naplo_20191002

Page 1

LXXVI. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Oda kell figyelnünk az egyéni eltérésekre, a gyermek leterheltté válhat

Bianka örül, hogy nyárias az ősz

LUKÁCS-NAGY GITTA 8. OLDAL

16. OLDAL

FÜGGETLEN NAPILAP

További képek és értékelés:

SZERDA

2019. OKTÓBER 2. Távozó meleg-, érkező hidegfront. Este zivatarok

25 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Örülhet végre a kis gyülekezet KÖRÖSSZAKÁL. Felújított

templomban imádkozhatnak ezentúl Körösszakál református hívei, nemrég fejezték be ugyanis az épület teljes körű renoválását. A beruházás 28 millió forintba került, a Tiszántúli Református Egyházkerület és az állami támogatások mellett nagy segítség volt Körösszakál önkormányzatának jelentős összegű támogatása, valamint a helyi gyülekezet és a község református és nem református egyháztagjainak adakozása is. /6. HBN

Huszti Andrea Debrecen

Tudjon meg többet Andreáról a 3. oldalon.

Csütörtökön naplós véradás Lilla és Ádám kedden még élvezhette az őszi napsütést a cívisváros főterén, de úgy tűnik, már nem sokáig lesz rá alkalmuk: az előrejelzések szerint csütörtökön hidegfront hoz esőt, jelentős lehűlést. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Ismét régi pompájában A zene világnapján adták át a felújított debreceni zenepalotát.

felújítása, így a debreceni zeneoktatás visszaköltözhetett több mint százéves helyére. A kívül-belül megújult épület ünnepélyes átadását a zene világnapján tartották meg, így ez alkalomból rövid koncerttel is készültek az intézmény tanulói és pedagógusai. – Kiböjtöltük ezt a napot is, a diákok és tanáraik több mint egyéves száműzetés után újra birtokba vehetik ezt a csodálatos műemlék épületet, amely számunkra

Bartók Béla Szonatina című művének lágy dallamai töltötték meg a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola, azaz a debreceni Zenede épületének új fényekben pompázó Kodály-termét kedd délután. Befejeződött az épület energetikai célú és belső

Tóvizi Petra FOTÓ: TÖRÖK ATTILA / NS

DEBRECEN.

Jó úton indultak el az Eb felé

DEBRECEN. Két győzelemmel kezdte a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőket. Mind a litvánok, mind az olaszok elleni magabiztos győzelemből aktívan kivette a részét Tóvizi Petra, a DVSC Schaeffler fiatal beállója. A 20 éves játékos a Hajdú-bihari Naplónak idézte fel a válogatottnál töltött hetet. /9. HBN

Devizaárfolyam (2019. 10. 01.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euró

334,77

+0,12

USA-dollár

307,30

+1,27

Svájci frank

307,05

-1,14

Angol font

377,52

+0,21

Román lej

70,52

+0,09

Ukrán hrivnya 12,53

-0,14

Horvát kuna

45,15

-0,01

Lengyel zloty

76,54

+0,02

A Hajdú-Bihar megyében jól ismert vállalkozás, a derecskei Bold Agro Kft. nyerte el idén a Magyarország legszebb birtoka címet. A cég a közönségdíj mellett a gyümölcstermesztő birtok kategória 1. helyezését is megszerezte. A Napló betekinthetett a Szabó Imre által 1990-ben alapított családi vállalkozás mindennapjaiba, mely mára a 130. legnagyobb magyar tulajdonú céggé nőtte ki ma-

A tartalomból A mellrák ellen küzdve Kolbásztöltők Tégláson Az unalom ellenszere Kowalsky hálálkodik Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72

4. oldal 5. oldal 11. oldal 16. oldal

www.haon.hu Telefon: (52) 998-181

9 770133 105033

C

19229

Y

M

100

90

80

70

60

50

DEBRECEN. A torony 100 kilós rézkakasa akkora, hogy rá lehet ülni, és olyan cizellált a szemétől a tolláig, hogy Veres János, a református gyülekezet lelkipásztora azt mondja: „Vajon 52 méter magasan miért ilyen? Hiszen lentről úgyse látja senki. Nos, azért ilyen, mert a régi mesteremberek nem nekünk dolgoztak, hanem Istennek.” /4. VA

gát. A társaság 140 állandó és 150 idényjellegű munkatársat foglalkoztat, s ezzel megyénk legjelentősebb munkaadói közé tartozik. A cégcsoport főbb ágazatai a sertéstenyésztés, a növény- és gyümölcstermesztés, a gyümölcsfeldolgozás és -forgalmazás. A derecskei almát mintegy 23 ezer gyermek eheti az oktatási intézményekben, az iskolagyümölcs-programnak köszönhetően. /7. HBN

40

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Gemza Péter: a női szerzők és rendezők gazdagabbá teszik egy színház társulatát.

A legjelentősebbek közt munkaadóként is DERECSKE.

központja, fellegvára. Ezt a hagyományt akarjuk ápolni, őrizni és fejleszteni. A polgármester kitért arra is, hogy bár 2013-tól nem a város a fenntartója az oktatási intézményeknek, az elmúlt időszakban Debrecenben az oktatás kiemelt fejlesztési terület volt, s ezt a jövőben is folytatni szeretnék. KD

Elrajtolt a III. MagdaFeszt megtelt a Csokonai Színház kedd este, kezdetét vette ugyanis a teátrum Szabó Magda előtt tisztelgő seregszemléje. A színház és több debreceni közművelő-

FOTÓ: M. P.

is komoly kihívásokat tartogatott az elmúlt időszakban. A város feltett szándéka volt, hogy a Zenede épületét olyan állapotba hozza, amely méltó a debreceni zeneoktatás színvonalához és nagyságához – mondta el Papp László polgármester az átadóünnepségen, majd hozzátette: – Debrecen igyekszik méltó maradni az elmúlt évszázadok hagyományaihoz, hiszen 1538-tól kezdődően Debrecen a magyar oktatás egyik

Veres János

DEBRECEN. Újra

Gemza Péter igazgató

Ismét véradásra invitálja a csendes hősöket a Magyar Vöröskereszt és a Hajdú-bihari Napló. Ezen a héten csütörtökön megemlékezhetnek 1956 ismert és névtelen hőseiről Debrecenben, a Napló Dósa nádor tér 10. szám alatti székházában, 14 és 17 óra között. A vér­adáson kolbásszal és sörrel is kedveskednek. HBN DEBRECEN.

Az őszi ragyogás végnapjaiban

30

20

10

5

dési színtér a női alkotókat, az alkotó nőket helyezi fókuszba a következő napokban. Az idei nyitó előadás Daniel Glattauer Párterápiája volt. Gemza Péter színházigazgató szerint sokan, ahogy a fesztivál névadója is, úgy vélik, hogy csak alkotás van, mindegy, hogy férfi vagy nő az alkotó. – Egyetértünk velük abban, hogy az alkotás minő-

ségét mindez valójában nem befolyásolhatja. Abban viszont hiszek, hogy annál gazdagabbá válik egy művészeti ág, minél többféle látásmód, tapasztalat és élethelyzet jut megnyilvánulási lehetőséghez. Hiszem, hogy a női szerzők és rendezők gazdagabbá teszik egy színház társulatát – vallott a színidirektor a résztvevőket köszöntve. SZD

Kész az Árpád téri templom

Avar páncélos lovas kelt életre A Kagán lovasa címmel nyílt kiállítás kedden a Déri Múzeumban Bálint Csanád Széchenyi-díjas akadémikus, régész közreműködésével. A december 31-ig látogatható tárlaton a Debrecenben még soha be nem mutatott, legendás tépei kincs darabjai, valamint korábban feltárt értékes avar kori leletek, egyedi ékszerek is láthatók. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

NAPLÓ

1

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.