LXXVI. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Hajni a hétvégéket szigorúan pihenéssel tölti, na meg bulizással
Bevontuk a lakosságot is az életmentésbe CSATÓ GÁBOR 7. OLDAL
16. OLDAL
FÜGGETLEN NAPILAP
További képek és értékelés:
CSÜTÖRTÖK 2019. OKTÓBER 10. Vastagodó felhőzet, jelentéktelen eső.
18 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Kötetbe szedte a falu történetét
FOLYÁS. Elkészült a Folyás település történetét leíró könyv; Magyar Sándor polgármester hét évi gyűjtőmunkájának eredményeként állt össze a kötet, amelyben települése történetét a kezdetektől, tehát 1948-tól napjainkig végigköveti. Ehhez közel ezer dokumentumot kellett átolvasnia a szerzőnek. A kiadványt a napokban mutatták be a település közösségi házában, mely teljesen megtelt az eseményre. A bemutatót kísérő beszélgetésen is nagyon sok érdekes információ hangzott el a község történetéről, mellyel kapcsolatban számtalan feltételezés volt ismert. /6. HBN
Farkas Tünde Tarján
Tudjon meg többet Tündéről a 3. oldalon.
Tehetségeket gondoznak
DEBRECEN. A cívisváros idéntől Tehetségbarát önkormányzat címmel is büszkélkedhet. Debrecen az EMMI általi elismeréshez mintegy 1,5 millió forintos forrást is kapott, melyet 30 nehéz sorsú tehetséges fiatal kéthetes táboroztatására fordítottak az Agóra Tudományos Élményközpontban. /4. LB
Paripák a porondon Egész állatsereglet lépett fel szerdán este Debrecenben, a Richter Flórián Cirkuszban, többek között tucatnyi ló (képünkön). Az est egyik számaként Richter Kevin 23 paripát vezetett egyszerre, két lovon állva. FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Tehermentesítik az utat Debrecenben a Kishegyesi út felől is megközelíthetővé teszik az autópálya mellett található ipari parkot.
Kálucz Martin FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Három rangos meccset is vív
Az elkövetkező hetekben három rangos összecsapás is vár Kálucz Martinra, a Taskó Fighting Team versenyzőjére. A harcos 10 hete edz újra, elmondása szerint így is sikerült remek állapotba kerülnie a hétvégi meccsére, ahol úgynevezett superfightot vív majd. /10. HBN DEBRECEN.
változás
Euró
334,32
+0,33
USA-dollár
304,37
+0,49
Svájci frank
306,39
+0,15
Angol font
372,58
-0,37
Román lej
70,37
+0,03
Ukrán hrivnya 12,33
+0,05
Horvát kuna
45,02
+0,02
Lengyel zloty
77,29
+0,18
Telefonfülke: van még értelme? Bár egyre kevesebbet használják, a törvényi kötelezettség miatt még jó ideig megmaradnak.
A mai nemzedéknek nagyon hálásnak kell lenni az időseknek, hisz nekik köszönhetjük azt, amink van. Most nekünk kell figyelemmel kísérni mindennapi életüket, s ha kell a segítség, a támogatás, azt meg kell tennünk – mondta Tarsoly Attila polgármester a napokban a település immár hagyományos, időseket köszöntő rendezvényén. /5. HBN
(2019. 10. 09.)
árfolyam
Figyelemmel kísérik napjaikat KÖRÖSSZEGAPÁTI. –
Devizaárfolyam Pénznem
DEBRECEN. Csaknem hatvan aláírással ellátott levéllel fordultak szerkesztőségünkhöz és a debreceni polgármesteri hivatalhoz a cívisváros Határ úti részén lakók. Az írásban azt kifogásolták, hogy az ottani ipari park felfutása
következtében a Határ úton jelentősen megnőtt az utóbbi időben a teherforgalom, elsősorban a Kishegyesi út és a Lóskúti utca között. Az eredetileg 40 hektárosra tervezett ipari park mérete menet közben a többszörösére nőtt, de az úthálózat-fejlesztése ezt nem követte – hangsúlyozták. A levél szerzői közül ketten telefonon is megkerestek minket és elmondták: a nehéz árukat szállító kamio-
HAJDÚ-BIHAR. A
mobiltelefonok használatának elterjedésével alaposan megváltoztak a telefonálási szokások: a 15-20 évvel ezelőtti állapotok nagyságrendjéhez képest napja-
Pályaválasztási kiállításra invitálnak Tízezer négyzetméteren több mint 100 kiállítóval, 200 szakma bemutatásával zajlik három napon keresztül a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal és a Debreceni Szakképzési Centrum szervezésében a huszadik „Szelet a vitorlába!” nevet viselő pályaválasztási kiállítás a Főnix Csarnokban. – Már húsz éve azzal próbálkozunk, hogy megmutassuk a fiatal generációknak, mi-
lyen lehetséges utak állnak előttük – mondta Rácz Róbert kormánymegbízott köszöntőbeszédében a szerdai nyitórendezvényen. Hozzátette: húsz éve igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a Hajdú-Bihar megyei gyerekek „lássanak és halljanak”, hiszen nemcsak a megyeszékhely diákjai számára látogatható a rendezvény, hanem az összes településén élő fiatal el tud ide jönni. /3. KD
DEBRECEN.
A tartalomból Irodalom a fókuszban 4. oldal Futsalünnep 9. oldal Buli van! 11. oldal Séfek séfe 16. oldal Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105040
C
19236
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
nok, kisebb-nagyobb zörgő, csattogó teherautók mellett több mint 100 helyi autóbusz is onnan indul hajnalban, illetve érkezik vissza éjszaka. Főleg reggel 2-3 percenként követik egymást az ottani betonüzemet elhagyó soktonnás betonszállító járművek. Egy földmunkákkal és építési törmelékdarálással foglalkozó cég is működik a területen, amely gyakran visz oda olyan anyagokat, melyek száraz időben még porral is beterí-
inkra körülbelül 60 százalékkal csökkent a telefonfülkék száma, és évről évre fokozatosan esik vissza a nyilvános állomások forgalma is, amely éves szinten mintegy 10-20 százalékot jelent. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóságának tájékoztatása alapján az egyetemes elektro nikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos
tik a környéket. Az úttól alig öt méterre eső házak a nagy forgalom miatt remegnek, repedeznek, csukott ablaknál is behallatszik a zaj, így nehéz pihenni – panaszkodtak. A probléma a jelek szerint megoldódik. A területet működtető, fejlesztőcég vezetője bejelentette: a jobb megközelítés érdekében egy új bejáró út épül a Kishegyesi út felől, mely minden bizonnyal jelentősen csökkenti majd a Határ út forgalmát. /3. OCS
A magyar származású Terézia Mora, az egyik legelismertebb német nyelvű író volt a vendége – a Deu tsches Kulturforum Debrecen szervezésében – szerdán a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár beszélgetéssel egybekötött felolvasóestjének. A Német Könyvdíjjal és a Georg Büchner-díjjal is kitüntetett szerző legismertebb műve A szörnyeteg című regény, ami magyarul 2014-ben jelent meg. HBN
Jótékony művészek A debreceni Református Nagytemplomban adott jótékonysági koncertet szerdán este Mága Zoltán hegedűművész (képünkön); mellette Vastag Csaba, Zséda és Szakcsi Lakatos Béla is színpadra lépett. A száz alkalomból álló sorozattal többek közt hátrányos helyzetben élőknek, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak kívánnak segíteni.
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: K. A.
„A szörnyeteg” a Méliuszban DEBRECEN.
részletes szabályokról szóló NMHH rendelet előírja, hogy az egyetemes szolgáltatónak minden megkezdett háromezer lakosonként, valamint ennél kisebb lélekszámú településenként legalább egy darab nyilvános telefonállomást kell működtetnie. MSZ
A cikk a 3. oldalon folytatódik
Az írónő az esten
Magenta
Yellow