LXXVI. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Vannak gyerekeknek és egyetemistáknak szóló műsoraink is
Cintia felkészült az őszre 16. OLDAL
LAKATOS PÉTER 6. OLDAL
FÜGGETLEN NAPILAP
KEDD
2019. SZEPTEMBER 17. Sok felhő, majd délután napsütés. Kisebb zápor
22 °C REGGEL
DÉLBEN
„Végignéztük, ahogy leég az otthonunk”
ESTE
Művek „hídján” kultúrák között
Vándorkiállítás nyílt a nyíradonyi művelődési házban a közelmúltban. Az interkulturális tárlaton festményeket, szobrokat, fafaragványokat, nemezszőnyegeket, ruhadarabokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Az egyedi válogatás célja a kultúrák közti kommunikáció elősegítése, így a művészek között szerepel roma, svéd, román és magyar nemzetiségű festő- és szobrászművész, népi iparművész is. A tárlat október 4-ig látható. /5. HBN NYÍRADONY.
Ősszel is ápoljuk arcbőrünket!
Beköszöntött az ősz, amikor egyre kevesebb a napsütéses órák száma, a fényviszonyok megváltozása miatt pedig jobban kell törődnünk a bőrünkkel is. Molnár Anita debreceni kozmetikus lapunknak elmondta, az őszi arcápolás legfontosabb eleme a hidratálás, ilyenkor kezdjük el ugyanis felkészíteni bőrünket a télre, vitaminokkal, krémekkel. Kiemelt szerepet kap ebben az időszakban a bőrradírozás is. /8. HBN DEBRECEN.
Napjainkért Igen fontosak az emberek mindennapjait meghatározó beruházások – hangsúlyozta Széles Diána hétfőn a Nagysándor-telepen. /4. FOTÓ: M. I.
Kiküszöbölnék a súlyos hibákat
A hajrában egy megnyertnek tűnő mérkőzést vesztett el a DVSC futballcsapata. A hajdúságiak kétszer is vezettek az Újpest ellen idegenben, mégis üres kézzel voltak kénytelenek távozni a fővárosból. A rendkívül bos�szantó körülmények között összehozott vereség okairól kérdeztük a Loki edzőjét, Herczeg Andrást. /9. HBN DEBRECEN.
Váradi Tamás és felesége az egykori étkező romjaiban állva
Egy élet munkája veszett oda péntek hajnalban Fancsika tanyán. Magányosan égbemeredő, elszenesedett gerendák emlékeztetnek csupán arra, hogy a Váradi család házán múlt hét csütörtökön még tető volt. Szeptember 13-án, péntek hajnalban teljes terjedelmében égett a száz DEBRECEN.
négyzetméteres családi ház tetőszerkezete Fancsika tanyán, a tűz átterjedt a lakóház többi pontjára, így a konyha, az étkező és a beépített terasz is odalett. – Hajnal három óra után pár perccel arra ébredtem fel, hogy valami ropog, recseg. A nappaliban aludtam a két kislányommal, a hálószobában pedig a nagyfiunk aludt, de ő nem ébredt fel, mert hallássérült, így nem
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
hallott semmit. Mivel nagy ablakok voltak a beépített terasz tetőszerkezetén, ahogy elhúztam a függönyt, láttam, hogy lángol a tető. Gyorsan szóltam a gyerekeknek, hogy kifelé a házból – idézte fel Váradi Tamásné Bálint Mária a szörnyű eseményeket a romok között állva hétfő délután. Az édesanya lélekjelenlétének köszönhetően a három gyermekkel épségben kiju-
tottak a házból, férje, Váradi Tamás dolgozott a tűzeset éjszakáján. – Nyolc perc alatt hazajöttem a Mikepércsi útról a munkahelyemről, mire hazaértem, már bebukott az egész tető. Megálltunk és végignéztük, ahogy leégett a házunk. Ennyi volt. 25 perc alatt minden odalett – mondta el Tamás a tűztől feketére festett, romos konyha közepén. /3. KD
Közös jövőképhez vezető út
Herczeg András
FOTÓ: MOLNÁR P.
A Kodály Filharmónia Debrecen bemutatta új vezető karmesterét és leendő évadát.
Devizaárfolyam (2019. 9. 16.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
331,89
-0,81
USA-dollár
300,08
+0,13
Svájci frank
303,02
-0,67
Angol font
372,91
-0,50
Román lej
70,05
-0,20
Ukrán hrivnya 12,00
-0,02
Horvát kuna
44,87
-0,12
Lengyel zloty
76,71
+0,03
Kollár Imre
A tartalomból
Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
9 770133 105026
5. oldal 7. oldal 10. oldal 16. oldal www.haon.hu Telefon: (52) 998-181
19216
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
Természettár, minden felfedezni vágyónak A felfedezés szabadságát ígéri, és be is tartja a Rózsahegy utcai ház csodavilága. Aki a legapróbb részletektől fel akarja fedezni a természet szépségét, ezen a helyen megteheti. Váradi Zoltán természetvédelmi mérnök gyűjteménye több mint kétezer tengeri állatot, ezernyi ízeltlábút számlál, és élővilágunk még rengeteg érdekességét mutatja be, melyek arra várnak, hogy megDEBRECEN.
Dorogi jubileum Tanév elején Jeges győzelem Színes hírek
Kollár Imre személyében új vezető karmesterrel indítja évadát a Kodály-filharmonikusok – jelentette be hétfői sajtótájékoztatón Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály FilDEBRECEN.
ismerjük őket. A Természettár egész évben fogadja az érdeklődő óvodás és iskolás csoportokat, de gyakran megfordulnak itt családi és baráti közösségek is. Rendszeres programjai, a Nagyerdő madáretetőinek feltöltése, az ismeretterjesztő erdei séták, vagy a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közös tanulmányi versenyek mind része a környezeti nevelésnek, mely legfontosabb célkitűzése. /7. HBN
harmónia Debrecen igazgató –művészeti vezetője. Mint arra Kollár Imre emlékeztetett, 25 évvel ezelőtt került először a cívisvárosba vezető karmesternek. – Kicsit az az érzésem, hogy én innen el sem mentem, an�nyira debreceninek éreztem magam. Azóta sem szakadt meg a kapcsolat a Kodály-filharmóniával, sőt kezdett egyre élőbbé
Varázslatos színekkel Földi Péter Kossuth-díjas festőművész jubileumi kiállítása látható a Belvárosi Galériában abból az alkalomból, hogy az alkotó az idén ünnepelte 70. születésnapját. /4. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
válni, hiszen rendszeresen, évi 2-3 alkalommal jöttem vissza Dániel meghívására. Mindig az volt az érzésem, hogy de jó hazajönni. Nagyon boldogan vállaltam el ezt a munkát, s úgy érzem, mintha a második életemet kezdeném el itt. Rendkívül örülök, hogy Somogyi-Tóth Dániellel azonos a jövőképünk és az oda vezető út is – fűzte hozzá a vezető karmester. /3. PTZ
Molnár Anita
FOTÓ: MAGÁNA.
Szereti és óvja őket egyszerre
Balogh Zita már gyermekkora óta imádja az állatokat, és nem csak azért, mert a szülei is foglalkoztak állattartással; amióta az eszét tudja, a házi kedvencek között érzi a legjobban magát. Rengeteg állat mentésében vett részt, olyanformán is, hogy hazaviszi azokat az egyedeket, amelyek rászorulnak az emberek támogatására. Mindegy számára, hogy milyen fajtáról van szó, ló, kutya, teknős, tengerimalac – családtagként tekint rájuk. /12. HBN DEBRECEN.