LXXVII. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT
Emma Watson a Kisasszonyok című filmben.
Mária nyugodt és türelmes természetű. 16. OLDAL
12. OLDAL
ÉVES
MAGYARORSZÁG
FÜGGETLEN NAPILAP
SZOMBAT 2020. FEBRUÁR 8.
Derült, száraz, hideg idő, gyenge légmozgás.
3 °C REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Szurovcsják Ivett FOTÓ: KM-ARCHÍV
Éjszaka kemény fagyok jönnek
Dóra és Ivett is döntőt úszott
Szombaton jobbára napos idő várható, csapadékra nem lehet számítani. Az északnyugati szél kezdetben erős lesz, majd egyre több helyen északkeletire fordul a szél, amely estére többnyire mérséklődik. Szombaton mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –10 és 1 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben ennél is hidegebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2 és 7 fok között várható, nyugaton a magasabb, keleten az alacsonyabb értékekkel. MTI
A Nyíregyházi Sportcentrum úszói, Hatházi Dóra és Szurovcsják Ivett péntektől szombatig az FNN Golden Tour nemzetközi úszóverseny-sorozat nizzai állomásán versenyez. Az első napon Dóra 50 m gyorson juniordöntőt úszott és első lett, Ivett az 50 m mell A döntőjében Hosszú Katinkát egy századdal megelőzve hatodikként végzett. KM
NYÍREGYHÁZA.
ÚSZÁS.
Ütőskoncert a Vikárban Ritkán hallott darabokban szólaltatta meg a timpanit, vibrafont vagy a marimbát Szegeczki Bence (képünkön) és Szekér Attila pénteken a Vikár Sándor Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskolában. Az előadók a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói, a Vikár-iskola tanárai. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
Faluprogram újratöltve Szabolcs-Szatmár-Bereg a Magyar falu program eddigi legnagyobb nyertese – hangzott el az egyeztető fórumon.
Laptopot nyert Mozaikkereső játékunkon Boldizsár István csengeri előfizetőnkre mosolygott a szerencse. FOTÓ: DODÓ FERENC
változás
Euro:
338,87
+1,78
USA dollár:
309,33
+2,86
Svájci frank:
316,94
+2,52
Angol font:
399,93
+2,32
Román lej:
71,11
+0,37
Ukrán hrivnya: 12,61
+0,15
Horvát kuna:
45,45
+0,25
Lengyel zloty:
79,40
+0,17
Nem veszett el a tudás Az 1991-ben alapított cég ma már közel 140 főt foglalkoztat.
A komposztáló a kert fél árnyékos, eldugottabb helyére kerüljön. A jó minőségű, érett komposztban sokféle mikroorganizmus található, melyek a földbe visszakerülve javítják annak minőségét, pótolják a hiányzó tápanyagokat. A komposzttal dúsított talajban sokkal szebben és egészségesebben fejlődnek a növények – sorolta a komposztálás előnyeit Lakatos Bertalan, a tuzséri Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület elnöke. /7. KM
(2020. 02. 07.)
árfolyam
Érdemes lehet komposztálni TUZSÉR. –
Devizaárfolyam Pénznem
KEMECSE. Kemecsén gyűltek össze pénteken a térség polgármesterei, hogy megvitassák a 2018-ban elindított Magyar falu program eddigi
tapasztalatait. Ez azért is fontos, hogy az érintett települések véleménye, a helyi igények és ötletek folyamatosan eljuthassanak a döntéshozókhoz. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos lapunknak elmondta, jelenleg úgy látszik, a Magyar falu program legnagyobb nyertese Sza-
A tiszavasvári székhelyű, gyógyszer- és vegyipari berendezések gyártásával, fejlesztésével, telepítésével és karbantartásával foglalkozó Quick 2000 Kft. telephelyén befejeződött az a kapacitásbővítő beruházás, melynek részeként megépült egy új gyártócsarnok, kibővült a raktárépület, valamint TISZAVASVÁRI.
Védekezzünk, mielőtt ideér az influenza Még nem tapasztaltak kiugróan sok megbetegedést a nyíregyházi háziorvosok, de nem árt felkészülni az influenzaszezonra: bár a szabolcsi megyeszékhelyt még nem érte el a járvány, az elmúlt héten már az ország több kórházában is látogatási tilalmat rendeltek el az egyre növekvő megbetegedések miatt. A járvány megelőzése érdekében tartsuk be a higiénés
szabályokat, mossunk gyakran kezet. A nyíregyházi rendelőkben hónapok óta elérhető az influenza elleni védőoltás, a háziorvosok tapasztalatai szerint korosztályonként másként viszonyulnak a vakcinához, pedig a gyerekeknél és leginkább az időseknél komoly veszélyt hordoznak a betegség szövődményei, érdemes lenne kérni az oltóanyagot. KM
NYÍREGYHÁZA.
A tartalomból Kiskert 7. oldal Ízvilág 8. oldal Sport 9., 10. oldal Háttér 11. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.
www.szon.hu Telefon: (42) 999-111
20033
9
770133
205061
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
bolcs-Szatmár-Bereg megye, hiszen az eddig elnyert 58 milliárd forint 10 százaléka ebbe a megyébe került, és a program egyik fontos célterülete, a magyar falvak közlekedésének korszerűsítése, utak javítása is ebben a térségben valósult meg a legnagyobb mértékben. A kormánybiztostól megtudtuk, a pénteki találkozón
vadonatúj munkagépeket (élhajlító berendezés, híddaru és targonca) is vásárolt az 1991-ben alakult családi vállalkozás. A Quick 2000 Kft. olyan tradicionális nagyvállalatokkal áll üzleti kapcsolatban, mint az Egis, a Richter Gedeon, a Béres vagy a Teva. A kapacitásbővítő beruházás átadóünnepségét péntek délelőtt tartották a vállalkozás telephelyén, a rendezvényen jelen volt Rákossy Balázs is. Az európai uniós
zárt körben tájékoztatták a településvezetőket arról, hogy az idén milyen pályázati lehetőségek állnak majd a kistelepülések előtt nyitva. A pályázati kiírások néhány héten belül elérhetőek lesznek.
A cikk a 3. oldalon folytatódik
források felhasználásáért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: nagy öröm, hogy az évtizedek alatt a településen felhalmozódott, a vegyiparral és a gyógyszeriparral összefüggő szaktudás nem veszett kárba a 90-es évek elején. – A Quick 2000 Kft. az 1991-es megalapítása óta folyamatosan fejlődik, és mára eljutott arra a szintre, hogy közel 140 embert foglalkoztat – mondta Rákossy Balázs államtitkár. /4. KM
Dr. Bodnár Zsuzsanna FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
Múltunk őrzője a Krúdy-díjas néprajzkutató NYÍREGYHÁZA. Több
ezer tárgyi emléket gyűjtött a megyéből, számos kiállítást rendezett, érdekfeszítő tárlatvezetésekkel gazdagítva a látottakat. A Sóstói Múzeumfalu ma talán egészen más arcot öltene, ha nem lett volna aktív formálója néprajzosként az intézmény 1979-es megnyitását követően. Méltóbb ember éppen ezért aligha érdemelhette volna ki az idei Krúdy Gyula-díjat Nyíregyházán Baracskáné dr. Bodnár Zsuzsannánál, aki a rangos kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából vehette át a város polgármesterétől, dr. Kovács Ferenctől. Érdemeinek számát növeli, hogy egy életen át egy munkahelyen tudta kamatoztatni tudását, és szolgálta a paraszti életforma népszerűsítése és az etnográfia ügyét. Negyven év tapasztalata köszönt vissza, amikor pályája emlékeit megosztotta lapunkkal. /6. KM
Nincs vége a télnek Tiszavasváritól Nagycserkeszig szakaszosan, több helyen is hófogókat, illetve vadhálót telepítettek a 36-os főút mellett a közútkezelő munkatársai. Bár az időjárás változékony, mínuszokra továbbra is számítani lehet, nagy mennyiségű csapadékot ha nem is jósolnak, hóátfúvásos szakaszokon nem árt az óvatosság. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
Kelet
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2 Krónika
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
Aktuális 3
MAGYARORSZÁG
Cél: találkozzanak az elképzelések
Röviden
Érkezik a mobil kormányablakbusz
Lapunk megkérdezett olyan falvakat, ahol már pályáztak, hogyan látják a falvakat támogató forintok hasznosulását, mire költenének a jövőben.
Az 1. oldali cikk folytatása Lipők Sándor, Kemecse polgármestere köszöntőjében elmondta, Kemecse lakosságszámnál fogva nem vesz részt a Magyar falu programban, de a számok azt mutatják, a megye döntő többsége érintett. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az érintettek belülről hogyan látják, milyen segítséget nyújtott számukra eddig a program, és milyen irányban indulnának tovább, ha lehetőség nyílna rá. A beszélgetés elején dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő mutatta be a térség településeit.
A Magyar falu programban Érpatakon adták át tavaly az első megújult bekötőutat
góriában eddig 58 milliárd forintot osztottak ki, ebből 5,8 milliárd jutott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének. Ugyancsak jelentős része az átfogó fejlesztési csomagnak: a mellékutak felújítása, idáig 50 milliárd forint értékben 400 kilométernyi út újult meg országos szinten, ebből 50 kilométer ebben a megyében, ez szintén a legmagasabb szám. A harmadik, talán a legfontosabb eleme a Magyar falu programnak a falusi csok – emelte ki Gyopáros Alpár. – A kormánynak kiemelt célja a vidéki elvándorlás, a kistelepülések fokozatos elnéptelenedésének megállítása és megfordítása. A
Több lábon álló program – A Magyar falu program három lábon áll – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. – Az egyik a fejlesztésekre fordítható pályázatok köre, ebben a kate-
falusi csok lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy rendkívül kedvező körülmények között telepedhessenek le a kistelepüléseken. Ez a program tavaly júliusban indult, és aki esett már át házvásárláson, az tudja, nem egy-két nap alatt lezajló folyamat. A kiválasztás, a tulajdonosokkal folytatott egyeztetés, a pénzintézetek felkeresése időigényes, így igazán ez a program csak tavaly szeptembertől pörgött fel. December végéig mintegy 5400 igényt fogadtak be a pénzintézetek, összesen 30 milliárd forint értékben – mondta a kormánybiztos. Hangsúlyozta, a pénteki talál-
FOTÓ: KM-ARCHÍV
kozón zárt körben tájékoztatták a településvezetőket arról, milyen pályázati lehetőségek állnak majd a falvak előtt nyitva az idén. A pályázati kiírások néhány héten belül elérhetőek lesznek. Az már korábban elhangzott, a költségvetés ebben az évben is rögzíti, hogy legalább 150 milliárd forint rendelkezésre álljon a Magyar falu programra. Gyopáros Alpár akkor bejelentette, a kormány döntése értelmében ezenfelül további területekre, útkarbantartásra és falusi civil szervezetek támogatására juttatnak pluszforrásokat, összesen 12,5 milliárd forint értékben.
Élnek a lehetőséggel – Minden kistelepülés szeretne élni az új pályázati lehetőségekkel, úgy gondolom, hiszen számunkra sokat jelent, ha egy-egy belterületi utat rendbe tudunk tenni, vagy kicsivel többet költhetünk közösségi szolgáltatásra. Az elmúlt évben 5 millió forintot nyertünk járdafelújításra, örülnénk a folytatásnak, mert a jándi strandra vezető út 40 éves, de ha az önkormányzat kezelésében lévő belterületi szakaszokra kapunk forrást, azt is el tudjuk költeni: útjavításra, kátyúzásra. Igen népszerű a falubuszpályázat, egy 10-12 milliós komfortos kisbusznak hasznát vennénk mi is Jándon. Van, hogy idős embereket viszünk orvoshoz busszal, de a közfoglalkoztatottak napi munkavégzéséhez szükséges eszközöket is könnyebben tudnánk mobilizálni. A kisebb falvakban a másutt aprópénznek számító forintok is jól jönnek – mondta el Asztalos István polgármester. JG, KO, PI
tudunk kialakítani – mondta el érdeklődésünkre Kovács József, Jéke első embere. A polgármester hozzátette, több támogatási kérelmük viszont – számos önkormányzat pályázatához hasonlóan – tartaléklistára került, ám folyamatosan nyomon követik a pályázati lehetőségeket, és
Legalább 150 milliárd forint rendelkezésre áll a Magyar falu programban. GYOPÁROS ALPÁR
amint lehet, újból benyújtják az igényeiket. – Terveink között szerepel többek között a polgármesteri hivatal rendbetétele (felújítás, átalakítás, utólagos szigetelés, megújuló energiaforrások), az önkormányzati tulajdonú, belterületi úthálózat komplex felújítása, a falu- és tanya-
gondnoki szolgálat fejlesztése, a közterületeken használt géppark „fiatalítása”, ravatalozó építése a helyi temetőben, valamint – a nemzeti és helyi identitástudat erősítése jegyében – a házasságkötő terem és a könyvtár felújítása, egy közösségi klub létrehozása – sorolta Kovács József polgármester.
A járőrök két nap alatt négy migránst fogtak A határrendészeti kirendeltség járőrei február 6-án 16 órakor Porcsalmán elfogtak három határsértőt. A két marokkói és egy tunéziai férfi román menekültkártyával rendelkezett, azonban nem tudták igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. Egy nappal később, február 7-én 5 óra 30 perckor a csengeri vasútállomáson is elfogtak egy határsértőt, aki marokkói állampolgárnak vallotta magát. A 34 éves külföldi férfit a Mátészalkára induló személyvonatról szállították le. Román
menekültkártyával rendelkezett, de magyarországi tartózkodásának jogszerűségét ő sem tudta igazolni. A határsértőket idegenrendészeti eljárás lefolytatása céljából a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségre előállították. A külföldi férfiak az eljárás adatai szerint illegálisan lépték át az országhatárt, őket a hatályos visszafogadási egyezmény alapján pénteken átadták a román határőrizeti szerv képviselőinek – tájékoztatott dr. Fedor Rita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. KM
PORCSALMA, CSENGER.
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
Köhögés, orrfújás, magas láz Sokan fordulnak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz, de nem tombol a járvány a megyében.
prostitúció miatt folytat eljárást a rendőrség egy 15 éves nyírbátori lány ellen. A tinédzsert február 6-án Nyírbátorban a rendőrök tetten érték, miközben szexuális szolgáltatásait kínálta pénzért férfiaknak tiltott helyen és a szükséges orvosi igazolások nélkül. Nyíregyházán a vasútállomás közelében pedig egy 31 éves nő kínálta bájait. A rendőrök a lányt és a nőt is szabálysértési őrizetbe vették. KM
A szeles időjárás miatt gyakoriak az arcüreg- és fülgyulladások. DR. BÖSZÖRMÉNYI-VÁNTUS JUDIT
40
Árokba borult, majd a tetején állt meg egy személyautó Nyíregyháza külterületén, a Kállói úton, Nyírjes közelében péntek reggel. A műszaki mentést, a jármű áramtalanítását a nyíregyházi hivatásos tűzoltók végezték a helyszínen, ahova a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták. KM NYÍREGYHÁZA.
Pénzért kínálták bájaikat
Már megjelent a közösségekben az influenza, de nem tapasztaltam kiugró számot: úgy tűnik, hogy a lakosság egészségtudatos magatartása sokat javult, és odafigyelnek a megelőzésre – mondta el kérdésünkre dr. Kántor Irén gyermekorvos. – Azonban sajnos még mindig nagyon sok szülő nem hisz az influenza elleni védőoltásban, pedig fontos lenne, hogy minél több gyerek megkapja: ebben az életkorban veszélyekkel jár ez a betegség, az oltással kivédhető lenne. A gyermekorvos hozzátette: tapasztalatai szerint egyre kevésbé jellemző, hogy a szülők betegen is iskolába küldjék a gyerekeket, igyekeznek megelőzni a felülfer-
Energetikai munkálatok
A tetején állt meg a személyautó
Balogh Tamás vezeti a táncházat
NYÍRBÁTOR, NYÍREGYHÁZA. Tiltott
NYÍREGYHÁZA. –
Speciális hőszigeteléssel borítják be a Mikszáth Kálmán-iskolát Nagycserkeszen, korszerű és energiagazdaságos lesz az épület. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
A Vásárosnaményi járás településeire érkezik a mobil kormányablakbusz. Február 11-én, kedden 8.30 és 12.30 között Beregdarócon az önkormányzati hivatal előtt várják majd az ügyfeleket, akik a mobilizált ügyfélszolgálaton elintézhetik többek között a személyi igazolván�nyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel és gépjárművel kapcsolatos ügyeiket, valamint ügyfélkaput is nyithatnak. KM BEREGDARÓC.
Látogasson el hírportálunkra!
Utakra, közösségi szolgáltatásokra pályáznának Jéke több jogcímen is nyújtott be pályázatot a Magyar falu programba. – Az orvosi rendelő felújítása és bővítése zöld utat kapott, egy ilyen kis település életében ez jelentős beruházásnak számít. A fejlesztésnek köszönhetően a kor elvárásainak megfelelő orvosi és védőnői rendelőt
Kedden Beregdarócon várja az ügyfeleket FOTÓ: KM-ARCHÍV
30
20
10
5
Táncház kicsiknek és nagyoknak Dr. Böszörményi-Vántus Judit beteget vizsgál
tőzéseket. A doktornő szerint az viszont sok helyen probléma, hogy egyszerű nátha miatt sem maradhat otthon a gyermek egy-két napot szülői igazolással, muszáj eljönniük a rendelőbe igazolásért, ez pedig ugyancsak terheli a kapacitást. Az idősebbek oltáspártiak – Az elmúlt két hónapban mindössze egy magas lázzal járó, influenzás megbetegedéssel találkoztunk, leginkább felső légúti, vírusos fertőzésekkel fordulnak hozzánk a betegek – mondta el dr. Böszörményi-Vántus Judit háziorvos. – A rendelőnkben tavaly októbertől adjuk a védőoltást,
FOTÓ: DODÓ FERENC
még januárban és februárban is kérték a vakcinát. Úgy látom, hogy a veszélyeztetett, 60 év feletti korosztály komolyan veszi a problémát, és elég nagy százalékban kérik is az oltást. A háziorvos arról is beszélt, hogy az elsődleges védekezés a gyakori kézmosás, hangsúlyt kell fordítani a kéz higiéniára. Böszörményi-Vántus Judit szerint a szeles időjárás miatt ebben az időszakban meglehetősen gyakoriak az arcüregés fülgyulladások, amit az időjárásnak megfelelő öltözködéssel tudunk leginkább kivédeni: azt javasolja, hogy ne hagyjuk otthon a sapkát és a sálat. KM
Ingyenes táncház várja ma délután 17 órától a máriapócsi művelődési házban a gyerekeket és az idősebbeket. A táncházat Balogh Tamás vezeti, muzsikál a Görice zenekar. Az érdeklődők kézműves-foglalkozásokon is kipróbálhatják a kézügyességüket. KM MÁRIAPÓCS.
Kelet-kvíz 1843-tól itt volt lelkész Kiss Áron, a század végétől a tiszántúli egyházkerület püspöke. Itt született fia, ifj. Kiss Áron (1843–1908) a magyar nevelésügy nagy alakja, a tanítók tanítója, a Pedagógiai Társaság alapítója. a) Papos b) Pátroha c) Porcsalma d) Petneháza A helyes megfejtés lapunk mai számában.
KELET
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
4 Megyei körkép
Átadták a Quick 2000 gyártócsarnokát
Röviden
Izzott a korom a kéményben
A hazai kis- és középvállalkozások is képesek versenyképes és világszínvonalú termékeket előállítani.
NÁBRÁD. Családi ház kandalló-
jának kéményében izzott a lerakódott korom csütörtökön Nábrádon, az Árpád utcában. A helyszínre a fehérgyarmati hivatásos tűzoltók vonultak, akik az izzó részeket kéziszerszámok segítségével távolították el – adta hírül megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. KM
A Quick 2000 Kft. kapacitásbővítő beruházásának pénteki átadóünnepségén a vendégeket először a házigazda, a tiszavasvári székhelyű cég ügyvezetője, Nagy Bálint köszöntötte, aki röviden bemutatta a gyógyszer- és vegyipari berendezések gyártásával, fejlesztésével, telepítésével és karbantartásával foglalkozó vállalkozás profilját és történetét. Előadásában elhangzott: a Quick 2000 Kft. 1991-ben alakult meg, mindössze két alkalmazottal kezdte meg működését. A fejlődés azóta töretlen, a dolgozói létszám folyamatosan bővül, jelenleg közel 140 alkalmazottat foglalkoztatnak. A gyártóterület 1800 négyzetméteres, a vállalkozás pedig olyan nagyvállalatokkal dolgozik együtt, mint az Egis, a Richter, a Béres vagy a Teva. TISZAVASVÁRI.
Lopás vétsége miatt körözték a fiatalt NYÍREGYHÁZA. A rendőrök február 6-án Nyíregyházán elfogtak egy 22 éves hodászi férfit, aki ellen a Mátészalkai Járásbíróság lopás miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások a férfit előállították és őrizetbe vették – tudatta a rendőrség. KM
Emléktáblát avatnak hétfőn
Rákossy Balázs államtitkár (balról jobbra), dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Nagy Bálint ügyvezető, Román István kormánymegbízott, Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke és Szőke Zoltán, Tiszavasvári polgármestere vágták át a nemzeti színű szalagot FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
ben négyezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – emelte ki a megyei kormánymegbízott. – Az első szó a gratulációé – húzta alá dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője, aki szerint az 1991ben megalakult Quick 2000 Kft.-nek egy olyan időszakban sikerült talpon maradnia és folyamatosan erősödnie, amikor álláshelyek százezrei szűntek meg.
Munka és elszántság – Az elmúlt közel harminc esztendőben rengeteg munkára és hatalmas elszántságra volt szükség a cégvezetés és a dolgozók részéről ahhoz, hogy ma itt állhassunk – fogalmazott Román István. A megyei kormánymegbízott köszöntőjében előbb a munka becsületét hangsúlyozta, majd arról szólt, milyen szerepe van a megyei kormányhivatalnak a megyei foglalkoztatás erősítésében. – A tavaly januári adatokhoz képest az elmúlt egy év-
Nyírbátorban is elhelyezik az emlékezés koszorúit
MAGYARORSZÁG
FOTÓ: ARCHÍV, BODNÁR ZSOLT
NYÍRBÁTOR. A Honvédsuli Egyesület 100 kilométeres emlékmenetének záróeseményén, február 10-én, hétfőn 15 órakor felavatják a nyírbátori Báthory István laktanyában azt az emléktáblát, amely a doni katasztrófa hősei előtt tiszteleg, majd elhelyezik az emlékezés koszorúit is. KM
Versenyképes termékek – A tiszavasvári cég példája is ékes bizonyítéka annak, hogy a hazai kis- és középvállalkozások is képesek versenyképes és világszínvonalú termékeket előállítani – dicsérte a vállalkozást dr. Vinnai Győző, aki beszédében utalt a munkanélküliség alakulására is, miszerint a tiszavasvári régióban 6 százalékos a munkanél-
Látogasson el hírportálunkra!
A Nagykállói Egészségfejlesztési Iroda cukorbetegklubot szervez Bökönyben Dudás Györgyné vezetésével a bökönyi művelődési házban február 10-én, hétfőn 14 órától. A foglalkozások témája: a diabétesz okai és fajtái, egyéni diétás terv összeállítása, a betegség gondozása, szövődményei, krízisállapotai. A részvétel ingyenes. KM BÖKÖNY.
A legtöbb faladatot a leszakadt faágak eltávolítása adta a megye tűzoltóinak FOTÓ: KATASZTRÓFAVÉDELEM
Több helyen okozott gondot a viharos szél
Mauzóleumod az egész magyar nemzet – II. Rákóczi Ferenc Kárpát-medencei emlékei címmel Ilyés Gábor helytörténész tart elő adást a Rákóczi nyomában sorozat február 13-ai, csütörtöki rendezvényén 16 órától a Várday István Városi Könyvtár olvasótermében. KM
A viharos erejű szél miatt csütörtökön is több helyszínen volt szükség megyénk tűzoltóira.
Fehérgyarmaton, a Mezei utcában több fa ága lehasadt s zavarta a forgalmat. A fehérgyarmati és a kisvárdai tűzoltók szintén gépezetes tolólétra és motoros láncfűrész segítségével szüntették meg a forgalmi akadályt. Tiszavasváriban a viharos erejű szél miatt gyökerestől kifordult és kerítésre dőlt egy fa, melyet a város önkormányzatának tűzoltói távolítottak el – tájékoztatott Dudás Szilvia tűzoltó főhadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. KM
Kisvárdán, a Városmajor utcában egy családi ház tetejét bontotta meg a szél, míg a Flórián téren egy tizenöt méteres fa letört ágai okoztak veszélyt, melyet a város hivatásos tűzoltói gépezetes tolólétra, motoros láncfűrész és kéziszerszámok segítségével hárítottak el. Sonkád és Csaholc között, valamint SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG.
A fejedelemre emlékeznek FOTÓ: WIKIPÉDIA
C
– Nem fog porosodni a polcon ez a komoly háztartási gép, ígérem, nagyon szeretek sütni-főzni, édesanyám régi, hagyományos receptjeit visszahozni a családi konyhába. Robotgépünk van otthon, de ahogyan látom, ez egy többfunkciós készülék, hasznát vesszük majd. Köszönjük szépen a nyereményt – mondta Kovács János a minap, amikor átvette szerkesztőségünkben a mozaikkereső játék egyik értékes díját. NYÍREGYHÁZA.
KISVÁRDA.
MAGYARORSZÁG
küliségi ráta, ami az elmúlt időszakhoz viszonyítva egész jó adat, bár az országos átlag fölött van. – Jó úton haladunk, a sikerhez elengedhetetlenek az olyan vállalkozások, mint a Quick 2000 Kft. – emelte ki a térség országgyűlési képviselője, aki szóba hozta a szakképzés átalakítását is. – A technikumi képzés elindítása hosszabb távon a középvezetői réteg kitermelésében
Gazdára találnak mozaikkereső játékunk értékes nyereményei.
II. Rákóczi Ferenc nyomában
Impresszum
RÁKOSSY BALÁZS
Komoly hagyományok – Köszönöm, hogy a kormányt képviselhetem itt, Tiszavasváriban – kezdte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, aki beszédében kihangsúlyozta: a városnak komoly hagyományai vannak a gyógyszeripar és a vegyipar területén. Az államtitkár egy régi alpinista mondással üzent a Quick 2000 Kft. vezetésének, mikor úgy fogalmazott: „Ha felértél a hegy csúcsára, folytasd a mászást!”
– A magyar vállalkozások is csak akkor lehetnek hos�szabb távon sikeresek, ha mindig új célokat tűznek ki maguk elé, és nem dőlnek hátra egy-egy nagyobb fejlesztés után – nyomatékosított Rákossy Balázs. Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár szerint egy ilyen beruházás, mint a Quick 2000 Kft.-é, az egész régióra pozitív hatással lehet. TG
Rengeteg munkára és hatalmas elszántságra volt szükség. ROMÁN ISTVÁN
Nem fog a polcon porosodni
Cukorbetegklub Bökönyben is
A vállalkozások akkor lehetnek sikeresek, ha mindig új célokat tűznek ki maguk elé.
is jelentős szerepet játszhat. A foglalkoztatás legnagyobb problémája ugyanis a megfelelő képzettség hiánya, a munkanélküliek túlnyomó része ugyanis szakképzetlen és funkcionális analfabéta – zárta gondolatait dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.
Az elején kezdi az olvasást Nyíregyházi előfizetőnk tizenéves korától olvassa a Kelet-Magyarországot, már a szülei is előfizettek rá, kitartanak a napilapnál, szeretik olvasni. – Az a típus vagyok, aki nem a hátsó oldalon kezdi az újságolvasást, érdekelnek a belpolitikai hírek, a megyei történések, és különösképpen szeretem azokat az írásokat, amelyek bemutatják megyénk és a megyeszékhely nevezetességeit, régi műemlékeit.
– Az utazással kapcsolatos cikkeket is elolvasom, sőt megyénk kirándulóhelyeit is fedeztem már fel egy-egy keletes cikk után – árulta el nyertesünk, aki a sportoldalak alapos átböngészése után a hátsó oldali viccet sosem hagyná ki. – A nyereményjátékot a feleségem vette észre, ő gyűjtögette össze a szelvényeket, nyugdíjasként én még dolgozom, nincs ilyesmire időm, egyébként is a nők ebben sokkal motiváltabbak, és odafigyelnek a beküldési határidőre is.
– Egyébként ez a harmadik alkalom, hogy nyeremény üti a markom a Kelet-Magyarországgal, az első volt a legemlékezetesebb, iskoláskoromban beküldtem egy keresztrejtvény-megfejtést, amivel egy könyvet nyertem, óriási élmény volt. Majd kisebb tárgyi nyereményeket is hazavihettem a lap jóvoltából, hiszen önöknél gyakran hívják játékra az olvasót – jegyezte meg Kovács János, aki kivételesen nem reggelente, hanem délután, munka utáni pihenésként lapozza át a megyei napilapot. KM
Kovács János nyíregyházi előfizetőnk nyereményével
FOTÓ: SIPEKI PÉTER
www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. · E-mail: kelet@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/33 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
KELET
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
Megyei körkép 5
MAGYARORSZÁG
Stabil lábakon áll a költségvetés
Röviden
A nemzetközi összetartozás éve
A Volánbusz Zrt. a harminckilenc Solaris típusú buszban is elérhetővé tette az ingyenes wifit.
A Trianon-menetről és a Csíksomlyóig tartó Mária-úti zarándoklatról is szó lesz azon a rendezvényen, amit a nemzeti összetartozás éve alkalmából – a szlogenje: Szeressük vissza Magyarországot! – tartanak február 12én 10.30-tól Nyíregyházán a Szent Imre Katolikus Gimnázium kápolnájában. Előadást tart a Turul csapat vezetője, Szőke Zoltán, Szőkekapitány és Józsa Róbert, a csapat tagja. Az előadás után ökumenikus zászlóáldás is lesz az ünnepségen. KM NYÍREGYHÁZA.
Tizenhárom igen és kilenc nem szavazattal fogadták el a megyeszékhely 2020-as költségvetését – számoltunk be róla a városi közgyűlés után. A főösszeg az idén 61,19 milliárd forint, ami lényegesen kevesebb a tavalyi 73,3 milliárd forinthoz képest. Mindez azzal magyarázandó, hogy már lezárultak vagy ebben az esztendőben befejeződnek bizonyos európai uniós projektek. NYÍREGYHÁZA.
Hétvégi ügyeletet adó állatorvosok SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Feb-
Folyamatosan pályáznak – A város adóbevétele 13,2 milliárd forint, ez 2010-ben 7,1 milliárd forint volt. A mostani a lehetőségek költségvetése, amely stabil lábakon áll, és megjelennek benne a fejlesztések és a munkahelyteremtések is. Egyik sem minősíthető látványberuházásnak, mert mindegyik beruházás szükségszerű. Arra törekszünk, hogy ne a város pénzét költsük, ezért pályázunk
Az első lakáshoz jutók támogatásának helyi szabályairól szóló rendeletet is módosították
folyamatosan – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester. A kimutatás szerint az ez évi kiadások több mint 21 milliárd forinttal haladják meg a várható bevételeket. A hiány ös�szegéből 13,2 milliárd forintot a tavalyi költségvetési maradványból, míg 8,5 milliárd forintot a belföldi értékpapírok értékesítésének bevételéből fedeznek. Az önkormányzat az iparűzési adónál körülbelül 1,3 milliárd forintos többletbevétellel kalkulálhat. – Azért nem támogattuk az előterjesztést, mert bár elsőre jó költségvetésnek látszik, de problémák vannak az arányokkal. Például a sportberuházásokat fontosnak tartjuk, ám több fejlesztést érdemelne az egészségügy, az okta-
A mostani a lehetőségek költségvetése, amely stabil lábakon áll... DR. KOVÁCS FERENC
tás, és a bérlakások helyzete is megoldatlan – szólalt fel Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője.
FOTÓ: MÁTÉ JÁNOS
tagjai. Eszerint a megyeszékhely közigazgatási területén letelepedő nagykorú személy a rendeletben lefektetett feltételekkel a város költségvetéséből vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe, mégpedig új építésű lakás,
Új telephely épül A helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásról szóló előterjesztésből kiderült, hogy a Volánbusz Zrt. a 39 Solaris típusú buszban is elérhetővé tette az ingyenes wifit. Januártól minden helyi buszon lesz digitális jegykezelő készülék. Megújul az autóbusz-hálózat, a buszoknak új telephely épül európai uniós forrásból. Az első lakáshoz jutók támogatásának helyi szabályairól szóló rendeletet is módosították az önkormányzat
Támogatások A 2020-as idegenforgalmi és városmarketing szempontból jelentős nagyrendezvények önkormányzati támogatása: Böllérfesztivál: 10 millió forint Helló Nyíregyháza: 6 millió forint Városnap: 4 millió forint Gyermeknap: 2 millió forint XIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál: 6 millió forint Tirpák Fesztivál: 7 millió forint Évbúcsúztató rendezvények: 7 millió forint
használt lakás vásárlására, illetve új lakás építésére. Az elmúlt évben 29 kérelemre ítéltek oda 13,5 millió forintot. „Házhoz menő lomtalanítás” A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló rendelet módosításával a közszolgáltató a lomhulladék gyűjtését és elszállítását évente egyszer, úgynevezett „házhoz menő lomtalanítással” biztosítja, ám csakis a háztartásokban képződött, a szabványos gyűjtőedényekben el nem helyezhető, nagydarabos lomhulladékot viszik el. KM
ruár 8-án és 9-én a következő állatorvosok adnak ügyeletet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a kisvárdai–záhonyi térségben dr. Kiss József (telefonszám: 06-30/9433-449), a nyíregyházi kerületben dr. Garamvölgyi László (telefonszám: 06-20/274-0373), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Magyar Károly (06-70/5700904), a mátészalkai kerületben dr. Drabik Sándor (0630/477-4821). KM
Látogasson el hírportálunkra! Nem maradnak magukra FOTÓ: KM
Elmarad ma a fittjóga én pedig Katus Attila mozgatja át az érdeklődőket a Continental Arénában. Fontos hír a programok résztvevőinek, hogy szombaton iskolai rendezvény miatt elmarad a fittjóga-foglalkozás a Vasvári Pál Gimnáziumban. KM
NYÍREGYHÁZA. Nagy sikernek örvend a Mozdulj Nyíregyháza programsorozat 2020ban is. Tavaly a gerinctorna, a latin kardiofitnesz és a jóga voltak voltak a legnépszerűbb mozgásformák. Február 18-án Béres Alexandra, március 10-
Németh Erika
MEGJELENT
FOTÓ: KM
Új kiállítás a galériában
Szeretettel köszöntjük
Z. Erdei Anna grafikusművész Tömeg-vonzás című kiállításának zárt körű megnyitóját február 14én 16.30-kor rendezik meg. A kiállítást megnyitja Németh Erika szobrászművész, a galéria művészeti vezetője. Ezt követően a tárlatot csütörtökönként tekinthetik meg az érdeklődők ingyenesen április 15-ig a Benczúr tér 3. szám alatt található galériában. KM
DARKÓ LEVENTÉT
NYÍREGYHÁZA.
második születésnapja alkalmából. Maradj mindig ilyen kedves és kíváncsi, fedezd fel a világot, ami csak rád vár!
385550
Ölelünk: a család
Házasság, gond, közös meditáció
Házassági krízisek megoldása meditációval címmel tart előadást Horváth-Bócsi Irén családi, párkapcsolati mediátor február 14-én 17.45-től a nagykállói házasságkötő teremben. A házasság hete alkalmából megrendezendő program megnyitásaként először elmondja gondolatait Horváth Tibor polgármester és Kárpáti Ernő főszervező. Az előadást követően kötetlen beszélgetés keretében vitathatják meg az elhangzottakat az érdeklődők. KM NAGYKÁLLÓ.
C
Y
M
Nyírtelken
NÉMET JÓZSEFNÉT köszöntjük 70. születésnapja alkalmából. Erika, Zolika, Gergő és Tamara.
383354
386938
KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HIRDETÉS
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
6 Fókuszban
MAGYARORSZÁG
Ismerője cserépnek, fémnek, ősi szónak Azt reméli, talán egyszer feltámadnak még a magyar falvak, s visszanyerik megtartóerejüket. A múltra, a paraszti kultúra tisztaságára és rendjére – amelybe gyerekkorában szinte belenőtt – alighanem kevesen tudnak Baracskáné dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutatónál szebben, színesebben emlékezni. A timári gyermekkorra, a rendezett, jól szervezett nyírségi település mindennapjaira, működő, görög- és római katolikus vallású közösségére, konzervatív, zárt, de mély nyomot hagyó, emberarcú világára. Ide irányították az 1950-es években az Egerben tanító, illetve tanári diplomát szerző szüleit. Iskolaigazgató édesapja és tanító édesanyja elfoglaltságai miatt hol az iskola, hol a falu vagy éppen a szomszédság, illetve a nagyszülők világa nevelte, aszerint, mikor, merre tudták – óvoda és bölcsőde híján – tehermentesíteni a szülőket a gyermeknevelés állandósága alól.
NYÍREGYHÁZA.
Baracskáné dr. Bodnár Zsuzsanna egyik kedvence a húsvét, ilyenkor minden alkalommal ünnepi asztalt terített a múzeumfaluban
zsírt, a lekvárt, milyen volt a kocsma misztikus világa, hátsó fertályában a mozival. Vagy a jégverem, ahová gyermek nem mehetett, legfeljebb beszökhetett. Édesapám falusi iskolájából mentettem át széket, asztalt, szemléltetőeszközöket, amikor nyugdíjba ment. De más hatások is értek: édesanyámtól a műveltség fontosságát lestem el, mivel apácák nevelték zenére, hímzésre, horgolásra. Zongorázni is beírattak, 12 évig jártam egy tokaji zongoratanárnőhöz, akinek a lakásában az arisztokrata lét mássága ejtett rabul csodás bútoraival, porcelánjaival, ezüstjeivel. Időnként hónapokra odahagytak a másik nagyanyámra is Egerben, ahol pedig a rácok büszke világa, más kultúrája vonta magára a figyelmemet – mesélte Zsuzsanna. Tokaj azért is fontos volt az éle-
Valóságos paradicsom volt – A falu minden házába bejáratos voltam, de az igazi csodát a tanyán élő apai nagyanyám tanyasi világa jelentette. Ha valaki ma látná azt a közeget, nyilván puritánnak, sőt szegénynek és avíttnak mondaná. De nem így élték meg, és én sem ilyennek láttam. Valóságos paradicsom volt, ahol minden megtermett, és amelynek minden szeglete kalandot ígért. O l y a n f i n o m mákos kalácsot,
tében, mert a környék legerősebb iskolájának, a Tokaji Ferenc Gimnáziumnak a tanulója lett. Kedvenc általános iskolai történelemtanára, Angel Gyula szintúgy ide került, 12 tanulóévét kísérve végig. A tokaji iskolaévek majdnem a pályáját is másfelé térítették, amikor 14. lett földrajzból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. – Egy kicsit az orvosi pályával is kacérkodtam, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a történelem–földrajz mellé felvettem a néprajz szakot – erősített rá minderre. Ám három szakot vinni mégiscsak megterhelő, az első év után így végül
Válaszút előtt Dr. Bodnár Zsuzsanna másodévesen eldöntötte, történészként tárgyi néprajzos lesz, és a népi építkezésre, lakásbelsőkre, lakáskultúrára szakosodik majd. Ez afféle szokásjog is volt, mivel a magyarosokból rendre folk loristák lettek. Így neki valóságos ajándékul szolgáltak a nyári gyűjtési gyakorlatok. A tanszéknek a Zemplén és vidéke volt a kutatási területe, és amikor 1977 nyarán Komlóskára kerültek, Zsuzsanna szinte egy élő skanzenbe csöppent, benne mestergerendás, grádicsos házakkal, sarkos elrendezésű szobabelsőkkel, a szentsarok komódon álló kegyképeivel. Harmadév
A Krúdy Gyula-díjjal a kezében FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
kemencében sült kenyeret, lepényt, húsés paszulylevest, amilyet a nagyanyám készített, talán azóta sem ettem. Ott más volt a talaj, a levegő, az éghajlat, permetszert nem is ismertek. Imádtam a dinnyét, amit szekérszámra termesztettek. Tartottak tehenet, disznót és többféle aprójószágot, nagyon sokat dolgoztak, de télen azért pihenni is tudtak – mesélt Zsuzsanna arról a jól megszerkesztett paraszti világról, amely gyönyörű családi ünnepeket – templomjárást, karácsonyt, húsvétot – is adott a benne élőknek. – Amikor a múzeumfaluban az lett a dolgom, hogy kocsmát, rőföst, szatócsboltot rendezzek be, csak vissza kellett gondolnom a timári gyerekkorra, hogyan vágták előttünk a boltban akkor a
C
Y
M
megvált a földrajztól, és elkötelezte magát a történelem és a néprajz mellett. – Nehéz volt az elválás a vidéktől, de Debrecenben tanulni mégiscsak megtiszteltetést jelentett. Nem beszélve a Néprajz Tanszék családiasságáról, ahová mindannyiunknak – összesen heten tanultunk az évfolyamon – saját kulcsa, állandó bejárása volt. Ma már olyan nagyvonalú profes�szort se sokat találni, amilyen dr. Gunda Béla tanár úr volt, aki nem egyszer megvendégelte a gyakran nélkülöző egyetemistákat, sőt nekem az egyik – Bimbó professzornál, filozófiavizsgán szerzett – ötösöm elismeréseképpen ajándék könyvet is vásárolt – idézte fel beszélgetőpartnerünk a csodás tanulóéveket.
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
után Szentendrére vitte őket a kötelesség, a múzeumfaluban akkor építették a délnyugat-dunántúli tájegységet, menniük kellett az Őrségbe gyűjteni. Itt, az Őrség fővárosában, Őriszentpéterben talált rá a szerelem, és amikor a kapcsolat komolyra fordult, kezdték megtervezni a zalaegerszegi közös életüket az ott állásban lévő párjával. Zsuzsanna végül komoly válaszút elé került. Egyrészt sokfelől állásajánlatot kapott, még Miskolcra is hívták. Másrészt első évtől tanulmányi szerződést kötött a Szabolcs megyei tanáccsal, ahonnan szép ösztöndíjat, havi 700 forintot kapott, amit a szülei tanácsára szépen félre is tett. A végleges hazatéréshez a végső lökést az adta, hogy 1979. szeptember 28-án megnyílt a Sóstói Múzeumfalu, ahová dr. Erdész Sándor igazgató tárt karokkal várta. Hamarosan, 1980. június 21-én már a diploma is a kezében volt, párjával – aki egy autójavító és kereskedelmi kft.-nél állást tudott szerezni – megtartották az esküvőt, és elkezdték közös nyíregyházi életüket. Szép küldetést jelentett – Iszonyúan nagy munka volt ennek a falunak a felépítése, de szép küldetést jelentett. Debrecen, Szolnok és Miskolc ma is fájlalja, hogy nem hozzájuk került. Csak azt sajnálom, hogy az állattartást nem hozhattuk be oda, és így a paraszti kultúrából sok olyan lényeges hiányzott, amitől a mai fiatalok végképp elszakadni látszanak. Például a természetes szagoktól, illatok-
tól, sajnos ezért is mondják ma büdösnek ezeket, nem beszélve a régies kifejezésekről, ami úgy kikopott a mindennapokból, hogy már Arany János nyelvezetét is le kell fordítani az iskolában – panaszolta a kutató. Panaszában annak fájdalma is benne foglaltatik, hogy a hon- és népismereti oktatást – aminek a tematikáját éppen Zsuzsanna dolgozta ki – is minimálisra csökkentették az iskolákban. Velünk marad viszont a sok időszaki kiállítás, az izgalmas tárlatvezetések emléke, amit feliratos textilekről, asszonyi munkákról, a kenderfeldolgozásról vagy kedvencéről, az emberi élet fordulóiról tartott. Közönsége kedvéért még a halászat és más szakmák kultúrkörét is kitanulta, ha ilyen anyagból dolgozott. Itt marad a sok tanulmánya, a gondosan vezetett gyarapodási naplók és leltárkönyvek, s talán egyszer páratlan, több ezer darabos könyvtára is a múzeumot gazdagítja majd. És bár dr. Bodnár Zsuzsanna már a nyugdíj előtti felmentését tölti, még mindig hozzák hozzá a régiségeket, tudva, hogy azok jó kezekbe kerülnek. És mivel előadóként sokfelé hívják, remélhetően dolgozik is tovább még hosszú évekig. Legutóbbi cikke a nyíregyházi tirpák viseletről éppen mostanság jelenik meg szlovák nyelvterületen, és az Együtt Veled Alapítvány önkéntesét továbbra is szívrepesve várják a szeretetéhes és hálás Down-szindrómás fiatalok. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.matyasovszki@kelet.hu
Saját kezűleg sütötte a pászkát a múzeumfaluban
Látogasson el hírportálunkra!
Egy skanzen élő körforgásában
– Arra már korán ráeszméltem, hogy egy pusztuló kultúra utolsó és szerencsés megmentője lehetek, aki még végezhet hagyományos értelemben vett néprajzkutatást – tettünk némi eszmei kitérőt. – Először az tűnt fel, hogy a nagymamám már nem süt hatalmas kenyereket az udvari kemencében, mert rájött, egyszerűbb azokat megvenni. Aztán a szocializmus éveinek vas-, papír- és rongygyűjtéseinél értettem meg, mennyi kincs, mozsár, dokumentum, használati tárgy és szőttes ment akkor a semmibe. Majd láttam, hogyan fordul a paraszti életforma sokaknál gyárimunkás-életformába. Végül azon
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
kaptam magam, hogy már nincsenek kovácsok (pedig istenekként tekintettek rájuk a faluban), nincsenek szemfelszedők, parasztgazdák, tejcsarnokok, szikvizesek, szatócsboltosok. Kihaltak az idős emberek, és nincs, ahol a gyerekeket is bevonhatnák a munkába... – Ezért is boldog és büszke vagyok, hogy Kállósemjénben, Tarpán, Pócspetriben, Tiszadobon és a tirpák tanyabokrokban annyi mindent összegyűjthettem a múzeumnak, létrehozva egy 40 ezer darabos gyűjteményt, ami ma az állam tulajdona. Pedig nem volt gyűjteménykezelő, mindent a saját kezemmel kellett kimosnom sok esetben a koszból, és rávarrni vagy ráfesteni a leltári számokat a tárgyakra. Az áttelepítendő
házak és gazdasági épületek berendezése a doktori dis�szertációm témája lett, és a Népi lakáskultúra változásvizsgálata címet kapta. Hogy doktori címet szerezhettem, azért nemcsak a múzeumnak, de a Kelet-Magyarországnak is sokat köszönhetek, ugyanis sok publikációmhoz adtak felületet. Hálás vagyok, hogy egy skanzen szakrális körforgásában élhettem, ahol áprilisban nyitottunk és október végén zártunk, és a paraszti életforma szerint működtünk. Még a bensőséges, családi karácsonyt – a húsvét után ez a másik legkedvesebb ünnepem – is megpróbáltuk kifelé tálalni, és a jánkmajtisi házban református, a kállósemjéniben pedig görögkatolikus szokás szerint asztalt terítettünk.
KELET
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
Kiskert 7
MAGYARORSZÁG
Jótékony mikroorganizmusok Ne tegyünk a kom posztba gyümölcsmú miákat, a gyümölcs fákon fennmaradt moníliás gyümölcsöket!
A tavaszi munkákra februári kerti tervekkel Az előkészületekhez is ideális ez az időszak, elméletben és gyakor latban is.
Ha szeretnénk kom posztálni, akkor arra is ideá lis a februári enyhe időjárás. Ássuk fel a talajt, és oszlas suk el benne a komposztot, majd forgassuk vissza. Táp anyagban nagyon gazdag, laza talaj lesz a virágoknak és zöldségeknek egyaránt. Lakatos Bertalant, a tu zséri Nagy Sándor Kertbarát Klub Egyesület elnökét arra kértük, segítsen azoknak az olvasóinknak, akik még nem annyira járatosak a kom posztálás világában. A szak ember elöljáróban aláhúzta: a kertben és a háztartásban keletkezett szerves hulladék legolcsóbb és legegyszerűbb újrahasznosítási módszere a komposztálás. – A komposztáló a kert fél árnyékos, eldugottabb helyé re kerüljön. A jó minőségű, érett komposztban sokféle mikroorganizmus található, melyek a földbe visszakerül ve javítják annak minőségét, pótolják a hiányzó tápanya gokat. A komposzttal dúsított talajban sokkal szebben és egészségesebben fejlődnek a növények – sorolta a folyamat előnyeit Lakatos Bertalan.
KERTTERVEZÉS. A február a leg
TUZSÉR.
jobb időszak arra, hogy előre dolgozzunk. Úgy készüljön a kiskert, hogy a fűtött szobá ban ülünk. Amikor eljön az idő, akkor azonnal indulhat a munka.
A környezettudatos otthon egyik alapja, hogy komposztálunk
gallyak, ágak, levelek mind a komposztálóba kerülhet nek, viszont alapszabály: ne tegyük bele az úgynevezett gyümölcsmúmiákat, a gyü mölcsfákon fennmaradt mo níliás gyümölcsöket! Mielőtt használnánk a kert ben a komposztot, érdemes
átszitálni, ezáltal a kár tevő rovarok és azok lárvái, vala mint a nagyobb növényi ré szek nem kerülnek vissza a talajba. Nedvességtartó képesség – A környezettudatos otthon egyik alapja, hogy komposz tálunk. A háztartásban és a kertben keletkezett szerves hulladék újrahasznosításával sokkal kevesebb hulladékot dobunk ki a szemetesbe. A komposztnak nem mellé kesen remek a nedvességtar tó képessége, így tökéletesen használható új növények te lepítésekor, cserepes növé nyek ültetésénél és magról vetett dísznövényeknél, zöld ségeknél – mondta lapunknak
A komposztáló a kert félárnyékos, eldugottabb helyére kerüljön.
Gallyak, ágak, levelek Hozzátette: a kertben kelet kezett szerves hulladék ke zelése sokkal egyszerűbb, ha van egy komposztálónk. A fűnyírás során keletkező fűnyesedék, az apróra vágott
ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET
LAKATOS BERTALAN
a tuzséri Nagy Sándor Kertba rát Klub Egyesület elnöke. – Minél apróbbra vágjuk a növényi részeket, annál gyorsabban megy végbe a komposztálás folyamata. A komposzt forgatása, keverése szintén gyorsítja a komposz tálást, de ugyanígy jó szolgála tot tehetnek az olyan apró élő lények, mint a földigiliszták, százlábúak, ászkarákok – zárta gondolatait Lakatos Bertalan elnök, aki szerint nyugodtan mehet a komposztba a lehulló lomb, az évelő virágok levá gott szára, a kiszedett zöldsé gek levele, szára, a kipréselt szőlőtörköly, a rostos tőzeg, a lombos fák fűrészpora, a leka szált fű és még sok más szer ves anyag. TG
Tervezzük meg! Nézzük át a vetőmag-kataló gusok kínálatát, kezdjük el tervezni az idei vetőmagszük ségletünket. Készítsünk ülte tési tervet. Egy jó könyv vagy folyóirat vásárlása már ak kor megtérül, ha tanácsokat találunk arra vonatkozóan, hogyan növeljük a hozamot, hogyan tudjuk megőrizni nö vényeink egészségét. No és persze ott az internet, ahol számtalan jó tanácsot és el képzelést találunk. A február arra is jó hónap, hogy anyagiak tekintetében
is előre gondolkodjunk. Több dolog is akad, amire költe nünk kell. Ha ezeket már most, időben elkezdjük be szerezni, akkor nem egyszer re terheli tavasszal a családi kasszát. Így például a szerszá mok javításának is itt az ide je. Ne akkor kelljen a kapát, a metszőollót, sarlót köszörül ni, élesíteni, megfenni, ami kor már szükségünk van rá. A törött, sérült szerszámnye lek kicserélését is kalkuláljuk be a költségek közé. Vegyük ezeket meg most, hiszen biz tosan szerepel a kínálatban, mert nem indult be a tavaszi nagyüzem. Márciusban már elkezd jük vásárolni a vetőmagokat, permetszereket. Nézzük át a permetezőt, hogy amikor használnunk kell, ne legyen okunk a bosszúságra. Ahogy az egyéb kerti gépeket, esz közöket is érdemes átnézni, hogy ha gond van, akkor idő ben javíthassuk, javíttathas suk, mielőtt használni szeret nénk. Ha pedig az időjárás en gedi, akkor elkezdhetjük az ágyások kialakítását. Van, aki tavasszal is ássa, szántja a földet, ahogy olyan is, aki rotálja vagy ilyenkor már csak gereblyézi, kapálja, igazítja. Ha ezeken túl vagyunk, akkor el lehet kezdeni az ágyásokat kialakítani, és közte az utakat kitaposni, hogy ha itt az ideje, akkor azonnal vetni tudjunk az előkészített talajba. MW
Látogasson el hírportálunkra! Elkezdhetjük az ágyások kialakítá sát ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET
Metszés: barackfát még ne Februárban már szabad Ekkor a gutaütés kórokozói már nem fertőzőképesek. Az almatermésűeket té len is metszhetjük, azokon a napokon, amikor fagypont felett van a hőmérséklet. Fagypont alatt ugyanis ke zünkkel megfogva az ágakat kárt okozunk azzal, hogy a szövetekben lévő nedvesség felmelegszik, majd újból le hűl. Bármelyik időpontban metszünk is, ne feledkez zünk meg a sebek gondos ke zeléséről valamilyen sebzáró anyaggal. MW
A csonthéjasok metszésé vel még várjunk. Télen ezek nél a gyümölcsfajoknál sem milyen metszési műveletet ne végezzünk. A sebeken át fertőznek ugyanis azok a kór okozók, amelyek a csonthéja sok gutaütéses, ágrákosodá sos pusztulásáért felelősek. Ha ezek bejutottak a fák szöveteibe, onnan nem tud juk őket kiirtani. Legérzéke nyebb a kajszi- és az ősziba rack. Akár virágzás közben is metszhetünk. Ne kezdjük el a munkát március 10-e előtt.
Megkezdhetjük a gyü mölcsfák koronáinak rit kítását, ifjító metszését.
Fagymentes napokon kezdjük el a bogyó sok, valamint a körte- és al mafák metszését. A korona ritkításával, a sérült gallyak eltávolításával kezdjük. A málna előző évi sarjait ritkít suk. A vadrózsákat és azokat a cserjéket, melyeknek nincs szüksége téli védelemre, fagy mentes időben február ban metszhetjük. KERTMŰVELÉS.
Mexikóból a kertünkbe Kertünk dísze lehet, ha egy kicsit odafigyelünk az igényeire.
félig fás kúszónövény. Virága a levélhónaljból egyesével, hosszú kocsányon csüng ki, széles harang alakú. Kezdet ben zöldesfehér, később ró zsaszínné és lilává színeződik. Júniusban kezd virágozni, és a fejlődő hajtásokon az őszi fa gyokig folyamatosan nyílik.
A serleg lonc pár éve került kereskedel mi forgalomba Magyarorszá gon. A növény hazája Mexikó. A sűrű lombozatú örökzöld, NÖVÉNYTERMESZTÉS.
Júniustól folyamatosan virágzik
C
Y
M
A vetés ideje február, már cius. A magokat ültetés előtt érdemes langyos vízbe áztatni legalább egy éjszakán keresz tül. Az ültetőközeg laza szer kezetű komposzt vagy virág föld-homok, virágföld-perlit keveréke legyen. A benedve sített földre az áztatott mago kat óvatosan helyezzük, majd vékony réteg földdel takarjuk őket. A csírázáshoz meleg szükséges, legalább 15-20 fok. Miután a kis növénykék megjelentek, vegyük le róluk a takarófóliát. Tegyük a csere pet nagyon világos és körül belül 16 fokos helyre. Az első valódi levelek meg jelenése után át kell őket palántázni egyenként, táp anyagban gazdag földdel teli cserépbe. Akár dézsában neveljük tovább, akár szabad földbe ültetjük ki, tápanyagban gaz dag, jó vízelvezetésű talajra és napos helyre van szüksége. Télre védett helyre kell ten nünk. GAZIGAZITO.HU
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ezt-azt elültetni a földbe Könnyen megzavarhatja az időjárás a kertészke dőt ebben a hónapban, éppen ezért figyelni kell a természet jeleit.
KERTMŰVELÉS. Többször írtunk már arról a kiskert rovatunk ban, hogy mennyire félreve zető lehet az időjárás. Nem lehet a kertésznaptárhoz iga zodni. Figyelni a természet jeleit, és aszerint művelni a kertet. Ez talán soha nem volt an� nyira igaz és jellemző, mint ezekben a napokban.
Ültessünk, vagy sem? Februárban már egyébként is lehet ezt-azt a szabad földbe is tenni. A vetés és a palán tázás terén is eltérnek a vé lemények, hogy érdemes-e már korán kockáztatni, és a lehetséges fagyok előtt ültet ni. Az időjárástól függ, hogy szerencséjük lesz-e a korai ültetőknek. Egy szó, mint száz, még ha maradt volna a napos, száraz idő a héten, akkor is meg gondolandó lenne a sietség. A meleg tavaszok és őszök miatt már egyébként is alap lett a másodvetés. Rövidebb tenyészidejű növények ese tén pedig a harmad- vagy ne gyedvetés sem ritka. Fagymentes földbe Mégis mit ültethetünk és mi kor februárban? Több dolog is ültethető már a fóliasátor ba vagy akár szabad földbe is ebben a hónapban. Arany szabály minden esetben,
A téli metszéssel készülhetünk a tavaszi munkákra
hogy csak fagymentes földbe ültessünk, és csak akkor, ha plusz fokot mutat a hőmérő. Ültethetjük a fás szárú nö vényeket és rózsákat, akár nagyobb fákat, cserjéket is át telepíthetünk, de csak meg felelő méretű földlabdával. Fóliában vetéskezdés A fűtetlen fóliasátorban a re tek, sárgarépa, káposzta, ka ralábé, karfiol, spenót és zel ler vetését elkezdhetjük. Ha a talaj felengedett, ké szítsük elő a zöldborsó, dug hagyma, fokhagyma, spenót, sárgarépa és a mák helyét. Ha az idő engedi, vethetjük őket. Ha az időjárás keményre for
dul, betakarjuk az ágyásokat fátyolfóliával vagy mulccsal. A lóbab elviseli, ha néhány fokkal fagypont alá megy a hőmérséklet, ezért már feb ruár végén elültethetjük, ha megfelelőek a talajviszo nyok. A vetőburgonyát előcsíráz tathatjuk. Ehhez tizenkét-ti zenöt fokos, világos helyen, ládában tároljuk egy réteg ben, hogy a fény bőségesen érje. Amikor a csírák elérték a 2 centiméteres nagyságot, és a talaj hőmérséklete, illetve az időjárás engedi, vethetjük a gumókat. Az előcsíráztatáshoz mint egy hat hét szükséges. MW
KELET
7
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: BUJDOS TIBOR
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
8 Ízvilág
MAGYARORSZÁG
Libamájfagyi mint vendégváró falat Kulináris élvezetek teszik ünnepibbé, szí nesebbé a báli szezon derekán járó idősza kot.
hiszen többnyire svédasztalos ételekkel készülnek a séfek s a szakácsok. – Nagy kedvencem a Wellington-béls z í n , e b b e n van egy kis gombaf inzer ( g o m b a p é p) , kelkáposzta, különböző módon lehet variál-
dában megsütve – foglalta össze a bálok egyik kedvenc ételét Kovács Lázár mesterszakács, akivel a debreceni Lycium Hotelben beszélgettünk.
DEBRECEN. A szilveszterrel nem zárul le a vidám mulatságok sora, sőt igazából csak azután kezdődik. A farsangi, báli szezon január elején indult. A bálokon az étkezésnek mindig is fontos szerepe volt, és persze minden korszaknak megvolt a maga étele.
Jól variálható A bálokon már nem szokás m i n iada gok at felszolgálni,
Köntösbe rejtett húsok – A húsételek ilyenkor köntösbe, báli ruhába vannak rejtve. Ez a köntös az, amit felcicomáztak anno is, és különböző rétegekkel belülről színesítették, akár zöld, sárga, barna zöldségekkel, s ehhez míves, nagyon összetett mártást kínáltak. Nem fogyasztottak kenyeret, hanem a tésztaburkolat volt az, ami az energiaként, azaz köretként funkcionált. Ezért volt könnyed az étel, mert nem volt sem krumpli, sem rizs, csak maga a hús a zöldségekkel a félkemény tésztabun-
Látogasson el hírportálunkra! Kovács Lázár mesterszakács különleges vendégváró falatot tervez
FOTÓ: MATEY ISTVÁN
ni, amihez van egy ízletes mártás; isteni finom, s egy bálon is megállja a helyét. De meg kell említeni a különleges vendégváró falatkákat a bejáratnál, melyek többnyire a dizájnról szólnak. Az üdvözlőfalatoknál a legfontosabb, hogy tényleg falatokat kapjon az ember. Olyat, amit könnyű elfogyasztani, amivel nem keni össze a kezét a vendég – hangsúlyozta a mesterszakács, viszont Lázár séf tervei között szerepel, hogy az idei báli szezon vendégváró falataként fagylaltot készít, de itt nem a hagyományos vaníliaízűre kell gondolni. – Van egy saját libamájfagy lalt-receptem, ami annak ellenére, hogy fagylalt, meleg és sós – árulta el. Hozzátette: illik ilyenkor ügyelni arra, hogy többfajta hús közül választhassanak a vendégek, hiszen valaki a szárnyast, valaki a vadat jobban kedveli, azonban a gluténmentes és cukormentes ételek bőséges kínálatára is figyelni kell. Végső „csapás” A fogások megkoronázásaként, desszertnek kön�nyű bonbonok vannak terítéken, hiszen ez az a pont, ahol már túlettük magunkat. Lázár séftől megtudtuk, „nagyobb” édességként Croque-en-bouche-t (krokan bus) szoktak felszolgálni, ami egy égetett tészta, megtöltve vaníliaöntettel, s a golyók karamellel összefogva fánkkúpot alkotnak. NAGY DÓRA
A győztes a Babelből megy Tallinnba Megyei résztvevője is volt a híres verseny hazai döntőjének.
szai Zsolt is, mellettük Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland jutottak a fináléba. A haltéma kötelező alapanyaga volt a Törley Chardonnay Brut, 6 darab egész pisztráng és a káposzta, az ételhez legalább három köretelemet és egy mártást kellett készíteni. A hústémához fel kellett használni 7 darab fürjet, májjal és szívvel együtt, és két kacsamájat. A köretek közül az egyiknek fürjtojást, a másik kettőnek pedig zöldségeket, magokat, gabonákat kellett tartalmaznia. Mindehhez két szósz vagy mártás volt kötelező, egy üveg vörösbor felhasználásával.
BUDAPEST. A
Bocuse d’Or, melyet a szakácsok olimpiájának is neveznek, 2014 óta elválaszthatatlan része a Sirha nemzetközi szakkiállításnak: a magyarországi döntőt szerdán, a kiállítás második napján rendezték meg. A verseny tétje az volt, ki képviselheti hazánkat az európai döntőn Tallinnban. Kötelező elemek A szerdai megmérettetésen hat csapat mérte össze tudását, köztük volt a baktalórántházi Fenyves Hotel séfje, Huszár Tibor és segítője, Szik-
Molnár Bence és Veres István
A döntőt végül Veres István, a budapesti Babel étterem séfje és commis-ja (segédje), Molnár Bence nyerték, így ők képviselhetik Magyarországot
C
Nyíregyháza 200-300 180-250 1200-1300 2500-3000 1000-1600 850-900 200-400 200-350 200-300 800-1000 350-450 700-900 1800-2000 1900-2300 1100-1200 800-1000 700-800 400-450 200-250 450 900-1200 300-500 800-1000 35-45 800 600-700
Y
M
Tallinnban. A második helyen Kelemen Roland és Fenyő Nándor commis, a harmadik helyen pedig Haraszti Zsolt és Kocsis Patrik végeztek. MTI
A sütőbe tegyünk egy forró vízzel teli edénykét. Tíz-húsz perc alatt süssük aranysárgára, majd öt percig csendesebb tűznél ropogósra. Vaníliakrém: A tojásfehérjéket csipet sóval verjük keményre, s tegyük félre. Két deciliter tejet tegyünk forrni a vaníliával. A tojássárgákat keverjük el a cukorral, a megmaradt hideg tejjel, a liszttel. Adjuk hozzá a forró tejet, s főzzük folytonos keverés mellett, míg olyan sűrű nem lesz, hogy elválik a lábas aljától. Levéve a tűzről adjuk hozzá a tojáshabot. Fánkok megtöltése: A vaníliakrémet szedjük habzsákba, csövével lyukat ejtve a fánkokon nyomjuk bele a krémet. Karamell: A cukrot tegyük lábasba, lassú tűzön olvasszuk fel, míg be nem barnul, folyékony nem lesz. Fánkkúp: Mártsuk bele karamellbe a fánkokat, s rakjuk körbe egy tányéron, a következő sort kissé beljebb. Két villa segítségével karamellszálakkal körbetekerjük a fánkkúpot. HBN
Croque-en-bouche, a csodás des� szert Hozzávalók 4 főre: Az égetett tésztához: 6 dkg finomliszt, 5 dkg vaj, 1 csipet só, 1,5 dl víz, 2 db tojás A vaníliakrémhez: 3 db tojás, 3 dl tej, 5 dkg finomliszt, 7 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor (Bourbon vagy 1 db vaníliarúd) A karamellhez: 20 dkg cukor Elkészítés: Tészta: Öntsünk 1,5 deciliter vizet egy lábasba, ehhez adjunk vajat, kis sót. Ha a vaj elolvadt, s a víz forr, öntsük hozzá a lisztet, fakanállal keverjük, míg összeáll. A tűzről levéve adjuk hozzá a tojásokat. Ha a tészta kön�nyen leesik a kanálról, nem szükséges beleütni a második tojást, csak egy részét. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Sütőpapíros tepsibe körülbelül három centiméter átmérőjű halmokat nyomjunk habzsák segítségével.
Íze mellett a kinézete is lenyűgöző
FOTÓ: PXHERE.COM
Szeretnék megdönteni a fánkevés rekordját NAGYKANIZSA. Minden évben több ezer látogatót vonz a nagykanizsai Országos Farsangi Fánkfesztivál, amelyen az idén új Guinness-rekordot szeretnének felállítani. Február 22-én délelőtt maskarás felvonulás lesz, délután pedig megrendezik a fánksütő csapatok versenyét. Ugyanezen a fesztiválon 2013-ban állították fel a tömeges fánkkóstolás Guinness-rekordját, amit akkor tudnak most megdönteni, ha legalább 1200-an egyszerre fogyasztanak a farsangi finomságból. Pálfi Zsuzsanna cukrászmester, a zsűri elnöke elmondta: eddig húsz közösség jelezte, hogy részt vesz a megmérettetésen,
a hazaiakon kívül szlovén, horvát és szerb csapatok is. A jelentkezők hagyományos, különleges, illetve speciális táplálkozási igényt kielégítő fánkokkal versenyeznek, helyben készült vagy otthonról hozott változatokkal. MTI
Hozzátartozik a farsanghoz ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET
Finom ajánlatunk a hét végére
Piaci árak a megyéből Áru Alma Burgonya Cukkini Dió Fokhagyma Gomba Vöröshagyma Káposzta Karalábé Karfiol Kelkáposzta Körte Mák Méz Paprika Paradicsom Petrezselyem Retek Sárgarépa Savanyú káposzta Szárazbab Szilva Szőlő Tojás Uborka Zöldborsó
FOTÓ: MTI, SZIGETVÁRY ZSOLT
RECEPT
100
Mátészalka, Juzsaker Kft. 200-300 180-250 1000-1200 2500-3000 1000-1500 850-900 200-350 200-300 200-250 800-1000 350-450 700-800 2200 1800-2300 1100-1200 800-1000 700-800 400-450 200-300 450 800-1100 300-450 800-900 32-44 800 600-700
90
80
70
60
Kisvárda 200-300 180-200 1000-1300 2500-2800 1200-1500 850 200-250 200-250 250-300 900-1000 350-450 800-1000 1800-2000 1800-2200 1200-1300 900-1000 700-800 350-400 200-250 400-450 900-1000 400-500 1100-1200 32-45 1200-1300 600-700
50
40
30
Újfehértó 200-300 180-250 700-800 2000-2800 1000-1500 900 180-250 280 200-300 800 300-450 500-700 1800-2000 1800-2200 1100 800 1000 450 450 400-450 800-1100 300-450 850 35-45 800 600
20
10
5
Burgonya krémleves baconnel Hozzávalók: 1 vöröshagyma, olaj, 2 gerezd fokhagyma, 50 dkg burgonya, 1 liter zöldségleves-alaplé, só, bors, 1 csipet szerecsendió, 2 babérlevél, 1 doboz tejföl, 1 csomag bacon, zellerszár. Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a megmosott, meghámozott, kockára vágott krumplit, és együtt pirítjuk 2-3 percig. Felöntjük az alaplével, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szerecsendiót, a babérlevelet, és körülbelül 30 perc alatt puhára főzzük. Ha megpuhult a krumpli, a babérlevelet kivesszük belőle, és a levest botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük a tejfölt, és összeforraljuk. A bacont csíkokra vágjuk, saját zsírján megpirítjuk. A levest megszórjuk a sült baconnel és karikára vágott zellerrel.
Paradicso mos-padlizsá nos tészta Hozzávalók: 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 padlizsán, só, 40 dkg darabolt paradicsom, bors, 1/4 tk. őrölt rozmaring, 1 babérlevél, 40 dkg penne, 6 dkg reszelt sajt. Elkészítés: A vörös- és a fokhagymát felaprítjuk, megfonnyasztjuk az olajon. A padlizsánt felkockázzuk, besózzuk, kinyomkodjuk, majd a hagymás alaphoz adjuk és aranyszínűre pirítjuk. Hozzátesszük a paradicsomot a levével együtt. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a rozmaringgal, beletesszük a babérlevelet. Felforraljuk a ragut, majd közepes lángon kb. 20 percig főzzük. Közben forrásban lévő sós vízben kifőzzük a tésztát a csomagoláson megadott utasítás szerint. Leszűrjük, majd a paradicsomos raguhoz forgatjuk. Végül az egészet megszórjuk a reszelt sajttal. Bazsalikomlevelekkel díszíthetjük.
Tejberizs cso kikrémmel Hozzávalók: 12,5 dkg rizs, 1 csipet só, 3,7 dl tej, 1,3 dl tejszín, 1 db vaníliarúd, 5 dkg cukor. A karamellához: 0,7 dl tej, 8 dkg tejkaramella bonbon, 2,5 dkg mascarpone, 0,3 dl tejszín, 10 dkg étcsokoládé. Elkészítés: A rizst felöntjük 2,5 dl vízzel, majd puhára főzzük. Hozzáadjuk a sót, a tejet és a tejszínt, addig főzzük, míg a rizs a folyadékot magába szívja. Belekeverjük a vanília kikapart magjait, a cukrot, majd hagyjuk kihűlni. A tejet felmelegítjük a felkockázott karamellbonbonnal. Ha a karamell felolvadt, levesszük a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni. Felforraljuk a tejszínt, a felkockázott csokoládéra öntjük, simára keverjük. Lefedjük, hagyjuk kissé megdermedni. A mascarponét, majd a csokoládés krémet is a karamellhez keverjük. A rizst és a karamellás krémet pohárba rétegezzük. (mindmegette.hu)
KELET
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
KELET-MAGYARORSZÁG
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
9
1
Lemondott Richter Attila
A FINA közzétette, kik voltak a tavalyi év legjobbjai. Az európai elsőség után a világ legjobbjának járó címet is begyűjtötte Rasovszky Kristóf, hiszen a LEN után a FINA-nál is a legjobb férfi nyílt vízi úszónak bizonyult. Míg a LEN Awardot szavazás útján nyerte (az európai szövetségek és LEN-tisztviselők voksoltak), a FINA-nál az egész éves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb.
Elégedett vagyok, mert az eredményt leszámítva minden úgy alakult, ahogy terveztük. Nyilatkozta nem kis meglepetésre Quique Setién, a Barca vezetőedzője, miután csapata – miként a Real Madrid – csütörtökön este kikapott és nem jutott a négy közé a spanyol kupában.
TENISZ. Lemondott a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ) betöltött főtitkári tisztségéről Richter Attila. A csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésen közölte döntését. A főtitkári tisztséget az elnökség d öntése értelmében Juhász Gábor, az MTSZ korábbi sportigazgatója tölti be. Richter Attila vállalja az erkölcsi felelősséget a februári Hungarian Ladies Open WTA-torna elmaradásáért, illetve a verseny kapcsán kialakult helyzetért.
Jó ómen a debütáló edző A Kisvárda Master Good már az új mesterével a kispadon fogadja a sereghajtó Kaposvárt.
Folytatódik a fontos mérkőzésekkel teli, sűrű február. A Kisvárda Master Good a hónap első napján a Ferencvárost fogadta, majd szerdán a Zalaegerszeghez látogatott. A továbbiakban olyan együttesek ellen játszik, akik ellen nemcsak jó lenne, de kell is pontot szerezni. A következő összecsapás is ilyen: szombaton a sereghajtó Kaposvár látogat a Várkerti Stadionba. Érdekesség, hogy a várdaiak másodszor is edzőváltás után találkoznak a somogyiakkal, hiszen októberben a Dajka László, Kocsis János edzőpáros debütáló meccse volt a kaposvári 2–0-s siker, míg szombaton Bódog Tamás mutatkozik be.
kukat meghatározó elemekre oda kell figyelnünk, de úgy gondolom, mi is veszélyesen tudunk majd játszani. Nem tervez nagy változást Egy edzést kívülről figyelt Bódog Tamás, egyet pedig már maga tartott. Ez elég ahhoz, hogy már ő állítsa össze a szombati kezdőcsapatot? – Az eddig látottakból maximum azt tudtam leszűrni, hogy ki milyen állapotban van, a kezdő tizenegy összeállításakor egyértelmű, hogy kikérem a kollégáim véleményét is – ismerte el a tréner. – Sok változtatást nem tervezünk, gyakorlatilag ugyanazzal a csapattal állunk majd ki, amelyik az általam már a helyszínen látott zalaegerszegi összecsapáson is szerepelt. Apróbb dolgokra fel fogom hívni a figyelmet, de egy nap alatt nehéz komoly változtatásokat eszközölni. KM
LABDARÚGÁS.
Ricsi remek bunyóval rukkolt ki
FOTÓ: MW / MOLNÁR PÉTER
A fehéroroszé az arany, Kovács Ricsié az ezüst ÖKÖLVÍVÁS. Pénteken már a döntőket rendezték az ötnapos Bocskai István-emlékversenyen. A nemzetközi ökölvívótornán huszonkét nemzet több mint kétszáz bunyósa lépett szorítóba. A zárónapi finálékba három magyar jutott, a második párban hívták a kék sarokból Kovács Richárdot, az NYVSC-Big Boxing 63 kilós bajnokát. Nagy Lajos tanítványának ellenfele a huszonhárom esztendős fehérorosz Dzmitry Asanau volt, aki tavaly Európa-bajnoki címet szerzett, öt éve pedig világbajnoki bronzérmes volt. A
kiegyenlített első menet után a második inkább a Ricsié volt. A szünetben Nagy Lajos arra kérte versenyzőjét, hogy menjen előre, adjon ki magából mindent. Ricsi meg is tette, és bár egyik menetben sem tűnt jobbnak a fehérorosz, a bírák őt hozták ki győztesnek. Sajnos újfent bebizonyosodott, hogy ilyen a boksz! Ezzel együtt le a kalappal Ricsi előtt, hiszen legyőzte a franciák korábbi világbajnokát, és az Európa-bajnoki címvédő sem tűnt jobbnak nála, ám a pontozók másként látták. ML
Veszélyesek a somogyiak – Az ellenfél pozíciójából adódóan támadó felfogású
Látogasson el hírportálunkra!
Bodóg Tamás (balra) vezette a pénteki edzést, mellett Szabó Attila kapusedző FOTÓ: KISVARDAFC.HU
Kaposvárra számítok, hiszen a bennmaradáshoz muszáj pontot szerezniük – mondta Bódog Tamás, a Kisvárda csütörtökön kinevezett mestere. – Az elmúlt két meccsen az jellemezte őket, hogy az első
tizenöt percben több gólhelyzetet is kidolgoztak, de mivel azokat ki is hagyták, nehéz helyzetbe sodorták magukat. Megvan bennük a veszély, jó csapatról van szó, jobb attól, amit a tabella mutat. A játé-
Labdarúgás: NB I. 20. forduló, szombat. Kisvárda Master Good–Kaposvár, Várkerti Stadion, 17., v: Csonka (Buzás, Medovarszki). Kisvárda: Dombó – Hej, Rubus, Beriosz, Protics – Lucas, Bumba – Grozav, Obradovics, Cukalasz – Viana. További mérkőzések Mol Fehérvár–Mezőkövesd 17 Paks–Puskás Akadémia 17 Honvéd–ZTE 17 DVTK–DVSC 17 Újpest–Ferencváros elhalasztva
Csabán köszörülnék ki a soroksáriak elleni csorbát Hiányzók a Szpariban, szervezett védekezés lehet az eredményes szereplés alapja.
– Még egyszer kihangsúlyoznám a stabil védekezés fontosságát. Ezzel a legutóbbi meccstől eltekintve nem volt gond, bízom benne, hogy vasárnap sem lesz.
A Soroksár elleni hazai vereség csorbáját vasárnap Békéscsabán köszörülheti ki a Szpari. A lila-fehérek a tizedik helyen várják a meccset, a hangulat pedig sajnos gyászos a Kórház utcai stadionban, hiszen a napokban elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a csabaiak legendás gyúrója. LABDARÚGÁS.
Marci a hétvégén már Rotterdamban üti a labdát
FOTÓ: AFP
Ütősebb első adogatások Fucsovics Márton szeretne ott lenni a belgák elleni debreceni találkozón.
temre tartozik – nyilatkozta Fucsovics Márton egy szerdai sajtótájékoztatón, utalva korábbi kijelentésére, miszerint a szövetséggel (MTSZ) fennálló problémái miatt bizonytalan a részvétele a DK-ban.
Miként arról már beszámoltunk, az Australian Open után az öreg kontinensen folytatja szereplését Fucsovics Márton. A világranglistán 53. magyar teniszező a hétvégén a rotterdami ATP 500-as torna selejtezőjében lép pályára. Februárban következik még Marseille, majd Dubaj. Március elején, 6-án és 7-én a debreceni selejtezőben a mieink a belgákat fogadják, a párharc győztese jut a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőbe. – Debrecenben is szeretnék ott lenni a belgák ellen, ennyi biztos. A többi a menedzsmenTENISZ.
C
Y
M
jobb bokám, vissza is léptem egy challengertornától, de a sok kezelésnek köszönhetően Melbourne-ben már nem zavart a mozgásban – nyilatkozta az MTI-nek Marci, aki az Australian Open nyolcaddöntőjében szettelőnyről kapott ki a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federertől. Nagy Zoltán elmesélte, a meccs előtt főként a svájci szupersztár ritmusváltásaira hívták fel tanítványuk figyelmét. – Az első szettben ez működött is, aztán kiütközött az, hogy Marci első éjszakai mérkőzését vívta az openen, és szokatlanok voltak számára a hűvösebb körülmények – tette hozzá. Marci remélhetőleg pályára léphet majd Debrecenben, hiszen utána irány Amerika, Indian Wells és Miami. MTI, KM
Közeledő álláspontok A menedzsment részéről Pákay Péter elárulta, közeledtek az álláspontok az MTSZ-szel. Az évkezdetről a nyíregyházi teniszező felidézte, remekül sikerült a felkészülése, napi 3-4 óra tenisz mellett sok futóés kondiedzéseket tartott neki két edzője, Jancsó Miklós és Nagy Zoltán. – A legnagyobb változás a szervámban figyelhető meg, nagyobb százalékban és sebességgel ütöm be az első adogatásokat. Az Australian Open előtt elkezdett fájni a
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Mindhárom legyen négyes A békésiek a tizedikek, két pont és két helyezés a hátrányuk a Spartacus mögött. Az eddigi 29 pontjukból 16-ot hazai pályán gyűjtöttek be négy-négy győzelemmel és döntetlennel. Háromszor kikaptak, remélhetőleg vasárnap délutánra már mindhárom mutatójuk négyes lesz. A két együttes augusztusi, nyíregyházi meccsét a vendéglátók nyerték 3–0-ra. – Felkészültünk a békéscsabaiak ellen, akikkel mindig kiélezett mérkőzéseket szok-
Kártik Bálint nyáron betalált a csabai kapuba FOTÓ: KM-ARCHÍV
tunk játszani – kezdte érdekelődésünkre Lengyel Roland, a Spartacus vezetőedzője. – A legfontosabb a szervezett védekezés lesz, és nem szabad feladnunk a támadások szervezését. Sajnos lesznek hiányzóink, így Patvaros Zsolt, Hornyák Marcell és Sinanovics Sinan. Az ő pótlásukat kell megoldani, de azt gondolom, ehhez elég bő a keretünk.
Legyenek vezérek a pályán – Fontosnak tartom azt, hogy legyenek majd vezéreink a pályán. Azt szeretném látni, hogy mindenki harcosan, egymást kisegítve fog küzdeni, és eredményesen zárjuk majd a találkozót. Kijavítottuk a hibákat, bízom egy jó eredményben – így Lengyel Roland. Szombaton még itthon edzenek a játékosok, vasárnap reggel fél kilenckor indulnak majd busszal Békéscsabára. ML
Labdarúgás: NB II. 23. forduló, vasárnap. Békéscsaba–Nyíregyháza Spartacus. Békéscsaba, 14., v.: Szőcs (Punyi, Berényi). Spartacus: Fadgyas – Matyi, Fodor, Talabér, Svedyuk – Szekszárdi, Ötvös – Tóth, Kártik, Gyurján, – Kovács. További mérkőzések: Szolnok–Szombathely, Budaörs–Budafok, Dorog–Vác, Soroksár–MTK, Tiszakécske–Kazincbarcika, Szeged–Gyirmót, Ajka–Vasas (17), Győr–BFC Siófok (18).
Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. Megyei bajnokság: Trió-Maxi ATC Nyháza II.–Kék II., Inczédy-szakiskola 13., Útfestők-Apagy III.–Fehérgyarmat II. 16. Labdarúgás. VII. Szabolcsfociinfo Kupa műfüves torna. Nyíregyháza 9, Nyírbátor 10, Tarpa 16. Szövetség Kupa, Filo-csarnok, 10.
Vasárnap Asztalitenisz. Megyei bajnokság: Ajak–Nyírtét, NYVSC-Eissmann II.–Nyírbátor II. Kert köz, mindkettő 10. Labdarúgás. VII. Szabolcsfociinfo Kupa műfüves torna. Nyíregyháza 9, Nyírbátor, Kisvárda, Tarpa mind 10.
KELET
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Nem érheti őket meglepetés
Röviden
Női válogatottunké a könnyebb csoport
A listavezető Cápák készültek rá, hogy az MTK is megpróbálhat valami újat húzni ellenük.
Pénteken elkészült a női és a férfi röplabda Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztása. A női válogatottunk Franciaországgal, Izraellel és Dániával került ös�sze, a férfiaknak várhatóan nehezebb dolga lesz Portugália, Fehéroroszország és Norvégia ellen. A csoportok első két helyezettjei jutnak ki az Eb-re. KM RÖPLABDA.
KOSÁRLABDA. A megszokottnál
több idő telt el a Hübner Nyíregyháza BS egymást követő két meccse között, hiszen a csapat a szombati, MTK elleni bajnoki előtt január 29-én lépett legutóbb pályára. A Cápák akkor saját közönségük előtt 106–69-re győzték le a Pécset, és az MTK otthonából is győzelemmel térnének haza. Az elmúlt másfél hét jól jött a nyíregyháziaknak, akikre ráfért a pihenés. Januárban hat, köztük több nehéz mec�cset játszottak Bus Ivánék, ráadásul már a Pécs elleni mérkőzés közben rosszul lett a megbetegedett Czinger Zoltán, másnap már Tóth Gergely is hasonló problémákkal küzdött, emellett pedig a bajnokság ezen szakaszában már természetesen apróbb sérülések is nehezítik a játékosok dolgát.
Dzsudzsák Balázs nem vált országot
Dzsudzsák Balázs
– Az MTK kiszámíthatatlan, hazai pályán három győzelme van, azok viszont nagy győzelmek voltak – beszélt az ellenfélről Siska János, a nyíregyházi együttes vezetőedzője. – Ezeket viszont a szezon elején szerezték, az utóbbi időben hullámvölgyben vannak, bár a múlt héten nagy bravúrt értek el Salgótarjánban. Meglepetéscsapatként kezdték a bajnokságot, aztán valahogy beleszürkültek a mezőnybe. Most a tizenkettedik helyen állnak, minden győzelem élet-halál nekik, hogy bekerüljenek a nyolcba.
FOTÓ: AFP
Az arab emírségekbeli al-Ittihad a héten szerződést bontott Dzsudzsák Balázzsal, aki már meg is találta új csapatát. A magyar válogatott csapatkapitánya marad a bajnokságban, az ötödik helyen álló al-Ainnál folytatja a pályafutását. KM LABDARÚGÁS.
Nyíregyházi MTK-játékosok A két csapat a hetedik fordulóban találkozott egymással a Continental Arénában, akkor az MTK a második félidőben remekül dobott, és tizenegy pontos előnnyel zárta az első félidőt. A Cápák a második félidőben már semmit nem
Látogasson el hírportálunkra!
Az éllovas Nyírgyulajnál pozitívabban alakul a felkészülés, mint a második helyezettnél.
A Deloitte tanácsadó cég 11 klub megbízásából tanulmányt készített arról, milyen gazdasági előn�nyel járna, ha a holland és a belga élvonal összeolvadna. Az összeolvadás a várható televíziós bevételek alapján a hatodik legnagyobb európai bajnoksággá tenné az úgynevezett BeNe League-et, amiben 10 holland és 8 belga csapat szerepelne. Négy klub képviselője nem vett részt az egyeztetéseken, sőt ők kifejezetten ellenzik a lehetséges összefonódást. NSO.HU LABDARÚGÁS.
Hatházi Dóra és Szurovcsják Ivett a repülőtéren
A nyíregyházi úszók sűrű, háromnapos versenyen vesznek részt.
egy versenyszámban vesznek részt az FFN Golden Tour nemzetközi úszóverseny nizzai állomásán. Mindkét nyíregyházi úszónak remek első napja volt, Szurovcsják Ivett 50 méter mellen a hatodik legjobb idővel, Hosszú Katinkát is maga mögött tudva jutott be a döntőbe, Hatházi Dóra pedig a juniorok között 50 méter gyorson úszta be magát az esti fináléba. KM
Csütörtökön a franciaországi Nizzába utazott Hatházi Dóra és Szurovcsják Ivett, a Nyíregyházi Sportcentrum úszói. A repülőtereken a sportolók is szájmaszkot viseltek a koronavírus miatt hozott óvintézkedések értelmében. A lányok péntektől vasárnapig összesen tizen-
Az NBA-ben nincs több cserebere
A Vitka SE nyerni megy a hevesiek otthonába
Az NBA-ben csütörtök éjfél volt a cserehatár idő. Az utolsó órákban több korábbi All-Star játékos váltott csapatot: Andre Iguodala a Miami Heatnél kötött ki, Andre Drummondot Atlantába postázták, a Minnesota Timberwolves és Golden State Warriors üzletében D’Angelo Russell és Andrew Wiggins (ő ment a GSW-be) cserélt helyet. KM KOSÁRLABDA.
Az újjáalakult mátészalkai csapat még pár fordulót a csapatépítésnek szentel.
ilyen meccseket hoznunk kell céljaink elérése érdekében – fogalmazott a szakvezető. A Mátészalka vasárnap a liga leggyengébb csapata, a Szepa KSE ellen lép pályára. A sereghajtó miskolci gárda még nem nyert mérkőzést az idén, ráadásul legtöbb esetben ötven gólt rámolnak be nekik mérkőzésenként. Így történt ez ősszel is Mátészalkán, akkor ötvennyolcat kaptak Falcsik Miklós csapatától. – A téli szünetben jelentősen átalakult együttesük, ezért örülök a viszonylag kedvező sorsolásunknak, mert így két-három fordulót még fel tudunk használni a csapat építésre. Természetesen az őszihez hasonlóan most is magabiztos sikert várok a lányoktól – mondta Falcsik Miklós, a mátészalkaiak mestere. BB
Két hónap szünetet követően ezen a hétvégén folytatódnak a küzdelmek a női NB II.-ben. A telet a tabella második helyén töltő Vitka SE szombaton a Hatvan vendége lesz. A hevesi alakulat igen szerényen produkált eddig a bajnokságban, nyolc veresége mellett mindössze háromszor hagyta el győztesen a játékteret. A két együttes őszi találkozóját hazai pályán magabiztosan nyerte meg Vakarcs Krisztina együttese (28–21), a szakvezető ezúttal is győzelmet vár lányaitól. – Egyértelműen a két pontért utazunk Hatvanba, az KÉZILABDA.
Hosszabbított a gólerős szerb szélső KÉZILABDA. Meghosszabbította
szerződését a Mol-Pick Szegeddel Bogdan Radivojevics. A 26 éves szerb jobbszélső új kontraktusa 2023-ig érvényes. Radivojevics a BL jelenlegi idényében eddig 54 gólnál jár, ezzel a legeredményesebb magyar klubcsapatban szereplő játékos a sorozatban. NSO.HU
M
FOTÓ: SPORTCENTRUM
Ivett és Dóra döntővel nyitott a nizzai viadalon
FOTÓ: SZETO
Y
– Január közepén kezdtünk, maga a felkészülés rendben ment, ami viszont negatív, hogy voltak személyi változások – mondta el Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője. – Meg kellett válnunk négy embertől, így Barzó Gergő, Gégény Mihály, Papp Mihály és Mátrai Norbert távozott. Nekik ezúton is nagyon köszönöm a munkájukat, és hogy segítették a nagyhalászi klubot.
A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály első két helyén telelő együttesek közül az egyiknél inkább negatívan lehet értékelni a szünetben eddig történteket, míg a másiknál pozitívabban. A listavezető Nyírgyulaj keretében nem voltak nagy változások, így a csapatnál az őszihez hasonló tavaszban bíznak. LABDARÚGÁS.
ÚSZÁS.
C
Miként a Pécs ellen, úgy ezúttal is oda kell tenniük magukat Bryton Hobbséknak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
Kényszerű változások Halászban
Két bajnokság egyesülését tervezik
D’Angelo Russell
bíztak a véletlenre, a harmadik és a negyedik játékrészt összesen harminc ponttal megnyerve 89–70-re győztek. – A két nyíregyházi játékosuk, Jakab Peti és Farkas Dani a statisztika alapján is fontos embereik, rájuk oda kell figyelni, valamint alsó poszton is van rutinos játékosuk – folytatta az edző. – Mint ahogy mostanában minden csapat, biztosan ők is készülnek ellenünk valamivel, próbálnak majd meglepni minket, de igyekeztünk felkészülni mindenre. Brúnó még nem biztos, hogy játszik, így a fiatalokra valószínűleg nagyobb teher hárul, de az utóbbi időben ezt szépen megoldják a fiúk. Mindenképp komolyan kell venni a mérkőzést, ha így lesz, és úgy állunk hozzá, mint a Pécs ellen, akkor nem lehet probléma, meg kell nyernünk a meccset. A nyíregyháziak ebben a hónapban csupán két mec�cset játszanak, a szombati találkozó után legközelebb február 22-én, a TF-nél vendégeskednek. MK
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
A cél nem változott – Január tizedikén kezdtük a munkát, heti három edzéssel plusz felkészülési mec�csel – ismertette a programot Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője. – Négy mérkőzést játszottunk eddig, hátravan még kettő. A keretben nem volt sok változás, távozott Kócs Ádám és Scheibli Máté, érkezett Terdik Zsolt Tiszaújvárosból és Varga József Sényőről. Amit elterveztünk, azt el is végeztük, hátráltattak persze minket is sérülések és betegségek, de bízom ben-
Totó: 6. hét, 2. forduló 1. Torino–Sampdoria 2. Fehérvár–Mezőkövesd 3. Hertha BSC–Mainz 4. Freiburg–Hoffenheim 5. Wolfsburg–Düsseldorf 6. Bremen–Union Berlin 7. Schalke–Paderborn 8. Leverkusen–Dortmund 9. Mönchengladbach–1. FC Köln 10. Bayern München–RB Leipzig 11. Hellas Verona–Juventus 12. Napoli–Lecce 13. Parma–Lazio 14. Internazionale–Milan
1x 1 1 x2 1 x 1 2 1 1 2 1 x2 1
Zlatan Ibrahimovic milánói derbin játszhat FOTÓ: AFP
Terdik Zsolt az egyik nyírgyulaji érkező FOTÓ: KM-ARCHÍV
ne, hogy az utolsó két hétben mindenki rendbe jön, és hadra fogható lesz a rajton. A céljaink nem változtak, szeretnénk dobogós helyen végezni a szezon végén. A célok Nagyhalászban is hasonlóak, a tabella második helyén telelő csapatnak viszont nehezebb dolga lesz, mint tavasszal, ugyanis csökkenteni kellett a költségeket, ezért négy játékostól megvált az egyesület.
Nehéz meccsek idegenben – A tavasz nehéz lesz, ami nekünk egyébként sem könnyű sosem, ősszel valahogy mindig több pontot szerzünk, ráadásul most az első hét helyezetthez idegenbe megyünk. A hazai meccseket kötelező megnyernünk, hogy versenyben maradjunk. Merthogy a cél nem változott, szeretnénk minél több meccsen győzni, viszont nem mondhatjuk, hogy nem gyengültünk. Tes�szük a dolgunkat, és a megmaradt kerettel is csapatként megyünk tovább! A tavaszi idény február 22én kezdődik, a Nyírgyulaj a Kemecse, a Nagyhalász a Nyírmeggyes ellen rajtol. MK
Bajnoki és kupameccs is vár rájuk a hétvégén A múlt heti, Zalaegerszeg elleni mérkőzést követően ismét egy nehéz találkozó vár szombaton a Nyíregyházi TK élvonalbeli tekéseire, Fehér Béláék szombaton a Szeged vendégei lesznek. A két gárda őszi mérkőzésén a Tisza-partiak pályacsúcsot gurítva vitték el a két pontot Nyíregyházáról. – Az elmúlt tíz év világviszonylatban is legeredményesebb együtteséhez utazunk, ősszel egyedüliként ellenük nem sikerült csapatpontot szereznünk – vezette fel az összecsapást Finta Zoltán, a Nyíregyházi TK játékosa. – Az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szólnak, nekünk a tisztes helytállás lehet a célunk. Erőinket egyébként is jól be kell osztanunk, hiszen vasárnap hazai pályán kupaTEKE.
Fehér Béla
mérkőzés vár ránk az NB II.es Tatabánya ellen – mondta a nyíregyháziak játékosa. Ez utóbbi találkozót vasárnap 13 órától rendezik a Városi Stadion tekepályáján. BB
KELET
10
oldal
Black
Cyan
FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
Háttér 11
MAGYARORSZÁG
A hős huszár őrnagyra emlékeztek Dr. Ambrózy György száz kilométert lovagolt, hogy megmentse bajtársait a biztos haláltól.
A Magyar Honvédség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadisírgondozó Részlege kezdeményezésére emlékeztek a közelmúltban sédeni dr. Ambrózy György (1885–1970) huszár őrnagyra halálának ötvenedik évfordulóján a Farkasréti temetőben lévő sírjánál, amely a Nemzeti Sírkert része. Díszőrséget a Budapest Helyőrség Dandár katonái adtak, jelen voltak az Ambrózy család tagjai, Ferkovics Tibor, Tuzsér polgármestere és Klicsu Ferenc alpolgármester, a megjelenteket Komiszár Dénes tartalékos főhadnagy, hadisírgondozó részlegvezető köszöntötte. NYÍREGYHÁZA.
Tuzsér első díszpolgára volt Emlékezőbeszédet dr. Sallay Gergely főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetője, Ambrózy György hagyatékának kutatója mondott. Részletesen ismertette Ambrózy
Közösen koszorúzták meg dr. Ambrózy György sírját a Farkasréti temetőben
Lova célba érkezése után kimúlt. Özvegy Lónyay Pálma grófnőt 1932-ben vette feleségül. Tuzséri és ibrányi földbirtokain gazdálkodott, Európa-hírű mintagazdasággá fejlesztve mindkettőt. Településfejlesztő munkásságáért Tuzsér első díszpolgárává választotta 1936-ban. Mándokon és Mátészalkán mintegy két hónapig őrzászlóalj-parancsnok volt 1939–40-ben. Ekkor jelent meg A magyar csatakép című munkája, 1943-ban pe-
életrajzát, kiemelve a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztje elnyerésének indoklását: az Kamenyec-Podolszkij térségébe beszorult 1. lovashadosztályhoz – mint a 7. „Vilmos” huszárezred főhadnagya – lovasbravúrjával (1914. augusztus 18-a 17 órától 19-e 10 óráig) eljuttatta a visszavonulási parancsot nehéz terepviszonyok között, helyenként ellenséges géppuskatűzben, egyfolytában száz kilométert lovagolva, így mentve meg bajtársait a biztos haláltól.
Aktívan részt vett 1944-ben az ellenállás megszervezésében. KOMISZÁR DÉNES
Dr. Ambrózy György huszár őrnagy
FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM
üldözötteket minden eszközzel, önfeláldozóan segítette. Minden gazdasági, kulturális és társadalmi érdeme, valamint a német megszállás és a nyilas uralom ideje alatti ellenálló tevékenysége, valamint üldöztetése ellenére a második világháború után földjeit elvették, majd 1950. július 24-én katonai szolgálata után járó nyugdíját és a Mária Terézia-rendi illetményét is megvonták – igaz, nyugdíját ugyanebben az évben visszakapta. Nyolcvanöt éves korá-
dig Ambrózy és három társa szerkesztésében napvilágot látott A rendjelek és kitüntetések történelmünkben című kitüntetéstörténeti alapmű. Menekülnie, bujdosnia kellett Aktívan részt vett 1944-ben az ellenállás megszervezésében. A németek és nyilasok üldözései elől csak nagy nehézségek árán sikerült megmenekülnie, de bujdosása idején is fenntartotta az összeköttetést ellenállási körökkel, és a politikai vagy felekezeti okokból
ban hunyt el Budapesten 1970. január 18-án. Arcképe bekerült a Somogyi Győző-féle Magyar Hősök Arcképcsarnokába is. A megemlékezés koszorúzással zárult, a megyei hadisírgondozók nevében Kertész József százados, beosztott tiszt hajtott fejet a nyughelynél. KOMISZÁR DÉNES TÖRTÉNÉSZ
Látogasson el hírportálunkra!
JeleNtkezzeN
kiállítónak!
orks.hu w a i d e m @ y rendezvenzon.hu aloldalán vagy a s mával é l b o r p ő r e s Munka küzdesz? lálod a a t n e z e h s Ne épzett k n e ő l e l e megf sat? munkatár lüNk a e v g e m d s Talál mbert! e k a z s ő t r hozzáé
103.9 MHz
. 4 2 s u i c r 020. má áza,
2
u
e@eszak.h allasborz
A legjobb zenék a ʹ90-es és a 2000-es évekből
SZÁG MAGYAROR
kiállítónak!
ÁLLÁS
ÉSZAK
zz JeleNtke
BÖRZE
Nyíregyh tal Continen Aréna
. tembet 26la 2019. szep au
Miskolc, M
tem dísz
iskolci egye
384522
383007
SZÁG MAGYAROR
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
12 Kultúrtipp
MAGYARORSZÁG
Sokszínű világ, belső utazás
KÖNYVjelző Férfiidők lányregénye
A két festő kiállítását március 26-áig tekintheti meg a Szatmári Múzeum közönsége. azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is meg kell küzdenie. Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában vagy végül maga alá gyűri a történelem?
F. Várkonyi Zsuzsa Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal 1948 nyarán. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött
MÁTÉSZALKA. Két kiállítás nyílt meg egy napon nemrégiben a mátészalkai Szatmári Múzeumban: Wild-Zentai Mariann és Hadházy Molnár Attila festményeit csodálhatják meg a művészetkedvelők. Mindkét esemény moderátora az intézmény igazgatója, dr. Cservenyák László volt. Wild-Zentai Mariann 1983ban született Mátészalkán. Tizennyolc éves koráig a szomszédos településen, Nyírcsaholyban élt családjával. Gyermekkora óta foglalkoztatja az élet értelmének kutatása, elhelyezése a végtelen térben, majd onnan kiemelése, átgondolása, átformálása, a meg nem ismételhető pillanatok harmóniájának megfigyelése. Arra törekszik, hogy (akár torz) tükrökkel szemléltesse a keletkező diszharmóniák kialakulásának mélységeit, ok-okozati tényezőit, körülményeit, következményeit. Szívesen kísérletezik különböző technikai eszközökkel. Két évvel ezelőtt kezdett autodidakta módon foglalkozni a festészettel, és negyed évszázada a versírással – mindkét
Hétvégi színház- és moziműsor Krúdy Gyula Art Mozi
19.45: Jojo Nyuszi (12) – német–ameri-
kai háborús filmdráma, vígjáték Móricz Zsigmond Színház 19 óra: 9-től 5-ig (Szigligeti bérlet) – nagyszínpad 19.30: Tengeren (bérletszünet) – Krúdy kamara
Február 8–9., szombat–vasárnap 15.20: Jégvarázs 2. (6 éven aluliak szá-
mára nem ajánlott) – magyarul beszélő amerikai családi animációs film 17.15: Kisasszonyok (12) – amerikai romantikus dráma
Hadházy Molnár Attila és dr. Cservenyák László múzeumigazgató a tárlat megnyitóján FOTÓ: CSERVENYÁK GÁBOR
kifejezési eszközt élete végtelen csodájaként éli meg. Bízik abban, hogy a munkái elgondolkodtatják az embereket. Reméli, hogy Az ajtó… című kiállítása segít megtalálni másoknak azt a hiányzó pluszt, amivel teljes lehet az életük. Élmények a vásznon Hadházy Molnár Attila 1962ben született Miskolcon, középiskolai tanulmányait a helyi Zrínyi Ilona Gimnázium rajz tagozatán végezte. A Nyíregyházi Tanárképző
Programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Február 8., szombat 7 óra: Pörc & pecsenye – főzőverseny, gasztronómiai bemutató Kovács Lázár séffel, kulturális programok, Polip Band-koncert, Régi Posta Büfé udvara, Géberjén 11 óra: Oklevélátadó szenátusi ülés a Nyíregyházi Egyetem Kodály-centrumában, Nyíregyháza 13 óra: VII. Hagyományőrző Farsang, közösségi ház, Panyola 14 óra: A házasság világnapja – a 30 éves Nagycsaládosok Országos Egyesülete rendezvénye, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza 16 óra: Az elátkozott malom – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza 17 óra: Gyermek- és felnőtt-táncház Balogh Tamás vezetésével, zenél a Görice zenekar, közben kézműves-foglalkozások, művelődési ház, Máriapócs 19 óra: Farsangi batyus bál (zenél: Fekete Gergő), általános iskola, Mérk
Február 9., vasárnap 10 óra: Dr. RaVaszil – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza 11 óra: BolondoZoo – a Szeleburdi Me-
Kovács Lázár
seszínház farsangi koncertje, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Február 10., hétfő 9.30: A Magyar Könyvtárosok Egye-
Dr. RaVaszil
FOTÓ: INTERNET
FOTÓ: SIPEKI PÉTER
sülete megyei szervezetének szakmai programmal egybekötött beszámoló taggyűlése, megyei könyvtár kamaraterme, Nyíregyháza 17.30: Férfi és nő: és boldogan éltek, míg meg nem haltak – Kósáné Csalah Anita mentálhigiénés szakember előadása, művelődési központ, Vásárosnamény Február 11., kedd 13 óra: A tradicionális kínai orvoslás és az ájurvéda elvei; a Calendula-módszer, Alvégesi Művelődési Ház, Nyíregyháza 16.30: Helytörténeti esték: Eltérő élet utak a nyíregyházi Jóba és a gyomai Kner Nyomda képviselői között – dr. Bordé Katalin, a Nyíregyházi Egyetem könyvtárigazgatójának előadása, megyei könyvtár konferenciaterme, Nyíregyháza 17.30: Többszemközt Kálid Artúrral, Bencs-villa, Nyíregyháza
Főiskola földrajz–rajz szakán diplomázott 1985-ben; Bényi Árpád és Valkovits Zoltán festőművészek voltak a mesterei. Hét évi tanítás után végleg a festészetnek szentelte az életét. Több éven át rendszeres látogatója volt a mártélyi művésztelepnek, ahol a Tiszát és a vásárhelyi tanyavilágot vitték vászonra. Képein megjelennek közvetlen környezete szépségei, a Bükk, Zemplén, Sajó, Miskolc… Utazásai hatására témái kibővül-
Y
06.15 Top Shop 06.45 Kölyökklub 09.15 Bakugan japán–kanadai animációs kalandfilmsorozat 09.45 Top Shop 10.40 Anyák gyöngye amerikai vígjátéksorozat 11.10 Autogram autós magazin 11.50 XXI. század – a legendák velünk élnek szombaton is az RTL Klub műsorán! 12.25 Carter ügynök amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Csodakutya New Yorkban amerikai vígjáték 15.30 Ágyúgolyófutam 2. amerikai akcióvígjáték 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 19.00 Fókusz Plusz magazin 20.00 A mi kis falunk magyar vígjátéksorozat 21.00 Halálos fegyver 2. amerikai akcióvígjáték Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) viszszatért! Minden idők legőrültebb és legfurcsább párosa ezúttal egy kábítószer-maffiát próbál felszámolni, melynek feje egy kegyetlen dél-afrikai politikus. A diplomáciai mentesség miatt feladatuk lehetetlennek látszik – ám mint az első részből kiderült: a két zsaru ezt az egy szót nem ismeri. 23.25 A halhatatlan viking amerikai kalandfilm 01.55 Mennyei prófécia amerikai kalandfilm 04.00 Ausztrál expressz ausztrál kalandfilmsorozat
08.55 Goldie és Mackó 09.25 Lilo és Stitch 09.45 A Büszke birtok oroszlán őrsége 10.10 Kacsamesék 10.30 Elena, Avalor hercegnője 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.25 Loopdidoo – A nagy nyaralás 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke 12.35 Világ-mesék 12.45 Hókusz-pókusz! 13.10 Tündéri keresztszülők 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn 14.00 Wissper 14.20 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.30 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői 14.50 A fiú, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni – Készült a Grimm fivérek meséje nyomán 15.50 Dr. Plüssi 16.15 Goldie és Mackó 16.40 Lilo és Stitch 17.00 A Büszke birtok oroszlán őrsége 17.25 Kacsamesék 17.50 Elena, Avalor hercegnője 18.15 Cápacsali 19.30 A város hősei 19.45 Merülj, Olly, merülj! 20.15 Violetta 3. évad 21.05 Én vagyok itt! 22.45 A legendák hivatala 23.45 Akvárium Stage Pass 00.45 Jó reggelt, Vietnam!
M
100
90
80
helyi Esze Tamás Gimnázium diákjainak. A fiatalok megtudhatták, hogyan indult a költő pályája, de megismerkedhettek kalandos életével is. KM
Kürti László és Zalán Tibor tartott rendhagyó irodalomórát a napokban a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központban a MÁTÉSZALKA.
Kürti László és Zalán Tibor
FOTÓ: BARTHA KRISZTIÁN
2020. február 8., szombat M1
C
Látogasson el hírportálunkra!
Életéről és pályájáról is mesélt Zalán Tibor költő
Tv- és rádióműsor 04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.45 Kenó 06.55 Magyar Krónika 07.25 Szerelmes földrajz 07.55 Térkép 08.30 Noé barátai 08.55 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.00 Mentor magyar ismeretterjesztő sorozat 09.10 Divat és dizájn magyar 09.45 Nálatok, laknak állatok? – I. évad német családi filmsorozat 10.25 Család-barát magyar 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.35 Nemzeti Sporthíradó 13.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.35 Agatha Raisin angol bűnügyi tévéfilmsorozat 14.25 A mi kis állatkertünk angol tévéfilmsorozat 15.30 Az oroszlán ugrani készül magyar bűnügyi film 17.00 Gasztroangyal 18.00 HÍRADÓ 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse Szombat 19.35 A Dal 21.45 A Dal Kulissza 22.20 Kenó 22.20 A másik Boleyn lány amerikai, angol történelmi dráma 01.20 Brown atya – V. évad
tek a mediterrán világ csodáival. Vonzódik Velence színes kavalkádjához, Egyiptom, Marokkó, az Amerikai Egyesült Államok, Itália varázslatos emlékeihez, Portugália, Franciaország, Görögország sziklás partjaihoz, városkáihoz, embereihez. Élményeiből ad ízelítőt Sokszínű világ című önálló kiállítása is. KM
70
60
50
40
30
03.20 A vidéki doktor XIV. német filmsorozat 04.05 Magánnyomozók magyar doku-reality sorozat 04.55 Csapdába csalva német doku-reality sorozat 05.25 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 05.50 Egy rém rendes család II. amerikai filmsorozat 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ rajzfilmek 10.05 Trendmánia stílusmagazin 10.40 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! autós magazin 11.10 Poggyász utazási magazin 11.45 Hungarikumokkal a világ körül magazinműsor 12.15 Edzőtárs egészségmagazin 12.50 Ausztrália amerikai–ausztrál kalandfilm 16.20 Columbo: Kézirat vagy halál amerikai krimi 18.00 Tények hírműsor 18.55 Tények Plusz 19.55 Gru 2. amerikai animációs film 21.55 A hobbit: Az öt sereg csatája amerikai–új-zélandi fantasztikus kalandfilm 01.00 Az ázsiai kapcsolat amerikai–thaiföldi akciófilm 03.00 Grimm VI. amerikai misztikus filmsorozat 03.50 Grimm VI.
20
10
5
06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sporthíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó 07.20 Ma reggel 08.00 Híradó 08.16 Ma reggel 08.35 Világ 08.57 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 09.35 Magyar gazda 10.00 Híradó 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó 13.17 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Hírek 17.33 Ma délután 17.34 Itthon vagy! 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma este 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.31 Ma este 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56 Ma éjjel 00.00 Himnusz
M4 05.15 Bringasport 05.30 Labdarúgó közvetítés 07.30 Hajime 08.00 Szabadidő 08.30 Kékek 09.00 Labdarúgó közvetítés 11.00 Jégkorong magazin 11.30 3x8 12.00 Labdarúgó közvetítés 14.00 Játékoskijáró 15.00 Ké-
zilabda közvetítés 16.45 Felvezető műsor 17.00 Labdarúgó közvetítés 18.50 Érték 19.05 Felvezető műsor 19.30 Labdarúgó közvetítés 21.15 Érték 21.35 Góóól 22.50 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat felvételről 23.55 Labdarúgó közvetítés 01.50 Kézilabda közvetítés 03.25 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Telekom Waterpolo A-HÍD OSC mérkőzés
HÍR TV
6.00 Troll ism. 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta ism. 9.30 Globál ism. 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Credo ism. 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő ism.: Emlékmű helyett - Vaszi Jánoska emlékére Rendező: Vörös T. Balázs 14.00 Hírek 14.05 Troll ism. 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz-mínusz ism. 16.00 Hírek 16.05 Riasztás ism. 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta ism. 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor ism. 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál ism. 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror ism. 23.00 Hírek 23.05 Főhős ism. 0.00 Híradó
FILM+
5.45 A bébiszitter Amerikai akcióvígjáték 7.30 Rémbo fia Angolnémet-francia vígjáték 9.20 Utaskísérő (sz)extrákkal Amerikai vígjáték 11.15 Hazárd megye lordjai Amerikai akcióvígjáték 13.20 Piedone Egyiptomban Olasz akcióvígjáték 15.40 A szomszéd nője mindig zöldebb Amerikai vígjáték 17.50 Űrcowboyok
Amerikai akciófilm 20.20 Tűzgyűrű Amerikai akciófilm 23.00 Lockout A titok nyitja Francia sci-fi akciófilm 0.55 Mad Max Ausztrál akciófilm
ATV
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz 10.25 Mondd el Tatár Csillának! 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI - Mesterséges Intelligencia 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó (45) 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show 21.50 Sas kabaré 22.50 Sorok között Lutter Imrével 23.30 Dés Aréna koncert - Mi vagyunk a Grund 02.10 Vidám vasárnap
VIASAT3
06.00 Jóbarátok 06.25 Jóbarátok 06.55 Jóbarátok 07.30 Jóbarátok 08.00 Agymenők 08.25 Agymenők 08.50 Ide süss! 09.50 Ide süss! 10.50 Az elveszett ereklyék fosztogatói 11.55 Az elveszett ereklyék fosztogatói 12.55 Glades - Tengerparti gyilkosságok 13.50 Glades - Tengerparti gyilkosságok 14.50 Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi 17.15 A Minden6ó 19.20 Toy Story - Játékháború 21.00 Toy Story - Játékháború 2. 23.00 Social Network - A közösségi háló 01.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói
NYTV 07.00 Vetítő kisfilmek a múltból 07.30 Híradó 08.00 Szieszta szórakoztató magazin 08.30 Szieszta
Plusz szórakoztató magazin 09.00 Híregyháza magazin 09.30 Lelátó extra sportmagazin 10.00 Nyíregyháza MJV Közgyűlése 12.30 Képújság 18.00 Hét hírei 18.30 Szieszta szórakoztató magazin 19.00 Szieszta Plusz szórakoztató magazin 19.30 Vetítő kisfilmek a múltból 20.00 Vetítő kisfilmek a múltból 20.30 Kult-Óra: Szalagavató 2019 21.30 Hét hírei 22.00 Lelátó extra 22.30 Állati Zoona 23.00 Képújság
KÖLCSEY TV 7.00 Party-zóna 7.30 Híradó 8.00 Víg-kend I. 8.30 Híradó 9.00 Vígkend II. 9.30 Híradó 9.55 Sportszelet 10.25 Képújság 17.30 Vígkend 18.00 Kölcsey Krónika - heti események visszatekintője 18.30 Víg-kend 19.00 Kölcsey Krónika 19.30 Lólépésben 19.55 35 perc 20.30 Kölcsey Krónika 20.55 35 perc 21.30 Film: Forró verejték 23.20 Himnusz 23.25 Képújság
MR2-PETŐFI 06.00 Hírek 06.00 Hétvége Petőfivel Benne: 06.30 Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 08.00 Hírek 09.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Hírek 12.00 12.00 Hétvégén eszembe jutottál Benne: 13.00 Hírek 14.00 Hírek 15.00 Hírek 16.00 17.00 18.00 Hírek 18.00 Petőfi top 15 19.00 Hírek 19.00 Rontom Bontom Benne: 22.00 Hírek 00.00 Himnusz Erkel Ferenc-Dohnányi Ernő - Kölcsey Ferenc: Himnusz B-dúr Előadja: MR Énekkar, MR Gyermekkar, MR Szimfonikusok - vezényel: Vajda Gergely A műsorváltozás jogát a televízióés rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
KELET
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK
Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG
201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG
Mai horoszkóp
Mikor, hová
Rejtvény
Keresztrejtvény
AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE
BOKROT
MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ
NYES 33. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS
Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, A ígymegfejtéseket szívesen tartózkodVASZY 2020. február ITAL GYÖRGY 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a még meg Kérjük, a 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért 13-ig lehet beküldeni. levelezőlapra ragasszák fel az e KÉRDÕMEGFEJTÉS KIÁLLÍTÁS Dombrád: Ady Endre Ház (Kölcsey MEGFEJTÉS semMűvelődési kell dolgoznia. Ne éljen vissza azonban az így AJÁNDÉKBA SZÓCSKA MÁSODIK BOKROT levelezőlapra ragasszák fel heti az e hat rejtvény számát, a KeletMEGELSŐ RÉSZ Mai horoszkóp Rejtvény RAGADOZÓ u. 10.) Helytörténeti kiállítás. Nyitva: munKAPTAM RÉSZE NYES VÁSÁROLEGYTÁLZSÍRBAN elnyert óráig, bizalommal! MADÁR AZ...,AUSCH Ópályi: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád heti hat rejtvény számát, a KeletHATJA AZ...ÉLET, ÉTEL kanapokon 08.00–16.00 szombaton Magyarország-logót, valamint írják A megfejtéseket 2016. október LABOR- AROMÁS OLDÓDÓ KLÁRA Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodVASZY utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti MINTA VITAMIN KOS Most felejtse el a kudarcokat, gondolkodjon REGÉNYE Magyarország-logót, valamint írják 13.00–17.00, vasárnap 14.00–17.00. Tel.: ITAL GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehetpozibeküldeni. Kérjük, a rá BIKA háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fénynak a közelében, és ezért atívan! népszerűségért mégbevonzani meg telefonszámukat. 03.21.–04.19. 45/465-032 Csak így tudja a sikereket, amikre A jó megfejtést be-között Ford Vagép autós beküldők levelezőlapra ragasszák fel az e 04.20.–05.20. képkiállítás Ópályi életéből. A Szamos–Kraszna sem kell dolgoznia. Ne éljen vissza azonban az ígyhogy ismét Ibrány: Ibrányi László Művelődési Központ, szüksége lenne ahhoz, ésFord magaküldők között Vagép autós aján- sorsolunk ki. hetierősnek hat rejtvény számát, aajándékot Keletközi víztározó bemutatóterme. Varga József Könyvtár és Sportcentrum (Hősök tere 2–4.) elnyert bizalommal! dékot sorsolunk ki. A megfejtéseket biztosnak érezhesse magát. Nyíregyháza, A megfejtéseket a Ke let-Magyaror- Debreceni út 233/c; Magyarország-logót, valamint írják fafaragó kiállítása. Nyitva: munkanapokon Gábor Magda és Nagy Sándor Munkácsy-díjas MEGFEJTÉS el a kudarcokat, gondolkodjon pozia rá Ketelefonszámukat. let-Ma gyarorhiba szág vény) Telefon (42) 460-677 ...A POHÁR, 08.00–16.00 óráig.BIKA Hétvégén előzetesMost tele- felejtseszobrászművészek Aállandó tervei megvalósíthatóak voltak, mégis valahol szág (Rejtvény) Nyíregyháza, A jó(Rejt megfejtést kiállítása. Nyitva: HARMADIK TORKIG IKREK RÉSZE tívan! Csak így tudja bevonzani a sikereket, amikre fonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. Tel.: Nyír e gy h á z a, Dó z sa Gy. u. 4–6. Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 9.00–17.00. Tel.:csúszott 42/200-129 a számításaiba, és nembeküldők úgy jönnek az eredVAN VELE Dóautós zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. között Ford Vagép 04.20.–05.20. 05.21.–06.21. RÉGÉSZ 06-44/407-551, 06-44/407-121 szüksége lenne ahhoz, hogy ismétHáz erősnek maga4400 Pf. 25. vagy aki. rejtveny@ Jánkmajtis: Művelődési (Kossuthésu.azt 10.) vagy a rejtveny@kelet.hu címre ajándékot sorsolunk ...ATTILA, mények, ahogyan eltervezte. Ne bosszankodjon, ÖRÖME Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság SZÍNÉSZ Végh Antal-emlékszoba. N yitva: 7.30–12.00. címre küldhetik be. gyaror-be. biztosnak érezhesse magát. küldhetik A megfejtéseket a Kelet-Ma gondolja át, hol is csúszhattakkelet.hu félre az események! tér 26.) „Múltba néző” Sípos Zsófia-emlékkiálTel.: 44/566-200 Megfejtendő: KETTŐS ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóakCsak voltak, valahol hiba ...CAPONE szág (Rejtvény) Nyíregyháza, az mégis kényszerítheti MÁSSALlítás. Nyitva: 8.00–16.00, szombat–vasárnap Kállósemjén: Kállay-kúria (Kossuth út 94.) Atérdre, aminek ezt Ön engedi. TORKIG IKREK Óvakodj ... Müller Péter gondolata a HANGZÓ csúszott a RÁK számításaiba, és nem úgy jönnek az eredVAN VELE Dó zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. zárva. Tel.: 45/570-146, 45/570-147 ILJUSIN Erős jellem, pontosan Kállay család története, Játékszoba, Kávéház,tudja, mit szeretne elérni, de 05.21.–06.21. feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damvagy a rejtveny@kelet.hu címre mények, ahogyan aztCselédszoba eltervezte. Ne bosszankodjon, Bálterem, kiállítások, Pál Gyula- bizony könnyen TOHONYA ha egy percre meginog, elveszíti az SZÍNÉSZ Megfejtendő: Vétkes voltam... Kiss Fanni janich u. 2.) Balázs József-emlékszoba, gondolja Beregi Nyitva: szerda–vasárnap 10:00–17:00. küldhetik be. át,kiállítás. hol is csúszhattak félre az események! KACAG KOMOLYBELLUSKA ÉTELegyensúlyát. A FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK:OKTÓBER 11.,gondolatát Megfejtendő: KEDD KETTŐS ZENEI Fafaragó Galéria. Nyitva: 8.00–16.00. Tel.: ÍZESÍTŐ a feladványMEGFEJTÉS rejti. Tel.: 42/255-423 ...CAPONE FEKETE Csak az kényszerítheti térdre, amineknap eztvár ÖnÖnre, engedi. MÁSSALSUNYI, ELŐADÁS Könnyed hiszen nem akadályok 45/478-622. Bejelentkezés POSZTÓ Óvakodj ... Müller Péter MÁSODIK gondolata a várt 1, 6, 15, 18, 2, 19, Kemecse-Haastanya: Szabolcs-Szatmár-Bereg 3, 6, 9, HANGZÓ RÁK alapján hétvégén SALLAI ALATTORÉSZE ILJUSIN OROSZLÁN Erős jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de IDÕHÚZÓMEGFEJTÉS MÚLT IDÕT NÓRA MOS RÁDIUSZ is látogatható! nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell Megyei Katasztrófavédelmi I gazgatóság Polgári feladványban olvasható. TEMPUS GÉPE 06.22.–07.22. 22, 25, 27, 36, 15, 39, NEGYEDIK JELÖLI FÉNYTELENMOSATLAN 21, HANG 22, 27, 07.23.–08.22. ha egy percre meginog, bizony könnyen elveszíti Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság Védelmi Múzeuma. A levegőzsilipes rendszer;az felkészült. Így jönnek is azok RÉSZE megbirkózni, amelyekre FEHÉRSKANDINÁV ZAVARUNKVÉGEDIPLOMATA 40, 43, 44, 52, 37, 53, OROSZ BELLUSKA 40, 45, tér 26.) „Múltba néző” Sípos Zsófia-emlékkiálKOMOLYÉTELFÉRFINÉV és a megyeamelyeket polgári egyensúlyát.szak- és védőfelszerelések BAN FELE! AUTÓSZAKA 41, OKTÓBER 11., KEDD az eredmények, betervezett. FÕVÁROS ZENEI ÍZESÍTŐ MONDJUK JELZÉS EMBER lítás. Nyitva: 8.00–16.00, szombat–vasárnap múltja című kiállítás. Nyitva: Előzetes 54, 55, 64, 68, 50,80 SUNYI, 58, MEGFEJTÉS 65, 70, ELŐADÁS ...VAN, Könnyed napvédelmi vár Önre, hiszen nem várt akadályok MÁSODIK Igyekezzen úgy szervezni a napját, hogy abba a 2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOzárva. Tel.: 45/570-146, 45/570-147 ODAFIGYEL egyeztetés után látogatható. Elérhetőségek: ÁLLÓKÉP OROSZLÁN Az adatok tájékoztató SZŰZ NÓRA MOS RÁDIUSZ 71, 72, RÉSZE77, 79. nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell munka mellett a 42/594kikapcsolódásra is15, legyen ideje! Ha 22, jellegűek! Baktalórántháza: Dégenfeld Kastélymúzeum szabolcs.szovivo@katved.gov.hu. Tel.: SZÁNDÉFEKETE 21, 27, SLAMO 07.23.–08.22. kezdetei, 08.23.–09.22. EGYIPTOMI KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV amelyekre felkészült. Így jönnek azokkönnyedén haladhat az Az adatok tájékoztató jellegűek� ZENEKARA (Köztársaság tér 13.) Baktalórántházamegbirkózni, 609 NAPISTEN a céljait szem előtt is tartja, ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV 37, 40, 41, 45, Középkori évszázadok, Barkóczy terem,az KároMátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. eredmények, amelyeket betervezett. útján, és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. MEGFEJTÉS CSAPATKÖTŐNŐI CSAK 50, 58, 65, 70, lyiak, Hallerek, Dégenfeld terem, A reformkor ELSÕ u. 5.)szervezni Szekerek, a szánok, gazdasági eszközök, TAG! Vízállás SZÖVET MAGAZIN ...VAN, Igyekezzen úgy napját, hogy abba a FÉLÖL! Csak akkor juttathatja az elképzeléseit, ha RÉSZE ODAFIGYEL évtizedei, Úri passzió, Gyermekek világa, Női Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatár- érvényre SZŰZ Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA NÉMÁN NÉV71, 72, 77, 79. FERDE, munka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha BESZÁNDÉaztSzatmárban, érvekkel támasztja a túlzott érzelmi NÓGATÓ! FEKETE JEGYZÉK, szalon, A tudomány08.23.–09.22. világa. Nyitva: hétfő–péntek MÉRLEG RÉZSÚTOS gyak, lábbelikészítés Kocsi- és alá és kerüli EGYIPTOMI Tiszabecsnél –66 cm, apad, a mederteltPILLANT KODBAN ISTVÁN Az adatok tájékoztató jellegűek� LISTA NAPISTEN céljait szem előtt tartja, könnyedén 08:00–16:00, 04.01-jétől 10.31-éig, a kedd– 09.23.–10.22. hintógyűjtemény, Kertész Klárahaladhat kerámiái, A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket. Hajlamosazlehet ugyanis indulatossá válni, ÁLL SARKÁBAN ség 20%, vízhőfok 2,8 C-fok, Tivadarnál IGEN,PRÁTALÁN A SOSTÓL VAN! OKTÓBER 12., SZERDA szombat Tel.: 42/353-559 útján, és végül gyorsabban is végez, mintkiállítás, gondolta. Zielinszki Szilárd életét bemutató INGYENES CSAPATGÁBAN KÖTŐNŐI ha ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ 125 cm, apad, 24%, 2,2 C-fok; VásáPROGRAMTAG!ROY..., SZÖVET MAGAZIN Csenger: Helytörténeti Múzeum (HősökCsak tere 3.) Kortárs képzőművészek alkotásai, Néprajzi ha Gépi2,8 húzás: ÁRVAI akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, ÚJSÁG AMERIKAI ZENErosnaménynál 332 cm, apad, 49%, Szívesen vonulna félre, mert úgy érzi, most nehezen ENIKÕ NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉKCsenger iskoláinak története, Csenger története nagy tárgyak, Régi mátészalkai képeslapok, SZERZÕ 17,2,5 18, 19, 25, 28, 35 MÉRLEG azt érvekkelSKORPIÓ támasztja alá és kerülimeg a túlzott érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, SOROZAT Záhonynálélőkkel. 293 cm, apad, 7, 58%, a közös hangot aC-fok; környezetében ÜRES KOMÁROMI LISTA az őskortól az 1950-es évekig, Régészeti kiállíKépes Géza költő,találná műfordító emlékkiállítása, NAGYACENT! SZOKÁkitöréseket. lehetEgy ugyanis indulatossá C-fok; Dombrádnál 448 cm, árad, 59%, ...BETEGSÉFIZIMISKA tás, Az állattartás és09.23.–10.22. a földművelés eszközei, Be- 10.23.–11.21. VHajlamos ilágítástörténeti kiállítás, Lászlóis grafikái ideigHolló működik azválni, elképzelése, hiszen talál olyan KÖZSÉG TALÁN A SOSTÓL GE, ZSÁBA Kézi húzás: OKTÓBER 12., SZERDA ...KERT, 2,7 C-fok; Tiszabercelnél 527 cm, árad, ha ellenállásba ütközik. NANOVÉGÉN! ELTÉRŐ rendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, (Állandó kiállítások). Nyitva: 9.00–17.00. Tel.: feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. CSEHOVREND4, 8, 14, 21, 23, 28, 33 NAGYON SZABÁLY Gépi húzás: MÛ 66%, a vízhőfokot nem mérik; Tokajnál AMERIKAI 44/502-646 gépek – Állandó kiállítások. Nyitva: 9.00–17.00. SZOLMIZÁSzívesen vonulna félre, mert érzi, most nehezen FINOM, Bárúgy nem erőssége véka alá rejteni7, a véleményét, VÍGJÁTÉKNyeremények: CIÓS HANG 17, 18, mederteltséget 19, 25, 28, 35 563 cm, árad,a nem mérik, ÍZLETES SOROZAT a közös hangot élőkkel. erős SKORPIÓ találná meg NYILAS deaakörnyezetében mai napon különösen Önben a vágy, hogy 7 találatos nem volt, 4,8 C-fok; a SZAMOS Csengernél 149 HALPETE IGERAG ...BETEGSÉ10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, olyan 11.22.–12.21. a 6 találatosokra 178 640, Kvízmegfejtés elmondja,hiszen mit is talál gondol. Próbáljon meghúzás: nyugodt GE, ZSÁBA cm,Kézi apad, 27%, 2,8 C-fok; a KRASZNA BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. az 5 találatosokra 4340, 1843-tól itt volt lelkész Kiss Áron, a század végétől a tiszántúli egyházkerület püspöke. TEMPUS maradni és elszámolni tízig! Ágerdőmajornál 4, 8, 14, 21, 23, 28, 3338%, 230 cm, árad, 3,6 NAGYON ENDRE SZOLMIZÁÉN,LATINUL FINOM, forintot 4 találatosokra 935 Bár nem erőssége aláHa rejteni atud véleményét, IGERAG Itt született fia, ifj. Kiss Áron (1843–1908) a magyarvéka nevelésügy nagy alakja, a tanítók CIÓS HANG C-fok; a TÚR Garbolcnál nem nemet mondani, ne isNyeremények: tervezzen a mai 289 cm,aárad, MELYIK ÍZLETES BÖRTÖNMÁR AZ BAKkülönösen erős Önben a vágy, fizetnek. IRÁNYBA NYILAS BELEde a mai napon hogyPozitív 7 találatos SZIGET 55%, 4 C-fok. nem volt, tanítója, a Pedagógiai Társaság alapítója. c) Porcsalma ELEJÉN napra túl sok feladatot! kisugárzásának FÁRAD HALPETE IGERAG KITÁR! 12.22.–01.20. Az adatok tájékoztató jellegűek! 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntőlavárják a környezetéSZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG MAJDNEM BECÉZETT az 5 találatosokra 4340, PÁRATLAN PÉP TEMPUS maradni és elszámolni tízig! IGEN! FÉLNI! ENDRE ben élők a megoldást. KÓRÓ! HAZAI VIDÉK..., Terjesztési Ügyeletek a 4 találatosokraügyintézés 935 forintot BESZÉDLITER KARL..., ÓRIÁSROCKRECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, ne is tervezzen a mai ÁLLATI Bár számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis BÖRTÖNHANG NÉMET ÍRÓ KÍGYÓ BAK Hívjon minket! ZENEKAR ÚJSÁG fizetnek. IRÁNYBA ELHALLGAT ZSIRADÉK Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán,napra a Szent Afeladatot! MAGYAR AU TÓKLUB V. VÍZÖNTŐ túl sok Pozitív kisugárzásának képes megőrizni a nyugalmát.ingyenes AztAzbiztosan elmond- +36-80/442-444 12.22.–01.20. adatok tájékoztató jellegűek! telefonszámot: ORSZÁGOS István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 ILLÉS RÉGIESEN segnépszerű, élyhívószá m a: 188 DÁTUMRAG SVÉD 01.21.–02.18. köszönhetően éshatja Öntől várják a környezetéLEVÉLTÁR a nap végén magáról, ha(h–p.: kellő7.00–17.00, elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR szo.: 8–12.00) VÁROS VISSZHANG (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszám. ben élők a megoldást. PÁRATLAN HAZAI VIDÉK..., harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. ZUMBÁZNI STANNUM BESZÉDNyírségvíz Zrt., hibabejelentő: RELÉ! ROCKRECEPTKEZD! bosszankodhatna, Közérdekű észrevételeiZENEKAR vel HANG GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG +36 42/523-600 Meghallgatjuk VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, ORIGÓ A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmondHALAK HATÓSÁG, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig ORSZÁGOS Nyírtávhő Kft.:lyabb +36 42/451-644 LUXEMDÁTUMRAG HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. LEVÉLTÁR VASÁRNAP Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyBURGI hatja a nap02.19.–03.20. végén kellő TIGÁZ,magáról, gázszolkap gha áltsegítséget, atásielszántsággal hibákde bemost jelenmég ez sem keseríti el, hatáA NAPAUTÓJEL Hétköznap 9–17.00-ig. szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA TÁRBAN PÁRATLAN harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. STANNUM tése: akkor +36 80/300-300 Tel.: +36-20/940-1705, RELÉ! Közérdekű észrevételeivel komoE.ONaz Tisakadályokat, zántúSzeretne li Áramígy szolérdemes gáltató tudni? Rt. Köz érdekű észrevételeivel ke ressejozsef.matyasovszki@kelet.hu e-mail: FÁBÓL többet Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Könnyedén veszi ...ANDRÁS, keresse munkatársunkat, KÉSZÜLT HALAK HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, hi bakitűznie bejósainkat jelentmaga és: +36 80/210-310 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi lyabb célokat is elé. Bár nem mindigszámon munmost! katársunkat, Matyasovszki Hívja a 06-90/602-017-es Rendőrség: 107. ÖNTÕHIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. TÁRGYRAG FORMA A hívás díja: 475 (bruttó) telefonszámot: 06-40/424-424 Diszde pémost cser szol gáez latsem haj lkeseríti éktFt/perc alanel, okhatának. Józsefet. VEZETŐ VOLÁN-informá02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 kap segítséget, még HétköznapHétköznap 9–17.00-ig.9–17.00-ig. MAGA http://horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe r i f é r ia Egye s ü l et non s top szá m a: Tel.: +36-20/940-1705 ÚTINFORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 e-mail: A T-Com-tudakozó: 11818 e-mail:jozsef.matyasovszki@kelet.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje.
L
E
89090 829073
241
A
89090
KOS
EGYTÁLÉTEL
33 241
A
A
N
909474
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG
G
Sudoku 241. feladat
Sudoku
...ANDRÁS, ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ
Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,
Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)
Kezdőknek, 241.
http://horoszkop.szon.hu
L
L
Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 33. feladat
Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok
Megfejtések, 230. számú feladat
Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu
5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 4 9 2 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 4 3 9 230. 8 számú 6 feladat 15 51 78 2 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 2 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 22 69 38 44 1 77 19 93 65 2ORVOSI Megfejtések, A 100 Éves Patika 6 beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 4 7 5 8 9 3 2 1 6 2 8 6 5 9 7 3 4 1 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 7 1 34 2 2 6 5 1 4 9 2 85 5 37 76 63 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), 1 3 9 6 2 5 8 4 7 GYÓGY 5 1 7 2 3 46 93 61 8 csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 5 61 78 7 6 2 9 3 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 9 7 87 4 3 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 66 6 Rend ség: 107. 5 1 4 7 3 8 2 6 2 3 9 4 1 5 6 8 7 9 megoldása van. Kérjük, hogy az heti a Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 2 55 937 846 23 96 48 198 515 254 873 1 359 642 276 567 1 3 818 931 752 489 4 gyógyszertári 19 2 2 5 7 1 ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 együtt egy AU levele5 2(28–33.) 1 ragasszák 8 9 4 3 6 7mal A MAGYAR TÓKLUB 7 3 4 9 2 7 5 8 6 4 1 3 tők: 104. Tűzoltók: 105. segélyhívószáma: 188 zőlapra, juttassák el szerkesztőségünkbe 9 6 7 6 7 76 63 281 21 75 42 84 93 59 28 79 61 9 5 5 6 1 2 8 4 4 7 3 3 Men 8 4 Rend őrség: és 107. 9(44001for 5egy 2z42/598-177 6 8 7 4 3 LÁN-in MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 5 1 4 1 2 8 5 1 3 7 6 4 9 Nyír há a, Dózsa György u. 4–6.). má ció: A T-Com-tu dakozó: 11800 9 5 888 95 44 37 12 95 26 71 63 16 38 54 8 1 4 7 2 9 6 3 9 5 7 2 VO 17 3 4 2 5 AzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők 9 8 ÚTIN /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 9 5 7 3 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 7 534 81 683 477 196 34 42/523-600 3 5 7 2 8 4 6 9 1 segély 69 22 5 8 9 5 26 7 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sor2 hívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson 2 3 8 a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 5 19 34 761 624 489 95 2 78 3 5 6 7 8 4 9 1 2 3 1 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák 2 9 1 A T-Com-tu da ko zó: 11800 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 6 2 8 9 95 8 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbevíz beide jelen tő: február 13. 3 7 6 4 9 Kez 8 dők1nek5 2 külRt., déshi haba tár je: 2020. Kezdőknek Haladóknak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min-a sorsolást 4 4 8 5 A nyertesek nevét követő hétfői A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hibabe jelentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírlapszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el közöljük. szon.hu/jatekszabalyzatok Diszpécserszolgálat hajléktal
5
Kezdőknek, 33.
7 1 4Haladóknak, 16 241. 7
Megfejtések, 22. számú feladat
3 7 6
6
8� � 8� �
8� � 8� �
Sudoku 241. feladat 5 6 241. Kezdőknek, 9 9 8 57 13 4 2 6 9 7 9 1 8 3 4 4 3 9 1 2 6 6 8 7 4 2 5 4 1 2 5 9 4 6 2 8 4 8 6 1 4 1 3 94 7
Haladóknak, 33.
9
2
1
TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min2020. február 9., vasárnap hibabejelen tés: 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és lekom haladó) az egy-egy nyertest. csak A zöldebb Periféria EgyeGlades sület-non stop szá ma: még kevesebb Waterpolo - A-HÍD OSC mér-A sorsoláson ébredhetünk, dozik, csökken a felTengerparti gyilkosságok A szomszéd nője mindig M1a sorsolást követő hétfői 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban kőzéseső 12.30 BLközöljük. magazin 13.00 KÁLMÁN, EDE nevét Amerikai vígjáték 15.20ki-kisüt Űrcowboyok kisebb isUEFA előfordulhőzet, a nap. 04.05 Glades - Tengerparti gyilkosfelhő, emiatt tö
Tv- és rádióműsor Időjárás
október 13., csütörtök
3 °C
11 °C
° 5 C NYTV
13.10 Rövidpályás ságok 04.45 Az élet csajos oldaAmerikai akciófilm 18.00 Tűzgyűrű 06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport- hat.Felvezető Elvétveműsor ködfoltok Gyenge légmozgás képződik sűrű k További 16:32 06.45 Kenó 04.35 Egy rém rendes családnévnapok: 08.55 Goldie és Mackó 06.30 Kölyökklub 06:45 gyorskorcsolya Világkupa-sorozat élő la 05.05 Az élet csajos oldala Amerikai akciófilm 20.40 Batman: Este, híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó is lehetnek. Csütörtökön borongós Napközben felszakailletve éjszaka mellett hideg lesz. nem várható. Jagello, Káleb, Edgár, 06.55 Családi kör amerikai filmsorozat 09.25 Lilo és Stitch 09.10 Star Wars: Lázadók Napnyugta: Holdnyugta: közvetítés 17.15 Érték 17.45 FelvezeKezdődik Amerikai-angol akciófilm Ma reggelébredhetünk, 08.00 Híradó 08.16 08.00 Kereszt-Tények 05.00 Egy rém rendes családEdvarda, 07.20 09.45 A Büszke birtok oroszlán amerikai animációs Eduárd, Edvárd. reggelre dozik,közvetícsökken a fel-Csúcshatás Amerikai akció- még kevesebb lesz a 17:43 02:56 REGGEL DÉLBEN ESTE tő műsor 18.00 Labdarúgó 23.20 Ma reggel 08.35 Család ’20 08.57 Ma 08.05 Katolikus krónika őrsége kalandfilmsorozat KÁLMÁN, EDE amerikai filmsorozat kisebb eső is előfordulki-kisüt athriller nap.1.25 Behálózva Angol-ame- felhő, Holdkelte: Napkelte: tés 19.45 Érték 20.00hőzet, Góóól2 21.00 07.00emiatt Vetítő többfelé 07.30 Szieszta délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Ma dél08.30 Így szól az Úr! 05.25 Egy rém rendes 10.10 Kacsamesék 09.40 Top Shop SPORT7 22.00 Rövidpályás gyorskorElvétve ködfoltok Gyenge légmozgás sűrűPlusz köd. Eső 08.00 Szieszta 08.30 Vetítő Változóan felhősTovábbi névnapok: rikai thriller 3.25 Mind egy szálig An- képződik 06:45 10.35 A Muzsika 16:32 TV bemutatelőtthat. 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt család II. 08.40 Rome Reports 10.30 Elena, Avalor hercegnője csolya Világkupa-sorozat 23.00 LabVetítő 09.30 Kult-Óra: gol akcióthriller is lehetnek. mellett hideg lesz. nem09.00 várható. 09.00 Útmutató amerikai filmsorozat 10.55 Lexi és Lotti 09.35 Esély 10.00 Híradó 10.15 Ma Napnyugta: ja!Holdnyugta: Jagello, Káleb, Edgár, napos, hideg idő Folyóink jellemző napi adata Duna 13-14 °C Velencei-tó Szalagavató 11 °C 2019 magazin 10.30 darúgó közvetítés 01.00 Labdarúgó Ma eleinte nem számíthatunk 09.30 Református ifjúsági műsor 05.50 Egy rém rendes 11.20 Loopdidoo zenés szórakoztató öszMegyénkben ma borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. 17:43 02:56 REGGEL délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma dél-Záhony DÉLBEN ESTE TISZA cm, Tisza 10-14 °C Fertő 10 °C18.00hatásra, Képújság Lelátó Tiszabecsnél sport 20.00 –245 közvetítés 02.50 Labdarúgó közvevárható. család II. 09.35 Evangélikus ifjúsági műsor szeállítás 11.35 Andy és az állatkölykök előtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.15 délutántól azonban f ébredhetünk, kisebb eső is előfordul° ° 2 C 10títés C 04.40 Bringasport 2%, vízhőfok 9,5 Balaton °C Tisza-tó 13 °C 09.45 Görögkatolikus ifjúsági amerikai filmsorozat 11.45 Andy és az állatkölykök 11.15 Szuperzöld Hét hírei 20.30mederteltség Állati Zoona maga04.55 Műsorajánló1105.00 HazaMa délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délmelegfronti hatás terheli szer hat. Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhősműsor – Úton-útfélen 06.20 TV2 ANIMÁCIÓ 11.55 A bűvös körhinta környezetvédelmi magazin Tivadarnál –291 cm, apad, 2% zin 21.00 Alkotás utca kulturális húzó 06.00 700-as klub 06.35 előtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírtünket. Álmosságérzet, bágya Napközben felszakadozik, csökken 09.50 Vallás és szabadság rajzfilmek 12.05 A bűvös körhinta 11.55 Házon kívül magazin 21.30 Lelátóaextra sportC-fok; Vásárosnaménynál –18 Új mezőgazdasági magazin 07.15 napos, hideg idő adó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 Folyóink jellemző napi adatai: Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C Ma változóan időben Ma eleinte nemmagazin számíthatunk frontmagyar ismeretterjesztő soEB TV 12.20 Igaz vagyfelhős-napos hamis? hetiamagazin Megyénkben ma borongós reggelre ki-kisüt a nap. 10.00 Vásárosnamény felhőzet, Gyenge 22.00jelentkezhet. Kult-Óra: Szalagava6.00 Civil kör ism. 7.00 Híradó 7.30 #Bochkor 08.55 Kultúrtipp 09.00 apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhony V4Záhony Híradó 12.57 Ma délután 13.00 Kisvárda TISZA Tiszabecsnél –245 cm, apad, Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. rozat magazinműsor 12.25 Gyerekversek 12.30 ügynök mellett hideg lesz. Este, ° ° °C Cote d’Azur 21 °C 4 C 11 C bízhatunk, említést érdemlő csapadék délutántól azonban fokozódó tó 2019 magazin 23.00 Képújság ébredhetünk, kisebb esőCarter islégmozgás előfordulSoroló 8.00 Hírek 8.05 Magyarország Superbook 09.40 Ékszer TV 11.00 Vi- 2%, vízhőfok cm, °CMa délután313.30 Híradó 13.17 2 °C 10 °C 11Hírek °C mederteltség 9,5 apad, C-fok;6%, 10,6 C-fok; Dom Balaton 11 °C Tisza-tó 13 °C 09.55 Baptista magazin 10.30 Több mint 12.30 Pityke amerikai akciófilm-sorozat Bibione °C Kréta 23 °C szervezeélőben ism. 9.00 Hírek 9.05 Paletta nélkül. A keleti, északkeleti melegfronti hatás terheli dám vasárnap 13.0020700-as klub hat. Elvétvehatárszéködfoltok lehetnek. illetve éjszaka a 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.19 nál 21 cm, apad, 22%, 10,4 C TestŐr 10.25 Evangélikus riportok 12.35 Világ-mesék 13.40isDerült égből apu még kevesebb lesz Tivadarnál –291 cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava 21 °C Split 24 °C ism. 9.30 5 kedvenc ism. 10.00 Hír13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 várható többNapközben felhő, ott elvétve Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma tünket. Álmosságérzet, bágyadtság felszakadozik, csökken felhő, emiattvígjáték többfelé képződikéletmódmagazin sűrű Észak-Magyarországon az egé 10.50 Református istentisztelet len 12.45 Hókusz-pókusz! amerikai–mexikói Tiszabercelnél 266 cm, apad, C-fok; Vásárosnaménynál –183 cm, 7.00 Víg-kend 7.30 Kölcsey Krónika Tiszavasváridélután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műGyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó Ma harangszó változóan felhős-naposgyenge időben 12.00 Déli 13.10 Tündéri keresztszülők EgyGyenge igazán csodás záporeső kizárt.ki-kisüt Néhol 16.15 jelentkezhet. Vásárosnamény a sem felhőzet, a nap. köd. Eső nemnap várható. 11.05 Super Car ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 8.00 Víg-kend 8.30 Kölcsey Króni11.00 Hírek 11.05 25 Civil 4 °CKisvárda 12 °C adó 15.15 Most4 történik 17.30 ATV21Híradó 12.00 HÍRADÓ autós magazin 13.30 Nicky, Ricky, Dicky és mellett vígjáték °C 11 °C15.30 Hírek 3 °sorablak °Ckör Cote(45) d’Azur °C 17.55 Sikerszfébízhatunk, említést érdemlő csapadék tartósabban megmaradhatnak a reg°C Antalya Csenger légmozgás hidegamerikai lesz. Este, 11,6 C-fok; a SZAMOS Csenge C 1112.00 cm,Heti apad, 6%, 10,6 C-fok; Dombrádka 9.00 Lólépésben 9.30 Képújság 3 °C 11 °15.33 C MaNYÍREGYHÁZA ism. Híradó 12.30 Plusz-míra 18.30 ATV23 Híradó 19.00 Napló 12.35 Nemzeti Sporthíradó 11.35 Életmódi Dawn 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás délután 15.35 Kárpát expBibione 20 °C Kréta °C °C 11 °C nélkül. A keleti, északkeletigeli határszéködfoltok. árad,Hitvallás 4%, 11,7 C-fok; a KR 313.05 kevesebb lesz a °C 11 °16.15 17.30 Sportszelet 18.00 C Most tör- nusz ism. 13.00 nál #Bochkor 21 cm, apad, 22%, 10,4cm, C-fok; Háttér12.50 Jó ebédhez szól a nóta életmódmagazin 14.00 Wissper illetve éjszaka még19.00 A Vasember ressz 16.005Híradó CostaHírek Brava 21 °C SplitSváby Andrással 24 °C 20.25 len várható több felhő, ott elvétve Ágerdőmajornál 19.00cm, Krónika 19.30 Film: 106 A cm, árad sűrű az egészség13.20 Antoine de Saint-Exupery, 12.10 Az Építkezők 14.10 Wissper felhő, emiatt többfelé képződik amerikai akciófilm kép ism. 14.00 Hírek 14.05 SzaBécs 11Kölcsey °C apad, Kassa 9 Észak-Magyarországon °CCsillának! Tiszabercelnél 266 41%, 21.50 Mondd el Tatár ténik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután Gombák magas Parlagfű Tiszavasvári PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D régi tó13 Honvéd 7 a TÚR 20.00 9,6 C-fok; Garbolcnál –8 az utolsózáporeső romantikus magazinműsor 14.20 Vipo és barátai Az Időszigyenge sem kizárt. Néhol badfogás ism. 15.00 Híradó 15.25 Grác °C19.45 Eperjes 8 ügyi °C 23.20 22.20 Best of Jakupcsek He- Tokajnál köd.–Eső nem várható. Tony Stark (Robert Downey határérték kb. 30%-a. nem mérik; 466 cm, apad, 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.16 Ma Mátészalka Csalánfélék közepes Fenyőfélé 12 °C Nyírbátor Film:12 Én°Cés a maffia 21.30 AC-fok. sze- Libatopfélék francia dokumentumfilm Csapdába csalva VI. Jr.) bevallja a világnak, hogy 4 °C12.40 Terebes 9 11,6 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 ti Napló Sváby Andrással 00.45 a SZAMOS tartósabban megmaradhatnak a get reg-túlélői délután Üröm alacsony C-fok; Csengernél –84 Csenger Sporthírek 15.30 Heti terror ism. 3 °17.30 C 11 °Hírek C 17.33 Ma délután NYÍREGYHÁZA ° ° 14.10 Édes anyanyelvünk német doku-reality sorozat ő a Vasember. Kihasználva az 14.50 A sóhercegnő retet ereje Himnusz 22.00 3 C 11 C Prága 9 °C a21.55 Ungvár 02.0011Mondd °C árad, #Bochkor el Tatár 17.34 Summa gazdasági magazin geli ködfoltok. cm, 4%, 11,7 C-fok; KRASZNA 3 °C 11 °C 16.00 Hírek 16.05 Troll ism. 17.00 14.20 Halálos 13.15 Aranyoskám 5 °C 11 °C tavasz iránta való érdeklődést, a mil15.50 Dr. Plüssi Képújság 9 °C Munkács 02.25 Sikerszféra 11 °C Berlin Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról Csillának! 03.15 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Ágerdőmajornál 106 cm, árad, 22%, magyar játékfilm amerikai családi vígjáték liárdos feltaláló megpróbál16.15 Goldie és Mackó Bécs 11 °C Kassa 9 °C °C Beregszász °C München Gombák alacsony napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek Életre fel 03.30 Civil a11 pályán 04.45 magas 10 Parlagfű Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma esPÉNTEK sorsolás SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ ja felhívni a figyelmet KEDD Da köz16.00 Hatoslottó 15.50 Ezer pofon 16.40 Lilo és Stitch 9,6 aközepes TÚR Garbolcnál –88alacsony cm, 13 °C 12 Csalánfélék Eperjes °C Grác Szatmárnémeti °C C-fok; Frankfurt 15 Fenyőfélék °C 18.30 Paletta ism. 19.00 Híradó8 19.25 700-as klub te 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 °C birtok4oroszlán °C 16őr°C °C 9 °C ajándékba 1 °17.00 C 12 8jó°szolgálatába C 10 °C állítható7tech6 ° C 8 °C Nyírbátor 16.05 Hogy volt?! A Büszke 12 °C Terebes 9 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 C-fok. 06.00 Hírek 06.00 Hétvége PetőfiAPAFI MIHÁLY Nagyvárad 11 Üröm °C Róma alacsony 22 Libatopfélék °C alacsony Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 HíItthon vagy! 19.30 Híradó 20.31 Ma nikai újdonságokra. 17.00 Ízőrzők ségeheNapsütés, Változó felhőzet, Borongós idő A kor-Folytatódik a olasz western Borongós, vala3 °C 11 °C 9 °C 11 °C Párizs Ungvár 11 °C Prága Arad vel Benne: Hírpercek 10’ 07.00 született II 11 °C 06.30 340 éve, 1676-ban rek 20.05 A nyolcas 20.30 Budaeste 21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó mány azonban szeretné,borongós, ha magyar ismeretterjesztő so18.00 17.25 Kacsamesék Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként tartóködfoltok, futó ígérkezik, sokfelé esősTényekmint ködös tájak Hírek18 08.00 09.00 Hírek 10.00 °C Hírek pesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer Mihály erdélyi fejedelem († 171 06.00 Jóbarátok 06.30 Jóbarátok 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 mindezt csak a hadsereg kaprozat hírműsor 17.50 Elena, Avalor hercegnője www.eumet.hu 10 °C Beregszász 11 °C München Hírek1411.00 Kolozsvár London °C Hírek 12.00 Hírek 12.00 sabb jelentős időjárás. 18.50 Tomb Raider váltakoznak. show 22.00 Híradó 22.25 Sport07.00 Agymenők10 °C07.30 Agyná. Közbenesővel. Ivan Vanko (Mickey 17.30 Borbás Marcsi szakács(2018) Híradó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 18.15ködfoltok. Niko II/1. Repüljzápor. a csillaSzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C 12.00 Petőfi top 40 15.00 Hírek 15.00 °C 12 °C °C a Stark6 család °C 8rej°C 1könyve 4 °C 16 °C gokig 8 °C 10 °C 7 °C 9 Rourkey), amerikai akciófilm hírek 22.30 Hírvilág ism. 23.00 Hírek menők 07.55 Ide süss! 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 NéAPAFI08.55 MIHÁLY15.00 Hétvégén eszembe jutottál BenNagyvárad 11 °C Róma 22 °C télyesatagja támadást in- vala-21.15 Inferno (2016) 18.00 HÍRADÓ 19.35 A városBorongós hősei 23.05 Vetítő: Védelem alatt 11 °C Ren- Párizs Ide süss! 09.55 10.55 met nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű Napsütés, heVáltozó felhőzet, idő Folytatódik Borongós, Arad 11 °C Ide süss! 340 éve, 1676-ban született II. Apafi Ügyvezető igazgató, fe le lős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). ne: 17.00 Hírek 18.00 Hírek 18.00 Pedít ellene… 18.25 Nemzeti amerikai–magyar akció19.45 Merülj, Olly, merülj!sokfelé borongós, dező: 0.0011Híradó Egy napElő a világ Tengerhírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56vezető: lyenkéntSporthíradó tartóködfoltok, futó ígérkezik, esős Varmint ködös tájak Értékesítési vezető, szerkesztő: ga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai Ifj. Schwechtje DankóTemesvár MihályMihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fize tői nal és -kéz besítési fejedelem ész rehazai vételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható °C Madrid 1811.25 °C voGlades Mihály erdélyi († 1713). tőfi top 40 19.00 Hírek 19.00 thriller 18.45 Családi kör 20.15 Violetta 3. évad 21.35 Hasonmás www.eumet.hu 0.25 Sporthírek 0.30 Soroló ism. 1.00 parti 12.25 Glades Ma 00.00 számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedév re éjjel 8180 forint, Himnusz fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás –London kere tes gyilkosságok hirdetés: te lefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C 14 °C sabb ködfoltok. zápor. jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. Dalra, magyar! Benne: 20.00 Hírek 19.45 Magyarország szeretlek! Pain & Gain 21.05 Filmklub ajánló hirdetés feladása teamerikai lefonon:akciófilm 06-90/603-604 (a hívás00.00 díja 500 Ft+áfa – bruttó 635 Ft/perc –, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), szemé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Hazahúzó 2.00 Civil kör ism. Tengerparti gyilkosságok 13.25 21.20 Újév-köszöntő „Örüljetek, amerikai életrajzi film 21.10 Asztal két főre 23.35 21.00 Hírek pél Petőfi Szerkesztőség telePortré fon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. Postacím: 4401 NyíregyháGlades za, Pos-taTengerparti fiók 25. Hírgyilkosságok ügynökség: MTI. Lapunk eladott dányrock57’ számát22.00 Híörvendjetek” 22.40 Filmklub riportmagazin rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: 02.50 RussmePoligamy dia Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu rek Akusztik 57’ 22.03 Extra 57’ 00.00 14.30 A Minden6ó 16.30 vagy Fekete04.45 Kékek Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jeszté siSzabadidő vezető:személyeknek Tóth05.10 István (istvan.toth@kelet.hu). „A Kiadó az elfogadott megrendelés hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, körülményeket melyek jogellenes 22.50 Kenó magyar romantikus vígjáték 23.10 Falu Fessön 00.20 Őrültek aranya alapjánFőátadott Himnuszvalkeresni, Értékesítési vezető, szerkesztő: tevékenység Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai veze tő: Ifj. Dankóközvetítés Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fizetői votehető nal és felelőssé, kézbetenger sítéés si ész revállal véteToy lek: 06-40/424-424 hekárért, lyi tarifá hívható telefon-vagy másodlagos 5.00 Idegölő vígjáték Story - Játékhá05.35 07.40 hárítja. folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket ésLabdarúgó hátrányokat a Megrendelőre Ezen felül Magyar-görög aElő Kiadó nem nem18.55 felelősséget semmiféle közvetett, járulékos 23.00 Love Story 04.10 Grimm VI. 23.45 Édes anyanyelvünk amerikai thriller számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 2790 fo rint, ne gyed év re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – aprókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagyamerikai használat kiesésbőlfilmszármazó olyanMúlt károkért, amelyek sajtótermékben hirdetésből fakadnak, ill. azzal attól, az ilyen károk szerződéssel, jogát hanyagsággal, 7.10 Utaskísérő (sz)extrákkal Ame-kapcsolatosak, ború 2. függetlenül 21.00 Toy Story 3.hogy 23.05 A műsorváltozás a televízióés Jelen 08.10a Jövünk! 08.45 megjelent amerikai romantikus dráma hirde23.50 Europe inleConcert 02.25 A Rubens tés feladá sa te fonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500lány Ft+áfa –vagy bruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az apmisztikus róhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az rikaiegy vígjáték 9.10 Mimic Eleven - Triplapél vagy semmi Góóól Rövidpályás 00.40 Brown atya – V. évad 00.40 Europe in Concert magyar kisjátékfilm Szerkesz tőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadsorozat ja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregy háza, 10.05 Dózsa Gy. u. 4–6. Posgyorskortacím: 4401 Nyír háza, Pos taAz fiókutolsó 25. Hír ügynökség: Ocean’s MTI. Lapunk eladott dány számát MTI esetleges eltérésekért felelősséget Amerikai kalandfilmMeg 11.00 Kutyába 02.10 Egy nap a világ 02.35 Az elveFérangol bűnügyi tévéfilm04.55 01.30 Filmklub 02.55 Graceland Ügynökjátszrendsze resen vizsgáljaajánló és auditálja a MATESZ. Nyo más: Russmedia–Kft., Debrecen, Balmazúj városiCsapdába út 11. ISSNcsalva 0133–2058. Nyomtacsolya tásértVilágkupa-sorozat felelős: Dubóczki Ti11.05 bor (tibor.duboczki@russmedia.hu). jele nés száma: 2016/241. www.russmedia.hu nem tudunk vállalni. „A Kiadó elfogadott megrendelés alapján átadott harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem köteles olyan tényeket, körülményeket keresni, melyek jogellenes se veszlek Amerikai vígjáték 13.10 vagyszett fi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Te-nem vállal, ereklyék fosztogatói 03.25 sorozat német doku-reality sorozat mahirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, 01.35azAsztal két főre ®
Időjárásidojaras.szon.hu
Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu
Névnap
-1 °C °C Megyei14 előrejelzés
Országos előrejelzés
-1 °C 14 °C
3 C
11 °C
Ma ° 2 °C
Megyei előrejelzés
12 °C
Ma 2 °C
5 C
° Vízhőmérséklet ATV
Orvos-meteoroló Vízállás
Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás HÍR TV Tengerek
12 °C
Levegőszennyeze KÖLCSEY TV
Tengerek
Európai városok időjárásaLevegőszennyezettség Allergének
Európai városok időjárása
Allergének
Évforduló MR2-PETŐFI
VIASAT3 Évforduló
Impresszum
M4
MAGYARORSZÁG
FILM+
Impresszum MAGYARORSZÁG
HÍRFELHASZNÁLÓ
tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”
C
Y
C
M
Y
100
M
100
C
Y
M
100
90
80
70
60
90
80
70
90
80
50
60
70
40
50
60
30
40
30
50
20
20
40
10
10
30
5
5
20
10
print-audit
kelet
5
KELET
13
kelet
oldal
13 Black
oldal
Cyan
Black
Magenta
Cyan
Yellow
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
14 Futár
MAGYARORSZÁG
A nap babái Küldjön nekünk babafotót! Kedves Szülők, Rokonok!
A nyírtéti Soós Gabriella 2019. november 25-én született. Édesanyja: Szunyogh Gabriella, édesapja: Soós János.
A csengeri Varga Bence 2019. július 1-jén született. Édesanyja: Antal Vivien, édesapja: Varga Péter.
A nyíregyházi Borsuk Benett 2019. február 8-án született. Édesanyja: Borsuk-Oláh Tünde, édesapja: Borsuk Attila.
Redőny, reluxa, szalagfüggöny Fa és műanyag nyílászárók
A megyénkbeliek ezúttal a „Magán- és bérfőzetett párlatok” kategóriában vitézkedtek. Remek eredményeket értek el idén is a szabolcs-szatmár-beregi versenyzők a Közép-Európa legnagyobb pálinkaversenyeként számon tartott XI. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen. A Borsod megyei Ongán már hagyományosnak számító megmérettetésre 1606 nevezett tétel érkezett Magyarországon kívül Horvátország, Izrael, Románia és Szlovákia területéről. NYÍREGYHÁZA.
374948
362652
Projekt Oktatási és Szolgáltató Kft. Felnőttoktatási Intézmény
371453
Nyilvántartásba vételi szám: E-000810/2014
tanfolyamai:
A vállaji Majoros Péter Zalán 2019. június 5-én született. Édesanyja: Papp Erika, édesapja: Majoros Csaba.
Küldje el a baba fotóját a
kelet@kelet.hu
e-mail címre, vagy küldje el levélben szerkesztőségünk címére: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.
Arany almák, szuper szilvák
Lukács-Ablak Kft.
www.lukacsablak.hu e-mail: info.lukacsablak@gmail.com Bemutatóterem: Nyíregyháza-Oros 41-es főút 5-ös km Tel.: 42/595-611, 42/481-067 06-20/9-550-650
A bökönyi Vadász Richárd Nikolász 2019. április 7-én született. Édesanyja: Vadászné Fignár Alexandra, édesapja: Vadász Richárd.
A tiszaszentmártoni Pongó Csilla 2019. június 26-án született. Édesanyja: Péter Csilla, édesapja: Pongó Tamás.
A család életének egyik legnagyobb eseménye a gyermek születése: öröm hírül adni, beszélni róla! A Kelet ahhoz kínál ingyenes segítséget, hogy a baba érkezéséről minél többen értesüljenek. Ehhez küldjék el címünkre a gyermekről készült fotót és a szükséges információkat, aztán figyeljék a Keletet, ahol hamarosan megjelenik.
15 fő jelentkezése esetén bármely
ArAnykAlászos gAzdA településen indítunk képzést! PArkgondozó Méhész ingyenes 70 ór ás óvodAi dAjkA inForMAtikAi FAlusi vendéglátó AlAPtAnFolyA M vendéglátó elAdó (65 éves korig ) élelMiszer, vegyiáru elAdó és Boltvezető ingAtlAnkÖzvetÍtő, társAsházkezelő szAkács, diétás szAkács kisgyerMekgondozó-, nevelő szociális gondozó és áPoló élelMezésvezető szeMély és vAgyonőr rAktáros és rAktárvezető
www.oktatasok.hu E-mail: projekt.kft@gmail.com
Bővebb információ és jelentkezés: Felnőttoktatási Központ 4800 Vásárosnamény, Rákóczi u. 2–4. Tel.: 45/432-496, 20/220-3237 20/575-2126
Nyolc szabolcsi arany A megyénkbeliek ezúttal csak a „Magán- és bérfőzetett párlatok” kategóriájában vitézkedtek. Galambvári Tibor (1b), Lakatos Tibor (2a, 1e), Pucsok Sándor (5a, 7e, 4b), Szőllősi Kristóf (1a-nemtudom szilva, 4e, 4b), Veres István (2b) szűkebb hazájuk pálinka terén kivívott nimbuszához méltóan, összesen 32 éremmel – köztük 11 bronz, 13 ezüst és 8 arany – térhettek haza a január 25-i eredményhirdetésről.
Nyilvántartásba vételi szám: E-000810/2014 facebook.com/projektoktatas
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.
MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT
keres.
ezüst is 17 pontos volt, csupán eggyel maradt le az aranyról. 1 Csepp-kajszi Az Ongán lassacskán törzsvendégnek számító erdélyi párlatmesterek is kitettek idén magukért, 141 benevezett mintájukból 98 párlat kapott érmet, tíz
Champion díjat hoztak el a 27ből. A sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis 2019-es Champion díjas vadmálnája nyerte el a verseny közönségdíját. A minták háromnapos bírálatának eredménye: arany oklevelet kapott 227 (15%), ezüst minősítést 356 (23,6%), bronz elismerést 459 (30,4%) pálinka és párlat. A XI. Quintessence nagydíjasai között találni a legjobb kereskedelmi főzdét, egyben az egész verseny győztesét, a hegykői 1 Csepp Pálinka Kft.-t. Az övéké az a kajszibarack, amelyik a verseny legjobb pálinkája címet kiérdemelte. MW A tiszadadai főzőmester, Pucsok Sándor már bírálóként is résztvevője a Quint essence versenynek FOTÓ: INTERNET
Látogasson el hírportálunkra!
384659
A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.
A nyolc szabolcsi aranyból 5-öt az összesen 16 éremmel gazdagodott tiszadadai Pucsok Sándor söpört be, aki szerint az évről évre erősödő mezőnyben és nehezedő nevezési rendszerben már jóval nagyobb kunszt a topon végezni, de mint eddig valamennyi versenyén, most is a párlatkészítő tevékenységének megmérettetése volt az elsődleges célja. Az említett körülmények közepette a nyert aranyai közül Champion címet kapott két – starking alma és kökényszilva – párlata legmagasabb szintű elismerésének kiváltképpen örül. A nyíregyházi magánfőző, Lakatos Tibor méltán büszke az idei teljesítményére: – Az eddigi legjobb eredményem ez a három fényes érem. Eddig az ausztriai Destillatán nyert egy arany és egy ezüst volt a csúcs. Most a két aranyérem a jonatán alma- és az Irsai Olivér szőlőből készült párlataimat minősíti. Ám az októberben főzött vadkörtémet elismerő
FELADATOK: •Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése
ELVÁRÁSOK: •Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű
Nyíregyháza, Rákóczi u. 18–20. (Átrium Üzletház) Tel.: 42/500-012, 30/606-1072 Nyitvatartás: H–P: 8.30–17.00
AMIT KÍNÁLUNK: •Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.
MUNKAVÉGZÉS HELYE:
M
A
G
Y
A
R
O
R
S
Z
Á
G
Ébredjen Ön is minden reggel a család legkedveltebb napilapjával!
375108
MAGYARORSZÁG
WWW.SZON.HU
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
386344
382849
•Nyíregyháza
Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu
www.atriumbutor.hu
KELET
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
Hirdetés 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Míg élt, küzdött, szenvedett, értünk, kiket szeretett. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága jó édesanyánk
Megrendüléssel tudatom, hogy testvérem
BAKÓ MÁRTA
„Elfeledni téged nem lehet, csak megtanulni élni nélküled.” Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjemet,
CZIFRA JÁNOSNÉ szül. Czerula Erzsébet
74 éves korában 2020. január 24-én méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunkat végakaratának megfelelően szűk családi körben temettük el.
VARGA JÁNOST
életének 91. évében rövid szenvedés után 2020. február 3-án elhunyt. Temetése 2020. február 11-én 15 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család
dr. Bakó Attila és családja 386929
386148
utolsó útjára elkísérték.
Megtört szívű felesége
384413
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,
MEGEMLÉKEZÉS
ÖZV. TARCALI MIHÁLYNÉ
Hirtelen halálod megtörte szívünket, Örökké őrizzük drága emlékedet. Kegyetlen volt a sors, hamar elvitt tőlünk Örök az arcod, nem száll el szavad. Minden mosolyod a lelkünkben marad.
temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek,fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család 386143
"Csak az hal meg, akit elfelejtenek örökké él, akit nagyon szerettek."
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,
Szomorú szívvel emlékezünk
Örök szeretettel és soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára
PÁSZTOR ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Dr. Tóth János
381709
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
volt nyírbátori, majd nyíregyházi lakos halálának 1 éves évfordulóján.
PÁLÚR ISTVÁN ZSOLT volt kisvárdai lakos 4. évfordulóján.
NAGY TIBOR temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Szerető felesége Erzsike, gyermekei János és Zsuzsa Szerető szüleid, húgod és családja
385196
386039
386011
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
„Már 11 éve pihensz a néma hant alatt, de szívünkben élsz, és végig ott maradsz. Mert a fájdalom, a bánat örökre megmarad.”
Fájdalommal emlékezünk Főtisztelendő
MÁTÉ IMRÉNÉ temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és Gyászoló családja mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. 385639
Fájó szívvel emlékezünk
DR. HOLLÓS JÁNOS görögkatolikus teológiai tanárra, Téglás város díszpolgárára a 9. évforduló alkalmából.
Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja!
DR. HEINRICH LÁSZLÓ ideggyógyász főorvos halálának 11. évfordulójára.
Soha el nem múló szeretettel: Magda húgod és családja
384676
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
387142
Felesége Katóka, kisfia Lacóka
Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! KOVÁCSOLÁSHOZ keresek gépi kalapácsokat, AJAX, és légkalapácsgépet, sülyesztékes nyomáshoz, frikciós présgépet, segédeszközöket, anyagokat, nagyobb tüzifogókat, gépi üllőt, egyebet. T: 0630/9438-300
ÁLLAT PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715 *383376*
KOMONDOR lánykutya 11 hónapos. Érdeklődni: 0630/476-9610.
ÁLLÁST KÍNÁL
TANYASI piros csirke 2kg pucolva 1300/ kg Nyírjákón 304019676
IDŐS ember mellé csongrádi tanyámra segítséget keresek. 06/30/246-5454.
*387284*
„A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.”
GYÜMÖLCSÖS eladó 0,71 ha NyírpazonyKabalás. 70/3274783
*386892*
SZOLGÁLTATÁS
Mérk-Vállaj területére. ( +20/958-9918
OLASZLISZKÁN furmint bor 300 Ft/L áron csak egyeztetett időpontban eladó. Érd: 0620/9238-265
*367591*
VETŐMAG! Fémzárolt lucerna és napraforgó hibrid vetőmag kapható. Tel.: 30/4524265, Cím: Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda, Jéki u. 63. FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu
*387116*
EGYÉB KERESÉS
90
80
70
60
50
386963
340293 100
*384265*
KETTES eke, borona rögtörővel eladó. Érdeklődni: 0670/774-3738. *386823*
LAKÁS NYHÁZÁN eladó felújítandó társasházi lakást keresek 20 M ft-ig. 30/318-9245.
75 éve Az olvAsók szolgálAtábAn!
*387051*
köszönjük az előfizetői hűséget!
NYÍREGYHÁZÁN eladó 4 rendelőből álló rendelőkomplexum további bővítési lehetőséggel. 30/978-5833. *386644*
A megye napilapja
Feladatod nem lesz bonyolult, mivel előre beprogramozott szabástervek kivágását kell majd felügyelned a lézergépen. Viszont a fizikai erődre is szükséged lesz majd, mikor az alapanyag felrakodását, illetve a kivágott alkatrészek leszedését végzed.
Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk.
Érdeklődni 9–16 óráig
ELADÓ egy 3 méteres, vontatott, V alakú tárcsa. Tel. : 06-70/941-5978
Ha szeretnél a legkorszerűbb gépeken dolgozni, és lehetőséget adni magadnak, hogy új szakmában szerezz ismereteket, akkor jelentkezz csapatunkba.
A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).
PAPRIKÁT szerződöm. Tel.: 0620/5010928.
GÉP- SZERSZÁM
pozícióba keresi új munkatársait, betanítással.
( +36 20 958-9919
*385000*
*375104*
lézervágógép kezelő
területére.
MAGYARORSZÁG
VADÁSZVIZSGA tanfolyam indul. Tel.: 06/70/702-5405.
Tokaji úti Vásártértől (KGST) mindösszesen 2 kilométerre elhelyezkedő – fém alkatrészeket gyártó - Autopress Kft.
Demecser, Kemecse és Kisvárda
*377874*
ÉVES
OKTATÁS
INGATLAN
*383786*
Napkor területére. ( +20/219-2321
NÖVÉNY
M
ÉPÍTÉSI TELEK NYÍREGYHÁZA-NYÍRSZŐLŐS Vasút utcán építési telek 2063 m2 közművesítve melléképülettel bekerítve eladó. Irányár 6,2 m. Ft. Érd. 20/333-3798.
keres
ÉLELMISZER
Y
*387002*
hírlapkézbesítőket
*382744*
munkakörbe munkatársat keres. Jelentkezni önéletrajzzal: info@femszerkezet.hu
FORGÓ rakodóra tapasztalt gépkezelőt keresünk Nyíregyháza, Baktalórántháza vonzáskörzetéből. Tel.: 20/416-1703 Solanger Kft.
A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel
KŐMŰVES munkát, hőszigetelést, drivitolást, belső átalakítást, burkolást, betonozást, kerítésépítést, tetőjavítást, kéményjavítást, kupásolást,vállalunk. 30/509-9383.
C
383125
*384649*
FÖLD, KERT
*386131*
létesítményfelelős, építésvezető, műszaki menedzser
*386932*
*387173*
RÉGI,ÖREG motorkerékpárokat vásárolnék! (Simson,Jawa,Csepel stb) 06309509170
A Fémszerkezet Kft.
40
Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődésed, önéletrajzodat az aktualis.hirdetes@gmail.com email címre várjuk. Személyesen, az Autopress Kft. 4461 Nyírtelek Ipari út 2. címen jelentkezhetsz, hétköznap 10 - 16 óra között. Munkakörrel kapcsolatban bővebb tájékoztatást 30/427-0996-os telefonszámon kérhetsz.
30
20
10
5
KELET
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2020. FEBRUÁR 8., SZOMBAT
16 Mozaik
MAGYARORSZÁG
Névnap
Időjárás
február 8., szombat idojaras.szon.hu
433 éve kivégezték Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt.
REGGEL
DÉLBEN
ESTE
-3 °C
3 °C
-2 °C
Szombat reggel derült időre ébredhetünk, gyenREGGEL ge lesz a légmozgás, és megyeszerte fagyni fog.
Napközben folytatódik a derült, DÉLBENszáraz idő, gyenge légmozgással. Alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.
Ma -5 °C
3 °C
Világbajnok a Kálvinban
Évforduló
Aranka, János, Jeromos, Salamon
Az esti, éjszakai órákban
változás az időjárásban. Itt-ott ködfoltok alakulhatnak ki.
-5 °C 1 °C
Vásárosnamény
Kisvárda
Tiszavasvári
-3 °C 3 °C
Mátészalka
-3 °C 3 °C
-3 °C 3 °C
NYÍREGYHÁZA
Csenger
Motiváló beszélgetés Az iskola 3. c. osztályos tanulóinak igazi meglepetés volt, amikor belépett az osztályterem ajtaján Erdei Zsolt „Madár” egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó- világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke. Erdei Zsoltnak profi pályafutása során 2000 és 2014 között a magyar bokszrajongó közönség összesen harmincöt hivatásos meccsét szurkolhatta
-4 °C 3 °C
-2 °C 3 °C
Nyírbátor
-3 °C 3 °C EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT
Napkelte: 06:47 Napnyugta: 16:39 VASÁRNAP
-2 °C
5 °C
Holdkelte: 15:30 Holdnyugta: 06:27 HÉTFŐ
-1 °C
EUROPEAN WEATHER SERVICE
www.eumet.hu
KEDD
7 °C
Folytatódik a Erős felhősöderült időjárás, dés, élénkülő kissé enyhül. déli szél, este kisebb eső.
2 °C
SZERDA
9 °C
1 °C
Hidegfront, eső, zápor, havas eső, szél.
CSÜTÖRTÖK
4 °C
-1 °C
Borongós, hideg idő, néhol gyenge havazás.
ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma front nem várható térségünkben, az ország nagy részén derült időben lesz részünk, és a legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás. A frontra érzékenyek időjárástól panaszmentes napra készülhetnek.
Barátságos, kedves és társaságszerető hangulatban van, kifejezetten alkalmas nap a mai arra, hogy vendégeket fogadjon és megmutassa főzési tudományát.
MÁTÉSZALKA. A mindennapos kemény tanulás közben néha jólesik a gyerekeknek egy kis élmény és inspiráció, amiben néhány nappal ezelőtt bőven volt része a mátészalkai Kálvin János Református Általános Iskola kisdiákjainak: egy világbajnok sportoló lépte át az intézmény kapuját, hogy beszélgethessen a tanulókkal.
Derült, száraz, hideg idő, gyenge légmozgás.
-4 °C 3 °C
6 °C
Ön is remek hangulatban van, boldoggá teszi, ha nagy társaságban töltheti a délutánt. A ma kötött barátságoknak később még nagy hasznát veheti. Erdei Zsolt a diákok körében
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
végig, melyekből egy kivételével mindegyik a győzelmével zárult. A „kálvinos” diákok nem is sejtették, hogy milyen híres vendég érkezik hozzájuk, és kitörő örömmel fogadták a sportolót. A gyerekek pár perc után feloldódtak, Erdei Zsolt látogatásából pedig egy izgalmas, eredményes motivációs beszélgetés kerekedett. „Madár” többek között
a sportról, kitartásról és a tanulásról beszélgetett a tanulókkal, illetve arról, hogy kemény munkával ők is elérhetik céljaikat. A gyerekeket Erdei Zsolt nem egyedül látogatta meg: a 3/c osztály többek között vendégül látta Nagy Anett Viktóriát, az ökölvívó-szakszövetség főtitkárát, valamint Wida Józsefet, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia vezetőjét. KM
Megér egy mosolyt
Napos, enyhébb idő a legvalószínűbb.
KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma kifejezetten kedvező feltételek mellett autózhatunk. Száraz utak, napsütés lesz jellemző.
klipje máris túllépte a kétmilliós megtekintést a legnépszerűbb videómegosztó portálon. Az alkotás két rajongótábort is megmozgatott, hiszen az énekes tavaly újra erősítette az egyik tehetségkutató tévéműsor zsűrijét,
Még két hete sincs, hogy ByeAlex megmutatta a közönségnek legújabb számát, a Merülök
FÉNYESLITKE, BUDAPEST.
ByeAlex a dalszerzés mellett sokat koncertezik
FOTÓ: MW
A Vénusz a negyedik sorsterületén vonul át, ma legszívesebben otthon maradna. Este élvezetesen töltheti az időt családtagjainak, barátainak társaságában. Igazán lendületben van, szívesen találkozik ma a barátaival, ismerőseivel. Ha este szórakozni vágyik, most lesz kivel, és egy izgalmas flörtben is része lehet.
www.kelet.hu
Kapcsolódó fotósorozat.
Mária türelmes természetű Mária 23 éves szuhogyi lány. Nyugodt és türelmes természetű, barátai is ezt szeretik benne. A szikrázó napsütés szerelmese. Mottója: „Nyarat akarok!” FOTÓ: KOZMA ISTVÁN
Igazi kis álomszuszék Fidó, a fiatal tacskó rendkívül játékos, de nagyon szeret pihenni is. Szívesen alszik a kanapén, ahol saját párnáján hajthatja álomra a fejét. FOTÓ: SOVÁNY GERGŐ
Jelentkezz nap lányának!
MAGYARORSZÁG
440818
MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Otthoni karbantartásra, rendrakásra alkalmas lehet a mai nap. Kisebbfajta civakodásra, szóváltásra is sor kerülhet otthonában.
Rengeteg energiával rendelkezik, alkalmas lenne ezt most sportra fordítani. Élvezni fogja a szabadban töltött idő minden pillanatát.
Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?
Küldj magadról egy teljes alakos fotót a szon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.
Akár otthon szórakozik, akár társaságba megy, remekül fogja magát érezni. Szerencse is érheti ma, és értékes nyereményt is nyerhet. A szerelmi élete is nagyszerű.
Alkalmas pillanat, hogy kifejezésre juttassa törekvéseit. Ha van néhány ötlete, akkor most könnyen megy a csapatmunka, mások is lépést tudnak tartani önnel.
és egyik mentoráltjával, a közönségkedvenc Manuellel közösen készítette a dalt.
Nyíregyházán is fellép Az énekes azonban nem dőlt hátra, ismét egy zenész baráttal készít közös számot. ByeAlex Instagram-sztorikban engedett bepillantást követőinek a következő dalának klipforgatásába. Az énekes ezúttal Giajjennóval készít közös slágert, a megmutatott részletek alapján egy szomorú, szerelmes nótára számíthatnak a zenekedvelők. A sztár a dalszerzés mellett a koncertezést sem hanyagolja el, aminek ezúttal a szabolcsi rajongók is örülhetnek: a ByeAlex és a Slepp március 7-én 21 órától a nyíregyházi Club Hollywood színpadán lép fel a zenekar tavaszi turnéjának egyik állomásaként. KM
Ön nyitottabbá, bátrabbá és magabiztosabbá válik. Ma szívesen van a figyelem középpontjában, és az sem zavarja, ha valaki rámenősen közeledik önhöz.
Ma különös figyelmet fordít partnerére. Most különösen nagy az alkalmazkodókészsége, hajlandó kompromisszumot kötni a kapcsolatokat illetően.
Egy aggódó képű fickó találkozik egy barátjával. A barát rögtön látja, hogy a másikat valami probléma gyötri: – Miért vágsz ilyen aggodalmas képet? – Hát az van, hogy a feleségem három napja leszaladt az újságoshoz venni egy újságot, és azóta nem tért haza! – Ugyan már, három nap újság nélkül, mit számít? További viccek humor.szon.hu
ByeAlex ismét klipet forgat Az énekes-dalszerző újabb nagy durranásra készül.
Vidám, szórakozással teli napot tölthet kedvesével, gyermekeivel. Kiváló időszak a romantikára, de minden kreatív tevékenységre is alkalmas a nap.
Erdei Zsolt egykori profi ökölvívó-világbajnok nagy meglepetést okozott egyosztálynyi kisdiáknak.
sem történik lényeges ESTE
Záhony
Horoszkóp
Pörgős nap lehet a mai, minden irányból új információkat hall. Az újdonságok érdeklik önt, kedve támadhat új hobbit kipróbálni. Rövidebb utazásokat is tehet.
Négy együttes, négy külön világ
Négy különböző stílus, egy város: a 4400 címre keresztelt koncerten nyíregyházi zenekarok mutatják meg magukat február 28-án 20 órától a Club Hollywoodban. Az eseményen az Artézis, a Beat-lesz, a Jazz Med Band és a Texas Tourist csap a húrok közé. Az Artézis saját szerzeményei mellett népdalfeldolgozásokat ad elő, illetve magyar költők verseit is megzenésíti. A Beatlesz a világ máig egyik legnépszerűbb formációja, a The Beatles örökzöld slágereit tolmácsolja. A JazzMed Band tagjai korai időszakuk saját instrumentális szerzeményei mellett feldolgozásokat játszanak, míg a Texas Tourist az amerikai bluesérzést hozza el a közönségnek. KM NYÍREGYHÁZA.
KELET
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow