kma_2020-02-13

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Nia Even pénteken Nyíregyházán lép színpadra.

Amarilisz nagyon várja már az igazi tavaszt. 16. OLDAL

12. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

FÜGGETLEN NAPILAP

CSÜTÖRTÖK 2020. FEBRUÁR 13. Napközben napsütés, reggel és éjszaka csapadék várható.

9 °C REGGEL

DÉLBEN

Hollósy László

ESTE

Itthon védene címet a Fatum

Koronavírusos telefonos csalók

A Fatum-Nyíregyháza csütörtökön hazai pályán küzd meg a Vasassal a női röplabda Magyar Kupa fináléjában. A címvédő nyíregyházi együttes vezetőedzője, Hollósy László beszélt az előző két, Vasas elleni találkozóról, és kifejtette, milyen játékkal lehet az óbudaiak fölé nőni. A szurkolók az Újpest–Jászberény bronzmeccsel, valamint teqvoly-bemutatóval hangolódhatnak a döntőre. /9. KM SPORT.

Olyan csalók jelentek meg Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nevében telefonon kérnek pénzt jóhiszemű emberektől a koronavírusra hivatkozva. A hívások során egy gépinek tűnő hang a WHO nevében tájékoztatást ad az új betegségről, egyúttal felkínálja, hogy a készülék 1-es gombjának megnyomásával bizonyos összeg ellenében megrendelhető egy megfelelő védettséget nyújtó maszkot és fertőtlenítőszert tartalmazó csomag. A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a WHO nem árusít termékeket. MTI BUDAPEST.

Metszési bemutató Kalydi Tamás vezetésével metszési bemutatót rendeztek szerdán egy rohodi, majd egy vajai gyümölcsösben. A két bemutatót szakmai előadások követték Nyírparasznyán. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Hangosan mondták az imát a fogvatartottak viselt, korábban ismeretlen külsőt öltött” – olvasható Szvetlana Alekszijevics tavaly megjelent, Csernobili ima című könyvének címlapján. Az író megrázó könyvében a túlélők szólalnak meg: katonák, akik részt vettek a

Az elítéltek egy emberként dolgoztak azon, hogy nagyot szóljon a hangoskönyv.

NYÍREGYHÁZA. „Halál rejtőzött mindenütt, de ez valamilyen más halál volt. Új maszkokat

Energiabiztonság

(2020. 02. 12.)

árfolyam

változás

Euro:

338,76

+1,05

USA dollár:

310,19

+0,76

Svájci frank:

318,27

+1,55

Angol font:

402,66

+1,29

Román lej:

71,06

+0,26

Ukrán hrivnya: 12,64

-0,04

Horvát kuna:

45,42

+0,12

Lengyel zloty:

79,54

+0,28

NYÍREGYHÁZA. Gondolatok és érzések hitről, sorsról, szeretetről képekben és versekben egy tárlaton Nyíregyházán, a Szentháromság görögkatolikus templomban. A dr. Papp Angéla fotóiból, Papp Tünde verseiből és Demkó Mária Szimonetta írásaiból nyílt kiállítás zarándok­utakra röpíti el a látogatót személyes lelki ösvényeken, érzésvilágukat nyitják ki az alkotók a nagyközönség előtt.

A tartalomból

www.szon.hu Telefon: (42) 999-111

20037

9

770133

205047

C

Y

M

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban április 15-éig meghosszabbította T. S. letartóztatását. A férfi 2019. augusztus 12-én este egy szabolcsi településen előzetes

Zarándokok mesélnek emlékeikről a tárlaton

Gazdaság 7. oldal Horgász, vadász 8. oldal Sport 9., 10., 11. oldal Buli van! 12. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.

Letartóztatásban marad a férfi, aki az utcán kétszer is rátámadt ismerősére.

Motorkerékpáros ütközött személygépkocsival szerdán késő délután Nyíregyházán, a Korányi Frigyes utca és a Kalevala sétány kereszteződésénél. A motoros szerencsére csupán kön�nyű sérüléseket szenvedett az ütközés következtében. A rendőrség szabálysértési eljárást indított a baleset tisztázására – tudatta lapunk érdeklődésére Fehérvári Marietta, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. KM NYÍREGYHÁZA.

Devizaárfolyam

100

90

80

70

60

50

mentésben, és az áldozatok hozzátartozói. Ezt a közel 400 oldalas dokumentumregényt vette nagyító s tette mikrofon alá a megyei büntetés-végrehajtási intézet hat fogvatartottja, hogy szakmai irányítás mellett, az „Ülünk” és olvasunk jóvátételi

program keretében, hangoskönyvvel ajándékozhassák meg a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületét.

A cikk a 3. oldalon folytatódik

A földön fekvőt ütötte, rúgta

Motor és autó ütközött össze

Hazánk energiaellátásának biztonságáról tartott előadást Kovács Pál államtitkár szerdán a megyei iparkamarában. FOTÓ: DODÓ FERENC

Pénznem

FOTÓ: SIPEKI PÉTER

A szerzőket összeköti hit, vallás és a művészet, mint mondják, egy közös úton járnak: a szeretet útján. A képek és betűk összefonódásából egy értékes tárlat jött létre, amely körbejárhatja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, s akár egy kiadványban is forgatható lesz, hiszen a gyűjtést, válogatást a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus ihlette – tudtuk meg dr. Papp Angélától. /6. KM

40

30

20

10

5

szóváltást követően ököllel többször megütötte az arra járó sértettet, aki emiatt összeesett az utcán. T. S. hazament, majd egy órával később visszatért, ismét megverte a még mindig földön fekvő személyt, majd újra magára hagyta. A sértettet járókelők találták meg, akik értesítették a rendőrséget és a mentőket. A bántalmazás következtében a bántalmazott életveszélyes állapotba került – tudatta lapunkkal dr. Resán Dalma szóvivő.

Kaukázusi kalandozások Az utazók a könyvtárban sorozatban dr. Kührner Éva beszélt kaukázusi kalandozásokról szerdán a megyei könyvtárban. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Ismét bajnok a távdobásban

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is hasonló jellegű bűncselekmények miatt ítélték el. Az ügyben a nyomozás még folyamatban van. A bíróság szerint továbbra is megalapozottan lehet tartani attól, hogy T. S. szabadlábra helyezése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, esetleg elrejtőzne a hatóságok elől. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. KM

Új sportág alakult ki az elmúlt években, ami a horgászat és az atlétika kereszteződéséből született. A távdobáshoz csupán erős bot és orsó, megfelelő vastagságú damil szükséges, a többi a versenyző erején és technikai tudásán múlik. A Kemecsén élő Fiola György 2014-ben már nyert egy országos távdobó bajnokságot, s elindult a Mohosz versenyén is 2018ban és 2019-ben. A tavalyi év sikerült a számára a legjobban. /8. KM NYÍREGYHÁZA.

Megzenésített költemények Nem számított túl nagy meglepetésnek, hogy telt ház fogadta a nyíregyházi Városmajori Művelődési Ház szerdai programját, amikor az AdHoc Team zenekar Valentin-napi koncerttel szórakoztatta a közönséget. Az érdeklődők megzenésített verseket hallhattak. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Kelet

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.