelent közönséget. Ünnepi beszédében méltatta a forradalom résztvevőit, a mártírokat, a pesti srácokat, akik egy jobb életért, a szabadságért és a függetlenségért, tulajdonképpen értünk és utódainkért, a mi jövőnkért küzdöttek. Sokszínű műsor A megemlékezést a Trio Consort: Simon Mária, Versán szky Ildikó hegedűművész,Antal Botond csellón játszó művész, valamint Simon Erika énekes és Kránicz Richárd színművész tette felejthetetlenné az „Ez itt az én hazám „ című műsorukkal. A műsor után az emlékezés koszorúit helyezték el a Forradalom és Szabadságharc Emlékműnél a közjogi méltóság képviselői.
JUHÁSZ ANGÉLA
NOVEMBER 5-TŐL KAPHATÓ
A KÁRPÁT MEDENCE ÍZEI OLVASÓINKTÓL CÍMŰ SZAKÁCSKÖNYV
3990 Ftt helyettt
A megye m kedvenc venc szakácskönyvét s yvét keresse kkézbesítőinknél!
1790 Ft F* *
CS
AK
EL ʼn
FIZ E T ʼn K N E
K!
348402
WWW.HAON.HU
H I R D E T ÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
6 Hirdetés
339232
H I R D ET ÉS
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK HAJDÚ-BIHARI
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Interjú 7
HAJDÚ-BIHARI
Interjú: Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendezővel
Követték az érzelmi hullámvasúton a film történetét ihlető családot Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét, a Foglyok címűt is elhozták Miskolcra.
meg nem nevezett dél-amerikai országban, az Andok fennsíkjain egy gyerekekből álló gerillacsapat tart fogva túszként egy negyven év feletti amerikai nőt, miközben félig katonaként, félig teljesen „szabadjára engedett” gyermekként élik az életüket. Egyszerre költői és szép a film, mindemellett hihetetlenül brutális és vad.
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik zsűritagjával, Deák Kristóf filmrendezővel beszélgettünk, akinek Mindenki című alkotása 2017-ben elnyerte a legjobb élő szereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A rendező zsűritagként érkezett a fesztiválra, de egyúttal magával hozta legújabb, Foglyok című nagyjátékfilmjét, amelynek ősbemutatója így a CineFesthez kötődik. MISKOLC.
A Foglyok premierjét kezdettől fogva a CineFestre tervezte? A fesztivállal arra a megegyezésre jutottunk, hogy – ha már úgyis zsűritag vagyok – miért is ne mutassuk meg a filmet itt a magyar közönségnek. Ettől függetlenül nemzetközi fesztiválon lesz a világpremier hamarosan – év végén pedig a Duna Televízióban tekinthetik meg a hazai nézők –, hiszen a Foglyok nem mozifilmnek, hanem televíziós nagyjátékfilmnek készült.
Úgy tudom, már tavaly is meghívták a CineFest versenyprogramjának zsűrijébe. Miért csak egy évvel később „sikerült megérkeznie”? Teljesen prózai oka van, ugyanis akkor forgattuk a Foglyokat, amit nem hagyhattam ott több napra. Éppen ezért nagyon örülök, hogy idén végre eleget tudtam tenni a meghívásnak, és az egész hetet Miskolcon tölthettem. Nem szoktam ilyen rövid idő alatt ennyire sok filmet, főleg nagyjátékfilmet megnézni. Az utóbbi hónapokban pedig a kislányunk születése miatt még inkább besűrűsödtek a napjaim, nem volt időm moziba járni. Külön öröm, hogy egy hét alatt ennyire sok színvonalas filmet láthattam.
Úgy éreztem, ezzel új szemszögből lehet elmondani valamit az emberi természetről.
közben tudjuk, hogy hátborzongató, ami a filmvásznon történik. Ezt a hangulatot szerettem volna mindenképpen megtartani, ezért végig „ezzel a szemüveggel” írtuk a forgatókönyvet. Így jött ki, hogy vannak egészen komédiába illő jeleneteink is, de vannak eléggé erőszakos, kegyetlen és érzelmes pillanatok is. Körülbelül az az érzelmi hullámvasút, amit a történetet ihlető család anno átélhetett.
Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező FOTÓ: NOVÁK KRISZTINA
DEÁK KRISTÓF
dezőként pedig nem szabad elvégeznem a színész helyett a saját munkáját. A legfontosabb dolog az elején történik, amikor kiválasztom azt a színészt, akivel együtt tudunk alkotni. Ehhez kell egy jó ösztön. Aztán a forgatás előtt töviről hegyire átbeszélünk mindent a szerepükkel kapcsolatban. Ők hozzák a saját elképzeléseiket, abból én lenyesegetek vagy éppen hozzáteszek valamit, de
Számtalan forgatókönyvet olvas, miért pont ez a történet fogta meg? Úgy éreztem, hogy ezzel új szemszögből lehet elmondani valamit az emberi természetről és az elnyomó rendszerek működéséről, ami most, 2019-ben is ugyanolyan érvényes és fontos lehet. Úgy akartam kezdeni a filmet, hogy a főszereplőnk – Sára karaktere – éli világát
Makk Károly nyilatkozta évekkel ezelőtt, hogy sokszor jobban szeret kevésbé intellektuális színészekkel dolgozni,
Mennyire nehéz ilyenkor a döntés? Szokták mondani, hogy „a zsűrinek nehéz dolga van”, és nekünk valóban nehéz dolgunk volt. Több olyan film is szerepelt a versenyfilmek között, amelyek igazán jelentős alkotások. Ennek köszönhetően a zsűri gyakorlatilag két táborra szakadt. Volt egy film például, amit páran nagyon szerettünk, mások viszont egyenesen utálták. Szerencsére Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámájának teljes egyetértésben ítélhettük oda a Pressburger Imre-díjat. Már az alapfelállás is egy elképesztő világot mutat be. Egy
akik kérdés nélkül végrehajtják, amit kér. Ön milyen színészekkel szeret dolgozni, és hogyan vezeti őket? Számomra a filmkészítés totálisan kollaboratív dolog. Angliában azt tanultam, hogy a színész autonóm, önálló művész, aki egy csomó kreatív feladat elvégzésére képes, hiszen ezt tanulta, és ezt a képességet fejlesztette magában hosszú évekig. Ren-
amikor már érzem, hogy egy hullámhosszon van a gondolkodásunk, onnantól kezdve szeretem hagyni, hogy nekiinduljanak. Játsszanak – a saját eszköztárukból merítve – az adott karakterrel, hozzátegyék a fontos apróságokat, amitől igazi lesz az egész. Nekem a forgatáson pedig rengeteg technikai, rendezési kérdésre is marad időm figyelni („gyorsabban, lassab-
ban, itt fordulj meg, ott nézz jobbra”), mert rábízhatom a színészre, ami az ő dolga. A világ legjobb rendezője is hazudik talán, ha azt mondja, hogy a legapróbb részletekig leinstruál egy színészt, és minden pontosan úgy történik, ahogyan lediktálta. Szerintem ez illúzió. Viszont egy jó együttműködésnél kérés nélkül is pont olyan lesz még a karakter legkisebb
szemvillanása is, mint amit elképzeltem.
a Rákosi-rendszerben. Vele pont semmi borzasztó nem történik, tehát úgy tesz, mintha minden rendben lenne – sőt el is hiteti magával. Pont ez a veszélyes és egyben érdekes számomra az elnyomó rendszerekben. Nem úgy néznek ám ki, mint a filmekben, hogy minden egyes polgár napról napra borzasztóan szenved és rettenetesen el van nyomva. Süt a nap, a legtöbb ember nyáron elmegy a strandra, télen meg korcsolyázni, a legtöbb ember elmegy reggel dolgozni, és a legtöbb ember a családjával tölti az estét. Tehát a legtöbb ember mit sem érez abból a saját bőrén, hogy elnyomó rendszerben él. Csak akkor, amikor a rendszer egyszer csak ellene fordul – és ez történik a filmbéli főszereplőnkkel is.
Szélsőséges emóciókat váltott ki belőlem a Foglyok. Az egyik pillanatban nevettem, utána sírtam, majd sírva nevettem és később sírtam azon, hogy nevetek. Alapvetően mennyire szánták „vicces” filmnek? Biztos, hogy nem szimpla vígjáték, de van humora, ez kétségtelen. Az alaptörténet, az anekdota, amiből dolgoztunk, bennünk – Vörös András forgatókönyvíróval, aki megismertetett ezzel a valóban megtörtént sztorival – keserédes érzést hagyott. Mert egyszerre volt groteszk és vicces, valamint megdöbbentő és hátborzongató egyben. Vannak nagy magyar filmklasszikusok, mint a Tanú vagy még inkább az Isten hozta, őrnagy úr!, amelyeket ugyanígy képesek vagyunk végigröhögni, mi-
NOVÁK KRISZTINA krisztina.novak@eszak.hu
Névjegy
Sodró Eliza és Porogi Ádám a Foglyok című filmben
C
Y
M
100
90
80
FOTÓ: CINEFEST
70
60
50
40
30
20
10
5
Élete: Deák Kristóf Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és film producer Budapesten született, 1982. június 7-én, Deák Csaba faipari mérnök és Deákné Ács Enikő franciatanár, énekes-dalszerző gyermekeként. Felesége és egyben pár hónapos kislányának édesanyja Nina Kov koreográfus. Tanulmányok: – Színház- és Filmművészeti Egyetem, – Westminster Egyetem, London – 2005 óta dolgozik a filmszakmában, – 2014 óta elsősorban rendező-forgatókönyvíróként dolgozik.
Sikerek: – Első teljesen önálló műve – amelynek rendezője, forgatókönyvírója és egyik producere is volt – a Mindenki címet viseli. Ez az alkotása fődíjat nyert a tokiói rövidfilm- és a chicagói gyerekfilmfesztiválon is, melyek által az alkotás nevezhetővé vált az Oscar-díjra, amit 2017-ben meg is kapott a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriában. – 2017 júniusában az Oscar-díjakról döntő amerikai Filmművészeti és Film tudományi Akadémia a tagjai közé választotta.
NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
8 Szépség / Egészség
HAJDÚ-BIHARI
A sminktetoválás aranykora
Összefogás Levente lépteiért Debrecenben
A profi szakember által készített tartós sminkkel hosszú távon időt és pénzt takaríthatunk meg.
A cívisváros lakosait is jótékonyságra buzdítják!
most is meg vannak győződve arról, hogy a tetoválás természetellenes hatású. Az ehhez köthető fájdalom képzete pedig azért maradt benne az emberek tudatában, mert az akkori „tűcsúcsos” technológia valóban nagyon sok kellemetlenségekkel járt, nem is beszélve az akkor nagyon gyakori festékmutációról is, mivel a szakemberek sem voltak sokszor tudatában annak, hogy milyen anyagot használnak. A bőr melanintartalma az általunk használt festékkel összekeveredik, ezért is fontos megfigyelnünk, hogy milyen bőrtípussal rendelkezik, akinek a sminktetoválást készítjük. Egy vörös hajú, hiperpigmentált nőnek például nem csinálok vöröses árnyalatot, mert tudom, hogy narancssárga lesz a bőrében. Ez a színelmélet szintén az évek folyamán fejlődött ki – magyarázza a szakember. Minden tetoválás előtt körülbelül egy óra alatt megtervezem, hogy a vendégemnek a tetoválást követően a legszimmetrikusabb legyen az arca. Köztudott ugyanis, hogy minél szimmetrikusabb egy arc, annál szebb – fogalmaz Guha Regina.
Magyarországon már több mint húsz éve létezik sminktetoválás, a kezdetekben még messziről felismerhető volt, akinek az ajkait merész kontúr keretezte. Guha Reginát, Debrecen elismert sminktetoválóját a Napló arról kérdezte, valóban ördögtől való-e tű alá feküdni arcunk szépsége érdekében. – Két évtizeddel ezelőtt kezdetlegesebb technikával és festékanyaggal dolgoztak. Részben emiatt sokan még DEBRECEN.
A tökéletes végeredmény kettőnk munkája: a vendégemé és az enyém.
Levente 22 hónapos, SMA-beteg kisfiú, akiért most egész Magyarország összefogott, és a debreceniek segítségét is kérik. Az Árkád Kávézó szintén szeretné támogatni a beteg kisfiú gyógyulását, hogy teljes életet élhessen. Erre van is esélye, ugyanis létezik egy génterápia, ami az Egyesült Államokban érhető el, azonban nagyon sokba, 700 millió forintba kerül. A terápiát kétéves korukig kaphatják meg az érintettek, Levi december DEBRECEN.
A szakember szerint egy szép szemöldökkel például egészen más karaktert lehet adni az arcnak FOTÓ: GUHA REGINA
szerkesztőt, amikor munkája gyümölcsét a közösségi oldalon, saját honlapján, a referenciamunkái között tünteti fel. Ezt egyáltalán nem tartom korrektnek az ügyfelekkel szemben, és részben emiatt a munkáim 80 százaléka abból származik, hogy amit mások elrontottak, én korrigálom – mondta a sminkteto-
Nem mind arany… A szakember a Naplónak azt is elmondta, egy rossz tetoválást sokkal nehezebb helyrehozni, mint újat készíteni. – Sajnos a szakmánkban több szakember is használ kép-
GUHA REGINA
20-án lesz kétéves. Alig néhány nap van mindösszesen tehát, hogy a kezelés ára ös�szegyűljön. Az Árkád Kávézó dolgozói kérik, hogy aki teheti, a pulton elhelyezett pénzgyűjtőbe tegye a Levinek szánt segítséget, az ös�szegyűjtött összeget pedig október 31-én adják át. Eközben a Péterfia utcai bevásárlóközpontban is meghirdették az összefogás napját Leviért: a Borbély Shopban bármilyen szolgáltatást kérhetnek, a becsületkasszába kerülő összeget pedig az Ös�szefogás Levente Lépteiért Alapítvány számára ajánlják fel! HBN
váló és szempillastylist. Egy profi sminktetoválás tehát nemhogy természetellenes, hanem általa megszabadulhatunk a mindennapi kemikáliák használatától, hiszen nem kell sminkelnünk, valamint megnyugtató érzés már reggel, ébredés után a tükörbe nézve szépnek látni önmagunkat. SZD
Támogassa ön is Levente gyógyulását! FOTÓ: LEVENTE SMA-2 FACEBOOK-OLDAL
Egy jelképes összeg is segítheti a gyógyulást! Aki segíteni szeretne, az alábbi számlaszámra tudja a felajánlott összeget elutalni: Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány Számlaszám: 10402221-50526856-49831002
IBAN szám: HU21 10402221-50526856-49831002 Devizaszámla EUR: 10402221-50526856-49831019 IBAN szám: HU47 10402221-50526856-49831019 SWIFT kód: OKHBHUHB
Tippek a nyugodt alvásért
RECSEG? ELHALKUL? Hozza el hallókészülékét, ingyenesen átvizsgáljuk, kitisztítjuk!
Október 30-án, szerdán 9 órától INGYENES SZERVIZNAPOT tartunk. Helyszín: Acusticus Halláscentrum, Debrecen, Bem tér 14. (Simonyi-kapu).
BÁRMILYEN márkájú, típusú készülék karbantartását vállaljuk. Ne felejtse magával hozni a készülék nyilvántartási lapját!
Jöjjön el, próbálja ki a legújabb, tölthető ReSound LiNX QuattroTM hallókészülékeket! acusticus Acusticus
Milyen új lehetőségek vannak az érszűkület kezelésében a Vital Port Egészségcentrumban?
Az érszűkület sokáig nem okoz panaszt, később, járáskor fáradékonyság vagy a vádliban fájdalom, görcs jelentkezik. Belső szerveknél az adott szerv károsodását okozza, a szívnél szívinfarktushoz, agynál agyinfarktushoz vezethet. Évente Magyarországon ötezer végtagot amputálnak, melynek nagy részét meg lehetne előzni. Az érszűkület férfiaknál gyakran okoz potenciaproblémákat. Ezen problémák megelőzésére, kezelésére fejlesztették ki a „Mofetta M” kabint, melyben szén-dioxid gyógygázzal lehet kezelni az érszűkületes betegeket, bárhol DEBRECEN.
Enyhíti a panaszokat FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
az országban. Magyarországon a szakorvosok hivatalosan is javasolják az érbetegeknek a szén-dioxid-terápiát. Kezelés előnyei A „Mofetta M” szén-dioxid-terápia előnye, hogy mellékhatások nélküli, a teljes érrendszerre fejti ki hatását, alkalmazható a meglévő gyógyszeres kezelések mellett, ugyanakkor fájdalommentes, nincs káros hatása a szervezetre, a járástávolság nő. Csökkennek, vagy megszűnnek a fájdalmak és a görcsök, a fekélyek könnyebben gyógyulnak, illetve javul a koncentráció és emlékezet, a közérzet és az alvás minősége is. – 82 éves vagyok. Évek óta egyre jobban fájtak a lábaim.
Alábbi panaszok kezelésében segít
· végtagfájdalom (pl. lábszárgörcs), · hideg, elkékült kezek-lábak, fáradékony lábak · szédülés, fejfájás, fáradékonyság · érszűkület, magas vérnyomás · meddőségi és impotencia problémák · ízületi fájdalmak, csökkent járástávolság · derékfájdalom, Raynaud-szindróma
Rózsaszínben FOTÓ: WOMAN’SECRET
HALLÁSCENTRUM
Alig bírtam menni. Eleinte csak éjszaka, de most már nappal is többször húzta a görcs a lábamat. Kékes-lilás elszíneződések voltak rajta. Három lábujjam anynyira fájt, hogy azt sem bántam volna, ha levágják. A lányom vitt el a rendelőbe. Azonnal elkezdtük a kezeléseket, s a 8-9. alkalom után megszűntek a görcsök, könnyebben bírok járni. A lábujjaim egyáltalán nem fájnak, a színe is visszajött. Nagyon örülök, hogy kipróbáltam a „Mofetta M” kezelést – mondta el tapasztalatait Sz. László egyeki lakos.
Kelet-Magyarország legnagyobb halláscentruma www.acusticus.hu
DR. HALMY KLÁRA Bőrgyógyász, kozmetológus, mikológus szakorvos
Rendel: 4027 Debrecen, Dózsa György u. 25. 1/7. (Fogtechnika épülete) Rendelési idő: Hétfő: 14.00-16.00, Csütörtök: 13.00-15.00 Bejelentkezés telefonon:
06/20/501-06-95
„Mofetta M” terápia bérlet áraiból,
Doppler-érvizsgálat árából
15%
VITAL PORT EGÉSZSÉGCENTRUM Tel.: 06-70/376-77-77
Kínai orvosi rendelő Magyarországon már 22 éve praktizáló és 35 éves szakmai tapasztalattal rendelkező
FOGORVOS
Érvényes 2019. okt. 25-től nov. 6-ig, a kupon felmutatásával együtt.
Debrecen, Simonffy u. 54 . Hajdúböszörmény, Kórház tér 1. www.vitalport.hu
TELJES KÖRŰ FOGÁSZATI ELLÁTÁS
Dr. Horai Zsolt
kedvezmény
348533
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek kapcsán számos divat- és kozmetikai márka indított kezdeményezéseket. Céljuk, hogy felhívják rá a figyelmet, a mellrák még mindig a leggyakrabban előforduló rákos megbetegedés a nők körében, valamint támogassák azokat a szervezeteket, melyek komoly szerepet vállalnak a mellrák elleni küzdelemben – olvasható az nlc.hu weboldalon. Kifejtik: az Estée Lauder, a Ralph Lauren, a Stella McCartney x Adidas, a Women’secret és a Savage x Fenty csatlakoztak. HBN EGÉSZSÉG.
348014
Bejelentkezés: 52/537-662
Megoldás az érbetegeknek
Világmárkák a mellrák ellen SZÉPSÉG,
NYÍLT NAP az Acusticusnál
340758
• Alakítson ki alvási rituálét, azaz lefekvés előtt egy kis szertartást, melyet minden nap azonos módon végigcsinál. Például mosakodás, fogmosás, átöltözés stb. • Legyen pontos napirendje, melyhez minden körülmények között ragaszkodik. Minden nap azonos
• Keljen fel, ha nem alszik. Ha nem sikerül elaludnia lefekvés után, nem érdemes sokáig az ágyban feküdni, mert ez nem segít. 15 perc után keljen fel, foglalja el magát, de tévét ne nézzen. Ha elálmosodott, feküdjön vissza. • Ne koncentráljon az elalvásra. Minél inkább el akar aludni, annál nehezebb lesz. Próbálja meg elfoglalni magát, míg el nem álmosodik, például olvasson, de ne az ágyban. Elalvás előtt próbáljon meg ellazulni. Vegyen egy meleg fürdőt, egy relaxáló masszázst, végezzen légzőgyakorlatokat, jógázzon! • Ne szundikáljon napközben. Ha mégsem tudja megállni, hogy ne szundikáljon, az ne legyen 30 percnél hosszabb és lehetőleg délután 3 óra előtt történjen.
339396
időpontban keljen fel és feküdjön le, ettől a rutintól a hétvégén se térjen el. • Este 5-6 után ne igyon teát, kávét, csak könnyűt vacsorázzon, legkésőbb 7-ig! • Figyeljen oda a folyadékfogyasztásra, a bő folyadék az éjszaka során vizelési ingert vált ki. • Szokjon le a dohányzásról! • Az alkoholfogyasztással is legyen óvatos. Bár az alkoholnak van álmosító hatása, de felületessé teszi az alvást és gyakori felébredéseket okoz. • Csak akkor feküdjön le, ha álmos! • A hálószoba csak az alvást és az intim együttlétet szolgálja, ne ott nézze a tévét, ne ott egyen, ne ott olvasson vagy dolgozzon stb.
DIVINUS FOGÁSZAT www.divinus-fogaszat.hu +36 (20) 945-7198, +36 (52) 510-976
KERTVÁROSI FOGÁSZAT www.fogszerviz.hu +36 (20) 945-7198
Dr. Wang Yu Cai Hagyományos kínai orvos
Debrecen, Bethlen u. 6–8. (Mediterrán Ház, a régi OTI-val szemben) Akupunktúra, kínai hagyományos orvoslás és gyógyszerészet stb.
INGYENES állapotfelmérés a Megyekártyát felmutatóknak az első alkalommal. Kezelési díjak már 1000 Ft-tól elérhetők!
341873
Sokan szenvednek alváshiánytól, de kevesen tudják, hogy a helyes alvási higiéné kialakítása mellett akár gyógyszer nélkül is legyőzheti az alvásproblémákat. A Webbeteg.hu portál pontokba szedett néhány jó tanácsot, melyek segítségével pihentető alvásban lehet része.
Bejelentkezés: 30/450-60-70
www.kinaigyogymod.hu H I R D E TÉ S E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
0–1
Nem volt elragadtatva a MU korábbi játékosa, Roy Keane a Manchester United–Liverpool (1–1) találkozót megelőző jelenetsoroktól, amikor a futballisták jókedvűen üdvözölték egymást
Roppant koncentráltnak kell lenniük pénteken este a debrecenieknek, hiszen a Paks érkezik a Nagyerdőre.
A szerdán Hajós Alf réd-díjat kapott kosár edző, Asztalos József szavai szerint: nemcsak a sikereket, de a kudar cokat is lehet emelt fővel megélni. De ahhoz, hogy az utóbbi is büszkeséget adjon, mindent meg kell tenni egy adott célért, és elvégezni mindazt a munkát, mi szükséges, kitartással, alázattal, szorgalommal. A bukás lehetősége minden pillanatban ott van velünk, veszthetünk a pályán, a szakmánk ban és a magánéletben is, afelől ne aggódjunk, hogy nem nyílik rá alka lom a gyermekkortól a szemfedélig. Mindannyian tudjuk, a padlón csücsülni átko zott és magányos érzés, még az örök „keljfeljan csiknak” is. Ám úgy kerülni a béka ülepének közelébe, hogy nem tettünk meg min dent ellene, az életre szó ló sebet ejthet rajtunk. TAMÁS NÁNDOR
Újabb kemény erőpróba előtt állnak a DEAC élvonalbeli kosárlabdázói: Kovács Adrián alakulata pénteken 18 órától hazai pályán, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban fogadják az Atomerőmű SE együttesét. A debreceniek számára remekül indult a 2019/20-as szezon, hiszen első három mérkőzésüket megnyerték, csak legutóbb torpantak meg a Szolnok otthonában. A Paks kerete megerősödött a nyáron, igaz, eddigi eredményeik nem kifejezetten erről tanúskodnak, két sikerük mellett kétszer alulmaradtak Dzunics Braniszlav tanítványai. A DEAC négy forduló után az ötödik, míg a paksiak a hatodik helyen állnak. KOSÁRLABDA.
Atletikus játékosok – Talán belekényelmesedtünk a jó szériánkban, így még jókor is jött a Szolnok elleni vereség. Kijavíthattuk a hibáinkat, és készülhettünk a Paksra – mondta el a DEAC fiatal kosarasa, Somogyi Ádám
Pozitív érzések vannak a debreceni salakosban
Mint arról beszámoltunk, szerdán rendezték meg a Nyílt Egyéni Salakmotoros Bajnokság debreceni fordulóját a Gázvezeték utcán. A lengyel Stanisław Burta győzelmével végződött versenyen Kovács Roland, a SpeedWolf Debrecen vaspapucsosa a 9. helyen végzett. – Pozitív érzések vannak bennem a verseny kapcsán, köszönöm Varga Beátának, a pszichológusomnak, hogy 24 óra alatt rendet rakott a fejemben és elindított egy olyan úton, amelynek meglesz az eredménye a jövőben – nyilatkozta a Naplónak Kovács. – Emellett nagy köszönet klubomnak, a SpeedWolfnak, Mester Norbertnek, valamint Tihanyi Sándornak a technikáért, ami remekül működött. Nem volt túlságosan szerencsés a sorsolásom, hiszen kétszer kellett fehér starthelyről indulnom. Ennek ellenére jó rajtokat tudtam venni, tudtam mit kell tennem, és egyből egy futamgyőzelemmel kezdtem. A múltkori versenyhez képest sokkal jobb volt a pálya, de vannak még rajta hibák, kialakultak olyan gödrök, amelyek a kanyarban meggyorsították a motort. Ha tudod ezt uralni, akkor remek tempót
C
Y
M
Még jókor is jött a Szolnok elleni vereség, kijavíthattuk a hibáinkat.
tudsz menni, de ha nem, akkor gond lehet belőle. Tihanyi Sanyi a lelkemre kötötte, hogy szigorúan a szegélyen motorozzak a kanyarban. Ha télen megszikkad az ovál anyaga, és kezelik tovább, kívül is motorozható lesz a pálya – mondta a salakos, aki ebben az évben már nem versenyez.
SALAKMOTOR.
SOMOGYI ÁDÁM
Kovács Roland
90
80
60
50
a vele készített interjúban, melyet a klub Facebook-oldalán tett közzé. Somogyi úgy véli, riválisuknál atletikus játékosok vannak, és a gyors kosárlabdát erőltetik, így a leindításaikat kell minimálisra limitálnia a cívisvárosiaknak. Az ifjú sportember szerint támadásban a saját játékukra kell koncentrálniuk, és feszesen védekezniük. Somogyi a nyáron tért haza Spanyolországból, a Vasas Akadémián nevelkedő játékos az Aquimisa Laboratorios Zamorano színeiben szerepelt legutóbb, ahol 8.1 pontot, 2.8 lepattanót és 1.8 gólpasszt át-
FOTÓ: FACEBOOK
lagolt. A tehetség már Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette, s az utánpótlás válogatottak után a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott. A 18 éves, 193 centi magas kosarassal hároméves szerződést kötött a DEAC. Somogyi remekül érzi magát Debrecenben, nem bánta meg, hogy az egyetemi csapathoz igazolt. A klub honlapján olvasható beharangozóban megemlítik, a Debreceni Egyetem gárdájában várhatóan mindenki tudja vállalni a játékot, de a Szolnokon mutatott dobóforma előreláthatólag pénteken
Asztalos József lett idén az egyik Hajós Alfréd-díjas. SPORT. Ahogyan azt korábban megszokhattuk, október 23án az ünnepi közgyűlés idén is több elismerést osztott ki. Az egyiket a Hajós Alf réd-díjas Asztalos József, a Debreceni Tigrisek Kosársuli alapítója, a Debreceni Kosárlabda Akadémia edzője, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskola testnevelője kapta. A 63 éves szakember immáron negyven esztendeje foglalkozik a város fiataljaival. – Amikor tudomásomra jutott, hogy kitüntetnek, meglepődtem, elérzékenyültem és hallatlanul boldog voltam – fogalmazott Asztalos. – Úgy értesültem, több jelölt volt az elismerésre, de egyhangúlag fogadták el, hogy én kapjam. Értékelték azt a munkát, amit 40 éven át végeztem edzőként, 18 évet pedig játékosként – mondta a pedagógus,
FOTÓ: MOLNÁR P.
70
Somogyi Ádám (30) szerint feszesen kell védekezniük a Paks ellen
sem lesz elég a győzelemhez. A Paks játéka sokban hasonlít az Olajbányászéhoz, így Kovács Adrián tanítványainak a legjobbjukat kell nyújtaniuk, ha szeretnék otthon tartani a bajnoki pontokat. A paksiaknál mind az öt légiós kiemelkedő teljesítményre képes, Lóránt Péter és Kovács Ákos pedig évek óta meghatározó szereplői a honi bajnokságnak, vagyis sok mindenkire kell majd figyelniük a hajdú-bihariaknak, akiknek nem szabad „bedőlni” ellenfelük eddigi felemás produkciójának. SZADÓ
A szakember mindennap motivált
Változtatni akarnak – Sok mindent át kell beszélnünk, aztán decembertől újult erővel vágok neki a konditermi edzéseknek. Szeretnék változtatni a Tihanyi által cingárosnak mondott stílusomon, mert annak idején nem jól tanították meg, miként üljek a motoron. Jó lenne a testfelépítésemhez sokkal jobban passzoló stílust felvenni, ezen is dolgozunk majd. MSZ
100
JÉGKORONG. A Schiller-Vasas SC-t fogadta a DEAC csütörtökön az Erste Ligában. A hazaiak szerezték meg a vezetést Novotny által, melyet Kovács Máté egyenlített ki, majd ismét a Vasas lőtt gólt, végül Berta hozta döntetlenre az első harmadot. Szalma még ismét a fővárosiaknak szerzett előnyt, ám aztán beindult a debreceni henger Izacky, Novotny, Rutherford, Berta és Essery (2) révén. Turbucz szépített, a végeredmény 8–4 lett.
Nem szabad „bedőlniük”
Emelt fővel bukni el
Kovács Roland második legjobb magyarként a 9. helyen végzett a szerdai versenyen.
Fölényesen nyert a DEAC
A CSZKA Moszkva otthonában győzött 0–1-ra a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában. A magyar bajnok az eddigi két körben egy pontot szerzett, az Espanyollal idegenben játszott 1–1-et, majd a Ludogorectől itthon kikapott 3–0-ra. A zöld-fehérek győztes gólját Varga Roland szerezte a 86.percben. A csoport másik meccsén: Ludogorec– Espanyol 0–1.
Undorodom a játékosoktól! Háborúba mennek, de előtte ölelkeznek és csókolóznak.
Persze, ócska közhely, de attól még igaz, a sport ban az a legcsodálato sabb, hogy tükröződik benne minden, ami az élet veleje, ami a létünk esszenciája. A küzdés maga. A teljesítménykény szer, az újabb és újabb feladatok nyilván azelőtt is tornyosulnak, aki éle tében nem szeretett még hobbi szinten sem mo zogni. Más kérdés, hogy az nem tudja, mit hagy ki, aki rendszeresen en gedi a restséget felülke rekedni a cselekvésen, s nem tapasztalhatja meg a testi és szellemi kielé gülést, amit a sportolás adhat. A fizikum megacélo zódáson túl a küzdeni tudást is alaposan meg dolgozza a testkultúra mindennapos művelé se, és segít abban, hogy meglássuk a valódi ér téket, a teljesítményt az eredmény vagy éppen az eredménytelenség mö gött.
9
40
30
20
10
5
A testnevelő (jobbra) és Papp László polgármester
aki sok mindenre büszke lehet. Büszkeség kudarc után – Említhetem a sikereket és a kudarcokat is, ugyanis az utóbbit is lehet emelt fővel megélni. Nemrég voltunk Pannonhalmán egy tornán, ahol két vereséget szenvedtünk, mégis büszke voltam, mert a srácok az utolsó má-
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
sodpercig küzdöttek. Örömmel töltenek az elismeréseim, amelyeket kaptam az évek során, és azok a pillanatok, amikor egy-egy volt tanítványommal találkozom évekkel később, és látom, mire vitték. A Hajós Alfréd-díj rendkívül értékes számomra, a rangját magasra emelték azok a kiválóságok, elismert szakemberek,
akik korábban megkapták. Közéjük bekerülni számomra nagyszerű érzés – vázolta Asztalos József, aki azt szokta mondani a gyerekeknek a felkészülés során, hogy a győzelmet szerényen fogadják, a vereséget pedig büszkén. – Ehhez viszont rengeteget kell dolgozni, ami lemondást, alázatot és szorgalmat követel. Mindennap nagyon motivált vagyok a munkahelyemen, és a pálya mellett is, nagy örömmel oktatom a kosárlabda alapjait az óvodás, illetve az alsó tagozatos gyerekeknek. TN
A győzelmet szerényen kell fogadni, a vereséget pedig büszkén. ASZTALOS JÓZSEF
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
10 Sport
HAJDÚ-BIHARI
Újra behúzza már Mexikóban?
Röviden
Magyarország az ötvenedik helyen
Vasárnap kiderül, harmadszorra is a Mexikói Nagydíjon ünnepelheti-e vb-címét Hamilton.
LABDARÚGÁS. Továbbra is a világ-
bajnoki bronzérmes Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáját, amelyen a magyar válogatott az 50. helyen maradt. A legutóbbi, szeptemberi rangsorhoz képest az első négyben nem történt változás: a belgákat a világbajnok franciák, majd a brazilok és az angolok követik. MTI
A Mexikói Nagydíj következik a hétvégén. Tavaly Lewis Hamilton itt ünnepelhette ötödik világbajnoki címét, bár nem tökéletes módon, hiszen csak negyedik lett. Négy éve debütált az átépített mexikói pálya a versenynaptárban, de már nagy kedvencnek számít – írja az Amber PR. Mexikó az a helyszín, amely sokak szerint nagyon hiányzott a versenynaptárból; ezt így gondolja a Liberty Media is, hiszen 2022-ig hos�szabbított a pályával. Különleges helyszín a mexikói a Mercedes-istálló és Lewis Hamilton számára, annak ellenére, hogy az utóbbi időben eléggé szenvedett itt a Mercedes, és 2016 óta nem sikerült ezen a pályán nyernie. A Mercedes is ünnepelte már itt konstruktőri világbajnoki címét, de mivel idén már Japánban megszerezte azt, Hamiltonon a sor – 2017 és 2018 után ismét ott szerezheti meg az egyéni világbajnoki címet, immár a hatodikat. A Mercedes brit pilótája viszont nem siet a címvédéssel. „Mexikó számunkra az év legrosszabb versenye az autó FORMA–1.
Conor McGregor januárban visszatér KÜZDŐSPORT. Conor McGregor csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy 2020. január 18-án, Las Vegasban visszatér a ketrecbe. A 31 éves MMA-harcos legutóbb tavaly októberben lépett ketrecbe, amikor kikapott Habib Nurmagomedovtól – az összecsapás után elszabadultak az indulatok, az oktagonon belül és kívül is verekedés tört ki. A balhé következtében McGregort hat hónapra tiltották el. NSO
Conor McGregor
Az ötödik után jöhet a hatodik, és ismét Mexikóban? Kiderül…
beállítása miatt és úgy hiszem, hogy nehéz lesz idén is. Az elmúlt néhány ottani verseny sokkoló eredményt hozott, még ha ott is nyertük meg a világbajnoki címet” – fogalmazott a valószínűsíthetően hamarosan hatszoros világbajnokká váló Lewis Hamilton. Tavaly Hamiltonnak elegendő lett volna egy hetedik helyezés ahhoz, hogy zsinórban másodszorra Mexikóban
ünnepelhesse világbajnoki címét. Végül egy negyedik pozícióval biztosította be ötödik vb-elsőségét. Sebastian Vettel nagyon hajtott a győzelemre, de csak második lett Max Verstappen mögött, aki zsinór ban második győzelmét szerezte meg a magaslati pályán. Oxigénhiány Nem egyszerű helyszínen található a mexikói pá-
lya. Az új versenyhelyszín egyedi, 2200 méteres tengerszint feletti magasságával komoly kihívások elé állítja a mérnököket. A motorok nagy próbatételnek néznek elébe a magaslati levegő miatt. A levegő oxigéntartalma 78 százalékos, emiatt a motornak többet kell dolgoznia ahhoz, hogy ellensúlyozza az oxigénhiányt. 2017-ben a Re-
A vb állása Az első 10 pilóta 1. Lewis Hamilton 2. Valtteri Bottas 3. Charles Leclerc 4. Max Verstappen 5. Sebastian Vettel 6. Carlos Sainz Jr. 7. Pierre Gasly 8. Alexander Albon 9. Daniel Ricciardo 10. Nico Hülkenberg
338 pont 274 pont 221 pont 212 pont 212 pont 76 pont 73 pont 64 pont 42 pont 35 pont
Mertens megelőzte Maradonát
FOTÓ: AFP
Kínában lesz az első bővített torna
A címvédő Liverpool simán verte a Genket, a Barcelona a vártnál nehezebben győzött Prágában.
LABDARÚGÁS. Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy 2021-ben Kínában rendezik meg az első, 24 csapatosra bővített FIFA-klubvilágbajnokságot. A tornát júniusban és júliusban rendezik, a lebonyolításról és a résztvevők kvalifikációjáról kapcsolatban csak későbbre ígértek részleteket. A 24-es mezőnyt elvileg nyolc háromcsapatos csoportra osztják. MTI
Újabb összecsapásokkal folytatódott a Bajnokok Ligája csoportköre szerdán este, a harmadik forduló nem tartogatott nagy meglepetéseket. LABDARÚGÁS.
Mind az öt karatéka felállhatott a dobogóra
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Az öt böszörményi közül mindenki érmes lett Csehországban rendezték meg nemrégiben a 27. SKDUN Karate Világbajnokságot, melyen 33 ország 1225 versenyzője indult. A Keleti Harcosok-East Fighters SE karatésai öt fővel vettek részt a versenyen. Mind az öten érmet szereztek:. Kiss Boglárka aranyat, Erdei Tünde pedig bronzérmet szerzett formagyakorlatban, Hor-
váth Evelin küzdelemben lett második. Kiss Georgina egy első (küzdelem) és egy harmadik (formagyakorlat) hellyel gazdagodott, Erdős Dóra szintén egyszer a dobogó legmagasabb (formagyakorlat), egyszer pedig a harmadik fokára állhatott fel (küzdelem). A böszörményieket Kis Zoltán és Pápista István készítette fel. HBN
KARATE.
Gianni Infantino
FOTÓ: AFP
nault-motoros autók küszködtek a magaslati pályán, sorra haltak le az erőegységek. Az öt kieső pilótából négy Renault-motoros autóval hajtott. Mexikóvárosban rendeztek korábban is futamot, de teljesen át kellett építeni a pályát, hogy a mostani biztonsági előírásoknak megfeleljen. A jelenlegin, az Autodromo Hermanos Rodriguezen 17 kanyar van, amely hárommal több az eredetinél. A célegyenes az F1-es versenynaptár egyik leghos�szabbja. A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap helyi idő szerint 13.10-kor (nálunk 20.10kor, élő M4 Sport) veszi kezdetét Mexikóvárosban. A teljes versenytáv 305,354 km. A pályarekordot Valtteri Bottas tartja 2018-ból, ideje 1 perc 18,741 másodperc. HBN
FOTÓ: AFP
A Napoli 3–2-re győzött az FC Salzburg vendégeként, az olasz gárda színeiben két gólt szerzett a belga Dries Mertens, aki ezzel feljött a klub örök-góllövőlistájának második helyére. A 32 esztendős támadó a 115. és a 116. találatát szerezte szerda este, ezzel megelőzte Diego Maradonát a rangsorban, aki 115-ször volt eredményes Napoli-játékosként. A szintén E csoportos
címvédő Liverpool hozta a kötelezőt, 2–0-ra nyert a KRC Genk vendégeként. A Barcelona a vártnál jóval nehezebben, 2–1-re nyert a Slavia Praha otthonában. A Zenit hiába szerzett vezetést az RB Leipzig otthonában, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt végig a soraiban tudó német együttes a második félidőben fordított, így 2–1-re megnyerte a mérkőzést. HBN
Gól: Boril 50., ill. Messi 3., Olayinka 57. – öngól G csoport RB Leipzig (német)–Zenit (orosz) 2–1 Gól: Laimer 49., Sabitzer 59., ill. Rakickij 25. Benfica (portugál)–Olympique Lyon (francia) 2–1 Gól: Rafa 4., Pizzi 86., ill. Depay 70. H csoport Ajax (holland)–Chelsea (angol) 0–1 Gól: Batshuayi 86. Lille (francia)–Valencia (spanyol) 1–1 Gól: Ikoné 95., ill. Cserisev 63.
Mertens előzött
A szerdai eredmények E csoport KRC Genk (belga)–Liverpool FC (angol) 1–4 Gól: Odey 88., ill. Oxlade-Chamberlain 2., 57., Mané 77., Szalah 87. FC Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) 2–3 Gól: Haaland 40., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Mertens 17., 64., Insigne 73. F csoport Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) 2–0 Gól: L. Martínez 22., Candreva 89. Slavia Praha (cseh)–Barcelona (spanyol) 1–2
FOTÓ: AFP
Álompár Esküvői Kiállítás Jelentkezzen kiállítónak!
A Kelet-Magyarország napilap ismét megrendezi a régió egyik legnagyobb esküvői kiállítását.
2020. január 25–26.
Nyíregyháza, Continental Aréna Jelentkezés: rendezveny@mediaworks.hu 347319
MAGYARORSZÁG
H I R D E TÉ S
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Kultúrtipp 11
HAJDÚ-BIHARI
SZÍNHÁZI esték
Rézkirályság
S. A. Chakraborty
Don Quijote – az utolsó álom
S. A. Chakraborty folytat ja a Bronzvárosban meg kezdett elsöprő kalandot. Megteremt egy olyan vilá got, ahol a dzsin nek egyetlen csettin téssel lángokat idéznek, a vi zeket pedig át hatja az ősi má gia; ahol a vér ugyanolyan veszélyes lehet, mint bármelyik bűbáj, és egy eszes kairói szél h á m o s átformál ja egy királyság sor sát. Nahri élete mindörökre megváltozott abban a pil lanatban, amikor az egyik svindlije közben véletlenül megidézte Dárát, a félel metes, rejtélyes dzsinnt. A lány kairói otthonából el ragadva bekerült Dévábád fényűző királyi udvarába, ahol sebesen ráébredt, hogy a szélhámosi tehetsé ge nélkül nem sokáig ma rad életben. A csatát követően, mely során Dára odaveszett Ali herceg kezétől, Dévábád bezárkózott. Nahri kény telen új utat törni magá
mez újra a debreceni társu lat segítségével. Az eddig ismert feldolgozásokat is figyelembe véve egy önálló színpadi művet hoz létre Cervantes regénye nyo mán. Ebben az előadás ban Don Quijote nem egy balga, reménytelen álmo dozóként jelenik meg, ha nem olyan hősként, aki az értékvesztett, pusztulásba rohanó világban, a kilátás talannak tűnő küzdelem ben sem veszíti el hitét... Az előadást október 25én 19 órától Téri Árpád-, október 26-án 19 órától Csortos Gyula-bérlettel te kinthetjük meg a Csokonai Színház nagyszínpadán. HBN
Miguel de Cervantes
Miguel de Cervantes 17. században írt örökérvényű műve számtalan formában ihlette meg a képzőművé szetet, a zenét és a színhá zat is. Babits Mihály meg fogalmazása szerint „Don Quijote kívül áll a valóság korlátain, tilosban él: a fan tázia tilosában. Mi más ez az egész Valóság, mint egy nagy, gonosz Varázslat, amelynek törvényeit ne héz kiismerni, de amellyel reménytelen és hősiesen kell harcolni, míg élünk? Így lesz a Don Quijote, tudva vagy akaratlanul, az örök illúziók s reményte len küzdelmek regénye.” Ilja Bocsarnikovsz, a fiatal, de már több figye lemre méltó színházi elő adás rendezője megint egy megkerülhetetlen európai klasszikus szöveget értel
Fehér VÁSZON
KÖNYVjelző
A Csokonai Színház további előadásai október 29., 19 00. A padlás (bérletszünet) október 31. 19.00 Tesztoszteron (bérletszünet)
nak, méghozzá a szívét elrabló testőr védelme és a barátjának tekintett her ceg bölcsessége nélkül. Ám miközben elfogadja az örökségét és a vele járó ha talmat, tudja, hogy igazá ból aranyketrecbe zárták: a király az egykor az ő család jának kijáró trónus ról tartja szemmel, és egyet len ballé pés a törzse végét jelent heti. M i n d eközben Alit száműzték, amiért szembe mert szállni az apjával. Orgyil k o s o k tól üldöztetve hányódik ősei földjének könyörtelen rézszín ho mokján, és kénytelen azokra a félelmetes ké pességekre támaszkodni, amikkel a máridok – a ki számíthatatlan vízszelle mek – ajándékozták meg. De mindez azzal fenyeget, hogy feltárja a családja egy rég eltemetett titkát. HBN
A szerző további művei Bronzváros, The Empire of Gold
Segít a bajban a Szomorúfűz Temetkezési Iroda Debrecenben
Több művész alkotásai egy helyen
1956 képei címmel nyílt kiállítás október 21-én a Debreceni Református Kol légium múzeumpedagógiai termében. 1956 képeiből a legnagyobb gyűjteménnyel a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka rendelkezik. A Debreceni Református Kollégium Mú zeuma az utóbbi években kezdett intenzív gyűjtésbe. Az így kialakult alapgyűj temény művészettörténeti jelentőségű. A válogatás olyan alkotásokból áll, amelyek a rendszerváltás előtt keletkeztek és alkotó ik a forradalom élmény- és emlékanyagát a személyes közvetlenségükkel, az áté lés hitelességével jelenítik meg. Az ajándékozásokból és vásárlásokból épülő kol lekció mostani tárlata az eddig megszerzett művek ből, elsősorban a grafikai anyagból és plakátokból ad válogatást. A kiállításban szereplő művek alkotói: Aknay Já
nos, Ambrus Győző, Balogh Zoltán, Bényi Árpád, Bíró Lajos, Bokros Péter, Darvas Árpád, Dede Ernő, Deéd Fe renc, Ducki Kristóf, Farkas András, Fényes Zoltán, In connu művészcsoport, Ja kovits József, Major Kamill, Marosán Gyula, Megyik János, Pázmándy István, Pleidell János, Rapaich Richárd, Schmal Károly, Serfőző Magdolna, Stefa novits Péter, Szalay Lajos, Szőnyi István, Tóth Sándor és Veszprémi Imre. HBN
Nyitvatartás A november 23-ig megtekinthető kiállítást Sümegi György művészettörténész rendezte.
Ne csak álmodozz D V]HUHQFV¦GUćO
Magas színvonalú kiszolgálás, megfizethető áron.
A Szomorúfűz Temetkezési Iroda 2012-ben nyitott Debrecenben. A szolgáltatás egyre bővült a piaci elvárásoknak megfelelően az évek folyamán. Ez azt jelenti, hogy leendő megrendelők akár már az otthonukból, az interneten keresztül megtudhatják, hogy milyen iratokra, dokumentumokra lesz szükség a temetés megrendelésekor, illetve tájékozódhatnak a kegyeleti termék választékról is. Temetkezési ügyintézés céljából, pedig ingyen házhoz mennek az ügyintézők, ha szükséges a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében.
1956 képei kiállítás
Legyen most hétvégén neked is malacod!
JGVK X½TJCVÏ HĪP[GTGOÅP[
1 milliárd 985 millió Ft
Teljes körű szolgáltatás – Mindent magába foglaló, úgynevezett „egyablakos” temetésfelvételezés történik, vagyis megrendelőinknek igény esetén nem kell külön adminisztrációs ügyekkel bajlódniuk a kórházban vagy klinikán, esetleg az önkormányzatnál, temetőben vagy más hivatalban, mi ezek ügyintézését teljes körűen átvállaljuk. Országosan több irodánk is van, bárhol történjen a halálozás kollégáink közösen összefogva segítenek. Nemzetközi szinten is tudunk segíteni speciális, erre szakosodott kollégák segítségével. Szükség esetén, az elhunyt szállítását szintén elvégezzük, akár nemzetközi
1 milliárd 390 millió Ft
347504
Szilágyi Barnabás területi igazgató viszonylatban is. Minden igényt Átlátható előzetes árkalkulációt kielégítő, elérhető árfekvésű adunk, nálunk nincsenek utólatemetkezési szolgáltatást biz- gosan felmerülő vagy „rejtett” tosítunk, de kívánságra termé- költségek – mondta Szilágyi szetesen speciális igényeknek, Barnabás területi igazgató, aki elvárásoknak is meg tudunk fe- több irodát irányít három melelni. Kegyeleti kellékkínálatunk gyén keresztül, azzal az elhiaz egyszerű és bárki számá- vatottsággal, hogy magas színra megfizethető kategóriától, vonalú szolgáltatást nyújtson. egészen az exkluzív igényeket A nap bármely szakaszában kielégítő termékekig kiterjed. lehet keresni őt ügyintézés véÍgy biztosítjuk, hogy minden gett. Előre egyeztetett időponmegrendelőnk megtalálja az tokban házhoz is megy. elképzelésének és lehetősé– Végig segítjük a gyászogeinek megfelelő búcsúztatást lókat ezen a szomorú úton, szeretett halottja számára. Se- levesszük a vállukról az ügyingítünk kiválasztani a gyászolók tézés terhét, hogy elhunyt szeigényeinek megfelelő kegyeleti rettük méltó gyászolása legyen kellékeket, időpontot foglalunk az egyetlen dolog, amivel eba temetőben a kívánt végső ben az időszakban foglalkozbúcsúztatásra, és a legapróbb niuk kell. Várjuk megtisztelő részletekig megszervezzük és érdeklődését, megkeresését a végigkísérjük azt. A már meglé- Csapó utca 53. szám alatt tavő sírhellyel kapcsolatos ügye- lálható irodánkban vagy a lenti ket is elintézzük a temetővel és elérhetőségeink bármelyikén a sírkőfaragóval is. – zárta gondolatait a területi Irodánkból távozva, Megren- igazgató. delőinknek már csak a temetéA választható temetkezési sen kell részt venniük. Irodánk módozatokkal kapcsolatban minden egyes Ügyfelünknek a további információt találhatunk lehető legkedvezőbb szolgálta- a www.debrecen.temetkezes.hu 340359 tás- és árszínvonalat biztosítja. oldalon.
www.szerencsejatek.hu H I R D E TÉ S E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
12 Utazás
HAJDÚ-BIHARI
Víz és bor édes harmóniája
A hely, ahol a föld véget ér és a tenger kezdődik
Portugáliában minden adott ahhoz, hogy a turisták jól érezzék magukat.
nemcsak az óceánpartjáról nevezetes, de a lakóiról is, akik közül többen ma is népviseletben járnak. A férfiak kalapot, inget és nadrágot, a hölgyek többrétegű alsószoknyát viselnek – olyan az egész, mintha egy portugál népmesét látnánk.
A Portugáliába utazók egyik nagy élménye az óceánpart, nekünk pedig nyolcnapos utazásunk során többször is megadatott, hogy belefeledkezzünk kékségébe: láthattuk hatalmas hullámait, hallhattuk erőteljes moraját. Jártunk például Nazaréban, amit az útikönyvek nemes egyszerűséggel a világ legszebb halászfalujának neveznek. Nincsenek világraszóló látnivalói, de olyan utánozhatatlan hangulattal fogadja az oda látogatókat, ami miatt a turista azt érzi: ha leülne az egyik part menti étterem vagy kávézó asztalához, szíve szerint évekig el sem mozdulna onnan. Homokos partja hosszú és széles, és ha túljutunk a szárított halak standjain, nincs más dolgunk, mint a cipőnket levéve, mezítláb közelíteni az óriási robajjal érkező hullámok felé. Túl közel nem mehetünk, mert sárga kvadjával azonnal ott terem a biztonságunkért felelős fiatalember, és addig fütyül, amíg hátrább nem lépünk. Nazaré NAZARÉ, CABO DA ROCA.
PORTO. Amikor néhány évvel ezelőtt öt napot Lisszabonban és környékén töltöttünk, tudtuk, hogy Portugália lesz az az ország, amely miatt változtatunk azon a szokásunkon, ami szerint nem megyünk vissza oda, ahol egyszer már jártunk – korábban úgy gondoltuk, hogy túl sok a világban a látnivaló ahhoz, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. De ez az ország megér egy második utat! Minden adott ahhoz, hogy a turista jól érezze magát: remek az idő, finomak az ételek (a borokról nem is beszélve), emberléptékűek a városai, történelmi és kulturális öröksége pedig nemcsak gazdag, de egyedülállóan sokszínű is. A felfedezőiről, egykori hatalmas gyarmatbirodalmáról, borairól és Cristiano Ronaldóról nevezetes ország a turisták kedvelt célpontja, és ez nem véletlen: az is jól érzi itt magát, aki pihenésre vágyik, és az is, aki időutazást tenne a luzitánok földjén – mi ez utóbbit választottuk.
A legnyugatibb pont Aki a környéken jár, Európa legnyugatibb pontját, a Cabo da Rocát is felkeresi. Az egyik leghíresebb portugál költő, Luís de Camões szerint „ez az a hely, ahol a föld véget ér és a tenger kezdődik”. A soha nem alábbhagyó szél, a 140 méter magas sziklaszirt, az 1772-től itt álló világítótorony és a csodás színekben pompázó, mindent beborító kövirózsák jelentik a díszletet, az előadás pedig a végeláthatatlan óceán. A kilátás lélegzetelállító, és hiába a rengeteg turista, állva az óceán felett, látva az aranyhidat, amit a nap sugarai építenek a vízen, semmi más nem jut az ember eszébe, mint a végtelen szabadság. SZA
Porto nem nevet: dolgozik A portugál túra nyolc napja alatt 13 településen jártunk, és bár nem volt könnyű út, egyetlen pillanatát sem lett volna szabad kihagyni. Már az induláskor megleptem magam: mivel nem olvastam el az utastájékoztatót, csak
Nazaré a világ egyik legszebb halászfaluja
Városnéző hajóra várók a Douro partján Portóban
FOTÓK: A SZERZŐ
„Braga imádkozik, Coimbra tanul, Lisszabon szórakozik, Porto dolgozik” – ezt alátámasztva Bragában láttuk a templomokat, Coimbrában az egyetemet, Lisszabonban pedig az éttermeket és bárokat.
a lisszaboni reptéren szembesültem azzal, hogy a landolás után máris újra gépre szálltunk, és repülővel mentünk Portóba. A város ragyogó napsütéssel fogadott bennünket, a sétát pedig a régi katedrálissal és a Tőzsdepalotával kezdtük. Ez utóbbi gránitból és márványból épült, a gyöngyszeme pedig a lenyűgöző Sala Árabe, amelynek arany díszítése, színes üvegablakai, festett stukkói a granadai Alhambra mintájára készültek. A patinás régi épületek között sétálva elismerően bólintunk: látszik a szorgos munka eredménye! A portóiakról a portugálok azt mondják elismerően vagy inkább gúnyosan, hogy szorgalmasak. Van egy mondás, miszerint: „Porto nem nevet, hanem dolgozik”. Van egy másik is, e szerint
Aranyban fürdő templom A város legmagasabb pontján álló, erődszerű székesegyházat, a Sé do Porto katedrálist a 12. században kezdték építeni ekkor erődtemplomként használták. Porto másik híres épülete az Igreja de São Francisco templom. Ha ránézünk, egy szürke gránitból épített templomot látunk, azt is mondhatnánk: semmi különös. De belépve nem mondunk ilyet, leginkább azért, mert nem nagyon tudunk megszólalni. A padlótól a mennyezetig aranyozott díszítést látunk, az építők
több száz kilónyi tiszta aranyat használtak fel, és beborították vele még az aprólékosan kidolgozott fafaragványokat is. Nemcsak Portugália, de talán az egész kontinens egyik legfényűzőbb temploma – útkezdetnek nem is rossz! Egymást érik a hidak A nagy melegben jól jött a hajózás: egymást érik a folyót átívelő hidak, mindegyik más stílust képvisel, de mindegyik illik a part színes házaihoz és nyüzsgő forgatagához, amely elvarázsolja az utazót. És még nem volt vége a napnak: megnéztük, hogy készül a híres portói, sőt nemcsak megnéztük, de meg is kóstoltuk. Nekem a fehér ízlett: a tokaji aszúhoz hasonlító nedű feltette a koronát az első napra, és egyben megalapozta a következő egy hét hangulatát is. SZA
Nem lehet betelni szépségével Kis faluból lett zarándokhely Sintra az egyik legfantasztikusabb hely Európában.
Az egykor pici falunak ma már háromszáz szállodája van.
SINTRA. Byron azt mondta: Sint-
FATIMA, BRAGA.
ra a világ legszebb városa – nem jártam mindegyikben, így ezt nem tudhatom, de az biztos, hogy a Lisszabontól alig 30 kilométerre fekvő ékszerdoboz sokszínűsége párját ritkítja. Olyan, mint egy Grimm-mese: elvarázsolt kastélyok, pompás kertek, szűk utcácskák és egy mór vár teszi teljessé a képet, a város szépségével pedig nem lehet betelni.
A Quinta da Regaleira központja a kastély
elidőzni – akár egy napot is eltölthetünk a titokzatos kertben. Az alagutakkal, átjárókkal, föld alatti tavakkal átszőtt kert játékos és romantikus, különleges beavatási kútjának alja oltárként szolgált tarot-hoz és más jóslási ceremóniákhoz. SZA
monarchia 1910-es bukásáig élvezték a gótikus Palácio Nacional de Sintra kényelmét – na és a fantasztikus kilátást. A Quinta da Regaleira központja egy tornyokkal, vízköpőkkel, erkélyekkel és színes üvegablakokkal teli kastély, de a falain kívül is érdemes
Titkos alagutak A városközpontban található királyi villa, a Palácio da Vila fordított tölcsérekre hasonlító kéményeiről híres. A királyok nyári rezidenciája 1995 óta szerepel a világörökségi listán: az uralkodók a XV. századtól a
A csatára emlékeztető csoda A kolostor kerengőjénél aligha alkottak szebbet a világon.
mert ahogy a neve is mutatja, soha nem fejezték be.
kivívni Portugália függetlenségét. I. (Avisi) János lett az ország uralkodója, aki megtartotta az ígéretét – így épült fel a kolostor. SZA
Megtartott ígéret Ezt az építészeti csodát pedig egy véres háborúnak köszönhetjük. Amikor I. Ferdinánd 1383-ban meghalt, I. Trastamáriai János kasztíliai király és I. (Avisi) János is igényt tartott a portugál trónra. A döntő ütközetre az aljubarrotai csatában került sor, ahol 6500 portugál és 100 angol nézett szembe 31 ezer kasztíliai katonával. I. János ígéretet tett arra, hogy ha megnyerik a csatát, kolostort emel a Szűzanyának. Csoda történt, és a portugálok fényes győzelmet arattak Nuno Álvares Pereira vezetésével, és 200 évre sikerült
BATALHA. A
kis portugál város, Batalha nevét az utazás előtt soha nem hallottam, az ott látott kolostor mégis a körút egyik legnagyobb élménye volt. A Győzelmes Szűz Mária-kolostor a világ egyik legszebb, ha nem a legszebb manuelista építménye, ami kívülről gazdag, belülről egyszerű, a királyi kerengőtől szebbet aligha alkottak – nekem jobban tetszett, mint a lisszaboni Szent Jeromos-kolostor kerengője. A befejezetlen kápolna a világon egyedülálló, és nemcsak páratlan szépsége miatt, de azért is,
A befejezetlen kápolna Batalhában
Szent Péter tér. Minden nap tartanak misét és körmeneteket, ez utóbbihoz mi is csatlakoztunk – este tíz óra előtt kezdődtek a több nyelven tartott misék, majd kihozták a neonkeresztet, amelyet több ezer ember követett énekelve.
1917. május 13-án három pásztorgyerek bárányokat legeltetett a kis portugál faluban, és amikor vihar közeledett, imádkozni kezdtek. Kisütött a nap, érkezett egy kis szellő és megjelent előttük egy hölgy, akinek a hangját csak egyikük, Lucia hallotta. A Szent Szűz megjelenése világhírű zarándokhellyé tette az egykor pici falut, ahol ma már háromszáz szálloda várja a zarándokokat, de repülőtere is van, arra az esetre, ha a pápa érkezne látogatóba. Fatimába a világ minden tájáról érkeznek a hívők és a turisták, főtere kétszer nagyobb, mint a római
Portugál Róma Számtalan temploma miatt gyakran csak portugál Róma-
ként emlegetik Bragát, ami közel 300 templomáról, de legfőképpen lenyűgöző katedrálisáról, a Bom Jesus do Monte-ról ismert. Az Espinho dombtetőn magasodó, katolikus zarándokhelyként is ismert templomhoz a világhírű barokk lépcsősor vezet fel. Ennek érdekessége, hogy leérve az aljára, maguk a lépcsők már nem láthatók. SZA
A lépcsők rejtve maradnak
Világsztár a Nagytemplomban
Különleges hangulatú koncerttel örvendezteti közönségét a világhírű jazz-világzenei hegedűművész december 9-én a Debreceni Református Nagytemplomban.
Roby Lakatos a „cigány hegedűsök királyától”, Bihari Jánostól származtatott legendás hegedűs családba született. Gyermekként vált a zene rabjává és már 9 évesen közönség előtt játszott. Zenésszé válásának nemcsak a család volt a színtere, hanem a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumot is, ahol 1984-ben elnyerte a klaszszikus hegedűsöknek járó első díjat. Páratlan hangulatú zenéje a magyar cigányzene, a klasszikus és a jazz muzsika stílusjegyeit, műfaji elemeit felhasználva születik meg, amelyhez társul kivételes előadói képessége, ez pedig felejthetetlenné teszi előadásait. Virtuozitását Paganinihez hasonlít-
ják, kisugárzása és a színpadon jelen felejthetetlen zenei élménynek. Az lévő zene szeretete azonban a tech- esemény a Gagmanagement Produknika fölé emelte. Koncertjein olyan ciós Iroda rendezésében valósul meg. szerzők műveiből szokott válogatni mint Kodály, Weiner, Piazzola, Michel Előfizetőink kedvezményesen vásáLegrand és Django Reinhard. rolhatnak jegyet a Napló-székházban. A debreceni rajongók idén decemTovábbá belépő kapható online: ber 9-én lehetnek részesei ennek a 340592 https.//gag.jegy.hu/ H I R D E TÉ S
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Szolgáltatás 13
HAJDÚ-BIHARI
Rejtvény
MOZIműsor Cinema City ÁLOMNAGYI 100 perc/Vígjáték • 2D (hang: magyar) 13.50 18.00 A WALL STREET PILLANGÓI 110 perc/Bűnügyi • 2D (hang: magyar) 15.00 17.40 20.00 22.15 DEMÓNA: A SÖTÉTSÉG ÚRNŐJE 119 perc/Kaland, fantasy • 4DX 3D (hang: magyar) 17.20 19.50 • 3D (hang: magyar) 13.45 18.45 21.15 • 2D (hang: magyar) 16.15 20.15
A megfejtéseket egyszerre, a következő hét csütörtökig juttassák el névvel, címmel, telefonszámmal a Naplóhoz: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. vagy a rejtveny@naplo.hu e-mail-címre. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A megfejtők között receptfüzetet sorsolunk ki.
JOKER 122 perc/Bűnügyi, dráma, thriller • 2D (hang: magyar) 14.30 17.00 19.30 20.30 • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 22.00
248
RÁDIUSZ
ÉPÜLETELEM A MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE
AZONNAL
A feladvány Tina Seelig gondolatát rejti. 2019. október 23., szerda: gépi számsorsolás: 1, 9, 13, 24, 25, 29, 30 kézi számsorsolás: 3, 6, 8, 9, 12, 15, 22
A MEGFEJTÉS ELSÕ RÉSZE TERMÉSZETES
Nyeremények: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 277 355; az 5 találatosokra 6070; a 4 találatosokra 1285 forintot fizetnek. Következő jackpot: 235 millió Ft Az adatok tájékoztató jellegűek!
KÉTOLDALÚ KÖLCSÖNÖS
KÖNTÖRFALAZÓ HAJÓFAR
ZOMBIELAND – A MÁSODIK LÖVÉS 99 perc/Akció, vígjáték, horror • 2D (hang: magyar) 16.00 18.10 20.15 • 2D (hang: angol; nincs felirat) 22.20
ESETLEG BÕ A NADRÁG
PAPP GÉZA KÖZTERÜLET
VARÁZSLATOS
N
BRIT MÁRIA ELEDELE A BOGÁR
DENTOLÓGUS KEDD A NAPTÁRBAN
CSAK A SZÉLEIN CSEN!
KÉRDÕSZÓCSKA
RITKA FÉRFINÉV
SZEMÉLYES NÉVMÁS
MAGA
KÖNYÖRGÕ
PAKOL, HELYEZ
SILBAK NÉMÁN LEBEGÕ!
SZÜNET A ZENÉBEN BEFEJEZÕDIK
AMOS..., IZRAELI ÍRÓ
Meghallgatjuk HAJDÚ-BIHARI
MEGGYMAG!
ZSANÉRDARAB!
LAKATOS SZABOLCS
ÉVEZRED ...ÁLL, LESELKEDIK
SIRATÁS, BÚCSÚZTATÁS
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kenyeres Ilonát keddtől péntekig 14.00–16.00 óra között. Tel.: +36-30/972-4868. E-mail: ilona.kenyeres@naplo.hu
H
MOZGÁSBAN VAN!
ÜRÜGY ELÕNYBEN RÉSZESÍT
NEMZETI ALAPTANTERV
Terjesztési ügyintézés Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi ingyenes telefonszámot:
HÉTFÕ A NAPTÁRBAN
FORRASZTÓ FÉM
(hétfő–péntek: 7.00–17.00)
RAMAZURI GYÕZELEM JELE
CSOMÓPONT
PÁRATLAN DUMÓ!
EGYIPTOMI NAPISTEN EGYNEMÛEN INAS!
Ügyeletek Felnőttorvosi ügyelet: (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet) Telefon: 52/404-040, hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – klinika volt I-es sebészet épületében fogadják a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0–24 óráig). Gyermekorvosi ügyelet: (Főnix-Cívis Kft.) tel.: 52/416-275, hely: Debreceni Egyetem,
PÉNTEK A NAPTÁRBAN
Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-Com tudakozó: 11800; 11888; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak: A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermekklinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 ÉMKK-információ (Külső vásártér): 52/518-129 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310
SZERENCSE JÁTÉKOS
ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN
SÉRTETLEN
MAJDNEM ANONIM!
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Sudoku
248. feladat
Kezdőknek, 248.
Haladóknak, 248.
3
1 2 8 9 7 1 6 5 7 4 6 7 3 7 4 1 3 4 2 5 5 4 8 2 1 8 9 3 9 7 3 9 8 1 3 7
5
Megfejtések, 217. számú feladat
1 9
5 6 1 2 4 8 9 7 3
7 6
8 1
7
1 9 4
7 2 8 4 4 3 6 9 5
3 6 2
3
7 8 2 1 9 3 5 6 4
3 9 4 5 7 6 8 2 1
8 2 3 4 1 7 6 5 9
9 5 6 3 8 2 4 1 7
1 4 7 6 5 9 3 8 2
2 1 9 8 6 4 7 3 5
6 7 5 9 3 1 2 4 8
8 7 5 9 2 6 1 4 3
4 3 8 7 2 5 1 9 6
2 6 1 4 3 8 9 7 5
4 3 9 1 7 5 2 6 8
6 9 7 3 5 1 4 8 2
5 2 8 6 4 7 3 9 1
1 4 3 2 8 9 6 5 7
7 1 2 8 9 4 5 3 6
3 8 4 5 6 2 7 1 9
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírnia a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3*3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatot sorszámmal együtt juttassák el a szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.) névvel, címmel, telefonszámmal ellátva. Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki a tárgyhét összes Sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A feladat beküldési határideje: következő hét csütörtök. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
9 5 6 7 1 3 8 2 4
Haladó
Kezdő
A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: haon.hu/jatekszabalyzatok
Tv- és rádióműsor
2019. október 25., péntek M1
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.50 P‘amende 07.20 Öt kontinens 07.50 Ridikül 08.45 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 09.30 Rex felügyelő – Elit alakulat olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Ízőrzők magyar ismeretterjesztő sorozat 13.55 Róma magyar emlékei 14.25 A hegyi doktor – I. évad német családi filmsorozat 15.15 Végtelen szerelem török tévéfilmsorozat 16.05 Rex felügyelő – Elit alakulat I. évad olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 17.05 Ridikül magyar 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Sorsok útvesztője török tévéfilmsorozat 19.30 Fölszállott a páva 2019 – A válogató 20.30 Eszeveszett esküvő francia filmvígjáték 22.20 Kenó magyar 22.30 Mindszenty – A fehér vértanú magyar történelmi dokumentumfilm 00.50 Róma magyar emlékei 01.20 Partitúra 02.15 Rúzs és selyem
C
AZ EGYIK APOSTOL
JAPÁN PÉNZNEM
BÁNYÁSZ
+36-80-442-444
• 4DX 3D (hang: magyar) 13.00 15.10 • 3D (hang: magyar) 14.00 18.20 • 2D (hang: magyar) 16.10
VAKRÉMÜLET
...A FOGA, DIDEREG
2019. október 23., szerda: 4, 7, 8, 10, 12, 18, 19, 25, 26, 28, 34, 47, 48, 51, 52, 56, 59, 66, 69, 71 Az adatok tájékoztató jellegűek!
SZÖRNYEN BOLDOG HALLOWEEN 88 perc/Animációs, családi, fantasy • 2D (hang: magyar) 13.00 15.45
JETIKÖLYÖK 98 perc/Animációs, családi
248. feladat
HAJDÚ-BIHARI
KÓPÉ 87 perc/Animációs, családi • 2D (hang: magyar) 13.30 16.00
GEMINI MAN 117 perc/Akció, thriller • 4DX 2D (hang: magyar) 22.20 • 2D (hang: magyar) 13.30 17.15 19.40 • 2D (hang: angol; felirat: magyar) 22.00 HALÁLOD APPJA 117 perc/Horror, thriller • 2D (hang: magyar) 14.30 16.30 18.30 20.30 22.30
Keresztrejtvény
Y
09.20 Cili seriff és a Vadnyugat 09.45 Maja, a méhecske 10.00 Eperke legújabb kalandjai 10.20 A szárnyalók 10.35 Bubbi Guppik 11.00 A kockásfülű nyúl 11.05 Vízipók-Csodapók 11.10 Mekk Elek az ezermester 11.20 Pom-Pom meséi 11.30 Magyar népmesék 11.40 Mikrobi 11.50 Kérem a következőt! 12.05 Üzenet a jövőből 12.30 Hókusz-pókusz! 12.50 Kelj fel, Marci! 13.15 Baltazár-bazár 13.20 Ma-ma-mackók 13.35 Bobby és Bill 14.00 Umizoomi csapat 14.20 Traktor Tom 14.45 RoboVonatok 15.00 Az ifjú Robin Hood kalandjai 15.25 Kalózka és Kapitány kalandjai 15.45 Sammy és barátai 16.00 Gyerekversek 16.05 Hetedhét kaland 16.15 Bobby és Bill 16.40 Láng és a szuperverdák 17.00 Szófia hercegnő 17.25 Dr. Plüssi 17.50 Mickey és az autóversenyzők 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat 18.35 RoboVonatok 18.50 44 csacska macska 19.15 Maja, a méhecske 19.30 Traktor Tom 19.50 A szárnyalók 20.05 Igaz vagy hamis 20.15 Dokik 20.40 Családmeséink a családi talkshow 21.05 Én vagyok itt
M
100
90
80
04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt Magyar filmsorozat 06.00 Reggeli Élő magazinműsor 09.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 KölyökKalauz Családi magazin 12.30 Apja, fia, unokája Amerikai vígjátéksorozat 13.10 Drága örökösök Magyar filmsorozat 14.20 Nyerő Páros Próbára tesszük a szerelmüket – Sztárpárshow 16.00 Elif – A szeretet útján Török filmsorozat 17.10 Barátok közt Magyar filmsorozat 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.50 Drága örökösök Magyar filmsorozat 21.05 Nyerő Páros Próbára tesszük a szerelmüket – Sztárpárshow 22.35 Barátok közt Magyar filmsorozat 23.25 RTL Híradó – Késő esti kiadás 23.50 Jófiúk Magyar vígjátéksorozat 01.10 Az Év Hotele Hotelshow – A legjobb vidéki szálláshelyek 01.55 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 03.05 CSI: New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat 04.05 Ausztrál expressz Ausztrál kalandfilmsorozat 05.10 Kölyökklub
70
60
50
40
30
04.50 Csapdába csalva III. Német dokureality sorozat 05.15 Családi Titkok Magyar realitysorozat 06.10 Tűsarok – mini női magazinműsor 06.15 MOKKA magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA magazinműsor 09.35 TELESHOP 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Esmeralda Mexikói romantikus filmsorozat 13.30 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 14.35 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 15.40 Victoria Mexikói filmsorozat 16.45 Anya Török filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 18.30 Tények Plusz 19.20 Fuss, család, fuss! sportreality 21.05 Séfek séfe gasztronómiai tehetségkutató 23.00 Magánnyomozók II. Magyar dokureality sorozat 00.15 Családi Titkok Magyar realitysorozat 01.20 Walker, a texasi kopó IV. Amerikai akciófilm-sorozat 02.30 Tények Este hírműsor 03.10 Zsaruvér VIII. Amerikai krimisorozat
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.19 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.13 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.13 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.13 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.13 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió28 14.00 Híradó 14.16 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Magyar Gazda 15.00 Híradó 15.13 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Életkor 16.00 Híradó 16.14 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.00 Híradó 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Unio 28 17.53 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SportHíradó 18.44 Ma este 19.00 Hírek 19.05 Életkor 19.30 Híradó 20.32 Ma este 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.30 VILÁGHíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.32 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.48 Kínai nyelvű hírek 23.53 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 05.05 Hungaroring magazin 05.30 Röplabda magazin 06.00 Pecatúra magazin 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Labdarúgó-közvetítés 09.30 Napos Oldal magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Röplabda magazin 11.00 Női kosárlabda Euroliga Sopron Basket – Fenerbahce SK mérkőzés 13.00 Sporthíradó 13.25 Startfejes magazin 13.50 Golf magazin 14.20 Puskás Akadémia magazin 14.50 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 15.50 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 16.55 Forma–1 Mexikói Nagydíj – 1. szabadedzés 18.45 Kézilabda-közvetítés 20.25 Box utca 20.55 Forma–Mexikói Nagydíj – 2.
szabadedzés 22.40 BL-péntek 23.25 Női labdarúgó magazin 23.55 UEFA Bajnokok Ligája 01.45 Röplabda-közvetítés 03.35 Red Bull sziklaugró-világsorozat 04.30 Startfejes magazin
HÍR TV 6.00 Háttérkép ism 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 Hírek 8.05 Plusz-mínusz ism 8.30 Paletta ism 9.00 Hírek 9.05 Szabadfogás ism 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Háttérkép ism 12.00 Híradó 12.30 Heti terror ism 13.00 Hírek 13.05 Keménymag ism 14.00 Hírek 14.05 Csörte ism 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Munkavállalók világa 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv ism 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Újranyitott akták 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Őszintén 20.30 Informátor 21.00 Hírek 21.05 Troll 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Európai híradó 23.00 Hírek 23.05 Magyarország élőben ism 23.30 Paletta ism 0.00 Híradó 0.25 Sporthírek 0.30 Európai híradó ism
FILM+
7.25 Műkincsvadászok Amerikai– német vígjáték 9.50 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán Amerikai kalandfilm 12.40 Az utolsó gyémántrablás Amerikai akcióvígjáték 14.40 Non-stop Amerikai–francia–angol akciófilm 16.45 Nico Amerikai akciófilm 18.45 Halálos fegyver 2. Amerikai akcióvígjáték 21.00 Godzilla Amerikai–japán akciókalandfilm 23.30 Kapcsolat Amerikai misztikus thriller 2.30 Dredd Amerikai akciófilm 4.25 Star Trek: Űrlázadás Amerikai akciókalandfilm
ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV START 08.35 START plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré 21.30 ATV Híradó 22.00 Columbo 23.40 Hazahúzó 00.35 Élő építészet – 100 híres épület a világból 00.45 Kultúrtipp 00.50 A világ teteje 01.20 Egyenes beszéd 02.10 700-as klub 02.30 A nap híre 03.10 Dumakabaré 04.00 Fórum
VIASAT3
05.30 Teleshop 06.00 Jóbarátok 06.20 Jóbarátok 06.45 Jóbarátok 07.10 Jóbarátok 07.40 Jóbarátok 08.00 Jóbarátok 08.30 Agymenők 08.55 Agymenők 09.20 Szívek szállodája 10.20 Szívek szállodája 11.20 Castle 12.15 Castle 13.15 200 első randi 14.15 200 első randi 15.15 Szellemekkel suttogó 16.10 A mentalista 17.05 A mentalista 18.05 Castle 19.00 Castle 20.00 200 első randi 21.00 Thor 23.25 S.W.A.T - Különleges kommandó 01.50 A mentalista
BEST FM
0–24 óráig Debrecenben a 104,6 MHz-en. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 6.00–10.00 Best FM reggel – Fazekas Lacival. Benne: hírek, autópálya, traffipax információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, névnap- és szülinapi köszöntő, horoszkóp, napropó, a reggel gondolata, gazdasági hírek, tőzsdehírek, kulturális programok. 10.00– 12.00 Best FM Délelőtt Molnár Ginával 10.57 Hírek, 12.00 Déli hírösszefoglaló 12.00–14.00 Déli kívánságműsor Giná-
val 14.00–18.00 Best FM Délután (Műsorvezető: Pálóczi Józsi) Benne: hírek, közlekedési információk, traffipax-információk, játékok, programajánlat (Tourinform ajánlatok) 16.57 Helyi hírösszefoglaló, sporthírek, tőzsdehírek 18.00–20.00 Best FM kívánságműsor Mv.: Szilágyi Ilona (Kívánságvonal: 500-540, SMSViber-szám: 30/933-1046) 20.00– 24.00 DISCO*S HIT Bárány Attilával 24.00–06.00 zene az éjszakában. Adás telefonszám: 52/500-540.
DTV 5.00–8.00 Napszemle (ism.) 8.15 Képújság 8.55 Kirakat (ajánlóműsor) 9.00 Napszemle (ism.) 9.15 Köz-ügy – háttérmagazin (ism.) 9.40 Első kézből (ism.) 9.45 Hajrá – sporthírek (ism.) 9.55 Siker (ism.) 10.05 Képújság 16.30 Kirakat (ajánlóműsor) 16.35 Stúdió Moderna 17.35 Vásárlási műsorablak 17.45 Forgószínpad (Szeged TV) 18.15 Praktikák magazinműsor (ism.) 18.45 Esti ajánló 18.49 Időjárás 18.52 Első kézből 19.00 Napszemle 19.15 Esti közelkép háttérmagazin 19.41 Esti ajánló (ism.) 19.45 Hajrá (sporthírek) 19.55 Siker (gazdasági műsor) 20.00 Napszemle (ism.) 20.15 Időjárás 20.20 Csak a Loki – labdarúgó magazin 20.50 Megyei Tükör – magazin műsor 21.20 Deac – Schiller Vasas jégkorongmérkőzés közvetítése felvételről 23.30 Napszemle (ism.) 23.45 Esti Közelkép – háttérmagazin (ism.) 00.15 Első kézből (ism.) 00.25 Hajrá – sporthírek (ism.) 00.35 Siker (gazdasági magazinműsor) (ism.) 00.45 Kirakat (ajánlóműsor) 00.50 Képújság A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
NAPLÓ
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
14 FĂłrum
HAJDĂš-BIHARI
Fiatalok! Szerintetek jĂłl van ez Ăgy?! lĂŠvĹ‘ oroszok a magyar nĂŠp szabadsĂĄgharcĂĄt, mĂŠgis a SzovjetuniĂł az, amely eltĹąnt a vilĂĄg tĂŠrkĂŠpĂŠrĹ‘l! Az is jĂł lenne, ha tudnĂĄk a fiatalok, hogy tĂśbb szĂĄz magyar embert akasztottak fel az 1960-as ĂŠvek elejĂŠig, mert rĂŠszt vettek az „ellenforradalomâ€?-ban. TĂśbb mint 200 ezer honfitĂĄrsunk pedig kĂźlfĂśldre menekĂźlt az ĂźldĂśztetĂŠs elĹ‘l, ĂŠs szĂŠtszĂłrĂłdtak a nagyvilĂĄgban KanadĂĄtĂłl Ăšj-ZĂŠlandig! Hogyan lehetsĂŠges az, hogy a rendszervĂĄltĂĄs Ăłta, 30 ĂŠve mindig megĂźnnepeljĂźk oktĂłber 23-ĂĄt, megemlĂŠkezĂźnk a hĹ‘sĂśkrĹ‘l (Andy Vajna mĂŠg mozifilmet is kĂŠszĂtett a forradalmĂĄrokrĂłl), a mĂŠdia beszĂĄmol az akkori esemĂŠnyekrĹ‘l, nagyon sok fiatalnak mĂŠgsem jut el a tudatĂĄig – ha mĂĄr az iskolĂĄban nem tanulta meg ĂŠs a felmenĹ‘i sem mesĂŠltek neki errĹ‘l –, hogy mi is tĂśrtĂŠnt hazĂĄnkban 1956 Ĺ‘szĂŠn? Ă llandĂłan csak az okostelefont lapozzĂĄk ĂŠs hallgatjĂĄk Ăşton-ĂştfĂŠlen, otthon pedig ĂłrĂĄkig interneteznek, mĂŠgsem ismerik hazĂĄnk tĂśrtĂŠnelmĂŠnek ezt a fontos korszakĂĄt! Hol van itt a hazafias ĂŠrzĂŠs? A nagybetĹąs PESTI SRĂ COK kĂśzĂźl sokan az ĂŠletĂźket adtĂĄk MagyarorszĂĄg szabadsĂĄgĂĄĂŠrt ĂŠs fĂźggetlensĂŠgĂŠĂŠrt! A maiak tĂśbbsĂŠge azt a fĂĄradsĂĄgot nem veszi, hogy megjegyezzen nĂŠhĂĄny tĂśrtĂŠnelmi esemĂŠnyt? (A Kossuth rĂĄdiĂłban most, oktĂłber 23-ĂĄn reggel a riportban 12bĹ‘l 10 fiatal mukkanni sem tudott 1956-rĂłl!) Kedves Fiatalok! Nyitott szemmel, fĂźllel ĂŠs lĂŠlekkel ĂŠrdemes az ĂŠletben jĂĄrni-kelni, mert egyĂŠbkĂŠnt csak a telefonotok lesz okos! MAGI ZSOLT LĂ SZLĂ“ NY. FĹ?ISKOLAI NYELVTANĂ R
60+1. ÊrettsÊgi talålkozó A hajdúnånåsi KőrÜsi Csoma Såndor-gimnåziumban 1958-ban kÊt osztåly ÊrettsÊgizett. A reål 25, a humån 22 tanulóval búcsúzott iskolåjåtól. ÖtÊvente rendszeresen talålkoztak, tavaly volt a 60., ekkor hatåroztåk el, hogy ezutån minden Êvben
szeretnĂŠk lĂĄtni egymĂĄst. Az idei, 60+1. talĂĄlkozĂłn fĹ‘kĂŠppen az unokĂĄk, dĂŠdunokĂĄk fotĂłi jĂĄrtak kĂśrbe. Sajnos 16-an mĂĄr nem vehettek rĂŠszt, s a betegsĂŠgek miatt is tĂśbben otthon maradtak, de Ăgy is 14-en ĂślelhettĂŠk meg egymĂĄst. FOTĂ“: MAGĂ NARCHĂ?VUM
GazdikeresĹ‘ Buksi zsemleszĂnĹą, hosszĂş szĹ‘rĹą, kis testĹą, keverĂŠk szuka kutya, oltva, mikrocsippel ellĂĄtva. Csendes, barĂĄtsĂĄgos. A pĂłrĂĄzt kedveli. ÉrdeklĹ‘dni: 20/4297975, 20/537-9998. F OTĂ“: MA
MGM-esek talĂĄlkoztak ImmĂĄr 16. alkalommal gyĹąltek Ăśssze a debreceni agrĂĄrcentrum ebĂŠdlĹ‘jĂŠben azok az egykori MGM (kĂśzismert nevĂŠn: GĂścs)-dolgozĂłk, akik minden ĂŠvben egy vacsorĂĄval ĂŠs tĂĄncos mulatsĂĄggal ĂśsszekĂśtĂśtt barĂĄti talĂĄlkozĂłn elevenĂtik fel az egyĂźtt tĂśltĂśtt felejthetetlen ĂŠveket. Az idei rendezvĂŠnyre 180 egykori „gĂścsâ€?-Ăśs ment el. FOTĂ“: MĂ“RÉ ILDIKĂ“
Bemutatóterem: Debrecen, Csemete u. 36–38. (Tel./fax: 06-52/952-588, mobil: 70/623-1549 E-mail: bestablak@gmail.com – www.bestablak.hu 341714
OktĂłber 22-ĂŠn este az egyik kereskedelmi csatornĂĄn a kĂśvetkezĹ‘ riportot lehetett lĂĄtni: Budapesten az utcĂĄn talĂĄlomra megszĂłlĂtottak fiatal, 18 ĂŠv kĂśrĂźli lĂĄnyokat ĂŠs fiĂşkat, s 1956. oktĂłber 23-rĂłl kĂŠrdezgettĂŠk Ĺ‘ket. ElszomorĂtĂł ĂŠs dĂśbbenetes volt lĂĄtni, hogy semmit nem tudtak hazĂĄnknak errĹ‘l a jelentĹ‘s tĂśrtĂŠnelmi esemĂŠnyĂŠrĹ‘l! Az egyik fiatal az 1848-as 12 pontot emlĂtette, a mĂĄsik a Habsburgok elleni harcot. KĂĄosz a fejekben! Azt sem tudtĂĄk, hogy ki volt 1956 nyarĂĄig a magyarorszĂĄgi kegyetlen diktatĂşra rettegett ĂŠs dicsĹ‘Ătett vezĂŠre, RĂĄkosi MĂĄtyĂĄs. „TermĂŠszetesenâ€? azt sem tudja nagyon sok mai fiatal, hogy miĂŠrt tĂśrt ki a forradalom, hogy miĂŠrt lĂĄzadt fel a magyar nĂŠp? Nos, az Ă VH-s terror, a koncepciĂłs perek, a kivĂŠgzĂŠsek, az internĂĄlĂł tĂĄborok, a vagyonelkobzĂĄsok („ållamosĂtĂĄsokâ€?), az erĹ‘szakos tĂŠeszesĂtĂŠs, a sĂşlyos adĂłbeszolgĂĄltatĂĄsok („padlĂĄslesĂśprĂŠsâ€?) ellen, vagyis a szovjet megszĂĄllĂĄsra tĂĄmaszkodĂł, elviselhetetlen elnyomĂĄs vĂŠgleges megszĂźntetĂŠsĂŠĂŠrt! Pedig tĂśbboldalnyi szĂśveget Ărnak errĹ‘l a tĂśrtĂŠnelemtankĂśnyvek kĂŠpekkel illusztrĂĄlva, ennek ellenĂŠre az emelt szinten ĂŠrettsĂŠgizett lĂĄny mĂŠgsem tudott vĂĄlaszolni a riporter kĂŠrdĂŠsĂŠre. De nem csak Ĺ‘, mĂĄs fiatalok sem tudtĂĄk, hogy ki volt a SzovjetuniĂł akkori vezetĹ‘je, aki az itt lĂŠvĹ‘ szovjet csapatok megerĹ‘sĂtĂŠsĂŠre mĂŠg 20 hadosztĂĄlyt (tĂśbb ezer tankot) kĂźldĂśtt a szabadsĂĄgharcunk vĂŠrbe fojtĂĄsĂĄra. Nyikita Szergejevics Hruscsovnak hĂvtĂĄk a szocialista tĂĄbor eme „bĂślcsâ€? vezĂŠrĂŠt. 1849-ben ĂŠs 1956-ban (november 4. ĂŠs 11. kĂśzĂśtt) mĂĄsodszor is levertĂŠk a tĂşlerĹ‘ben
StatiON: ĂŠtel-ital-szĂłrakozĂĄs, MIND EGY HELYEN.
MŰANYAG NY�Là SZà RÓK • 7– 8 lÊgkamrås „„A� ka „A kat. t.. pprofil roofi fil
BEJà RATI ÉS BELTÉRI AJTÓK Dekor, CPL, 3D
Station Bistro
Bowling, biliĂĄrd, darts, csocsĂł, lĂŠghoki, boxgĂŠp
Debrecen, Petőfi tÊr 10. ÉtelrendelÊs:
06-52-740-840 06
SZEKCIONĂ LT GARĂ ZSKAPUK • Keskeny bordĂĄs • SzĂŠles bordĂĄs • A RAL skĂĄla bĂĄrmely szĂnĂŠben
341849
ESKĂœVOI NYĂ?LT NAP AKTUĂ LIS AKCIĂ“K!
LEGĂšJABB
AJĂ NLATOK!
2019.11.10. 10:00-16:00
(VNÂ YÄžL PHQÂ NyVWROy 7HOMHV GHNRUiFLy EHPXWDWy 6]HPpO\HV NRQ]XOWiFLy .LiOOtWyN HOÄžDGiVRN
346384
A BELÉPÉS INGYENES
www.SZUSZ.hu
ERZSÉBET UTALVà NY ÉS SZÉP-Kà RTYA
Étterem
NĂŠvnapi ĂŠs SzĂźletĂŠsnapi meglepetĂŠsĂźnk! A nĂŠvnapjukon vagy szĂźletĂŠsnapjukon ĂŠrkezĹ‘ vendĂŠgeink ingyen fogyaszthatjĂĄk el főÊtelĂźket, ha minimĂĄlisan 2 fĹ‘ kĂsĂŠretĂŠben ĂŠtkeznek! TovĂĄbbi rĂŠszletekĂŠrt ĂŠrdeklĹ‘djĂśn ĂŠttermĂźnkben!
Debrecen, Kossuth u. 21. - Tel.: +36 (52) 410-802 WWW.CSOKONAISOROZO.HU Ingyenes parkolåsi lehetősÊg!
347813
345733
H I R D ET ÉS E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
NAPLĂ“
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
Hirdetés 15
HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR A haon.hu/gyaszhirek/ internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét "Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad szemed vigyázunk az álmodra... Te csak aludjál! Kedves szerettünk Isten Veled!"
"Hirtelen, de elmentél egy perc alatt, számunkra csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Kicsordul a könnyünk a sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, de szívünkben örökké velünk maradsz." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, testvérem, apósom, szerett férjem,
A gyászoló család, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete és a Debreceni Egyetem Informatikai Kara mély fájdalommal tudatja, hogy
347100
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, barátunk, jó ismerősünk
hosszantartó, türelemmel viselt betegség után 85 éves korában 2019. október 19-én elhunyt.
A gyászoló család
született: Tarsoly Emma
életének 90. évében hazatért megváltó Urához. Szeretett Édesanyánk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 29-én kedden 13.00 órakor lesz a Debrecen-Széchenyi-kerti Református Egyházközség Templomában. (Debrecen, István Király tér 2.) Búcsúzzunk egy szál virággal!
346599
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
347303
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk
DARNAI MIKLÓS
szül. Kiss Judit
A gyászoló család
346600
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
Itt
A gyászoló család
346595
FEKETE
348488 335631
olvashatja olvashatja Ezeken a vendéglátó- és
telefonszámon lehet.
és színes szövetkabátok és dzsekik 36–56-os méretig szezon előtti kedvezménnyel!
FEKETE
ruhák, blúzok, kabátok 36–60-ig.
FANTÁZIA DIVAT, KÁLVIN TÉR 3/B
Házszám Házszám Házszám
BÚTOR
348712
TRANZIT-KER Zrt. hajdúbagosi állattartó telepére baromfigondozó segédmunkást keres azonnali kezdéssel. Jelentkezni: 06/30/585-2677. *348778*
AUTÓKERESKEDÉS
szervizadminisztrátort
vesz fel. Jelentkezés: 06-70-7089-411, Autó Alfa I. Zrt. 347793 346244
/AA5840186/
ÉPÍTŐANYAG Orosz–lengyel barnaszén, LIGNIT, lengyel lángborsó, száraz tűzifa vásár! Akác, tölgy
346596
Az Autó Alfa I. Zrt. AUTÓSZERELŐT keres. Érdeklődni a 06-70-708-9411
FANTÁZIA DIVAT, KÁLVIN TÉR 3/B
Db., Kishegyesi út 133. T.: 52/411-379, +36-30/935-2300
ÁLLAT KÉSZPÉNZES autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. 20/9729-112; 20/938-3151.
FÖLD, KERT KOCSÁNYOS tölgy erdő, 43 éves, 7.0 Ha, Nyíradony-Tamásipusztán eladó. Irányár: 10.5 millió Ft. Tel: 30/2647142
*347145*
*346652*
KETTŐSHASZNÚ és tojóhibrid vörös jércék eladók. 06-30/713-1425.
SZOLGÁLTATÁS
*347689*
*347719*
IDEI pecsenyekacsák 3,5 kg-osak 1800 Ft/db, tyúkok gabonán neveltek 1200 Ft/ db, 100%-os tojáshozam. 30/722-8243. *348369*
IDEI pecsenyekacsák 3,5 kg-osak 1800 Ft/db, tyúkok gabonán neveltek 1200 Ft/ db, 100%-os tojáshozam. 30/722-8243. *348419*
RED Master VÁGNIVALÓ CSIRKE és jó tollazatú PIROS TYÚK jegyezhető. Takarmány Bolt Alma u. 15. Tel: 06703615880 *348653*
AKCIÓ konyhakészen kapható hízott liba és kacsa 6 kg-os belsőséggel együtt 5000 Ft, 5 db-tól ingyenes házhozszállítással. 06-30/721-9958. 792238 792238 792238
*348791*
ÁLLÁST KÍNÁL MÁSOLÓIRODA munkatársat keres „fénymásoló” munkakörben. Érdeklődni hétköznap 8-12 óráig a 30/8420262 telefonszámon lehet. Terv-Tár Bt.
*348636*
KÖNYVELÉS Vállaljuk egyéni vállalkozások, kft., bt. teljes körű könyvelését.
341883
KENDERMAGOS vörös aktívan tojó hibridek szállítással eladók. 20/580-0442.
FOUR ENTRY KFT.
☎ 0620/337-6171 VILLANYSZERELÉSI kisebb, nagyobb munkákat vállalok. T: 06-70/7784-846. *346182*
RÉGISÉG Készpénzért vásárolunk festményeket, régi bútorokat, sérültet is, ezüsttárgyakat, ezüst és arany pénzérméket, herendi, Zsolnay-porcelánokat, fali-, zseb- és karórákat, szobrokat, hagyatékokat. Árveréseinkre a felvétel folyamatos. Villás Galéria, Db., Bem tér 2. Tel.: 52/456-600
OKTATÁST VÁLLAL
DEBRECENBEN a Malom Bútoráruházban fenyőbútorok óriási választékban, gyógymatracok egészségügyi kártyára is kaphatók. Db., Böszörményi út. 1. (Shell kútnál) www.malombutor.hu
Támogatott ARANYKALÁSZOS
GAZDA KÉPZÉS
Ny. sz.: E-000083/2014/A032
Tel.: 52/476-405
JÁRMŰ
*338553*
VEGYES
SUZUKI Wagon R+ 2001-es megkímélt állapotban eladó. Műszaki 2021-05. 0620/526-56-15
AKÁC tűzifa 2500 Ft/q-tól, nyár 1700 Ft/q. EUTR: AA6121943. Tel.: 70/392-9295.
*347157*
*348925*
ÉLELMISZER
KEDVES HIRDETŐNK!
FRISS termelői tojás kapható. 33 Ft/db 06305696974
A 2018. január 2-től hatályba lépett 474/2017. Korm.-rend. 2. § (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni.
*339335*
LÉTAI úthoz közel 3,1 ha és 4588 nm külterületi szántó ingatlan sürgősen eladó. + 36 30 415-8128
340574
Olvassa Ön Ön is! is! Olvassa További jelentkezéseket várunk vendéglátóegységektől! Olvassa Ön is! További jelentkezéseket várunk vendéglátóegységektől! További jelentkezéseket várunk vendéglátóegységektől! info@naplo.hu info@naplo.hu info@naplo.hu
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
temetésén megjelentek és kegyeletüket lerótták.
KÖZLEMÉNY
109. 109. 109. 1–2. 1–2. 1–2. 21. 21. 21. 1. 1. 1. 5. 5. 5. 5/A 5/A 5/A 28. 28. 28. 67. 67. 67. 5. 5. 5. 10. 10. 10. 36. 36. 36. 51. 51. 51. 10. 10. 10. 49. 49. 49. 54. 54. 54. 53. 53. 53. 10. 10. 10. 6. 6. 6. 9. 9. 9. 35. 35. 35. 101. 101. 101. 92. 92. 92. 23. 23. 23. 14. 14. 14. 65. 65. 65. 2/A. 2/A. 2/A. 35. 35. 35.
FÜLÖP FERENCNÉ
MEDVECZKY GÉZA 341860
Segítséget nyújt Önnek a Napló. haon.hu/gyaszhirek/
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
341942
346861
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
Debreceni út Debreceni út Debreceni útutca Kastélykert Kastélykert utca Kastélykert utca Vámospércsi út Vámospércsi út Vámospércsi út Ajtó utca Ajtó utca Ajtó utca Benedek tér Benedek tér Benedek tér Benedek tér Benedek tér Benedek tér Csapó utca Csapó utca Csapó utca Csapó u. Csapó u. Csapó u.út Kassai Kassai Kassai út út Kassai út Kassai Kassai út út út Kishegyesi Kishegyesi út Kishegyesi út Kossuth utca Kossuth utca Kossuth utca Lehel utca Lehel Lehel utca utca Péterfi aa utca Péterfi Péterfi aa utca utca Péterfi Péterfi aa utca utca Péterfi utca Piac utca Piac utca Piac utca Pósa utca Pósa utca Pósa utca tér Tócóskert Tócóskert tér Tócóskert tér Erdő sor utca Erdő sor utca Erdő sorPál utcautca Gönczy Gönczy utca Gönczy Pál Pál utca Baltazár D. utca Baltazár D. utca Baltazár D. utca Polgári út Polgári Polgári út út út Debreceni Debreceni út Debreceni út Árpád tér Árpád tér Árpád tér Fő utca Fő utca Fő utcautca Jókai Jókai Jókai utca utca Bartók Béla utca Bartók Bartók Béla Béla utca utca
A gyászoló család
346573
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
Utca Utca Utca
64 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2019. október 30án, szerdán 15:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint.
76 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 28-án 12.00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás szerint.
A gyászoló család
348075
SARNIC DEMETERNÉ Vezendi Róza
KISPÁL JÓZSEFNÉ
75 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019.10.31-én 14:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében polgári szertartás szerint. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.
Balmazújváros Balmazújváros Balmazújváros Balmazújváros Balmazújváros Balmazújváros Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen-Haláp Debrecen-Haláp Debrecen-Haláp Debrecen-Józsa Debrecen-Józsa Debrecen-Józsa Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény Hajdúnánás Hajdúnánás Hajdúnánás Hosszúpályi Hosszúpályi Hosszúpályi Létavértes Létavértes Létavértes Nádudvar Nádudvar Nádudvar Nagyhegyes Nagyhegyes Nagyhegyes Nyíradony Nyíradony Nyíradony
FALUCSKAI FERENCNÉ
72 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunk temetése 2019. október 28-án 13.00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből, katonai tiszteletadás mellett a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család
Szeretett halottunk temetése 2019. október 28-án 11 órakor lesz a Vámospércsi Köztemető ravatalozójából polgári szertartás szerint.
A gyászoló család
348254
Mély fájdalommal és Isten iránti hálaadással tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy
SÁFIÁN JÁNOS (nyugállományú törzszászlós)
MÁV nyugdíjas
Dream Pub Pub Dream Dream Pub Hotel Kamilla Hotel Kamilla Hotel Kamilla 21 Büfé Büfé 21 21 Büfé Pince Mátyás Mátyás Pince Mátyás Bocskai Pince büfé Bocskai büfé Bocskai büfésöröző Vasmacska Vasmacska söröző Vasmacska söröző Latin café Latin café Latin café Harmadik Félidő Söröző Harmadik Félidő Söröző Harmadik Félidő Söröző Kacagó Hiéna söröző Kacagó Hiéna Kacagósöröző Hiéna söröző söröző Pikoló Pikoló Pikoló söröző söröző Csapszék söröző Csapszék söröző Csapszék söröző Don Pedro pizzéria Don Pedro pizzéria Don Pedro pizzéria Szezám kávézó Szezám kávézó SzezámÓbester kávézó Hotel Hotel Óbester Hotel KoronaÓbester panzió Korona panzió Korona panzió McDonald’ McDonald’ sss McDonald’ Varázs italbolt Varázs italbolt Varázs italbolt Diamond Dent Kft. Kft. Diamond Dent Diamond Dent Kft. Zöld Erdő presszó Zöld Erdő presszó Zöld Erdő presszó Piri presszó presszó Piri Piri presszó Major söröző Major söröző Major söröző Laponyagi Csárda Laponyagi Csárda Laponyagi Csárda Som büfé Som Som büfé büfécukrászda Stefánia Stefánia cukrászda Stefánia cukrászda Arizóna Klub Klub Arizóna Arizóna Klub Sörpatika Sörpatika Sörpatika Mosoly presszó presszó Mosoly Mosoly presszó
életének 79. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019.október 30-án 13:30 órakor lesz a Debreceni Köztemető 1-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás rójjákle. le. szerint. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
IDŐS VARGA SÁNDOR
Település Település Település
(volt Nádudvari lakos)
A gyászoló család
346577
Vendéglátóhely Vendéglátóhely Vendéglátóhely
APAGYI SÁNDOR
hőszigetelő
76 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 31-én 15:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják rójják le! le!
életének 66. évében elhunyt. Hamvainak búcsúztatása 2019. október 30-án, 12:00 órakor lesz a Debreceni köztemető 2-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás szerint.
Ezeken Ezeken aa vendéglátóvendéglátó- és és szolgáltatóhelyeken szolgáltatóhelyeken szolgáltatóhelyeken ingyenesen informálódhat ingyenesen informálódhat ingyenesen informálódhat aa Naplóval! Naplóval! a Naplóval!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám,nagyapánk,testvérünk,sógorunk, kedves rokonunk és jó ismerősünk
VIGH SÁNDOR
Dr. PAP GYULA egyetemi tanár
348702
"Egész életeden át dolgozva éltél most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed."
*348838*
GÉP-SZERSZÁM SZERSZÁMOK lakatos, mezőgazdasági vegyes eladók. 52/311-505.
Megértésüket köszönjük!
*348051*
Hirdetni szeretne? Hívja hétfőtől péntekig 8–16 óra között a
06-4699-88-99 -es számot!
Adjon fel apróhirdetést, gyászhirdetést, megemlékezést, köszönetnyilvánítást és keretes hirdetést! 341869
HAJDÚ-BIHARI
2019. OKTÓBER 25., PÉNTEK
16 Mozaik
HAJDÚ-BIHARI
Névnap
Időjárás
október 25., péntek idojaras.haon.hu REGGEL
DÉLBEN
ESTE
9 °C
23 °C
16 °C
Péntek reggel derült, illetve ködfoltos területek REGGEL váltakoznak. Az előzőkhöz hasonlóan alakul a hőmérséklet.
Ma 8 °C
Betti új babérokra tör
Évforduló
112 éve született Országh László nyelvész, irodalomtörténész, szótárszerkesztő.
Blanka, Bianka, János, Bonifác, Margit, Jusztin, Fodor, Mór, Bónis
Napközben a ködfoltok feloszlását követően DÉLBEN folytatódik a szép napos kellemesen meleg idő.
Még az idén a boltokba kerül az énekesnő első saját lemeze.
Az esti, éjszakai órákban is derült marad az ég, ESTE ismét kialakulhatnak ködfoltok. Gyenge lesz a légmozgás.
A debreceni Desperado zenekar énekesnője, Gábor Bernadett, közismert nevén Betti hosszú kihagyás után újra visszatért régi szenvedélyéhez, a rádiós műsorvezetéshez. Megtudtuk, 11 évvel ezelőtt a kislánya születése előtt hagyta abba a szerkesztést. – Bő két héttel ezelőtt Bakó Csabi (a Campus Rádió ügyvezetője) felhívott, mit szólnék, ha újra beülnék a mikrofon mögé. Burai Árpival dolgozom együtt, akivel korábban kollégák voltunk a rádióban. Kedden, csütörtökön és pénteken, délután három órától hatig vezetjük közösen a délutáni műsort, s nagyon élvezem – fogalmazott Betti. A Naplónak elmondta, a beszélgetős műsorban többnyire közéleti témákkal fogl a l ko z n a k , és nagyon hálás, mivel DEBRECEN.
Ködfoltok, majd napsütés, kellemes meleg idő. Polgár
24 °C
8 °C 23 °C Téglás
8 °C 22 °C Balmazújváros
8 °C 23 °C
Vámospércs
DEBRECEN
9 °C 23 °C
9 °C 23 °C
Püspökladány
8 °C 23 °C
Berettyóújfalu
10 °C 24 °C
EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
Napkelte: 07:02 Napnyugta: 17:23 SZOMBAT
8 °C
21 °C
Komádi
Holdkelte: 03:00 Holdnyugta: 16:34
10 °C 22 °C
EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
VASÁRNAP HÉTFŐ
8 °C
20 °C
7 °C
KEDD
18 °C
6 °C
SZERDA
15 °C
4 °C
9 °C
Terjeszkedő Tovább csök- Borongós, köködfoltok, ke- ken a napsütés dös idő, itt-ott vesebb napsü- esélye. napsütés. tés, hűvösebb.
Borult ég, helyenként kisebb eső, lehűlés.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Gyenge hidegfronti hatásra készülniük kell a frontra érzékenyeknek, de ezek a tünetek elenyészőek maradnak. A hajnali és délutáni hőmérsékletek közötti viszonylag nagy hőingadozás miatt fontos a réteges öltözködés.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma is a reggeli, délelőtti ködfoltok nehezíthetik a közlekedést, majd később egyre inkább a napsütés válik jellemzővé.
rengeteg új embert ismer meg a műsorvezetés által. Lélegezz velem Azonban Betti nem csak e téren ragadott mikrofont, ugyanis, mint kiderült, már gyártás alatt van az első saját lemeze. – Ez azért érdekes és fontos számomra, mert amikor 25 éves voltam, felajánlották, hogy csináljak egy szólólemezt a Desperado mellett; akkor nem
Horoszkóp
vállaltam. Viszont teltek-múltak az évek, s ez az igény egyre erősebb lett bennem – tárta fel a debreceni énekesnő. Hangsúlyozta, műfaját tekintve maradt a popzenénél, s ami számára is újdonság volt: először dolgozott női szövegíróval. – Az egykori tehetségkutatóból ismert Szakos Andrea írta a tizenegy dal szövegét, s amikor éneklem, olyan, mintha az én érzéseimet írta volna le. Budapesten, két fotóstúdióban forgattuk az első klipemet, ami az Így szeretem című dalhoz készült – mondta Betti, s azt is megtudtuk tőle: Lélegezz velem lesz az album címe. ND A Desperado énekesnője első saját lemezén dolgozik
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
mert akkor én lennék a családban az egyetlen, aki nem adta fel a zenélést – hangsúlyozta a kamerák előtt a fiatal lány, aki egy Jennifer Hudson-dalt hozott a műsorba. Az előadás végén a zsűri őszintén nyilatkozott a lány produkciójáról, többek között Dallos Bogi nyitotta fel a lány szemét, s elmondta neki: egyáltalán nem tud énekelni, tévúton van. Alexandra végül három „nem”-et kapott az ítészektől, egyedül Gáspár Laci rajongott a lányért, így nem jutott tovább a következő fordulóba. ND
tak. – Anyukám énekes volt, apukám pedig gitározott. Most azért jöttem ide, hogy énekesnő legyek,
BUDAPEST. Elindult
a magyarországi X-Faktor kilencedik szériája, melynek harmadik adásában számos tehetség tűnt fel a színpadon, akik három vagy négy „igent” kapva a zsűritől továbbjutottak a táborba. A harmadik válogatóshow-ban a debreceni, 18 éves Nagy Alexandra is megmutatta magát; produkciója végén állva tapsolt a zsűri és a közönség is. Ám a látszat néha csal. Alexandra a műsor felvételén elmondta: komolyabban soha sem tanult énekelni, csak hobbiszinten dalol, a szülei egykor zenészek vol-
Kilencedik évadát kezdte meg a tehetségkutató
ILLUSZTRÁCIÓ: SHUTTERSTOCK
DERECSKE. A gyanúsított és a sértett élettársakként a derecskei családi házukban élnek. 2019. június 14-én a pár között hangos szóváltás alakult ki, s a gyanúsított tenyérrel megütötte a sértett karját. A nő ekkor
Jó alkalom önelemzésre vagy önfejlesztő tanfolyamokba belekezdeni. Hallgasson az intuíciójára, ha döntéshelyzetbe kerül.
www.haon.hu További képek és videók
Annyira felfokozott érzelmekkel reagálhat ma az emberekre és általában az élet dolgaira, hogy a nap végére teljesen kimerültnek érezheti magát. Szerelmi kapcsolata ma kissé hevessé válik, mert képes az érzelmei legmélyére tekinteni. A beszélgetések során érzékeny témákat is érinthetnek, de most ezeket is sikerül megbeszélniük.
Szandi minden évszakot szeret Szandi gagybátori lány. Szereti a természetet, többek között méhészkedik. Minden évszak ott lakik a szívében, mert szerinte minden évszaknak megvan a szépsége. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
szidalmazni kezdte élettársát, ezen a férfi feldühödött, és jobb lábbal erőteljesen arcon rúgta a sértettet, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést, illetve 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett – idézte fel az esetet a megyei főügyészség. A gyanúsított cselekményét megbánta, és bocsánatot
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
A matrica is utánzat volt
kért élettársától. A büntetlen előéletű, a kiskorú gyermeket a sértettel együtt nevelő gyanúsított ellen indult büntetőeljárást a Berettyóújfalui Járási Ügyészség 1 év 6 hónap időtartamra felfüggesztette, és a férfi magatartásának figyelemmel kísérése, rendszeres ellenőrzése érdekében elrendelte a pártfogó felügyeletét. HBN
Álom, álom, édes álom
Y
A sikerek elkönyvelése vezeti a mai napját, igen magabiztosnak érzi magát, és jóllehet, nem tart igényt mások figyelmére, erőfeszítései meghozzák az eredményt.
A Jupiter kvadrátot alkot ma a Holddal, két jótevő bolygó feszült fényszöge sem csökkenti ennek a konstellációnak a pozitív hatásait.
Ezek a cicák testvérek, és nagyon szeretik egymást, az biztos. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
C
A Hold, az ön uralkodó planétája szextilt alkot a Merkúrral, remek alkalom a kapcsolatok javítására. Egyébként is kedélyes hangulatban van.
A Vénusz– Hold konstellációjának köszönhetően ma nagyon gyengéd és szentimentális hangulatban van, a romantikán lesz a hangsúly.
Megbánta, hogy bántotta Elkerülheti a bírói felelősségre vonást az indulatos férfi.
Jó alkalom, hogy eredeti módon közelítse meg a régi problémákat a munkahelyén. Agya most ezres fordulatszámon pörög.
Ma nincs különösen szorgos kedvében, és nem szívesen kommunikál másokkal, de ha mégis muszáj valamilyen módon foglalatoskodnia, akkor sikerre számíthat.
Az újgazdag nem tud ellenállni a feleségének, elmegy vele a régiségboltba. – Ez a gyönyörű kínai váza minden pénzt megér – mondja az eladó. – 2500-2600 éves. – El ne hidd! – inti a férfi a feleségét. – Így értesz a kínai vázákhoz? – Nem lehet 2500 éves, hiszen még csak 2019-et írunk! További viccek humor.haon.hu
Soha nem tanulta a zenét Alexandra a műsor végén könnyek között jelentette ki, hogy többé nem fog énekelni.
Ha véletlenül lenne jogi ügye, akkor azt most simán rendezheti, ugyanis a Vénusz az ön hetedik sorsterületén tartózkodik, és most könnyű önnel megegyezni.
Ma kön�nyedén meg tud beszélni olyasmit is, amit máskor szörnyen nehéznek találna. Ne szalassza el ezt az alkalmat fecserészéssel.
Megér egy mosolyt
Erős északi szél, hideg, borongós idő, kevés eső.
A Mars a hetedik sorsterületén halad át kellemetlenül fényszögelve, legtöbbször jogvitát jelöl ez a tranzit. Kompromisszum akkor lehetséges, ha tudatosan erre törekszik.
Kilépésre jelentkezett egy férfi a nyírábrányi átkelőn az általa vezetett személygépkocsival kedden délután. A 37 éves sofőrnek és járművének adatait ellen őrizték a rendőrök, s észrevették, hogy a gépkocsi rendszámtáblája hamisított – tudatta szerdán a Naplóval a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság. Az egyenruhások, alaposabb vizsgálat alá véve az autót, megállapították: a hatósági jelzés karakterei és a rajta lévő hatósági matrica is utánzat. A vámospércsi lakost elfogták, és vele szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak – olvasható a közleményben. HBN NYÍRÁBRÁNY.
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow