7. HÉT
BILLIE EILISH TAROLT A GRAMMY-GÁLÁN
tv
2020. február 10–16.
SZÍNES MŰSORMAGAZIN
Desperado
péntek, 23.15, Viasat3
Aludj csak, én álmodom PÉNTEK, 21.00, VIASAT3
Jég veled
A bátrak
SZTÁRHÍREK
szombat, 18.45, Film+
vasárnap, 21.35, RTL Klub
Biatlonvilág bajnokság
CSÜTÖRTÖK, 14.35, EUROSPORT1
Sandra Bullock
2010 ÉS 2014 KÖZÖTT A VILÁG LEGJOBBAN FIZETETT SZÍNÉSZNŐJE VOLT
FILMEK, SOROZATOK
RÁDIÓK MŰSORA
SZTÁRVILÁG
A szív bajnokai című drámában, melyért Oscar-díjat is kapott.
Tudta?
Sandra Bullock a Női szervek című filmben.
ég Gyakori vend rös ö V ai ik er az am ngeteg keresztnél, re yozott pénzt adomán már a szerve zetnek.
A Madarak a dobozban a Netflix egyik legsikeresebb filmje lett.
A legsokoldalúbb csillag Sandra Bullock sziporkázó tehetsége ellenére sokáig csak romantikus komédiákból volt ismert, az utóbbi években viszont bebizonyította, hogy a legnagyobbak közt a helye. A kezdetek
Sandra Annette Bullock
letett Virgi 1964. július 26-án szü met szármané niában. Édesanyja Édesapja . snő zású operaéneke r. aná ekt én i alabama
Az anyatejjel szívta magába a színpad szeretetét. Már kisgyerekkorától fogva balett- és énekórákat vett, operaénekes édesanyját pedig rendszeresen elkísérte az előadásaira, ahol kisebb szerepekben gyakran felbukkant az oldalán. Az egyetemi évek után New Yorkban próbált szerencsét, ahol pultosként és jegyszedőként dolgozott, miközben sorra járta a meghallgatásokat. Bullockot végül egy off-Broadway előadáson fedezték fel a nyolcvanas évek végén, a kis független filmes szerepek után pedig végül 1994-ben robbant be a köztudatba a Féktelenül című film-
ben nyújtott alakításának köszönhetően, Keanu Reeves és Dennis Hopper oldalán.
Komika és tragika A színésznő a kilencvenes években és a kétezres évek elején rengeteg közönségsikerben játszott főszerepet drámai és komikus szerepekben egyaránt. Az Aludj csak, én álmodom, a Beépített szépség, az Átkozott boszorkák vagy a Ház a tónál mindmind igen jól teljesített a mozipénztáraknál, ám Bullock teljesítményének kritikai elismerése egészen 2009-ig váratott magára. A szív bajnokai című filmben nyújtott alakításával viszont végre nem-
csak a Golden Globe-ot, de a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat is megnyerte. Külön érdekesség, hogy ugyanabban az évben egy másik filmjéért a legrosszabb színésznő kategóriában egy Arany Málna-díjjal is „megjutalmazták”.
Amerika kedvence Bullockot több alkalommal is a világ leggyönyörűbb női és legmeghatározóbb személyiségei közé válogatta az amerikai média, 2010 és 2014 között pedig ő volt a világ legjobban fizetett színésznője.
Aludj csak, én álmodom péntek, 21.00, Viasat3
SZTÁRHÍREK ANNE HATHAWAY v égre elárulta kisbabája nevét. Decemberben született második gyermeke, és mindeddig csak azt osztotta meg a nyilvánossággal a színésznő, hogy kisfiút hozott világra. Két hónap várakozás után azonban végre elárulta: a kicsit Jacknek nevezték el.
n
n SELENA GOMEZ magára tetováltatta legújabb lemezének címét. Az énekesnő úgy nyilatkozott, hogy ez a szó számára nagyon meghatározó, ezért is adta új lemezének ezt a címet. A lemez a Rare, azaz „ritka” címet viseli, Selena a szót a jobb füle alá tetováltatta.
BILLIE EILISH tarolt az idei Grammy-gálán. A 18 éves énekesnő öt kategóriában nyerte el a legjobbnak járó díjat. Testvére, Finneas, aki egyben az énekesnő producere is, szintén öt díjat zsebelhetett be. n
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott TV2
február 10.
VIASAT3
05.20 Családi titkok (12) 85. rész 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 08.45 Mokkacino (12) 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/41. rész 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/8. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/9. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIV/6. rész 15.40 Amanda (12) 22. rész 16.45 Remények földje (12) Török dráma sorozat, 28. rész 18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz Hírműsor
06.40 Kenó (12) 06.45 Roma Magazin 07.15 Domovina 07.45 Ridikül (12) 08.40 Fogd a kezem! (12) 44. rész 09.25 Don Matteo (12) III/16. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 56. rész 13.20 A királynő szigetei (6) 5. rész 14.20 A hegyi doktor (12) V/12. rész 15.10 Sorsok útvesztője (12) 26. rész 16.05 Don Matteo (12) IV/1. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó Hírműsor 18.25 Nemzeti Sporthíradó
06.00 Jóbarátok (12) IX/5-9. rész 08.40 Agymenők (12) IX/18. rész 09.05 Agymenők (12) IX/19. rész 09.25 Szívek szállodája (12) V/17. rész 10.25 Szívek szállodája (12) V/18. rész 11.25 Castle (12) I/7. rész 12.20 Castle (12) I/8. rész 13.15 A mentalista (12) III/9. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) V/21. rész 15.10 Lucifer (16) III/20. rész 16.10 Lucifer (12) III/21. rész 17.05 A mentalista (12) III/10. rész 18.05 Castle (12) Amerikai akcióvígjáték-sorozat, I/9. rész
22.30 Barátok közt Egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket.
19.30 Mintaapák A fikciós sorozat, négy nagyon különböző apa életét mutatja be. A sorozat a Dear Daddies című argentin széria alapján készült.
18.45 Fogd a kezem! Mivel Mert nem hajlandó Azrával menni, ezért Sumruval együtt a Celen villába mennek. Fatma nem tudja elfogadni, hogy elszakították a kisfiútól.
18.05 Castle A krimi koronázatlan királya Rick Castle az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy alkotói válságba került.
21.20 Bátrak földje (12) I/29. rész 22.30 Barátok közt (12) 9743. rész 23.15 XXI. század – A legendák velünk élnek (12) 516. rész 23.45 RTL Híradó — Késő esti kiadás 00.25 Kapcsolat (16) Amerikai drámasorozat, I/4. rész
19.30 Mintaapák (12) 58. rész 20.10 Exatlon Hungary (12) 22.30 Drágám, add az életed! (12) 23.40 OSCAR- GÁLA 2020 (12) 01.20 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/18. rész
18.45 Fogd a kezem! (12) 45. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/13. rész 20.30 Kékfény (12) 21.30 Hazug (16) 4. rész 22.15 Kenó (12) 22.25 Berlin ege alatt (18) 00.20 Brown atya (12) Angol krimisorozat, V/8. rész
19.00 Castle (16) I/10. rész 20.00 Észbontók (12) VI/6. rész 21.00 Hogyan legyünk szinglik? (16) Amerikai romantikus vígjáték 23.20 Toy Story 3. (12) Amerikai animációs film 01.35 Észbontók (12) VI/6. rész
06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 Aranyláz Alaszkában 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Szállítmániákusok 21.00 Az alaszkai vadon gyermekei 22.00 Alaszka, a legvégső határ
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum
10.15 Az első ember Amerikában (12) 11.15 Tárlatvezetés Portugáliában (12) 11.40 Peru, Chile 12.15 Kincsesládánk (12) 12.45 Evangélium 13.20 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 13.45 Művész-házasság – A házasság művészete 13.55 Felsős 14.25 Koronás sas (12) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 19.00 Mediterraneo (6) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó
07.15 Csendül a nóta (12) 08.00 Idegen nyelvű hírek 08.25 Evangélikus riportok 08.50 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.25 Solus Christus (6) 09.55 Dokuzóna – Válogatás a nemzetiségi filmekből 10.55 Angol nyelvű hírek 11.10 Nászinduló (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Roma Magazin 13.50 Domovina 14.20 Család-barát 16.00 Divat & dizájn (6) 16.30 Magyar Krónika 17.00 Öt kontinens 17.35 Ízőrzők 18.10 Ízőrzők 18.45 Itthon vagy! 19.15 Csendül a nóta (12) 19.30 Csendül a nóta (12) 20.00 Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncert 2020 21.00 Híradó
06.00 Bayer show (12) 07.00 Híradó 07.30 Napról napra 08.00 Hírek 08.05 Informátor (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Bayer show (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 A nyolcas (12) 11.30 Budapesti srácok 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Panaszkönyv 14.00 Hírek 14.05 Credo 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Garázs 16.00 Hírek 16.05 Vetítő (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Főhős (12) 21.00 Hírek 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Címlap 23.00 Hírek
10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Esély 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Világ 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este
05.00 Rajzfilmsorozatok 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai (12) 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Igaz vagy hamis? 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.04 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Dózerkék 19.50 Bing
10.00 Krónika 10.30 Krónika 10.55 Semmelweis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.10-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Ütköző 13.30 Krisztus közöttünk – A görög katolikus egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Utas és holdvilág – Szerb Antal regényének rádióváltozata 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – a környezetről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.20 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 16.50 Hangtár 17.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 30 éve szabadon 19.30 Benedek Elek: Ezüst mesekönyv 19.50 Napi Opera
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Arckép 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 13.20 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Évfordulók 19.35 Koncert 22.00 Ars Nova
3
HÉTFŐ
04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9741. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) 13.35 Drága örökösök (12) III/27. rész 14.50 Bátrak földje (12) Magyar dráma sorozat, I/28. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédia sorozat, 58. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9743. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12) 20.05 Drága örökösök (12) III/28. rész
HÉTFŐ
4
február 10.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
04.00 Havas csodák (12) Amerikai romantikus dráma 06.00 Beugró X (12) 5. rész 07.00 Shaun, a bárány 37. rész 08.00 Vészhelyzet (12) II/3-4. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/9. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 43-44. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 19. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 6. rész 14.55 Showder Klub (12) XXIV/5. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1703. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 59. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 85. rész 19.15 Showder Klub (12) XXIV/6. rész 20.20 Showder Klub (12) XXIV/7. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1704. rész 22.50 Showder Klub (16) XXIV/6. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) Vígjátéksorozat, VI/18. rész
04.55 Csapdába csalva (12) VI/10-11. rész 05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 46. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Csapdába csalva (12) VI/51-52. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3779. rész 13.10 Hal a tortán (12) 6. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.15 Kórházi történetek (12) II/38. rész 16.10 Tények (12) 16.40 Családi titkok (12) 145-146. rész 18.50 Magánnyomozók (12) 37. rész 19.55 Magánnyomozók (12) II/1. rész 21.00 Jóban Rosszban (12) 3779. rész 22.10 Tények Este (12) 22.40 Exatlon Hungary (12) Szórakoztató műsor 01.20 Veled is meg történhet! (12)
04.00 112 – Életmentők (12) 31. rész 04.30 Gyilkos ügyek (12) IV/15. rész 05.30 Halálos fegyver (12) II/10. rész 06.30 Dr. Csont (12) IX/17. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/11-12. rész 09.30 Cobra 11 (12) X VII/15. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/9. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/10. rész 12.45 Cobra 11 (12) XIX/16. rész 13.50 Cobra 11 (12) XIX/1-2. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/16. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/13-14. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/11. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/18. rész 21.00 Dr. Csont (12) IX/19. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/10. rész 23.00 Nyomtalanul (12) VI/7. rész 00.00 Rejtjelek (12) Amerikai krimisorozat, II/6. rész
09.55 NCIS – Los Angeles (12) X/12. rész 10.45 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/14. rész 11.40 Bűntények a Riviérán (12) X/4. rész 12.50 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) III/2. rész 13.40 Seal Team (16) I/10. rész 14.35 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/10. rész 15.30 Gyilkos elmék (16) XIV/14. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/13. rész 17.15 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/15. rész 18.10 Seal Team (12) I/11. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/11. rész 20.00 Gyilkos elmék (16) XIV/15. rész 21.00 19-es körzet (16) II/14-15. rész 22.50 Gyilkos elmék (16) XIV/14. rész 23.45 19-es körzet (16) II/14. rész 00.40 19-es körzet (12)
05.00 Csúcshatás (12) Amerikai akcióthriller 07.50 El Dorado kincse – A nap temploma (12) Amerikai akciófilm 09.50 El Dorado kincse – Az aranyváros (12) Amerikai kalandfilm 11.45 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 14.00 A Beavatottsorozat: A hűséges (12) Amerikai sci-fi 16.25 Lockout – A titok nyitja (12) Francia sci-fi akciófilm 18.25 Mátrix – Forradalmak (12) Amerikai akciófilm 21.00 Hajsza a győzelemért (12) Angol–német– amerikai szélhámosfilm 23.25 Gunman (16) Amerikai– spanyol–francia– angol akciófilm 01.45 Vérbosszú (16) Amerikai akciófilm 03.30 Hull-a-rabló (12) Amerikai akciófilm
06.00 FIS Sífutás Világkupa Falun Svédország 15km női szabadstílusú 07.00 Alpesi sí Világkupa Chamonix Férfi szlalom 2.futam Franciaország 07.45 Alpesi sí Világkupa Chamonix Férfi Parallel Giant Slalom Franciaország 08.30 Alpesi sí Világkupa Garmisch Partenkirchen Nõi szuperóriás-műlesiklás Németország 09.30 Tenisz EUROPE TOP 16 Kupa, Montreux 11.00 Snooker Home Nations Series Welsh Open 1. nap 13.00 Snooker: World Grand Prix Döntő 13.45 Snooker Home Nations Series Welsh Open 1. nap 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.05 Snooker Home Nations Series Welsh Open 1. nap 19.45 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 1. nap 00.00 Eurosport 2 Hírek 00.05 FIS Síugrás Világkupa
06.45 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start (benne Sport 24) 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Ligue 1 PSG–Lyon 10.50 A nap hőse 11.00 Tenisz WTA-torna Szentpétervár 17.00 A nap hőse 17.10 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 17.20 Félelem nélkül Autósmagazin 17.50 Labdarúgás Ligue 1 Összefoglaló 18.45 Labdarúgás Premier League Összefoglaló 19.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság Összefoglaló 21.30 Tenisz WTA-torna Huahin 01.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora
05.30 Múlt és Jelen Gulyás László beszélgetése Bordán Dezső torna szakedző, mesteredzővel 05.55 Szabadidő 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 07.30 Pecatúra magazin 08.05 Góóól!2 10.00 Sporthíradó 10.30 Jövünk! 11.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: Újpest FC– Ferencvárosi TC 13.00 Sporthíradó 13.30 Kékek 14.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár– Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 16.00 Kosárlabdamagazin 17.00 Sporthíradó 17.45 Felvezető műsor Jégkorong 18.00 Jégkorong ERSTE Liga, középszakasz: Hokiklub Budapest– Fehérvári Titánok 20.05 Értékelő műsor Jégkorong 20.45 Kézilabdamagazin 21.45 Sporthíradó 23.15 Labdarúgás Merkantil Bank Liga: WKW ETO FC Győr–BFC Siófok
4
Napi ajánló
21.00
VIASAT3
Hogyan legyünk szinglik? n Van, aki profi mód műveli a szingliséget, van, aki rossz ebben a műfajban… és van Alice. Meg Robin. Meg Tom, David és a többiek. New York tele van magányos szívvel és olyanokkal, akik kiválóan érzik magukat a bőrükben és olyanokkal, akik rettentően.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.45 Jéglovagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Jéglovagok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 Bodon FC (12) 19.00 Premier League – Összefoglaló (12) 20.30 Labdarúgás: Premier League (12) 23.10 FA Kupa (12) 01.10 UEFA Bajnokok Ligája (12) 04.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság
05.00 La Liga (12) 05.05 Classic Mobils (12) 05.30 Super Car (12) 06.05 La Liga World (12) 06.40 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 07.40 A világ legerősebb emberei (12) 08.40 Favágók (12) 09.40 Favágók (12) 10.40 A Rombolók (12) 11.25 Megarakományok (12) 12.10 Megarakományok (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 Super Car (12) 18.35 La Liga (12) 20.40 La Liga – Összefoglaló (12) 21.45 La Liga (12)
07.30 Kézilabda: Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 3. forduló, Valcea–Győri Audi ETO KC 09.15 Televíziós vásárlás 10.15 Kézilabda: Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, FC Porto–Telekom Veszprém 12.00 Kézilabda: Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, MOL-Pick Szeged –Aalborg 13.45 Kézilabda: Bajnokok Ligája Nők, középdöntő, 3. forduló, FTC-Rail Cargo Hungaria–RosztovDon 15.45 Harmadik félidő Kézilabdaműsor, 17.15 Labdarúgás: 20. forduló, öf., új 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, összefoglaló, új 19.30 Germánia Bundesliga-show 20.30 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, Kiel–St. Pauli
06.00 UFC: Connected: Germaine De Randamie, Leon Edwards 06.30 Tempó-magazin 2. rész 07.00 NFL: Game day 07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Darts 4. rész 10.00 UFC: Unleashed11.00 Televíziós vásárlás 11.45 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, Leverkusen–Dortmund 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Televíziós vásárlás 14.30 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, Bayern München–RB Leipzig 16.30 Darts: Premier League, 1. állomás, Aberdeen 20.00 UFC: UFC 247, Houston, Jon Jones–Dominick Reyes 23.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, Oklahoma City Thunder–Boston Celtics
február 10.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.00 Vigyázz, kész, szörf! (12). Amerikai komédia 06.25 Teleshop. Ismeretterjesztő műsor 08.30 Garfield (12). Amerikai családi vígjáték 10.10 Hamis a baba (12). Magyar akcióvígjáték 11.50 Elrabolva (15). Francia–amerikai akciófilm 13.45 A szállító (16). Francia–amerikai akciófilm 15.40 Drágán add az életed (16). Amerikai akciófilm 18.25 Az ötödik elem (12). Francia– amerikai akcióvígjáték 21.00 Die Hard 2. – Még drágább az életed (15). Amerikai akciófilm 23.30 Szabotázs (15). Amerikai akciófilm 01.50 Anakonda 2.: A véres orchidea (15). Amerikai horrorfilm 03.35 Crank – felpörgetve (15). Amerikai akciófilm
21.00
COOL
Dr. Csont n Dr. Temperance Brennan, briliáns, ugyanakkor meglehetősen magányos antropológus, akit megkörnyékez egy ambiciózus FBI-ügynök.
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.15 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 11.00 Jim szerint a világ (12) 11.30 Jim szerint a világ (12) 12.55 Jóbarátok (12) 13.20 Jóbarátok (12) 14.50 Jóbarátok (12) 15.15 A Simpson család (12) 15.45 Dragon Ball Super (12) 16.15 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 16.40 Jóbarátok (12) 17.10 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 American Horror Story (18)
06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró X (12) 09.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.00 Az elveszett világ (12) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Nevess csak! (12) 13.30 Shaun, a bárány 13.40 Shaun, a bárány 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)
VIASAT6
07.55 Liv és Maddie 08.25 Zsenipalánták 09.20 Harcra fel! 09.45 Harcra fel! 10.15 Bizaardvark 10.40 Bizaardvark 11.10 Liv és Maddie 11.35 Liv és Maddie 12.05 Zsenipalánták 12.30 Zsenipalánták 13.00 Harcra fel! 13.25 Harcra fel! 13.55 Bizaardvark 14.20 Bizaardvark 15.15 Csillag kontra Gonosz Erők 15.45 Penny a M.A.R.S-ból 16.10 Austin és Ally 16.40 Kikiwaka tábor 17.05 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Jessie 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Bia 19.40 Aranyhaj – A sorozat 20.10 Csillag kontra Gonosz Erők
12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Geronimo Stilton (6) 13.00 Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie 16.00 My Little Pony: Equestria Girls – Jöhetnek az ünnepek! 16.45 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.00 Zoom In 08.10 Zoom In 08.15 A hatalom árnyékában (15) 10.10 Fújd szárazra, édes! 11.55 Eredendő bűn (18) 14.20 Banditák (12) 16.50 A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (16) 19.10 Anyám új pasija! 21.00 Hajrá csajok! (12) 23.00 Veszélyes Bangkok (18) 01.00 30 nap éjszaka: Sötét napok (18)
06.00 Nyílt tengeren: Cápák között 07.25 Koktél (16) 09.25 Honey (12) 11.25 Rontó Ralph 13.25 Paddington (12) 15.20 Mérges pókok (16) 17.20 Get Carter (15) 19.20 Rád vagyok kattanva (16) 21.00 A sebezhetetlen 23.00 Beavatás (16) 01.25 Halálfutam 2. (18) 03.05 Az elítélt 04.40 A megálló
11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 11.55 Beépített főnök – Amerika (12) 12.50 Gyilkos dinoszauruszok (12) 14.00 Két lábon Amerikán át (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Ember a Holdon (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 22.00 Náci projekt (12)
11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Mérnöki bravúrok (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12) 17.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12)
21.00
FILM+
Hajsza a győzelemért n James Hunt, és Niki Lauda, az 1975-ös világbajnok néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin.
18.25
MOZI+
Az ötödik elem n Minden ötezredik évben egy kapu feltárul két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma.
Keresse az újságárusoknál! n A Test&Lélek magazin téli számában többek között arról olvashat, milyen élelmiszerek csökkentik a gyulladást a szervezetben, és hogy mikéntgyógyítanak a kutyák.
06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 15.40 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 19.50 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (16) 22.30 Family Guy (16) 23.00 Family Guy (16) 23.30 Brickleberry (18) 00.00 Brickleberry (18)
06.00 Veszélyes örökség (12). Kanadai–amerikai krimi 08.10 Szörnyen boldog család (12). Családi animációs film 10.10 Kelekótya karácsony (12). Amerikai családi vígjáték 12.10 Gyagyás család (12). Amerikai vígjáték 14.10 Sok hűhó semmiért (12). Angol–amerikai romantikus film 16.25 Különös őrangyal (12). Kanadai krimi 18.40 A rózsák háborúja (12). Amerikai vígjáték 21.00 Beverly Hills-i zsaru (16). Amerikai akcióvígjáték 23.10 A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (16). Angol akcióvígjáték 01.35 A visszatérő (16). Amerikai–tajvani–hongkongi kalandfilm
09.40 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 19.00 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)
10.35 Televíziós vásárlás 10.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: Lobogó tüzek (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amynek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Inga Lindström: A Siján tavi álom (12)
17.00 Királyi receptek (12) 18.00 Gok wokja (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 Európa késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry kedvenc ételei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 A sütemények mesés világa (12) 22.35 Királyi receptek (12)
09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 20.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)
5
HÉTFŐ
05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Dr. Csont (15) 22.00 Dr. Csont (15) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15) 01.00 Hawaii Five-0 (12) 02.00 Dr. Csont (15)
Napi ajánló
6
február 11.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
KEDD
TV2
VIASAT3
04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9743. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/28. rész 14.50 Bátrak földje (12) Magyar dráma sorozat, I/29. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédia sorozat, 59. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9745. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 18.55 Fókusz (12)
06.15 Mokka (12) Magazinműsor 06.25 Tények Reggel Hírműsor 06.55 Mokka (12) Magazinműsor 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/42. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/9. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/10. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIV/7. rész 15.40 Amanda (12) 23. rész 16.45 Remények földje (12) 29. rész 18.00 Tények
06.40 Kenó (12) 06.45 Srpski Ekran 07.15 Unser Bildschirm 07.45 Ridikül (12) 08.40 Fogd a kezem! (12) 45. rész 09.25 Don Matteo (12) IV/1. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 57. rész 13.20 Az erdők megmentése (12) 5. rész 14.20 A hegyi doktor (12) V/13. rész 15.10 Sorsok útvesztője (12) 27. rész 16.05 Don Matteo (12) IV/2. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó Hírműsor 18.25 Nemzeti Sporthíradó
06.00 Jóbarátok (12) IX/9–13. rész 08.35 Agymenők (12) IX/20. rész 09.05 Agymenők (12) IX/21. rész 09.25 Szívek szállodája (12) V/19. rész 10.25 Szívek szállodája (12) V/20. rész 11.25 Castle (12) I/9. rész 12.20 Castle (16) I/10. rész 13.15 A mentalista (12) III/10. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) V/22. rész 15.10 Lucifer (12) III/22. rész 16.05 Lucifer (16) III/23. rész 17.05 A mentalista (12) III/11. rész 18.05 Castle (12) II/1. rész 19.00 Castle (12) II/2. rész
20.05 Drága örökösök A nagypapa halála után kiderül, hogy hatalmas vagyont hagyott a fővárosban élő három gyermekére és két nagykorú unokájára.
13.30 Walker, a texasi kopó A tinédzser Kelly énekesi karrierről álmodozik, ezért amikor Brad azt ígéri neki, hogy ez valóra válhat, vakon megbízik a férfiban.
14.20 A hegyi doktor Xavier unokaöccse, Bernie ellátogat a faluba. Waltraudnak nem tetszik a fiatalember, mert meg van győződve arról, hogy Xaviert csak kihasználja.
21.00 Gran Torino A szomszéd fiú el akarja lopni a féri féltve őrzött autóját, az 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre.
20.05 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/29. rész 21.20 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/30. rész 22.30 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9745. rész 23.25 Házon kívül (12) 525. rész
18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák (12) 59. rész 20.10 Exatlon Hungary (12) 22.30 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.40 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/19. rész
18.45 Fogd a kezem! (12) 46. rész 19.35 A hegyi doktor (12) V/14. rész 20.30 Önök kérték! (6) 21.30 Kihantolt bűnök (16) I/6. rész 22.15 Kenó (12) 22.25 A fagy (16) 1. rész 23.20 Magyarország, szeretlek!
20.00 Észbontók (12) Magyar kvízshow, VI/17. rész 21.00 Gran Torino (16) Német–amerikai filmdráma 23.30 Hogyan legyünk szinglik? (16) Amerikai romantikus vígjáték 01.50 Észbontók (12) Magyar kvízshow, VI/17. rész
06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 Aranyláz Alaszkában 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Richard Hammond óriásai 21.00 Made In Gyetván Csabával 22.00 Múzeumi rejtélyek
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 Vidám vasárnap 03.50 Fórum
10.15 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 11.15 Mediterraneo (6) 11.40 Kincsesládánk (12) 12.15 Pannonia 3 keréken (12) 12.45 Novum (12) 13.20 Folkudvar 13.45 Művészházasság – A házasság művészete 13.55 Felsős 14.25 Koronás sas (12) 14.55 A Nagyok (12) 15.20 A Nagyok (12) 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 19.00 Mediterraneo (6) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Franciaország vad világa (12) 20.30 M5 Híradó
08.30 Baptista magazin 08.55 Református ifjúsági műsor 09.05 Görögkatolikus ifjúsági műsor – Úton-útfélen 09.20 Mindenki Akadémiája 09.50 MMA portrésorozat 10.50 Angol nyelvű hírek 11.10 Cid (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Srpski Ekran 13.50 Unser Bildschirm 14.20 Családbarát 16.00 Család’20 16.30 Novum (12) 17.00 Térkép 17.30 Útravaló 17.50 Ízőrzők 18.25 Ízőrzők 19.05 Itthon vagy! 19.25 Csendül a nóta (12) 19.50 Csendül a nóta 20.00 Üdítő (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12) 22.35 Hogy volt!?
6
06.00 Sajtóklub 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Címlap 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Sajtóklub 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 5 kedvenc 13.00 Hírek 13.05 Főhős (12) 14.00 Hírek 14.05 Bayer show (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthíradó 15.30 Soroló 16.00 Hírek 16.05 A nyolcas (12) 16.30 Budapesti srácok 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Riasztás (12) 21.00 Hírek 21.05 Keménymag (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Globál
11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Világ 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kárpát Expressz 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Magyar gazda 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Család’20 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés
05.00 Rajzfilmsorozatok 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Hevül a vegyület 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 13.55 Bobby és Bill 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.10 A dzsungel könyve (6) 15.20 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Tanárok gyöngye (12)
11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.11-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Ütköző 13.30 „Tanúim lesztek!” – a Magyarországi Római Katolikus Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Utas és holdvilág – Szerb Antal regényének rádióváltozata 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – az egészségről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.20 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 16.50 Hangtár 17.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 XX. századi történelem 19.30 Esti mese 19.35 Jó éjszakát, gyerekek! / Shakespeare-mesék 19.45 Mese-zene 19.50 Napi Opera
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Kritikus füllel 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Prológ 19.35 Opera 21.55 Ars Nova 23.00 Jazz
február 11.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 47. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Csapdába csalva (12) VI/53. rész 09.15 Csapdába csalva (12) VI/54. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3780. rész 13.10 Hal a tortán (12) 7. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.15 Kórházi történetek (12) II/39. rész 16.10 Tények (12) 16.40 Családi titkok (12) 147–148. rész 18.50 Magánnyomozók (12) II/2. rész 19.55 Magánnyomozók (12) II/3. rész 21.00 Jóban Rosszban (12) 3780. rész 22.10 Tények Este (12) 22.40 Exatlon Hungary (12) Szórakoztató műsor 01.20 Veled is meg történhet! (12)
04.00 112 – Életmentők (12) 32. rész 04.30 Gyilkos ügyek (12) IV/16. rész 05.30 Halálos fegyver (12) II/11. rész 06.30 Dr. Csont (12) IX/19. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/13. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/14. rész 09.30 Cobra 11 (12) XIX/1. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/10. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/11. rész 12.45 Cobra 11 (12) XIX/2–4. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/17. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/15–16. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/12. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/20. rész 21.00 Dr. Csont (12) IX/21. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/11. rész 23.00 Nyomtalanul (12) VI/8. rész 00.00 Rejtjelek (12) II/7. rész
09.55 NCIS – Los Angeles (12) X/13. rész 10.45 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/15. rész 11.40 Bűntények a Riviérán (12) X/5. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) III/3. rész 13.35 Seal Team (12) I/11. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/11. rész 15.25 Gyilkos elmék (16) XIV/15. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/14. rész 17.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/16. rész 18.10 Seal Team (12) I/12. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/12. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIII/1. rész 21.00 A rejtély (12) I/9–10. rész 23.05 Gyilkos elmék (16) XIV/15. rész 00.00 A rejtély (12) Thrillersorozat, I/9. rész
05.15 Rocker a pácban (12) Angol akciófilm 07.15 A louisianai befutó (12) Amerikai filmdráma 08.55 Egyszemélyes hadsereg (12) Amerikai akciófilm 10.50 Mulan (12) Kínai–kínai kalandfilm 13.20 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (12) Amerikai kalandfilm 16.10 Batman: Kezdődik (12) Amerikai–angol akciófilm 18.50 Nincs kettő négy nélkül (12) Olasz akcióvígjáték 21.00 Ölve vagy halva (16) Amerikai akciófilm 23.00 Kobra (16) Amerikai–izraeli akciófilm 00.50 A Büntető (16) Ausztrál– amerikai akciófilm 02.45 Gunman (12) Amerikai– spanyol–francia– angol akciófilm
05.00 Szabadstílusú sí FIS Világkupa, Ski Cross 06.00 Szabadstílusú sí FIS Világkupa, Ski Cross 07.00 Tenisz 08.30 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 1. nap 09.00 Vívás – Grand Prix Sorozat Torino 10.00 Lovaglás FEI Világkupa Bordeaux Díjugratás 11.00 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 13.00 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 1. nap 13.45 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.15 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 19.45 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 00.00 Eurosport 2 Hírek 00.05 FIA Formula-E Bajnokság Mexico City Előzetes
06.45 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start (benne Sport 24) 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 SuperEnduro-vb Budapest 11.00 Tenisz WTA-torna Szentpétervár 21.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 21.15 Tenisz WTA-torna Huahin 01.15 Reggeli Start Válogatás 01.40 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora
05.05 UEFA BL-klasszikusok 12. rész 05.30 Kosárlabdamagazin 06.30 Sporthíradó 07.00 Sporthíradó 08.30 Kézilabdamagazin 09.30 Jövünk! 10.00 Sporthíradó 10.30 Szabadidő 11.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár– Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 13.00 Sporthíradó 13.45 Tollaslabda Magyar Bajnokság 14.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Budapest Honvéd –ZTE FC mérkőzés 18.00 Fradi Tv 19.15 Felvezető műsor Labdarúgás 19.30 Labdarúgás Labdarúgó Magyar Kupa: Újpest FC–MOL Fehérvár FC nyolcaddöntő mérkőzés 21.20 Értékelő műsor Labdarúgás 21.45 Sporthíradó 23.15 Labdarúgás Futsal Férfi NBI: Futsal Veszprém– FTC-Fisher Klíma mérkőzés
Napi ajánló
21.00
FILM+
KEDD
06.00 Vacsoracsata (12) 43. rész 07.00 Shaun, a bárány 40. rész 08.00 Vészhelyzet (12) II/4. rész 08.55 Vészhelyzet (12) II/5. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/10. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 44. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 49. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 20. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 7. rész 14.55 Showder Klub (12) XXIV/7. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1704. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 60. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 86. rész 19.15 Showder Klub (12) XXIV/8. rész 20.20 Showder Klub (12) I/1. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1705. rész 22.50 Showder Klub (16) XXIV/8. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/19. rész
Ölve vagy halva n A Los Angeles-i rendőrség büszkesége ezúttal meglehetősen messzire ment: aki ugyanis beleavatkozik a magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeibe, az könnyen megégetheti magát. Stormot most több sebből vérezve, tekintélyes men�nyiségű ólommal a testében szállítják kórházba.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.45 Jéglovagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Jéglovagok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 Premier League mini (12) 19.15 Premier League mini (12) 19.25 Seha Liga – Összefoglaló (12) 20.00 Premier League – Highlights (12) 21.00 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12)
05.05 Super Car (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga – Összefoglaló (12) 08.40 Favágók (12) 09.40 Favágók (12) 10.40 A Rombolók (12) 11.25 Megarakományok (12) 12.10 Megarakományok (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 17.00 A Kennedy család története (12) 18.00 Super Car (12) 18.35 La Liga: Városok (12) 19.10 La Liga (12) 21.15 UEFA Bajnokok Ligája (12) 23.15 La Liga: Városok (12) 23.50 La Liga: Mini (12) 00.00 Elveszett filmek a második világháborúból (18)
11.30 Harcművészet. Kempómagazin MMXX/1. rész 11.45 Harcművészmagazin MMXX/1. rész 12.15 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, Leverkusen– Dortmund 14.15 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, Bayern München–RB Leipzig 16.15 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, öf. 17.15 Germánia Bundesliga-show 18.15 Labdarúgás: Olasz kupa Az elődöntő 18.45 Labdarúgás: Török bajnokság, 21. forduló, öf. 19.30 Mai helyzet 19.45 UFC: Új, Unleashed: Gustafsson–Smith 20.45 Labdarúgás: Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés, élő 23.15 Labdarúgás: 20. forduló, összefoglaló
09.15 Kézilabda: EHF-kupa, nők, csoportkör, 6. forduló, Siófok–Magura Cisnadie 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Kézilabda: EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 3. forduló, Valcea–Győri Audi ETO KC 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Kézilabda: EHF Férfi Bajnokok Ligája Csoportkör, FC Porto–Telekom Veszprém 16.00 Kézilabda: EHF Férfi Bajnokok Ligája Csoportkör, MOL-Pick Szeged– Aalborg 17.45 Kézilabda: EHF Női Bajnokok Ligája Középdöntő, 3. forduló, FTC-Rail Cargo Hungaria– Rosztov-Don 19.30 Harmadik félidő Kézilabdaműsor 21.00 Labdarúgás: Olasz Kupadöntő 1. mérkőzés, élő
7
KEDD
8
február 11.
05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.15 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.20 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (15) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Hawaii Five-0 (15) 22.00 Hawaii Five-0 (15) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 A Szabadulás (15) 01.00 Hawaii Five-0 (15)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
05.00 Vigyázz, kész, szörf 2. (12). Amerikai családi animációs film 06.25 Teleshop. Ismeretterjesztő műsor 07.30 Airport ‘79 – Concorde (12). Amerikai akciófilm 09.55 Az új karate kölyök (12). Amerikai kalandfilm 12.10 Csontdaráló (12). Amerikai akcióvígjáték 14.25 Az olasz meló (12). Olasz–amerikai–angol– francia akcióthriller 16.45 Piszkos lappal (16). Amerikai akciófilm 18.50 Valami Amerika 3 (12). Magyar vígjáték 21.00 Női szervek (15). Amerikai akcióvígjáték 23.30 Holtpont (15). Amerikai–japán akciófilm 02.00 Kéjutazás 3. (18). Amerikai horrorfilm
Napi ajánló
21.00
AXN
A rejtély n A történet kulcsfigurája Olivia, aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében
VIASAT6
07.20 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.55 Jim szerint a világ (12) 12.20 Jim szerint a világ (12) 12.45 Jóbarátok (12) 13.10 Jóbarátok (12) 14.40 Jóbarátok (12) 15.05 A Simpson család (12) 15.35 Dragon Ball Super (12) 16.05 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 16.35 Jóbarátok (12) 17.05 Jóbarátok (12) 18.35 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 Spartacus: Az aréna istenei (18)
06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró X (12) 09.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.00 Az elveszett világ (12) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Nevess csak! (12) 13.30 Shaun, a bárány 13.40 Shaun, a bárány 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16)
VIASAT6
09.20 Harcra fel! 09.45 Harcra fel! 10.15 Bizaardvark 10.40 Bizaardvark 11.10 Liv és Maddie 11.35 Liv és Maddie 12.05 Zsenipalánták 12.30 Zsenipalánták 13.00 Harcra fel! 13.25 Harcra fel! 13.55 Bizaardvark 14.20 Bizaardvark 15.15 Csillag kontra Gonosz Erők 15.45 Penny a M.A.R.S-ból 16.10 Austin és Ally 16.40 Kikiwaka tábor 17.05 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Jessie 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Bia 19.40 Aranyhaj – A sorozat 20.10 Csillag kontra Gonosz Erők 20.20 A zűr közepén 20.45 Indul a risza! 21.15 Penny a M.A.R.S-ból
11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Thomas, a gőzmozdony 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Mása és a medve (6) 12.50 Végre otthon – Tip és Oh kalandjai (6) 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie 16.00 Lego Friends – Irány a színpad (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures
08.00 Close Up 08.30 Zoom In 08.40 Zoom In 08.45 Mögöttes szándék 10.35 A kicsi kocsi újra a régi (12) 12.25 Csokoládé (12) 14.55 Attila, Isten ostora 16.45 Attila, Isten ostora 18.40 Lenyűgöző teremtmények 21.00 Átkozott boszorkák 23.05 A skarlát betű (12) 01.50 Fekete pillangó 03.20 Kick-Ass 2 (16)
06.40 Mentőakció (16) 09.00 Beavatás (16) 11.25 Szánon nyert örökség (12) 13.30 Tesó-Tusa (16) 15.30 Annapolis – Ahol a hősök születnek 17.35 Kémjátszma (16) 20.00 Desperado (18) 22.00 A kilencedik kapu 00.40 Idegen arcok (18) 02.15 Légió (16) 03.50 Lovagok háborúja 2. – Harc a trónért (16)
10.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 12.55 Kémek a vadonban (12) 14.00 Két lábon Amerikán át (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Az Apollo krónikák (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12)
10.00 Gyáróriások (12) 11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Mérnöki bravúrok (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Hitler bajnokai (12)
8
21.00
MOZI+
12.20
COMEDY CENTRAL
Női szervek n Sarah és Shannon egyaránt kemény, a munkájának élő, magányos nő és egyformán gorombák is. Emiatt ki nem állhatják egymást.
Az ifjú Sheldon n A 9 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete Texasban.
Keresse az újságárusoknál! n A Test&Lélek magazin téli számában többek között arról olvashat, milyen élelmiszerek csökkentik a gyulladást a szervezetben, és hogy miként gyógyítanak a kutyák.
06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 11.50 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.05 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 19.50 Agymenők (12) 21.00 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (16) 22.30 Family Guy (16)
06.00 Különös őrangyal (12). Kanadai krimi 08.10 Örök lányok (12). Amerikai vígjáték 10.15 Anasztázia (12). Amerikai animációs film 12.15 Amerikai Hófehérke (12). Amerikai vígjáték 14.40 Szörnyen boldog család (12). Családi animációs film 16.30 Segítség, felnőttem! (12). Amerikai vígjáték 18.50 Mama pici fia (12). Amerikai vígjáték 21.00 Kockázatos üzlet (16). Amerikai vígjáték 23.15 Swamp Shark – A gyilkos cápa (18). Amerikai akciófilm 01.10 [Rec] (18). Spanyol horrorfilm 02.45 [Rec] 2 (18). Spanyol horrorfilm
09.40 Murdoch rejtélyei (12) 10.45 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika
10.35 Televíziós vásárlás 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: A Siján tavi álom (12) 16.50 A hos�szú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Inga Lindström: A hamis vőlegény (12)
17.00 Királyi receptek (12) 18.00 Gok wokja (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 Európa késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry kedvenc ételei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 A sütemények mesés világa (12) 22.35 Királyi receptek (12)
09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12) 23.50 A mentalista
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9745. rész 06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/29. rész 14.50 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/30. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédia sorozat, 60. rész 17.10 Barátok közt (12) 9747. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor 18.55 Fókusz (12)
05.20 Családi titkok (12) 87. rész 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 08.45 Mokkacino (12) 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/43. rész 11.15 Tények Plusz 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/10. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/11. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIV/8. rész 15.40 Amanda (12) 24. rész 16.45 Remények földje (12) 30. rész 18.00 Tények Hírműsor 18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák (12) 60. rész
07.45 Ridikül (12) 08.40 Fogd a kezem! (12) 46. rész 09.30 Don Matteo (12) IV/2. rész 10.25 Család-barát Magazinműsor 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó Hírműsor 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 58. rész 13.20 Balkán expressz (6) 5. rész 14.15 A hegyi doktor (12) V/14. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 28. rész 16.00 Don Matteo (12) IV/3. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! (12) 47. rész
06.00 Jóbarátok (12) IX/13–17. rész 08.35 Agymenők (12) IX/22. rész 09.05 Agymenők (12) IX/23. rész 09.25 Szívek szállodája (12) V/21. rész 10.25 Szívek szállodája (12) V/22. rész 11.20 Castle (12) II/1. rész 12.20 Castle (12) II/2. rész 13.10 A mentalista (12) III/11. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) I/1. rész 15.10 Lucifer (16) III/23. rész 16.10 Lucifer (16) III/24. rész 17.05 A mentalista (12) III/12. rész 18.05 Castle (12) Amerikai akcióvígjáték-sorozat, II/3. rész
21.20 Bátrak földje A Bátrak földje szereplői a hazugságok, az intrikák, de még akár életek kockáztatása árán is készek mindent megtenni a boldogságért, a sikerért.
15.40 Amanda Amanda 15 év után vis�szatér a Santa Cruz birtokra, hogy bosszút álljon a családon azért, amit egykoron elkövettek ellene.
15.05 Sorsok útvesztője Ates arról faggatja Hulyát, hogy kivel követtette Efsunt. Bahar rajtakapja nővérét, hogy Alppal csókolózik a kocsijában, és végre átlát az álarcon.
21.00 Coming Out Erik az egyik legismertebb magyar személyiség, rádiós műsorvezető. Nyíltan vállalja másságát, és küzd a homoszexuálisok jogaiért.
20.05 Drága örökösök (12) III/30. rész 21.20 Bátrak földje (12) I/31. rész 22.30 Barátok közt (12) 9747. rész 23.20 RTL Híradó — Késő esti kiadás Hírműsor 23.55 Rejtjelek (16) Amerikai krimisorozat, II/13. rész
20.10 Exatlon Hungary (12) Szórakoztató műsor 22.30 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.40 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/20. rész
19.35 A hegyi doktor (12) V/15. rész 20.30 Skandináv lottó sorsolás (12) 20.40 Anna Karenina (12) 6. rész 21.40 Miksa és Mária (16) Német–francia történelmi dráma, 2. rész 23.10 Kenó (12)
19.00 Castle (12) II/4. rész 20.00 Észbontók (12) VI/18. rész 21.00 Coming Out (16) Holland–magyar vígjáték 23.00 Gran Torino (16) Német–amerikai filmdráma 01.35 Észbontók (12) Magyar kvízshow, VI/18. rész
06.00 Hogyan csinálják? 06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 Aranyláz Alaszkában 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Szállítmániákusok 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Cefrekirályok
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum
10.15 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 11.15 Mediterraneo (6) 11.40 Pannonia 3 keréken (12) 12.15 Látlelet a Földről (12) 12.45 MMA portrésorozat (12) 13.35 Estéli zsoltár 13.45 Művész-házasság – A házasság művészete 13.50 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 19.00 Mediterraneo (6) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó
06.40 Kárpát Expressz 07.10 Csendül a nóta (12) 08.15 Idegen nyelvű hírek 08.40 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.05 Isten kezében 09.30 A sokszínű vallás 09.50 Mindenki Akadémiája 10.25 MMA portrésorozat 11.25 Angol nyelvű hírek 11.40 A nagy fejedelem (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Hrvatska kronika 13.50 Ecranul Nostru 14.25 Család-barát 16.00 Magyar gazda 16.25 Mesterember 16.55 Hazajáró 17.30 Ízőrzők 18.05 Ízőrzők 18.40 Itthon vagy! 19.05 Csendül a nóta (12) 19.25 Csendül a nóta (12) 20.00 Hogy volt!?
06.00 Keménymag (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Globál 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Keménymag (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Riasztás (12) 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Hírek 13.05 Civil kör 14.00 Hírek 14.05 Főhős (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Globál 16.00 Hírek 16.05 Bayer show (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Credo 21.00 Hírek 21.05 Csörte 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek
09.00 Híradó 09.10 Időjárás-jelentés 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hírek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Itthon vagy! 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Család’20 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Kárpát Expressz 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Esély 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Summa 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Világ 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés
05.00 Rajzfilmsorozatok 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Vakáción a Mézga család (12) 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Baltazár-bazár 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és barátai 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.20 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland
10.30 Krónika 10.55 Semmelweis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.12-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Ütköző 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” – a Magyarországi Református Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Utas és holdvilág – Szerb Antal regényének rádióváltozata 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – Nyelvről, irodalomról, zenéről 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.20 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 16.50 Hangtár 17.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Egyszer volt... Mátyás és kora
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Cine-java 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Összhang 19.35 Koncert 20.30 Koncert 22.00 Ars Nova
9
SZERDA
TV2
február 12.
10
SZERDA
február 12.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
06.00 Vacsoracsata (12) 44. rész 07.00 Shaun, a bárány II/3. rész 08.00 Vészhelyzet (12) II/5. rész 08.55 Vészhelyzet (12) II/6. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/11. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 49. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 50. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 21. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 8. rész 14.55 Showder Klub (12) I/1. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1705. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 1. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 87. rész 19.15 Showder Klub (12) I/2. rész 20.20 Showder Klub (12) I/3. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1706. rész 22.50 Showder Klub (16) I/2. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/20. rész
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 48. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Csapdába csalva (12) VI/55. rész 09.15 Csapdába csalva (12) VII/1. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3781. rész 13.10 Hal a tortán (12) 8. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.15 Kórházi történetek (12) II/40. rész 16.10 Tények (12) 16.40 Családi titkok (12) 149. rész 17.45 Családi titkok (12) 150. rész 18.50 Magánnyomozók (12) II/4. rész 19.55 Magánnyomozók (12) II/5. rész 21.00 Jóban Rosszban (12) 3781. rész 22.10 Tények Este (12) 22.40 Exatlon Hungary (12) 01.20 Veled is meg történhet! (12)
05.30 Halálos fegyver (12) II/12. rész 06.30 Dr. Csont (12) IX/21. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/15. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/16. rész 09.30 Cobra 11 (12) XIX/3. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/11. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/12. rész 12.45 Cobra 11 (12) XIX/4. rész 13.50 Cobra 11 (12) XIX/5. rész 14.55 Cobra 11 (12) XIX/6. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/18. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/17. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/18. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/13. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/22. rész 21.00 Dr. Csont (12) IX/23. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) X/12. rész 23.00 Nyomtalanul (12) VI/9. rész
09.45 NCIS – Los Angeles (12) X/14. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/16. rész 11.35 Bűntények a Riviérán (16) X/6. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) III/4. rész 13.35 Seal Team (12) I/12. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/12. rész 15.25 Gyilkos elmék (16) XIII/1. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/15. rész 17.15 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/17. rész 18.10 Seal Team (12) I/13. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/13. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) XIII/2. rész 21.00 Ultraviolet (16) I/5. rész 22.00 Ultraviolet (16) I/6. rész 23.00 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimisorozat, XIII/1. rész
05.45 El Dorado kincse – A nap temploma (12) Amerikai akciófilm 07.45 El Dorado kincse – Az aranyváros (12) Amerikai kalandfilm 09.40 Egy zseni, két haver, egy balek (12) Olasz–francia– német akcióvígjáték 12.10 Meseautó (12) Magyar vígjáték 14.20 A szomszéd nője mindig zöldebb (12) Amerikai vígjáték 16.40 Rossz anyák karácsonya (12) Amerikai–kínai komédia 18.40 Fák jú Tanár úr! 3. (12) Német komédia 21.00 Az utolsó cserkész (16) Amerikai akciófilm 23.15 Dredd (16) Angol–amerikai– indiai–dél-afrikai akciófilm 01.10 A megölhetetlen (18) Amerikai fantasztikus film 02.55 Mindenáron gyilkos (16) Francia–kanadai– amerikai film
05.00 FIS Északi Összetett Sí Világkupa Otepaa 05.30 FIS Északi Összetett Sí Világkupa Otepaa 06.00 FIS Síugrás világkupa Willingen Németország HS 145 07.15 FIS Síugrás világkupa Willingen Németország HS 145 08.30 Tenisz – Ausztrál Open Best Of 09.30 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 11.00 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 3. nap 13.00 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 2. nap 13.45 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 3. nap 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.05 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 3. nap 19.45 Snooker – Home Nations Series Welsh Open 3. nap 00.00 Eurosport 2 Hírek
06.45 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start (benne Sport 24) 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás Olasz Bajnokság Fiorentina – Atalanta 10.50 A nap hőse 11.00 Tenisz WTA-torna Szentpétervár 19.05 A nap hőse 19.15 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 19.30 X-Trial Világbajnokság Budapest, összefoglaló 20.30 Labdarúgás Premier League Netbusters 21.00 Tenisz WTA-torna Huahin 23.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 23.15 Tenisz WTA-torna Huahin 01.15 Reggeli Start Válogatás 01.40 Sport 24
07.00 Sporthíradó 07.30 Labdarúgás Labdarúgó Magyar Kupa: Újpest FC–MOL Fehérvár FC nyolcaddöntő mérkőzés 09.30 Szabadidő 10.00 Sporthíradó 10.30 Fradi Tv 12.00 Jövünk! 12.30 Kerékpártúra magazin 13.00 Sporthíradó 13.25 Bringasport 13.45 Tollaslabda Magyar Bajnokság 14.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Paksi FC–Pukás Akadémia FC mérkőzés 19.05 Felvezető műsor Labdarúgás 19.30 Labdarúgás Labdarúgó Magyar Kupa: Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás nyolcaddöntő mérkőzés 21.15 Értékelő műsor Labdarúgás 21.45 Góóól 22.15 Sporthíradó 23.45 Tollaslabda Magyar Bajnokság 00.50 Labdarúgás OTP Bank Liga: Paksi FC–Pukás Akadémia FC
10
Napi ajánló
13.50
TV4
Született feleségek n Mesés hangulatú külvárosi környék, gyönyörű házak, csodás kertek, kedves és barátságos emberek. Ez nem más, mint a Lila Akác köz! Ebben az idilli, csupa boldogsággal átszőtt utcában élnek a „Született feleségek” férjeikkel vagy éppen férjeik nélkül.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.45 Jéglovagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Jéglovagok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 Seha Liga – Összefoglaló (12) 19.35 Go Bike (12) 20.00 Premier League Netbusters (12) 20.35 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12)
05.00 La Liga (12) 05.05 Classic Mobils (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga Docs (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.45 Vadászat Hitlerre (12) 10.40 A Rombolók (12) 11.25 Megarakományok (12) 12.10 Megarakományok (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 16.55 A 20. század ikonikus alakjai (12) 18.00 La Liga: Városok (12) 18.35 La Liga World (12) 19.10 La Liga (12) 21.15 UEFA Bajnokok Ligája (12) 23.15 Autósport és Formula magazin (12) 23.50 La Liga: Mini (12)
07.30 Labdarúgás 20. forduló, összefoglaló 08.30 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, ös�szefoglaló 09.30 Televíziós vásárlás 10.30 Labdarúgás – Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 12.30 Labdarúgás – Olasz Kupadöntő 1. mérkőzés 14.30 Darts 1. állomás, Aberdeen 17.45 Arany pillanatok 18.00 Mai helyzet 18.15 Kézilabda Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, THW Kiel – Telekom Veszprém 20.45 Labdarúgás – Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés, élő 23.15 Póker 14. rész 00.15 Labdarúgás – Olasz Kupadöntő 2. mérkőzés 02.15 Labdarúgás Török bajnokság, 21. forduló, összefoglaló
09.00 Mai helyzet 09.15 Kékek 09.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 10.15 Kézilabda: Rewind The Handball Show 10.45 Kézilabda Rewind Women 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 UFC the Greatest Fights: Lawler–Condit 12.45 UFC Ism., Unleashed: Gustafsson–Smith 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Labdarúgás Török bajnokság, 21. forduló, összefoglaló 15.00 Labdarúgás: Bundesliga 21. forduló, összefoglaló 16.00 Germánia Bundesliga-show 17.00 Labdarúgás–Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 19.00 Labdarúgás: Olasz Kupadöntő 1. mérkőzés 21.00 Labdarúgás: Olasz Kupadöntő 1. mérkőzés, élő
február 12.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
08.00 Óvóbácsi (12). Amerikai akcióvígjáték 09.45 Rocky 5. (12). Amerikai filmdráma 11.50 X-Men: Apokalipszis (12). Amerikai sci-fi akciófilm 14.40 Daredevil – A fenegyerek (12). Amerikai kalandfilm 16.45 A tengerészgyalogos (12). Amerikai akciófilm 18.30 A kém (16). Amerikai–angol–francia–magyar–német akcióvígjáték 21.00 A kínai kapcsolat (15). Kínai akciófilm 23.25 A fegyverek szava (15). Amerikai film 02.15 Amerikai nindzsa (15). Amerikai akciófilm 04.25 Kölcsöngyerek visszajár (12). Amerikai– kanadai vígjáték
16.40
FILM+
Rossz anyák n Az év legvarázslatosabb ünnepén, mikor minden pillanat csupa öröm és boldogság... na, ilyenkor köthetik csak fel igazán a gatyájukat az anyukák.
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 07.45 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.55 Jim szerint a világ (12) 11.50 Jim szerint a világ (12) 12.15 Jim szerint a világ (12) 12.40 Jóbarátok (12) 14.35 Jóbarátok (12) 15.05 A Simpson család (12) 15.30 Dragon Ball Super (12) 16.00 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 16.30 Jóbarátok (12) 18.45 Jóbarátok (12) 19.15 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.35 Két pasi – meg egy kicsi 23.00 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (16)
06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró (12) 09.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.00 Az elveszett világ (12) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Nevess csak! (12) 13.30 Shaun, a bárány 13.40 Shaun, a bárány 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)
VIASAT6
07.55 Liv és Maddie 08.25 Zsenipalánták 08.50 Zsenipalánták 09.20 Harcra fel! 09.45 Harcra fel! 10.15 Bizaardvark 10.40 Bizaardvark 11.10 Liv és Maddie 11.35 Liv és Maddie 12.05 Zsenipalánták 12.30 Zsenipalánták 13.00 Harcra fel! 13.25 Harcra fel! 13.55 Bizaardvark 14.20 Bizaardvark 15.15 Csillag kontra Gonosz Erők 15.45 Penny a M.A.R.S-ból 16.10 Austin és Ally 16.40 Kikiwaka tábor 17.05 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Jessie 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Bia 19.40 Aranyhaj – A sorozat 20.10 Csillag kontra Gonosz Erők 20.20 A zűr közepén
11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Thomas, a gőzmozdony 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Mása és a medve (6) 12.40 Mása és a medve (6) 12.50 Végre otthon – Tip és Oh kalandjai (6) 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie 16.00 Barbie és a Hattyúk Tava (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6)
08.00 Emlékek nélkül 09.55 Esze vesztett szerelem 11.55 Modern Pygmalion (12) 13.55 A skarlát betű (12) 16.45 Apósok akcióban (12) 18.40 A Sakál (15) 21.00 Csempészek (16) 23.10 Acts of Vengeance 00.50 Éjféli etetés (18) 02.35 Született pusztító (18) 04.10 Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér (16)
06.00 Close Up 06.30 Ördögöt fogtál, nem ereszt (12) 08.10 Fedőneve: Takarító (12) 09.50 Őslények szigete 11.30 Paddington (12) 13.15 Utazás a Föld középpontja felé (12) 15.00 Honey (12) 17.00 A Flintstone család 18.50 Dutyi dili (12) 21.00 G-Force – Rágcsávók (12) 22.40 A harc mestere (18)
10.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 12.55 Kémek a vadonban (12) 14.00 Két lábon Amerikán át (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Az Apollo krónikák (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12)
10.00 Gyáróriások (12) 11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Mérnöki bravúrok (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12)
23.25
MOZI+
A fegyverek szava n A második világháborúban sajátos eszközhöz folyamodott az amerikai hírszerzés a csendes-óceáni hadszíntéren.
18.45
VIASAT6
Jóbarátok n A nagysikerű vígjátéksorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal (három férfi és három nő) mindennapjait követi nyomon.
Minden SZERDÁN Fanny magazin n Sztárok, egészség- és diétatippek, szépségápolás, ezotéria, rengeteg praktikus tanács és érdekes olvasnivaló – mindezt megtalálja hétről hétre a Fanny magazinban!
06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.25 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 11.50 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (16) 22.30 Family Guy (16) 23.00 Family Guy (16) 23.30 Brickleberry (18)
06.40 Segítség, felnőttem! (12). Amerikai vígjáték 09.00 A rózsák háborúja (12). Amerikai vígjáték 11.45 Bartek, a varázslatos (12). Amerikai rajzfilm 13.10 Gézengúzok karácsonya (12). Amerikai vígjáték 15.10 Örök lányok (12). Amerikai vígjáték 17.15 Ace Ventura – Állati nyomozoo (12). Amerikai komédia 19.00 Ace Ventura – Hív a természet (12). Amerikai komédia 21.00 Cool Túra 2. – A sörpingpong (16). Amerikai vígjáték 23.00 Megőrjít a csaj (12). Amerikai–német vígjáték 00.55 Sade márki játékai (18). Amerikai–angol–német életrajzi dráma 03.30 Kockázatos üzlet (16). Amerikai vígjáték
09.40 Murdoch rejtélyei (12) 10.45 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)
11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Inga Lindström: A hamis vőlegény (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 17.55 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Katie Fforde – Szerelem a Felvidéken (12)
16.25 Mary Berry kedvenc ételei (12) 17.00 Királyi receptek (12) 18.00 Gok wokja (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 Európa késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry kedvenc ételei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 A sütemények mesés világa (12)
09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 20.55 CSI – New York-i helyszínelők
11
SZERDA
05.15 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.40 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.45 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Los Angeles (12) 22.00 NCIS – Los Angeles (12) 23.00 A Grace klinika (12) 00.00 A Rezidens (15) 01.00 Scream Queens – Gyilkos történet (15)
Napi ajánló
12
CSÜTÖRTÖK
február 13.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott TV2
VIASAT3
04.55 Top Shop 05.20 Barátok közt (12) 9747. rész 06.00 Reggeli (12) 09.05 Asztro Klub 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/30. rész 14.50 Bátrak földje (12) Magyar drámasorozat, I/31. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédia sorozat, 61. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9749. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor 18.55 Fókusz (12) Magazinműsor 20.05 Drága örökösök (12) III/31. rész
06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 08.45 Mokkacino (12) 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/44. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akciófilm-sorozat, VII/11. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) Amerikai akciófilm-sorozat, VII/12. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIV/9. rész 15.40 Amanda (12) 25. rész 16.45 Remények földje (12) 31. rész 18.00 Tények
06.40 Kenó (12) 06.45 Rondó 07.45 Ridikül (12) 08.35 Fogd a kezem! (12) 47. rész 09.25 Don Matteo (12) IV/3. rész 10.25 Család-barát Magazinműsor 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó Hírműsor 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal (12) 59. rész 13.20 A világ összes illata (12) 5. rész 14.15 A hegyi doktor (12) V/15. rész 15.10 Sorsok útvesztője (12) 29. rész 16.05 Don Matteo (12) IV/4. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó
06.00 Jóbarátok (12) IX/17–21. rész 08.35 Agymenők (12) IX/24. rész 09.05 Agymenők (12) VIII/1. rész 09.30 Szívek szállodája (12) VI/1. rész 10.25 Szívek szállodája (12) VI/2. rész 11.25 Castle (12) II/3. rész 12.20 Castle (12) II/4. rész 13.15 A mentalista (12) III/12. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) I/2. rész 15.10 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/24. rész 16.05 Lucifer (16) Amerikai drámasorozat, III/25. rész 17.05 A mentalista (12) III/13. rész
16.00 Az én kis családom Filiz együtt vacsorázik Barissal, és a fiúnak sikerül meglepnie, kiderül: nem egészen olyan amilyennek a lány gondolta.
16.45 Remények földje Az estélyen kitört botrány után Yilmaz a fejébe veszi, hogy beszélni akar Züleyhaval, mindegy mibe kerül. Sabahattin figyelmezteti Demirt.
21.55 Timothy Green különös élete Cindy és Jim boldog házasságából már csak egy kisgyermek hiányzik, de sajnos kiderül, hogy soha nem lehet gyermekük.
21.00 Desperado Különös fekete alak érkezik a poros mexikói kisvárosba, kezében baljós gitártokkal. Egy biztos: nem gitározni akar, bosszút állni jött!
21.20 Bátrak földje (12) Magyar dráma sorozat, I/32. rész 22.30 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9749. rész 23.20 RTL Híradó — Késő esti kiadás 23.55 CSI – New York-i helyszínelők (16) Amerikai–kanadai krimisorozat, III/4. rész
18.45 Tények Plusz 19.30 Mintaapák (12) 61. rész 20.10 Exatlon Hungary (12) 22.30 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.40 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat, II/21. rész
18.45 Fogd a kezem! (12) 48. rész 19.35 A hegyi doktor (12) VI/1. rész 20.30 Fábry (12) 21.55 Timothy Green különös élete (12) Amerikai filmdráma 23.35 Kenó (12) 23.40 Ripacsok (16) Magyar filmdráma
18.05 Castle (12) II/5. rész 19.00 Castle (12) II/6. rész 20.00 Észbontók (12) VI/19. rész 21.00 Desperado (18) Amerikai–mexikói akciófilm 23.15 Coming Out (16) Holland–magyar vígjáték 01.25 Észbontók (12)
07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 Aranyláz Alaszkában 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Aranyláz Alaszkában – vad vizeken 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 Ember vs. Grizzly: A medve nem játék (6)
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.50 700-as klub (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.20 A nap híre 03.00 Jakupcsek plusz (12) 03.50 Fórum
10.15 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 11.15 Mediterraneo (6) 11.40 Látlelet a Földről (12) 12.15 Az utazó (12) 12.45 Opera Café 13.20 Multiverzum – A tudomány határtalan! 13.45 Művészházasság – A házasság művészete 13.55 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 19.00 Mediterraneo (6) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Franciaország vad világa (12)
07.30 Csendül a nóta (12) 07.55 Idegen nyelvű hírek 08.25 Útmutató 08.50 „Így szól az Úr!” 08.55 Kereszt-Tények 09.15 Vallás és szabadság 09.25 Mindenki Akadémiája 09.55 MMA portrésorozat 10.55 Angol nyelvű hírek 11.15 Rab ember fiai (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 Rondó 14.20 Család-barát 15.55 Kék bolygó 16.20 Noé barátai 16.50 Szerelmes földrajz 17.25 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők 18.35 Itthon vagy! 19.05 Csendül a nóta (12) 20.00 Szenes Iván írta (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül (12) 22.35 Hogy volt!?
12
06.00 Csörte 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Heti terror (12) 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Csörte 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Soroló 13.00 Hírek 13.05 Sajtóklub 14.00 Hírek 14.05 Riasztás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Hírvilág 16.00 Hírek 16.05 Keménymag (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 Háttérkép (12) 21.00 Hírek 21.05 Szabadfogás (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Plusz mínusz 23.00 Hírek
10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Unió28 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Esély 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Unió28 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Kék bolygó 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Család’20 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Unió28 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 11.35 Magyar népmesék (6) 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Vakáción a Mézga család (12) 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Triangulum 13.15 Sziklaszirti mesék 13.30 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és barátai 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.20 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Dózerkék
10.00 Krónika 10.30 Krónika 10.55 Semmelweis egészségpercek 11.00 Krónika 11.05 A hely 11.30 Krónika 11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.13-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Ütköző 13.30 „Tanúim lesztek!” – a Magyarországi Római Katolikus Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Utas és holdvilág – Szerb Antal regényének rádióváltozata 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – a tudomány világáról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.20 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 16.50 Hangtár 17.00 Krónika 17.30 Krónika 18.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 100 éve történt a nagy háború (12) 19.30 Esti mese
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Összhang 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene 12.35 Koncert 13.40 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Kritikus füllel 19.35 Koncert 22.00 Ars Nova
február 13.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 49. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Csapdába csalva (12) VII/2. rész 09.15 Csapdába csalva (12) VII/3. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3782. rész 13.10 Hal a tortán (12) 9. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.15 Kórházi történetek (12) II/41. rész 16.10 Tények (12) 16.40 Családi titkok (12) 151. rész 17.45 Családi titkok (12) 152. rész 18.50 Magánnyomozók (12) II/6. rész 19.55 Magánnyomozók (12) II/7. rész 21.00 Jóban Rosszban (12) 3782. rész 22.10 Tények Este (12) 22.40 Exatlon Hungary (12) 01.20 Veled is meg történhet! (12)
05.30 Halálos fegyver (12) II/13. rész 06.30 Dr. Csont (12) IX/23. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/17. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/18. rész 09.30 Cobra 11 (12) XIX/5. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/12. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/13. rész 12.45 Cobra 11 (12) XIX/6. rész 13.50 Cobra 11 (12) XIX/7. rész 14.55 Cobra 11 (12) XIX/8. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/19. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/19. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/20. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/14. rész 20.00 Dr. Csont (12) IX/24. rész 21.00 Dr. Csont (12) X /1. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/13. rész 23.00 Nyomtalanul (12) VI/10. rész
09.45 NCIS – Los Angeles (12) X/15. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/17. rész 11.35 Bűntények a Riviérán (16) X/7. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) III/5. rész 13.35 Seal Team (12) I/13. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/13. rész 15.25 Gyilkos elmék (16) XIII/2. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/16. rész 17.10 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/18. rész 18.10 Seal Team (12) I/14. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/14. rész 20.00 Gyilkos elmék (16) XIII/3. rész 21.00 NCIS – New Orleans (12) IV/15–16. rész 22.50 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimisorozat, XIII/2. rész
04.55 A louisianai befutó (12) Amerikai filmdráma 06.30 Egyszemélyes hadsereg (12) Amerikai akciófilm 08.10 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm 10.15 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (12) Amerikai kalandfilm 12.50 Stratton (12) Angol akciófilm 14.50 Elhárítók (12) Amerikai–angol– mexikói akciófilm 16.50 Ölve vagy halva (12) Amerikai akciófilm 18.50 Az utolsó cserkész (12) Amerikai akciófilm 21.00 The Expendables 2 – A feláldozhatók 2 (16) Amerikai akciófilm 23.00 Mad Max 2. – Az országúti harcos (16) Ausztrál akciófilm 00.50 Kobra (16) Amerikai–izraeli akciófilm 02.40 A Büntető (16) Ausztrál–amerikai akciófilm
06.30 Tenisz Ausztrál Open Best Of 07.30 FIA Formula-E Bajnokság Mexico City Előzetes 08.00 Olimpiai Játékok 09.30 Tenisz Ausztrál Open Best Of 10.30 FIA Formula-E Bajnokság Mexico City Előzetes 11.00 Snooker Home Nations Series Welsh Open 4. nap 13.00 Alpesi sí Világkupa Chamonix Férfi Parallel Giant Slalom Franciaország 14.00 Biatlon Világkupa Szlovénia 14.35 Biatlon Világbajnokság Antholz 16.00 Snooker Home Nations Series Welsh Open 4. nap 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.05 Snooker Home Nations Series Welsh Open 4. nap 19.45 Snooker Home Nations Series Welsh Open 4. nap 00.00 Eurosport 2 Hírek
06.45 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 06.55 Reggeli Start (benne Sport 24) 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmódmagazinja 09.00 Labdarúgás – Olasz Bajnokság Összefoglaló 10.30 Labdarúgás Premier League Netbusters 11.00 Tenisz WTA-torna Szentpétervár 19.05 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 19.15 Labdarúgás Ligue 1 Összefoglaló 20.10 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.25 Labdarúgás A Premier League világa 20.55 Tenisz WTA-torna Huahin 00.55 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 01.10 Reggeli Start Válogatás
09.30 Skipper magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgás Labdarúgó Magyar Kupa: Újpest FC–MOL Fehérvár FC nyolcaddöntő 12.30 Pecatúra magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Tollaslabda Magyar Bajnokság 14.45 Labdarúgás OTP Bank Liga: Kisvárda Master Good – Kaposvári Rákóczi FC 16.45 Felvezető műsor Röplabda 17.00 Röplabda közvetítés Női Röplabda Magyar Kupa bronzmérkőzés 18.45 Értékelő műsor Röplabda 18.55 Napos Oldal – DVTK magazin 19.30 Felvezető műsor Röplabda 20.00 Röplabda közvetítés Női Röplabda Magyar Kupa döntő 21.45 Értékelő műsor Röplabda 00.20 Röplabda közvetítés Női Röplabda Magyar Kupa döntő 02.20 Röplabda közvetítés Női Röplabda
Napi ajánló
08.10
FILM+
CSÜTÖRTÖK
06.00 Vacsoracsata (12) 49. rész 07.00 Shaun, a bárány II/6. rész 08.00 Vészhelyzet (12) II/6. rész 08.55 Vészhelyzet (12) II/7. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/12. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 50. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 51. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 22. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 9. rész 14.55 Showder Klub (12) I/3. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1706. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 2. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 88. rész 19.15 Showder Klub (12) I/4. rész 20.20 Showder Klub (12) I/5. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1707. rész 22.50 Showder Klub (16) I/4. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/21. rész
Star Trek: Kapcsolatfelvétel n Miután Picard kapitánynak és az Enterprise legénységének sikerül meghiúsítani a borgok támadását, az ellenség vissza akar menni az időben, hogy az emberiséget akkor támadja meg, amikor a legsebezhetőbb: a harmadik világháború utáni sötét időkben.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.45 Jéglovagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Jéglovagok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 UEFA Bajnokok Ligája – Archív (12) 19.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 20.00 Premier League World (12) 20.35 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12)
07.35 La Liga Docs (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.45 Vadászat Hitlerre (12) 10.40 A Rombolók (12) 11.25 Megarakományok (12) 12.10 Megarakományok (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 16.55 A 20. század ikonikus alakjai (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 La Liga: Mini (12) 18.35 Bodon FC (12) 18.55 La Liga: Városok (12) 19.30 La Liga – Eredmények (12) 20.05 La Liga World (12) 20.40 La Liga (12) 22.45 La Liga – Eredmények (12) 23.15 Super Car (12)
07.30 Arany pillanatok 07.45 UFC the Greatest Fights: Lawler–Condit 08.15 Kézilabda Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, THW Kiel–Telekom Veszprém 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Sportverda Magyaroszág első sportautó magazinja 12.00 Póker 14. rész 13.00 UFC: 247, Houston, Jon Jones–Dominick Reyes 16.00 Kézilabda: Bundesliga 23. forduló, Wetzlar–RN Löwen 17.45 Kezeket fel! – a Sport TV kézimagazinja 18.00 Mai helyzet 18.15 NFL: Game day 18.45 Kézilabda: EHF-kupa, férfiak, csoportkör, 2. forduló, Füchse Berlin–Grundfos Tatabánya 21.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 22.30 UFC Connected
06.00 Kézilabda: Rewind The Handball Show 06.30 Kézilabda: Rewind Women 07.00 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Labdarúgás: Olasz Kupadöntő 1. mérkőzés 11.15 Televíziós vásárlás 11.45 Labdarúgás: Olasz Kupadöntő 2. mérkőzés 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Kézilabda: EHF Férfi Bajnokok Ligája Csoportkör, THW Kiel– Telekom Veszprém 16.00 Labdarúgás–Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 18.00 Labdarúgás: Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 20.00 Darts: Premier League, 2. állomás, Nottingham 23.30 Kézilabda: EHF-kupa, férfiak, csoportkör, 2. forduló
13
14
CSÜTÖRTÖK
február 13.
05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 07.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 08.00 Don Matteo (12) 09.20 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.35 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 22.00 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (15) 23.00 Dr. Csont (15)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
08.10 Pajzán kísértetek (12). Angol–ír–amerikai vígjáték 10.10 Reszkess, Amerika! (12). Francia– amerikai vígjáték 11.55 Úszó erőd (12). Amerikai–francia akciófilm 14.00 Mission: Impossible II. (16). Amerikai–német akciófilm 16.30 A szállító (16). Francia– amerikai akciófilm 18.30 Jurassic Park (12). Amerikai kalandfilm 21.00 Rohanás (15). Amerikai akciófilm 23.00 Száguldó erőd (15). Amerikai akciófilm 01.00 A lánc (15). Amerikai romantikus dráma 03.15 Szabotázs (15). Amerikai akciófilm 04.55 A tengerészgyalogos (12). Amerikai akciófilm
Napi ajánló
21.00
MOZI+
Rohanás n A szabadulás nem egyenlő a szabadsággal. Egy férfi ki szabadul a börtönből, és tudja: legfontosabb feladata az, hogy megbosszulja testvére halálát.
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 07.20 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 09.35 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.30 Jim szerint a világ (12) 11.00 Jim szerint a világ (12) 11.30 Jim szerint a világ (12) 11.55 Jim szerint a világ (12) 12.25 Jóbarátok (12) 15.05 A Simpson család (12) 15.35 Dragon Ball Super (12) 16.05 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 16.35 Jóbarátok (12) 19.10 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 23.00 Amerikai istenek (18) 00.20 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (16)
06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró (12) 09.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.00 Az elveszett világ (12) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Nevess csak! (12) 13.30 Shaun, a bárány 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)
VIASAT6
07.55 Liv és Maddie 08.25 Zsenipalánták 08.50 Zsenipalánták 09.20 Harcra fel! 09.45 Harcra fel! 10.15 Bizaardvark 10.40 Bizaardvark 11.10 Liv és Maddie 11.35 Liv és Maddie 12.05 Zsenipalánták 12.30 Zsenipalánták 13.00 Harcra fel! 13.25 Harcra fel! 13.55 Bizaardvark 14.20 Bizaardvark 15.15 Csillag kontra Gonosz Erők 15.45 Penny a M.A.R.S-ból 16.10 Austin és Ally 16.40 Kikiwaka tábor 17.05 Sok sikert, Charlie! 17.35 Raven otthona 18.00 Jessie 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Bia 19.40 Aranyhaj – A sorozat 20.10 Csillag kontra Gonosz Erők
10.30 Én kicsi pónim – Varázslatos barátság (6) 11.00 Mia és én (6) 11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Thomas, a gőzmozdony 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Mása és a medve (6) 12.50 Végre otthon – Tip és Oh kalandjai (6) 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie 16.00 Állati csetepata – Ez már röfi! 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6)
08.00 Zoom In 08.10 Zoom In 08.20 Zoom In 08.25 A lökött tesó 10.10 Lenyűgöző teremtmények 12.40 Tökéletes hang (12) 14.50 Miss Potter (12) 16.45 Elátkozott Ella 18.40 Csokoládé (12) 21.00 A vörös sárkány (18) 23.30 Született pusztító (18) 01.30 Veszélyes Bangkok (18) 03.05 Az egyezség 2
06.35 Close Up 07.05 Zoom In 07.15 Flört a négyzeten 09.25 Rád vagyok kattanva (16) 11.15 Tremors 2. – Ahová lépek ismét szörny terem (12) 13.20 Sharknado – Cápavihar (16) 15.00 Rontó Ralph 17.00 TesóTusa (16) 19.00 A sebezhetetlen 21.00 Halálfutam: A pokol tüze (18) 22.55 Ítéletnap (16)
11.00 Lenyűgöző bolygónk, a Föld (12) 12.00 Beépített főnök – Amerika (12) 12.55 Kémek a vadonban (12) 14.00 Oroszországtól Iránig: Át a vad határon (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Az Apollo krónikák (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12) 22.00 Náci projekt (12)
10.00 Gyáróriások (12) 11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Mérnöki bravúrok (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 18.00 Miért zuhan le a repülő? (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12)
14
19.25
COMEDY CENTRAL
21.30
RTL II
Agymenők n Leonard és Sheldon az elméleti fizika nagymesterei. Nyugodtan élik életüket, egészen addig, amíg váratlanul beköltözik a szomszédba Penny.
Éjjel–Nappal Budapest n A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, de egy dolog összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek!
Keresse az újságárusoknál! n A Lakáskultúra februári számában szó lesz 2020 legdivatosabb színeiről, egyedi, beépített bútorokról, valamint hasznos tippekkel is készülünk hidegburkoláshoz.
06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 09.50 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 13.50 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.05 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.05 Family Guy (12) 18.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.25 Agymenők (12) 21.30 Agymenők (12) 22.00 Family Guy (16) 22.30 Family Guy (12) 23.00 Family Guy (12) 23.30 Brickleberry (18) 00.00 Brickleberry (18)
06.15 Gézengúzok karácsonya (12). Amerikai vígjáték 08.15 Mama pici fia (12). Amerikai vígjáték 10.25 Megőrjít a csaj (12). Amerikai–német vígjáték 12.20 Dolgozó lány (12). Amerikai vígjáték 14.50 Gulliver utazásai (12). Amerikai kalandfilm 16.40 Oviapu (12). Amerikai vígjáték 18.40 Majd elválik (12). Amerikai film 21.00 Emelt fővel (16). Amerikai akcióthriller 22.35 A szajré (16). Amerikai–német–kanadai krimi 01.15 A nyughatatlan (12). Amerikai–német életrajzi dráma 04.15 Swamp Shark – A gyilkos cápa (18). Amerikai akciófilm
11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12) 22.00 A Grace klinika (12) 23.00 Sherlock és Watson (12)
10.35 Televíziós vásárlás 11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Katie Fforde – Szerelem a Felvidéken (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 18.00 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Katie Fforde – Ünnepi hangulat
17.00 Királyi receptek (12) 18.00 Gok wokja (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 Európa késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry kedvenc ételei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 A sütemények mesés világa (12) 22.35 Királyi receptek (12)
08.05 A simlis és a szende (12) 09.05 CSI – A helyszínelők (12) 10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
06.00 Reggeli (12) Szórakoztató műsor 09.05 Asztro Klub Ismeretterjesztő műsor 10.05 Top Shop 12.20 Fókusz (12) Magazinműsor 13.35 Drága örökösök (12) Magyar komédiasorozat, III/31. rész 14.50 Bátrak földje (12) Magyar dráma sorozat, I/32. rész 16.00 Az én kis családom (12) Török komédia sorozat, 62. rész 17.10 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9751. rész 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás Hírműsor 18.55 Fókusz (12) 20.05 Drága örökösök (12) III/32. rész
05.20 Családi titkok (12) 90. rész 06.15 Mokka (12) 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka (12) 08.45 Mokkacino (12) Magazinműsor 09.35 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) VI/45. rész 11.15 Tények Plusz Hírműsor 12.00 Tények Délben Hírműsor 12.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/12. rész 13.30 Walker, a texasi kopó (12) VII/13. rész 14.30 A vidéki doktor (12) XIV/10. rész 15.40 Amanda (12) 26. rész 16.45 Remények földje (12) 32. rész 18.00 Tények Hírműsor
06.40 Kenó (12) 06.45 P’amende 07.15 Öt kontinens 07.45 Ridikül (12) 08.40 Fogd a kezem! (12) 48. rész 09.25 Don Matteo (12) IV/4. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó Hírműsor 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Ízőrzők – Tematikus epizódok (12) 13.25 Tengerek, városok, emberek (12) 14.15 A hegyi doktor (12) VI/1. rész 15.05 Sorsok útvesztője (12) 30. rész 16.00 Don Matteo (12) IV/5. rész 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! (12) 49. rész
06.00 Jóbarátok (12) IX/21–24. rész 08.10 Jóbarátok (12) X/1. rész 08.40 Agymenők (12) VIII/2. rész 09.10 Agymenők (12) VIII/3. rész 09.35 Szívek szállodája (12) VI/3. rész 10.25 Szívek szállodája (12) VI/4. rész 11.25 Castle (12) II/5. rész 12.20 Castle (12) II/6. rész 13.15 A mentalista (12) III/13. rész 14.10 Szellemekkel suttogó (12) I/3. rész 15.10 Lucifer (16) III/25. rész 16.05 Lucifer (16) III/26. rész 17.05 A mentalista (12) III/14. rész 18.05 Castle (12) II/7. rész
23.50 A grizzly birodalma Egy könyörtelen grizzly medve kezdi terrorizálni az egyik kisváros lakóit, nyomát szétmarcangolt áldozatok jelzik.
20.10 Exatlon Hungary Az egyik csapat élsportolókból áll, ők a „Bajnokok”, a másik csapat tagjai pedig azok, akiknek életében kiemelkedően fontos a sport, ők a „Kihívók”.
20.30 Az aranytó Az idős házaspárt meglátogatja a lányuk. Chelsea Európába készül nászútra, és erre az időre az öregekre hagyja a mostohafiát.
10.25 Szívek szállodája Az amerikai kisváros különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, és 16 éves lánya, kalandos mindennapjait.
21.20 Bátrak földje (12) Magyar dráma sorozat, I/33. rész 22.30 Barátok közt (12) Magyar drámasorozat, 9751. rész 23.15 RTL Híradó — Késő esti kiadás Hírműsor 23.50 A grizzly birodalma (16) Amerikai-kanadai akció-horror 2015
18.45 Tények Plusz Hírműsor 19.30 Mintaapák (12) Magyar komédiasorozat, 62. rész 20.10 Exatlon Hungary (12) 22.30 Drágám, add az életed! (12) Show-műsor 23.40 Magánnyomozók (12) II/22. rész
19.35 A hegyi doktor (12) VI/2. rész 20.30 Az aranytó (12) Amerikai–angol filmdráma 22.20 Kenó (12) Szórakoztató műsor 22.30 Távol tőled (16) Román dráma 00.05 Brown atya (12) Angol krimisorozat, V/12. rész
19.00 Castle (12) Amerikai akcióvígjáték-sorozat, II/8. rész 20.00 Észbontók (12) Magyar kvízshow, VI/20. rész 21.00 Aludj csak, én álmodom (12) Amerikai vígjáték 23.15 Desperado (18) Amerikai–mexikói akciófilm
06.25 A brit kincsvadász 07.15 Autókereskedők 08.05 Csomagcsaták 08.30 Hogyan csinálják? 09.00 Rejtett kincsek 09.30 Hogyan készül? 10.00 A brit kincsvadász 11.00 Az alaszkai vadon gyermekei 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Expedíció az ismeretlenbe 14.00 Aranyláz Alaszkában 15.00 Aranyláz a Bering-tengeren 16.00 Autókereskedők 17.00 A brit kincsvadász 18.00 Hogyan csinálják? 18.30 Hogyan készül? 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Turbó duó 21.00 Autókereskedők: Álmaim verdája 22.00 Amcsi benzinfalók 23.00 Amcsi benzinfalók
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 05.55 ATV Start 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré (12) 21.30 Columbo (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.45 KultúrTipp 00.50 A világ teteje (12) 01.20 Egyenes beszéd 02.10 700-as klub (12) 02.35 A nap híre 03.10 Dumakabaré (12) 04.00 Fórum
10.15 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 11.15 Mediterraneo (6) 11.45 Az utazó (12) 12.15 Peru, Chile 12.40 Estéli zsoltár 12.45 Andre Rieu – Üdvözlet a világomban 13.45 Művész-házasság – A házasság művészete 13.50 Felsős 14.25 A világ madártávlatból (6) 14.55 MMA portrésorozat 15.55 Nagy kontinentális vasúti utazások (12) 17.00 Ön is tudja? – Műveltségi vetélkedő 17.30 Kult’30 – Az értékes félóra (12) 18.05 Az Egyenlítő – A világ új szemmel (12) 19.00 Mediterraneo (6) 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés...
06.45 Kék bolygó 07.10 Csendül a nóta 08.05 Idegen nyelvű hírek 08.35 Isten kezében 09.00 Katolikus krónika 09.40 Mindenki Akadémiája 10.15 MMA portrésorozat 11.15 Angol nyelvű hírek 11.30 Lincoln Ábrahám álmai (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 P’amende 13.45 Öt kontinens 14.15 Család-barát 15.50 Folkudvar 16.20 Multiverzum – A tudomány határtalan! 16.50 Kárpát Expressz 17.20 Ízőrzők 17.55 Ízőrzők 18.35 Itthon vagy! 19.00 Csendül a nóta 19.25 Csendül a nóta 20.00 Önök kérték! (6) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó
06.00 Háttérkép (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Plusz mínusz 08.30 Paletta 09.00 Hírek 09.05 Szabadfogás (12) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Háttérkép (12) 12.00 Híradó 12.30 Heti terror (12) 13.00 Hírek 13.05 Keménymag (12) 14.00 Hírek 14.05 Csörte 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 5 kedvenc 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 kedvenc 20.30 Informátor (12) 21.00 Hírek 21.05 Troll (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Európai híradó
10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Életkor 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Unió28 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Kék bolygó 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Életkor 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 11.40 Kérem a következőt! (12) 11.55 Vakáción a Mézga család (12) 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandjai (6) 12.45 Kemy, a felfedező (6) 13.10 M2 matricák – Lássuk a medvét! 13.15 Sziklaszirti mesék 13.35 Bubbi Guppik 14.00 Eperke és barátai 14.20 Dózerkék 14.45 RoboVonatok (6) 15.00 A dzsungel könyve (6) 15.20 Moncsicsik (6) 15.45 Sammy és barátai (6) 16.00 Gyerekversek 16.03 Hetedhét kaland 16.10 Bubbi Guppik 16.35 Heidi (6) 17.00 Szófia hercegnő (6) 17.25 Jake és Soha ország kalózai (6) 17.50 Mickey és az autó versenyzők (6) 18.10 Cili seriff és a vadnyugat (6) 18.35 RoboVonatok (6) 18.50 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 19.15 Sam, a tűzoltó (6) 19.25 Dózerkék 19.50 Bing 19.55 Hetedhét kaland
11.32 Vendég a háznál 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Ütköző 13.30 „Örüljetek az Úrban mindenkor!” – A Magyarországi Metodista Egyház félórája 14.00 Krónika 14.05 Utas és holdvilág – Szerb Antal regényének rádióváltozata 14.25 Rádiószínház – Zene délután 14.30 Krónika 14.32 Felfedező – a gazdaságról 15.00 Krónika 15.10 Trend-idők 15.20 Édes anyanyelvünk 15.30 Krónika 15.32 Kalendárium 16.00 Krónika 16.10 Jó napot, Magyarország! 16.30 Krónika 16.50 Hangtár 17.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 A nap kérdése 19.00 Krónika 19.05 Regényes történelem 19.30 Esti mese 19.35 Jó éjszakát, gyerekek! / Shakespeare-mesék 19.45 Mese-zene 19.50 Napi Opera 45. rész 19.55 Vers napról napra (12) 20.00 Krónika
06.05 Muzsikáló reggel 09.30 Énekelj velünk! 10.00 Muzsikáló délelőtt 12.05 Népzene – Sebő 12.35 Koncert 15.05 Muzsikáló délután 19.00 Arckép 19.35 Koncert 22.00 Ars Nova 23.00 Jazz
15
PÉNTEK
TV2
február 14.
16
PÉNTEK
február 14.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
06.00 Vacsoracsata (12) 50. rész 07.00 Shaun, a bárány II/9. rész 08.00 Vészhelyzet (12) II/7. rész 08.55 Vészhelyzet (12) II/8. rész 09.55 A Konyhafőnök Junior II/13. rész 10.55 Vacsoracsata (12) 51. rész 11.55 Vacsoracsata (12) 52. rész 12.55 Segítség, bajban vagyok! (12) 23. rész 13.55 A gyanú árnyékában (12) 10. rész 14.55 Showder Klub (12) I/5. rész 16.00 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1707. rész 17.15 Segítség, bajban vagyok! (12) 3. rész 18.15 A gyanú árnyékában (12) 89. rész 19.15 Showder Klub (12) I/6. rész 20.20 Showder Klub (12) I/7. rész 21.30 Éjjel-Nappal Budapest (12) 1708. rész 22.50 Showder Klub (16) I/6. rész 00.00 Az élet csajos oldala (12) VI/22. rész
05.50 Magánnyomozók (12) 06.55 Hal a tortán (12) 50. rész 08.00 Tények Reggel (12) 08.35 Több mint TestŐr (12) 08.45 Csapdába csalva (12) VII/4. rész 09.15 Csapdába csalva (12) VII/5. rész 09.50 Családi titkok (12) 12.00 Jóban Rosszban (12) 3783. rész 13.10 Hal a tortán (12) 10. rész 14.15 Magánnyomozók (12) 15.15 Kórházi történetek (12) II/42. rész 16.10 Tények (12) 16.40 Családi titkok (12) 153. rész 17.45 Családi titkok (12) 154. rész 18.50 Magánnyomozók (12) II/8. rész 19.55 Magánnyomozók (12) 32. rész 21.00 Jóban Rosszban (12) 3783. rész 22.10 Tények Este (12) 22.40 Exatlon Hungary (12) 01.20 Veled is meg történhet! (12)
04.30 Gyilkos ügyek (12) IV/19. rész 05.30 Halálos fegyver (12) II/14. rész 06.30 Dr. Csont (12) X/1. rész 07.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/19. rész 08.30 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/20. rész 09.30 Cobra 11 (12) XIX/7. rész 10.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) V/13. rész 11.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) VI/1. rész 12.45 Cobra 11 (12) XIX/8. rész 13.50 Cobra 11 (12) XIX/9. rész 14.55 Cobra 11 (12) XIX/10. rész 16.00 Gyilkos ügyek (12) IV/20. rész 17.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/21. rész 18.00 CSI – Miami helyszínelők (12) VIII/22. rész 19.00 Halálos fegyver (12) II/15. rész 20.00 Dr. Csont (12) X/2–3. rész 22.00 Gyilkos elmék (16) IX/14. rész 23.00 Nyomtalanul (12) VI/11. rész
09.45 NCIS – Los Angeles (12) X/16. rész 10.40 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/18. rész 11.35 Bűntények a Riviérán (12) X/8. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) III/6. rész 13.35 Seal Team (12) I/14. rész 14.30 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/14. rész 15.25 Gyilkos elmék (16) XIII/3. rész 16.20 NCIS – Los Angeles (12) X/17. rész 17.15 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (16) XIII/19. rész 18.10 Seal Team (12) I/15. rész 19.05 S.W.A.T. – Különleges egység (12) I/15. rész 20.05 Gyilkos elmék (16) III/4. rész 21.00 A kijelölt túlélő (12) II/1. rész 21.55 Szerencsecsillag (16) Amerikai filmdráma
04.30 Immigrants – Jóska menni Amerika (12) Amerikai–magyar animációs film 06.10 Egy zseni, két haver, egy balek (12) Olasz– francia–német akcióvígjáték 08.30 Mulan (12) Kínai kalandfilm 10.50 Stratton (12) Angol akciófilm 12.40 Elhárítók (12) Amerikai–angol– mexikói akciófilm 14.40 Tüzes bosszú (12) Amerikai akciófilm 16.40 Hajsza a győzelemért (12) Angol–német– amerikai szélhámosfilm 19.00 The Expendables 2 – A feláldozhatók 2 (12) Amerikai akciófilm 21.00 Penge (16) Amerikai akcióthriller 23.30 Daybreakers – A vámpírok kora (16) Akciófilm 01.25 Ne nézz a tükörbe! (16) Kanadai–amerikai film 03.30 Vámpírok alkonya (16) Amerikai akciófilm
07.00 FIA Formula-E Bajnokság Mexico City Előzetes 07.30 Biatlon Világbajnokság Antholz 08.30 Snooker Home Nations Series Welsh Open 4. nap 10.30 Biatlon – Világbajnokság Antholz 11.25 Szánkó Világkupa Világbajnokság, Szocsi 12.00 Szánkó Világkupa Világbajnokság, Szocsi Nõk Sprint 12.55 FIS Síugrás világkupa Tauplitz/Bad Mittern Ausztria 14.15 Biatlon Világbajnokság Antholz Nők – 7,5km sprint 16.00 Snooker – Home Nations Series Welsh Open negyeddöntő 19.00 Eurosport 2 Hírek 19.05 Snooker Home Nations Series Welsh Open negyeddöntő 19.45 Snooker Home Nations Series Welsh Open 23.00 Eurosport 2 Hírek 23.20 FIS Síugrás világkupa
06.55 Reggeli Start 08.30 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.40 A nap hőse 08.50 S.E.F.T. A DIGI Sport életmód magazinja 09.00 Tenisz – WTA-torna Szentpétervár, negyeddöntők 16.00 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 16.05 A nap hőse 16.15 X-Trial Világbajnokság Budapest, összefoglaló 17.15 Labdarúgás Premier League Match Pack 17.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 18.00 Csizmaszár Serie A TIM Magazin 19.00 Háromoroszlán Premier League Magazin 20.00 Szélkakas Ligue 1 Magazin 20.40 Labdarúgás – Ligue 1 22.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 23.00 Tenisz – WTA-torna Szentpétervár
07.00 Sporthíradó 07.30 Labdarúgás OTP Bank Liga: Újpest FC–Ferencvárosi TC mérkőzés 09.30 Napos Oldal – DVTK magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Röplabda közvetítés Női Röplabda Magyar Kupa döntő 12.30 Pecatúra magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Tollaslabda Magyar Bajnokság 14.25 Bringasport 14.45 Labdarúgás Labdarúgó Magyar Kupa: Újpest FC–MOL Fehérvár FC nyolcaddöntő mérkőzés 17.40 Futsal magazin 18.15 Felvezető műsor Kézilabda 18.30 Kézilabda K&H női kézilabda liga: Dunaújvárosi KKA–FTC–Rail Cargo Hungária 20.00 Értékelő műsor Kézilabda 20.30 BL-péntek 21.15 Birkózó Európabajnokság 22.15 Sporthíradó 22.45 Kézilabda K&H női kézilabda liga: Dunaújvárosi KKA–FTC –Rail Cargo Hungária
16
Napi ajánló
21.00
VIASAT3
Aludj csak, én álmodom
n Lucy élete magányos, pedig szemrevaló lány. A metrón árulja a jegyeket, egyedüli boldogsága egy kedves fiú, aki minden nap elrobog előtte. Lucy véletlenül megmenti a vágányok közé esett fiú életét. Szerelem ez második látásra. Azonban Peter kómába esik.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 Teleshop 08.55 Favágók (12) 09.55 Favágók (12) 10.45 Jéglovagok (12) 11.45 Top Gear (12) 13.00 Top Gear (12) 14.10 Zálogcsillagok (12) 14.35 Zálogcsillagok (12) 15.00 Hegyi emberek (12) 16.00 Alaszka, a legvégső határ (12) 17.00 Jéglovagok (12) 18.00 Classic Mobils (12) 18.30 Premier League mini (12) 18.35 Premier League mini (12) 18.55 Premier League Matchpack (12) 19.30 Britannia, egy hét a szigeten (12) 20.30 Labdarúgás: Premier League (12) 23.00 FA Kupa (12) 01.00 UEFA Bajnokok Ligája (12)
05.00 La Liga (12) 05.05 Super Car (12) 05.30 La Liga (12) 07.35 La Liga – Összefoglaló (12) 08.40 Állítólag... (12) 09.45 Vadászat Hitlerre (12) 10.40 A Rombolók (12) 11.25 Megarakományok (12) 12.10 Megarakományok (12) 12.55 Hegyi emberek (12) 13.55 Állítólag... (12) 15.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 16.00 Vadászat Hitlerre (12) 16.55 A 20. század ikonikus alakjai (12) 18.00 Bodon FC (12) 18.20 La Liga: Mini (12) 18.35 La Liga World (12) 19.10 La Liga Show (12) 19.45 Viva La Liga (12) 20.45 La Liga (12) 23.10 La Liga: Városok (12)
07.30 NFL: Game day 08.00 Kézilabda: EHF-kupa, férfiak, csoportkör, 2. forduló, Füchse Berlin – Grundfos Tatabánya 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Tempó-magazin 2. rész 11.30 Labdarúgás: Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 13.30 Darts: 2. állomás, Nottingham 17.00 AEROsport MMXX/2. rész 17.15 Kezeket fel! - a Sport TV kézimagazinja Új 17.45 Labdarúgás: Olasz kupa Elődöntő, 1. mérk., öf. 18.15 Europálya A Sport TV nemzetközi futballmagazinja 19.45 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 27. rész 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, Dortmund–Eintracht Frankfurt 22.45 Heti helyzet A hét témái, új
07.30 Televíziós vásárlás 09.00 Mai helyzet 09.15 Labdarúgás: Spanyol Kupadöntő 1. mérkőzés 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 Trash Talk Amerikai sportmagazin 13.45 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 14.15 Arany pillanatok 14.30 UFC: the Greatest Fights: Lawler–Condit 15.00 Póker 15. rész 16.00 Kosárlabda: NBA, alapszakasz, mai, Boston Celtics–Los Angeles Clippers 18.00 Tenisz: 1.-2. negyeddöntő, ATP250-es torna, New York 22.00 Tenisz: 3. negyeddöntő, ATP250-es torna, New York 00.00 Labdarúgás: Olasz kupa Elődöntő, 1. mérk., öf. 00.30 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 27. rész
február 14.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
08.15 Az új karate kölyök (12). Amerikai kalandfilm 10.25 Rocky Balboa (12). Amerikai filmdráma 12.30 Beverly Hills-i zsaru (12). Amerikai akcióvígjáték 14.45 Hamis a baba (12). Magyar akcióvígjáték 16.30 Seriff az égből (12). Olasz akcióvígjáték 18.30 Indiana Jones és a Végzet Temploma (12). Amerikai kalandfilm 21.00 A szállító 2. (15). Német–francia– amerikai akciófilm 22.50 Védhetetlen (15). Amerikai–dél-afrikai–japán akciófilm 01.10 Ragadozók (15). Amerikai sci-fi akciófilm 03.10 Anakonda 2.: A véres orchidea (15). Amerikai horrorfilm
21.55
AXN
Szerencsecsillag n Logan épen és egészségesen tér vissza Irakból. Úgy hiszi, ezt annak az ismeretlen nőt ábrázoló fényképnek köszönheti, amit a háború során talál.
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 07.50 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.15 Két pasi – meg egy kicsi (12) 08.40 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.25 Két pasi – meg egy kicsi (12) 10.55 Jim szerint a világ (12) 11.50 Jim szerint a világ (12) 12.15 Jim szerint a világ (12) 12.45 Jóbarátok (12) 13.10 Jóbarátok (12) 14.35 Jóbarátok (12) 15.15 A Simpson család (12) 15.40 Dragon Ball Super (12) 16.10 Tsubasa kapitány – Kezdőrúgás (12) 16.40 Jóbarátok (12) 17.10 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 22.00 Rémálom az Elm utcában (18)
06.05 A Madagaszkár pingvinjei 06.30 A Madagaszkár pingvinjei 07.00 Nevess csak! (12) 07.30 Pasik! (12) 08.00 Beugró (12) 09.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 11.00 Az elveszett világ (12) 12.00 Az elveszett világ (12) 13.00 Nevess csak! (12) 13.30 Shaun, a bárány 13.40 Shaun, a bárány 13.50 Mi a vágyad, more?! (12) 14.35 ValóVilág (12) 15.35 Győzike Show (12) 16.35 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.40 Medicopter 117 – A légimentők (12) 18.35 Cobra 11 (12) 19.40 Cobra 11 (12) 20.40 Benny Hill Show (12) 21.20 Benny Hill Show (12) 22.00 ValóVilág (16) 23.00 Győzike Show (12)
VIASAT6
06.00 Mickey egér 06.05 Csillag kontra Gonosz Erők 06.35 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 07.00 Aranyhaj – A sorozat 07.30 Csillag kontra Gonosz Erők 07.55 Liv és Maddie 08.25 Zsenipalánták 09.20 Harcra fel! 10.15 Bizaardvark 11.10 Liv és Maddie 12.05 Zsenipalánták 12.30 Zsenipalánták 13.00 Harcra fel! 13.25 Harcra fel! 13.55 Bizaardvark 14.20 Bizaardvark 15.15 Csillag kontra Gonosz Erők 15.45 Raven otthona 16.40 Jessie 17.35 Jessie 18.00 Jessie 18.30 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Bizaardvark 19.25 Csináld magad szuper pasi
11.30 Sam, a tűzoltó 11.45 Thomas, a gőzmozdony 12.00 Sherlock, a jak (6) 12.15 Transformers: Mentő Bot Akadémia 12.30 Mása és a medve (6) 12.50 Végre otthon – Tip és Oh kalandjai (6) 13.15 Bibi és Tina (6) 13.45 Állati küldetés (6) 14.15 Dinószakik (6) 14.45 Denver, az utolsó dinoszaurusz 15.00 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 15.30 Holly Hobbie 16.00 Barbie a rockstár hercegnő (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
08.35 Zoom In 08.45 Modern Pygmalion (12) 10.45 Banditák (12) 13.10 Átkozott boszorkák 15.15 Későnérők (12) 17.20 A pénznyelő (12) 19.10 Hajrá csajok! (12) 21.00 Az új fiú 22.50 Félelem és reszketés Las Vegasban (18) 00.55 Acts of Vengeance 02.20 Lapzárta – Veronica Guerin története (16) 03.55 Visszatérés
06.00 Close Up 06.30 Zoom In 06.40 Rekviem egy macskáért (16) 08.40 Sárkányok háborúja (12) 10.45 G-Force – Rágcsávók (12) 12.35 A Flintstone család 14.20 A kilencedik kapu 17.00 Mérges pókok (16) 19.00 A negyedik 21.00 Serenity (15) 23.15 Cápatámadás Malibun (12) 00.55 A harc mestere (18)
10.55 Élet a Serengeti Nemzeti Parkban (12) 12.05 Beépített főnök – Amerika (12) 13.00 Kémek a vadonban (12) 14.00 Oroszországtól Iránig: Át a vad határon (12) 15.00 Mérnöki csodák (12) 16.00 Az Apollo krónikák (12) 17.00 Beépített főnök – Amerika (12) 18.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 20.00 Élet a fagypont alatt (12)
10.00 Gyáróriások (12) 11.00 Tényleg így készül?! (12) 12.00 Légikatasztrófák (12) 14.00 Mérnöki bravúrok (12) 15.00 Gyáróriások (12) 16.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 17.00 Eszement játékok (12) 18.00 Légikatasztrófák (12) 19.00 Tényleg így készül?! (12) 20.00 A Harmadik Birodalom építményei (12) 21.00 Az underground kórház (16)
01.10
MOZI+
10.55
VIASAT6
Ragadozók n A britek gőzerővel fúrják be magukat a fekete kontinens érintetlen testébe. A fénylő sínpárok a civilizáció csápjaiként szövik be a szűzföldet.
Jim szerint a világ n Jim és Cheryl boldog házasságban élnek és próbálnak normálisnak látszani. Ami nehéz feladatnak bizonyul.
Még kapható az újságárusoknál n A februári Fanny konyhában káposztás ételeket, és palacsinta recepteket is talál. Ajándék receptfüzetünkben minden a gombócokról és nudlikról szól.
06.00 Így jártam anyátokkal (12) 07.55 Agymenők (12) 08.25 Agymenők (12) 10.20 Egy kapcsolat szabályai (12) 10.50 Egy kapcsolat szabályai (12) 11.20 Modern család (12) 11.50 Modern család (12) 12.20 Az ifjú Sheldon (12) 12.50 A Goldberg család (12) 13.20 A Goldberg család (12) 14.20 Agymenők (12) 16.05 Agymenők (12) 16.35 Modern család (12) 17.35 Family Guy (12) 18.05 Family Guy (12) 18.35 Family Guy (12) 19.00 Az ifjú Sheldon (12) 19.30 Agymenők (12) 21.00 Magyarország, szereplek gála (12) 22.00 Family Guy (12) 23.30 Brickleberry (18) 00.00 Brickleberry (18)
06.30 Különös őrangyal (12). Kanadai krimi 08.45 Majd elválik (12). Amerikai film 11.15 Emma (12). Angol–amerikai romantikus vígjáték 13.50 Mansfield Park (12). Angol romantikus dráma 16.15 Kate és Leopold (12). Amerikai romantikus vígjáték 18.45 A szerelem erejével (12). Amerikai romantikus dráma 21.00 Ollókezű Edward (12). Amerikai fantasztikus film 23.20 Drakula (18). Amerikai horrorfilm 02.10 Frida (12). Amerikai–kanadai–mexikói életrajzi film 04.45 [Rec] (18). Spanyol horrorfilm
09.40 Murdoch rejtélyei (12) 10.45 Murdoch rejtélyei (12) 11.45 MacGyver: Az utolsó ítélet (12) 12.50 Bűbájos boszorkák (12) 13.50 Született feleségek (12) 15.55 A Grace klinika (12) 16.55 Bűbájos boszorkák (12) 17.55 Született feleségek (12) 20.00 Sherlock és Watson (12) 21.00 Murdoch rejtélyei (12)
11.50 Amy-nek ítélve (12) 12.50 Hetedik mennyország (12) 13.50 Klinika – Új generáció (12) 14.55 Katie Fforde – Ünnepi hangulat (12) 16.50 A hosszú út hazáig (12) 18.00 Amy-nek ítélve (12) 18.55 Hetedik mennyország (12) 19.55 Kisvárosi doktor (12) 21.00 Álom és szerelem: Katie Fforde – Ásó, kapa, fakanál (12)
17.00 Királyi receptek (12) 18.00 Gok wokja (12) 18.30 Terítéken Lengyelország (12) 19.00 A boldogság receptjei (12) 19.30 Európa késsel-villával (12) 20.00 Mary Berry kedvenc ételei (12) 20.35 Jamie 15 perces kajái (12) 21.05 Martha Stewart – Sütivilág (12) 21.35 A sütemények mesés világa (12) 22.35 Királyi receptek (12)
10.05 A homok titkai (12) 11.15 Barátok közt (12) 12.00 Ki ez a lány? (12) 13.00 CSI – New York-i helyszínelők (12) 15.00 Columbo (12) 17.00 A simlis és a szende (12) 18.05 Monk – A flúgos nyomozó (12) 19.00 Vészhelyzet (12) 19.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 20.55 CSI – New York-i helyszínelők (12) 21.55 Columbo (12)
17
PÉNTEK
05.15 NCIS – Los Angeles (12) 06.00 NCIS – Los Angeles (12) 06.55 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 07.55 Don Matteo (12) 09.25 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 10.25 Robbie, a fóka (12) 11.25 A klinika (12) 12.25 A klinika (12) 13.25 Charly, majom a családban (12) 14.30 Charly, majom a családban (12) 15.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 16.35 Hegyi doktor – Újra rendel (12) 17.35 Don Matteo (12) 19.00 Hawaii Five-0 (12) 20.00 Hawaii Five-0 (12) 21.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 22.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 23.00 Dr. Csont (15) 00.00 Dr. Csont (15)
Napi ajánló
18
SZOMBAT
február 15.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott TV2
VIASAT3
06.15 Top Shop 06.45 Kölyökklub (6) Rajzfilm összeállítás 09.35 Bakugan: Bunyóbolygó (12) 22. rész 10.05 Top Shop 11.00 Anyák gyöngye (12) IV/5. rész 11.35 Autogram (12) Magyar sportműsor, 197. rész 12.15 XXI. század – A legendák velünk élnek (12) Magyar ismeretterjesztő műsor, 516. rész 12.50 Carter ügynök (12) II/4. rész 14.00 Sajttársak (12) Amerikai romantikus vígjáték 15.40 Ízlések és pofonok (12) Amerikai romantikus vígjáték 18.00 RTL Híradó — Esti kiadás
05.25 Egy rém rendes család (12) Amerikai vígjátéksorozat, II/12. rész 05.50 Egy rém rendes család (12) Amerikai vígjátéksorozat, II/13. rész 06.20 TV2 animáció (12) Gyerekműsor 10.35 Trendmánia (12) Magazinműsor 11.05 Babavilág (12) Magazinműsor 11.40 Poggyász (12) Magazinműsor 12.10 Hungarikumokkal a világ körül (12) Dokumentumfilm sorozat 12.45 Edzőtárs (12) Magazinműsor 13.15 Kapj el, ha tudsz! (12) Amerikai–kanadai krimi 16.20 Columbo (12) Amerikai krimi, III/6. rész 18.00 Tények Hírműsor
07.25 Hazajáró 07.55 Térkép 08.25 Noé barátai 08.55 Mentor (12) 3. rész 09.00 Mentor (12) 4. rész 09.10 Divat & dizájn (6) 09.45 Nálatok laknak állatok? (6) I/6. rész 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta 13.30 Agatha Raisin (12) 5. rész 14.25 A mi kis állat kertünk (6) 3. rész 15.30 Nápolyt látni és... (12) Magyar vígjáték 17.00 Gasztroangyal (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó
06.00 Jóbarátok (12) IX/20–21. rész 07.05 Agymenők (12) IX/24. rész 07.35 Agymenők (12) VIII/1. rész 08.05 Ide süss! (12) Magyar ismeretterjesztő műsor, III/6. rész 09.05 Ide süss! (12) III/7. rész 10.05 Az elveszett ereklyék fosztogatói (12) I/11. rész 11.10 Az elveszett ereklyék fosztogatói (16) I/12. rész 12.10 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/11. rész 13.05 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/12. rész 14.05 Oltári nő (12) Amerikai romantikus vígjáték
21.05 Halálos fegyver 3. Riggs és Murtaugh komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra.
21.50 Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész Végre teljesül a halandó Bella és a vámpír Edward álma, örök hűséget fogadnak. Végül Edward teljesíti kedvese kérését.
19.35 A Dal A Dal 2020 egy tehetségkutató műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztja, hogy melyik lesz a legjobb magyar sláger.
21.00 Nász-ajánlat A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból az illegális bevándorló nőt, aki állítja, hogy házasodni készül, így nem küldhetik vissza.
19.00 Fókusz Plusz (12) 646. rész 20.00 A mi kis falunk (12) Magyar filmsorozat, IV/11. rész 21.05 Halálos fegyver 3. (16) Amerikai akcióvígjáték 23.35 Féktelen harag (18) Amerikai akciófilm
18.55 Tények Plusz Hírműsor 19.55 A kis kedvencek titkos élete (12) Családi animációs film 21.50 Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész (12) Amerikai kalandfilm 00.20 Brooklyn (12) Romantikus film
18.40 SzerencsePerc (12) 18.45 Szerencse Szombat (12) 19.35 A Dal 3. rész 21.45 A Dal – Kulissza 3. rész 22.10 Kenó (12) 22.20 Tajtékos napok (12) Francia–belga filmdráma
16.30 Két hét múlva örökké (12) Amerikai–ausztrál vígjáték 18.45 Aludj csak, én álmodom (12) Amerikai vígjáték 21.00 Nász-ajánlat (12) Amerikai vígjáték 23.20 Két hét múlva örökké (12) Amerikai–ausztrál vígjáték
06.00 Autókereskedők 08.00 Ócskaságvadászok 09.00 Ócskaságvadászok 10.00 Monumentális történelem 11.00 Monumentális történelem 12.00 A brit kincsvadász 13.00 A brit kincsvadász 14.00 Made In Gyetván Csabával 15.00 Rejtett kincsek 15.30 Rejtett kincsek 16.00 Rejtett kincsek 16.30 Rejtett kincsek 17.00 Kincsek a garázsból 17.30 Kincsek a garázsból 18.00 Falmentő sereg 18.30 Falmentő sereg 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Aranyláz Alaszkában 21.00 Richard Hammond óriásai 22.00 Monumentális történelem
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 Gyógyítás dimenziók 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 Egyenes beszéd 09.30 Jakupcsek plusz (12) 10.25 Mondd el Tatár Csillának! (12) 11.00 Ékszer TV 12.20 Életre fel 12.35 MI – Mesterséges Intelligencia (12) 12.55 Kőbánya híradó 13.30 Fő az egészség 14.00 Ékszer TV 16.35 Hazahúzó 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Civil a pályán 20.25 AradiVarga Show (12) 21.50 Sas kabaré (12) 22.50 Sorok között Lutter Imrével (12) 23.30 Korál – Amikor vége az utolsó dalnak is BO
12.00 Mindenki Akadémiája 12.30 Erdei utakon – Reviczky Gáborral (12) 13.05 Mesterember 13.35 Multiverzum – A tudomány határtalan! 14.05 Művész-házasság – A házasság művészete 14.10 „Harangok zúgnak bennem” Egy óra Csoóri Sándorral 15.15 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 15.45 Tőkéczki és Takaró – Történelem és irodalom mindenkinek 16.15 OJD – Irodalom és könyv 26 percben 16.40 Édes anyanyelvünk 16.55 A Nagyok 17.25 Magyar Krónika 17.55 Szerelmes földrajz 18.30 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat (12)
07.10 Hogy volt!? 08.10 Idegen nyelvű hírek 08.35 Gasztroangyal (12) 09.45 Mindenki Akadémiája 10.15 Rejtélyes XX. század – Kun Miklós műsora (12) 10.45 Öt kontinens 11.20 Angol nyelvű hírek 11.35 Nászút féláron (12) 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Petrovics Emil: III. vonósnégyes (ea.: Kodály Vonósnégyes) 13.40 Petrovics Emil: Concerto grosso op.50 14.15 Család-barát 15.55 Térkép 16.25 Visegrádi Négyek 17.25 Most a Buday! (6) 17.55 Családi kör (12) 18.55 Ízőrzők 19.35 A Dal 21.45 Fábry (12) 23.00 Legenda – válogatás (12)
18
06.00 Troll (12) 07.00 Híradó 07.30 Magyarország élőben 08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 Globál 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Credo 12.00 Híradó 12.30 Garázs 13.00 Hírek 13.05 Vetítő (12) 14.00 Hírek 14.05 Troll (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Plusz mínusz 16.00 Hírek 16.05 Riasztás (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Informátor (12) 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Globál 20.00 Hírek 20.05 Panaszkönyv 21.00 Hírek 21.05 Civil kör 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Heti terror (12) 23.00 Hírek
10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Esély 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Élő egyház 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Világ 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Itthon vagy! 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Summa 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó
05.00 Rajzfilmsorozatok 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás (6) 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Baltazár-bazár 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke (6) 12.35 Világ-mesék (6) 12.50 Hókuszpókusz! (6) 13.15 Tündéri keresztszülők (12) 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn (12) 14.10 Wissper 14.25 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői (6) 14.50 Grimm meséiből: Csipkerózsika (6) 15.50 Dr. Plüssi (6) 16.15 Goldie és Mackó (6) 16.40 Lilo és Stitch (6) 17.05 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 17.25 Kacsamesék (6) 17.50 Elena, Avalor Hercegnője (6) 18.15 Cápacsali 2: Mentsük meg a zátonyt! (6) 19.35 Chuggington pályaudvar 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta (12) 21.05 Én vagyok itt (12)
07.30 Krónika 08.00 Krónika 08.30 Krónika 08.32 Európai idő 09.00 Krónika 09.05 Kabarématiné (12) 09.30 Krónika 09.32 Szellem a fazékból 10.00 Krónika 10.05 Országjáró szombat délelőtt – Czifra Szilviával 10.30 Krónika 11.00 Krónika 11.30 Krónika 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.15-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Jó ebédhez szól a nóta! 13.30 Krónika 13.32 Kabaré 14.25 Kabaré-lexikon (12) 14.30 Krónika 14.32 Országjáró szombat délután – Banner Gézával 15.00 Krónika 15.30 Krónika 16.00 Krónika 16.30 Krónika 17.00 Krónika 17.30 Krónika 18.00 Krónika 18.01 Sportvilág 19.00 Krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Esti mese 19.40 Esti mese 19.50 Mese-zene 19.52 Napi Opera 46. rész 19.55 Vers napról napra (12) 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika
09.30 Évfordulók 10.00 Súgólyuk 11.00 Új zenei újság 12.05 Cine-java 12.35 Koncertfelvételek 15.05 Egy zenemű több előadás 17.00 Hangversenyek 19.00 Opera 22.00 Ars Nova 23.00 Jazz
február 15.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
04.30 Csajok Monte Carlóban (12) Amerikai–magyar romantikus vígjáték 06.25 A nagy házalakítás (12) IV/15. rész 07.30 A nagy házalakítás (12) IV/16. rész 08.35 Csapdába csalva (12) 09.10 Az Építkezők (12) 09.40 Trendmánia (12) 10.10 Több mint TestŐr (12) 10.40 Autószerelők, avagy minden új egyszer régi lesz! (12) 11.10 EB TV (12) 11.45 Veled is meg történhet! (12) 12.50 Magánnyomozók (12) 15.00 A nagy nap (16) Amerikai romantikus vígjáték 16.55 Hamis a baba (12) Magyar akcióvígjáték 18.55 Az elvarázsolt dollár (12) Magyar vígjáték 21.00 Sokkal több mint testőr (15) Amerikai–holland– kínai–bolgár akcióvígjáték 23.30 Hanna – Gyilkos természet (15) Amerikai–angol– német akcióthriller
05.05 Cobra 11 (12) XIX/9–10. rész 07.10 SpongyaBob Kockanadrág (6) III/11. rész 07.40 SpongyaBob Kockanadrág (6) III/12. rész 08.10 SpongyaBob Kockanadrág (6) III/13. rész 08.40 Bazi rossz Valentin-nap (12) Amerikai romantikus vígjáték 10.20 Monk – A flúgos nyomozó (12) II/15. rész 11.15 Monk – A flúgos nyomozó (12) II/16. rész 12.10 CSI – A hely színelők (12) VII/24. rész 13.10 CSI – A hely színelők (12) VIII/1. rész 14.10 Született detektívek (12) II/1. rész 15.05 Született detektívek (12) II/2. rész 16.05 Privát kopók (12) II/3–4. rész 18.05 Minden végzet nehéz (12) Amerikai romantikus vígjáték 20.30 Valentin nap (12) Amerikai romantikus vígjáték 23.00 A Tanár (12) II/5. rész
06.20 Rex felügyelő – Elit alakulat (12) II/11. rész 07.20 Rex felügyelő – Elit alakulat (12) II/12. rész 08.20 Kyle, a rejtélyes idegen (12) II/1. rész 09.20 Kyle, a rejtélyes idegen (12) II/2. rész 10.20 Skorpió – Agymenők akcióban (12) III/21. rész 11.15 Skorpió – Agymenők akcióban (12) III/22. rész 12.10 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/11. rész 13.05 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/12. rész 14.05 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/13. rész 15.00 NCIS – New Orleans (12) V/21–22. rész 16.55 Carter (12) I/5–6. rész 18.50 A rejtély (12) I/9. rész 19.55 A rejtély (12) I/10. rész 21.00 Gyilkos elmék (16) XIV/1–2. rész 22.50 Gyilkos elmék (16) XIV/3. rész 23.45 Profilozók (18) IX/1. rész
05.00 Tüzes bosszú (12) Amerikai akciófilm 06.55 Lucky Luke – Irány a vadnyugat (12) Francia animációs film 08.25 A kincses bolygó (12) Animációs film 10.15 Szabadítsátok ki Willyt! (12) Amerikai kalandfilm 12.25 Fehér Agyar (12) Amerikai kalandfilm 14.45 Még zöldebb a szomszéd nője (12) Amerikai vígjáték 16.55 Spionfióka (12) Amerikai akcióvígjáték 18.45 Jég veled! (12) Amerikai kalandfilm 20.50 I. e. 10 000 (12) Amerikai–dél- afrikai kalandfilm 23.00 Boszorkány vadászat (16) Amerikai akciófilm 00.50 Daybreakers – A vámpírok kora (16) Ausztrál–amerikai akciófilm 02.50 A sötétség kapui (16) Amerikai horrorfilm
09.50 Alpesi sí Világkupa Maribor Női óriásműlesiklás 1. futam Szlovénia 10.55 FIS Síugrás világkupa Tauplitz/Bad Mittern Ausztria 12.45 Alpesi sí Világkupa Maribor Női óriásműlesiklás 2. futam Szlovénia 14.00 Sífutás FIS Világbajnokság Östersund Női 10 km szabadstílus 14.40 Biatlon Világbajnokság Antholz 16.05 Sífutás FIS Világbajnokság Östersund Férfi 15 km szabadstílus 17.30 Alpesi sí Világkupa Férfi lesiklás Kína 18.30 Eurosport 2 Hírek 18.35 FIA Formula-E Bajnokság Mexico City selejtezõ 19.45 Szabadstílusú sí Világkupa, Calgary Félcső 20.45 Szabadstílusú sí Világkupa, Calgary Slopestyle 22.55 FIA Formula-E Bajnokság
08.00 A nap hőse 08.10 Szélkakas Ligue 1 Magazin 08.50 Labdarúgás – Ligue 1 10.40 Csizmaszár Serie A TIM Magazin 11.40 Háromoroszlán Premier League Magazin 12.40 Labdarúgás Premier League Preview 13.10 A nap hőse 13.20 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 13.25 Labdarúgás: Premier League Southampton– Burnley 15.30 A nap hőse 15.40 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 15.45 Tenisz – WTA-torna Huahin 17.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 17.55 Labdarúgás – Olasz Bajnokság Bologna–Genoa 20.05 A nap hőse 20.15 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.25 Labdarúgás – Olasz Bajnokság Atalanta–AS Roma
06.40 Röplabda közvetítés Női Röplabda Magyar Kupa döntő 08.45 Szabadidő 09.20 Tollaslabda Magyar Bajnokság 11.20 Futsal magazin 11.55 Labdarúgás OTP Bank Liga: MOL Fehérvár– Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 14.00 Játékoskijáró 15.00 Kézilabda K&H női kézilabda liga: DVSC Schaeffler–Vác NKSE mérkőzés 16.40 Felvezető műsor Labdarúgás 17.00 Labdarúgás OTP Bank Liga: DVTK–Paksi FC mérkőzés 18.40 Értékelő műsor Labdarúgás 19.00 Felvezető műsor Labdarúgás 19.30 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– MOL Fehérvár FC mérkőzés 21.15 Értékelő műsor Labdarúgás 21.30 Góóól 22.45 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa- sorozat 23.45 Birkózó Európabajnokság
Napi ajánló
20.30
COOL
SZOMBAT
06.00 Szeress most! (12) 12. rész 07.00 Shaun, a bárány II/12. rész 07.30 Szuperzöld (12) 23. rész 08.00 A Konyhafőnök VIP (12) I/7. rész 09.30 A gyanú árnyékában (12) 88. rész 10.30 A gyanú árnyékában (12) 89. rész 11.30 Hazug csajok társasága (12) VII/20. rész 12.30 Hazug csajok társasága (12) VII/21. rész 13.30 A lekoptat hatatlan (12) Amerikai komédia 15.30 A Showder Klub bemutatja (12) 3. rész 16.40 Batman: Kezdődik (12) Amerikai–angol akciófilm 19.20 A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (12) Új-zélandi–amerikai fantasztikus kalandfilm 23.00 A végzet órája (12) Amerikai–indiai– kanadai fantasztikus film 01.00 A lekoptat hatatlan (12) Amerikai komédia
Valentin nap n Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, ám ez a nap sem mentes a feszült pillanatoktól, fordulópontoktól. Új kapcsolatok születnek, és régiek érnek véget, egy már véget ért kapcsolat elejtett fonalát épp ma veszik fel. Aszerelem csapdájába estek, és nem tudják, hogyan másszanak ki belőle.
07.45 FA Kupa (12) 09.45 Britannia, egy hét a szigeten (12) 10.45 Premier League mini (12) 11.00 Premier League – Előzetes (12) 11.30 Autósport és Formula magazin (12) 12.00 Classic Mobils (12) 12.30 Britannia, egy hét a szigeten (12) 13.40 Labdarúgás: Premier League (12) 15.40 Premier League mini (12) 15.50 Premier League Matchpack (12) 16.25 Britannia, egy hét a szigeten (12) 17.25 Premier League – Előzetes (12) 17.45 Labdarúgás: Premier League (12) 20.55 Labdarúgás: Premier League (12) 22.55 Labdarúgás: Premier League (12) 00.55 Premier League mini (12)
05.00 Bodon FC (12) 05.15 Classic Mobils (12) 05.40 Super Car (12) 06.15 A világ legerősebb emberei (12) 07.15 Viva La Liga (12) 08.15 La Liga (12) 10.20 Bodon FC (12) 10.40 Super Car (12) 11.15 Classic Mobils (12) 11.50 Viva La Liga (12) 12.55 La Liga (12) 15.05 La Liga (12) 15.10 UEFA Bajnokok Ligája magazin (12) 15.45 La Liga (12) 18.10 La Liga (12) 20.40 La Liga (12) 23.10 La Liga (12) 01.15 A világ legerősebb emberei (12) 02.15 La Liga: Városok (12) 02.50 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)
10.00 Televíziós vásárlás 11.00 UFC: 247, Houston, Jon Jones–Dominick Reyes 14.00 NFL: Game day 14.30 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 14.45 Kézilabda: Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, Kielce–FC Porto 16.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 17.00 Kézilabda Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, Montpellier–Meskov Breszt 19.00 Kézilabda EHF-kupa, férfiak, csoportkör, 2. forduló, La Rioja–PAUC Handball 20.45 Kézilabda: EHF-kupa, férfiak, csoportkör, 2. forduló, Nimes–Cuenca 22.30 Labdarúgás 21. forduló, mai 00.30 Labdarúgás – Olasz kupa Elődöntő, 1. mérk., összefoglaló
06.30 Televíziós vásárlás 09.00 Heti helyzet A hét témái 10.00 Póker 15. rész 11.00 Europálya A Sport TV nemzetközi futballmagazinja 12.30 Labdarúgás. Bundesliga special Új 13.00 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, Hannover–Hamburg 15.00 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 15.30 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, RB Leipzig–Werder Bremen 17.30 Labdarúgás: Mai, Hoffenheim–Wolfsburg 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, Düsseldorf–Mönchengladbach 20.30 Alley-Oop A Sport TV NBA-magazinja, 2020/1. 21.30 NFL Game day 22.00 Tenisz: 1. elődöntő, ATP250-es torna, New York
19
20
SZOMBAT
február 15.
05.00 A dadus (12) 05.25 NCIS – Tengerészeti helyszínelők (12) 06.15 Hazudj, ha tudsz! (12) 07.10 Hazudj, ha tudsz! (12) 08.10 Hazudj, ha tudsz! (12) 09.05 Hazudj, ha tudsz! (12) 10.00 Alex felügyelő (12) 11.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 12.00 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 13.00 Alpesi őrjárat (12) 14.15 Beverly Hills-i zsaru (12) 16.40 Csonthülye 2. – Csapás a múltból (12) 18.50 Beverly Hills-i zsaru 2. (12) 21.00 Elrabolva 2. (15) 23.00 Elemi ösztön 2. (15) 01.25 Remény atya (12) 03.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 04.15 Shark – Törvényszéki ragadozó (12)
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
05.00 Az öt legenda (12). Amerikai animációs film 06.40 Super 8 (12). Amerikai sci-fi 08.50 Jurassic Park (12). Amerikai kalandfilm 11.25 Mission: Impossible II. (16). Amerikai–német akciófilm 14.00 Die Hard 2. – Még drágább az életed (12). Amerikai akciófilm 16.30 A kém (16). Amerikai–angol–francia–magyar–német akcióvígjáték 19.00 Dupla dinamit (12). Amerikai akciófilm 21.15 A függetlenség napja (12). Amerikai akciófilm 00.10 Túszdráma (15). Amerikai–német akciófilm 02.25 Ronin (15). Amerikai–angol–francia akciófilm 04.25 Száguldó erőd (16). Amerikai akciófilm
Napi ajánló
23.00
FILM+
Boszorkányvadászat n Behman és Felson az évekig tartó háborúzás után megelégelik az egyház nevében elkövetett kegyetlenkedéseket.
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 06.25 Jim szerint a világ (12) 06.50 Jim szerint a világ (12) 07.15 Jim szerint a világ (12) 07.45 Jim szerint a világ (12) 08.10 Jim szerint a világ (12) 08.45 Egy nap a világ 09.15 Totalcar (12) 09.55 Top Gear: Extra Gear (12) 10.25 Top Gear: Extra Gear (12) 10.55 Őrül-tech (12) 11.25 Jóbarátok (12) 12.55 Jóbarátok (12) 13.25 Jóbarátok (12) 13.55 Éjféli látomás (12) 16.15 Jóbarátok (12) 17.50 Jóbarátok (12) 18.25 Jóbarátok (12) 19.00 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Logan Lucky – A tuti balhé (16) 23.30 Rémálom az Elm utcában (18)
05.00 112 – Életmentők (12) 05.35 112 – Életmentők (12) 06.10 Kész Átverés! (12) 07.10 Kész Átverés! (12) 08.10 Kész Átverés! (12) 09.10 ValóVilág (12) 10.10 ValóVilág (12) 11.10 Mr. Bean (12) 11.45 Mr. Bean (12) 12.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 13.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 14.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 15.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 16.20 Medicopter 117 – A légimentők (12) 17.20 Mr. Bean (12) 17.55 Mr. Bean (12) 18.30 Volt egyszer egy Venice (12) 20.30 ...és megint dühbe jövünk (12) 23.00 Gyertek át! (16) 00.15 Az elveszett világ (12)
VIASAT6
07.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 08.50 Aranyhaj – A sorozat 11.10 Bizaardvark 11.35 Bizaardvark 12.05 Csillag kontra Gonosz Erők 12.30 Csillag kontra Gonosz Erők 13.00 Csillag kontra Gonosz Erők 13.25 Csillag kontra Gonosz Erők 13.55 Csillag kontra Gonosz Erők 14.20 Száguldó Layne 14.50 Raven otthona 15.45 Zack és Cody élete a tengerjárón 16.10 A zűr közepén 16.40 Coop és Cami megkérdezi! 17.05 Kikiwaka tábor 17.35 Kikiwaka tábor 18.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.25 Zombik
07.00 Denver, az utolsó dinoszaurusz 07.30 Kung Fu Panda: A végzet mancsai (6) 08.00 Barbie és a Sellőkaland (6) 09.20 Barbie és a Diótörő (6) 10.45 Mása és a medve (6) 11.00 Holly Hobbie 12.00 Szilaj a szabadon száguldó (6) 13.00 Trollok – A dallam szól tovább (6) 14.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 15.00 Polly Pocket (6) 16.00 Barbie és a 12 táncoló hercegnő (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
06.00 Close Up 06.35 Zoom In 06.45 Zoom In 06.55 Későnérők (12) 09.00 Banditák (12) 11.30 Az új fiú 13.20 Lenyűgöző teremtmények 15.50 Büszkeség és balítélet (12) 18.20 A skarlát betű (12) 21.00 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés (12) 23.00 Parfüm: Egy gyilkos története (16)
06.00 Zoom In 06.10 Zoom In 06.20 Zoom In 06.25 Paddington (12) 08.20 Kull, a hódító (12) 10.15 Kém a szomszédban (12) 12.00 Serenity (15) 14.25 Star Wars: A klónok háborúja 16.25 Dutyi dili (12) 18.45 Beavatás (16) 21.00 Ál/Arc (18) 23.30 A holló (18) 01.40 Az elítélt 03.20 Ítéletnap (16)
11.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 12.00 Ételek nyomában (12) 13.00 A vademberek Ben Foglelal (12) 14.00 Élet a fagypont alatt (12) 16.00 Forradalmi találmányok (12) 17.05 A két lábon járó számológép (12) 18.00 Brutális fizika (12) 19.00 Hősök és túlélők (12) 20.00 Titkok a fekete dobozból (12) 21.00 Történelemformáló tárgyak (12)
11.00 Tárcsázza Cesar Millant! (12) 13.00 Tényleg így készül?! (12) 15.00 Feldarabolt óriások (12) 16.00 Elhagyott építmények (12) 17.00 Szikláshegység – Sínek a pokolba (12) 18.00 Hajóroncsmentők (12) 19.00 Bear Grylls: Sztárok a vadonban (12) 20.00 Eszement játékok (12) 21.00 Pedig jó ötletnek tűnt (12) 21.30 Mianmar páriái (12)
20
16.40
RTLII
Batman: Kezdődik n Az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri, a keleti mester a harcosai közé veszi és kiképzi.
15.00
TV4
Marilyn Monroe titkos élete n A külvilág nem ismeri az igazi Marilyn Monroe-t, aki nagyon különbözik attól, amit nyilvánosan mutatott.
Keresse az újságárusoknál! n Az Ínyenc magazin téli számában remek menüt, halas fogásokat, fokhagymás ételeket, téli leveseket, finom aprósüteményeket és krémes desszerteket talál.
06.00 Bob Burgerfalodája (12) 06.55 A Goldberg család (12) 07.20 A Goldberg család (12) 08.50 A Goldberg család (12) 09.20 A Goldberg család (12) 09.50 A Goldberg család (12) 10.20 A Goldberg család (12) 10.50 Az ifjú Sheldon (12) 11.20 Az ifjú Sheldon (12) 11.50 Agymenők (12) 12.15 Agymenők (12) 13.30 Agymenők (12) 14.00 Agymenők (12) 15.40 Agymenők (12) 17.00 Agymenők (12) 17.30 Family Guy (12) 18.00 Family Guy (12) 19.30 Family Guy (12) 20.00 Family Guy (12) 20.30 Family Guy (12) 21.00 Comedy Club: Hadházi László – Tévélaci (12) 22.00 Brickleberry (18) 22.30 Brickleberry (18)
06.35 Anasztázia (12). Amerikai animációs film 08.30 Oviapu (12). Amerikai vígjáték 10.30 A rózsák háborúja (12). Amerikai vígjáték 13.10 Szerezd meg a zászlót (12). Spanyol–amerikai családi animációs film 15.10 Ricsi a gólya (12). Német–belga–norvég–luxemburgiamerikai családi film 16.50 Mama pici fia (12). Amerikai vígjáték 19.00 Vonzások és állatságok (12). Amerikai romantikus vígjáték 21.00 Holtpont (16). Amerikai–német–kínai–osztrák–olasz–kanadai akcióthriller 23.20 Cool Túra 2. – A sörpingpong (16). Amerikai vígjáték 01.20 Emelt fővel (16). Amerikai akcióthriller 02.55 [Rec] 2 (18).
06.00 800 szó (12) 07.00 Miss Marple (12) 09.00 Doc Martin (12) 10.00 Doc Martin (12) 11.00 Poirot: Temetni veszélyes (12) 13.00 Doc Martin (12) 14.00 Doc Martin (12) 15.00 Marilyn Monroe titkos élete (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Brokenwood titkai (12) 20.00 Tetthely (12) 22.00 Marie Antoinette (12)
12.00 Extrém tortacsodák (12) 12.30 Extrém tortacsodák (12) 13.00 Amynek ítélve (12) 14.05 Amynek ítélve (12) 15.05 Hetedik mennyország (12) 16.05 Hetedik mennyország (12) 18.05 Mr. Selfridge (12) 19.00 Az a varázslatos vidéki élet (12) 21.00 Ha szólít a szív (12) 21.55 A nyomorultak (12) 00.40 Ha szólít a szív
16.00 Paul Hollywood és a város ízei (12) 17.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 18.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Britanniában (12) 19.00 Piaci menük (12) 20.00 Justine újabb ausztrál finomságai (12) 20.30 River Cottage Ausztrália (12) 21.30 Paul Hollywood és a város ízei (12) 22.30 Anna Olson házi süteményei (12)
06.45 CSI – A helyszínelők (12) 08.45 CSI – A helyszínelők (12) 10.45 CSI – A helyszínelők (12) 11.45 Maigret (12) 13.50 Maigret (12) 15.55 A Midsomer gyilkosságok (12) 18.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel suttogó (12) 21.00 Szellemekkel suttogó (12) 22.00 A mentalista (12) 23.00 CSI – New York-i helyszínelők (12)
február 16.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott VIASAT3
05.05 Fókusz Plusz (12) 566. rész 06.00 Top Shop 06.30 Kölyökklub (6) 08.45 Star Wars: Lázadók (12) I/7. rész 09.15 Top Shop 10.15 A Muzsika TV bemutatja (12) 170. rész 10.50 Szuperzöld (12) 25. rész 11.30 Házon kívül (12) 525. rész 12.05 Anyák gyöngye (12) Amerikai vígjátéksorozat, IV/6. rész 12.40 Carter ügynök (12) II/5. rész 13.50 Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül (12) Amerikai–kanadai komédia 15.50 Az utolsó gyémántrablás (12) Amerikai akcióvígjáték
05.25 Egy rém rendes család (12) II/14. rész 05.50 Egy rém rendes család (12) II/15. rész 06.20 TV2 animáció (12) Gyerekműsor 10.00 EB TV (12) 10.35 Több mint TestŐr (12) 11.05 Super Car (12) Autós magazin 11.40 Életmódi (12) Magazinműsor 12.10 Az Építkezők (12) Ismeretterjesztő műsor 12.45 Csapdába csalva (12) Német doku reality-sorozat, VI/46. rész 13.15 A Saint Tropez-i csendőr (12) Francia–olasz vígjáték 15.25 Isten megbocsát, én nem! (12) Olasz–spanyol western-vígjáték
08.00 Isten kezében 08.25 Kereszt-Tények 08.30 Katolikus krónika 09.00 „Így szól az Úr!” 09.05 Rome Reports – Vatikáni híradó 09.30 A sokszínű vallás 09.45 Jézus és... 10.00 Új nemzedék 10.25 Vallás és szabadság 10.30 Református magazin 11.00 Unitárius istentisztelet 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.20 Édesapám, Imre (12) 14.00 Édes anyanyelvünk 14.10 Liliomfi (12) Magyar vígjáték 16.00 Hatoslottó sorsolás (12) 16.05 Hogy volt!? 17.00 Ízőrzők
06.00 Jóbarátok (12) IX/24. rész 06.30 Jóbarátok (12) X/1. rész 07.05 Agymenők (12) VIII/2–3. rész 08.00 Ide süss! (12) III/8. rész 09.05 Ide süss! (12) III/9. rész 10.05 Ide süss! (12) III/10. rész 11.10 Egy nap a világ V/3. rész 11.45 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/12. rész 12.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (12) II/13. rész 13.40 Glades – Tengerparti gyilkosságok (16) Amerikai krimisorozat, III/1. rész 14.40 Két hét múlva örökké (12) Amerikai–ausztrál vígjáték
19.00 Vasember 2 Kiderült, hogy a Vasember valójában Tony Stark. Kihasználva az iránta való érdeklődést fel akarja hívni a figyelmet a technikai újdonságokra.
23.50 Nehéz idők Jimnek, a katonaságból frissen leszerelve minden vágya, hogy belépjen a Los Angeles-i rendőrséghez, és feleségül vegye mexikói kedvesét.
21.20 Öt emelet boldogság A házaspár egész életét ugyanabban a New York-i lakásban töltötte. Elegük lesz és elhatározzák, hogy tovább állnak.
21.00 Holiday Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába,. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi eljegyezte az egyik kolléganőjüket.
18.00 RTL Híradó — Esti kiadás 19.00 Vasember 2 (12) Amerikai fantasztikus akciófilm 21.35 A bátrak (16) Amerikai életrajzi film 00.35 Portré (12) 507. rész 01.20 Fekete dicsőség (12) Filmdráma
18.00 Tények Hírműsor 18.50 Csatahajó (12) Amerikai sci-fi akciófilm 21.35 Rossz szomszédság (16) Amerikai komédia 23.50 Nehéz idők (18) Amerikai akcióthriller
17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Családi kör (12) 19.45 Magyarország, szeretlek! 21.20 Öt emelet boldogság (12) Amerikai filmdráma 22.45 Kenó (12)
16.45 Hogyan legyünk szinglik? (16) Amerikai romantikus vígjáték 18.50 Nász-ajánlat (12) Amerikai vígjáték 21.00 Holiday (12) Amerikai romantikus vígjáték 23.50 Aludj csak, én álmodom (12) Amerikai vígjáték
06.00 Autókereskedők 08.00 Csomagcsaták 10.00 Kincsek a garázsból 11.00 A brit kincsvadász 12.00 Csomagcsaták 12.30 Csomagcsaták 13.00 Rejtett kincsek 14.00 Autókereskedők: Álmaim verdája 15.00 Turbó duó 16.00 Klasszikus autók nyomában 16.30 Klasszikus autók nyomában 17.00 Falmentő sereg 17.30 Falmentő sereg 18.00 Autókereskedők 19.00 A brit kincsvadász 20.00 Ember vs. Grizzly: A medve nem játék 21.00 Óriásrengés: Az óra, amely megrázta Japánt 22.00 Megválaszolatlan mondák 23.00 Monumentális történelem
04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 06.00 700-as klub (12) 06.35 Új mezőgazdasági magazin 07.15 #Bochkor (12) 08.55 KultúrTipp 09.00 Superbook (6) 09.40 Ékszer TV 11.00 Vidám vasárnap 13.00 700-as klub (12) 13.30 Ékszer TV 15.55 Életre fel 16.10 Gyógyítás dimenziók 16.35 Hazahúzó 17.30 ATV Híradó 17.55 Sikerszféra 18.30 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással (12) 20.25 #Bochkor (12) 21.50 Mondd el Tatár Csillának! (12) 22.20 Best of Jakupcsek (12) 23.20 Heti Napló Sváby Andrással (12) 00.45 #Bochkor (12)
09.30 Novum (12) 10.05 Attenborough – 60 év a vadonban (6) 11.00 Színe-java 12.00 Jókai Mór városai: Komárom, Pápa, Balatonfüred 12.25 A nagyenyedi két fűzfa (12) 13.40 Művész-házasság – A házasság művészete 13.55 MMA portrésorozat (12) 14.55 Klasszikusok délidőben 16.00 Opera Café 16.35 Mesterember 17.05 Multiverzum – A tudomány határtalan! 17.40 Andre Rieu – Üdvözlet a világomban 18.30 Három királyfi, három királylány (12) 19.20 Vers mindenkinek 19.30 Hölgyek öröme (12) 20.30 M5 Híradó
08.05 Idegen nyelvű hírek 08.30 Önök kérték! (6) 09.30 Ízőrzők 10.00 Térkép 10.30 Angol nyelvű hírek 10.45 A Dal 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 MMA portrésorozat (12) 14.20 A Nagyok 14.50 Bármi legyen, gazdagít (12) 15.50 Hagyaték (12) 16.25 Színe-java 17.25 Most a Buday! (6) 17.55 Divat & dizájn (6) 18.20 Divat & dizájn (6) 18.55 Öt kontinens 19.25 Szerelmes földrajz 20.00 Gasztroangyal (12) 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Börtönárvák (12) 22.35 Hogy volt!? 23.30 M5 Híradó 00.00 Püspökkenyér
06.00 Civil kör 07.00 Híradó 07.30 Soroló 08.00 Hírek 08.05 Magyarország élőben 09.00 Hírek 09.05 Paletta 09.30 5 kedvenc 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Hírek 11.05 Civil kör 12.00 Híradó 12.30 Plusz mínusz 13.00 Hírek 13.05 Háttérkép (12) 14.00 Hírek 14.05 Szabadfogás (12) 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Heti terror (12) 16.00 Hírek 16.05 Troll (12) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Napról napra 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Hírvilág 20.00 Hírek 20.05 A nyolcas (12) 20.30 Budapesti srácok 21.00 Hírek 21.05 Bayer show (12) 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Hírvilág 23.00 Hírek
09.35 Esély 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Ma délelőtt 10.35 Summa 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.45 Időjárás-jelentés 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.10 Időjárás-jelentés 13.20 Ma délután 13.30 Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó 14.10 Időjárás-jelentés 14.20 Most történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután 14.35 Család’20 15.00 Híradó 15.10 Időjárás-jelentés 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.33 Ma délután 15.35 Kárpát Expressz 16.00 Híradó 16.10 Időjárás-jelentés 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.33 Ma délután 16.35 Életkor 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.31 Summa 17.33 Ma délután 17.50 Ma este 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.35 Időjárás-jelentés 18.45 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Ma este 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Itthon vagy! 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés
05.00 Rajzfilmsorozatok 10.55 Lexi és Lotti – Megbízható detektesók (6) 11.20 Loopdidoo – A nagy nyaralás (6) 11.35 Andy és az állatkölykök 11.55 A bűvös körhinta 12.20 M2 matricák – Ha nagy leszek… 12.25 Gyerekversek 12.30 Pityke (6) 12.35 Világ-mesék (6) 12.50 Hókuszpókusz! (6) 13.15 Tündéri keresztszülők (12) 13.40 Nicky, Ricky, Dicky és Dawn (12) 14.10 Wissper 14.25 Vipo és barátai – Az Idősziget túlélői (6) 14.50 A széttáncolt cipellők (6) 15.50 Dr. Plüssi (6) 16.15 Goldie és Mackó (6) 16.40 Lilo és Stitch (6) 17.05 A Büszke Birtok oroszlán őrsége (6) 17.25 Kacsamesék (6) 17.50 Elena, Avalor Hercegnője (6) 18.15 Niko – Kistesó nagy bajban 19.30 A város hősei 19.45 Merülj, Olly merülj! 20.15 Violetta (12)
08.00 Krónika 08.32 V4 – A visegrádi négyek magazinja 09.00 Krónika 09.05 Kabarématiné (12) 09.30 Krónika 09.32 Korkóstoló 10.00 Krónika 10.04 Református istentisztelet 11.00 Krónika 11.05 Gondolat-jel 11.55 Harangszöveg 12.00 Déli krónika 2020.02.16-i adás 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Krónika 13.01 Jó ebédhez szól a nóta! 13.30 Krónika 13.32 30 perc alatt a Föld körül 14.00 Krónika 14.05 Családok, történetek 15.00 Krónika 15.05 Nagyítás 15.30 Krónika 15.32 Vasárnap délután válogatás 16.00 Krónika 18.01 Határok nélkül 18.30 Irodalmi újság 19.00 Krónika 19.30 Esti mese 19.35 Jó éjszakát, gyerekek! / Shakespearemesék 19.45 Mese-zene 19.50 Napi Opera 47. rész 19.55 Vers napról napra (12) 20.00 Krónika 20.10 Sportvilág 21.00 Krónika 21.30 Jelenlét – Roma kulturális magazin
11.00 Kezdőhang 12.05 Énekelj velünk! 12.35 Koncert 15.05 Musica Sacra 16.00 Lemezelő 17.30 Muzsikuslegendák 18.30 Régizenei kalandozások 19.35 Koncert 22.00 Új zenei újság
21
VASÁRNAP
TV2
22
VASÁRNAP
február 16.
(6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott, (12) Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
06.25 Az első millióm története (12) 11. rész 07.25 Az első millióm története (12) 12. rész 08.25 Kismamának áll a világ (12) Amerikai vígjáték 10.15 Hogyan írjunk szerelmet (12) Amerikai romantikus vígjáték 12.25 Segítség, bajban vagyok! (12) 19. rész 13.25 Segítség, bajban vagyok! (12) 20–21. rész 15.25 Segítség, bajban vagyok! (12) 22. rész 16.25 Segítség, bajban vagyok! (12) 23. rész 17.25 A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (12) Új-zélandi–amerikai fantasztikus kalandfilm 21.00 A Showder Klub bemutatja (16) 7. rész 22.00 A Showder Klub bemutatja (16) 8. rész 23.10 Idegpálya (16) Amerikai thriller 01.00 Hogyan írjunk szerelmet (12) Amerikai romantikus vígjáték
06.20 A nagy házalakítás (12) IV/17. rész 07.25 A nagy házalakítás (12) IV/18. rész 08.30 Csapdába csalva (12) 09.05 Super Car (12) 09.40 Poggyász (12) 10.10 Edzőtárs (12) 10.45 Hungarikumokkal a világ körül (12) 11.20 Veled is meg történhet! (12) Magyar doku reality-sorozat 12.25 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 13.30 Magánnyomozók (12) Magyar doku reality-sorozat 14.35 Garfield 2. (12) Amerikai–angol családi vígjáték 16.25 Mennyei csodák (12) Amerikai filmdráma 18.50 A kezdet kezdete (12) Amerikai vígjáték 21.00 Kéjjel-nappal (12) Amerikai akcióvígjáték 23.25 Tapló Télapó 2. (15) Amerikai vígjáték 01.25 Saját szavak (15) Amerikai–német filmdráma
05.00 CSI – A hely színelők (12) VII/24. rész 06.00 CSI – A hely színelők (12) VIII/1. rész 07.00 SpongyaBob Kockanadrág (6) III/14–16. rész 08.30 Mielőtt felkel a Nap (12) Amerikai–osztrák–svájci romantikus dráma 10.30 Monk – A flúgos nyomozó (12) Amerikai krimisorozat, III/1. rész 11.25 Monk – A flúgos nyomozó (12) III/2. rész 12.20 Privát kopók (12) II/3. rész 13.20 Privát kopók (12) II/4. rész 14.20 Rosewood (12) II/3. rész 15.15 Rosewood (12) II/4. rész 16.10 Minden végzet nehéz (12) Amerikai romantikus vígjáték 18.40 Valentin nap (12) Amerikai romantikus vígjáték 21.00 Magic Mike XXL (16) Amerikai komédia 23.25 Döglött akták (12) Amerikai krimisorozat, VII/14. rész 00.25 Kapcsolat (12) I/8. rész
06.20 Skorpió – Agymenők akcióban (12) III/22. rész 07.20 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/11. rész 08.15 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/12. rész 09.10 Battle Creek – Zsarupáros (12) I/13. rész 10.05 Carter (12) I/5. rész 11.05 Carter (12) I/6. rész 12.00 19-es körzet (16) II/14. rész 13.00 19-es körzet (12) II/15. rész 13.55 NCIS – New Orleans (12) V/23. rész 14.55 NCIS – New Orleans (12) Amerikai krimisorozat, V/24. rész 15.50 21 – Las Vegas ostroma (12) Amerikai dráma 18.25 Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? (16) Amerikai akcióvígjáték 21.00 Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk (16) Amerikai akcióvígjáték 23.55 Gyilkos elmék (16) Amerikai krimisorozat, XIV/1. rész
04.45 Stratton (12) Angol akciófilm 06.40 A kincses bolygó (12) Animációs film 08.20 Szabadítsátok ki Willyt! (12) Amerikai kalandfilm 10.25 Fehér Agyar (12) Amerikai kalandfilm 12.30 Még zöldebb a szomszéd nője (12) Amerikai vígjáték 14.40 Spionfióka (12) Amerikai akcióvígjáték 16.25 Jég veled! (12) Amerikai kalandfilm 18.25 I. e. 10 000 (12) Amerikai– dél-afrikai kalandfilm 20.30 A sötét lovag (12) Amerikai–angol akcióthriller 23.40 A szellemlovas: A bosszú ereje (12) Emirátusokbeli– amerikai akciófilm 01.30 Mad Max 2. – Az országúti harcos (16) Ausztrál akciófilm 03.30 Star Trek: Kapcsolatfelvétel (12) Amerikai akciófilm
10.55 FIS Síugrás világkupa Tauplitz/Bad Mittern Ausztria 12.45 Biatlon Világbajnokság Antholz 13.40 Alpesi sí Világkupa Maribor Női szlalom 2. futam Szlovénia 14.45 Biatlon Világbajnokság Antholz 15.55 Sífutás FIS Világbajnokság Östersund Női 10 km klasszikus 16.40 Sífutás FIS Világbajnokság Östersund Férfi 15 km klasszikus 17.25 FIS Síugrás világkupa Tauplitz/Bad Mittern Ausztria 18.25 Alpesi sí Világkupa Maribor Női szlalom 2. futam Szlovénia 18.55 Eurosport 2 Hírek 19.00 Snooker Home Nations Series Welsh Open Döntő 19.45 Snooker Home Nations Series Welsh Open Döntő 23.00 Eurosport 2 Hírek 23.05 Szánkó Világkupa Szocsi Férfiak: 1. futam
06.55 Reggeli Start Válogatás 07.55 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 08.05 A nap hőse 08.15 Labdarúgás Ligue 1 10.05 Labdarúgás Ligue 1 11.55 Labdarúgás Premier League Match Pack 12.25 Labdarúgás Olasz Bajnokság Udinese–Hellas Verona 14.30 A nap hőse 14.40 Labdarúgás Olasz Bajnokság Juventus–Brescia 17.10 UEFA Európa Liga Magazin 17.40 Labdarúgás Olasz Bajnokság Cagliari–Napoli 20.15 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora 20.25 Labdarúgás Olasz Bajnokság Lazio– Internazionale 22.55 Labdarúgás Olasz Bajnokság Udinese–Hellas Verona 00.45 Sport 24 A DIGI Sport hírműsora
05.15 Tollaslabda Magyar Bajnokság 06.15 Labdarúgás OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC– MOL Fehérvár FC mérkőzés 08.15 Múlt és Jelen 08.45 Jövünk! 09.20 Góóól 10.40 Távonkénti gyorskorcsolya világbajnokság 11.40 Út Tokióba 12.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 12.45 Felvezető műsor Rövidpályás gyorskorcsolya 13.00 Rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa- sorozat 16.50 Értékelő műsor Rövidpályás gyorskorcsolya 17.15 UEFA Bajnokok Ligája magazin 17.45 Felvezető műsor Labdarúgás 18.00 Labdarúgás Merkantil Bank Liga: MTK Budapest –Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés 19.45 Értékelő műsor Labdarúgás 20.00 Góóól!2 21.00 SPORT7 22.00 Birkózó Európabajnokság
22
Napi ajánló
21.00
COOL
Magic Mike XXL
A fiúk tovább vetkőznek. Magic Mike alapszabálya nem változott: miért szégyellné az ember azt, ami könnyen megy, pénz jár érte, lehet inni közben és jó móka. Ezúttal azonban nem kötik magukat ugyanahhoz a színpadhoz. A kigyúrt csapat nagyobb sikerre vágyik, és elindul egy versenyen.
05.00 Premier League mini (12) 05.10 Classic Mobils (12) 05.45 FA Kupa (12) 07.45 FA Kupa (12) 09.45 Premier League mini (12) 10.00 Labdarúgás: Premier League (12) 12.00 Premier League mini (12) 12.15 Labdarúgás: Premier League (12) 14.05 Labdarúgás: Premier League (12) 16.45 Labdarúgás: Premier League (12) 19.45 Labdarúgás: Premier League (12) 21.55 Premier League mini (12) 22.00 Labdarúgás: Premier League (12) 00.00 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 01.00 UEFA Bajnokok Ligája (12) 03.00 UEFA Bajnokok Ligája (12)
05.00 La Liga: Mini (12) 05.05 Classic Mobils (12) 05.30 Super Car (12) 05.55 La Liga: Városok (12) 06.30 La Liga Docs (12) 07.35 La Liga (12) 09.40 La Liga (12) 11.45 La Liga (12) 13.55 La Liga (12) 15.55 La Liga (12) 18.10 La Liga (12) 20.40 La Liga (12) 23.10 La Liga (12) 01.15 ALOHA CLASSIC WAVE Világbajnokság (12) 02.15 La Liga: Városok (12) 02.50 La Liga: Mini (12) 03.00 La Liga (12)
10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Torna. Szökkenő vándor MMXX/2. rész 11.30 AEROsport MMXX/2. rész 11.45 UEFA: Európa-liga Magazin 12.45 Alley-Oop A Sport TV NBA-magazinja, 2020/1. 13.45 Kosárlabda: NBA Skills Challenge, mai, NBA, All Star-hétvége, Chicago 15.45 Kékek 16.15 Kézilabda: Bajnokok Ligája Férfiak, csoportkör, MOL-Pick Szeged–PSG 18.45 Harmadik félidő Kézilabdaműsor 20.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 20.30 UFC: Unleashed: Gustafsson–Smith 21.30 Labdarúgás: 21. forduló 23.30 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, 1. FC Köln–Bayern München
08.30 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, RB Leipzig–Werder Bremen 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Tenisz 2. elődöntő, ATP250-es torna, New York, mai 13.30 Kézilabda: Bundesliga 23. forduló, Füchse Berlin–Magdeburg 15.15 Lóverseny: Kincsem+ Tuti 15.30 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, 1. FC Köln–Bayern München 17.30 Labdarúgás: Bundesliga Január legjobbjai 18.00 Labdarúgás: Bundesliga 22. forduló, Mainz–Schalke 20.00 Labdarúgás: Török bajnokság, 22. forduló, mai 22.00 Tenisz: Döntő, ATP250-es torna, New York 00.00 Kosárlabda: NBA Skills Challenge, All Star-hétvége, Chicago
február 16.
(16) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott, (18) Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
06.00 Reszkess, Amerika! (12). Francia–amerikai vígjáték 07.50 Rooster Cogburn, a békebíró (12). Amerikai western 10.15 Seriff az égből (12). Olasz akcióvígjáték 12.10 Indiana Jones és a Végzet Temploma (12). Amerikai kalandfilm 14.30 Mission: Impossible 3. (16). Amerikai–német– kínai–olasz akcióthriller 17.00 Rohanás (16). Amerikai akciófilm 19.00 Jason Bourne (12). Amerikai–kínai akcióthriller 21.30 Logan – Farkas (15). Amerikai akciófilm 00.20 Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen (15). Amerikai–angol–cseh–kanadai–német akciófilm 02.15 Körök (15). Amerikai thriller
07.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 08.50 Csillag kontra Gonosz Erők 10.40 Csillag kontra Gonosz Erők 11.10 Bizaardvark 11.35 Bizaardvark 12.05 Aranyhaj – A sorozat 12.30 Aranyhaj – A sorozat 13.00 Aranyhaj – A sorozat 13.25 Aranyhaj – A sorozat 13.55 Aranyhaj – A sorozat 14.20 Száguldó Layne 14.50 Raven otthona 15.45 Harcra fel! 16.10 A zűr közepén 16.40 Coop és Cami megkérdezi! 17.05 Kikiwaka tábor 18.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.00 Miraculous — Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 19.25 Tengerparti Tini Mozi
07.00 Denver, az utolsó dinoszaurusz 07.30 Kung Fu Panda: A végzet mancsai (6) 08.00 Barbie és a 12 táncoló hercegnő (6) 09.30 Barbie és a Sellőkaland (6) 10.50 Mása és a medve (6) 11.00 Holly Hobbie 12.00 Szilaj a szabadon száguldó (6) 13.00 Trollok – A dallam szól tovább (6) 14.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 15.00 Polly Pocket (6) 16.00 Barbie és a Diótörő (6) 17.20 Mása és a medve (6) 17.30 LEGO Friends: Lányok bevetésen (6) 17.45 A bajkeverő majom 18.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.30 Állati küldetés (6) 19.00 Barbie DreamHouse Adventures (6) 19.30 Szilaj a szabadon száguldó (6)
06.00 Close Up 06.30 Zoom In 06.40 Zoom In 06.50 Zoom In 07.00 Zoom In 07.05 A pénznyelő (12) 08.55 Csempészek (16) 11.05 Elátkozott Ella 13.00 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés (12) 15.00 Hajrá csajok! (12) 17.00 Átkozott boszorkák 19.05 Amerika kedvencei 21.00 Az angol beteg (12)
06.00 Zoom In 06.10 Pelé (12) 08.20 Tremors 2. – Ahová lépek ismét szörny terem (12) 10.25 Rád vagyok kattanva (16) 12.15 Végtelen történet (12) 14.05 A negyedik 16.10 A sebezhetetlen 18.20 GForce – Rágcsávók (12) 20.00 Támad a Mars! (12) 22.00 Pokolszülött (18) 00.00 Desperado (18) 02.05 Ál/Arc (18)
20.30
FILM+
21.00
SUPERTV2
A sötét lovag n Batman, Gordon felügyelő és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen.
Kéjjel-Nappal n June találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija.
16.00 Piték és pudingok (12) 17.00 Éhes motorosok – Laktató fogások (12) 18.00 James Martin: Kalandozások Nagy-Britanniában (12) 19.00 Piaci menük (12) 20.00 Justine újabb ausztrál finomságai (12) 20.30 River Cottage Ausztrália (12) 21.30 Piték és pudingok (12) 22.30 Anna Olson házi süteményei (12)
07.45 A simlis és a szende (12) 08.45 A simlis és a szende (12) 09.45 A simlis és a szende (12) 10.45 A simlis és a szende (12) 11.45 Maigret (12) 13.50 Maigret (12) 15.55 A Midsomer gyilkosságok (12) 18.00 A Midsomer gyilkosságok (12) 20.00 Szellemekkel suttogó (12) 21.00 Szellemekkel suttogó (12)
VIASAT6
06.00 Jim szerint a világ (12) 07.25 Totalcar (12) 07.50 Top Gear: Extra Gear (12) 08.20 Top Gear: Extra Gear (12) 08.55 Őrül-tech (12) 09.25 Logan Lucky – A tuti balhé (16) 11.50 Jóbarátok (12) 12.25 Jóbarátok (12) 14.00 Jóbarátok (12) 14.35 Jim szerint a világ (12) 15.00 Jim szerint a világ (12) 15.30 Jim szerint a világ (12) 15.55 Jim szerint a világ (12) 16.25 Jóbarátok (12) 18.35 Jóbarátok (12) 19.05 Két pasi – meg egy kicsi (12) 20.30 Két pasi – meg egy kicsi (12) 21.00 Babylon 5: Elveszett mesék – Hangok a sötétben (12) 22.40 Logan Lucky – A tuti balhé (16) 01.00 Két pasi – meg egy kicsi (12)
04.00 Beugró (12) 05.00 112 – Életmentők (12) 05.35 112 – Életmentők (12) 06.10 112 – Életmentők (12) 06.45 Nevess csak! (12) 07.15 Nevess csak! (12) 07.45 Nevess csak! (12) 08.15 ValóVilág (12) 09.15 ValóVilág (12) 10.15 ValóVilág (12) 11.15 Mr. Bean (12) 11.50 Mr. Bean (12) 12.25 Extralarge: Fekete mágia (12) 14.30 Volt egyszer egy Venice (12) 16.30 Cobra 11 (12) 17.30 Cobra 11 (12) 18.30 ...és megint dühbe jövünk (12) 21.00 Vitathatatlan (12) 23.00 Cobra 11 (12) 00.00 Cobra 11 (12) 01.00 Az elveszett világ (12) 02.00 Az elveszett világ (12) 03.00 Az elveszett világ (12)
06.00 Bob Burgerfalodája (12) 06.25 Bob Burgerfalodája (12) 06.55 A Goldberg család (12) 08.50 A Goldberg család (12) 09.20 A Goldberg család (12) 09.50 A Goldberg család (12) 10.20 Az ifjú Sheldon (12) 10.50 Az ifjú Sheldon (12) 11.20 Az ifjú Sheldon (12) 11.50 Agymenők (12) 12.15 Agymenők (12) 13.30 Agymenők (12) 14.50 Agymenők (12) 15.15 Agymenők (12) 17.30 Family Guy (12) 18.00 Family Guy (12) 20.00 Family Guy (12) 20.30 Family Guy (12) 21.00 Magyarország, szereplek gála (12) 22.00 Brickleberry (18) 22.30 Brickleberry (18) 23.00 Brickleberry (18) 23.30 Brickleberry (18)
06.30 Dolgozó lány (12). Amerikai vígjáték 09.10 Gulliver utazásai (12). Amerikai kalandfilm 10.50 Alul semmi (12). Angol–amerikai vígjáték 12.45 Holdkórosok (12). Amerikai romantikus vígjáték 14.55 Ollókezű Edward (12). Amerikai fantasztikus film 17.15 Madárfészek (12). Amerikai vígjáték 19.50 Farkangyal (12). Amerikai vígjáték 22.00 Tasmán ördögök (18). Kanadai sci-fi 00.00 Legbelső félelem (18). Amerikai thriller 02.55 Drakula (18). Amerikai horrorfilm
09.00 Doc Martin (12) 10.00 Doc Martin (12) 11.00 Miss Marple: Gyilkosság a paplakban (12) 13.00 Doc Martin (12) 14.00 Doc Martin (12) 15.00 Marilyn Monroe titkos élete (12) 17.00 800 szó (12) 18.00 Brokenwood titkai (12) 20.00 Tetthely (12) 22.00 A szomszéd (16) 00.35 Tetthely (12)
09.00 Anya, az állatorvos (12) 10.05 Második esély (12) 10.45 Televíziós vásárlás 12.00 Extrém tortacsodák (12) 13.00 Amynek ítélve (12) 16.05 Hetedik mennyország (12) 17.05 Hetedik mennyország (12) 18.05 Mr. Selfridge (12) 19.00 Dübörög a szív (12) 21.00 Ha szólít a szív (12) 21.55 Dora Heldt: Nyaralás a papával
Impresszum 11.00 Ne próbáld ki otthon! (12) 12.00 Ételek nyomában (12) 13.00 A vademberek Ben Foglelal (12) 14.00 Élet a fagypont alatt (12) 16.00 Forradalmi találmányok (12) 17.05 A két lábon járó számológép (12) 18.00 Brutális fizika (12) 19.00 Hősök és túlélők (12) 20.00 Légi favágók (12) 21.00 Történelemformáló tárgyak (12)
11.00 Mérnöki bravúrok (12) 12.00 Tényleg így készül?! (12) 13.00 Gyáróriások (12) 14.00 Európa a magasból (12) 15.00 Gordon Ramsay: Új utakon (12) 16.00 A Nap építészei (12) 17.00 A Húsvét-sziget elveszett világa (12) 18.00 Kivételes mérnöki munkák (12) 19.00 Lecsapolt óceán (12) 20.00 Titanic (12) 21.00 Egyiptom elveszett kincsei (12)
Kiadja: Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató • Szerkesztőség és Kiadó: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. • Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 428. • Telefon: +36-1/460-4810 • e-mail: tvmusormagazin@ mediaworks.hu • Megbízott magazinüzletág-igazgató: Fazekas Kira • Projektmenedzser: Gyapay Péter • Felelős szerkesztő: Horváth Renáta • Közreműködő: Justh Szilvia • Nyomdai előállítás: Mediaworks Hungary Zrt. • Nyomdaigazgató: Szabady Balázs • Megjelenik a Békés Megyei Hírlap, a Délmagyarország, a Dunaújvárosi Hírlap, az Észak-Magyarország, a Fejér Megyei Hírlap, a Hajdú-bihari Napló, a Heves Megyei Hírlap, a Kelet-Magyarország, a Kisalföld, a Napló, a Nógrád Megyei Hírlap, a Petőfi Népe, a Somogyi Hírlap, a Tolnai Népújság, az Új Dunántúli Napló, az Új Néplap, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a 24 Óra napilapok és a Magyar Nemzet előfizetői példányok mellékleteként. • Tilos a TVműsor.hu magazin bármely f otójának, írott anyagának vagy részletének a kiadó és a szerző írásbeli engedélye nélküli újraközlése. • Hirdetésfelvétel: Telefon: +36-1/460-2529, fax: +36-1/460-2579, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu • Fotók: Northfoto, Outnow.ch, archív, privát; filmképek: T V-csatornák. Adatvédelmi irányelveink a mediaworks.hu/adatvedelem internetes oldalon olvashatók. Copyright Mediaworks Hungary Zrt. A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja. A műsorok forrása: Port Data Kft.
23
VASÁRNAP
05.00 A dadus (12) 05.25 Sue Thomas – FBI (12) 06.20 Sue Thomas – FBI (12) 07.25 Sue Thomas – FBI (12) 08.25 Sue Thomas – FBI (12) 09.30 Alex felügyelő (12) 10.35 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 11.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 12.30 Alpesi őrjárat (12) 13.50 Álom Afrikáról (12) 16.20 Vejedre ütök (16) 18.50 A boldogító talán (12) 21.00 Az igazi csoda (12) 23.25 Elrabolva 2. (15) 01.30 Álom Afrikáról (12) 03.45 Shark – Törvényszéki ragadozó (12) 04.30 Shark – Törvényszéki ragadozó (12)
Napi ajánló