kma_2020-02-28

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Mai számunkban találják a TVműsor.hu magazint.

Marietta órákig képes edzeni. 16. OLDAL

ÉVES

Tizenhárom almafából egy a tarpaiaknak jutott

FÜGGETLEN NAPILAP

PÉNTEK

2020. FEBRUÁR 28. Változékony, szeles időre kell számítani.

8 °C REGGEL

DÉLBEN

MAGYARORSZÁG

Támogatott civil szervezetek NYÍREGYHÁZA. A

csütörtöki városi közgyűlésen napirendi pont volt a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása is. Elfogadták a tavalyi elszámolást, illetve az idei, az előző évhez hasonló 25 millió forintos keret elosztását. A különböző pályázatokat a közgyűlés hatáskörrel rendelkező szakbizottsága megvizsgálta, és javaslatot tett a támogatás odaítéléséről. Nagy derültséget okozott az interpellációdömping végén Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakció­ vezetője, amikor ekképpen kezdte hozzászólását: „Tisztelt Polgármester Asszony!” Dr. Kovács Ferenc polgármester mosolyogva fogadta az elszólást. /4. KM

ESTE

Utazás kiállítás: közös stand és összefogás

– Szeretettel várunk mindenkit Szabolcsba, Szatmárba, Beregbe és Kárpátaljára – emelték ki együttesen az Utazás 2020 kiállításon a közös stand képviselői. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere és Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy ez a közös megjelenés és összefogás egyik kiváló megtestesítője a határon átnyúló együttműködésnek. – Bízunk benne, hogy a térségben nemcsak jó élni, de jó ide visszatérni! – mondták a kiállítás csütörtöki nyitónapján. /11. KM BUDAPEST.

Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Szécsi Szabolcs polgármester, Rácz József színművész, Sallai Zsófia, a Nemzeti Színház marketingmenedzsere FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

A tarpai Esze Tamás emlékparkban ültették el az összetartozás egyik fáját. A Wass Albert Tizenhárom almafa című kisregényéből készült színművet mutatja be március elején a budapesti Nemzeti Színház.

A színház vezetése ebből az alkalomból úgy határozott, a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából ös�szesen 13 almafát ültetnek el hazánkban. Ebből egyet a fővárosban, a többit az ország 12 határ menti településén: Somoskőújfaluban, Balassagyarmaton, Tompán, Kelebián, Újszalontán, Duna-

Gázolás a Búza téri zebrán

Továbbra is letartóztatásban

TARPA.

Kötetbemutató Majdnem költő címmel mutatta be kötetét Végh József Csaba építész tegnap Nyíregyházán a Városmajori Művelődési Házban. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Devizaárfolyam (2020. 02. 27.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euró

339,12

-0,44

USA-dollár

310,10

-1,71

Svájci frank

319,00

-1,03

Angol font

400,15

-3,84

Román lej

70,50

+0,06

Ukrán hrivnya 12,63

-0,02

Horvát kuna

45,45

0

Lngyel zloty

78,68

-0,11

A román állampolgárságú férfi 2016-ban rálőtt egy nyíregyházi házaspárra.

Csütörtök délután Nyíregyházán a Búza tér egyik zebráján egy lányt gázolt el egy személygépkocsi. A fiatal rollerrel akart átkelni a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Megállt, s amikor látta, hogy a külső sávban érkező autó elengedi, elindult, csakhogy a belső sávban érkező gépkocsi elütötte. A lány könnyebb sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. KM NYÍREGYHÁZA.

NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája február 27-én a több ember sérelmére elkövetett ember­ ölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghos�-

Kényszerszünet lesz a Kodály Zoltán-iskolában Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, a diákoknak pénteken és hétfőn sem kell iskolapadba ülniük. A döntés hátterében egy fertőzésveszély áll. Információink szerint az utóbbi napokban tömegesen maradtak otthon a tanulók calicivírusra utaló tünetekkel: a fiatalok hányásra és hasmenésre panaszkodtak.

Az intézmény a honlapján arról tájékoztatja a szülőket az oktatási intézmény vezetése, hogy a nagyfokú megbetegedések és a járvány további terjedése miatt február 28án és március 2-án nem lesz tanítás, az iskola zárva tart. Az iskolavezetés megértést és a döntés tudomásul vételét kéri a szülőktől, s reméli, hogy keddtől már zavartalanul folytatódhat a tanítás a Kodályban. KM

NYÍREGYHÁZA.

A tartalomból Sport 9., 10. oldal Utazás 11. oldal Buli van! 12. oldal Fókuszban 14. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.

www.szon.hu Telefon: (42) 999-111

20050

9

770133

205054

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

szigeten, Magyarszombatfán, Berzencén, Sátoraljaújhelyen, Gyálaréten, Nagylakon és Tarpán. A beregi településre Rácz József színművész hozta el a regényben is szereplő pónyik almát. Az ünnepségen a helyi iskolások mellett jelen volt egyebek mellett dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési kép-

szabbította dr. S. D. gyanúsított letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a román állampolgárságú férfi 2016. augusztus 31-én egy nyíregyházi családi háznál a nála lévő, engedély nélkül tartott lőfegyverével rálőtt az ott lakó házaspárra. A lövések következtében a feleség a helyszínen életét vesztette, a férj pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsított ezt köve-

viselője és Szécsi Szabolcs, Tarpa polgármestere is. Az ünnepi beszédekben elhangzott, az almafa a túlélés szimbóluma, azé a túlélésé, amely a magyarságot évszázadok óta jellemzi.

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Az elődről az utóddal Eisert László közreműködésével az édesapára, a verselő szívsebészre, dr. Eisert Árpádra emlékeztek tegnap a megyei könyvtárban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Megbecsülte katonáit a város

Hogy mit nyújthat egy katonaváros? Rendszeres bevételt, piacot a helyi kereskedőknek, termelőknek és a kulturális élet színesedését, amibe óhatatlanul néhány köztéri, kocsmai csetepaté is beletartozik. Egyebek mellett ilyenekről is hallhattunk a Jósa András Múzeum és a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központjának közös szerdai rendezvényén, ahol dr. Bene János címzetes múzeumigazgató Nyíregyházát mint tizenöt helyszínes katonavárost mutatta be az érdeklődőknek. /6. KM NYÍREGYHÁZA.

tően Romániába szökött, ahol sikerült elfogni, majd 2019. szeptember 5-én visszaszállították Magyarországra. Az ügyben a nyomozás még tart. Mivel a férfi tette után külföldre szökött, a bíróság szerint továbbra is fennállnak a letartóztatás feltételei, mert a büntetőeljárási célok enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhetők el. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezett. KM

A legjobbak legjobbjai A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozata pályázati táncversenyt rendezett csütörtökön az iskola hangversenytermében. A már hagyományos rendezvényen azok a növendékek mutatkozhattak be, akik a félévi szakmai vizsgán a legjobban szerepeltek. Képünkön Sipos Angelika Tünde és Aranyi Krisztián. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Kelet

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

2 Krónika

C

Y

M

100

MAGYARORSZÁG

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

2

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Az összetartozás fája

Almafák, mindörökké

Az 1. oldali cikk folytatása – Még az év végén kaptuk a megkeresést a budapesti Nemzeti Színháztól – mondta Szécsi Szabolcs. – Nagyon megtisztelőnek tartottuk, hogy a tizenkét település közé Tarpa is bekerült. Talán annak is köszönhetjük mindezt, hogy a mi településünk egyrészt elválaszthatatlan Kárpátaljától, másrészt már évtizedes hagyomány, hogy minden évben megünnepeljük a nemzeti összetartozás napját. A 2019-es Rákóczi-emlékév kapcsán is köthetőek vagyunk a nemzeti összetartozáshoz, hiszen Esze Tamás szülőfaluja elválaszthatatlan a Rákóczi-szabadságharctól, a hazaszeretettől.

Földbe került a kis csemete

Tündérkert Rácz József arról is szólt, hogy az almafa Wass Albertnél is a túlélés szimbóluma. A túlélésé, amely a magyar nemzetet jellemezte évszázadokon át, a nemzeté, amely a trianoni békediktátum súlyos

Január 16-án hajnalban Szorgalmatos egyik családi házában gyulladt ki a villanyóraszekrény. Lengyel Péter, a tiszalöki mentőállomás gépjárművezetője munkába indulva vette észre a lángokat, tudta, hogy egy idős, egyedülálló férfi él a házban. Bement az udvarra, a villanyóraszekrény alatt egy leégett elektromos kerékpárt talált, miközben az ablakréseken is füst szivárgott ki. Felébresztette az alvó embert, az égő kerékpárt eltávolította az épülettől, közben értesítette a tűzoltókat, majd oltani kezdte a ház tetőszerkezetét. A tűzoltók megérkezéséig a helyszínen maradt, ezzel a tettével kiérdemelte a hősies helytállásért járó elismerést, amit dr. Góra Zoltán tűzoltó vezér­ őrnagytól vett át ünnepélyes keretek között a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon csütörtökön. KM BUDAPEST, SZORGALMATOS.

A pónyik alma A Tarpán is elültetett pónyik alma erőteljesen növő fája későn, de bőven terem. Környezetével szemben nem igényes, de hűvös vidéken, kötött, nyirkos talajon érzi jól magát. Az ilyen viszonyok közt termett gyümölcs tovább tartható el. Érési ideje: november–február. Középnagy gyümölcse jellegzetesen lapított gömb alakú. Vastag héja októberre kisárgul, a napos oldalon esetleg pirossal bemosott. Húsa sárgásfehér, savanykás. JG

Látogasson el hírportálunkra!

Egymást népszerűsíti a Jósa András Múzeum és a négycsillagos Hunguest Hotel Sóstó. – Nagyon sok desztináció várja az ide látogatókat, gondoljunk csak Sóstón az állatparkra, a fürdőre vagy a múzeumfalura, de a belvárosban is olyan kulturális negyed alakult ki, amire joggal lehetünk büszkék – fogalmazott dr. Ulrich Attila. Nyíregyháza alpolgármestere szerint a disznótoros fesztivál kiváló főpróba volt a múzeum és a hotel együttműködésében – amit csütörtökön egy aláírással is megerősített a két igazgató –, hiszen telt ház volt Sóstón, vendégeket hozott a szállodának, látogatókat a múzeumfalunak. – Amennyiben a kultúra és a turizmus összefog, s a hagyományokat őrző, a művészetekhez, szórakozáshoz is köthető programokat kínál, akkor egyre többen jönnek Nyíregyházára, akkor a város turisztikájában is új távlatok nyílnak, ez a kulturális vagy programturizmusnak adhat még nagyobb lendületet. NYÍREGYHÁZA.

Dr. Ulrich Attila, dr. Rémiás Tibor, dr. Szabó Sarolta és Fekete Gyula az együttműködési megállapodás aláírásán FOTÓ: SIPEKI PÉTER

húsvétra már alig van férőhelyünk, ez is azt mutatja, van érdeklődés a város és ezen belül a szállodánk iránt is – árulta el Fekete Gyula, a négycsillagos Hunguest Hotel Sóstó igazgatója. – Sóstó és a szálloda nemcsak az alvást, az étkezést jelenti, hanem fürdőzést, de a kikapcsolódást is. A Jósa András Múzeummal kötött együtt-

Az együttműködés új lendületet adhat a város programturizmusának.

Kölcsönös előnyök – Az első negyedévre ötvenszázalékos töltést terveztünk, amit sikerült elérni, telt házunk volt karácsonykor, a hétvégeken megtelik a szálloda, s

Az elismerés átvétele FOTÓ: KATASZTRÓFAVÉDELEM

M

Nemzeti Színháznak. Kovács Gyula több évtizede gyűjti a Kárpát-medence őshonos fáit, ennek egyike a pónyik alma, amely olyan népszerű volt, hogy annak idején Bolyai Farkas meghagyta, a sírjára majd ne virágot, hanem pónyik almát ültessenek.

Közösen erősítik a kultúrturizmust

Elismerték a hősiességét

Y

következményeit, a magyar történelem legsúlyosabb próbatételét is túl tudta élni. – Száz évvel Trianon után is élnek és léteznek az elszakított részeken lévő magyar közösségek, és van egy virágzó Magyarország. Vagyunk, létezünk. – A tarpai iskolában is sok kárpátaljai diák tanul – mondta Tilki Attila. – Ezek a diákok péntekenként útnak indulnak, és egy határon keresztül jutnak haza a szülőházukba. Ha nem lett volna Trianon, egyszerűen hazakerékpározhatnának úgy, hogy nem kellene az országhatárt átlépniük. Tarpa különleges hely, ennek a településnek történelme van. Tarpát Esze Tamás révén a története örökre Magyarországhoz köti. Minden egyes ilyen esemény, mint a mostani, csak erősíti bennem azt a büszkeséget, hogy ehhez a nemzethez tartozom. Büszke vagyok arra, magyar vagyok. Az almafát Kovács Gyula erdész, a Tündérkert mozgalom atyja ajánlotta fel a

rajnában, vagy ahogy jobban szerettem akkor is mondani, Kárpátalján természetes volt a magyar nyelv használata. Ma sem könnyebb és nem is nehezebb magyarnak lenni Kárpátalján, mint évtizedekkel ezelőtt. Nem ezen múlik a magyarság. Aki akar, megmarad magyarnak, éljen bárhol. Hogy miként lehetne meghatározni a Tizenhárom almafa műfaját? Elég műfaj Trianon maga, ez mindent meghatároz. Ez egy sorstragédia, hogy egy döntés elválasztott egymástól családokat, ismerősöket, határt húzott települések közé. Olyan határ menti településekre hoztuk el az almafát, ahol közvetlenül élték át Trianon fájdalmát, következményeit.

Aki akar, megmarad Szécsi Szabolcs hozzátette: a szabadságharc 300. évfordulója alkalmából már ültettek emlékfát Tarpán 2011-ben, így a mostani emlékfát annak a közelében helyezték el. – Ezt a fát nem magunknak, hanem a tarpai gyerekeknek és az őket követő nemzedékeknek ültettük, hogy bennük is tudatosuljon, a legfontosabb a nemzeti ös�szetartozás. Rácz József hozta Tarpára az almafacsemetét. A színművész szinte hazaérkezett, hiszen a közeli Benén látta meg a napvilágot. – Tarpára megérkezve hallottam az iskola előtt, hogy néhány gyerek ukránul beszélget – mondta Rácz József. – Nem lepett meg, hiszen tudom, Kárpátaljáról sok gyerek jár át Tarpára az itteni fociakadémiára, és itt is tanulnak. Számukra a magyar mellett az ukrán is megszokott nyelv, ahogy annak idején számomra Uk-

C

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Nemzeti Színház igazgatója fogalmazott –, Trianonról szólva ő a leghitelesebb megszólaló, s mert azt a hitet közvetíti, hogy vagyunk s leszünk. Nem kötelező szeretni Wass Albertet, de az ő művein keresztül is megismerni a történelmet, emlékezni és emlékeztetni, egyáltalán beszélni a Trianon utáni jogfosztásokról, az bizony kötelesség ott, ahol a hazát úgy hívják: Magyarország. Hogy ki olvassa és szereti Wass Albert írásait, s ki nem, az a szívben s a lélekben dől el. A tisztelők népes tábora önmagáért beszél, ahogy az ellentábor is, melyben sokan úgy minősítenek, hogy egyetlen művét sem olvasták, de vesszőparipájuk az íróra sütött háborús bűnös billog. Dacára annak, hogy már ott is cáfolták a vádat, ahol koholták: a román legfőbb ügyész 2004. június 22-én kelt iratában rögzíti szó szerint: „Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért és háborús bűnök miatt sem.” Az Amerikai Egyesült Államokban pedig három alkalommal is átvizsgálták (az emigráláskor, fia, Huba tábornoki kinevezésekor, majd hivatalos román fellépésre), de nem találtak semmit. Maga a regény, a Tizenhárom almafa is cáfol zárósoraival: „(…) reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését, s ősi türelemmel várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára.” Ezt üzenik ezek az almafák. Annak is, aki nem érti. NYÉKI ZSOLT

A gyümölcsfa ültetése önmagában is misztérium. Arra testben és lélekben is felkészül az ember. Pontosan tudja: a gondosan kiásott gödör olyan, mint egy bölcső, ahol a porhanyós földben a gyönge gyökér is könnyen utat talál, hogy mielőbb szilárdan kapaszkodjon, s táplálja egy új élet sarjadzását. Szép vállalás és szép üzenet ez: aki fát ültet, később is gondozza, ápolja, bízva abban, hogy a szorgalom gyümölcse soksok ember örömforrásává válik. Különleges almát, még zsenge vesszőcskéket ültettek el tegnap, mindjárt tizenhármat szerte a hazában, most egyelőre Magyarszombatfától Tarpáig, de lesz folytatás, az egész Kárpát-medencében, ahol beszélik a magyar nyelvet. A nemzeti összetartozás ereszt új, friss gyökeret, és egy nemzet várja a gyümölcs beérését. Tarpa igazán méltó helyszín, itt a történelem mindig nyakas kurucokat nevelt, az önfeladás ismeretlen fogalom, az önmegtagadásra hajlamos balga lelkek meg jobb, ha messzire kerülik e vidéket. Nem úgy a magyarságukra büszke emberek, akiknek zarándokhelyévé vált Tarpa. A vendégvárás nemes gyümölcse eleddig a szilva volt, most majd az alma is felnő mellé. Olykor a világ legtávolabbi pontjáról is jönnek ide, ahogy történt az a Panoráma Világklub vezetésével. Dr. Tanka László elnök mintha jövőbe látott volna: itt mutatta be az Örökségkönyvet, Wass Albert szellemi hagyatékával a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. Igen, ez a faültetés az ő művében, a Tizenhárom almafa történelmi regényben gyökerezik, mert – ahogy a

100

90

80

70

60

50

DR. ULRICH ATTILA

40

30

20

10

5

működési megállapodás kölcsönös előnyöket jelent. Nekünk azért fontos, mert programokat tudunk ajánlani a szállóvendégeinknek, akik a múzeumba, a Kállay Gyűjteménybe, illetve a Sóstói Múzeumfaluba a belépő árából 10 százalék engedményt kapnak. – S kedvezményt kapunk, ha a külföldi vendégeink, konferenciáinkra érkező szakemberek akarnak megszállni itt, ami fontos számunkra, de ettől is lényegesebb, hogy tudjuk reklámozni, népszerűsíteni egymást – hangsúlyozta dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója, akinek vezérfonala, hogy nagy attrakciókat, kiállításokat hozzanak Nyíregyházára. A Seuso-kincseknek, a Munkácsy-, a Szinyei-tárlat-

Röviden

nak több tízezer látogatója volt, idén pedig Rippl-Rónai 160 festményét hozzuk el ide, ami Európában is egyedülálló. A VIDOR Fesztiválra már megérkezik az első 80 festmény, október közepére még 80, ami ismét nagy érdeklődésre tarthat számot, aki messziről érkezik, és szállást keres, annak jó szívvel ajánlják majd a szállodát – mondta az év nagy kiállításáról a múzeumigazgató. Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény megbízott vezetője arra hívta fel a figyelmet, június 27-étől új helyen, a Kállay-házban várja a látogatókat a gyűjtemény, s eddig nem látott tárgyakat is láthatnak majd az érdeklődők, dr. Szabó Sarolta, a Sóstói Múzemfalu igazgatója, pedig az idén 50 éves, a hotel közelében lévő skanzen változatos, sokakat vonzó programsorozatára hívta fel a figyelmet, ami felkeltheti a szálló vendégeinek az érdeklődését is. KM

Európában egyedülálló, hogy Rippl-Rónai 160 képét hozzuk el Nyíregyházára.

Egy sérült a karambolban Két személygépkocsi ütközött a 4911-es számú főútvonalon Kállósemjénnél szerdán. A nyírbátori hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, áramtalanították a járműveket, majd a közúti akadály megszüntetésén dolgoztak. A járművekben csak a vezetők utaztak, a mentők egy embert szállítottak kórházba – közölte a katasztrófavédelem. KM KÁLLÓSEMJÉN.

Bűncselekmény miatt körözték Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény miatt adott ki a Nyíregyházi Járásbíróság elfogatóparancsot egy 35 éves nagyhalászi lakos ellen. A körözött férfit a rendőrök február 26-án elfogták, a nagyhalászi rendőrőrsre előállították és bűnügyi őrizetbe vették – adta hírül a rendőrség. KM NAGYHALÁSZ.

Kelet-kvíz Melyik család „szerezte meg” Nyírbátort a Báthory család kihalásával? a) a Vayak b) a Rákócziak c) a Bethlen család d) a Károlyi család

DR. RÉMIÁS TIBOR

A helyes megfejtés lapunk mai számában.

KELET

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

4 Nyíregyháza

Koronavírus és muzeális érték

Röviden

Díjjal illették a sóstói hotelt

Az első februári városi közgyűlés öt, a második három órán át tartott.

NYÍREGYHÁZA. Crystal Lotus díjat kapott a megyeszékhely legújabb szállodája, a 4 csillagos Hunguest Hotel Sóstó. A rangos elismerést jelképező impozáns tárgyat személyesen vette át a napokban a nyíregyházi delegáció vezetője, dr. Kovács Ferenc polgármester a nyugat-ukrajnai Truszkavecben szervezett nemzetközi rendezvényen, a Kelet- és Közép-Európai Vendéglátóipari és Balneológiai Konferencián, ahol Magyarországról még Hévízről érkezett küldöttség. KM

A háromnegyed órás feszültség után derültség futott végig a Krúdy termen: az interpellációdömping végén Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője ekképpen kezdte hozzászólását: „Tisztelt Polgármester Asszony!” Dr. Kovács Ferenc polgármester mosolyogva fogadta az elszólást. Az ellenzéki képviselő sietve megjegyezte: „Lehet, amiatt van ez, mert ismét szóba került, hogy mi történt 2010 előtt a városban. A jelenlegi vezetés szerint szinte onnan kezdődik az időszámítás, pedig előtte is voltak fejlesztések” – hangzott el csütörtökön délelőtt a februári, második városi közgyűlésen, az első napirendi pont előtt. A hónap első tanácskozásán a nyílt ülés öt órán át tartott, ezúttal három órán keresztül hangzottak el érvek és ellenérvek, ismét egymásnak feszültek a szavak szintjén a kormánypártiak és az ellenzékiek. NYÍREGYHÁZA.

Elszállítják a zöldhulladékot

Éberhardt Gábor

MAGYARORSZÁG

Dr. Kovács Ferenc polgármester hagyományos csengőrázásával kezdődött a közgyűlés, majd az ellenzék sem maradt csendben

hat éve alapította meg az Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulását, ennek keretében nyújtják be a közös pályázatukat, melynek célja a levegőminőség javítása, a légszen�nyezettség csökkentése, a mérőeszközök fejlesztése, az informatikai háttér kialakítása. Velük együtt pályázik még a megyei kormányhivatal és az ungvári tanács is. Tízen szóltak hozzá az előterjesztéshez, amit a sürgető határ­ idő miatt kellett elfogadni. Miután ez megtörtént, dr. Ul­ rich Attila alpolgármester felidézte a hétvégi programot, a 3. Nyírségi Disznótoros Fesztivált és a 19. Nemzetközi Böllérversenyt. – Magyarország legnagyobb vidéki skanzenje, a Sóstói Múzeumfalu jelesre vizsgázott – mondta. Dr. Újhelyi János (Szövetségben Nyíregyházáért) „behozta” a Krúdy terembe

Közös pályázat Egy közel 210 millió forintos pályázatról szólt Karóczkai Adrienn, az előterjesztés szakmai előkészítéséért felelős referatúra vezetője. A nyíregyházi önkormányzat és Szatmárnémeti tanácsa

FOTÓ: KM

NYÍREGYHÁZA. A korai tavaszo-

dás miatt a hulladékszállítási naptárban jelöltektől eltérően, március hetétől indítjuk a zöldhulladék elszállítását a megszokott járatnapokon – erősítette meg a városi közgyűlésen Éberhardt Gábor az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. képviseletében. Eszerint a zöldhulladék-szállításba bevont, családi házas övezetekben lakókat arra kérik, hogy a gyűjtőedényeket változatlanul reggel 6 óráig szíveskedjenek a családi házak elé kihelyezni. KM

Alapellátó orvosként nem akarok hangulatot gerjeszteni... DR. ÚJHELYI JÁNOS

a legaktuálisabb világproblémát: – Alapellátó orvosként nem akarok hangulatot gerjeszteni, csak fel akarom hívni a figyelmet a koronavírus veszélyére. Mindenki vigyázzon magára, a személyes higiénéjére! Új raktárépület Vassné Harman Gyöngyi és dr. Adorján Gusztáv (Fidesz– KDNP) is fontosnak tartotta a felvilágosítást és a tájékoztatást, dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző pedig felidézte, hogy a kormány lét-

rehozta a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzset, kiemelte a nyugalmat és a szakszerűséget. Fokozódott a hangulat a Fokos utcai újításnál: a Jósa András Múzeum szeretne új raktárépületet kialakítani a kertvárosi ingatlanban. Az ellenzéki képviselők hozzászólásaikban méltatták a múzeum elismerésre méltó tevékenységét, viszont azt kifogásolták, hogy az ominózus ingatlanban miért nem például a fiataloknak alakítanak ki „fecskeházat”.

Körforgalom a Korányin Halkóné dr. Rudolf Éva (Fidesz–KDNP) örömét fejezte ki azért, mert „nyugvópontra jutott a Korányi körforgalom ügye”. – Hosszas egyeztetés után a lehető legracionálisabb döntés született, ezért szeretném megköszönni a polgármesteri hivatal illetékes mun-

katársainak a közreműködést. Tanulság, hogy ha a jövőben lesz hasonló beruházás, akkor is minél szélesebb körben kell kialakítani a közös álláspontot – mondta Lövei Csaba, a terület önkormányzati képviselője (Szövetségben Nyíregyházáért).

FOTÓK: MÁTÉ JÁNOS

– Kiszámoltuk: 796 millió forintos felújítással 32 lakást lehetne kialakítani, ám lakófunkciónak nem használható az ingatlan. A múzeumnak régóta kell egy raktárépület, körülbelül 10 millió forintból, önerőből látnának hozzá az átépítéshez – mondta dr. Ul­ rich Attila alpolgármester. – Ahhoz, hogy a jövőben is nagy attrakciókat, tárlatokat hozzunk Nyíregyházára, nagyobb kiállítási terep kell. Ehhez pedig fel kell szabadítani a földszinti raktárt. Szinte hetente érkeznek hozzánk műtárgyak, amit alig tudunk már elhelyezni – szólt hozzá dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató. Végül 13 igen, 8 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést, építtetheti a Fokos utcai raktárépületet a Jósa András Múzeum. KM

Látogasson el hírportálunkra!

Elárulta csodás hangja titkát Zakariás Éva Az ember nem is gondolná, hogy a Némó nyomából Szenilla, vagy a Jótündér Keresztanya a Shrekbôl magyar hangja, Zakariás Éva milyen praktikákat vet be, hogy a hangja mindig olyan tiszta és csillogó legyen.

Mozdulj, Nyíregyháza: változik a program A Mozdulj, Nyíregyháza! programsorozatban pénteken és hétfőn elmaradnak a Kodály-iskolában tartandó foglalkozások – legutóbb nagy sikert aratott Béres Alexandra Fitt-keddje. FOTÓ: DODÓ FERENC Fotó: Simák Gergô simakphoto@gmail.com

Néptánc és népdal a Vécsey-iskolában

met használatára: ha kicsit fáj a torkom vagy rekedtebbnek érzem magam, rögtön spriccelek egyet a torkomba. Enélkül már el sem indulok sehová. A Salvus Gyógyvíz Permet gyószertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fûszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható.

HIRDETÉS Salvus 184x152 Zakarias megyei Rm.indd 1

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

Nagyszabású rendezvénynek ad otthont február 28-án, pénteken 10 órától a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményének tornacsarnoka. A 22. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdal­ NYÍREGYHÁZA.

376271

Ha valaki, akkor a színésznô tudja, milyen kellemetlen, ha légúti problémája van az embernek. - Már egészen kicsi korom óta sok gondot okoztak a felsô légúti betegségek. Fél évesen derült ki, hogy allergiás vagyok. Anyukám majd szívbajt kapott, amikor elôször meghallotta, hogyan „hörgök –sípolok” a kiságyban. Kamaszként évekig minden tavasszal injekciókúrát kaptam, hogy átvészeljem a parlagfû és a vadkender szezont – emlékezett vissza Éva. Késôbb az allergia mellett még az asztma is megjelent a színésznô életében.

- Hihetetlenül legyengültem, berekedtem, nem tudtam énekelni, és ülve aludtam, mivel fekve fulladtam. Ekkor az édesanyám elvitt a MÁV kórház pulmonológusához, aki amellett hogy gyógyszereket írt fel, azt ajánlotta, hogy inhaláljak Salvus vízzel. Így is tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb gyógyszerre van szükségem. Ma már az asztma csak ritkán jön elô, és az allergiával sincs gondom. Amikor Évi anyuka lett, a Salvus gyógyvíz még nagyobb szerepet kapott a család életében. A gyermekei ugyanis szintén légúti gondokkal küszködtek. - Amíg a gyerekeim óvodás korúak voltak, az ôszi-téli idôszakban sokat betegeskedtek. Ilyenkor a gyerekorvosunk tanácsára egy elektromos inhalálót használtunk, amibe Salvus gyógyvíz került. Esetleg, ha nagyobb volt a gond a Salvus vízbe tettünk pár csepp gyószert, de ez ma már egyre ritkábban fordul elô – folytatta Éva. Én pedig, mivel már jóval kevesebb idôm van, áttértem a Salvus Gyógyvíz Per-

éneklési Versenyt a házigazda tanintézmény, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola és a Nyírség Táncegyüttes szervezi közösen, a rendezők részéről Veres László, Demarcsek Zsuzsa és Demarcsek György várja az érdeklődőket a Vécsey közi fellépésekre. KM

12/06/17 15:33

www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyír­egy­há­za, Pos­ta­fiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · E-mail: ke­let@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/50 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

KELET

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Röviden

Női írók, író nők, vers és duett Nőnapi zenés irodalmi délutánt rendez március 5-én, csütörtökön 16.30-tól a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület a megyei könyvtárban. – Vendégünk lesz Kováts Judit író, Papp Tünde Judit költő és Katona Rebeka Dorka, a Krúdy Gyula Gimnázium tanulója, beszélgetőpartnerük Gerliczki András irodalomtörténész. A nőnapi délutánt Csernák Mónika és Csernák Tibor duettje és Illyés Péter verselőadása teszi majd teljessé – mondta el a rendezvény moderátora, dr. Bihari Albertné egyesületi alapító titkár. KM NYÍREGYHÁZA.

A bombák földjén – külföldi missziók A nyertesek családtagjaik és a főszerkesztők körében

FOTÓK: CSEH GÁBOR

Átadtuk a nyeremény autókat Átvehették csütörtökön nyeremény autóikat a mozaikkereső játékunk nyertesei az Autófókusz Kft. szombathelyi telephelyén.

Népe és a Zalai Hírlap előfizetői közül került ki. Az országos fődíjat, a három Toyota Yarist csütörtökön vehették birtokba a szerencsések az Autófókusz Kft. szombathelyi telephelyén.

SZOMBATHELY. A játékban a Me-

Kirándulást terveznek Marai Józsefné, a Zalai Hírlap nyertese Zalaegerszegről érkezett az átadóra. Negyven éve hűséges előfizető, rendszeresen játszik is, de nyereményt eddig még nem sikerült be­ zsebelnie. Nagyon örült, hogy most végre neki kedvezett a szerencse a sorsoláson. Ő nem

diaworks 19 megyei napilapjának előfizetői tették próbára a szerencséjüket. A játék múlt év decemberében kezdődött, összesen 103.725-en vágtak neki a mozaikkeresésnek a 19 megyei napilap olvasói közül. A legtöbb beküldő a Kisalföld, a Vas

vezet: menye és fia fogja használni a járművet. Ha pedig igazán kitavaszodik, közös kirándulást terveznek: hosszabb úton is kipróbálják az autót. A Toyota érkezésével egy 19 éves Suzuki időlegesen nyugdíjba vonulhat, azt majd az unoka kapja meg, aki hamarosan megszerzi a jogosítványt.

nyokban. A Mozaikkeresővel is minden évben játszott. Ő maga használja majd a kocsit, dolgozni is ezzel jár ezentúl. A hétvégén pedig máris Pápát veszi célba, hogy barátnőjének is megmutassa a fődíjat. A Fejér Megyei Hírlapból rakta össze a mozaikot Tarjányiné Balázs Ildikó, aki egészségügyi okokból nem tudott eljönni Agárdról az ünnepélyes átadóra; később veszi majd át a nyeremény autót.

Pápát veszi célba A Napló nyertese, Magasháziné Rédecsi Viola Balatonfűzfőről utazott a nyereményért. Neki is ez az első szerencsés játéka, pedig rendszeresen részt vesz a hasonló kampá-

Jutalmazzuk a hűséget Hadanich Dalma, a Mediaworks előfizetői marke-

tingvezetője elmondta: a játékot azért hívták életre, hogy a hűséges olvasókat minden megyében jutalmazni tudják. Bízik benne, hogy a fődíjak nyerteseinek életét a Toyota szebbé és jobbá teszi, szívesen gondolnak vissza a játékra. A három szerencsésnek külön gratulált, de minden résztvevőnek megköszönte a részvételt a Mozaikkeresőben. LAKOSI GABRIELLA

Látogasson el hírportálunkra!

Francia lektor segíti a nyelvtanítást és -tanulást Az ősztől két tannyelvű első osztályt is indító Apáczai az első fecske, amely könnyen „nyarat csinálhat”.

iskolások szivacsként szívják magukba az új ismereteket, amelyek mélyen bevésődnek az elméjükbe – mutatott rá Jacqueline Plessis. Az oktatási együttműködési attasé elmondta: első fecskeként tekintenek az ősztől francia– magyar két tannyelvű osztályt indító Apáczaira, s bíznak benne, hogy más intézmények is követik majd a példáját. – Mintegy 300 millióan beszélnek franciául a világon. Sokan úgy vélik, nehezen tanulható, szerintem kellő motivációval és kitartással, kiváló pedagógusok segítségével nem jelent nagy kihívást – jegyezte meg a fél éve Magyarországon élő Jacqueline, aki kérdésemre – „és ön hogyan boldogul a magyar nyelvvel?” – tört magyarsággal, mosolyogva így válaszolt: „Kedves István! Én sajnos még nem beszélek jól magyarul...” PI

játékos nyelvtanulást. A kicsiknek 8 nyelvórájuk lesz egy héten, sőt néhány készségtantárgyat (ének, rajz, testnevelés) is idegen nyelven fognak tanítani nekik. Az osztály előrehaladását anyanyelvi lektor segíti majd az Erdő sori iskolában, aki nem más, mint Toan Nguyen. A huszonéves francia állampolgár az anyanyelvén kívül angolul is jól beszél, két hete érkezett az Apáczaiba. Elismerően szólt a felső tagozatos, francia nyelvet tanuló diákok felkészültségéről, lelkesedéséről, a rangos nyelvi versenyeken elért sikerekről, Kutasi Angéla és pedagógustársai lelkiismeretes munkájáról.

Jacqueline Plessis oktatási együttműködési attasé, a magyarországi Alliance Francaise-ek koordinátora látogatott el csütörtökön a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskolába, ahol ősztől francia–magyar két tanítási nyelvű osztály indul felmenő rendszerben, az első évfolyamon. Andó Károly intézményvezető elmondta: az országban elsőként indul ilyen képzés általános iskolában, korábban csak gimnáziumok kaptak erre lehetőséget. Szeptemberben – a tervek szerint – 25 kis­ iskolás kezdi meg a kommunikációs helyzeteken nyugvó, NYÍREGYHÁZA.

Minél előbb, annál jobb! Nem lehet elég korán kezdeni, szokták mondani, az idegennyelv-tanulásra pedig ez különösen igaz, hiszen a kis­

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok tart előadást a zárókiállításon FOTÓ: KM

Ma 17 órától rendezi meg a XX. Téli Alkotótábor zárókiállítását a vajai önkormányzat, a Vay Ádám Múzeum Baráti Köre és a tárlatnak otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Titkárság titkárságvezetője „A bombák földjén – külföldi missziók – Irak, Afganisztán” címmel tart előadást. A kiállítás március 26-áig tekinthető meg. KM VAJA.

Nőnap Mészáros Árpád Zsolttal

Táncházban ropták A Mérai Csűrös Banda húzta a talpalávalót szerdán este az Alvégesi Művelődési Házban. A házigazda Demarcsek György, a táncmesterek: Bohács Gitta és Éder Róbert voltak. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

TISZAVASVÁRI. A kulturális rendezvényre díjtalan lesz a belépés, a hölgyeknek pedig meglepetéssel kedveskednek nőnap alkalmából Tiszavasváriban. Március 6-án, pénteken 17 órától a Találkozások Házában Mészáros Árpád Zsolt musical- és operettműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. KM

KoNcZ ZsuZsa KoNcErt Kedves Előfizetőink! Koncz Zsuzsa 2020. március 10. 19.00 órától tart koncertet a Nyíregyházi Egyetem Kodály termében! A Kelet előfizetőjeként Önök a belépőjegyet kedvezményesen 6990 Ft helyett 6590 Ft-ért vásárolhatják meg munkanapokon 7.30 órától 15.00 óráig szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.).

A Budapestről érkező attasét és delegációját énekekkel és zenés előadással fogadták a francia nyelvi irányultságú osztályba járó ötödikesek, Rajna Beatrix tanítványai pedig korhű ruhába bújva perdültek reneszánsz táncra FOTÓ: A SZERZŐ

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

391178

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fenn közönségével. 2019 novemberében megjelent új albuma Így volt szép címmel. Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat: Koncz Zsuzsa a kétlemezes kiadványra ezeket a számára és számunkra is legkedvesebb dalokat válogatta össze énekesi pályájának kezdetétől napjainkig.

MAGYARORSZÁG

HIRDETÉS

KELET

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

6 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Szép magyar föld, téged védett karjuk A megyeszékhely számára mindig fontos volt a katonaeszmények ápolása. NYÍREGYHÁZA. – Nyíregyháza katonavárosi rangja a 18. század végéig nyúlik vissza, amikor 1753 után Nyíregyháza úgy megerősödött, hogy katonaság fogadására is készen állt. A városhoz kapcsolódó katonaeszményekről dr. Bene János történész tartott előadást szerdán a Jósa András Múzeumban. – A régi térképjelölésekből – kapitány, alezredes és főhadnagy háza, lőportorony, katonai magazin (raktár) – kiolvasható, hogy néhány hónapra mindig el tudtak szállásolni egy-egy (huszárokból,

Huszárroham Galíciában és laktanya Nyíregyházán, a Honvéd utcában

vértesekből vagy dragonyosokból álló) lovashadosztályt, ami helyőrséget persze nem jelentett. Mindez az 1867-es kiegyezésig így is maradt, utána viszont állandó szolgálatra Nyíregyházára került a szabolcsi 41. gyalogsági honvédzászlóalj és a hajdúsági 15. lovasszázad, 1874-től pedig a szatmári 14. lovasszázad katonái váltották a Kassára masírozó gyalogságot. A többséget magánházaknál szállásolták el, egyedül az 5. honvéd huszárezred II. osztálya kapott önálló – ám csupán kibővített és felújított – épületet az egykori Serházat igénybe véve. Helyén ma benzinkút áll.

A 12-es gyalogezredből kevesen jöttek haza a Dontól.

– a városnak be kellett látnia: nagy laktanyára van szükség. A városatyák öt évig vitatkoztak, mire eldöntötték: a bevételt sem engedve épületet emelnek és befogadnak egy lovasezredet. – Milliós kölcsönből a vasútállomás mögött végül 30 holdon két év alatt megépült a nagy lovassági laktanya főépülettel, tiszti lakásokkal, két nagy lovardával, hat tágas századépülettel, mesteremberek műhelyeivel, tizenkét, hetvennyolc lóállást számláló istállóval. Ide költözött be 1891. november 1-jén a 14. császári és királyi huszárezred, a város világoskék atillás házi ezrede, ám hétévente kicserélték őket a dunántúli 10-esekkel, nehogy nagyon ideszokjanak. Németül is beszéltek, s a közös hadsereg katonáiként többre tartották magukat a magyar királyi huszároknál. Ez hozott színt olykor a város életébe, amikor hol velük, hol a tirpák

Laktanya kell! – Csakhogy – miután 300 sötétkék atillás, piros nadrágos és csákós vitézt kellett ellátni, a lakásárak felszaladtak, és a lakosok egyre panaszkodtak, hogy fogy a kamrából a kolbász, a csűrből a takarmány

DR. BENE JÁNOS

FOTÓK: INTERNET

tajigásokkal csaptak össze a régi Sas kocsmánál. A város persze jobban örült a fess (grófok, bárók fiaiból is álló) tisztikar fényes báljainak, a Hubertus vadászlovaglásainak. Ló- és emberáldozat A vidám életnek a világháború vetett véget. A Monarchiának szinte mind az 50 huszár lovasezredét északkeletre vitte, Galíciába. Mentek a 14-esek, az 5-ösök, a 7-es Vilmos-huszárok is. Csak sajnos az orosz sereg a galíciai osztrák–orosz határnál gyorsabban felsorakozott, mint gondolták. Végül az 1914-es augusztusi végső roham súlyos veszteségekkel végződött, a színes egyenruhában pompázó huszár tökéletes célpontot jelentett a modern tűzgépek előtt. Az emberáldozat mellett a lóállomány 60 százaléka tehát már az első nyáron elveszett, pedig egy ló kiképzése 4 esztendőt

is igénybe vett. Egyedül az 5. honvéd huszárezred lovasai tudták megállítani az oroszokat Sztojanovnál. Egy kard­ ütéssel félrelökték a 3 méteres kozák pikákat, és a második csapás már a fejre ment. Oly elszánt rohamot produkáltak, hogy az ellenféltől kiérdemelték a „vörös ördögök” titulust. A veszteségből tanulva 1915-től bevezették a tábori szürke rejtőszínt. A magyar huszár – miután 1916ban a Bruszilov-offenzívában a közös sereg gyakorlatilag teljes egészében fogságba esett – jobbára ló nélkül (csak a sarkantyújáról lehetett felismerni) még végigharcolta 1916-ban Erdélyt, 1917-ben Isonzót a 2018-as összeomlásig. A 14-esek ide Nyíregyházára tértek haza, méghozzá rendezetten – hallhattuk. A nagy fegyverkezés A két háború között ide-oda hányódtak a csapattestek, kényszerből hol Károlyi Mi-

hály köztársaságára, hol Kun Bélára esküdve fel. Nyíregyházán a 4. honvéd huszárezred, a 12-es gyalogezred, a Magyar Királyi Honvédség 6. tüzérosztálya telepedett meg, később Hadik András, II. Rákóczi Ferenc, illetve Gábor Áron nevét felvéve. A Kállói úton 1929 és 1931 között megépült a Damjanich laktanya. – A 2. világháborút még megelőzte a 1938-as győri fegyverkezési program, amikor 600 millió pengőt fordítottak fegyverre, 400 milliót laktanyákra. Nyíregyházán is ekkor épült a Bottyán, a repülőtéri barakk, a kis Gábor Áron és a páncélos barakklaktanya. A város több fegyvernemben fogadott had­ osztályokat, 1942 októberétől lovashadosztályt is. A háborúban a lovasdandár, a 4-es huszárok, a 22-eseink vívtak elkeseredett harcokat, a 12-es gyalogezredből pedig alig pár száz katona jött haza a Dontól – folytatta a történész. A kommunista hatalomátvétel, majd a rendszerváltás után új fejezetek kezdődtek. Dr. Bene János ezekről is szólt, de mivel a hat évtizedről már többször is írtunk lapunkban, az egymást váltó hadosztályokra, az új laktanyák építésére, a haderőnemek 1954-es, majd 2004-es végső felszámolására most nem térnénk ki részletesen. Öröm viszont, hogy 2018 ősze óta a 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezreddel ismét van Nyíregyházának „saját” alakulata, aminek a közreműködésével még sokat hallunk majd a katonaeszményekről. MJ

Talpba néző

Az olvasó kérdez, a fürdőorvos válaszol

Több ezer éve ismert és alkalmazott gyógyí­ tó módszer a reflexo­ lógia, mely a szervezet regenerálódását a tal­ pon található reflex­ területek ingerlésével segíti. A nyíregyházi dr. Borbás Attiláné természetgyógyászref­l exológus meg van győződve arról, hogy a módszer kiválóan alkalmas tavaszi tisztí­ tóterápiaként. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Sokrétű kezelési paletta a sikeres gyógyulásért A felnőttlakosság 75-80%-a küzd mozgásszervi problémákkal. Sokszor előfordul, hogy nem vagyunk teljesen tisztában testünk működésével, és az esetlegesen jelentkező reumatikus fájdalmaknak nem tudjuk az okát. Ezért lehetőséget biztosítottunk, hogy Dr. Czímer Éva Gréta, a Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. reumatológus-fürdőorvosa, szerkesztőségünkben is válaszolni tudjon a felmerült kérdésekre.

390072

K. Béla: Régóta fáj a csípőm, már menni alig bírok. Szóba került már a műtét is, de mivel egyedül élek, nincs, aki ápoljon, segítsen a műtét utáni lábadozásban. Az Aquarius fürdőgyógyászaton van-e olyan kezelés, ami segítene a panaszaimon? Dr. Czímer Éva Gréta: Sokféle fokozata van az ízületi kopásnak. Már az enyhe kopással is kell foglalkozni, hatékonyan lehet ezeket a fájdal- Dr. Czímer Éva makat enyhíteni. Gréta A járás során a reumatológus csípő igen nagy terhelésnek van kitéve, hiszen minden egyes lépéskor a testsúly többszöröse nehezedik a combfejre. Sokszor rejtett fejlődési rendellenességek is rontják a helyzetet. A combcsont fejét, a hosszú, csöves csontból álló testével a combnyak köti össze, ami jó esetben egy ideális szöget zár be a testtel. Ha azonban alkatilag van egy kis eltérés, hegyesebb vagy tompább ez a szög, máshogy terhelődik az ízületi felszín, ezáltal egyenetlenül kopik a combcsont végén lévő porc. Egy más típusú fejlődési rendellenesség, amikor a combcsont feje nem

Egészséget, életerőt vigyenek! teljesen gömb alakúra fejlődik, hanem laposabbra, csapott formájúra. Ezekben az esetekben is fiatalabb korban kezdődik az ízületi kopás és az annak megfelelő anatómiai eltérések kialakulása. Ha az aszimmetrikus porckopások mellé mozgásszegény életmód, ülőmunka vagy túlsúly is párosul, akkor előbbutóbb komoly panaszt okozhatnak a csípőben. Az a jó hír, hogy a kóros folyamatok következtében kialakult fájdalom sok esetben hatékonyan enyhíthető, kezelhető. Feltehetőleg önnek már előrehaladott stádiumban van a csípőkopása, hiszen protézisbeültetés került szóba. Ha ön ettől egyelőre tartózkodik, bátorítom arra, hogy vegyen részt egy összetett kezeléssorozaton. Nagy egyéni különbségek vannak a páciensek között azt illetően, hogy hogyan reagálnak a kezelésekre. Szerencsés esetben olyan mértékű fájdalomcsökkenés és mozgásfunkció javulás érhető el, amivel kitolható a műtét ideje. Számos jó példa van erre. Abban az esetben is, ha műtétre várakozik valaki, a jobb műtéti eredmény, majd a rövidebb felépülési idő céljából is van értelme felvenni egy

15 alkalmas gyógykúrát. A krónikus, régóta tartó kopásos megbetegedésre a leghatékonyabbak a hőhatáson alapuló kezelések. Ezek közül is az iszappakolást emelném ki. A kezelés során szerves és szervetlen anyagokkal teli, meleg iszappal vastagon bekenjük a szóban forgó ízületet, amit több rétegben betakarva 20 percen keresztül pihentetünk, ezáltal ún. dunszthatást érünk el. Az ízület körüli feszes izomzat fokozatosan ellazul, a hőhatásnak köszönhetően értágulat jön létre az ízület körül, ezáltal nő a csípő vérkeringése, fokozódik az anyagcseréje, elősegítve a gyulladásos sejtek kimosódását. Ezek mellett nő az izom, az ín, az ízületi tok nyújthatósága is. Ezt a kezelést jól kiegészíti a gyógymasszázs, amikor mechanikusan ingerlik az ízület körüli túlfeszült izomzatot. A mozgástartomány növelését a víz alatti csípőtorna is hatékonyan segíti. Az alsó végtagi kopások esetében, legyen az csípő, térd vagy boka, külön medencében kerül megtartásra a gyógytorna, ülő helyzetben, víz alatti eszközök bevonásával, ezáltal növelve annak hatékonyságát.

Bővebb információkért keressék a minden munkanapon elérhető fürdőorvosi szakrendelésünket Sóstógyógyfürdőn. Időpontot egyeztetni a 06 42 475-031-es telefonszámon lehet. Továbbra is várjuk a kérdéseiket a furdoorvos@sostort.hu e-mail-címre. HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Második alkalommal tart Életerő napot kicsiknek és nagyoknak a Kisvárdai Kulturális Egyesület.

ink során felmerülő kihívások hatékony kezeléséhez is ad néhány tanácsot. Másnap Kapczár Tibor, a Nyíregyházi MAG közösség egyik vezér­

KISVÁRDA. Március 6-án és 7-én a gyógyításé lesz a főszerep Kisvárdán. A kétnapos program elég gazdag ahhoz, hogy mindenki találjon módot, illetve kaphasson tanácsokat egészsége megőrzéséhez és javításához. Március 6-án, pénteken délután három órától egészségügyi szűréseket tartanak.

Stressz és küzdelmek Dr. Réz Rita bőrgyógyász főorvos az anyajegyeket és a bőr különböző elváltozásait vizsgálja, de lesz mód vércukor- és vérnyomásmérésre is. Közben 17.30-tól Nagyné Forgács Ildikó mentálhigiénés szakember, végzős egészségpszichológus beszél a stressz egészségkárosító hatásairól, és a mindennapi küzdelme-

Szót ejtek majd a test-lélek egyensúlyának fontosságáról is. KAPCZÁR TIBOR

alakja beszél az öngyógyítás lehetőségeiről. – Szót ejtek a test-lélek egyensúlyának fontosságáról és a gerinc­ sérvproblémák kordában ­tartásáról – árulta el lapunknak. Modern táncokkal zárul Megtudtuk, hogy népi gyógyászati tanácsokkal is szolgál, illetve csontkovácsolást végez. A folytatásban lesz önismereti tréning dr. Kántorné Sárközi Katalin vezetésével, és a kisvárdai Kovács Tamás gyermekpszichológus indít csoportos beszélgetést és tanácsadást. A nap Marcsy és Letti tánc­ oktatók közreműködése mellett trendi és lélekemelő közös tánccal zárul a Várszínház és Művészetek Házában. A két napon (10-től 17 óráig) Lantos Mihály tanulásmódszertani szakértő fogadja az általános és középiskolásokat, és megmutat néhány trükköt az eredményes tanuláshoz. MJ

KELET

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Egészség 7

MAGYARORSZÁG

A betegség a lélek segélykiáltása „Meg kell találni azt a dolgot, ami miatt érdemes reggel felkelni, és az védeni fog a betegségektől.”

gyarországon a legmagasabb. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­ gyében évente 3500-4000 új beteget diagnosztizálnak, a növekedés üteme megállt. A halálozási arány pedig nem rosszabb, mint az ország más területein, 295 a több ezer be­ tegből. Dr. Erfán József kitért azok­ ra a gyógyult vagy kezelés alatt álló páciensekre is, akik száma várhatóan az egyre ha­ tékonyabb terápiák beveze­ tésével tovább növekedhet, hiszen ha a daganatos meg­ betegedések száma nem is csökken, de a korszerű kezelé­ sekkel egyre több emberi élet meghosszabbítható, és lesz­ nek olyan daganattípusok is, amelyek krónikus betegséggé „szelídülhetnek”, köszönhe­ tően az új gyógyszereknek. KO

onkopszichológus kiemelte, a személyiségnek és a lelki tényezőknek szerepük van a daganatos betegségek kiala­ kulásában is. Sejtszintű stressz – Készülve a mai előadásra, nekem is volt egy kis lámpa­ lázam, aki izgulósabb fajta, annak az izgalma testi tüne­ tekben is megnyilvánul, kipi­ rul az arca, erősen ver a szíve. Amikor a lelki vívódások testi tünetekben öltenek formát, pszichoszomatikus betegsé­ gekről beszélünk. A mindennapi stresszhely­ zeteket minden személyiség­ típus másként dolgozza fel. Van, aki kevésbé tud meg­ küzdeni a stresszhatásokkal, úgy érzi, mintha fogoly lenne saját életében, és nem érzi magát képesnek arra, hogy kilépjen a frusztráló élethely­ zetből, nála ezek a megküz­ dési nehézségek sejtszintre is levetülnek. Az immunsejtek feszültségteli állapotban sé­ rülékenyek, s nem képesek megakadályozni a „rossz” sejtek elburjánzását, való­ jában ugyanolyan gátlás alá kerülnek, mint amilyen szo­ rongással, bizonytalansággal teli az élete a lelkileg instabil embernek – vázolta fel Lacz­ kóné Majer Réka. A szakpszichológus azt hangsúlyozta, amikor ren­ geteg a munka, nem tudunk magunkra időt szakítani, nem tudunk nemet monda­ ni feladatokra, folyamatosan hajszoljuk az életünket, sejt­ szinten is kimerülünk. – Nagyon ritka az az em­ ber, aki legalább fél órát tud magára szakítani, hogy ki­

NYÍREGYHÁZA. –

Ma már az or­ vostudomány cseppet sem kételkedik abban, hogy a psziché hat a testre, a beteg­ ségek hátterében sokszor lel­ ki okok állnak. Ezt erősítette meg Laczkóné Majer Réka előadása csütörtökön a Nyír­ egyházi Egészségfejlesztési Iroda hetedik partnerségi ta­ lálkozóján, ahol az onkológiai betegségek kialakulása, keze­ lése volt a téma. A Debreceni Egyetem Ál­ talános Orvostudományi Kar Neurológiai Tanszék tudo­ mányos segédmunkatársa,

Kevésbé tudunk sejtszinten jól működni, amikor rengeteg a munka. LACZKÓNÉ MAJER RÉKA

A betegek vissza tudják vezetni, hol történt „lelki törés” az életükben

kapcsolja a külvilág gondjait, hogy „megtisztuljon” a lelke. A legfontosabb a motivációt megtalálni az élethez, van egy japán mondás: meg kell találni azt a dolgot, ami mi­ att érdemes reggel felkelni, ami éltet... és az védeni fog a betegségektől – így Laczkóné Majer Réka. Korai felismerés és gyógyulás – Az emberi szervezetben állandó sejtosztódás megy végbe, minden egyes folya­ matban káros sejtek is kép­ ződnek, elég egyetlen defekt

Látogasson el hírportálunkra!

ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET

egyéb módon is jelzi a szerve­ zetünk: lehetünk ingerülteb­ bek, feszültebbek, fáradéko­ nyabbak – sorolta a főorvos a jeleket, és hozzátette, ma már a legtöbb daganatos betegség korai stádiumban felfedezve jó eséllyel gyógyul, köszön­ hetően a fejlett gyógyszerek­ nek, az úgynevezett precíziós kezeléseknek. Ma már a szövettani vizs­ gálatok után a sejtek bioló­ giai, genetikai adottságához rendelik hozzá a gyógyszeres terápiákat, a korábbinál sok­ kal nagyobb hatékonysággal. Az onkológiai kutatásokra óriási figyelem fordul, alá­ támasztja szükségességét, hogy magas a daganatos elha­ lálozási szám, az unióban Ma­

az ép sejtekben ahhoz, hogy ne legyenek képesek kiszűr­ ni a „rosszakarókat”, máris kialakulnak a rákos sejtek, és osztódni, növekedni kezde­ nek. Évek telhetnek el, mire észrevehetővé, kiszűrhetővé válik a daganat. A sejtosztó­ dás üteme kulcsfontosságú, ugyanis időt nyerhet a beteg, ha korai stádiumban felis­ merik az elváltozást – erő­ sített rá a szűrővizsgálatok fontosságára előadásában dr. Erfán József, a Szabolcs-Szat­ már-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház onkológiai osztályának veze­ tő főorvosa. – A minimum egygrammnyi daganat kiszűrhető a vizsgá­ latokon, de a megbetegedést

DR. ERFÁN JÓZSEF

Sok a beteg, tovább tart az idén az influenza

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.

MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT

Nem csökkent az influenzás megbetegedések száma az országban.

keres.

BUDAPEST. A napokban már közel 39 ezren fordultak or­ voshoz. Az influenzafigyelő szol­ gálat adatai szerint a múlt

A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.

FELADATOK: •Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése

ELVÁRÁSOK: •Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű

A fiatalokat is ágyba dönti FOTÓ: INTERNET

héten 38 900 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, a megelőző heti 37 200 után – közölte a Nem­ zeti Nép­ egészségügyi Köz­ pont (NNK) közzétett jelen­ tésében. Látogatási tilalom A betegek többsége (40,3 szá­ zaléka) február 17–23. között is 0–14 éves gyermek, 32 szá­ zaléka 15–34 éves fiatal fel­ nőtt volt. A 35–59 évesek korcsoport­ jába tartozott a betegek 21 százaléka, 6,8 százaléka a 60 éven felüliek közül került ki. A laboratóriumi vizsgálatok az influenza A vírust igazolták a beküldött minták többségé­ ben – írták. Az ország mind a 19 megyéjében és a budapes­ ti kórházakban is részleges vagy teljes látogatási tilalmak vannak érvényben. NAPIDOKTOR.HU

A reggeli szénhidrátok energiát adnak a szervezetnek ILLUSZTRÁCIÓ: STOCKPHOTO

Soha ne hagyja ki a cukorbeteg a reggelit! EGÉSZSÉG. A cukorbetegség kezelésének legfontosabb eleme a diéta, amelynek meg­ tervezésénél figyelembe kell venni a szervezet napszaki in­ zulinérzékenységét, így nem mindegy, mikor mit fogyaszt a cukorbeteg. A reggelit nagyon sokan el­ hagyják, a reggeli rohanás mi­ att inkább kiiktatják, pedig a reggeli energiát ad, beindítja az anyagcserét, és a cukorbe­ tegeknek a napi szénhidrát­

AMIT KÍNÁLUNK: •Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.

Ingyenes képzés! E-Lenz Autósiskola Zrt. Ingyenes gépjárművezetői képzések ( C, C+E, D és GKI ) 4.000 fő számára!

MUNKAVÉGZÉS HELYE: •Nyíregyháza

Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu

Balkány telepünkön!

25 kg-os osztrák 27%-os friss Nitrogén 65 000 huf/to+áfa l 600 kg-os big-bag-ben 62 000 huf/to+áfa l

Ne hagyja ki, szerezze meg ingyenesen a gépjárművezetői munkakörhöz szükséges képzéseket! Válassza az E-Lenz Autósiskola Zrt.-t, ahol egyszerűen és gyorsan végezheti el a képzéseket! Segítünk az EÜ II-es orvosi és a PAV ügyintézésében is! Keressen minket: +36 42-310-315, + 36 70-429-0168, +36 70-635-2511-es telefonszámokon.

Ugyanitt akciós áron 34%-os ammóniumnirát, karbamid és NPK műtrágyák.

370837

384584

WWW.SZON.HU

mennyiségbe a reggeli adagot is bele kell számolni. Reggelire kiválóak a magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű pékáruk, ugyanis ezek lassan felszívódó szénhidrátok, fo­ gyaszthatnak hozzájuk friss zöldségeket, sajtot, tojást, jó minőségű, magas hústar­ talmú felvágottat. A tejet vi­ szont csak mérsékelten ihat­ ják a diabéteszesek – hívják fel a figyelmet a Webbetegen. WEBBETEG.HU

Műtrágya tavaszi akció

Idén újra van lehetőség jelentkezni a „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állok számára II.” programba, amely minden munkaviszonnyal rendelkező számára nyitott lehetőség.

MAGYARORSZÁG

380590

Lesznek olyan daganattípusok, amelyek krónikus betegséggé ,,szelídülhetnek”.

Gnojimpeksz Kft. 4233 Balkány Ordas-telep ( +36 30 9 33 60 54 +36 30 5 97 30 88 Szombaton is nyitva! E-mail: gnojimpeksz.kft@gmail.com HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

8 Kiskert

MAGYARORSZÁG

Aktuális kerti teendők Mostanság lehet időszerű a száraz ágak és évelők visszavágása is.

A naptár szerint vasárnap ránk köszönt a tavasz, ezért – az időjárástól függően – a kiskertünkben nekiláthatunk a munka dandárjának. Lakatos Bertalan, a tuzséri Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület elnöke lapunkon keresztül igyekszik néhány tanáccsal segíteni a megyei kertbarátok munkáját. A szakember szerint a hidegebb – tegyük hozzá, igen enyhe telünk volt – hónapok elmúltával felébreszthetjük a rózsát téli álmából: a takarást megszüntethetjük és megmetszhetjük. Erre akkor a legmegfelelőbb az időpont, ha virágzik az aranyfa. A fűmagvetéshez a talaj-előkészítéssel ráérünk még április végéig, de a gyepünket megtisztíthatjuk a lomb- és egyéb téli „maradványoktól”, különben a fű egykönnyen rothadásnak indul. – Nemcsak a rózsánk, hanem a különféle virágaink és cserjéink téli takarását is eltávolíthatjuk, sőt mostanság lehet aktuális a száraz ágak és évelők visszavágása is – tájékoztatta lapunkat Lakatos Bertalan. TUZSÉR.

Érdemes próbavetést végezni a tavasz elején

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Nincs még késő, de már kezdjük el a munkát KERTMŰVELÉS. Bár még csak február végét írjuk, máris vannak olyan kerti feladatok, amelyek elvégzésének optimális idején túl vagyunk. Nézzük meg, mi az, amit még nem késő megtenni az optimális kiskert érdekében.

meszelik a fák törzsét. Ezeket a munkákat sem késő vagy fölösleges még elvégezni ilyenkor, amikkel magunkat nagy bosszúságtól, a fánkat pedig károsodástól óvhatjuk meg. A fák kérgének repedései­ ben vagy éppen a felváló kéregdarabok alatt elképesztő mennyiségű kártevő tud megtelepedni, illetve kitűnő hely ez gombaspórák vagy kártevő tojások számára. Ha ezeket eltávolítjuk, letakarítjuk kefével vagy éppen kacorkéssel, akkor jól elő tudunk készülni a lemosó permetezéshez, ami így sokkal hatékonyabb lesz. Nem késő még a talajmunkák elvégzése sem, ezt az időjárás egyébként is sok helyen akadályozta. Ha a mostani hétvégén van csak időnk előkapni az ásót, a talajlazító eszközöket vagy beröffenteni a rotációs kapát, akkor sem történik nagy baj. Az ültetésekkel sem késtünk el sem a fólia alatt, sem a szabad földben, tehát nincs okunk emiatt izgulni. MW

Figyeljünk a kártevőkre! Korábbi összeállításunkban már felhívtuk a figyelmet, hogy érdemes vetéspróbát végezni a magvakkal, amikből palántát szeretnénk nevelni a lakásban, vagy el szeretnénk vetni a kertünkben. Ezzel még mindig nem késtünk el a palántanevelés esetében sem. Ha most csinálunk egy csírázáspróbát és kiderül, hogy nem megfelelő a magunk, akkor még épp időben tudunk beszerezni újat, hogy a fagyosszentek utáni kerti ültetésre alkalmas palántáink legyenek. Sokan adnak pluszvédelmet gyümölcsfáiknak azzal, hogy ősszel elvégzik a fák törzsének és vázágainak a tisztogatását, illetve ősszel le­

Átültetés, visszavágás – Itt az ideje a balkonnövények, dézsás és cserepes növények átültetésének, s ne feledkezzünk meg az örök-

Látogasson el hírportálunkra!

Hamarosan elkezdhetünk szabad földbe ültetni

zöld sövények éves visszavágásáról sem, végezzük el még időben, ugyanis ennek köszönhetően március végén erősebb hajtásokat hoznak – sorolta a tanácsokat a tuzséri kertbarát-egyesület elnöke, majd részletesen kitért a komposztálásra. Ezt a minden növénynek erőt adó tápanyagot az összes ágyásra (körülbelül 2-3 centiméter vastagon), fák és bokrok alá, rózsák alá és virágágyásokra terítsük szét, s könnyedén dolgozzuk be a talajba. – S hogy mik azok, amiket már vethetünk? Mehet a szabad földbe a zöldborsó, a sárgarépa, a hónapos retek, a hagyma, a tépősaláta, a petrezselyem és a spenót, illetve a nagyobb évelő fűszernövények, mint például a lestyán,

ILLUSZTRÁCIÓ: GARDENISTA.HU

a citromfű vagy a mezei sóska. A gumós és gyökérnövények, például a csicsóka, a torma vagy a korai burgonya a hónap második felétől ültethető ki a fagymentes földbe. Hatásos a sörcsapda – Fólia vagy fátyolfólia alá már ültethető a saláta, ahogy próbálkozhatunk a rukkolával is – mondta Lakatos Bertalan, aki szerint ez idő tájt jelenhetnek meg a kertünkben az első csigák, az ös�szegyűjtés jó és természetes növénykímélő módszer. A mérsékelten tömör, finoman megművelt és lehengerelt palántanevelő ágy csökkentheti a csigák búvóhelyeinek számát. A gyakori boronálás a csigákat is elpusztítja, és segíti a talaj felszínének ki-

száradását. Nagyon hatásos a sörcsapda alkalmazása, oltatlan mészpor talajra szórása, illetve a különböző csigaölő granulátumok kiszórása. – Ha a talajt elő akarjuk készíteni, kapával vagy más talajlazítóval lazítsuk meg a földet, ekkor is érdemes a komposztot a felső talajrétegbe bedolgozni – zárta tájékoztatását a tuzséri Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület elnöke. TG

Fólia vagy fátyolfólia alá már ültethető a saláta. LAKATOS BERTALAN

Lemosó permettel nyissunk A nagyon enyhe tél miatt sok kórokozó lehet a kertünkben, amik megkeseríthetik az évünket. NÖVÉNYVÉDELEM. Ahogy ősz végén, tél elején egy lemosó permetezéssel zártuk az évet, úgy tél végén, tavasz elején ugyanezzel érdemes indítani a kertben, udvaron, ha nem akarunk már a tavasz során a kórokozókkal harcolni. Mivel pedig igencsak enyhe telünk volt, így ennek most kiemelt jelentősége lehet…

Mivel érdemes? A permetezést mindenképpen szélcsendes és fagymentes időben végezzük. Fontos, hogy tényleg lemosásszerűen, nagy lémennyiséggel permetezzünk, hogy a permetlé mindenhol befedje a növények felületét, és lehetőleg bejusson a kéregrepedésekbe is. A per-

103.9 MHz

metezés hatékonyságát növelhetjük, ha előtte a törzset és az idősebb ágakat megtisztítjuk az elhalt kéregmaradványoktól. A kínálat alapján nehéznek tűnhet kiválasztani a megfelelő permetszert. Az egyik erre jó, a másik arra; milyet vegyünk? A lemosók típusai: rezes, kénes, olajos, illetve ezek keverékei. A rezes lemosók közös jellemzője, hogy a lisztharmat kivételével általában minden gombás és baktériumos betegségre hatásos. Alkalmazásuk a gombás és baktériumos eredetű ágelhalások, vesszőbetegségek és a lombozatot megtámadó betegségek – például tűzelhalás, csonthéjasok ágelhalása, őszibarack-levélfodrosodás, málna vesszőbetegségei – megelőzésére, gyérítésére, illetve mérséklésére ajánlott több kultúrában is. Mivel ezek a készítmények a későbbi időszakban használ-

384522

A legjobb zenék a ʹ90-es és a 2000-es évekből HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A permetezést szélcsendes időben végezzük!

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

va már perzselést okozhatnak (rézérzékeny), a biztonságos használat érdekében almatermésűeknél a zöld bimbós állapot végéig, csonthéjasoknál rügyfakadásig, kajszinál a piros bimbós állapot végéig használhatjuk. A rezes lemosó az almatermésűeknél a tűzelhalás veszélyét csökkenti. A kéntartalmú permetező­ készítmények jók a lisztharmat ellen, illetve atkaölő hatásuk miatt alkalmazzuk. A kén- és paraffinolaj-tartalmú Nevikén és Vektafid S lisztharmat és rovarkártevők ellen hatékony. Az olajos készítmények az állati kártevők ellen védenek. A leghatékonyabban olajos készítményekkel védekezhetünk a levéltetvek, levélbolhák, atkák és pajzstetvek ellen. Az olajos réteg egy finom bevonatot képez, amivel elzárja a levegőt, a kártevő valamely fejlődési alakján megakadályozza annak légzését. Hatásosak a pajzstetvek, levéltetvek, takácsatkák, körtelevélbolha ellen: Agrol Plusz, Vektafid A, Biola-Agro. A talajt is Mivel rendszerint a rovarok és kórokozók ellen is szeretnénk védekezni, lehetőleg egy menetben, olyan kombinált szert érdemes választani, amely tartalmazza mindhárom hatóanyagot. Ilyenek a Nevikén, Agrokén, Vegesol R, Vegesol eReS, Vektafid S és a Vektafid R. Permetezés előtt ne feledkezzünk el a talajra hullott beteg, fertőzött levelek, gyümölcsmúmiák megsemmisítéséről sem! GAZIGAZITO.HU

KELET

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

KELET-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

9

29

Hollósy László Kazincbarcikán RÖPLABDA. A

A női kézilabda NB I.-ben szereplő Kisvárda Master Good SE bejelentette Karnik Szabina szerződtetését, aki a következő szezontól erősíti a szabolcsi csapatot. A jobbátlövő Debrecenben lett NB I.-es játékos, majd fiatalon a Győrhöz került, megfordult Hajdúnánáson, Dunaújvárosban és az MTK-ban, tavaly nyáron hazaigazolt a Lokiba. A 29 éves játékos a több játéklehetőség reményében igazolt Kisvárdára.

Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy jól vagyok, nincsenek tüneteim, semmi bajom. Nyilatkozta Giuseppe Sannino, a Honvéd vezetőedzője, aki koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel kerülhetett kapcsolatba, óvatosságból a DVTK elleni bajnokin sem lesz ott a csapattal.

címvédő Vegyész RC Kazincbarcika röplabdacsapatának hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a jövőben Hollósy László irányítja a szakmai munkát a borsodi csapatnál. Az élvonalbeli férfi röplabdaklub szűkszavú közlemény szerint Hollósy László vezetőedző irányításával készül a Vegyész RC Kazincbarcika felnőtt férficsapata a szezon hátralévő részében. Marek Kardos továbbra is a klub kötelékében marad szakmai igazgatóként.

Már készülnek a vaspapucsos szezonra A Nagyhalász Speed­way Ring idei nagy durranása az U21-es Európa-bajnoki finálé lesz.

Az elmúlt esztendőben igen magasra került a léc a Nagyhalász Speedway Ringen. A salakmotorozás hazai ékszerdobozában ­valamennyi verseny remek szórakozást nyújtott, a kiválók közül is kiemelkedett a két kontinensbajnoki viadal, a felnőtt challenge és az U21-es elődöntő. Az Albók József vezette halászi stáb ­ bizonyítványába jelesek kerültek. Ami az idei szezont illeti, elkészült a szakszövetségi versenynaptár, ebben három nagyhalászi találkozó szerepel. Május elsején itt rajtol a kétfordulós egyéni magyar bajnokság, júliusban lesz a MACEC Kupa magyarországi fordulója, és szeptember 12én az idei nagy durranás, az U21-es Európa-bajnoki döntő. SALAKMOTOR.

A klub egyedül nem tudta A közelmúltban még szó volt arról is, hogy a felnőtt Európa-bajnokság egyik döntője is Nagyhalászban lesz, hiszen a pálya infrastruktúrája, a feltételek megfelelnek a szigorú nemzetközi előírásoknak is. Végül mégsem motorozik majd itt a kontinens felnőtt versenyzőinek krémje. – Valóban úgy volt, hogy mi rendezhetjük a felnőtt Euró-

Tavaly a felnőtt Európa-bajnoki challenge versenyét több mint négyezren nézték a nagyhalászi pályán

lett volna szükség. Így ezt nagy bánatomra, de el kellett engednünk. Sajnálattal kellett jeleznünk lemondásunkat a FIM európai szövetségének, mire lehetőséget kaptunk volna egy U21-es világbajnoki futamra. Sajnos, ez sem lett volna kevés, ám mivel szeptemberben a felnőttek közvetlen utánpótlását jelentő fiatalok kontinensbajnoki döntője már itt lesz, ebben a korosztályban nem akartunk még egy ilyen

pa-bajnokság egyik döntőjét – kezdte lapunk tájékoztatását Albók József pályatulajdonos, a Nagyhalászi Motorsportért Egyesület elnöke. – Sajnos. hiába felelünk meg mindenben, a klub egyedül nem képes előteremteni azt a nem kevés pénzt, ami egy ilyen rangos viadalhoz kell. Ahhoz komoly támogatásra

Salakmotor: az idei hazai versenyek Május 1.: egyéni magyar bajnokság Június 1.: Pünkösd Kupa Július 4.: MACEC Kupa Augusztus 20.: Debrecen Nagydíj Szeptember 12.: egyéni U21-es Európa-bajnoki döntő Október 23.: egyéni magyar bajnokság Ez a versenynaptár még nem végleges, változhat

Nagyhalász Debrecen Nagyhalász Debrecen Nagyhalász Debrecen

FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ

kiemelt találkozót rendezni. A programban még csak három verseny van kiírva, de idén is szeretnénk megrendezni a tavaly is sikeres Florexim Kupa nemzetközi meghívásos találkozót, ám az időpontról még nem döntöttünk, erre később is van lehetőségünk. Lazítás után tömörítés Az elmúlt években bármilyen időjárás volt, a nagyhalászi ovál remek pályát adott a vaspapucsosoknak. Többnapos eső után is biztosak lehettek a versenyzők és a nézők, hogy a salak versenyre alkalmas állapotban lesz. Ez

Látogasson el hírportálunkra!

Fekete két aranyhajtása

persze sohasem jött magától, emögött hatalmas és rendszeres munka van. – Ez így igaz, ezért is kezdtük már el a felkészülést az idei szezonra – válaszolt a felvetésre Albók József. – Fellazítjuk a salakot, majd elkezdjük a tömörítést. Csinosítjuk a pálya környékét azért, hogy minden rendben legyen, ne csak az első versenyre, hanem az egész szezonra – tette hozzá Albók József. Az előző esztendőkben nagy sikere volt az úgynevezett nyílt edzésnapoknak, amikor profik és a hobbimotorosok is húzhatták a gázt az oválon. Ez idén sem lesz másként. ML

Valamennyi megyebeli versenyző ott lesz a szilvásváradi döntőben.

ALBÓK JÓZSEF

Orkánszerű szél

Labdarúgás: Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő Első mérkőzések, szerda Real Madrid–Manchester City 1–2 (0–0) Santiago Bernabéu Stadion, 75 615 néző, gól: Isco (60.), ill. Gabriel Jesus (78.), De Bruyne (83. – 11-esből). Kiállítva: S. Ramos (Real, 86.) Lyon–Juventus 1–0 (1–0) OL Stadium, 57 335 néző, gól: Tousart (31.)

Sajnos, hiába felelünk meg mindenben...

Toursart döntött Lyonban F OTÓ: AFP

LABDARÚGÁS. A csütörtökön az orkánerejű szerű szél miatt elhalasztott Salzburg–Frankfurt Európa-liga-mérkőzést pénteken 18 órakor pótolják az osztrák városban. NSO.HU

FOGATHAJTÁS. Ötvenhét fogat indult a napokban Hortobágyon rendezett fogathajtóversenyen, amely a fedeles sorozat állomása volt. Megyénk fogathajtói négy kategóriában is érdekeltek voltak.

Öt dobogós helyezés A legsikeresebb a kettes fogatoknál Fekete György (Nyírbátori Lovas Egyesület) volt, aki az A és a B kategóriában is nagy különbséggel nyert. A C kategóriában Fábián Ferenc és Papcsák András állhattak

Fekete György két kategóriát is megnyert

dobogóra. A négyes fogatoknál Szakács Róbert értékes bronzzal gazdagodott. Fedeles verseny még Szilvásváradon, Budapesten és Hortobá-

FOTÓ: FOGATHAJTAS.HU

gyon lesz, a döntőnek április 4-én Szilvásvárad ad majd otthont, ide már valamennyi megyebeli hajtónk kvalifikálta magát. KM

C

Y

M

100

90

80

András (Napkori Hagyományörző), 5. ifj. Papcsák István (Nyírségi Lótenyésztők), 6. Linczenbold Gergő (Napkori Hagyományörző), 12. ifj. Papcsák András (Nyírségi LSE), 13. Gulyás Zsolt (Guido Lovaspark) Póni kettes fogatok: 4. Szloboda Martin (Baktalórántházi HL SE) Négyes fogatok: 3. Szakács Róbert

70

60

50

40

30

20

10

5

395491

Fogathajtás: Fedeles-kupa, Hortobágy Kettes fogatok, A és B kategória: 1. Fekete György (Nyírbátori Lovas Egyesület), 3. Margitai Máté (Újfehértói Lovasbarátok SE), 9. Kiss Sándor (Nyírségi Lótenyésztők SE), 15. Mezei Zsolt (Nyírségi LSE), 16. Hepp-Bihari Brigitta (Nyírbátori LSHE) C kategória: 2. Fábián Ferenc (Tákosi Hagyományörző), 3. Papcsák

HIRDETÉS

KELET

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

A labda Kanyáron is gömbölyű

Röviden

Magyar csapattal bővülhet az EBEL

A listavezető Nyírgyulaj a sereghajtó Tiszaka­ nyár vendége lesz.

A DVTK Jeges­ medvék vagy a MAC Újbuda csapatával bővülhet az oszt­ rák jégkorongliga (EBEL) je­ lenleg tizenegy csapatos me­ zőnye a következő idényben – mondta el Christian Feich­ tinger, az EBEL ügyvezető igazgatója a Kleine Zeitung című osztrák napilapnak. A két magyar együttes mellett a szlovén Olimpija Ljubljana és a szlovák Bratislava Capitals esélyes arra, hogy bekerüljön a ligába, amelynek egyedüli magyar csapatként a Hydro Fehérvár AV19 2007 óta tagja. NSO.HU JÉGKORONG.

szereplésére, hazai pályán kaptak hat gólt a Vásáros­ naménytól, így a két együt­ tes helyet cserélt a tabellán. Madalina György alakulata a forduló rangadóján a Nagy­ halászt fogadja. A hazaiaknak van miért törleszteni, hiszen az őszi találkozójukon alapo­ san helybenhagyták őket az akkor pályaválasztó halászi­ ak.

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik a Tiszántúli Takarék megyei I. osztályú bajnokság, a mete­ orológiai tavasz első napján, vasárnap pedig három mér­ kőzést rendeznek. LABDARÚGÁS.

Bekezdett a Namény A tabella utolsó három he­ lyezett gárdája otthon próbál meg javítani helyzetén. Egyi­ küknek sem lesz azonban könnyű dolguk, a sereghaj­ tó Tiszakanyár a listavezető Nyírgyulajt fogadja, Lukács Tibor együttese a múlt év ok­ tóberi fehérgyarmati fiaskót követően hat mérkőzés óta nem talált legyőzőre, a hazai gárda a Baktalórántháza elle­ ni siker óta hét találkozót ját­ szott le nyeretlenül. Szintén rossz szériát fut a tizenötödik helyen tanyázó Nyírmeg�­ gyes, az újonc gárda legutób­ bi öt mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Körmös

Szivós Márton edzőként folytatja VÍZILABDA. A

férfi vízilabda ob I. B-csoportjának harmadik helyén álló Honvéd vezető­ edzője, Merész András egy interjúban elmondta, a kö­ vetkező idényben a klubot jelenleg még játékosként se­ gítő Szivós Márton veszi át a helyét a kispadon – Merész a klub szakmai igazgatójaként folytatja. A 38 éves Szivós játékosként 2013-ban világ­ bajnokságot nyert, kétszeres Eb-ezüstérmes, a magyar bajnokságban öt aranyérmet szerzett. NSO.HU

A fekete mezes Nyírgyulaj a Tiszakanyár vendége lesz, míg a sárga mezes Kemecse az Ibrányt fogadja

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Miklós csapata a Balkányt fogadja, a két gárda őszi ta­ lálkozóján az együttest azó­ ta elhagyó Belényesi Miklós

két találatával balkányi siker született. A télen edzőt vál­ tó Mátészalka szintén bera­ gadt a tavaszi rajtnál, a szat­

mári gárda egy ötöst kapott Fehérgyarmaton. Szombati ellenfele, a Mándok sem le­ het büszke idei első bajnoki

Örökösföldön játszanak Két csapat is most kezdi meg szereplését a pontvadászat második felében, a Baktaló­ rántháza a győzelemmel raj­ toló Fehérgyarmatot fogadja, míg a Nagyecsed a Kisvárda vendége lesz. A Kemecse az Ibrányt látja vendégül, az Újfehértó pedig pályája al­ kalmatlansága miatt az örö­ kösföldi sporttelep műfüves pályáján csap össze a Tarpá­ val vasárnap 15 órától. BB

Látogasson el hírportálunkra!

Labdarúgás: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 17. forduló (kezdés 14, ifi 12), szakvezetői várakozások Szombat Mátészalka (14.)–Mándok (4.) Botos Alexandru, a Mátészalka játékos-edzője: – A hétvégi találkozó után mindenféleképpen javítani szeretnénk, a srácok nagyon motiváltak, és bizonyítani szeretnék, hogy a fehérgyarmati meccs csak egy baleset volt, ami egy évben egyszer fordulhat elő. Úgy gondolom, hogy két olyan csapat fog találkozni, amely mindenképpen győzni akar. Mi úgy készülünk, hogy a pontok itthon maradjanak. Mirgai László, a Mándok edzője: – Két olyan csapat találkozik, amely az első mérkőzésen vereséggel kezdett. Nekik is, nekünk is nagyon fontos a három pont, de bízom a játékosaimban, hogy felnőnek a feladathoz, mert mindenki tudja mekkora téttel bír ez a mérkőzés. Kemecse (11.)–Ibrány (7.) Márton Péter, a Kemecse edzője: – Sajnos már most az elején több sérültünk van, mint Balázs Pali hajszála. Lehet nekem is be kell öltöznöm, pedig a farsang elmúlt. Kevesen vagyunk, de annál motiváltabbak. Akik eddig talán kevesebb szerephez jutottak, azok most főszereplők lehetnek, felszabadult játékot várok, teher nélkül.

Szivós Márton FOTÓ: NEMZETI SPORT

Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – A múlt heti játékunkból a hozzáállást és az alázatot át kell, hogy mentsük erre a mérkőzése is, illetve ha az előre való játékunk is ugyanolyan gördülékeny lesz, akkor három ponttal térhetünk haza Kemecséről. Baktalórántháza (12.)–Fehérgyarmat (8.) Borza László, a Baktalórántháza: – Remélem, csapatom a jobbik arcát mutatja majd hétvégén, mert hazai pályán csak a győzelem elérése lehet a cél. Ez azonban nem lesz egyszerű feladat a múlt héten a Mátészalka ellen jól játszó Gyarmat ellen. Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője: – Szülinaposunk, Farkas Sanyi kiválásával elég foghíjasok leszünk a középpályán. Baktán nem könnyű nyerni, de lehetetlen nincs, csak tehetetlen. Vásárosnamény (3.)–Nagyhalász (2.) Madalina György, a Vásárosnamény edzője: – A Nagyhalász egy masszív, jó csapat, nem könnyű ellenük játszani, viszont náluk is nagyobb ellenfél lehet a pálya talaja. Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – A bajnokság két leggólerősebb csapata találkozik egymás-

sal, ha a megbeszéltek alapján lépünk pályára, akkor lehet keresnivalónk. Nehéz mérkőzésre számítok, ahol bármilyen eredmény előfordulhat. Nyírmeggyes (15.)–Balkány (9.) Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk Nagyhalászban. Tudjuk, hogy a télen átalakult Balkány mindent meg fog tenni a siker érdekében. Biztos vagyok benne, hogy a csapatom nem feltartott kézzel lép majd ki a pályára. Antal István, a Balkány edzője: – Múlt héten katasztrofális volt a helyzetkihasználásunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Más felállásban vesszük fel most a harcot, tudjuk, hogy a Meggyesnek ez az utolsó lehe­tőségek egyike a felzárkózásra, de mi mindenképpen nyerni szeretnénk. Nem lesz könnyű feladat, de állunk elébe! Vasárnap Kisvárda II. (6.)–Nagyecsed (13.) Nagy Sándor, a Kisvárda II. edzője: – Szeretnénk szaporítani pontjaink számát. Ősszel döntetlenre végeztünk Nagyecseden, most jó játékkal mindhárom pontot itthon tartanánk.

Siti Ferenc, a Nagyecsed edzője: – A mérkőzés előtt sok okosat nem tudok mondani. Az egyenlet kétismeretlenes, kérdés az, hogy miként állnak fel a hazaiak, de számomra nagyobb talány, hogy mi hogyan fogunk felállni. Tiszakanyár (16.)–Nyírgyulaj (1.) Ember Roland, a Tiszakanyár edzője: – Mit is mondhatnék? A labda gömbölyű... Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Tisztában vagyunk a mérkőzés nehézségével, hiszen a hazaiak a kiesés ellen küzdenek. Fegyelmezett, taktikus játékra lesz szükségünk a siker érdekében. Újfehértó (10.)–Tarpa (5.) Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Ősszel gólokban és izgalmakban gazdag, nagyon jó mérkőzést játszottunk a Tarpával. Most is hasonlóra számítok, mert az ellenfél egy játszó csapat, amelyet rendkívül jó labdarúgók alkotnak. Ettől függetlenül remélem, nem okozunk csalódást a kilátogató szurkolóinknak. Varga Gyula, a Tarpa edzője: – Nehéz meccsre számítok. Egy gyorsan és agresszíven futballozó csapathoz látogatunk, de mindent megteszünk, hogy ponttal vagy ponttokkal térhessünk haza.

Úszás: Hajós Alfréd Kupa, 1. forduló, Debrecen, megyénk versenyzőinek eredményei Múlt hétvégén összesen 27 egyesület közel 400 versenyzője csobbant a vízbe Debrecenben a Hajós Alfréd Kupa első fordulójában. Megyénkből a Nyíregyházi Sportcentrum, a Bátori Sárkány ÚE és a Mátészalkai MTK versenyzői is részt vettek a viadalon.

bicz Barbara (mindketten NYSC). 2007: 4. Lénárt Eszter (NYSC). 2009: 4. Nagy Nikolett (NYSC). 100 m mell 2005–2006: 2. Barna Bianka Dorottya (NYSC). 2007: 6. Lénárt Zsófia (NYSC). 2009: 3. Papp Sára (NYSC), 8. Barna Niki (Nyírbátor), 14. Horváth Zsófi Bíborka (NYSC), 16. Varga Nikolett (NYSC). 2010: 9. Dajka Gréti (NYSC). 2011: 2. Szabolcsi Alma (NYSC). 200 m hát 2004 és idősebb: 4. Sebők Vivien (2004, NYSC). 2007: 3. Molnár Fruzsina (NYSC). 2009: 1. Barnai Niki (Nyírbátor). 200 m gyors VK 4: 9. Grózinger Panna (2006, Mátészalka). 2009: 2. Barnai Niki (Nyírbátor), 8. Papp Sára (NYSC). 2010: 5. Nagy Csenge (NYSC). 2011: 5. Szabolcsi Alma (NYSC). 400 m gyors 2004 és idősebb: 4. Kiss Anasztázia (2004), 7. Hatházi Dóra (2003), 8. Veress Fanni (2004, mindhárman NYSC). 2005–2006: 1. Csoba Adrienn Szilvia (Nyírbátor), 7. Molnár Kitti (NYSC), 10. Barna Bianka Dorottya (NYSC). 2007: 2. Lénárt Zsófia, 4. Lénárt Eszter, 6. Molnár Fruzsina (mindhárman NYSC). VK 6: 2. Nagy Nikolett (2009), 4. Horváth

Alma, 13. Tumpek Anna (mindketten NYSC). 2012: Cserés Adél (NYSC). 100 m gyors 2004 és idősebb: Hatházi Dóra (2003), 7. Kiss Anasztázia (2004), 9. Veress Fanni (2004), 14. Szurovcsják Ivett (1998, mindan�nyian NYSC). 2005–2006: 1. Csoba Adrienn Szilvia (Nyírbátor), 6. Barna Bianka Dorottya (NYSC), 7. Molnár Kitti (NYSC), 12. Grózinger Panna (Mátészalkai MTK ÚSE), 14. Babicz Barbara (NYSC). 2007: 3. Lénárt Zsófia, 5. Molnár Fruzsina, 9. Lénárt Eszter (mindhárman NYSC). 2008: 14. Zsatku Zselyke (Mátészalka), 19. Abonyi Viktória (NYSC). 2009: 8. Papp Sára, 12. Nagy Nikolett, 17. Varga Nikolett (mindhárman NYSC). 2010: 9. Nagy Csenge (NYSC). 100 m hát VK 4: 18. Grózinger Panna (Mátészalka), 31. Zsatku Zselyke (Mátészalka). 2009: 4. Barnai Niki (Nyírbátor), 9. Horváth Zsófi Boglárka (NYSC). 2010: 9. Dajka Gréti (NYSC). 2011: 2. Szabolcsi Alma (NYSC). 100 m pillangó 2004 és idősebb: 1. Hatházi Dóra (2003), 7. Veress Fanni (2004), 9. Sebők Vivien (2004), 11. Kiss Anasztázia (2004, mindannyian NYSC). 2005–2006: 2. Molnár Kitti, 11. Ba-

Lány 50 m gyors 2010-es korosztály: 7. Nagy Csenge, 9. Dajka Gréti, 17. Abonyi Noémi (mindhárman Nyíregyházi Sportcentrum). 2011: 3. Szabolcsi Alma, 10. Tumpek Anna (mindketten NYSC). 2012: 5. Cserés Adél (NYSC). 50 m mell VK 1: 1. Szurovcsják Ivett (1998), 19. Papp Sára (2009), 25. Horváth Zsófi Bíborka (2009), 28. Varga Nikolett (2009), 30. Nagy Nikolett (2009, mindannyian NYSC). 2010: 8. Dajka Gréti, 9. Nagy Csenge, 12. Abonyi Noémi (mindhárman NYSC). 2011: 2. Szabolcsi Alma, 7. Tumpek Anna (mindketten NYSC). 50 m hát 2009: 4. Barnai Niki (Bátori Sárkány ÚE), 9. Horváth Zsófi Bíborka (NYSC), 12. Nagy Nikolett (NYSC), 14. Varga Nikolett (NYSC). 2010: 6. Nagy Csenge, 8. Dajka Gréti, 11. Abonyi Noémi (mindhárman NYSC). 2011: 1. Szabolcsi

Zsófi Bíborka (2009), 5. Dajka Gréti (2010, mindhárman NYSC). Fiú 50 m gyors 2010: 1. Keczán Noel, 3. Lengyel Zalán (mindketten NYSC). 2011: 3. Hajtmann Péter Mátyás, 11. Cserfalvi Axel (mindketten NYSC). 2012: 1. Budai Nagy Hunor, 3. Koi Szabolcs, 5. Nagy Gergő (mindhárman NYSC) 50 m mell VK 1: 6. Barna Kristóf (2002), 16. Kiss Dániel (2009), 27. Szűcs Dominik (2008, mindhárman NYSC). 2010: 1. Lengyel Zalán, 4. Keczán Noel (mindketten NYSC). 2011: 4. Hajtmann Péter Mátyás, 6. Szabó Edvin György, 7. Cserfalvi Axel (mindketten NYSC). 50 m hát VK 2: 17. Szűcs Dominik (2008, mindketten NYSC). 2009: 10. Kozma Csanád (NYSC). 2010: 1. Keczán Noel, 2. Lengyel Zalán (mindketten NYSC). 2011: 5. Szabó Edvin György, 7. Hajtmann Péter Mátyás, 9. Cserfalvi Axel (mindhárman NYSC). 2012: 1. Nagy Gergő, 3. Budai Nagy Hunor, 6. Koi Szabolcs (mindhárman NYSC). 100 m gyors 2004 és idősebb: Dóbus István (2002), 9.

Szakács Adorján (2004), 10. Ónodi Gyula (2000), 23. Barna Kristóf (2002, mindan�nyian NYSC). 2005–2006: 3. Tajthy Milán (NYSC), 6. Ványi Dávid (NYSC), 18. Radványi László (NYSC), 20. Alexa Levente (Mátészalka). 2007: 6. Barkó Áron Balázs, 13. Márton Marcell (mindketten NYSC). 2008: 2. ­Bégányi Ábel (Nyírbátor), 14. Radványi Nándor (NYSC). 2009: 13. Kiss Dániel (NYSC). 2010 és fiatalabb: 3. Keczán Noel (2010, NYSC). 100 m hát VK 4: 1. Dóbus István (2002, NYSC), 3. Tajthy Milán (2005, NYSC), 4. Lengyel Áron (2005, NYSC), 13. Radványi Áron (2005, NYSC), 24. Radványi Nándor (2008, NYSC), 27. Úr Péter (Mátészalka). 2009: 6. Kozma Csanád (NYSC). 2010: 1. Lengyel Zalán (NYSC). 100 m pillangó 2004 és idősebb: 5. Ónodi Gyula (2000), 7. Szakács Adorján (2004, mindketten NYSC). 2005–2006: 3. Lengyel Áron (NYSC), 8. Ványi Dávid (NYSC), 13. Szilágyi Zsombor (Mátészalka). 2007: 8. Barkó Áron Balázs, 17. Márton Marcell (mindketten NYSC). 2008: 1. Antal Dávid, 2. Bégányi Ábel (mindketten Nyírbátor). 2009: 10. Kozma Csanád (NYSC). 2010: 3. Keczán Noel (NYSC).

100 m mell 2004 és idősebb: 8. Barna Kristóf (2002), Ónodi Gyula (2000, mindketten NYSC). 2008: 5. Úr Péter (Mátészalka), 7. Antal Dávid (Nyírbátor), 11. Szűcs Dominik (NYSC). 2009: 1. Kiss Dániel (NYSC). 2010: 2. Lengyel Zalán (NYSC). 200 m hát 2004 és idősebb: 7. Dóbus István (2002, NYSC). 2008: 1. Antal Dávid, 8. Bégányi Dániel (mindketten Nyírbátor). 200 m gyors VK 4: 4. Dóbus István (2002), 14. Barna Kristóf (2002, NYSC), 15. Szilágyi Zsombor (2005, Mátészalka), 21. Alexa Levente (2005, Mátészalka), 25. Úr Péter (2008, Mátészalka). 2009: 12. Kiss Dániel (NYSC). 400 m gyors 2004 és idősebb: 11. Szakács Adorján (2004, NYSC). 2005–2006: 3. Tajthy Milán, 5. Lengyel Áron, 7. Ványi Dávid, 12. Radványi László (mindannyian, NYSC). 2007: 6. Barkó Áron Balázs, 10. Márton Marcell (mindketten, NYSC). 2008: 1. Antal Dávid, 3. Bégányi Ábel (mindketten Nyírbátor), 15. Radványi Nándor (NYSC). VK 6: 3. Keczán Noel (2010), 4. Kozma Csanád (2009), 5. Lengyel Zalán (2010, mindhárman NYSC).

A futás ünnepnapjai futóversenyek TÖBB SZÁZ REMEK RENDEZVÉNY KÖZÜL VÁLASZTHATNAK EBBEN AZ ÉVBEN IS A FUTÓK, KIADVÁNYUNK A KISEBB ÉS NAGYOBB VERSENYEK KÖZÜL SZÁMOSAT HOSSZABBAN IS BEMUTAT. • Mi kerül a rajtcsomagba? • Miért veszélyes a versenymánia? • Mit kell tudni az idei futócipőtrendről? l a d l o 100 • Mire figyelmezteti az orvos a hosszútávfutókat? • Miért a félmaratoni a legnépszerűbb?

790 Ft

390628

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Untitled-3 1

2020.02.11. 15:43:26

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Utazás 11

MAGYARORSZÁG

Közös standon mutatják be értékeiket A megyei önkormányzat, Vásárosnamény és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács újra együtt az Utazás kiállításon.

mint 400 minősített falusi vendégház és nagyon sok jó minőségű panzió, szálloda várja a hozzánk érkező vendégeket. A magyar kormánynak köszönhetően számtalan olyan program van, amelyen keresztül támogatást kaphatnak a Kárpátaljára utazni vágyó közösségek, például iskolák és társadalmi szervezetek. Fontos hangsúlyozni, hogy a hozzánk érkező vendégek biztonságban vannak, nem érezhető az Ukrajna keleti részén zajló konfliktus. Arra buzdítunk minden utazási irodát, hogy hirdessenek utakat, szervezzenek kirándulásokat Kárpátaljára is.

BUDAPEST, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, KÁRPÁTALJA. Csütörtökön

megnyílt az Utazás 2020 szakmai kiállítás, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Vásárosnaményi Tourinform és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács közös standon állít ki. Évtizedes kapcsolatok – Lassan hagyománnyá válik, hogy a három szervezet együtt jelenik meg az Utazás kiállításon. Megyénk népszerűsítésén túl nem titkolt célunk, hogy Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mint egységes turisztikai régió jelenjen meg a nagyközönség előtt – mondta Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, a megyei értéktárbizottság elnöke. – Évtizedes kapcsolatok és kötődések kapnak teret ezen a programon. Bemutatjuk a jellemző természeti, kulturális, építészeti és turisztikai értékeinket, s természetesen nem maradhat ki a gasztronómiai sem – sorolta az alelnök. – A közös standunknál már a megnyitó napján nagy volt az érdeklődés, hiszen az információk és brosúrák lapozgatása mellett az ide látogatók megkóstolhatják a hungarikum pálinkákat, a megyei értéktárba is felvett tuzséri almát, szatmári szilvalekvárt, aszalványokat, szatmári szalonnát és füstölt kolbászt. Természetesen megjelennek a kiállításon a helyben termelt és feldolgozott befőttek és savanyúságok is – a támogatók felajánlását ezúton is köszönjük. – A megyei önkormányzat saját projektjeivel is arra törekszik, hogy népszerűsítse a megyei értékeket. A most induló „Itthon, együtt, közösen, Szabolcs-Szatmár-Beregben” című projektünk elsődleges célja a megyei lakosság megyei identitásának erősítése, a me-

Deák Attila, Filep Sándor, Liptákné Juhász Anikó, Baracsi Endre és dr. Papp Csaba a kiállításon

gyei és helyi értékek felkutatása és promotálása – említette Baracsi Endre. – Ennek köszönhetően a kulturális területen meglévő kapcsolatrendszerünk tovább erősödik, ugyanakkor a helyi programokban a megjelenésünk jelentősen kihat a turizmus fenntartható fejlődésére, szoros együttműködésben a megyei értéktár­ bizottsággal.

te ki Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere. – Bevált a recept, hogy a közös értékeinket együtt, közös standon mutatjuk be, mert meggyőződésem, hogy ezzel az összefogással egy desztinációt alkotva tudunk további eredményeket elérni a turizmus területén. Ezt az üzenetet fogalmaztuk meg a logónkban és szlogenünkben, miszerint Vásárosnamény a Bereg szíve. Immár 18 éve egész évben nyitva tartó Tourinform-iroda várja az ide érkező turistákat, akik naprakész információt kaphatnak Vásárosnaményról és a Felső-Tisza vidékéről.

Bevált recept – Vásárosnamény már 20 éve minden évben kiállítóként vesz részt a belföldi utazási kiállítások legnagyobb seregszemléjén Budapesten – emel-

A március 1-jéig tartó kiállításon 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket FOTÓ: MTI, KOVÁCS TAMÁS

FOTÓ: MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

– A szatmár-beregi turisztikai szolgáltatók prospektusait térítésmentesen visszük a kiállításra, emellett ott lesz a pultokon a Középkori Templomok Útja Egyesület átdolgozott, új köntösbe bújtatott, nagyon informatív kiadványa is, mely a Felső-Tisza-vidék kerékpáros örökségtúráit mutatja be. Nagy gonddal készítettük el az éves Szatmár-beregi programajánlónkat, így aki kifejezetten egyegy rendezvény miatt szeretne ellátogatni térségünkbe, egy könnyen átlátható brosúrából informálódhat. Nagyon készülünk már a kerékpáros szezonra, ebben az évben 6 szervezett kerékpártúrával várjuk az érdeklődőket, melynek részleteiről mindent megtudhatnak szórólapjainkból.

be tudja mutatni azt az életérzést, amit a beregi táj nyújthat az idelátogatóknak. A prospektusok mellett természetesen a szatmár-beregi ízeket is elhoztuk, kóstoltatunk pálinkát, helyi lekvárokat, szilva­ lekváros süteményeket. Megteremteni a bizalmat – A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács is rendszeres résztvevője a budapesti Utazás kiállításnak. Fontosnak tartjuk az olyan rendezvényeket, ahol népszerűsíteni tudjuk Kárpátalját, a kárpátaljai magyar turizmust és szereplőit – emelte ki Mester András, a tanács elnöke, Mezőgecse polgármestere. – Sajnos, Kárpátalját a magyarországi turisták vagy nem ismerik, vagy fenntartásokkal viseltetnek iránta. A tanács célja, hogy megteremtsük a bizalmat a térség iránt, hiszen minden adott ahhoz, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk a hozzánk érkező turistáknak. Felkészült idegenvezetőkkel, tartalmas programokat tudunk biztosítani – hangsúlyozta a tanács elnöke. – Több

Pálinkák, lekvárok – A Vásárosnamény leporelló mellett jelen van a minden évben aktualizált katalógusunk is, mely Vásárosnamény szálláshelyeit és vendéglátóhelyeit mutatja be. Nehéz lépést tartani a gyorsan változó modernizációval, de igyekszünk! Nagy büszkeségünk a digitális brosúra, melyben a képek és a szöveg helyett imázsfilmjeink mesélnek rólunk. Hisszük, hogy egy pár perces arculati kisfilm jobban

Látogasson el hírportálunkra!

Határtalanul! program: határtalan élmények

Műanyag és fa

ottani gyerekekkel alakítson ki barátságot, megismerje azokat a tájakat, amelyek száz éve még Magyarország részei voltak. Hozzátette: 2011–2018 között 300 ezer diák vett részt a programban, a 2019/2020-as tanévben 101 ezer diák tesz kirándulást a határon túlra. A jövő tanévre tervezett utazásokat támogató, február 11-én meghirdetett pályázatokról elmondta: hetedik osztályosok, illetve középiskolások kirándulásait támogatják csoportonként legfeljebb 6, illetve 7 millió forinttal, a pályázatok beadásának határideje március 30. MTI

Információs napokon népszerűsíti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul! programot, amelynek támogatásával határon túli magyar területekre utazhatnak el diákok.

DOMBÓVÁR.

Újra meghirdették Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Dombóváron, a tájékoztató körút első állomásán elmondta: a program célja, hogy minden magyarországi diák ellátogathasson legalább egy határon túli magyar területre,

Rendszeresen visszatérnek – A kárpátaljai magyarok vendégszeretete közismert. Azok a vendégek, akik egyszer voltak már nálunk, rendszeresen visszajárnak. A tanács – amellett, hogy részt veszünk különböző fesztiválokon – számtalan programot szervez, amellyel népszerűsítjük Kárpátalját. Ilyen például a kárpátaljai Magyar Konyha Hete vagy a kárpátaljai magyar gasztronómiai fesztiválok. Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a magyar kormány minden eszközt felhasznál arra, hogy segítse a turisztikai életet Kárpátalján – mondta Mester András. Magyarországi támogatással jelent meg 2018-ban a kárpátaljai magyar gasztronómiai kalauz, 2020-ban pedig elkészül egy új, egész Kárpátalját bemutató útikönyv is. – Köszönjük a magyar kormánynak és dr. Grezsa István miniszteri biztosnak, hogy az idén is részt vehetünk a kiállításon és népszerűsíthetjük Kárpátalját. Most is arra törekedtünk, hogy minél több turisztikai szereplőt mutassunk be régiónkból. Megismerhetők standunkon a kárpátaljai vendégfogadók, panziók, szállodák, és természetesen nem maradhatnak ki a kárpátaljai magyar borászok és kézművesek termékei sem – tette hozzá a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke. KM

nyílászárók, beltéri ajtók

közvetlenül a gyártótól

engedménnyel! www.nyirkomplett.hu

373194

A ridensesek 2018-ban Gyergyószentmiklósra jutottak el a Határtalanul! programnak köszönhetően FOTÓ: ISKOLA

380590

Nyíregyháza, Lujza u. 22. 42/450-865, 30/349-4880 HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

12 Buli van!

MAGYARORSZÁG

Ismét érdemes rápörögni a hétvégére 22 óra: Kozmix a házban

Február 28., péntek 20 óra: 4400 Négy zenekar, négy külön világ, négyféle stílus, de egyvalami közös bennük: mind a négy nyíregyházi. A Club Hollywoodban péntek este a Beat-lesz, a Texas Tourist, a JazzMed Band és az Artézis lép színpadra. Valahol Texas állam határától nem messze, ahol a délibábos forróság perzselte fel az utolsó fűszálakat, és ördögszekereket hord a forró szél, na, onnan csak egy ugrásnyira, nem is messzebb a kiszáradt fától, ami az első keresztutat épphogy árnyékolja, onnan csak 9434 kilométerre egy Nyíregyháza nevű városban megszületett 2017-ben a Texas Tourist. Jim Seres (ének, gitár), a zenekar megálmodója és atyja a saját ötleteit szerette volna megvalósítani. Csatlakozott hozzá barátja, Pinte Zoli (gitár), majd hosszas keresgéléseken és tagcseréken túl Juhász Levente (basszus) és Majoros János (dob). A zenéjük érdekes egyvelege a texas blues, swamp, dark country, southern rock stílusoknak, valamint a mai zenei irányzatok közül a közkedvelt hiphop és funky keveréke. Fennállásuk óta felléptek Tokajban a Supernem előtt, valamint Nyíregyházán a VIDOR Fesztiválon és Debrecenben is. A JazzMed Band lassan harminc éve működik: annak idején fiatal, zenerajongó orvosok alapították. Eleinte csak klasszikus rockzenét játszottak, majd a jazz elemeit is felhasználták számaikban. Az együttes több tagcserén is átesett az elmúlt évtizedekben, de ez törvényszerű, hiszen a zenészorvosok időközben családot alapítottak, páran pedig elköltöztek. Ciklikusan működnek, csak akkor vállalnak fellépéseket, ha van idejük próbálni. Mindannyiuknak a zene a szerelme, és a közös muzsikálással tudnak leginkább kikapcsolódni és feltöltődni a stresszes hétköznapok után.

Kíváncsi vagy, milyen bulikkal és koncertekkel várnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Íme néhány remek program a következő néhány napra, amelyekből a zenei partik, koncertek sem maradhatnak ki. Ízelítőül: a Club Hollywoodban ma este négy nyíregyházi zenekar, köztük a Texas Tourist (fotónkon az énekes-gitáros, Jim) lép színpadra. valamint rock- és popzenekarokban gitáros-énekesként itthon és külföldön egyaránt. Fia, Tamás tizenhét éves volt, amikor bekerült a nagy népszerűségnek örvendő fiúbandába, a Picasso ­Branchba. A formáció három nagylemezt dobott piacra. Viszonylag hamar

Február 29., szombat 16 óra: Száraz & Száraz Apa és fia, idősebb és ifjabb Száraz Tamás ad közös koncertet a tiszadobi Réti Mátyás Faluházban. Elsősorban rock- és blues­ slágereket hallhat a közönség, de helyet kapott a repertoárban egy kis pop és musical is. Száraz Tamás közel negyven éve szórakoztatja a közönséget a legkülönbözőbb színpadokon. Zenélt színházban, luxushajón,

M

A nyíregyházi Mamma Miában hamisítatlan farsangi mulatság várja a bulizni vágyókat. A jelmez ugyan nem kötelező, de ajánlott! S hogy még forróbb legyen az éjszaka,

fellép a Desperado, és érkeznek a Hot Men Dance-es fiúk. Házigazdák: Fenyvesi, Viktor és Sögö. Belépés csak 20 éven felülieknek! A Hot Men Dance 2012-ben alakult DirtyParadise néven, később vette fel a mostani nevét. Alapítója Pietro Jackson kétszeres manstripsolo Európa-bajnok és a 2015-ös világbajnok, profi modell és több híres külföldi férfitáncos-csapat állandó tagja. A csapat többi tagját profi modellekből és sportolókból választották ki. A műsor koncepciója, hogy a fiúk egy-egy híres és közkedvelt filmet visznek színpadra saját stílussal, azaz egy kis HMD-vel megfűszerezve. Általában egész estés a program, mely a gyengébbik nem szórakoztatására irányul...

felbomlottak, utána Tamás elment szerencsét próbálni, és meg sem állt Londonig. Az első külföldi szerződését 2004-ben kapta meg, amelynek köszönhetően musical­énekesként DélKoreában, valamint Európa számos városában egy 110 állomásos turnén vehetett részt társfőszereplőként. A világ legszínvonalasabb óceánjáró hajóin, Európa legnépszerűbb turnéprodukcióiban, sőt Magyarország vezető színházaiban is több főszerepben láthatta a nagyközönség. Sikereit fokozva főszerepet játszott többek között Németországban az Evitában, Ausztriában a Miss Saigonban, de a Budapesti Operettszínházban (Rómeó és Júlia, Elisabeth, Oltári srácok),

A nyíregyházi Nox Clubban Oláh Tomi gondoskodik a zenéről és a kiváló hangulatról.

Y

21 óra: Hölgyválasz az Anna pubban

21 óra: XXL farsang sztárfellépőkkel

A vajai szórakozóhelyen szombat este a lányoké a főszerep, akiknek nem kell a belépőjeggyel bajlódniuk. A zenét Kozma István szolgáltatja.

21 óra: Tánc hajnalig

C

valamint a Madách Színházban is dolgozott (Jézus Krisztus szupersztár). Jelenleg is több külföldi előadásban szerepel, de Magyarországon él.

100

90

80

70

60

50

Angyal, Holnapután, Kis világ, Várok rád – ismerősen csengenek, ugye? A nyíregyházi Barbizon sztárvendége szombat éjjel a Kozmix lesz. Magyarország első együttese, mely a kilencvenes évek elején-közepén meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő happy hardcore és rave stílusokat játszotta. Korábban emiatt a magyar Scooternek hívták őket, de későbbi számaikkal el tudtak rugaszkodni ettől a sztereotípiától, és könnyedebb, frissebb dalokat is írnak. A Kozmix 1995-ben alakult, és kezdetben hárman alkották: Hozso, Lala és Vitamin, aki végül csatlakozott a Happy Ganghez. Az igazi áttörést a Gyöngyhajú lány feldolgozása jelentette. Ahogy telt az idő, úgy lett a Kozmix is egyre dallamosabb, természetesen megőrizve az alapkoncepciót. A Kozmix a házban című nagylemezük bemutató­ koncertjén már élő zenekarral, léptek fel. Válogatáslemezük, a Hitmix – Best of Kozmix 1999-ben jelent meg, ezen hallható egy új dal, a Kis világ, ami az év egyik nagy slágerévé vált. 2000. október végén került a boltokba az Angyal című kislemez, majd november közepén a hasonló címet viselő nagylemez. A 2002-ben kiadott Szárnyak nélkül című lemezen 16 szám kapott helyet, közte egy R-Go-feldolgozás. Három évvel később jelent meg a Holnapután című albumuk, amely újra népszerűvé tette a csapatot. Ezen a lemezen szerepelt a Honfoglalás című dal feldolgozása, a Ritmus szól és a rádiók, diszkók kedvence, a Holnapután. Azóta főleg inkább kislemezeket adnak ki.

23 óra: G.w.M és Ginoka Mátészalkán A Club Passionben minden hétvégén a legfelkapottabb előadók és lemezlovasok szórakoztatják a közönséget. Nem lesz ez másként most sem, hiszen éjfél után G.w.M és Ginoka rúgják ki a ház falát. Az este házigazdája: DJ Tekk. G.w.M-et senkinek nem kell bemutatni, 10 éves kora óta rappel olyan dolgokról, amiket megélt, tapasztalt. A zenész 2013 végén robbant be a nagy köztudatba: Curtis oldalán mutatkozott be először, s azóta számos turnén, fellépésen, interjún, médiaszereplésen van túl. Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Curtis, Mr. Missh, Dynamic, BLR. Tömegeket mozgat meg dalaival, Elcsábítottál című klipjét közel 8,5 milliószor tekintették meg. Ginoka – polgári nevén Sun Ping Tibor – gyermekkora óta foglalkozik zenével. Az első videóklipje 2016-ban jelent meg Hazug szerelem címmel, s hamar átlépte a YouTubeon a milliós megtekintést. Azóta több szólódala is megjelent, illetve olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint G.w.M, Mr. Missh vagy Opitz Barbi.

Március 2., hétfő 22 óra: Mulatási a Szertárban A Nyíregyházi Egyetem hallgatói klubjában hétfőn a mulatásé a főszerep. A vendég a Csepereg az eső és a Vettem a piacon... atyja, Rostás Szabika lesz.

40

30

20

10

5

KELET

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK

2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG

Mai horoszkóp

Mikor, hová

Rejtvény

Keresztrejtvény

AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE

BOKROT

MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ

NYES 50. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS

Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodVASZY ITAL A megfejtéseket 2020. március 5-ig lehet beküldeni. Kérjük, a GYÖRGY 20-áig még meg 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra levelezőlapra ragasszák fel az e KIÁLLÍTÁS Szatmárcseke: Kölcsey-emlékszoba ­(Kölcsey sem kell dolgoznia. Ne éljen vissza azonban az így TOKIÓ MEGFEJTÉS FESTETT AJÁNDÉKBA BOKROT Mai horoszkóp hetiszámát, hat rejtvény számát, a KeletRejtvény RÉGEN ELSŐ RÉSZ TOJÁS ragasszák fel az e heti hat rejtvény KAPTAM u. 46.) Kölcsey élete és ­munkássága. Nyitva: NYES EGYTÁLelnyert bizalommal! AZ...,AUSCH Nyíregyháza: Antenna Hungaria RádióÉTEL 8.00–17.00. Tel.: 44/432-053 ÁZSIAI DALMÁT AZ...ÉLET, Magyarország-logót, valamint írják megfejtéseket 2016.valamint október aA Kelet-Magyarország-logót, írják KLÁRA AROMÁS Nyugodt és kiegyensúlyozott, ígyfelejtse szívesen tartózkodNÉPCSALÁD FÉLSZIGETVASZY KOS állomás (Lászlócsere dűlő 15. sz.) Rádió-, Most a kudarcokat, gondolkodjon REGÉNYE ITAL Ibrány: Ibrányi László Művelődési el Központ, GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehetpozibeküldeni. Kérjük, a BIKA rá telefonszámukat. A jó megfejtést benak a közelében, és ezért atívan! népszerűségért még meg televíziótörténeti gyűjtemény. Nyitva: Előzetes 03.21.–04.19. Csak ígytere tudja bevonzani a sikereket, amikre Könyvtár és Sportcentrum (Hősök 2–4.) között Ford Vagép autós levelezőlapra ragasszák felbeküldők az e 04.20.–05.20. küldők között Ford Vagép autós ajándékot bejelentkezés alapján. Tel.: +36-30/239-4899. sem kell dolgoznia. Ne éljen vissza azonban az ígyhogy ismét erősnek és magaA Gábor Magda és Nagy Sándor Mun­kácsy-díjas szüksége lenne ahhoz, heti hat rejtvény számát, aajándékot Kelet- sorsolunk ki. MEGFEJTÉS Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény ­(Széchenyi sorsolunk ki. A megfejtéseket a Ke­let-Ma­ szobrászművészekbiztosnak állandó kiállítása. Nyitva: elnyert bizalommal! érezhesse magát. Magyarország-logót, valamint Nyíregyháza, Debreceni út 233/c; A megfejtéseket a Ke let-Ma gyarorírják utca 1. II/8) A Kállay nemzetség őrzője. Nyitva: Tel.: 42/200-129 gyar­or­szág (Rejt­vény) Nyír­egy­há­za, Most felejtse9.00–17.00. el a kudarcokat, gondolkodjon poziTelefon (42) 460-677 ...A POHÁR, A tervei voltak, mégis valahol hiba hétfőtől csütörtökig:BIKA 8–16 óráig, pénteken: szág (Rejtvény) Nyíregyháza, rá telefonszámukat. A jó megfejtést Nyíregyháza: Jósa András megvalósíthatóak Múzeum (Benczúr TORKIG IKREK Dó­zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. vagy a tívan! Csak így tudja bevonzani a sikereket, amikre Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 8–14 óráig. Tel.: 42/310-566 csúszott a számításaiba, és nem úgy jönnek az eredVAN VELE Dóautós zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. beküldők között Ford Vagép 04.20.–05.20. Gy. tér 21.) Állandó kiállítások: „A Nyírség 05.21.–06.21. rejtveny@kelet.hu címre küldhetik be. Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Vízügyiszüksége Igazga- lenne ahhoz, hogymények, ismét erősnek ésazt magaálmodik” Benczúr Gyula-emlékkiállítás, „Én sorsolunk ki. vagy a rejtveny@kelet.hu címre ...ATTILA, ahogyan eltervezte.ajándékot Ne bosszankodjon, SZÍNÉSZ tóság (Móricz Zsigmond u. 48.) Felső-Tisza-vidéki elmentemmagát. a vásárba” – néprajzi kiállítás, „Ősi biztosnak érezhesse küldhetik A megfejtéseket a Kelet-Ma gyaror-be. IMAGINÁRIgondolja át, hol is csúszhattak félre az események! NYERGESVízügyi Történeti Gyűjtemény. A Felső-Tisza-vidék Megfejtendő: US EGYSÉG KETTŐS mesterségek nyomában” – régészeti kiállítás, VONTATÓ ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóakCsak voltak, mégis valahol hiba ...CAPONE szág (Rejt vény) Nyíregyháza, az kényszerítheti térdre, aminek ezt Ön engedi. MÁSSALvízügytörténete. Állandó kiállítás a vidék vízgazTORKIG IKREK LÁBTEMPÓ Válogatás Gencsy Tibor huszár főhadnagy trófeÓvakodj ... Müller Péter gondolata a ROSTHANGZÓ RÁK ésErős nemjellem, úgy jönnek az eredVAN VELE zsa Gy.elérni, u. 4–6. AZ ILJUSIN pontosan tudja, mitDó szeretne de4400 Pf. 25. dálkodásának tárgyi05.21.–06.21. és írott emlékeiből.csúszott Nyitva: a számításaiba, NÖVÉNY áiból, Jósa András-emlékkiállítás, „Sárga ördög” ÚSZÁSBAN feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. vagy a rejtveny@kelet.hu címre mények, ahogyan eltervezte. Ne bosszankodjon, hétfő–csütörtök, 8.00–12.00 (­ tárlatvezetéssel). ha egyaranyai, percre meginog, bizony könnyen elveszíti az FEBRUÁR 26., SZERDA: – a Jósaazt András Múzeum Nyíregyháza SZÍNÉSZ GÖDRÖT Megfejtendő: A feladvány egy közmondást A SZÉLEIN küldhetik be. Látogatócsoportokat – előzetes bejelentkezés gondolja át,katonasága hol is csúszhattak félre az események! KÉSZÍT KOMOLYBELLUSKA ÉTEL(1869–1944), Péchy-Kovács 4, 9, 13, 18, 20, egyensúlyát. KIRÁG! A Megfejtendő: OKTÓBER 11.,rejt. KEDD KETTŐS ZENEI ÍZESÍTŐ alapján – más időpontban is szívesen fogadnak. ...CAPONE MEGFEJTÉS RITKA NÕI Gyűjtemény. térdre, Nyitva: 9.00–17.00, hétfőn zárva. Csak az kényszerítheti amineknap eztvár ÖnÖnre, engedi. MÁSSAL 21, 25, 29, 33, 36, SUNYI, ELŐADÁS TELEVÍZIÓ Könnyed hiszen nem várt akadályok NÉV gondolata a 2, 3, Óvakodj 6, ... Müller 9, Péter MÁSODIK Tel.: 42/502-200/17194 HANGZÓ RÁKmellék Erős jellem,OROSZLÁN SALLAI ALATTOTel.: 42/315-722 RÉSZE ILJUSIN pontosan tudja, mithátráltatják, szeretne elérni, de annyi nehézséggel 43, 47, 51, 54, 56, NÓRA MOS RÁDIUSZ nem éppen kell feladványban olvasható. Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. GÉPE MOSATLAN Tiszabercel: Bessenyei Emlékház 06.22.–07.22. 15, 21, ELVTÁRS, 22, 27, HÚROS VACAK IMÁD, 57, 60, 07.23.–08.22. ha népegy percre meginog, bizony könnyen elveszíti az felkészült. KÁDER megbirkózni, amelyekre Így jönnek is 67, azok 76, 79 15.) Gazdálkodás, ­Helytörténet, Nyírségi VONZÓDIK FEGYVER (Bessenyei utca 6.) Bessenyei György-emlékSKANDINÁV MÛANYAG Az adatok tájékoztató jellegűek!37, 40, ILLATOS 45, KOMOLYBELLUSKA ÉTELFÉRFINÉV egyensúlyát.szoba. Nyitva: kedd–szombat A 41, élet, ­Egyházi kiállítások, Elfelejtett szakmák, 9.00–17.00. MEGALEKVÁR ALAPJA OKTÓBER 11., KEDD az eredmények, amelyeket betervezett. ZENEI ÍZESÍTŐ CSERJE SUNYI, 50, 58, MEGFEJTÉS 65, 70, Az ács szakmával összefüggő szerszámok ELŐADÁS ...VAN, Könnyed napNovember vár Önre, hiszen nem vártúgy 1-jétől április 30-áig aakadályok múzeum MÁSODIK Igyekezzen szervezni a napját, hogy abba a 2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOODAFIGYEL ...ISTVÁN, kiállítása, Magyarország első polgárőr-kiállíOROSZLÁN látogatása bejelentkezés alapján történik SZŰZ NÓRA RÁDIUSZ 71, 72, RÉSZE77, 79. nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kella SZÍNÉSZ V. MOS munka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha SZÁNDÉFEKETE 15, 21, 22, 27, tása. Nyitva: 8.00–17.00. Látogatás előzetes +36-20/570-0284-es telefonszámon (Kocsis 07.23.–08.22. EGYIPTOMI Vízállás 08.23.–09.22. KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV megbirkózni, amelyekre felkészült. Így jönnek azokkönnyedén Az adatok tájékoztató jellegűek� ÍME, NAPISTEN a céljait szem előtt is tartja, bejelentkezés alapján ingyenes. Tel.: +36Józsefné). Tel.: +36-20/570-0284 ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV TESSÉK 37, haladhat 40,aznapi adatai: 41, Folyóink jellemző a45, az eredmények, amelyeket betervezett. 70/223-2105 útján,Gyűjtemény és végül gyorsabban CSAPATTiszalök: Helytörténeti (Kossuth u. is végez, mint gondolta. KÖTŐNŐI ...ZOLTÁN, 50, 58, –1565, TISZA Tiszabecsnél cm, árad, 70, a TAG! SZÖVET KÖLTÕ V. MAGAZIN ...VAN, IGEKÖTÕ JOULE szervezni napját, abba a gyűjTarpa: II. Rákóczi Ferenc Művelődési Igyekezzen úgy 40/a.) AranyászaSámuel éshogy Görbedi Miklós Csak akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, ha ODAFIGYEL SZŰZ NÉMÁN NÉV71, 72, a vízhőfok 77, 5,879. mederteltség 24%, C-fok; Ház (Kossuth utca 21/c) Fülöp ­Sándor munka festőmű-mellett ERRE...A OSTORtésében a helyi népi élet mindennapi használati a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha SZÁNDÉFEKETE MÉRLEG azt érvekkel támasztja alá és kerüli a túlzott érzelmi NÓGATÓ! FEJÉT,FELJEGYZÉK, FELE! VÉG! EGYIPTOMI 08.23.–09.22. vész állandó kiállítása. Nyitva: 9.00–18.00. Tel.:szem KODBAN ISTVÁN tárgyai meg a „születéstől a halálig”. adatok jellegűek� LISTA TivadarnálAz–33 cm,tájékoztató árad, 22%, 4,1 DÜHÖDIK NAPISTEN a céljait előtttekinthetők tartja, könnyedén haladhat azlehet ugyanis 09.23.–10.22. A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket. Hajlamos indulatossá válni, ÁLL 45/488-002 Nyitva: hétfő–péntek 10:00–16:00. Szombat– TALÁN A SOSTÓL C-fok; Vásárosnaménynál 62 cm, árad, 12., SZERDA OKTÓBER gyorsabbanha is végez, mint gondolta. CSAPATLEFOGLALT KÖTŐNŐI ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ Ópályi: Falusi Múzeum és Falusi Galériaútján, (Árpádés végül vasárnap: csoportoknak bejelentkezés alapján. TREZORTAG! SZÖVET MAGAZIN 25%, C-fok; Záhonynál –25 cm,húzás: BAN Gépi LONDONI Csak akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, ÁLL! AMERIKAI utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti Tel.: 42/578-022 Szívesen vonulna félre,ha mert úgy érzi,4,2 most nehezen FÜL! NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉK7, 17, 18, 19, 25, 28, 35 apad, 30%, 4,1 C-fok; Dombrádnál 202 MÉRLEG háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fényazt érvekkel támasztja alá és kerüli a túlzott érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám SOROZAT SKORPIÓ találná meg a közös hangot a környezetében élőkkel. LISTA képkiállítás Ópályi életéből. A Szamos–Kraszna Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.) válni, cm, apad, 37%, 5,7 C-fok; TiszabercelOROSZ ÛRZSÍRBAN 09.23.–10.22. A SZOKÁkitöréseket. Hajlamos lehetEgy ugyanis indulatossá ...BETEGSÉVÁGJ..., 10.23.–11.21. ideig működik is az elképzelése, hiszen talál olyan ÁLLOMÁS OLDÓDÓ TALÁN A SOSTÓL GE, ZSÁBA Kézi húzás: OKTÓBER 12., SZERDA RAJTA közi víztározó bemutató­terme. Varga József Felső-Tisza-vidék szerepe a Rákóczi-szabadságVITAMIN nélis360 cm, apad, 50%, nem mérik; ha ellenállásba ütközik. feladatokat, melyekkel egyedül VÉGÉN! ELTÉRŐ megbirkózik. LATIN fafaragó kiállítása. Nyitva: munkanapokon harcban, A Rákóczi-korszak á­ llamigazgatása, A 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 TORNÁC NAGYON Gépi húzás: DOLOG KÖVETKEZÕ SZOLMIZÁAMERIKAI Tokajnál 499 cm, állandó, nem mérik, Szívesen vonulna félre, mert úgy érzi, most nehezen FINOM, Bár nem erőssége véka alá rejteni a véleményét, 08.00–16.00 óráig. Hétvégén előzetes teleVay család története, XVIII–XIX. századi bútorok. VÍGJÁTÉKCIÓS HANG 7, 17, 18, 19, 25, 28, 35Nyeremények: ÍZLETES JUTTAT CSAK SOROZAT 5 C-fok; Csengernél7–23 cm, nem volt, találná a közöskiállítások. hangot aakörnyezetében élőkkel. SKORPIÓ NYILAS fonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. Tel.: meg Állandó Tel.: erős BELÕLE FÉLÖL! deNyitva: mai10.00–18.00. napon különösen ÖnbenaaSZAMOS vágy, hogy találatos HALPETE IGERAG ...BETEGSÉ06-44/407-551, 06-44/407-121 44/385-297. info@vajavar.hu 10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, olyan állandó, 15%, 5,5 C-fok; a KRASZNA 11.22.–12.21. NAGYKÖZFEJÉR a 6 találatosokra 178 640, elmondja,hiszen mit is talál gondol. Próbáljon meghúzás: nyugodt Kézi SÉG PEST GE, ZSÁBA MEGYEI BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. Ágerdőmajornál 136 cm, árad, 24%, 4340, MEGYÉBEN VÁROS TEMPUS maradni és elszámolni tízig! 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 az 5 találatosokraNAGYON ENDRE SZOLMIZÁFINOM, forintot 4 találatosokra 935 Bár nem erőssége véka aláHa rejteni véleményét, ...MARS!, CIÓS HANG FA5,8isNyeremények: C-fok; a TÚRa Garbolcnál –4a cm, árad, nematud nemet mondani, ne tervezzen mai Kvízmegfejtés MELYIK ÍZLETES BÖRTÖNEL INNEN! MINTÁZATU BAKkülönösen fizetnek. IRÁNYBA NYILAS de a mai napon erős Önben vágy, hogyPozitív 7 találatos SZIGET Melyik család „szerezte meg” Nyírbátort a Báthory család kihalásával? a Rákócziak 18%, 5,8 C-fok.nem volt, napra túl sokab) feladatot! kisugárzásának HALPETE HÁTRAROMÁN IGERAG 12.22.–01.20. Az adatok tájékoztató jellegűek! 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon FELE! VÁROS 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntőlavárják a környezetéSZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG BECÉZETT az 5 találatosokra 4340, TEMPUS maradni és elszámolni tízig! SOMOGYI ENDRE ben élők a megoldást. A NAGY HAZAI VIDÉK..., Ügyeletek Terjesztési KÖZSÉG a 4 találatosokraügyintézés 935 forintot BESZÉDVARÁZSLÓ ROCKRECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, ne is tervezzen a mai Bár számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis BÖRTÖNHANG BAK ZENEI ZENEKAR ÚJSÁG IRÁNYBA Kéz­bfizetnek. e­sí­té­si panaszaikkal hív­jákHívjon az alábbi minket! ...POETICA SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyír­egy­há­zán,napra a Szent Afeladatot! MA­GYAR AU­ TÓ­KLUB VÍZÖNTŐ MÛSZÓ túl sok Pozitív képeskisugárzásának megőrizni a nyugalmát.ingyenes AztAzbiztosan elmond- +36-80/442-444 12.22.–01.20. adatok tájékoztató jellegűek! telefonszámot: ORSZÁGOS Ist­ván u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 ILLÉS RÉGIESEN se­ g ély­ h í­ v ószá­ m a: 188 DÁTUMRAG 01.21.–02.18. köszönhetően népszerű, éshatja Öntőla várják a környezetéLEVÉLTÁR TELIVÉR VISSZHANG nap végén magáról, ha(h–p.: kellő7.00–17.00, elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR szo.: 8–12.00) (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszá­m. JELZÕJE ben élők a megoldást. FESZTELEN PÁRATLAN HAZAI VIDÉK..., harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. STANNUM BESZÉDNyír­ség­víz Zrt., hi­ba­be­je­len­tő: NÉMÁN RELÉ! ROCKRECEPTbosszankodhatna, Közérdekű észrevételeiZENEKAR vel HANG LERÓ! GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG +36 42/523-600 Hívjon minket! VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmondRITKA NÕI MÉTER HALAK HATÓSÁG, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig ORSZÁGOS Nyír­táv­hő Kft.:lyabb +36 42/451-644 NÉV APÓKA DÁTUMRAG HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyLEVÉLTÁR KIVILÁGOS.. hatja a nap02.19.–03.20. végén kellő TI­GÁZ,magáról, gáz­szol­kap gha ál­tsegítséget, a­tá­sielszántsággal hi­bákde be­most je­len­még ez sem keseríti el, hatáMÓRICZ VASÁRNAP MÚLT IDÕT Hétköznap 9–17.00-ig. szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA ZSIGMONDA NAPJELÖLI PÁRATLAN harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. té­se: akkor +36 80/300-300 STANNUM Tel.: +36-20/940-1705, MÛ TÁRBAN RELÉ! Közérdekű észrevételeivel komoE.ONaz Ti­sakadályokat, zán­tú­Szeretne li Áram­így szol­érdemes g ál­ t a­ t ó Rt. Köz­ é r­ d e­ k ű ész­ r e­ v é­ t e­ l ei­ v el ke­ r es­ s e e-mail: jozsef.matyasovszki@kelet.hu ­Men­tők: 104 Tűz­ol­tók: 105 Könnyedén veszi többet tudni? ...ANDRÁS, keresse munkatársunkat, HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, hi­ ba­kitűznie be­jósainkat je­len­tmaga és: +36 80/210-310 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi lyabb célokat is elé. Bár nem mindigszámon mun­ ka­tár­sun­kat, Palicz Istvánt. Rend­őr­ség: 107HALAK Hívja a 06-90/602-017-es most! HIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. TÁRGYRAG A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) telefonszámot: 06-40/424-424 Disz­de pé­most cser­szol­ gá­ez latsem haj­lkeseríti ék­ta­la­nel, ok­hatának. VO­LÁN-in­for­má­02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 VEZETŐ Hétköznap 9–17.00-ig. kap segítséget, még Hétköznap 9–17.00-ig. MAGA http:/ /horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe­ r i­ f é­ r ia Egye­ s ü­ l et non­ s top szá­ m a: ÚTIN­FORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad Tel.: +36-20/973-9766 abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 A T-Com-tu­da­ko­zó: 11818 e-mail: e-mail:istvan.palicz@inform.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. ...ANDRÁS,

M

E

89090 829073

241

A

89090

KOS

EGYTÁLÉTEL

50 241

A

A

909474

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

L

Sudoku 241. feladat

Sudoku

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,

Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)

Kezdőknek, 241.

http://horoszkop.szon.hu

ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ

L

Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 50. feladat

Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok

Megfejtések, 230. számú feladat

Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu

5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 4 9 2 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 9 1 7 230. 5 számú 6 feladat 25 31 88 4 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 4 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 72 99 35 43 4 72 18 96 61 2ORVOSI Megfejtések, A 100 Éves Patika beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 3 6 2 9 8 1 7 4 5 2 4 3 9 1 8 7 5 6 1 6 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. 1 4 9 2 85 5 37 76 63 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 7 1 8 1 4 5 6 7 2 9 3 GYÓGY 6 5 8 4 3 76 93 21 1 csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 3 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 5 61 78 7 6 2 9 3 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 9 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 6 Rend ség: 107. 2 5 3 4 6 8 1 9 7 1 2 9 4 3 5 8 6 7 megoldása van. Kérjük, hogy az heti a Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 5 2 55 937 896 63 98 47 118 525 244 853 1 349 622 273 566 1 5 818 939 751 487 4 gyógyszertári ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 együtt egy AU levele5 2(46–51.) 1 ragasszák 8 9 4 3 6 7mal A MAGYAR TÓKLUB 5 9 2 7 5 8 6 4 1 3 tők: 104. Tűzoltók: 105. segélyhívószáma: 188 zőlapra, juttassák el szerkesztőségünkbe 6 7 6 7 16 83 241 22 79 45 86 97 53 29 75 68 9 1 5 7 1 3 8 6 4 2 3 4 Men 8 4 Rend őrség: és 107. 9(44001for 5egy­ 2z42/598-177 6 8 7 4 3 LÁN-in MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 7 7 2 8 5 1 3 7 6 4 9 Nyír­ há­ a, Dó­zsa György u. 4–6.). má ció: A T-Com-tu dakozó: 11800 9 5 888 35 24 36 15 94 21 79 67 11 38 59 8 7 4 2 2 5 6 4 9 3 7 6 VO 17 AzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők 8 ÚTIN /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 5 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 7 574 82 693 447 136 38 42/523-600 5 4 6 8 3 9 1 7 2 segély 59 62 1 8 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sor2 hívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson 8 9 8 a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 5 11 38 731 654 469 92 2 3 7 4 1 6 5 8 9 A T-Com-tu 42 78 9 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák 2 1 da ko zó: 11800 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 6 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbe­víz jejlen tő: március 5. A 3 7 6 4 9 Kez 8 dők1nek5 2 kül­Rt., dé­s hi ha­ba tár­be ide­ e: 2020. Kez­dők­nek Ha­la­dók­nak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min4 4 8 5 nyertesek nevét a sorsolást lapA pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hikövető babejehétfői lentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el szon.hu/jatekszabalyzatok közöljük. Diszpécserszolgálat hajléktal

7 1 46 5 6 Haladóknak, 241. 7 83 2 1 6 6 6 87 4 9 1 2 5 7 18 3 9 2 3 3 4 2 5 9 6 3 9 5 26 7 5 7 2 9 5 98 9

Megfejtések, 39. számú feladat

3 72 6

6

8� � 8� �

Sudoku 241. feladat 5Kezdőknek, 6 241. 8 7 9 1 8 3 5 6 7 1 8 7 9 6 2 7 4 3 4 9 1 6 6 3 2 1 4 1 2 5 9 7 4 9 3 6 7 19 3 42

Haladóknak, 50.

8� � 8� �

5

Kezdőknek, 50.

2

1

TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min28., péntek hi2020. babejelenfebruár tés: 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és kás haladó) az egy-egy nyertest. csak A Periféria EgyeVetítő sület non stop szá ma: 10.00 Akadémia 14.35 UEFA BajnokokA sorsoláson ébredhetünk, csökken a felmég kevesebb kisfilmek a múltból Angol krimidozik, 18.40 Szupercella M1a sorsolást követő hétfői 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban közöljük. Ligájaeső összefoglaló 15.40 UEFA BajKÁLMÁN, EDE nevét Amerikai akciófilm 21.00 Riddicka nap. Képújság 18.00 Híradó 18.25 Szieszta kisebb is előfordulhőzet, ki-kisüt felhő, emiatt tö

Tv- és rádióműsor Időjárás

október 13., csütörtök

3 °C

11 °C

5 °C

Ligájaködfoltok összefoglaló 16.45 Felszórakoztató magazin 19.00 Híradó Amerikai–angol akciófilm 23.30 06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport- hat.nokok Elvétve Gyenge légmozgás képződik sűrű k További névnapok: 16:32 06.00 HÍRADÓ 05.20 Barátok közt 06:45 06.15 MOKKA 09.20 Mickey egér játszótere vezető műsor 17.00 Röplabda-köz19.30 Szieszta Plusz szórakoztató Looper – A jövő gyilkosa Ameri- Este, híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó is lehetnek. 06.30 Nemzeti Sporthíradó Csütörtökön borongós Napközben felszakailletve éjszaka mellett hideg lesz. nem várható. Jagello, Káleb, Edgár, Magyar filmsorozat magazinműsor 09.50 A kis királylány Napnyugta: Holdnyugta: vetítés 18.45 Érték 19.00 BL-péntek magazin 20.00 Híradó 20.30 Híregykai akciófilm 1.55 Jupiter holdja Ma reggelébredhetünk, 08.00 Híradó 08.16 06.40 Kenó 06.00 Reggeli 06.25 Benne: Tények ReggelEdvarda, 07.20 10.00 Helen sulija Eduárd, Edvárd. reggelre dozik,Röplabcsökken a felmég kevesebb lesz aHíradó 21.30 17:43 02:56 REGGEL DÉLBEN ESTE 19.45 Felvezető műsor 20.00 háza magazin 21.00 Magyar–német–francia film 4.40 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 06.45 P’amende Élő magazinműsor KÁLMÁN, EDE hírműsor 10.25 Bing kisebb is előfordulhőzet, ki-kisüt aKisnap. emiattmagazin többfelé Holdkelte: Napkelte: da-közvetítés 21.45 Érték 22.15 SportÁllati Zoona 22.00 Híradó szuperhős nagy álma Ameri- felhő, 07.15 Öt kontinens Híradó 09.15eső Ma délelőtt 09.30 Hí09.05 Asztro Klub 06.55 MOKKA 10.30 Claude híradó 22.45Változóan Gyorskorcsolya összetett hat. Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás képződik sűrű köd. Eső maga22.20 Szieszta szórakoztató felhősTovábbi névnapok: kai dokumentumfilm 06:45 10.05 Teleshop 16:32 07.40 Ridikül rek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó magazinműsor 10.55 Kukori és Kotkoda világbajnokság 23.45 Labdarúgó-közzin 22.50 Szieszta Plusz szórakozta08.35 Fogd a kezem! lehetnek. mellett nem várható. 12.15 Fókusz 08.45Edgár, MOKKACINO 11.00 A nagy ho-ho-ho horgász 10.15isMa délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Holdnyugta: Jagello, Káleb, Napnyugta: napos, hideghideg idő lesz.Duna Folyóink napi adata 13-14 °C Velencei-tó tó magazin 11 °C 23.20 Képújság török tévéfilmsorozat vetítés 01.45 Röplabda-közvetítés Ma eleintejellemző nem számíthatunk Közszolgálati magazinma magazinműsor 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai Megyénkben borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. REGGEL Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 HíradóZáhony 17:43 02:56 DÉLBEN ESTE TISZA Tiszabecsnél –245 cm, Tisza 10-14 °C Hazahúzó Fertő 10 °C 09.25 Don Matteo - IV. évad várható. 13.35 Drága örökösök kisebb eső is09.35 TELESHOP 11.15 Vackor az első bében 04.55 Műsorajánló 05.00 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma hatásra, délutántól azonban f ébredhetünk, előfordul° ° 2 C 10 C olasz tévéfilmsorozat mederteltség 2%, vízhőfok 9,5 Balaton 11 °CSTART Tisza-tó 13 °C Magyar filmsorozat 10.45 Csapdába csalva VII. 11.25 Mikrobi 05.55 ATV START 08.35 plusz délelőtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli melegfronti hatás terheli szer hat.földje Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhős10.25 Család-barát 14.45 Bátrak Német doku-reality sorozat 11.35 Magyar népmesék Tivadarnál –291 cm, apad, 2% 6.30 Party – Zóna 7.00 Híradó 7.30 6.00 Háttérkép ism 7.00 Híradó 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti tünket. Álmosságérzet, bágya Napközben felszakadozik,11.15 csökken 12.00 Déli harangszó Magyar filmsorozat Tények Plusz 11.45 Kérem a következőt! Film: napi Éjszakai ragadozók 7.50 Film: 7.30 Magyarország élőben ism 8.00 C-fok;aVásárosnaménynál –18 ATV Híradó 12.30 FórumFolyóink 13.00 Ékszer napos, hideg idő Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma jellemző adatai: Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C 12.00 HÍRADÓ Ma változóan felhős-napos időben Ma eleinte nemSzerdától számíthatunk front16.00 Az én kis családom Tények Délben 11.55 Üzenet a jövőből jelentkezhet. Megyénkben ma borongós reggelre Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. 12.00 Gyenge vasárnapig 8.00 Híradó Hírek 8.05 Plusz mínusz ism 8.30 PaTV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhony Záhony délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután Kisvárda TISZA Tiszabecsnél –245 cm, apad, 12.35 Nemzeti Sporthíradó Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. hírműsor filmsorozatmellett hideg lesz. Este, 12.25 Az ifjúemlítést Robin Hood kaland-csapadék ° ° °C Cote d’Azur 21 °C 4 C 11 C bízhatunk, érdemlő délutántól azonban fokozódó 8.30 Feketén-fehéren 9.00 Híradó ébredhetünk, kisebb esőTörök islégmozgás előfordulletta ism 9.00 Hírek 9.05 Szabadfo17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A 2%, vízhőfok cm, °C13.33 Ma délután 13.30 Hírek 14.00 apad, 6%, 10,6 C-fok; Dom 2 °C 10 °C 3 °C 11 12.50 A világ egy terített asz9,5 C-fok; Balaton 11 °C Tisza-tó 13 °C 20 mederteltség 17.10 Barátok közt 12.30 Walker, a texasi kopó jai °C19.25 Kréta 23 °C szerveze9.25terheli Képújság 17.30 Party zóna 22%, 10,4 C gás ism 10.00 Híradó 10.30 Telenélkül. A keleti, északkeleti melegfronti napBibione híre 18.45 ATV Híradó Egye- hatás hat. Elvétvehatárszéködfoltok isMagyar lehetnek. illetve éjszaka még kevesebb lesz a akciófilm-sorozat Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek nál 21 cm, apad, tal filmsorozat Amerikai 12.50 Laura csillaga Tivadarnál –291 cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava 21 °C Split 24 °C 18.00 Híradó 18.30 Víg-kend I. - hétvíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hínes beszéd 20.30 Dumakabaré len várható többNapközben felhő, ott elvétve 14.33 Ma délután 14.35 Magyar gaztünket. Álmosságérzet, bágyadtság felszakadozik, csökken német ismeretterjesztő sotöbbfelé képződik sűrű a texasi kopó Észak-Magyarországon az egé 18.00 RTLfelhő, Híradóemiatt – Esti kiadás 13.30 Walker, 13.15 Négyzetgyök Tiszabercelnél 266 cm, apad, C-fok; Vásárosnaménynál –183 cm, végi programajánló 19.00 Híradó Tiszavasvárida 15.00 Híradó 15.15 Most történik rek 11.05 Háttérkép ism 12.00 Hír21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó rozatváltozóan felhős-napos Ma időben 18.55 Fókusz Amerikai akciófilm-sorozat 13.20 Yozáporeső Yo gyenge sem kizárt. Néhol jelentkezhet. Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. Gyenge köd. Eső nem várható. ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 19.30 Víg-kend II. – hétvégi programHeti terror ism 13.00 12 °C 15.30 Hírek 15.33 13.25 Tengerek, városok, 15.35 °adó 12.30 14.30 A vidéki doktor XV. 4 °CKisvárda 13.35 Bubbi Guppik °C 25 °CHí- Cote00.30 d’AzurVilághíradó 21 °C 00.45 Kultúrtipp 4 °CMa 11 délután bízhatunk, említést érdemlő csapadék tartósabban megmaradhatnak a reg°C Antalya Csenger légmozgás mellett hidegKözszolgálati lesz. Este, magazin 11,6 C-fok; SZAMOS Csenge 3 rek C 11 cm, apad, 6%, 10,6 DombrádajánlóC-fok; 20.00 Híradó 20.25aSportNYÍREGYHÁZA 3 °C 11 °Életkor C 13.05 Keménymag ism 2014.00 emberek 00.50 700-as klub 01.20 Egyenes 20.05 Drága örökösök Német filmsorozat 14.00 Eperke és barátai 16.00 Híradó 16.15 Most törBibione °C Kréta 23 °C nélkül. A keleti, északkeleti határszégeli ködfoltok. árad, 4%,leckék 11,7 C-fok; a KR 3 °15.00 C 11 °Híradó C a °C 11 °C Ma délután szelet Film: Könnyű német ismeretterjesztő sonál03.00 21 cm, 22%,20.55 10,4cm, C-fok; Hírek 14.05Costa CsörteBrava ism Magyarlesz filmsorozat 15.40 Amanda 14.20 Dózerkék illetve éjszaka még kevesebb nap híre Du-apad, ténik 16.305Hírek 16.33 21 °C Splitbeszéd 02.20 24A°C len Ágerdőmajornál 106 Parlagfű cm, árad 22.40 rozatvárható több felhő, ott elvétve felhő, emiatt többfelé sűrű Észak-Magyarországon az egészség21.20képződik Bátrak földje Chilei romantikus filmsorozat 14.45 RoboVonatok 15.25 Sporthírek 15.30 5 kedvenc ism 11 °CHíradó Kassa °C Bécs Tiszabercelnél 26622.15 cm, apad, 41%,Víg-kend 03.50 9Fórum makabaré 16.35 Unió27 17.00 Híradó 17.16 Ma Gombák magas Tiszavasvári PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D 14.15 Agyenge hegyi doktor – VI. évad 23.40 Himnusz 23.45 Képújság 9,6 C-fok; aközepes TÚR Garbolcnál –8 16.45 Remények földje 15.00 A dzsungelköd. könyve záporeső sem kizárt. Néhol 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv ism Grác 13 °C cm, Eperjes 8 ügyi °C határérték Eső nem várható. Magyar filmsorozat kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 apad, délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délMátészalka Csalánfélék Fenyőfélé 4 °C 12 °CTörök romantikus filmsorozat német családi filmsorozat Nyírbátor 22.30 Barátok közt 15.25aMoncsicsik 12 °CCsengernél Terebes 9 11,6 °C Pozsony árad, 8%, C-fok. Libatopfélék 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 tartósabban megmaradhatnak regután 17.34 Kék és °Cbolygó környezet Üröm alacsony C-fok; a SZAMOS –849,3 Csenger 3 °C 11 15.10 Sorsok útvesztője ° ° Magyar filmsorozat 18.00 Tények NYÍREGYHÁZA 15.45 Alvin és a mókusok 3 C°11 Plusz Prága4%, 11,7 C-fok; 9 °C a KRASZNA Ungvár 11 cm, °C Jóbarátok Teleshop 06.00 klímavédelmi magazin 17.54 Ma geli árad, 3 °Ceste 11 C C mínusz 18.00 Híradó 18.25 05.30 törökködfoltok. tévéfilmsorozat 5 °C 11 °C hírműsor 23.20 RTL Híradó – Késő esti ki16.00 Gyerekversek 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar – 9 °C Munkács 11 °C Berlin Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Hír06.30 Jóbarátok 07.00 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti SporthírÁgerdőmajornál 106 cm, árad, 22%, 16.05 Don Matteo – IV. évad adás 18.45 Tények Plusz 16.03 Hetedhét kaland Bécs 11 °C Kassa 9 °C Reggel Petőfi rádióval Benne: 06.30 10aParlagfű °C Beregszász07.3011Jóbarátok °C Münchenmagas Gombák alacsony adó 19.25 Sporthírek 19.30 MagyarJóbarátok adó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 PÉNTEK VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D olasz tévéfilmsorozat SZOMBAT 23.55 Katar-rali 2020 19.30 Mintaapák 16.10 Bubbi Guppik 9,6 C-fok; a TÚR Garbolcnál –88Hírek cm,07.30 Hírek Grác 13 °C Eperjes 8 °C Hírpercek Szatmárnémeti 1208.30 °C AgymeFrankfurt 15 Fenyőfélék °C10’ 07.00 Csalánfélék közepes alacsony ország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 08.00 Jóbarátok Ma este 19.05 Életkor 19.30 Híradó ° ° ° ° ° ° ° ° ° ° 17.05 Ridikül 1 16.35 C 12 4 C 16 C 8Összefoglaló C 10 C 7 C 9 C Magyar6fikciós C 8sorozat C Nyírbátor HeidiC 12 °C Terebes 9 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 C-fok. 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 HíAPAFI MIHÁLY 11 Üröm °C Róma 22 Libatopfélék °C alacsony kedvenc 20.30 Informátor 21.00 nőkNagyvárad 08.55 Agymenők 09.20alacsony 20.31 Ma°C este 21.00 Híradó 21.26 V4 magyar 00.15 Borongós 20.10a ExatlonBorongós, Vitathatatlan Hungary vala17.00 Szófia hercegnőVáltozó felhőzet, Napsütés, heidő Folytatódik 3 °C 11 9 °C Ungvár 11 °C Prága Arad rek 10.00 – Petőfi 10.00 született II °C Párizs 11 °C Hírek340 éve,rádió 1676-ban Hírek 21.05 Troll 22.00 Híradó Szívek szállodája 1110.20 Szívek Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éj18.00 HÍRADÓ Amerikai akciófilm extrémmint sport-reality 17.25 Jaketartóés Sohaország kaló- futó Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként ködfoltok, ígérkezik, sokfelé borongós, esős ködös tájak Eszembe Benne: 11.00 Hírek 18 °Cjutottál 22.25 Sporthírek 22.30 Európai hírMihály erdélyi fejedelem († 171 18.25 Nemzeti Sporthíradó szállodája 11.10 Doktor House De jel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 A nehézsúlyú ökölvívó világ22.40 Drágám, add az életed! zai www.eumet.hu München 10 °C Beregszász 11 °C 12.00 Kolozsvár °C Castle London 14Hírek °C 13.00 hírek 14.00 Hírek sabb zápor. jelentős időjárás. váltakoznak. 18.45 Fogd a kezem! adó 23.00 Hírek 23.05 Magyaror12.10 Doktor House 1013.10 bajnokot, esővel. Iceman Chamberst game-show Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 17.50ködfoltok. Mickey és az autóversenySzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C – Petőfi rádió 14.00 Egész úton – Ha°C 12 °C °C erőszak vádjával °C 00.00 Magánnyomozók I. tévéfilmsorozat 1török 4 °C 16 °C zők 8 °C 10 °C 7 °C 9 nemi 6 °C 8 börszág élőben ism 23.30 Plusz mínusz 14.05 Castle22 °C 15.05 APAFI Doktor House Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelMIHÁLYzafelé a Petőfi rádióval Benne: 15.00 Nagyvárad 11 °C Róma 19.35 ANapsütés, hegyi doktor tönbeazárják. Iceman tom- valaMagyar doku-reality sorozat 18.10 Mickey egér játszótere ism 0.00 Híradó 16.05 Doktor House 17.05 A vű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 he-– VI. évad Változó felhőzet, Borongós idő Folytatódik Borongós, Arad 11 °C Párizs 11 °C 340 éve, 1676-ban II.18.00 ApafiHírek – PeÜgyvezető igazgató, fe le lős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). 16.00született 17.00 Hírek német családi filmsorozat bol,esős hisz profi ökölvívói kar- tájak 01.10 Családi Titkok 18.35 RoboVonatok mentalista Ma(rita.csutkai@kelet.hu). éjjel 00.00 Himnusz Technikai vezető: Ifj. DankóTemesvár tartóködfoltok, futó ígérkezik, sokfelé mint ködös Értékesítéborongós, si vezető, szerkesztő: Var ga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). Előfize tői nal és kéz19.00 besítési fejedelem ész rerádió vételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható 11 °C Madrid 1818.00 °C voCastle Mihály erdélyi († 1713). 20.30 lyenként Az aranyember tőfi 18.00 Petőfi top 15 19.00 rierje csúcsán megakadáMagyar reality sorozat 18.50 Nils Holgersson csodálatos www.eumet.hu Castle 20.00 Észbontók 21.00 számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedévre 8180 forint, fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás kere tes hirde tés: lefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C –London 14te °C sabb jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. magyarködfoltok. romantikus film zápor. Hírek – Petőfi rádió 19.00 Minek neabban, hogy kiélvez-(a hívás02.15 Walker, a texasi utazása hirdetés feladása telyozzák lefonon: 06-90/603-604 díja 500 Ft+áfa – bruttókopó 635 Ft/perc –, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), szemé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ 6.00 Winnetou – Az utolsó csata Bosszúállók 00.00 Haverok fegy22.25 Péter, a kőszikla ze és06-42/501-510, megvédje az őt vitatAmerikai akciófilm-sorozat 19.15 A kis királylány vezzelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Szerkesztőség telefon: telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja05.00 a Russme dia Kft., 4400TollaslabNyíregyháza, Dó zsa Gy.kalandfilm u. 4–6. Pos tacím: Nyíregyháverben za, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példány számát Német 8.15 Kis4401 szuperhős Lendület 05.30 olasz történelmi film hatatlanul bajnoTények 19.25 Dózerkék rendszeresen vizsgálja és auditálmegillető ja a MATESZ. Nyomás: 03.10 Russme dia Kft.,Este Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu Hírek 21.00 Rontom Bontom Benne: nagy álma felelősséget Amerikai dokumendajesz 06.30 Sporthíradó SportÜgyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter té si ve zető:személyeknek Tóth 07.00 István (istvan.toth@kelet.hu). 00.05 Kenó „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapjánFő átadott hirdetések tartalmáért, harmadik okozott jogsérelemért nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes ki státust… 03.50 A vidéki doktor XV.azok valódiságáért, 19.50 Bing 22.00 Hírek 00.00 Himnusz Értékesítési vezető, szerkesztő: tevékenység Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai veze tő: Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fizetői votehető nal és felelőssé, kézbesítéés si ész vételek: 06-40/424-424 hekárért, lyi tarifá val hívható telefon-vagy másodlagos tumfilm 9.50 rettegés arénája híradó 07.30 Labdarúgó–közvetítés folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felülAaElő Kiadó nem nemrevállal felelősséget semmiféle közvetett, járulékos magyar 02.15 CSI: A helyszínelők Német filmsorozat 19.55 Hetedhét kaland számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 2790 fo rint, ne gyed év re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – ap rókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagyMagánnyomozók használat kiesésből származó olyan09.30 károkért, amelyek hirdetésből fakadnak, akciófilm ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül hogy az ilyen károk szerződéssel, jogát hanyagsággal, Amerikai–német–kanadai 06.30 Híradó 07.00attól, Híregyháza A műsorváltozás a televízióNapos Oldala sajtótermékben – DVTK 10.00 megjelent 00.15 4 összeesküvő és 1 temetés hirde20.15 Amerikai-kanadai 04.35 Született tés feladá sa teleszinglik fonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa –krimibruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az 12.10 akciófilm 07.30 Híradó 08.00 ÁllaSporthíradó Kézilabda-köz– II. évad sorozat doku-reality sorozat 20.35 – a családi Szerkesz tőCsaládmeséink ség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu KiadMagyar ja a Russme dia Kft., 4400 Nyíregy háza, Dózsa 10.30 Gy. u. 4–6. Postacím: 4401 Nyír egyElárulva háza, PostaAmerikai fiók 25. Hír ügynökség: magazin MTI. Lapunk eladott példány számát MTI esetleges eltérésekért felelősséget osztrák bűnügyi tévéfilm14.00 Fehér pokol Meg Amerikai ti Zoona www.russmedia.hu magazin 08.30 Híradó Röpte 13.00 Sporthír03.20 Amerika legviccesebb 05.25 rémISSN rendes család Nyomtavetítés rendszeresentalk-show vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyo más: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazúj városiEgy út 11. 0133–2058. tásért 12.25 felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). jelenés akszáma: 2016/241. nem tudunk vállalni. sorozat „A Kiadó megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem köteles olyan tényeket, körülményeket melyek jogellenes ció kalandfilm 16.20 A banki meló vagy09.00 adó 13.30 Golf magazin 14.00 Pus-nem vállal, Rá-adás keresni, magazin 09.30 videói Amerikaiharmadik filmsorozat 21.05azÉnelfogadott vagyok itt! ®

Időjárásidojaras.szon.hu

Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu

Névnap

-1 °C °C Megyei14 előrejelzés

Országos előrejelzés

-1 °C 14 °C

3 C

11 °C

Ma ° 2 °C

Megyei előrejelzés

Orvos-meteoroló Vízállás

HÍR TV KÖLCSEY TV Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás Tengerek

12 °C

Ma 2 °C

5 C

° Vízhőmérséklet ATV

Levegőszennyeze

12 °C

Tengerek

Európai városok időjárásaLevegőszennyezettség Allergének

Európai városok VIASAT3 MR2-PETŐFI időjárása Allergének Évforduló Évforduló

Impresszum

FILM+

M4

MAGYARORSZÁG

NYTV

Impresszum MAGYARORSZÁG

HÍRFELHASZNÁLÓ

tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”

C

Y

C

M

Y

100

M

100

C

Y

M

100

90

80

70

60

90

80

70

90

80

50

60

70

40

50

60

30

40

30

50

20

20

40

10

10

30

5

5

20

10

print-audit

kelet

5

KELET

13

kelet

oldal

13 Black

oldal

Cyan

Black

Magenta

Cyan

Yellow

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

14 Fókuszban

MAGYARORSZÁG

Igenigen, igennem, nemnem, nemigen Schobert Norbert szerint a nők tehetnek arról, ha elhidegül a párjuk. A kilók miatt.

gyermek lakóhelye, a közös kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása, a kapcsolattartás és a gyermektartásdíj. Közös megegyezés esetén a bíróság a házastársak egyezségét jóváhagyja, és ítéletet hoz a házasság felbontásáról.

Szakembereket és családokat kerestünk meg a párkapcsolatokat illetően. Nem egyszerű általános igazságokat megfogalmazni arról, hogy milyen okok vezetnek egy párkapcsolat végéhez. Az esetek többségében az okok láthatatlanok: a párok meg tudnak egyezni, és nem hánytorgatják fel egymásnak az elhidegülés okait. Kisebb hányadban viszont láthatóak: a felek a bíróság előtt évekig küzdenek a hajdani sérelmeikkel. Ahogy a gyakorló ügyvéd látja. NYÍREGYHÁZA.

A házasság próbája a gyermek – Sokan abban bíznak, hogy a gyermekáldás, a gyermek megérkezése a családban megoldja a házastársak közötti problémákat, de én úgy látom a praxisomban lévő esetek alapján, hogy ez nem feltétlenül igaz. Azt tudom hangsúlyozni, hogy a gyermekvállalás csak a jó és biztos alapokon nyugvó házasságot erősíti meg. Egy bizonytalan párkapcsolatban a gyermek megjelenése a meglévő problémákat inkább tovább mélyíti. A szülés és a gyermek érkezésével felmerülő új élethelyzet gyakran megpróbálja a házasságot, a pá-

Boldog család, teljes felelősség – amikor a gyermek áldás

úgy élik meg, hogy a házasságuk is beszürkült. És nem annyira annak megszínesítésére törekszenek, ami valljuk be, munkás feladat, hanem az egyszerűbb kilépés mellett döntenek. A mindennapi nehézségek továbbá olyan váratlan attitűdöket hozhatnak ki a másikból, ami szintén a párkapcsolat megszakításához vezet – mondja dr. Barzó Tímea.

rok közötti érzelmi kötődést nem feltétlenül mélyíti – fogalmaz dr. Barzó Tímea családjogi ügyekkel is foglalkozó ügyvéd, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének vezetője. – Másrészt úgy tapasztalom, hogy a fiatal párok hajlamosak nagyon hamar elválni. Sokszor érezhető, hogy a fiatal házasokban a felelősségvállalásról, kitartásról, alkalmazkodásról alkotott kép megváltozott. Ha elmúlik a varázs, ha beszürkülnek a hétköznapok, ezt gyakran

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Kívül-belül A felnőtt gyermekek kiröpülnek a családból – ez még tipikusan olyan helyzet, amikor

a párok hajlamosak válni. Ilyenkor a párok egyszerűen „egymás idegeire mennek”. Jellemzően az édesanya életét sokáig teljes mértékben lefoglalták, lekötötték a gyermekek és a gyermekek körüli teendők, melyben az édesapa esetleg nem vett részt olyan aktívan, sokkal inkább kívülről szemlélte a történéseket. Amikor a gyerekek kirepülnek, akkor a feleség figyelme a férje felé irányul, azaz a gyermekeihez hasonlóan szervezni akarja a férje életét is, aki pedig pár tíz év után nem áll erre készen.

A házasságot felbontani a jelenleg hatályos magyar családjogi szabályozás szerint kétféleképpen lehet. Egyrészt közös megegyezéssel. Ebben az esetben mindkét félnek készen kell állnia a kompromisszumra. Anélkül nehezen megy. Ilyenkor azt kell szem előtt tartaniuk, hogy egy észszerű megegyezést lehessen létrehozni. Ha nincs kiskorú, akkor a lakáshasználatról, a házastársi tartásról kell megegyezniük a feleknek. Ha van közös kiskorú gyermek, akkor pedig egyezséget kell kötniük az alábbi kérdésekben: a

Ha harc, legyen harc Amennyiben azonban a házastársak csak egyetlen kérdésben nem tudnak megegyezni, akkor válóperre, az úgynevezett tényállásos bontásra kerül sor a bíróság előtt, amely évekig is eltarthat. Ilyenkor azt kell bizonyítania a felperesnek, hogy a házasság végleg, teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Ebben az esetben a házasság megromlására vezető okokat fel kell tárni. Házassági hűséget sértő magatartás, tettlegesség, súlyos elmebetegség, mániás féltékenység, súlyos szenvedélybetegség, a szenvedélybetegséggel esetleg együtt járó komoly eladósodás szerepelhet az okok között. A tényállásos bontás során a felek között a viszony jellemzően tovább mérgesedik. Sebek tépődnek fel, mindenki elkezdi sorolni a saját sérelmeit, és eljutnak egy olyan szintre, amely során az a legfontosabb, hogy ha harc, legyen harc. Nem is gondolnak arra a felek, hogy mind nekik, mind a közösen nevelt gyermekeknek mennyi fájdalmat, gyötrődést, szenvedést okoz ez a viadal. Micsoda érzelmi trauma a gyermek számára az egész eljárás. MW

Énidőben edzés, barátnőzés A házasságon dolgozni kell A gyermek érkezése alapvetően megváltoztatja a házasságot.

Ha a feleség anyaként nem ad magára – ez is oka lehet a párkapcsolati problémának.

Nemcsak jó feleségnek, férjnek, odaadó szeretőnek kell lenni, hanem felelősségteljes szülőnek is. NYÍREGYHÁZA.

S Z A B O L C S - S Z AT M Á R - B E R E G .

Ahány ember, ahány kapcsolat, annyiféle – árulta el lapunknak Matisz Ivett párkapcsolati ­coach, majd folytatta: – A párkapcsolati gondokat ennyire lesarkítani, ahogy azt Schobert Norbi tette, nem szabad. Az én praxisom alatt egyetlen férfi sem mondta még, hogy azért hidegült el a feleségétől, mert az elhízott a terhesség alatt – árulta el tapasztalatait lapunknak a szakember. – Az lehetséges, hogy a kapcsolat megromlásában szerepe lehet annak, ha a nő nem ad magára, slampos lesz, de ugyanez igaz a férfiakra is. Mindkét félnek törekednie kell megőrizni, hogy a másik szemében vonzónak tűnjön, de ez a párkapcsolati problémáknak egy kis szelete. Ahány ember és ahány kapcsolat, annyiféle. Nem egy nyelvet beszélnek Kifejtette, egy-egy házasságban sokféle konfliktus adódhat, de talán a leggyakoribb a megfelelő kommunikáció hiánya. Kezdetben ez fel sem tűnik, hiszen a pár erős vonzalmat érez egymás iránt, de ahogy múlik az idő, egyre nyilvánvalóbb, hogy nem egy nyelvet beszélnek. A szeretetnyelveket mindannyian kommunikáljuk egyéni szükségleteink szerint, csak lehet, hogy ezt a másik nem érti. – Melyek is ezek? Minőségi idő, dicsérő szavak, érintés, szívesség, ajándék. Muszáj,

C

Y

M

Maradnak kilók a szülést követően

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

hogy megismerjük egymás szeretetnyelvét, akarjunk is arra odafigyelni s azon kommunikálni, mert a párkapcsolatok buktatói legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem a kényelem és a lustaság – hívta fel a figyelmet Matisz Ivett. Hangsúlyozta, a gyermek megérkezése a családba szintén megváltoztathatja a szülők közötti kapcsolatot. Az anya életében ilyenkor a gyermek élvez elsőbbséget, hiszen a gyermeket gondozni, etetni, ápolni kell. A férfi ilyenkor úgy érezheti, hogy párja kirekeszti őt az életéből. De ennek a fordítottja is megfigyelhető.

– Norbi kijelentésére vis�szatérve, a szülés után én magam is 20 kiló súlyfölösleggel rendelkeztem. Mivel szoptattam, nem gondoltam fogyókúrára, és nem ehettem azt, amit akartam, mert a kisbabám hasfájós volt. A szoptatás befejezése után azonban a párom segített abban, hogy visszanyerhessem a szülés előtti formámat. Szívesen vigyázott a gyerekre, ha én futni vagy edzésre mentem, netán beültem a barátnőmmel kicsit trécselni. Mindenkinek szüksége van az úgynevezett „énidőre”, legyen az akár csak egy félóra fürdés. Ha éppen nem a gyermekemmel foglalkozom, nem szabad, hogy azt érezzem, most rossz anya vagyok. Mert bár az anyaság nagyon szép dolog, de tudjuk, hogy a gyermek gondozása, nevelése leszívja az erőnket – fogalmazta meg végül a szakember. MW

Hol van a nő? A gyermek érkezése után előfordul, hogy a férfi életében már csak a kicsi létezik, ilyenkor pedig a nő jogosan teheti fel kérdést: és én, én már nem is számítok? Csak arra kellettem, hogy gyereket szüljek?

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Tanulni kell a szülőséget Kis Anita és férje 20 éve él házasságban. Az első gyermekük születésekor huszonévesek voltak. A kezdeti bizonytalanságok után belerázódtak a szülői szerepbe, és a házasságuk csak erősödött. Az apuka besegített a kisbaba körüli teendőkbe, mikor ideje és a munkája engedte. Számtalan közös programot csináltak együtt hármasban, de kettesben töltött minőségi idő nem maradt. A gyermek ötéves volt, amikor az édesanya újra beült az iskolapadba. Ez az időszak jobban megviselte a házasságukat, mint a baba érkezése. Nehéz volt megfelelni, azért sikerült végül, mert mindketten

küzdöttek a házasságukért. Amikor megszületett a második gyermekük, a nagyobbik már kamaszodott. Egészen kicsi volt még, amikor kiderült, nagyon beteg. Hosszú hónapokig volt vele folyamatosan kórházban az édesanya. Borzalmas időszak volt, fogalmazott az anyuka, amely lelkileg mindenkit nagyon megviselt. A házaspár eltávolodott egymástól és majdnem feladták a házasságukat, de nem tudták elengedni egymást. Új célokat tűztek ki maguk elé. A házasságon minden nap dolgozni kell, táplálni élményekkel, különben nem fog működni – hangsúlyozta Anita. Érett személyiséggel Az érzelmi életükben nem, inkább csak a hétköznapok megélésében okozott változást a most hároméves Anna érkezése, avatott be Molnár-Petró Eszter, az édesanya. Az egymás iránti elköteleződésük a férjével nem

A családi pillanatok nem pótolják a szülők meghitt pillanatait FOTÓ: STOCK

került veszélybe, hiszen megfontolták a gyermekvállalást. Eszter véleménye szerint addig nem szabad döntést hozni, amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy hová tartunk és mit akarunk az élettől. Ha eddig eljutunk, akkor nem fogjuk önfeladásként megélni, ha gyermekünk születik. A csöppség nem elvesz, hanem hozzátesz az életükhöz. Hozzátette még, hogy ismerősei körében azt tapasztalta, akkor lehet válság, ha nem egyenlő mértékben akarta mindkét fél a gyermeket. Apró figyelmességek Az első gyermek, Gréta születésekor megváltozott a család struktúrája, átalakultak a férfi-női szerepek – mondta Oláh-Zólyomi Gabriella. Az édesapa szeretett volna többet foglalkozni a kapcsolatukkal, a nemiségükkel, de az édesanya nem vágyott rá. Fontosabb volt a gyermek jólléte, mint a kapcsolatuk. Zsófia, a második kislány mellett sokkal kevesebb idő jutott pihenésre, mint Gréta esetében. A fáradtság rányomta a bélyegét a házasságra. Miklós nagyon sokat dolgozott azon – Gabriella saját bevallása szerint sokkal többet, mint ő –, hogy vis�szatérjen a bensőséges viszony. Apróságok sora, egy simogatás, egy kávé reggel az ágyban szervírozva, egy mozi kettesben, egy koncert vezetett odáig, hogy az intimitás sosem veszett ki a házasságukból. Testestül-lelkestül szeretik egymást, pedig a gyermekek születése nyomot hagyott Gabi testén – fogalmazott az anyuka. MW

KELET

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki mindig minket óvtál, Örökre szívünkben maradtál. Elfelejteni téged soha nem lehet, Te voltál a jóság és a szeretet. Isten Veled!”

"Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!" Fájdalommal tudatjuk, hogy

HARHÁLY MIKLÓSNÉ

volt Nyírbátor, Hunyadi u. 142 sz. alatti lakos, életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 29-én (szombaton) 12:30-kor lesz a nyírbátori köztemetőben. A gyászoló család 397682

Szerettei 397058

"Beteg teste megpihenni tért, Nehéz út volt, amit Ő megélt. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és örökké ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

397361

397614

betanított munkásokat

*395104*

NYÍREGYHÁZÁN eladó 4 rendelőből álló rendelőkomplexum további bővítési lehetőséggel. 30/978-5833. 397610

*396512*

ELADÓ 1500 négyzetméter termő almás, traktor, eke. 06/70/342-3433.

FŐÁLLÁSÚ BETANÍTOTT MUNKA Mátészalkán! Elvárás 2 év összeszerelői tapasztalat. Bér br. 300.000 Ft. Várjuk hívását! Biztos Kész Kft. 0620/3646009

*397318*

NÖVÉNY

923620

ÁLLÁST KÍNÁL

*393926*

területére.

( +36 20 958-9919

A 2018. január 2-ától hatályba lépett 414/2017. Korm.rend 2.§ (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni. Megértésüket köszönjük!

Vajai élelmiszer feldolgozó üzembe

Nyíregyháza, Ságvári-kertváros

szakirányú végzettséggel rendelkező,

bérszámfejtési és munkaügyi feladatok teljes körű ellátására

területére.

( +36 20 973-9767 A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).

keresünk számítógép ismeretekkel rendelkező munkatársat

Hasonló munkakörben szerzett szakmai tapasztalat, ”B” kategóriás jogosítvány előny.

Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. 897707

SZARVASMARHA trágya eladó. Nyíregyháza környékén kiszállítással. Tel.: 06209942670

Érd.: Nyíregyháza, Bogyó utca 10. sz. alatt. Telefon: 70/455-8372 Fényképes önéletrajzot várjuk az info@deglass.hu e-mail-címre!

Kedves Hirdetőnk!

BÚZA téren 3 szobás 62 m2 felújítandó lakás sűrgősen eladó.17,9 M Érd.: 30/8705179.

*393671*

Demecser, Kemecse és Kisvárda

minden ami üveg

*390081*

Mantar

Napkor területére. ( +20/219-2321

keres hosszú távra.

*386644*

AKÁC tüzifa 2500 Ft/q-tól , nyár 1700 Ft/q. EUTR:AA 6121943. Tel.70/ 392-9295.

Kisszekeres, Nagyszekeres, Zsarolyán, Nyírmada területére. ( +20/958-9918

Érd.: Nyíregyháza, Bogyó utca 10. sz. alatt. Telefon: 70/455-8372 Fényképes önéletrajzot várjuk az info@deglass.hu e-mail-címre!

Dinamikusan fejlődő cég

ELADÓ 3 ha földterület Nyíregyháza külterületén fölművelésre és építkezésre. Érd.: 0630/ 974-4263.

VEGYES

keres

minden ami üveg

INGATLAN

Az akció 2020. augusztus 31-éig érvényes vagy a készlet erejéig.

389953

RÉGISÉG

KEMECSÉN a József Attila utcában befektetési céllal 12,0255 ha iparterület eladó. Továbbá felkínálunk eladásra különböző nagyságrendű raktár épületeket (732 m2, 470 m2, 300 m2) és egy 220 m2 irodaházat. Az ingatlanok külön- külön is eladók. A telek ára: 2000.- Ft / m2, az épületek ára megegyezés szerint. Tel:06703116154

396378

hírlapkézbesítőket

keres hosszú távra.

*394633*

953517

Érdeklődni 9–16 óráig

A Nyírségi Magasépítő Kft. felvételre keres gépkocsi vezetőt önrakodós gépkocsira napi 8 órában. Lehet nyugdíjas is. Tel.: 20/ 942-8983.

*397284*

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu GYÜMÖLCSFA oltványok eladó, megrendelhető. Alma, birs, dió, őszibarack, MM 106 alma alany. Vírusmentes. Nagykálló, Damjanich u. 18. 30/627-5076

Y

M

Köszönjük az előfizetői hűséget!

AZ OLVASÓK SZOLGÁLATÁBAN!

*396660*

SZABÁSZATI kisegítőt felveszünk. 70 3677753 CSEVIBA-TEX Kft. Bálint

*390532*

*396929*

100

90

80

70

60

50

40

30

20

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

A megye napilapja

ÉVE

DISZPÉCSER munkakörbe nappali és éjszakai munkarendbe munkatársat keresünk. Jelentkezni: info@fotaxinyiregyhaza.hu ill. 4401 Nyháza Pf.406 címen. Főtaxi.

*385000*

C

ÉVES

*395987*

Jelentkezni: mantarandrea@t-online.hu

LadomérszkI TemeTkezés

*389940*

KIVÁLÓ minőségű étkezési burgonya számlaképes termelőtől eladó! Tel.: 0670/600-2942

10

5

Irodáink: 4465 Rakamaz, Temető út 6. 3910 Tokaj, Rákóczi út 30. 3934 Tolcsva, Szabadság tér 13. 4461 Nyírtelek, Petőfi S. út 25.

396510

384574

A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel

külső szerelőt

*391691*

Kútfúrás, kompresszorozás, Kovács, szivattyújavítás és aknaásás! tel.: 30/ 273-7813 Kútgyűrű kapható!

397025

augusztus 31-ig

Dinamikusan fejlődő cég

DIÓBELET veszek, házhoz megyek 10001600 Ft/kg. 06/20/586-1594.

SZOLGÁLTATÁS

ÖZV. ÁGHÁZI MIHÁLYNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család

395216

GYÜMÖLCSFA oltványok termelőtől kíváló minőségben eladóak. (kajszi, szilva, birs, stb.) Bányai László 70/703-7982.

*397280*

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

BALÁZS MIHÁLY Vásárosnamény, Kiss Ernő utcai lakos rövid ideig tartó, súlyos betegségben 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 29-én (szombaton) 11 órakor lesz a vásárosnaményi temetőben. 397387

SÜLDŐK és malacok eladóak! Érdeklődni: 0630/ 302-4710.

397019

Gyászoló család

397677

Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy

*394514*

temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család

volt nyírjesi lakos 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. március 2-án 14 órakor lesz a borbányai temető ravatalozójából.

397365

RÉGI bútorokat vásárolok komódot, lócát, asztalt, szekrényt. 20/555-2487

VÁRI JÁNOS ISTVÁN

LÉGRÁDI JÓZSEFNÉ szül. Szojka Piroska

nyíregyházi lakos 69 éves korában súlyos betegségben csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2020. március 3-án 13 órakor kerül sor a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik

Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

BOTOS ISTVÁN

*397193*

ID. LISOVSZKI JÓZSEF

A gyászoló család

"Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz, Halálod, míg élünk, fájó emlék marad." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér

40 db anyajuh 25 db báránnyal eladó. Érd.: 30/358-7028

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk

52 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatására 2020. március 4-én 14 órakor a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójában kerül sor. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le.

397043

*390954*

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

POLYÁK ZOLTÁN

hosszan tartó betegség után életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójára 2020. március 5-én 10 órától az Északi temető Korányi úti ravatalozójában kerül sor. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le! A gyászoló család

*387549*

volt nyírbogdányi lakos halálának 4. évfordulójára fájó szívvel emlékezik Szerető családod 384252

Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett gyermek, férj és apa,

MIHOLECZ ISTVÁNNÉ szül. Krajecz Mária

PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715

ID. FÖLDI MIHÁLY

LINZENBOLD MIKLÓS

volt nyíregyházi lakos életének 67. évében türelemmel viselt betegsége után csendesen megpihent. Szeretett Édesanyánktól, 2020. március 4-én szerdán 11 órától az Északi temető Korányi úti ravatalozójában veszünk végső búcsút.

KÍVÁLÓ minőségű napos előnevelt csirke sok fajta vakcinázva keltetőstől már márciustól. Siskáné Marika 0620/465-9123.

„Hiányzol nekünk, érezzük naponta Mi voltunk mindig is fontosak számodra Fejet hajtunk ismét sírod előtt állva Virággal kezünkben mident meghálálva Legyen békés álmod a csillagos égben Kívánjuk mindnyájan, nyugodjál békében.”

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, családapa, nagyapa

szül. Nagy Ilona

ÁLLAT

MEGEMLÉKEZÉS

0-24 óráig hívható ügyeleti telefonszám: 06-20/471-6092, 06-70/239-2485 www.ladomerszkitemetkezes.hupont.hu www.ladomerszkigranit.hupont.hu

KELET

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 28., PÉNTEK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Időjárás Február 28., péntek idojaras.szon.hu

A cirkusz lett az élete

Évforduló

80 éve először közvetítettek kosárlabdameccset a tévében. A Madison Square Gardenben a Pittsburgh nyert a Fordham ellen.

Ákos, Bátor, László, Éneás, Gábor.

Horoszkóp A Hold a Bika jegyében jár, együtt az Uránusszal, ez felelőtlenné teszi a pénzügyekben. Olyan nagyobb kiadásra szánja el magát, melyet később megbánhat.

Fucsovics Mártonnal játszotta utolsó baj­ noki meccsét a cirkusz­ igazgató.

Hajnalban még erősen felhős lesz az ég, ekkor főleg északon, északkeleten fordul elő eső, havas eső, a hegyekben hó. Napközben csökken a felhőzet és nagy területen fokozódik viharossá az északnyugati szél. Marad az 5-10 fokos maximum.

BUDAPEST. Ifj. Rich­ ter József a XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon történelmet írt: feleségével közös produkciójukkal elnyerték az Arany Pierrot-díjat, ő megkapta a magyar cirkuszigazgatók arany fokozatú díját is. Előadásuk most a Fővárosi Nagycirkuszban, majd a Magyar Nemzeti Cirkusz turnéján látható. Erről is mesélt a Vasárnap Reggel legutóbbi számában ifj. Richter József, akit Nyíregyházán is többször láthatott a közönség.

A bolygók jelzése szerint olyan váratlan események adódnak, amelyek felzaklatják. Hangulata ingadozó, váratlan kilengésekkel egyik érzelmi végletből a másikba.

NYÍREGYHÁZA,

Napkelte:

Holdkelte:

06:16

08:39

Holdnyugta:

Napnyugta:

0 °C

17:14

22:18

8 °C Záhony

Vásárosnamény

Kisvárda

Tiszavasvári

Mátészalka Csenger

NYÍREGYHÁZA

Vetélytársak voltak A házaspár hat éve ezen a fesztiválon ismerkedett meg, akkor vetélytársként léptek fel, és megosztva nyerték el az Arany Pierrot-díjat. Úgy gondolták, az idén visszatérnek oda, ahonnan elindultak, és közös produkciót adnak elő. Előadásukon olyan trükköket

További információ:

koponyeg.hu

Nyírbátor

Ezen a napon nyilvántartott hőmérsékleti rekordok:

–29 °C 21,6 °C

Szombat

–2 °C

Vasárnap

8 °C

3 °C

Hétfő

10 °C

5 °C

Kedd

11 °C

5 °C

Nyíregyházán is többször felléptek már

és mozdulatokat is bemutatnak, amilyeneket még sehol nem láthatott a közönség. Ezzel nyerték el a nagydíjat, ifj. Richter József átvehette a magyar cirkuszigazgatók arany fokozatú díját is. Az interjúból kiderül: sokáig úgy volt, hogy profi teniszező lesz. – Balatonlellén volt egy ismerősünk, akihez eljártunk teniszezni. Tizenegyedik voltam a magyar ranglistán, de egy híres cirkuszi mondás szerint „akinek

FOTÓ: KM-ARCHÍV, SIPEKI PÉTER

egyszer a forgács a talpához tapad, azt nem tudja többé onnan levakarni”. Így 2008ban visszatértem a cirkuszhoz, és sikerült bebizonyítanom, hogy jól döntöttem. Legutóbb Fucsovics Marci bajnokságát néztem végig, és felerősödött bennem a hiányérzet, főleg, mert vele játszottam életem utolsó bajnoki meccsét. De nem bánok semmit, így vagyok boldog – mondta a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója. KM

Megér egy mosolyt

11 °C

TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Szombat délelőtt megnövekszik a felhő-

zet, de eső, zápor inkább csak a nyugati területeken fordul elő az esti óráktól. Vasárnap és hétfőn borongós időre van kilátás.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Fáradékonyság, fejfájás léphet fel.

útjára indított egy remek kezdeményezést: a főváros ­ hét forgalmas pontján helyeztek ki Poket-könyvautomatákat. A kötetek két hét alatt elfogytak, ebből egyértelmű lett számukra, hogy van kereslet a minőségi irodalomra,

Vecsei H. Miklós és ifjabb Vidnyánszky Attila fiatal alkotókból álló társulata, a Sztalker Csoport 2018-ban a költészet napján NYÍREGYHÁZA.

Szombaton hivatalosan is átadják

FOTÓ: DODÓ FERENC

Fontos magánéleti kapcsolatai, rokoni kötelékei vagy barátságai alapvető változáson mennek keresztül. Ha most veszi kezdetét egy szerelem, azt tudattalan vágyak motiválják. A mai nap kiváló időszak mindenféle alkotó­ tevékenységhez, érzelmileg felfokozott állapotban van, és képes a dolgokat új szempontból látni.

www.kelet.hu

Kapcsolódó fotósorozat.

Marietta órákig képes edzeni Marietta 27 éves szirmabesenyői lány. Gyakori látogatója a konditeremnek. Órákig képes edzeni. Új kedvenc hobbija a rúdsport. Mottója: „a türelem rózsát terem!” FOTÓ: KOZMA I.

Op-art a parkban A Nyíregyházi Állatpark zebrái olyanok, mintha a francia– magyar festő, szobrász, Victor Vasarely egyik alkotásából léptek volna elő. FOTÓ: NYÍREGYHÁZI

Jelentkezz nap lányának!

ÁLLATPARK

MAGYARORSZÁG

440818

MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Ma lehetséges, hogy egy kicsit rámenősebb lesz a szokásosnál, hiszen önre is előnyösen hat a Nap–Mars fényszöge.

A Hold–Uránusz-együttállás a hatodik sorsterületén jön létre. Előfordulhatnak egészségügyi panaszok a nyaki régióban, ez érintheti a pajzsmirigyet, jelentkezhet torokfájás.

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a szon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

Ma sokra viheti, szinte bármit elérhet, amit kigondol. Önbizalmával hitet és bizalmat ébreszthet. Eddig is jó úton haladt, de most váratlan lehetőségek nyílnak.

Meginoghat a kapcsolata, ez valószínűleg az önben zajló belső változásoknak az eredménye. Legyen nyitott minden párbeszédre.

legyen az klasszikus vagy kortárs. Tavaly januárban megkezdték a terjesztést, így Budapest után több vidéki nagyvárosban is telepítettek könyvautomatát – november óta Nyíregyházán, a megyei könyvtár mellett is van egy.

Könyvkarakternek öltöznek A hivatalos átadást február 29-én 20 órától tartják Vecsei H. Miklós színművésszel, majd a könyvtárban farsangi buli várja az érdeklődőket. Egy éve alakult meg a nyíregyházi poketközösség, a szülinapot pedig ezzel a különleges eseménnyel ünneplik. A résztvevőktől azt kérik, öltözzenek be kedvenc könyvkarakterüknek, vigyenek magukkal rágcsálnivalót és alvós cuccot, a buli ugyanis reggel nyolcig tart – az alsó korhatár 16 év. KM

A hangulatokat, érzelmeket befolyásoló Hold a kiegyensúlyozott, nyugodt Bika jegyébe lépett. Ez kedvező hatás.

A dolgok ma nem feltétlenül az ön szája íze szerint alakulnak sem otthon, sem a munkahelyén. Feszültségek alakulhatnak ki ön körül, főnökei, szülei és partnere között. Ha tudja tisztázni a dolgokat, tegye meg.

A következő párbeszéd biológiaórán hangzott el: – A vakond naponta annyit eszik, mint amennyi a testsúlya – magyarázta a tanár néni. Mire Pistike közbeszólt: – Tessék mondani, és vajon honnan tudja a vakond, hogy mennyi a testsúlya? További viccek humor.szon.hu

Pizsamabuli lesz a szülinapon Beöltözős pizsamabu­ lival ünneplik az első szülinapjukat.

Elege van ebből a hétből, mert nem volt annyira sikeres, mint amennyire elvárta volna önmagától. Ne elégedetlenkedjen, ma behozhatja egész hetes lemaradását.

Feltámadhat idealizmusa, és mindenkin segíteni szeretne. Találkozhat ma valakivel, aki nagy hatással lesz önre.

A bérletek már beszerezhetők

A Sziget közzétette az első nyolcvan fellépőjét – vannak köztük aktuális világsztárok, nagy visszatérők, és különleges „ínyencségek” is sorakoznak a bejelentett produkciók között. Hamarosan elkezdik a napijegyek értékesítését is: március 3-ától – korlátozott számban – a tavalyi napijegy áránál olcsóbban lehet jegyet venni, a legkedvezőbb árú „early bird” bérleteket pedig március 3-án délig lehet beszerezni. Akik már biztosan fellépnek az idei Szigeten: Dua Lipa, Foster the People, Kings of Leon, Foals, Major Lazer, Diplo, Calvin Harris, Stormzy, Lewis Capaldi, Kaytranada, The Strokes, Khalid és Mark Ronson. KM BUDAPEST.

KELET

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.