LXXVI. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Cintinek nagy szerelme a divattervezés és a fotózás
Ezúttal száztíz százalékot kell majd nyújtanunk PÁVKOVICS BENCE 9. OLDAL
16. OLDAL
FÜGGETLEN NAPILAP
További képek és értékelés:
KEDD
2019. OKTÓBER 8. Reggel hideg, napközben napos, de hűvös idő
14°C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Simább úton a kertségbe
DEBRECEN. – Az volt a célunk, hogy a város minden részén, így a külső területeken is érezhetően javuljon az életminőség. Ennek részeként építettünk utat több helyen, például a Felsőpércsi utcán – mondta Papp László polgármester hétfőn azon a sajtótájékoztatón, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy a nevezett út újabb szakaszán készült el az aszfaltburkolat. – Ha a csomópontok átalakításának költségét is ide számítjuk, akkor elmondható, hogy 2014 és 2019 között 10,7 milliárd forintot fordítottunk Debrecen úthálózatának fejlesztésére – tette hozzá Papp László. /4. HBN
Radics Alexandra Tokodaltáró
Tudjon meg többet Alexandráról a 3. oldalon.
Megszépült a régi lakótelep DEBRECEN. Befejeződött
Zenés főhajtás az emberi jogok előtt A Human Rights 70. évfordulója tiszteletére koncertezett Bródy János hétfő este a Kölcsey Központ Nagytermében, 1948. december 10-én fogadta el ugyanis az ENSZ közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, melynek alapvető értékeit a legendás zenész már a ’60-as évek óta képviseli. FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Mától „oltják” a rókákat Megyénkben október 8. és 13. között vakcinázzák a rókákat.
– Hajdú-Biharban október 28-ig – ebzárlat és legeltetési tilalom van érvényben. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis a vadon élő és a házi emlősállatokra egyaránt veszélyt jelent. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a kezelendő területekre, a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti az eljárás
HAJDÚ-BIHAR. A
Rábl János
rókák veszettség elleni vakcinázása 2019 őszén sem marad el, megyénkben október 8-án kezdődik az immunizálás. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett területeken a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
A továbbjutásért küzd az Újfalu
FUTSAL. A spanyol ElPozo Mur-
cia csapata ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája főtábláján kedden 18 órától az MVFC. A Berettyóújfalu házigazdaként küzd majd a továbbjutásért, melyre bár nem a legesélyesebb, azonban Rábl János szerint okozhatnak meglepetést. /9. HBN
A mindennapi életben a kisebb-nagyobb balesetek megelőzésére fordítsunk figyelmet!
(2019. 10. 7.)
árfolyam
változás
Euró
333,05
+0,60
USA-dollár
303,77
+0,83
Svájci frank
305,54
+1,69
Angol font
373,58
+0,05
Román lej
70,14
+0,13
Ukrán hrivnya 12,20
-0,10
Horvát kuna
44,86
+0,05
Lengyel zloty
76,91
+0,15
DEBRECEN. Októberben,
Takács Lili
5. oldal 6. oldal 10. oldal 11. oldal
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfőn délelőtt a Csapó utcai bevásárlóközponthoz, ahol egy pénzszállítót raboltak ki. Helyszíni információink szerint a parkoló P1-es szintjét lezárták. A rendőrség később közleményében arról tájékoztatott, hogy Debrecen egyik
19234
Y
M
bevásárlóközpontjának parkolójában 2019. október 7-én 9 óra 15 perc körül egy pénzváltó alkalmazottait megtámadta három férfi, akik elvették a náluk lévő készpénzt. Az ismeretlen férfiak negyedik társukkal együtt elmenekültek a helyszínről. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportot állított fel és haladéktalanul megkezdte az elkövetők felkutatását. HBN
DEBRECEN.
www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105026
C
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Pénzváltót raboltak ki a bevásárlóközpontban
A tartalomból
Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
a látás hónapjában országszerte sok vizsgálati hely és optikai szaküzlet várja az érdeklődőket ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra. – Látásunk
A hajdú-bihari rendőrök négy férfit keresnek az ügy kapcsán.
Furtai találkozó A legszebb kertek Másodikok a futsalosok A tacskó ruhája
dául hörcsög vagy pocok, ott feldúsul az állomány. Ha az apróvad mennyisége lecsökken, akkor eltűnik onnan a róka is. Egy dinamikusan változó létszámról van tehát szó – osztotta meg a Naplóval Forgács Barna, az Országos Magyar Vadászkamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke. KD
A cikk a 3. oldalon folytatódik Kelemen Erzsébet az előadáson FOTÓ: KISS ANNAMARIE
Október a látás hónapja
Devizaárfolyam Pénznem
– olvasható a Nébih közleményében. A vörös rókák hazai állománya mintegy 75 ezer egyedre becsülhető, ám arra vonatkozóan, hogy Hajdú-Bihar megyében hány róka található, nincs pontos adat. – A létszám területileg eltérő, a gyérítés hatékonyságától függ, hogy mennyi van, de alapvetően az adott helyen fellelhető táplálék mennyisége vonzza a rókát. Ahol több apróvad van, pél-
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
az egyik legfontosabb érzékszervi funkció, amelynek károsodása nagyon jelentős hatással van a mindennapi életünkre – hangsúlyozta a debreceni Szemklinika igazgatója. Dr. Takács Lili többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor szilánkok pattanhatnak a szembe vagy vegyi anyagok csapódhatnak fel, javasolt védő szemüveget
a Zöld város program megvalósítása a debreceni Dobozikertben – jelentette be Papp László polgármester hétfőn a Fényes udvari lakótelep frissen felújított parkos részén tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a beruházásra azért volt szükség, mert a Dobozikertben a közterületek felújítása régóta váratott magára. /3. HBN
viselni! Elmondta, az emberi szem egy összetett és rendkívül precízen összehangolt optikai rendszer. Átlátszó optikai közegei a szervezetben egyedülálló molekulákból épülnek fel, a hátsó részében elhelyezkedő idegszöveti struktúrák pedig kimagaslóan nagy anyagcsere aktivitásukkal tűnnek ki a szervezet egyéb szövetei közül. /8. VK
Grófi naplók és levelek titkai
DEBRECEN. Tiszta szándék cím-
mel hallhattak előadást az érdeklődők hétfő délután a Méliusz Központi Könyvtár földszinti nagyelőadójában. Az eseményen gróf Batthyány Lajos olmützi és pesti naplójáról és leveleiről beszélt dr. Kelemen Erzsébet József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, minősített kutatótanár. HBN
Buzukira koptatták a parkettet Sarantis Mantzourakis ének- és buzukiművész közreműködésével görög táncház várta az érdeklődőket hétfő délután a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában. Az intézmény és a Debreceni Görög Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a résztvevők megismerkedhettek a hamisítatlan hangulatú görög zenével és tánccal. FOTÓ: KISS ANNAMARIE
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow