LXXVI. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Vanesszának tetszett a fotózás.
Ma TVműsor.hu magazinnal
16. OLDAL
Már elkezdődött a fűtési szezon, kérhető a meleg
FÜGGETLEN NAPILAP
PÉNTEK
2019. SZEPTEMBER 20. Reggel hideg, majd napsütéses, enyhülő idő
18 °C REGGEL
DÉLBEN
Gyalogosan a búcsúünnepre
Fiatalok és idősek is csatlakoztak a római katolikus egyházközség által szervezett gyalogos zarándoklathoz. Eiben Tamás atya hívására maroknyi, mintegy 25 főből álló csapat indult útnak, hogy részt vegyenek a Kisboldogasszonyra felszentelt bánházai templom búcsúünnepén. A lelkes csapat tagjai rövid imát mondtak, és kérték a Jóisten áldását és segítségét, a több mint tíz kilométeres út megtételéhez. /5. HBN NYÍRACSÁD.
ESTE
Műemlékek hétvégéje
A mostani hétvégén országszerte a Kulturális Örökség Napjai címet viselő programsorozat kínál izgalmas látnivalókat. Az esemény az Európa Tanács által kezdeményezett, 1984-ben indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat részeként 1999-ben indult el hazánkban. Ezen a hétvégén Debrecenben is több helyen várják az érdeklődőket, például a Honvédtemetőben, a Belvárosi Közösségi Házban és a megújult Zenedében is. /11. SZD DEBRECEN.
Sétakerti múlt, régi képekkel
Ismét egy városrészt bemutató – archív fotókat is felvonultató – kiadván�nyal jelentkezett a debreceni szerző, Nyul Imre. Ezúttal a debreceni Sétakert múltját elevenítette fel, és az erről szóló, legújabb munkáját a Méliusz Központi Könyvtára előadótermében tárta a közönség elé. A csütörtök délutáni összejövetelen Papp József helytörténet-kutató beszélgetett a kiadvány készítőjével. HBN DEBRECEN.
A gyerekszobában különösen fontos, hogy megfelelő legyen a hőmérséklet (felvételünkön: Ördög Milán)
Kácser Zita
Bár szeptember 15-én kezdetét vette a fűtési időszak, ez nem jelenti azt, hogy már melegek a radiátorok.
FOTÓ: N. S. /T. A.
Edző nélkül maradt az atléta
még ennél is hidegebbnek érezzük a kinti hőmérsékletet, így estére bizony jólesik bekuckózni a melegebb szobákba. A távhőszolgáltatásról szóló törvény értelmében a fűtési időszak az év szeptember 15. napján kezdődik, s a következő év májusának 15. napján ér véget. – A jogszabály alapján minden magyarországi településen, ahol távhőszolgáltatás működik (így Debrecenben
Szeptember közepén bizony már hűvösebbé váltak az esték, a napközbeni akár 20 Celsius-fok körüli átlaghőmérséklet éjszakára többnyire 10 Celsius-fok alá csökken. Szelesebb időkben DEBRECEN.
ATLÉTIKA. Nehéz,
de a jelenlegi helyzetben a legjobb döntést hozta meg Kácser Zita akkor, amikor úgy határozott, nem indul a dohai atlétikai világbajnokságon. A DSC-SI hosszútávfutója lapunknak elmondta, a közelmúltban megszűnt a kapcsolata az edzőjével, Benedek Zsolttal, aki a magánéletben is a párja volt. /9. HBN
DEBRECEN. Harmadik
alkalommal rendezi meg a Csokonai Színház a női alkotók darabjait felvonultató MagdaFesztet október 1. és 5. között. A Szabó Magda előtt tisztelgő seregszemlén a zene-, a képző-, a tánc- és a filmművészet is nagy szerepet kap. A fesztivál csütörtöki beharangozóján a Yerma rendezője, Anca Bradu úgy fogalmazott:
(2019. 09. 19.)
árfolyam
változás
Euró
332,65
-0,47
USA-dollár
300,80
-0,88
Svájci frank
303,44
+0,43
Angol font
375,85
+0,49
Román lej
70,17
-0,17
Ukrán hrivnya 12,22
-0,01
Horvát kuna
44,95
-0,07
Lengyel zloty
76,61
-0,12
Gemza Péter
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Tíz éve egyengetik a jövő mérnökeinek útját A társadalmi felelősségvállalásnak az egyik legszebb missziója az, amelyet a National Instruments végez Debrecenben, sőt a régióban és a határokon túl is – mondta Papp László polgármester a cég mentorprogramjának csütörtöki tanévnyitó konferenciáján. Utalt arra: a természettudományos, műszaki tantárgyaknak egyre nagyobb jelentősége van Debrecen jövőjében, mert a
gazdaság fejlődése is ezeken a területeken alapul. A tehetséggondozó oktatási projekt – mely immár a tizedik tanévét kezdi – jelenleg 145 általános és középiskolában, illetve óvodában igyekszik a természettudományok világát és a programozás alapjait közelebb hozni a felnövekvő nemzedékhez, hogy aztán nagyobb kedvvel választhassák a tudományos, mérnöki és informatikai pályát. /4. HBN
DEBRECEN.
A tartalomból Két keréken Ilyen volt a yoUDay Rögbis meglepetések Színes hírek Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
5. oldal 6. oldal 10. oldal 16. oldal www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
9 770133 105057
C
19219
Y
M
is) szeptember 15-én megkezdődött a fűtési időszak, ami nem jelenti azt, hogy beindult volna a fűtés – tájékoztatott a Napló érdeklődésére Hernyák Imre, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. értékesítési igazgatója. A felhasználók szeptember 15. óta kérhetik a szolgáltatás beindítását, azonban az enyhe időjárás miatt érdeklődésünkig még nem kapott megkeresést a szolgáltató. A
fűtés beindításához szükséges megrendelő nyomtatvány a zrt. honlapján érhető el, a kitöltött kérelem beküldését követően 48 órán belül indítják be a szolgáltatást. A szakember szerint nem célszerű megvárni a tartós hideg beálltát a fűtés igénylésével, és azt sem, hogy teljes mértékben kihűljenek a lakások, hiszen a hideg falak csak lassan, akár több nap alatt melegszenek át. /3. KD
Mai nők a „kult” mögött
Devizaárfolyam Pénznem
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
a darab egy nagyon fajsúlyos női problémát elemez, és a rendező is nőkkel dolgozik a próbafolyamatok alatt. Egyáltalán nem érezte, így nem is lényeges, hogy női vagy férfi művészek munkájaként születik meg végül a produkció. Gemza Péter igazgató kiemelte: Anca Bradu gondolatai vezérfonalként szolgálnak a MagdaFeszt üzeneteként.
– Ez központi téma kell, hogy legyen Magyarországon. Az évadot is úgy terveztük, hogy legyen egy női alkotókkal felrajzolt, női témával foglalkozó előadás, ami ennek a fesztiválnak is a fókuszában áll, ez pedig a női alkotógárdával elkészült Yerma. A darab a gyermekért, a gyermekvállalásért folytatott harcot mutatja be. /4. SZD
Papp József mutatta be a kötetet FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Felmérés az egészségünkről BUDAPEST. A
lakosság egészségi állapotáról gyűjt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2019. szeptember 16. és december 16. között. Magyarországon az Európai Lakossági Egészségfelmérésre (ELEF) 2019 őszén – 2009 és 2014 után – már harmadik alkalommal kerül sor: 510 településen több mint tízezer, véletlen mintavétellel kiválasztott lakos válaszát várják. Az adatok lehetőséget nyújtanak európai összehasonlításra is. A kérdőíveket online és személyesen is ki lehet tölteni. /8. HBN
Kossuth Lajosra emlékeztek Kossuth Lajos születésének 217. évfordulóján tartott megemlékezést és koszorúzást a Debreceni Kossuth Társaság csütörtökön, a Kossuth téren. Beszédet mondott Velkey Ferenc egyetemi docens, majd fellépett a Rozmaring népdalkör, Szabolcsi Flóra, a Bocskai-dandár népi együttese, a Hajdú Táncegyüttes, az Ebesi Retro Énnekkar és az Ady-gimnázium diákjai. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow