naplo_20190927

Page 1

LXXVI. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Vivi úgy véli, nincs lehetetlen

Ma TVműsor.hu magazin­nal

16. OLDAL

FÜGGETLEN NAPILAP

További képek és értékelés:

PÉNTEK

2019. SZEPTEMBER 27. Nyugodt, őszi, párás, napos, fátyolfelhős idő

21 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Színház volt a nagy szaunában

Világbajnoki második helyezést ért el az Aquaticum színeiben induló szaunamesteri trió a múlt héten a hollandiai Thermen Berendonckban megrendezett Aufguss WM-en. A Szép Boglárka, Farkas Evelyn és Tapolcai Gábor alkotta csapat „A lány gyöngy fülbevalóval” című film alapján készült 15 perces színházi produkciót adta elő a 200 személyes szaunában. A jelmezeik és színészi játékaik mellett a fények, illóolajok keltette illatok is szórakoztatták a közönséget. /8. KZS DEBRECEN.

Somogyi Lilla Debrecen

Tudjon meg többet Lilláról a 3. oldalon.

Ügyvédjelölt a kifutókon

Sokaknak álom, ami valósággá vált Vágner Zsuzsa számára, aki átélhette azt, amit megannyi nő szeretne: kifutóra léphetett a legszebbek közt. A lány a középiskolás éveit Debrecenben töltötte, ebben az időszakban „talált rá” egy kihagyhatatlan lehetőség, ami végül megváltoztatta az életét. /12. HBN BALMAZÚJVÁROS.

Erőpróba – az önkéntességből is Sporttal, körversennyel mérték össze erejüket csütörtökön a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói. Az eseményen az önkéntes munka szerepéről is tapasztalatokat szerezhettek, mellyel a hatóságokat segíthetik egy természeti katasztrófa esetén. /3. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Elharapózó kiközösítés A szakemberek szerint az iskolai klikkesedés és kiközösítés mindennapi jelenséggé vált.

Kovács Adrián FOTÓ: MATEY ISTVÁN

A rájátszásba kerülés a cél

szerint ugyanis ez a jelenség mára soha nem látott mértéket öltött. A Napló Márta Szilvia szakpszichológust kérdezte a részletekről. – Napjainkban az iskolai kirekesztés nagyon gyakori jelenség. Rengeteg gyereknél látom azt, hogy egyre inkább osztályszintű ez a probléma. Ez azt jelenti, hogy nem is egy gyereket rekesztenek ki, hanem klikkek jönnek létre, a kamaszok egyik nap még

A tanévkezdés óta csaknem egy hónap telt már el, és ez az idő akár elegendő is lehet ahhoz, hogy a diákok beilleszkedjenek új közösségükbe, vagy ellenkezőleg: hogy kirekesszék, kiközösítsék őket. A szakemberek DEBRECEN.

KOSÁRLABDA. Szombaton meg-

kezdi a 2019–2020-as idényt a DEAC élvonalbeli kosárcsapata. Ennek apropóján tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön. Kovács Adrián vezetőedző elmondta, sokat dolgoztak, az újak is hamar beépültek, így nagy reményekkel vágnak neki a pontvadászatnak, a céljuk a rájátszásba kerülés. /9. HBN

Az útitársakhoz kötődő élményekből lesznek végül a legemlékezetesebb pillanatok.

(2019. 09. 26.)

árfolyam

változás

Euró

334,45

-0,02

USA-dollár

305,71

+1,67

Svájci frank

307,71

-0,77

Angol font

376,85

-1,19

Román lej

70,46

+0,01

Ukrán hrivnya 12,64

+0,04

Horvát kuna

45,14

-0,02

Lengyel zloty

76,26

-0,03

DEBRECEN. Ma ünnepeljük a turizmus világnapját, ebből az alkalomból Kaprinyák Nikolett világutazót kérdeztük élményeiről, valamint arról, miért érdemes világot látni. –

Kaprinyák Nikolett FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Neve szinte egyet jelent a mezőgazdaságunkkal „Hét évtized munkássága” címmel nyílt kiállítás dr. Köhler Mihály munkásságával és életútjával kapcsolatos dokumentumokból szeptember 25-én a Méliusz Központi Könyvtára II. emeleti kerengőjében. Dr. Köhler Mihály neve szinte egyet jelent a magyar mezőgazdasággal. Hos�szú, fordulatos pályafutásán egész életét alárendelte a mezőgazdaság ügyének. A kuta-

tómérnök pályafutása alatt, feltalálóként Aranygéniusz díjat is kapott azért a találmányáért, amivel kommunálisszennyvíz-iszapokból és a híg trágyák szilárd fázisából ásványi adalékanyag felhasználásával minden növény alá alkalmazható tápanyagkeveréket állítottak elő. Nevéhez három, országos jelentőségű szabadalom is fűződik. A kiállítás a Bem tér 19. alatt tekinthető meg. /11. PTZ

DEBRECEN.

A tartalomból Fejlesztés az NI-nál Hasznosan töltik az időt Megjavítaná egyéni csúcsát Romabálon mulathattak Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72

C

4. oldal 5. oldal 10. oldal 16. oldal

www.haon.hu Telefon: (52) 998-181

9 770133 105057

19225

Y

M

az egység, a csoportkohézió rovására. Sokszor a gyerekeknél ez komoly indulatkezelési, önérvényesítési problémát is okoz mind a kirekesztőnek, mind a kirekesztettnek. Akit kirekesztenek, nem felelős, hiszen nem az ő hibája. Nagyon fontos, hogy a mobbingra (gyakran ismétlődő, huzamosabb ideig tartó pszichológiai terror) semmi sem jogosíthat fel – hangsúlyozza Márta Szilvia. /3. SZD

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Minden utazás hozzátesz valamit a lélekfejlődéshez. Amikor utazunk, kiszakadunk a mókuskerékből, új szituációkba kerülünk, talán soha nem tapasztalt feladatokat kell megoldanunk. Ha idegen országba érkezünk, meg kell ismernünk a helyi szokásokat, betartani a helyi szabályokat. És minél távolabb utazunk, annál furcsább élet-

Papp László polgármester FOTÓ: MOLNÁR PÉTER

A ciklus utolsó közgyűlésén

Feltölt, örök emlék marad

Devizaárfolyam Pénznem

barátok, másnap pedig már kiközösítik társaikat – tudtuk meg Márta Szilvia szakpszichológustól. A szakember szerint ennek a legfontosabb oka, hogy sokszor osztályszinten is túlsúlyba kerül a kiskamaszok autonómiájának szükséglete a csoportkohézió­ val szemben. A pszichológus azt tapasztalja, a gyerekek egyéniségének tisztelete, annak kibontakoztatása túlzott teret öltött az alkalmazkodás,

helyzetekbe keveredhetünk. De persze a szomszédos országok is rengeteg szépséget rejtenek és sok újdonságot taníthatnak számunkra. Sokan vannak, akik az idő vagy a pénz hiánya miatt nem indulnak el világot látni, ami, úgy vélem, helytelen döntés, hiszen megannyi csodálnivaló hely létezik, amiről nem is tudunk – sorolta. /7. HBN

DEBRECEN. Az elmúlt ötéves önkormányzati ciklus utolsó debreceni közgyűlésén is számos fontos döntés született csütörtökön. Az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával kapcsolatban kiderült: Józsánál új autópálya-csomópont létesül, a 33-as főút a területnél kétszer kétsávos lesz, korszerűsítik a 100-as és a 108-as vasútvonalat, logisztikai központot és konténerterminált hoznak létre. /4. HBN

Ráckevei Anna újra a színpadon beszélget Az idei évad első Kulisszák című beszélgetése Federico García Lorca Yerma című előadásáról szólt csütörtökön a stúdiószínházban. Ráckevei Anna, aki a darab egyik szereplője is lesz, a rendező Anca Braduval, valamint szereplőtársaival, Újhelyi Kingával, Takács Dániellel, Varga Klárival és Janka Barnabással beszélgetett a kétségbeesetten anyaságra vágyó nő történetéről. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

NAPLÓ

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
naplo_20190927 by informmedia - Issuu