Skip to main content

kma_2020-02-14

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Mai számunkban találják a TVműsor.hu magazint.

Verebes Lindát is láthatjuk a VMKK-ban. 3. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

FÜGGETLEN NAPILAP

PÉNTEK

2020. FEBRUÁR 14. Borult ég, eső, havas eső, havazás egyaránt várható.

6 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Télűző menet a múzeumfaluban

Tari Annamária

NYÍREGYHÁZA. A néphit szerint

FOTÓ: MW

Online jelenlét, virtuális világ

a maskurások lármázásukkal, jókedvű mókázásukkal elűzik a telet. Azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy milyen jelmezeket öltöttek magukra a szatmári falvak lakói jó száz évvel ezelőtt e célból, jövő héten vasárnap a Sóstói Múzeumfaluban a helyük. Az intézmény ugyanis farsangot szervez, a program egyik leglátványosabb része minden bizonnyal a panyolaiak télűző farsangi falukerülése lesz, a télűző menethez pedig bárki csatlakozhat. /12. KM

– Amikor a szülők középiskolást nevelnek, igaziból nem az a kérdés, hogy elsőre sikerül-e a felvételije, hanem hogy sikerül-e olyan felnőttet faragniuk, aki jó ember, bírja és állja a csapásokat, elég bátor ahhoz, hogy belemenjen helyzetekbe, és nem roskad össze – mondta Tari Annamária egy nemrégiben tartott előadásán, amelyen a virtuális világban töltött idő hatásairól beszélt. /14. KM MISKOLC.

Elvitte a Vasas a kupát Csütörtökön este a Continental Aréna adott otthont a női röplabda Magyar Kupa fináléjának, amelyben nem sikerült a címvédés: a Vasas drámai végjátékban legyőzte a házigazda Fatum-Nyíregyházát. /9. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Az egyik legfontosabb döntésük előtt állnak mint egy nap maradt csak a felsőoktatási jelentkezési határidő lejártáig. A felvételizőknek február 15-éig kell meghozniuk a döntést, hogy melyik egyetem melyik szakján szeretnének továbbtanulni. A diákok több mint hatvan

A végzős középiskolások számára fontos dátum közeleg.

A végzős középiskolások életének egyik legfontosabb dátuma közeleg: alig több SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG.

Adóóra A NAV megyei központjában csütörtökön dr. Ondi Sándor adóügyi igazgatóhelyettes tájékoztatója után az adóváltozásokról hallhattak az érdeklődők. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Óriási a sikere a Nyíregyházi Állatpark Valentin-napi videójának.

változás

Euro:

338,83

+0,07

USA dollár:

311,34

+1,15

Svájci frank:

318,83

+0,56

Angol font:

403,84

+1,16

Román lej:

71,09

+0,03

Ukrán hrivnya: 12,72

+0,08

Horvát kuna:

45,47

+0,05

Lengyel zloty:

79,63

+0,09

www.szon.hu Telefon: (42) 999-111

20038

770133

A Rakamazon élő Héri László és felesége, Anna régi, hűséges előfizetői a megyei napilapnak. Szinte családtagként tekintenek a Kelet-Magyarországra, amely minden reggel időben érkezik a postaládájukba. Rendszeresen részt vesznek lapunk RAKAMAZ.

Y

M

Többször is átélte, milyen a csúcson állni

100

90

80

70

60

Dr. Neszmélyi Emil első magyarként teljesítette a 7 hegycsúcs, avagy a Seven Summits mindkét változatát, a Bass- és a Messner-féle sorozatot, és ugyancsak ő volt az első honfitársunk, aki a nehezebb, tibeti oldalról jutott fel a világ legmagasabb pontjára, a Mount Everestre. Magashegyi expedíciói során sokszor került nehéz helyzetbe, számos kihívással kellett szembenéznie – ezekről mesélt csütörtökön délután a megyei könyvtár hallgatóságának. KM NYÍREGYHÁZA.

játékain, a tavaly ősz végén indult mozaikkeresőt sem hagyták ki. A szelvényeket a családfő, László vágta ki és ragasztotta be, egy pluszjokerrel is kedveskedve Fortunának, amely végül a szárnyai alá vette őket: megnyerték a két személyre szóló wellness­ utalványt, így három napig pihenhetnek majd az Abacus Hotelben. /3. KM

A közelmúltban a cégénydányádi kastély adott otthont az I. Nemzetközi Kölcsei Kende Családi Találkozónak, amelyről Cséti Nándor – Cséti Imre és Kölcsei Kende Ágnes első gyermeke – tájékoztatta lapunkat. A szétszóródott család tagjai Kanadából, Írországból, Londonból és Brüsszelből, Debrecenből és Budapestről, illetve a történelmi Magyarország különböző tájairól érkeztek nagy-nagy CÉGÉNYDÁNYÁD.

205054

C

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Dr. Neszmélyi Emil FOTÓ: DODÓ FERENC

A világ minden részéből eljöttek a találkozóra

A Vikár Sándor Zeneiskolában rendezték meg csütörtökön a IX. Országos Népzenei Verseny nyíregyházi területi válogatóját, amelyen három megye 34 szólistája és hét együttese mérette meg magát. A válogatón szerepelt az intézmény cimbalmostanulója, a Fölszállott a páva tavalyi döntőjébe jutott Majoros Ditta is (képünkön). FOTÓ: SIPEKI PÉTER

A tartalomból

9

Rakamazi előfizetőink vágtak, ragasztottak, s most utazhatnak.

Járdányi Pálemlékverseny

Egészség 6. oldal Fókuszban 7. oldal Kiskert 8. oldal Utazás 11. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.

tikáit. Mondanom sem kell, nagyon feldobott minket ez a játék, így arra gondoltunk, megosztjuk az állatpark rajongóival is – mesélte lapunk érdeklődésére Révészné Petró Zsuzsa, a Sóstó Zoo osztályvezetője arról a videóról, ami Valentin-nap alkalmából készült, és ami néhány nap alatt közel négyszázezer emberhez ért el a park közösségi oldalán. /5. KM

NYÍREGYHÁZA. – Boda Ferenc zoológiai vezető kollégámmal egy kávézás alkalmával arról beszélgettünk, mennyivel egyszerűbb és egyértelműbb az állatvilágban az udvarlás, majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtük utánozni az állatok udvarlási szokásait, tak-

(2020. 02. 13.)

árfolyam

olyan fiatalokkal találkozott, akik pontosan tudják, miért az adott szakra szeretnének bejutni.

Állati jó zoo-videó Szülinapi ajándékként készült Valentin-napra tekintenek az utazásra

Devizaárfolyam Pénznem

intézmény 7200 szakja közül választhatnak. Maximum hat képzésre lehet jelentkezni, az első háromra ingyen, a továbbiakra szakonként kétezer forintért. A választás jó esetben tudatos, átgondolt döntés eredménye – lapunk

50

40

30

20

10

5

örömmel a találkozóra. A múlt felidézése és az életutak megismerése után a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúját a családi sírbolton, majd megnézték a 2015–2016-ban felújított egykori kastélyukat és a napjainkban 14 hektáros – szintén védett – angolparkot. A családi találkozót a Kölcsey Társaság tagjainak előadása is színesítette – a kapcsolat a társasággal természetesen nem véletlen. /7. KM

Kelet

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Ők már tudják, hogyan tovább

Röviden

Tetőszerkezetet bontott meg a szél

tön magyarázatot adott optimizmusára.

Az 1. oldali cikk folytatása Nagy Fruzsina Dzsenifer a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium végzős diákja. Német két tanítási nyelvű osztályba jár, érthető hát, hogy olyan intézményeket jelölt meg, ahol nyelvtudását is kamatoztathatja. Berlinben szeretne tanulni – Az első helyen az ELTE nemzetközi kapcsolatok szakát jelöltem meg, a másodikon és harmadikon pedig a debreceni és a pécsi egyetemet. Mindig is szerettem utazni, jó érzékem van a kapcsolatépítéshez, vonzanak az idegen nyelvek és kultúrák, ezért döntöttem a nemzetközi kapcsolatok szak mellett. Érdekel a politikatudomány is, így pályáztam egy ösztöndíjra. – Ha minden úgy sikerül, ahogy szeretném, szeptembertől egy berlini egyetemen tanulhatok – árulta el kérdésünkre a 19 éves diáklány. Fruzsi bekerült a tíz magyar pályázó közé, akik közül há-

Nagy Fruzsina Dzsenifer (b2) és iskolatársai már tudják, mit szeretnének csinálni az érettségi után FOTÓ: SIPEKI PÉTER

menni, de akkor sem bánkódom majd, ha itthon kell folytatnom a tanulmányaimat – jegyezte meg. Persze, nincsenek minden végzősnek kész tervei. Fruzsi ismerősei között is akadnak olyanok, akik nem akarnak továbbtanulni, másoknak a szülei erőltetik a diplomaszerzést, s vannak olyanok is, akik előbb szeretnének belekóstolni a munka világába. Mint mondta, sokan azért

rom kap lehetőséget a külföldi továbbtanulásra. Ha felveszik, ösztöndíjat kap, és finanszírozzák az egyetemi éveit. – Megszereztem a középfokú angol nyelvvizsgát, a német felsőfokú szóbelim már megvan, az írásbelinek várom az eredményét. Bejutottam az OKTV döntőjébe, illetve emelt szintű érettségit szeretnék tenni – szintén németből. Ezek mind pluszpontot jelentenek a felvételin. Jó lenne Berlinbe

Érdekel a politikatudomány is, így pályáztam egy ösztöndíjra.

jelentkeztek főiskolára, egyetemre, mert nincsenek konkrét elképzeléseik, és addig is suliba járnak, míg kitalálják, merre és hogyan tovább. – Volt idő, amikor még az érettségi bizonyítvány megszerzése is nagy kihívásnak tűnt, ma már azt mondom, a diploma sem lehetetlen! – lelkendezett a Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium ötödéves végzőse, Varga Tünde Eliza, majd rög-

A lelkeket szeretné majd gyógyítani inkább a lelkek gyógyítására kellene fókuszálnom, mégpedig Isten szolgálatában. Én vagyok az első a családomban, aki hivatásként tekint a papi pályára, és őszintén bízom abban, hogy valóra tudom váltani az álmom – mesélte Ádám, aki nem fél az érettségi vizsgáktól. – Az igazi megmérettetés csak ezután

Gyenge Ádám, a Szent Imre katolikus gimnázium végzőse görögkatolikus pap szeretne lenni, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára adta be a jelentkezését. – Korábban orvosi pályára készültem, pár éve azonban egy iskolánkban tanító fiatal atya hivatása és példája ráébresztett arra, hogy nekem is

NAGY FRUZSINA DZSENIFER

Látogasson el hírportálunkra!

következik: elkészítettem a kézzel írott önéletrajzomat, amit elsőként a megyés püspök fog elolvasni, értékelni, s ha jónak ítéli, továbbterjeszti, aztán az egyházi elöljárókból álló felvételi bizottság előtt kell megfelelnem – engedett bepillantást a különleges felvételi folyamatba a Szent Imré-s diák.

Eliza mérnöknek készül – Az Arany János Kollégiumi Program keretében kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat itt, a baktalórántházai iskolában. – Az ötéves program felzárkóztató tanévvel indult, ami segítséget adott ahhoz, hogy a hátrányos helyzetből adódó hiányokat pótolni tudjam, majd mezőgazdasági szakgimnáziumi osztályban folytattam. Sikeresen túl vagyok az agrárvállalkozói mellék-szakképesítést adó vizsgán, gőzerővel készülök az érettségire. A debreceni vagy a nyíregyházi egyetemen szeretnék továbbtanulni, agrár-, illetve mezőgazdasági mérnök képesítést szerezni, mesterdiplomával a kezemben pedig az Agrárminisztériumban elhelyezkedni. Mindehhez a jövőben is szükségem lesz a roma szakkollégium támogatására, mentori, emberi segítségére, illetve nagy dilemmát jelent az is, hogy ősztől „túlórázzak-e” 8 hónapot a Vayban, a technikumi képzés ugyanis többletpontot jelentene a felvételinél, nem beszélve arról, mennyi újabb hasznos ismerettel gazdagodnék – mesélte. CSA, PI

A jövőben is szükségem lesz a ­mentori segítségre.

a Budapesten élő lányaimat, hogy elújságoljam nekik a jó hírt, szó szót követett, immár közös, családi „nyaraláson” törjük a fejünket – mesélte szerkesztőségünkben járva Héri Lászlóné Anna.

NYÍREGYHÁZA, RAKAMAZ. – A férjem gyakran bolondozik velem, ezért csak mosolyogva legyintettem, amikor felolvasta az újságból a mozaikkereső játék nyerteseinek nevét, köztük az enyémet is. Amikor elém tette a Kelet-Magyarországot, bizonyítva, hogy ezúttal nem tréfál, alig tudtam elhinni, hogy valóban miénk a két személyre szóló, háromnapos Abacus élmény voucher! Azonnal felhívtam

Jokerrel kedveskedett A Rakamazon élő házaspár elárulta: régi, hűséges előfizetői a megyei napilapnak, ami mellé színes magazinokat is kapnak. Szinte családtagként tekintenek a Keletre, amely – a megbízható kézbesítésnek hála – minden reggel időben érkezik a postaládájukba. Rendszeresen részt vesznek lapunk játékain, a mozaikszelvényeket a családfő,

NYÍREGYHÁZA. Soron

kívül fogja bíróság elé állítani a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt

E bűntettért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Betűk és szerelem

DR. SZILÁGYI LÁSZLÓ

A megyei könyvtárban ma „vakrandira” várják az olvasókat: az érdeklődők csak a kicsomagolás után tudják meg, milyen könyvvel gazdagodnak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

FOTÓ: MW-ARCHÍV

MÁTÉSZALKA. A házasság hete alkalmából Csapatjáték szerelemmel címmel pódiumbeszélgetést hallhatnak az érdeklődők február 17-én, hétfőn a mátészalkai Égigérő közösségi házban. Tóth-Mihala Veronika református lelkésszel és Szanyi György lelkipásztorral Pótor Melinda beszélget, a rendezvény 17 órakor kezdődik. KM

Lesodródott az útról és az oldalára borult egy személygépkocsi a Nyírbogdány és Kemecse közötti úton szerda reggel. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt egy szabadnapos önkéntes tűzoltó és a mentőszolgálat munkatársai egy sérültet kiemeltek a járműből. Nyírturán is baleset történt: az Újmajori utcában az árokban, az oldalára borulva állt meg egy személygépkocsi. A jármű vezetőjét a nyíregyházi hivatásos tűzoltók szabadították ki. KM

Vígjáték a VMKK színpadán

A rakamazi Héri házaspár szerkesztőségünkben vette át a mozaikkereső játékunk nyereményét FOTÓ: A SZERZŐ

Megütötte barátnője kislányát A férfit zavarta a kislány hangoskodása, ezért tenyérrel fülön ütötte.

Tóth-Mihala Veronika

NYÍRBOGDÁNY.

László vágta ki és ragasztotta be, egy pluszjokerrel is kedveskedve Fortunának. Így lett kerek a szülinap – Szeretjük a Kelet-Magyarországot, a tematikus Kiskert és Ízvilág oldalak nagy kedvenceink, hiszen a kertben és a konyhában egyaránt sokat szorgoskodunk – mesélte az aktív éveiben autószerelőként, raktárosként dolgozó, ma már nyugdíjas László, aki éppen a napokban ünnepelte 70. születésnapját, így talán nem csoda, hogy a rakamazi Héri házaspár egyfajta szülinapi ajándékként tekint a lapunktól kapott, herceghalmi élménycsomagra. PI

Csapatjáték szerelemmel

Több baleset is történt a megyében

VARGA TÜNDE ELIZA

Azt hitte, tréfál vele a férje... Előfizetőink alig akarták elhinni, hogy ők tölthetnek el három napot az Abacus Hotelben.

Kisvárdán, a Tordai utcában fa ágai hasadtak le, a Flórián téren pedig egy közintézmény tetőszerkezetét bontotta meg a szél. A káreseteknél a kisvárdai hivatásos tűzoltók avatkoztak be. Nyíregyházán is gondot okozott az időjárás: a Tompa Mihály utcában egy társasház szellőzőjének a lemezborítását bontotta meg a szél, a veszélyt a város hivatásos tűzoltói szüntették meg. KM KISVÁRDA.

a férfit, aki barátnője 2,5 éves kislányát felpofozta.

Nagy erővel megütötte A vádirat szerint a férfi tavaly karácsony előtt egyik este felkereste a három gyermekét nevelő barátnőjét annak lakásán. Az egész nap otthon játszó gyermekek elfáradtak, fürdés után lefekvéshez készülődtek. A legkisebb gyermek a fáradtságtól „hisztizni” kezdett, ami nem tetszett a vádlottnak. Rászólt a gyermekre, majd miután a kislány nem hagyta abba a hangoskodást, nagy erővel, tenyérrel a fülén megütötte. A gyermek édesanyja felszólította a férfit, hogy hagyja békén a kislányt,

majd elküldte a lakásból – azóta meg is szakította vele a kapcsolatot. – A gyermek fülén zúzódásos, véraláfutásos sérülések keletkeztek, melyek 8 napon belül gyógyultak. A vádlott cselekménye nem könnyű testi sértés vétségének minősül, hanem ennél súlyosabbnak, mégpedig védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének, amelyért a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. – Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – tájékoztatta lapunkat dr. ­Szilágyi László sajtószóvivő. KM

NYÍREGYHÁZA. Folytatódik a Lehozzuk önnek a csillagokat programsorozat a Váci Mihály Kulturális Központban: február 21-én 18 órától a Hogyan nevezzelek? című vígjátékot láthatják az érdeklődők. Az előadás rendezője Schlanger András, a szereplők Verebes Linda, Kálid Artúr, Pál Tamás, Simon Kornél és Molnár Gyöngyi. KM

Verebes Linda

Kelet-kvíz Itt született Nyárády Mihály néprajzkutató, helytörténetíró (1889– 1980). a) Nagyhódoson b) Ramocsaházán c) Nyírbélteken d) Tornyospálcán A helyes megfejtést lapunk mai számában találják.

KELET

3

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: INTERNET

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Rangos versenyeken a sipkaysok

Röviden

Jótékonysági bál lesz Csengerben

Versenyek után, versenyek előtt: remekül szerepelnek az iskola diákjai a megmérettetéseken.

Valentin-napi jótékonysági bált rendeznek február 15-én, szombaton 19 órától a csengeri Makovecz-iskola aulájában. A bevételt a Kossuth úti épület udvarára kihelyezendő kültéri játékok beszerzésére fordítják. Fellépnek az iskola tanulói és pedagógusai, műsort ad Mohácsi Brigi, a zenéről pedig a Két Haver együttes gondoskodik. KM CSENGER.

NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjai szinte az egész tanévet végigversengik.

Központátadás a Kerék utcában

Édes a siker Tóthné Zsigó Zita, az in­ tézmény igazgatója lapunknak elmondta: az idei versenyszezont a cukrászaik kezdték a budapesti SIRHA élelmiszeripari kiállítás Pataki János-emlékversenyén. – A diákkategóriában a „mesevilág” volt a téma, a tanulóink pedig kiválóan teljesítettek: két arany- és egy bronzfokozattal tértek haza. Diákjaink már túl vannak a Szakma Kiváló Tanulói Verseny előselejtezőin, most arra várunk, hogy kiderüljön: kik jutnak tovább a döntőbe. Köztük van az a szakácstanuló is, akit az idei év legjobb szakácstanulója díjjal jutalmazott meg Szilvási István korábbi nyíregyházi képvi­ selő.

NYÍREGYHÁZA. Újrahasználati és tájékoztatóközpontot adnak át pénteken 10 órától a Kerék u. 1. szám alatti telephelyen. A cél az, hogy az átvett tárgyak minél nagyobb arányban jussanak vissza a lakossághoz – tájékoztatott Zajácz Barbara, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. PR-referense. KM

Danyi Réka, Molnár Diána, Jenei Evelin és felkészítő tanáruk, Strankula Katalin a Pataki János-cukrászversenyen

– Közeleg a mára az ország egyik legrangosabb gasztronómiai versenyévé vált Tatai Farsang Kupa, ahol vendéglátás-szervező szakos diákunk adhat számot felkészültségéről – a verseny zsűrije a dr. Béres József emlékére tervezett díszasztalunkat bírálhatja majd. A pincér- és vendéglátásszervező-tanulóink komoly szakmai feladatot kapnak a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség me-

gyei szervezetének Mestervacsoráján is, ahol a szervezők felkérésére segédkeznek a vendégek kiszolgálásában. A sipkays mesterszakoktatók irányításával olyan fogásokba és kulisszatitkokba láthatnak bele, amilyeneket a hétköznapokban nem tapasztalhatnak meg. Nemcsak tanulóink, de mestereink is megmérettetik magukat versenyeken: Kollonay István mestercukrász szakoktatónk a hétvégén ren-

dezendő stuttgarti olimpián mutatja be tudását, ahol egy, a felnőttoktatásban végzős diákunk lesz a segítségére. A turizmus jövője – Turisztikaszervezős tanulóink nemrégiben egy országos versenyen ismertették elképzelésüket a nyíregyházi turizmus fejlesztéséről, amit a száz pályamunka közül – többszöri szűrő után – a rangos 6. hel�lyel díjaztak. – Azonban nem

FOTÓ: ISKOLA

csak a szakmai versenyeken érünk el komoly sikereket: immár másodszor nyerte meg szakgimnáziumi tanulónk, Gyeskó Anikó a megyei Implom József helyesíró versenyt, így ő képviselheti majd az iskolát az országos döntőben, ahol tavaly a II. helyet szerezte meg, de hosszú még azon versenyek sora, amelyek a sipkaysokra várnak az előttünk álló hónapokban – mondta az igazgató. KM

Voksolhat a közönség

Zajácz Barbara

Festődélelőtt akár amatőröknek is

Elindult a Magyar Közút Álomút rajzpályázatának közönségszavazása.

NYÍRKARÁSZ. László

Enikő festőművész tart foglalkozást február 15-én 10 órától a nyírkarászi művelődési házban. Olyan 10–20 év közötti fiatalokat vár, akik szeretnék megtapasztalni az alkotás örömét. A program ingyenes. KM

szítette már az utakat pásztázó útellenőri autók oldalát, és rengeteg díjazott osztály szerzett felejthetetlen élményt a társaság interaktív kiskőrösi Úttörténeti Múzeumában. A pályázatra több mint 2500 rajz érkezett. A közönségszavazás elindult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos Face­

NYÍREGYHÁZA. Tavaly ismét meghirdette „Álomút” című országos gyermekrajzpályázatát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. általános iskolás gyerekeknek. Az elmúlt években számos gyerek nyertes rajza dí-

book-oldalán, a szavazatokat február 18-án 12 óráig várják a szervezők. Érvényes szavazatnak az egyes képekhez tartozó „lájkok” és „szívek” számítanak majd. KM

Látogasson el hírportálunkra!

Bemutatóóra DRÁGA ARANYOSI MAMA!

A Bailando Tánc Stúdió szalsza-bemutatóórát tartott a napokban a Borbányai Művelődési Házban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Születésnapod alkalmából kívánunk neked jó egészséget, sok örömöt és boldogságot! Kis unokád: Mátéka, Jocó és Anita

Nyilvántartják az elhagyott értékeket

387787

Ingyenes képzés! E-Lenz Autósiskola Zrt. Ingyenes gépjárművezetői képzések ( C, C+E, D és GKI ) 4.000 fő számára!

Idén újra van lehetőség jelentkezni a „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állok számára II.” programba, amely minden munkaviszonnyal rendelkező számára nyitott lehetőség.

Válassza az E-Lenz Autósiskola Zrt.-t, ahol egyszerűen és gyorsan végezheti el a képzéseket! Segítünk az EÜ II-es orvosi és a PAV ügyintézésében is! Keressen minket: +36 42-310-315, + 36 70-429-0168, +36 70-635-2511-es telefonszámokon.

380590

384584

Ne hagyja ki, szerezze meg ingyenesen a gépjárművezetői munkakörhöz szükséges képzéseket!

HIRDETÉSEK

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz – áll a MÁV közleményében. Az utasok egészen meglepő dolgokat is vonaton vagy állomáson felejtenek; találtak már jegygyűrűt, babakocsit, az ünnepi időszakban pedig adventi koszorút, sőt Mikulás-jelmezt is. A MÁV-Start új adatbázis-kezelési rendszert vezetett be: a jegyvizsgálók, pénztárosok mobilkészülékén lévő alkalmazásban képpel együtt azonnal rögzíthetők a megtalált értékek, ezzel segítve a gyorsabb és könnyebb beazonosítást. Az információkhoz a MÁVDIREKT is rögtön hozzáfér, így a telefonon érdeklődő utasok gyors és pontos NYÍREGYHÁZA.

tájékoztatást kaphatnak. Az új adatbázisba már fényképeket is fel lehet tölteni, ezzel a tárgyak beazonosítása jelentősen leegyszerűsödik. Kilencven napig őrzik Ha az elveszett tárgy, bankkártya vagy okmány tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, a megtalált személyes okmányokat pedig az azt kiállító hatóságnak. Az egyéb talált tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig őrzik. A vasúttársaság az elektronikus nyilvántartását kiegészítette a talált menetjegyek adatbázisával, így ha az utas beazonosítható – például interneten keresztül vásárolt menetjegy esetén –, értesítést küld a vásárlónak az elveszett jegye átvételi lehetőségeiről. KM

www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyír­egy­há­za, Pos­ta­fiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · E-mail: ke­let@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/38 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

KELET

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Fókuszban 5

MAGYARORSZÁG

Egy nap, amikor minden a szerelemről szól...

Állati „gyengéd” pillanatok

NYÍREGYHÁZA. Nincs

Futótűzként terjed az interneten a Nyíregyházi Állatpark Valentin-napi videója.

ember, aki ne emlékezne az első szerelmére, s az érzésre, ami hatalmába kerítette, amikor megpillantotta a szeretett fiút vagy lányt. A szerelmesek ünnepén jó érzés felidézni ezeket a régi emlékeket… Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje. Világszerte, de főleg az angolszász országokban február 14-én tartják a Bálint-nap ünnepét, amely Magyarországon az angol nyelvű elnevezés közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák egymást – olvasható a Wikipédián. Az angolszász területen e nap népszerűsége Geoffrey Chaucer angol költő Madarak parlamentje című költeményére nyúlik vissza, mely 1383-ban, feltehetően II. Ri-

chárd király udvarában megtartott Valentin-ünnepségekre készült. A költemény arról szól, hogyan gyülekeznek a madarak épp ezen a napon Triász, a természet istennője köré, hogy így mindegyikük társra találjon. Kevéssé ismert, hogy a magyarországi németek közt Szent Bálint igen népszerű volt, freskója látható ma is Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetén. Bólyban van az egyetlen, Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna hazánkban. Az ország magyar lakói is számon tartották a szentet. A „nyavalyatörésre” (epilepsziára) hajlamosak gyakran viseltek a nyakukban Bálint- vagy frászkeresztet. A népi hagyomány szerint, ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés. Azt tartották, hogy Bálint-napon választanak párt a verebek, vagy hogy ekkor jönnek vissza a vándorló vadgalambok. KM

NYÍREGYHÁZA. Gondolkodtak már azon, hogyan udvarol a madzsu daru vagy a szumátrai tigris kiszemeltjének? Semmi gond, ha nem, szerencsére megtették helyettünk a Nyíregyházi Állatpark szakemberei, akik Valentin-nap alkalmából be is mutatták a nászt megelőző pillanatokat. A rövid, nem mindennapi videó futótűzként terjed az interneten, néhány nap alatt közel négyszázezer emberhez ért el a park közösségi oldalán. – Boda Ferenc zoológiai vezető kollégámmal egy kávézás alkalmával arról beszélgettünk, mennyivel egyszerűbb és egyértelműbb az állatvilágban az udvarlás, majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtük utánozni az állatok udvarlási szokásait, taktikáit. Mondanom sem kell, nagyon feldobott minket ez a játék, így arra gondol-

Valentine-okat írtak régebben a fiatalok Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, ma a The British Library őrzi. Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett „valentine”-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak. Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a 19. századra vált szokássá. Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai E ­ sther Holland dobott piacra e napra szánt képeslapot, ezért nevezik őt „a valentine-ok anyjának”. Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, a szokás elterjedé-

sét az alacsony postai díjszabás is elősegítette. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak. Jóllehet a Bálint-napot ma már a világ szinte minden országában megünneplik, legnagyobb kultusza angolszász és francia nyelvterületen van, ahol Bálintot, avagy Valentint a különböző hiedelmek ös�szemosódása révén a szerelmesek védőszentjének tartják. Ezen a napon Amerikában egymilliárdnál több kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak a postán. Érdekesség, hogy az üzenetek többségét a tanárok kapják tanítványaiktól. (hirado.hu)

A videóból az is kiderül, hogyan udvarol a szumátrai tigris

Révészné Petró Zsuzsa és kollégája a mandzsu daru násztánca közben

tunk, megosztjuk az állatpark rajongóival is. A különféle állatcsoportok vezetőivel egyeztettünk, kinek milyen udvarlási megfigyelése volt az itt élő tenyészpároknál, és a legjellegzetesebbeket egy csokorba gyűjtöttük. Így került be a válogatásba a szumátrai tigris, az imádkozó

Zsuzsa és Péter az állatparkban szerettek egymásba

FOTÓK: ALFABRAND

sáska, a homoki tigriscápa, a madzsu daru és a katonaara – mesélte lapunk érdeklődésére Révészné Petró Zsuzsa. A Sóstó Zoo osztályvezetője hozzátette: a park munkatársai igazi csapatként azt is bevállalták, hogy bemutatják ezeket a viselkedésformákat akár a nagyközönségnek is, ami a megtekintések és megosztások, valamint a visszajelzések alapján hatalmas sikert arat. Rejtett üzenet – Mindössze kétszer fél óra alatt vettük fel az anyagot, köszönet érte a külsős médiacsapatunknak. Felkészültünk a forgatásra, a saját tapasztalatainkon túl utánanéztünk a kiválasztott állatok udvarlási szokásainak, gyakoroltuk a mozdulatokat, hiszen minden lépésnek jelentése van: például a daruknál a tojó job-

ban ugrándozik, mint a hím, a cápák nem fektetnek túl sok energiát a dologba, a hím egyszerűen megharapja a nőstény mellúszóját, majd magáévá teszi. Érdemes egyébként a kifutók mellett hosszasan nézelődni, mert ezeknek a pillanatoknak a látogatók is részesei lehetnek, ha figyelnek – jegyezte meg Révészné Petró Zsuzsa, aki azt is elárulta, egy rejtett üzenet is helyet kapott a videóban. – A katonaarákat megszemélyesítő kollégáink az életben is egy párt alkotnak. Zsuzsi és Peti itt, a Nyíregyházi Állatparkban ismerkedtek meg és szerettek egymásba, s hamarosan össze is házasodnak. CSA

Látogasson el hírportálunkra!

Szerelmesek ünnepe: gyors tippek, ha elfelejtette a Valentin-napot Idő hiányában nem árt, ha van néhány használható ötletünk.

NYÍREGYHÁZA. A mindennapos rohanás közepette könnyen elfeledkezhetünk a Valentin-napról, így beleeshetünk abba a hibába, hogy kapkodva választunk ajándékot, ami aztán a szekrény alján vég-

n i t n ale

Otthon is eltölthetünk egy romantikus estét

V

ILLUSZTRÁCIÓ: DREAMSTIME

zi. Szerencsére még mindig nincs késő: íme néhány tipp, amivel az utolsó pillanatban is tökéletes lehet a nap.

Bor és édesség A Valentin-napozás nem csak esti program, napközben is előrukkolhatunk egy kis kedvességgel. Lepjük meg a párunkat egy ízletes kávéval

napi

NYÍREGYHÁZA. Hölgyeim! A Valentin-napi program már megvan, de fogalmunk sincs, mit vegyünk fel? Örök klasszikus a mozi, így ha oda megyünk, vegyünk fel egy kényelmes, de könnyen variálható szettet, szem előtt tartva, hogy tervezünk-e a film után beülni valahová. Egy egyenes vagy szűk szárú farmer egy stílusos, pasztellszínű inggel vagy blúzzal tökéletes átmenet az elegáns és a komfortos öltözet között. Ne felejtsük otthon a kardigánt sem – olvasható a Springfield közleményében.

387651

út 63/C. ( Nyíregyháza, Kállói áig 18 óráig, Szo.: 9-14 ór Nyitva tartás: H–P.: 9-

HIRDETÉS

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

programmal lepnénk meg párunkat, nem feltétlenül kell várólistás éttermekben vagy zsúfolt mozikban gondolkodnunk. Akár az otthonunkban is eltölthetünk egy romantikus estét, elég, ha a munkából hazafelé beszerzünk egy üveg bort és a hozzáillő édességet – és már meg is vannak az ideális randi kellékei. KM

Ne csak a szívünket öltöztessük ünneplőbe

ő z e k t é z o h á r o s vac l ő t n r e d o m a k bútoro a klasszikusig ! l ó b m u r t n e c r a búto b ú t o r c e n t r70u/3m 75-79-04

C

és finom reggelivel, egy kis figyelmességgel biztosan vidámabban indul a nap – áll az OMV közleményében. Ki mondta, hogy az ajándék csokoládék ideje lejárt? Tökéletes választás lehet egy édesség, amelynek nemcsak a csomagolása elegáns, de izgalmas gasztronómiai élményt nyújt. Ha este közös

30

20

10

5

Figyeljünk a kiegészítőkre! Ha asztalt foglaltunk, legyen szó szuperelegáns étteremről vagy egy hangulatos kis bisztróról, jól passzol a finom falatokhoz egy kicsit elegánsabb, egyszínű vagy virágmintás ruha – az előbbihez kötött kardigánt is felvehetünk. A bohém stílust megkoronáz-

va kiegészítőként válasszunk velúr bokacsizmát és táskát, így egy kis vagányságot vihetünk az eleganciába. Biztos, hogy felejthetetlen, nevetéssel teli este elé nézünk, ha a korcsolyázást választjuk. Fontos azonban, hogy öltözzünk rétegesen. KM

A korizáshoz érdemes rétegesen öltözni ILLUSZTRÁCIÓ: PIXABAY

KELET

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

6 Egészség

MAGYARORSZÁG

Védelem influenza ellen Menetrendszerűen februárban tetőzik az influenzaszerű megbetegedések száma.

kiszámítható időszakban tér vissza évről évre. Ezért javaslom az immunerősítést a tél végén, tavasz közeledtével. Ilyenkor érdemes citromfűből, orbáncfűből vagy kasvirágból készült gyógynövényteát inni, mondjuk a reggelihez vagy napközben, kúraszerűen – ajánlja a fitoterapeuta, aki szerint számos érv szól a felsorolt gyógynövények mellett. – A kasvirágfajok: az Echinacea purpurea (bíbor kasvirág) Echinacea angustifolia (keskenylevelű kasvirág) Echinacea pallida (halvány kasvirág) a széles körben alkalmazott gyógynövények közé sorolhatóak. Észak-Amerikából származnak, a fészkesvirágzatúak családjába tartoznak, gyógyászati célra mindhárom növény szárított gyökérzetét és a bíbor kasvirág szárított virágos hajtását használjuk.

NYÍREGYHÁZA. Sok ezer ember küzd alsó és felső légúti panaszokkal ilyentájt, a természetgyógyászat számos hatásos módszert ajánl a baj megelőzésére, leküzdésére. Bacsikné Szigeti Gabriella fitoterapeuta szerint az, aki közösségben él, dolgozik, nehezen tud védekezni a vírusok ellen! Az alapos kézmosás, immunerősítés sem óv meg minket, ha egy zárt térben egy vírusfertőzött elköhögi vagy eltüsszenti magát! A gyógynövényekkel viszont el tudjuk érni, hogy a fertőzés lefolyása gyorsabb, észrevétlenebb legyen, kevésbé viselje meg a szervezetünket, hogy ezt tea, tinktúra, krém vagy étrend-kiegészítő tabletta formájában tesszük, az mindegy, de fontos, hogy egyénre szabottan, szakember által javasolt módon történjen. – Az influenzára fel lehet készíteni a szervezetünket, mert

A gyógyteákat kúraszerűen alkalmazzuk

betegedései, megfázás és felső légúti infekció esetén. Hámosító hatásának köszönhetően gyógyítja a gyulladt nyálkahártyát. Felveszi a harcot mind a vírussal, mind a bakteriális fertőzésekkel szemben. Aktiválja az immunrendszert (immunmoduláns), így a kasvirág a fertőzéses eredetű felső légúti megbetegedések esetén számottevően csökkenti a gyógyulás idejét – emeli ki a szakember. Ha megelőzésre használjuk a növényt, a teázás napi rutinját sem kell megváltoztatni, mindössze le kell cserélni kasvirágra a csésze innivalót, ha pedig gyógyulni szeretnénk, az orvos által javasolt gyógyszerek mellett használjuk. – Adagolását általánosságban nehéz leírni, mert mindenkinek egyedi módon kell

Növényleírás foltos. Hosszúkás tőlevele 15–30 cm, szárlevele 4–14 cm hosszú. Felfelé álló virágzata rózsaszínű.

Kasvirág

Valamelyest csökkent a koronavírussal fertőzöttek száma. EGÉSZSÉG. Nyárra várhatóan vége lesz a koronavírus-járványnak, de addig a százezret is elérheti a fertőzöttek száma – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa csütörtökön a köztelevízióban. Szlávik János ezt azzal indokolta, hogy a koronavírusok nem szeretik a nyarat, a SARS-járvány is akkorra ért véget.

Figyeljünk az adagokra! Főbb hatóanyagai a kávésavszármazékok, alkilamidok, poliszacharidok és illóolajok. Kutatásokkal bizonyított a kasvirág jótékony hatása a kiválasztó szervrendszer meg-

A bíbor kasvirág: 80–150 cm magasra nő. Elágazó szára serteszőrös. Széles-lándzsás levelei mindkét oldalán serteszőrösek. A tőlevelek 25–35 cm hosszúak, a szárlevelek kisebbek. Kúp alakú, nyelves virágai világos vagy sötét rózsaszínűek. Keskenylevelű kasvirág: 40–60 cm magas. Nem elágazó, zöld szára van. Hosszúkás-lándzsás tőlevele 15–30 cm, szárlevele 4–14 cm hosszú. Virága felfelé álló, rózsaszín. Halvány kasvirág: 60–90 cm magas. Zöld szára serteszőrös, antociános

A nyárra jósolják a koronavírus végét

FOTÓ: INTERNET

ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET

meghatározni az adagokat, a mennyiséget. – Én 1 teáskanálnyi drogot (teafüvet) 2 dl vízzel leforrázok, 10 perc állás után leszűröm és elfogyasztom, napi egy csészével. Gyermekeimnek a kasvirágteához fél adag teafüvet adok, aszalt gyümölc�csel teszem ízletesebbé. Ki lehet még egészíteni csipkebogyóval, amely megnöveli a C-vitamin-tartalmat – adja a jó tanácsot Bacsikné Szigeti Gabriella, s felhívja a figyelmet arra, hogy 6 éves kor alatt nem javasolt az Echinacea használata, illetve érzékeny embereknél allergiás tünetek jelentkezhetnek. KO

Látogasson el hírportálunkra! A kínai Jinan megyében komputeren nézik egy tüdőgyulladásos beteg tüdejét MTI/EPA/FEATURECHINA

Gyógyszerek a köhögés hátterében

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.

MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT

Egyes vérnyomás-szabályozók mellékhatásaként is felléphet száraz köhögés.

keres.

A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.

zés, mellkasi szorító érzés, a kilégzés nehezítettsége

A téli időszakban gyakori panasz a köhögés. Jelentkezhet légúti betegségek tüneteként, de egyéb oka is lehet, dr. Dózsa Izabella tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa az elhúzódó köhögés hátterében öt lehetséges kiváltó okot sorolt fel a weborvoson. EGÉSZSÉG.

FELADATOK: •Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése

Asztmát is jelezhet Kezdődő megbetegedésnél sok esetben hiányoznak a tipikus tünetek. A nehézlég-

ELVÁRÁSOK:

A reflux is okozhat köhögést

FOTÓ: INTERNET

ÁLLÁS

NAPLÓ

•Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű •Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.

2020.

március 19.

BÖRZE Debrecen, Lovarda rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán

Tisztelt Partnerünk!

MUNKAVÉGZÉS HELYE: •Nyíregyháza

A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.

Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu

HAJDÚ-BIHARI MAGYARORSZÁG

380583

WWW.SZON.HU

nem feltétlenül jelentkeznek azonnal, az asztma kialakulásának előrejelzője lehet az elhúzódó köhögés. Mielőtt orvoshoz fordulunk, jegyezzük fel, hogy a tünetek mely napszakban, esetleg fizikai terhelés hatására jelentkeznek-e. Gondoljuk át, milyen környezetben, évszakban erősödnek a panaszok, ezek az információk fontosak lehetnek a további vizsgálatok szempontjából. Nem a légutak betegsége, de nagyon sokszor okoz köhögést a refluxbetegség. Ha a gyomorszáj nem zár teljesen, akár csak időszakosan, a savas gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, súlyosabb

JELENTKEZZEN kiállítónak!

AMIT KÍNÁLUNK:

380583

Óvintézkedések – Jelenleg csökken a fertőzöttek száma, ami részben annak köszönhető, hogy az országok nagy erőfeszítéseket tesznek a behurcolás és az esetleges behurcolás utáni fertőzések elkerüléséért – mondta az infektológus. Akár egy éven belül hatékony és biztonságos védőoltás állhat rendelkezésre, de már most is vannak olyan, korábban is ismert gyógyszerek, amelyek

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

hatékonynak tűnnek a vírus ellen. A magyarországi influenzaszezonnal kapcsolatban elmondta: a járvány elején sok idős betegedett meg, jelenleg viszont főleg gyerekek kapják el. A gyerekeknél általában gyorsabb lefolyású a betegség, és igen ritkán alakulnak ki szövődmények. – A járvány most tetőzik majd, ezért aki teheti, maradjon otthon, ha lázas, fáj a torka, és izomfájdalma van – javasolta Szlávik János. Sajtóinformációk szerint a vírus elleni védekezés legmagasabb fokozata van érvényben a kiinduló országban, Kínában. Az embereket felszólítják, viseljenek szájmaszkot, és szigorúan tartsák be a higiénés szabályokat. A kínai Hupej tartománybeli egészségügyi bizottság csütörtökön közölte, hogy 1310-re nőtt a vírus okozta halálesetek száma a területen. Az elmúlt napokban az is kiderült, hogy a vírus elleni oltóanyagot csak hónapok múlva tesztelhetik emberen. MTI, KM

50

40

30

20

10

5

esetben a gégébe és onnan lelélegezve a légcsőbe is. A savas inger már a nyelőcsőbe jutva is reflexesen köhögéshez vezet, ha a légutakig is eljut, akkor mindenképpen. Gyógyszer mellékhatása Bizonyos gyógyszerek szedése gyakran okoz köhögést. A legismertebb a vérnyomás-szabályozó készítmények mellékhatásaként tapasztalható kellemetlen, száraz köhögés. Ilyen esetben a tünetek rendszerint a tabletta bevételét követően jelentkeznek. A szakorvossal egyeztetve módosítani kell a terápiát – emelte ki a szakorvos a weborvos.hu-n. KM

Mindent a diabéteszről ÉRPATAK. Az

idén is folytatódnak a Nagykállói Egészségfejlesztési Iroda programjai a járáshoz tartozó településeken. Az egészségügyi szervezet megelőzéssel foglalkozik, igyekszik felhívni a figyelmet a népbetegségek veszélyeire. Februárban a cukorbetegek klubjába hívják az érdeklődőket Érpatakon a Béke utca 5. szám alá. A klubot Nagyné Tóth Ágnes egészségfejlesztési szakember vezeti. A foglalkozásokon előadásokkal segítik a diabéteszes betegeket. Hallhatnak a cukorbetegség kialakulásáról, a diabétesz szövődményeiről, de a helyszínen személyre szabott diétás tanácsokat is kapnak. A következő találkozót február 19-én, szerdán tartják 10 órától. KM

KELET

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Fókuszban 7

MAGYARORSZÁG

Hazatértek a nagyvilágból az ősi birtokra Az első találkozóját rendezte meg a közelmúltban a Kölcsei Kende család a cégénydányádi kastélyban.

ból, Írországból, Londonból és Brüsszelből, Debrecenből és Budapestről, illetve a történelmi Magyarország különböző tájairól érkeztek nagy-nagy örömmel a találkozóra. A múlt felidézése és az egyes életutak megismerése után a találkozó résztvevői elhelyezték a tisztelet koszorúját a családi sírbolton, majd megtekintették a 2015–2016-ban felújított egykori kastélyukat és a napjainkban 14 hektáros – szintén védett – angolparkot.

Egy családi találkozó nem mindennapi esemény, hiszen távolra került rokonok látják viszont egymást, sok családtag pedig akkor találkozik először a családfa oldalágain található ifjabb leszármazottakkal. A közelmúltban a cégénydányádi kastély adott otthont az I. Nemzetközi Kölcsei Kende Családi Találkozónak, amelyről Cséti Nándor – Cséti Imre és Kölcsei Kende Ágnes első gyermeke – tájékoztatta lapunkat. CÉGÉNYDÁNYÁD.

Segítették a rendezvényt A Kölcsey–Kende-kastélyban, avagy a báró Kende-kúriában közel ötven családtag találkozott január végén. A különleges találkozó ötletgazdája és szervezője Cséti Imre, a már eltávozott Kölcsei Kende Ágnes férje volt. A családi találkozó ötletét és megvalósítását támogatta a cégénydányádi önkormányzat, valamint Kelemen Róbert, a község polgármestere. Természetesen a történelmi környezet hangulatát megteremtő kastély tulajdonosa és kezelője, a házigazda Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a hozzá tartozó Nyírség-Szatmár-Be-

A családi találkozó résztvevői a kastélynál

is összekötötték őket: a költő ugyanis országgyűlési követ, míg a földbirtokos vármegyeházi hivatalnok volt. A Kölcsei Kende család Szatmár vármegyében az egyik legnagyobb, ősi, főúri család volt. A reform-

reg Természetvédelmi Táj­ egység vezetője, Habarics Béla is minden segítséget megadott a nemesi előnévvel is rendelkező család tagjainak találkozásához. Dicsfény a reformkorban A családi találkozót a Kölcsey Társaság tagjainak előadása is színesítette. Nem véletlen a kapcsolat a Kölcsey Társasággal, hiszen nemzeti imánk szerzője, a teljes nevén Kölcsei Kölcsey Ferenc nemcsak barátja volt a földbirtokos Kölcsei Kende Zsigmondnak, a cégénydányádi kúriát 1833ban építtető egykori tulajdonosnak, hanem rokona is, sőt a közéleti és politikusi szálak

Látogasson el hírportálunkra!

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

kor idején érték el legnagyobb dicsfényüket a gazdaságban és a politikában is. A XX. században aztán a családtagok szétszóródtak a nagyvilágban. A cégénydányádi kastélyt a korábbi politikai rendszer a

II. világháború után állami tulajdonba vette. A rendszerváltás után, mivel gyermekintézmény működött az épületben, a család nem kérte vissza. Most pedig a szétszóródott család tagjai Kanadá-

Vers az oromzaton Természetesen elolvasták az ősi família legnevezetesebb tagjának, Kölcsei Kölcsey Ferencnek a kastély oromfalára vésett versét is: „Alkota munkáskéz engem; s a szőke Szamosnak / partjain a költő lát vala s zenge felém: / Ház, örökülj; s vídám békével tartsad öledben / gazdád, s gyermekeit, s hív unokái sorát.” A sikeres rendezvény után a családtagok annak reményében búcsúztak el egymástól, hogy az I. Nemzetközi Kölcsei Kende Családi Találkozónak remélhetőleg lesz még folytatása. KM

Képekkel, tárgyakkal segítették a kastély tárlatait A cégénydányádi kastélyt a korábbi tulajdonosai révén nevezik báró Kende-kúriának és Kölcsey–Kende-kastélynak is. Az alagsorral együtt kétszintes, különleges kialakítású, többszárnyú kastély központi épületét Kölcsei Kende Zsigmond építtette 1833-ban klasszicista stílus-

ban a Szamos folyó partjára, annak magasabban elhelyezkedő részére. A földszintes épület impozáns, különleges homlokzatkialakítással készült. A kastély különlegessége a fehér faragott kőből épült főbejárata, valamint boltozatos megoldású előcsarnoka. A kastélyt 1913 és 1922. között

megnagyobbították: a kor stílusának megfelelően a neves, budapesti, műegyetemi tanár, dr. Hültl Dezső tervei alapján több fázisban nyerte el az épület a jelenkori állapotát. A múlt század közepétől úttörőtáborként használták, később általános iskola és napközi működött benne, majd

1958-tól az Állami Gyermeknevelő Otthon bentlakásos intézete volt. Az épületegyüttest 2015-ben és 2016-ban újították fel. A Kölcsei Kende család ma élő leszármazottai fényképekkel, tárgyakkal, emlékeik elmesélésével segítették a rekonstrukciót és az épületben kialakított tárlatokat.

Kivágták tüzelőnek az értékes fákat Sok megpróbáltatáson ment keresztül az egykoron százholdas angolpark.

a környékbeliek olyan fákat is kivágtak tüzelőnek, melyekből az egész országban is csak az az egy példány volt, majd nagy területet szakítottak ki belőle, ahová sportpályát és lakóházakat építettek. Az időközben 18 holdra zsugorodott park az 1970es, nagy árvíz idején újabb megpróbáltatáson ment keresztül: a lakosság a Szamos árvize elől az állatait a már természetvédelem alatt álló – magasabban fekvő – kastélyparkba menekítette. Ekkor szinte minden cserje és kisebb méretű fa kipusztult. Az angolpark felújítását 1984-ben kezdték meg. Ekkor az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal

nek, s minden évszak kínáljon valami látnivalót. A fák közül főként platánt, vérbükköt, amerikai kőrist, ezüst hársat ültetett, de a Szamos közelsége, a folyó árterének tápanyagokban gazdag öntéstalaja, az itteni bőséges esőzések, a nagy páratartalom, az ártéri erdők védőhatása következtében olyan fakülönlegességek telepítése is eredményes volt, melyek Magyarországon addig nem voltak megtelepíthetőek.

A cégénydányádi kastélyhoz egykoron százholdas park tartozott, amit még Kölcsei Kende Zsigmond alapított a Szamost kísérő puha- és keményfa­ állományú (tölgy, bükk, szil, nyárfa) ligeterdők helyén, részben megőrizve az eredeti faállományt, de a kor divatját követve egy angolpark volt a cél. A kert kialakításakor úgy válogatta össze a fa- és növényállományt, hogy azok színben és formában is egymással összhangban legyeCÉGÉNYDÁNYÁD.

Menekülés az árvíz elől A nagy szakértelemmel ápolt, varázslatos hangulatú angolkert a második világháború után csaknem teljesen elpusztult. Az ínséges időkben

Észak-alföldi Felügyelősége többéves rekonstrukciót kezdett, a fölösleges gyom-cserjéket és a beteg, kiszáradt fákat kivágták, gyepet telepítettek, gondozott tisztásokat alakítottak ki, és sok kipusztult tűlevelű fát és díszcserjét pótoltak. Később az új kezelő, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a munkát tovább folytatta. A park felújítása még nem fejeződött be, s jó néhány évig eltart, amíg az eredetit megközelítő állapotot sikerül elérni, de a park viszontagságokat átvészelt példányainak együttese megkapó látványt nyújt ma is (pl.: óriási platánok, vérbükkök, tulipánfa, vörös tölgy, több

Az ország második legnagyobb platánfája a kastélyparkban

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

mint 100 éves páfrányfa, liliomfa, mediterrán hangulatú szelídgesztenyék, virginiai borókafenyő, feketefenyők, török mogyoró, kaukázusi szárnyasdió). Itt látható az

ország második legnagyobb platánja, ami közel 160 éves, s a fák alját tavasszal ellepő téltemető, aminek hazánkban itt található a legnagyobb összefüggő állománya. KM

103.9 MHz 384442

A legjobb zenék a ʹ90-es és a 2000-es évekből HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

8 Kiskert

MAGYARORSZÁG

Metszési bemutató Rohodon

A karácsonyi bejgli töltelékét elvethetjük Ha szeretnénk mákot termelni, akkor annak lassan itt van a vetési ideje.

Babicz Szabolcstól megtudtuk: sokan még mindig idegenkednek az új fajtáktól.

A növény fajtától és a környezeti tényezőktől függően 80–150 centiméter magasra is megnő. Kezdetben nagy kékes-deres leveleket nevel, majd az elágazó szárral együtt jelennek meg a szárlevelek is. Virágai elérhetik a 10 centiméteres átmérőt is, de alakjuk és színük fajtától függően változó. A talajra igényes, ennek ellenére a legkülönbözőbb talajokon termeszthetjük. A legjobb hozamot a meleg fekvésű helyeken, jó vízgazdálkodású, középkötött talajokon adja. Ugyanarra a helyre három éven belül ne ültessük, mert nagyon rossz az „öntűrő” képessége, a betegség és kártevők is fokozott mértékben jelentkeznek. Ősszel a területet mélyen ássuk fel és gereblyézzük is el, mert tavasszal az apró mag elvetéséhez szükséges aprómorzsás talajt így tudjuk a legkisebb vízveszteséggel előkészíteni. Februárban, amikor a talajra már rá lehet menni, vethetjük is. A sűrű vetés elkerülésére a vetőmagot valamilyen töltőanyaggal – például sárgarépamaggal – keverve vessük, vagy használjunk vetőszalagot. MW

Nagyszüleink úgy mondták: a tavaszi mákot még hóra vetik, vagyis állították, hogy ha február közepén, végén a hóra kiszórjuk a mákmagokat, akkor is lesz belőle termés. Tény, hogy a mák jól bírja a hideget ültetéskor, így az első mag, ami szabad földbe kerül, az éppen a karácsonyi bejgli töltelékéé. NÖVÉNYTERMESZTÉS.

Ugyanoda ne! Manapság egyre kevesebben ültetnek a kertjükbe mákot, aminek egyrészt az az oka, hogy más, hasznosabb, kedvesebb növényt részesítenek előnyben helyette, amikor a „helyet kiosztják” a vetési tervnél. Ugyanakkor a mákos ételek sem olyan kedveltek ma már, mint régen, sok családban csak a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva készül ilyen töltelékkel bejgli vagy kalács. Pedig érdemes próbálkozni vele, s mivel júliusra leérik, így a helyére másodvetésben még ültethetünk.

A mák, amikor a növény virágba borul

NYÍRPARASZNYA, ROHOD, VAJA.

Három cég (a Holland Alma Gyümölcsfaiskola, a Biocont Magyarország és a Navik Kft.) közreműködésével és szervezésében metszési bemutatóval fűszerezett szakmai fórumot rendeztek szerda délután, mégpedig három helyszínen. A nyírparasznyai Generációk Házában szakmai előadásokkal várták az érdeklődőket, ezeken szó volt – többek közt – a téli fenntartó metszés élettani alapjairól, az előző év bio-növényvédelmi tapasztalatairól és az oltványtelepítés helyes gyakorlatáról is.

Szuperintenzív ültetvényben Az előadások előtt egy vajai és egy rohodi gyümölcsösben tartottak metszési bemutatót a szakemberek, lapunk utóbbi helyszínen igyekezett megismerkedni a téli metszés fortélyaival. Először a házigazda kerttulajdonos, Darida Olivér (ő egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen jelen lenni) képviselőjével, Szabó Tamással elegyedtünk szóba. A szakember először a rohodi ültetvény paramétereiről beszélt, így világossá vált a számunkra, hogy egy szuperintenzív termesztéstechnológiájú, jéghálóval és csepegtetőrendszerrel ellátott, 2019 tavaszán telepített almáskertben vagyunk, ahol az öntözővizet egy automata rendszerű, 32 méter mély fúrt kútból nyerik, a facsemeték

FOTÓ: AFP

A metszési bemutatót a Naturalma Zrt. szaktanácsadója, Kalydi Tamás vezette

közti tőtávolság pedig 75 centiméter, míg a sortávolság 3,8 méter. – Ezek a fiatal fák ősszel már néhány darab almát hoztak is. Az oltványokat a Holland Alma Kft.-től vásároltuk meg, ezek biofajták, így a klas�szikus betegségekre, mint a varasodás vagy a lisztharmat, rezisztensek. Csattogott a metszőolló Az eszmecsere után a közel negyven érdeklődőhöz hasonlóan mi is Kalydi Tamás, a Naturalma Zrt. szaktanács-

Látogasson el hírportálunkra!

adója felé fordítottuk tekintetünket; a szakember egy metszőollóval a kezében mutatta meg és magyarázta el azt, hol és miért pont abban a magasságban, síkban kell megmetszeni az ágakat, a későbbi terméshozamot ugyanis nagyban meghatározza az, hogyan is metsszük meg a gyümölcsfánkat. A bemutató közben odasétáltunk az egyik főszervezőhöz, a Holland Alma Kft. kereskedelmi és termelési vezetőjéhez. Babicz Szabolcs szerint a mostani bemutató vendégeinek nagyon újat nem tudnak mutatni, hiszen van egy törzsgárda, melynek tagjai rendszeresen részt vesznek a cég különböző

FOTÓ: SIPEKI PÉTER

rendezvényein, illetve azért sem, mert a metszés alapelvei érdemben nem változtak az utóbbi években: a koronaformák közül még mindig kedvelt a karcsú- és a szabadorsó. Babicz Szabolcs beszélt a Holland Alma Kft.-nél elvégzett nemesítési munkáról is, így megtudtuk, hogy egy új fajta bevezetéséhez 8-10 évre is szükség van, a most „divatos” Luna vagy Orion fajták nemesítésével is tíz esztendeje kezdtek el foglalkozni. A Holland Alma Kft. munkatársa hozzátette: sajnos sokan még mindig idegenkednek az új fajtáktól, csak akkor váltanak, ha látják, hogy a szomszéd új fajtát termő fája roskadásig van gyümölccsel. TG

Érdemes egy próbát tenni a siker érdekében Rendeljük meg a dísz­ cserjéket, melyeket márciusban szeretnénk ültetni.

ni a magok, növények elültetésére, amelynek később jön el az ideje, érdemes próbát tenni a siker érdekében.

Ha valaki még nem is vág bele az ültetésbe vagy szeretne rákészül-

Ültetőgödröt készíthetünk Rendeljük meg a díszcserjéket, melyeket márciusban szeretnénk ültetni. Ha fagy-

eredésnek indul, akkor még alkalmas a vetésre, és használhatjuk idén. Ezt főleg abban az esetben érdemes elvégezni, ha nem tavalyi, hanem még tavalyelőtti magokkal szeretnénk próbálkozni. A hiányzó magokat rendeljük, vásároljuk meg. A korán

kiültetett növényeket kezdjük elvetni cserepekbe, ládákba, hogy időben ki tudjuk palántázni. A paradicsom- és paprikapalántákhoz – ha május közepe körül szeretnénk kiültetni – február közepe-vége felé ültethetjük a magokat. MW

Palánták

FOTÓ: SHUTTERSTOCK

388755

387264

NÖVÉNYTERMESZTÉS.

mentes az idő, az ültetőgödröt is előkészíthetjük számukra. A meglévő magjainkból végezzünk csírázási próbát. Néhány magot ültessünk el vagy csak rakjuk nedves, csírázást elősegítő közegbe (vatta, gyapotféle, akár papír). Ha a mag

HIRDETÉSEK MW_megyei_lapok_90x152.indd 1

C

2020.02.06. 14:29:15

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

KELET-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

9

2.

Huszonötös játékoskeretek

A második helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz meglepetésre már a nyolcaddöntőben kiesett a Rotterdamban zajló 2,1 millió euró (693 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán. Az első helyen kiemelt Danyiil Medvegyev már az első körben búcsúzott. A világranglistán hatodik görög játékost a szlovén Aljaz Bedene (52.) búcsúztatta két szettben, 1 óra 32 perc alatt.

Azért nyertem, mert szenzációs játékosaim voltak nagy klubokban. A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola jó edzőnek véli, de sosem tartotta a legjobbnak magát, sikerét annak tulajdonítja, hogy kivételesen jó játékosokkal dolgozhatott nagy csapatoknál.

Drámai döntő négy felvonásban, végül Óbudára került a kupaarany

Blind szívműtét után focizik

Két hónappal szívműtétje után visszatért az Ajax labdarúgócsapatába a holland válogatott Daley Blind. A 29 éves játékosnál decemberben diagnosztizáltak szívizomgyulladást, miután a Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően szédülésre panaszkodott. Ezért beültettek neki egy defibrillátort, amely szabályozza a szívverést, és szükség esetén megakadályozza a hirtelen szívmegállást. NSO.HU LABDARÚGÁS.

A Fatum-Nyíregyháza nem bírt a végig jól játszó Vasassal a Magyar Kupa fináléjában.

neh-Varga pontjai tarthatták a lelket, de összességében csak fellángolásokra futotta, a Vasas 2:0-s előnybe került. A harmadik szettben is küzdöttek Tóth Fruzsináék, de a szerencse abszolút elpártolt mellőlük: az óbudaiak a lehetetlennek tűnő helyzetekben is felszedték a labdákat. Nyolc-nyolcnál ilyen módon nyert meg a Vasas egy hosszú labdamenetet, és a challenge sem segített, innen pedig elléptek a vendégek. Úgy tűnt, korán örülnek az óbudaiak – akiknek egyébként meccs­ labdájuk is volt –, mert nagy zárkózásba kezdett a címvédő, és egyenlíteni is sikerült, majd Inneh-Varga két nagy pontja az életben maradást jelentette.

RÖPLABDA. „Együtt minden falat ledöntünk” – üzent kedvenceinek a nyíregyházi B közép a látványos molinójával. El is kellett a biztatás, ugyanis a Magyar Kupa fináléja Szuperkupa-döntőnek is beillett: a címvédő Fatum-Nyíregyháza a bajnok Vasas ellen igyekezett megvédeni a címét.

Kubica újabb bajnokságban

A német túraautó-bajnokságban (DTM) folytatja pályafutását Robert Kubica, a lengyelek Forma–1es versenyzője. A 35 esztendős pilóta egy BMW-vel, az ART Grand Prix csapatában indul a DTM-ben, de közben megtartja tartalékversenyzői állását a Formula–1-es Alfa Romeo istállónál. – Számomra a DTM a világ egyik legerősebb és legjobb versenysorozata – jelentette ki a krakkói születésű Kubica, aki 2006-ban a BMW Sauber színeiben mutatkozott be a Formula–1-ben, és pályafutása egyetlen F1-es futamgyőzelmét is ennek a csapatnak a színeiben aratta. NSO.HU AUTÓSPORT.

Jól tördelték a játékot Az óbudaiak a bronz­ meccs után azonnal elfoglalták a pályát, míg a hazaiak csak nagyjából tíz perccel később jöttek ki melegíteni, mégis ők lendültek előbb játékba. Molly Lohman kezdte a pontgyártást, majd Pintér Andrea jó ütése után két ászt nyitott az amerikai. Jakub Gluszak, a Vasas vezetőedzője ekkor időt kért, nem sokkal később kihasználta a döntő adta lehetőséget, és egy pont vis�szanézését kérte, aztán az első szettben újra megtette ezt. A szövetségi kapitány jól tördelte tehát a játékot, de a Fatum lendületét sokáig nem tudta megtörni, a roppant hatékony Inneh-Varga Eliza

Inneh-Varga Eliza volt a legponterősebb hazai játékos

vezetésével magabiztosan vezettek a nyíregyháziak. Egy-két rossz nyitásfogadás aztán felhozta a Vasast, amely fordított. A roppant izgalmas végjáték egy hazai

FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR

hibával és jó vendégblokkal zárult. A második játszma elejét az óbudaiak irányították, semmi nem működött hazai oldalon, Hollósy László 6:1-nél már a

második idejét kérte ki. A fővárosi sáncról, azaz legtöbbször Ayshan Abdulazimováról minden visszajött. Az ekkor igen bizonytalan Fatum-játékosokban csupán Pintér és In-

Röplabda: női Magyar Kupa, döntő

Robert Kubica

Nyilvánosságra hozták az MLSZ által a 2020– 2021-es idénytől tervezett változtatásokat. Ezek között szerepel, hogy a keretek létszámát maximalizálják 25 főben, ennyi játékos kaphat A-s verseny­engedélyt. Ezenkívül csak U19-es és annál fiatalabb játékossal növelhető a keret. A következő idénytől az NB I.-ben semmilyen korlátozás sem vonatkozik majd a légiósokra, az NB II.-ben viszont ha szerepel külföldi, akkor pénztől esik el a klub. LABDARÚGÁS.

Fatum-Nyíregyháza–Vasas Óbuda 1:3 (–25, –17, 24, –26) Continental Aréna, 2500 néző, v.: Adler, Tillmann. Fatum-Nyíregyháza: Lymareva 18, Lohman 3, Inneh-Varga 29, Victoria 14, Pintér 12, Francesco 4. Csere: Tóth F. (liberó), Szabó, Vasziljeva 1, Lászlop Vezetőedző: Hollósy László. Vasas-Óbuda: Törö 20 Abdulazimova 21, Takagui 3, Kostelanská 24, Kalicsanin 10, Villám 4. Csere: Juhár (liberó), Bleicher Dékány, Gyimes 1. Kjlestrup. Vezetőedző: Jakub Gluaszak. A mérkőzés alakulás. 1. játszma (34 perc): 1:0, 1:2, 6:3, 7:4, 8:6, 12:7, 14:8, 17:11, 18:16, 19:18, 20:20, 22:22, 24:23, 25:25 2. játszma (25): 0:1, 1:3, 2:6, 4:7, 7:9, 8:12, 9:13, 10:14, 11:17,13:18, 14:19, 16:21, 17:22.

FOTÓ: AFP

Együttműködés a magyar és a szerb szövetség között.

Két animátor segítségével Veres Péter egykori klasszis válogatott, illetve Kertész Róbert, az ülőröplabda-válogatott kiválósága adtak ízelítőt az asztali röplabdázásból. Aki hatalmas leütéseket várt, az csalódhatott, mert inkább a ravaszdi megoldásokkal lehet gyűjtögetni a pontokat. KM

női röplabda Magyar Kupa bronzmeccse és döntője között a férfiaké volt a főszerep. A pálya mögé felállítottak egy teqballasztalt. Nemrégiben Puyol és Cafu lábbal zsonglőrködtek, most egy másik sportág, a teqvoly mutatkozott be a Continental Arénában.

Látogasson el hírportálunkra!

A lilák biztosan zsebelték be a bronzot

A teqvoly is debütált a Continental Arénában RÖPLABDA. A

3. játszma (32): 1:0, 2:1, 3:3, 5:5, 6:7,8:8, 10:15, 13:17, 15:17, 17:19, 20:22, 22:23, 23:24. 4. játszma: 0:1, 3:1, 4:3, 5:6, 7:7, 9:9, 10:12, 12:14, 13:15, 16:16, 17:18, 19:20, 20:23, 23:24, 24:25, 26:26 Mesterszemmel Hollósy László: – Gratulálok a Vasasnak, de a saját csapatomat is maximális gratuláció illeti, mert küzdött az utolsó pillanatig, és mindent megtett. Láthatta mindenki, hogy nüanszok döntöttek ezen a mérkőzésen, ezúttal sajnos nem a mi javunkra. Jakub Gluszak: – Nem kezdtük különösebben jól a mérkőzést, aztán a második szettől már kontrolláltuk a játékot. Nagyon örülünk a győzelemnek, ez az a röplabda, amit vártam a csapatomtól.

Izgalmas végjáték A negyedik szettet jól kezdték a nyíregyháziak, akik nagy labdamentésekkel és szép pontokkal szereztek önbizalmat, Olena Limareva is egyre inkább magára talált, de a játszma nagy részében így is a vendégek jártak előrébb. A Fatum 23:19-nél még egy nagy rohamot indított, Tóth Fruzsinak és Szabó Lilinek is volt fontos mentése, Limareva jó ütésekkel hozta fel övéit, sőt a negyedik meccslabdát a sasszem segítségével hárította Hollósy László. A Vasas sikerét azonban csak elodázni lehetett, az óbudaiak megszerezték történetük tizenharmadik Magyar Kupa-elsőségét. MK

A hangulat már a bronzmeccsen remek volt. Már erős fél ház volt a csarnokban, a tucatnyi újpesti szurkoló végig buzdította csapatát, a másik oldalon a jászberényiek szintén próbálták felvenni a versenyt. RÖPLABDA.

Csak egy szett volt szoros Sem nekik, sem a csapatnak nem sikerült, mert ugyan a harmadik szettet szorossá tudták tenni a berényiek, érvényesült a papírforma. Az újpestiek behúzták a bronzérmet.

A találkozó után a magyar és a szerb szövetség vezetői tartottak közös sajtótájékoztatót. Ludvig Zsolt főtitkár köszöntötte a Zoran Gajić elnök vezette szerb küldöttséget, amelynek tagja volt Mester Gyula alelnök és Jelena Nikolić, aki a Bergamo színeiben játszott már Nyíregyházán BL-meccset. Dr. Kovács Ferenc, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a tervezett szakmai együttműködés érintené az edzőképzést, a válogatottak és klubcsapatok együttműködését, az utánpótlás-nevelést és a közös versenyek rendezését. A konkrétumokat hamarosan írásba is öntik a felek. KM

A lilák sáncmunkája is jobb volt

Röplabda: női Magyar Kupa, a harmadik helyért Újpest–Jászberény 3:0 (15, 16, 23) Continental Aréna, 1000 néző, v.: Jámbor, Árpás. Újpest: Yurtsever 4, Nikic 13, Bagyinka 3, Kojdova 6, Carabali 14, Lacombe 18. Csere: Maurer (liberó), Nagy V., Boros. Vezetőedző: Kántor Sándor. Jászberény: Borsos 2, Alishanova 2, Szilcsenkova 7, Bulajics 7, Ventura 9, Tóth E. 6. Csere: Radomszki (liberó), Mészáros, Szerényi 6. Vezetőedző: Makai Péter A mérkőzés alakulása. 1. játszma (22 perc): 4:1, 7:3, 11:6, 15:9, 21:10, 23:11. 2. játszma (22): 2:2, 6:3, 8:7, 12:10, 13:13, 20:15. 3. játszma (27): 1:5, 4:6, 7:10, 9:13, 13:17, 15:20, 22:22, 24:23.

Veres Péter alkarosa tanítanivaló

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Mesterszemmel Kántor Sándor: – A csapatom talán kicsit jobban akarta a győzelmet, mint a Jászberény. Annyival voltunk jobbak, hogy a játékosaim egységesebben hajtották végre a gyakoroltakat. Előzetesen is mondtam, négy-öt pontos előnynél is le kell nyomni az ellenfelet, nem szabad hagyni felzárkózni. Azt vártuk, hogy hibázik a Jászberény, de a legfontosabb, hogy a harmadik szettben vissza tudtunk jönni. Makai Péter: – Nem érdemeltünk győzelmet. Az Újpest jobban akarta a sikert, tett is érte, mi akkor sem nyertünk volna, hogy másnapig játszunk.

KELET

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Nem remeghetnek meg a kezek

Röviden

Elhunyt a legendás kenuvilágbajnok

Nehéz lesz megállítaniuk a lendületben lévő Balaton-parti gárdát.

GYÁSZ. Hosszan tartó súlyos betegség után, egy héttel 72. születésnapját követően, február 12-én 21.33-kor elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus. A magyar sporttörténet egyik legnagyobb alakját családja, három fia és unokahúga körében érte a halál a Szent László Kórházban. NSO.HU

KÉZILABDA. A

sűrű, sok utazással is járó januárt követően közel három hét szünet után lép ismét pályára bajnoki mérkőzésen a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli gárdája, a szabolcsiak pénteken a Siófok gárdáját fogadják. Más kategóriát képviselnek A Balaton-parti együttes is feszített programot teljesít, januárban három bajnoki mellett négyszer az EHF-kupában is pályára léptek, de februárban is túl vannak már egy bajnoki mellett két nemzetközi találkozón. Tor Odvar Moen együttese az előző szezonhoz hasonlóan ezúttal is sikeresen vette az EHF-kupa csoportkörét, és a legjobb négy közé jutásért azzal a Kastamonuval küzdenek meg, amely ebben a szezonban is sok borsot tört már a magyar klubcsapatok orra alá. – Nagyon sokat edzettünk, készültünk az elmúlt időszakban, próbáltuk a csapat mentális erejét, illetve a csapaton belüli egységet is építeni. Egy nagyon erős gárdát fogadunk

Wichmann Tamás

FOTÓ: MTVA ARCHÍVUM

Hat év után távozik a norvég válogatott Szerződésének lejártával, az idény végén távozik a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatától Per Skjelbred – közölte a berlini klub hivatalos honlapján. A 43-szoros norvég válogatott középpályás hazatér, és a Rosenborgban folytatja pályafutását. Skjelbred 2013 szeptemberében érkezett kölcsönbe a Herthához a Hamburgtól, majd 2014 nyarán lett végleg a berliniek játékosa. NSO.HU LABDARÚGÁS.

A fehér mezes kisvárdaiak ősszel harminc gól alatt tartották a Siófokot

pénteken, amely a nemzetközi és a hazai mezőnyben is komoly célokért küzd – vezette fel a találkozót Bakó Botond, a Kisvárda edzője. – Norvég mesterük vezetésével egyre meggyőzőbb a játékuk, és sorozatban nagy különbségű győzelmeket aratnak. A Siófok egy más kategóriát képvisel, mint mi, ezt viszont el kell fe-

A felkészülés alatt nagy elszántsággal és akarattal dolgoztak.

Mundo Deportivo értesülése szerint Marcelino veszi át a következő idénytől az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan irányítását. A lap úgy tudja, hogy Paolo Maldini technikai igazgató már kapcsolatba lépett a spanyol trénerrel, aki a nyáron Stefano Piolit válthatja a Milan kispadján. A hírek szerint a klub futballigazgatója, Zvonimir Boban is támogatja az eddig csak Spanyolországban ténykedő, nyolc csapatnál 748 meccsen irányító Marce­ lino kinevezését. NSO.HU

A piros mezes Ózd múlt ősszel nyerni tudott a Continental Arénában

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

nagy akarattal és elszántsággal dolgoztak a fiúk, elégedett vagyok a hozzáállásukkal. Nehéz helyzetben vagyunk,

Ülőröpiseink hibátlanul kezdték a bajnokságot egy időben rendezték meg az I. Szekér László Nemzetközi Emléktornát, ahol a szabolcsi gárdának a szerb bajnok OKI Feniks Kikinda évek óta tartó veretlenségét sikerült megszakítania. A bajnokság következő fordulóját március 14-én rendezik, ahol az emléktorna küzdelmei is folytatódnak. KM

Jól indította a menetelését a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda-csapata a bajnokság első találkozóján. A Vácon megrendezett első fordulóban hét csapat találkozott. A huszonhétszeres bajnok nyíregyházi együttes szép játékkal nyerte meg a forduló mérkőzéseit. A bajnoksággal RÖPLABDA.

Ülőröplabda: bajnoki eredmények

FOTÓ: SKYSPORTS.COM

Az első forduló eredményei: NYSC–Mozdulj SE női 3:1. –TRSE 3:0, –Kistex 3:0. A bajnokság állása: 1. Nyíregyházi Sportcentrum, 2. Kistex, 3. Mozdulj SE női, 4. MTK, 5. Mozdulj SE Vác, 6. TRSE, 7. Hamburger SE. I. Szekér László Nemzetközi Emléktorna: Oki Feniks Kikinda–NYSC 1:3.

Mai sportműsor Kézilabda. NB I., női: Kisvárda Master Good SE–Siófok, kisvárdai sportcsarnok, 18.

Totó: 7. hét, 2. ford.

C

Y

1 2 2 x 2 1x 2 2 2 2 1 1 x 1 1 x 2 2

M

Hosszú a kispadjuk – Fontos feladatunk lesz, hogy megfékezzük a rendkívül

Látogasson el hírportálunkra!

Varga Lászlóék pénteken az Ózd vendégeként kezdik meg a bajnokság második felét. A két együttes őszi mérkőzésén nagy meglepetésre a borsodiak elvitték a pontokat a Continental Arénából.

KÉZILABDA. Múlt év december 7-én, az Algyő elleni tízgólos vereséggel fejezte be a szezon első szakaszát a Nyíregyházi SN másodvonalbeli gárdája. A bajnoki pauza alatt hárman távoztak az együttestől és ketten érkeztek. – Január 6-án napi egy tréninggel kezdtük meg a felkészülést, emellett Ligakupa-mérkőzéseken léptünk pályára, amelyek nagyban segítették a munkánkat, hiszen jó csapatokkal játszhattunk a sorozatban. A két érkező, Vízler Máté és Munkácsi Robin jól beilleszkedett, megtalálta helyét a csapatban. A munka oroszlánrészét elvégeztük,

LABDARÚGÁS. A

1. FTC–Fehérvár 2. ZTE–Újpest 3. Debrecen–Mezőkövesd 4. Diósgyőr–Paks 5. Union Berlin–Leverkusen 6. RB Leipzig–Bremen 7. Düsseldorf–Mönchengladbach 8. 1. FC Köln–Bayern München 9. Mainz–Schalke 10. Atalanta–Roma 11. Juventus–Brescia 12. Sampdoria–Fiorentina 13. Cagliari–Napoli 14. Lazio–Internazionale

fokon, akkor a hazaiak nyertek 26–17-re. Ebben a szezonban csak a Kisvárda volt képes arra, hogy győztes mérkőzésen harminc találat alatt tartsa Kobeticsékat, akik rendre alaposan kitömik ellenfeleiket.

Két pontért utaznak a borsodiakhoz

Új trénere lehet nyáron a Milannak

Marcelino

lejtenünk a mérkőzésen, nem szabad, hogy emiatt megremegjenek a kezek, mert akkor csúnya vége lehet a mérkőzésnek. Fontos lesz az, hogy nagy hittel játsszunk, és amit elterveztünk, azt meg tudjuk valósítani – fogalmazott a szakember. A két gárda a nyitófordulóban találkozott egymással Sió-

FOTÓ: SIOFOKKC.HU

gyors támadójátékukat, de a mi támadásépítéseinknek is hatékonynak kell lennie, mert a hibákat kíméletlenül megbüntetik. A mérkőzésen a Siófok sérülés miatt nem számíthat a világbajnoki ezüstérmes Nerea Pena játékára, de Bakó Botond szerint ez nem jelent kön�nyebbséget csapatának. – A Siófok nem egyszemélyes csapat, az elmúlt időszakbak a spanyol klasszis nélkül is eredményes játékot játszottak. Hosszú a kispadjuk, minőségi játékosok állnak a rendelkezésükre, horvát, francia válogatott klasszisok, akik mindan�nyian képesek a magas szintű játékra – reagált a felvetésre Bakó Botond. A pénteki mérkőzéssel lezárul egy nehéz szakasz a Kisvárda életében, ezután következnek majd azok a mérkőzések, amelyeken reális esélyük lehet a pontszerzésre. Jövő szombaton a Szent István SE ellen kezdheti meg a pontok gyűjtögetését a szabolcsi gárda. BB

A Nyíregyháza legyőzte a szerb bajnokot

100

90

80

70

60

50

40

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

30

20

10

5

de bizakodva tekintünk a tavasz elé – fogalmazott Kaplonyi Zoltán, a nyíregyháziak edzője.

Bíznak a győzelemben – Kiélezett mérkőzésre számítunk, mert az Ózd hazai pályán mindenkire veszélyes. Nekünk a védekezésünkre kell koncentrálnunk, illetve az ebből induló lerohanások kulcsfontosságúak lesznek. Helyzetünkből adódóan ta­ vasszal minden mérkőzésünk duplán számít, ennek jelentőségét át is érzik a srácok, bízom benne, hogy megszerezzük mind a két pontot – fogalmazott a nyíregyházi szakvezető. BB

Danyiil Medvegyev

FOTÓ: ATPTOUR.COM

Búcsúzott az első kiemelt

TENISZ. Az első helyen kiemelt

Danyil Medvegyev az első fordulóban búcsúzott a Rotterdamban zajló, 2,1 millió euró összdíjazású kemény pályás tenisztornán. A világranglista ötödik helyezettje szerdán két szettben, 68 perc alatt kapott ki a kanadai Vasek Pospisiltől. NSO.HU

A Nyírmeggyes benn maradna Borza László az őszi teljesítményüknél jobbat vár csapatától. Nincs egyszerű helyzetben a telet kilenc pontjával a tizenötödik helyen töltő Nyírmeggyes és az eddig tizenhat egységet gyűjtő Baktalórántháza, mindkét gárda azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa megye egyes tagságát. A baktai gárda októberben váltott edzőt, Kozma József helyett Borza László került a csapat élére, az új tréner a tizenkettedik helyre kormányozta csapatát az őszi szezon végére. LABDARÚGÁS.

Egyenesbe jöttek – Héthetes felkészülésen vagyunk túl, hetente három foglalkozáson vettek részt a fiúk, ezenkívül edzőmérkőzések is szerepeltek a programunkban, valamint indultunk a nagypályás műfüves tornán. – A fiúk becsületesen elvégezték a munkát, elégedett is lehetnék, viszont a meccseken akadtak gondjaink. Keretünkben alig történt változás,

A zöld felsős Nyírmeggyes helyzete nem egyszerű

távozott a kapus Borkó József, érkezett a középpályára Ruska Tamás és a kapus Sinka Ábel. Az őszi produkciónkhoz képest mindenképpen előrelépést várok a csapattól, szeretnénk minél hamarabb elkerülni a veszélyes zónából – fogalmazott Borza László, a Baktalórántháza edzője. Az újonc Nyírmeggyesnek, Körmös Miklós alakulatának nem sikerült eddig maradandót alkotnia. – Heti négy edzéssel január 3-án kezdtük el a felkészülést,

sok más csapathoz hasonlóan mi is részt vettünk a műfüves tornán. Munkánkat azonban betegségek hátráltatták, de úgy néz ki, kezdünk egyenesbe jönni. – Az eredményesebb tavaszi szereplés érdekében igazoltunk pár játékost, érkezett Folytán Zoltán, Szondi Richárd és Török Sándor, bízom benne, hogy velük kiegészülve ki tudjuk vívni a bennmaradást – mondta Körmös Miklós, a Nyírmeggyes trénere. BB

KELET

10

oldal

Black

Cyan

FOTÓ: DODÓ FERENC

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Utazás 11

MAGYARORSZÁG

A katalán tél a magyarok késő tavasza Katalónia télen az, ami Magyarországon a késő tavasz.

lógiája), hanem ezt a tényt egy tengerparton is konstatálnánk. Lehetőleg szeptember táján és lehetőleg Barcelonában. A hely miértjére nagyjából ugyanolyan paraméterek alapján lehet következtetni, mint Douglas Adamsnek az élet értelmére. Mindenesetre Máté utólag váltig úgy emlékszik, Barcelona nevét én dobtam be. Aztán az egyetemi évkezdés miatt valahogy az ötlet atyai részről már feledésbe is merült, amikor egyszer csak jött egy üzenet Mátétól, olcsó a repjegy Barcelonába, csak ma, csak most, mi legyen? Hát az lett, hogy álltunk, és néztük a pálmafákat a repülőtér előtt a katalán télben.

BARCELONA. Álltunk, és néztük a pálmafákat a repülőtér előtt. Teljesen természetesnek tűnik mindez, tudomásul vettük, a barcelonai tél és a magyarországi késő tavasz közé nyugodtan kitehetjük az egyenlőségjelet. Ha már ott voltunk, ki is tettük.

A Balatonon indult Az egész természetesen a Balaton partján kezdődött. Elsőszülött gyermekem kiadta a jelszót, ha már Füreden dolgozik a két egyetemi félév közötti nyáron, akkor apa látogassa meg. A zord atya természetesen ennek az invitálásnak nem állt ellen, és amikor második este a Balaton partján felvetődött az ötlet: mi lenne, ha nem csupán a mi „tengerünk” partján elmélkednénk az élet értelméről, amiről egy ideje már pontosan tudjuk, hogy 42 (lásd Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényfolyamát, ami a világ egyetlen ötkötetes regénytri-

Nem luxus Ha valaki a mediterráneumba vágyik és főszezonban, az szorgosan gyűjtögessen, mert nyáron sem a repülőjegy, sem a szállás nem lesz olcsó mulatság. A novembertől áprilisig tartó időszakban azonban egészen parádésan olcsó ajánlatokat is ki lehet fogni. Az appok kor-

A Güell park a katalóniai télben

szakában a telefonos alkalmazásunk helyettünk szondázza az akciós ajánlatokat. Ha beállítjuk, a fapados légitársaságok e-mailt is küldenek, ha lusták vagyunk keresgélni. Máténak is egy app dobta fel a tízezer forint körüli ajánlatot, ami egy közel kétezer kilométeres repülőútért igazán nem megfizethetetlen költség. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy az Airbnb hálózatának köszönhetően télen naponta személyenként négyezer forintért is található szállás, akkor egy gyors matek, és kisakkozható, egy hosszú hétvége nem terheli meg túlzottan a családi kasszát, így ha a kedv

megvan hozzá, akkor már igazán nem luxus elérni akár olyan úti célokat sem, mint Ciprus, Málta, Szicília vagy éppen Barcelona. Néhány jó tanács Ha valaki ezek alapján úgy dönt, Barcelonába készül, nézzen alaposan körül a fapados légitársaságok ajánlatai között, hiszen akár naponta változhatnak a jegyárak, le és fel egyaránt. Ha ez megtörtént, és a jegyfoglalás is megvan, az utazás előtt 48 órával akár már telefonon is becsekkolhatunk. Ha nem akarunk pluszköltségekbe merülni, akkor nem kötele-

ző vágyott ülőhelyért és plusz felvihető csomagért fizetni, egy pár napos kiruccanás egy kis bőröndbe vagy egy hátizsákba pakolással is kényelmesen teljesíthető. Érdemes már utazás előtt Barcelona-kártyát váltani, többszörösen is. Interneten vásárolva 10 százalék kedvezményt adnak. A város számos pontján, köztük a repülőtéren is átvehető kártya az első aktiválástól számítva a lejárati időig számtalan kedvezményt ad. Mentesülünk a tömegközlekedésben a jegyvásárlástól (ez jegyenként 2,2 euró), számos múzeumba ingyenes ezzel a belépés és több üzletben

is kedvezménnyel vásárolhatunk. A legfontosabb tanács azonban az, amit ha jól akarjuk érezni magunkat, sose felejtsünk el: hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy euró hány forint, és ennek szellemében ne számolgassunk minden vásárlásnál. A lényeg: Barcelona helyenként drágább, néhol olcsóbb Magyarországnál. A következő részben arról lesz szó, mitől klassz hely Barcelona. Mert az. JG

Látogasson el hírportálunkra!

380688

A barcelonai tengerparton még nem tombolt a nyár

FOTÓK: A SZERZŐ

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

12 Kultúrtipp

MAGYARORSZÁG

Télűző farsangi mulatság a Sóstói Múzeumfaluban

Pénteki színház- és moziműsor Móricz Zsigmond Színház 19 óra: 9-től 5-ig (Vörösmarty bérlet) – nagyszínpad Krúdy Gyula Art Mozi 17.15: Judy (12 éven aluliak számára nem ajánlott) – angol életrajzi dráma, musical A film a legendás Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó amerikai színész-énekesnő a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drogproblémákkal küzdött. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, elvállal egy londoni varietéturnét. A fellépések azonban nem zökkenőmentesek. 19.25: A boldogságvirág (12) – angol– osztrák–német sci-fi, dráma

Judy Garland szerepében Renée Zellwegert láthatjuk

FOTÓ: INTERNET

A néphit szerint a maskurások lármázásukkal, jókedvű mókázásukkal, vigadozásukkal elűzik a zimankót.

Megelevenedik a fonók világa A néphit szerint a maskurások lármázásukkal, jókedvű mókázásukkal, vigadozásukkal elűzik a telet. S hogy ez biztosan így legyen, arról a Sóstói Múzeumfalu munkatársai gondoskodnak, hiszen kézművesműhelyükben zajkeltő eszközök készítésére invitálják a gyermekeket és felnőtteket. Azokat pedig, akik szeretnének b e o l -

NYÍREGYHÁZA. Azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy milyen jelmezeket – régi szóval maskurákat – öltöttek magukra a szatmári falvak lakói jó száz évvel ezelőtt, február 23-án a Sóstói Múzeumfaluban a helyük. A nyíregyháziak körében igen népszerű szabadtéri néprajzi múzeum, ugyanis ezen a vasárnapon tartja farsangi programját, melynek leglátványosabb része minden bizonnyal a lakóhelyük hagyományait hűen ápoló panyolaiak télűző farsangi falukerülése

Programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Február 14., péntek 9 óra: Nemzetközi könyvajándéknap – gyermekkönyvgyűjtés, Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal: A békakirály – a Varázskendő Bábcsoport mesejátéka, művelődési ház, Fehérgyarmat 17.45: A házasság hete: Házassági krí­ zisek megoldása mediációval – Horváth-Bócsi Irén mediátor előadása, majd kötetlen beszélgetés, házasságkötő terem, Nagykálló 18 óra: Rapid randi – ismerkedőest, Jósavárosi Művelődési Ház, Nyíregyháza 19 óra: Egyetemi bál, Nyíregyházi Egyetem Kodály terme, Nyíregyháza

lesz – tájékoztatta lapunkat dr. Szabó Sarolta, a skanzen igazgatója.

13 óra: Kultúrházak éjjel-nappal: kéz-

műves-foglalkozások, népi, fejlesztő­ játékok, Széchenyi utcai alkotóház, Nyíregyháza 16 óra: HangyAranka nagy kalandja – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza 16 óra: Táncház a Guba táncegyüttessel, Mandabokori Művelődési Ház, Nyíregyháza 18 óra: Lehozzuk önöknek a csillagokat: Máté Péter- és Cserháti Zsuzsa-emlékkoncert Szomor Györggyel, Szinetár Dórával, Serbán Attilával, a Főnix zenekarral és Leslie-vel, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza

A program leglátványosabb része a panyolaiak télűző farsangi falukerülése lesz

Február 16., vasárnap 10 óra: Farkas és Róka a lakodalomban – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza 11 óra: A csillagszemű juhász – a Szeleburdi Meseszínház interaktív mesejátéka, előtte és utána kézműves-foglalkozás, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza

Február 15., szombat 6 óra: XIII. Lápi Disznótoros – hagyományos disznóvágás, főzőverseny, hagyományőrző csoportok műsora, helyi népszokások és mesterségek bemutatása, tombola, disznótoros mulatság, vásártér, Nagyecsed 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal: farsangi kézművesjátszóház, A lusta mókus (bábelőadás), farsangi diszkó DJ Fatboyjal, Záhony 11 óra: Az origami csodálatos világa – a Magyar Origami Kör vándorkiállításának megnyitója, Várszínház és Művészetek Háza, Kisvárda

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Február 17., hétfő 17 óra: Érti-e egymást férfi és nő? – pódiumbeszélgetés a házasság hetén Tóth-Mihala Veronikával és Szanyi Györggyel (moderátor: Pótor Melinda), Égigérő Közösségi Ház, Mátészalka

Látogasson el hírportálunkra!

ÁLLÁS

ÉSZAK

Újabb ingyenes

pedagógus-továbbképzések a Nyíregyházi Egyetemen Megvalósítási szakaszának negyedik évébe lépett a 2017. január 1-jével indult EFOP-3.1.2-162016-00001 számú „A köznevelés módszertani megújítása a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából” elnevezésű pályázati program. A 100%-os támogatási intenzitású projekt keretében a 9,860 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a támogatott konzorcium tagjaként a Nyíregyházi Egyetem 2018-2021 között, az az iskolák tanítóinak, tanárainak kínál továbbképzéseket a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából. Az Egyetem 2018. és 2019 folyamán térítésmentes 120 órás és 30 órás foglalkozásokat bonyolított le az Észak-Alföldi régió megyéiben, a köznevelési intézmények módszertani fejlesztése, megújítása érdekében.

A kiemelt pályázati projekt megvalósítói konzorciumi együttműködésben a Nyíregyházi Egyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegye-

tem, Miskolci Egyetem, Oktatási Hivatal, Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem. 2020 folyamán tovább folytatódnak a 120 és a 30 órás pedagógus-továbbképzések, melyeket elsősorban a különböző fejlesztéspolitikai szempontból kiválasztott, illetve a korai iskolaelhagyás tekintetében veszélyeztetett intézmények pedagógusainak bevonásával végeznek a Nyíregyházi Egyetem oktatói és gyakorlóiskolai szakvezetői. A képzéseket megyénken kívül Jász-Nagykun-Szolnok megye, valamint Hajdú-Bihar megye köznevelési intézményei is igénybe veszik. A kiemelt pályázat megvalósítói a pedagógustovábbképzések folytatása mellett 2020ban továbbra is mentorálással,

allasborzeeszak@mediaworks.hu

BÖRZE

2020. március 4. Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

iskolalátogatással és személyes tanácsadással segítik a már képzésben részesült intézményekben az új módszertan bevezetését, melynek központi eleme olyan differenciált nevelés, mely biztosítja az élményszerű, innovatív, kooperatív és motiváló osztálytermi munkát. Ezek az intézmények az idén már pályázhatnak a Komplex alapprogram mintaiskoláinak járó „Élménysuli” elnevezés megszerzésére.

4 Állást keres? 4 Munkát váltana? 4 Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

380467

További információ kérhető: Nagyné dr. Schmelczer Erika, szakmai vezető Elérhetőség: Telefonszám: +36-30/676-1056 E-mail cím: schmelczer.erika@nye.hu

JELENtkEzz kIÁLLítóNak!

Tiszaújváros

2020|02|14|

Az EU 2020 stratégia céljainak hazai megvalósulását szolgáló Nemzeti Reform Program egyik fő célkitűzése a korai iskolaelhagyás mértékének csökkentése, illetve a köznevelés hátránykompenzációs képességének a növelése. Ennek megfelelően a pályázati megvalósítók a lemorzsolódás megelőzésére alkalmas, tanulást támogató pedagógiai módszerek kidolgozására és azok országos elterjesztésére, valamint a pedagógiai szemléletváltás elősegítését szolgáló pedagógusképzési és továbbképzési tartalmak megújítására vállalkoztak.

szereplői a szabadtéri néprajzi múzeum rendezvényeinek, népszerűségük talán titokzatos „zeneszerszámaikban” rejlik, melyek használatába a kicsiket is bevonják, beavatják. Fonóval kapcsolatos néphagyomány az is, hogy az idő lassú múlását és a monoton munka egyhangúságát játékokkal, találós kérdésekkel igyekeztek a jelenlévők megtörni, s nagyon örültek, ha időnként egy-egy jó szavú mesemondó is betévedt az ajtajukon. A Sóstói Múzeumfalu ebben az évben ezt a néphagyományt is feleleveníti Bumberák Maja mesemondó, a népművészet ifjú mestere közreműködésével, aki az alkalomhoz illő történeteivel fogja szórakoztatni a látogatókat. Azt, hogy hol található az a fa, melyről vaj meg túró szüretelhető, a gyulaházi parókia épületében árulja el a mesélő. Azokat a látogatókat, akik a gyulaházi parókia ajtaját farsangi jelmezben nyitják ki, a Sóstói Múzeumfalu munkatársai meglepetésajándékkal fogadják. Finom falatok a fesztiválon A farsangi hagyomány szerves része az evés-ivás, amiből szintén nem lesz hiány, hiszen a skanzen hagyományőrző programja a III. Nyírségi Disznótoros Fesztivál része. KM

Sajtóközlemény

389513

vadni a télűző menet tagjai közé, némi arcfesték felhasználásával álarc mögé bújtatják. A panyolai Szamosparti Nyugdíjas Klub tagjai a látványosnak ígérkező felvonulás mellett egy dramatikus játékot is bemutatnak, melynek központi alakja a huszár. A falusi fonó világát idézik meg ezzel, melyet a maskurások szívesen kerestek fel a régi időkben, hogy sokszor pajzán jelenetekkel szórakoztassák az ott összegyűlt fiatalokat, friss lendülettel töltsék fel a megfáradt fonókat, és udvarlásra biztassák az érkező legényeket. „Itt a farsang, áll a bál…” – énekli Hajdú Ágota és Olajos Gábor, akik a kisebb gyermekeket és szüleiket szólítják meg az ismert megzenésített verssel. A nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola tanárai gyakori

magyarország

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK

2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG

Mai horoszkóp

Mikor, hová

Rejtvény

Keresztrejtvény

AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE

BOKROT

MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ

NYES 38. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS

Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, A ígymegfejtéseket szívesen tartózkodVASZY 2020. február 20-ig ITAL GYÖRGY 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a még meg a levelezőlapra 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért lehet beküldeni. Kérjük, levelezőlapra ragasszák fel az e MEGFEJTÉS LIBANON KIÁLLÍTÁS MEGFEJTÉS ség őrzője. Nyitva: csütörtökig: semhétfőtől kell dolgoznia. Ne éljen vissza azonban azeígy AJÁNDÉKBA BOKROT FÕVÁROSA ragasszák fel az heti hat rejtvény ELSŐ MÁSODIK RÉSZ SPRICCELT NYES Mai horoszkóp heti hat rejtvény számát, a KeletRejtvény KAPTAM RÉSZE 8–16 óráig, pénteken: 8–14 óráig. Tel.: EGYTÁLDAN elnyert bizalommal! AZ...,AUSCH számát, a Kelet-Magyarország-logót, Baktalórántháza: Dégenfeld KasRÁDIUSZ AZ...ÉLET, Magyarország-logót, valamint írják A megfejtéseket 2016. október SIMMONS- ÉTEL BECÉZETT KLÁRA 42/310-566 AROMÁS Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodVASZY KOS tér 13.) MÛ ORSOLYA Most felejtse el a kudarcokat, gondolkodjon pozivalamint írják rá telefonszámukat. A jó REGÉNYE télymúzeum (Köztársaság ITAL GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a BIKA Kállósemjén: (Kossuth út nak a közelében, és ezért aKállay-kúria népszerűségért mégbevonzani meg tívan! Csak így tudja a sikereket, amikre megfejtést beküldők között Baktalórántháza03.21.–04.19. kezdetei, Középkori beküldők levelezőlapra ragasszák felFord az eVagépközött Ford Vagép autós 04.20.–05.20. 94.) A Kállay család története, Játéksem kell dolgoznia. Ne éljenszüksége vissza azonban az ígyhogy ismét autós ajándékot sorsolunk A meg- sorsolunk ki. évszázadok, Barkóczy terem, Károlyiak, lenne ahhoz, és magahetierősnek hat rejtvény számát, ki. aajándékot Keletszoba, Kávéház, Bálterem, Cselédszoba elnyert bizalommal! a Ke­let-Ma­valamint gyar­Aor­megfejtéseket szág Hallerek, Dégenfeld terem, A reformérezhesse magát. fejtéseket Nyíregyháza, a Ke let-Magyaror- Debreceni út 233/c; Magyarország-logót, írják kiállítások, Pál biztosnak Gyula-kiállítás. Nyitva: Most felejtse el a kudarcokat, gondolkodjon pozi(Rejt­ v ény) Nyír­ e gy­ h á­ z a, Dó­ z sa(Rejt Gy. u.vény) Nyíregyháza, kor évtizedei, ÚriBIKA passzió, Gyermekek Telefon (42) 460-677 ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóak voltak, mégis valahol hiba SVÉD szág rá telefonszámukat. A jó megfejtést szerda–vasárnap 10:00–17:00. Tel.: JOULE VÁLTÓPÉNZ TORKIG IKREK világa, Női szalon, A tudomány világa. 4–6. Pf. vagy a rejtveny@ tívan! Csak így tudja bevonzani a sikereket, amikre és nem Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 csúszott a számításaiba, úgy4400 jönnek az25. eredVAN VELE Dóautós zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. beküldők között Ford Vagép 42/255-423 04.20.–05.20. PONTOS, E 05.21.–06.21. ALAPOS Nyitva: hétfő–péntek 08:00–16:00, kelet.hu címre küldhetik szüksége lenne ahhoz, hogy ismét erősnek ésazt magaKÖZELEBBI vagy a rejtveny@kelet.hu címre ajándékot sorsolunk ki. be. ...ATTILA, Jánkmajtis: Művelődési Ház (Kossuth mények, ahogyan eltervezte. Ne bosszankodjon, SZÍNÉSZ 04.01-jétől 10.31-éig, kedd–szombat biztosnak érezhesse magát. u. 10.) Végh Antal-emlékszoba. N ­ yitva: küldhetik be. A megfejtéseket a Ke let-Ma gyarorgondolja át, hol is csúszhattak félre az események! Megfejtendő: Tel.: 42/353-559 KETTŐS ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóak voltak, valahol hiba 7.30–12.00. Tel.: 44/566-200 ...CAPONE szág (Rejt vény) Nyíregyháza, Csak az mégis kényszerítheti térdre, aminek ezt Ön engedi. MÁSSALTORKIG IKREKMúzeum (Hősök Óvakodj ... Müller Péter gondolata a Csenger: Helytörténeti HANGZÓ Kemecse-Haastanya: csúszott a RÁK számításaiba, ésErős nemjellem, úgySzabolcs-Szatjönnek az eredVAN VELE Dó zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. ILJUSIN pontosan tudja, mit szeretne elérni, de 05.21.–06.21. tere 3.) Csenger iskoláinak története, feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. már-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi vagy a rejtveny@kelet.hu címre mények, ahogyan azt eltervezte. Ne bosszankodjon, ha egy percre meginog, bizony könnyen elveszíti az FEBRUÁR 12., SZERDA: NITROGÉN Csenger története az őskortól az 1950-es ­Igazgatóság Polgári SZÍNÉSZ Megfejtendő: A feladvány egy közmondást Védelmi Múzeuma. VEGYJELE küldhetik be. gondolja át, hol is csúszhattak félre az események! KOMOLYBELLUSKA ÉTEL 1 3 6 10 14 egyensúlyát. A évekig, Régészeti kiállítás, Az állattartás Megfejtendő: OKTÓBER 11.,rejt. KEDD KETTŐS ZENEI ÍZESÍTŐ A levegőzsilipes rendszer; szakésengedi. PÁRATLAN ...CAPONE MEGFEJTÉS Csak az kényszerítheti térdre, amineknap eztvár Ön MÁSSAL várt 19 20 21 24 27 SUNYI, ELŐADÁS RÓNA! Könnyed Önre, hiszen nem akadályok és a földművelésRÁK eszközei, Berendezett Óvakodj ... Müller Péter MÁSODIK gondolata a v ­ édőfelszerelések és a megye polgári 2, 3, 6, 9, HANGZÓ SALLAI ALATTORÉSZE ILJUSIN OROSZLÁN Erős jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de 36 37 47 49 62 NÓRA MOS RÁDIUSZ PÁRATLAnem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell AJAK­parasztház, Mezőgazdasági eszközök, feladványban olvasható. KREDENCvédelmi múltja című kiállítás. Nyitva: GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. A NUL 21, HOSSZÚ 22, 27, PIROSÍTÓ Így 64 67 75 76 15,79 BEN ÁLL! 07.23.–08.22. ha egy percre meginog, bizony könnyen elveszíti az felkészült. KÖTÕDÕ! gépek – Állandó kiállítások. Nyitva: megbirkózni, amelyekre jönnek is azok FRANCIA MEGFEJTÉS ÖRMÉNY Előzetes egyeztetés után ­látogatható. SKANDINÁV ELSÕ KISVÁROS TÁRGYRAG Az adatok tájékoztató jellegűek!37, 40, KENYÉR 45, DÁN NAGYKOMOLYBELLUSKA ÉTELFÉRFINÉV egyensúlyát.Elér­hetőségek:az A 41, EL9.00–17.00. RÉSZE OKTÓBER 11., KEDD eredmények, amelyeket betervezett. imre.doka@katved.gov. VÁROS ZENEI ÍZESÍTŐ AMERIGO... HIBÁZOTT SUNYI, 50, 58, MEGFEJTÉS 65, 70, ELŐADÁS ...VAN, naphu, vár Önre, hiszen nem vártúgy akadályok Dombrád: Ady Endre MűvelődésiKönnyed Ház MÁSODIK szabolcs.szovivo@katved.gov.hu. Tel.:a napját, hogy Igyekezzen szervezni abba a 2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOODAFIGYEL OROSZLÁN FATUSKÓ MOS (Kölcsey u. 10.) Helytörténeti kiállítás. SZŰZ NÓRA RÁDIUSZ 71, 72, RÉSZE77, 79. nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell 42/594-603 munka mellett a kikapcsolódásra is15, legyen ideje! Ha 22, SZÁNDÉFEKETE 21, 27, FÕZELÉK07.23.–08.22. EGYIPTOMI Vízállás Nyitva: munkanapokon 08.00–16.00 08.23.–09.22. KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV megbirkózni, amelyekreBáthori felkészült. ÍgyMúzeum jönnek azokkönnyedén Az adatok tájékoztató jellegűek� Nyírbátor: István NÖVÉNY NAPISTEN a céljait szem előtt is tartja, ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV 37, haladhat 40,aznapi 41, Folyóink jellemző adatai: a45, óráig, szombaton 13.00–17.00, az vasár(Károlyi u. 21.)útján, „Nyírbátor évszázadai”, eredmények, amelyeket betervezett. és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. CSAPATKÖTŐNŐI A VÉGÉT 50,Tiszabecsnél 58, –121 65,cm, apad, 70,a nap 14.00–17.00. Tel.: 45/465-032 TISZA TAG! IMAGINÁRI„Határvédelem – határőrizet” a NyírSZÖVET MAGAZIN ...VAN, Igyekezzen úgy szervezni aCsak napját, hogy abba a érvényre JÁRJA akkor juttathatja az elképzeléseit, ha ODAFIGYEL US EGYSÉG Fehérgyarmat: SZŰZ Városi Galéria (Kossuth bátori Határőr Igazgatóság CsapatmúNÉMÁN NÉV71, 72, vízhőfok 77, 2,4 C-fok, 79. mederteltség 14%, RÖVIDmunka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha SZÁNDÉSILBAK MÉRLEG azt érvekkel támasztja alá és kerüli a túlzott érzelmi NÓGATÓ! FEKETE JEGYZÉK, NADRÁG EGYIPTOMI tér 7.) Az épület 08.23.–09.22. időszakos kiállítások zeumának anyaga, A Báthoriak, Farkas KODBAN ISTVÁN adatok jellegűek� LISTA TivadarnálAz–79 cm,tájékoztató apad, 18%, 1,4 NAPISTEN a céljait szem előtt tartja, könnyedén haladhat az 09.23.–10.22. A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket. Hajlamos indulatossá válni, ÁLL megrendezésére szolgál. A kultúr­ Eszter festőművész kiállítása. Állandólehet ugyanis TALÁN A SOSTÓL C-fok; Vásárosnaménynál –13OKTÓBER cm, árad, 12., SZERDA GÁRDISTA útján, és végül gyorsabbanha is végez, mint gondolta. CSAPATKÖTŐNŐI VÉGÉN! ELTÉRŐ történeti kiállítások mellett a környék kiállítások. Nyitva:ellenállásba 9.00–17.00.ütközik. Tel.: TAG! SZÖVET MAGAZIN TÜSTÉNT, 21%, 1,1 C-fok; Záhonynál –86 cm,húzás: Gépi Csak akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, ha AMERIKAI Szívesen vonulna félre, mert úgy érzi, most nehezen NYOMBAN művészei is lehetőséget kapnak 42/281-760 NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉK7, 17, 18, 19, 25, 28, 35 árad, 25%, 1,2 C-fok; Dombrádnál 145 MÉRLEG azt érvekkel támasztja alá és kerüli a túlzott érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, SOROZAT a­lko­tásaik ­bemutatására. Nyitva: h–p: találná meg a közös hangot a környezetében élőkkel. SKORPIÓ Nyíregyháza: Antenna Hungaria ÜRES LISTA A cm, árad, 32%, 1,2olyan C-fok; TiszabercelSECUNDUM LAK! A SZOKÁkitöréseket. Hajlamos lehet ugyanis indulatossá válni, ...BETEGSÉ09.00–12.00 és09.23.–10.22. 13.00–16.00. Tel.: Rádióállomás (Lászlócsere dűlő 15. sz.) TETEJÉRE 10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, hiszen talál TALÁN A SOSTÓL GE, ZSÁBA Kézi húzás: OKTÓBER 12., SZERDA TORZMÉRTÉKnélis325 cm, árad, 46%, a vízhőfokot ha ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ 44/361-863 MISKOLCI Rádió-, televíziótörténeti gyűjtemény. feladatokat, melyekkel egyedül megbirkózik. SZÜLÖTT EGYSÉG4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 EGYETEM NAGYON Gépi húzás: AMERIKAI RENDSZER SZOLMIZÁnemamérik; Tokajnál 492 cm, árad, a Nyíregyháza: Kállay GyűjteménySzívesen vonulna mert úgy érzi, mostalapján. nehezen Nyitva:félre, Előzetes bejelentkezés FINOM, Bár nem erőssége véka alá rejteni CIÓS HANG IFJÚSÁGI VÍGJÁTÉK7,véleményét, 17, 18, 19, 25, 28, 35Nyeremények: ÍZLETES Tel.: +36-30/239-4899. ­(Széchenyi utca 1. II/8) A Kállay nemzetmederteltséget a nem volt, találná meg a közös hangot élőkkel. erős SKORPIÓ NANOMAGAZIN SOROZAT NYILAS deaakörnyezetében mai napon különösen Önben a vágy,nem hogymérik, 2,17C-fok; találatos HALPETE IGERAG ...BETEGSÉAPRÓ TINA 10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, olyan SZAMOS Csengernél 9%, 11.22.–12.21. a 6 találatosokra 178 640, elmondja,hiszen mit is talál gondol. Próbáljon meghúzás: nyugodt –38 cm, apad, Kézi TYÚK, GE, ZSÁBA TURNER TÁJSZÓVAL BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. 1,2 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 4340, TEMPUS maradni és elszámolni tízig! 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 az 5 találatosokraNAGYON Kvízmegfejtés ENDRE SZOLMIZÁHÉZAG,KÖZ FINOM, forintot találatosokra 935 Bár nem erőssége véka alá(1889–1980). rejteni véleményét, 143 cm, árad, 25%, HÁRMAS CIÓS HANG Itt született Nyárády Mihály néprajzkutató, helytörténetíró Ha nematud nemet mondani, ne isNyeremények: tervezzen a mai2,9 C-fok;aa4TÚR MELYIK ÍZLETES BÖRTÖNALAKZAT BAKkülönösen erős Önben AZ EGYIK IRÁNYBA NYILAS de a mai napon vágy, hogyPozitív 7 találatos nemárad, volt,30%,fizetnek. SZIGET Garbolcnál 88 cm, 2,3 C-fok. b) a Ramocsaházán VÉRnapra túl sok feladatot! kisugárzásának HALPETE IGERAG TESTRÉSZ 12.22.–01.20. CSOPORT Az adatok tájékoztató jellegűek! 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntőlavárják a környezetéSZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG IDÕSEBB, BECÉZETT az 5 találatosokra 4340, DÁTUMTORTA- TEMPUS maradni és elszámolni tízig! FÉLTI! RÖV. ENDRE ben élők a megoldást. RAG SZELET! HAZAI VIDÉK..., Terjesztési Ügyeletek a 4 találatosokraügyintézés 935 forintot BESZÉDROCKRECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, is tervezzen a mai ÉRTÉKOROSZ Bárne számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis BÖRTÖNHANG EURÓPAI PERTUBAN BAK ZENEKAR ÚJSÁG REND TEHERKéz­fizetnek. be­sí­té­si panaszaikkal hív­jákHívjon az alábbi minket! FOLYÓ ÁLL! IRÁNYBA SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyír­egy­há­zán,napra a Szent Afeladatot! MA­GYAR AU­ TÓ­KLUB VÍZÖNTŐ túl sok Pozitív kisugárzásának GÉPKOCSI képes megőrizni a nyugalmát.ingyenes AztAzbiztosan elmond12.22.–01.20. adatok tájékoztató +36-80/442-444 jellegűek! telefonszámot: ORSZÁGOS Ist­ván u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 ILLÉS RÉGIESEN ZSÍRBAN se­ g ély­ h í­ v ószá­ m a: 188 DÁTUMRAG 01.21.–02.18. köszönhetően népszerű, éshatja Öntőla várják a környezetéLEVÉLTÁR OLDÓDÓ nap végén magáról, ha(h–p.: kellő7.00–17.00, elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG szo.: 8–12.00) (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszá­m. VITAMIN ben élők a megoldást. PÁRATLAN HAZAI VIDÉK..., harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. STANNUM BESZÉDNyír­ség­víz Zrt., hi­ba­be­je­len­tő: LÁNGOKRELÉ! ROCKRECEPTbosszankodhatna, Közérdekű észrevételeiZENEKAR vel HANG BAN ÁLL GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG +36 42/523-600 Hívjon minket! VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmondHALAK HATÓSÁG, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig KIEJTETTORSZÁGOS IGERAG Nyír­táv­hő Kft.:lyabb +36 42/451-644 DÁTUMRAG HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. ORDINÁTA HANGZÓ LEVÉLTÁR Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyhatja a nap02.19.–03.20. végén kellő KÉRDÕTENGELY TI­GÁZ,magáról, gáz­szol­kap gha ál­tsegítséget, a­tá­sielszántsággal hi­bákde be­most je­len­még ez sem keseríti el, hatáHétköznap 9–17.00-ig. SZÓCSKA DÉL PÁRATLAN szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. STANNUM té­se: akkor +36 80/300-300 Tel.: +36-20/940-1705, RELÉ! Köz ér de kű ész re vé te lei vel komoE.ONaz Ti­sakadályokat, zán­tú­Szeretne li Áram­így szol­érdemes gál­ta­tó tudni? Rt. Köz­ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ­ke­e-mail: res­se­ jozsef.matyasovszki@kelet.hu többet ­Men­tők: 104. Tűz­ol­tók: 105. Könnyedén veszi ...ANDRÁS, FELHÚZZA keresse munkatársunkat, HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, hi­ ba­kitűznie be­jósainkat je­len­tmaga és: +36 80/210-310 KézbeLajost. sítési panaszaikkal Ahívják az alábbi lyabb célokat is elé. Bár nem mindigszámon mun­most! ka­tár­sun­kat, Ladányi Tóth Hívja a 06-90/602-017-es Rend­őr­ség: 107.HALAK HIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. NYÚLCIPÕT TÁRGYRAG A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) telefonszámot: 06-40/424-424 Disz­de pé­most cser­szol­ gá­ez latsem haj­lkeseríti ék­ta­la­nel, ok­hatának. Hétköznap 9–17.00-ig. VEZETŐ VO­LÁN-in­for­má­02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 kap segítséget, még Hétköznap 9–17.00-ig. MAGA http://horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe­ r i­ f é­ r ia Egye­ s ü­ l et non­ s top szá­ m a: Tel.: +36-20/468-9575 ÚTIN­FORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 e-mail: A T-Com-tu­da­ko­zó: 11818 e-mail:ladanyi@kelet.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje.

AÉ

89090

KOS

EGYTÁLÉTEL

89090 829073

241

38 241

A

A

A

909474

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

A

Sudoku 241. feladat

Sudoku

...ANDRÁS, ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,

Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)

Kezdőknek, 241.

http://horoszkop.szon.hu

L

L

Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 38. feladat

Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok

Megfejtések, 230. számú feladat

Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu

5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 4 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 6 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 82 99 33 42 7 75 14 91 66 2ORVOSI A 100 Éves Patika beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 2 1 7 2 9 4 6 3 5 8 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 78 1 6 4 5 6 1 8 3 9 7 2 GYÓGY csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 1 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 6 Rend ség: 107. 3 8 1 7 5 4 6 3 9 2 megoldása van. Kérjük, hogy az heti Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 83 1 39 62 27 56 1 81 93 75 48 4 agyógyszertári ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 8 7 4 9 3 6 1 8 2 5 együtt egy AU levele5 2(34–39.) 1 ragasszák A MAGYAR TÓKLUB 9 tők: 104. Tűzoltók: 105. 55 8 26 74 61 93 5 18 89 44 33 6Men7mal segélyhívószáma: 188 juttassák el szerkesztőségünkbe 8 4 7 3 6 5 8 2 9 1 4 7 Rendzőlapra, őrség: és 107. 9(44001for 5egy­ 2z42/598-177 MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 2 1 3 17 36 54 89 4 26 68 97 74 3VOLÁN-in Nyír­ há­ a, Dó­zsa György u. 4–6.). má ció: 69 A T-Com-tu dakozó: 11800 17 5 1 7 4 9 8 2 6 3 ÚTINAzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 31 42/523-600 9 2 4 6 3 7 5 8 1 segély 8 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorhívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 95 6 3 8 5 1 2 7 9 4 A T-Com-tu TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák da ko zó: 11800 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbe­víz beide­ jelen tő: február 20. 3 7 6 4 9 8 1 5 2 kül­Rt., dé­shi ha­ba tár­ je: 2020. Kez­dők­nek Ha­la­dók­nak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min-a sorsolást 4 4 8 5 A nyertesek nevét követő hétfői A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hibabe jelentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírlapszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el közöljük. szon.hu/jatekszabalyzatok Diszpécserszolgálat hajléktal

4 9 2 3 6 9 6 3 7 2 1 5 81 58 Megfejtések, 230. számú feladat 6 6 7 4 7 1 5 4 8 6 3 9 2 37 6 3 1 4 9 2 85 5 37 76 63 2 8 4 3 5 96 13 71 5 61 78 7 6 2 9 3 9 6 6 87 4 1 5 8 9 4 78 65 24 9 1 2 55 967 876 93 91 43 12 55 24 1 2 5 7 1 2 6 8 9 2 7 9 6 7 6 7 36 43 221 28 76 45 89 91 9 8 7 5 2 8 5 9 5 858 35 14 32 17 98 24 76 3 4 2 5 9 8 4 6 7 5 7 554 89 643 477 136 89 22 6 9 5 26 7 2 8 9 7 3 4 5 16 31 731 624 489 2 98 7 4 2 9 1 9 5 8 3 1 Kezdőknek

7 1 Haladóknak, 7 5 241.6

9

Megfejtések, 27. számú feladat

8� � 8� �

Sudoku 241. feladat 9Kezdőknek, 241. 5 29 4 5 33 4 7 7 9 5 2 4 4 3 6 6 5 1 8 3 4 1 2 5 7 9 5 4 7 1 3 2 4 6 15 3 3 49 4

Haladóknak, 38.

8� � 8� �

5

Kezdőknek, 38.

2

1

TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minfebruár 14., péntek hi2020. babejelentés: 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és 17.00 haladó) az egy-egy nyertest. csak A Perifé ria Egyeeszta sületPlusz nonstop száma: magaszórakoztató Sporthíradó 17.10 Fradi Tv 17.40A sorsoláson ébredhetünk, dozik, csökken a felmég kevesebb kai 3.30 Vámpírok alkonya AmeM1a sorsolást követő hétfői 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban Futsaleső magazin 18.15közöljük. Felvezető műsor KÁLMÁN, EDE nevét rikai 5.00 Tüzes bosszúki-kisüt Amerikai kisebb is előfordulhőzet, a nap. zin 20.00 Híradó 20.30 Híregyháfelhő, emiatt tö

TV- és rádióműsor Időjárás

október 13., csütörtök

3 °C

11 °CATV

5 °C

Kézilabda-közvetítés 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 hat.18.30 Elvétve ködfoltok 20.00 Gyenge légmozgás za magazin 21.00 Híradó 21.30 képződik sűrű k További névnapok: 06:45 16:32 06.30 Nemzeti Sporthíradó 04.55 Top Shop 04.10 Magánnyomozók 09.50 Sam, a tűzoltó Közgyűlés után magazin 22.00 Érték 20.30 BL-péntek 21.15 Birkózó Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma is lehetnek. 06.40 Kenó 05.20 Barátok Csütörtökön borongós Napközben felszakailletve éjszaka mellett hideg lesz. Este, nem várható. Jagello, Káleb, Edgár, Magyar dokureality sorozat 10.00 Vipo, a repülő kutya kaNapnyugta: Holdnyugta: Híradó 22.20 Szieszta szóraEurópa-bajnokság Felvételről 22.15 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahú08.56 Maébredhetünk, délelőtt 09.00 Hírközt 06.45 P’amende 04.55 Csapdába csalva landjai Eduárd, Edvarda, reggel Edvárd. reggelre dozik, csökken a felmég kevesebb lesz a Sziesz17:43 02:56 REGGEL DÉLBEN ESTE koztató magazin 22.50 Sporthíradó 22.45 Kézilabda-közzó 05.55 ATV START 08.35 START adó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 07.15 Öt kontinens Magyar filmsorozat KÁLMÁN, EDE Német dokureality sorozat 10.25 Bing kisebb eső10.00 is előfordulhőzet, ki-kisüt aplusz nap.09.10 Fórum 10.40 Ékszer felhő, emiatt többfelémagazin ta Plusz szórakoztató Holdkelte: Napkelte: vetítés 00.25 Labdarúgó-közvetítés 07.45 Ridikül 06.00 Reggeli 09.33 Ma délelőtt Híradó 10.15 05.20 Családi Titkok 10.35 Claude 23.20 Képújság hat. Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás sűrű köd. Eső Változóan felhősTovábbi névnapok: TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum képződik 06:45 08.40 Fogd a kezem! Élő16:32 magazinműsor Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délMagyar realitysorozat 10.55 Kukori és Kotkoda török tévéfilmsorozat 09.05 Asztro Klub 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 nem várható. lehetnek. mellett Jagello, Káleb, 06.15Edgár, MOKKA 11.05 Sebaj Tóbiás előttis10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.15 Holdnyugta: Napnyugta: napos, hideghideg idő lesz. Folyóink napi adata Duna 17.0013-14 °C 17.30 Velencei-tó 11 °C 09.25 Don Matteo 10.05 TopMegyénkben Shop 6.00 Háttérkép ism 7.00 Híradó Ma eleintejellemző nem számíthatunk Világhíradó Fórum ATV magazinműsor 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai ma borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. REGGEL Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma dél-Záhony 17:43 02:56 DÉLBEN ESTE TISZA- zenei Tiszabecsnél cm, 6.3010Party összeállí- –245 Tisza17.55 A nap 10-14 °C18.45 Fertő °C - Zóna olasz tévéfilmsorozat 12.20 Fókusz 7.30 Magyarország élőben várható. ism 8.00 Benne: Tények Reggel 11.20 Tinti kalandjai Híradó híre ATV előtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli hahatásra, délutántól azonban f ébredhetünk, kisebb eső is06.25 előfordul° ° 2 C 10Hírek C 8.05 Plusz mínusz ism 8.30 Pa10.25 Család-barát Közszolgálati magazin 2%, tás 7.00 7.30 Film: Áldozat és vízhőfok 9,5 Balaton °C Tisza-tó 13 °CHíradómederteltség hírműsor 11.25 Fabulák Híradó 19.25 Egyenes11beszéd 20.30 rangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti melegfronti hatás terheli szer hat. Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhős12.00 Déli harangszó 13.35 Drága örök hűség 8.00 Híradó 8.30 Film:cm, apad, 2% 06.55 MOKKA 11.35 Magyar népmesék Tivadarnál –291 letta ism 9.00 Hírek 9.05 SzabadfoDumakabaré 21.30 Columbo SportHíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma tünket. Álmosságérzet, bágya Napközben felszakadozik, csökken örökösök 12.00 HÍRADÓ magazinműsor 11.40 Kérem a következőt! A Dunakanyar és a Szentendrei-sziget gás ism 10.00 Híradó 10.30 TeleC-fok; Vásárosnaménynál –18 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhírnapos, hideg idő délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután Folyóink jellemző napi adatai: a Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C 12.35 Nemzeti Sporthíradó Magyar filmsorozat Ma változóan eleinte számíthatunk frontMOKKACINO 11.55 Vakáción afelhős-napos Mézga család időben jelentkezhet. Megyénkben ma borongós reggelre Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. 08.45 Gyenge 9.00 Híradó 9.25 Testvíziós vásárlási műsorablak 11.00 Híadó 00.45 KultúrtippMa 00.50 A vi-nemtitkai apad, 5%,Ép(p) 11,6 C-fok; Záhony Záhony 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Kisvárda TISZA Tiszabecsnél –245 cm, apad, 12.50 Ízőrzők – Tematikus epi14.50 földje Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. magazinműsor 12.20 Az ifjúemlítést Robin Hood kaland-csapadék ° ° °C Cote d’Azur 21 °C 4 C 11 C ben…! – életmód magazin 9.30 bízhatunk, érdemlő délutántól azonban fokozódó ébredhetünk, kisebb esőBátrak islégmozgás előfordulmellett hideg lesz. Este, rek 11.05 Háttérkép ism 12.00 Hírlág teteje 13 °C °C Most történik Híradó 14.19 cm, apad, 6%, 10,6 C-fok; Dom 2 °C 10 3 °14.30 C 11 °HíC zódok Magyar filmsorozat mederteltség 2%, vízhőfok 9,5 C-fok; Balaton 11 °C Tisza-tó 09.35 TELESHOP jai Bibione 20 melegfronti °C Kréta hatás 23 °C17.30 Képújság Party - Zóna - zeadó 12.30 Heti terror ism 13.00 Hínélkül. A keleti, északkeleti terheli szervezehat. Elvétvehatárszéködfoltok lehetnek. illetve a rek 14.33 Ma délután 14.35 Magyar nál 21 cm, apad, 22%, 10,4 C magyar ismeretterjesztő so16.00isAz én kis éjszaka még kevesebb 10.45lesz Csapdába csalva VI. 12.45 Kemy, a felfedező Tivadarnál –291 cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava 21 °C Split 24 °C nei összeállítás 18.00 Híradó 18.30 rek 13.05 Keménymag ism 14.00 len várható felhő, ott elvétve Gazda 15.00 Híradó 15.15 Most törtünket. Álmosságérzet, bágyadtság Napközben felszakadozik, csökken rozat családom felhő, emiatt többfelé képződikNémet sűrű dokureality sorozat Észak-Magyarországon az egé 13.10 Lássuktöbb a medvét! Tiszabercelnél 266 cm, apad, C-fok; Vásárosnaménynál –183 cm, Víg-kend I. - hétvégi programajánló Tiszavasváriténik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután Hírek 14.05 Csörte ism 15.00 Híradó 05.30 Teleshop 06.00 Jóbarátok 13.25 Tengerek, városok, embeTörök filmsorozat Ma változóan felhős-napos időben 11.15 Tények Plusz 13.15 Sziklaszirti gyenge záporesőmesék sem kizárt. Néhol jelentkezhet. Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. Gyenge köd. Eső nem várható. ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 19.00 Híradó 19.30 Víg-kend II. hét15.30 5 kedvenc 4 °CKisvárda 12 °C 15.35 Életkor416.00 06.30 Jóbarátok 07.00 rek 17.10 Barátok közt 16.15 °15.25°Sporthírek 12.00 Tények Délben 13.35 Bubbi Guppik °C 11 °Híradó 25 °Cism Cote d’Azur 21 °C C bízhatunk, említést érdemlő csapadék tartósabban megmaradhatnak a reglégmozgás mellett hidegMagyar lesz. Este, 11,6 C-fok; SZAMOS Csenge Csenger 3 16.00 C 11 Hírek C Antalya végi programajánló 20.00aHíradó cm, apad, 6%, 10,6 C-fok; DombrádNYÍREGYHÁZA 3 °C 11 °Most C történik 16.05 Panaszkönyv ism Kréta német ismeretterjesztő sofilmsorozat Jóbarátok 2307.40 Jóbarátok hírműsor 14.00 Eperke és barátai 16.30 Hírek 16.33 Ma Bibione 20 °C °C nélkül. határszéködfoltok. 4%, 11,7 C-fok; a KR 3 °C 11 °C17.30 kevesebb lesz a– 20.25 Sportszelet - árad, sport magazin rozat A keleti, északkeletigeli RTL Híradó 5 °Itthon C 11 °vagy! C 17.00 Hír- 17.00 Híradó nál 21 cm, 22%, 10,4cm, C-fok; 17.25 Sporthírek 12.30 Walker, a texasi kopó 08.40 Agy-apad, 14.20 Dózerkék illetve éjszaka még18.00 délután 16.35 Costa Brava 21 °C Split08.10 Jóbarátok 24 °C 20.55cm, Azegészségelíziumi kém 21.45 várható Ágerdőmajornál 106 cm, árad Esti kiadás 14.15 Alen hegyi doktortöbb felhő, ott elvétve felhő, emiatt többfelé képződik sűrű az Amerikai akciófilm-sorozat 14.45 RoboVonatok Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 11Film: °C apad, Kassa 09.10 Agymenők 9 Észak-Magyarországon °C Bécs Tiszabercelnél 266 41%, menők adó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Gombák magas Parlagfű Tiszavasvári PÉNTEK SZOMBAT HÉTFŐ D kopó Híradó 22.10 Víg-kend - ism. a TÚR 23.05 német családi filmsorozat 18.55 VASÁRNAP Fókusz 9,6apad, C-fok; Garbolcnál –8 13.30 Walker,KEDD a texasi 15.00 A dzsungelköd. könyve gyenge záporeső sem kizárt. Néhol Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 HírGrác 13 °C cm, Eperjes 8 ügyi °C határérték 09.35 Szívek szállodája 10.25 Tokajnál Eső nem várható. kb. 30%-a. nem mérik; 466 Ma délután 17.34 Kék bolygó környeMátészalka Csalánfélék közepes Fenyőfélé 4 °C 12 °CAmerikai akciófilm-sorozat 15.05 Sorsok útvesztője Közszolgálati magazin Himnusz Képújság Nyírbátor 15.20aMoncsicsik 12 °C23.10 Terebes °C árad, 8%, C-fok. Libatopfélék adó 19.25 Sporthírek 19.30 MagyarSzívek szállodája 9 11,6 11.25Pozsony Castle a SZAMOS tartósabban megmaradhatnak regzet- és3klímavédelmi magazinCsenger 17.54 °C 11 °C Üröm alacsony C-fok; Csengernél –849,3 NYÍREGYHÁZA török tévéfilmsorozat 20.05 Drága ° ° 14.30 A vidéki doktor XIV. 15.45 Sammy és barátai 3 C 11 C Prága4%, 11,7 C-fok; 9 °C a KRASZNA Ungvár 11 cm, °C Aárad, 12.20 Castle 13.15 mentaMa este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti geli Matteo ködfoltok. 3 °C 11 °C ország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 örökösök 16.00 Don 5 °C 11 °C Német filmsorozat 16.00 Gyerekversek 9 °C Munkács 11 °C Berlin kedvenc 20.30 Informátor 21.00 lista 14.10 Szellemekkel suttoSportHíradó 18.43 Ma este 19.00 HíÁgerdőmajornál 106 cm, olasz tévéfilmsorozat Magyar filmsorozat 15.40 Amanda 16.03 Hetedhét kaland Bécs 11 °C Kassa 9 °C 06.00 Hírekárad, 06.0022%, Talpra magyar München °C °C16.05 alacsony Hírek 21.05 Troll 22.00 Híradó gó Beregszász 15.10 Lucifer 11 Gombák Luci- magas 10 Parlagfű rek 19.03 Ma este 19.05 Életkor 19.30 PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ D 17.05 Ridikül 21.20 Bátrak földje KEDD Chilei romantikus filmsorozat 16.10 Bubbi Guppik 9,6 C-fok; a TÚR Garbolcnál –88alacsony cm, Grác 13 °C Eperjes 8 °C Reggel Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Szatmárnémeti 12 Csalánfélék °C Frankfurt 15aFenyőfélék °C közepes 22.25 Sporthírek 22.30 Európai hírfer 17.05 A mentalista 18.05 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó ° ° ° ° ° ° ° ° ° ° magyar magazinműsor filmsorozat 1 16.35 C 12 4 C 16 C 8Magyar C 10 C 7 C 9 16.45 C Remények 6 Cföldje 8 C Nyírbátor HeidiC 12 °C 11 Üröm Terebes 9 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 C-fok. Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek APAFI MIHÁLY Nagyvárad °C Róma 22 °C Libatopfélék alacsony alacsony adó 23.00 Hírek 23.05 MagyarorCastle 19.00 Castle 20.00 21.26 V4 Híradó 21.30 VILÁGHíradó 18.00 HÍRADÓ 22.30Borongós Barátok idő 17.00 Szófia hercegnőVáltozó felhőzet, Napsütés, heFolytatódik a Török romantikus Borongós,filmsorozat vala3 °C 11 °C 9 °C 11 °C Párizs Ungvár 11 °C Prága Arad 08.00 Hírek 08.30 Hírek1676-ban 09.00 Hí- született II 11 °C 340 éve, szág élőben ism 23.30 Plusz mínusz Észbontók 21.00 Aludj csak, én 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma közt 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.00 Tényekmint ködös tájak 17.25 Jaketartóés Sohaország kaló- futó Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként ködfoltok, ígérkezik, sokfelé borongós, esős rek 10.00 10.00erdélyi Eszembe ju18 °C Hírek ism 0.00 Híradó Mihály fejedelem († 171 18.45 Fogd a kezem! Magyar filmsorozat álmodom 23.15 Desperado éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírműsor zai www.eumet.hu München 10 °C Beregszász 11 °C tottál14Benne: Kolozsvár °C London °C 11.00 Hírek 12.00 Hírek sabb zápor. jelentős esővel. török tévéfilmsorozat 23.15 RTL Híradó – Késő estiidőjárás. ki01.20 Észbontók 1002.15 Lucifer 18.45 Tényekváltakoznak. Plusz Hírek 23.33 Német nyelvű Hírek 23.42 17.50ködfoltok. Mickey és az autóversenySzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C 13.00 hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész °C 12 °C °C 19.35 A1 hegyi doktor 4 °C 16 °C zők 8 °C 10 °C 7 °C 9 adás 6 ° C 8 °C 19.30 Mintaapák 02.55 Lucifer 03.35 Orosz nyelvű Hírek 23.51 Kínai nyelvű APAFISzívek MIHÁLYúton - Hazafelé a Petőfi Rádióval BenNagyvárad 11 °C Róma 22 °C német családihefilmsorozat 23.50 A grizzly Magyar fikciós sorozat 18.10 Cili seriffBorongós és a Vadnyugat 6.10 Egy zseni, két haver, egy balek szállodája 11 °C Hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz Napsütés, Változó felhőzet, idő Folytatódik alős kiadó:Borongós, valaArad 11 °C Párizs 340 éve, 1676-ban született ApafiHírek 18.00 Ügyvezető igazgató, fe le Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). ne: 15.00, 16.00,II.17.00 birodalma 20.30 Az aranytó Hungary 18.35 RoboVonatok Olasz–francia–német 8.30 Mulan lyenként tartóködfoltok, futó ígérkezik, sokfelé esős Varmint ködös tájak20.10 Exatlon Értékesítéborongós, si vezető,Amerikai–kanadai szerkesztő: gaakciófilm Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai vezető: Ifj. DankóTemesvár Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). Előfize és kézerdélyi besítési fejedelem ész revé18.00 telek: helyi 11 °C Madrid 18tői °C vonal Hírek Petőfi top 15 19.00 Hí-tarifával hívható Mihály (†06-40/424-424 1713). amerikai Játékfilm extrémsport-reality 18.50 Nils Holgersson csodálatos www.eumet.hu Amerikai-kínai 10.50 Stratton Anszámon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedévre 8180 forint, fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás keretes hirdetés: telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C –London 14te °Clefon: 06-42/501-510, rek sabb ködfoltok. zápor. jelentős esővel. időjárás. 22.20 Kenó 01.50 Valentin-napi váltakoznak. 19.00 Minek nevezzelek? BenDrágám, az életed! utazása hirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás22.30 díja 500 Ft+áfa add – bruttó 635 Ft/perc –, mely az ap ró hir de tés árát tar tal maz za), sze mé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ gol 12.40 Elhárítók Angol-ame06.30 Híradó 07.00 Híregyháza 05.00 Skipper 05.30 Tollaslabda meglepetés 22.30 Távol tőled game-show ne: 20.00 21.00 Hírek 21.00 19.15 Sam, a tűzoltó Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russme dia Kft., 4400 Nyír egyháza, Dó zsa 14.40 Gy. u. 4–6. Pos tacím: 4401 Nyíregyhámagazin za, Postafiók 25. Híradó Hírügynök ség: MTI. eladottHírek példány számát rikai Tüzes bosszú Ameri07.30 08.00 Ál- Lapunk 06.30 Sporthíradó 07.00 Sportromán filmdráma Amerikai vígjáték Magánnyomozók II. mazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. 19.25 Dózerkék rendszeresen vizsgálja és auditál ja a MATESZ. Nyomás: 23.40 Russme dia Kft., Debrecen, Bal www.russmedia.hu Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek kai 16.40 Hajsza a győzelemért lati köteles Zoona olyan magazin 08.30 híradó 07.30 Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jeszté si vezeLabdarúgó-közvetítés tő:személyeknek Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). 0.05 Brown atya 04.05 Ausztrál „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapjánFő átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem tényeket, vagyHírkörülményeket keresni, melyek jogellenes Magyar dokureality sorozat 19.50 Bing 00.00 val Himnusz Értékesítési vezető, szerkesztő: tevékenység (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai veze Ifj. Dankó (mihaly.danko@russmedia.hu). fizetői votehető nal és felelőssé, kézbeadó sítéés si ész vé telek: 06-40/424-424 lyi tarifá hívható telefon-vagy másodlagos Amerikai-német-angol 19.00 A fel09.00 Közgyűlés után semmiféle ma- hekárért, 09.30 Napos OldalMihály -aDVTK 10.00 hárítja. folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket éstő: hátrányokat Megrendelőre Ezen felül aElő Kiadó nem nemrevállal felelősséget közvetett, járulékos expressz angol bűnügyi tévéfilm00.45 Családi Titkok 19.55 Hetedhét kaland Varga ZsoltAz számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 2790 fo rint, ne gyed év re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – ap rókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagyMagyar használat kiesésből származó olyanSporthíradó károkért, amelyek sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal függetlenül hogy az ilyen szerződéssel, jogát hanyagsággal, áldozhatók 2. Amerikai 21.00 Pen-kapcsolatosak, gazin 09.30 Vetítő attól, kisfilmek a károk A műsorváltozás a televízió10.30a Röplabda-közsorozat Ausztrál kalandfilmsorozat realitysorozat Született hirde20.15 tés feladá sa teleszinglik fonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa –vagy bruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az ap róhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az ge egyAmerikai Daybreakers 10.00 Képújság 18.00 Hírvetítés 12.30 Pecatúra Sport00.55 Hogy volt?! 05.10 Ausztrál 01.45 Walker, a texasi 20.35 a családi Szerkesz tőCsalád ség telenmeséink fon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiad ja a Russme diakopó Kft., 4400 Nyíregy háza, Dó zsa Gy. u. 4–6.13.00 Postacím: 4401 Nyír háza, Pos23.30 tafiók 25. Hírügynök-ség: múltból MTI. Lapunk eladott példány számát MTI esetleges eltérésekért felelősséget magyar szórakoztató műsor rendszeresentalk-show A vámpírok kora Amerikai-ausztadó 18.25 Szieszta szórakoztaSkipper 14.00 akciófilm-sorozat vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás:expressz Russmedia Kft., Debrecen, BalmazújvárosiAmerikai út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtahíradó tásért 13.30 felelős: Dubóczki TiborTollas(tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu nem tudunk vállalni. 01.50 Rúzs és selyem Ausztrál kalandfilmsorozat „A Kiadó megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, köteles olyan tényeket, melyekSzijogellenes rál 1.25nem Ne nézz a tükörbe! Ameri- vagytókörülményeket labda 15.00 Labdarúgó-közvetítés magazin 19.00keresni, Híradó 19.30 02.45 Tények harmadik Este 21.05azÉnelfogadott vagyok itt! ®

Időjárásidojaras.szon.hu

Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu

Névnap

-1 °C °C Megyei14 előrejelzés

Országos előrejelzés

-1 °C 14 °C

3 C

° TV 11 HÍR C

Ma ° 2 °C

Megyei előrejelzés

12 °C

Ma 2 °C

5 C

° Vízhőmérséklet

Orvos-meteoroló Vízállás KÖLCSEY TV

Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás Tengerek

12 °C

Levegőszennyeze VIASAT3 Európai városok időjárásaLevegőszennyezettség Allergének

Tengerek

Európai városok időjárása

Allergének MR2-PETŐFI Évforduló Évforduló

FILM+

Impresszum

M4

NYTV

MAGYARORSZÁG

Impresszum MAGYARORSZÁG

HÍRFELHASZNÁLÓ

tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”

C

Y

C

M

Y

100

M

100

C

Y

M

100

90

80

70

60

90

80

70

90

80

50

60

70

40

50

60

30

40

30

50

20

20

40

10

10

30

5

5

20

10

print-audit

kelet

5

KELET

13

kelet

oldal

13 Black

oldal

Cyan

Black

Magenta

Cyan

Yellow

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

14 Multimédia

MAGYARORSZÁG

Az online térből a valóságba A kognitív és az érzelmi fejlődésre is hatással van a virtuális világban töltött idő.

mint korábban. A helyzetet súlyosbítja az online közösségi média és a számítógépes játékok romboló hatása, amivel már a kiskamaszok is sokszor órákat töltenek naponta. A virtuális világ a valótlansága miatt veszélyes, mert olyan elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, amelyek elérhetetlenek. Például nagy szerepet játszik a testképzavarral összefüggő, egyre nagyobb számban megjelenő anorexia és bulimia nervosa kialakulásában – tudtuk meg.

INTERNET. Február 5-én volt a biztonságos internet napja. Az alfa- és Z generáció állandó online jelenlétéből fakadó problémáit járta körül Tari Annamária klinikai szakpszichológus a Szülőnek lenni a XXI. században – kamaszkortól indulnak a konfliktusok című előadásán a napokban a Földes Ferenc Gimnázium Szülőakadémia sorozatán.

BIZTONSÁGOS

nak idomulni, nem sajátítják el az élethez szükséges megküzdési képességeket. Ös�szességében a képernyő előtt töltött idő befolyásolja, milyen lesz a kognitív működésük és az érzelmi fejlődésük, képesek lesznek-e kapcsolódni másokhoz, és lesz-e valódi önbecsülésük. A szülők helyes nevelésén sok múlik. A megfelelő határok felállításával elkerülhető a gyermek

Személyiségtorzulás – Nagy piszokság, hogy miközben az óvodapedagógiából tudjuk, hogy a kétéveseknek lassan a 20 százaléka okostelefon-tulajdonos, közben a fehérállományuk egy kicsit máshogy fog fejlődni – emelte ki a szakember. Elhangzott, hogy ennek az az oka, hogy a technikai fejlődés segít-

Tekintélyelv helyett Az előadás abból indult ki, hogy a mai kor fiataljai egészen másfajta kihívásokkal néznek szembe, mint szüleik generációja. Tari Annamária felvázolta, hogy a korábbi iskolarendszerre még a poroszos nevelési stílus és a tekintélytisztelet volt jellemző. A mai kamaszoknak viszont teljesen természetes, hogy visszabeszélnek a szüleiknek. Ugyanakkor olyan társadalmi berendezkedés veszi őket körül, amiben a versenynek sokkal nagyobb szerep jut,

ségével egyre rövidebb idő alatt egyre nagyobb információtömeget tudunk továbbítani, például egy videó által. Az ember személyiségfejlődése és alkalmazkodási készsége azonban ettől még nem lett gyorsabb. Miközben a kamaszok egy álvilág szabályaihoz próbál-

A mai kamaszoknak teljesen természetes, hogy visszabeszélnek a szüleiknek. TARI ANNAMÁRIA

Szabályok a neten

oldalról lefotózta. Aztán másnap, amikor a gyereke valamiért jókedvűen nevetett a regge­linél, akkor is lefotózta. Nem volt rest, ezt a két fotót kinyomtatta, és másnap odatette a gyerek elé, és megkérdezte, hogy mit szól hozzá. Akkor az okos fiú rábámult a játszós képre, és azt mondta, hogy te jó ég, úgy nézek ki, mint egy zombi. A szembesítés után már jelentősen csökkenteni lehetett a játékidőt” – mesélte a pszichológus. A szülő és kamasz gyermeke közötti bizalmi kapcsolatot a helyes kommunikációval lehet kiépíteni. Ennek alapja, hogy újabb elvárások felállítása és a fiatal teljesítményének számonkérése helyett legyenek kellemes pontjai is a beszélgetéseknek.

online tér okozta személyiségtorzulása. Mindennek a kölcsönös bizalom az alapja. A nehézséget gyakran az jelenti, hogy legtöbbször az egész család életében szükséges változásokat bevezetni. Például olyan vonzó közös tevékenységekre szánni időt, amelyeket a számítógépes játék helyett fel lehet kínálni, vagy ha már kialakult a függőség, szembesíteni a valósággal. – Beszéltem egy orvos kollégával, akinek a 13 éves fia nagyon csúnyán rágyógyult egy agresszív online játékra. Elmondom, mit csinált ez az anya, mert zseniális ötlet. Fogta a saját okostelefonját, várt két órát, amíg tudta, hogy a gyereke belezsibbad a játékba, bement és

Olvasás, zene és sport – Amikor középiskolást nevelnek, akkor igaziból nem az a kérdés, hogy kijavítja-e a hármasát négyesre. Nem is csak az a valódi kérdés, hogy elsőre sikerül-e a felvételije, hanem hogy sikerül-e belőle olyan felnőttet faragniuk, aki jó ember, bírja és állja a csapásokat, elég bátor ahhoz, hogy belemenjen helyzetekbe, és nem roskad össze – hangsúlyozta Tari Annamária, és hozzátette: ebben az olvasás és a komolyzene megszerettetése, illetve a rendszeres sport komoly szerepet játszik. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu

Látogasson el hírportálunkra!

Tari Annamária

FOTÓ: KI

A közösségi oldalak többnyire biztonságos keretek között teszik lehetővé, hogy a felhasználók egymás között üzeneteket osszanak meg, ismerkedjenek. Azonban, ha a profil minden adata nyilvános, akkor a felhasználó üzenetei és elérhetőségei bárki számára láthatóak, ezért célszerű a legtöbb személyes adatot csak az ismert és megbízhatónak tartott baráttal megosztani. A tinik gyakran esnek abba a hi2 bába, hogy megosztják egymás között profiljelszavukat. Ennek következménye könnyen belátható: adatok megváltoztatása tréfából, visszaélés az adatokkal, mások lejáratása az áldozat neve alatt és hasonlók, melyek eredményeként a környezete könnyen az áldozat ellene fordulhat és ellehetetlenítik az életét. Nem számít mennyire szigorúak 3 a biztonsági beállítások, ha a gyerek önként adja meg adatait másoknak. A tinik gyakran űznek sportot abból, kinek mennyi „barátja” van, ez azt a hamis érzést keltheti bennük, hogy népszerűek. Sajnos ezt a viselkedést gyakran kihasználják a rossz szándékkal közeledők, személyes adatokat próbálnak kiszedni az óvatlan gyerkőcből. A tinik soha nem tennék köz4 szemlére problémáikat (bukás matekból, ki a szerelme, családi bajok) a való életben, azonban pont az ellenkezőjét teszik a neten. Olyan intim dolgokat is képesek megosztani netes „barátaikkal”, melyeket a legjobban titkolnak és képtelenek lennének beszélni róluk. Ha valaki túlzásba viszi magánügyeinek megosztását, könnyen bajt hozhat magára. A gyerek szociálisan sérülhet, viselkedése problémássá válhat az őt ért sokk miatt. A tinik gyakran tesznek fel olyan 5 fotókat vagy osztanak meg történeteket, melyek akkor jó kalandnak számítottak, gyerekcsínyeket, vicces képeket (többnyire szexuális, ittas, drogos, esetleg más, negatív töltetű, későbbiekben kompromittáló dolgokat), abban a tévhitben élve, hogy csak barátaik tudnak azokról. Azonban sokan elfelejtik, hogy ezek bizony kihatnak későbbi életükre, felsőbb iskola, munkahely, karrier múlhat egy kevésbé előnyös fotón. A web nem felejt, ami egyszer már felkerült, annak nyoma marad.

1

A nagy beruházások éve volt a tavalyi Interjú dr. Podlovics Rolanddal, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatójával. A folyamatos korszerűsítéseknek köszönhetően a SóstóGyógyfürdők Zrt. egyre nívósabb élményeket nyújt a fürdőzni és gyógyulni vágyó vendégeknek. Milyen fejlesztések emelték a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. szolgáltatásainak színvonalát 2019-ben? Dr. Podlovics Roland: januárban elkezdtük, és június 15-re el is készült TOP-forrásból a gyönyörűen felújított tófürdő. Mivel ez a helyiek közkedvelt fürdőhelye, ezért már a tervezés időszakában lakossági fórumot tartottunk, meghívtuk a

A teljes területet beépített öntözőrendszerrel láttuk el, zöld növényszigeteket ültettünk, és két oldalt a kerítést is felújítottuk. Az új, nagy családi csúszdát pedig előszeretettel használja minden korosztály, és a tó közepén újra egy nagy stég áll a fürdőzők rendelkezésére. A fürdő területén ingyenes wifihálózat is elérhető. Saját forrásból a termálmedencéket újraburkoltuk, a termálmedence közepén ülőkét alakítottunk ki, és bővítettük a medence körüli pihenőtér méretét is. A felújítás utáni első szezon véget is ért, 49.660 vendéget fogadtunk, ami óriási növekedés a 2018-as vendégszámhoz képest, ráadásul egy rövidebb időszakban.

törzsvendégeket és együtt vitattuk meg a fejlesztési koncepciót. Nagy örömünkre 98%-ban egyeztek az elképzeléseink, apró módosításokat javasoltak, amiket meg tudtunk oldani. Természetesen az eredeti műemléki környezet megmaradt a kiszolgálóegységek modernizálása mellett. A kivitelezésnél sajnos néhány előre nem látható problémával is találkoztunk, például megbontáskor derült ki, hogy az öltöző épületének lábazati talpgerendái mennyire rossz állapotban vannak, de sikerült megoldani a problémát. Pozitív visszajelzést kapott, hogy a főbejáratnál bővítettük a pénztárat, teljesen átalakítottuk az öltözőket vadonatúj gépészettel, szaniterekkel, burkolattal. Széles, akadálymentes lejáratot alakítottunk ki, a tópart két oldalán zuhanyzóblokkokat építettünk. A homokos sétány és a büfék előtti rész térburkolatot kapott egységes bútorokkal, napvitorlás árnyékolóval.

A 2013-ban felújított Fürdőház is egyre magasabb minőségű kikapcsolódást biztosít. Dr. Podlovics Roland: a Fürdőházat háromcsillagos hotellé alakítottuk hét évvel ezelőtt, teljesen újragondolt dizájnnal, új alaprajzi kiosztással, de abból a pályázatból nem jutott forrás a központi klíma felújítására. Szerencsére idén egy teljesen új klímarendszert tudtunk beszerelni, és a régi, elöregedett kazánt energiatakarékosabbra cseréltük egy 60 milliós Kisfaludy-pá-

lyázatnak köszönhetően. Emellett két öltözőt, vizesblokkokat újítottuk fel. Javítottunk a szellőzésen, épületfelügyeleti automatikával tudjuk figyelni, hogy milyen pára van a fürdőtérben, és szabályozva tudjuk elvezetni, ezzel is megóvva a műemléki épület szerkezetét. A szaunatér csobbanómedencéje évek óta eresztett. A megbontáskor kiderült, hogy amikor több mint 20 évvel ezelőtt építették, a hidegburkolat alá nem raktak szigetelést. Így az alapszerkezetig eltávolítottuk a régi burkolatot, új szigetelést, új rétegeket kapott a medence, ami azóta kifogástalanul működik. A szaunaajtókat lecseréltük, és új szaunát is kialakítottunk, új dézsát raktunk be a vendégek nagy örömére. Már annak idején is látszott, hogy kevés lesz az étkező kapacitása, ezt most tudtuk bővíteni. Az épület elé pedig egy elektromos töltőpontot is felállítottunk. A Fürdőházban tavaly 18.290 fürdővendég fordult meg, ami a részleges bezárás miatt kevesebb. A Júlia Fürdőben 119.597, az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben pedig 319.000 vendéget fogadtunk. Komolyabb balesetre nem került sor, továbbra is igyekszünk biztosítani a legmagasabb színvonalú szolgáltatást vendégeink számára.

Számíthatnak-e idén is fejlesztésre a vendégek? Dr. Podlovics Roland: nagy terveink vannak 2020-ra is, a tófür-

dőben szeretnénk a vizesblokkok számát növelni. A nagyobb csúszdáknak nagyobb a vízhozama, így a homokos plázs megvédése szintén feladat lesz. Idén a Kisfaludy-pályázat jóvoltából lehetőség nyílt, hogy felújítsuk a Svájci lakot, ami reményeink szerint idén elkészül. Az Aqua SE beruházásában felépülő városi uszoda az önkormányzat tulajdonába kerül, és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. fogja üzemeltetni, így decembertől már becsatlakoztunk az uszoda munkálataiba a kollégáinkkal, hogy megismerjük ezt a rendszert. Már előkészítettünk egy 3,5 milliárd forintos fürdőfejlesztési pályázatot, ami, reméljük, meg fogja növelni az élményfürdő kapacitását és a szezonon kívüli látogatottságát. Más pályázatok előkészítése is folyamatban van, amelyekkel például az élményfürdő fűtési költségeit tudnánk csökkenteni. Tehát egy nagyon tevékeny évet tudhatunk magunk mögött, és a folyamat nem áll meg idén sem.

388635

Októberben megnyitott a hiánypótló, négycsillagos szálloda is. Dr. Podlovics Roland: a legnagyobb beruházás is elkészült: a Hotel Sóstó Resort Spa & Conference****. Az önkormányzat 2015-ben 3,1 milliárd forint támogatást kapott a hotel megépítéséhez a kormánytól, ehhez

a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. társtulajdonosként 900 millió forintos hitelt vett fel. Aláírtunk 2018-ban a Hunguest Hotels Zrt.-vel egy 10+5 évre szóló koncessziós szerződést, az ebből származó bevétel az önerőként szolgáló banki hitel visszafizetését is biztosítja. A Hunguest Hotels Zrt. havi 10 millió forint + áfa bérleti díjat fizet a tulajdonosok (az önkormányzat és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.) részére a szálloda használatáért. Továbbá minden szállóvendég automatikusan fürdővendég is, ami azt jelenti, hogy a Hunguest Hotels Zrt. vendégéjszakánként is fizet a fürdő használatáért, valamint a vendégek által igénybe vett egyéb szolgáltatásokért. Terveink szerint idén ez 50 ezer szálló- és így fürdővendéget fog jelenteni. Tavaly október 25én nyílt meg a szálloda, és december végéig már 10 konferenciát és egy esküvőt is tartottak, és nettó 4 millió forintot költöttek nálunk a vendégek. Ez a nyári időszakban még erősebb lesz remélhetőleg. Ez nemcsak a fürdőnek, hanem a városnak is kiemelkedő, az önkormányzat több millió forint idegenforgalmi adóbevételre számíthat évente, de a hotel nagyon sok új munkahelyet is teremtett.

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.”

„Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett, Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökké ott marad.”

"Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon, Az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Bennünk él egy arc, s egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

DR. SZAKSZON ERNŐ

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk

FABU JÁNOS

hosszú, súlyos betegség után 78. évében elhunyt. Feledhetetlen drága halottunktól 2020. február 15-én (szombaton) 13 órakor Mezőladányban, a görögkatolikus templom udvarán búcsúzunk. 2020. február 14-én (pénteken) este 18 órakor virrasztó szentmisén imádkozunk lelki üdvéért.

volt nyíregyházi lakos 74 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 19-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le, a koszorúra szánt összeget a kihelyezett urnába helyezhetik el. Az összegyűlt összeget a kórház onkológiai osztály Hospice Alapítványa részére ajánljuk fel.

A gyászoló család

Gyászoló család

389964

MEGEMLÉKEZÉS

SZEIBEL JÁNOSNÉ szül.: Felber Etelka

halálának 3. évfordulójára.

Férje és fiai

388187

388340

Elmenni oly nehéz volt, Itt hagyni titeket. De ne fájjon most már szívetek, Mert én boldog vagyok, S fényes felhőkön túl, találkozunk még. Fájó szívvel tudatjuk, hogy

TOLNAI JÓZSEF volt mátészalkai Posta garázs mester

NÉMETH MIHÁLYNÉ Marika néni

volt mérki lakos hosszan tartó, súlyos betegség után, 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 17-én (hétfőn) 12 órakor lesz a mérki temetőben. A gyászoló család 390226

volt Etel közi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 19-én 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család

388327

„Úgy ment el ahogy élt, Csendesen, szerényen, Drága lelke nyugodjék békében.”

Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

DUGASZ PÁLNÉ

A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik szerették, ismerték, hogy

TORKOS FERENCNÉ szül.: Temesvári Ella

sztoikusan, türelemmel viselt, hosszantartó betegségben 61. éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 20-án 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. 389814 A gyászoló család

képzéS indul

Személy- és vagyonőr, Gyermek- és ifjúsági felügyelő, Óvodai dajka 380254

*387127*

NAPOS csibe, gigant gyöngyi ház-

hoz szállítva eladó. 06 52/458-025, 06/30/9587-309.

Tel: 30/703-0804 E-000949/2014

*380816*

TÁRSKERESÉS

*389115*

GYÜMÖLCSÖS eladó 0,71 ha NyírpazonyKabalás. 70/3274783

*390056*

ÉLELMISZER

*386892*

*389208*

SZOLGÁLTATÁS 384574

ÁLLÁST KÍNÁL

TOKAJI bor vásár Tállyán 250 Ft/

liter áron csak egyeztetett időpontban. 06/30/308-2386

Kútfúrás, kompresszorozás, Kovács, szivattyújavítás és aknaásás! tel.: 30/ 273-7813 Kútgyűrű kapható!

*372230*

SÍRKŐ készítés, felújítás gránitból műkőből minőségi munka reális áron garanciával. 06 30/280-4896.

*388134* „A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.”

DIÓBELET, héjas diót, mogyorót ve-

szek, házhoz megyek! Kárpáti, 06/20/3526722.

*387349*

FŐÁLLÁSÚ BETANÍTOTT MUNKA Má-

*383799*

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40 Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu

tészalkán! Elvárás 2 év összeszerelői tapasztalat. Bér br. 300.000 Ft. Várjuk hívását! Biztos Kész Kft. 0620/3646009

*385000*

953517

*389940*

ANTIK és parasztbútorokat vásárolok, régi hegesztőket és hagyatékot. 20/555-2487 *388960*

*387953*

M

100

90

80

70

60

50

Termékeinket megvásárolhatja: • Nyíregyháza, Simai u. 6. Takarmány Áruház • Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 23. • Házhoztáp-Házhozgáz mozgóboltok 387906

388433

KEMECSE, Schönherz utcai 4 szobás ház eladó kisvárdai, nyíregyházi, budapesti lakásra cserélendő. Érd.: 70-6089160

40

(A feltüntetett árak az ÁFA-t tartalmazzák, az akció 2020. 02. 11-től 2020. 04. 04-ig tart).

30

20

URBIN SÁNDOR nyírbátori lakosra halálának 2. évfordulóján. 389979

*386644*

KÓTAJ központjához közel felújított ház kis telken eladó. 15,9 M Ft. 30/813-9468.

KEMECSÉN a József Attila utcában befektetési céllal 12,0255 ha iparterület eladó. Továbbá felkínálunk eladásra különböző nagyságrendű raktár épületeket (732 m2, 470 m2, 300 m2) és egy 220 m2 irodaházat. Az ingatlanok külön- külön is eladók. A telek ára: 2000 Ft/m2, az épületek ára megegyezés szerint. Tel.: 06703116154.

10

5

Gyászoló családja

"Hirtelen, de elmentél egy perc alatt, számunkra csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Kicsordul a könnyünk a sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, de szívünkben örökké velünk maradsz." Fájó szívvel emlékezünk

*386426*

NYÍREGYHÁZÁN eladó 4 rendelőből álló rendelőkomplexum további bővítési lehetőséggel. 30/978-5833.

ÖZV. DRIZNER JÁNOSNÉ halálának 20. évfordulójára. Gyászoló családja

389802

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

*390081*

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,

PETRÓ SÁNDORNÉ

AKCIó!

Nádudvari bárány indító táp 40 kg: 4880 Ft (122 Ft/kg) Nádudvari bárány nevelő táp 40 kg: 4480 Ft (112 Ft/kg)

HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS

Y

NYÍRTELKEN 400+400 m2-es üzemépület, Nyíregyházán víztoronynál 80+50 m2es üzlet eladó. 30/9381-455.

Báránytáp

BÚTOR

C

ELADÓ Fehérgyarmat Május 14 tér 39. III/. emeleti 63 m2-es ingatlan. Érdeklődni 17 után: 30/358-6804, 30/930-3459.

*389347*

NÖVÉNY

Gyászoló felesége, gyermekei, unokái, dédunokái

388029

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk

*383874*

EGYEDÜLÁLLÓ 72 éves özvegy férfi megismerkedne hasonló korú hölggyel. 70/226-6879.

„Számunka Te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.”

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

INGATLAN

AKÁC tüzifa 2500 Ft/q-tól, nyár 1700 Ft/q. EUTR: AA 6121943. Tel.: 70/ 392-9295.

FÖLD, KERT

ELADÓ 1 db sertés 50-55 kg fehér kan, 10 db 40 kg sertés süldők, 2 db póniló, hasas kecskék. 30/578-5823.

SZERZŐDÉSES járatra sofőrt keresünk folyamatos munkavégézésre Máriapócs és környékéről. Tel.: 0620/233-1970.

VEGYES

halálának első évfordulóján.

Megemlékezés

A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.kelet.hu

OKTATÁS

ELADOM gyönyörű kiskutyáim Nyházán 1000 Ft-ért szerető gazdinak. 20/2284566.

ID. GARAI SÁNDOR

DR. KUCZIN ROLAND

A gyászoló család

*383376*

„Hirtelen, de elmentél egy perc alatt, számunkra csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Kicsordul a könnyünk a sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, de szívünkben örökké velünk maradsz.” Mély fájdalommal emlékezünk

Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy

2020. február 10-én, életének 70. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2020. február 14-én, pénteken 12 órakor lesz a mérki temetőben.

szállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06 70/366-7715

Köszönjük, hogy nekünk voltál. Nyugodj békében. Köszönet mindazoknak, akik emlékét szívükben őrzik. A gyászoló család 387579

„Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél.”

Megrendülve tudatjuk, hogy

PERZSELT bőrű félsertés eladó, ki-

„Már 10 éve pihensz a néma hant alatt, de szívünkben élsz, és végig ott maradsz, Mert a fájdalom, a bánat örökre megmarad.”

volt kálmánházi, majd nyíregyházi lakos életének 89. évében szíve örökre megszűnt dobogni. Temetése 2020. február 18-án 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. 388352 Gyászoló család

389809

ÁLLAT

CSURKA JÓZSEFNÉ szül.: Lőrinczi Edit 1953 – 2010. 02. 14. Női fodrász

ÖZV. NÁDASSY JÁNOSNÉ Szül. Bartha Ilona

volt dombrádi, majd nyíregyházi lakos életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 18-án 15 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család

389844

Megemlékezés

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család

387279

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik

Szállítási körzetünkről érdeklődhet, illetve megrendelését leadhatja: 06 (70) 607 4565

AJÁNDÉK NyAlósó! Ha egyszerre 5 zsák bármilyen báránytápot vásárol, akkor megajándékozzuk 2 db 3 kg-os nyalósóval.

GOLNER JÓZSEF búcsúztatásán megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család

387287

KELET

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 14., PÉNTEK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Időjárás

Bálint, Valentin, Konrád, Metód, Jozefa

február 14., péntek idojaras.szon.hu

Valentin-nap – a szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

2 °C

6 °C

2 °C

Péntek reggel borult lesz az ég, és eső, havas eső, REGGEL valamint havazás egyaránt előfordulhat.

Napközben folytatódik a borongós időjárás, DÉLBEN további esővel, havas esővel, helyenként havazással.

Ma 1 °C

6 °C

Vásár a kedvencekért

Évforduló

Az esti, éjszakai órákban számottevő csapadék ESTE már nem hullik. Felszakadozik a felhőzet.

Záhony

Tiszavasvári

Vásárosnamény

2 °C 5 °C

Mátészalka

3 °C 6 °C

2 °C 6 °C

NYÍREGYHÁZA

Csenger

2 °C 6 °C

3 °C 6 °C

Nyírbátor

2 °C 6 °C

EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

Napkelte: 06:37 Napnyugta: 16:48 SZOMBAT

1 °C

8 °C

Holdkelte: 23:33 Holdnyugta: 09:29

EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

VASÁRNAP HÉTFŐ

2 °C

9 °C

2 °C

KEDD

11 °C

6 °C

A Hold– Uránusz szembenállás a párkapcsolat területét érinti. Érzelmileg, lelkileg változásokon megy át, magától vagy kényszerből. Másként vélekedik kardinális kérdésekről, ennek hangot ad.

Újra garázsvásárt tart a PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület: február 14-én és 15-én Nyíregyházán, az Inkubátorházban (Váci Mihály u. 41.) számítanak az állatbarátok segítségére. A közel húsz éve alapított egyesület állatmentéssel, rehabilitációval, alternatív terápiákkal és prevenciós programokkal foglalkozik.

A gazdátlan, sérült állatokon segíthetünk

Minden segítség számít – Minden hónapban rendezünk egy kétnapos vásárt, mellyel az állatmentési költségekre gyűjtünk – mondta el lapunknak Vidra Beáta, a PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület elnöke. – Ilyenkor azokat a tárgyakat adjuk el, amelyeket külföldi felajánlásokból kapunk kifejezetten erre a célra: vannak közöttük lakástextilek, ágyneműk, gyermek- és

felnőttruhák, játékok, kisállat-felszerelési és lakberendezési tárgyak és dekorációk is. Az egyesületnek nagy szüksége van a segítségre, hiszen az állatmentés sok költséggel jár: például balesetet szenvedett állatok műtétei, infúziói és egyéb kezelései gyarapítják állatorvosi költségeik sorát. Vidra Beáta hozzátette: a jótékonysági garázsvásárok pontos időpontjairól az ­egyesület közösségi oldaláról

NYÍREGYHÁZA.

1 °C 4 °C

Kisvárda

Keményen dolgozik mostanság, de számos lehetősége lesz a sikerre. Most türelmesen és fegyelmezetten tevékenykedik.

A jótékonysági vásáron bajba jutott, gazdátlan, segítségre szoruló négylábúak kezelésére is gyűjtenek.

Borult ég, eső, havas eső, havazás egyaránt lehet.

1 °C 6 °C

Horoszkóp

SZERDA

7 °C

0 °C

8 °C

Erősen felhős Nagyrészt na- Fátyolfelhős ég, rövid napos pos, kellemes ég, szűrt időszakok. idő várható. napsütés.

Borongós, enyhe idő, helyenként kisebb eső.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma hidegfront lesz felettünk, hidegfronti hatással. A szél élénk, helyenként erős lesz. Alkalmanként viharos széllökések is előfordulhatnak. Ez fokozhatja az ingerlékenységet. A hidegfront fejfájást idézhet elő.

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma erős, időnként viharos északnyugati szél és kisebb esők, záporok nehezítik a közlekedést.

A pénzügyek kerülhetnek most előtérbe, valamilyen veszteség éri, váratlan kiadása lehet. Most ne számítson arra, hogy hitelhez juthat. ILLUSZTRÁCIÓ: PIXABAY

tájékozódhatnak az érdeklődők. A PCAS tagjai kilenc gyepmesteri telepről mentenek, munkájuk során 2000–2018 között több mint ötezer állatot mentettek meg. Átlagosan egyszerre 120-170 négylábúról gondoskodnak, amelyeket megpróbálnak meggyógyíttatni és gazdához juttatni, ez idő alatt pedig akár havi 4 ezer kilométert is vezetnek a bajba jutott állatokért. KM

Megér egy mosolyt

Napsütés és mérsékelt felhősödések.

A színházba készül valaki. A barátja megtudja a tervet, és így szól: — Ez egy szomorú színdarab. Azt tanácsolom neked, hogy rögtön a második felvonás után menj el. — És miért éppen a második felvonás után? — Mert az első után nagy a tolongás a ruhatárban. További viccek humor.szon.hu

Bulizós vagy andalító? Az új szám stílusa rejtély: Nem­ azalány ugyanis néhány hónappal ezelőtt egy másik műfajban is kipróbálta magát. A bulizós, könnyed dallamok mellett az internetsztár régi vágyát teljesítve egy új You­Tube-­ csatornán december elején be-

mutatta az akusztikus műfajjal kacérkodó, Eltelt egy nap című dalát, mely azóta túlszárnyalta a 420 ezres megtekintést. A következő szerzeményről még nem derült ki, hogy ezt a friss irányvonalat követi majd, vagy visszatér a régi stílusához. Az énekesnő addig is a zenei kar-

A Merkúr fényszöget alkot a Skorpió–Holddal, ez éppen előnyére szolgálhat, felhasználhatja kutatómunkára ezt az intenzív energiát.

Az első sorsterületén átvonuló Hold miatt most nagyon intenzíven reagál minden élményre. Ha döntéshelyzetbe kerül, támaszkodhat megérzéseire. A Hold–Uránusz szembenállás idegi feszültséget okozhat. Most legjobb lenne, ha egyedül dolgozna, ugyanis mindennek ellenszegül és mindenkivel szembeszáll.

A szabolcsi internetsztár hamarosan bemutatja legújabb szerzeményét.

Nemazalány

A Nap és a Mars helyzete rengeteg energiát ad önnek. A legjobban ezt úgy tudja hasznosítani, ha nem csak a mai nap feladatait látja el.

Ha vannak jogvitái, akkor ma sikerül megegyezni peren kívül. Most mindenféle kapcsolata, beleértve a szerelmit is, reményteljesnek ígérkezik.

Nemazalány új dallal készül NYÍREGYHÁZA. Nemazalány a közösségi oldalaira feltöltött legújabb fotóin halvány rózsaszín parókában pózol: a képekkel soron következő slágerét promózza. Az énekesnő Feladom című dalához már a videóklip is elkészült, de még nem tudni, mikor hallgathatják meg a rajongók.

Váratlannak tetsző hirtelen problémák adódhatnak most szerettei és ön között, a régóta elfojtott feszültségek kerülhetnek felszínre. Próbálja megőrizni a nyugalmát.

Előléptetés várhat önre, mindenesetre hatékonysága feltétlenül javulni fog. A hatalmi pozíciókban lévő emberekkel jó a kapcsolata.

FOTÓ: INTERNET

rierrel kacérkodó rajongóinak is kínál elfoglaltságot, hiszen az Eltelt egy nap című dalhoz meghirdetett egy remixversenyt. A vállalkozószelleműek február 29-éig küldhetik el az újragondolt szerzeményeket, a legjobbakat meg is mutatják a közönségnek. KM

www.kelet.hu

Kapcsolódó fotósorozat.

Edina szerint jó úton jár a tavasz Edina 26 éves tiszakarádi lány. Nyárias fotóival próbálja csalogatni a tavaszt, ami szerinte egész jó úton jár. De üzeni az időjárásnak, hogy még mindig nem az igazi. FOTÓ: KOZMA I.

Lehet, hogy céljai elérésében most módosítania kell a tervén, de ez egyúttal javítani is fog az esélyein, már ami a hivatását illeti. Eredményes nap elé néz! A Merkúr és a Neptunusz az első sorsterületét érinti, ez a szokásosnál is nyitottabbá teszi a spirituális élmények iránt. Ha beiratkozik önismereti, pszichológiai tanfolyamra, az eredmény szenzációs lesz.

E-foci lesz a Szertár Klubban

Fontos a kényelem

A virtuális labdarúgás rajongóinak kedvez az E-Sport Night február 18án, kedden 20 órától a Hallgatói Szertár Klubban: a gamerek a FIFA 2020 játékban csaphatnak össze, 2 x 7 perces mérkőzéseken. KM

Yoda, a husky nagyon szeret aludni, kedvenc fekhelye a gazdi nagy becsben tartott kanapéja. FOTÓ: PÉTER CSILLA

NYÍREGYHÁZA.

Csak a Suzuki, mi így szeretjük! MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG

Nyíregyháza,

Tiszavasvári út 37/d. ( +36 42 420 273

Sárospatak,

Wesselényi u. 36/b. ( +36 47 511 418

Kisvárda,

Gondolkodj okosan gondolkodj hybridben!

www.specialsuzuki.hu

Szombaton is nyitva vagyunk!

440818

384344

Árpád u. 27. ( +36 45 416 142

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook