Naplo 20190909

Page 1

LXXVI. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Cintia feltöltődve kezdte meg az iskolát

Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán MARCO ROSSI 9. OLDAL

16. OLDAL

FÜGGETLEN NAPILAP

HÉTFŐ

2019. SZEPTEMBER 9. Derengő napsütés, felhősödések, főként este eső

28 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Megújult úton közlekedhetnek

Csendesebb, kevésbé poros a település hosszú főutcája, és még a közlekedés is biztonságosabb – befejeződött a Biharnagybajom és Berettyóújfalu közötti út Nagyrábén átvezető szakaszának felújítása. Ennek során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a burkolatsüllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, padkarendezésről, az új és tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ-táblák cseréjéről és pótlásáról is gondoskodtak. /5. HBN

A szőlőpréselést is bemutatták az érdeklődőknek FOTÓ: KOVÁCS PÉTER

NAGYRÁBÉ.

Szüreti fesztivál 16. alkalommal

Látványos és egyben vendégcsalogató felvonulással, és a településen három helyen is rögtönzött táncbemutatóval kezdődött a szüreti fesztivál szombaton. A városnak komoly szőlőtermesztési és borkészítési hagyományai vannak, és ennek életben tartására, no meg önmaguk és a vendégeik szórakoztatására évről évre megrendezik a szüreti fesztivált, amely az idén testvérvárosok találkozója is volt. HBN LÉTAVÉRTES.

Megküzdöttek a futók a felfújható akadályokkal Szombaton rendezték meg a Crazy5K Sprint nevű futóversenyt Debrecenben, a II. János Pál pápa téren. A mindössze 2 kilométeres táv elején egy 200 méter hosszú egybefüggő felfújható akadály, a végén pedig egy 4 és fél méter magas óriáscsúszda várta a nevezőket. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Búza helyett zöldséget Nagyon bölcsek a hajdú-bihari gazdák, és az egyetemnek is óriási a szerepe a szemléletváltásban.

Reiner Ferencné

FOTÓ: VASS A.

Mindig is itt szeretett lenni

A nemrég Podmaniczky-díjjal kitüntetett Reiner Ferencnének is köszönhető, hogy feltárulhat a cívisváros múltja, megismerhető a jelene. A nagyon aktív, mégis szerény emberként ismert kitüntetett elárulta, hogy mindig itt élt, és sohasem vágyott máshova. /4. HBN DEBRECEN.

Ezt Nagy István válaszolta kérdésünkre a Derecskén a múlt hét közepén megrendezett VIII. Paprika Napon, ahová előadónak kérték fel a rendezők. Az előadása után a Naplónak interjút adott az agrárminiszter. EgyeHAJDÚ-BIHAR.

változás

Euró

329,85

+0,35

USA-dollár

298,86

+0,35

Svájci frank

302,21

-1,56

Angol font

367,57

+1,36

Román lej

69,70

+0,01

Ukrán hrivnya 11,94

+0,15

Horvát kuna

44,55

+0,05

Lengyel zloty

76,02

+0,10

Megkezdődött a Debreceni Egyetem modern kori történelmének 105. tanéve.

A tartalomból

Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72

9 770133 105019

www.haon.hu Telefon: (52) 998-181

19209

A pénzügyi stabilitás mellett az egyetem, a város és a gazdaság erős szövetségét, egységét tekintette a Debreceni Egyetem sikere legfőbb zálogának Szilvássy DEBRECEN.

Szilvássy Zoltán a tanévnyitón

FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Modernizálnák a lelkészi képzést Egy apostoli történet példázatával hívta fel a hallgatóság figyelmét a hitből eredő belső és közösségben megélt harmóniára dr. Fekete Károly püspök szombaton, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanévnyitóján a Nagytemplomban. A 482. tanévet indító ünnepi közgyűlésen dr. Kustár Zoltán rektor arról beszélt, hogy elkészült az 2019–2023-as évekre vonatkozó intézményDEBRECEN.

Vadászok közt 6. oldal Az Olt forrásánál 8. oldal Tündérszépek 12. oldal Mucsi újra Debrecenben 16. oldal

mennyiségi és minőségi jövedelmet tesznek lehetővé. Másrészt pedig zajlik egy generációváltás, az agráriumba érkező fiataloknak – hacsak nem örökölnek és nem a szülői gazdaságot viszik tovább – nincs módjukban nagy területet vásárolni. Ha pénzük van, akkor erősen gondolkodnak, hogy mibe fektessék be. Az ő számukra az intenzív gyümölcs- vagy zöldségtermesztés egy nagyon kedvező perspektívát kínál. /3. KZS

Esküt tettek az elsőévesek

(2019. 9. 6.)

árfolyam

tárról származó jövedelem nagyságrendekkel nagyobb a kertészeti kultúránál, mint a szántóföldi növénytermesztés esetében. Az is látszik, bár Hajdú-Bihar termőterülete kiváló adottságokkal bír, az egyre változó éghajlati körülmények, a klímaválság kockázatokat rejtenek a szántóföldi növénytermesztésnél. Az üvegházi vagy növényházi ter­mesztés viszont már ellátott olyan biztonsági faktorokkal, amik garantált

Kovács Ágnes, a séfcsata egyik résztvevője FOTÓ: KOVÁCS PÉTER

Séfek csatája Böszörményben

Tizedik alkalommal gyűltek össze a séfek, séfjelöltek és amatőr szakácsok a Bezermeni Vigasságokra szombaton a hajdúböszörményi strand területén, hogy ismét egy jókedvű, finom ételekben gazdag nappal kínálják meg vendégeiket. Az eseményen őshonos állatokból hagyományos módon elkészített ételeket értékelt a neves séfekből álló zsűri. A Bezermeni Vigasságok különlegessége a séfcsata volt, ahol adott alapanyagokból fél óra alatt két személyre kellett ételt készíteni. /7. HBN HAJDÚBÖSZÖRMÉNY.

Devizaárfolyam Pénznem

bek mellett arról kérdeztük, mi lehet az oka, hogy annak ellenére, hogy Hajdú-Bihar nem egy tipikus zöldség-, gyümölcstermő vidék, leszámítva néhány kisebb körzetet, az utóbbi években a mi megyénkben is egyre nagyobb területet hódít magának ez a munkaigényesebb, de egyben lényegesen nyereségesebb mezőgazdasági ágazat. Mint fogalmazott a tárcavezető, aki vizsgálja a számokat, azt látja, hogy az egy hek-

fejlesztési terv, mely szerint többek között bővíteni szeretnék a szakirányú továbbképzéseket, modernizálnák a lelkész szakképzést, önálló tudományos rektorhelyettesi irodát hoznának létre. Nyitni kívánnak az egyházi középiskolák tehetséggondozó műhelyei felé is. Dr. Csillag Andrea intézetvezető köszöntötte az első­ éves hallgatókat, akik ezután fogadalmat tettek. /3. HBN

Zoltán rektor a modern kori Debreceni Egyetem 105. tanévének vasárnapi megnyitóján. A Főnix Csarnok megtelt az ünnepélyes eseményre, ahol az elsőévesek letették egyetemi esküjüket. A rektor tanévnyitó beszédében végigvezette a hallgatóságot a debreceni felsőoktatás történetén, az 1538-as Református Kollégium alapításától a más-

Új tornaterem épült Felépült a Hajdúböszörmény Bocskai téri Református Gyülekezet fenntartásában működő Baltazár Dezső Református Általános Iskola tornaterme. A létesítményt vasárnap délután adták át. Képünkön: a gyerekek máris birtokba vették, háttérben a tornaterem. /7. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

fél évtizeddel ezelőtt elkezdődött, és napjainkban is zajló, a várossal és a gazdasággal karöltve, egymást segítve, erősítve folytatott képzési, kutatási tevékenységig. Szilvássy Zoltán felhívta az elsősök figyelmét arra, amit majd megtapasztalnak: fél évszázadra visszanyúló, rendkívül erős kapcsolat köti össze Debrecent az egyetemével. /3. KZS


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Naplo 20190909 by informmedia - Issuu