Skip to main content

kma_2020-02-07

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Mai számunkban találják a TVműsor.hu magazint.

Helga jó pihenést kíván mindenkinek a hétvégére. ÉVES

16. OLDAL

MAGYARORSZÁG

FÜGGETLEN NAPILAP

PÉNTEK

2020. FEBRUÁR 7. Felhős, délután napos, este szeles idő, éjjel faggyal.

6 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Bódog Tamás szombaton már meccsel FOTÓ: MW

Megindult a migránskaraván

Vezetőedzőt váltó várdaiak

Takarókat és hálózsákokat készítettek elő csütörtökön sötétedés után azok a migránsok, akik néhány órával korábban érkeztek a szerb–magyar határra Kelebiához. A magyar határ mellett szándékozták tölteni az éjszakát. A tompai határátkelőt a magyar hatóságok határozatlan időre lezárták, az arra tartó autósokat a többi átkelőhely felé irányították. A menetet a közösségi médiában zárt csoportokban szervezték hetek óta. A mintegy 400-500 fős tömeg tagjai a határhoz érve leültek, és várták, hogy a magyar fél megnyissa a határt. /2. MTI TOMPA.

Csütörtökön délután bekövetkezett az, amiről már beszéltek: Bódog Tamás a Kisvárda Master Good élvonalbeli focicsapatának új vezetőedzője. A korábban Diósgyőrben dolgozó szakvezető a csütörtöki edzést még kívülről figyelte, szombaton viszont már leül a kispadra. A volt vezetőedző, Dajka László marad a klubnál. /9. KM SPORT.

Hobbija a madármentés Egy sérült macskabaglyot fogadott be és napokig ápolt dr. Kiss Csaba háziorvos, a madár állapota gyorsan javult, tegnap már el is engedte. A védett madarat meggyűrűzték, így mozgását nyomon lehet követni. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Senkinek sem éri meg elkerülni az iskolát Az életben adódhatnak olyan helyzetek, amikor egy diák úgy dönt, nem megy iskolá-

A gyakorlaté lesz a főszerep

Elfogadták a költségvetést...

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG.

Kerek évforduló 90 éves olvasónkat, Lénárt Pálnét köszöntötték Jándon. Ancika néni jó egészségnek örvend, hűséges olvasója lapunknak. FOTÓ: BODNÁR ZSOLT

(2020. 02. 06.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euro:

337,09

+1,35

USA dollár:

306,47

+1,97

Svájci frank:

314,42

+1,34

Angol font:

397,61

-0,28

Román lej:

70,74

+0,44

Ukrán hrivnya: 12,46

+0,17

Horvát kuna:

45,20

+0,18

Lengyel zloty:

79,23

+0,44

Tizenhárom igen és kilenc nem szavazat mellett hagyták jóvá Nyíregyháza idei költségvetését.

Hamarosan újra gyakorlatra mennek a védőnő és szülésznő szakos hallgatók a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán: a tapasztalatszerzés előtt az oktatók és az együttműködő intézmények szakemberei közösen keresték a leghatékonyabb módszereket, amelyekkel még színvonalasabbá és modernebbé tehető a képzés. /4. KM NYÍREGYHÁZA.

Devizaárfolyam

NYÍREGYHÁZA. A

csütörtöki városi közgyűlésen egyperces néma főhajtással emlékeztek meg dr. Endreffy Ildikóról, aki 1990–1994-ig volt a megyeszékhely alpolgármestere.

Sziklaszilárd hite és akarata vitte őt előre erre a nagybetűs emberre, aki egy nagyon különleges ­személyiség volt – hangzott el a megemlékezésen, amelyet a Várday István Városi Könyvtár és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete szervezett. Az idén a tudós születésének századik évfordulójára emlékezett a család, a barátok és a város, ahol életének nagy részét töltötte, dolgozott és maradandót alkotott. /4. KM

– Nem csupán városunk, hanem az egész világ büszkesége volt vitéz dr. Béres József – mondta a Széchenyi-díjas kutató sírjánál Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere csütörtökön a Béres József-emléknapon. – A hit, a remény, a gyógyítás vágya volt az, ami őt meghatározta. Józsi bácsi mindig szilárdan hitt az igazában, és minden csatát kész volt ezért megvívni. Büszke vagyok KISVÁRDA.

A tartalomból Séta 8. oldal Sport 9., 10., 11. oldal Kultúrtipp 12. oldal Képösszeállítás 14. oldal Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.

www.szon.hu Telefon: (42) 999-111

20032

9

770133

205054

C

Y

M

100

kiemelt figyelmet fordít arra, hogy ezeket a tanulókat megtalálják. Ebben együttműködő partner a gyermekvédelem, és pártfogó felügyelő is elkíséri a rendőröket egy-egy akcióra. Az elkeseredett diák kerülhet olyan helyzetbe, amelyben áldozattá, rosszabb eset-

ba. A bizonyítványosztás, a középiskolai felvételi időszaka pedig a kudarcélmény, a rossz teljesítmény miatt talán még több tanköteles korú fiatalt késztethet arra, hogy a városban lófráljon, bevásárlóközpontokban, az állomáson ücsörögjön. A megyei rend­ őr-főkapitányság évek óta

A csellengők 20 százaléka nem tudja igazolni, hogy miért nem ment iskolába.

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásról szóló előterjesztés apropóján Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta: – Az önkormányzattal kötött, tízéves szerződés során az eddiginél átláthatóbb, kiszámíthatóbb működtetést szeretnénk az igényekhez igazodva, az utazóközönség megelégedésére.

ben elkövetővé válik. – Ezek megelőzése a legfontosabb feladatunk – mondta dr. Szendrei-Kökényesi Anikó, a bűnmegelőzési osztály helyettes vezetője.

A cikk a 3. oldalon folytatódik

A 2020-as költségvetésről szóló előterjesztés több mint két és fél óráig tartott. Érvek és ellenérvek hangzottak el az önkormányzati háztartásról. Az ellenzék tizenöt módosító indítványt nyújtott be, és mindegyiket 13:9 arányban leszavazták a kormánypártiak. A 61,19 milliárd forint főösszegű költségvetést is 13 igennel, 9 ellenében fogadták el. /5. KM

Folytatódik a nyereményeső Kovács János nyíregyházi előfizetőnk átvette a mozaikkereső játékon nyert ajándékát, egy robotgépet. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Izzott, parázslott a kiégett lakrész

Teljes terjedelmében égett egy szoba egy nyíregyházi lakóházban csütörtökön délután, a Kulcsár utcában – adta hírül a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak ki, akik három vízsugárral előbb megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. KM NYÍREGYHÁZA.

Vasúti sínről került az árokba Egy könnyű sérültet vitt kórházba a mentő Vásárosnamény határából egy ipari útról, ahol egy Audi ütközött egy motorvonattal. A kötöttpályás jármű is megsérült a karambolban, de a tömegkülönbség miatt a motorvonat árokba sodorta a gépkocsit. A műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat. FOTÓ: BODNÁR ZSOLT

Kelet

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK MAGYARORSZÁG


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Fokozottan figyelnek a csellengőkre

– Nagyon fontosak és hasz­ nosak ezek a közös akciók, ahogy az együtt indított pre­ venciós programok is – utal az együttműködés lényegére Böjte Julianna, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Köz­ pont tanácsadója, s kiderül: nem egy esetben, amikor a gyerek nem akarta megmon­ dani a nevét, címét, és irat sem volt nála, a gyermekjó­ létisek pontosan tudták, ki ő, milyen a családi háttere. Az igazolatlan hiányzás mint veszélyeztető tényező állan­ dó probléma a gyermekvéde­ lemben, de az utóbbi években a kirívóan magas igazolatlan hiányzás kevesebb, mint volt például 2012-ben, amikor eze­ ket az akciókat elindították.

Az 1. oldali cikk folytatása Hárman ülnek a bevásár­ lóközpont egyik padján. A telefonjukat nézegetik. Meg­ lepődve emelik fel a fejüket, amikor a kisebb csapat meg­ áll előttük. A rendőrjárőrök egyenruhája tekintélyt paran­ csol, a trió legfiatalabb tagja érezhetően megilletődött és zavarban van, amikor átadja a személyi igazolványát. – Miért nincs iskolában? – kérdezik a járőrök, majd ellen­ őrzik az adatokat. Kiderül, a középiskolás lány orvoshoz megy, erről a szülei és az is­ kola is tud – válaszol a kérdés­ re. Mivel igazolás nincs nála, Kormosné Balogh Bernadett őrnagy, a megyei rendőr-főka­ pitányság bűnmegelőzési osz­ tályának munkatársa felveszi a lány adatait, és elmondja, hivatalosan megkeresik az ok­ tatási intézmény igazgatóját, igazolja vissza, hogy a diák igazoltan volt távol. A csü­ törtöki Csellengők akcióban, hivatalosan ifjúságvédelmi ellenőrzésen a rendőrség, a

Csütörtökön a belvárosban ellenőrizték a fiatalokat

Nyíregyházi Család- és Gyer­ mekjóléti Központ, valamint a megyei kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztályának szakembere közösen ellenőrizték azokat a 16 éven aluli fiatalokat, akik az iskolaidőben felügyelet nélkül a belvárosban töltik az idejüket. Megtudtuk, egy-egy akción 2-3 csellengőt találnak, de az egész évben folymato­ san megszervezett ellenőrzé­ sek során a csellengő diákok 20 százaléka nem tudja iga­ zolni, miért lófrál a városban. További két középiskolás kerül a csapat látókörébe, náluk ott az orvosi igazolás, okkal nem mentek órára. Te­ szünk egy kört a belvárosban, az most csendes, a napos, mégis csípős hideg idő nem csábít csellengésre.

DR. SZENDREI-KÖKÉNYESI ANIKÓ

A hőségnapok növekedésére is fel kell készülnie az agráriumnak.

A helyszíni informá­ ciók szerint csütörtökön délelőtt egy Ford típusú sze­ mélygépkocsi vezetője balra kanyarodott Kótaj belterüle­ tén, amikor egy ismeretlen gépjármű ráelőzött. A manő­ ver nem sikerült, a két jár­ mű összeütközött, az utóbbi autó vezetője nem állt meg, hanem elhagyta a helyszínt. A rendőrség vizsgálja, hogy melyik járművezető hibázott, és mi volt az oka a gyors távo­ zásnak. KM KÓTAJ.

Agrárkonferen­ ciát szerveztek csütörtökön délelőtt a Debreceni Egye­ tem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében. A szak­ mai előadások fókuszába a mezőgazdaságot, azon belül is a talajvédelmet érintő klí­ mavédelmi és klímakárenyhí­ tési feladatok kerültek. Dr. Zsombik László inté­ zetigazgató köszöntőjében aláhúzta: sajnos a klímakár fogalmával egyre többet ta­ lálkozunk, egyre gyakrabban emlegeti és foglalkozik vele a szaksajtó. A szakember szerint a talajgazdálkodás hatékony­ ságának növelésével mérsé­ kelhetőek lesznek az ebből fakadó mezőgazdasági károk. – A kutatóintézetünkben végezzük hazánk legrégeb­ bi tartamkísérletét, a West­ sik-féle vetésforgót, melynek alapelvei sok hasonlóságot mutatnak a manapság igen elterjedt zöldítéssel mint gaz­ dálkodási formával – fogal­ mazott a csütörtöki konferen­ cián dr. Zsombik László. „Klímakárenyhítési felada­ tok, lehetőségek a nyírségi ho­ moktalajon” címmel dr. Ara­ nyos Tibor József tudományos munkatárs tartott előadást. NYÍREGYHÁZA.

Csak egy autó maradt a baleset helyszínén FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Kelet-kvíz Mint önálló község Dohányos-major, Fűzfáskút-cselédlak, Viktor-telek, Erdészlak és Erdőőrlak, valamint Nagytanya, Ürgetanya, Rókatanya, Udvarház, Cserepes-tanya, Nagyfenék és Sárgaháza településrészekből 1952-ben jött létre. a) Nyírtelek b) Gelénes c) Barabás d) Terem A helyes megfejtés lapunk mai számában.

M

igen nagy százalékban gyer­ mekotthonokból távoznak, a legtöbb esetben hazaszöknek a családjukhoz, de – és sajnos ez sem példa nélküli – a 14-15 éves lányokat egy szebb élet ígéretével elcsalják és akár prostitúcióra is kényszeríthe­ tik. Ők a körözött tinédzse­ rek, akiket visszavisznek az otthonba, majd sokan újra és újra megszöknek. – Sokszor szembesülünk az­ zal, hogy a szülő és gyermek között nincs bizalmi viszony, nem beszélgetnek, a szülőnek fogalma sincs arról, hogy mi foglalkoztatja, bántja a gyer­ mekét. A fiatal emiatt azt érzi, nem számíthat a családjára, nem gondolja azt, hogy együtt meg tudják oldani a problé­ mát – világít rá egy fontos kö­ rülményre az őrnagy, és ebbe beletartozik, hogy a szülő észre sem veszi azokat a jele­ ket (megváltozott viselkedés, visszahúzódás, szorongás), amelyek gondokra figyelmez­ tetnek. – Bűnmegelőzési szak­ embereink ott vannak a szülői értekezleteken, osztályfőnöki órákon, ahol hangsúlyozzuk, a szülők és a pedagógusok cseréljék ki tapasztalataikat, észrevételeiket.

Elég két nap Visszautalva a gyerek-szü­ lő, szülő-pedagógus közötti kapcsolatra, megjegyezte, az e-naplóból nemcsak a jegyek derülnek ki, de az is látszik, hány igazolatlan órája volt a gyereknek, s hamar el lehet érni a kritikus óraszámot. Ja­ nuártól a jogszabály is szigo­ rúbb lett. – Tízórás igazolatlan hi­ ányzás esetén a család- és gyermekjóléti központot kell értesítenie az iskolának. Har­ minc óránál a szabálysértési hatóságot, 50 óránál már a gyámhivatalt, e felett pedig megvonják a családi pótlékot, illetve védelembe veszik a kiskorút – sorolja a fokozato­ kat a szakember. A tíz óra el­ éréséhez elegendő két igazo­ latlan nap. Ha ilyen történik, felveszik a kapcsolatot a csa­ láddal, kivizsgálják, hogy az igazolatlan hiányzáson kívül van-e más veszélyeztető kö­ rülmény, s ha indokolt, akkor szociális segítőmunkát kezd az intézmény, hogy ezeket megoldhassák. BM

Látogasson el hírportálunkra!

Fókuszban a klímakárenyhítés

A karambol után elhajtott a helyszínről

Y

FOTÓ: DODÓ FERENC

ket, amelyek az iskolát elke­ rülő tanköteles korú diákok kedvelt helyei – mondja dr. Szendrei-Kökényesi Anikó őr­ nagy. A megyei rendőr-főka­ pitányság bűnmegelőzési osz­ tályának helyettes vezetője hozzáteszi, a diákok megkap­ ták a félévi értékelésüket, és sajnos mindig vannak olyan fiatalok, akik a bizonyítvá­ nyok átvétele után nem mer­ nek hazamenni, mert tarta­ nak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől, a retorziótól. Ezért rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság febru­ ár 9-éig fokozott ellenőrzést. – Ugyanilyen negatív hatást válthatott ki a rosszul sikerült középiskolai felvételi is, ha a gyerek úgy érezte, rosszul, rosszabbul teljesített, mint ahogy azt elvárta önmagá­ tól, vagy elvárták tőle, akkor kétségbeesésében dönthet úgy, hogy nem megy haza – magyarázza a bűnmegelőzési szakember, az elkeseredett diák kerülhet olyan helyzet­ be, amelyben áldozattá, ros�­ szabb esetben elkövetővé válik. – Ezek megelőzése a legfontosabb feladatunk – je­ lenti ki dr. Szendrei-Kökénye­ si Anikó. Az elkóborló fiatalok

Hiányzik a bizalmi viszony – A megyei rendőr-főkapi­ tányság kiemelt figyelmet for­ dít a csellengők ellenőrzésére, 2012 óta havonta két ilyen akciót tartunk, az egyiket itt a megyeszékhelyen, a má­ sikat egy vidéki rendőrkapi­ tányságon, most csütörtökön a vásárosnaményi kollégák is végigjárták azokat a helye­

A gyerek kétségbeesésében dönthet úgy, hogy nem megy haza.

C

Röviden

100

90

80

70

60

50

A gazdák részéről elengedhetetlen lesz a jövőben az öntözésfejlesztés ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV

A szakember először a Nyír­ ség, illetve a régióra jellemző homokos talaj jellemzőit is­ mertette. Elmondta, hogy a Nyírség a második legnagyobb homoktáj hazánkban, mérete meghaladja a négyszázezer hektárt, míg az éves csapa­ dékmennyiség hatszáz milli­ méter, az éves napfénytartam száma pedig 1975 óra. Drasztikus lesz a változás Az éghajlat- és klímaváltozás­ sal kapcsolatban dr. Aranyos Tibor József rámutatott: a szakmai prognózisok szerint 2050-re az éves középhőmér­ séklet minimum egy Celsi­ us-fokot emelkedni fog, az

40

30

20

10

5

évszázad végére pedig a négy fokot is meghaladhatja ez az emelkedés, a hőségriadós na­ pok száma 2050-re akár har­ minc nap fölé is mehet, ami igen drasztikus változás. A nyíregyházi kutatóintézet tu­ dományos főmunkatársa sze­ rint a hosszabb távú meteo­ rológiai előrejelzések alapján a csapadékmennyiség esetle­ ges változása még bizonyta­ lan, az eloszlás viszont szinte biztosan változik majd: a téli– tavaszi időszakban nőni, míg a nyári–őszi időszakban csök­ kenni fog. – A talajok hasznosítható vízkészletének csökkenése is megjósolható – tette hozzá

a szakember, majd kitért a klímakárok enyhítését meg­ célzó kormányzati intézke­ désekre, így röviden ismer­ tette a Nemzeti Vízstratégia, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, a Nemzeti Fenn­ tartható Fejlődési Keretstra­ tégia célkitűzéseit. Dr. Aranyos Tibor József előadásában megoldási javas­ latokat is felsorolt, beszélt a talajkímélő gazdálkodás lehe­ tőségeiről, a különféle vízta­ karékos művelési módokról, a szárazságtűrő fajták alkal­ mazásának előnyeiről, illetve a biogazdálkodásról, mely klímavédelmi szempontból (kevesebb szén-dioxid-kibo­ csátással jár) kevésbé környe­ zetszennyező, mint a kon­ vencionális gazdálkodás. – A talaj szervesanyag-tar­ talmának növelése továbbra is fontos lesz – zárta előadását a kutatóintézet tudományos főmunkatársa. TG

Orgazdaság miatt körözték a férfit A Kisvárdai Rend­ őrkapitányság munkatársai február 5-én Kisvárdán el­ fogtak egy 46 éves újkenézi férfit, aki ellen a Nyíregyházi Törvényszék Büntetés-végre­ hajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot orgazda­ ság bűncselekmény elköve­ tése miatt. Az egyenruhások a férfit a rendőrkapitányságra előállították, és őrizetbe vet­ ték. KM KISVÁRDA.

Tárlat nyílik régi esküvői fotókból NYÍREGYHÁZA. A

házasság hete alkalmából régi esküvői fo­ tókból nyílik kiállítás a Jósa­ városi Művelődési Házban (Ungvár sétány 33.) február 11-én 13 órakor. Az ingyenes tárlat megtekinthető február 20-áig (hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között). KM

Esküvő régen

ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET

Elfogatóparancsot adtak ki ellene NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munka­ társai február 5-én a megye­ székhelyen igazoltattak egy 32 éves baktalórántházi férfit. Az ellenőrzés alatt megállapí­ tották, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság lopás bűn­ cselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrök a férfit elő­ állították, és őrizetbe vették – adta hírül a megyei rend­őrfőkapitányság sajtószolgála­ ta. KM

Két író, két alkotónemzedék NYÍREGYHÁZA. A Szabolcsi Szépíró Kör február 7-ei, 17 órakor kezdődő találkozóján két nemzedék képviselőivel ismerkedhetnek meg az iro­ dalombarátok: dr. Dolinay Tamás gyermekgyógyász-író és az ifjú tehetség, Magyar Boglárka olvasnak fel írása­ ikból a Bencs-villában. Az alkotókkal Kováts Judit és Ménes Attila beszélget. A program ingyenes, de regiszt­ rációhoz kötött, jelentkezni a 0620/461-4551-es telefonszá­ mon vagy az info@bencsvil­ la.hu e-mail-címen lehet. KM

A talajok hasznosítható vízkészletének csökkenése is megjósolható. DR. ARANYOS TIBOR JÓZSEF Az est egyik moderátora Kováts Judit író FOTÓ: KM-ARCHÍV

KELET

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

„Büszkén gondozzuk az emlékét”

Röviden

Városfórumot tartanak Ibrányban

Béres József-emléknapot tartottak Kisvárdán.

IBRÁNY. Városfórumra várja az

érdeklődő lakosokat a település képviselő-testülete február 10-én, hétfőn az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum második emeleti rendezvénytermébe. A napirendi pontok szerint az önkormányzat 2019-es gazdálkodásáról, az idei év elképzeléseiről és költségvetéséről, illetve a testületi tagok képviselői tevékenységéről tájékozódhatnak a résztvevők. KM

– Rendkívül sokat segített számomra a példamutatása, a töretlen hite és kitartása. Segíteni akart akkor is, amikor a hatalom minden eszközzel megpróbálta ellehetetleníteni, és még arra is rá akarták venni, hagyja el az országot. Ő azonban akkor is ragaszkodott az elveihez, és a kitartása végül diadalmaskodott, így emberek százezrein tudott segíteni még életében és mind a mai napig. Az ünnepség végén a könyvtár emeleti olvasótermében a „Béres József 100” pályázat díjazott alkotásaiból olvastak fel az érdeklődőknek. JG

Az élni akaró természet volt a mintaképe – hangzott el azon az emléknapon, amelyet a Várday István Városi Könyvtár és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete tartott pénteken a kisvárdai temetőben és a városi könyvtárban. Vitéz dr. Béres József és Kisvárda ötven éven át elválaszthatatlan volt egymástól, ikonikus alakja volt és máig is az a városnak. A helyiek joggal büszkék arra, hogy a Széchenyi-díjas kutató tovább öregbítette Kisvárda hírnevét. KISVÁRDA.

Ünnepel a városi mazsorettegyüttes Megalakulásának 30. évfordulóját egy jubileumi műsorral ünnepli a Kisvárdai Mazsorett Együttes február 29-én, szombaton 17 órától a település sportcsarnokában. A rendezvényen fellép a Nyírbátori Koncert Fúvószenekar, a Szent László-gimnázium gyermekkórusa, a Kisvárdai Huszár Bandérium és Szirota Jennifer is. KM KISVÁRDA.

A hit és a remény – Nem csupán városunk, hanem az egész világ büszkesége volt vitéz dr. Béres József – mondta a Széchenyi-díjas kutató sírjánál Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere. – A hit, a remény, a gyógyítás vágya volt az, ami őt meghatározta. Józsi bácsi mindig szilárdan hitt az igazában, és minden csatát kész volt ezért megvívni, és inkább vállalta a meghurcoltatást, mint hogy meghátráljon. Az élni akaró természet volt a mintaképe, az egész életét arra áldozta, hogy má-

Koszorút helyeznek el a családtagok dr. Béres József emléktáblájánál

sokat gyógyítson. Ez a hit pedig rengeteg embernek adott reményt. Az idősebbek még emlékeznek rá, ahogy hos�szú, kígyózó sorban álltak a háza előtt azok, akik segítséget vártak. Béres József értük élt és dolgozott. Büszke vagyok erre a nagybetűs emberre, aki egy nagyon különleges személyiség volt, finom és jótékony lélek. Az élete például szolgálhat városunk, régiónk, az ország és az egész világ számára. Az egyházi szertartást követően a család után a megjelentek is elhelyezték a sírnál az emlékezés koszorúit és virágait.

Látogasson el hírportálunkra!

Szirota Jennifer

FOTÓ: A SZERZŐ

Az ünnepség a városi könyvtárnál folytatódott, ahol szintén megkoszorúzták vitéz dr. Béres József emléktábláját. Ötven év Kisvárdán – Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy belenőhettem abba az élet- és gondolkodásmódba, amel�lyel édesapám rendelkezett – mondta lapunknak Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója. – Büszkén és szeretettel gondozzuk az emlékét, azt a szellemi örökséget, amelyet ránk hagyott. Ugyan nem Kisvárdán látta meg a napvilágot, de éle-

A gyakorlat a jó képzés kulcsa

A Tündérpázsit Biztos Kezdet Gyerekház szülőklubja február 10én, hétfőn 10 órától várja az érdeklődőket Andalikné Mike Szilvia védőnő és klubvezetővel a következő foglalkozásra. A program ezúttal arra próbál megoldást találni, hogyan lehet hatékonyan kezelni a konfliktusokat a családban, illetve hogyan lehet a számítógépezés helyett a természet felfedezésére koncentrálni a gyerekekkel. KM

gas óraszámú, gyakorlatorientált képzés az egészségügyben.

VÁSÁROSNAMÉNY.

A leendő védőnők és szülésznők gyakorlati képzéséről tartottak megbeszélést a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán csütörtökön: a szakmai fórum azért is elengedhetetlen a színvonalas oktatás biztosításához, mert mindkét szakirányon hangsúlyosan gyakorlatorientált képzésen vesznek részt a hallgatók. – A mai rendezvényen nemcsak előadásokat tartunk, hanem arra is lehetőségünk van, hogy közösen megbeszéljük az egészségügyi képzések-

Folytatódik a „Biztonságról közérthetően” című előadás-sorozat február 12-én 15 órától a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A rendezvényen Magyarország energiabiztonsága címmel Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár tart előadást. KM NYÍREGYHÁZA.

Képünk a kar idei nyílt napján készült a védőnők standjánál FOTÓ: KM-ARCHÍV

ben előttünk álló feladatokat és a felmerülő problémákat, hiszen ilyenkor tudunk olyan javaslatokat megfogalmazni, amitől színvonalasabb lesz az oktatás, és talpraesett, szakmailag felkészült hallgatókat tudunk kiengedni a képzésből – mondta el dr. habil. Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja. Közösen keresik a megoldást – A félévnyitó szakmai tanácskozás a védőnői és a szülésznői képzéseinket érintette – nyilatkozta lapunknak Jávorné dr. Erdei Renáta, a Védőnői Módszertani és Nép­egészségtani Tanszék vezetője és szakirányfelelőse. – Minden évben rendezünk egy gyakorlatot előkészítő és egy lezáró fórumot, a mostani

JÁVORNÉ DR. ERDEI RENÁTA FOTÓ: INTERNET

C

a környezetének példaként szolgál. A díj arculatának megújítására most bárki pályázhat, legfeljebb három különböző látványtervvel. A nyertes pályamű készítője pénzjutalomban részesül. A pályaműveket személyesen a polgármesteri hivatalban kell leadni március 13-ig – olvasható a felhívás a város honlapján. KM

Sakkban a legjobbak, nyakukban az érem

Vannak alapozó, elmélyítő és integráló szakaszú gyakorlatok.

MAGYARORSZÁG

LELESZI TIBOR

Díjazzák a rendezett, igényes portákat IBRÁNY. Az idén pályázatot ír ki Ibrány képviselő-testülete a Szép Környezet díj új megjelenésére. A díjjal azokat az ibrányi ingatlantulajdonosokat, -használókat ismerik el, akiknek az ingatlana a környezetéből ízléses esztétikai megjelenésével, parkosítottságával, gondozottságával kitűnik, s

NYÍREGYHÁZA.

Előadás az energia­ biztonságról

Impresszum

Józsi bácsi mindig szilárdan hitt az igazában, és minden csatát kész volt ezért megvívni.

FOTÓ: INTERNET

Konfliktuskezelés otthon, a családban Elengedhetetlen a ma-

Kovács Pál

tének ötven évét a városban töltötte. 1956 novemberében akkor költözött Kisvárdára, amikor Ajak felől megjelentek a szovjet tankok. Emlékszem, négyéves voltam, és a tankokat látva kiabáltam, hogy „ruszkik, mars ki!”. 1956-tól kezdve alig hagyta el a települést. Igaz, a fővárosban hunyt el, de csak arra a pár napra hagyta el Kisvárdát, amíg a kórházban volt, így teljesen természetes volt, hogy halála után itt nyert végső nyugalomra. – Fiatalon ismerkedhettem meg azzal a szemlélettel, amely az apósomat jellemezte – mondta Béres Klára.

abban más, hogy a két szakterület együtt tanácskozik: célunk, hogy egyrészt előkészítsük a következő félévben a területi nagy gyakorlatokat, másrészt a külső partnereinkkel (kórházak, egészségügyi intézmények) egyeztetve megtaláljuk azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek segítenek képzéseinket korszerűsíteni, még inkább megfeleltetni a munkaerőpiaci igényeknek. Jávorné dr. Erdei Renáta kérdésünkre hozzátette: mindkét képzésen intézményen belüli és kívüli gyakorlati oktatáson is részt vesznek a hallgatók, illetve vannak alapozó, elmélyítő és integráló szakaszú gyakorlatok is – utóbbinál bizonyos feladatokra már önállóan is képesek a leendő szakemberek. KM

NYÍREGYHÁZA. A diákolimpia or-

szágos döntőjébe jutott tovább a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola három tanulója. Az egyéni sakkbajnokságon szép eredményt elért diákok ezzel is öregbítik az iskola hírét. A megmérettetést február 1-jén rendezték meg Kisvárdán. Az örökösföldi iskola büszke tanítványaira, hiszen a FIDE „Élős” egyéni versenyben Laskai Gábor 6. c osztályos tanuló első helyezést ért el, ezzel megszerezte a megyei

diákolimpia egyéni bajnoka címet. Az amatőrök egyéni versenyében az első korcsoportosoknál Bereczki Kevin 3. d osztályos diák harmadik lett. A második korcsoportban is szép eredmény született: Molnár Milán 4. osztályos tanuló a második helyen végzett. A harmadik korcsoportos sakkozók is sikert arattak: Kovács Zsolt 5. b osztályos tanuló hatodik, osztálytársa, Bereczki Bence a tizenharmadik helyen fejezte be a versenyt. KM

A továbbjutó diákok

FOTÓ: ISKOLA

www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyír­egy­há­za, Pos­ta­fiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · E-mail: ke­let@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/32 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

KELET

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Maratoni hosszúságú „elbeszélés” Az utóbbi évtized legterjedelmesebb városi közgyűlését tartották csütörtökön több mint öt órán keresztül.

Alig észrevehető nyelvbotlással indult a februári városi közgyűlés, de mint később kiderült, freudi elszólás volt: „A közgyűlés megküzdése előtt...” – szólt a mikrofonba dr. Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP), Nyíregyháza polgármestere. A küzdelem, a szócsata, a vita áthatotta a Krúdy termet, ahol jóformán csak addig volt nyugalom, amíg egyperces néma főhajtással emlékeztek meg dr. Endreffy Ildikóról, aki 1990– 1994-ig volt a megyeszékhely alpolgármestere. NYÍREGYHÁZA.

Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző, dr. Kovács Ferenc polgármester és Jászai Menyhért alpolgármester

az eddiginél átláthatóbb, kiszámíthatóbb működtetést szeretnénk a helyi igényekhez igazodva, az utazóközönség megelégedésére. Hetvenegy településen látjuk el a hasonló szolgáltatást, ez a tudásbázis garanciát adhat a lehető legjobb működési modell kialakításához – mondta Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese.

Közösségi közlekedés Virtuálisan autóbusz gördült a patinás helyiségbe, az apropót az esztendő elejétől hatályos, a helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásról szóló előterjesztés szolgáltatta. – Az önkormányzattal kötött, tízéves szerződés során

Az eddiginél átláthatóbb, kiszámíthatóbb működtetést szeretnénk.

ről még egyeztetni kell a minisztériummal és a várossal”. – Emlékezhetünk a Volánbuszba olvadt ÉMKK-időszakra: nehéz, perekkel terhelt évek vannak mögöttünk. Azóta a helyzet megváltozott, a Volánbusznak Nyíregyháza az egyik legjobb, bár kemény stratégiai partnerének számít – fűzte hozzá dr. Kovács Ferenc, majd a képviselők egyhangúlag elfogadták a napirendi pontot. A 2020-as költségvetésről szóló előterjesztés több mint két és fél óráig tartott. Érvek és ellenérvek hangzottak el az önkormányzati háztartásról, és végig érezhető volt, hogy az ellenzékieknek sok kifogásuk van. Személyeskedésektől sem mentes hozzászólások-

Vitás költségvetés Az ellenzéki képviselők kérdéseire reagálva Podlovics Roland projektvezető közölte, hogy „racionális döntés lenne, ha a Volánbusz telephelyéről a Tiszavasvári útra kerülnének a buszok, ám er-

UNGVÁRI CSABA

Az ellenzékiek nem fogadták el a költségvetésről szóló előterjesztést FOTÓK: MÁTÉ JÁNOS

kal bizonygatták az igazukat a szemben álló felek. Szinte egy irodalmi alkotást lehetne írni a többórás szócsatáról, azonban nem regényt, hanem „elbeszélést”. Jeszenszki András (Összefogás) többször hangsúlyozta, hogy érzése szerint

elbeszélnek egymás mellett. Dr. Kovács Ferenc felvetette, hogy tartsanak egy politikai vitanapot a filozófiáról, a morálról és az elbeszélésről, azt viszont sajnálja, hogy ide jutott a költségvetésről szóló napirendi pont. Az ellenzék

Első körben tizenöten Több évtizedes probléma a Keleti lakótelepi szegregátumban élők lakhatása. Az önkormányzat megpályázta az európai uniós programot, mely révén első körben 15 család költözhet át a Huszár­ telepre, felújított, komfortos, szociális bérlakásokba. Olyanok, akik nem rendelkeznek

tartozással, az életvitelük is megfelelő, és ezt maguktól szeretnék is. Az erről szóló napirendi pontot is elfogadták a képviselők. Az ott élők közül mintegy tízen jelentek meg a közgyűlésen, őket arra kérte a polgármester, hogy írásban közöljék az észrevételeiket.

tizenöt módosító indítványt nyújtott be, és mindegyiket 13:9 arányban leszavazták a kormánypártiak. A 61,19 milliárd forint főösszegű költségvetést is 13 igennel, 9 ellenében fogadták el. Döntés született arról is, hogy összesen 42 millió forinttal támogatja a város a kiemelt rendezvényeket: böllérfesztivál, Hello, Nyíregyháza!, városnap, gyermeknap, XIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál, Tirpák Fesztivál, évbúcsúztató programok. KM

Látogasson el hírportálunkra!

A tüzek megelőzése lesz a fókuszban Megbízható, tesztelt füstérzékelőket osztott ki a tűzmegelőzési bizottság. Csütörtökön dél­ előtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dr. Konthy Gyula Tűzoltó Emlékhelyén ülésezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzmegelőzési Bizottság. NYÍREGYHÁZA.

Tájékoztatás, kommunikáció Varga Béla tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Képünkön egy tavalyi nyíregyházi lakástűz, berendezési tárgyak kaptak lángra egy társasházban FOTÓ: KM-ARCHÍV

Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Tűzmegelőzési Bizottság elnöke köszöntötte a tagokat. A rendezvényen részt vettek a bizottság társelnökei, Román István kormánymegbízott és dr. Hudák Zsolt rendőr ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese. Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes, a Területi Tűz­ megelőzési Bizottság ügyvezető elnöke ismertette a szervezet előző évi tevékenységét, beszámolójában hang-

súlyozta a szervezet megelőző jellegű feladatainak és kommunikációjának fontosságát. Az elmúlt évben számos olyan rendezvényen képviseltette magát a bizottság, ahol a szabadtéri tüzek, a szén-monoxid-mérgezés és a kéménytüzek megelőzésére hívta fel a figyelmet. Több mint száz, a gyilkos gáz jelenlétére figyelmeztető készüléket osztottak ki a rászoruló családoknak 2019ben, ezt a gyakorlatot ebben az esztendőben is folytatja a bizottság. A lakástüzek és a

tűzhalál megelőzése érdekében számos füstérzékelő készülék talált gazdára. A bizottság 2020-ban célul tűzte ki az ifjúság körében a tűz elleni védekezés fontosságára való figyelemfelhívást, a folyamatos tájékoztatást az adott időszaknak megfelelő tűzvédelmi kockázatokra, a tűzvédelmi kommunikáció erősítését, a szabadtéri tüzek és erdőtüzek számának a vis�szaszorítását valamint a kéményseprés fontosságának a hangsúlyozását – tájékoztatta lapunkat Dudás Szilvia megyei sajtószóvivő. KM

minőségi

cardo

k e k é m r te entrumból A bútorc

386338

m u r t n e c r o t ú b -79-04

Farsang a Gárdonyiban

út 63/C. ( 70/375 Nyíregyháza, Kállói áig 18 óráig, Szo.: 9-14 ór Nyitva tartás: H–P.: 9-

Vidám nap volt a csütörtök a Gárdonyi Géza-iskolában, a felsősök jelmezben érkeztek az iskolába, tréfálkoztak, sőt rémisztgették is egymást a filmhősök bőrébe bújva. FOTÓ: PUSZTAI KRISZTIÁN HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

6 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Csak kivágták a szelvényt... Nem hitt a fülének nagydobosi előfizetőnk, hogy egymilliót költhet el nyereményjátékunk jóvoltából.

Vakmerő látogatást tettek a megyeházán A vakok és gyengénlátók megyei egyesületének tagjait fogadta a minap a megyeházán Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, aki Csutkai Csaba fotóművésszel közösen mutatta be a vendégeknek a nagy múltú épületet. NYÍREGYHÁZA.

Széles mosol�lyal érkezett a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe Baksa István és felesége, Baksáné Szántó Brigitta, nagydobosi előfizetőink mozaikkereső nyereményjátékunk 1 milliós Edenred kártyáját vehették át kedden. A névre szóló plasztikot egy gombnyomással aktiválhatják, s immár az utolsó forintig elkölthetik a rajta lévő milliós összeget. NYÍREGYHÁZA.

Belföldi pihenésre is jut belőle Mint ismert, tavaly decemberben indult a mozaikkereső, amellyel értékes nyeremények üthették hűséges előfizetőink markát, ezzel szerettük volna megköszönni, hogy nap mint nap minket választanak. A nagydobosi házaspár 15 éve forgatja a megye egyetlen napilapját, a játék főnyereménye, a Toyota Yaris keltette fel a figyelmüket. A nagy értékű főnyeremény reményében kezdte el szorgalmasan összegyűjteni a szelvényeket a feleség. – Jó magyar szokás szerint a beküldési határidő utolsó percében adtuk fel a mozaikdarabokat, és egyáltalán nem gondoltuk, hogy nyerni fogunk, soha semmilyen játékon nem nyertünk még – jegyezte meg a férj. – A kollégáim hívták fel a figyelmemet, hogy kisorsoltak, én nyertem meg az egymilliós kártyát, nem hittem a fülem-

Nyéki Zsolt főszerkesztő (balra) átnyújtja az egymillió forintos nyereményt Baksa Istvánnak és feleségének FOTÓ: SIPEKI PÉTER

hogy az idén erre már nem kell félretenni, megbeszéltük, hogy a kiszemelt kellékeket az Edenredből megvesszük. Ha már egyszer a szerencse ránk köszönt. Egyébként ha jól értesültünk, sok mindenre felhasználható a keret, rengeteg üzletben elfogadják, vásárolhatunk vele. – S ha már így hozta a sors, nagyfiainkkal is el tudunk menni belföldön egy-két napra valahová. A felnőtt gyerekekkel kész csoda összeszervezni egy szabad hétvégét, pedig mindegyikünkre ráfér a pihenés. Amikor elújságoltuk a fiúknak, mit nyertünk, ők is nagyon örültek, s megígérték, hogy mindenképp összehozunk egy családi

nek, majd a szerkesztőségből is ráerősítettek. Nagyon örültünk. Nem vagyunk nagy szerencsejátékosok, és sem az interneten, sem pedig más újságokban nem keresnénk a hasonló játékokat, de ahogyan a Keletben megláttuk a felhívást, annyira kézenfekvő volt, hogy mindennap kezünkbe vesszük az újságot, miért ne ragadnánk ollót? – S elkezdtük kivágni, felragasztani a szelvényeket – mesélte Baksa István, aki beavatott minket abba is, mire költik el a jutalmat. – A feleségemmel már tavaly év végén kinéztünk néhány lakberendezési tárgyat, szeretjük szépítgetni a lakást, óriási megkönnyebbülés,

hosszú hétvégét – mondta előfizetőnk, és megköszönte a nyereményt. Hozzáfűzte: jó érzéssel olvassa a Kelet-Magyarországot, s bár nem tartja magát régimódinak, hiszen a digitális hírvilágban is nagyszerűen eligazodik, szerinte mégis sokkal élvezetesebb a papíralapú újságot olvasni, mint az online-t. A Kelet-Magyarország sportoldalait sohasem hagyná ki, emellett szereti, ha mezőgazdasági témákról írunk, mert olyan információkat kap, ami a szakmájába vág. KO

A másik bőrébe bújva – Beszéltem a csoportnak az önkormányzatnál folyó munkáról, illetve a megyei önkormányzat és a kormányhivatal feladatairól és a közéletben betöltött szerepünkről is. Nem először jártak nálunk az egyesület tagjai, a látogatás valójában egy érzékenyítő kampány része, amelynek volt már előzménye. – A Vakmerő program keretében tavaly bekötötték a szememet, és kipróbáltam, milyen a megszokott munkahelyemre vakon eljutni, mennyivel nehezebb látás nélkül tájékozódni.

Az immár 16 éve működő Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete tagjai érdekes ötlettel rukkoltak elő egy műhelybeszélgetés alkalmával: tekintve, hogy a társadalom látó tagjaiban még mindig sok sztereotípia él a látássérültekkel kapcsolatban, és nem sok tapasztalatuk van arról, hogyan élik mindennapjaikat, milyenfajta segítséget igényelnek – ha igényelnek egyáltalán – a fogyatékkal élők, a figyelemfelhívás, szemléletformálás és a társadalmi felelősségvállalás jegyében az egyesület útjára indította a Vakmerő programot. Ennek lényege, hogy bárki kipróbálhatja, hogyan boldogulna az egyik legfontosabb érzékszerve, a szeme világa nélkül, szemtakaróval, fehér bottal a közlekedésben – mondta el Nemes-Nagy Tünde, a civil szervezet elnöke. PI

Látogasson el hírportálunkra! A megyei közgyűlés alelnöke, Baracsi Endre és vendégei Bessenyei mellszobránál, a megyeházán FOTÓ: CSUTKAI CSABA

Hagyományőrző borkóstolás Napkoron

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.

MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT

Pénteken ismét végig­ kóstolja a zsűri a napkoriak zamatos termését, az idén február 7-én, pénteken 17 órától rendezik meg a település borversenyét. A rendezvényen amatőr és profi borászok is megjelennek a saját termésű vörös és fehér felhozatallal. A verseny persze elsősorban nem arról szól, kinek terem a legjobb bora a vidéken, hanem a közösségteremtésről, a helyiek összekovácsolásáról. NAPKOR.

keres.

A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.

Útszéli akadályok A gépjármű-közlekedést veszélyeztető, útra dőlt fákat aprítottak fel az erdészet munkatársai Baktalórántházánál. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

FELADATOK: •Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése

A program jó alkalom arra, hogy szórakoztató műsoraikkal a helyi kulturális csoportok bemutatkozhassanak. A zsűri egyébként hason­ lóképpen a nagy borversenyekhez, egy előre meghatározott szakmai szempontrendszer szerint ízleli a palackokban rejlő nedűket, a kritériumok között a szőlő fajtája, az évjárat, a hordó, a bor savtartalma, zamata és ásványianyag-tartalma is szerepel. KM

ELVÁRÁSOK: •Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű

AMIT KÍNÁLUNK: •Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.

MUNKAVÉGZÉS HELYE: •Nyíregyháza

Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu

386390

370837

MAGYARORSZÁG

WWW.SZON.HU

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Háttér 7

MAGYARORSZÁG

Szemük előtt a jövő: legyen próba vagy verseny A félévi szakmai meghallgatás legjobb zenészei hangversenyen mutathatták be tudásukat.

ikat, mivel a legfőbb céljuk, hogy művészek lehessenek. Folytatják az elődök munkáját A klasszikus zenészek számára a pályázati hangversenyt kedd este rendezték meg az oktatási intézmény dísztermében. A vendégeket M. Nagy Andrea, a zeneművészeti munkaközösség vezetője köszöntötte, majd bemutatta a zsűri tagjait. Az idén Iván Klára gordonkaművész (Miskolc), Szatmári Zsolt klarinétművész (Budapest), dr. Dávida Tamás trombitaművész (Miskolc) döntött az első három hely sorsáról. Tőlük függetlenül figyelte a fiatalok produkcióját dr. Papp Sándor gitárművész, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének igazgatója, aki a számára legjobban tetsző produkciónak adta át az eredményhirdetéskor az Universitas gyűrűt. Még mielőtt a fiatalok színpadra léptek volna, dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere mondott köszöntőt. – Nem először állok itt, többször is részese lehettem már ennek a rendezvényn e k .

Bizony rangja van már a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zeneművészeti tagozatán a pályázati hangversenynek. Egyrészt már az nagy elismerés, ha részt vehet rajta a növendék, ugyanis csak azokra vár ez a megmérettetés, akik a félévi szakmai meghallgatáson a legjobban szerepeltek. Másrészt nagy szakmai siker a fiataloknak, ha elnyerik az Universitas gyűrűt, valamint a pénzjutalommal járó első három hely egyikét vagy a közönségdíjat. NYÍREGYHÁZA.

Neves szakemberek a zsűriben Harmadrészt az is igen fontos szempont, hogy a szakmai zsűri munkájában felsőfokú oktatási intézmények művésztanárai vesznek részt, akiknek a véleménye igen sokat számít, hiszen a fiatalok az érettségi után valamelyik egyetemen szeretnék folytatni a tanulmánya-

Bánszki Réka, zongorán közreműködött Kozma Dávid

Mint megtudtam, a pályázati hangverseny legalább huszonhárom éve hagyomány a szakgimnáziumban. Ennyi év alatt sok-sok generáció váltotta egymást az iskolában, sok-sok tehetséges művészpalántát indított útjára az iskola. A fiatalok mindig a jövőre gondolnak. Azt tervezgetik, s ha megvan a cél, azért dolgoznak. A ma este fellépő tizenhárom diák is a jövőjére gondol, hiszen sokat kellett gyakorolniuk, hogy itt lehessenek a legjobbak között. Én, mint alpolgármester, büszke vagyok arra, hogy a városban ilyen tehetséges fiatalok élnek, akik elkötelezett művésztanárok vezetésével folytatják tovább az elődök sikeres munkáját, s koncertről koncertre bizonyítják tudásukat és ügyességüket, valamint azt, hogy méltók a közönség szeretetére – fogalmazott a megyeszékhely alpolgármestere.

Péterszegi Balázs FOTÓK:

ARANYOS GÁBOR

Izgalmas várakozás A köszöntő gondolatok után már tényleg a zene

FOTÓ: DODÓ FERENC

kapta a főszerepet, az érdeklődők hallhattak többek között gitár, magánének, fuvola, kürt, marimba, klarinét, gordonka, fuvola tanszakos növendékeket. A hangverseny után a fellépő diákok és a nézők egyaránt nagy izgalommal várták az eredmények kihirdetését. Először dr. Papp Sándor hirdette ki azt, ki kapja tőle az Universitas gyűrűt. Nehéz a döntés A „Per aspera ad astra” (Rögös út vezet a csillagokig) feliratozású gyűrű átadásakor a gitárművész a következőket mondta: – Minden tiszteletem a fiataloké, akik a félévi szakmai vizsgák után még egy magas színvonalú hangverseMorvai Renáta .

nyen is felléptek. Hadd kérjek egy tapsot a felkészítő tanároknak és a zongorakísérőknek, mert munkájukkal ők is hozzájárultak ehhez az igényes hangversenyhez. Megmondom őszintén, ilyen nehéz helyzetben ritkán vagyok. Nehéz döntenem, nehéz egy produkciót kiemelnem a tizenhárom közül, mert mindegyik nagyon jó előadás volt. A produkciókat azért is nehéz volt összehasonlítani, mert más-más évfolyamos növendékekről van szó, van, aki rövidebb, van, aki hosszabb darabot játszott, s volt produkció zongorával és zongora nélkül is. Így aztán végül a pilla-

Példaértékű sorozat Kihirdette ítéletét a zsűri is, majd fény derült a közönségdíjat elnyerő versenyző személyére. A zsűri tagjai az eredményhirdetést követő beszélgetésen elmondták, hogy nagyon felkészült növendékeket hallhattak, s példaértékű, hogy immár több mint húsz éve újra és újra megrendezi a zenei tagozat a hangversenyt, amely minden alkalommal a fiatalok fejlődését szolgálja. MML

Eredmények Universitas gyűrű: Péterszegi Balázs (tuba) A szakmai zsűri döntése alapján: I. Péterszegi Balázs (tuba) II. Bánszki Réka (fuvola) III. Morvai Renáta (klarinét) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés különdíja: Bánszki Réka (fuvola) Közönségdíj: Bánszki Réka (fuvola)

Látogasson el hírportálunkra!

Sikeresen szónokoltak az országos döntőben A IV. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokverseny döntőjét januárban Vácott rendezték meg. Az idén tízesztendős megmérettetés Nyíregyházáról megyénk támogatásával indult útjára, s nőtte ki magát határokon átívelő programsorozattá.

Épül, szépül a piaccsarnok Szépen halad a piaccsarnok építése Fehérgyarmaton. A 2019-ben megkezdett építkezés idejére a kereskedők az alig távolabb lévő Majális park területére költöztek át, s a vásárlókkal együtt már nagyon várják az új épület átadását. A beruházás elsődleges célja a helyi termékek értékesítése korszerű környezetben. FOTÓ: FECSKE LÁSZLÓ

tuális kérdés témájában tartott felszólalás volt, melyre csupán tizenöt perc felkészülési időt kaptak a diákok. A rangos zsűriben helyet foglaltak nyelvészprofesszorok, színészek, oktatási szakemberek, sőt politikus is. Az idén is kiváló szónokok mérettettek meg a Kárpát-medence középiskolásai között. Ebben az erős mezőnyben Fehér Regina, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója országos második helyezést ért el; felkészítő tanárai: dr. Buczkóné Rangoni Claudia és dr. Murányiné Csorba Zsuzsanna tanárnők. Nagy Vanda és Nagy Péter Attila kölcseys tanulók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak; felkészítő tanáruk: dr. Czakóné Olesnyovics Veronika. KM

NYÍREGYHÁZA.

Az úriszék eltörlése Ebben az évben a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium három diákja jutott be az országos megmérettetésre a Vaján megtartott megyei fordulóban nyújtott kiemelkedő teljesítményük alapján. A kétfordulós verseny első részében egy XIX. századi nyelvezetű retorikai beszédet adtak elő a diákok az „úriszék eltörlésének” tárgyában. A második feladat egy mai, ak-

Szabadidejükben segítik a közösséget Szolgálatot adnak rendezvényeken, állami megemlékezéseken, egyházi ünnepségeken. MÁRIAPÓCS. Különleges év volt

a 2019-es esztendő a Máriapócsi Polgárőr Egyesület életében – hangzott el a napokban megrendezett évértékelő közgyűlésen. Az egyesületnek 45 polgárőr tagja van, akik között máriapócsi és pócspetri lakosok egyaránt vannak. Környezetvédők is Mint az értékelésben elhangzott, a polgárőrök bűnmegelőzési szolgálatot látnak el a két település rendezvényein, állami megemlékezésein és az egyházi ünnepeken. A tanév kezdetén fokozottabban vigyáztak a gyermekintézmények előtti útszakaszokon a fiatalok biztonságára. A téli hónapokban a magányos, idős emberekre is kiemelt fi-

Fehér Regina, dr. Buczkóné Rangoni Claudia, Nagy Péter és Nagy Vanda FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

natnyi benyomásaim alapján döntöttem, s a tubás növendék játéka fogott meg a leginkább. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés különdíjáról Baracsi Endre alelnök és dr. Papp Csaba megyei jegyző döntött. – Már sokszor volt lehetőségem gyönyörködni a pályázati hangversenyeken a fiatalok játékában. A zsűrivel szemben hatalmas előnyöm, hogy nincs zenei képesítésem, így a felelősségem is sokkal kisebb. A fiatalok csodálatos estét szereztek nekünk, a különdíjat pedig Bánszki Réka fuvolistának ítéljük – jelentette be a megyei közgyűlés alelnöke.

40

30

20

10

5

A közgyűlés egyik pillanata

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

gyelmet fordítanak, továbbá elő­ adásokat tartanak a kerékpáros és a gyalogos közlekedésről. A környezetvédelemből is kivették részüket: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szemétszedési pályázata keretében a város főbb közútjainak külterületén összegyűjtötték

a szemetet. Az elnyert 50 ezer forinttal is az egyesület bevételét növelték – mondta tájékoztatójában Lőrincz Péter, az egyesület elnöke. Eseményekben gazdag volt a tavalyi év azért is, mert nyáron Máriapócson rendezték meg a megyei polgárőrnapot,

amelyen dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az egyesület két tagját elismerésben részesítette. Októberben Budapesten az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége elismeréseként átvehették az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető címet, majd pár nappal később a szövetség elnöke szolgálati autóval és robogóval ajándékozta meg az egyesületet. Többen kiemelkedő tevékenységükért elismerésben részesültek. A Nyírbátori Rendőrkapitányság oklevelét vehette át: Májer József, Póti László és Nagy Attila polgárőr. A megyei polgárőrszövetség oklevelét és tárgy­ jutalmát kapta: Györkös Szabolcs, Hajas Pál és Rédai János polgárőr. Palóczy Lajos Elekné, a város díszpolgára ajándékkosárral köszönte meg Somogyi János megyei elnök lelkiismeretes segítő­ tevékenységét. PALÓCZY TÍMEA

KELET

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

8 SÉTA

MAGYARORSZÁG

Miért nem büntetik a 18 év alatti dohányzókat? A cigaretta egy legálisan kapható, egészségünkre káros szenvedélyforrás. Számos intézkedés született már annak érdekében, hogy csökkenjen a dohányzók száma, ne szokjanak rá a fiatalok, megkíméljék a nem füstölgőket a cigifüst bűzétől, ám manapság – egy tanulmány szerint – minden harmadik felnőtt dohányzik. Bár a termékhez (elméletileg) csak a felnőttek juthatnak hozzá, nincs jogszabály, amely számonkérné, büntetné a 18. életévüket be nem töltött dohányzókat. A peda-

gógusok, intézmények folyamatosan azt kommunikálják a fiataloknak, milyen káros hatással van a cigarettázás az egészségre, milyen betegségekhez vezethet, de a jóra nevelő beszélgetések sokszor hatástalanok, a szabályok pedig kijátszhatóak. NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIKUS

NYÍREGYHÁZA.

KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM

Én ilyennek képzelem el a XXI. század iskoláját A XXI. században rohamosan fejlődik a technika, informatika. Már szinte minden iskola rendelkezik számítógépekkel felszerelt tantermekkel, kivetítőkkel, okostáblákkal, amelyek megkönnyítik az ismeret­ átadást és a jegyzetelést. Ám egy igazán modern iskolában, szerintem, a tanulóknak meg kellene kapniuk az óra online vagy nyomtatható formátumú dokumentumát, így a fiataloknak csak figyelniük kellene a tanári magyarázatra. A dolgozatokat számítógépen is megírhatnák, ha teszt jellegűek lennének, akár azonnal megtudhatnák az eredményeket, s a tanárnak csak az érdemjegyet kellene beírnia, a javítási feladatai megszűnnének.

A szenzációs hármas – Szokolay Dávid, Gyulai Dorina és Timku Edina – kísérőik és Palicz István újságíró, megyei Séta-koordinátor társaságában

szülhessen az elküldött vázlatból. Sőt, nem is kellene mindennap bejárni a suliba, ha egy internetes felületen megkapnánk az óra anyagát, valamint a tanári magyarázat videóra felvett változatát. Kényelmesen, otthon, akár az ágyban fekve is elsajátíthatnánk a tananyagot! Szükség lenne néhány új, igazán hasznos, az életre felkészítő tantárgyra is, például gazdasági ismeretekre: hogyan kezeljük bölcsen a pénzt, hogyan takarékoskodjunk, mibe fektessük be a megtakarításainkat. A XXI. században a technika mindezt már lehetővé tenné, azonban ezek az ötletek költségesek. Ha a döntéshozók nyitottak a fejlődésre, szerintem megvalósíthatóak lesznek ezek az elképzelések. SZABÓ FANNI (12.

NYÍREGYHÁZA.

Modern eszközök, új tantárgyak A jövő iskolájában minden tanulónak saját laptopja van, amit hazavihet, hogy felké-

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

Érdemes velünk „Sétálni”! Értékes utalványokkal és oklevelekkel köszöntük meg a diákújságírók és felkészítő tanárok nagyszerű munkáját. – Gratulálok a jobbnál jobb írásokhoz, amelyek a Séta őszi turnusában születtek, nemkülönben a helyezésekhez és az azokhoz társuló elismerésekhez, jutalmakhoz is! – köszöntöttem a Kelet-Magyarország szerkesztőségében a Mediaworks Hungary Zrt. országos médiapedagógiai programja, a Sajtó és tanulás (Séta) őszi turnusának legtehetségesebb ifjú tollforgatóit és kísérőtanáraikat. – Ha valamelyikőtök magázni merészel tegezés heNYÍREGYHÁZA.

D), NYÍREGYHÁZI KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM, FELKÉSZÍTŐ TANÁR: BEN SLIMENENÉ CZIPA BOGLÁRKA

lyett, nem indulhat a tavaszi megmérettetésen... – fordultam a Kölcseyből, Zrínyiből és Bessenyei-középiskolából érkezett fiatalok felé, akik vették a lapot, díjazták a humort, így a szerkesztőségi sétánk és a díjátadási ceremónia már vidám hangulatban telt. Aranytollas lett Mint arról korábban már beszámoltunk, nemrégiben véget ért a középiskolásokat újságírásra buzdító Séta program első „felvonása”, megyénkből négy intézményből (Zrínyi, Kölcsey, Kossuth, Bessenyei) jelentkeztek diákok, hogy megcsillogtassák (újság)írói tudásukat. A hetente megjelent tematikus oldalakon olyan

témakörökben fejtették ki gondolataikat, mint a lélek, életmód, technika, kultúra, a suli vagy éppen a buli. A részvételi szabályzat értelmében szerkesztőségünk zsűrije értékelte, pontozta a beérkezett pályázatokat, majd kiválasztotta a legjobb 3 pályaművet. Az 1. helyezett Szokolay Dávid (Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium) egy aranyszínű tollat és egy 25 ezer Ft értékű könyvutalványt kapott, a 2. Gyulai Dorina (Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium) és a 3. Timku Edina (Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium) helyezetteknek okleveleket nyújtottunk át, a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkáját

pedig 20 ezer Ft-os könyvutalványokkal köszöntük meg. A programban részt vevő iskolák is versenyeztek minden megyében, az online aktivitásuk mérése a KM Face­bookoldalán a cikkmegosztás, olvasottság, lájkolás alapján történt. Ez és a zsűri értékelése 50-50 százalékban számított bele a végeredménybe, a legtöbb pontszámot elérő iskola, a kisvárdai Bessenyei-gimnázium képviselői 150 ezer Ft értékű Edenred utalványt vihettek haza. PALICZ ISTVÁN istvan.palicz@kelet.hu

Látogasson el hírportálunkra!

A Zrínyi egy nagy család: pezseg az élet Remek érzés olyan helyen tanulni, ahol a tanárok segítségére bármikor, mindenben számíthatunk. Immár negyedik éve tanulok a Zrínyiben, de csak mostanában tudatosult bennem, hogy milyen gyorsan elrepült az idő a fejem felett, lassan itt a ballagás. Amikor 2016-ban bekerültem az Arany János Tehetséggondozó Programba, és elkezdtem a gimnáziumot, NYÍREGYHÁZA.

Sok könyv és újság már digitális formában is elérhető

FOTÓ: ISKOLA

minden új volt számomra. Sok új impulzus ért, amelyek megtanítottak arra, hogyan legyek önmagam. A családom és a barátaim mellett a tanáraimnak is sokat köszönhetek, ők segítettek fejleszteni a képességeimet. Az évek alatt számos versenyen vettem részt, akár csapatban, akár egyedül; az önbizalmam, a kitartásom és a céltudatosságom is egyre nagyobb lett. Tetszik, hogy a Zrínyiben mindig pezseg az élet. A színház- és mozilátogatások, a kiállítások, a sportprogramok,

a versenyek mind színesítik a mindennapjainkat. Remek érzés olyan helyen tanulni, ahol a tanárok segítségére bármikor számíthatunk, és akiktől olyan tanácsokat és ismereteket szerezhetünk, amelyek egész életünkben elkísérnek minket. Úgy gondolom, a mi iskolánk egy igazi, nagy család. Új városok és kultúrák Jó, hogy a tanulás mellett jut időnk és lehetőségünk szabadidős tevékenységekre, számomra az olvasás és a ze-

nehallgatás a legfelüdítőbb. Majd’ minden hónapban részt veszünk egy-egy programhétvégén, amikor az osztállyal kirándulni megyünk vagy különböző tehetség- és ismeretfejlesztő programokon veszünk részt. Síeltünk, hegyet másztunk, új városokat és kultúrákat ismertünk meg, olyan helyekre juthattunk el, ahová egyébként nem lett volna lehetőségünk. Ezekért a tapasztalatokért örökké hálás leszek az iskolámnak. GYULAI DORINA, NYÍREGYHÁZI ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM

A meggyőzés művészetét is elsajátították a diákok Hasznos ismeretekkel gazdagodtak a besisek önmaguk megismerésén keresztül a munka világáig.

a terembe, hiszen nem tudtuk, mire számíthatunk. A tanárok közvetlenségének és a sok érdekes feladatnak kö-

szönhetően nagyon derűsen teltek ezek a péntekek! Rengeteg hasznos információval gazdagodtunk saját magunk

megismerésén keresztül a munka világáig. Önismereti tesztet töltöttünk ki, a kiértékeléseken pedig meg-

tudhattuk, milyen tanulási technikák léteznek, és kinek melyiket javasolják a szakemberek. Az is kiderült, hogy ha

Iskolánkban három osztály tanulói kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a Debreceni Egyetem kommunikációs készségfejlesztő előadássorozatán és tréningjén, három pénteken. KISVÁRDA, DEBRECEN.

Fontos a csapatmunka Három csoportot alkottunk, három egyetemi tanár foglalkozásán. Egymást váltották a témák és az előadók a „bűvös hármas” során. Az első alkalommal kicsit félve ültünk be

C

Y

M

A Debreceni Egyetem oktatói tartottak tréninget a kisvárdai Bessenyei-gimi minősített tehetséggondozó műhelye tagjainak

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

FOTÓ: ISKOLA

csapatmunkáról van szó, ki milyen típusú csapattag, hogyan tud hozzájárulni a csoport hatékonyságához. A csapatépítő feladatok megtanítottak minket arra, milyen fontos az összetartás, a bizalom, az együttműködés, az érvelés, a meggyőzés, hogyan kell kompromisszumokat kötni a célok elérése érdekében. A kreativitásunkat is kibontakoztathattuk interaktív feladatok segítségével. A kiváló kommunikációs szakembereknek a szaktudásukkal, kisugárzásukkal, sikerült végig fenntartaniuk az érdeklődésünket, igazi felüdülés volt a „bűvös hármas”! DEÁK ANNA ILONA (11. A), KISVÁRDAI BESSENYEI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

KELET

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

KELET-MAGYARORSZÁG

2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

9

80

Győzelemmel rajtoló hokisok

Keglovich László olimpiai bajnok (1968, Mexikó) labdarúgót köszöntötték 80. születésnapja alkalmából az ETO FC Győr vezetői, játékosai és a győri önkormányzat. Az akkori Győri Vasas ETO-ban 15 éven keresztül 311 NB I.-es mérkőzésen 28 gólt szerzett. Tagja volt az 1963-ban félidényes bajnokságot nyerő győri csapatnak, amellyel azután háromszoros kupagyőztesnek is mondhatta magát.

Nagy esélyem van arra, hogy trófeát nyerjek az Interrel, vagy nagyobb, mint ahol korábban játszottam. Alig tette ki a lábát, máris odaszúrt excsapatának, a Tottenhamnek a dán középpályás, Christian Eriksen.

Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi jégkorong-válogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán. Együttesünk a csütörtöki nyitómérkőzésen 4–1-re (1–0, 2–1, 1–0) nyert az észt csapat ellen. A magyarok szombaton az idei vb-rivális román együttessel találkoznak, majd a vasárnapi zárótalálkozón a házigazda A csoportos britek ellen lépnek jégre. A torna győztese jut a pekingi téli ötkarikás játékok utolsó kvalifikációs körébe. JÉGKORONG.

Bódog Tamás az új kisvárdai vezetőedző Három jelölt közül esett rá a választás, szombaton már ő ül a kispadon a Kaposvár elleni hazai meccsen.

célszerű egy személy kezébe adni a vezetőedzői feladatot, a stáb tagjai tisztában voltak vele, hogy keresem a megfelelő személyt erre a posztra, aki a kombinatív játékra alapuló támadójátékra törekszik. Azzal együtt is, hogy közösen is nagyon jól dolgoztak, remekül felkészültek az utóbbi mérkőzéseinkre.

LABDARÚGÁS. Idegenben azért nem rossz az egy pont. Alaphelyzetben így lehet, ám szerda este mégsem lehettek elégedettek a kisvárdai focisták. A hétközi fordulóban Zalaegerszegen léptek pályára Lucasék, és alig fél óra elteltével vezetéshez is jutottak. Jó ideig a győzelemnek állt a zászló, ám a kiesés elől menekülő zalaiak egalizálni tudtak. Így aztán egy-egy pontot kaptak a felek. – Azt kell hogy mondjam, a hazai csapatnak is megvoltak a lehetőségei, de nem érdemtelenül szereztük meg a vezetést – kezdte visszapillantását a zalai meccsre Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. Azt követően nekünk is ott volt a lehetőség arra, hogy növeljük az előnyt, és akár el is dönthessük a mérkőzést. Sajnos nem sikerült, ráadásul kapott gól nélkül nagyon nehéz lehozni egy mec�-

Előd és utód: Bódog Tamás (balra) és Dajka László között Révész Attila

cset. Most is jött egy figyelmetlenség, és ez nekünk ismét kettő pontba került.

Attila sportigazgató. – Amikor a vezetőedzői poszt betöltéséhez megfelelő végzettséggel rendelkező Dajka Lászlót októberben újra kineveztük, akkor is hangsúlyoztuk, hogy

FOTÓ: KISVARDAFC.HU

Kocsis János felel elsősorban a szakmai munkáért, az utóbbi időben pedig Erős Gáborral együtt alkottak egy triumvirátust. Már a tél folyamán megfogalmazódott bennünk, hogy

Képben volt Pintér és Preisinger – Nem titok, hogy három edző került a képbe, Bódog Tamás mellett Preisinger Sándor és Pintér Attila – folytatta Révész Attila. – Mindhárman igen felkészült szakember benyomását keltették, örülök neki, hogy a magyar edzői karban ilyen kvalitású edzőket is találni. Hangsúlyozni szeretném, hogy a mostani váltás, nem az idei három meccsünk eredményének következménye, mindenképpen léptünk volna, csak a jelöltekkel folytatott alaposabb egyeztetések ennyi időt vettek igénybe. Mindhármukat alkalmasnak találtuk a feladatra, nagyon

nehéz volt meghozni a döntést, végül minden szempontot figyelembe véve Bódog Tamás mellett tettük le a garast. A kiválasztásnál fontos volt a nyelvismeret, hogy a csapaton belüli kommunikációban ne legyen semmiféle hiányosság. Tamás egyenesen a lakhelyéről, Németországból érkezett a zalaegerszegi mérkőzésünkre, amit a helyszínen tekintett meg, majd csütörtökön minden kérdésben megegyeztünk. Nyugodt tavaszt szeretnének – A Kaposvár elleni mérkőzésen érthetően nem lesz Bódog Tamás számára teljesen ismerős a csapat, így nagyobb szerep hárul majd az eddigi stábra. A kispad előtt viszont már Bódog Tamás áll, aki a Puskás Akadémia elleni következő összecsapásunkra már egy meccs tapasztalatával fog felkészülni. Szeretnénk egy nyugodtabb tavaszt, hogy utána folytatódhasson a klub folyamatos előrelépése és Tamással a közös munka – így Révész Attila. KM

Profi klubok Időszak Klub Mérk. (gól) 1989–1994 Pécsi Munkás 77 (2) 1994–2000 SSV Ulm 1846 142 (18) 2000 SpVgg Au/Iller 5 (0) 2001–2006 1. FSV Mainz 05 92 (7) 2006–2009 1. FSV Mainz 05 II 1 (0) Összesen 317 (27) Válogatottság 2000–2003 Magyarország 5 (0) Edzőség Időszak Klub 2006–2009 Mainz 05 II pályaedző 2009–2011 Videoton másodedző 2012–2015 Német RB Leipzig másodedző 2016–2017 Dán Brøndby IF másodedző 2017–2018 Diósgyőri VTK vezetőedző

Korábban Diósgyőrben volt Nem sokkal a visszapillantás után jött a hír, miszerint vezetőedzőként utoljára nyilatkozott Dajka László. Bekövetkezett az, amiről már beszéltek: a korábban Diósgyőrben dolgozó Bódog Tamás a Kisvárda Master Good új vezetőedzője, ezt csütörtökön délután jelentették be a szabolcsi klubnál. A korábbi vezetőedzőnek, Dajka Lászlónak is marad feladata a klubnál. – Az eddigi szakmai stáb megbízatása 2019. december 31-ig volt érvényes, majd mégis mindenki vitte tovább a feladatát – kezdte az indoklást a klub honlapján Révész

Kovács Ricsi döntőbe jutott

Egy pici pont hiányzott csupán Zágrábban

Bódog Tamás

Csütörtökön a B ring nyolcadik párjára volt kiírva Kovács Richárd a Bocskai István-emlékversenyen. A debreceni nemzetközi ökölvívótornán már az elődöntőket rendezték, az NYVSC-Big Boxing 63 kilós válogatottja a kék sarokban várta a kezdést. Ellenfele a 25 éves francia Sofiane Oumiha volt. Nagy Lajos tanítványa nagyon rutinosan bunyózta végig a három menetet, és végül megosztott pontozással nyert. Ez azt jelenti, hogy Ricsi pénteken a döntőben fog szerepelni, ellenfele az a fehérorosz Dimirtrij Asonov lesz, aki ellen Fodor Milán sérülésre hivatkozva visszalépett. KM ÖKÖLVÍVÁS.

A keret erősebb attól, ahol jelenleg áll a csapat Bódog Tamás németországi életét feladva fogadta el a kisvárdaiak hívó szavát. Men�nyire volt nehéz meghozni a döntést? – tették fel a kérdést a klub honlapján. – Annyiban nem, hogy jól összerakott csapattal dolgozhatok, és itt vannak hosszabb távú célok, amelyek megvalósulásában tudok is segíteni – válaszolta Bódog Tamás. – A Diósgyőrből távozásom óta eltelt lassan két évet sem fut-

A Fatum-Nyíregyháza hiába fordított nagyot, aranyszettben kiesett a CEV-kupából. Mint ismert, a Fatum-Nyíregyháza szerda este a Mladost Zagreb otthonában próbálta meg kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást a CEV-kupában. A második játsz­mában áramszünet miatt ötven percet állt a játék, a közel három és fél órás mérkőzés végeredményét a lapzártánk miatt már nem tudtuk a közölni. A csütörtöki lapszámunkban az első három játszmáról olvashattak. A zágrábiak jobban kezdtek, és már 2:0-s szett­ előnyben voltak, a harmadik játékrésztől aztán jelentősen feljavultak a nyíregyházi ütőteljesítmények, Pilar Victoriá egyre jobb formába lendült, Olena Limareva végig RÖPLABDA.

Hollósy László az első két szett miatt bosszankodik igazán

hozta magát, és az összes játékos arcán látszott: végre elhiszik, hogy meg lehet nyerni a meccset. Inneh-Varga Eliza ásza zárta le a harmadik szettet, a negyedik aztán szorosan alakult, de a 19:18-nál a hálón épphogy átpördülő és beeső zágrábi nyitás, majd a 23:21-es hazai előny sem törte meg a nyíregyháziakat. A vereség is közös Fokozódott a dráma, a Mladost megnyerte az ötödik játszmát, jöhetett a mindent eldöntő

Ricsi remekelt FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

Y

M

100

90

80

70

60

50

és edzéseit is figyelemmel követtem. – Úgy látom, a keret erősebb attól, ahol jelenleg a csapat áll, de ahhoz túlságosan rövid idő telt el, hogy pontosan megítéljem a csapat pontos erejét. Ugyanakkor azt hallottam, hogy jó képességű játékosok alkotják a keretet, remélem, jól is tudunk majd szerepelni. – Az biztos, hogy rövid az idő, hiszen a bemutatkozó kézfogás után máris meccselhet

na az ellenfél – a szerk.) akár hét-nyolcezer ember előtt játszani óriási élmény lett volna – értékelte a mérkőzést Hollósy László vezetőedző. – Nem lehet haragudni rájuk, mert küzdöttek. El kell ismerni, hogy nem játszottunk a csúcson, ezért is torkollhatott a meccs egy aranyjátszmás drámába. Fájó, hogy tizennégy tizenegyről kikaptunk, de senkire de nem lehet ráhúzni a vizes lepedőt. Egy csapatként nyerünk, együtt is veszítünk.

Látogasson el hírportálunkra!

C

ball nélkül töltöttem, hiszen látogattam edzéseket, és konferenciákon vettem részt, szóval igyekeztem képezni magam. Ha az elején nem is, de az utóbbi időben már igencsak hiányzott a napi munka, ami lételeme az edzőnek. Megfordultam több országban, több csapatnál, Dániában, Ausztriában és Angliában látogattam meg korábbi csapattársaimat, miközben természetesen lakóhelyem, a Mainz mérkőzéseit

40

30

20

10

5

FOTÓ: CEV

aranyszett. Limareva jó nyitásaival, Victoriá és Genesis Francesco egy-egy blokkjával, valamint Inneh-Varga ászával 6:2-re ­vezetett a Fatum, mégis 8:7-es Mladost-vezetéssel fordultak a felek. A mérkőzés később már a nyíregyháziak kezében volt, meccslabdái voltak, mégis a Zágráb jutott tovább. – Nyilván szerettünk volna ennél is nagyobbat álmodni, azért sajnálom a lányokat, mert egy lengyel topcsapat ellen (a Chemik Police lett vol-

Nem volt meg a stabilitás – Inkább azon bosszankodom, hogy ilyen végjátékig jutottunk – folytatta a tréner. – Az első két játszmában volt egykét kulcsszituáció, amikor gyermeteg hibákkal megajándékoztuk az ellenfelet, vagy nem használtuk ki a lehetőséget, így hoztuk magunkat nehéz helyzetbe. A harmadik, negyedik játszmában javultunk, talán segített, hogy elforgattuk a csapatot, más irányokat tudtunk ütni. Ekkor rá tudtunk tenni egy lapáttal, harcoltunk, de végig az volt az

az ember. Fenekestől nem forgatok fel mindent, de egy-két olyan alaptörvényt megosztok a játékosokkal, amelyek meghatározzák majd a játékunkat. Olyan nagy változtatásokat nem akarok eszközölni, amelyeket egy nap alatt véghez sem tudna vinni az ember – nyilatkozta a negyvenkilenc esztendős új mester, aki a csütörtöki edzést még kívülről nézte, a péntekit már ő tartja, szombaton pedig meccselhet.

érzésem, hogy kerestük magunkat, és az egész meccsen nem volt meg a stabilitásunk. Noha a versenynaptár szerint ezen a héten kezdődik az Extraliga alapszakaszának harmadik köre, a nyíregyháziak még nem játszanak a Haladással. A csapat következő nagy kihívása a jövő csütörtöki, Vasas elleni Magyar Kupa-döntő. MK

Röplabda Női CEV-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó Mladost Zagreb (horvát)–Fatum-Nyíregyháza 3:2 (20, 22, -19, -23, 8) – aranyszettben 19:17 Zágráb, 180 néző, v.: Niewiarowska (lengyel), Jankovics (szerb). Zágráb: Stimac 4, Pavicic 18, Butigan 18, Grbavica 12, Vrbanc 18, Jurisic 12. Csere: Rajkovic (liberó) 1, Volmut 4, Markovic 1, Deak. Vezetőedző: Sasa Ivanisevic. Nyíregyháza: Francesco 5, Limareva 26, Lohman 5, Inneh-Varga 18, Victoria 19, Pintér 9. Csere: Tóth F. (liberó), Szabó 1, Vasziljeva, Bacciottini. Vezetőedző: Hollósy László. A mérkőzés alakulása. 1. játszma (25 perc): 3:1, 6:2, 8:3, 9:6, 10:8, 14:11, 18:12, 19:16, 22:17, 23:20. 2. játszma (74): 5:2, 7:6, 13:8, 18:15, 20:18, 23:22. 3. játszma (23): 0:3, 2:6, 6:7, 7:11, 9:15, 12:18, 13:20, 16:21. 4. játszma (25): 2:2, 5:3, 5:7, 8:10, 10:13, 14:14, 16:15, 18:18, 20:18, 20:21, 23:21. 5. szett (13): 3:0, 3:3, 8:5, 11:6, 13:7. Aranyszett (18): 0:2, 1:3, 2:6, 7:6, 7:8, 9:9. 9:12, 11:14, 16:15, 17:17.

KELET

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Mint a nagy kedvenc Ovecskin

Röviden

Visszatér a Fehérvár korábbi játékosa

Már most sincs hiány Nyíregyházán a tehetséges jégkorongozó gyerekekből.

LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB I.-ben szereplő Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubban folytatja Nikolics Nemanja. A 32 éves támadó szerződése a múlt év végén lejárt az MLSben szereplő Chicago Fire-nél, így szabadon igazolhatóvá vált. Nikolics 2010 és 2015 között volt a Vidi játékosa, ez idő alatt háromszor volt gólkirály a magyar élvonalban, illetve kétszer nyert bajnokságot a csapattal. NSO.HU

Tavaly nyáron nagy bejelentést tett a Szabolcsi Jégsport Egyesület: a magyar jégkorongsport egyik, ha nem a legfontosabb edzője, Kercsó Árpád átvette az utánpótlásedzői feladatok és a szakmai munka irányítását. A szakember irányításával el is kezdett fejlődni a sportág Nyíregyházán, egyre több gyerek jégkorongozik. JÉGKORONG.

A jövőnek dolgoznak – Jelen pillanatban nehéz értékelni, mert nem a mának dolgozunk – válaszolt Kercsó Árpád arra, hogyan tudja értékelni az eddigi, nyíregyházi munkáját. – Azt a munkát, amit elterveztünk, hosszú távon érdemes csinálni. Harminc gyerekkel kezdtünk, azóta toboroztunk ötvenet, ma már nyolcva­nan vagyunk. A városban lelkesek az emberek, és vannak is ügyes csemeték. Már fiatal edzőként is tudtam, hogy jó gyerekkel lehet eredményt elérni, márpedig mi nem gyerekmegőrzést vállalunk. Sikerült őket és a családjaikat is megfertőzni a sportág szeretetével. Az egyik ilyen „jó gyerek”

Nikolics Nemanja FOTÓ: MOLFEHERVARFC.HU

Görbicz is helyet kapott a stábban A következő idényben is Danyi Gábor lesz a Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO edzője – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Csatlakozik a stábhoz Görbicz Anita, az ETO ötszörös BL-győztes ikonja is. A 36 éves kiválóság még nem vonul vissza, játékosként és másodedzőként is számíthat rá Danyi. NSO.HU KÉZILABDA.

Teschmayer Ákos kezében jól áll az ütő

Teschmayer Ákos. A nyolc és fél éves fiú két évvel ezelőtt kezdett el jégkorongozni.

Előbb természetesen korcsolyázni tanult, majd Dósa Sándor motivációjára került be a

Látogasson el hírportálunkra!

Edzőt váltottak az eredményesebb szereplésért töttük fel, akiknek még nincs megye egyes rutinjuk. Vannak még azért létszámgondjaink, az elkövetkező két hétben szeretnénk igazolni egy kapust, egy középpályást és egy csatárt. Az edzések mellett részt veszünk a műfüves nagypályás tornán, mert minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy rutint szerezzenek játékosaink. Ezzel a megfiatalított csapattal szeretnénk benn maradni az osztályban, a későbbiekben pedig megerősödve a minél jobb eredmény elérése a cél – mondta Antal István. Mátészalkán Tempfli Imre után ismét játékos-edzője van a csapatnak, a játékosként ötödik évét a gárdánál töltő Botos Alexandru felel a szakmai munkáért. – Hetente háromszor tréningezünk, hétvégenként pedig edzőmérkőzéseket játszunk. Az eddigi munkával maximálisan elégedett vagyok, a fiúk motiváltan teszik a dolgukat. Az első periódusban még nem

LABDARÚGÁS. Hamarosan útjára

indul a labda a megyei I. osztályú bajnokságban. A csapatok gőzerővel készülnek a nyitányra, a legtöbb helyen változatlan felállásban dolgoznak, négy helyen azonban új szakvezetővel vágnak a tavasznak. Balkányban december elején távozott a kispadról Belényesi Miklós, a játékos-edző vezetésével a gárda a hatodik helyen fejezte be a pontvadászat őszi szakaszát. A szakmai munkát az eddig a gárda utánpótlásában dolgozó Antal István vette át, nincs azonban könnyű dolga a szakembernek, hiszen télen csapatnyi játékos távozott.

FOTÓ: NSO.HU

TENISZ. Bejutott a legjobb nyolc közé Stollár Fanny a launcestoni női tenisztornán, ráadásul a verseny első kiemeltjét, a spanyol Paula Badosát búcsúztatta a 25 ezer dolláros összdíjazású ausztráliai tornán. A magyar lány következő ellenfele a torna negyeddöntőjében a 6. kiemelt, a ranglistán pedig 289. japán Shimizu Ajano lesz. NSO.HU

Motiváltan dolgoznak – Valóban nem egyszerű a helyzetünk, sokan hagytak itt bennünket, a távozók helyét olyan környékbeli fiatalokkal töl-

programunkban. A vezetőség mindenben támogatja a munkánkat, elvárja viszont, hogy javítsunk a csapathoz méltatlan helyezésünkön – mondta Siti Ferenc. Tarpán január 7-én csaptak a lecsóba, Törtei Tamásék huszonhat edzéssel, tíz felkészülési találkozóval készülnek a tavaszra, valamint részt vesznek a műfüves tornán is. Márton István helyett azonban

Elvárják tőlük a javítást A nagyecsedi gárda Belényesi Miklóssal kezdte meg a felkészülést, azonban a frissen kinevezett tréner Kisvárdán vállalt munkát, így a Kraszna-parti település csapata Siti Ferenc személyében új edzővel folytatja a munkát. – Két hete érkeztem, a felkészülés közepén vettem át a munkát. Kevesen voltunk, ezért igazolnunk kellett játékosokat. Hetente háromszor edzünk, és felkészülési mérkőzések is szerepelnek a

A kék mezes szalkaiak biztosan benn maradnának FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

JeleNtkezz kiállítónak! JeleNtkezzeN kiállítónak! allasborze@eszak.hu diaworks.hu

rendezveny@me aloldalán vagy a szon.hu

már Varga Gyula irányítja a beregieket. – Érkezésemmel nagy változás nem történt, folytattuk tovább a megkezdett munkát. Felkészülésünket betegségek és sérülések hátráltatják, ezért utánpótlásunkból töltöttük fel a keretet. Szeretnénk minél több fiatalt beépíteni a csapatba, ami azonban nem mehet az eredmény rovására – szögezte le Varga Gyula. BB

a játék az elsődleges, hanem a megfelelő állóképesség kialakítása, ebben a tekintetben jól állunk. Lassan közeleg az első mérkőzés, nagyjából a munka háromnegyedénél járunk, most már a finomhangolás következik. A tizennegyedik helyről indulunk, mindenképpen szeretnénk elkerülni a kieső zónából a bajnokság végére – fogalmazott a játékos-edző.

ÁLLÁS

MAGYARORSZÁG

Balkányban szinte teljesen új csapatot kellett építeni.

Az első kiemeltet búcsúztatta Fanni

Stollár Fanni

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

A nagyobbaktól sem fél – Szeretek korcsolyázni, és tetszett a jégkorong-felszerelés, azonnal érdekesnek találtam a sportágat – mondta Teschmayer Ákos, aki úszásban, kosárlabdában és az amerikai foci flag változatában is kipróbálta magát. – Ismerem Kercsó Árpád korábbi eredményeit, tudom, hogy sok válogatott játékosnak ő volt a nevelőedzője. Tetszenek az edzések, sokat játszunk, de a taktikát is tanuljuk. Az sem unalmas, amikor nem jégkorongozunk, csak korcsolyázunk, mert akkor sorversenyeket csinálunk. Szoktam a nagyobbakkal is meccset játszani, de egyáltalán nem félek tőlük sem, ki tudom őket cselezni, és lövöm a gólokat, mint a kedvenc játékosom, Alexandr Ovecskin. Á k o s büszke édesapja azt mondja, a gyerekek sportolása mögött nagyon fontos, hogy az edzők men�-

ÉSZAK

nyire tudják motiválni a szülőket. – Kercsó Árpád tudja motiválni a szülőt is, ami nagyon fontos, hiszen mégiscsak a szülők hordják hetente többször is edzésre a gyereket – fogalmazott az édesapa. – Egy nagyon jó szülői közösség jött össze, amelynek tagjai nagy áldozatokat hoznak a gyerekek sportolása érdekében. Nagyon örülünk annak, hogy sikerült Nyíregyházára csábítani egy olyan edzőt, aki országos viszonylatban is kiemelkedő utánpótlás-eredményeket tudhat magáénak. Már most látható egy laikus szülő számára is, hogy ha a szakemberek szeretnék, akkor néhány éven belül nagyon tehetséges gyerekekre épülő csapatokban, több korosztályban is magasabb szinten jégkorongozhatnának az ifjoncok és szép utánpótlásbázis épülhetne ki a városban. Hogy többek között mi szükséges ehhez? – Akartak jönni már mások is az iskolából, és jó is lenne, ha minél több nyíregyházi gyerek kipróbálná a jégkorongot – buzdítja a kortársait sportolásra Teschmayer Ákos. MK

társaságba. Fedett jégpálya hiányában – és hazai jég nélküli időszakban – átjárt, átjár Debrecenbe. Nagy öröm, hogy immáron négy hónapig tartó időszakban itthon űzi a sportágat, a Szabolcsi Sólymok U10-es és U12-es csapatában is kiemelkedő játékra képes.

val küzdesz? á m lé b ro -p rő e a k katársat? s Mun n u m tt e z p é k n e lod a megfelelő s Nehezen talá mbert! e k a z s ő rt é á z z o h elüNk a s Találd meg v

BÖRZE

2019. szeptembet 4. rcius 226.

á

m 020. egyetem Miskolc, 2 Miskolci díszaula Nyíregyháza,

Continental Aréna

383005

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Sport 11

MAGYARORSZÁG

Világbajnoki pillanat a Vezúv lábánál és egy lángoló autóból menekülő pilóta Hajóka, azaz Hajósi Miklós két nagyszerű fotóval tette ismertebbé a nevét a szakmában.

a lángoló Mazda mögött két másik autó közeledik. Nem sok időm volt gondolkodni, és mivel a rescue – a segítő­ autó – villámgyorsan megérkezett, nem kellett segítenem a pilótának sem, aki egyébként tűzálló ruhában volt. ­Szerencsére nem lett semmi baj. – Az autót kivitték a szervizparkba, megjavították, majd nem sokkal később visszaállt a versenybe. Az AIPS fotópályázatán jelentkeztem ezzel a fotóval és még két másik versenyen készült képpel. Hatalmas elismerésként a 125 országból érkezett 1746 pályamű közül az első harmincban végeztem. Ebből válogatták be az én képemet a legjobb 30-ba, amire nagyon büszke vagyok.

A mögöttünk hagyott esztendő a Disznó éve volt a kínai naptárban. Amennyiben lenne hasonló a technikai sportágaknál, akkor 2019 Hajóka éve volt. Hajóka, azaz Hajósi Miklós ismert és jegyzett név az autós sportágakat űzők és kedvelők között. Az akkor Tiszavasváriban élő területi képviselő hobbiként kezdett el fotózni a versenyeken. Aztán pár éve elköltözött Vasváriból, és immáron úgymond főállásban kapja elő a gépet, legyen az rali, ralikrossz, gokart, vagy még sorolhatnánk a szakágakat. SPORT.

A legjobb harmincban Az elmúlt idényben is több ezer fotót készített, ezekből kettőt nagyon elkapott Hajóka, aki évekkel ezelőtt portálunkra is küldte a versenyképet, írásos anyagokat. Az említett két fotó közül az egyikkel a gokart-világbajnokság fotópályázatán nyert, a másikkal pedig a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) pályázatán a legjobb harminc közé került. – Tavaly októberben volt szerencsém hat magyar gokartversenyzővel kiutazni a Nápoly melletti, a Vezúv lábához közeli Sarnóba – kezdte

A képen látszik, ahogy a pilóta éppen kiugrik a lángoló autóból, szerencsére nem lett baja, megvédte a tűzálló ruha

kiírtak egy fotópályázatot, én pedig beküldtem néhány fotót. – Harmadnap vártam a pályán a magyar versenyzőket, amikor jött egy üzenet: „Win­ ner picture Topic #1: Wel­ come Party Pho­to­grapher: Miklos Hajosi.” Néhányszor elolvastam, angolul ugyan nem beszélek, ám azt tudom mit jelent a winner meg az 1. Aztán természetesen nagyon örültem az elsőségnek, hiszen gokartversenyeken tapasztaltabb fotósokat előztem meg. Most ugyan Ajka nem lehetett első, de a képpel közösen lettünk a gokart-világbajnokság fotópályázatának győztesei.

a beszélgetést Hajósi Miklós. – Itt rendezték a Rotax Max Challenge Grand Finals elnevezésű versenyt, amelyet világbajnoki döntőnek is tartanak. Az első este welcome party volt a hivatalos résztvevőknek, én fotóskarkötővel mehettem be. Gumiszerelő versengés – Ennek a partinak hagyományosan nagy durranása a gumiszerelő verseny. Előzményként tudni kell, hogy az ausztriai Bruckban Jen Wade hölgy, a kartszakma egyik ismert alakja megkért, hogy ha kijutnék Sarnóba, akkor a KF Racing Teamhez tartozó szlovák szerelő testvérpárról készítsek már néhány fotót. Ezen indult Ajka Kontárová, aki az előző évben nyert is. A testvére, Veronika pedig szurkolt neki mellettem, Ajka mögött pedig a szlovák küldöttség tagjai drukkoltak, szóval fotóztam őket. – A versenyek első napján én mindig életképeket szoktam készíteni. Most is így volt, a pályára nem mentem ki. Kiderült, hogy mint mindig, most is

A versenyek első napján én mindig életképeket szoktam készíteni. HAJÓSI MIKLÓS

– A nyirádi ralikrosszkatlanban májusban az osztrákok rendeztek egy huszonnégy órás autóversenyt – kezdte a remek fotó elkészítésének történetét Hajóka. – Hajnali kettő lehetett, az aszfalt utáni murvásnál álltam egy másfél

FOTÓ: HAJÓSI MIKLÓS

méteres töltésen, amikor egyszer csak feltűnt egy lángoló autó. Egy szürke bukólámpás Mazda suhant felém az éjszakában, majd megállt. – A világítás rajta maradt, amikor a pilóta kiugrott belőle, és a fotón látszik, hogy

Látogasson el hírportálunkra! Veronika Kontárová hangosan buzdította a gumit cserélő testvérét, Ajkát

SPORT.

Y

M

David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is beszédet mondott az Országház Felsőházi termében

lehetőségeit boncolgatva, ­hogyan lehet kiegyenlíteni a nemek közötti különbségeket és bátorítani a nőket a szakmára. – Minden szempontból nagy sikerű konferenciát zártunk – összegzett a Nemzeti Sportnak Gianni Merlo, az

teszi lehetővé a tokiói olimpia és paralimpia közvetítését. Szó esett az újságírószakma felelősségéről és kihívásairól is. Az utolsó nap kiemelkedő szekcióülésén a nők sportújságírásban betöltött szerepét vizsgálták, elsősorban annak

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

AIPS olasz elnöke. – A sport legfontosabb szereplői jöttek el, hogy megmutassák, tisztelik a munkánkat. Beszéltünk a legfontosabb témákról, legyen az az oknyomozó újságírás vagy a nemek problémája. A legfontosabb, hogy továbbra is megmutassuk a világnak,

FOTÓ: HAJÓSI MIKLÓS

Hat korsó sört tud csapolni hét másodperc alatt

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség rendezvénye szerda este a parlamenti fogadással zárult.

C

MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu

Hajnali kettőkor jött... Ez volt az egyik fotó, a másik viszont még nagyobb durranás. Olyan, amit nem lehet eltervezni, és szerencse is kell hozzá. Persze a szerencse nem pártol mindenkit, azért tenni kell. Mondjuk éjjel is a pályán lenni.

Minden szempontból nagy sikerű konferencia volt Fontos témákat boncolgató, sikeres konferenciát zárt Budapesten a Nemzet­ közi Sportújságíró Szövetség, az utolsó napon Babos Tímea is részt vett. A kétszeres sakk­ olimpiai bajnok Polgár Zsófia Szabó László sportági el­nökkel karöltve a kongres�szuson ismertette a 2020-es budapesti sakkolimpiai pályázatot A kedd este még a Puskás Arénát felkereső 110 országból érkező résztvevők szerdán is érdekes előadásokat hallottak a hotel szépséges báltermében. Számokban gazdag prezentációk mutatták be, milyen hatalmas háttérmunka

Ezt nem vehetik el tőle Hajóka nem lett milliomos a két fotóval, egy eurót sem kapott, sőt írott diplomákat sem, mivel a gokartosok a verseny hivatalos oldalán hirdették ki az eredményt, az AIPS pályázatán pedig csak a dobogósokat jutalmazták. A pénznek biztosan lett volna helye, ám a két virtuális elismerés a képzeletbeli vitrinjébe került, és örökre ott is marad. És ezzel tisztában vannak a technikai sportágak szerelmesei is, akik eddig is tudták, hogy ki az a Hajóka!

FOTÓ: MTI

az ilyen találkozókon kemény munkát végzünk. Sokféle kultúrát, gondolkodásmódot kell összeegyeztetnünk, ez a kongresszus tökéletes terep volt erre. Az esemény szerdán este a Parlamentben tartott fogadással zárult. NSO.HU

LABDARÚGÁS. Díjnyertes, hitech sörcsapoló berendezésekkel készülnek a szervezők a Puskás Arénában rendezendő Európa-bajnoki csoportmérkőzésekre. Az már biztos, hogy a világbajnok francia és az Eb-győztes portugál válogatott is pályára lép az impozáns stadionban. A stadionban 45 büfé várja a vendégeket, s a gyorsabb kiszolgálás érdekében hat különleges, gyors, érintőképernyős sörcsapoló gépet is üzembe helyeztek, amelyek hat korsó sört akár hét másodperc alatt képesek csapolni. Az Uruguay elleni nyitó­mérkőzésen mind a hat sörcsapolót üzembe helyezték, amelyeken több ­ mint tízezer korsó sört csapoltak a rendezvény körülbelül hatvanötezer látogatójának. NSO.HU

KELET

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

12 Kultúrtipp

MAGYARORSZÁG

Akinek oly ismerős a hangja

KÖNYVjelző

Újabb rokonszenves művész tárulkozik ki közönsége előtt a Bencs-villa színpadán.

Kicsontozott Marilyn

A Színház- és Filmművészeti Főiskola drámai szakán 1993-ban végzett. 1991-től a Vígszínház tagja. 1997-től pedig szabadúszó. Pályája az 1988-as Ki mit tud?-dal indult, ahol vers­ előadásai­ért díjazták. Röviddel ezután kapta meg első szerepét az Angyalbőrben című tévésorozatban. NYÍREGYHÁZA.

elvesszünk benne? Ebben a rétegzett, részben önéletrajzi ihletésű, rejtett párbeszédekkel és párbeszédnek álcázott monológokkal teli lélektani road movie regényben Marylin Turkey kérlelhetetlenül kutatja saját nemiségét a hatéves, huszonöt éves és negy venéves önmagában, hogy végre kiderüljön: nő, férfi, egyszerre nő és férfi, netán állat vagy val a m i l ye n vegetáló élőlény l e n n e leginkább. Isabelle Wéry a legkülönfélébb nyelvi megoldásokkal egyensúlyozik regényében képzelet és valóság között, hogy üldözőbe vegye a genderidentitás témáját. Gumiemberként tekeredik az intimitás fogalma köré, az amorf test pedig végérvényesen leszámol az ideális partner és az igaz szerelem romantikus kliséivel.

Isabelle Wéry

Nehéz gyerekkor Kálid Artúr – merthogy róla van szó –, a nyíregyházi színház Tengeren című előadásában is kulcsszerepet játszó közkedvelt színművész Kováts Dénes Többszemközt sorozatának vendége a Bencs-villában február 11-én, kedden 17.30-tól. Az est során szó lesz majd kötődéseiről a megyénkhez: állami gondozásban nőtt fel Berkeszen, család nélkül. Születésekor a Majoros családnevet kapta, majd 18 éves korától Békésinek hívták. Apja bissau-guineai származású. Egy arab család szerette volna örökbe fogadni, végül mégsem került hozzájuk, de tőlük kapta a Kálid (Khaled) család-

A Tengeren című darabban, Mr. Lockhart szerepkörében

nevet. Azóta találkozott már az édesapjával is Afrikában. Budapesten Winkler Barnabás vette a gondjaiba, ezért hálából felvette a férfi vezetéknevét (ezt használja a hivatalos irataiban). Az est folyamán nyilvánvalóan szó lesz élete csúcsés mélypontjairól, színházi, film- és szinkronszerepeiről. Prózai és zenés darabokban egyaránt megállja helyét, Ray Rigby: A domb című nagy sikerű regényének színpadi változatában szabadságától megfosztott közkatonát, Az ember tragédiája Merlin Színházban bemutatott előadásában Ádám szerepét

Látogasson el hírportálunkra!

Az ördög, akit szeretünk Kálloy Molnár Péterrel és Tóth Gáspár Andrással Shakespeare összes művét rövidített, parodisztikus változatban dolgozták át. Talán vannak még, akik emlékeznek: a darabbal óriási sikert arattak Nyírbátorban, a Szár-

nyas Sárkány Fesztiválon is. A beszélgetés során alighanem megidézik Shakespeare-t, de ugyanígy Sir Kánt és Lord Lanchastert, Will Smitht és Denzel Washingtont, hiszen több mint két tucat sorozat-szinkronszerep és ettől is több mozis szinkronszerep fűződik a nevéhez. Aki pedig látta Conor McPherson Tengeren című művének színpadi adaptációjában, számíthat arra is, hogy maga az ördög személyesen ott lesz a Bencs-villában. Legfeljebb nem egy viharos éjszakán kér bebocsátást, azt kérve, hogy megmelegedne egy kicsit… KM

Programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

támaszkodva Jojo kénytelen átértékelni megrögzött nacionalista gondolkodásmódját.

Krúdy Gyula Art Mozi 17.15: Kisasszonyok (12) – amerikai romantikus dráma 19.45: Jojo Nyuszi (12) – német–amerikai háborús filmdráma A második világháború idején a magányos német kisfiú, Jojo elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán. Csupán tökkelütött képzeletbeli barátjára, Adolf Hitlerre

FOTÓ: DODÓ FERENC

játszotta. Ezt követték a Vígszínház Össztánc és A padlás előadásainak zenés szerepei. Tévéfilmjei közül az Angyalbőrben és a Tűzvonalban volt a legismertebb, játszott a Sztracsatella című filmben, legutóbbi filmszerepét 2016ban formálta meg A tökéletes gyilkos című thrillerben.

Pénteki színház- és moziműsor Móricz Zsigmond Színház 10 és 14 óra: Ezeregyéjszaka (Dumbó és Csizmás Kandúr bérlet) – nagyszínpad 19.30: Tengeren (Vörösmarty kamarabérlet) – Krúdy kamara

Háromrészes road m ­ ovie egy szentimentális nő életéről, akit gyerekkora óta lenyűgöznek a szerelmi paktumok, a romantikus találkoz á s o k és a párkapcsolati bűnrészesség. Az első rész a gyerekkorába kalauzol, a második a fiatalkorát ­mutatja be, míg a harmadik az itt és most ­t ö r t é n e t e i b e e n g e d betekintést. Mindezek bemutatása Marilyn számára egyben az írás örvénylő folyamatának megörökítése is. Melyek azok a formák, amelyekben a szeretet nyelve igaz módon testesül meg? Lehet-e túlságosan szeretni a nyelvet? Olyan�nyira is akár, hogy örökre

Február 7., péntek 16.30: Katona Zsuzsanna festményés Kerekes Attila pirográf-kiállításának megnyitója, megyei könyvtár, Nyíregyháza 17 óra: Táncház (zenél a Szatmár Banda), Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola nagyterme, Mátészalka 17 óra: Szegeczki Bence és Szekér Attila, a Vikár-iskola tanárainak ütőkoncertje, Vikár Sándor Zeneiskola, Nyíregyháza 19 óra: KarnevÁlom – a Jókai Mór Református Általános Iskola jótékonysági estje (műsort adnak a jókais gyerekek, Gájer Bálint és a tanári tánckar), zenél a Polip Band, református gyülekezeti ház, Nyíregyháza

Jelenet a Jojo Nyuszi című filmből FOTÓ: INTERNET

13 óra: VII. Hagyományőrző Farsang, közösségi ház, Panyola 14 óra: A házasság világnapja – a 30 éves Nagycsaládosok Országos Egyesülete rendezvénye, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza 16 óra: Az elátkozott malom – a Burattino B á b színház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza

19 óra: Farsangi batyus bál (zenél: Fe-

kete Gergő), általános iskola, Mérk Február 9., vasárnap 10 óra: Dr. RaVaszil – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület II. emelet, Nyíregyháza 11 óra: BolondoZoo – a Szeleburdi Meseszínház farsangi koncertje, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Február 10., hétfő 9.30: A Magyar Könyvtárosok Egyesülete megyei szervezetének szakmai programmal egybekötött beszámoló taggyűlése, megyei könyvtár kamaraterme, Nyíregyháza Február 11., kedd 13 óra: A tradicionális kínai orvoslás és az ájurvéda elvei; a Calendula-módszer, Alvégesi Művelődési Ház, Nyíregyháza 16.30: Helytörténeti esték: Eltérő életutak a nyíregyházi Jóba és a gyomai Kner Nyomda képviselői között – dr. Bordé Katalin, a Nyíregyházi Egyetem könyvtárigazgatójának előadása, megyei könyvtár konferenciaterme, Nyíregyháza

Február 8., szombat 11 óra: Oklevélát­ adó szenátusi ülés a Nyíregyházi Egyetem Kodály-centrumában, N y í re gyháza

Gájer Bálint is a KarnevÁlom vendége lesz ma Nyíregyházán FOTÓ: INTERNET

Tavaly is nagy siker volt FOTÓ: KM-ARCHÍV

Egy mágikus est Nyíregyházán NYÍREGYHÁZA. Tekintettel

a tavalyi nagy sikerre, a Váci Mihály Kulturális Központ ismét elhozza a nyíregyháziaknak Magyarország leglátványosabb országjáró bűvész- és illúzióshow-ját. Ne higgyenek a szemüknek, hiszen amit a kedves néző látni fog, nem más, mint bűvészet, mentalizmus, manipuláció és illúzió. A Magic Show-t április 25-én 18 órától tekintheti meg a közönség. KM

Ingyenes képzés! E-Lenz Autósiskola Zrt. Ingyenes gépjárművezetői képzések ( C, C+E, D és GKI ) 4.000 fő számára!

Idén újra van lehetőség jelentkezni a „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állok számára II.” programba, amely minden munkaviszonnyal rendelkező számára nyitott lehetőség.

előrendelési akció!

Válassza az E-Lenz Autósiskola Zrt.-t, ahol egyszerűen és gyorsan végezheti el a képzéseket! Segítünk az EÜ II-es orvosi és a PAV ügyintézésében is! Keressen minket: +36 42-310-315, + 36 70-429-0168, +36 70-635-2511-es telefonszámokon.

Ha február 20-ig megrendeli az OB gyümölcsfelszedő gépét,

10% engedményt kap a 2020 évi árakból. Részletekről az alábbi telefonszámokon érdeklődhet. 385986

384584

380590

Ne hagyja ki, szerezze meg ingyenesen a gépjárművezetői munkakörhöz szükséges képzéseket!

Crystal-trade Kft. Mátészalka ( 30/9432-208, 30/928-7064 www.crystaltrade.hu, youtube: crystaltrade HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK

2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG

Mai horoszkóp

Mikor, hová

Rejtvény

Keresztrejtvény

AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE

BOKROT

MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ

NYES 32. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS

Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, A ígymegfejtéseket szívesen tartózkodVASZY 2020. február ITAL GYÖRGY 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a még meg Kérjük, a 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért 13-ig lehet beküldeni. levelezőlapra ragasszák fel az e HEVES, KIÁLLÍTÁS Tiszavasvári: Vasvári Pál dolgoznia. Múzeum Ne éljen vissza azonban az így MEGFEJTÉS sem kell AJÁNDÉKBA BOKROT ÉRZÉKI levelezőlapra ragasszák fel heti az e hat rejtvény számát, a KeletELSŐBIBLIAI RÉSZNÉV NÕI CSODÁLMai horoszkóp Rejtvény (Kálvin u. 7.) Tiszabüdi tisztaszoba, KAPTAM NYES EGYTÁLMEGFEJTÉS elnyertSzentmihályi bizalommal! KOZÓ HANG AZ...,AUSCH Ibrány: Ibrányi László Művelődési Központ, heti hat rejtvény számát, a KeletAZ...ÉLET, ÉTEL Régészet, Mesterkezek, Magyarország-logót, valamint írják A megfejtéseket 2016. október JELET VÉS ELSÕ KLÁRA AROMÁS Nyugodt ígyfelejtse szívesen VASZY Könyvtár és Sportcentrum 2–4.) és kiegyensúlyozott, RÉSZE KOS (Hősök tere Most el tartózkodaAkudarcokat, gondolkodjon poziREGÉNYE Magyarország-logót, valamint írják rá konyha, Vasvári Pál-­ emlékkiállítás, Nyíri ITAL GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a BIKA Gábor Magda és Nagy Sándor Mun­kácsynak a közelében, és ezért atívan! népszerűségért mégbevonzani meg telefonszámukat. 03.21.–04.19. Mezőség története az őskortól a középkorig, Csak így tudja a sikereket, amikre A jó megfejtést levelezőlapra ragasszák felbeküldők az e be-között Ford Vagép autós 04.20.–05.20. díjas szobrászművészek állandó kiállítása. sem kell dolgoznia. Ne éljenszüksége vissza azonban az így Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvoséshogy ismét lenne ahhoz, erősnek ésFord magaküldők között Vagép autós aján- sorsolunk ki. ajándékot heti hat rejtvény számát, a KeletNyitva: 9.00–17.00. Tel.: 42/200-129 gyógyszerészet-története, Alkaloida anno, elnyert bizalommal! dékot sorsolunk ki. A megfejtéseket biztosnak érezhesse magát. Nyíregyháza, A megfejtéseket a Ke let-Magyaror- Debreceni út 233/c; Magyarország-logót, valamint írják Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. ­Gyermekjáték-gyűjtemény. Most felejtseLangaméta el a kudarcokat, gondolkodjon pozia rá Ke­telefonszámukat. let-Ma­ gyar­or­hiba szág vény) Telefon (42) 460-677 BARIKÁD ...A POHÁR, 15.) Gazdálkodás,BIKA ­Helytörténet, Nyírségi A tervei megvalósíthatóak mégis valahol szág (Rejtvény) Nyíregyháza, A jó(Rejt­ megfejtést SZIGET AZ Állandó ­kiállítások. Nyitva: 8.00–16.00. Tel.: voltak, TORKIG IKREK ADRIAItívan! Csak így tudja bevonzani a sikereket, amikre és nem népélet, ­Egyházi kiállítások, Elfelejtett Nyír­ egy­ há­között za,az Dó­ zsa Gy. u.Dó 4–6. Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 LEVEGÕVEL 42/504-647 csúszott a számításaiba, úgy jönnek eredVAN VELE zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. beküldők Ford Vagép autós 04.20.–05.20. TENGERKAP05.21.–06.21. szakmák, Az ács szakmával összefüggő BEN szüksége lenne ahhoz, hogymények, ismét(Ady erősnek maga4400 Pf. 25. vagy aki. rejtveny@ Tuzsér: Lónyay-kastély Endreésu.azt 2. sz.) CSOLATOS vagy a rejtveny@kelet.hu címre ajándékot sorsolunk ...ATTILA, ahogyan eltervezte. Ne bosszankodjon, szerszámok kiállítása, Magyarországbiztosnak első SZÍNÉSZ „Tuzsér ésmagát. a Lónyaiak” helytörténeti kiállítás. kelet.hu címre küldhetik be. érezhesse PÉNTEK A küldhetik be. A megfejtéseket a Ke let-Ma gyarorgondolja át, hol is csúszhattak félre az események! polgárőr-kiállítása. Nyitva: 8.00–17.00. A NAPNyitva: Előzetes bejelentkezéssel látogathaMegfejtendő: KETTŐS ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóak voltak, valahol hiba TÁRBAN ...CAPONE szág (Rejt vény) Nyíregyháza, Csak az mégis kényszerítheti térdre, aminek ezt Ön engedi. MÁSSALlátogatás előzetesIKREK bejelentkezés alapján tó. Tel.: 45/441-001. TORKIG Óvakodj ... Müller Péter gondolata a HANGZÓ ...RYAN, csúszott a RÁK számításaiba, ésErős nem úgy (Egészségház jönnek az eredVAN VELE zsa Gy.elérni, u. 4–6. ingyenes. Tel.: +36-70/223-2105 ILJUSIN jellem, pontosan tudja, mitDó szeretne de4400 Pf. 25. Újfehértó: Városi Múzeum SZÍNÉSZNÕ 05.21.–06.21. feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. Szatmárcseke: Kölcsey-emlékszo- mények, ahogyan vagy a rejtveny@kelet.hu címre eltervezte. Ne bosszankodjon, u. 2.) Aazt földművelés és az állattenyésztés, ha egy percre meginog, bizony könnyen elveszíti az PÁSZTOR..., SZÍNÉSZ EZEN A Megfejtendő: A feladvány Szabó Magda ba ­(Kölcsey u. 46.) Kölcsey élete és gondolja át,Kisparasztház ÉNEKESNÕ belső az 1920-as évekből, küldhetik be. hol is csúszhattak félre az események! NAPON KOMOLYBELLUSKA ÉTELegyensúlyát. A FEBRUÁR 5., SZERDA: Megfejtendő: OKTÓBER 11.,gondolatát KEDD KETTŐS ­munkássága. Nyitva: 8.00–17.00. Tel.: ZENEI ÍZESÍTŐ rejti. ULTRAVIÚjfehértó helytörténete, Koncz ...CAPONE MEGFEJTÉS KÉPES RÁ Csak az kényszerítheti térdre, aminek eztZoltánÖnÖnre, engedi. MÁSSALSUNYI, ELŐADÁS OLA,RÖV. Könnyed nap vár akadályok 44/432-053 Óvakodj ... Müller Péter MÁSODIK gondolata a várt 2, 4, 6, 10, 15, emlékkiállítás. Nyitva: 9.00–15.00. Tel.: hiszen nem 2, 3, 6, 9, HANGZÓ RÁK SALLAI ALATTORÉSZE ILJUSIN OROSZLÁN Erős jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de NÓRA MOS RÁDIUSZ Tarpa: II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell 42/290-600 feladványban olvasható. LEVEGÕGÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. A22, 23, 25, 29, 32, 15, 33, ALÁ21, MEGFEJTÉS 27, EZZEL 07.23.–08.22. ha egy percre meginog, könnyen az felkészült. (Kossuth utca 21/c) Fülöp ­Sándor festőműTÁMASZT SZEMBEN, BEN FENNVaja: Magyarbizony Nemzeti Múzeumelveszíti Vay Ádám megbirkózni, amelyekre Így jönnek is azok MARAD SKANDINÁV MÁSODIK 42, 46, 47, 49, 37, 53, 40, RÉSZE 45, ÁM vész állandó kiállítása. Nyitva: 9.00–18.00. KOMOLYBELLUSKA ÉTELFÉRFINÉV (Damjanichamelyeket u. 75.) egyensúlyát.Muzeális Gyűjteménye NANOA 41, OKTÓBER 11., KEDD az eredmények, betervezett. ALOM ZENEI ÍZESÍTŐ Tel.: 45/488-002 szerepe a Rákóczi 65, 68, 69, 77, 50,80 SUNYI, 58, AMEGFEJTÉS 65, 70, ELŐADÁS ...VAN, Könnyed napFelső-Tisza-vidék vár Önre, hiszen nem várt akadályok MÁSODIK KÖZÖLT Igyekezzen úgy szervezni a napját, hogy abba a 2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOTiszabercel: Bessenyei Emlékház ODAFIGYEL szabadságharcban, A Rákóczi-korszak RÉSZE A OROSZLÁN Az adatok tájékoztató SZŰZ NÓRA MOS RÁDIUSZ 71, 72, IDÕTARTAM 77, 79. nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell MEGFEJTÉS ALATT munka mellett a kikapcsolódásra is15, legyen ideje! Ha 22, jellegűek! (Bessenyei utca 6.) Bessenyei György-emléká ­ llamigazgatása, A Vay család története, SZÁNDÉFEKETE 21, 27, HARMADIK 07.23.–08.22. EGYIPTOMI 08.23.–09.22. KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV megbirkózni, amelyekre felkészült. Így jönnek is azokkönnyedén haladhat az Az adatok tájékoztató jellegűek� KEREK szoba. Nyitva: kedd–szombat 9.00–17.00. RÉSZE XVIII–XIX. századi bútorok. Állandó kiállítáNAPISTEN a céljait szem előtt tartja, ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV 37, 40, 41, 45, SZÁM November 1-jétől április 30-áig a múzeum sok. Nyitva: 10.00–18.00. Tel.: 44/385az eredmények, amelyeket betervezett. útján, és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. KEDD A CSAPATKÖTŐNŐI ROSSZUL 50, 58, 65, 70, látogatása bejelentkezés alapján történik NAP297.szervezni info@vajavar.hu TAG! Vízállás SZÖVET MAGAZIN ...VAN, Igyekezzen úgy aCsak napját, hogy abba a érvényre SÚLYOZ akkor juttathatja az elképzeléseit, ha TÁRBAN ODAFIGYEL a +36-20/570-0284-es Vásárosnamény: Beregi Múzeum SZŰZtelefonszámon Folyóink NÉMÁN SZOLMIZÁNÉV71, jellemző 72, napi adatai: 77, a TISZA 79. munka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha NÉMÁN SZÁNDÉFEKETEHANG MÉRLEG azt érvekkel támasztja a túlzott NÓGATÓ! CIÓS JEGYZÉK, (Kocsis Józsefné).08.23.–09.22. Tel.: +36-20/570-0284 ­(Szabadság tér 26.) Bereg kincsei: Bereg ésalá és kerüli EGYIPTOMI Tiszabecsnél 30érzelmi cm, tájékoztató apad, a mederteltség LERÓ! KODBAN ISTVÁN Az adatok jellegűek� LISTA NAPISTEN előtt tartja, könnyedén azlehet ugyanis indulatossá Tiszalök: Helytörténeti Gyűjteménya céljait szem 09.23.–10.22. környéke régészeti emlékei, Ahaladhat beregi falvak A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket. Hajlamos válni,Tivadarnál 266 ÁLL 30%, vízhőfok 3,7 C-fok, GERMÁN STEKSZ, TALÁN A SOSTÓL SZIMBÓLUM OKTÓBER 12., SZERDA (Kossuth u. 40/a.) Aranyász Sámuelútján, és és végül gyorsabban is végez, mint gondolta. patrónusai, A Tomcsányi-kastély lakói CSAPATTÖRZS V. ZSOZSÓ KÖTŐNŐI ha ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ cm, árad, 44%, 3,2 C-fok; VásárosnaTAG! SAVSZÖVET MAGAZIN Görbedi Miklós gyűjtésében a helyi népi ­(Lónyay–Tomcsányi-emlékszoba), Szerelem Gépi húzás: VONALZÓ, BECÉZETT Csakélet akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, AMERIKAI MARADÉK! ménynál 432 cm, árad, 57%, 3,5 C-fok; Szívesen vonulna félre,Aha mert úgy érzi, most nehezen RÉGIESEN FÉRFINÉV NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉKmindennapi h ­ asználati tárgyai tekinthetők a Tiszaháton (A beregi vászon készítése, 7, 17, 18, 19, 25, 28, 35 MÉRLEG azt érvekkel támasztja alá és kerüli a túlzott érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, SOROZAT 278 cm, árad, 57%, 2,3 C-fok; meg aazközös hangot aZáhonynál környezetében élőkkel. meg a „születéstől a halálig”. Nyitva: hétfő– SKORPIÓ szemtakarótól atalálná szemfedőig), ünnepek LISTA SZÉLSEBES 09.23.–10.22. A SZOKÁkitöréseket. Hajlamos lehetEgy ugyanis indulatossá Dombrádnál cm, árad, 54%, 3,2 ...BETEGSÉ10.23.–11.21. péntek 10:00–16:00. Szombat–vasárnap: és hétköznapok. Állandó Nyitva: ideigkiállítások. működik is azválni, elképzelése, hiszen393 talál olyan TALÁN A SOSTÓL GE, ZSÁBA Kézi húzás: OKTÓBER 12., SZERDA BECÉZETT C-fok; Tiszabercelnél 464 cm, árad, 61%, ellenállásba ütközik. szombat–vasárnap VÉGÉN! ELTÉRŐ csoportoknak bejelentkezés alapján.ha Tel.: 8.00–16.00, zárva. Tel.: feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. NÕI NÉV 4,539 8, 14, 21, 23, 28, 33 NAGYON Gépi húzás: a vízhőfokot nem mérik; Tokajnál AMERIKAI 45/570-146, 45/570-147 42/578-022 SZOLMIZÁSzívesen vonulna félre, mert érzi, most nehezen FINOM, Bárúgy nem erőssége véka alá rejteni7, a véleményét, VÍGJÁTÉKNyeremények: CIÓS HANG 17,mederteltséget 18, 19, 25, 28, 35mérik, cm, árad,a nem ÍZLETES SZEMÉLYES SOROZAT SZÁLLÍTa közös hangot élőkkel. erős SKORPIÓ találná meg NYILAS NÉVMÁS deaakörnyezetében mai napon különösen Önben a vágy, hogy 7 találatos nem volt, HAT 5,1 C-fok; a SZAMOS Csengernél 230 HALPETE IGERAG ...BETEGSÉ10.23.–11.21. Egy ideig működik is az elképzelése, olyan EURÓPAI 11.22.–12.21. a 6 találatosokra 178 640, Kvízmegfejtés elmondja,hiszen mit is talál gondol. Próbáljon meghúzás: nyugodt RÉGI,ÓDON GE, ZSÁBA cm,Kézi apad, 35%, 3,2 C-fok; a KRASZNA FOLYÓ BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. az 5 találatosokra 4340, Mint önálló község Dohányos-major, Fűzfáskút-cselédlak, Viktor-telek, Erdészlak és tízig! Ágerdőmajornál TEMPUS maradni és elszámolni 4, 8, 14, 21, 23, 28, 3329%, 171 cm, árad, 2,5 NAGYON ENDRE AFFÉLE, SZOLMIZÁSZÁLAS, FINOM, forintot 4 találatosokra OLYAN 935 Bár nem erőssége véka aláHa rejteni atud véleményét, Erdőőrlak, valamint Nagytanya, Ürgetanya, Rókatanya, Udvarház, Cserepes-tanya, CIÓS HANG C-fok; a TÚR Garbolcnál nem nemet mondani, ne isNyeremények: tervezzen a mai 184 cm,aárad, INAS HÚS MELYIK ÍZLETES BÖRTÖNBAKkülönösen fizetnek. IRÁNYBA NYILAS DUNA de a mai napon erős Önben vágy,d)hogy 7 találatos SZIGET 41%, 5 C-fok. nem volt, Nagyfenék és Sárgaháza településrészekből 1952-ben jött létre. Terem A napra túl sokafeladatot! Pozitív kisugárzásának MELLÉKHALPETE IGERAG SZOBÁBAN 12.22.–01.20. Az adatok tájékoztató jellegűek! 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon FOLYÓJA 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntőlavárják a környezetéSZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG az 5 találatosokra 4340, A FEKETE BECÉZETT TEMPUS maradni és elszámolni tízig! ERRE A ENDRE ben élők a megoldást. ...,BIBÓ HAZAI VIDÉK..., Terjesztési Ügyeletek HELYRE a 4 találatosokraügyintézés 935 forintot BESZÉDROCK- LAJOS-MÛ RECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, ne is tervezzen a mai Bár számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis BÖRTÖNHANG FÉLÉDES! BAK ZENEKAR FOLYÓS ÚJSÁG IRÁNYBA Kéz­fizetnek. be­sí­té­si panaszaikkal hív­jákHívjon az alábbi minket! SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyír­egy­há­zán,napra a Szent Afeladatot! MA­GYAR AU­ TÓ­KLUB VÍZÖNTŐ túl sok Pozitív kisugárzásának képes megőrizni a nyugalmát.ingyenes AztAzbiztosan elmond- +36-80/442-444 12.22.–01.20. adatok tájékoztató jellegűek! telefonszámot: ORSZÁGOS A ILLÉS KÖZEIst­ván u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 RÉGIESEN se­ g ély­ h í­ v ószá­ m a: 188 DÁTUMRAG LUSTA, 01.21.–02.18. köszönhetően népszerű, éshatja Öntőla várják a környezetéLEVÉLTÁR LEBBIT FÉLELEM! nap végén magáról, ha(h–p.: kellő7.00–17.00, elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG szo.: 8–12.00) TUNYA (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszá­m. ben élők a megoldást. AZHAZAI EGYIK NEM PÁRATLAN VIDÉK..., harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. RHODE STANNUM BESZÉDVÉRIGAZI Nyír­ség­víz Zrt., hi­ba­be­je­len­tő: RELÉ! ROCKRECEPTISLAND bosszankodhatna, Közérdekű észrevéteCSOPORT leiZENEKAR vel HANG GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG +36 42/523-600 Meghallgatjuk VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmondHALAK HATÓSÁG, BÁJ, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig ORSZÁGOS Nyír­táv­hő Kft.:lyabb +36 42/451-644 DÁTUMRAG LONDONI HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. VONZERÕ LEVÉLTÁR Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyhatja a nap02.19.–03.20. végén kellő ITAL! (FÉRFI) TI­GÁZ,magáról, gáz­szol­kap gha ál­tsegítséget, a­tá­sielszántsággal hi­bákde be­most je­len­még ez sem keseríti el, hatáHétköznap 9–17.00-ig. szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA PÁRATLAN harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. MEGASTANNUM té­se: akkor +36 80/300-300 Tel.: +36-20/940-1705, RELÉ! Közérdekű észrevételeivel komoE.ONaz Ti­sakadályokat, zán­tú­Szeretne li Áram­így szol­érdemes gál­ta­tó tudni? Rt. Köz­ ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ke­ res­sejozsef.matyasovszki@kelet.hu e-mail: többet ­Men­tők: 104. Tűz­ol­tók: 105. Könnyedén veszi ...ANDRÁS, LEVÉLkeresse munkatársunkat, HALAK HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, FELÜLETI hi­ ba­kitűznie be­jósainkat je­len­tmaga és: +36 80/210-310 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi lyabb célokat is elé. Bár nem mindigszámon mun­most! ka­tár­sun­kat, Matyasovszki Hívja a 06-90/602-017-es Rend­őr­ség: 107. HIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. INDEX TÁRGYRAG A hívás díja: 475 (bruttó) telefonszámot: 06-40/424-424 Disz­de pé­most cser­ szol­ gá­ez latsem haj­ lkeseríti ék­tFt/perc a­la­nel, ok­hatának. Józsefet. VEZETŐ VO­LÁN-in­for­má­02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 kap segítséget, még HétköznapHétköznap 9–17.00-ig.9–17.00-ig. MAGA http://horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe­ r i­ f é­ r ia Egye­ s ü­ l et non­ s top szá­ m a: Tel.: +36-20/940-1705 ÚTIN­FORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 e-mail: A T-Com-tu­da­ko­zó: 11818 e-mail:jozsef.matyasovszki@kelet.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje.

T

89090 829073

241

A

89090

KOS

EGYTÁLÉTEL

32 241

A

A

A

K

909474

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG

D

Sudoku 241. feladat

Sudoku

...ANDRÁS, ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,

Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)

Kezdőknek, 241.

http://horoszkop.szon.hu

L

L

Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 32. feladat

Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok

Megfejtések, 230. számú feladat

Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu

5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 3 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 32 59 31 42 8 77 16 94 69 2ORVOSI A 100 Éves Patika beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 6 8 6 7 1 9 4 3 5 2 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 7 1 5 4 2 9 3 5 6 1 8 7 GYÓGY csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 5 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 66 6 Rend ség: 107. 1 9 6 8 1 5 4 2 3 7 megoldása van. Kérjük, hogy az heti Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 83 1 39 62 27 56 1 81 93 75 48 4 agyógyszertári 1 28 5 ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 8 1 3 4 7 2 9 5 6 8 együtt egy AU levele5 2(28–33.) 1 ragasszák A MAGYAR TÓKLUB 2 7 tők: 104. Tűzoltók: 105. 55 8 26 74 61 93 5 18 89 44 33 6Men7mal segélyhívószáma: 188 juttassák el szerkesztőségünkbe 9 8 4 9 2 8 5 4 6 3 9 7 1 Rendzőlapra, őrség: és 107. 9(44001for 5egy­ 2z42/598-177 MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 1 3 17 36 54 89 4 26 68 97 74 3VOLÁN-in Nyír­ há­ a, Dó­zsa György u. 4–6.). má ció: 64 A T-Com-tu dakozó: 11800 17 3 4 9 4 3 6 7 2 8 1 5 ÚTINAzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 9 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 37 42/523-600 6 7 8 5 3 1 2 9 4 segély 8 9 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorhívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 92 5 1 2 9 4 8 7 3 6 A T-Com-tu TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák da ko zó: 11800 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 6 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbe­víz beide­ jelen tő: február 13. 3 7 6 4 9 8 1 5 2 kül­Rt., dé­shi ha­ba tár­ je: 2020. Kez­dők­nek Ha­la­dók­nak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min-a sorsolást 4 4 8 5 A nyertesek nevét követő hétfői A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hibabe jelentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírlapszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el közöljük. szon.hu/jatekszabalyzatok Diszpécserszolgálat hajléktal

4 9 2 3 6 6 1 2 9 5 8 26 6 79 3 5 71 48 Megfejtések, 230. számú feladat 5 3 9 7 2 4 1 8 2 1 4 9 2 85 5 37 76 63 3 6 4 7 8 1 3 66 93 21 3 9 7 5 61 78 7 6 2 9 3 87 4 3 4 7 8 9 28 55 64 2 55 917 896 63 95 44 13 52 27 7 1 1 2 9 2 7 6 7 6 7 26 83 251 26 77 41 84 93 1 3 9 2 8 5 9 5 878 25 14 33 16 99 28 75 2 5 9 8 5 7 3 7 524 88 653 437 116 99 62 4 5 26 7 2 4 5 5 14 31 771 664 499 2 58 3 8 2 9 1 9 5 68 2 Kezdőknek

7 1 86 Haladóknak, 241. 7

9

Megfejtések, 21. számú feladat

8� � 8� �

Sudoku 241. feladat 2Kezdőknek, 241. 4 1 39 9 5 53 1 7 2 5 8 7 7 9 8 2 5 4 3 5 4 8 6 6 6 4 8 3 2 1 4 1 2 5 1 5 3 7 4 4 8 5 1 1 32 4

Haladóknak, 32.

8� � 8� �

5

Kezdőknek, 32.

2

1

TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minfebruár 7., péntek hiba2020. bejelentés: 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és Sporthíradó haladó) az13.35 egy-egy nyertest. csak A Pe riféMűria Egyesület nonstop száma: még kevesebb Férfi vízilabda Baj-A sorsoláson angol-francia kalandfilm 12.15 ébredhetünk, dozik, csökken a felM1a sorsolást követő hétfői NYTV 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban közöljük. nokokeső Ligája Telekom Waterpolo kincsvadászok hőzet, Amerikai-német KÁLMÁN, EDE nevét kisebb isFTC előfordulki-kisüt avíg-nap. felhő, emiatt tö

Tv- és rádióműsor Időjárás

október 13., csütörtök

3 °C

11 °C

5 °C

06.30 Híradó 07.00 Híregyháza OSC mérkőzés 15.00 Labdarújáték 14.40 A lázadó ka06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport- hat.A-HÍD Elvétve ködfoltok Gyenge Amerikai légmozgás képződik sűrű k További névnapok: 06:45 16:32 06.00 HÍRADÓ 04.00 Győzike 04.50 Csapdába csalva 09.25 Cili seriff és a Vadnyugat magazin 07.30 Híradó 08.00 Lelágó közvetítés 17.00 Sporthíradó 17.15 landfilm 16.55 Sebhelyek Amerihíradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó is lehetnek. 06.30 Nemzeti Sporthíradó Csütörtökön borongós Napközben felszakaEste, illetve éjszaka mellett hideg lesz. nem Jagello, Káleb, Edgár, reality komédia Napnyugta: Holdnyugta: német doku-reality sorozat 09.50 Sam, a tűzoltó tó extra 08.30 Híradó 09.00 Ál- várható. Jégkorong magazin 17.45 Felvezető kai akciófilm 18.55 The Expendables Ma reggelébredhetünk, 08.00 Híradó 08.16 06.40 Kenó 04.55 Top Shop 05.20 Családi TitkokEduárd, Edvarda, 07.20 10.00 Vipo, a repülő kutya kaEdvárd. reggelre dozik, csökken aAfelmég kevesebb lesz a 10.00 17:43 02:56 REGGEL DÉLBEN ESTE 09.30 Vetítő lati Zoona műsor 18.00 Kosárlabda közvetítés feláldozhatók Amerikai akcióMa reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 06.45 Életkerék 05.20 Barátok közt landjai KÁLMÁN, EDE magyar realitysorozat kisebb is előfordulhőzet, ki-kisüt afilm nap. felhő, emiatt többfelé Képújság 18.00 Híradó 18.25 Szieszta Holdkelte: Napkelte: magyar 19.45 Érték 20.00 Labdarúgó köz21.00 Mátrix - Forradalmak 07.15 Öt kontinens Híradó 09.15eső Ma délelőtt 09.30 Hífilmsorozat 06.15 MOKKA 10.25 Bing 19.00 Híradó vetítés 22.00 Sporthíradó 22.30 FérAmerikai akciófilm 23.40 Behálózva képződik hat. Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás sűrű19.30 köd. Szieszta Eső Plusz Változóan felhősTovábbi névnapok: 06:45 06.00 Reggeli 16:32 07.45 Ridikül rek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó magazinműsor 10.35 Claude Híradó 20.30 Híregyháza fi vízilabda Bajnokok Ligája FTC Tele08.40 Fogd a kezem! lehetnek. mellett hideg lesz.Angol-amerikai thriller 1.40 Alice nem20.00 várható. magazinműsor Jagello, Káleb, 06.25Edgár, Benne: Tények Reggel 10.55 Mesék Mátyás királyrólNapnyugta: élőHoldnyugta: 10.15isMa délelőtt 10.30 Hírek 10.33 napos, hideg idő Folyóink jellemző napi adata 21.30 Lelátó extra Duna 11 °C Híradó török tévéfilmsorozat kom Waterpolo - A-HÍD OSC mérkőzés Creed eltűnése 13-14 Angol°CkrimiVelencei-tó 21.00 Ma eleinte nem számíthatunk hírműsor Klub 11.05 Sebaj Tóbiás Megyénkben ma borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. REGGEL Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.00 Hír-Záhony 17:43 09.05 Asztro 02:56 DÉLBEN ESTE TISZA Tiszabecsnél –245 cm, 22.00 22.20 Szieszta Tisza 10-14 °C Fertő 10 °C Híradó 09.25 Don Matteo – III. évad 23.55 Labdarúgó közvetítés 01.50 várható. 10.05 Topébredhetünk, Shop MOKKA 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai adó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.33 hatásra, délutántól azonban f kisebb eső is06.55 előfordul° ° 2 C 10Labdarúgó C olasz tévéfilmsorozat mederteltség 2%, vízhőfok 9,5 Plusz Balaton 11 °C Tisza-tó 22.50 13Szieszta °C 12.20 Fókusz magazinműsor 11.15 Kíváncsi Fáncsi közvetítés 03.40 KézilabMa délelőtt 11.35 Itthon vagy! 12.00 melegfronti hatás terheli szer hat. Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhős10.25 Család-barát 08.45 MOKKACINO közszolgálati magazin 11.25 Fabulák Tivadarnál –291 cm, apad, 2% da közvetítés 04.55 Műsorajánló 05.00 HazahúDéli harangszó 12.01 Híradó 12.39 tünket. Álmosságérzet, bágya Napközben 12.00 Déli harangszó 13.35 Drága örökösök felszakadozik, csökken magazinműsor 11.35 Magyar népmesék zó 05.55 ATV START 08.35 START C-fok;aVásárosnaménynál –18 hideg idő Nemzeti Sporthíradó napos, 12.52 V4 HírFolyóink jellemző napi adatai: Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C 12.00 HÍRADÓ Ma változóan felhős-napos időben Ma eleinte számíthatunk frontmagyar filmsorozat TELESHOP 11.40 Kérem a következőt! jelentkezhet. Megyénkben ma borongós reggelre Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. 09.35 Gyenge Party-zóna 7.0011,6 Híradó plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TVnem6.30 apad, 5%, C-fok; Záhony Záhony adó 12.57 Ma délután 13.00 Híradó Kisvárda TISZA Tiszabecsnél –245 cm, apad, 12.35 Nemzeti Sporthíradó Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. 14.50 földje mellett hideg lesz. 10.45 Este, Csapdába csalva VI. 11.55 Mézgaemlítést Aladár különös ka-csapadék ° ° °C Cote d’Azur 21 °C 4 C 11 C 7.30 Feketén-fehéren 8.00 Hír- C-fok; Dom bízhatunk, érdemlő délutántól azonban fokozódó ébredhetünk, kisebb esőBátrak islégmozgás előfordul6.00 Háttérkép ism. 7.00 Híradó 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 °C Ma °C 13.17 délután 13.30 Hírek 13.33 cm, apad, 6%, 10,6 2 10 ° ° 3 C 11 C 12.50 A világ egy terített asz2%, vízhőfok 9,5 C-fok; Balaton 11 °C Tisza-tó 13 °C 20 mederteltség magyar filmsorozat német doku-reality sorozat landjai Bibione °C Kréta 23 °C adó 8.30 A szeretet ereje 9.00 7.30 Magyarország élőben ism. 8.00 Ékszer TV 15.40 Fórummelegfronti 16.45 Világ- hatás terheli szervezenélkül. A keleti, északkeleti határszéhat. Elvétve ködfoltok lehetnek. illetve éjszaka még kevesebb lesz a Plusz Ma délután 14.00 Híradó 14.19 Most nál 21 cm, apad, 22%, 10,4 C tal 16.00isAz én kis családom 11.15 Tények 12.20 Az ifjú Robin Hood kalandTivadarnál cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava °C ATV SplitHír-–291 249.25 °C Híradó Ép(p) Testben…! 9.30 Hírek 8.05 Plusz-mínusz ism. 8.30 Pahíradó 17.00 Fórum2117.30 len várható felhő, ott elvétve történik 14.30 Hírek 14.33 Ma délután tünket. Álmosságérzet, bágyadtság felszakadozik, csökken német ismeretterjesztő sofelhő, emiatt többfelé képződik sűrű Délben Észak-Magyarországon az egé török filmsorozat 12.00 Tények jai többNapközben Tiszabercelnél 266 cm, apad, C-fok; Vásárosnaménynál –183 cm, Képújság 17.30 Party-zóna 18.00 Tiszavasvári14.35 Magyar Gazda 15.00 Híradó letta ism. 9.00 Hírek 9.05 Szabadfoadó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hírrozatváltozóan felhős-napos Ma időben hírműsor 17.10 Barátok közt 12.45 Kemy, a felfedező gyenge záporeső sem kizárt. Néhol jelentkezhet. Vásárosnamény a felhőzet, ki-kisüt a nap. Gyenge köd. Eső nem várható. ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 Híradó 18.30 Víg-kend I. 19.00 ism. 10.00 Híradó 10.30 Tele- Coteadó 19.25 Egyenes 4 °CKisvárda 12 °C 15.15 Most történik 13.25 Tengerek, városok, embe12.30 Walker, a texasi filmsorozat 13.10 Hevül a vegyület 25 °C d’Azur 21 °C beszéd 20.30 4 °C15.30 11 °CHírek 15.33 3 °gás bízhatunk, említést érdemlő csapadék tartósabban megmaradhatnak a reglégmozgás mellett hidegmagyar lesz. Este, 11,6 C-fok; SZAMOS Csenge Csenger C 11 °vásárlási C Antalya HíradóC-fok; 19.30 DombrádVíg-kend II. a20.00 apad, 6%, 10,6 NYÍREGYHÁZA 3 °C 11 °Ma C délután víziós műsorablak 11.00 Hí- Kréta Dumakabaré23 °C21.30cm, Columbo rek kopó VI. 18.00 RTL Híradó – Esti kiadás 13.15 Sziklaszirti mesék 15.35 Életkor 16.00 HírBibione 20 °C °C nélkül. A keleti, északkeleti határszégeli ködfoltok. cm, árad, 4%, 11,7 C-fok; a KR 3 °C 11 illetve éjszaka még18.55 kevesebb Híradó 20.25 20.55 német ismeretterjesztő so5 °Ctörténik 11 °C 16.30 Hírek rek 11.05 Háttérkép nálVilághíradó 21 cm, apad, 22%, 10,4Sportszelet C-fok; ism. 12.00 Fókuszlesz a amerikai akciófilm-sorozat 13.30 Bubbi Guppik adó 16.15 Most Costa Brava 21 °CHír- Split23.40 Hazahúzó 24 °C00.30 Film: cm, Keresd nőt41%, 22.20 Híradó len Ágerdőmajornál 106 Parlagfű cm, árad rozatvárható több felhő, ott elvétve felhő, emiatt többfelé képződik sűrű azaegészségközszolgálati magazin 13.30 Walker, a texasi 13.55 Bobby és Bill adó 12.30 Heti terror ism. 13.00 Hí00.45 Kultúrtipp 00.50 teteje 266 Bécs 11 °C apad, Kassa 9 Észak-Magyarországon °CA világ Tiszabercelnél 16.33 Ma délután 16.35 Itthon vagy! Gombák magas Tiszavasvári PÉNTEK HÉTFŐ KEDD D 22.45 Víg-kend 23.40aHimnusz 14.15 Agyenge hegyi doktor – V. évad 9,6apad, C-fok; TÚR Garbolcnál –8 kopó VI. 20.05VASÁRNAP Drága örökösök 14.20 Dózerkék köd.SZOMBAT záporeső sem kizárt. Néhol rek 13.05 Keménymag ism. 14.00 01.20 Egyenes beszéd 700- Tokajnál Grác 13 °C cm, Eperjes 8 ügyi °C02.10 Eső nem várható. határérték kb. 30%-a. nem mérik; 466 17.00 Híradó 17.16 Ma délután 17.30 Mátészalka Csalánfélék közepes Fenyőfélé 4 °C 12 °Camerikai akciófilm-sorozat német családi filmsorozat 23.45 Nyírbátor magyar filmsorozat 14.45aRoboVonatok Pozsony 12Képújság °CCsengernél Terebes 9 híre °C 03.10 árad, 8%, C-fok. Libatopfélék Hírek 14.05 Csörte ism. 15.00 Híradó as klub 02.35 A nap Du- a SZAMOS tartósabban megmaradhatnak regHírek 17.33 bolyÜröm alacsony 11,6 C-fok; –849,3 3 °C Ma 11 °délután C 17.34 KékCsenger NYÍREGYHÁZA 15.05 Sorsok útvesztője ° ° Renátóék külföldön, míg Ti14.30 A vidéki doktor XIV. 15.00 A dzsungel könyve C Sporthírek 15.30 5 kedvenc ism. makabaré Prága4%, 11,7 C-fok; 9 °C a KRASZNA Ungvár 04.0011Fórum °C árad, gó környezet és klímavédelmi3maga°C311C°11 geli cm, C 15.25 törökködfoltok. tévéfilmsorozat 5 °C 11 °C bi és Kristóf Budapesten nyonémet filmsorozat 15.20 Moncsicsik 9 °C Munkács 11 °C Berlin 16.00 Hírek 16.05 Panaszkönyv ism. zin 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Ágerdőmajornál 106 cm, 16.00 Don Matteo – III. évad moz. Tamás kellemetlen lá15.40 Amanda 15.45 Sammy és barátai Bécs 11 °C Kassa 9 °C 06.00 Hírekárad, 06.0022%, Talpra magyar °C Beregszász 11 Gombák °C Münchenmagas 10 Parlagfű alacsony 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Nemzeti Sporthíradó 18.43 Ma esPÉNTEK VASÁRNAP HÉTFŐ togatók elől menekül. KEDD DMíg a olasz tévéfilmsorozat SZOMBAT chilei romantikus filmsorozat 16.00 Gyerekversek 9,6 C-fok; a TÚR Garbolcnál –88alacsony cm, Grác 13 °C Eperjes 8 °C Reggel Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Szatmárnémeti 12 Csalánfélék °C Jóbarátok Frankfurt 15aFenyőfélék °C közepes Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.25 06.00 Jóbarátok 06.30 te 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 ° ° ° ° ° ° ° ° ° ° 17.05 Ridikül 1 16.04 C 12 C kaland 4 C 16 C 8polgárőrség C 10 aCfaluban járőrö7 C 9 16.45 C Remények 6 Cföldje 8 C Nyírbátor Hetedhét 12 °C 11 Üröm Terebes 9 °C Pozsony árad, 8%, 9,3 C-fok. Hírpercek 10’ 07.00 Hírek 07.30 Hírek APAFI MIHÁLY Nagyvárad °C Róma 22 °C Libatopfélék alacsony alacsony Sporthírek 18.30 Paletta 19.00 Hír07.00 Jóbarátok 07.35 Életkor 19.30 Híradó 20.31 Ma este 18.00 HÍRADÓ zik, Subicznak filmsorozat 16.10 BubbiheGuppik Változó felhőzet, Borongós Napsütés, időhüllőkkel gyűlik Folytatódik a török romantikus Borongós, vala3 °C 11 °C 9 °C 11 °C Párizs Ungvár 11 °C Prága Arad 08.00 Hírek 08.30 Hírek1676-ban 09.00 Hí- született II 11 °C 340 éve, Jóbarátok 08.05 Jóbarátok adó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyar21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 18.25 Nemzeti Sporthíradó meg a baja.sokfelé borongós,18.00 Tényekmint ködös tájak 16.35 Heidi Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként tartóködfoltok, futó ígérkezik, esős rek 10.00 10.00erdélyi Eszembe ju18 °C Hírek 08.35 Agymenők 09.00 Agyország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 Mihály fejedelem († 171 18.45 Fogd a kezem! Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Hírhírműsor 21.20 Bátrak földje 17.00 Szófia hercegnő www.eumet.hu München 10 °C Beregszász 11 °C tottál14Benne: Kolozsvár 10 °C szállodája London °C 11.00 Hírek 12.00 Hírek sabb zápor. jelentős esővel. időjárás. 18.45 Tényekváltakoznak. török tévéfilmsorozat menők kedvenc 20.30 Informátor 21.00 09.25 Szívek magyar filmsorozat Plusz adó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 17.25ködfoltok. Jake és Sohaország kalóSzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C 13.00 Hírek 14.00 Hírek 14.00 Egész °C 12 °C – V. évad4 °C 16 °C zai 8 °C 10 °C °C közt 6 °C 8 °C 19.30 Mintaapák 19.35 A1 hegyi doktor 7 °22.30 C 9Barátok Hírek 21.05 Troll 22.00 Híradó 10.25 Szívek szállodája 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 NéAPAFI 11.25 MIHÁLYúton - Hazafelé a Petőfi Rádióval BenNagyvárad 11 °C Róma 22 °C német családihefilmsorozat magyar magyar fikciós sorozat 17.50 Mickey és az autóverseny22.25 Sporthírek 22.30 Európai hír- Párizs Castle 12.2011Castle 13.10 A menmet nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű Napsütés, Változó felhőzet, Borongós idő Folytatódik alősfilmsorozat Borongós, valaArad 11 °C °C 340 éve, 1676-ban született ApafiHírek 18.00 Ügyvezető igazgató, fe le kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). ne: 15.00 16.00II.17.00 20.30 Cherbourgi esernyők 23.10 RTL esős Híradó – Késő esti ki- tájak 20.00 Exatlon Hungary adóIfj.23.00 23.05 Magyarország talista Elő 14.10 Szellemekkel suttogó hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56vezető: lyenként tartófutózők ígérkezik, sokfelé mint ködös Értékesítéborongós, si vezető, szerkesztő: Var ga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai DankóHírek Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fize és kéz besítési fejedelem ész revé18.00 telek: 06-40/424-424 helyi Temesvár 11 °C Madrid 18tői °C vonal Hírek Petőfi top 15 19.00 Hí-tarifával hívható Mihály erdélyi († 1713). francia, német zenés filmködfoltok, adás extrémsport-reality 18.10 Cili seriff és a Vadnyugat www.eumet.hu élőben ism. 23.30 Plusz-mínusz ism. 15.10 Lucifer 16.05 Lucifer Ma 00.00 számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedév re éjjel 8180 forint, Himnusz fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás keretes hirdetés: telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C –London 14te °Clefon: 06-42/501-510, rek zápor. 18.35 RoboVonatok jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. 22.00 sabb Kenó ködfoltok. 19.00 Minek nevezzelek? Ben23.50 Bosszúra Drágám, az életed! hirdetés feladá sa te lefonon: törve 06-90/603-604 (a hívás22.05 díja 500 Ft+áfa add – bruttó 635 Ft/perc –, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), szemé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ 0.00 Híradó 17.05 A mentalista 18.05 Castle 22.05 Katharina Luther amerikai akciófilm telefax: 06-42/501-973. game show ne: 20.00 21.00 Hírek 21.00 18.50 Nils Holgersson csodálatos Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. Postacím: 4401 Nyíregyháza,19.00 Postafiók 25. Hír ügynök ség: MTI. Lapunk eladottHírek példány számát Castle 20.00 Észbontók német életrajzi film ésdiMichele: Micsoda Magánnyomozók II. mazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. utazása rendszeresen 01.45 vizsgálRomy ja és au tálja a MATESZ. Nyomás: 23.20 Russme dia Kft., Debrecen, Bal www.russmedia.hu Rontom Bontom Benne: 22.00 HíToyolyan Storytényeket, - Játékháború 05.30 Múlt(istvan.toth@kelet.hu). ésokozott Je- jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem21.00 Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter05.00 jeszté siPecatúra vezető:személyeknek Tóth István 00.00 Brown atya – V. évad „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapjánFő átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik köteles vagy körülményeket keresni, melyek spinék! magyar doku-reality sorozat 19.15 Sam, a tűzoltó rek 00.00 Himnusztelefon-jogellenes Értékesítési vezető, szerkesztő: tevékenység Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai ze Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). fizetői votehető nal akés felelőssé, kézbe22.50 sítéés si Államérdek ész vételek: 06-40/424-424 hekárért, lyi tarifá val hívható 5.00 Droghadsereg Amerikai 01.30 Észbonlenve 06.00 Aranyoroszlánok 06.30 hárítja. folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket éstő: hátrányokat a Megrendelőre Ezen felül aElő Kiadó nem nemrevállal felelősséget semmiféle közvetett, járulékos vagy másodlagos angol bűnügyi tévéfilmamerikai vígjáték 00.25 Családi Titkok 19.25 Dózerkék számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 2790 fo rint, ne gyed év re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – aprókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagymagyar használat kiesésből származó olyanSporthíradó károkért, amelyek a sajtótermékben hirdetésből fakadnak, ill. azzal függetlenül hogy az ilyen károk szerződéssel, jogát hanyagsággal, tók 02.15 cióthriller 6.50 A végrehajtó Ame-kapcsolatosak, Lucifer attól, 02.55 Lucifer A műsorváltozás a televízió07.00 Sporthíradó 07.30 megjelent sorozat 04.05 Ausztrál realitysorozat Bingsa telefonon: 06-90/603-604 hirde19.50 tés feladá (a hívás díja 500expressz Ft+áfa –vagy bruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az ap róhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az rikaiegy akciófilm meló 03.40 Szívek szállodája 04.25 Labdarúgó DVSC 00.50 Hogy volt?! ausztrál kalandfilmsorozat 01.30 Walker, a texasi 19.55tőHetedhét kaland Szerkesz ség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiad ja a Russme dia Kft., 4400 Nyíregy háza, Dózsaközvetítés Gy. u. 4–6.09.30 Postacím: 4401 Nyír háza, Pos8.25 tafiókVeszélyes 25. Hírügy nökség: MTI. Lapunk eladott példányszá mát MTI esetleges eltérésekért felelősséget szórakoztató műsor Amerikai–mexikóiMeg akciófilm 10.10 Szívek szállodája 05.05 Az élet csaSporthíradó 10.35 KézilabVI.ISSN 0133–2058. NyomtaTv 05.10 Ausztrál expressz 20.15 Született rendsze resen vizsgálja szinglik és auditálja a MATESZ. Nyo más: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazújvárosikopó út 11. tá10.00 sért fele lős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). jelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu nem tudunk vállalni. 01.45 Rúzs és selyem „A Kiadó elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem kötelesNémet-amerikaiolyan tényeket, vagyjos körülményeket keresni, melyek jogellenes A három testőr da közvetítés 12.20 Pecatúra 13.00nem vállal, oldala 05.30 Teleshop ausztrál kalandfilmsorozat amerikaiharmadik akciófilm-sorozat 20.35azCsaládmeséink ®

Időjárásidojaras.szon.hu

Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu

Névnap

-1 °C °C Megyei14 előrejelzés

Országos előrejelzés

-1 °C 14 °C

3 C

11 °C

Ma ° 2 °C

Megyei előrejelzés

Orvos-meteoroló Vízállás

ATV Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás KÖLCSEY TV Tengerek HÍR TV Levegőszennyeze Tengerek Európai városok időjárásaLevegőszennyezettség Allergének

12 °C

Ma 2 °C

5 C

° Vízhőmérséklet

12 °C

Európai városok időjárása

Allergének MR2-PETŐFI Évforduló VIASAT3 Évforduló

Impresszum

M4

MAGYARORSZÁG

FILM+

Impresszum MAGYARORSZÁG

HÍRFELHASZNÁLÓ

tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”

C

Y

C

M

Y

100

M

100

C

Y

M

100

90

80

70

60

90

80

70

90

80

50

60

70

40

50

60

30

40

30

50

20

20

40

10

10

30

5

5

20

10

print-audit

kelet

5

KELET

13

kelet

oldal

13 Black

oldal

Cyan

Black

Magenta

Cyan

Yellow

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

14 Képösszeállítás

MAGYARORSZÁG

De ha elindul a vonat… – olvasóink régi képeiből válogattunk

A Vásárosnaményban 1970-ben tolatómozdonyként működő járműről Farkas Gyula küldött be fotót

Csorba Ottó képe 1987-ben készült, amikor 100 éves lett a Mátészalka–Nyíregyháza vonal

A MÁV Vontatási Főnökség motorszerelői részlegének dolgozói láthatók Juhász István 1960-as felvételén

MÁV-dolgozók az ágerdőmajori állomáson 1959-ben, Geszterédi Ilona felvétele

Villamospótló vonat indul a Hősök teréről 1964-ben – Csordás Tibor gyűjteményéből

Megérkezett Vencsellőre a kisvonat – az 1957-es fotót Végső János küldte be

Kisvonaton Lovas Miklós és Lippa József 1982-ben – a fotót Lovas Miklós küldte be

Tóth Tiborné fotóján MÁV-jegyellenőrök láthatók az 1940-es években

Új vonat: a Piroska Tiszalökön 1972-ben. A képet Fedor Istvánnétól kaptuk

Sipos József nagyapja mozdonyjavítás közben

A nyíregyházi vasútállomásról készült Sallai László felvétele

Az M62-511 pályaszámú mozdony és a személyzet: Révész Béla, Ajtai Imre és Perecz János

Rujsz Attila felvétele a záhonyi vasútállomáson készült

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

A kecskének becézett vonat személyzete Kisvárda és Baktalórántháza között 1942-ben

KELET

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét "Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon."

"Ha földi sátorunk elromlik, Van Istentől készített hajlékunk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

TAMÁS ZOLTÁNNÉ szül. Tar Piroska a Kéményseprő Vállalat főkönyvelője

tarpai születésű, volt orosi lakos mérnök tanár

76 éves korában elhunyt. Temetése 2020.02.12-én lesz 15:00 órakor az Északi Temető Főbejárati ravatalozójában. Kegyeletüket kérjük egy szál virággal fejezzék ki.

FÓNYAD LAJOS

A gyászoló család

Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy

SZABÓ GYULÁNÉ sz. Leskó Olga tanítónő

"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

hosszú betegség után 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 11-én 14 órakor lesz a nyírturai temető ravatalozójában. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le.

PÁSZTOR FERENCNÉ Sz.: Dudás Margit

76 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2020.02.12-én 10 óra 30 perckor lesz a Cinkotai Temető ravatalozójában.

85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020.02.12-én lesz 14:00 órakor az Északi Temető Korányi úti ravatalozójában. A gyászoló család 383395

A gyászoló család ,,Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!"

MEGEMLÉKEZÉS „Ha semmid sincs, van szép szabadságod”

SZABÓ LÁSZLÓNÉ Hudák Mária

SEREGI ISTVÁNNÉ sz.: Sinka Ilona a Kossuth Lajos Szakközépiskola, majd a Bánki Donát Szakközépiskola tanárnője életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 10-én 10.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki.

386350

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A gyászoló család

383085

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk,

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

SZOLGÁLTATÁS

*380816*

AKÁC, nyár tüzifa 1300 Ft-tól, tölgy 2000 Ft-tól megrendelhető. 70/580-5454. (E.kód:M-AA0888465)

*386102*

Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6.

42/999-111

Sz.-Sz.-B. Megyei Temetkezési Kft. Nyíregyháza, Pazonyi tér 5.

42/408-445

Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Hunyadi u. 70.

42/404-938

Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Mini Csemege Nyíregyháza, Búza tér 23. (Piaccsarnok)

20/9376-163, 42/508-821

Takács Plusz Ker. Kft. Kemecse, Sport u. 8.

20/259-9942, 42/358-412

Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető

30/93-57-830

Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46.

44/342-037

Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény

30/27-17-004

R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8.

42/291-591

PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28.

45/411-594

Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55.

30/635-4267

– Nyíregyháza, Korányi F. u. 27.

42/595-304

– Nagykálló, Árpád u. 12/b

70/456-5186

– Nagyhalász, Kossuth u. 16/b

70/333-1939

– Nyírbátor, Váci u. 21. – Baktalórántháza, Vasút u. 7.

70/933-1976 70/933-1974

Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1.

44/444-024

Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7.

+36 70 239-24-85

Ladomérszki temetkezés 4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 25.

+36 70/239-2485

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

területére.

( +36 20 958-9918 A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).

*386426*

NYÍREGYHÁZÁN eladó 4 rendelőből álló rendelőkomplexum további bővítési lehetőséggel. 30/978-5833.

JÁRMŰ

Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk.

*386644*

VW.PASSAT VARIANT 1.6B 2004-s évjárat eladó. 06-30-514-0260 *386554*

ÉLELMISZER TOKAJI bor vásár Tállyán 250 Ft/ L áron csak egyeztetett időpontban. 06/30/3082386 *372230*

NÖVÉNY DIÓBELET, héjas diót, mogyorót veszek, házhoz megyek! Kárpáti, 06/20/3526722.

FÉMZÁROLT vetőburgonya (több fajta), válogatásból kieső 40Ft/kg, étkezési eladó, Újfehértó. 20/559-3252 www.vetoburgonya.hu

ÁLLÁST KÍNÁL NÖVÉNYTERMESZTÉSSEL foglalkozó vállalkozás traktorra, gyakorlattal rendelkező gépkezelőt keres 55 éves korig. 30/7337319.

GÉP- SZERSZÁM KHÜNE 3 fejes eke, vontatható tárcsa 2,9 m, olasz műtrágyszóró szögletes jó állapotban eladók. Olasz szántóföldi permetező 600 l. Hidrokulturás palánta nevelésre alkalmas, fóliház kazánnal kéménnyel padlófűtéssel. 30/606-4160. *382713*

ELADÓ egy 3 méteres, vontatott, V alakú tárcsa. Tel. : 06-70/941-5978

Érdeklődni 9–16 óráig

*383377*

„A jelentkezők az adatkezelő személyéről, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a megadott elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.”

A Speciál Suzuki autószalon nyíregyházi telephelyére

autószerelő és autóvillamosságiszerelő

VEZETŐ bankbiztosítási pénzintézet keres 2 fő területi képviselőt Nyíregyháza és Mátészalka környékére. Dombrády Ildikó E.V. Tel.: 0630/488-5649

munkatársakat keres.

*386478*

Dolgozz velünk és légy részese egy igazán jó csapatnak.

*385000*

*384265*

Y

Vásárosnamény, Rozsály-Zajta

NYÍRTELKEN 400+400 m2-es üzemépület, Nyíregyházán víztoronynál 80+50 m2es üzlet eladó. 30/9381-455.

*383799*

Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.

Napkor területére. ( +20/219-2321

INGATLAN

*383374*

*381080*

Gyászközlemények felvétele:

keres

Tel: 30/703-0804 E-000949/2014

Amit kínálunk: nyugodt kiegyensúlyozott lékkör, igényes technikai háttér, szakmai fejlődés, megbecsülés, és ami a legfontosabb korrekt fizetés.

Kölcsönzést-közvetítést en. nyilv. sz.: 4376-4./2003.

INGYENES SZÁLLÁS A BALATON PARTON! 2 ÁGYAS ELHELYEZÉS KÜLÖN FÜRDÕSZOBA! Elektromos jármûipari céghez keresünk Veszprémbe ÖSSZESZERELÕKET +36 20 336 38 03 Kereset: nettó 175.000 Ft-tól GÉPKEZELÕKET keresünk növényvédõszer gyártó céghez! Ingyenes, felújított apartmanok! +36 20 282 35 70 Órabér: br.1450 Ft; cafeteria: br. 71300 Ft/hó

384568

VÖRÖS tojóhibridek, és kettős hasznúak ingyenes szállítással eladók. 06/70/4067155.

TETŐFEDÉST vállalok (bádogozás, csatornázás, cserepeslemezelés) 30/893-7418.

380254

AKÁC tüzifa 2500 Ft/q-tól , nyár 1700 Ft/q. EUTR:AA 6121943. Tel.70/ 392-9295.

*384707*

hírlapkézbesítőket

Személy- és vagyonőr, Gyermek- és ifjúsági felügyelő, Óvodai dajka

*386842*

VEGYES

9 hetes magyartarka bikaborjú eladó Nyíregyházán. Érd:06303949704

384131

SZÁRAZ akác fűrészipari hulladék eladó. Holitex Kft.- Fűrészüzem. Tel.: 0620/2374505, EUTR: AA5854765

*383501*

*383376*

A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel

képzéS indul

*386837*

RÉGISÉGET veszek komódot, lócát, asztalt, kredencet, hegesztő trafót. 20/5552487

temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló testvérei és családja

OKTATÁS

INGYEN elvihető nyárfa fűrészpor. Tel: 06 20/237-4505 Kabalás

BÚTOR

PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715

HAMVAI MIKLÓS

953517

923620

ÁLLAT

Gyászoló családja

385592

340293

rakamazi lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 08-án szombaton 10 órakor lesz a rakamazi temető ravatalozójából. Gyászoló családja

volt nyírbátori lakos halálának 5. évfordulójára.

Pannonjob Kft.

384342

PARTIZER GYULA

C

(Arany János)

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

A 2018. január 2-ától hatályba lépett 414/2017. Korm.rend 2.§ (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni. Megértésüket köszönjük!

A gyászoló család

386007

MAKARA JÓZSEF ANTAL volt nyírtelki szíjgyártó

Kedves Hirdetőnk!

A gyászoló család

383770

386576

"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

383785

DEMETER JÓZSEF MIHÁLY

méltósággal viselt, hosszantartó betegsége után életének 87. évében szíve örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2020. 02. 11-én, kedden 11 órakor a tiszalöki temető ravatalozójában kerül sor. Végakarata szerint hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A család kéri, hogy kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki! A gyászoló család

nyíregyházi lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 13-án 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából.

386072

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

,, Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. "

Ha úgy érzed, hogy a fent leírtak számodra fontosak küld el önéletrajzod a jkekecs.special@gmail.com vagy hívd a 06-70/205-2030 telefonszámot.

KELET

15

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. FEBRUÁR 7., PÉNTEK

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Időjárás

február 7., péntek

100 éve született Béres József tudományos kutató, rákkutató, a Béres Csepp megalkotója.

idojaras.szon.hu REGGEL

DÉLBEN

ESTE

0 °C

5 °C

-2 °C

Péntek reggel erősen felhős ég, fagypont köREGGEL rüli hőmérséklet, gyenge, mérsékelt légmozgás várható.

Délelőtt felhős égbolt, elvétve zápor, hózáDÉLBEN por várható. A déli óráktólkisüt a nap, élénkül a szél.

Ma -1 °C

6 °C

Átadta a lelkét képeivel

Évforduló

Tódor, Rómeó, Richárd

Este derült égbolt, erősö-

kezik. Hajnalra erősebb fagy, gyenge légmozgás várható.

A Váci Mihály Kulturális Központban megnyitott tárlat a kisvárdai alkotó 3D-s képeiből ad ízelítőt a művészetkedvelő közönségnek. A kiállítást dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere nyitotta meg, az ünnepi hangulatról Dobó Lilla, a Vikár Sándor Zeneiskola tanulójának gitárjátéka gondoskodott.

-1 °C 5 °C

Vásárosnamény

Kisvárda

Tiszavasvári

0 °C 5 °C

Mátészalka

0 °C 5 °C

0 °C 6 °C

NYÍREGYHÁZA

Csenger

Egyedi technika – Nem volt könnyű összeválogatni a kiállítás anyagát, leginkább azt tartottuk szem előtt, hogy a színek és a formák egyensúlyban, össz­hangban legyenek. Odafigyeltünk arra is, hogy ­ a művekben megtalálhatóak legyenek a kifejezett érzések, az esztétikai élmény és az élvezeti érték is – nyilatkozta lapunknak Sz. Nagy Tímea.

-1 °C 5 °C

1 °C 5 °C

Nyírbátor

0 °C 5 °C EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

Napkelte: 06:48 Napnyugta: 16:37 SZOMBAT

-4 °C

1 °C

Napsütés, szélcsend, de hideg, éjjel fagyos idő.

Holdkelte: 14:17 Holdnyugta: 05:37

EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

VASÁRNAP HÉTFŐ

-3 °C

4 °C

-1 °C

Napsütés, gyenge déli szél. Éjjel felhősödés.

KEDD

5 °C

2 °C

SZERDA

7 °C

1 °C

Erős déli szél. Szeles, válBorús, délután, tozékony idő este eső. záporokkal.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma jelentős fronthatás nem lesz hazánk térségében. Az átmenetileg még mindig megmegélénkülő szél jelentősen rontja a hőérzetet, ezért ajánlott szél ellen védő ruházatot választani.

A most kezdődő kapcsolatok nagyon sok izgalmat és frissességet hoznak a napjaiba, a szerelemben most meglehetősen rámenősen viselkedik.

NYÍREGYHÁZA.

Felhős, délután napos, este szél, éjjel fagy.

-1 °C 5 °C

6 °C

Sz. Nagy Tímea a kiállítás megnyitóján

A textilművész szobrokat is készít, a mostani tárlaton azonban csak képek kaptak helyet. Sz. Nagy Tímea kérdésünkre elmondta: napjainkban már egyre inkább a képek felé fordul, mert úgy érzi, hogy ebben a formában tudja a legjobban kifejezni önmagát. A művek egyik különlegességét és az alkotó védjegyét a nem mindennapi megvalósítás adja. – Ez egy speciális, Hollandiából eredő technika: a neve paverpol, ami kövesítést jelent – árulta el a művész. – Egy speciális, levegőre szilárduló

FOTÓ: SIPEKI PÉTER

ragasztót és textilkeményítőt használok, amellyel a textilek nagyon szépen elhelyezhetőek a vásznon vagy bármilyen alapon. Az anyag huszonnégy óra alatt megszárad, hajszárító segítségével még hamarabb, és teljesen megkeményedik. Attól függően, hogy mit szeretnék kifejezni, ezt kaviccsal, homokkal vagy bármilyen más tárggyal kiegészítem, majd akrillal festem. A kiállítást április 1-ig tekintheti meg a közönség a Váci Mihály Kulturális Központ földszintjén. KM

Megér egy mosolyt

Élénk szél, napsütés ígérkezik jellemzőnek.

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma a hajnali órákban előforduló fagy miatti síkosságra kell fokozottan figyelni.

Gyermekeihez fűződő kapcsolata kerül a fókuszba. Hatalmi játszma, félreértések – ezek okozhatják a problémát. Szerencsére gyorsan felismeri, mi a gond.

Érzelmileg kissé megterhelő nap lehet, magányosnak érezheti magát, vagy kissé elszigeteltnek. Szerencsére este már oldódik a helyzet.

www.kelet.hu

Kapcsolódó fotósorozat.

Készül az új dal Lil G – polgári nevén Laskai Lili – egy Instagram-sztoriban mutatta meg a rajongóknak, hogy ezúttal az arcára tetováltatott: egy kígyót varra-

Talán mostanában túl nagy figyelmet fordított a munkájára, és emiatt elhanyagolta otthoni ügyeit.

Szeretteivel kiegyensúlyozott viszonyt ápol, remek alkalom, hogy szórakozni menjen, a Hold kedvező fényszöge az Oroszlán jegyéből biztosítja a jó hangulatot.

NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. A

A Vénusz ma a harmadik sorsterületét látogatja meg, ez önt szeretetteljessé és vidámmá teszi. Jólesik önnek az a szeretet és ragaszkodás, ami körülveszi.

FOTÓ: INTERNET

tott a halántékára. A rapper azonban nem csak a tetoválóművészeknél tölti az idejét, hiszen gőzerővel dolgozik legújabb slágerén. Lili legutóbb november elején adott ki szólódalt, a Ne ments meg klipje lassan eléri a kétmil-

Ön fegyelmezetten és szorgalmasan munkálkodik napközben, de este már felszabadultabb lehet, mert a Hold is átlép a játékos Oroszlán jegyébe.

A Vénusz belépett a hatodik sorsterületére, a munkájára ez pozitív bolygóállás, minden gördülékenyen fog menni. Valamilyen váratlan előnyhöz is juthat pénzügyi vagy más vonalon.

Lil G merész és nem mindennapi tetoválást csináltatott, amit a közösségi oldalán mutatott meg.

Lil G rajong a tetoválásokért

Most valószínűleg nagyon sokat töpreng a munkahelyi ügyeken, a karrierjén, sok energiát fektet be a megfelelő stratégia kidolgozásába.

A Vénusz belépett a hetedik sorsterületére, ez az állás nagyon kedvezően hat a párkapcsolatára, de minden más érzelmi kötelékére is.

Összevert ember támolyog este az orvoshoz. – Nekem jött egy hattyú! – mondja. – Egy hattyú? – Utána elütött egy ufó! – Hm, egy ufó... – Aztán oldalba csapott egy angyal! – Aha, értem. És utána? – Utána kikapcsolták a körhintát... További viccek humor.szon.hu

Egy új tetkót varratott fel szabolcsi sztár nem rejti véka alá, hogy mennyire szereti a tetoválásokat: közösségi oldalain mindig büszkén mutogatja, ha egy új művészi alkotással gazdagítja gyűjteményét. Korábban a karjára készíttetett egy nagyobb méretű fedést, most azonban egy még merészebb mintát csináltatott.

Ma belépett a Vénusz az első sorsterületére, emiatt vágyai erőteljesen nyilvánulnak meg. Szívesen flörtöl, a „vadászatot” most különösen izgalmasnak találja.

Lelkem üzenete címmel nyílt kiállítás Sz. Nagy Tímea textilművész munkáiból szerdán Nyíregyházán.

dő északkeleti szél ígérESTE

Záhony

Horoszkóp

liós megtekintést a legnépszerűbb videómegosztó portálon. A sztár néhány héttel ezelőtt osztotta meg rajongóival közösségi oldalán, hogy új dalában ismét egy személyes témát dolgoz fel: a dal édesapjáról szól majd. KM

Helga jó pihenést kíván mindenkinek Helga 29 éves kazincbarcikai lány. Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kíván a hétvégére. Fotóját párjának küldi a világ legnagyobb ölelésével. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Ha vigyáz arra, hogy ne essen túlzásokba, akkor ez egy kiváló nap lehet pénzügyi tárgyalásokra, befektetésre, esetleg műtárgyakkal kapcsolatos üzletelésre.

Fél évszázada zenélnek

Színes szárnyas

KISVÁRDA. Az Apostol zenekar 50 éves jubileumi koncertjére várják a rajongókat február 22-én 19 órától a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házába. Az eseményen az együttes minden felejthetetlen slágere felcsendül. KM

A szivárvány­ lóri első látás­ ra felismerhe­ tő gyönyörű tarka tollaza­ táról. ILLUSZTRÁCIÓ: PIXABAY

Csak a Suzuki, mi így szeretjük! MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG

Nyíregyháza,

Tiszavasvári út 37/d. ( +36 42 420 273

Sárospatak,

Wesselényi u. 36/b. ( +36 47 511 418

Kisvárda,

384344

440818

Árpád u. 27. ( +36 45 416 142

Gondolkodj okosan gondolkodj hybridben!

www.specialsuzuki.hu

Szombaton is nyitva vagyunk! HIRDETÉSEK

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
kma_2020-02-07 by informmedia - Issuu