LXXVI. Évfolyam, 265. szám
Szerkesztőség: DÓSA NÁDOR TÉR 10.
Ára: 180 Ft
75 ÉVES NAPILAP
Debrecen, 2019. november 15. PÉNTEK
A Hajdú-bihari Napló szerkesztőségének tagjai: (balról) Fábián György, Orosz Csaba, Vass Attila, Kovács Zsolt, Szakál Adrienn, Tamás Nándor, Szunyogh Anita, Laszkács Denise, Boros Norbert, Nagy Dóra, Nagy Emese, Molnár Péter, Vass Kata, PálfiTóth Zoé, Molnár Szilárd, Kiss Dóra, Szőke Tímea, Koncz-Szabó Dóra, Matey István, Kiss Annamarie FOTÓ: KÁLMÁN ZSOLT
17 °C REGGEL
Ködös reggelt követően hoszszabb-rövidebb napos időszakok
DÉLBEN
9 770133 105057
ESTE
19265
Tradíció és fejlődés A köznyelvben koronaékszer-lakodalomnak hívják azt, amikor a házasok 75 esztendeje vannak együtt. Ennek tükrében, ezen jeles évfordulóhoz érkezett a Hajdú-bihari Napló és az olvasóink kapcsolata, hiszen november 15-én éppen a 75. születésnapját ünnepli a megye napilapja. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint ezen emberöltőnyi idő során a lap
mélyen gyökerező hagyományt alakított ki az olvasóival, akik kedvelik a lapot, lojálisak és hűek hozzá, ahogy éppen egy házasságban, kapcsolatban illik. A válaszadók szemében a lap nagy múltú, érthető, áttekinthető és ízig-vérig debreceni, illetve Hajdú-Bihar megyei. Nagyon stabil, nehezen változó, elismert, minőségi, konzervatív, tekintélyes, maszkulin márkaimázs rajzolódott ki a Naplóról, s talán pont ezeket a jelzőket használják azok is, akik egy hajdúsági embert akarnak bemutatni. Az újság és a szerkesztőség munkája már régen túlmutat a tájékoztatáson, számtalan olyan akciót indítottunk, ahol
megpróbáltunk segíteni az embereknek akár hétköznapi problémák, akár nagyobb fajsúlyú gondok megoldásában. A napilap ereje abban is rejlik, hogy a tradíciók őrzése mellett nagy figyelmet fordít a fejlődésre. Ennek ékes bizonyítéka, hogy haladva a korral az első hírportálok között kelt életre a Hajdú Online, mely azóta is vezető szerepet tölt be a megyében. A digitális világ egyre erősödő „támadása” mellett bízunk abban, hogy még nagyon sokáig lesz egy olyan széles bázis, amely ragaszkodik ahhoz az életérzéshez, amit az a semmivel sem összehasonlítható emóció nyújt, mint amikor kezünkbe veszünk egy újságot!
Boros Norbert főszerkesztő
2019. NOVEMBER 15., PÉNTEK HAJDÚ-BIHARI
2 75 éves a Napló
Találkozások a Naplóval E cikkben a Napló jelenlegi újságírói vallanak kapcsolatukról egy „hetvenöt évessel”. BOROS NORBERT
Sportimádó fiatalként a Napló hasábjain olvashattam legtöbbször a kedvenceimről, így ceimről egyértelmű volt, hogy a volt napilap benap lopta magát lop a sszívembe. példaképA p tisztelt ként salakmotorosokról, sokról labdarúgókról, labda kézilabdázókról szinte faltam a cikkeket, s ekkor még meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd én írhatom az anyagokat róluk, sőt a mintaképek közül többeknek a barátjukká válhatok. Aztán 1995-ben jött az a sorsfordító pillanat, amikor elkezdődött egy hatalmas kaland az életemben: megjelent az első tudósításom a Naplóban. Szép fokozatosan megjártam a szamárlétra minden fokát, s eközben már nemcsak sportolókkal, hanem az élet egészen más területein tevékenykedő érdekes, népszerű emberekkel is beszélgethettem, tolmácsolhattam szavaikat az olvasók felé. Szerencsésnek vallom magam, hiszen a munkám egyben a hobbim is, amitől nemcsak felejthetetlen élményeket kaptam, hanem meghatározó emberei kapcsolatokat is. FÁBIÁN GYÖRGY
Nincs érdektelenebb a tegnapi újságnál, hangzik a szakállas közhely – s ezt azonnal cáfolja az archívumok létezése. Mennyire lehet érdektelen az, amiből a tudomány számára is felbecsülhetetlen hetetlen értékű forrás válik, amikor mikor egykori önmagunkat és környeyezetünket kutatjuk? Minden újság végül is tegnapi, tegnapelőtti, aztán még régebbi lesz. A napilapos újságíró a maradandó mulandóság apostola, vagy mondhatnánk: Prométheusz, akii megszerzi a tüzet az embereknek, knek, azon az áron, hogy nap mint nap felfalja egy madár a máját, mely azonban mindig újranő.. A digitális forraadalom világában a frissesség dimenzinziója immár az internerneté; egy nyomtatott tt napilap értéke hetvenöt venöt év távlatában annak nak fényében mutatkozik zik meg, mennyire tud a mulandóság terepén maradandóvá adandóvá válni. Ha lelkiismeretesen meretesen akarom tenni a dolgom, olgom, ebben a folyamatban n kell helyet találnom újra meg g újra – főállásban immár 17 éve.
elsősavatóról szólt a beszámoló, visszagondolva nagy y kihívás volt lt gyermekként nt visszaadni egy gy ilyen esemény ny hangulatát, de ea bennem lévő lelkesedés átsegísegített a nehézségeségeken, és aránylag nylag gyorsan megszügszületett életem m első cikke: a „Palacsinta acsinta kecsaposan”. Suli után másfelé sodort az élet, de mindig is foglalkoztatott, oztatott, hogy miként tudnám kamatoztatni a kreativitásomat a munkámban. Sok k mindent kipróbáltam, de mindig is a művészet, t, az alkotásvágy vonzott. zott. Végül az élet úgy hozta, hogy kisebb-nagyobb bb kitérőket követően n a hobbim – a fényképezés ezés – lett a munkám. Nem sablonszöveg: számomra ez hivatás, annál nagyobb boldogság nincs, amikor egy-egy képem visszaköszön a lapokról, és tudom, hogy valami maradandót alkothattam. KISS DÓRA
Postaládák apró matricákkal hirdetik büszkén: mindennapi vendégük a Napló. Gyerekként rengeteg helyen láttam a kék feliratot, bár akkor még nem tudtam,, mit jjelent p pontosan az, hogy az egy „naplós” plós” ház. Nem ismertem akkor a szüzülinapos napilapot, csak sak néhány év v elteltével tudtam udtam meg, mit is üzen a kis matrica. S lásd, mit hoz az élet?! Ma már nálunk is mindennapi vendég a Napló. Vasárnaponként nagymamám előszedi a heti lapszámokat, s mutatja, melyik cikket írtam én. Mosolygok rajta, pontosan tudom, hogyan kerültek azok a sorok oda, de hagyom, hadd legyen rám büszke. Bár még ismertségünk fiatal a
LASZKÁCS DENISE KONCZ-SZABÓ DÓRA
Nem voltam az a célratörő, nagy álmokat szövögető fiatal. Egy főiskolai csoport csoporttársamnak köszönheszönhetően mégis elindultam dultam egy úton. Egyik k nap, lassan 11 éve, kérdezi tőlem Ivett, lenne-e nne-e kedvem beugrani ani a helyére a Naplónál, ónál, ő ugyanis külföldföldre megy tanulni. ulni. Hétvégente kellene ene jegyzőkönyveket ket összeszednem. Mondom oké, ké, próbáljuk meg, g, ám rögvest érrdeklődtem, kell-e idegene-ket hívogatnom, mert az nem az én világom. Nem volt olt menekvés, kellett, és azóta a is kell. Mert hogy ott ragadtam Dósa a Dó sa nádor téren, téren a sportrovatban. És rova hogy mit köhog szönhetek a szö lapnak? Eljulapn tottam példátotta Norvégiába, ul No u beszélhettem sztárbesz élhet sportolókkal, tudósíthattam mérkőzésekről. A szakffontos ontos mérkőzé mai dolgokon túl pedig még többet is profi pro táltam a kapcsolatból: igaz iga barátokra és szerelemre leltem. Nem sokat kaptam, és kérdés, sok remélem, közben azért tudtam. adni is tu KOVÁCS Z ZSOLT
KISS ANNAMARIE
Először a lappall gimnázium második másod dik osztályában találkozn tam, mikor ik szakköri feladatként fela újságcikket újs kellett írkell nom éppen a Naplónak. Az Naplón
egy újabb olyan képet látni, ahol megmutatképe ké pett lá látn tnii, a holl me ho megm gmut utat at-ják: megbecsült családtag a Napló.
Naplóval, a Fórum oldal közld l szerkesztése k é k ben rájöttem, az olvasóknak mennyit jelent a lap. Tengerpartra, kirándulásra, osztálytalálkozóra viszik magukkal a korát meghazudtoló nagy öreget, s mindig jó érzés egy-
tot vett, hogy lakóhelyem, Püspökladány, majd körPüspökladány nyezetének történéseiről írások, fotók készített ír beküldésével szolgáltam beküldéséve városom és a szeretett v közéletét. IdőSárrét kö „jogosítványt” közben „ szereztem az íráshoz, a leigazolt. Napló pedig pe Ennek sszűk negyedszázada. Egy rengeteg tanulással és tanultanuláss sággal szolgáló hatévnyi szerkesztőségs vezetői időszakot vezető leszámítva azóta is leszám a Debrecenen kívüDeb li megyerész törme ténéseit jelenítem ténés meg a Naplóban. Ebben egy kiváEbb ló, 25 fős tudósítói csapat segít, így jut időm utánajárósabb ut témák „felgönté gyölítésére” is. g Persze a sporttól Pers sem szakadtam el: a Loki focistáinak meccseit meccse közvetítem a Haonra olykor, olyko és interjúzom a játékosokat.
Nálunk „családtag” a Hajdú-bihari Napló, Hajdú amióta ismerem és am betűket, rendszea be resen olvasom is. rese Zsenge gyermekZse ként a sporthíké rrek érdekeltek, később már a k megye településein megy történtek is. Földrajzos érdeklődésemből fakadóan kitérkékerestem a té rkéhogy hol pen, hog y ho ol vannak k azok k a bizonyos yos h e l y s é ge ek. Közel három om évtizede aztán életem etem olyan fordulardula-
A Naplóval húsz évvel ezelőtt találkoztam először, amikor a nagynéném izgatottan hívta fel édesanyámat, hogy az
jön! Mindenesetre setre konok pályakezdőzdőként mindent megtettem, hogy ez z ne így legyen, ezért zért elsőre online lapnál vertem tábort. ort. Könnyed cikkeket ket gyártottam, de a komoly témák mák jobban illettek ek hozzám – mondndták. Fene tudja, a, így van-e, ám m mire felocsúddtam, hírportált lt vezettem, majd d olyan hatékoonyan tarolt le e mindent a vál-ság, hogy az-tán egy fényképezőgéppel a kezemben a Hajdú-bihari Naplónál landoltam. Kezdetben gyanakodva va méregettük egymást az „öreglánnyal”, de idővel el összecsiszolódtunk. tunk. Tudják, mint egy klaszaszszikus házasságban, an, amiben bár néha repülpülnek a tányérok, yérok, mégis kitartunk kitartunk. a Mára, jelentem, kiforrott ki frigy! Vele kelek, vele fekszek, s minduntalan követeli figyela memet. A me hozomány azonban kárazo pótolt minpóto den gyötrelmesnek tűnő mesn percet. Elvégre perce köszönhetek barátokat, neki b családot, szerelcsaládo Mindent. met. et. Mi MOLNÁR P PÉTER
újság címlapján vagyok egy virágvasárnapi esemény miatt. Akkor persze még nem gondoltam, hogy egyszer majd én is naplós leszek. Furcsa véletlenek. A gimnázium után jogásznak készültem, végül újságíró lettem, és azt hiszem, ez egy nagyon jó döntés volt. Kapcsolatunk az újsággal egy péntek délután kezdődött. Nyár volt, meleg, nagyon túlóráztam az túlórá előző munelőz kahelyemen, kah és csak arra tudtam gontud dolni, hogy doln nem ez az, igazán akaamit ig rok, váltan váltanom kell. rok Ekkor szinte varázsütésre felhívott a főszerkesztő, hogy bejövök e próbanapra. Két napon át csak azt vártam, hogy gy jöhessek. Azóta pedig minden en nap csak azt, hogy itt legyek és írjak. Hálás vagyok, hogy a csapat részese lehetek. Írnii a Naplóba olyan, mintha fo-lyamatosan együtt lélegez-nél Debrecennel, az ezerarcú ú cívisvárossal és megannyi laakosával. MATEY ISTVÁN
Tizenegy éve kezdődött minnden. A főiskolai tanáraim fenyegetéssel felérő szavakkal kal biztattak: – Matey, magát a jóóisten sem tudja megmenteni ni attól, hogy napilaphoz kerülül-
Lassan m már húsz annak, miéve ann kor egy délután Czeglédi Zsolt bar á t o m mal a munkahelyén, elyén, a Naplóplószékházban ban beszéltem meg talállálkozót. Egy kis csigalépalépcsőn mentem entem lefelé a pincébe, a fotólabor irányába. Lefelé haladva, egyre erősödő vegyszer- és füstszag csapott meg. Beléptem, Iklódy Janó cigivel a szájában egy félig megszáradt negatívot nézegetett a lámpa felé fordulva. Rám pillantott, köszönt. Czega is kilépett a sötétből. Leültünk, rágyújtottunk. Otthon éreztem magam. Aztán eltelt egykét év és én is itt dolgoztam. Fotóztam mindent, amit kellett. Lótás-futás mindennap,
mindig más és más, de mégis ugyanaz. 17 éve már, hogy megpróbálom megörökíteni mindazt, amivel megbíznak, meg azt is, amivel nem. Nincs ugyan már csigalépcső, nincs vegyszerszag, nincs film, nincs cigi és sajnos már Janó sincs. De esemény van. Megyek is. MOLNÁR SZILÁRD
Emlékeim szerint kisgyermekként m ekként találkoztam először a Naplóval, Naplóv a családom ugyanis régóta előrégó fizetője az ze újságnak. Annak ideAnn teljején sen hidegen hagyott, hogy hagyott szüleim mit bönm gésznek az oldalakon, majd csak az általános iskola felső osztályában kezdtem érdeklődni a hírek iránt. Azokból is leginkább a sport érdekelt, ha kezembe került a lap, ott nyitottam ki, hogy elolvassam, mi történt a Loki foci- vagy kézicsapatának háza táján. Idővel ezt már napi szintre emeltem, nem mentem úgy suliba, hogy előtte át ne nyálaztam volna a sportoldalakat. Rendszeresen jártam a DVSC hazai meccseire, de idegenbe ritkán jutottam el, így mindig tűkön ülve vártam, hogy – bár tudtam az eredményt – a következő számban elolvashassam, a tudósító miként látta a találkozót. Annak idején kicsit irigykedtem is a sportújságírókra, hiszen testközelből ismerték a kedvenceimet, szinte első kézből értesültek minden újdonságról, míg én „csak” az ő tollukból. Azóta fordult a világ, most már én beszélek sportolókkal, közéleti személyekkel. Fura belegondolni, hogy valahol emiatt egy kissrác talán most engem irigyel.
2019. NOVEMBER 15., PÉNTEK HAJDÚ-BIHARI
75 éves a Napló 3
NAGY DÓRA
Nap mint nap elhaladtam a Dósa Napló-székD ósa nádor téri Na ház előtt, sőt el olykor olyko még én is csatlakozc tam a népes olvasótáborolv hoz, hoz akik a Csapó Csap utcán kihelyezett hirdetőfelületen olvasták a tegnap tört en te ténéseit. Nagymamám előfizetője jó pár éve a napilapnak, s rendszeresen elmesélte, mit olvasott az újságban, s kérdezte, tudom-e, mik történnek a városban, ahol élek. Én pedig kíváncsiskodtam, mire kezembe nyomta az újságot és közölte: olvasd el te is! Akkor bevésődött. Büszke, hogy ő miket tud meg a megyei napilapból, sőt amióta itt dolgozom sem változott semmi. Az én írásaimat is ugyanúgy elmeséli nekem (is); a mindennapok társa számára a Napló. Nincs egyedül. El vannak rakva a régi lapszámok érdekes cikkei, mellette pedig az én írásaim is ott figyelnek a fiókban. Összeköt bennünket a Napló. Hálás köszönet, és boldog 75. születésnapot „nagypapa”! NAGY EMESE
Tisztelet és megbecsülés, melyet minden matuzsálem megérdemel. gérdemel. A Hajdú-bihari -bihari Napló felett elett eltelt már több tíz év, azonban jómagam csak sak nemrégiben ben ismertem meg, legalábbiss „testközelből”. Lassan ké két é éve annak, hogy üdvözöltük egymást. Általa megismerhettem megannyi emberi történetet, munkájukhoz hű személyeket, mindemellett rengeteg ismerettel gazdagodhattam, melyek nélkül jelen pillanatban sokkal üresebb, kevesebb lennék. A tudás, amit a Napló által kaptam nem csak szellemi, sokkal több annál. Talán már annyira nem is félek az öregedéstől, hiszen a napilap szerkesztősége rávilágított: a megélt pillanatok csak ráncokat szőnek, viszont a szív gyermek marad. Hetvenöt évesen szeretnék olyan mai, sokszínű és jövőbe e tekintő lenni, mint a Napló, így nem is kívánhatok mást: ást: hagyjunk magunk után még nagyon sok esztendőt, boldog 75. születésnapot!
AZ ELSŐ NAPLÓ
1956
1944. november 15-én jelent meg, amit akkor még Néplapnak hívtak.
november 14-e óta Hajdú-bihari Napló az újság neve.
430 000
oldal tartalom
175 000
Közel
25 000
eseményen vettünk részt
napon jelent meg a lap
VASS ATTILA
ESS PR
Napi átlag 165 000 olvasó forgatta a megyei napilapot.
240 foglalkoztatott újságíró Mintegy 2500 ember nyújtotta eddig karját a naplós véradásokon.
2500
500 000 2000 féle melléklet
42 000
Közel 500 000 fotót közöltünk a lapban a Napló fotóriportereitől.
Több mint
12 000 meccsről tudósítottunk.
54 000
olvasónak segítettünk különböző problémák megoldásában. Az első, amely eszembe jutott annak a fiatal debreceni nőnek az esete, aki néhány éve hajléktalanként került be a klinikára, és ott életet adott egy egészséges kislánynak, miközben már volt két gyermeke. Nekem a szülés előtt néhány héttel sikerült vele először beszélgetni, és miután megjelent a Naplóban az erről szóló cikk, sokan megmozdultak, tak, egymást érték
a felajánlások. Végül egy Szolnok megyei kistelepülésen sikerült nekik egy kis házat találni. A Napló szerencsére eddig is és remélem, a jövőben is kiváló felület lesz az ilyen és ehhez hasonló történetek bemutatására. PÁLFI-TÓTH ZOÉ
Tízéves voltam, amikor a Napló egyik oldalán ott díszelgett a fotóm egy képcikkben. Nagy büszkeség volt ez a család számára, hiszen helyet kapott az én kis színjátszós múltam elkapott pillanata a megyei napilap fontos hírei között. Bár gyerekként fogalmam sem volt arról, hogy egyszer az újsághoz vezet az utam, tizenhárom évvel később mégis kissé izzadó tenyérrel, s egy
önéletrajzzal a kezemben bekopogtattam a szerkesztőség ajtaján. Mindenki serényen dolgozott,, hangosan csattogtak togtak a klaviatúrák, úrák, csörögtek a telefonok,, és egymás feje felett beszélzéltek arról, mi kerüljön a másnapi újságba. gba. Arra gondoltam, igen, én is ilyen gondo mozgalmas munkára vágyom! mozg Aztán ahogy belecsöppentem, kiderült számomra, hogy kider nemcsak mozgalmas, de nem rendkívül érzelmes szakma rend is a miénk. Az elmúlt közel 10 év alatt hol örömtől, hol pedig a szomorúságtól sokpe szor szo sírtam a riportalanyaimmal. Hiszem, hogy az im írásokhoz elengedhetetír len le az a szív, mely immár 75 7 éve dobog a Hajdú-bihari Naplóban. SZAKÁL ADRIENN SZAKÁ
Kapcsolatom Hajdú-Bihar megye vezető napilapjával egészen gyermekkoromig, pontosan tizennégy éves koromig nyúlik viszsza. 1991-ben végeztem el ugyanis Arany Lajos újságíróiskoláját, és ebben az esztendőben jelent meg első írásom is, igaz, még olvasói levél formájában. májában A Napló már középiskolás kolá koromtól visszavisszatérő momentuma mo volt életemnek, majd főism kolai és egyetemi éveim alatt már külsős munkatársként dolgoztam a lapnak. Bár 1991 óta a Dósa
nádor téren és környékén sok minden megváltozott, de ami állandó, a hangulat, az épület sajátságos aurája, amely ya szerkesztőség kapuját átlépve pve a már majdnem három évtivtized alatt fogadott és fogad ad ma is munkába menet. S hogy gy miért meghatározó 2018 auugusztusa az életemben? Azzóta tapasztalhatom meg nap ap mint nap, milyen összehanngolt, kitartó és lelkiismereetes munka gyümölcse az a tizenhat oldal, ami a Napló ó olvasóinak szolgálatában a hét hat napján a szerkesztőségből a postaládákba kerül.
cikk született
GRAFIKA: NAPLÓ
Hetvenöt év nagy idő, mi azonban igyekeztünk megbecsülni, hogy mi minden is történt ezalatt
OROSZ CSABA
75 éves lett a Hajdúúbihari Napló. Nekem em ebből a remélem még sokáig tartó, legendás dás történetből eddig csaksaknem 8 esztendő jutott, tott, ennyi ideje dolgozom ozom itt. Sport kivételévell írok mindenszinte de igazi ről, d cívisként elcívisk sősorban debreceni közügyekről, például az utcák aszu faltozásáról, az autóbuszok, aut villamosok közlekedéséről, a ll k k l k d játszóterek, parkok takarításáról, felújításáról. A Napló jó hagyományait követve riportjaimban olyan problémákat szeretek leginkább feldolgozni, amelyek a város közösségét is előreviszik, jobbá, könynyebbé tehetik a debreceniek életét. Az évfordulóhoz érve igyekeztem visszaemlékezni a legérdekesebb történetekre.
75 év alatt
begyömöszölte a Naplót a ládánkba, mindig elmúlt dél. A fémből gyártott levélszekrényben hamar elázott az újság, így résen kellett lennem, hogy időben észrevegyem, ha meghozták. Apám mindig ebéd közben olvasta el a lapot, de engem előzékenyen előreengedett, tudta, én hamarabb végzek, mert akkor még csak a sportrovat hírei érdekeltek a világ eseményeiből. Nem voltam még tíz sem, amikor később már „sportcikkeket” írtam a spirálfüzetembe, akkor dőlt el nagyjából, hogy egyszer betűvetőnek állok. Apám már nem érhette meg, hogy a fia naplós lett, de valahol mélyen, legbelül minden írásom neki is szól. Égi olvasóm maradt, ebben biztos vagyok.
is tartja magát. Nem tudjuk, meddig; rohamosan átalakuló világunkban nem
VASS KATA V
SZŐKE TÍMEA
Nagyszüleim konyhájának falán mindig ott szerénykedett a Napló aktuális évi naptára. Szép nem volt a körberakott reklámokprakkal, de p tikus iigen. Amikor nagyobb lettem, ollett l vasgattam rémesen a unalmas hirunal detéseket, pródetése báltam rájönni, mit ráj kínálnak és miért tették őket a kalendárium mellé. Azon túl, hogy ez volt első találkozásom a Naplóval (no meg a marketinggel), már akkor újságírónak készültem, csak még nem tudtam róla. Sok évvel később szerkesztőként köszönt nekem vissza a naptár, amikor egy-egy év vége felé közeledve figyelembe kellett vennem, hogy a holnapi számban ismét megjelenik. Persze, e szerepben jóval fajsúlyosabb feladataim vannak a lappal kapcsolatban, mely 75 évesen
Most 75 éves. Ünnepeltünk bizony. Még csak 50 volt egy híján, amikor először beléptem a szerkesztőség tőség kapuján. A „misztikus” épület pület (a 2019-ben ben már 115 éves Wolff lffpalota) azután tárult lt ki előttem, hogy megnyertem em a lapkiadó akkori gyakornokkereső pályázatát. A sajtóról már akkor is volt némi fogalmam a családi nyomdász és művész hagyományok révén, ám pár műfaj nem sokat mondott a neve alapján. Így történhetett meg az, hogy a pályázat előírt témái közül a glossza mibenlétét az idegen szavak szótárában néztem meg. Mégis, csaknem ötven jelentkező közül győztem, és azzal egy időben a városi televízió is szerződést ajánlott. Nagy volt tehát a boldogság – főként, hogy újabb örömhíreket is kaptam: éppen akkor született meg a fiam (aki azóta szintén aktívan alkot a szakma több területén), és kezdő gyakornok létemre nekem ítélték az akkori Év Riportja díjat.
jósolnak jó l k nagy jövőt jö ő a nyomtatott sajtónak. Csakhogy temették már a mozit, a könyveket, a lemezeket is, azok meg újult erőre kaptak. Talán a papíralapú krónikák sem az utolsó napjaikat számlálják… TAMÁS NÁNDOR
A hetvenes évek legvégén, egy szerda délután történt egy pár ezer fős alföldi faluban. Ősz volt, az eső szomorkásan esett, a csatornán unalmasan doboltak a dobo cseppek, a csep kiszámíthakis tó, lassú élet kísérőzenékís jeként. Mire jekén a biciklis postás b bicik c
Az írás mindig is köA zel ze állt hozzám, már gyerekkoromban is a gy saját sa magam által készített újságot „szersz kesztettem”, verseket ke írtam, több naplót is írta vezettem, bár ezekben vez leginkább a szerelmi leg vívódásaim kaptak hevív lyet. lyet Újságíróként végeztem a főiskolán, vagezt lahogy laho mégis úgy hozta az élet, hogy évekig é nem dolgoztam ezen a területen. Egy kedves terül barátom ajánlására jebarát lentkeztem a Naplóhoz, lentk majd gyakornokként nyerhettem bepillantást nyerh a napilap életébe. Kisebb napi kitérő után már teljes állásban dolgozhattam, állásba és egyre jobban megisegy merhettem nemcsak a merhet szakmát, a különféle k á hanem h városhoz kötődő eseményeket és közismert mert személyeket, ket, valamint tanulságos, os, megható és inspiráló iráló emberi történeteket is.. A Napló segítségével olyan témák nyomába eredhettem, amik remélhetőleg az én kíváncsiságomon túl az olvasók érdeklődését is felkeltették. Még rövid ideje vagyok az újság munkatársa, ennek a 75 évnek csak egy kis szeletében vehettem részt, de bízom benne, hogy a jövőben is erősíthetem a szerkesztőség csapatát.
2019. NOVEMBER 15., PÉNTEK HAJDÚ-BIHARI
4 75 éves a Napló
Újságírók vallanak arról, milyen volt eltölteni egy-egy időszakot a Napló 75 évéből
„Aki egyszer naplós volt, örökre az marad” BAKÓ ENDRE
1964. december elsején lettem a Napló kulturális rovatának munkatársa Bényei József rovatvezető vezető hívására, miután után két évig tanárárkodtam Haj-dúnánáson, éss egy pár hónapig népművelő voltam. Koráb-ban mindössze e egy-két könyvisvismertetést írtam m a lapba. Nehezen n szántam rá magam erre a lépésre, lé é mert éppen akkor kezdődött a Szovjetunióban a visszarendeződés: a vicc is úgy szólt, hogy Brezsnyev elvtárs szemöldöke tulajdonképpen Sztálin elvtárs bajusza, csak magasabb szempontból. De barátaim, főleg az újságíró Kiss Jancsi, meggyőztek, hogy vágjak bele. A munkásmozgalmi káderek lassan kikoptak a szerkesztőségből, a Tájékoztatási Hivatal előírásának megfelelően csak egyetemet vagy főiskolát végzett személy lehetett újságíró. 1966-ban így került hozzánk Magyari Vilmos. Ez volt az „elit trió”, amely három évig dolgozott együtt, azután mindenki feljebb lépett, Magyari szerkesztő lett, magam a rovat vezetője, Bényei szerkesztő (majd főszerkesztő). Az ő koncepciója az volt, hogy a helyi lap nemcsak kultúrakövető, de kultúraszervező is. Mióta nyugdíjban vagyok, (1999) művészeti-irodalomtörténeti kutatással foglalkozom, főleg debreceni témákkal. Ehhez elengedhetetlen a Napló forgatása. Legutóbb Kóti Árpád pályaképét is zömmel a Napló cikkeire támaszkodva írtam meg. Diktatúra volt, természetesen tartani kellett magunkat bizonyos korlátokhoz, de a
CSUBÁK ZOLTÁN
Utolsó éves egyetemistaként kezdtem, majd a 75 év ötödét, azaz 15 esztendőt töltöttem a Naplónál aplónál 1980 és ’95 között. zött. Ebből az első tíz gyönyörű voltt a nagyszerűen n összekovácsolódott közösség miatt, főleg g a nagyra becsült lt Bényei József sef főszerkesztő irányíányítása alatt, akitt kiváló szakembernek tartottam, é és beosztottaiért tigrisként harcoló, szigorú, de igazságos főnöknek ismertem meg. Kevésbé vehemens, de szintén nagy tekintélyű helyettesei, Nagy Zsuzsa és Boda István jól kiegészítették őt, méltóképpen segítve a döntések meghozatalában. Hármuk szakmai és emberi „ernyőjének” oltalma nagyszerű biztosítékot jelentett a pályakezdőknek és védelmet a tapasztaltabbaknak egyaránt! Tisztelettel, elismeréssel és hálával gondolok vissza rájuk, mint a Napló fénykorának kiválóságaira. Sportújságírás… életforma. Máig nem értem, hogy a napilapoknál, így a Naplónál is miért ennek a rovatnak lehetett a legkevesebb munkatársa, holott napról napra, hétről hétre a legtöbb eseményről kellett és kell manapság is beszámolnia?!
kultúra területén szabadabb légkör uralkodott. Nincs mit szégyenkeznünk, remek interjúk, művészeti kritikák, portrék, portrék cikkek dokumentálják a városmen nak az 1960-as na években kezdőé dött kulturális d ffellendülését, (kórusfesztivál, virágkarv nevál, színn házi napok, ház nemzetközi gyernemz mekrajzpályázat, katomekrajzp nazenekari k i találkozó, szinkronfilmszemle stb.) Jó érzés, hogy mellettem a könyvtárban a fiatal kutató is a Naplót böngészi szakdolgozatához vagy tanulmányához. Kellemes tapasztalat, hogy debreceni professzorokról és művészekről készült könyvekben, pályaképekben ott vannak a Napló cikkeire való hivatkozások. Az évek során olyan munkatársaim voltak, mint Márkus Béla, Ablonczy László, Dankó István, Zöldi László, Filep Tibor, Cs. Nagy Ibolya, Túri Gábor; későbbi egyetemi előadók, főszerkesztők, médiaszakemberek, sőt színházigazgató és alpolgármester is került ki közülük. A Napló pártállami múltja ellenére a rendszerváltás után is piacvezető média maradt, remek munkatársakkal. Magam főszerkesztőként tértem vissza a Csokonai Kiadótól, s privatizáltuk a lapot, ami lehetővé tette technikai fejlesztését és pártoktól való függetlenségét. Tudom, manapság az elektronikus média brutális nyomulása miatt nem könnyű napilapot csinálni. De annak az újságnak, amely a közönséget reálisan tájékoztatja, mindig lesznek olvasói. Sok sikert a Naplónak az újabb 75 évre! Sportújságírás… élmény, amely feledhetetlen eseményekkel, találkozásokkal, utazásokkal jár együtt, amiért sok sokan irigyek is a sportújságírókra. spor Sportújságírás… lemondás ír is, amit csak i azok vállala tak, és csak t azoknak kell a vállalniuk, akik vá imádják a sportimá ágakat és bírják a ágaka strapát, olykor kénytelenek l k elmaradni l d családi ünnepségekről, ballagásokról egy-egy meccs miatt! Hóban, esőben, sárban, ázva, fagyoskodva vagy hőgutát kapva is kitartanak a pálya szélén, hitelesen jegyzetelve a történéseket. Nem hagynak ki egyetlen eredményt sem a hétfői oldalakról, ha kell, lapzártáig várnak rá, hiszen hogy nézne ki akár egy hiányos táblázat is? Sportújságírás. Mindenki szereti olvasni és azt hiszi, hogy ért hozzá, mint a focihoz szokás. Sokan megpróbálják, de végül kevesen maradnak meg hosszú távon benne, mert a rengeteg pozitívum ellenére is leginkább a kitartás kell hozzá! Ezért is tisztelem az elődeimet és az utódaimat jubileumát ünneplő, szeretett napilapunknál, remélve, hogy hívatásunkat a jövőben még nagyobb elismerés övezi, mint eddig!
KENYERES ILONA
Kapcsolatom a Naplóval rendhagyó módon: egy szavalóversennyel kezdődött. A zsűriben ülő Magyari Vilmos, a Napló olvasószerkesztője ugyanis azonnal felvett az irodalmi színpadába, s mivel akkor már a Lapkiadó Vállalat ruhagyári szerkesztőségében dolgoztam, biztatott, jelentkezzek a Magyar Újságíró Szövetség országos tehetségkutató pályázatára, ahol második helyezést értem el. Ekkor már külsősként dolgoztam a Naplónak: első cikkem 1974-ben jelent meg. Később Bakó Endre, akkori kulturális rovatvezető kérésére rendszeresen jelentkeztem riportokkal, pár évre rá pedig Bényei József főszer-
kesztő rám bízta a Napló levelezési rovatának vezetését. Évente több ezer olvasó panaszával foglalkoztam, legtöbbjük személyemélyesen jött – előforfordult, hogy szaabályos sorálláss volt az ajtóm m előtt –, de sokan levélben, illetve telefo-non kerestek. k. Ha éppen nem em volt fogadóórám, rám, a telefonom üzenetrögzítője teljesen megtelt. l Volt, aki sírva érkezett, s ha nem is nevetve, de megnyugodva távozott. Extrém esetek is előfordultak, s volt aki úgy vélte, pszichológus vagyok (néha én is úgy
éreztem), mivel olyan tanácsokkal láttam el, amilyenre éppen szüksége volt lelkileg. Mindenesetre igen jó érzés volt, hogy szinte vah lamennyi esetben lame maradéktalanul m sikerült orvosolsi ni n a problémát. Igen színes volt I a „paletta”: szomszédvitától kezdve a tá különféle szolgálkül tatókkal való csatatók tározásig mindenféle ügy szerepelt ü l rajta. Némely kollégám szerint nekem volt a legjobb dolgom, mivel külön szobám volt – ám amikor néha „kihallgatták”, milyen ügyekkel foglalkozom, már nem irigyeltek annyira. Sze-
rettem segíteni – talán ezért is lettem később szb-titkár –, s hiába hívtak többször is a belpolitikai rovatba, én maradtam a „saját” panaszosaimmal. 1996-ban nagy örömömre az olvasók szavazatai alapján én lettem „ Az év újságírója”. Az eltelt évtizedekben rendszeresen írtam oknyomozó riportokat, gloszszákat, művészeket bemutató egész oldalas interjúkat, s volt egy heti rendszerességgel megjelenő „Tollhegyező” című sorozatom is, melyben általában visszásságokat tűztem „tollhegyre”. Előadói készségemet pedig az évenkénti Sajtónapok paródiaműsoraiban élhettem ki. Kapcsolatom az olvasókkal, s a Naplóval a mai napig is élő.
gásokról, melyek a szerkesztőséget sem kerülték el. Öt év múltán, 1995-ben „igazoltam át” az alig másfél élt Hajdú-bihari évet él Naphoz főmunNaph katársnak, mert ka – talán a sport hatására is – h mindig keresm ttem az új kihívásokat. Egy v kevés kudarccal ke és nagyon sok sikerélménnyel tarsiker vargabetű után kított v fogadtam 2008 októberében któb é el a hívó szót, és tértem viszsza szárnypróbálgatásaim helyszínére. Addigra azonban a Naplónál már szinte minden megváltozott, nemhogy 14 lapnak nem írhattam (mint az korábban megtörtént egy hónap alatt), de a
szerződésem szerint egynek sem. Igaz, időm se lett volna rá, mert már nemcsak írtuk és esetleg szerkesztettük, hanem magunk is tördeltük az újságot, amely két évtized alatt komoly metamorfózison ment keresztül, akárcsak az előállítása. Hol volt már Bika-teraszon vagy a Turmixban ápolt kapcsolattartás és infóbeszerzés, a gépírónak beolvasott, illetve az Optima vagy Erika írógépbe bepötyögött cikkírás! Mindezt felváltotta a monitor és a klaviatúra, valamint az internet és az okostelefon. Kevés már az idő a személyes találkozásokra, ezért érzem magam szerencsésnek, hogy naplósként mégis annyi jó és értékes embert, neves vagy kevésbé neves sportolót ismerhettem meg.
Róluk is olvashattak a Naplóban
ÉVES
ÉGERHÁZI PÉTER
Naplós pályafutásom rendhagyónak mondható, hiszen 1986 januárjától publikálok az újságban, a szerkesztőségben viszont csak 14 évet dolgoztam, azt is két részletben. Ugyanakkor a kezdet, majd a 2017-es nyugdíjba vonulást jelentő vég olyan időszakokra esett, amelyek külön fejezetként vonulnak majd be a magyar sajtótörténetbe. A még pedagógusként írott hat cikkem után az „új tanév” 1986-ban már a Dósa nádor téren talált, igaz csak „bedolgozóként”, mert ténylegesen a lapkiadó kötelékébe tartozó két üzemi lapnál, előbb a Debreceni Ruhagyár, majd a Gördülőcsapágy címűeknél kaptam munkát. Mivel akkor nekünk, újság-
íróknak még csak írni kellett, sokfelé dolgozhattam, s ez nagyon jó iskolának bizonyult. A rendszerváltással áltással együtt járó privarivatizációt viszont nt már a Napló ó sportrovatában élhettem meg, s ezzel gyerekkori vá-gyam teljesült, t, hiszen sportririporter szerettem ttem volna lenni, de ki nem, aki Szepesi-közvetítéseken ö títé k nőtt fel. Hivatalosan is belevethettem a sport világába magam, s ha ez néha nagyon fárasztó és időrabló is volt, valósággal lubickoltam benne. Ráadásul így időnként elterelhettem a figyelmemet az átalakulással járó villon-