LXXVII. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Meg lehet előzni a tél végi lehangoltságot.
Peka Mercédesz fejére került a korona.
TULLNER GABRIELLA 7. OLDAL
16. OLDAL
ÉVES
MAGYARORSZÁG
Szarvasokkal ütközött
FÜGGETLEN NAPILAP
KEDD
2020. FEBRUÁR 25.
Hétfő reggel Beregsurány irányából haladt egy kisbusz Vásárosnamény felé a 41-es számú főúton. Márokpapi térségében, a beregdaróci leágazásnál a kisbusz útját szarvasok keresztezték. A sofőr azt mondta, legalább harminc egyedből állt a csorda, és hiába fékezett, több állatot is elütött – az út szélén egy szarvas tetemét találta meg. A járműben jelentős anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.
Délelőtt még napos, este esős időre számíthatunk.
10 °C REGGEL
MÁROKPAPI. –
DÉLBEN
ESTE
A gitárkvartett óriási sikere
NYÍREGYHÁZA, SZEGED. A IX. Or-
szágos Kamarazene Versenyt február 21–23. között Szegeden rendezték meg. A nemes viadalra érkeztek versenyzők többek között Budapestről, Kecskemétről, Miskolcról, Pécsről, Székesfehérvárról, Szombathelyről és Vácról is, de elindult a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Arcanum gitárkvartettje is. A szakmai zsűri kiemelt első hellyel jutalmazta a fiatalok – Ádám István, Girincsi Márton, Loment Katinka Dorot�tya, Beri Áron – produkcióját, felkészítő tanáruk, Czakó Erika gitárművész pedig különdíjat kapott. /4. KM
Csukás István 83 évet élt FOTÓ: INTERNET
Hóvirágok közt
Gyász: meghalt Csukás István
A nyíregyházi Törő József közel ötven éve ápolja, gondozza a kertjét, amelynek szemkápráztató hóvirágmezejét hétfőn Maczali Kinga Fruzsina is megcsodálta. FOTÓ: SIPEKI PÉTER
Egy kis odafigyelés akár életet is menthet Mint ahogy arról beszámoltunk, a múlt héten Sóstóhegyen holtan találtak egy férfit az ottho
nában: két, szolgálatba in duló polgárőrnek feltűnt, hogy három ételhordó is érintetlen a kerítésen. A helyszínre kiérkező mentők megállapították, hogy a 65 éves férfi akkor már több napja halott volt.
Halálos baleset történt Tuzséron
Emberfeletti, mégis emberi
Megegyezés kérdése, hogy be kell-e mennie a házba a gondozónak. NYÍREGYHÁZA.
Könyvbemutató Gottfried Barna főlevéltáros mutatta be hétfőn a Kommunista kiskirályok című könyvet a megyei levéltárban. FOTÓ: DODÓ FERENC
Halálos közlekedési baleset történt február 24-én 11 óra 11 perckor a 4-es számú főúton, Tuzséron: eddig tisztázatlan körülmények között egy Záhony felé közlekedő mikrobusz elütött egy 56 éves tuzséri lakost. A baleset következtében a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a helyszínelés idejére az utat teljesen lezárta, a forgalmat elterelték. KM
Devizaárfolyam (2020. 02. 24.)
Pénznem
árfolyam
változás
Euró
338,32
+0,56
USA-dollár
312,80
+0,35
Svájci frank
318,82
+0,52
Angol font
403,39
-0,20
Román lej
70,35
0
Ukrán hrivnya 12,76
-0,01
Horvát kuna
45,34
0
Lengyel zloty
78,65
+0,20
www.szon.hu Telefon: (42) 999-111
20047
770133
Y
M
100
90
80
70
60
50
A cikk a 3. oldalon folytatódik
ziológus, aki 48 órán át volt talpon, úgy fogalmazott: a műtét alatt szupererői lettek, nem érzett fáradtságot, és csak akkor gondolkodott el azon, mit is vittek véghez, amikor kitolták a műtőből a lányokat. Amit a magyar csapat tett a tudomány és a hit egyensúlyából merítve, emberfeletti és egyben nagyon emberi – mondta Alexandra, akinek, amikor az alapítvány elvállalta a feladatot, a feje tetejére állt az élete. /8. KM
– Mivel a mindenkori iskolavezetés korábban is gondolt felzárkóztatással s egyben tehetséggondozással kapcsolatos programokra, a hátránnyal küzdő gyerekek felzárkóztatására, megvolt bennünk az együttműködési készség, ezért örömmel fogadtuk a képzési lehetőséget. Felmérés készült a diákjaink összetételéről, az oktatási intézmény adottságairól, s az elért pontok alapján megfeNYÍRTELEK.
205023
C
felakasztva kell hagynia – mondta lapunknak egy szociális területen dolgozó szakember.
Sándor Alexandra Valéria FOTÓ: ALAPÍTVÁNY
A módszerrel élménnyé teszik a tanulást
Olvasópróba
A tartalomból
9
– A műtétsorozat folyamatos tervezést és újratervezést igényelt, nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak azért, hogy lépésről lépésre haladva elérjük a célt, ami nem volt más, mint hogy a lányok két külön ágyban fekhessenek, egészségeNYÍREGYHÁZA.
sen – mesélte lapunknak a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztását végző Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány kommunikációs vezetője, a nyíregyházi Sándor Alexandra Valéria. – Engem a műtőből hívtak, így tudtam, hogy a szétválasztás sikerült – euforikus állapot volt, hiszen ennél a műtétsorozatnál minden egyes túlélt pillanat a tudomány dicséretére válik. Az egyik aneszte-
A Móricz Zsigmond Színházban hétfőn tartották A púpos lovacska című gyerekdarab olvasópróbáját, az előadást Varga Péter rendezi. Johanna egy különleges, púpos lovacska, aki egy nap elindul a nagyvilágba, ahol találkozik jóindulattal és rosszakarattal egyaránt. Szert tesz barátokra, szorult helyzetekből menekül, és végül megtalálja az igazi énjét. A bemutatót március 27-én tartják a MŰvész stúdióban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER
Gazdaság 6. oldal Egészség 7. oldal Fókuszban 8. oldal Sport 9., 10., 11. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.
Egy fiatal nyíregyházi szakember a műtétsorozat kommunikációs vezetője.
TUZSÉR.
– Annak, akinek csak an�nyi a dolga, hogy kiszállítsa az ételt, és elvigye az üres ételhordót, nem kötelessége mindennap bekopogtatni az ajtón, főleg akkor, ha úgy egyeztek meg, hogy az ételest az ajtó előtt vagy a kerítésre
Hétfőn elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író – jelentette be az Újszínház. Az írónak olyan meséket köszönhetünk, mint a Süsü, a sárkány, a Mirr-Murr kandúr kalandjai, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-ho-horgász. Több regényéből is készült film, a legismertebb a Keménykalap és krumpliorr. Csukás István már 17 évesen költő akart lenni, ettől kezdve írásaiból élt, a hatvanas években kezdett gyermekirodalommal foglalkozni. /12. KM BUDAPEST.
40
30
20
10
5
leltünk a kritériumoknak, bekerültünk az esélyes iskolák közé. Az újabb rostán pedig országos szinten a kiválasztott négy iskola egyike lettünk – elevenítette fel az előzményeket Horváth-Bócsi Irén, a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola igazgatója annak kapcsán, hogy intézményükben is bevezetik a Komplex Instrukciós Programot, amelynek lényege, hogy élménnyé teszi a tanulást. /4.
Kelet
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2 Krónika
2020. FEBRUÁR 25., KEDD MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Aktuális 3
MAGYARORSZÁG
Bajra figyelmeztethet az ételesdoboz
Röviden
Szén-monoxid miatt lettek rosszul
Az 1. oldali cikk folytatása
Rosszullétre panaszkodtak egy kétszintes családi házban Kisaron, a Táncsics Mihály utcában vasárnap. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók az ingatlan több pontján méréseket végeztek, amelyek a szén-monoxid jelenlétét igazolták, majd átszellőztették az ingatlant. A gázszolgáltató szakemberei az ingatlanból egy nyílt égésterű készüléket kizártak. A mentők három embert szállítottak kórházba – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Dudás Szilvia. KM KISAR.
Múlt héten számolt be lapunk arról, hogy egy férfi holttestét találták meg az otthonában, miután a szomszédoknak feltűnt, hogy az ételhordót senki sem vette le a kerítésről. Előbb azt hitték, elutazott a férfi, majd azt vették észre, hogy rendőr és mentőautó áll a ház előtt. Egyedül élt Az eset részleteiről Bordás Béla, Nyíregyháza városgondnoka úgy számolt be, hogy amikor a 65 éves, Sóstóhegyen élő férfira rátaláltak, már több napja nem vitte be a kiszállított ételt. Az azt megelőző héten csütörtökön és pénteken is ott maradt az ebédje a kerítésre akasztva. Hétfőn este két, szolgálatba induló polgárőr figyelt fel a három érintetlen csomagra. – A polgárőrök a protokoll szerint azonnal hívták a központi segélyhívót, majd megérkeztek a rendőrök és a mentők. Az idős férfiről a mentősök megállapították, hogy már több nappal azelőtt elhunyt. A rendőrök bűncse-
Otthon segítik és látják el az idős és rászoruló embereket
lekményre utaló nyomokat nem találtak, államigazgatási eljárás keretében vizsgálják a körülményeket. Azt, hogy pontosan mi okozhatta férfi halálát, az igazságügyi boncolás fogja kideríteni – tette hozzá Bordás Béla. – Szeretném felhívni azoknak a városlakóknak a figyelmét, akiknek a közvetlen közelükben vagy ismeretségi körükben idősek, főleg egyedül élők laknak, hogy figyeljenek rájuk – hangsúlyozta Bordás Béla. – Ha több napja nem látták őket, érdeklődjenek felőlük, tegyék meg a szükséges lépéseket, és hívják a 112-t. Nyíregyházán többször is előfordult, hogy amikor valaki napok óta nem hallott idős szomszédja felől, ezt jelezte a segélyhívón, és megtörtént, hogy a mentőszolgálat munkatársai a tűzoltók segítségével bejutottak a házba, de sajnos már nem tudtak segíteni.
Fokozottan figyeljünk az egyedül élő, idős, beteg emberekre!
tette, hogy nagy a különbség aközött, hogy valaki házi segítségnyújtást kap, vagy mindössze az ételt szállítják ki neki onnan, ahol megrendelte a szociális étkeztetést. – Akinek csak annyi a dolga, hogy kiszállítsa az ételt, és elvigye az üres ételhordót, annak nem kötelessége minden nap bekopogtatni az ajtón, főleg ha úgy egyeztek meg, hogy az ételest az ajtó előtt, a villanyóraszekrényben vagy a kerítésre fel akasztva kell hagyni. Vannak olyan „nagy tekergők”, akik 1-2 napra elutaznak szó nélkül, nem mondják le az ebédet, majd szabadkoznak, így legközelebb is arra gondolhat a kiszállító, hogy elutazott. Persze 2-3 nap után már ők is érdeklődnek, ha látják az ott maradt ételt – mondta a több mint egy évtizede a szociális szférában dolgozó szakember, s rá is világított a különbségekre. Amikor valakit házi segítségnyújtásba vesznek, személyi segítséget kap, mindig egyénre szabottan határozzák meg, hogy mire van szüksége. Ez lehet vérnyomás- és cukormérés, gyógyszerfelíratás és -kiváltás, kap-
Vannak különbségek – Valóban nagyon fontos az egymásra figyelés – erősítette meg lapunknak egy névtelenséget kérő, szociális területen dolgozó szakember, s kifej-
BORDÁS BÉLA
Pálinkás György
C
Y
M
Bennett-kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban, néhány kölyökkengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók. Az országban csak itt látható vörös óriáskenguru tenyészcsapat jól érzi magát a parkban, állományuk évről évre gyarapszik, az elmúlt időszakban pedig mindhárom ivarérett nősténynek született utóda – közölte Révészné Petró Zsuzsa zoológiai osztályvezető hétfőn az MTI-vel. Elmondta, a kölykök fejletlenül jönnek a világra, születésükről jó ideig az állatpark szakemberei sem tudtak. Születésük után a csupasz és vak, mindössze 0,75 grammos állatoknak csupán annyi erejük van, hogy bemásszanak anyjuk erszényébe, ahol a mellbimbóra tapadnak, és hetven napig el sem eresztik. Az erszényből körülbelül százötven naposan dugják ki először a fejüket, ekkor már jobban hasonlítanak a felnőtt egyedekre – magyarázta a szakember. Emiatt maguk a
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Dudás Szilvia
FOTÓ: KM
A pénzbírságból elzárás lett NYÍRBÁTOR, NYÍRADONY. A
nyírbátori rendőrök február 23-án Nyírbátorban elfogtak egy 22 éves nyíradonyi lakost, aki ellen a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság körözést adott ki, mert a korábban kiszabott pénzbüntetést nem fizette meg, ezért azt a Debreceni Járásbíróság elzárásra változtatta át. A rendőrök a férfit a előállították és őrizetbe vették. KM
Látogasson el hírportálunkra!
Dr. Kovács Zoltán
FOTÓ: EGYETEM
Robotizálható a mezőgazdaság? NYÍREGYHÁZA. Folytatódik a Könyvtári teadélután című programsorozat a Nyíregyházi Egyetemen február 25-én, kedden 16.30-kor. Dr. Kovács Zoltán, a Műszaki és Agrártudományi Intézet intézetigazgatója A jövő mezőgazdasági gépei, avagy robotizálható-e a mezőgazdasági termelés? címmel tart előadást az egyetem könyvtárában. KM
NYÍREGYHÁZA. – Vörös óriás- és
Nem folytathatja Természetesen megkerestük a leköszönő Pálinkás Györgyöt is, hogy a távozásának okáról érdeklődjünk. – Nagyon egyszerű, mindennek egészségügyi okai vannak, semmi egyéb – zárta rövidre a kérdést. – Olyan betegségről van szó, ami nemrég derült ki nálam, és sajnos romló tendenciát mutat, így nem folytathattam tovább a munkát – nyilatkozta. KM
FOTÓ: KM-ARCHÍV
Hétfőn mindig – Egy segítségnyújtóra naponta hét ellátott jut, hétfőtől péntekig látjuk el a feladatunkat, ami sokszor nehéz, tele van kihívással, de mégis nagyon szép, hiszen segíthetünk – mondta a szakember, s persze arra is kitért, van, aki csak arra tart igényt, hogy hetente kétszer meglátogassák és beszélgessenek. – Hétfőn, a hétvége után mindenkihez elmegyünk, hiszen két nap hosszú idő. Aki ágyban fekvő, nehezen mozog, ott kapunk lakáskulcsot, van olyan ellátott is, aki hetente háromszor kezelésre jár, nem tudjuk, hogy mikor hozzák haza, így csak hetente kétszer megyünk hozzá, de így is öt napig biztos, hogy figyelnek rá – magyarázta a szakember. Mivel a házi segítségnyújtásért térítési díjat kell fizetni, sokan azzal spórolnak, hogy
csökkentik a látogatás számát, akik pedig nem ingyen kapják az ebédet, azok 1-2 napra hetente le is mondják. – Kirívó esetekben, amikor teljesen hiányzik az együttműködés, 5-6 alkalommal nem engednek be minket, és az ellátott határozottan kijelenti és alá is írja, hogy nem kéri az ellátást, mert például csak a családtagok ragaszkodnak ehhez, ő nem, akkor meg lehet és kell szüntetni a szolgáltatást – említette a szociális szakember, de gondnokoltak vagy gondnokság alatt lévők nem hagyhatók ott, az ellátásuk, ápolásuk nem szűnhet meg. – Ha idős, egyedül élő, beteg ember lakik a szomszédunkban, figyeljünk rá, kopogtassunk be hozzá, mert lehet, hogy ezzel az életét mentjük meg – jegyezte meg a szakember. – Ha azt látjuk, hogy nem szedi a gyógyszereit, megváltozik a viselkedése, értesítsük a háziorvost, a gondozási központot, súlyosabb esetben hívjunk mentőt. KM
Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban.
lemondását – a polgármesteri teendőket az alpolgármester látja el. Mindezek mellett a kialakult helyzet időközi választás kiírását is maga után vonja – hallhattuk a jegyzőtől. – Hogy az időközi választásra mikor kerül sor, azt egyelőre nem tudni, a napját a helyi választási bizottság fogja kijelölni. Remélhetően sikeres lesz, mert ha nem, akkor meg kell ismételni a voksolást, és az alpolgármester mindaddig köteles vinni a folyó ügyeket – mondta el az ilyenkor várható eljárás menetét Gál Szilvia. Szavaiból az is kiderült, hogy hamarosan egy munkakör átadás-átvétel is esedékessé válik.
A község honlapján ugyan még Pálinkás György polgármester köszöntője olvasható, és másutt is megtalálható az elérhetősége, péntek óta nincs választott vezetője a falunak. Gál Szilvia körjegyzőtől megtudtuk, hogy Pálinkás György pénteken írásban valóban beadta a felmondását, és ahogy az önkormányzati törvényben írva van, azzal a nappal meg is szűnt a megbízatása. – A jogszabályi rendelkezésnek megfelelően – mivel a képviselő-testület elfogadta a volt polgármester
csolattartás a háziorvossal, fürdetés, etetés, mosás, vagy abban a szobában, ahol tartózkodik, takarítás. Az elvégzett feladatról, az ellátottnál töltött időről mindig pontos napi jelentés készül.
Gyarapodott a kengurucsalád
Egészségügyi okok állnak a távozás mögött BEREGDARÓC.
ILLUSZTRÁCIÓ: AFP
Jól érzik magukat az állatparkban
FOTÓ: SIPEKI PÉTER
gondozók sem tudják még, pontosan, hány utód születhetett – jegyezte meg. A kölykök növekedésük alatt egyre több időt töltenek az erszényen kívül, 240 naposan pedig végleg elhagyják azt, de még körülbelül három-négy
hónapig visszajárnak anya tejért.
Az erszényből körülbelül százötven naposan dugják ki először a fejüket. RÉVÉSZNÉ PETRÓ ZSUZSA
Az erszényből kandikálnak A szerencsésebb látogatók meg is pillanthatják az öt-hat hónapos kölyköket, akik általában anyjuk erszényéből kikandikálva vagy a legnagyobb már az erszénytől elbúcsúzva szemléli a külvilágot. A vörös óriáskenguru kölykök most akkorák, mint a szomszédságukban élő Bennett-fajta kifejlett és ivarérett egyedei – mondta Révészné Petró Zsuzsa. Hozzátette, a Bennett-kenguruknál tíz ivarérett nősténynek lehetnek utódai, pontos számukat csak három-négy hét múlva lehet majd megállapítani. MTI
Súlyos testi sértés miatt körözték Súlyos testi sértés elkövetése miatt a Vásárosnaményi Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot az ellen a 29 éves ópályi nő ellen, akit a rendőrök február 23-án V ásárosnaményban elfogtak, a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették. KM VÁSÁROSNAMÉNY.
Kelet-kvíz Mikor újították fel a nyírbátori várat Wittinger Zoltán építész művezetésével? a) 2000-ben b) 2002-ben c) 2005-ben d) 2006-ban A helyes megfejtést lapunk mai számában találják.
KELET
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
4 Megyei körkép
MAGYARORSZÁG
Sikerrel pengették az esőcseppeket
Röviden
Különböző hobbik találkozója
A szegedi országos versenyen kiemelt első helyen végzett a négy fiatal nyíregyházi gitáros.
NYÍREGYHÁZA. Ismét megrendezik Nyíregyházán a gyűjtők nemzetközi találkozóját. A Váci Mihály Kulturális Központban március 1-jén 8 órától 13 óráig gazdag választék várható többek között papírpénzből, fémpénzből, képeslapból, bélyegből, jelvényből, kitüntetésből. Asztalt a 0620/492-6594-es telefonszámon foglalhatnak még az érdeklődők. KM
székvezető egyetemi docense különdíjat adott Girincsi Mártonnak a virtuóz játékáért. Érzelemgazdag játék A IX. Országos Kamarazene Versenyt február 21. és 23. között Szegeden az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium és a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Szakközépiskolájáért Alapítvány rendezte meg. A nemes viadalra a nyíregyházi növendékek mellett érkeztek versenyzők Budapestről, Kecskemétről, Miskolcról, Pécsről, Székesfehérvárról, Szombathelyről és Vácról is. Az Arcanum gitárkvartett két művet adott elő az országos versenyen. A zsűri a Nyíregyházán tanuló fiatalok előadásában Csajkovszkij: Virágkeringő és Leo Brouwer: Kubai tájkép esővel című szerzeményt hallhatta. Akik jártasak a kamarazenében, azok jól tudják, hogy már
Szép nyíregyházi siker született az elmúlt hétvégén Szegeden a művészeti szakgimnáziumok IX. Országos Kamarazene Versenyén. A megmérettetésen elindult a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Arcanum gitárkvartettje, s a szakmai zsűri kiemelt első hellyel jutalmazta a fiatalok – Ádám István, Girincsi Márton, Loment Katinka Dorot�tya, Beri Áron – produkcióját. A zsűri különdíjjal jutalmazta a kamaraegyüttes felkészítő tanárát, Czakó Erika gitárművészt. Az egyik zsűritag, Lakatos György Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas fagottművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanNYÍREGYHÁZA.
Rácz János FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ
Helytörténeti előadások
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész ad önálló koncertet március 12-én 18.30-tól a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében. Balázs János 16 éves kora óta része a hazai zeneéletnek. KM NYÍREGYHÁZA.
Tűzmegelőzés KfT.
a versenyműsorukat, s már akkor is lenyűgözték a hallgatóságot játékuk finomságával és érzelemgazdagságával. A Szegeden első helyen vég-
A nyírteleki iskola tizenöt pedagógusa megtanulja az Amerikából származó tanulási eljárás alapjait. www.tuzmegelozes. hu
w w w.t u z m e ge loze s . h u
4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. Tel.: 42/504-642, Fax: 42/504-644 E-mail: tuzmegelozes@tuzmegelozes.hu
az bátor vállalkozás volt, hogy négy ugyanolyan hangszer állt össze kamarazenélésre. A közelmúltban az Artikon Galériában előadták a fiatalok
Nyt.: 15-0001-07 AL-0178
Nyilvántartásba vételi szám: E-000714/2014
Érdeklődjön: NYÍRTELEK. Egy új tanulási 42/504-642 Nyíregyháza módszer szerint a pedagóguKisssok Ernőnem út 17. tanítanak, nem ad-
Munkavédelmi technikus ják át a tudást a diákoknak, tanfolyam indul
hanem szerveznek, össze2013. május 11. TűzolTókészülék akció!Tűzvédelmi hangolnak, segítenek a tanuszakvizsga:
6 kg-os ABC porral oltó, bruttó 7500 Ft/db,
lói csoportoknak megérteni a 2013. 05. 17. közös céljaikat, és segítenek Tűzvédelmi előadó/főelőadó megtervezni azt, miképp Munkavédelmi képviselő alapképzés + továbbképzés Katasztrófavédelmi előadó/szakelőadó érjék el ezeket. Eközben a Targoncavezető, Emelőgépkezelő 2020.03.30-31. (E-000714/2014/D001, E-000714/2014/D002) pedagógus semleges marad, Elsősegélynyújtó Tűzvédelmi Szakvizsga: 2020. március 26. nem foglal állást a kérdésekben, hanem a diákcsoportok figyelmét vezeti és ráirányítja a fontos dolgokra. Idegen szóval napjainkban azt mondják, hogy a pedagógus facilitátor.
381968
február 12. és február 29. között, amíg a készlet tart!
A négy iskola között Hamarosan ilyen facilitátor lesz a nyírteleki Szent Anna katolikus iskola tizenöt pedagógusa is, akik egy képzés keretében elsajátítják az Amerikában kidolgozott tanulási eljárás, a Komplex Instrukciós Program (KIP) alapjait és legfontosabb tudnivalóit.
A tanárnak fontos szerepe, hogy mindent előkészítsen. 380590
HORVÁTH-BÓCSI IRÉN
HIRDETÉSEK
Impresszum MAGYARORSZÁG
C
zett együttes Nyíregyházán is fellép március 9-én 17 órától a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium dísztermében. KM
KIPattannak tavasszal a nyírteleki iskolában is az új tanítási módszerek
Zongoraművész hangversenye
Történelmi workshopot rendez a Geszterédi Aranyszablya Társaság Alapítvány február 26-án 10 órától a helyi művelődési házban. Köszöntőt mond Rácz János elnök és L. Nagy Márta, a Jósa András Múzeum igazgatóhelyettese. Szó lesz a helyi zsidó temetőről, a geszterédi aranyszablyáról. KM GESZTERÉD.
Girincsi Márton, Beri Áron, Loment Katinka Dorottya, Czakó Erika gitárművész és Ádám István FOTÓ: KM-ARCHÍVUM
A KIP lényege, hogy a tanulás élmény legyen
– Mivel a mindenkori iskolavezetés már korábban is gondolt felzárkóztatással s egyben tehetséggondozással kapcsolatos programokra, a hátránnyal küzdő gyerekek felzárkóztatására, az esélyegyenlőség megteremtésére, megvolt bennünk az együttműködési készség és az elkötelezettség, ezért örömmel fogadtuk el a számunkra felajánlott képzési lehetőséget. Felmérés készült a diákjaink összetételéről, az oktatási intézmény adottságairól, s az elért pontok alapján megfeleltünk a kritériumoknak, bekerültünk az esélyes iskolák közé. Az újabb rostán pedig országos szinten a kiválasztott négy iskola egyike lettünk nagy örömünkre – elevenítette fel az előzményeket Horváth-Bócsi Irén, a nyírteleki oktatási intézmény igazgatója. Beépül a pedagógiai programba – A Komplex Instrukciós Program esetében egy hagyományostól eltérő módszerről van szó. A tanórák 20 százalékát ezzel a módszerrel kell oktatni, s ennek be is kell épülnie az iskola pedagógiai programjába. A mi mentorintézményünk az egykoron szintén nehézségekkel küzdő
ARCHÍV FOTÓ: ISKOLA
budapesti Losonci Téri Általános Iskola, ahol pár éve már alkalmazzák ezt a tanulási módszert az oktatás-nevelés folyamatában, s szép sikereket értek el: 100 százalékos a továbbtanulási arány, valamint csökkent a lemorzsolódás. Ez a mi célunk is. – A KIP-képzésen részt vevő kollégáim kísérleti jelleggel már ebben az iskolai tanévben alkalmazni fogják az új speciális módszert, a 2021/2022-es pedagógiai programunkban pedig teljesen be kell építeni a KIP módszereit a választott tantárgyakra és évfolyamokra lebontva. A KIP lényege, hogy a tanulás ne kényszer, hanem élmény legyen, s ezt az élményt kiscsoportos foglalkozások keretében éljék meg a diákok. A csoportokba integrált
tanulók között vannak például tanulási nehézséggel küzdő, sajátos nevelést igénylő gyermekek, s jó tanulmányi eredménnyel büszkélkedő, jó képességű diákok is. Az így kialakított csoportok az egész tanévben következetesen együtt vannak, de a csoporton belüli szerepek változnak. Az a fontos, hogy ezek a különböző készségekkel rendelkező fiatalok közösen alkossanak, folyamatosan együttműködjenek. – Az új módszereket felmenő rendszerben célszerű bevezetni, vagyis iskolánkban is először az alsó tagozaton, illetve felső tagozatban az 5. évfolyamon kezdjük majd alkalmazni. A képzést vállaló tizenöt kolléga többségében alsó tagozaton tanít, de vagyunk néhányan felsős tanárok is, én például magyar– könyvtár–drámapedagógia szakos tanár vagyok. Fontos feladat az előkészítés – Mindennek érdekében a tanárnak sokat kell dolgoznia, fontos szerepe van abban, hogy mindent előkészítsen, de utána hagyja, hogy az egyes csoportok a tagok aktív részvételével úgymond megtanítsák a többieknek a tananyagot. Például, amikor az ókori kultúrát tanulják a gyermekek, az egyik csoport feldolgozza az ételeket, a másik a ruházatot, a harmadik a viselkedést, a szemléletesség érdekében pedig egymásra tesznek különböző anyagokat, ékszereket. MML
Együttműködés, elfogadás – A KIP-módszereket nem minden órán kell alkalmazni, de egyes témáknál valóban élményekben gazdag órákat szervezhetnek meg a pedagógusok. A közös munka a diákokat nemcsak együttműködésre tanítja meg, hanem egymás elfogadására is. Ez az új módszer minden diák-
nak megadja a lehetőséget az egyenrangú munkavégzésre, tudatosítja bennük, hogy mindenkinek van olyan képessége, ami alkalmassá teszi a feladatok megoldása érdekében a sikeres együttműködésre – tette hozzá befejezésül az oktatási intézmény vezetője.
www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. · E-mail: kelet@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/47 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
KELET
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Megyei körkép 5
MAGYARORSZÁG
Időben jöjjön a segítség!
Új zsindelytetőt kap a fehérgyarmati templom
A legfőbb cél, hogy változást érjenek el a családok életében.
Elkezdődött a fehérgyarmati református templom felújítása.
Szinte zsúfolásig megtelt a nyíregyházi városháza színpompás Krúdy terme hétfőn, a nagy érdeklődés a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ éves jelzőrendszeri konferenciájának szólt. A rendezvény nyitányaként Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere elmondta, az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül a rendszer, s az óvodai és iskolai szociális segítők hálózatával kiegészülve immár járási szintű feladatokat látnak el a szakemberek. A családon belüli erőszak még mindig igen sok munkát ad a családsegítőknek, de megjelentek új veszélyforrások is, hiszen az online felületek új típusú veszélyekkel fenyegetik a gyermekeket – árulta el Nyíregyháza alpolgármestere.
FEHÉRGYARMAT.
Először kívül, aztán a tervek szerint egy kicsit belül is megújul a következő hetekben-hónapokban a fehérgyarmati református templom.
NYÍREGYHÁZA.
Mindannyiunk felelőssége, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön veszélybe (illusztráció)
szeri felelős ismertette, s elmondta: a legtöbb jelzés az általános és középiskolákból érkezett, ami nem meglepő, hiszen ezekbe az intézményekbe jár a legtöbb gyermek. A hátrányos helyzetű gyermekek száma ezekben az intézményekben meghaladja a 300-at, míg a halmozottan hátrányos helyzetűek 400nál is többen vannak. A gyermek- és ifjúságvédelmi munkát az intézmények vezetősége, illetve az osztályfőnökök látják el. Ez alól két iskola képez kivételt, azokban az intézményekben ifjúságvédelmi felelősök végzik a szükséges feladatokat. Békésiné Koncos Erikától megtudtuk, a gyermekeket veszélyeztető leggyakoribb problémák a rossz anyagi helyzet, a nem megfelelő lak-
részei a család intim szférájának, és a szükséges segítség minél hamarabb megérkezik. – Munkánk során előtérbe kerülnek a gyerekek, hiszen ha kiskorú veszélyeztetéséről szerzünk tudomást, azonnal cselekednünk kell, mivel a gyermek nem tudja megtenni a szükséges lépéseket. Természetesen a felnőttekről sem feledkezhetünk meg, viszont az lényeges különbség, hogy a felnőtt önállóan dönti el, veszély esetén megteszi-e a jelzést, vagy sem. A munkánk sikeréhez elengedhetetlen, hogy a családok is akarják a változást – mondta az intézményvezető.
A változás a legfőbb cél – A szociális segítőszervezeteknek és a szociális munkának az a legfőbb célja, hogy változást érjenek el a családok életében – tudtuk meg Lengyelné Pogácsás Máriától, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjétől, aki előadásában azt is kiemelte, a családoknak és a szakembereknek egyaránt az a jó, ha a családsegítők minél rövidebb ideig
Nőtt a bántalmazások száma A jelzőrendszer tavalyi tapasztalatait Békésiné Koncos Erika települési jelzőrend-
Látogasson el hírportálunkra!
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
hatási körülmények, higiénés gondok és az agresszív viselkedés, sőt megjelenik egy új problémaforrás, az internetfüggőség is. A jelzőrendszeri felelős felhívta a figyelmet az egészségügyi jelzőrendszer tagjainak felelősségére is, hiszen a gyermekorvosoktól is értesülhetnek a családsegítők arról, ha a gyermek fizikai erőszak áldozatává vált, esetleg indokolatlanul jelent meg a rendelésen, hogy hiányzásához igazolást szerezzen. – Sajnos a gyermekbántalmazás terén jelentős növekedés tapasztalható, hiszen míg 2018-ban 7 gyermek került a rendszerünkbe fizikai bántalmazás miatt, addig tavaly 40-re emelkedett ez a szám – részletezte Békésiné Koncos Erika. MI
Alpinisták csinálják A fehérgyarmati református templom a város református hitéletének központja, a település meghatározó és jellegzetes jelképe. A 15. századi református templom gótikus stílusban épült, négy fiatornyos, fagalériás toronysisakú egyhajós épület. A templom mennyezetét borító két kazettája zsoltárszöveggel van teleírva. Az állványzat már korábban felépült a templom körül, de hétfőtől már a munkások is birtokukba vették. – A torony zsindelyszerkezete már megérett a felújításra – mondta lapunknak Szarka Tamás, a Fehérgyarmati Református Egyházközség
gondnoka. – Sikerült pályázati forrásból előteremteni a felújításhoz szükséges ös�szeget, így hétfőn már elkezdődhetett a tényleges munka. Először alpinisták mennek fel a toronyba, és átnézik a zsindelyszerkezetet, a sérült elemeket kicserélik. Ezt követően a torony alsó része is megújul, majd a központi torony gombelemét is ki fogják cserélni. Utána a hajótest teteje következik, a hagyományos palatető helyét kőpala veszi át. Ezzel azonban még nem ér véget a külső felújítás, hiszen a fal alapzata mellett dréncsövekkel oldják meg a csapadékvizek elvezetését, majd kicserélik az oldalfalak csatornáit is, valamint egy festés is következik. Szarka Tamás elmondta, egy másik, turisztikai célú beruházás is várhat a templomra a közeljövőben. A gondnoktól megtudtuk, a felújítás alatt a bejáratokat szabadon tartják, így a templom látogatói zavartalanul bejuthatnak. JG
A felállványozott fehérgyarmati templom
FOTÓ: JG
JeleNtkezzeN Megerősíteni a közösséget Átadták a közösségi házat vasárnap Nyírparasznyán.
kiállítónak!
orks.hu w a i d e m @ y rendezvenzon.hu aloldalán vagy a s mával é l b o r p ő r e s Munka küzdesz? lod a á l a t n e z e s Neh épzett k n e ő l e l e megf sat? munkatár lüNk a e v g e m d s Talál mbert! e k a z s ő t r hozzáé
. 4 2 s u i c r 020. má áza,
2
ÁLLÁS
SZÁG MAGYAROR
ÉSZAK
kiállítónak!
z eleNtkezak.hu e@esz allasborz
BÖRZE
NYÍRPARASZNYA. A Magyar falu program keretében a Nyírparasznyai Görögkatolikus Egyházközség egyik régi épületében közösségi házat alakítottak ki. Az épületet Kovács Sándor országgyűlési képviselő adta át, dr. Papp Tibor főhelynök pedig megáldotta.
Hatásunk a jövőre Kovács Sándor elmondta, a a saját életünk azért fontos, mert amit teszünk, hatással lehet az utánunk jövő időszakra. Ezért fontos a jót szolgálnunk. A főhelynök atya kiemelte, a közösségi ház legfontosabb jellemzője is ez kell hogy legyen: segítse
Az épület avatásán
FOTÓ: KM-ARCHÍVUM
a közösség épülését, Istenhez közeledését. „Teljen meg élettel e közösségi ház!” – kívánta. A közösségi házban két termet és szociális blokkot
Építő jellegű kötetbemutató
Nyíregyh tal Continen Aréna
Lírai kirándulásra várják az érdeklődőket a Városmajori Művelődési Házban: Végh József Majdnem költő című kötetét mutatják be február 27-én fél öttől. KM NYÍREGYHÁZA.
. tembet 26la 2019. szep au
Miskolc, M
alakítottak ki. A megújult épületnek fontos szerepe lesz a közösség megerősítésében, hiszen a következő hónapokban több programot is rendeznek a falai között. KM
tem dísz
iskolci egye
SZÁG MAGYAROR
Padozatfelújítás a Gölleszben
383007
A társadalmi felelősségvállalás jegyében újította fel a Michelin a Göllesz Viktor speciális szakiskola egy tantermének padozatát. A gyerekek rövid műsorral köszönték meg a cég felajánlását, és boldogan vették birtokba a megújult termet. FOTÓ: MICHELIN
Végh József
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
FOTÓ: MW
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
6 Gazdaság
MAGYARORSZÁG
Tudni kell tartani a lépést Elkészült a Digitális Agrárstratégia és a Digitális Élelmiszeripari Stratégia is – mondta Jakab István Balkányban. Ahogy arról szombati számunkban már beszámoltunk, a napokban gazdafórumot rendeztek Balkányban, melyen dr. Nagy István is részt vett. Az agrárminiszter – többek közt – beszélt az uniós támogatási rendszer várható változásairól, a precíziós gazdálkodás és az öntözésfejlesztés fontosságáról, de szóba hozta a klímaváltozás jelentette új kihívásokat. Az agrárfórum vendége volt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke is. Szerinte egész Európában nagy a verseny, és az az ország, amelyik a digitalizáció BALKÁNY.
Támogatást nyújtanak a méhészkedéshez
FOTÓ: AFP
Kedvcsináló segítség: folytassák, méhészek! tudnak elegendő jövedelemhez jutni, ezért van szükség a támogatásra, amely „kedvet csinál” ahhoz, hogy folytassák a gazdálkodást – mutatott rá. Nagy István beszélt arról is, hogy a kormány fásítási programjának köszönhetően 2030-ra az ország területének 27 százalékát boríthatja erdő.
Méhcsaládonként ezerforintnyi támogatást kaphatnak a méhészek. Ez éppen a duplája az eddigi támogatásnak – mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán. BUDAPEST.
Vigyázni kell a méhekre Nagy István közlése szerint eddig 6500 méhész jelentkezett a támogatásra, és reményét fejezte ki, hogy az intézkedéssel elősegíthetik a beporzást, ami mind a nemzetgazdaság, mind pedig az ökoszisztéma miatt nagyon fontos. Hozzátette, méhek nélkül minden harmadik élelmiszer eltűnne a boltok kínálatából, s ez a tény önmagában jelzi, komolyan kell venni a méh állomány állapotát. A miniszter kiemelte, mivel a klímaváltozás és a kémiai szerek hatására eltűntek a vad poszméhek, így a házi méhek egyedül maradtak a beporzással, nagyon kell vigyázni rájuk. A méhészek csak a méz előállításával nem
Az összefogás lehet az agrárium jövőjének a kulcsa
és a precíziós gazdálkodás térnyerésével nem fog tudni lépést tartani, nagyon kön�nyen lemaradhat.
Támogatás erdősítésre A programnak három része van: az első a faültetés, az erdők megújítása, a második a magánerdők tulajdonosainak lehetővé tenni, hogy minél többet ültethessenek, a harmadik az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek szóló pályázat, amely 500 millió forintos kerettel terek, parkok, utak fásítását célozza meg. A magánerdők tulajdonosai támogatást kaphatnak – hektáronként ötmillió forintot –, ha bükköt vagy tölgyet ültetnek, és jövedelempótló támogatásban részesülhetnek az erdőültetés után 12 évig – mondta. MTI
Kemény munka vár ránk, nagyon sok a kihívás. JAKAB ISTVÁN
Kész stratégiák – Elkészült a Digitális Agrárstratégia és a Digitális Élelmiszeripari Stratégia is, ezen a területen jól állunk, ahogy a széles sávú internet-hozzáférés is adott Magyarországon – fogalmazott a balkányi agrárfórumon Jakab István. Hozzátette: azon dolgozik a kormány, hogy az osztatlan közös tulajdont felszámolják. – A másik égető probléma a generációváltás kérdése, az osztatlan közös intézményének megszüntetése ezen is segíthetne – mondta az Országgyűlés alelnöke, a Ma-
Szigorítanának a szabályokon Nem minden légi utas tudja, mikor jár neki kártérítés. Szigorítani és pontosítani kellene az utasok kártérítésére vonatkozó szabályokat a légi közlekedésben – mondta Bolyó Anikó, a Flight Refund Kft. ügyvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. BUDAPEST.
Mire igen? Mire nem? Az ügyvezető elmondta: a pontosításra azért lenne szükség, hogy az utasok is tisztában legyenek azzal, mikor igényelhetnek kártérítést. A légitársaságok például gyakran hivatkoznak rendkívüli
Az utasnak fontos ismerni a jogait védő szabályokat (illusztráció) FOTÓ: AFP
körülményre, amikor elutasítják a kártérítést, de azt már
nem magyarázzák meg, mi is pontosan ez a körülmény.
Mérnöki higgadtsággal óvnák meg a Földet
Vállalkozni A legnagyobb is megtanítanak pálinkamustra BUDAPEST. Több
mint kétszázezer diákot várnak a március 2-án kezdődő pénzügyi és vállalkozói témahét programjaira – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Szepesi Balázs elmondta, a programsorozat két részből áll, az elsőben pénzügyi ismereteket adnak át a diákoknak, a másodikban azt, miként lehet vállalkozást szervezni, egy ötlettől a termék előállításáig eljutni. Hozzátette, szerinte az a jó vállalkozás, amely triviális ötleteket képes egyesíteni, és olyan értékajánlattal jelentkezik, amelyen az emberek korábban nem gondolkodtak. MTI
C
Y
M
GYULA. Gyulán szervezik meg Magyarország legnagyobb pálinkabemutatóját, az április 24-én kezdődő rendezvényen többek között az alma és csonthéjas termésű, vadon termő és bogyós gyümölcsökből készült, valamint a szőlőés törkölypálinkákat készítő szeszfőzdék szakmai elismerésben részesülhetnek – közölték a szervezők. A Pálinka Show programját nemzetközi tapasztalatok alapján állítják össze. Az eseményen a pálinkás szakma meghatározó képviselői találkozhatnak a kis- és nagykereskedelmi láncok döntéshozóival, hotel- és étteremvezetőkkel, tulajdonosokkal, illetve közvetlenül a minőségi pálinkákat kereső fogyasztókkal is. MTI
100
90
80
70
60
50
Egy németországi felmérés szerint az utasok nyolcvanhat százaléka nincs tisztában a saját jogaival – mondta még a témával összefüggésben a szakértő. – Ha a törvény pontosan felsorolná, hogy mi tartozik az említett kategóriába, akkor az utas azzal is tisztában lenne, hogy mire nem vonatkozik a kártérítés, így könnyebben érvényesíthetné jogait – tette hozzá. Szólt egyebek közt arról is, a kártérítés mellett kár enyhítési kötelezettségük is van a légitársaságoknak, ami például adott esetekben az utasok ellátását, elszállásolását jelenti. MTI
Ökológia és gazdaság fórum néven új, interdiszciplináris munkacsoport alakul a Magyar Mérnöki Kamarában (MKK), célja, hogy a Föld ökológiai állapotának romlása és a klímaváltozás miatti kihívásokra mérnökileg megalapozott és szakmailag koordinált javaslatokat adjon. BUDAPEST.
Szerepet szánnak a hallgatóknak Az MKK hétfői közleménye szerint a szervezet számára stratégiai fontosságú, hogy a Föld ökológiai állapotának romlása miatti kihívásokra a mérnökök higgadtságával és visszafogottságával szülessenek javaslatok, megoldások, amelyek a problémák hos�szú távú megoldását keresik.
40
30
20
10
5
Az MKK energetikai tagozata ezért javasolja egy fórum létrehozását, amely valamennyi érintett mérnöki ág bevonásával keresi és dolgozza ki a klímaválságra adandó válaszokat. Folyik a munka előkészítése, a tervek szerint az első fél év végére szakmai programok, konzultációk és viták segítségével összeáll egy ajánláscsomag. A közlemény idézi Nagy Gyulát, a kamara elnökét: a mérnökök mai munkái évtizedekre meghatározzák a környezet és a természet viszonyát, a munkába be kell vonni a jövő mérnökeit adó műszaki egyetemi hallgatókat is. MTI
ILLUSZTRÁCIÓ: MW-ARCHÍV
gosz elnöke. – Kemény munka vár ránk, nagyon sok a kihívás, csak az összefogás segíthet megoldani a problémákat – nyomatékosított Jakab István, aki kiemelte: igyekszik minél gyakrabban ellátogatni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. A gazdafórumon Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai igazgatóhelyettese is tartott egy előadást. Változó adókörnyezet A szakember az őstermelőket érintő adózási jogszabályváltozásokról beszélt. Felhívta a figyelmet: az agrárium ezen szereplői, főként a hitelfelvételkor, a bankok számára eddig kevésbé voltak „láthatóak”,
ez a probléma is orvosolható lesz a jövőben. – Szeretnénk az őstermelői tevékenységet bővíteni, ennek része lehet a feldolgozási engedélyezés is – mondta Papp Gergely, aki szerint az őstermelők kedvezőbb adózási környezetbe kerülhetnek át, 9,6 millió forint/éves árbevétel alatt adómentesek maradnának. – A változásokkal azt szeretnénk elérni, hogy a mostani helyzeténél senki se járjon rosszabbul – nyomatékosított a NAK szakmai igazgatóhelyettese. TG
Látogasson el hírportálunkra!
Ösztönzik, hogy többen használjanak biciklit Kiemelten támogatják a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztését.
európai uniós fejlesztési időszakban jelentős projektek valósulnak meg összesen 200 milliárd forint értékben, ami 2100 kilométernyi önálló keBUDAPEST. A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros- rékpárút kiépítését, további infrastruktúra fejlesztését és 2100 kilométer kijelölését jeazokat a programokat, ame- lenti táblázással, felfestéssel lyek ösztönzik az embereket a a kis forgalmú közutakon. minél több és minél biztonságosabb biciklizésre – mondta Például a Tisza-tó körül Schanda Tamás, az Innováci- Ezeknek köszönhetően haós és Technológiai Minisztéri- marosan több mint 6000 kiloum (ITM) parlamenti és stra- méter önálló kerékpáros létetégiai államtitkára hétfőn sítmény áll majd a biciklizők sajtótájékoztatón. rendelkezésére Magyarországon, a teljes kerékpározható Jelentős beruházás úthálózat hossza pedig a 15 Kiemelte, a kormány 2010 ezer kilométert is meg fogja óta mintegy 1500 kilométer közelíteni 2030-ra. kerékpáros-útvonalat fejleszPéldaként említette, hogy tett, Magyarországon jelenleg most zajlik a Tiszafüred–Po9100 kilométer kerékpáros roszló kerékpárút kiépítése, létesítmény található, ebből amellyel a Tisza-tó teljesen 5100 kilométer kerékpározás- körbetekerhetővé válik, tora kijelölt út, 4000 kilométer vábbá tart a Balatoni Bringapedig önálló kerékpárút vagy kör egyes szakaszainak fejgyalog- és kerékpárút. Hozzá lesztése és a Budapest–Etyek tette: a 2014–2020 közötti kerékpárút kiépítése. MTI
A fejlesztések a biztonságos biciklis közlekedést szolgálják
KELET
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
FOTÓ: AFP
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Egészség 7
MAGYARORSZÁG
Háromezer veszélyes állapotot szűrtek ki Február közepéig 326 rosszindulatú daganatot és 2732 rákmegelőző állapotot diagnosztizált a szövettan azokból a mintákból, amelyeket az országos vastagbélszűrés második lépcsőjében beküldtek. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 3 ezer betegnél sikerült még tünetmentes, korai stádiumban felfedni a bajt és ezzel a gyógyulás esélyét is megnövelni. A 2018 végén indult országos vastagbélszűrés eredményeiről az Interdiszciplináris Magyar Egészségügy XV. Regionális Konferenciáján számoltak be a napokban. A behívólevelet országos szinten eddig 609 ezren kapták meg, az 50–70 év közöttiek nem egészen 30 százaléka. SZŰRÉSEK.
Bronzplakett és köszönet A magyar ápolók napja alkalmából a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban megrendezett ünnepségen az idén is kitüntették öt munkatársunkat – Raminczki Sándorné, Bodnár Péterné, Mező Gáborné, Szőke Ferencné, Hasulyóné Bodor Renáta –, akik kiemelkedő szakmai munkájukkal, példamutató emberi magatartásukkal, helytállásukkal hozzájárultak az intézmény színvonalas gyógyító-betegellátó tevékenységéhez. A Magyar Ápolási Egyesület Tóth Irén aneszteziológiai asszisztens munkáját ezüstkitűzővel és elismerő oklevéllel jutalmazta. FOTÓ: KÓRHÁZ
Hamarosan kezdődik a negyvennapos böjt
Együtt ébredünk a tavasszal
EGÉSZSÉG. Az
Tavaszi fáradtság: amikor beköszönt végre a jó idő, mégis elmarad a frissesség.
idén február 26tól húsvétig tart a nagyböjt. A keresztény közösségekben a húsvét előtti negyvennapos előkészületi, bűnbánati időszak lényege: felkészülés Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére, elmélyülés a hitben a kiengesztelődés és a lemondás révén.
hetnek, és egyszer lakhatnak jól. A böjtölés csak bizonyos szempontból jelent lemondást, hiszen nem kell sem a laktató, egészséges ételeket, sem a mennyei ízeket nélkülöznünk ez idő alatt. A fő gabonaféléket, a rizst, az árpát, a kölest, a rozst, a zabot, a kukoricát és a búzát bátran szabad fogyasztani, sokan a soványabb tejtermékeket és a halat sem veszik le a menüről – olvasható az edenkert.hu-n. Az étkezésnél a mértékletességen van a hangsúly, és sokan a diétát kizárólag a nagyhétre korlátozzák, a 40 nap alatt viszont tartózkodnak azoktól a dolgoktól, amelyekről a legnehezebben mondanának le (édességek, alkohol). KM
Egészséges felnőtteknek való A negyven nap alatt, mellőzve a zsíros-húsos fogásokat, tulajdonképpen lehetőséget teremtünk testünk és lelkünk számára a tavaszi megújuláshoz. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkez-
A böjti időszakban a gabonaféléket részesítik előnyben
Mikor újították fel a nyírbátori várat Wittinger Zoltán építész művezetésével? d) 2006-ban
BŐRGYÓGYÁSZAT-A
KOZMETOLÓGIA-LÉZERTERÁPI l Minden, ami bőrgyógyászat l Minden, ami ránckezelés l Bőrrákszűrés digitális vizsgálattal l Pigment, ér, tetoválás, körömgomba lézeres kezelése l Drakula-th., rádiófrekvenciás fiatalítás
Dr. KOLOZSY ZOLTÁN
Egészséges étkezés, aktivitás – Általános jelenség és a legenyhébb fokozat, amikor az ember nehezebben bújik ki az ágyból, korábban menne aludni, s ha tehetné, kora délután is szundítana egyet. Vannak, akiknek a tartalékai annyira kimerülnek, hogy a mindennapi dolgaikat a megszokottól sokkal lassabban végzik el, és a munkahelyen is nehezebben érnek a feladataik végére. Sokan komolyabb tünetekre is panaszkodnak: fejfájásra, szédülésre, ingerültségre, egyesek az időjárási fronthatásokra is sokkal érzékenyebbé válnak.
ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET
– Jó hír, hogy meg lehet előzni a tél végi lehangoltságot, lelki értelemben vett letörtséget, ami valamelyest alkati kérdés, hiszen arra, aki egyébként is melankolikus típus, erősebben hatnak a természet említett változásai – teszi hozzá Tullner Gabriella, és hangsúlyozza: télen kiürülnek a vitaminraktárak, az első simogató napfényekben megbújik az a D-vitamin-mennyiség, amely felrázza a szervezetet a téli álomból, elsődleges tehát a fény pótlása. – A jókedvvel űzött hobbi, a rendszeres sport tovább növeli a teljesítményt, és segíti az optimális testsúly megtartását. A sok folyadék mellett pedig érdemes egészséges, könnyed étrendre áttérni: táp anyagokban gazdag, laktató, de az emésztőrendszert nem terhelő ételekre, sovány hú-
sokra, zöldségekre és gyümölcsökre. KO
A megfelelő fizikai kondíció kedvezően hat a lelkiállapotra. TULLNER GABRIELLA
Fogsorcsináltatás
UROLÓGUS
Zseniálisan ínykímélő thermoplasztikus iFlex fogsor! A világon elsőként: a szád melegétől idomul az ínyedhez.
terheléses EKG, Holter EKG, ABPM
Világújdonság!
Rendel: kedden 16.00-18.00-ig, csütörtökön 10.00–12.00-ig, 16.00-18.00-ig Nyíregyháza, Hősök tere 8. 30/677-9556
337334
337334
Nem esik ki, nem töri fel az ínyedet! NyíregyházaKorányi-Sipkay u. sarok denfo.oldalunk.hu 06 42 443 610
angiológiai magánrendelés
– visszérbetegség – mélyvénástrombózisdiagnosztika, -kezelés – érszűkület megállapítása, kezelése
andROLÓGiai RendeLéS
iFlex
(a Bánki szakiskola után a 2. köz jobbra)
ÉrszakrendelÉs
az orvostudomány kandidátusa
Szombat, vasárnap is! Egy nap alatt is!
Kardiológiai kivizsgálás:
Nyíregyháza, Pazonyi út 5. Mátészalka, Kórház utca 2–4. www.selyemlezer.hu
noknak a képződését, melyek szerepet játszanak a jó hangulat fenntartásában – emeli ki Tullner Gabriella pszichológus. A szakember szerint a tavaszi fáradtságnak különböző fokozatai vannak.
www.urodoktor.hu
Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehézláb-érzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek.
dr. Mohamad nour Mohamad Belgyógyász/Angiológus szakorvos
353825
belgyógyász, kardiológu Telefon: 70/940-3643
l
Tavaszi akció! Bámulatos hajlékonyság és komfortérzet!
or Dr. Bajkó Sánd s főorvos
l
Látogasson el hírportálunkra!
A megcsappant energiaraktárak szembetűnő jele a fáradtság
EGÉSZSÉGTÁR
Nyíregyháza, Pazonyi út 5. www.selyemlezer.hu
alapvizsgálat, szívultrahang,
FOTÓ: INTERNET
Várják a vér adókat február 25-én, kedden a szokásos módon 8 és 18 óra között a Nyíregyházi Területi Vérellátóban, a Szent István u. 68. szám alatt. KM
bőrgyógyász-kozmetológuslézerterapeuta Telefon: 70/384-8704
l
Nem múlik el egy csettintésre – Ahhoz, hogy a tél végi állapoton túljussunk, sokat kell a szabadban lenni, sportolni, valamint az egészséges étkezés is segít. A hónapokig tartó sötét nappalok és a hideg időjárás lelassítja, „bezárja” az embert, lelkileg is „kifárad” a monotonitásban. – A korai sötétedés a hangulati állapotunkra hat elsősorban, fokozza a melatonin termelődését, amely az alvás-ébrenlét ritmus szabályozásáért felelős hormon, felborul a cirkadián ritmusunk (napi biológiai óránk), amely negatívan hat közérzetünkre. – Ez az állapot nem múlik el egy csettintésre tavasszal, segíteni kell az átmenetet a szabad levegőn töltött idő megnövelésével, sportolással, a mozgás öröme ugyanis hangulatjavító. Közismert, hogy a megfelelő fizikai kondíció kedvezően hat a lelkiállapotra, segíti azoknak a hormo-
NYÍREGYHÁZA.
Dr. Semsei Mária
l
Évről évre vis�szatérő jelenség a tavaszi fáradtság, a legtöbb ember nagyon nehezen birkózik meg vele. A tavasz közeledtével egyre hosszabbak a nappalok, előbújik az első napsugár, noha a hangulatunk is sokkal üdébb, mint a hideg reggeleken, mégis nehezebben kerülünk ki az ágyból. NYÍREGYHÁZA.
Vért adni mindig önzetlen tett
Kvízmegfejtés
388064
Ennek egyik oka, hogy egyelőre a háziorvosoknak csupán 37,8 százaléka csatlakozott a programhoz. A behívólevél ugyanis alapvetően arról szól, hogy a páciens keresse fel háziorvosát, ahol megkaphatja a tájékoztatást, illetve az alapcsomagot, amellyel saját maga elvégezheti az első mintavételt, a székletvérvizsgálathoz szükséges mintát aztán a háziorvos továbbítja a központi laborba. Elhangzott az is, hogy azok a páciensek sem maradnak ki a programból, akiknek a háziorvosa nem csatlakozott, ugyanis egyénileg is meg lehet keresni a központot, így közvetlenül lehet részt venni a szűrési programban. WEBORVOS.HU
Reumatikus fájdalmak Kutatások szerint a szeles, alacsony légnyomással járó napok húsz százalékkal növelik meg a reumatikus fájdalom megjelenését. FOTÓ: INTERNET
nyíregyháza, Ér u. 23.
Rendelés: Csütörtök: 17.00–19.00 Előjegyzés: 30/255-10-40
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
8 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
A műtétsorozatban részt vevők tiszteletére Áder János köztársasági elnök díszvacsorát adott
FOTÓK: CSELEKVÉS A KISZOLGÁLTATOTTAKÉRT ALAPÍTVÁNY
Kitágították a tudomány határait Amit a magyar csapat tett, emberfeletti és egyben nagyon emberi.
okleveles kommunikáció- és médiaszakértő, aki az első pillanattól végigkövette a műtétsorozat folyamatát. Ő felelt azért, hogy a hírekre vágyó közvélemény és a sajtó a megfelelő időben, pontos információkat kapjon, de ahogy mondja, ennél is komolyabb feladat volt azt megoldani, hogy amikor arra volt szükség, a lányok és a család körül csend legyen, és nyugalom. – Majdnem öt évvel ezelőtt készítettem egy hosszabb anyagot dr. Pataki Gergellyel a bangladesi missziójáról – a plasztikai sebész az alapítvány egyik alapítója, a szerk. –, de az a médium, ahol akkor dolgoztam, nem tudott a cikknek megfelelő helyet adni. Az a munka, amit Pataki doktor végzett, annyira értékes, hogy nem akartam a cikket az asztalfiókban tartani, ezért javasoltam, hogy tegyük ki a honlapjukra. Kiderült, hogy nincs megfelelően működő weboldaluk, ezért segítettem nekik az oldal kialakításában, az anyagok, képek feltöltésében – így kerültem kapcsolatba az alapítvánnyal. Amikor 2017 őszén nekivágtak ennek a nagyon összetett, emberileg és szakmailag is hatalmas kihívást jelentő egészségügyi vállalkozásnak, engem kértek fel a műtétsorozat kommunikálására, amit nagyon nagy örömmel elvállaltam. – Nekem ez a szakmám, ismerem a médiát, így bíztam abban, hogy a munkámmal támogatni tudom majd az orvoscsapatot és azt az emberpróbáló feladatot, amire vállalkoztak, de az elmúlt több mint két évre visszatekintve elmondhatom: nem mindig volt könnyű – mesélte lapunknak Alexandra. A műtétsorozatot „Opera tion Freedomnak”, azaz Szabadság hadműveletnek nevezték el, utalva a magyar és a bangladesi történelemben egyaránt fontos szabadságharcra és arra az életminőség-
Talán nem túlzás azt állítani, hogy tavaly nyáron ismerősök, ismeretlenek százezrei, akár milliói várták lélegzet-visszafojtva a világ minden táján egy nem mindennapi orvosi beavatkozás híreit. A felfokozott érdeklődés egy forradalmian új eljárásnak szólt, és természetesen Rabeyának és Rukayának. A bangladesi kislányok sziámi ikrek, akik a koponyájuknál nőttek össze: ez a minden 5-6 milliomodik élve szülésnél előforduló sziámi ikrek között is nagyon ritka: az összes eset mindössze 2–6 százaléka. A testvérek szülei és a bangladesi orvosok 2017 őszén a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapatát kérték fel az ikrek szétválasztására – akkor a szervezet mögött már 15 évnyi hazai és 7 évnyi missziós tevékenység állt. NYÍREGYHÁZA.
Szabadság hadművelet A szervezet kommunikációs vezetője a nyíregyházi Sándor Alexandra Valéria
Rabeya és Rukaya két tündéri kislány! SÁNDOR ALEXANDRA VALÉRIA
lógusok többször is „megmentették” a gyermekek életét. A műtét után komplikációk léptek fel, de a kislányok már jól vannak, így következhet a negyedik fázis: a koponyarekonstrukció és a rehabilitáció.
A kislányok a műtét után kéz a kézben
re, amelyet a gyermekeknek adhatnak vele. Forradalmi újítás Az első fázist az agyi szállítóér-hálózat szétválasztása jelentette. Dr. Hudák István egy új eljárással a combvénán keresztül, az erek belsejében katéterrel haladva, a szívet érintve közelítette meg az ikrek agyának közös szállítóér szakaszát azért, hogy egy speciális anyaggal elzárhassa azt, és hogy a vér mindkét kislánynál külön utat találhasson magának. Ezután egy speciális, dr. Pataki Gergely által tervezett szövettágító (expander) rendszert ültettek be a bőr és a lágyrészek nyújtására. Az implantátumokat fél éven át tágították, hogy elegendő szövetet nyerjenek a végleges szétválasztás során keletkező szövethiány pótlására. Ebben a szakaszban 44 plasz-
tikai sebészeti beavatkozást végeztek az ikreken: hetente egyszer-kétszer kötéscserére, fiziológiás sóoldattal töltésre, illetve speciális hegkezelésre volt szükség. Olyan nagy mértékben sikerült növelni a szövettágító implantátumok térfogatát, amelyre sem hazánkban, sem külföldön nem volt még példa. Lépésről lépésre Tavaly augusztusban következett a végső szétválasztás: ezt mikroszkóp alatt, tizedmilliméterről tizedmilliméterre haladva végezték, miután eltávolították a beültetett implantátumokat és megnyitották a koponyát, és elkezdődött az idegsebészeti és plasztikai sebészeti koprodukció. A dr. Csókay András vezette, 33 órás műtét alatt többször is kialakult kritikus helyzet a nagy vérzések miatt, az anesztezio-
A felelősség súlya – Addig tudtam megőrizni a kívülállóságomat, amíg az ikrek tavaly január 5-én megérkeztek Magyarországra – mesélte Sándor Alexandra Valéria. – Rabeya és Rukaya két tündéri kislány, két eltérő, önálló személyiség, akik az ittlétük alatt megtanultak néhány szót, tavasszal már magyarul mondták, hogy Alex, gyere velünk játszani. A család életének megszervezésében is jelentős szerepet kaptam, jelentős logisztikai feladat volt. El kellett rejteni őket a lesifotósok elől, és megoldani, hogy nyugalom övezze őket – a hallgatást elérni talán nehezebb volt, mint amikor augusztusban a végső szétválasztást kellett kommunikálni. Ismerem a média működését, megvannak a kapcsolataim, tudom azt, meddig kell csendben lenni, és mikor kell információkat csöpögtetni, de ebben az esetben nagyon sok tényezőt kellett figyelembe venni. – Egyrészt be kellett tartani a titoktartási szerződésben foglaltakat, a diplomáciai kérdéseket sem hagyhattam figyelmen kívül, de kihívást jelentett az is, hogy ez egy intézmények és nemzetek közötti projekt volt, a feladat pedig több orvosi területet is
A legfontosabb dátumok A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapatát 2017 novemberében kérték fel a bangladesi orvosok és szülők az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására. A magyar sebészek rendhagyó módon, endovaszkuláris úton (a vénák felől megközelítve az agyat, a combvénából indulva, a szíven át) választották szét az ikrek fő agyi szállítóérszakaszait 2018. február 28-án és augusztus 19én Dakkában. A közös agyi vénás szakaszok szétválasztása a legfejlettebb ellátást biztosító kórházakban is nagy
halálozási aránnyal jár. Az ikrek tavaly januárban érkeztek Magyarországra szüleikkel és nővérükkel. A speciális, magyar tervezésű expandert 2019. január 25-én ültették be. Ezt követően 44 plasztikai sebészeti beavatkozást végeztek az ikreken. A beültetett szövettágítókat hat hónap alatt sikerült olyan méretűre növelni, amely világújdonságnak számít, különösen ilyen kicsi gyermekeknél. A végső szétválasztást tavaly augusztus 1–2-án végezte Dakkában egy 35 szakemberből – idegsebészek, plasz-
tikai sebészek, aneszteziológusok, műtős szakasszisztensek, műtőssegédek – álló csapat. Eddig több mint 100 magyar orvos vett részt a műtétsorozatban aktívan vagy konzultánsként. Két tonna felszerelést vittek ki a végső szétválasztásra, ennek jelentős részét Bangladesben hagyták. A műtétsorozat 21 hónapnyi tervezést igényelt a végső szétválasztásig – ez több mint 55 ezer munkaórát jelent, a logisztikai e-mail-váltások száma 10 ezer fölötti.
érintett. Éreztem a felelősség súlyát, mert tudtam, hogy bárhogyan is végződik a műtét, azt először nekem kell elmondanom a világnak. Biztos voltam a sikerben, mert tudtam, hogy az orvoscsapat tagjai olyan egyéniségek, akik képesek arra, hogy kitágítsák a tudomány határait. Tervezés és újratervezés – A műtétsorozat folyamatos tervezést és újratervezést igényelt, nagyon sokan nagyon sokat dolgoztak azért, hogy lépésről lépésre haladva elérjük a célt, ami nem volt más, mint hogy a lányok két külön ágyban fekhessenek egészségesen. Engem már a műtőből hívtak, így tudtam, hogy a szétválasztás sikerült – euforikus pillanat volt, hiszen ennél a műtétsorozatnál minden egyes túlélt pillanat a tudomány dicséretére válik. Az egyik aneszteziológus, aki 48 órán át volt talpon, úgy fogalmazott: a műtét alatt szupererői lettek, nem érzett fáradtságot, és csak akkor gondolkodott el azon, mit is vittek véghez, amikor kitolták a műtőből a lányokat. – Amit a magyar csapat tett a tudomány és a hit egyensúlyából merítve, emberfeletti és egyben nagyon emberi – mondta Alexandra, akinek amikor az alapítvány elvállalta ezt a hatalmas kihívást jelentő feladatot, a feje tetejére állt az élete. – Az egyik napról a másikra mindent át kellett szerveznem, de nagyon rövid idő telt csak el, és már úgy éreztem, ez a természetes állapot. Előfordult, hogy a híradóban nyilatkoztam, fél óra múlva pedig már pelenkát cseréltem bent a kórházban, a kommunikációban még a kötőszavakra is figyelnem kellett, de ott voltam egy műtétnél is, hogy dokumentálhassam az eseményeket. Emberileg és szakmailag is sokat kaptam ettől az időszaktól, aminek egyébként még nincs vége, hiszen következik az Operation Free dom negyedik fázisa. Komoly kihívás volt ez, aminek eddig sikerült megfelelnem, és tele vagyok soha el nem felejthető emlékekkel. Amíg a család Magyarországon volt, a lányok édesanyja többször is főzött a csapatunknak, és bár az ő kultúrájukban ez nem szokás, sokszor meg is ölelgetett – ilyenkor mindig azt éreztem, hogy nemcsak a testünk, de a szívünk is összeér. SZÁRAZ ANCSA anita.szaraz@kelet.hu
Látogasson el hírportálunkra! Dr. Pataki Gergely és dr. Csókay András az ikrekkel Budapesten
C
Y
M
100
90
80
70
Sándor Alexandra Valéria a lányokkal
60
50
40
30
20
10
5
Rabeya és Rukaya a szüleikkel
KELET
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
KELET-MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
21
A Forma–1-es Red Bull Racing pilótája, Max Verstappen az első teszthét után úgy látja, a maranellóiak nem „altatnak”, valóban lassabbak a riválisoknál.
Nem volt szerencséje Fucsovics Mártonnak. A világranglistán 70. teniszező Dubajban az első körben a francia Gael Monfils (9.) ellen lépett pályára. Az ATP 500-as tornán az első szettben Marci kétszer, ellenfele háromszor brékelt, végül 49 perc alatt Monfils nyert 6:4-re. A második szett is nagy csatát hozott, a nyolcadik játékot 21 labdamenet után nyerte Marci. A játszmát egyetlen brékelés döntötte el, sajnos 6:5 után Monfils javára, így ő jutott tovább a kétórás meccsen. Jó hír, hogy Marci és Balázs Attila is aláírta a megállapodást, így eldőlt, a két legjobb magyar teniszező vállalja a játékot a Belgium elleni Davis-kupa-párharcban. KM TENISZ.
A kisvárdaiak játszották a focit a Diósgyőr ellen, szombaton jön a Paks.
len egyszer tudtak eljönni abból, amire készültünk. Végig vagdosták előre a labdát, felépített játékuk nem volt, abban föléjük kerekedtünk.
Ez bizony bos�szantó volt! Már nyolcvan perc elment szombaton a kisvárdai focimeccsből, a hazaiak biztosan vezettek 2–0ra. Aztán kimaradt egy nagy helyzet, az ellentámadásból szépítettek, majd később egyenlítettek is a diósgyőriek. Így aztán a biztosnak tűnő és értékes három pontból csak egy került a Kisvárda Master Good tarsolyába.
Megérdemelték volna a sikert – Úgy gondolom, játékfelépítésben rendben voltunk, mi játszottuk a futballt, nem csak előrerugdostuk a labdát. Hetven percig nem találtak rajtunk fogást, utána tudtak helyzetet kialakítani, amikor már fáradtabbak voltunk. Úgy vélem, abszolút megérdemelt lett volna a győzelmünk, igaz, tisztában vagyok azzal, hogy azért van minőség a diósgyőrieknél, vannak jó képességű játékosaik – így Bódog Tamás. Szombaton ismét itthon játszanak Lucasék, ezúttal a Paks lesz az ellenfél. Bódog Tamás az elmúlt héten a helyszínen nézte meg az atomvárosiak kupameccsét, hogy minél pontosabb in formációkkal bírjon Böde Dánielék játékáról. Mert szombaton nincs mese, nyerni kell. ML
LABDARÚGÁS.
Elpuskázott meccslabda – Hetven percig kézben volt a meccs, mi irányítottuk, vezettünk két góllal, és meccslabdánk volt – kezdte visszapillantását a mérkőzésre Bódog Tamás, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Egyet-
Totó: 8. hét A 2. forduló nyereményei nem volt nem volt
12 találat
23 db
40 800 forint
11 találat
441 db
2130 forint
10 találat
4036 db
445 forint
Nyolcvanéves korában elhunyt Göröcs János, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgója. Göröcs János, becenevén Titi, VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok, egykori közönségkedvenc. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához. LABDARÚGÁS.
A hajráig minden rendben volt
Nagy csatában kapott ki Marci
13 találat
Elhunyt Titi, az újpesti legenda
Hétfőtől szerdáig Telkiben edzőtáborozik Gera Zoltán csapata, amelyben több újonc is megmutathatja magát a szakmai stábnak. Az U21-es válogatott márciusban játs�sza idei első felkészülési mérkőzéseit, március 26-án a finnekkel, március 30-án az oroszokkal méri össze tudását Spanyolországban. A keretben ismét ott van Kovácsréti Márk, a Kisvárda Master Good játékosa.
Úgy tűnik, a Ferrarinál problémák vannak, előttük járunk.
13 + 1 találat
9
Látogasson el hírportálunkra!
Rubus Tamás szereli Mirko Ivanovszkit
FOTÓ: MTI / CZEGLÉDI ZSOLT
Több jó egyéni teljesítmény kell a győzelemhez Tiszakécskén jól kezdtek a hazaiak, szünet után hiába dominált a Szpari.
je. – Egy egyéni hibából meg is szerezte a vezetést, az első félidőben volt egy nagy helyzetünk, de sajnos nem sikerült a kapuba találni.
Ez nagyon ne hezen indul be. Vasárnap idei negyedik bajnokiján nem sikerült nyernie a Nyíregy háza Spartacusnak. Sőt, Tiszakécskén kikapott 2–1-re, és ez már a harmadik idei veresége volt. – Nem kezdtük túl jól a vasárnapi mérkőzést, mert nagy nyomás alá helyezett minket
Javult a csapatjáték – A második félidőt nagy erővel kezdtük, erre a harmadik percben ellenfelünk kapott egy jogos tizenegyeset. Ezt követően cserékkel változtattunk a csapatszerkezeten. Onnantól kezdve domináltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, lőttünk egy kapufát. Sajnos jó napot fogott
LABDARÚGÁS.
Sinan Sinanovicsnak (balra) sikerült szépíteni a vasárnapi találkozón FOTÓ: BAON.HU / SZENTIRMAY TAMÁS
a Tiszakécske – kezdte vis�szatekintését a találkozóra
Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedző-
Labdarúgás
ki az ellenfél kapusa, még a védhetetlent is hárította. Későn sikerült szépíteni, és már nem maradt időnk egyenlíteni. A csapatjáték sokkal jobb volt, mint az előző mérkőzésen, erre lehet építeni. Több jó egyéni teljesítmény volt, de néhány játékosnak ebben még javulnia kell. Akkor tudunk majd eredményesek lenni, ha mindenki hoz egy jó átlagot – így Lengyel Roland. A következő erőpróba vasárnap itthon lesz, ekkor a kazincbarcikaiakat fogadják a piros-kékek. ML
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések, kedd Chelsea–Bayern München 21 Napoli–Barcelona 21 Szerda Lyon–Juventus 21 Real Madrid–Manchester City 21
Nem fejelhetnek a tizenkét évesek LABDARÚGÁS. Nem
fejelhetnek a jövőben edzéseken a 12 évnél fiatalabb futballistapalánták Angliában, Skóciában és Észak-Írországban. A döntést a Glasgow-i Egyetem kutatására alapozzák, amely kimutatta a fejelés káros hatásait. NSO.HU
Az ugrók mestere azért elégedett az ezüstökkel egyházi Sportcentrum atlétái közül a súlylökő Tóth Balázs bajnoki címet szerzett, a két hármasugró, Nyisztor Petra és Pál Robin pedig a dobogó második fokára állhatott. Nem túl boldogan, hiszen az utolsó sorozatokban énekelték ki szájukból az aranyat.
Jövőre Nyíregyházán lehet a fedett pályás atlétikai bajnokság.
Van egy kis bökkenő: a hétvégi fedett pályás atlétikai bajnokság nem a Syma-csarnokban volt, mint ahogy azt tegnapi számunkban írtuk, hanem a BOK-csarnokban. A tévedésért elnézést kérünk, ám a legfontosabbakban nem volt baki. A NyírATLÉTIKA.
ményével, hiszen az egyetem atlétikai csarnokának beszakadt teteje miatt nem tudtunk megfelelően készülni, a verseny előtt egyszer volt rajtuk szöges. Bízom benne, hogy a szabadtéri szezonra megfelelően tudunk majd felkészülni – mondta Bakosi Béla, a Sportcentrum mestere. A magasugró Bakosi Péter kihagyta a bajnokságot, az említett okok miatt ő sem tudott
Nem készülhettek megfelelően – Összességében elégedett vagyok Petra és Robin ered-
megfelelően készülni. Szombathelyen is volt verseny, mégpedig a Dobó SE téli versenysorozatának második fordulójában. Ezen indult a vasiakkal készülő Kerekes Dóra is, természetesen a Sportcentrum színeiben. Dóra végül nagy fölénnyel (49,15) végzett az élen. Sportágtörténeti esemény lenne Az atlétikai szövetség hivatalos honlapján olvasható, hogy
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke Nyíregyházán tájékozódott az atlétikai centrum beruházásáról. A városvezetőkkel folytatott egyeztetés során szó esett arról is, hogy a legjobb esetben előfordulhat, hogy a magyar atlétika történetében először vidéki város rendezheti meg a hazai fedett pályás atlétikai szezon legfontosabb eseményét, az országos bajnokságot.
Nyisztor Petra FOTÓ: MASZ-ARCHÍV
A futás ünnepnapjai futóversenyek TÖBB SZÁZ REMEK RENDEZVÉNY KÖZÜL VÁLASZTHATNAK EBBEN AZ ÉVBEN IS A FUTÓK, KIADVÁNYUNK A KISEBB ÉS NAGYOBB VERSENYEK KÖZÜL SZÁMOSAT HOSSZABBAN IS BEMUTAT.
100 oldal
390631
790 Ft
•
• Mi kerül a rajtcsomagba? • Miért veszélyes a versenymánia? Mit kell tudni az idei futócipőtrendről? • Mire figyelmezteti az orvos a hosszútávfutókat? • Miért a félmaratoni a legnépszerűbb?
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HIRDETÉS
Untitled-3 1
2020.02.11. 15:43:26
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Ismét sokba került az első szett
Röviden
Bravúrdöntetlen a franciák ellen
Németh Szabolcs tudja, hogy sok munka vár még a csapatára, amelynél rendezni kell a sorokat.
dolgoznunk kell azon is, hogy ha öt-hat pontos előnyünk van egy szettben, akkor azt le is tudjuk zárni – tette hozzá a tréner. Az elmúlt napokban az Extraliga mind a nyolc csapata pályára lépett. Az MTK Jászberényben győzött, a Vasas otthon nyert 3:0-ra a Haladás ellen. A forduló rangadóján a Kaposvár a Békéscsaba vendégeként 3:1-re diadalmaskodott és szilárdította meg a listavezető pozícióját.
A Fatum-Nyíregyháza szombaton hat mérkőzés után szenvedett vereséget a bajnokságban, összességében viszont egymást követően harmadszor kapott ki: a Mladost Zagreb és a Vasas elleni Magyar Kupa-döntő után az Újpest győzte le a nyírségi csapatot az Extraligában. RÖPLABDA.
Ancsin Gábor FOTÓ: GRUNDFOS-TATABÁNYA
A Tatabánya 24– 24-es döntetlent játszott a francia Pays d’Aix Université Club csapatával a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörének harmadik fordulójában múlt szombaton Győrben. A mezőny legeredményesebb játékosa Ancsin volt hat góllal, Komogorov ötször volt eredményes. Az egy győzelemmel és két döntetlennel álló Tatabánya vasárnap a PAUC otthonában folytatja szereplését az EHF-kupa csoportkörében. KM KÉZILABDA.
Ebből tanulni kell Mint ismert, a kupadöntős vereség után Hollósy László vezetőedzőt menesztették a posztjáról, a helyét Németh Szabolcs vette át, a lila-fehérek ellen már ő készítette fel a társaságot. Az biztos, hogy egy szezon közbeni edzőváltást a játékosoknak sem kön�nyű kezelni egyik napról a másikra, talán erről tanúskodik a fővárosban elszenvedett
A klub után Zijessel is megállapodtak
Sok munka vár a piros mezes nyíregyháziakra
3:0-s vereség is. A mérkőzést jól kezdte a Nyíregyháza, majd érthetetlen módon már az első szettben visszaesett a játéka. A csapat a későbbiekben nem talált vissza a korábbi lendülethez. – Az első szettért kár, mert az megint rányomta a bélyegét a továbbiakra – mond-
Látogasson el hírportálunkra!
LABDARÚGÁS. Az angol élvonal-
beli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea megállapodott Hakim Zijessel, az Ajax futballistájával – a két klub egymással már korábban megkötötte az üzletet. A Hollandiában született, de marokkói válogatott játékos öt esztendőre kötelezte el magát új együtteséhez. A 26 éves támadó a jelenlegi idényben 32 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, emellett kiosztott 21 gól passzt is. NSO.HU
Hakim Zijes
FOTÓ: KM-ARCHÍV
ta Németh Szabolcs az első játszmáról, amiben a Fatum 18:12-re még vezetett, de elveszítette a játékrészt, majd a következőben nagyobb különbséggel maradt alul. Hasonló volt a helyzet a Vasas elleni kupadöntőn is. – Győztes helyzetből engedtük ki a kezünkből a játsz-
Volt már hasonló helyzet A Cápák megmutatnák, hogy csak egymeccses megingásról van szó. A Hübner Nyíregyháza BS múlt szombaton váratlan vereséget szenvedett a TF-Budapest vendégeként, ezzel megszakadt a nyolcmeccses győzelmi sorozata, és elveszítette a közel két hónapja birtokolt listavezető pozícióját. – Az élet mindig jókor adja ezeket a pofonokat, hogy felébredjünk, kicsit átgondoljuk, miért is kosárlabdázunk – értékelte Siska János vezetőedző a 94–86-ra elveszített mérkőzést. – Az első félidőben úgy mozogtunk, mint a
Tóth Gergely 26 pontig jutott Budapesten
csigák, mire felébredtünk, már nagy előnyben volt a TF. Ezt egy csapat otthonában sem engedhetjük meg, egy olyan együttes ellen különösen nem, amelyik az életéért küzd, minden meccs számít neki a rájátszásért.
Kosárlabda A férfi NB I./B, Piros csoport állása 1. MAFC 21 17 4 1880-1679 0.90 2. Nyíregyháza 21 17 4 1888-1611 0.90 3. Budafok 21 14 7 1825-1764 0.83 4. Veszprém 21 13 8 1865-1795 0.81 5. Salgótarján 21 12 9 1603-1565 0.79 6. Baja 21 12 9 1704-1644 0.79 7. Honvéd 22 12 10 1826-1853 0.77 8. TF-BP 21 10 11 1681-1697 0.74 9. Vasas 21 10 11 1710-1707 0.74 10. BKG 21 9 12 1842-1761 0.71 11. MEAFC 21 8 13 1688-1772 0.69 12. MTK 22 8 14 1748-1869 0.68 13. PVSK II. 21 3 18 1710-2014 0.57 14. Nagykőrös 21 3 18 1552-1791 0.57
Heti sportműsor Szombat Labdarúgás. NB I.: Kisvárda Master Good– Paks, Várkerti Stadion, 17. Röplabda. Női Extraliga: Fatum-Nyíregyháza–Békéscsaba, Continental Aréna, 18. Vasárnap Kosárlabda. Férfi NB I./B, Piros csoport: Hübner Nyíregyháza BS–Nagykőrös, Continental Aréna, 16.30. Labdarúgás. NB II.: Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika, Városi Stadion, 14.30.
Röplabda A női Extraliga állása 1. Kaposvár 16 14 2 44:12 42 2. Nyíregyháza 15 12 3 37:12 36 3. Vasas 16 11 5 37:19 33 4. Békéscsaba 16 10 6 32:23 29 5. UTE 16 8 8 28:28 24 6. MTK 16 4 12 17:39 12 7. Jászberény 16 3 13 17:41 11 8. Haladás 15 1 14 6:44 2
Erdei Balázs Karcagon ünnepelt bajnoki címet A hétvégén Karcagon rendezték a diák olimpia döntőit. A megméretésen sok értékes helyezést szereztek megyénk versenyzői, legjobban azonban Erdei Balázs szerepelt, aki a B kategória I–II. korcsoportjában megnyerte a versenyt. Az Apáczai Csere János Általános Iskola diákja sokak szerint esélyesként érkezett a Nagykunság fővárosába. Balázs rosszul kezdte a csoportmeccseket, az első találkozón vereséget szenvedett, rögtön utána egy 3–0-s győzelemmel javított és a főtáblára jutott. A kezdeti túlzott akarás és izgalom múlásával egyre maASZTALITENISZ.
KOSÁRLABDA.
FOTÓ: FIRO
mát, ez befolyásolta az egész meccset. Nyilván, nagyon rossz minden vereség, de ha valamikor jönnie kellett egy pofonnak, akkor ez talán jókor jött. Ebből tanulnunk kell. Tudtuk, hogy ez a szituáció nem lesz egyszerű, sok munka van még előttünk. Rendezzük a sorainkat, és
Szerdán szurkolói ankét A Fatum-Nyíregyháza számára már a héten jön a következő nehéz feladat, hiszen szombaton a nagy rivális Békéscsaba érkezik a Continental Arénába, előtte viszont szerdán a csarnok 102-es termében tart szurkolói ankétot a klub. MK
Vasárnap javíthatnak – A támadással nem volt nagyon probléma, nyolcvanhat ponttal lehet nyerni idegenben, de a védekezés katasztrofális volt. Megérdemelten
FOTÓ: KM-ARCHÍV
nyert a TF. Le kell vonni a tanulságokat, de nem kell kétségbe esni, nyolc győzelem után egyszer kikaptunk, volt már ilyen. Most meg kell mutatnunk, hogy ez csak egymeccses megingás – zárta szavait a tréner. A nyíregyházi csapat szerdán az élvonalban ötödik helyen álló DEAC otthonában játszik felkészülési meccset, majd vasárnap hazai pályán javíthat a sereghajtó Nagykőrös ellen. MK
Asztalitenisz Az országos diákolimpia eredményei Egyéni A kategória. V–VI. korcsoport, leány: 8. Laskai Írisz (Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyháza). B kategória. I–II. korcsoport, leány: 6. Márkus Tímea (Túróczi Zoltán Ált. Isk., Nyháza). Fiú: 1. Erdei Balázs (Apáczai Csere János Ált. Isk., Nyháza). III–IV. korcsoport, leány: 5. Krisztián Beatrix (Túróczi Zoltán Ált. Isk., Nyháza). V–VI. korcsoport, fiú: 2. Hok János (Vasvári Pál Gimn., Nyíregyháza). Csapat A kategória. I–II. korcsoport, leány: 6. Túróczi Zoltán Ált. Isk., Nyháza. Fiú: 2. Dr. Kozma Péter Ált. Isk., Szabolcsbáka.
Erdei Balázs és edzője, Márföldi István FOTÓ: MDSZ.HU
gabiztosabban játszott és haladt a döntő felé. A döntőben ismét azzal a játékossal találkozott, akitől a csoportmérkőzések során kikapott. Döntő szettben nyert A forgatókönyv kísértetiesen hasonlított az első mérkőzésükre, az ellenfél már 2:0-ra vezetett, de Balázs, köszönhetően egyre javuló játékának, kiegyenlített. Következett a döntő játszma, amit jól kezdett, 5:1-gyel fordultak, de 10-nél újra egyenlő lett, végül Balázs nyert 15–13-ra, amely az országos bajnoki címet jelentette számára. KM
MEGJELENT! A VILÁG KEDVENC FUTBALLMAGAZINJA 388845
WWW.FOURFOURTWO.HU
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Sport 11
MAGYARORSZÁG
Véget ért a hosszú böjt Jó kezdésükkel megalapozták idénybeli negyedik győzelmüket. KÉZILABDA.
ki nagyobb különbség. Sajnos azonban a félidő közepén sérülés miatt elveszítettük Dombi Lucát, akinek a helyét a még nem teljesen egészséges
A végére összeszedték magukat – Támadásban és védekezésben is egyaránt jól kezdtük a mérkőzést. Pár apróbb dolgon múlt csak, hogy nem alakult
További eredmények: Fehérvár–Szombathely 33–34 (15–16), Dunaújváros–MTK 27–32 (10–15), Békéscsaba–DVSC 25–33 (10–15), Érd–Mosonmagyaróvár 39–24 (17–15). A bajnokság állása 1. Győr 19 18 – 1 668–455 36 2. Siófok 17 14 1 2 563–401 29 3. FTC 18 13 3 2 579–454 29 4. Debrecen 17 10 3 4 526–485 23 5. Érd 17 11 – 6 557–475 22 6. Vác 17 9 2 6 493–484 20 7. MTK 19 8 2 9 542–589 18 8. Dunaújváros 18 7 2 9 458–491 16 9. Szombathely 17 6 1 10 436–522 13 10. M.óvár 17 5 1 11 439–498 11 11. Kisvárda 17 4 3 10 408–476 11 12. Fehérvár 17 4 1 12 433–524 9 13. Békéscsaba 17 2 1 14 452–522 5 14. SZISE 17 – 2 15 432–610 2
Tavaly október 25én a Békéscsaba ellen nyert utoljára bajnoki mérkőzést a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli csapata, azóta a hét vereség mellett mindössze két döntetlent ért el a szabolcsi alakulat. Múlt szombaton azonban vége szakadt a hos�szú nyeretlenségi szériának, Milosevics Tímeáék a Szent István SE ellen újra győztesen hagyták el a játékteret (26–31).
Milanovics-Litre vette át, neki ezen a mérkőzésen csak részfeladatokat szántunk eredetileg. Tovább nehezítette a helyzetünket, hogy Smid Eszternek kifordult a bokája, Siska Pálma is apróbb sérülést szenvedett. Így kevesen maradtunk a második félidőre, aminek az lett az eredménye, hogy lelassultunk és talán korán el is hittük, hogy megnyertük a mérkőzést. A Szent István visszazárkózott, de az utolsó nyolc percre megint összeállt a védekezésünk, és támadásban is jöttek azok az egyéni teljesítmények, amelyekkel biztossá tettük a győzelmünket – értékelte a találkozót Bakó Botond, a Kisvárda edzője. A mérkőzésen Pásztor Bettina fontos pillanatokban be-
Kézilabda
mutatott védései is kellettek a biztos sikerhez. – Nagyon fontos mérkőzés volt ez nekünk, mindenképpen győzni szerettünk volna, kicsit tartottam tőle, hogy ez görcsössé tesz bennünket. Szerencsére jól kezdtünk, kihasználtuk a helyzeteinket, aztán jött egy rövid periódus, amikor egy kicsit talán elfáradtunk, de a végére ismét összeszedtük magunkat. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznünk a két pontot – fogalmazott a hálóőr. A Kisvárda szombaton Vácon folytatja a sorozatot. BB
Látogasson el hírportálunkra! Dombi Lucának (labdával) idő előtt ért véget a találkozó
FOTÓ: KISVARDAIKEZI.HU
Kézilabda: bajnoki eredmények, tabellák NB II., férfi Nyírbátor SC TVP–Füzesabony 33–23 (16–7) Nyírbátor, 120 néző, v.: Gulybán, Juhász. Nyírbátor: Felföldi – Albecz 6, Kovács 8/3,
Kun 1, Szűcs 6, Mészáros, Szedlacsek 6. Csere: Hostisóczki (kapus), Siket 3, Tamás 3. Edző: Csapos János. Kiállítások: 8, illetve 2 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/1. A Nyírbátor megmutatta igazi arcát, a hazaiak
FOTÓ: DODÓ FERENC
További eredmények: Szolnok–DEAC 18–34 (7–19), Nádudvar–Hajdúböszörmény 28–17 (11–9), Gyöngyös U23–Kazincbarcika 28–27 (16–12). A bajnokság állása: 1. DEAC 13 12 1 – 414–273 25 2. Szolnok 13 8 2 3 361–339 18 3. Kazincbarcika 13 8 1 4 374–356 17 4. Tiszavasvári 13 8 – 5 391–356 16 5. Füzesabony 13 7 1 5 346–329 15 6. Hajdúnánás 13 6 2 5 381–377 14 7. Nyírbátor 13 6 – 7 351–350 12 8. Kisvárdai KC 13 6 – 7 363–378 12 9. Nádudvar 13 4 1 8 337–382 9 10. H.böszörményi 13 4 – 9 336–384 8 11. Gyöngyös U23 13 3 – 10 359–428 6 12. Túrkevei VSE 13 1 2 10 308–369 4 Női Kazincbarcika–Mátészalka 31–27 (16–11) Kazincbarcika, 150 néző, v.: Aczél, Paulovics. Mátészalka: Bodó – Torma 13/7, Márkus, Rozman 2, Deme B. 3, Drabik 4, Kiss 3. Csere: Papp (kapus), Deme F., Ábri 1, Őri, Balla, Demeter 1. Edző: Falcsik Miklós. Kiállítások: 14, illetve 8 perc. Hétméteresek: 8/7, illetve 7/7. A gyengén védekező Mátészalka az első félidőben nagy előnyt adott a hazaiaknak. Falcsik Miklós: – Verhető lett volna a borsodi csapat, de nem volt kapusteljesítmény, a védekezés is gyengélkedett, a támadás
pedig elég sokszor akadozott, nem is beszélve a befejezésekről. Így nem lehet győzni, úgyhogy van mit csinálnunk az előttünk lévő időszakban. A játékosaimon kívül a sporik is elég gyakran elbizonytalanodtak, de az ő tevékenységüket nem az én tisztem minősíteni. Az, hogy semmilyen eszköz nincs az edzők kezében a játékvezetőkkel szemben, és így bármit megtehetnek mindenféle szankció nélkül, ez felháborító! Ha pedig nálunk szakad el a cérna, meghurcolnak, és fegyelmi tárgyaláson kell a „bűneinkről” számot adni. Ez meg nonszensz! Lóci DSE–Vitka SE 31–39 (15–19) Ózd, 50 néző, v.: Bús, Szuromi. Vitka SE: Szabó – Haraszti 4, Pál 5, Tsubyna 6, Rózsa 6, Lévai 7/3, Kónya 2. Csere: Miklovicz (kapus), Héjjas 5, Varga 3, Karácsony 1/1, Márta. Edző: Vakarcs Krisztina. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 5/4. A gólokban gazdag mérkőzésen a vendégek megérdemelten nyertek. Vakarcs Krisztina: – A mérkőzést végig mi irányítottuk, így nem is maradt el a siker. A csapat betartotta a taktikai utasításokat, védekezésben azonban vannak még hiányosságaink, de elégedett vagyok a lányok hozzáállásával További eredmények: Szepa KSE–Dabas 23–56 (8–24), Hatvan–Füzesabony, DVSC
U22–Hajdúböszörmény 21–21 (12–10), Salgótarján–Heves 26–17 (11–8). A bajnokság állása: 1. Vitka SE 14 11 – 3 478–368 22 2. Salgótarján 14 10 – 4 437–356 20 3. H.böszörmény 14 9 2 3 407–333 20 4. Dabas 14 10 – 4 468–400 20 5. Füzesabony 14 7 2 5 422–355 16 6. Mátészalka 14 7 1 6 456–375 15 7. DVSC U22 14 6 2 6 466–438 14 8. Kazincbarcika 14 7 – 7 405–377 14 9. Hevesi SE 14 6 1 7 375–383 13 10. Lóci DSE 14 4 – 10 397–408 8 11. Hatvan 14 3 – 11 404–420 6 12. Szepa KSE 14 – – 14 221–723 –2 A Szepa KSE-től 2 pont levonva. Megyei bajnokság, férfi: Fehérgyarmat– Ópályi 48–19 (22–8), Nyírbátor II.–Kállósemjén 28–36 (12–13), Demecser–Balkány 41–22 (22–9). A bajnokság állása: 1. Fehérgyarmat 10 10 – – 415–217 20 2. Kállósemjén 9 7 – 2 312–240 14 3. Nyírbátor II. 10 6 – 4 369–302 12 4. Szivacs KC 9 5 – 4 325–309 10 5. Demecser 10 3 – 7 306–335 6 6. Ópályi 9 2 – 7 238–314 4 7. Balkány 9 – – 9 173–421 0
380683
Petykó Tamás (labdával) döntött a végén Kisvárdán
még ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. Csapos János: – Igazi csapatként küzdöttünk, megérdemelten tartottuk itthon a két pontot. Gratulálok a fiúknak. Tiszavasvári–Túrkeve 34–28 (16–15) Tiszavasvári, 280 néző, v.: Dohány, Nagy. Tiszavasvári: Boczák – Benyusz 3, Nagy 5/3, Nácsa 7, Kovács I. 1, Feind 5, Gazdag 4. Csere: Bódor, Vajda (kapusok), Kiss 3, Balogh, Balázs 2, Lakatos, Kóti 1, Bor 2, Kovács II. 1. Edző: Hadas Sándor. Kiállítások: 2, illetve 4 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 2/1. A fiatal és lendületes Túrkeve az első félidőben megszorongatta a hazaiakat. Hadas Sándor: – Kiegyenlített első félidő után, fordulás után érvényesült a papírforma. Kisvárda–Hajdúnánás 33–32 (15–14) Kisvárda, 150 néző, v.: Dulai, Pisák. Kisvárda: Both – Tuska 3/2, Csendes 6, Ruzsinszki 3, Fábián 8, Petykó 4/3, Bottka 3. Csere: Simon (kapus), Kovács, Nagy 3, Papp 2, Kapdos, Gyebnár 1. Edző: Türk Ferenc. Kiállítások: 16, illetve 12 perc +2 kizárás. Hétméteresek: 6/5, illetve 2/2. Izgalmas végjátékot követően a hazai csapat időn túli hétméteressel szerezte meg a győzelmet. Türk Ferenc: – Helyenként jó játékkal és némi szerencsével sikerült nyerni, de a két pont az két pont.
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
12 Kultúra
MAGYARORSZÁG
Generációk nőttek fel meséin
KÖNYVjelző A döntés
Az ország jobbik fele ismerte és szerette – elhunyt Csukás István meseíró.
BALATONSZÁRSZÓ. Életének 84.
zalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogvatartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből.
Edith Eva Eger Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a bor-
évében elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, akinek meséin, televízióban is bemutatott rajzfilmjein generációk nőttek fel. Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és A nagy ho-hoho-horgászt is. Halhatatlan mesefigurák Csukás István az 1960-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermek irodalom felé. Verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom vagy Süsü, a sárkány. Az ifjúsági irodalomért nemcsak a könyvkiadásban tevékenykedett, hanem a gyermeklapok szerkesztésében is részt vállalt. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és az Év Legjobb Gyermekfilmje címet. A nyarakat Balatonszárszón töltötte, a balatoni település díszpolgárává is fogadta. Mindig szeretettel beszélt a helyiekről és a nyaralótulajdonosokról, akik páholyjegyeket árultak, és az ebből származó
Keddi színház- és moziműsor Móricz Zsigmond Színház 10 és 14 óra: Ezeregyéjszaka (Gombóc Artúr és Apáczai bérlet) – nagyszínpad 17.30: Női Szalon dr. Móré E. Csabával (bérletszünet) – Bencs-villa 19.30: Tanár úr, kérem! (Zrínyi D kombinált bérlet) – Krúdy kamara Krúdy Gyula Art Mozi
17 óra: A feltaláló (12) – magyar életraj-
zi dráma 19.10: Öngyilkos túra (12) – dán–norvég–német misztikus film Max, a biztosítási ügynök az eltűnt Ar thur után kutat. A nyomozás azonban a legváratlanabb helyekre vezeti őt. Max hamarosan elkezdi megkérdőjelezni a körülötte lévő valóságot.
Jenei Judit az Ezeregyéjszakában FOTÓ: SIPEKI PÉTER
Csukás István 83 évet élt
FOTÓ: BÖCZ ZOLTÁN
bevételből megnyithatta kapuit a Csukás Színház, mely hatalmas népszerűség mellett szórakoztatja a gyermekközönséget. A Csukás Színház sikere abban áll, hogy különös csodát művel: kilenc éve csábítja el a gyerekeket a képernyő elől, s nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is boldogabban nézik az itt bemutatott produkciókat, mint a televíziót. Csukás Istvánt, a Kossuthés Prima Primissima díjas írót 2013-ban a Somogyi Hírlap szerkesztősége az év somogyi emberének választotta. Csukás István nyolcvan felett sem pihent, forgatóköny-
Programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Február 25., kedd 10 óra: A kommunizmus áldozatainak emléknapja: beszédet mond dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere, az emléknapra meghirdetett irodalmi pályázat eredményhirdetése, a Kölcsey-gimnázium tanulóinak ünnepi műsora (polgármesteri hivatal), 13 órától koszorúzás Toma András emléktáblájánál, 17 órától megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatainak emlékművénél, beszédet mond dr. Kovács Ferenc polgármester (Szarvas utca 1–3.), Nyíregyháza 10 óra: A kommunizmus áldozatainak emléknapja: ünnepi beszédet mond Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és Román István kormánymegbízott, a nyíregyházi Eötvös-iskola diákjainak műsora (turisztikai központ), koszorúzás (Gulag-emlékmű), Napkor 16.30: Könyvtári teadélután: dr. Kovács Zoltán, a Műszaki és Agrártudományi Intézet vezetőjének A jövő mezőgazdasági gépei, avagy robotizálható-e a mezőgazdasági termelés? című előadása, Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza 17.30: Női Szalon: A boldogság nyomában – beszélgetés dr. Móré E. Csaba
pszichiáter főorvossal, Bencs-villa, Nyíregyháza
umigazgató Nyíregyháza, a 150 éves katonaváros című előadása, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza 16.30: Madarassy György festőművész 12+12 című kiállításának megnyitója, Pál Gyula Terem, Nyíregyháza 16.30: Télbúcsúztató – Abonyiné Antal Anna és a Tüneth együttes zenés irodalmi műsora, megyei könyvtár, Nyíregyháza
Február 26., szerda 11 óra: Növekedési kötvényprogram – Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének előadása, Nyíregyházi Egyetem (A épület II. emelet, 253. terem), Nyíregyháza 14 óra: Dr. Bene János címzetes múze-
Abonyiné Antal Anna télbúcsúztatója FOTÓ: SIPEKI PÉTER
17 óra: Öngyógyító (kínai gyógyászati) módszerek – Szűcs Anna Melinda kineziológus előadása, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza 18 óra: 80 nap alatt a Föld körül: Egy falat Lengyelország világörökségekkel fűszerezve – Sipos László előadása, közreműködik a Lengyel–Magyar Dalárda, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza
Dr. Móré E. Csaba lesz a Női Szalon vendége
FOTÓ: KISS ANNAMARIE
veket írt, színházak játsszák darabjait. Okosabbak, mint a felnőttek Még 2018 őszén azzal kereste meg a televízió egyik új vezetője, nincs-e kedve folytatni Süsü történetét. Megírta a kedvelt mesefigura folytatását, a korábbiaknál „modernebb” környezetbe, az űrbe helyezte. A filmben szerepet szánt Bodrogi Gyulának, hangja nélkül nem tudta elképzelni a harmadik részt. Szeretett volna ott lenni a forgatásokon és az utómunkákat is végigkövetni. Az egyik utolsó, Somogyi Hírlapnak
januárban adott interjújában ezt mondta: „Mindig törekedni kell a derűre, és beszélni is derűsen kell a világról. Nem hagyhatjuk, hogy elfeledkezzenek a gyerekekről, akik okosabbak, elevenebbek, életképesebbek és ravaszabbak, mint a felnőttek. Nehéz óráimban mindig örömmel gondolok arra, hogy engem végül is a fél ország ismer és szeret, mégpedig az ország jobbik fele. A gyerekek”. MW
Látogasson el hírportálunkra!
A Rétköz legfinomabb disznósajtját keresik Versenyt hirdettek az I. Kisvárdai Gömböc Fesztivál szervezői: keresik a Rétköz legfinomabb disznósajtját. A megmérettetésre kizárólag saját, már korábban elkészített, házi disznósajttal lehet nevezni. Egyfalatnyi finomság azonban nem elegendő, a versenyzőknek minimum a várhatóan háromtagú zsűrire, valamint húsz-húsz kóstolójegyes vendégre kell készülniük. A tálaláshoz szükséges eszközöket a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza biztosítja, a disznósajt mellé kínált „köretekről” a versenyzők maguk gondoskodnak. A zsűri értékeli az egyéni ízeket, a stílszerű tálalást is. Az eredményhirdetésre a március KISVÁRDA.
Kié lesz a legfinomabb?
ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET
20-ai fesztiválon kerül sor – várhatóan 17 órakor. A rendezvény célja a hagyományos magyar disznótoros ételek és emlékek felelevenítése. Jelentkezni március 5-éig lehet személyesen a várszínházban, telefonon a 45/405-239es számon vagy Lábiscsák Jánosnál a 70/240-3887-es telefonszámon. KM
103.9 MHz 384442
A legjobb zenék a ʹ90-es és a 2000-es évekből HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG
201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG
Mai horoszkóp
Mikor, hová
Rejtvény
Keresztrejtvény
AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE
BOKROT
MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ
NYES 47. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS
Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodVASZY ITAL A megfejtéseket 2020. márciGYÖRGY 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a még meg 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért us 5-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e KIÁLLÍTÁS Fehérgyarmat: Városi Galéria (Kossuth Ne tér 7.) sem kell dolgoznia. éljen vissza azonban az így NÕSTÉNYMEGFEJTÉS AJÁNDÉKBA BOKROT LELKETLEN Mai horoszkóp Rejtvény DISZNÓ ELSŐ RÉSZ levelezőlapra ragasszák fel heti az e hat rejtvény számát, a KeletKAPTAM Az épület időszakos kiállítások megrendezésére NYES EGYTÁLelnyert bizalommal! AZ...,AUSCH SÁRGA Baktalórántháza: Dégenfeld Kastélymúzeum AZ...ÉLET, ÉTEL szolgál. A kultúrtörténeti kiállítások mellett E Magyarország-logót, valamint írják A megfejtéseket 2016.aoktóber heti hat rejtvény számát, KeletKLÁRA NEMESFÉM AROMÁS Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodKÖZELEBBIVASZY KOS (Köztársaság tér 13.) Baktalórántháza kezdetei, Most felejtse elkapnak a kudarcokat, gondolkodjon poziREGÉNYE a környék művészei is lehetőséget ITAL GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a BIKA valamint írják rá és ezért atívan! népszerűségért még meg Magyarország-logót, Középkori évszázadok, Barkóczy terem,nak Káro-a közelében, 03.21.–04.19. alkotásaik b emutatására. Nyitva: 09.00– Csak ígyh–p: tudja bevonzani a sikereket, amikre A levelezőlapra ragasszák felbeküldők az e be-között Ford Vagép autós 04.20.–05.20. telefonszámukat. A jó megfejtést lyiak, Hallerek, Dégenfeld terem, A reformkor sem kell dolgoznia. éljenszüksége visszaTel.: azonban az ígyhogy ismét erősnek és magaMEGFEJTÉS 12.00 ésNe 13.00–16.00. 44/361-863 lenne ahhoz, heti hat rejtvény számát, aajándékot Kelet- sorsolunk ki. MÁSODIK évtizedei, Úri passzió, Gyermekek világa,elnyert Női Kemecse-Haastanya: Szabolcs-Szatmárküldők között Ford Vagép autós ajánRÉSZE bizalommal! biztosnak érezhesse magát. Nyíregyháza, Debreceni út 233/c; A megfejtéseket a Ke let-Ma gyarorMagyarország-logót, valamint írják szalon, A tudomány világa. Nyitva: hétfő–péntek Bereg Megyei Katasztrófavédelmi I gazgatóság dékot sorsolunk ki. A megfejtéseket Most felejtse el a kudarcokat, gondolkodjon poziTelefon (42) 460-677 ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóak voltak, mégis valahol hiba szág (Rejt vény) Nyír egy há za, rá telefonszámukat. A jó megfejtést BIKA 08:00–16:00, 04.01-jétől 10.31-éig, kedd– Polgári Védelmi Múzeuma. A levegőzsilipes TORKIG IKREK ALJFA a beküldők Ke let-Ma gyar oFord rszág (Rejt vény) így tudjaszakbevonzani a sikereket, amikre Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 a számításaiba, és nem úgy jönnek az eredrendszer; éscsúszott v édőfelszerelések és a VAN VELE Dóautós zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. között Vagép szombat Tel.: 42/353-559 04.20.–05.20. tívan! Csak05.21.–06.21. ÉGET,CSÍP Nyír e gy h á z a, Dó z sa Gy. u. 4–6. szüksége lenne ahhoz, hogy ismét erősnek ésazt magamegye polgári védelmi múltja című kiállítás. Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság sorsolunk ki. vagy a rejtveny@kelet.hu címre ...ATTILA, mények, ahogyan eltervezte.ajándékot Ne bosszankodjon, SZÍNÉSZ Nyitva: előzetes egyeztetés után l átogatható. Pf.események! 25. vagyaaKe rejtveny@ tér 26.) „Múltba néző” Sípos Zsófia-emlékkiálbiztosnak érezhesse magát. küldhetik A megfejtéseket let-Ma gyaror-be. gondolja át, hol is csúszhattak4400 félre az Elér h etőségek: imre.doka@katved.gov.hu, Megfejtendő: ERREKETTŐS lítás. Nyitva: 8.00–16.00, szombat–vasárnap ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóakCsak voltak, valahol hiba kelet.hu küldhetik be. ...CAPONE szág (Rejt vény) Nyíregyhá za, FELE! az mégis kényszerítheti térdre, aminek eztcímre Ön engedi. MÁSSALTORKIG IKREK szabolcs.szovivo@katved.gov.hu. Tel.: 42/594Óvakodj ... Müller Péter gondolata a zárva. Tel.: 45/570-146, 45/570-147csúszott a RÁK HANGZÓ számításaiba, és nem úgy jönnek az eredVAN VELE Dó zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. EZ IS ÉS ILJUSIN Erős jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de 603 05.21.–06.21. Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) 06.22.–07.22. feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN vagy a rejtveny@kelet.hu címre mények, ahogyan azt eltervezte. Ne bosszankodjon, Mátészalka: Szatmári (Kossuth L. bizony könnyen ha egyMúzeum percre meginog, elveszíti az VASÁRNAP Csenger iskoláinak története, Csenger története SZÍNÉSZ Megfejtendő: A feladvány Berkesi András A NAPküldhetik be. u. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, gondolja át, hol is csúszhattak félre az események! KOMOLYBELLUSKA ÉTELaz őskortól az 1950-es évekig, Régészeti kiállíFELESÉGE egyensúlyát. TÁRBAN A Megfejtendő: OKTÓBER 11.,gondolatát KEDD KETTŐS ZENEI ÍZESÍTŐ rejti. VAN Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatár...CAPONE MEGFEJTÉS Csak Beaz kényszerítheti térdre, amineknap eztvár ÖnÖnre, engedi. tás, Az állattartás és a földművelés eszközei, MÁSSALSUNYI, ELŐADÁS KÕBÁN.., Könnyed hiszen nem várt akadályok FEBRUÁR 23., VASÁRNAP: 2, Óvakodj ... Müller Péter MÁSODIK gondolata a gyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsiés 3, 6, 9, HANGZÓ RÁK KAJAKOZÓ SALLAI ALATTORÉSZE rendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, ILJUSIN Erős jellem,OROSZLÁN pontosan tudja, mithátráltatják, szeretne elérni, de annyi nehézséggel kell NÓRA MOS RÁDIUSZ nem éppen ...KIRÁLYA, TISZTÍTÓfeladványban olvasható. hintógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, GÉPE 6, 12, 14, 22, 26, MOSATLAN 06.22.–07.22. 15, 21, 27, gépek – Állandó kiállítások. Nyitva: 9.00–17.00. A22, LALOEGYIPTOMI SZER07.23.–08.22. ha egy percre meginog, bizony Zielinszki Szilárd életétkönnyen bemutatóelveszíti kiállítás, az felkészült. Így jönnek is azok megbirkózni, amelyekre ALKALMANMEGFEJTÉS OPERA NAPISTEN MÁRKA SKANDINÁV Kállósemjén: Kállay-kúria (Kossuth út 94.) A 28, 29, 44, 47, 50, KÉNT 37, 40, ELSÕ 45, KOMOLYBELLUSKA ÉTELFÉRFINÉV alkotásai, Néprajzi egyensúlyát.Kortárs képzőművészek A 41, PALACKJAVÁBAN MUZSIKA OKTÓBER 11., KEDD az eredmények, amelyeket betervezett. RÉSZE ZENEI ÍZESÍTŐ Kállay család története, Játékszoba, Kávéház, BAN ÁLL! VAN! 51, 52, 58, 59, 50, 60, Régi mátészalkai képeslapok, SUNYI, 58, MEGFEJTÉS 65, 70, ELŐADÁS ...VAN, Könnyed napnagy vártárgyak, Önre, hiszen nem vártúgy akadályok MÁSODIK Igyekezzen szervezni a napját, hogy abba a Bálterem, Cselédszoba kiállítások, Pál Gyula2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOODAFIGYEL Képes Géza költő, műfordító emlékkiállítása, RÉSZE OROSZLÁN nem hátráltatják, is61, 67, 71, 78, 71,79 KORHOL SZŰZ NÓRA MOS RÁDIUSZ 72, ZÁRKA, 77, 79. éppen annyi nehézséggel kell kiállítás. Nyitva: szerda–vasárnap 10:00–17:00. munka mellett a kikapcsolódásra legyen ideje! Ha 22, FÜLKE V ilágítástörténeti kiállítás, Holló László grafikái SZÁNDÉFEKETE 15, 21, 27, EGYIPTOMI RITKA NÕI 08.23.–09.22. Az adatokaz tájékoztató jellegűek! Tel.: 42/255-423 07.23.–08.22. megbirkózni, KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV amelyekre felkészült. Így9.00–17.00. jönnek azok Az adatok tájékoztató jellegűek� NAPISTEN (Állandó kiállítások). Nyitva: Tel.: könnyedén a céljait szem előtt is tartja, ÉLLOVAS NÉV ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV 37, haladhat 40, 41, 45, Jánkmajtis: Művelődési Ház (Kossuth az u. 10.) eredmények, amelyeketútján, betervezett. 44/502-646 és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. CSAPATKÖTŐNŐI 50, 58, 65, 70, Végh Antal-emlékszoba. N yitva: 7.30–12.00. TAG! Nyírbátor: Báthori István Múzeum (Károlyi SZÖVET MAGAZIN ...VAN, Igyekezzen úgy szervezni aCsak napját, hogy abba a u. akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, ha ODAFIGYEL Tel.: 44/566-200 SZŰZ 21.) „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem – NÉMÁN NÉV71, 72, 77, 79. Rejtvénymegfejtések munka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha SZÁNDÉMÉRLEG azt érvekkel érzelmi NÓGATÓ! FEKETE JEGYZÉK, Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey EGYIPTOMI határőrizet” a Nyírbátori Határőrtámasztja Igazgatóságalá és kerüli a túlzott 08.23.–09.22. KODBAN ISTVÁN Az adatok tájékoztató jellegűek� LISTA NAPISTEN a céljait szem előtt tartja, könnyedén 09.23.–10.22. u. 10.) Helytörténeti kiállítás. Nyitva: mun34. A legdühösebb bolondon is ki A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket. Hajlamos indulatossá válni, ÁLL Csapatmúzeumának anyaga, Ahaladhat Báthoriak,azlehet ugyanis TALÁN A SOSTÓL NEMRÉGEN OKTÓBER 12., SZERDA útján, és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. kanapokon 08.00–16.00 óráig, szombaton CSAPATÉRTÉKES Farkas Eszter festőművész kiállítása. Állandó KÖTŐNŐI ha ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ lehet fogni ravaszsággal. PRÉM TAG! HARANSZÖVET MAGAZIN 13.00–17.00, vasárnap 14.00–17.00.Csak Tel.: akkor juttathatja kiállítások. Nyitva: 9.00–17.00. Tel.: 42/281Gépi húzás: érvényre az elképzeléseit, AMERIKAI GOZÓ..., Szívesen vonulna félre,ha mert úgy érzi, most nehezen NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉK35. Törekedj sokra, érd be kevesebbel. ÉNEKESNÕ 760 45/465-032 7, 17, 18, 19,SZÓCSATA 25, 28, 35 MÉRLEG azt érvekkelSKORPIÓ támasztja alátalálná és kerülimeg a túlzott érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, SOROZAT a közös hangot a környezetében élőkkel. LISTA 36. A feketelistát az érzékeli, aki FOG09.23.–10.22. kitöréseket.10.23.–11.21. A SZOKÁHajlamos lehetEgy ugyanis indulatossá ...BETEGSÉDROMEDÁR ideig működik is azválni, elképzelése, hiszen talál olyan ORVOSNÁL TALÁN A SOSTÓL GE, ZSÁBA Kézi húzás: OKTÓBER 12., SZERDA MONDJUK ha ellenállásba ütközik. feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. SZOLMIZÁszerepel rajta. VÉGÉN! ELTÉRŐ Vízállás 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 CIÓS HANG NAGYON Gépi húzás: SILBAK AMERIKAI SZOLMIZÁFolyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél cm,Bár árad, aérzi, mederteltség 10%, Szívesen vonulna –163 félre, mert úgy most nehezen FINOM, nem erőssége véka alá rejteni a véleményét, 37.7, Nőnek lenni jó.25, És amiért jó, pont VÍGJÁTÉKCIÓS HANG 17, 18, 19, 28, 35Nyeremények: ÍZLETES a vízhőfok 5,7 C-fok; Tivadarnál –185 cm, apad, 10%, 4,2 C-fok; Vásárosnaménynál –70 SOROZAT RAGADOZÓ KICSINYÍTÕ találná meg a közös hangot a környezetében élőkkel. SKORPIÓ NYILAS JÓKEDV de a mai napon különösen erős Önben a vágy, hogy 7 találatos nem volt, ugyanazért rossz is néha. HAL KÉPZÕ HALPETE IGERAG cm, árad, 14%, 4,1 C-fok; Záhonynál –173 cm, árad, 17%, 3,9 C-fok; Dombrádnál 86 cm, ...BETEGSÉ10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, hiszen talál olyan 11.22.–12.21. JÉGTÁNCa 6 találatosokraGÖNDÖR, 178 640, elmondja, gondol. meghúzás: nyugodt ERÕT GE, ZSÁBA árad, 26%, 3 C-fok; Tiszabercelnél 289 cm, árad, 43%, nem mérik; Tokajnálmit 471iscm, árad, Próbáljon MENET 38.Kézi Ahogy bánnak veled, úgy éreznek RÉGIESEN AD,TÁPLÁL BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. 4340, TEMPUS elszámolni tízig! 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 az 5 találatosokraNAGYON nem mérik, 4,5 C-fok; a SZAMOS Csengernél –42 cm, apad, 9%,maradni 4,6 C-fok;és a KRASZNA ENDRE SZOLMIZÁirántad.a mai FINOM, forintot a 4 találatosokra 935 Bár4,9 nem erőssége véka aláHa rejteni atud véleményét, FÉM- CIÓS HANG Ágerdőmajornál 131 cm, árad, 23%, C-fok; a TÚR Garbolcnál –36 cm, árad, 14%,mondani, 4,6 nem nemet ne isNyeremények: tervezzen MELYIK ÍZLETES BÖRTÖNTARTALMÚ BAKkülönösen erős Önben a vágy, hogy fizetnek. IRÁNYBA NYILAS de a mai napon KÕZET 7Atalálatos nem volt,legszebb SZIGET 39. nő az élet egyik virága. C-fok. napra túl sok feladatot! Pozitív kisugárzásának HALPETE IGERAG 12.22.–01.20. Az adatok tájékoztató jellegűek! 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon BÕRFÉREG 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntőlavárják a környezetéSZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG BECÉZETT az 5 találatosokra 4340, TEMPUS maradni és elszámolni tízig! SZOMJENDRE ben élők a megoldást. ÉSZAK HAZAI VIDÉK..., Ügyeletek Terjesztési OLTÓ a 4 találatosokraügyintézés 935 forintot BESZÉDROCKRECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, ne is tervezzen a mai ROMÁN Bár számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis BÖRTÖNHANG BAK VIDÉK, Hívjon minket! ZENEKAR ÚJSÁG fizetnek. IRÁNYBA Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi FOLYÓ SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán,napra a Szent Afeladatot! MAGYAR AU TÓKLUB VÍZÖNTŐ RÉGIÓ túl sok Pozitív képeskisugárzásának megőrizni a nyugalmát.ingyenes AztAzbiztosan elmond- +36-80/442-444 12.22.–01.20. adatok tájékoztató jellegűek! telefonszámot: ORSZÁGOS István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 ILLÉS segnépszerű, élyhívószá m a: 188 DÁTUMRAG 01.21.–02.18. ...KEZDVE, RÉGIESEN köszönhetően éshatja Öntől várják a környezetéLEVÉLTÁR a nap végén magáról, ha(h–p.: kellő7.00–17.00, elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR szo.: 8–12.00) FOGAAZÓTA VISSZHANG (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszám. DALOM ben élők a megoldást. PÁRATLAN HAZAI VIDÉK..., harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. ZSÍRBAN STANNUM BESZÉDNyírségvíz Zrt., hibabejelentő: RELÉ! ROCKOLDÓDÓ RECEPTbosszankodhatna, Közérdekű észrevéteMEGBÁNT leiZENEKAR vel HANG GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG VITAMIN +36 42/523-600 Hívjon minket! VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmond...FEL, HALAK HATÓSÁG, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig DÁTUMRAG JUTTAT, ORSZÁGOS Nyírtávhő Kft.:lyabb +36 42/451-644 ÉBREDJ DÁTUMRAG HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. RÉGIESEN Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyLEVÉLTÁR hatja a nap02.19.–03.20. végén kellő TÁJÉKOTIGÁZ,magáról, gázszolkap gha áltsegítséget, atásielszántsággal hibákde bemost jelenmég ez sem keseríti el, hatáZSÍRBAN Hétköznap 9–17.00-ig. UGYAN, ZÓDÁSI szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA OLDÓDÓ PÁRATLAN harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. DEHOGY IRÁNY tése: akkor +36 80/300-300 STANNUM Tel.: +36-20/940-1705, VITAMIN RELÉ! Közérdekű észrevételeivel komoE.ONaz Tisakadályokat, zántúSzeretne li Áramígy szolérdemes gáltató tudni? Rt. Köz érdekű észrevételeivel kee-mail: resse jozsef.matyasovszki@kelet.hu Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Könnyedén veszi többet ...ANDRÁS, keresse munkatársunkat, HALAK HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, hi b a b e j e l en t és: +36 80/210-310 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi lyabb célokatHívja is kitűznie magaaelé. Bár nem mindigszámon FÉLMAJOMmun katársunkat, Palicz Istvánt. Rendőrség: 107 jósainkat 06-90/602-017-es most! HIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. FAJTA TÁRGYRAG A hívás díja: 475 (bruttó) Diszde pémost cser szol gáez latsem haj lkeseríti éktFt/perc alanel, okhatának. VOLÁN-informá02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 VEZETŐ Hétköznap 9–17.00-ig. telefonszámot: 06-40/424-424 kap segítséget, még Hétköznap 9–17.00-ig. MAGA http:/ /horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe r i f é r ia Egye s ü l et non s top szá m a: ÚTINFORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad Tel.: +36-20/973-9766 abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 A T-Com-tudakozó: 11818 e-mail: e-mail:istvan.palicz@inform.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. ...ANDRÁS,
A
B
89090 829073
241
A
89090
KOS
EGYTÁLÉTEL
47 241
A
A
A
909474
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG
L
Sudoku 241. feladat
Sudoku
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,
Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)
Kezdőknek, 241.
http://horoszkop.szon.hu
ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ
L
Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 47. feladat
Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok
Megfejtések, 230. számú feladat
Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu
5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 4 9 2 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 4 2 6 230. 7 számú 5 feladat 35 11 98 8 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 32 29 34 46 8 77 11 95 69 2ORVOSI Megfejtések, A 100 Éves Patika 6 beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 6 5 7 4 1 9 3 2 8 7 3 5 9 8 1 6 4 2 8 3 2 3 92 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. 1 4 9 2 85 5 37 76 63 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 7 1 6 8 1 9 3 2 5 6 7 4 GYÓGY 8 9 1 4 6 26 33 71 5 csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 58 4 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 5 61 78 7 6 2 9 3 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 9 4 8 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 66 6 7 Rend ség: 107. 5 4 2 7 9 8 1 6 9 6 5 3 4 7 8 1 2 3 megoldása van. Kérjük, hogy az heti a Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 7 2 535 927 866 73 98 41 148 555 234 893 1 359 642 271 567 1 6 818 932 759 483 4 gyógyszertári 1 28 5 7 17 ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 együtt egy AU levele5 2(46–51.) 1 ragasszák 8 9 4 3 6 7mal A MAGYAR TÓKLUB 4 3 5 9 2 7 5 8 6 4 1 3 tők: 104. Tűzoltók: 105. segélyhívószáma: 188 zőlapra, juttassák el szerkesztőségünkbe 9 6 7 6 7 96 13 281 26 73 45 84 92 57 27 73 68 9 2 5 9 1 1 8 5 4 4 3 6 Men 8 4 Rend őrség: és 107. 9(44001for 5egy 2z42/598-177 6 8 7 4 3 LÁN-in MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 6 9 1 2 8 5 1 3 7 6 4 9 Nyír há a, Dózsa György u. 4–6.). má ció: A T-Com-tu dakozó: 11800 9 5 818 85 34 35 19 97 22 76 64 11 38 52 8 9 4 5 2 3 6 4 9 6 7 7 VO 17 3 4 2 5 AzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők 9 8 ÚTIN /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 6 5 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 7 514 84 663 497 186 33 42/523-600 9 7 5 1 4 6 8 3 2 segély 59 72 2 8 9 5 26 7 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sor2 hívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson 3 4 7 8 a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 5 13 32 781 674 459 91 2 48 9 7 2 9 1 5 4 6 3 8 6 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák 2 9 1 A T-Com-tu da ko zó: 11800 9 5 8 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 1 4 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbevíz jejlen tő: március 5. A 3 7 6 4 9 Kez 8 dők1nek5 2 külRt., dés hi haba tárbe ide e: 2020. Kezdőknek Haladóknak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min4 4 8 5 nyertesek nevét a sorsolást lapA pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hikövető babejehétfői lentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el szon.hu/jatekszabalyzatok közöljük. Diszpécserszolgálat hajléktal
5
Kezdőknek, 47.
7 1 7Haladóknak, 7 9 241.6
Megfejtések, 36. számú feladat
3 7
6
8� � 8� �
8� � 8� �
Sudoku 241. feladat 49 1 Kezdőknek, 241. 8 8 3 52 3 7 5 2 7 9 9 4 3 45 3 6 3 7 6 5 9 4 1 2 5 1 9 4 7 9 6 8 11 3 7 48 3 6
Haladóknak, 47.
9
2
1
TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min2020. 25., kedd hibabe jelentés:február 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és Fradi haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak A PeriAfé ria EgyeRá-adás sület nonmagazin stop szá20.00 ma: Híradó Tvébredhetünk, 17.00 Női vízilabda-világliga: dozik, csökken a felmég kevesebb Olasz akcióvígjáték 21.00 banki M1a sorsolást követő hétfői 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban közöljük. Magyarország – Hollandia mérkőzés KÁLMÁN, EDE nevét ma- emiatt tö meló Angol krimi 23.20 Legendaa nap. 20.30 Alkotás utca kulturálisfelhő, kisebb eső is előfordulhőzet, ki-kisüt
Tv- és rádióműsor Időjárás
október 13., csütörtök
3 °C
11 °C
5 °C
közvetítés 18.15 Felvezető műsor gazin 21.00 Híradó 21.30 Vetítő képződik kisAngol–francia–amerikai 2.00 A 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 hat.ÉlőElvétve ködfoltok Gyengethriller légmozgás sűrű k További névnapok: 16:32 05.55 Hajnali gondolatok 09.20 Cili seriff és a Vadnyu05.20 Barátok közt 06:45 06.15 MOKKA 18.30 Kézilabda-közvetítés 20.00 Érfilmek a múltból 22.00 Híradó 22.20 vacsora Amerikai krimi 4.30 A sze- Este, Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma is lehetnek. gat 06.00 HÍRADÓ Csütörtökön borongós Napközben felszakailletve éjszaka mellett hideg lesz. nem várható. Jagello, Káleb, Edgár, Magyar filmsorozat magazinműsor Napnyugta: Holdnyugta: ték 20.15 Felvezető műsor 21.00 UEFA Híregyháza magazin 22.50 Híradó relem vak Amerikai film 08.56 Maébredhetünk, délelőtt 09.00 Hír06.30 Nemzeti Sporthíradó 09.50 A kis királylány 06.00 Reggeli 06.25 Benne: Tények ReggelEdvarda, reggel Eduárd, Edvárd. reggelre dozik, csökken a felmég 17:43 02:56 DÉLBEN ESTElesz a Bajnokok Ligája 22.50 Érték 23.15 UE23.10kevesebb Képújság adó 09.15 MaREGGEL délelőtt 09.30 Hírek 06.40 Kenó 10.00 Helen sulija Élő magazinműsor KÁLMÁN, EDE hírműsor kisebb eső is előfordulhőzet, 00.15 ki-kisüt a nap. felhő, emiatt többfelé Holdkelte: Napkelte: FA Bajnokok Ligája összefoglaló 06.45 Srpski ekran 10.25 Bing 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 09.05 Asztro Klub 06.55 MOKKA Labdarúgó-közvetítés hat. Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás Változóan felhősTovábbi névnapok: 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó képződik sűrű köd. Eső 06:45 10.05 Teleshop 16:32 07.10 Unser Bildschrim 10.30 Claude Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délmagazinműsor 6.30várható. Party – Zóna – zenei össze07.40 Ridikül 10.55 Kukori és Kotkoda 05.55 ATV START 08.35 START plusz nem lehetnek. mellett hideg lesz. 12.15 Fókusz 08.45Edgár, MOKKACINO előttis10.35 Élő egyház 11.00 Híradó Holdnyugta: Jagello, Káleb, Napnyugta: napos, hideg idő Folyóink Duna 13-14 °C TVVelencei-tó °C Híradó állítás117.00 7.25 35jellemző perc – napi adata 08.35 Fogd a kezem! 11.00 Sebaj Tóbiás Ma eleinte nem számíthatunk 09.10 Fórum 10.40 Ékszer 12.00 Közszolgálati magazinma magazinműsor Megyénkben borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. REGGEL 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 MaZáhony 17:43 02:56 DÉLBEN ESTE TISZA Tiszabecsnél cm, 10 °C török tévéfilmsorozat 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai közéleti magazinhatásra, 8.00 Híradó 8.30 –245 6.00 Sajtóklub ism 7.00 Híradó 7.30 várható. 13.35 Drága örökösök kisebb eső is09.35 TELESHOP ATVTisza Híradó 12.3010-14 Fórum°C13.00Fertő Ékszer délelőtt 11.35 Kárpát Expressz 12.00 délutántól azonban f ébredhetünk, előfordul° ° 2 C 10Magyarország C 09.25 Don Matteo – IV. évad 11.15 Tinti kalandjai mederteltség 11 °CVilághíradó Tisza-tó Film: Kitörés 13 °C Magyar filmsorozat 10.45 Csapdába csalva VI. 9.00 Híradó 17.302%, Party vízhőfok 9,5 élőben ism 8.00 HíTVBalaton 15.40 Fórum 16.45 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 melegfronti hatás terheli szer hat. Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhősolasz tévéfilmsorozat 11.25 Mikrobi 14.45 Bátrak földje Német doku-reality sorozat –291 – Zóna – zeneiTivadarnál összeállítás 18.00 Hír-cm, apad, 2% rek 8.05 Címlap ism 8.30 Paletta 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Hírtünket. Álmosságérzet, bágya Napközben felszakadozik,11.15 csökken 10.25 Család-barát 11.35 Magyar népmesék Magyar filmsorozat Tények Plusz adó 18.30 Film: A templomfestő ism 9.00 Hírek 9.05 Sajtóklub ism C-fok; Vásárosnaménynál –18 nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenapos, hideg idő adó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó Folyóink jellemző napi adatai: a Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C 12.00 Déli harangszó 11.45 Kérem a következőt! Ma változóan felhős-napos időben Ma eleinte nem18.45 számíthatunk 16.00 Az én kis családom Tények Délben Megyénkben ma borongós reggelre Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. 12.00 Gyenge Honvéd 7.jelentkezhet. –fronthonvédségi 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárnes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz apad, 5%, 11,6maC-fok; Záhony Záhony 13.17 Ma délután 13.30 Kisvárda Hírek 13.33 TISZA Tiszabecsnél –245 cm, apad, 12.00 HÍRADÓ 11.55 Vakáción a Mézga család csapadék Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. hírműsor filmsorozatmellett hideg lesz. Este, ° ° °C Cote d’Azur 21 °C 4 C 11 C bízhatunk, említést érdemlő délutántól azonban fokozódó gazin 19.00 Híradó 19.30 Film: 48 beébredhetünk, kisebb esőTörök islégmozgás előfordullási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Pa21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó 2%, vízhőfok cm, Ma apad, 6%, 10,6 C-fok; Dom 2 °délután C 10 °C14.00 Híradó314.19 °C 11Most °C 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.25 Az ifjú Robin Hood kaland9,5Híradó C-fok; Balaton 11 °C Tisza-tó 13 °C 20 mederteltség 17.10 Barátok közt 12.30 Walker, a texasi kopó Bibione °C700-as Kréta 23 °C 20.00 csülete 20.25 Film:22%, 10,4 C naszkönyv ism 12.00 Híradó 12.30 5 nélkül. jai A keleti, északkeleti melegfronti terheli szerveze00.30 Világhíradó 00.50 klub hatás hat. Elvétvehatárszéködfoltok isMagyar lehetnek. illetve éjszaka még kevesebb lesz a akciófilm-sorozat történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután nál 21 cm, apad, 12.55 Magyarország finom filmsorozat Amerikai Tivadarnál –291 cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava 21 °C Split 24 °C Szent István-díj 2019. 21.55 Híradó kedvenc ism 13.00 Hírek 13.05 Fő01.20 Egyenes beszéd 02.20Álmosságérzet, Vilen várható felhő, ott elvétve 14.35 Világ 15.00 Híradó 15.15 Most tünket. bágyadtság Napközben felszakadozik, csökken 13.15 Európai kulthelyek német 12.45 Kemy, több a felfedező többfelé képződik sűrű a texasi kopó Észak-Magyarországon az egé 18.00 RTLfelhő, Híradóemiatt – Esti kiadás 13.30 Walker, Tiszabercelnél 266 cm, apad, C-fok; Vásárosnaménynál –183 22.20 Hitvallás –cm, vallási magazin Tiszavasváritörténik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután hős ism 14.00 Hírek 14.05 Badám vasárnap 03.50 Fórum ismeretterjesztő sorozat 13.00 Laura csillaga Ma változóan felhős-napos időben Fókusz Amerikai akciófilm-sorozat gyenge záporeső kizárt.ki-kisüt Néhol 18.55 jelentkezhet. Vásárosnamény a sem felhőzet, a nap. Gyenge köd. Eső nem várható. ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 22.15 Himnusz 22.20 Képújság ism 15.00 Híradó 12 °C 15.35 Élő egyház 14.10 Abízhatunk, hegyi doktoremlítést – VI. évad 13.15 Gyerekjáték Híradó 16.15 °yer show 14.30 A vidéki doktor XV. 4 °CKisvárda Antalya 2515.25 °C Cote d’Azur 21 °C 4 °16.00 C 11 °C érdemlő csapadék tartósabban megmaradhatnak a reglégmozgás mellett hidegKözszolgálati lesz. Este, magazin 11,6 C-fok; a SZAMOS Csenge 3 Sporthírek C 11 °C 15.30 cm, apad, 6%, 10,6 C-fok; DombrádNYÍREGYHÁZA 3 °C 11 °Most C történik SorolóCsenger ism 16.00 Hí- Kréta 13.20 Yo Yo német családi filmsorozat 20.05 Drága örökösök Német filmsorozat 16.30 Hírek 16.33 Ma Bibione 20 °C 23 °C nélkül.útvesztője A keleti, északkeletigeli határszéködfoltok. árad, 4%, 11,7 C-fok; a KR 3 °C 16.30 11 °C Bu- 05.30 Teleshop 06.00nál illetve éjszaka még kevesebb a 15.05 Sorsok 13.35 Bubbi Guppik 5 °Kárpát C 11 °C 21 cm, apad, 22%, 10,4cm, C-fok; rek 16.05 ACosta nyolcas ism Magyarlesz filmsorozat 15.40 Amanda Jóbarátok délután 16.35 Expressz 17.00 Brava 21 °C Split 24 °C len több felhő, ott elvétve Ágerdőmajornál 06.00 Hírek Talpra magyar106 – cm, árad törökvárható tévéfilmsorozat 14.00 Eperke és barátai felhő, emiatt többfelé sűrű az06.00 egészség21.20képződik Bátrak földje Chilei romantikus filmsorozat dapesti srácok ism 17.00 Híradó 17.25 Bécs 11 °C Kassa 9 Észak-Magyarországon °C Jóbarátok Tiszabercelnél 266 cm, apad, 41%, 06.30 Jóbarátok 07.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek Gombák magas Parlagfű Tiszavasvári PÉNTEK VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D 16.00 Don Matteo – IV. évad 14.20 Dózerkék köd.SZOMBAT Reggel a°C Petőfi rádióval Benne: 06.30 9,6 C-fok; aközepes TÚR Garbolcnál –8 16.45 Remények földje gyenge záporeső sem kizárt. Néhol Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Grác 13 Eperjes 8 ügyi °C határérték 07.30 Jóbarátok 08.00 Eső nem várható. Magyar filmsorozat kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, apad, 17.33 Ma délután 17.34 Magyar gazda Mátészalka Csalánfélék Fenyőfélé 4 °C 12 °CTörök romantikus filmsorozat olasz tévéfilmsorozat 14.45 RoboVonatok Nyírbátor Hírpercek 10’ 07.00 07.30 Hírek 22.30 Barátok közt 12 °CCsengernél Terebes 08.309Agymenők °C Pozsony árad,Hírek 8%, 9,3 C-fok. Libatopfélék Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 PaJóbarátok tartósabban megmaradhatnak a regagrármagazin Hír°C Ma este 18.00 Üröm alacsony 11,6 C-fok; a SZAMOS –84 Csenger 3 °C 1117.54 17.05 Ridikül 15.00 A dzsungel könyve ° ° Magyar filmsorozat 18.00 Tények NYÍREGYHÁZA 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 HíC 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 09.00 Prága 9 °C Ungvár °C árad, Agymenők 11 09.20 Szívek adó 18.29 Nemzeti Sporthíradó318.43 °C311C°11 geli ködfoltok. cm, 4%, 11,7 C-fok; a KRASZNA C letta 18.00 HÍRADÓ 15.25 Moncsicsik 5 °C 11 °C hírműsor 23.20 Házon kívül rek 10.00 Berlin 9 °C Hírek – Petőfi rádió 10.00 Munkács 10.20 Szívek 11 °C szállodája 19.30 Magyarország élőben 20.00 szállodája Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este Ágerdőmajornál 106 cm, árad,Benne: 22%, 18.25 Nemzeti Sporthíradó 15.45 Alvin és a mókusok Heti magazin 18.45 Tények Plusz Bécs 11 °C Kassa 9 °C Eszembe jutottál 11.00 Hírek München 10 °C Beregszász 11 °C Gombák magas Parlagfű alacsony Hírek 20.05 Riasztás 21.00 Hírek 11.20 Doktor House 12.15 Doktor 19.05 Család’20 19.30 Híradó 20.31 PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D 18.45 Fogd a kezem! 16.00 Gyerekversek 23.50 RTL Híradó – Késő es19.30 Mintaapák 9,6 C-fok; aközepes TÚR12.00 Garbolcnál –88 cm,14.00 Hírek 13 °C 12 Csalánfélék Eperjes 22.008Híradó °C Grác Szatmárnémeti hírek °C14.05 Frankfurt 15Hírek °C 13.00 Fenyőfélék alacsony 21.05 Keménymag House 13.10 Castle Castle Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Hír° ° ° ° ° ° ° ° ° ° török tévéfilmsorozat Hetedhét 1 16.03 C 12 C kaland 4 C 16 C 8ti kiadás C 10 C 7 C 9 C Magyar6fikciós C 8sorozat C Nyírbátor 12 °C Terebes 9 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 C-fok. – Petőfi rádió 14.00 Egész úton - HaAPAFI MIHÁLY Nagyvárad 11 Üröm °C16.05 Róma 22 Libatopfélék °C alacsony 22.30 Globál 23.00 15.05 Doktor House Dok-alacsony adó 19.35 A hegyi doktor – VI. évad 16.10 BubbiheGuppik Változó felhőzet, 00.30Borongós 20.10a ExatlonBorongós, Katar-rali 2020 Hungary valaNapsütés, idő Folytatódik 3 °C21.30 11 °CVilághíradó 21.51 Ma éjjel 22.25 Sporthírek 9 °C Ungvár 11 °C Prága Arad zafelé11a°C Petőfi rádióval Benne: 15.00 született II °C Párizs 340 éve, 1676-ban Hírek 23.05 Magyarország élőben ism tor House 17.05 A11mentalista 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 német családi filmsorozat 16.35 Heidi Összefoglaló extrémmint sport-reality Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként tartóködfoltok, futó ígérkezik, sokfelé borongós, esős ködös tájak 16.00 18.00 Hírek –fejedelem Pe1817.00 °C Hírek 23.30 Plusz mínusz ism 0.00 Híradó Mihály erdélyi († 171 20.30 Önök kérték magyar 17.00 Szófia hercegnő 18.05 Castle 19.00 Castle Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 00.50 Vasember 3. 22.40 Drágám, add az életed! www.eumet.hu München 10 °C Beregszász 11 °C tőfi rádió Kolozsvár °C London 14 °C18.00 Petőfi top 15 19.00 Hísabb zápor. jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. 21.35 Vád nélkül 17.25ködfoltok. Jake és Sohaország kaló0.25 Sporthírek 0.30 Globál ism 20.00 Észbontók 1021.00 15 perc Amerikai akciófilm game-show Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelSzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C rek – Petőfi rádió 19.00 Minek nevez°C 12dokumentumfilm °C 1magyar 4 °C 16 °C zai 8 °C 10 °C 7 °C 9 A°legutóbbi C 6 °C 8 küldetése után°C 00.00 Magánnyomozók II. hírnév 23.30 InvázióAPAFI 01.30MIHÁLY Észvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Nagyvárad 11 °C Róma 22 °C zelek? Benne: 20.00 Hírek 21.00 Hírek 22.25 Kenó 17.50 Mickey és az autóversenyTony Stark szabadságra kül- valaMagyar doku-reality sorozat bontók 02.25 Doktor House Ma éjjel 00.00 Himnusz Napsütés, heVáltozó felhőzet, Borongós idő Folytatódik alős kiadó: Borongós, Arad 11 °C Párizs 11 °C 340 éve, 1676-ban született II. Apafi Ügyvezető igazgató, fe le Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). – Petőfi rádió 21.00 Rontom Bontom zők 22.35 Soha, sehol, senkinek di aesős Vasembert,mint hogy aködös szépsé-tájak 01.10 Családi Titkok 6.50 Egy rendőrkutya kalandjai: kalyenként tartóködfoltok, futó sokfelé Értékesítéborongós, si vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). Előfize és kézerdélyi besítési fejedelem ész revéte lek: helyi tarifával hívható Temesvár 11 °C Madrid 18tői °C vonal Mihály (†06-40/424-424 1713). magyar játékfilm 18.10 Cili seriffígérkezik, és a Vadnyugat Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz ges Pepperrel, egykori assziszMagyar reality sorozat www.eumet.hu rácsonyi történet Amerikai csalászámon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedévre 8180 forint, fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás –London keretes hirdetés: te lefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C 14 °C sabb ködfoltok. zápor. jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. 00.10 Magyarország szeretlek! 18.35 RoboVonatok Erkel Ferenc–Dohnányi Ernő – Kölcsey párkapcsolatWalker, a texasi hirdetés feladása tetensével lefonon:boldog 06-90/603-604 (a hívás02.15 díja 500 Ft+áfa – bruttókopó 635 Ft/perc –, mely az ap ró hir de tés árát tar tal maz za), sze mé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ di film 8.20 Az ember, aki feltalálta a 06.30 Híradó 07.00 Alkotás utca 05.00 Szabadidő 05.30 Tollaslabda 01.45 4 összeesküvő és 1 temetés 18.50 Nils Holgersson csodálatos ban éljen. Ám álmatlanságAmerikai akciófilm-sorozat Ferenc: Himnusz – B-dúr Előadja: MR Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russme dia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dó zsa Gy. u. 4–6.Ír–kanadai Postacím: 4401 Nyíregyháza,kulturális Postafiókmagazin 25. Hírügy nökséHíradó g: MTI. Lapunk eladott példány számát karácsonyt film 10.15 07.30 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó – I. évad utazása ban pánikrohamok Tények rendszeresen vizsgálja ésszenved, auditáljaés a MATESZ. Nyomás: 03.10 Russme dia Kft.,Este Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu Énekkar, MR Gyermekkar, MR SzimWinnetou – Apacsok földjén nem Német 08.00 Vetítő kisfilmek avagy múlt07.30 Kosárlabda magazin 08.30 Ké- jogsérelemért Ügyvezető felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jeszté si vezető:személyeknek Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). osztrák bűnügyi tévéfilm19.15 Aigazgató, kis királylány „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapjánFő átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik okozott felelősséget vállal, nem köteles olyan tényeket, körülményeket keresni, melyek gyötrik. Amikor merényletek hírműsor fonikusok – vezényel: Vajdajogellenes Gergely Értéke sítéDózerkék si vezető, szerkesztő: tevékenység Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai veze tő: Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fizetői votehető nal és felelőssé, kézbeból síté08.30 si ész vételek: 06-40/424-424 lyi tarifá val hívható telefon-vagy másodlagos kalandfilm AKiadó szingli fejvadász Híradó 09.00 Pezsgő vá- hekárért, zilabda magazin 09.30 10.00 hárítja. folytatására utalnak, az ezzelStark kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat aJövünk! Megrendelőre Ezen12.40 felül aElő nem és nemre vállal felelősséget semmiféle közvetett, járulékos sorozat 19.25 sora rázza meghó a nap várost, 03.50 Aévvidéki doktor XV. számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az elő fi ze tés dí ja: egy ra 2790 fo rint, ne gyed re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – ap rókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagyNémet használat kiesésből származó olyanSporthíradó károkért, amelyek a sajtótermékben hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, hogy az ilyen károk szerződéssel, jogát hanyagsággal, Amerikai akcióvígjáték 14.25 Bolondos ros 2019 függetlenül magazinattól, 09.30 Lelátó A műsorváltozás a televízió10.30 Férfi kosárlabda Eu- megjelent 02.35 OJD – Irodalom és könyv hirde19.50 Bing úgy dönt, hogy szembeszáll a filmsorozat tés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa –vagy bruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az dallamok – Újra sportmagazin 10.00 Képrópa-bajnoki selejtező 26 percben 19.55tőHetedhét kaland titokzatos ellenséggel. 04.35 Magánnyomozók Szerkesz ség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiad ja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregy háza, Dózsa Gy. u. 4–6.12.30 PostaÖttusa cím: 4401 Nyír egyháza, Posbevetésen tafiók 25. HírAmerikai ügynökség: extra MTI. Lapunk eladott példány számát MTI esetleges eltérésekért felelősséget 03.10 Mesterember 20.15 Tanárok kalandvígjáték 16.20 Éjsötét árnyék újság 18.00www.russmedia.hu Híradó 18.30 Híregyhá13.30TiTollaslab03.30 Amerika legviccesebb vi- BalmazújvárosiMagyar sorozatNyomta13.00 rendsze resen vizsgáljagyöngye és auditálja a MATESZ. Nyo más: Russmedia Kft., Debrecen, út 11. doku-reality ISSN 0133–2058. tásértSporthíradó felelős: Dubóczki bor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjele nés száma: 2016/241. nem tudunk vállalni. 03.35 Esély 21.05azÉnelfogadott vagyok itt! „A Kiadó megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, felelősséget nem köteles olyan tényeket, vagyzakörülményeket keresni, melyek jogellenes Amerikai vígjáték 18.40 Bűnvadászok da 14.30jogsérelemért Labdarúgó-közvetítés 16.25nem vállal, magazin 19.00 Híradó 19.30 deói 05.20 Családiharmadik Titkok személyeknek okozott ®
Időjárásidojaras.szon.hu
Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu
Névnap
-1 °C °C Megyei14 előrejelzés
Országos előrejelzés
-1 °C 14 °C
3 C
5 C
°
12 °C
Ma 2 °C
ATV ° Vízhőmérséklet
11 HÍR C TV
Ma ° 2 °C
Megyei előrejelzés
KÖLCSEY TV Orvos-meteoroló Vízállás
Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás Tengerek
Levegőszennyeze
12 °C
Tengerek
Európai városok VIASAT3 Levegőszennyezettség időjárása Allergének MR2-PETŐFI
Európai városok időjárása
Allergének
Évforduló
Évforduló
FILM+
Impresszum
M4
NYTV
MAGYARORSZÁG
Impresszum MAGYARORSZÁG
HÍRFELHASZNÁLÓ
tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”
C
Y
C
M
Y
100
M
100
C
Y
M
100
90
80
70
60
90
80
70
90
80
50
60
70
40
50
60
30
40
30
50
20
20
40
10
10
30
5
5
20
10
print-audit
kelet
5
KELET
13
kelet
oldal
13 Black
oldal
Cyan
Black
Magenta
Cyan
Yellow
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
14 Multimédia
Kütyükorszak előtti játékok
Okostelefonba zárt okmányok
Hamarosan le válthatják az okostelefonok ba zárt digitális tárcák a fizi kailag létező okmányokat, bőrtárcákat: 2020-ra áttörést jósolnak a digitalizáció terén. Már évek óta létezik meg bízható, kényelmes és biz tonságos megoldás arra, hogy egy szerződést vagy bármi lyen egyéb dokumentumot aláírjunk a virtuális térben toll és papír nélkül, elektro nikusan. A személyazonos ságunk igazolására ma a leg inkább bevett módszer, ha személyi igazolványt, vezetői engedélyt vagy útlevelet hor dunk magunkkal. Pedig ma már nincs annak akadálya, hogy kihasználva a megbíz ható és kipróbált titkosítási és e-aláíró megoldásokat, egy olyan digitális identitástárcát hozzunk létre, amely az okos telefonunkba zárva képes lehet kiváltani a papír- vagy plasztikalapú személyes do kumentumokat. MW MULTIMÉDIA.
Minden egy helyen
MAGYARORSZÁG
Mielőtt gyermekünk abba a korba jut, hogy ki nem lehet venni a ke zéből a tabletet, adjunk neki igazi játékokat! MULTIMÉDIA. Egyre lejjebb tolódik az a kor, amikor a kisgyermek már komoly ér deklődést mutat a különbö ző multimédiás eszközök – mobiltelefon, tablet, laptop, okostévé – iránt. Előttünk van a kép, ahogy egy járni még nem tudó, a közvetlen cse csemőkorból épphogy kinőtt csöppség gond nélkül elbol dogul az érintőképernyővel. Egyszerűbb okostelefonos, tabletes játékokkal a legkiseb bek is boldogan játszanak. Lényegében kikerülhetet len, hogy megismertessük velük ezeket az eszközöket, hiszen későbbi életük alap vető eszközei lesznek. De ki lehet tolni a határt, ha a ha gyományos játékok közül vá lasztunk ajándékot nekik.
A kicsit nagyobbak a társas időtöltésre alkalmas játékokkal köthetők le
Főleg ha fiús, autópályás, amin kedvükre tologathatják a kisautókat. Ezzel igazán hosszú ideig el tudnak szóra kozni, hiszen izgalmas módja a haladásnak, és még egy má sik tárgyat is mozgásra bír. A legjobb, ha az adott szőnyeg csúszásgátlóval felszerelt, mert akkor elkerülhetők a balesetek, amelyek az el csúszásból adódhatnak.
A játszószőnyeg praktikus Minden gyermek boldog, ha van egy olyan terület a lakásban, ami csak az övé. Nincs ez másként az egészen kicsikkel sem. Pici babaként egy jó minőségű, autópályát ábrázoló szőnyeg még csak díszére válhat a szobának, de ahogy cseperedik a lurkó, úgy fogja egyre jobban érdekelni, hogy mire is jó az. Mivel eb ben a korban még kicsik, így az általuk megtett távok is behatároltak, tehát nem kell semmi óriásira gondolni, de ha a szobájának a szőnyegét tudja használni, nagyon bol dog lesz.
FOTÓ: ÉM
Bővíthető építőkockák Amikor egy gyakorló szülő meghallja ezt a fogalmat, biz tos, hogy a puha építőkockák jutnak eszébe. Mivel ebben a kis korban még nem va lószínű, hogy azonnal nagy
építkezésbe kezd a pöttöm, ahogy egy építőkocka kerül a kezébe, ezért az esetleges sé rülések elkerülése érdekében a legjobban kidolgozott építő kockát érdemes választani. Mivel minden darabja na gyon puha, így akár „meg is kóstolhatják” a gyerekek, ha éppen jön a foguk. A szélei lekerekítettek, így garantál tan nem okoz fájdalmat a rágcsálása, sőt a takarítása is könnyebb, mivel a kosz nem ragad bele az éleibe, sarkai ba. A Clemmy készletek kompatibilisek egymással, így mindegy, melyik szett az első, tökéletesen bővíthetőek a végtelenségig.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Az építőjátékok azok, amik kel nem lehet elég korán el kezdeni játszani. A gyerekek imádnak építeni, dolgokat létrehozni. Na jó, a nagyon kicsi korban inkább még rom bolnak, de akadhat egy va rázslatos építőjáték, ami tuti elbűvöli őket. Építeni mindig kell A boltok egész sor építőjáté kot kínálnak, amelyekből ki lehet választani a gyerme künk korának legjobban meg felelőt. Van olyan apróknak alko tott változat, amely mágne ses, ezért a kockák nagyon könnyen egymáshoz tapad
nak, amivel biztosan elbű völik a kisebbeket is. Imád ják összeilleszteni, majd szétszedni őket, hogy lássák, hogy semmi nem tartja össze a különböző darabokat. Mivel nem csak egyféle képpen készíthetők el ezek a művek, így kipróbálhatják, hogy milyen hatással vannak a környezetükre, azaz ha ös� szeillesztik, egy igazi kép lesz belőle. Nem egy Picasso vagy épp Vasarely, de számukra mégiscsak a legszebbek. MW
Látogasson el hírportálunkra!
Ezt tudják az optikai tárolók Mindannyiunk ottho nában megtalálhatók – ki többet, ki keveseb bet használja ezeket.
rész van olvasás alatt. Ilyen egyszerű, és aztán láthatóvá és hallhatóvá válik a lemezen tárolt adat.
intenzitással lokálisan fel melegíti a lemezt, és meg változtatja az 1 bitnyi terület fényvisszaverő hatását. A le mezeken szektorokat alakít ki, amelyeken az adatokat tá rolja. A szektorok hosszúsága állandó. Az optikai adattárolók mű ködéséről a meghajtók gon doskodnak, akár beépített vagy külső csatlakozásúak is lehetnek. Az olvasás, azaz a letapogatás során egy ala csony teljesítményű lézer sugár fókuszál a lemez felü letére. A visszaverődő fény alapján képes érzékelni az adathordozón található be mélyedéseket. A visszavert fény az opti kai fejrészbe kerül, majd egy tükörrendszer vetíti a fényér zékeny elemre. Aztán ez a fény elektromos jellé alakul át. A szektorok állandó hos� szúsága miatt a meghajtók olyan rendszert használnak, amely képes megváltoztatni a meghajtó sebességét attól függően, hogy me lyik
Mindannyian tudjuk, melyik az optikai tároló, viszont a hogyan működik kérdésre kevesen tudnánk válaszolni. Ettől természetesen mindannyian hallgatunk zenei CD-t, né zünk DVD-n filmet. De mégis hogyan működnek? MULTIMÉDIA.
Az írás és az olvasás Írhatóság szempontjából van nak a ROM típusú lemezek, ezek csak olvashatók. Az RV takarja az írható és olvasha tó lemezeket, míg az RW a törölhető és többször írható kategóriát mutatja. A napja inkban megjelent újdonságok a DUAL és a nyomtatható kivi telek. A DUAL megoldással a lemez mindkét oldalán lehe tőség van adattárolásra, míg a nyomtatható felületet képpel vagy szöveggel jelölhetjük meg. Ehhez azonban speciális nyomtatóra van szükség. Az optikai tárolók műkö dése a fényvisszaverő désen alapul. Írás során az irányí tott lézersu gár nagy
Lemeztípusok Az optikai adattárolók sorát a CD nyitotta meg. Adattárolá si méret szempontjából nem voltak túl ideálisak, így eze ket a DVD-k gyorsan kiszorí tották a piacról. Külsőre a két eszköz teljes mértékben meg egyezik, a DVD viszont nagy ságrendekkel nagyobb tár hellyel rendelkezik. A DVD-k működése során két rövid vörös lézersugár pásztáz. Képes az adatokat kisebbre tömöríteni, ennek köszönhe tően több adatot lehet tárolni a lemezen. A HD-DVD- és Blu-ray-le mezeken az adatrögzítéskor egy erősen fókuszált lézersu gár dolgozik. Ez képes a le mez adathordozó rétegében deformációt létrehozni. Ezen lemezek esetében a fénysugár már nem vörös, hanem ultra ibolya színű. Ezzel a techno lógiával vált elérhetővé az adattárolási sűrűség nö velése. A legmodernebb Blu-ray-megoldások már 25 és 50 GB-nyi adattá rolásra képesek. MW Mindenütt megtalál hatók FOTÓ: SHUTTER
390664
STOCK
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
Hirdetés 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét "Nem vársz már minket ragyogó szemekkel. Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, de egy könnycsepp a szemünkben él, Egy gyertya az asztalon még érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. S telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk, s nem feledünk téged." Fájó szívvel tudatjuk, hogy
"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam" 2 Timóteus 4:7 Fájó szívvel tudatjuk, hogy
15 éve hiányzol
dr. SZABÓ GYULA érsebész főorvos
ID. NAGYVÁTI PÁLNÉ szül. Simkó Aranka
halálának évfordulójára emlékezünk.
ÖZV. ÁGHÁZI MIHÁLYNÉ
életének 74. évében rövid, súlyos betegség után 2020. február 17-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 28-án 12 órakor a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Gyülekezet kápolnájában lesz. (Bólyai tér 1.) A koszorúra szánt összeget a Joób Olivér Szeretetintézmény szolgálatának megsegítésére fordítjuk.
szül. Alagi Zsuzsanna
Nyíregyháza-Butykatelep Vay Ádám utcai lakos, 2020. február 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 27-én 14 órától lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló családja
394524
MEGEMLÉKEZÉS
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
A gyászoló család
394537
Magdi, Dóra, Vera
391264
KISS BÉLA Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Fájó szívvel tudatjuk, hogy
Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy
TÓTH GYULÁNÉ szül. Toldi Ibolya Gyöngyi
391545
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
JUHÁSZ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család 391494
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
KOMÁRI ANNA
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.
GERJÁK MIHÁLYNÉ
a Kígyósi Általános Iskola volt nyugalmazott igazgatónője
MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT
Szül. Hanuszik Margit
nyírteleki lakos 83 éves korában csendesen elhunyt. Temetése: 2020 február 27-én 14 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, sírjára A gyászoló család virágot, koszorút helyeznek.
életének 76. éveben rövid betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetéséről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Gyászoló család 394897
keres.
395077
A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.
Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!
PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715 *390954*
SZABADTARTÁSÚ tojójércék, tyúkok szállítással eladók. 06/30/450-4386.
Kedves Hirdetőnk!
*393557*
FIATAL tojójércék, szabad tartásúak, ingyenes házhozszállítással eladók. 06/20/413-9985. *393573*
SZOLGÁLTATÁS ÉVES
MAGYARORSZÁG
TETŐFEDÉST vállalok (bádogozás, csatornázás, cserepeslemezelés) 30/893-7418. *390552*
75 éve
JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA vásárolok kelet-nyugati autókat 5-30 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182.
*394761*
LAKÁSELADÁS BELVÁROSI Búza téri 3 szobás felújítandó lakás sűrgősen eladó. 19,5 M. 30/8705179.
923620
*387349*
NÖVÉNY VETŐMAG! Fémzárolt lucerna (Olimpia), kukorica és napraforgó vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63.
AMIT KÍNÁLUNK: •Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.
MUNKAVÉGZÉS HELYE: •Nyíregyháza
Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu
Napkor területére. ( +20/219-2321 Demecser, Kemecse és Kisvárda
MAGYARORSZÁG
( +36 20 958-9919
A megye napilapja
DIÓBELET veszek, házhoz megyek 10001600 Ft/kg. 06/20/586-1594.
•Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű
Kisszekeres, Nagyszekeres, Zsarolyán, Nyírmada területére. ( +20/958-9918
területére.
*394396*
ELVÁRÁSOK:
keres
köszönjük az előfizetői hűséget!
*395020*
A 2018. január 2-ától hatályba lépett 414/2017. Korm.rend 2.§ (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni. Megértésüket köszönjük!
hírlapkézbesítőket
TÁRSKERESÉS ISMERKEDNÉK hölggyel 50 éves korig. 06-30-897-3139
•Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése
A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel
Az olvAsók szolgálAtábAn!
*393285*
FELADATOK:
370837
SÍRKŐ készítés, felújítás gránitból műkőből minőségi munka reális áron garanciával. 0630/280-4896.
Nyíregyháza, Ságvári-kertváros
*394633*
( +36 20 973-9767
*394638*
BELLARÓZA UTÉ 3-as vetőburgonya eladó. 06-70-571-2152
A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).
*394797*
EGYÉB KERESÉS
Termékeinket megvásárolhatja: • Nyíregyháza, Simai u. 6. Takarmány Áruház • Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 23. • Házhoztáp-Házhozgáz mozgóboltok
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
387906
897707
*394663*
Érdeklődni 9–16 óráig
(A feltüntetett árak az ÁFA-t tartalmazzák, az akció 2020. 02. 11-től 2020. 04. 04-ig tart).
Szállítási körzetünkről érdeklődhet, illetve megrendelését leadhatja: 06 (70) 607 4565
AJÁNDÉK NyAlósó! Ha egyszerre 5 zsák bármilyen báránytápot vásárol, akkor megajándékozzuk 2 db 3 kg-os nyalósóval.
KELET
15
AKCIó!
Nádudvari bárány indító táp 40 kg: 4880 Ft (122 Ft/kg) Nádudvari bárány nevelő táp 40 kg: 4480 Ft (112 Ft/kg)
Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk.
RÉGI,ÖREG motorkerékpárokat vásárolnék!(Simson,Jawa,Csepel stb) 06309509170
WWW.SZON.HU
Báránytáp
területére.
KIS bálás LUCERNA eladó. 06-30-3036133
M
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei
,,Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten Veled!"
Fájó szívvel tudjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Y
TÓTH GÉZA
A gyászoló család
394810
„Úgy ment el, ahogy élt, csendben, szerényen, Drága lelked nyugodjon békében.”
C
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett Édesapánk
volt nyírszőlősi lakos, 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás után 2020. február 28-án 14 órakor a nyírszőlősi temetőben helyezzük örök nyugalomba. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
ÁLLAT
391480
RÁKOSI LÁSZLÓ ((Matyi) Matyi )
volt nyírteleki lakos 68 éves korában rövid, de súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. március 5-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. 394509
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 25., KEDD
16 Mozaik
MAGYARORSZÁG
Névnap
Időjárás február 25., kedd idojaras.szon.hu
Tarpai szépség győzött
Évforduló
Kilencven éve született Gyöngyössy Imre Balázs Béla-díjas filmrendező, író, költő, dramaturg és forgatókönyvíró.
Mátyás, János, Hedvig
Ötméternyi buborékfó liából készített ruhát magának az idei Miss Éden első helyezettje.
Eleinte napos, gyengén felhős időre számíthatunk, majd megnövekszik a felhőzet, és estétől nyugat felől eső, zápor előfordul. Élénk lesz a délnyugati szél. 10 és 17 °C közé erősödik a nappali felmelegedés.
Újabb sikert könyvelhetett el Peka Mercédesz Viktória: a 19 éves tarpai lány fejére került a Miss Éden Nemzetközi Környezetvédelmi Szépségverseny győztesének járó korona. A megmérettetés különlegessége, hogy az induló szépségek a bikinis és estélyi ruhás fordulók mellett saját, újrahasznosított hulladékból készült ruhakölteményeikben is kifutóra léptek. A Miss Éden szépségversenyek egyik célja az, hogy a szervezők és a lányok ráirányítsák a figyelmet a környezetvédelem és a környezettudatos magatartás fontosságára. Ezért hívták életre a hulladékruhás versenyszámot is. TARPA.
Napkelte:
Holdkelte:
6:22
7:41
Holdnyugta:
Napnyugta:
2 °C
17:10
19:10
10 °C Záhony
Vásárosnamény
Kisvárda
Tiszavasvári
Mátészalka Csenger
NYÍREGYHÁZA További információ:
koponyeg.hu
Nyírbátor
Ezen a napon nyilvántartott hőmérsékleti rekordok:
Maga tervezte a ruháját – Sokat gondolkodtam, hogy milyen anyagot válasszak. Szempont volt a tartósság,
–23,1 °C 22,4 °C
Szerda
4 °C
Csütörtök
8 °C
0 °C
Péntek
6 °C
0 °C
Szombat
6 °C
0 °C
hogy jól megmunkálható és kényelmes is legyen, ezért döntöttem végül a buborékfólia mellett. Keresgéltem ugyan a neten, de nem találtam megfelelő mintát, ezért végül magam terveztem meg. Egy térdig érő, kivágott hátú, pántos ruhát készítettem – édesanyám segítségével –, amit piros, műanyag rózsákkal dobtam fel – mesélte lapunk érdeklődésére Mercédesz, aki nem akart hinni a fülének, amikor az eredményhirdetésen az első helyezettet szólítva az ő nevét mondta a zsűri. A fiatal szépséget jól ismerik már olvasóink, hiszen az országos Tündérszépek 2020 megmérettetésen megyei indulóként bejutott a regionális fordulóba. Mercédesz karrierje jól alakul, hamarosan újra kifutóra lép, izgatottan készül a Miss AMTS szépségversenyre, áprilisban pedig ismét hulladékruhákban mutatkozik be a nagyközönség előtt. CSA
Úgy érzi, leálltak az ügyei, de ez csak a látszat, halad a terveivel, csak lassan. Ne búslakodjon emiatt, kapott egy kis időt az átgondolásra. A Holdat két nagy bolygó is támogatja, ezért most fizikai és szellemi szinten is foglalkozhat a kissé megerőltető feladatokkal. Bírni fogja a gyűrődést. A retrográd Merkúr kissé lelassítja önt. Közösen kezelt pénzügyekben vagy céges projektekkel kapcsolatban egy fontos engedélyre még várni kell. Peka Mercédesz a hulladékruhá ban FOTÓ: MISS ÉDEN HUNGARY
Megér egy mosolyt
TÁVOLABBI KILÁTÁSOK: Szerdán erősen felhős vagy borult lesz
az ég, és többfelé várható eső, záporeső. Csütörtökön szakadozik a felhőzet, de zápor vagy hózápor előfordulhat.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Migrén, fáradékonyság, alvászavar is felléphet.
Rengeteg energiával rendelkezik most, ezt nagyon hasznos lenne fizikai tevékenységben levezetni. A sportolás minden pillanatát élvezni fogja.
A 71 éves rocklegenda, aki egy januári interjúban BUDAPEST.
Ozzy Osbourne most a gyógyulásra koncentrál
Úgy tűnik, minden a helyén van, elemében érzi most magát. Üzleti téren kedvező pillanat lehetne a terjeszkedésre, de még csak a részletekről tárgyaljon.
elkezdeni a kezelést Svájcban, és a kúra hat–nyolc hetet vesz igénybe” – olvasható a közleményben, amit a zenész Facebook-oldalán tettek közzé. Ozzy egy esést követően már elhalasztotta egyszer az egyesült államokbeli turnéját. Mostani döntését azzal indokolta, hogy nem akar belevágni egy koncertsorozatba, aztán az utolsó pillanatban lemondani a fellépéseket, mert az nem lenne korrekt a rajongókkal szemben.
tárta fel, hogy a Parkinson-kór egyik enyhébb típusában szenved, áprilisban Svájcba utazik orvosi konzultációra és az azt követő kezelésre. Ozzy május végén lépett volna színpadra Atlantában. „Sajnos április előtt nem tudom
Tizenegy új dal Osbourne a tervek szerint legközelebb október végén lép színpadra Newcastle-ben, nagy-britanniai turnéjának első állomásán. Ordinary Man című új, tizenegy dalt tartalmazó albuma pénteken jelent meg. MTI
FOTÓ: INTERNET
A hercehurca elveszi az erejét. Ne engedjen a kísértésnek, és ne lazítson, mert könnyen kicsúszhat a lába alól a talaj. A közlekedésben fontos az óvatosság.
www.kelet.hu
Kapcsolódó fotósorozat.
Bianka a kerti sütögetésre készül Bianka miskolci diáklány. Szereti a szabad tűzön készült ételeket. Mivel a farsang elűzte a telet, érzi, hogy már nincs messze a kerti sütögetések ideje. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?
Párosan szép az élet A magány megöli a lelket – tudják ezt a Nyíregyházi Állatpark fehér tigrisei is, akik nem félnek kimutatni az érzéseiket egymás előtt. FOTÓ: SÓSTÓ ZOO
Jelentkezz nap lányának! Küldj magadról egy teljes alakos fotót a szon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.
MAGYARORSZÁG
440818
MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Rosszul viseli, ha korlátozni próbálják, ideges, nyugtalan hangulatban van. Ez a kapcsolataira is rányomja bélyegét, vitákra, veszekedésre számíthat. Próbáljon megnyugodni. Elnyerheti a főnökei támogatását, mindenki segítőkésznek mutatkozik önnel szemben. Tegye meg bátran a kezdőlépést bármilyen ügyben.
Ismét elmarad az Ozzy-turné Megjelent Ozzy Os bourne új lemeze, de a Black Sabbath egykori énekese lefújta a turnét.
Négy planéta támogatja a karrierjében, de mindig akadnak irigykedők, akik igyekeznek gátolni az előrejutásban. Valaki hízeleg, miközben a háta mögött sározza. Eljött az ideje, hogy erőfeszítései végre kellő elismerésben részesüljenek, feltéve, ha tartózkodik az önző és domináns megnyilvánulástól.
Baleset történt. A rendőr magyarázza a vezetőnek: – Hölgyem, ha nem működik az index, a kezével kell jeleznie. – Jeleztem a kezemmel: kanyarodom. – Miért nem vette figyelembe ezt? – kérdezi a rendőr a másik autó vezetőjét. – Azt hittem, a körömlakkot szárítja. A feleségem is mindig így csinálja… További viccek humor.szon.hu
8 °C
Horoszkóp
Ma a kreatív készségei kerülnek előtérbe. Kedve támad valamit barkácsolni, készíteni, fotózni, zenélni, érdeklődési területének megfelelően. Örömteli találkozás várja egy régi ismerőssel: sok mesélni valójuk akad majd. Otthon is számíthat váratlan meglepetésre.
Mesterséges intelligencia
BUDAPEST. A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön. A mesterséges intelligencia alkalmazása az élet egyre több területén érzékelhető, és hatással van olyan alapjogokra, mint például az emberi méltósághoz, az egyenlő bánásmódhoz vagy a szólásszabadsághoz való jog. Ezen hatásokat elemzik az NKE kutatói az Alkotmánybíróság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szakembereivel a rendezvényen. A közös konferencia célja, hogy összegyűjtse a témában meglévő hazai tapasztalatokat, kutatási eredményeket és tudományos álláspontokat. MTI
KELET
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow