Skip to main content

kma_2020-01-28

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Nagy Ricsi új dalokkal készült.

Orbán Ad­ rienn sem volt elége­ dett a já­ tékkal. 10. OLDAL

16. OLDAL

ÉVES

MAGYARORSZÁG

FÜGGETLEN NAPILAP

KEDD

2020. JANUÁR 28. Borús, szeles idő esőkkel, éjjel havas esővel.

6 °C REGGEL

DÉLBEN

ESTE

Betegesen versengenek

Gurbánné Papp Mária FOTÓ: DODÓ FERENC

Ösztöndíj jár a tanulóknak

NYÍREGYHÁZA. A

gyógyszerkölcsönhatások veszélyei miatt örökzöld téma a túlfogyasztás: fontos tudni, hogy akár az egyszerű, megfázás elleni szerek is lehetnek veszélyesek. – Feleslegesen senki ne vegyen be gyógyszert, nem kell a legerősebb szerhez nyúlni két köhintés miatt. Antibiotikumot pedig csak orvos utasítására szedjenek, akkor is, ha korábban írt fel hasonló betegségre, és maradt belőle – tanácsolja dr. Zajácz Tamás gyógyszerész. /7. KM

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum (NYSZC) 10 iskolája 19 ágazatban mintegy 60 szakképesítést ajánl a pályaválasztás előtt álló diákoknak. A technikumba jelentkezők havonta 7 ezer forintos ösztöndíjat kapnak, a 11. évfolyamtól a minimálbér legalább 50 százalékát is megkereshetik. A szakképző iskolákba járók havi 14 ezer forint ösztöndíjjal számolhatnak, illetve a minimálbér 70 százalékával – ismertette hétfőn Gurbánné Papp Mária, az NYSZC főigazgatója. /6. KM NYÍREGYHÁZA.

Köztünk él a kongói nindzsa Közel két évtizede már, hogy Felly Manazya kick-box világbajnok, harcművész Tiszavasváriban telepedett le. A négy különböző harcművészetet oktató sportoló a napokban egy filmforgatás kedvéért Nyíregyházán járt, ahol meglátogatta tanítványát, ­Barkóczi Beátát is. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

A kór nem ismer határt Kontinenseken halad át a fertőzés, a kínai ko­ ronavírusnak továbbra sincs magyar érintettje. Gyuris Tibor

FOTÓ: KM-ARCHÍV

Gyors ütemben terjed a kínai koronavírus, hétfőn már 80 halálos áldozatról írtak a lapok. Kínában egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, Hopej tartományNYÍREGYHÁZA.

Néha vicces, néha kockázatos

Az elmúlt évtizedekben gyakran hallhattunk arról, hogy kaszkadőrök sérültek meg egy-egy mozifilm forgatásán, ám a színészet nem csak a filmiparban, a színház világában is veszélyes foglalkozás. A játék néha vicces, néha kockázatos pillanatairól Gyuris Tibor színművész mesélt lapunknak. /5. KM NYÍREGYHÁZA.

Hétvégén kiderül, hogy kik lesznek a megmé­ rettetés győztesei. az előttünk álló hétvégén rendezi meg az Álompár esküvői kiállítást és vásárt a Continental Arénában, ahol a házasulandók mindent megtalálhatnak egy helyen: szombaton és vasárnap számos esküvői szolgáltatás várja a házasodni készülő fiatalokat.

(2020. 01. 27.)

árfolyam

változás

Euró

337,16

+0,99

USA-dollár

305,90

+1,29

Svájci frank

315,33

+1,56

Angol font

400,64

+1,88

Román lej

70,51

+0,17

Ukrán hrivnya 12,44

-0,07

Horvát kuna

45,30

+0,14

Lengyel zloty

79,00

+0,16

Több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan oko­ zása a vád.

A tartalomból

A kamionsofőrként dolgozó vádlott tavaly május 28-án a 4-es főúton tartott Záhonyból Nyíregyháza felé pótkocsis kamionjával. Székely közelében utolért egy kisbuszt, amely, mivel balra akart lefordulni, behúzódott a felezővonalhoz, kirakta az irányjelzőjét, majd megállt.

www.szon.hu Telefon: (42) 999-111

205023

C

Y

M

A kialvatlan, fáradt vádlott későn észlelte a kisbuszt, és bár fékezett, és jobbra kormányozta a kamiont, nekiütközött, és átdobta a szemközti sávba, ahol a jármű összeütközött egy teherautóval. Ez utóbbi nekicsapódott egy, a kamion mögött haladó kisbusznak. Az első kisbuszban utazók közül hárman életüket vesztették, a jármű vezetője többszörös csonttörést szenvedett, egy utas súlyosan megsérült, az utoljára ütköző kisbusz egyik utasa comb-

SZÉKELY.

20023

770133

tokkal és az ázsiai országban élő magyarokkal. Egyelőre hat magyar tartózkodik a koronavírussal érintett tartományban. Úgy tudni, Franciaországban és már Bécsben is találtak vírusgyanús esetet.

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Az uniós mézpolitika ellen emelték fel szavukat FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

nyekért. Az idén Életem párja elnevezéssel azon párok jelentkezését is vártuk, akik legalább 20 éve házasok – a jelentkezőkre ugyancsak internetes portálunkon lehetett szavazni. A legtöbb voksot Federics János és felesége, Juhász Zoltán Róbert és felesége, Kanyó Imre és Kanyóné Móré Abigél, Bodnár József és felesége, illetve Fedorné Moga Anikó és Fedor Miklós kapták,

Méhésztüntetés Nyíregyházán is

így szombaton ők vehetnek részt egy játékos vetélkedőn. A szavazók között is sorsoltunk, a szerencse pedig Szabó Eszternek és Koi Gábornénak kedvezett, ők ajándékcsomaggal gazdagodnak. Az Álompár esküvői kiállítás tehát február 1–2-án a Continental Arénában várja a házasulandókat, és természetesen a szurkolókat, hogy buzdítsák a döntőben szereplő párokat. KM

„Méhek nélkül éhezés, pusztulás jön!”, „Nincs szükségünk műmézekre!”, „Követeljük a méz eredetének megjelölését!” – olvashattuk a méztermelők transzparensein, melyeket a nyíregyházi szimpátiatüntetésen emeltek a magasba a méhészek. A megmozdulásra, mellyel szinte egy időben Brüsszelben is szót emeltek az uniós mézpolitika újragondolásáért, Tolna megyéből is érkeztek méhészek. /3., 8. KM NYÍREGYHÁZA.

Négy évre fogházba küldenék

Oktatás 6. oldal Egészség 7. oldal Gazdaság 8. oldal Sport 9., 10., 11. oldal

9

A rendezvény keretében ezúttal is megrendezzük az Álompár vetélkedőt, amelyen az az öt pár vehet részt, akik a Szabolcs Online-on a legtöbb voksot kapták – eszerint ­vasárnap Bálint Nikoletta és Papp Dávid, Csordás Anikó és Orliczki Tamás, Gulyás Renáta és Szilágyi Sándor, ­ Tudja Réka és Kiss Richárd, valamint Kondor Nikolett és Széles Marcell Ernő versengenek az értékes nyeremé-

NYÍREGYHÁZA. Lapunk

Pénznem

Az embereket arra kérik, ne menjenek ki az utcára, ha mégis, akkor maszkban lépjenek ki a lakásból – mondta el lapunknak a Nyíregyházán élő Magyar Sára Veronika, aki tavaly öt hónapot töltött el Sanghajban, a kínai metropoliszban egyetemi ösztöndíjjal. – A közösségi oldalakon azóta is folyamatosan tartja a kapcsolatot a kínai bará-

Álompár: megvannak a döntősök

Devizaárfolyam

Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.

ban Vuhan városát – a járvány gócpontját – napok óta lezárva tartják. – Az egyik magyarországi ismerősöm, Petra Hszianban él, ami Vuhantól 650 kilométerre található. Mint hétfőn megtudtam tőle, náluk nincs pánik- és apokaliptikus hangulat, de már elrendelték az alapvető egészségügyi óvintézkedéseket a településen.

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

nyaktörést szenvedett, míg a vádlott könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet. Ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tenne és lemondana a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség négy év fogházbüntetést és négy év járművezetéstől eltiltást indítványozna. Ez esetben nem lenne szükség arra, hogy a sértetteket és a tanúkat a bíróságon hallgassák ki, és mellőzhető lenne a szakértő meghallgatása is – tájékoztatta lapunkat dr. Martossy György mb. főügyész. KM

Hárman meghaltak a balesetben

FOTÓ: KM-ARCHÍV, SIPEKI PÉTER

Kelet

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2 Krónika

2020. JANUÁR 28., KEDD MAGYARORSZÁG


2020. JANUÁR 28., KEDD

Aktuális 3

MAGYARORSZÁG

Egyelőre nincs ellene fegyver Az 1. oldali cikk folytatása A kínai koronavírus okozta járvány félelemmel tölti el a távol-keleti ország lakóit, legfőképp azért, mert az eddig ismeretlen kórnak nincs ellenszere, csupán egy gyorsteszttel mutatható ki a fertőzés, ami elérte Thaiföldet, Tajvant, Nepált, de az USA-ban, Ausztráliában és Franciaországban is igazolták a 2019-nCoV néven emlegetett vírust. Mindenki erről beszél – A Kínában élő barátaim szinte minden posztja a koronavírussal foglalkozik. Mindenki aggódik az országban, de a lehetőségekhez képest védekeznek is. Az interneten fenn van egy videó, ami szerint a 11 millió lakosú Vuhan piacán árultak vadállatokat, állítólag kígyók hordozhatták a vírust, az első betegek azok közül kerültek ki, akik az állatokkal foglalkoztak. Az állatkereskedés nem volt legális, de a kormány képtelen abban a hatalmas országban mindent az ellenőrzése alatt tartani. A piacot január 1-jén zárták be, és néhány hét múlva már azt

Nagyon sokan maszkkal védekeznek

ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER

közölték, hogy a vírus emberről emberre is terjed – mesélte Magyar Sára Veronika, hogy mit hallott Kínában élő ismerőseitől. Egyébként úgy tudni, hat magyar állampolgár tartózkodik a veszélyes tartományban. Sára barátnője, Petra 600 kilométerrel odébb lakik, de ott sem lehet az utcára menni, csak maszkban. – Csökkentették az autóbuszjáratokat, zártak le autópá-

lya-szakaszokat is. A városba érkező járműveket leállítják, a kocsiban ülőknek megmérik a lázát. Akinek láza van, 14 napig karanténban ápolják, s akkor engedik el, ha biztosak benne, hogy nem vírushordozó. Az emberek a boltban jól „feltankoltak”, hogy hos�szabb ideig is kibírhassák otthon. Petra is lement hétfőn a boltba, mert már vágyott egy kis levegőre. Meglepődve ta-

Egy teljesen új vírussal állunk szemben akik az elsők között fertőződtek meg. Az eddig ismeretlen vírus ugyanabba a törzsbe tartozik, mint a SARS (atípusos tüdőgyulladás), amely 2002ben, 2003-ban okozott világméretű járványt, és a MERS (közel-keleti légúti koronavírus). A tüdőgyulladást okozó kór ebben az esetben halálos

A koronavírusok új altípusát, az úgynevezett 2019-nCoV-t – amely cseppfertőzéssel gyorsan terjed, súlyos légzőszervi problémákat és tüdőgyulladást okoz – állatok hordozzák, valószínű, hogy ebben az esetben mérges kígyók lehettek a gazdatestek, a hüllőkkel a piacokon érintkezhettek,

is lehet. A betegség tünetei az influenzához hasonlóak: orr­ folyás, köhögés, láz, hidegrázás, izomfájdalom, légzési nehézség, emésztőszervi panaszok, hányás, hasi fájdalmak. A legyengült immunrendszerű embereknél nagyobb a rizikó a szövődményekre.

férfi a nyíregyházi lakásukban január 26-án hajnalban egy szóváltást követően ököllel és egy kalapáccsal bántalmazta a feleségét, majd kést ragadt és többször megszúrta. A 23 éves nőt, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A rend­őrök a férfit a helyszínen elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. KM

NYÍREGYHÁZA. A Szabolcs-Szat-

már-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Dávid 32 éves nyíregyházi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a

c) Schulek Frigyes

Spanyol és magyar méztermelők tüntettek hétfőn Brüsszelben azzal a céllal, hogy felhívják az Európai Bizottság figyelmét az ágazatot ellehetetlenítő problémákra. Nem ez volt az első ilyen megmozdulás, korábban Párizsban és Amszterdamban is utcára mentek a termelők a hazánkban bejegyzett Egyesület az Európai Méhekért szervezésében. A tíz európai országot tömörítő, főként méhészek alapította szervezet azért küzd, hogy megóvja az uniót a méhek kipusztulásától és a rossz minőségű, kínai mézek túlsúlyától. A Nyíregyházi Méhészek Egyesülete is szimpátiatüntetést tartott Nyíregyháza belvárosában hétfőn.

d) Baumhorn Lipót

A helyes megfejtést lapunk mai számában találják.

Nem éri meg méhészkedni – Tizenhat éve demonstráltunk először Brüsszelben az uniós mézpiac negatív folyamatai ellen, majd 2015-ben

Ha nem lesznek méhészek, nem lesznek méhek sem.

Tűzoltóautóval ütközött Vonuló tűzoltójárművel ütközött egy személygépkocsi a Sóstói út elején hétfőn. A tűzoltóautó a laktanyából tartott a Ferenc körút irányába, amikor egy kanyarodó autó nekiment. A mentők egy sérültet vittek kórházba. FOTÓ: DODÓ FERENC

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

Látogasson el hírportálunkra!

HOK JÓZSEF

40

30

20

10

5

NYÍREGYHÁZA. A NYÍRVV Kft. munkatársai január 30-án a Templom utcán eltávolítják a szigeteletlen légvezetékbe érő gallyakat. Emiatt az E.ON munkatársai feszültségmentesítést végeznek, így csütörtökön 8.30 és 14.30 között áramszünet lesz. KM

Jeles jubileumot ünnepelnek

Nagy István

FOTÓ: KORMANY.HU

ÚJFEHÉRTÓ. Hetvenéves

lett az újfehértói kutatóállomás – a jeles jubileumot ma, január 28-án előadásokkal és díjátadással ünneplik a Zsindelyes Ház dísztermében. Az eseményen jelen lesznek azok a szakemberek, akik az elmúlt években, évtizedekben az állomás hírnevét öregbítették, de Nagy István agrárminiszter is előadást tart. KM

Szexuális erőszak miatt keresték VÁLLAJ. A

vállaji közúti határ­ átkelőhelyen jelentkezett belépésre január 26-án kora délután egy 30 éves román állampolgár. Megállapították, hogy a külföldi férfi ellen a Bács-Kiskun Megyei Rend­ őr-főkapitányság szexuális erőszak bűntette miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök a férfit előállították, és bűnügyi őrizetbe vették. KM

Elfogták a körözött nyírmihálydi férfit A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai január 26-án elfogtak egy 27 éves nyírmihálydi férfit, akit azért köröztek, mert a részére korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette be, ezért azt a Nyíregyházi Járásbíróság elzárásra változtatta. Az egyenruhások a férfit előállították, és őrizetbe vették. KM NYÍREGYHÁZA.

NYÍREGYHÁZA.

Kelet-kvíz b) Alpár Ignác

meg valamit, vagy érintkeztek a fertőzést terjesztő állatokkal, erről viszont nincs pontos információ – jegyezte meg dr. Lesch Miklós infektológus. A Jósa András Oktatókórház osztályvezető főorvosa elmondta, a kórházban kedden ismertetik a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírásait arra vonatkozóan, ha gyanús esetet találnának, milyen protokoll szerint járjanak el. – Bízom benne, nem lesz szükség különösebb óvintézkedésekre idehaza. A fő szabály, hogy izolálni kellene a fertőző beteget, s mivel a vírus ellen még nem áll rendelkezésre semmilyen ellenszer, csupán a szövődményeket lehet kezelni, valamint egyensúlyban tartani a életfunkciókat, mást nem tehetnénk. Illetve ami a legnagyobb feladat és felelősség, hogy meg kell előzni a pánikhangulatot, ugyanis ha igaz, hogy az új vírus már lappangási időben fertőz, rohamtempóban nőne járvánnyá. S mivel ugyanolyan tünetekkel indul, mint egy átlagos influenza, nehéz lenne megkülönböztetni attól. Pánikra azért sincs ok, mert az Európában talált eseteket időben felismerték és elkülönítették – tette hozzá a főorvos. Dr. Lesch Miklós megerősítette, az általános higiénés szabályokat fokozottan be kell tartani, kiemelte a kézfertőtlenítést, a maszk használatát, és szerinte a Kínából érkező csomagokat is érdemes lehet fertőtleníteni, átvizsgálni. KO, MML

A rossz minőségű, kínai méz visszaszorítása és a méhek megmentése a céljuk.

Kinek a tervei alapján készült a nyíregyházi zsinagóga? a) Steindl Imre

Nem ismerjük a természetét – Nagyon sok mindent kell még tisztázni a vírussal kapcsolatban. Szlávik János infek­ tológus véleményét osztom, aki szerint egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, hogy emberről emberre miként, milyen gyorsan terjedhet a betegség, ugyanis egyelőre olyan esetekről bizonyosodott be, hogy koronavírus okozta a megbetegedésüket, akik kint voltak a vírus közvetlen közelében. Az is előfordulhat, hogy ott ettek

Áramszünet lesz a Templom utcában

Olcsó mézet igen, beporzást azonban nem lehet importálni

Többször megszúrta egy késsel a feleségét A férfi egy szóváltás után ököllel, majd kalapáccsal ütötte a nőt, akit többször meg is szúrt.

pasztalta, hogy a játszótéren önfeledten játszottak a gyermekek, úgy látszik, a szüleik nemigen féltik őket. Petra szerint mindenki bízik abban, hogy minél hamarabb sikerül megakadályozni a vírus terjedését, s nem növekszik tovább a betegek száma – avatta be lapunkat a beszélgetésbe Sára.

Röviden

A nyíregyházi belvárosban demonstráltak

ismét felemeltük a hangunkat pontosan ugyanezért. Érdemi változás azóta sem történt – mondta el lapunk érdeklődésére Hok József. Az egyesület elnöke kifejtette: a méhészeti ágazattal bíró uniós országok agrárminiszterei – köztük Nagy István is – azt kérték az Európai Bizottságtól, vizsgálják felül az irányelveket, ugyanis sokkal szigorúbban meg kellene határozni és a mézesüvegeken feltüntetni, hogy mely országból származik a termék, és milyen arányokban tartalmaz európai és más eredetű mézet. – Ma piaci alapon nem éri meg méhészkedni, ha pedig nem lesznek méhészek, nem lesznek méhek sem, amik beporozzák a növényeket, és összeomlik a mezőgazdaság, valamint az élelmiszeripar. Olcsó mézet lehet importálni, de beporzást nem – jegyezte meg elkeseredetten Hok József egyesületi elnök.

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

A Tiszavasvári és Vidéke Méhész Egyesület első embere, Dohos László szerint a termelők nemcsak azt viselik nehezen, hogy alacsony a méz ára, hanem azt is, hogy vontatott az értékesítés. Nullán vagy mínuszban – A hazai méhészek jelentős mértékű értékesíthető mézet nem tudnak termelni, minimális beporzást tudnak produkálni, ami még ellátja a gyümölcsösöket, de a nagyobb termelési területeken a megporzó rovarok száma komolyan visszaesett, ezáltal csökkenhetnek a termésátlagok is. – Évek óta önköltségi ár alatt értékesítjük a mézet, ráadásul a rapszodikus időjárás miatt az utóbbi évek akáctermése drasztikusan csökkent, ami javíthatná az eladásból származó bevételeket, ennek következtében folyamatosan nullán vagy mínuszban vagyunk. KM

Az USA-ról mesél majd a hegymászó Az USA szélsőséges arcairól mesél a Városmajori Művelődési Házban január 31-én Ugyan Anita, aki kétszer is meghódította a Mount Everestet, ám ezúttal nem a hegymászás áll majd a középpontban. A nyíregyházi hölgy Pittsburghben megismerte a szokásokat és az amishokat, de az elő­ adáson Hollywoodról is elárul néhány érdekességet. KM NYÍREGYHÁZA.

Ugyan Anita FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

KELET

3

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

4 Megyei körkép

MAGYARORSZÁG

Körforgalom „épült” a városházán

Röviden

Trianon-pályázat diákok számára

Fórumon mondhatták el a véleményüket az érdeklődők a Korányi Frigyes utcán építendő körforgalomról.

NYÍREGYHÁZA. A

Periférián Alapítvány, a megyei könyvtár és levéltár, valamint a Jósa András Múzeum pályázatot hirdet diákok számára Mit jelent nekem Trianon? címmel. A középiskolások maximum 4-5 gépelt oldal terjedelemben fejthetik ki, hogy rokonaik, barátaik, településük lakói hogyan emlékeztek és emlékeznek ma a Magyar Királyság 1920. június 4-ei megcsonkítására. A főiskolások, egyetemisták 8-9 oldalban írhatják le, mit éreznek, gondolnak Trianonnal kapcsolatban, és kit vagy kiket tartanak a tragédia felelősének. A beküldési határidő január 31-e, a pályaműveket a Periférián Alapítvány postacímére (Nyíregyháza, Benczúr tér 21.) vagy a takacs0302@gmail. com e-mail-címre várják. KM

Indulatoktól mentes, építő jellegű, másfél órás lakossági fórumnak adott helyet a városháza zsúfolásig telt Krúdy terme hétfőn késő délután. – Az önkormányzat tovább fejlesztené a közlekedést, és az erre elnyert támogatásból, 275 millió forintos beruházás keretében építene körforgalmat a Korányi Frigyes utca – Csaló köz kereszteződésében. Az eredményes közbeszerzési eljárás után felvonultak a munkagépek, ekkor érkezett a feljelentés, miszerint magánterület is érintett az építkezésben – mondta bevezetőjében Kósa Árpád, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője. – Mint kiderült, az 1990es években a földhivatalnál bejegyzési hibát követtek NYÍREGYHÁZA.

Rákóczi Kárpátmedencei emlékei Mauzóleumod az egész magyar nemzet címmel II. Rákóczi Ferenc Kárpát-medencei emlékeiről tart előadást Ilyés Gábor helytörténész február 13-án, csütörtökön 16 órától a kisvárdai Várday István Városi Könyvtár olvasótermében. A rendezvény – mely a Rákóczi nyomában előadássorozat soron következő része – ingyenes. KM

KISVÁRDA.

Mindenki szót kapott, aki szerette volna elmondani a véleményét

el. A valamivel több mint 1900 négyzetméteres „forgalomképtelen” területen 228 tulajdonos érintett. A több­ ség beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a körforgalom megépüljön. Azért szerveztük meg a lakossági fórumot, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Nem vitát sze-

Látogasson el hírportálunkra!

Versek, slam poetry és ifjú zenészek a Filterben po­ et­ ry áll közelebb. A versesten tehát színpadra állhat bárki, aki szeretné megosztani a közönséggel versét, slamjét – s teheti mindezt megkötések nélkül. Az amatőr tollforgatók mellett fiatal zenészek produkciói is színesíteni fogják az ingyenes estet. A fellépők a rendezvény előtt, a helyszínen regisztrálhatnak. KM

A nyíregyházi Filter ad otthont január 31-én, pénteken 19.30-tól az idei első vers-estnek. Kokas Bálint, az irodalmi programsorozat egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta: a rendezvény profilja ebben az évben kibővül, már nemcsak az amatőr költők jelentkezését várják, hanem azokét is, akikhez a kötetlenebb slam NYÍREGYHÁZA.

Ilyés Gábor helytörténész FOTÓ: KM

Tűzmegelőzés KfT.

www.tuzmegelozes. hu

Jótékonysági bált rendeznek

w w w.t u z m e ge loze s . h u

Érdeklődjön: 42/504-642 Nyíregyháza KissNYÍREGYHÁZA. Ernő út 17.

Jótékonysá4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. Tel.: 42/504-642, Fax: 42/504-644 E-mail: tuzmegelozes@tuzmegelozes.hu gi bált rendez a Rotary Club Munkavédelmi technikus tanfolyam Nyíregyháza indul február 1-jén, Folyamatosan várjuk jelentkezését az alábbi képzéseinkre: 2013. május 11. szombaton 18 órától a Hotel  Munkavédelmi képviselő I-II. képzés indul: Tűzvédelmi szakvizsga: Koronában. Az est bevételét a 2020. február 12-13. (E-000714/2014/D001, D002) 2013. 05. 17. Talentum program hátrányos  Tűzvédelmi Szakvizsga: 2020. február 14. helyzetű, de kiemelkedő teTűzvédelmi előadó/főelőadó  Alapfokú munkahelyi elsősegélynyújtóKatasztrófavédelmi képzés előadó/szakelőadó hetségű tanulóinak támoga(E-000714/2014/D003) Targoncavezető, Emelőgépkezelő tására fordítják. KM Elsősegélynyújtó 40 m2-es helyiség oktatásra vagy irodai célra hosszabb távra kiadó.

373112

Nyt.: 15-0001-07 AL-0178

Nyilvántartásba vételi szám: E-000714/2014

ÁLLÁS március 19.

NAPLÓ

2020.

BÖRZE Debrecen, Lovarda

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

retnénk, hiszen egy oldalon állunk. Várják a visszajelzéseket Kézről kézre járt a mikrofon, sokan elmondták a véleményüket, hogy az ingatlanjuk közelében nekik mi lenne az üdvözítő megoldás. Olyan döntés aligha születhet, ami

kivétel nélkül mindenkinek elnyeri a tetszését. Major Ferenc tervező közölte, hogy a legutóbbi lakossági egyeztetés óta változtattak, és a közlekedési társaság jóváhagyásával nem lenne a körforgalom mellett buszöböl, ezt jelentős előrelépésnek tartotta Lövei Csa-

Támogatják a Kincskeresőket A színjátszás élmény a gyerekeknek, mindegy, hogy a színpadon vannak vagy a nézőtéren ülnek. Ahogy arról nemrégiben lapunk is beszámolt, a Mol tehetségtámogató programja országszerte 19 millió forinttal segíti a 10 és 23 év közötti eredményes diákokat, művészjelölteket és a természettudományokban jeleskedő tehetségeket, akik az elnyert összeget leginkább NAGYHALÁSZ.

hangszervásárlásra, útiköltségeik fedezésére vagy kutatásra fordítják. A 2019-ben beérkezett 267 pályázóból végül hatvanheten kapták meg az igényelt támogatást, köztük három megyei fiatal és egy színjátszó csoport. Utóbbi a Kincskeresők névre hallhat, s tagjai a nagyhalászi Csuha Antal-iskola diákjai. A 2011-ben alakult színjátszó csoportról annak vezetője, Szentirmai Gáborné mesélt lapunknak. – Bár a társulat tagjai folyamatosan cserélődnek, nagyon

Tisztelt Partnerünk! A régió egyik legnagyobb munkaerőpiaci seregszemléjén a pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatási, képzési intézmények képviselőivel. A kiállítást megelőzően jelenítjük meg nagy példányszámban az Állásbörze Magazint, melyben egyedülálló hirdetési felületet biztosítunk partnereink számára.

380297

Impresszum MAGYARORSZÁG

C

KÓSA ÁRPÁD

A róka és a farkas tudomást szereznek arról, hogy Medve doktor elutazott nyaralni. Természetesen a ravaszdi azonnal megnyitja magánrendelőjét, hogy „segítsen” az erdő gyógyulásra szoruló lakóin. A Burattino Bábszínház új, Dr. RaVaszil című mesejátéka nagy siker a gyermekközönség körében, akik a hétvégi előadás után megismerkedhettek a szereplőkkel. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

rendezveny@mediaworks.hu vagy a haon.hu aloldalán

HIRDETÉS

Nem vitát szeretnénk, hiszen egy oldalon állunk.

Találkozhattak a szereplőkkel

JELENTKEZZEN kiállítónak!

HAJDÚ-BIHARI

ba önkormányzati képviselő. Többen is (Varga Levente, dr. Czégé Zoltán, Köteles István) érveket sorakoztattak fel, hogy miért támogatják a körforgalom megépítését. Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző azzal zárta le a lakossági fórumot, hogy február 7-éig várják a vagyongazdálkodási irodán az érintett ingatlantulajdonosok visszajelzését. Ha a többség beleegyezik, akkor felgyorsulnak az események, és elkezdődhetnek a munkálatok. Ha a „nem” dominál, abban az esetben a forrás összege nem vész el, azt a város másik pontján használnák fel. De ez egyelőre nem aktuális, bíznak benne, hogy a bemutatott látványtervek megvalósulnak – nemcsak az ott élők, hanem az arra közlekedők örömére, megelégedésére. KM

Színpadon a Kincskeresők

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

sok sikeres előadást tudhatunk magunkénak. Az ország számos színpadán bemutatkoztak a Kincskeresők, akik a diákszínjátszó versenyekről több alkalommal tértek már haza arany, ezüst vagy bronz minősítéssel – árulta el érdeklődésünkre a pedagógus, s hozzátette: előadásaik több művészeti ágat ötvöznek. A Biblia üzenetét is közvetítik – A gyerekek nagyon lelkesek, nem ritka, hogy évente tíz-tizenöt fellépésük van. Mivel iskolánk egyházi fenntartású intézmény, fontos számunkra, hogy ne csak vidám vagy tanulságos történeteket mutassunk be, hanem a Biblia üzenetét is közvetítsük a közönség felé. A színjátszás sok élményt nyújt a gyerekeknek, azoknak is, akik játszanak a színpadon, és azoknak is, akik a nézőtéren ülnek. – Iskolánk a megye hátrányos településeinek egyikén van, ezért nemcsak munkánk elismerését, hanem nagy anyagi segítséget jelent számunkra, hogy immár harmadszor sikerült a tehetségtámogató program nyertesei közé kerülnünk – árulta el a csoportvezető. KM

www.kelet.hu Főszerkesztő: Nyéki Zsolt · Lapszerkesztő: Bednárik Mónika, Kanalas Ottilia, M. Magyar László, Száraz Anita · Szerkesztőség: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · Levélcím: 4401 Nyír­egy­há­za, Pos­ta­fiók 25. · Központ: 06 (80) 442-444 Telefax: 06 (42) 501-973 · Ügyfélszolgálati iroda: Nyír­egy­há­za, Dó­zsa Gy. u. 4–6. · E-mail: ke­let@kelet.hu · Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. · Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató · Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122–124. Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt · Terjesztési vezető: Tóth István · Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. · Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C · Felelős vezető: Dubóczki Tibor · ISSN: 0133-2058 · Index: 2020/23 Telefonos hirdetésfelvétel: 06 (46) 99-88-99 · Az előfizetés díja: egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990, egy évre 34 990 Ft. · Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban.

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Lapunkat rendszeresen szemlézi:

KELET

4

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

Megyei körkép 5

MAGYARORSZÁG

Színfalak mögül kikandikáló veszély A színházi létezés kihívásairól, váratlan helyzeteiről mesélt lapunknak a nyíregyházi művész.

A kollégának végül le kellett ugrania, hogy végre beálljon a táncba.

NYÍREGYHÁZA. Egy színpadi színésznek a szövegtudáson kívül nem csupán énekelnie, táncolnia kell, de időnként olyan jeleneteket is meg kell oldania, amelyek komoly pszichés vagy fizikai kihívást jelentenek. A játék tere is tar­ togat veszélyeket, hiszen a játszók forgószínpadon, füg­ gőhidakon, rámpákon, emel­ vényeken mozognak, sül�­ lyesztőkben tűnnek el vagy fel. Olyan élő művészet ez, amelyben nagy fokú koncent­ ráltsággal olykor a pillanat törtrésze alatt kell reagálni. Bizonyos helyzetek sokszor a lélekjelenléten, esetleg a sze­ rencsén múlnak. A színjátszásnak erről az oldaláról nemrég Gyuris Ti­ bor színművész mesélt la­ punknak, aki pályája során sok veszélyes pillanatnak volt részese.

Egy-egy jelenet a Krétakör és a Kasszasiker című darabokból

A jelenetben szembesültem vele, hogy valami nem stim­ mel. Beakasztottad? – kér­ dezte mellettem a kollégám a szemével. Bólintottam, de az arcomat látva aligha nyugo­ dott meg. Fogytam is néhány kilót a „reptetés” néhány má­ sodperce alatt. Szerencsére ugyanúgy működött, mint a régi, de nem szeretjük a meg­ lepetéseket.

ki, illetve vállaltam el ezt az akciót. Mivel harcművészet­ tel foglalkozom, a képessé­ geimmel és a határaimmal is tisztában vagyok. Biztos vol­ tam benne, hogy meg tudom csinálni, legfeljebb a térdei­ met féltettem a terheléstől, ezért a végén mindig gyorsan kigurultam a földet érésből. Ám ha egy színész, aki nem biztos a dolgában, ilyesmivel túlvállalja magát, abból ko­ moly baj is lehet. – Azért előfordul, hogy én is leizzadok. Emlékszem, a Krétakörben nekem kellett egy színész kolléganőmet rákapcsolnom egy kötélre, hogy a következő pillanatban – afféle deus ex machinaként – „elreptessék” vagy hat mé­ ter magasba. Az volt a fela­ dat, hogy észrevétlenül mögé settenkedem, és a hátán be­ akasztom a karabinert. Igen ám, csakhogy a felszerelést kölcsönző ejtőernyősök ver­ senyre mentek, és a kampó­ zárat kicserélték egy másikra.

A reprodukálás nehézsége – Többen vallják, a színpad olyan varázslatos, szakrá­ lis hely, ahol a különleges energiáknak köszönhetően elmúlnak a színész kisebb nyavalyái. Nagy kihívást je­ lent viszont a színjátszásban a reprodukálás, amikor a legbonyolultabb jelenetet is meg kell csinálnunk hibátla­ nul újra meg újra, és ebben rejlik a veszélyessége is. Ne­ kem például vagy negyven­ szer át kellett ugranom egy gyerekdarabban a hátsó szín­ padról az előszínpadra. Egy denevért játszottam, és a lát­ ványosság kedvéért találtam

Látogasson el hírportálunkra!

A „gordiuszi” csomó – A következő élményem A szarvaskirály alatt történt. Egy szarvasmaszkban kellett másodmagammal színre lép­ nem, fejemen egy gyönyö­ rű szarvasmarha medence­ csontjaiból készült maszkkal, ami nyomott vagy 12 kilo­ grammot. Bennünket szarva­ sokat a jelenetben „lelőnek”, és elterülünk a dimbes-dom­ bos padlózaton. A koreográ­ fus még azt is beállította, kinek hova kerüljön a feje. So­ kadszor játszottuk, amikor az egyik este rosszul érkeztem

Ismét határszakaszon kívülre kerültek A fehér­ gyarmati rendőrkapitányság rozsályi rendőrőrsének kör­ zeti megbízottjai január 26-án 6 óra 46 perckor igazoltattak két külföldi férfit a gacsályi vasútállomáson. A 29 éves algériai és a 35 éves tunéziai állampolgár román mene­ kültkártyával ugyan rendel­ kezett, de egyikük sem tudta igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnának Magyaror­ szágon. A rendőrök a határ­ sértőket idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében a csengeri határrendészeti ki­ rendeltségre előállították.

Iskolatörténet Ibrányban

IBRÁNY. Folytatódik A múlt emlékei szavakba öntve című helyismereti sorozat Ibrány­ ban, az Ibrányi László Műve­ lődési Központban. A február 5-én, szerdán 17 órától kezdődő találkozón ezúttal Kató András invitál egyfajta időutazásra, és viszi vissza hallgatóságát a kisisko­ láskorba. Előadásában ugyanis a he­ lyi általános iskola történetét mutatja be. KM

szeti kirendeltség járőrei Jánkmajtison is elfogtak egy külföldit. A magát algériai állampolgárnak valló férfi érvényes okmányokkal nem rendelkezett, és szintén nem tudta igazolni magyarországi tartózkodásának jogszerűsé­ gét. A rendőrök a határsértő­ ket idegenrendészeti eljá­ rás lefolytatása érdekében a csengeri határrendészeti kirendeltségre előállították. Időközben a külföldi férfia­ kat, akik a lefolytatott eljá­ rás adatai szerint illegálisan lépték át az országhatárt, a hatályos visszafogadási egyezmény alapján 22 órakor átadták a román határőrizeti szerv képviselőinek. KM

GACSÁLY, JÁNKMAJTIS.

Megfogtak egy másikat is Néhány órával később, 12.10kor a csengeri határrendé­

FOTÓK: SZÍNHÁZ

a talajra, és egy lejtős részen a súlyos maszk annyira hát­ ratörte a fejem, hogy egy idő után nyelni se tudtam. Egyre rosszabbul lettem, alig vár­ tam, hogy vége legyen a je­ lenetnek. Földi László hozott ki a vállán, döbbenten látva, hogy halálsápadt vagyok. A nézők persze mit se vettek észre az egészből. – Egy másik sztori arra pél­ da, milyen fontos a koncent­ ráció, és hogy mi, a stáb min­ dig ott legyünk egymásnak. A Svejkben történt, Megyeri Zoltán egy összetett bunyót koreografált, és kettőnknek az volt a feladatunk, hogy az egyik találat nélküli ütésem után ő lehajolva egy szaltóval átdob a hátáról maga fölött, egy násznép kellős közepé­ be. Remekül begyakoroltuk, flottul ment. Ám az egyik alkalommal rossz szögben fogadott, és nem oda dobott, ahol a násznép állt. Ha akkor a tíz „lakodalmas” nem kap­ csol, és „szambázik” utánam,

hogy megfogjon, alighanem egy emeletes tortában lando­ lok, akár a filmekben. – Nagyon kell figyelnünk az akciót segítő kötelekre is. A Kasszasiker rendezője pél­ dául kitalálta, hogy a kihalt bankba betörő gengszterek a szélrózsa minden irányából érkezzenek. A díszletből, a süllyedőből, a nézőtéri ajtó­ tól, egy pedig felülről. Annak az egynek egy vastag kötélen kellett leereszkednie, amit a hídról dobtak alá. Már vagy hússzor ledobták gond nél­ kül, ám a főpróbán – miután a kollégám elindult – hirtelen egy görcsbe akadva szembe­ sült vele, hogy nincs lejjebb. Az történt, hogy a kötél – ta­ lán az ördög vagy csak a súlya miatt – a ledobás pillanatá­ ban görcsöt fogott, és vagy két méterrel rövidebb lett. Mi, táncra perdülő gengszte­ rek pedig csak annyit láttuk, hogy ott kapálózik két fehér öltönynadrágos láb, alig tud­ tuk a röhögést visszatartani.

A kötél és a kötélidegzet – De még ennél is nagyobb bajba kerülünk, ha az Übü ki­ rályban nem figyelünk oda a régi erkélyről a nézők mellé leengedett kötelekre. Azon csúsztak le a parasztháború gumicsizmás parasztjai, azaz mi, majd felmentünk a szín­ padra. Nem volt veszélytelen, alá is íratták velünk, hogy biztonságtechnikai instruk­ ciók alapján bepróbáltuk, és a szerződésben az is benne volt, hogy a műszak és mi, színészek ellenőrizzük le minden előadás előtt, nem ol­ dódott-e ki a csomó. – Egyszer a büfében mon­ dom a társamnak: menjünk, nézzük meg! Már unta az egé­ szet, kelletlen volt rendesen. – Nézd meg, ezért jöttünk ide? – rántotta meg szemre­ hányóan, és a kötél a kezében maradt. Remegő térdekkel huppant le az egyik nézőtéri székre, belátva, hogy enélkül a nézők nyakából jött volna fel a színpadra, ha tudott vol­ na még járni az esés után. MJ

Ha egy színész túlvállalja magát, abból baj is lehet. GYURIS TIBOR

Bemes diákok nagy sikere Országos Rákóczi-emlékversenyre neveztek be a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. c osztályos kisdiákjai. Az országos levelezős történelmi csapatversenyen a Deák-Szabó Dorka, Bednárszky Marcell és Tóth Márk alkotta csapat az első helyet szerezte meg. FOTÓ: ISKOLA

a megye legnagyobb dIgItálIs hallókészülék-kínálata! l Ingyenes próbahordás, l Teljes körű hallásgondozás, l Elemek, illesztékek, tisztítószerek.

Hétfőnként már Tiszavasváriban is. Ingyenes hallásvizsgálat!

Gyorsított eljárásban utasították ki a migránsokat

C

Y

M

100

90

80

FOTÓ: POLICE.HU

380462

Audiológus: Csontó tünde Rendel: DR. SzikSzAi JánoS főorvos Nyíregyháza, Szent István utca 6. (A kis SZTK oldalában) Nyitvatartás: H.–Cs.: 8.30–17.00, Péntek: 8.30–14.00

2020. január 27-étől február 7-éig

Bejelentkezés, információ: 30/629-8161

Szombaton és vasárnap is hívható 10 és 19

óra között. HIRDETÉS

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

5

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

6 Oktatás

MAGYARORSZÁG

Újdonságok a szakképzésben

Új szakok indulnak a Nyíregyházi Egyetemen Az új képzések január 31-e után jelennek meg a felvi.hu-n, a pótkötetben.

Akár a topmenedzserek fizetését is elérheti, sőt túlszárnyalhatja egy jó szakember keresete.

jövőben pedig a járműmérnöki alapképzési szak is duális formában teljesíthető. Angol nyelvű képzések Mérföldkőnek tekinthető az egyetem életében a nemzetköziesítés jegyében az angol nyelvű képzések meghirdetése mind a magyar, mind a külföldi hallgatóknak a következő szakokon: gépészmérnöki, zenekultúra, mezőgazdasági mérnöki és a biológia alapképzési szakokon. Angol nyelvű képzésként meghirdeti az egyetem légi közlekedési hajózó szakmérnöki szakirányú továbbképzést is. Az új képzések január 31-e után jelennek meg a felvi.hun, a pótkötetben – áll az egyetem közleményében. KM

A Nyíregyházi Egyetem újra meghirdeti az anglisztika, informatikus könyvtáros és pedagógia alapszakot mind nappali, mind levelező képzési formában – olvasható az intézmény honlapján. Lehet jelentkezni a középiskolai tanári szakképzettséget adó szakokra is magyar–testnevelés, magyar– matematika és matematika– testnevelés szakpárokon nappali és levelező képzésre. Új képzésként jelenik meg az általános iskolai technika-, életvitel- és gyakorlattanár, a

NYÍREGYHÁZA.

Új szakokra is vár jelentkezőket az egyetem

– Fontos tudatosítani a pályaválasztás előtt álló diákokban, hogy érdemes a szakképzést választani, mert egy piacképes szakma sikereket, karrierlehetőséget és biztos egzisztenciát kínál – hangsúlyozta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum (­ NYSZC) főigazgatója, Gurbánné Papp Mária azon a hétfő délelőtti tájékoztatón, amelyen szó esett a 2020/2021-es tanév beiskolázásáról, a felvételi eljárásról, a szakképzés változásairól és az új ösztöndíjrendszerről is. Elhangzott: szeptembertől a nyolcadikosok új iskolatípusokban, technikumban és szakképző iskolákban tanulhatnak tovább, ahová február 19-éig adhatják be jelentkezésüket. A centrum olyan szakmai képzéseket kínál, amelyek megfelelnek a helyi gazdasági igényeknek, a széles szakmai alapozás után pedig nagyvállalatoknál és kkvknál szerezhetnek naprakész ismereteket és gyakorlatot a leendő szakemberek. NYÍREGYHÁZA.

Versenyképes fizetések A sajtótájékoztatón részt vett a „2019 Év Vállalkozója” díjjal kitüntetett Soltész Attila, a 4S-2000 Termelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője is. A volt bánkis diák a

FOTÓ: KM-ARCHÍV

Látogasson el hírportálunkra!

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. társaságoknak és magánszemélyeknek országos érvényű,

a következő képzésekre:

. úszómester tanfolyam . vízforgató gépész tanfolyam

bek számára nyújthatnak nagy élményt.

További információ:

380088

Fekete József, fürdőszolgáltatás-vezető Tel.: +36-52/514-176; +36-20/498-7037

A Repülő iskola szervezői szeretnének az idén is minél több kilencedikes osztályhoz eljutni, hogy játékos és gondolkodtató foglalkozásokat tartsanak, amelyeken a diákok a szokásostól eltérő módon foglalkozhatnak a matematikával. NYÍREGYHÁZA.

372807

Eltérő megközelítésben – A Gondolkodás Öröme Alapítvány szervezte, újszerű oktatási kísérlet két részből áll. A tavaszi félévében iskolákba látogatnak, és ott minél több érdeklődő kilencedikes diákot bevonva, a szokásostól eltérő megközelítésben mutatják be a matematika világát. Az országos körúton olyan diákokat szeretnénk felkutatni, akik bár tehetségesek matematikából, de az eddigi tanulmányaik során

M

100

90

80

70

60

50

ennek kibontakoztatására nem volt módjuk – mesélte Harsányi Eszter, a civil szervezet munkatársa. Hozzátette: a foglalkozások nem csak a tehetségesebbek számára nyújthatnak nagy élményt, hiszen a diákok a tan­ órák szigorú keretein kívül találkozhatnak valóban érdekes és gondolkodásra csábító feladatokkal. A program második részében, 2020 őszétől intenzív tehetséggondozó foglalkozássorozat indul, ahol az érdeklődők tovább fejleszthetik a matematikai képességeiket. Három éve szárnyal Az intézmények február közepéig jelentkezhetnek a programba, amelyet immár 3 éve hirdet meg az alapítvány. A Repülő iskola egy magyar „recept” alapján, a felfedeztető matematika módszerével tanítja 2,5 évig, térítésmentesen a matematika iránt fogékony, vidéki középiskolásokat. KM

Különleges matekórák várnak a középiskolásokra

HIRDETÉS

Y

centrum „szakma nagykövete”, aki jó példa arra, hogy a szakképzésben is van karrierút. – A gépalkatrészeket gyártó cégünk immár 25 éve működik sikeresen. A vállalkozásunk örömmel vállal aktív szerepet a szakképzés népszerűsítésében és a tanulók gyakorlati képzésében. Tagadhatatlanul érezhető manapság a jó szakemberek hiánya, éppen ezért lehetőségként tekintünk erre az együttműködésre, és potenciális munkavállalóként a tanulni vágyó fiatalokra. A dolgos fiatalembereket az irodai dolgozók bérét meghaladó fizetés, azokat, akik mesterei a szakmájuknak, topmenedzseri kereset várja manapság – mutatott rá az év vállalkozója. A centrum vegyipari képzésben kiemelt partnere,

a Michelin Hungária Kft. képviseletében dr. Nemes Attila gyárigazgató értékelt. – Jelenleg mintegy 1300 dolgozót foglalkoztatunk Nyíregyházán. A megyeszékhely mint vegyipari központ biztos megélhetést és karrierlehetőséget nyújt a

szakembereknek. Folyamatosan szükségünk van például vegyipari technikusra, abroncs­gyártóra, karbantartó, CNC-forgácsoló szakemberekre, tehát érdemes szakmát választani, jól tanulni, majd megbecsült fizetésért dolgozni! PI

Választható iskolatípusok A szakgimnáziumi képzést felváltja a technikum, a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A rendszer ru-

galmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között. Érettségi után lehetőség van továbbtanulásra a felsőoktatásban vagy középvezetőként dolgozni egy vállalatnál. A 9. és 10. évfolyamban ugyanazt fogják tanulni a diákok a technikumokban és a gimnáziumokban, ezzel lehetővé válik az átjárhatóság az iskolatípusok között.

Bontakozz ki matekból Postaládánkból Mitől lesz valakiből a Repülő iskolában! A foglalkozások nem igazán jó pedagógus? csak a tehetségeseb-

2 hetes tanfolyamot indít 2020. március 23. – április 3. között,

C

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója egy nagyvállalat és egy helyi kkv vezetőjét is meghívta a hétfői tájékoztatóra, hangsúlyozva: a gazdálkodó partnerek fontos elemei a színvonalas szakképzésnek FOTÓ: DODÓ FERENC

40

30

20

10

5

ILLUSZTRÁCIÓ: AFP

Nem csak a diákok tanulhatnak sokat a tanáraiktól, kölcsönösen építik, erősítik egymást.

A minap belegondoltam, mit is értem el, illetve értünk el közösen, együtt, egymásért dolgozva az immár Kiváló Akkreditált Tehetségpontként működő penészleki általános iskolában. Nos, én 40 évesen az ország egyik tanára vagyok, szerepeltem különböző médiumokban, előadásokat tartottam... De mit érne ez, ha nem lenne egy szerető családom, akik mindig mellettem vannak, a sok barát, akikkel könnyebb elviselni a nehézségeket és teljesíteni a feladatokat? És ott a sok diák, akik szeretnek, elfogadnak, és sokszor tükröt mutatnak nekem. Amit bennük látok, az vagyok én. Hogy tetszik-e, amit látok? Olykor nem, s akkor lépéseket teszek a változásért. PENÉSZLEK.

Ami a legjobb a diáknak Az egyik legfontosabb a bizalmi kapcsolat kiépítése a gyerekekkel; hiszem, hogy leginkább ettől lesz valakiből jó pedagógus, függetlenül attól, hogy milyen módszerrel dolgozik. Az Encsencs–Penészlek–Nyírvasvári Általános Iskola tantestülete példaértékűen összedolgozik, a pedagóguscsapat mindig a tanulók érdekeit tartja szem előtt. Csak az első félévben félszáz pályázatot írtunk, ami-

Az Erzsébet Alapítvány kreatív pályázatának eredményhirdetése után interjúkat adtak a gyerekek Budapesten FOTÓ: ISKOLA

nek már tudni lehet az eredményét, az az élmezőnyben végzett. Legutóbb az Erzsébet Alapítvány országos kreatív pályázatán az 1., a 2. helyezést, sőt egy különdíjat is kaptak a diákjaink. Persze, a saját házunk táján is eredményesen sepregetünk, vagyis ásunk: 30-40 gyümölcsfát ültettünk el az iskola kertjében. A csemeték szimbolizálják a szívügyünket, a tehetséggondozást. Valljuk, hogy mindenkiben ott a tehetség, csak fel kell ismerni. Szerencsések vagyunk, mert a fenntartó Mátészalkai Tankerület mellett mindig és mindenben számíthatunk a településeink önkormányzataira, polgármestereire is. HAJDU HENRIETTA, az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola intézményvezetője

KELET

6

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

Egészség 7

MAGYARORSZÁG

Roskadásig teli a házipatika

Kevesebb ülés, több mozgás időskorban is

Összevásárolunk mindent a patikában, a reklámok is hatással vannak ránk.

Ha az idős nők csökkentik a pihenéssel töltött időt, 26 százalékkal csökkentik a szívbetegségek kockázatát is.

Harmincdoboznyi gyógyszer – állítólag ennyi pirulát vesz be évente egy magyar ember. Az átlagban persze benne vannak a krónikus betegek, akik folyamatosan szednek különböző készítményeket, a szám árulkodik arról is, mennyi fájdalomcsillapító fogy, de az alkalmi gyógyszerszedők is megdobják a statisztikát főleg télen, amikor t­ünetenyhítés, megelőzés címen rengeteg vény nélküli készítménnyel vagyunk képesek teletömni a házipatikánkat. A gyógyszerkölcsönhatások veszélyei miatt örökzöld téma a túlfogyasztás, s hogy az egyszerű megfázás elleni szerek is lehetnek veszélyesek. NYÍREGYHÁZA.

Eddig sem volt titok, hogy a fizikai aktivitás és a szív-érrendszer egészsége összefügg egymással, egy új tanulmányban azonban kifejezetten az idősebb nők életmódjára fókuszáltak – olvasható a weborvos.hu-n. EGÉSZSÉG.

Érdemes egyeztetni a patikussal, milyen szereket lehet együtt is használni

vegyen be gyógyszert, nem kell a legerősebb megfázás elleni szerhez nyúlni két köhintés miatt. Antibiotikumot pedig csak orvos utasítására szedjenek, akkor is, ha korábban írt fel hasonló betegségre, és maradt belőle. Keressék fel a szakembert, aki ha úgy ítéli, hogy szükséges, elrendeli az antibiotikum szedését. Ez több okból fontos: nem biztos, hogy ugyanarra vagy hasonló betegségre ugyanazt a gyógyszert fogja javasolni, ráadásul nagy valószínűséggel nincs meg az a szemszám, ami szükséges a kezeléshez, ez pedig legalább akkora hiba, mint feleslegesen beszedni az orvosságot. Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy nincs is rá szükség, hiszen hasonló tüneteket okoz a vírusos és a bakteriális megfázás, előbbire nem hat az antibiotikum, csak a szervezetét károsítja vele, és magát a kórokozót teszi ellenállóvá az adott szerrel szemben. A megmaradt gyógyszereket – ahogy a lejárt szavatosságúakat is – bárme-

Az orvos javaslata elsődleges – A megfázásos időszakban két dologról érdemes beszélni: a megelőzésről és a tünetek kezeléséről – mondta el lapunknak dr. Zajácz Tamás gyógyszerész. – Előbbi része az alapvető kézhigiénia, azaz a gyakori kézmosás, a kézfertőtlenítő szerek használata, valamint az immunrendszer megerősítése vitaminokkal. Ezeket bevihetjük gyümölcsök, zöldségek fogyasztásával, valamint különböző v i t a m i n k é s z í t m é ny e k ke l – ismertette a nyíregyházi 100 Éves Patika tulajdonosa, és kifejtette: azok, akik megfázásos tünetekkel fordulnak hozzájuk, többféle komplex, vény nélkül kapható készítményből választhatnak. Nagyon fontos azonban, hogy ha néhány napon belül nem enyhülnek a tünetek, forduljanak orvoshoz. – Amire figyelni kell, az az, hogy feleslegesen senki ne

lyik gyógyszertárban le lehet adni. Dr. Zajácz Tamás megjegyezte: azok a krónikus betegek, akik betegségükre gyógyszert szednek, és vény nélkül kapható megfázás elleni készítményt szeretnének vásárolni, mindenképpen egyeztessenek a patika munkatársával arról, melyek azok a szerek, amiket használhatnak. Ez szívproblémák esetén fontos lehet. Mindenre jó, nem jó semmire – Manapság minden harmadik tévéreklám és utcai poszterhirdetés valamilyen patikaszert próbál ránk sózni, mondván: ha fontos az egészségünk, és szeretnénk hatékonyan kezelni vagy megelőzni egy-egy betegséget, akkor vásároljuk meg az adott terméket, legyen szó megfázásról, lázcsillapításról, menstruációs gondokról vagy gombás fertőzésekről. – Olyan, mintha a gyógyszertárak „betegesen” versenyeznének a vásárlókért,

Célzott mozgás az erős szívért Két fontos tanulmány is született az idősebb nők szív-érrendszeri egészsége és a mozgás kapcsolatáról. A Circu­ lation című szaklap átlagosan 79 éves nőkről szóló kutatást tett közzé, amelyben azt állapították meg, hogy ha napi egy órával csökkentik a pihenéssel töltött időt, az 26 százalékkal mérsékli a szívbetegségek és 12 százalékkal az általános értelemben vett szív-érrendszeri betegségek kockázatát. Azt is meg kell jegyezni, hogy az ak-

ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER

a hirdetések hatására pedig sokan olyan készítményeket is a kosarukba tesznek, amelyekre nem is lenne szükségük – állapította meg Bakosné Éva, aki a gyógynövényalapú készítmények híve. – Nem vagyok beteges típus, ha mégis szükségét érzem egy kis egészség-karbantartásnak, a természetes vitaminforrások, a gyógynövényboltokban kapható teák felé fordulok. Akik tablettás vitaminokat szednek, ne csak az árát, a vonzó csomagolást nézzék, vessenek egy pillantást a pirula hatóanyag-tartalmára is! A majd’ minden panaszra megoldást kínáló csodaszerekkel kapcsolatban sem árt az óvatosság, ami ugyanis állítólag mindenre jó, az többnyire nem jó semmire... – összegezte a nyíregyházi édesanya, Bakosné Éva. CSA, PI

A vízben végzett mozgás könnyű és hatásos

MÉDIAHIRDETÉSIFELÜLET ÉRTÉKESÍTŐT

keres.

A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 19 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági, gazdasági és sport magazin portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, mely közel 2300 munkavállalót foglalkoztat országszerte. A „Content first”, azaz „Első a tartalom” szlogen azt hivatott kifejezni, hogy a vállalat hisz a tartalomban, invesztál bele és ezt tartja egy médiavállalkozás legfontosabb alapkövének. Ehhez természetesen elengedhetetlen a háttérben dolgozó támogató osztályok munkája és szakértelme is a mindennapi munkavégzés során.

vizeletürítés, közös meleg vizes medence és nyilvános wc használata, a személyes higiéné hiányosságai lehetnek kiváltó okok, de a láb felől érkező hideghatás és a hólyaghurut kialakulása között is van összefüggés. Annak, hogy télen gyakrabban újul ki a felfázás, az lehet az oka, hogy a hideg, száraz levegőben a szervezet hajlamosabb a dehidrációra, és kevesebb folyadékfogyasztásnál kevesebb vizelet is termelődik, így kisebb az esély, hogy a kórokozók kimosódjanak a vizelettel. Igaz tehát, hogy azoknak,

Télen nemcsak a megfázás és az influenza kockázata nő meg, de a felfázásé is. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa a hólyaghurut kialakulásának rizikófaktorait ismertette a weborvos.hu-n. EGÉSZSÉG.

Télen fokozott figyelem – Bizonyos fejlődési rendellenességek, a nem rendszeres

FELADATOK: •Médiafelület értékesítése a napilapban és azok mellékleteiben •Potenciális ügyfelek felkutatása •Sajtótájékoztatókon és egyéb céges rendezvényeken való részvétel •Kintlévőség kezelése, behajtása, ügyfél-reklamáció kezelése •Az értékesítést támogató rendszer vezetése •Ügyfelekkel napi kapcsolattartás (személyesen, telefonon, e-mailben) •Árajánlat készítése •Reklamáció kezelése

A hólyaghurut hátterében más betegség is állhat: cukorbetegség, hólyagkő, hólyagdaganat FOTÓ: INTERNET

akik felfázásra hajlamosak, ajánlott télen fokozott figyelmet fordítaniuk a folyadékfo-

ELVÁRÁSOK:

gyasztásra és a réteges, meleg öltözködésre is – hangsúlyozta az urológus. KM

•Középfokú végzettség (felsőfokú végzettség előny) •Meglévő piac ismerete •Teljesítményorientáltság •Kitartás •Határozott fellépés •Értékesítési tapasztalat •„B” kategóriás jogosítvány •Saját gépjármű

EGÉSZSÉGTÁR az orvostudomány kandidátusa

magánrendelés

•Nyíregyháza

Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését és szeretne egy sikeres cég munkatársa lenni, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát – a pozíció és fizetési igény megjelölésével – az alábbi e-mail címre: karrier@mediaworks.hu

Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehézláb-érzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek.

dr. Mohamad nour Mohamad Belgyógyász/Angiológus szakorvos

nyíregyháza, Ér u. 23.

MAGYARORSZÁG

370837

353825

337334

www.urodoktor.hu

MUNKAVÉGZÉS HELYE:

– visszérbetegség – mélyvénástrombózisdiagnosztika, -kezelés – érszűkület megállapítása, kezelése

andROLÓGiai RendeLéS

ÉletMentő mobilalkalmazás

•Piacvezető, kimondottan stabil cég biztos háttere és kiépült infrastruktúrája, •Szakmai megbecsülés, hosszú távú személyes fejlődés, •Lendületes, kreatív csapat, •Versenyképes fizetés és kimagasló juttatási csomag.

angiológiai

UROLÓGUS Rendel: kedden 16.00-18.00-ig, csütörtökön 10.00–12.00-ig, 16.00-18.00-ig Nyíregyháza, Hősök tere 8.  30/677-9556

AMIT KÍNÁLUNK:

ÉrszakrendelÉs

Dr. KOLOZSY ZOLTÁN

Néhány nap alatt több mint 120 ezer felhasználó töltötte le az applikációt, ezzel az Országos Mentőszolgálat első lett Magyarországon az ingyenesen letölthető programok közt. FOTÓ: INTERNET

FOTÓ: INTERNET

A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT.

Látogasson el hírportálunkra!

A felfázás a hideg lábról indul el A felfázásnak nevezett bakteriális húgyhólyaggyulladás a nőket érintő betegség.

tivitást nem kellett egy órába sűríteni, el lehetett osztani a nap során is. Nagyon érdekes része a kutatásnak, hogy a megkérdezettek hajlamosak jóval alábecsülni a pihenéssel töltött idejük mértékét. E tekintetben nagy segítséget jelentettek az okoseszközök, amelyek kiválóan alkalmasak önmonitorozásra. Fontos látni, hogy ez volt az első olyan tanulmány, amelyben az ülő életmód, amit nevezhetünk pihenésnek is, önálló rizikófaktorként jelent meg az idős nőknél is. A másik fontos kutatásban azt állapították meg, hogy azoknál a 79 éves átlagéletkorú nőknél, akik olyan könnyű mozgásokat végeztek, mint sétálás vagy kertészkedés, 42 százalékkal csökkent a szívinfarktus és a koszorúér-elzáródás rizikója a kevésbé aktív nőkhöz képest. A JAMA című szaklapban megjelent publikáció szerint ez a tevékenység heti 75 perc intenzívebb vagy 150 perc közepesen intenzív mozgást foglalt magában. WEBORVOS.HU

Rendelés: Csütörtök: 17.00–19.00 Előjegyzés: 30/255-10-40

WWW.SZON.HU HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

7

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

8 Gazdaság

MAGYARORSZÁG

Fokozatváltás Nyírbátorban Zichyné Belinszky Katalin szerint a Debreceni Egyetemben és az Óbudai Egyetemben kiváló partnereket találtak.

– A Fokozatváltás a felsőoktatásban című, a felsőoktatás megújítását megfogalmazó dokumentumban lefektetett elvek alapján újabb Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ jött létre Kelet-Magyarországon, az Észak-Alföld régióban, mégpedig Nyírbátorban – fogalmazott Zichyné Belinszky Katalin, a képzési központ igazgatója a napokban megrendezett nyírbátori gazdasági fórumon. A konferencián elhangzott az is: ősztől mérnökinformatikus és vidékfejlesztési agrármérnök szakokon tanulhatnak a régió fiataljai. NYÍRBÁTOR.

Az üvegeken fel kell tüntetni a méz eredetét (illusztráció)

FOTÓ: ÉKN

A mézes ügyeket újra kell tárgyalni az EU-ban Az európai mézpolitika jelenleg nem nyújt elegendő védelmet a méztermelők számára.

mazik a termék, és milyen arányokban tartalmaz európai és más eredetű mézet. Tüntettek a méhészek Elmondta, a méhészek brüs�szeli tüntetése hozzájárul ahhoz, hogy az uniós tagországok miniszterei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során védeni tudják a beporzókat és az európai méz minőségét. „Az európai méhészek is szigorú eredetvizsgálatot, a címkézés és európai védjegyek révén pedig nyomon követhetőséget szeretnének az európai eredetű méznek” – közölte. Nagy István kiemelte: a méhészet kis ágazat, ugyanakkor stratégiai ágazatról van szó, hiszen a méhek beporzótevékenységétől függ, hogy megfelelő mennyiségű étel van-e az asztalokon. Ha a méhészek tönkremennek, nincsenek méhek, nincs beporzás, az élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól – figyelmeztetett. MTI

Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hétfőn. BRÜSSZEL.

Szigorúbb szabályozást! Az agrárminiszter hangsúlyozta: az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a mézirányelvről szóló dossziéját, ugyanis sokkal szigorúbban meg kell határozni, és a mézes­üvegeken feltüntetni a méz eredetét. Meg kell nevezni, hogy mely országból szár-

Lehetőség a fiataloknak Az igazgató szerint az a küldetésük, hogy a hátrányos helyzetű helyi fiataloknak lehetőséget biztosítsanak arra, hogy részt vehessenek a felsőoktatásban. Ezért a célért egyetemi partnereikkel közösen dolgoznak, így a gazdasági igényekre gyorsan reagálva egyetemi képzések indításá-

Fontos kapcsolatokat ápolunk több nemzetközi egyetemmel. ZICHYNÉ BELINSZKY KATALIN

A térség meghatározó gazdasági szereplőivel együttműködve valósítják meg a képzést ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV

val járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a régió fiataljai versenyképes tudáshoz juthassanak hozzá. – A Debreceni Egyetemben és az Óbudai Egyetemben kiváló partnereket találtunk. Nyírbátor térségében a felsőoktatási szolgáltatásokat a helyi gazdaság adottságaira reflektálva, unikális és innovatív tudományos kapacitásokra építve szeretnénk fejleszteni – emelte ki Zichyné Belinszky Katalin. A nyírbátori Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ igazgatója szerint a vállalati partnereikkel, a térség meghatározó gazdasági szereplőivel (Rosenberger Magyarország Kft., Diehl Avi­ ation Hungary Kft., Coloplast Hun-

Új jegykiadó automaták a MÁV-nál Az automaták mellett megújul a teljes webes jegyvásárlási felület. Mintegy 4,6 milliárd forintból 375 új jegykiadó automatát telepít a MÁVStart Zrt. – jelentették be a vasúttársaság vezetői hétfőn Budapesten. A Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: jelenleg 178 jegykiadó automatával rendelkezik a vasúttársaság. BUDAPEST.

Népszerű megoldás Manapság a jegyek hatvan százalékát vásárolják az utasok a jegypénztárakban, a

Sokan használják a jegykiadókat

FOTÓ: ÉKN

fennmaradó negyven százalékot az internetes felületen,

a jegykiadó automatákon és a MÁV-applikáción keresztül

– tette hozzá. Közölte: az új berendezésekkel a budapesti elővárosi közlekedésben szeretnék teljessé tenni a jegyautomaták rendszerét. A próbaüzem márciusban kezdődik, és év végéig folyamatosan helyezik üzembe az új automatákat. A fejlesztésben lecserélt régi készülékeket felújítást követően a nagyobb forgalmú vidéki állomásokon helyezik majd el – mondta. Az automaták mellett megújul a teljes webes jegyvásárlási felület, és év végére már a nemzetközi vonalakra is lehet jegyet vásárolni a társaság honlapján – mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. SZB

Kilencezer milliárdnyi a lakossági állampapír

A nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek

MÁK: tavaly kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltak, mint 2018-ban.

Kibővítik a munkásszállók építését támogató programot.

rintot a MÁK értékesített –, a teljes állomány így több mint 9000 milliárd forintra emelkedett.

BUDAPEST. Tavaly

kétszer an�nyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek Magyarországon, mint 2018-ban – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) pénzforgalmi elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán. Jelentős növekedés Borbély László András elmondta: tavaly 1558 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír mennyisége – amelynek 45 százalékát, mintegy 700 milliárd fo-

C

Y

M

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. BUDAPEST.

Emelkedő részesedés A növekedés egyik oka a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) bevezetése, amely a több mint 9000 milliárdból mintegy 3200 milliárd forintot tesz ki – vélekedett. Kiemelte, hogy 2011 végén – a kormány új adósságkezelési stratégiája előtt – az állampapírok állományából a lakosság közvetlen részesedése 3,5 százalék volt, ami 340 milliárd forintot tett ki. A lakosság részesedése 2019-ben 20 százalék volt, 2020-ban pedig a 25 százalékot is elérheti. MTI

100

90

80

70

60

50

Dolgozói szállások Bodó Sándor a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kibővítik a munkásszállók építését támogató programot, így 2020. január 22. és május 15. között már azok a piaci vállalkozások is pályázhatnak,

40

30

20

10

5

melyek azt tervezik, hogy olyan munkásszállót építenek, amelyben saját dolgozóik mellett az adott térségben található más munkaadók alkalmazottait is elszállásolják. Bodó Sándor emlékeztetett: a szociális partnerek között 2018 decemberében létrejött kétéves bérmegállapodásnak köszönhetően idén január elsejétől a bruttó minimálbér 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintra emelkedett. A növekedés mértéke 2019-hez képest 8 százalékos volt. A munkásszállók építését támogató program 2017-es indulása óta több mint 3000 ember elhelyezése oldódott meg. MTI

gary Kft., Unilever Magyarország Kft., Magyar Gépjárműipari Szövetség és számos, a BMW csoporthoz tartozó beszállító) szorosan együtt­ működve valósítják majd meg a képzéseket, a cégek szinte kizárólagos „felvevői” lehetnek a náluk végzett hallgatóknak, erősítve a helyi gazdaságot és csökkentve az elvándorlást. Vonzó lehet a térség – Az együttműködésünk kifejezett célja fejlesztés és innováció, ezek nemzetközi viszonylatban is egyedivé, és ezért gazdasági és tudományos szempontból is vonzóvá tehetik már középtávon ezt a térséget, kiemelten a műszaki területet, valamint a vidék-

fejlesztési agrárgazdaságot, gazdálkodást és menedzsmentet, az élelmiszeripart és a turizmust. – Fontos kapcsolatokat ápolunk több nemzetközi egyetemmel és képzőközponttal annak érdekében, hogy a képzéseinken részt vevő hallgatók nemzetközi cserediák- és ösztöndíjprogramokba is be tudjanak kerülni, további nemzetközi kapcsolatokat tudjanak kiépíteni, amivel javíthatjuk a térség tudástranszfer-képességét – zárta előadását Zichyné ­Belinszky Katalin. TG

Látogasson el hírportálunkra!

Leleményes és sikeres a hazai gazdaságpolitika Matolcsy György a Rubik-kockához hasonlítja a magyar gazdaságpolitikát. Miért is ne ismerhetnénk fel a rokonságot a Rubik-kocka és a magyar gazdaságpolitika között: elvégre mindkettő magyar, leleményes és sikeres – teszi fel a kérdést legújabb írásában a jegybank elnöke. BUDAPEST.

Egyszerre játék és tanulás Matolcsy György egy hétfői írásában azt fejtegeti: a Rubik-kocka meghódította a világot, mert tükrözi a modern élet, technológia, politika, pénz és sport működését. Minden ellentét igaz rá: egyszerre játék és tanulás, egyszerű és bonyolult, egyéni és közösségi, mint a magyar gaz-

daságpolitika, mint a magyar modell, „mint mi magyarok” – írta a Növekedés.hu-n. „Gazdaságpolitikánk szintén hat alapszínből áll össze, ezeket keverjük, arányuk pillanatról pillanatra változik, rugalmasan változtatható, szinte végtelen a régi és új ötletek kombinációja” – fogalmazott, majd ismertette és kifejtette a gazdaságpolitika jellemzőit. Ezek: nyersen piaci, államkapitalista, nemzeti, globális, döntésképes és pragmatikus, illetve hosszú távú fenntarthatóságban gondolkodó. Megjegyezte azt is, „ezért kívülről időnként érdesnek, hegyesnek és önfejűnek látszunk. De a jövő, reméljük, a költőt igazolja: »A düh tigrisei bölcsebbek a betanított paripáknál«” – idézte William Blake-et. MTI

A Rubik-kocka meghódította a világot

FOTÓ: ÉKN

KELET

8

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Sport

KELET-MAGYARORSZÁG

2020. JANUÁR 28., KEDD

20

Dráma: lezuhant a helikopter

Reagált Märcz Tamás, az Európa-bajnok férfi vízilabdázóink szövetségi kapitánya arra, hogy a ­Himnuszt bizony megkönnyezte.

Noha az első hírek arról szóltak, hogy öt halálos áldozata van annak a helikopterszerencsétlenségnek, melyben magyar idő szerint vasárnap este életét vesztette többek között az NBA-legenda Kobe Bryant, valamint 13 éves lánya, Gianna Maria is, a friss információk szerint a tragédiában összesen kilenc ember halt meg. A legutóbbi jelentések alapján a Sikorsky S-76-os típusú helikopter egy hegyoldalnak csapódott, és kigyulladt. GYÁSZ.

Ahogyan azt várni lehetett, a Tottenham nyáron lejáró szerződésű játékmestere, a dán Christian Eriksen az olasz Interhez igazol. Egybehangzó sajtóhírek szerint a Tottenham húszmillió eurót kért az Intertől és más kluboktól, az összeg fölött egymillió euró jár nevelőegyesületeinek. Az olaszok ezzel egy időben eladhatják uruguayi Matías Vecinót az Evertonnak, szintén húszmillió euróért.

Ilyenkor megengedhetjük magunknak, hogy könnyezzünk egy picit, elengedjünk egy fél könnycseppet.

Mindig a legjobb tizenhatban

Mamba out Elment Kobe Bryant, a „Fekete Mamba”. Ötszörös NBA-bajnok, kétszeres olimpiai aranyérmes, Oscar-díjas író. Korszakalkotó tehetség, a kosárlabda és az egyetemes sport valaha volt egyik legnagyobb alakja. Az én generációmnak ő volt Michael Jordan. Ha csak egyetlen mérkőzéssel mutathatnám be Kobe nagyságát, akkor a 2013as, GSW elleni lenne az. A Lakersnek az alapszakasz végén nagyot kellett hajráznia ahhoz, hogy elérje a rájátszást. Kobe a hetvenkilencedik meccsen negyvennyolc percet játszott, két nappal később a létfontosságú, Warriors elleni összecsapáson sem pihent egy másodper-

9

Erőss Béla, Fucsovics Marci egykori edzője nyíregyházi teniszbarátokkal nézte a vasárnapi mérkőzést.

cet sem egészen a negyvenötödik perc végéig, amikor elszakadt az Achilles-ina. A csapata időt kért, Kobe fújt egyet, és a (dühtől) könnybe lábadt szemmel visszacsoszogott a pályára, hogy értékesítsen két büntetőt. Ő volt Kobe Bryant! Az ember, akit gyerekként bálványoztam, akinek az utolsó meccsén hajnal négykor a tévé előtt tomboltam, és akinek óriási szerepe volt abban, hogy megszerettem ezt a gyönyörű sportágat. A legendás játékos a pályafutását lezáró mérkőzés után így búcsúzott a szurkolóktól: „Mit is mondhatnék… Mamba out.” Köszönök mindent, Kobe! Isten veled!

Miként arról már beszámoltunk, Fucsovics Márton vasárnap az első szettet megnyerte Roger Federer ellen az Australian Open nyolcadöntőjében. A következő három már a svájci világsztáré volt, így ő jutott tovább. Marci három remek győzelmével a legfrissebb világranglistán tizenhárom helyet lépett előre, és így az ötvennegyedik. TENISZ.

Köszöni a szurkolást – A tegnapi meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de így is egy nagyon pozitív hetet tudhatok magam mögött! Ismét új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam. Megyünk tovább, és készülünk a következő versenyekre! Köszönöm a szurkolást mindenkinek! Szóljon egész évben a hajrá, Marci! – írta Fucsovics a közösségi oldalán. A nyíregyházi teniszbarátok egy csoportja a Marso Tenisz Centrum büféjében ült tévé elé. Köztük volt Erőss Béla, Fucsovics egykori edzője is. – Nagyon jól kezdett Marci, utána mintha megilletődött

MOLNÁR KRISZTIÁN

Heti sportmenü Szerda Kosárlabda. Férfi NB I. B: Hübner Nyíregyháza BS–PVSK II., Continental Aréna, 17. Csütörtök Röplabda. Női Magyar Kupa-elődöntő visszavágója: Fatum-Nyíregyháza–Jászberény, Continental Aréna, 18. Labdarúgás. A Szpari szurkolói ankétja, Victoria Garden, 16.30. Péntek Kézilabda. Férfi Ligakupa: Nyíregyházi SN–Balmazújváros, Continental Aréna 18. Szombat Labdarúgás. NB I.: Kisvárda Master Good–Ferencváros, Várkerti Stadion, 17. Vasárnap Röplabda. Női Extraliga: Fatum-Nyíregyháza–Békéscsaba, Continental Aréna, 18 Labdarúgás. NB II.: Nyíregyháza Spartacus–Soroksár, Városi Stadion, 14.

A nyíregyházi teniszbarátok, szemben kék felsőben Erőss Béla

volna attól, hogy nyert egy szettet – kezdte a látottak summázását Erőss Béla. – Utána Federer rákapcsolt, Marci pedig túlságosan pas�szív lett, elkezdett nyesegetni, azokat meg egyből legyorsította a svájci, és nem hagyta, hogy újra játékba lendüljön Marci. – Igyekezett rövidíteni a labdameneteket, mert tudta, hogy ő akkor nem fárad. Federer fantasztikus, most is hihetetlenül jól váltott ritmust. Marci játéka sajnos szétesett, a hite is elszállt, ott kellett

FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM

volna még kockáztatni, agresszívebben ütni és miként az első szettben, nyomás alá helyezni Federert, hogy többet hibázzon. Sajnos már nem sikerült, de így sem lehetünk elégedetlenek. Majd Párizsban... – Az elején a szervái és a tenyeresei nagyon jók voltak, utána sajnos ez első adogatásokból kevesebb jött be. Az elején az adogatógémjeivel dominált, utána sajnos már nem tudott, és ezért nyert kevesebb játékot, mint egyéb-

ként nyerhetett volna. Ezzel együtt azt hiszem, aláírnánk, hogy mindig legyen ott a Grand Slam-versenyeken a tizenhatban. Az elégedetlenkedőknek azt kell nézniük, hogy vasárnap a háló másik oldalán Roger Federer állt. – Írtam is neki, hogy majd a Roland Garroson legyőzi, jó utat és pihenést kívántam – így Erőss Béla. ML

Látogasson el hírportálunkra!

Nem látszódott a fáradtság Döntő volt az első félidő Stabilan játszottunk, a megbeszélt taktikát jó hatékonysággal véghez vitték a lányok. Kiemelném a blokkvédekezést és a blokk mögötti védekezésünket, ez az alapja a jó támadásoknak.

A Fatum magabiztosan nyerte meg a múlt heti második meccsét.

A Fatum-Nyíregyháza múlt szerdán a Mladost Zagreb ellen játszott a CEV-kupában, szombaton pedig már az Újpest vendégeként szerepelt az Extraligában. Tóth Fruzsináék az igen megterhelő nemzetközi meccs után remek játékkal, 3:0-ra verték meg az UTE-t. – Azt tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és a három nulla ellenére szorosak is voltak a játszmák, de ilyen szintű csapatok ellen nem is lehet gálát várni – értékelte a találkozót Hollósy László, a Fatum vezetőedzője. – Annak kifejezetten örülök, hogy a Zágráb elleni meccs után így odatették magukat a lányok, és helyenként demonstratív játékkal tudtunk előrukkolni. RÖPLABDA.

Szünet után tíz emberrel jobban focizott a kisvárdai együttes. A nézőcsalogatónak aligha mondható mínusz három fokban szellősen ültek a nézők a mezőkövesdi stadion lelátóin. Le a kalappal azon kisvárdai drukkerek előtt, akik elutaztak a borsodiakhoz, és lelkesen buzdították kedvenceiket. LABDARÚGÁS.

Rátettek még egy lapáttal Noha a szettek szorosan alakultak, nem lehetett érezni, hogy a hazaiak képesek lehetnek megnyerni a meccset. – A mérkőzés nagy részét uraltuk három-négy ponttal, de egy-egy megingás visszavetheti a csapatot – reagált a megjegyzésre a tréner. – A legjobb példa erre a harmadik játszma, amikor egész jól kezdtünk, aztán volt egy megingásunk, és máris kétpontos előnye volt az Új­ pestnek. Ilyenkor vigyázni kell, ezért is kértem időt, hogy fel­ hívjuk a játékosok figyelmét: rá kell tenni még

Tóth Fruzsina FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

egy lapáttal, mert az Újpest nem adta fel. Mindig csak akkor szoktam megnyugodni, amikor már az utolsó pont is megszületett. MK

Keveset volt náluk a labda Sajnos hiába, mert a három pontot eldöntő egyetlen gólt a hazaiak szerezték. Úgy, hogy a második félidőt emberelőnyben játszották, mert a kisvárdaiak egyik új játékosát, a szerb Szlobodan Szimovicsot az első félidő hajrájában kiállították. – Nem sikerült azt játszanunk, amit elterveztünk, és

itt főként az első félidőről beszélek – kezdte a mezőkövesdi mérkőzés értékelését Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. A csapatrészek közötti kapcsolat nem úgy működött, ahogyan kellett volna, keveset volt nálunk a labda, keveset veszé-

Dombó Dávidra nem lehetett panasz FOTÓ: NSO.HU

Babos Timiék a tinik ellen Az egyesekben megvannak a negyeddöntők párosításai. TENISZ. Izgalmas

Babos Tímeáékra amerikai ellenfelek várnak

C

Y

M

100

90

és látványos mérkőzésekkel folytatódott hétfőn az Australian Open. A női párosoknál Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic duója két szettben legyőzte szlovák, fehérorosz ellen-

FOTÓ: AFP

80

70

60

50

40

30

20

10

5

felét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Babosék következő riválisa egy amerikai duó, a 15 éves Coco Gauff és a 18 esztendős Caty McNally lesz. A férfi egyesben kialakultak a negyeddöntő párosításai. Nadal az osztrák Tiemmel találkozik, a svájci Wawrinka ellenfele a német A. Zverev, a kanadai Raonicé pedig a szerb

lyeztettük az ellenfél kapuját. Erre még rátett egy lapáttal a kiállítás. Kreatívabb játékosok – A szünetben egy kis hitet próbáltunk verni a srácokba, hogy nincs még veszve a meccs. Ez így is volt, hiszen a második félidőben tíz emberrel jobban futballozunk. Ehhez kellett az is, hogy kreatívabb játékosok érkeztek a pályára. Akkor már pofás volt játék. Összességében azt kell mondanom, hogy az első fél­ idő gyenge teljesítménye miatt nem érdemeltünk pontot – így Dajka László. Mezőkövesden a négy új kisvárdai játékos közül a kapus Dombó Ádámot illeti dicséret. Bukaresti sajtóhírek szerint a román bajnok CFR hátvédjét, Andrei Peteleut szerződtetnék a várdaiak. ML

Totó: 4. hét, 2. ford.

Djokovics lesz. A Fucsovicsot búcsúztató Roger Federer az amerikai Sandgren ellen lép pályára. A nőknél az ausztrál Barty a cseh Kvitová, az amerikai Kenin a tunéziai Dzsabur, az észt Kontaveit a román Halep, míg a spanyol Muguruza az orosz Pavljucsenkova ellen mérkőzik. KM

14. Napoli–Juventus 2–1 1 Nyeremények 13 + 1 találat és 13 találat nem volt. 12 találat 1 db, 1 011 015 forint. 11 találat 17 db, 59 470 forint. 10 találat 211 db, 9185 forint

Ronaldo a 90. percben szépített Nápolyban FOTÓ: AFP

KELET

9

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

10 Sport

MAGYARORSZÁG

Elszalasztották a lehetőséget

Röviden

Férficsapatunknak nem sikerült

Semmi előjele nem volt a vasárnapi gyenge teljesítménynek.

A magyar férfiválogatott 3–0-ra kikapott vasárnap a csehektől a vigaszág elődöntőjében, így kiesett az asztaliteniszezők csapat olimpiai kvalifikációs versenyén a portugáliai Gondomarban, azaz nem lesz ott Tokióban. Aranyosi Péter szövetségi kapitány elmondta, bár csapatban nem lesznek ott az olimpián, nagyon bíznak abban, hogy Szudi Ádám – Pergel Szandra oldalán – vegyes párosban résztvevő lehet Tokióban. MTI ASZTALITENISZ.

Vasárnap a Szombathely vendégeként lépett pályára a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli gárdája. A szabolcsiak főleg első félidei gyenge teljesítményüknek köszönhetően vesztesen tértek haza a vasi túráról (23–20). KÉZILABDA.

Keresik a válaszokat – Sajnos a Debrecen elleni mérkőzés óta nem olyan teljesítményt nyújtunk, ami elvárható lenne tőlünk. Ez nagyon bosszantó, hiszen Szombathelyen nagy lehetőséget szalasz-

Menesztették a francia kapitányt

Kézilabda: NB I., női

Didier Dinart

További eredmények: Dunaújváros–Békéscsaba 32–27 (14–13), Mosonmagyaróvár–Fehérvár 30–25 (12–11), MTK–Vác 23–32 (12–16). A bajnokság állása: 1. Győr 16 15 – 1 537–381 30 2. FTC 16 12 3 1 525–404 27 3. Siófok 14 11 1 2 470–338 23 4. Érd 14 10 – 4 457–383 20 5. Debrecen 14 8 3 3 431–400 19 6. Vác 14 7 2 5 405–395 16 7. Dunaújváros 14 6 2 6 360–368 14 8. MTK 16 6 2 8 447–495 14 9. M.óvár 14 4 1 9 361–401 9 10. Kisvárda 15 3 3 9 357–418 9 11. Fehérvár 14 4 1 9 347–408 9 12. Szombathely 15 4 1 10 367–461 9 13. Békéscsaba 14 1 1 12 367–437 3 14. SZISE 14 – 2 12 355–497 2

FOTÓ: ZIMBO.COM

A Francia Kézilabda-szövetség vasárnap megköszönte Didier Dinart szövetségi kapitány munkáját – írja a L’Équipe. Helyét segítője, Guillaume Gille veheti át. Dinart 2016-ban vette át a francia csapat irányítását, 2017ben világbajnoki címig vezette a nemzeti együttest, amellyel 2018-ban az Európa-bajnokságon, 2019-ben a vb-n szerzett bronzérmet. NSO.HU KÉZILABDA.

Dombi Lucáék (labdával) Szombathelyen adósak maradtak a jó teljesítménnyel

tottunk el, zárkózhattunk volna a tabellán. A mérkőzésen, de különösen az első félidőben nyújtott teljesítményünk alapján ezt nem is érdemeltük meg – kezdte értékelését Bakó Botond, a Kisvárda edzője. – Nagyon sokat készültünk erre

Vasárnap nyolcas döntővel ért véget a VII. Nyírerdő Kupa teremlabdarúgó-torna, amit az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság szervezett. A finálé kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy egyetlen csapat sem maradt veretlen, illetve egyik sem zárt pont nélkül. Mint ismert, az Ibrány nyerte meg a viadalt, miután a fináléban 1–0-ra legyőzte az Újfehértót. LABDARÚGÁS.

ros csoportjában sorozatban hatszor vereséget szenvedő Veszprém edzője, Mérész Csaba lemondott pénteken – ezt a vezetőség elfogadta –, hétfőn kitették keretükből Kovács Ádámot és Mucza Tamást, míg Körtélyesi Gergely kezdeményezte, hogy bontsanak vele szerződést. KM

Bíró Blanka

KÉZILABDA. A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria legyőzte hazai pályán a CSM Bucuresti-et. A zöld-fehérektől Kovacsics Anikó és Bíró Blanka is bekerült a forduló legjobbjait felvonultató ös�szeállításokba az európai szövetségnél. Bíróé lett a forduló legszebb védése, Kovacsics Anikó kínaiból szerzett csodálatos találata pedig, amit Lukács Viktória készített elő, bekerült a forduló öt legszebb gólja közé. NSO.HU

Segíti a felkészülést – A torna egyik legfőbb célja, hogy segítse a megyei csapatok téli összetartását, és felvezetést adjon az alapozáshoz – értékelte a tornát Kvaka Árpád, a megyei igazgatóság vezetője. – Idén huszonöt csapattal indultunk, öt helyszínen rendeztünk mérkőzéseket, köztük egy új helyszí-

A tornagyőztes ibrányi csapat

nen, Vásárosnaményban is. A továbbjutás szempontjából izgalmasan alakultak a selejtezők és a középdöntők is, születtek hatalmas meglepetések. A döntőbe jutott nyolc csapat színvonalas találkozókat vívott. – A torna nagyban segíti a felkészülést, három héten ke-

Bronz és ezüst Budapestről

Moussa Corso Traoré FOTÓ: ÚJPEST FC

LABDARÚGÁS. Az

NB I.-ben szereplő Újpest tavaszra kölcsönvette a 21 éves guineai Moussa Corso Traorét a svéd harmad­ osztályú Vasalunds IF-től. A Transfermarkt adatai szerint a középpályás a 2019-es idényben 20 bajnokin játszott, ös�szesen 1661 percet töltött a pályán, gólt és gólpasszt nem jegyzett, hat sárga és egy piros lapot kapott. NSO.HU

Tölgyes Dorottya két éremmel mutatkozott be az ifik között. Hétvégén Budapesten rendezték meg az utánpótlás Budapest-bajnokság I. osztályú ranglistaversenyt, amelyen megyénket a Nyírbátori ASE és a NAC Nyíregyháza képviselte. A lányok U12-es kategóriájában Kiss Boglárka nem jutott a főtáblára, az eggyel idősebbek között viszont igen, de az első mérkőzését elveszítette, így a vigaszágon folytatta a küzdelmeket, amelyen végül a döntőbe verekedte magát, ott azonban kikapott. ASZTALITENISZ.

Kikapott a Loki, győzött az Érd Vasárnap mindhárom csapatunk pályára lépett a női EHF-kupa csoportkörének negyedik fordulójában. A Debrecen a Thüringer otthonában szenvedett vereséget (26–23), az Érd a Lublin vendégeként nyert (23–29), míg a címvédő Siófok Kaproncán végzett döntetlenre (33–33). KM KÉZILABDA.

M

FOTÓ: MKSZ.HU

Bíró Blankáé a legszebb védés

Afrikai jött a svéd harmadosztályból

Y

Látogasson el hírportálunkra!

A Nyírerdő Kupa-specialista Ibrány sorozatban harmadszor diadalmaskodott.

KOSÁRLABDA. A férfi NB I./B Pi-

C

kezünkből az irányítás, nem tudtuk kontrollálni a játékot. Ennek semmi előzetes jele nem volt, értetlenül állok a történtek előtt. Azt tapasztalom, hogy idegenben nem tudunk a saját tudásunknak megfelelően játszani. Keressük a vála-

A kispályán is otthonosan mozognak

Három játékostól megvált a Veszprém

a találkozóra, és úgy indultunk el, hogy a héten szinte tökéletes munkát végeztek a lányok. Jól dolgozott a csapat, a játékosok pedig átérezték a mérkőzés jelentőségét. A kezdéssel nem is volt probléma, aztán a nyolcadik perctől kicsúszott a

FOTÓ: SIPEKI PÉTER

szokat, azon dolgozunk, hogy kiderítsük ennek az okát és mielőbb megoldást találjunk. Rengeteg gyakorlás vár még ránk, stabilabbá kell tenni a játékunkat, de arra is oda kell figyelnünk, hogy ezek a vereségek ne vegyék el a csapat és a játékosok önbizalmát – fogalmazott a kisvárdaiak trénere. Orbán Adrienn érthetően elkeseredetten nyilatkozott a lefújás után. – Nagyon csalódottak vagyunk. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük, az első félidőt nagyon elrontottuk, nem tudtuk megvalósítani, amire készültünk, amit gyakoroltunk. A védekezésünk nem működött, nagyon sok gólt kaptunk. A második félidőre összeszedtük magunkat, de túl nagy előnyt adtunk a Szombathelynek – mondta a csapatkapitány. A Kisvárda szerdán ismét útra kel, ezúttal Balatonbogláron a másodosztályú NEKA vendégeként lépnek pályára a Magyar Kupa negyedik fordulójában. BB

Tölgyes Dorottya

győztes Dari Helgával nem bírt, így a harmadik helyen fejezte be a küzdelmeket, párosban a statisztikás Fejős Annával ezüstérmet nyertek. A nyírbátoriak ifjú tehetsége

Fanni váratlan betegsége Az ifjúságiak között Tölgyes Dorottya az elődöntőig magabiztosan menetelt, a döntőbe jutásért azonban a későbbi

100

90

80

70

60

50

FOTÓ: NSO.HU

40

30

20

10

5

ezzel az előző évhez hasonlóan ismét két érmet nyert a fővárosi megméretésen. A nyíregyházi Hanustyák Fanni váratlan betegség miatt nem tudott részt venni a versenyen. Laskai Írisz egyéniben a legjobb tizenhat között búcsúzott a további küzdelmektől, párosban Adamik Csengével az oldalán a legjobb nyolc közé jutásért az első helyen kiemelt Drabant Anita, Dari Helga páros állta útjukat. Fiúknál az U13-asok között a nyírbátori Német Árpád a főtáblára jutott, ott azonban elveszítette első mérkőzését, a vigaszágon viszont a harmadik helyen végzett. Ugyanebben a kategóriában Mocsár Bálint nem jutott a legjobb harminckettő közé. Az ifjúsági korú Gyenes Csaba és Baracsi Elek nem jutottak a főtáblára. BB

FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

resztül játékot biztosít, még ha nem is az egész keretnek – mondta Kiss Tamás, a bajnok ibrányi csapat játékos-edzője. – A mi csapatunk csak két-három helyen változott hétvégente. Zsinórban harmadszor nyertük meg a kupát, ez annak is köszönhető, hogy a téli szünet alatt is mindenki fo-

lyamatosan kispályázik. Tudtuk, hogy vannak itt nagyon jó csapatok, mondhatom az Újfehértót, a Kemecsét, az Apagyot, és meglepetés volt a Záhony szereplése. Valamilyen szinten favoritként indultunk, örülünk, hogy ezt sikerült a pályán is realizálnunk. MK

Elődöntőbe jutottak az Erdősné-tanítványok Az U17-es nyíregyházi csapat megnyerte a második fordulót. RÖPLABDA. Múlt hétvégén Kecs-

keméten rendezték meg az U17-es lány röplabdabajnokság második fordulóját. A Nyíregyházi Sportcentrum a RÖAK Kaposvár A, a KESI A és a MAFC-Nikola Tesla csapatával mérkőzött meg, és mindhárom gárda ellen győztesen fejezte be a mérkőzését, ezzel biztosította helyét az elődöntőben. – A novemberi első forduló után győzelmi reményekkel indultunk erre a versenyre. A lányok minden mérkőzéshez maximális koncentrációval, jó játékkal tudtak hozzáállni. Az utolsó ütközetnél már tudtuk, hogy csoport­ elsők vagyunk, így azok is játéklehetőséget kaptak, akik korábban keve-

sebbet voltak pályán, és nagyon örülök, hogy ők is éltek a lehetőséggel. Nagy izgalommal várjuk az elődöntő sorsolását – mondta el a győztes hétvége után a csapat trénere, Erdősné Balogh Erika. KM

Erdősné Balogh Erika

FOTÓ: DODÓ FERENC

KELET

10

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

Képösszeállítás 11

MAGYARORSZÁG

Ilyen a sport: fotóriporter kollégánk, Pusztai Sándor tavalyi képeiből válogattunk

Nem hat a gravitáció Bryton Hobbsra, a nyíregyházi kosárcsapat legeredményesebb játékosára

Csinos lányok arattak sikert az Aerobik Magyar Kupa nyíregyházi versenyén

Ha autó nélkül közlekedünk, nem szükséges azonnal kerékpár-akrobatikára váltani

Ez bizony bent van, spori: a kapus és a labda is a hálóban a Nagyhalász–Ibrány rangadón

FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR

Ki tudja magasabbra emelni a lábát? Kapacina Kevin, a sényőiek focistája volt ügyesebb a Tállya elleni meccsen

A Nyíregyházi Sólymok U10-es jégkorongcsapata kemény edzésekkel készül a meccsekre

Szinte a szemével vezérli Hollósy László a labdát megütő Inneh-Varga Eliza kezét a Fatum egyik mérkőzésén

Kétkerekűek zizegtek Nyíregyháza szívében, amikor kerékpáros körversenyt rendeztek a belvárosban

A játékvezető is elképedve nézte, milyen bravúrokat vállaltak be a Sóstó homokján strandfocizók

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

Középen tört be a védőfalba a kisvárdai kézilabdacsapat szélsője, Orbán Adrienn

40

30

Embertorony a levegőben a Kisvárda és a Puskás Akadémia mérkőzésén

20

10

5

Embert próbáló feladat szabályosan megállítani a támadót a kézilabdában

Új sportág: a futbalett

Hevesen biztatja az arcát fájlaló ibrányi focistát a hazaiak edzője, Kiss Tamás

KELET

11

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

12 Kultúrtipp

MAGYARORSZÁG

Keddi színház- és moziműsor Móricz Zsigmond Színház 10 óra: Ezeregyéjszaka, nagyszínpad, Csipkerózsika bérlet 14 óra: Ezeregyéjszaka, nagyszínpad, Móra bérlet Az Ezeregyéjszaka meséi egy csodálatosan gazdag mesegyűjtemény, az arab kultúra évszázadokon át érlelt gyöngyszeme. A mágiával átszőtt, kalandos meséket Sehrezád, Sahriár király ifjú felesége meséli férjének ezeregy éjszakán át, így menekítve magát a biztos haláltól. Éjszakáról éjszakára mindig belekezd egy izgalmas történetbe... 19.30: Tanár úr kérem!, Krúdy Kamara, Kossuth B kombinált bérlet Karinthy Frigyes zseniális látképe a diáklét szépségeiről és borzalmairól vadonatúj, különleges feldolgozásban,

A „csodák csodája”

egy vagány, szemtelen zenés játékban látható.

A Napraforgó Meseszínház előadásában az Óz, a nagy varázsló című interaktív zenés mesejátékot láthatták az érdeklődők vasárnap a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol az előadást ezúttal is kézműves-foglalkozás követte. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Krúdy Gyula Art Mozi 17.15: Amanda (12) – francia filmdráma 19.15: Hivatali eltávozás (16) – amerikai horror-vígjáték Az ehető evőeszközöket gyártó cégvezető, az egocentrikus és megalomán Lucy (Demi Moore) úgy érzi, ideje kicsit összekovácsolni az irodai dolgozókat, aminek a legjobb módja egy minőségi és profin kivitelezett csapatépítő nap Új-Mexikó mesés hegyvidékén. Amikor a csapat leereszkedik egy felfedezetlen barlangba a kissé eszelős túravezető (Ed Helms) irányításával, az addig sem felhőtlen túra katasztrofális fordulatot vesz.

Béres Józsefre emlékeznek

Programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Január 28., kedd 17.30: Mesterhangszerek bűvöle­ tében – bemutatkoznak a Nyíregyházi ­Művészeti Szakgimnázium többszörös versenygyőztes növendékei: Loment Katinka, Adám István, Beri Áron és Girincsi Márton, a felkészítő tanáruk: Czakó Erika, Bencs-villa, Nyíregyháza Január 29., szerda 10 óra: A gyermek táplálásának új iránya – interaktív beszélgetés a Nyíregyházi Leány és Nőegylet szervezésében, Alvégesi Művelődési Ház, Nyíregyháza 14 óra: A kiskakas gyémánt félkrajcárja – Nagy Szabina, A Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület elnökének előadása, Borbányai Művelődési Ház, Nyíregyháza Január 30., csütörtök 10 óra: Lógjunk anyuval: Gördülékeny dackorszak, beszélgetés Laczkóné Majer Réka egészségpszichológussal, Korzó B épület II. emeleti táncterem, Nyíregyháza Január 31., péntek 17 óra: 80 nap alatt a Föld körül: Az amishoktól Hollywoodig – Ugyan Anita előadása, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza Február 1., szombat 9 óra: Középiskolások VI. Zenei Versenyének döntője, Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza

szertartást Monostory Marcell parókus vezeti. A program a városi könyvtárban folytatódik; 12 órakor megkoszorúzzák a kutató emléktábláját, majd ifjabb dr. Béres József emlékezik az édesapjára, ezt követően válogatást hallhatnak az jelenlévők a Béres 100 pályázatra benyújtott helyi pályamunkákból. A programban közreműködik a Király Anna és a Kisvárdai Férfidalárda.

A Széchenyi-díjjal elismert kutató, a Béres Csepp atyja 100 évvel ezelőtt született.

KISVÁRDA. „Soha egyetlen embertársam életéről nem akartam, nem akarok és nem is tudnék lemondani. Más a dolgom a világban” – vallotta dr. Béres József. Szembeszállt a meg nem értéssel, irigységgel, szakmai féltékenységgel, mert küldetése volt: az emberi élet védelme.

Küzdelmes évek Dr. Béres József 100 évvel ezelőtt, 1920. február 7-én született Záhonyban, a Széchenyi-díjas kutató 1972-ben alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, amelynek a Béres Csepp nevet adta. 1972 és 1986 között a küzdelem időszaka következett. Politikai és szakmai indulatok övezték a

A híres kutató, idősebb dr. Béres József

Vetítik a filmet is A feltaláló a címe annak a filmnek, ami február 6-ától látható az országos mozihálózatban. Az alkotás a legendás kutató, dr. Béres József drámai sorsát, a hatalommal vívott küzdelmét mutatja be a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig. KM

FOTÓ: BERES.HU

Egyesülete megemlékezést szervezett a kiváló kutató tiszteletére. A régi temetőben csütörtökön 11 órakor helyezik el Béres József sírján az emlékezés koszorúit, mond Leleszi Tibor polgármester, a panachida

Béres Cseppet, kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás is indult ellene. 1976-ban bejelentették a készítmény szabadalmát. Február 6-án, születésének 100. évfordulóján a Várday István Városi Könyvtár és a Béres József TIT Kisvárdai

Látogasson el hírportálunkra!

ÁLOMPÁR

2020. február 1–2.

Belépő: 990 Ft

hot! b sztártitkok A legforrób23– 29. 2020/4 JANUÁR

Nyíregyháza, Continental Aréna

Jöjjön el és nyerjen wellness-hétvégét!

„Úgy nézek ki, mint egy élő tűpárna”

Február 1., szombat 9.00-18.00 Február 2., vasárnap 9.00-16.00 l l

Életem párja vetélkedő

l

Dr. Bagdy Emőke 18.00-tól

l

Laczkóné Majer Réka egészségpszichológus FOTÓ: FACEBOOK

MEGJELENT

Esküvői Kiállítás Minden egy helyen!

16 óra: Labor Társasjáték Klub, Labor Café adománykávézó, Nyíregyháza 16 óra: Dr. Ravaszil – a Burrattino Bábszínház előadása, Korzó bevásárlóközpont 2. emelet, Nyíregyháza 18 óra: Rotary Jótékonysági Bál a Talentum program támogatására, Korona Hotel, Nyíregyháza 18 óra: Jótékonysági sportbál, zenél: Varga Balázs, Szabolcs Vezér Általános Iskola, Balkány 19.30: Versest – versek, slam poetry, és zene, Filter kávézó, Nyíregyháza Február 2., vasárnap 10 óra: Surranó és Brekkenő – a Burattino Bábszínház előadása, Korzó bevásárlóközpont 2. emelet, Nyíregyháza

Álompár vetélkedő Udvarosa Dorotty

Marozsák Szabolcs

95 ÉVES A ÉDESAPJA ÚJR ! ES M EL SZER

Női önbizalomedző

13.00-tól

Belépő elővételben

Palik László

SAJÁT MAGÁN KÍSÉRLETEZIK!

1990 Ft

(a szerkesztőségébe n) MAGYARORSZÁG

Dallos Bogi és ti Puskás Pe

Összet d e a füll költöztek! „Imádjuk éjszakákat!” Kriszta Hevesi Tamás és

Keresse az újságárusoknál!

A belépőjeggyel ingyen mehet be a szombati esküvői kiállításra

374842

377182

Intim titkok

HIRDETÉSEK

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

12

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK

2020. JANUÁR 28., KEDD

Szolgáltatás Szolgáltatás 13 Szolgáltatás 13

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

201� � � KTÓBE� 1� �� CSÜTÖ� TÖK MAGYARORSZÁG

Mai horoszkóp

Mikor, hová

Rejtvény

Keresztrejtvény

AJÁNDÉKBA KAPTAM AZ...,AUSCH KLÁRA REGÉNYE

BOKROT

MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZ

NYES 23. feladat AZ...ÉLET, AROMÁS

Rejtvény A megfejtéseket 2016. október Nyugodt és kiegyensúlyozott, A ígymegfejtéseket szívesen tartózkodVASZY 2020. februITAL GYÖRGY 20-áig lehet beküldeni. Kérjük, a meg Kérjük, a 03.21.–04.19. nak a közelében, és ezért a népszerűségért ár 6-ig lehetmég beküldeni. levelezőlapra ragasszák fel az e KIÁLLÍTÁS Fehérgyarmat: Városi Galéria (KossuthNe téréljen 7.) vissza azonban az így SZENT ÉS..., MEGFEJTÉS sem kell dolgoznia. AJÁNDÉKBA BECÉZETT A ...ÓDA, levelezőlapra ragasszák fel heti az e hat rejtvény számát, a KeletMOLNOS BOKROT Mai horoszkóp Rejtvény NÕI NÉV ELSŐ RÉSZ KAPTAM Az épület időszakos kiállítások megrendezéséMEGFEJTÉS RADNÓTI EGYTÁLANGÉLA-MÛ NYES elnyert bizalommal! AZ...,AUSCH Baktalórántháza: Dégenfeld Kastélymúzeheti hat rejtvény számát, a KeletELSÕ MIKLÓS ÉTEL re szolgál. A kultúr­történeti kiállítások mellett ATTÓL AZ...ÉLET, Magyarország-logót, valamint írják A megfejtéseket 2016. október KLÁRA AFRIKAI AROMÁS RÉSZE MÛVE Nyugodt és kiegyensúlyozott, így szívesen tartózkodFOGVA VASZY um (Köztársaság tér 13.) Baktalórántháza KOS Most felejtse elkapnak a kudarcokat, Magyarország-logót, gondolkodjon ORSZÁG ITAL REGÉNYE valamint írják a környék művészei is lehetőséget GYÖRGY rá telefonszámukat. A jó megfejtést 20-áig lehetpozibeküldeni. Kérjük, a rá BIKA nak a közelében, és ezért atívan! népszerűségért még meg telefonszámukat. kezdetei, Középkori03.21.–04.19. évszázadok, Barkóczy a­lko­tásaik b ­ emutatására. Nyitva: 09.00– Csak így h–p: tudja bevonzani a sikereket, amikre A jó megfejtést be-között Ford Vagép autós beküldők levelezőlapra ragasszák fel az e 04.20.–05.20. terem, Károlyiak, Hallerek, Dégenfeldsem terem, kell dolgoznia. éljenszüksége visszaTel.: azonban az ígyhogy ismét 12.00 ésNe 13.00–16.00. 44/361-863 lenne ahhoz, ésFord magaküldők között Vagép autós aján- sorsolunk ki. hetierősnek hat rejtvény számát, aajándékot KeletA reformkor évtizedei, Úri passzió, Gyermekek Kemecse-Haastanya: Szabolcs-Szatelnyert bizalommal! sorsolunk ki. A megfejtéseket biztosnak érezhesse magát. dékot Nyíregyháza, A megfejtéseket a Ke let-Magyaror- Debreceni út 233/c; Magyarország-logót, valamint írják világa, Női szalon, A tudomány világa. Nyitva: Megyei Katasztrófavédelmi Most felejtsemár-Bereg el a kudarcokat, gondolkodjon pozia rá Ke­telefonszámukat. let-Ma­ gyar­or­hiba szág vény) JÁRTASSÁG Telefon (42) 460-677 ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóak voltak, mégis valahol hétfő–péntek 08:00–16:00, szág (Rejtvény) Nyíregyháza, A jó(Rejt­ megfejtést BIKA 04.01-jétől ­Igazgatóság Polgári Védelmi MúzeuTAPASZTORKIG IKREK tívan! Csak így bevonzani a sikereket, Nyír­ egy­ há­között za,az Dó­ zsa Gy. u.Dó 4–6. Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 TALAT 10.31-éig, kedd–szombat Tel.: 42/353-559 csúszott a számításaiba, és nem úgy jönnek eredVAN VELE zsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. beküldők Ford Vagép autós ma.tudja A levegőzsilipes rendszer; szak-amikre és 04.20.–05.20. 05.21.–06.21. Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere szüksége lenne ahhoz, hogymények, ismét erősnek ésazt magaSZICÍLIAI 4400 Pf. 25. vagy aki. rejtveny@ ­védőfelszerelések és a megye polgári védelmi vagy a rejtveny@kelet.hu címre ajándékot sorsolunk ...ATTILA, ahogyan eltervezte. Ne bosszankodjon, VULKÁN SZÍNÉSZ 3.) Csenger iskoláinak története, Csenger múltja című kiállítás. Nyitva: Előzetes egyezkelet.hu címre küldhetik be. gyaror-be. biztosnak érezhesse magát. küldhetik A megfejtéseket a Kelet-Ma gondolja át, hol is csúszhattak félre az események! FÉLFA! története az őskortól az 1950-es évekig, Megfejtendő: tetés után l ­ átogatható. Elér­ h etőségek: KETTŐS ...A POHÁR, A tervei megvalósíthatóakCsak voltak, valahol hiba ...CAPONE szág (Rejt vény) Nyíregyháza, az mégis kényszerítheti térdre, aminek ezt Ön engedi. MÁSSALJÁTÉK Régészeti kiállítás,IKREK Az állattartás és a földTORKIG szabolcs.szovivo@katved.gov.hu. Tel.: Óvakodj ... Müller Péter gondolata a APRÓHANGZÓ csúszott a RÁK számításaiba, és nem úgy jönnek az eredVAN VELE Dózsa Gy. u. 4–6. 4400 Pf. 25. ILJUSIN művelés eszközei, Berendezett ­parasztház, PÉNZZEL 42/594-609 Erős jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de 05.21.–06.21. feladványban olvasható. ...ATTILA, GÉPE MOSATLAN 06.22.–07.22. vagy a rejtveny@kelet.hu címre mények, ahogyan azt eltervezte. Ne bosszankodjon, Mezőgazdasági eszközök, gépek – Állandó Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény ­(Széchenyibizony könnyen ha egy percre meginog, elveszíti az PÁRATLASZÍNÉSZ HALMOS Megfejtendő: A feladvány Brian Tracy NUL SÚGÓ! kiállítások. Nyitva: 9.00–17.00. küldhetik be. ÉVA gondolja át,utca hol is félre az események! 1. csúszhattak II/8) A Kállay nemzetség őrzője. KOMOLYBELLUSKA ÉTELegyensúlyát. A JANUÁR 26., VASÁRNAP: OKTÓBER 11.,gondolatát Megfejtendő: KEDD KETTŐS ZENEI ÍZESÍTŐ rejti. ...KETTEN, Dombrád: Ady Endre Művelődési HázCsak az kényszerítheti ...CAPONE Nyitva: hétfőtől csütörtökig: 8–16 óráig, MEGFEJTÉS FÉNYTELEN térdre, amineknap eztvár Ön engedi. MÁSSALMAGYAR SUNYI, ELŐADÁS Könnyed Önre, hiszen nem akadályok FAKÓ Óvakodj ... Müller Péter MÁSODIK gondolata a várt 1, 10, 14, 15, 2, 16, (Kölcsey u. 10.) Helytörténeti Nyitva: 3, 6, 9, HANGZÓ JÁTÉKFILM RÁK kiállítás.Erős pénteken: 8–14 óráig. Tel.: 42/310-566 SALLAI ALATTORÉSZE ILJUSIN OROSZLÁN jellem, pontosan tudja, mit szeretne elérni, de NÓRA MOS RÁDIUSZ nem hátráltatják, éppen annyi nehézséggel kell MEGFEJTÉS munkanapokon 08.00–16.00 óráig, szombafeladványban olvasható. Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr GÉPE JÁTÉKTÉR MOSATLAN 06.22.–07.22. 20, 21, 26, 30, 15, 31, 21, MÁSODIK 22, 27, BIZONYÍT07.23.–08.22. ha egy percre bizony könnyen„A elveszíti ton 13.00–17.00, vasárnap 14.00–17.00. megbirkózni, amelyekre HATÓ,ALÁHÁTAS, Gy.meginog, tér 21.) Állandó kiállítások: Nyírség az felkészült. Így jönnek is azok RÉSZE SKANDINÁV PÉNTEK A TÁMASZT- KOMOLYCSÕDÖR 36, 42, 45, 49, 37, 53, 40, ROKON45, BELLUSKA ÉTELFÉRFINÉV NAPegyensúlyát.álmodik” BenczúrazGyula-emlékkiállítás, Tel.: 45/465-032 A 41, „Én HATÓ OKTÓBER 11., KEDD eredmények, amelyeket betervezett. ZENEI ÍZESÍTŐ TÁRBAN SZENVES Jánkmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.) napelmentem 62, 68, 70, 74, 50,75 – néprajzi kiállítás, „Ősi SUNYI, 58, MEGFEJTÉS 65, 70, ELŐADÁS ...VAN, Könnyed vár Önre,a vásárba” hiszen nem vártúgy akadályok MÁSODIK Igyekezzen szervezni a napját, hogy abba a 2, 3, 6, 9, SALLAI ALATTOODAFIGYEL Végh Antal-emlékszoba. ­Nyitva: 7.30–12.00. SZŰZ mesterségek – régészeti kell kiállítás, OROSZLÁN Az adatok tájékoztató jellegűek! NÓRA MOS RÁDIUSZ 71, 72, RÉSZE77, 79. nem hátráltatják, éppennyomában” annyi nehézséggel mellett a kikapcsolódásra is15, legyen ideje! SZÁNDÉFEKETE 21, Ha 22, 27, Tel.: 44/566-200 07.23.–08.22. Válogatás Gencsymunka Tibor huszár főhadnagy EGYIPTOMI 08.23.–09.22. KODBAN ISTVÁN SKANDINÁV amelyekre Így jönnek azokkönnyedén haladhat az Az adatok tájékoztató jellegűek� NAPISTEN a céljait szem előtt is tartja, Kállósemjén: Kállay-kúria (Kossuth megbirkózni, út trófeáiból, Jósafelkészült. András-emlékkiállítás, „Sárga ÁLL KARVALYA FÉRFINÉV 37, 40, 41, 45, az eredmények, amelyeket betervezett. 94.) A Kállay család története, Játékszoba, ördög” – a Jósa András Nyír- is végez, mint gondolta. útján,Múzeum és végülaranyai, gyorsabban CSAPATKÖTŐNŐI 50, 58, 65, 70, AROMÁS A Rejtvénymegfejtések TAG! Kávéház, Bálterem, Cselédszoba kiállítások, egyháza katonasága (1869–1944), SZÖVET MAGAZIN ...VAN, Igyekezzen úgy szervezni aCsak napját, hogy abbaPéchya érvényre ITAL TETEJÉRE akkor juttathatja az elképzeléseit, ha ODAFIGYEL SZŰZ NÉMÁN NÉV71, 72, 77, 79. Pál Gyula-kiállítás. Nyitva: szerda–vasárnap Kovács Gyűjtemény. Nyitva: 9.00–17.00, munka mellett a kikapcsolódásra is legyen ideje! Ha E EGYNEMÛ 10. aHa valaki jó anya, mindent meg SZÁNDÉMÉRLEG érvekkel támasztja alá és kerüli túlzott érzelmi NÓGATÓ! FEKETE JEGYZÉK, EGYIPTOMI KÖZELEBBI BUSA! hétfőn zárva. Tel.:azt 42/315-722 10:00–17:00. Tel.:08.23.–09.22. 42/255-423 KODBAN ISTVÁN Az adatok tájékoztató jellegűek� LISTA NAPISTEN a céljait szem előtt tartja, könnyedén lehet bocsátani 09.23.–10.22. A SZOKÁ- KARVALYA kitöréseket.haladhat Hajlamosazlehet ugyanis indulatossá válni,neki. ÁLL A TALÁN A SOSTÓL OKTÓBER 12., SZERDA 11. Nincs rossz baba, jó baba sincs. CSOMÓ, útján, és végül gyorsabbanha is végez, mint gondolta. CSAPATKÖTŐNŐI HÁTÁHOZ ellenállásba ütközik. VÉGÉN! ELTÉRŐ GÖRCS TAG! SZÖVET MAGAZIN Tömény, tökéletes Kvízmegfejtés Gépi húzás: Csak akkor juttathatja érvényre az elképzeléseit, AMERIKAI RITKA NÕI Szívesen vonulna félre,ha mert úgy érzi,Baba mostvan. nehezen LÉTEZIK NÉMÁN NÉVVÍGJÁTÉKNÉV Kinek a tervei alapján készült a nyíregyházi zsinagóga? d)túlzott Baumhorn Lipót csoda. 7, 17, 18, 19, 25, 28, 35 MÉRLEG azt érvekkel támasztja alá és kerüli a érzelmi NÓGATÓ! JEGYZÉK, SOROZAT környezetében élőkkel. SKORPIÓ találná meg a közös hangot a 12, LISTA NÁDOlyan úton járni, amit még SZÜNET A 09.23.–10.22. kitöréseket.10.23.–11.21. ABÉKESI SZOKÁHajlamos lehetEgy ugyanis indulatossá KERÍTÉS ...BETEGSÉideig működik is azválni, elképzelése, hiszen talál olyan ZENÉBEN TALÁN A SOSTÓL ZOLTÁN GE, ZSÁBA Kézi húzás: senki nem taposott, férfias. OKTÓBER 12., SZERDA ÉREM ha ellenállásba ütközik. feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. ELTÉRŐ Vízállás GONDBAN VÉGÉN! EGYIK RIKOLTOZ 4,a8, 14, 21, 23, 28, 33 13. Azhúzás: fáj a legjobban, amit NAGYON VAN! AMERIKAI SZOLMIZÁOLDALA Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél –233 mert cm,Bár árad, aérzi, mederteltség 3%,alá rejteniGépi Szívesen vonulna félre, úgy most nehezen FINOM, nem erőssége véka a véleményét, VÍGJÁTÉKCIÓS HANG legmélyebbre temetünk. 7, 17, 18, 19, 25, 28, 35Nyeremények: ÍZLETES a vízhőfok 1,9 C-fok; Tivadarnál –289 cm, apad, 2%, 1,4 C-fok; Vásárosnaménynál –184 SOROZAT A NEM találná meg a közös hangot a környezetében élőkkel. SKORPIÓ NYILAS de a mai napon különösen erős Önben a vágy, hogylátni, 7 találatos nem volt, 14. A nők tudnak MAGASBA IGAZI HALPETE IGERAG cm, árad, 5%, 1,110.23.–11.21. C-fok; ZáhonynálEgy –307 cm, apad, 5%, 2 C-fok; Dombrádnál 11 cm, apad, ...BETEGSÉideig működik is az elképzelése, hiszen olyan 11.22.–12.21. a 6 találatosokra 178 640, anélkül,hogy ...JÁNOS, MEGmitcm, is talál gondol. meg nyugodt odanéznének. GE, ZSÁBA Kézi húzás: 20%, 1,6 C-fok; Tiszabercelnél 253 cm, apad, 39%, nem mérik;elmondja, Tokajnál 460 apad, Próbáljon KÖLTÕ V. ELÉGEL BECÉZETT feladatokat, melyekkel egyedül is megbirkózik. az 5 találatosokraNAGYON 4340, ...de gondolataidban TEMPUS maradni elszámolni tízig! 15. 4, 8, 14, 21, 23, 28, 33mindig nem mérik, 2 C-fok; a SZAMOS Csengernél –129 cm, apad, 0%, 0,7 C-fok;és a KRASZNA ENDRE SZOLMIZÁFINOM, forintot NAGY- CIÓS HANG a 4 találatosokra 935 Bár nem erőssége véka aláHa rejteni véleményét, megtalálsz. Ágerdőmajornál 123 cm, állandó, 22%, 1,3 C-fok; a TÚR Garbolcnál –91atud cm, árad, 7%, 2,6 nem nemet mondani, ne isNyeremények: tervezzen a mai MELYIK HATALOM ÍZLETES BÖRTÖNBAKkülönösen erős Önben a vágy, hogy fizetnek. IRÁNYBA NYILAS de a mai napon 7 találatos nem volt, SZIGET C-fok. napra túl sok feladatot! Pozitív kisugárzásának FINOM IGERAG HALPETE 12.22.–01.20. Az adatok tájékoztató jellegűek! NEDÛ 11.22.–12.21. elmondja, mit is gondol. Próbáljon avárják 6 találatosokra 178 640, ILLÉS RÉGIESEN meg nyugodt köszönhetően népszerű, és Öntől a környezetéTerjesztési ügyintézés SZINTÉN SÁNDOR VISSZHANG PARKOLÓ, BECÉZETT JELIGE az 5 találatosokra 4340, TEMPUS FORRASZTÓ maradni és elszámolni tízig! ENDRE RÖV. ÉJSZAKA ben élők a megoldást. Kéz­ b e­ s í­ t é­ s i panaszaikkal hív­ j ák az HAZAI VIDÉK..., FÉM Ügyeletek KÖLTÕI a 4 találatosokra 935 forintot BESZÉDROCKRECEPT- MELYIK Ha nem tud nemet mondani, ne is tervezzen a mai NÉMÁN ÓVATOS SÓHAJ Bár számos apróság miatt bosszankodhatna, mégis HANG KISBÉRI alábbi ingyenes telefonszámot: BAK Hívjon minket! ZENEKAR IRATOD! BÖRTÖNÚJSÁG IRÁNYBA fizetnek. EGYNEMÛ SZIGET ORVOSI ÜGYELET. Nyír­egy­há­zán,napra a Szent KÖZSÉG Afeladatot! MA­GYAR AU­ TÓ­KLUB VÍZÖNTŐ túl sok Pozitív kisugárzásának RIADÓ HANGZÓI! képes megőrizni a nyugalmát.+36-80/442-444 AztAzbiztosan elmond- jellegűek! 12.22.–01.20. adatok tájékoztató ORSZÁGOS Ist­ván u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 ILLÉS RÉGIESEN se­gnépszerű, ély­hí­vószá­ m a: 188 DÁTUMRAG 01.21.–02.18. köszönhetően éshatja Öntől várják a környezetéVAJDA LEVÉLTÁR a nap végén magáról, ha(h–p.: kellő elszántsággal SZINTÉN SÁNDOR HÁZÕRZÕ VISSZHANG 7.00–17.00, szo.: 8–12.00) JÁNOS (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). MÁV: +36 (1) 3-49-49-49-es kékszá­m. ben élők a megoldást. PÁRATLAN PÁRATLA- VIDÉK..., HAZAI harcol valamiért, akkor azt el is fogja érni. STANNUM SZEMÉLYES BESZÉDNyír­ség­víz Zrt., hi­ba­be­je­len­tő: RELÉ! NUL NÉZI! RECEPTROCKNÉVMÁS bosszankodhatna, Közérdekű észrevételeiZENEKAR vel HANG GYÓGYSZERTÁRI üGYElET. Bár számos apróság miatt Könnyedén veszi azmégis akadályokat, így érdemes komoHívjon minket! ÚJSÁG +36 42/523-600 Hívjon minket! VÍZÖNTŐ ke res se mun ka tár sun kat, A 100 Éves Patika Nyíregyházán képes a megőrizni a nyugalmát. Azt biztosan elmondHALAK HATÓSÁG, célokat is kitűznie maga elé. Bár nem mindig ORSZÁGOS Nyír­táv­hő Kft.:lyabb +36 42/451-644 DÁTUMRAG HIVATAL Matyasovszki Józsefet. 01.21.–02.18. LEVÉLTÁR Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyhatja a nap02.19.–03.20. végén kellő TI­GÁZ,magáról, gáz­szol­kap gha ál­tsegítséget, a­tá­sielszántsággal hi­bákde be­most je­len­még ez sem keseríti el, hatáHétköznap 9–17.00-ig. szertári ügyeletet tart. ( 42/780260 MAGA PÁRATLAN harcol valamiért, aztrozottan el is fogjahalad érni. abba az irányba, amerre elindult. STANNUM té­se: akkor +36 80/300-300 Tel.: +36-20/940-1705, RELÉ! Közérdekű észrevételeivel komoE.ONaz Ti­sakadályokat, zán­tú­Szeretne li Áram­így szol­érdemes gál­ta­tó tudni? Rt. Köz­ ér­de­kű ész­re­vé­te­lei­vel ­ke­e-mail: res­se­ jozsef.matyasovszki@kelet.hu AFRIKAI többet ­Men­tők: 104. Tűz­ol­tók: 105. Könnyedén veszi ...ANDRÁS, keresse munkatársunkat, NÉP HALAK HATÓSÁG, ÚJSÁGÍRÓ, hi­ ba­kitűznie be­jósainkat je­len­tmaga és: +36 80/210-310 Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi lyabb célokat is elé. Bár nem mindigszámon mun­most! ka­tár­sun­kat, Csáki Alexandrát. Hívja a 06-90/602-017-es Rend­őr­ség: 107. HIVATAL MŰSORMatyasovszki Józsefet. SZISZTÁRGYRAG A hívás díja: 475 (bruttó) Disz­de pé­most cser­ szol­ gá­ez latsem haj­ lkeseríti ék­tFt/perc a­la­nel, ok­hatának. Hétköznap 9–17.00-ig. telefonszámot: 06-40/424-424 VEZETŐ VO­LÁN-in­for­má­02.19.–03.20. ció: +36 42/598-177 kap segítséget, még TEMATIKUS Hétköznap 9–17.00-ig. MAGA http://horoszkop.szon.hu (h–p.: 7.00–16.00, szo.: 8–12.00) A Pe­ r i­ f é­ r ia Egye­ s ü­ l et non­ s top szá­ m a: Tel.: +36-30/474-5884 ÚTIN­FORM: +36 1/336-24-00 rozottan halad abba az irányba, amerre elindult. Tel.: +36-20/940-1705, A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu c A pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa +36 42/504-618 e-mail: A T-Com-tu­da­ko­zó: 11818 e-mail:alexandra.csaki@kelet.hu jozsef.matyasovszki@kelet.hu Szeretne többet tudni? közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje.

A

89090

KOS

EGYTÁLÉTEL

89090 829073

241

A

23 241

A

A

A

909474

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

MAGYARORSZÁG

L

Sudoku 241. feladat

Sudoku

...ANDRÁS, ÚJSÁGÍRÓ, MŰSORVEZETŐ

Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 Haladóknak, 241. szo.: 8–12.00) (h–p.: 7.00–16.00,

Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)

Kezdőknek, 241.

http://horoszkop.szon.hu

L

Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházá 23. feladat

Adatvédelmi tájékoztató: http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem Játékszabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok

Megfejtések, 230. számú feladat

Istcímre ván u.várjuk. 70. sz. alatt. Tel.: 42/4 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu

5 4 8 7 9Ügyeletek 3 2 1 6 (felnőtt), 42/445-500 (gyerme 4 9 2 8 5 3 7 6 1 GYÓGYSZERüres TÁRI ÜGYELET. A szabály egyszerű. A sudoku-rejtvény 5 9 7 230. 6 számú 8 feladat 25 31 18 4 ÜGYELET. Nyír egyhá zán, Szent 4négyzeteibe 3 8önnek 5 kell 7 6 82 19 32 43 6 74 15 97 69 2ORVOSI Megfejtések, A 100 Éves Patika beírni aahiányzó szá- Nyíregyhá István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 a Hatzel tér 1.oszszám alatt álla úgy, hogy minden sorban, minden 7 5 3 9 8 1 6 4 2 3 8 4 1 5 9 7 6 2 9 6 8mokat 942/445-500 7 4 (gyermek). ügyeletet tart. 1 4 9 2 85 5 37 76 63 19 4 51 45 82 78 9 33 26 12 65 1(felnőtt), lopban és minden 3X3-asgyógyszertári blokkban egyszer 7 1 9 6 4 7 2 5 8 1 3 GYÓGY 1 2 6 3 7 46 93 51 8 csakis szerepeljen minden SZER RI3 ÜGYE LET. Mentők: 104.szám Tűzoltók: 105. 1 1és 89-ig.egyszer 4TÁ 5 61 78 7 6 2 9 3 42 7 74 18 99 65 2 42 37 86 59 5 A 100 9 1-tőlÉves A rejtvénynek csakőregyetlenegy Patika Nyíregyházán 6 Rend ség: 107. 7 1 2 3 5 6 4 9 8 1 5 9 3 7 2 6 4 8 megoldása van. Kérjük, hogy az heti a Hatzel 1.9szám7alatt állandó VOLÁN-in foremá ció: 42/598-1 2helyes6tér 24 55 947 836 53 99 41 168 585 224 873 1 329 692 275 566 1 1 817 934 753 488 4 gyógyszertári ügyeletet megfejtett és kivágotttart. feladatokat sorszámÚTINFORM: 06-42 /419-490 együtt egy AU levele5 2(22–27.) 1 ragasszák 8 9 4 3 6 7mal A MAGYAR TÓKLUB 2 5 9 2 7 5 8 6 4 1 3 tők: 104. Tűzoltók: 105. segélyhívószáma: 188 zőlapra, juttassák el szerkesztőségünkbe 6 7 6 7 96 63 221 27 74 48 85 93 51 23 77 66 9 8 5 4 1 2 8 1 4 9 3 5 Men 8 4 Rend őrség: és 107. 9(44001for 5egy­ 2z42/598-177 6 8 7 4 3 LÁN-in MÁV: 06-40/49-49-49-es kék 2 8 5 1 3 7 6 4 9 Nyír­ há­ a, Dó­zsa György u. 4–6.). má ció: A T-Com-tu dakozó: 11800 9 5 878 55 94 34 12 93 21 78 66 15 32 57 8 1 4 3 2 8 6 9 9 6 7 4 VO 17 AzFORM: előző 06-42 héten helyes megfejtést beküldők 8 ÚTIN /419-490 4 AU3TÓKLUB 8sorsoljukNyír ségvíz Rt., hibabejelentő: 2 1 4 4 9 88 91 45 32 6 79 55 21 12 7A MA6között ki kategóriánként GYARpénteken 7 584 86 673 447 196 35 42/523-600 1 4 9 2 5 6 3 8 7 segély 29 12 3 8 (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sor2 hívószá ma: 188 7 csak6 az 9vehet részt, Nyíraki távmind hő Kft.: 451-644 6 2 65 83 78 47 3 94 12 53 21 8MÁV:5soláson 6 a hat 06-40/49-49-49-es kékszá m. 2 8 5 1 3 711 624 479 93 6 3 8 4 7 9 2 5 1 A T-Com-tu TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák 2 6 4 8 5 9 Kez 1 da ko zó: 11800 sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. tése: 06-80/300-300 9 5 1 2 7 Ha6ladók 4 nak 3 8 NyírAségbe­víz be jejlen tő: február 6. A 3 7 6 4 9 8 dők1nek5 2 kül­Rt., dé­shi ha­ba tár­ ide­ e: 2020. Kez­dők­nek Ha­la­dók­nak E.ON Tiszántúli Áramszolgált 42/523-600 A szabály 9 egyszerű. A2 Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min4 4 8 5 nyertesek nevét a sorsolást lapA pályázaton való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Játékszabályzatot megismerte, és hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a játék lebonyolítása és az esetleges nyeremény átadása céljából a Mediaworks Hungary Zrt. kezelje. hikövető babejehétfői lentés: 06-80/210-3 7 6 egy9levelezőlapra, 4 2 együtt 3 Játékszabályzat: 1 8 5ragasszák Nyírszámunkban távhő Kft.: 451-644 2és kivágott 5http://mediaworks.hu/hu/content/adatvedelem 3feladatokat 8 7 sorszámmal 4Adatvédelmi 9 6tájékoztató: den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy1az e heti megfejtett (238–243.) és juttassák el szon.hu/jatekszabalyzatok közöljük. Diszpécserszolgálat hajléktal

7 1 26 3 6 Haladóknak, 241. 7 2 3 7 6 5 6 6 87 4 9 1 2 5 7 11 6 4 9 9 3 5 6 3 4 2 5 9 9 9 5 26 7 5 3 4 2 9 5 798 9

Megfejtések, 12. számú feladat

3 78

6

8� � 8� �

Sudoku 241. feladat 8Kezdőknek, 241. 1 9 5 29 6 7 1 52 3 4 8 5 7 9 3 5 8 4 3 6 3 7 1 6 8 6 7 4 1 2 5 3 6 8 5 2 4 4 5 8 1 34 4 9

Haladóknak, 23.

8� � 8� �

5

Kezdőknek, 23.

2

1

TIGÁZ, gázszolgálcsak tatási hibák bejelenszerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson A Periféria Egyesület nonstop tése: 06-80/300-300 Kezdőknek Haladóknak 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2016. október 20. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.E.ON Tiszántúli Áramszolgál tató Rt. A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minjanuár 28., kedd hibabe2020. jelentés: 06-80/210-310 den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (238–243.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassákNapközben el Diszpé cserszolgálat hajléktalanoknak. Este, illetve éjs Csütörtökön borongós felszakaNévnap szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdőreggelre és híradó haladó) az Vízilabda egy-egy Európa-bajnyertest. A sorsoláson csak Abeavatott Periféria Egyenó: süDr. letMagyar nonstop száVadászati ma: még Zoltán: tu- kevesebb dai akcióthriller 16.15 Acsökken 13.30 ébredhetünk, dozik, a felM1a sorsolást követő hétfői 42/504-618 az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beNapkelte: küldés határideHoldkelte: je: 2016. október 20. A nyertesek lapszámunkban közöljük. nokság 15.00 Labdarúgó közvetítés Amerikai akciófilm 18.55 BanánosaJoe Hír- emiatt tö KÁLMÁN, EDE nevét kisebb eső is előfordulhőzet, ki-kisüt nap. rizmus 10.00 Képújság 18.00felhő,

Tv- és rádióműsor Időjárás

október 13., csütörtök

3 °C

11 °C

5 °C

Sporthíradó 17.10 Út Tokióba Olasz akcióvígjáték 21.00 Úszó erőd adó 18.30 Híregyháza 19.00képződik Hír06.00 Híradó 06.30 Nemzeti Sport- hat.17.00 Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás sűrű k 16:32 06.00 HÍRADÓ 05.15 Barátok közt 06:45 05.20 Családi TitkokTovábbi névnapok: 09.00 Mickey egér játszótere 17.45 Fradi Tv 18.15 Labdarúgó közAmerikai–francia akciófilm 23.10 adó 19.30 Rá-adás 20.00 Híradó híradó 06.40 Ma reggel 07.00 Híradó is lehetnek. 06.30 Nemzeti Sporthíradó Csütörtökön borongós Napközben felszakaEste, illetve éjszaka mellett hideg lesz. nem várható. Jagello, Káleb, Edgár, magyar filmsorozat magyar realitysorozat 09.25 Barátaim: Tigris és MiciNapnyugta: Holdnyugta: vetítés 20.10 Michelisz Norbert portG.I. Jane Amerikai akciófilm 1.40 20.30 Alkotás utca 21.00 Híradó Ma reggelébredhetünk, 08.00 Híradó 08.16 06.35 Kenó 06.00 Reggeli 06.15 MOKKA mackó Eduárd, Edvarda, 07.20 Edvárd. reggelre dozik, csökken a felleszHíradó a 22.20 17:43 02:56 REGGEL DÉLBEN ESTE ré 20.45 Átigazolás 21.15 Sporthíradó Bérgyilkosok célkeresztben Új-zé- még 21.30kevesebb Vetítő 22.00 Ma reggel 08.56 Ma délelőtt 09.00 06.40 Srpski ekran élő magazinműsor KÁLMÁN, EDE magazinműsor 09.50 Sam, a tűzoltó kisebb eső is előfordulhőzet, ki-kisüt alandi nap. emiatt22.50 többfelé Holdkelte: Napkelte: 21.45 Út az Eb-re 22.20 Labdarúgó akciókrimi 3.45 Az utolsó erőd felhő, Híregyháza Híradó 23.10 07.10 Unser Bildschrim Híradó 09.15 Ma délelőtt 09.30 Hí09.05 Asztro Klub 06.25 Benne: Tények Reggel 10.00 Tickety Toc közvetítés 00.15 Labdarúgó közvetíAmerikai akciófilm hat. Elvétve ködfoltok Gyenge légmozgás képződik Változóan felhősKépújság sűrű köd. Eső További névnapok: 06:45 10.05 Top16:32 07.40 Ridikül rek 09.33 Ma délelőtt 10.00 Híradó hírműsor Shop 10.25 Bing tés 02.10 Jégkorong közvetítés 04.15 08.35 Fogd a kezem! lehetnek. mellett hideg lesz. nem várható.Folyóink jellemző napi adata 12.20 Fókusz 06.55Edgár, MOKKA 10.30 Luna Petunia 10.15isMa délelőtt 10.30 Hírek 10.33 Holdnyugta: Jagello, Káleb, Napnyugta: napos, hideg idő Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C török tévéfilmsorozat Vízilabda Európa-bajnokság Ma eleinte nem számíthatunk közszolgálati magazinma magazinműsor 10.55 A legkisebb Ugrifüles 17:43 Megyénkben borongós reggelre Eduárd, Edvarda, Edvárd. REGGEL Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.00Záhony 02:56 DÉLBEN ESTE TISZA Tiszabecsnél cm, Tisza 10-14 °C Hazahúzó Fertő °C - Zóna 09.20 Don Matteo – III. évad 04.55 Műsorajánló 05.00 várható. 13.35 Drága örökösök kisebb eső is08.45 MOKKACINO 11.05 Vízipók-Csodapók 6.3010Party - zenei össze- –245 Híradó 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek hatásra, délutántól azonban f ébredhetünk, előfordul° ° 2 C 10 C olasz tévéfilmsorozat mederteltség 2%, vízhőfok 9,5 Balaton 11 °CSTART Tisza-tó °C Híradó magyar filmsorozat magazinműsor 11.10 Mirr-Murr kandúr kalandjai 05.55 ATV START 08.35 plusz állítás137.00 7.25 35 perc 11.33 Ma délelőtt 11.35 Kárpát Expmelegfronti hatás terheli szer hat. Elvétve ködfoltok is lehetnek. Változóan felhős10.25 Család-barát 14.45 Bátrak földje 09.35 TELESHOP 11.15 Mekk Elek, az ezermester Tivadarnál –291 2% 6.00 Sajtóklub ism. 7.00 Híradó 7.30 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 - közéleti magazin 8.00 Híradócm, apad, ressz 12.00 Déli harangszó HD 12.01 tünket. Álmosságérzet, bágya Napközben felszakadozik,10.45 csökken magyar magyar filmsorozat Csapdába csalva VI. 11.25 Leo és Fred Magyarország élőben ism. 8.00 HíATV Híradó 12.30 FórumFolyóink 13.00 Ékszer C-fok;aVásárosnaménynál –18 napos, hideg idő 8.30 Film: A kisteleki orgona törtéHíradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó jellemző napi adatai: Duna 13-14 °C Velencei-tó 11 °C 12.00 Déli harangszó Ma változóan eleinte nem számíthatunk front16.00 Az én kis családom német doku-reality sorozat 11.35 Trombi ésfelhős-napos aMegyénkben Tűzmanó időben jelentkezhet. ma borongós reggelre a felhőzet, ki-kisüt a nap. Gyenge rekVásárosnamény 8.05 Címlap ism. 8.30 Paletta TV 15.40 Fórum 16.45Ma Világhíradó apad, 5%,Képújság 11,6 C-fok; Záhony Záhony nete –245 9.00 Híradó 9.30 12.52 V4 Híradó 12.57 Ma délután Kisvárda TISZA Tiszabecsnél apad, 12.00 HÍRADÓ Tisza 10-14 °C Fertő Antalya 10 °C 25 hatásra, várható. filmsorozatmellett hideg lesz. 11.15 Tények 11.40 Kérememlítést a következőt! °C Cote d’Azur 21azonban °C cm,fokozódó 4 °CHírek 11 °C9.05 Sajtóklub bízhatunk, érdemlő csapadék ébredhetünk, kisebb esőtörök islégmozgás előfordulEste, Plusz ism. 9.00 ism. 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55délutántól A °C 10 °C 13.17 Ma délután 13.00 Híradó 13.30 17.30 Party Zóna - zenei összecm, 6%, 10,6 C-fok; Dom 2 ° ° 3 C 11 C 12.35 Nemzeti Sporthíradó 2%, vízhőfok 9,5 apad, C-fok; Balaton 11 °C Tisza-tó 13 °C 20 mederteltség 17.10 Barátok közt 12.00 Tények Délben 11.55 Mézga Aladár különös kaBibione °C Kréta 23 °C 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárnap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egye- hatás nélkül. landjai A keleti, északkeleti melegfronti terheli szervezehat. Elvétvehatárszéködfoltok ismagyar lehetnek. illetve éjszaka még kevesebb lesz a Hírek 13.33 Ma délután 14.00 Híradó állítás 18.00 Híradó 18.30 nál 21 cm,Luther apad,10.22%, 10,4 C 12.50 A világ egy terített aszhírműsor filmsorozat Tivadarnál –291 cm, apad, 2%, 9,5 Costa Brava 21 °C Split 24 °C lási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Panes beszéd 20.30 Jakupcsek pluszÁlmosságérzet, len várható többNapközben felhő, ott elvétve 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.33 tünket. bágyadtság - animációs film 18.45 7. cm, apad, felszakadozik, csökken tal többfelé képződik sűrű a texasi kopó V. Észak-Magyarországon az egé 18.00 RTLfelhő, Híradóemiatt – Esti kiadás 12.30 Walker, 12.20 A szárnyalók Tiszabercelnél 266 C-fok; Vásárosnaménynál –183 cm, Honvéd TiszavasváriMa délután 14.35 Világ 15.00 Híradó naszkönyv ism. 12.00 Híradó 12.30 5 21.30 Columbo 23.40 Hazahúzó német ismeretterjesztő so- honvédségi magazin 19.00 HírMa változóan felhős-napos időben Fókusz amerikai akciófilm-sorozat 12.45 Kemy, a felfedező gyenge záporeső kizárt.ki-kisüt Néhol 18.55 jelentkezhet. Vásárosnamény a sem felhőzet, a nap. Gyenge köd. Eső nem várható. ügyi határérték kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 cm, a Mátészalka apad, 5%, 11,6 C-fok; Záhonynál –292 ism. 13.00 Hírek 13.05 12 °C 15.15 Most történik rozat 13.30 Walker, a texasi kopó4V.°CKisvárda 13.10 Lássuk amegmaradhatnak medvét! adó 19.30 Film:11,6 Csoportkép 25 °CFő- Cote00.30 d’AzurVilághíradó 21 °C00.50 700-as klub 4 °C15.30 11 °CHírek 15.33 3 °kedvenc bízhatunk, említést érdemlő csapadék tartósabban a reg°C Antalya Csenger légmozgás mellett hidegközszolgálati lesz. Este, magazin C-fok; a20.00 SZAMOS Csenge C 11ism. cm,02.20 apad,Vi-6%, 10,6 C-fok; DombrádNYÍREGYHÁZA C délután hős 14.00 Hírek 14.05 Ba- Kréta 01.20 Egyenes beszéd 13.20 Az erdők megmentése 20.05 Drága örökösök amerikai akciófilm-sorozat3 °C 11 °Ma 13.15 Sziklaszirti mesék 15.35 Élő egyház 16.00 Híradó 20.25 Film: Csavargók 21.25 Bibione 20 °C 23 °C nélkül. A keleti, északkeleti határszégeli ködfoltok. cm, árad, 4%, 11,7 C-fok; a KR 3 °C 11 °C illetve éjszaka még kevesebb a °C 11 °C 16.30 Hífrancia ismeretterjesztő sonál 21 cm, apad, 22%, 10,4 C-fok; yer show ism. magyarlesz filmsorozat 14.30 A vidéki doktor XIII. 13.30 Bubbi Guppik Híradó 16.155Most történik Híradó 21.50 Hitvallás - vallási maCosta15.00 BravaHíradó 2115.25 °C Splitdám vasárnap 2403.50 °C Fórum len Ágerdőmajornál 106 cm, árad rozatvárható több felhő, ott elvétve felhő, emiatt többfelé sűrű az egészség21.15képződik Bátrak földje német filmsorozat 14.05 Bobby és Bill Sporthírek 15.30 Soroló ism. 16.00 11 °C Kassa 9 Észak-Magyarországon °C Bécs Tiszabercelnél 266 cm, apad, 41%, rek 16.33 Ma délután 16.35 Kárpát Gombák magas Parlagfű gazin 22.50 Himnusz 22.55 Képújság Tiszavasvári PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD D 14.15 Agyenge hegyi doktor – V. évad 9,6apad, C-fok; aközepes TÚR Garbolcnál –8 15.40 Amanda Apollo és aköd. csodabogarak záporeső sem kizárt.14.20 Néhol Hírek 16.05 A nyolcas ism. 16.30 Grác 13 °C cm, Eperjes 8 ügyi °C határérték Eső nem várható. magyar filmsorozat kb. 30%-a. nem mérik; Tokajnál 466 Expressz 17.00 Híradó 17.16 Ma délMátészalka Csalánfélék Fenyőfélé 4 °C 12 °Cchilei romantikus filmsorozat német családi filmsorozat Nyírbátor Sára leleplezi Rózsa titkát. 14.45aRoboVonatok Pozsony 12 °CCsengernél Terebes 9 11,6 °C Jóbarátok árad, 8%, C-fok. Libatopfélék 06.05 Jóbarátok 06.30 tartósabban megmaradhatnak regután 17.30 °C 17.33 Ma délután Üröm alacsony C-fok; a SZAMOS –849,3 Csenger Budapesti srácok ism. 17.00 Híradó 3 °C 11Hírek 15.05 Sorsok útvesztője ° ° Gyula olyan szövetségesre ta16.45 ReményekNYÍREGYHÁZA földje 15.00 A dzsungel könyve 3 C 11 C Prága 9 °C a KRASZNA Ungvár 11 cm, °C árad, 07.00 Jóbarátok 07.35 17.34 Magyar gazda agrármagazin geli 4%, 11,7 C-fok; 3 °C 11 °C 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 06.00 Hírek 06.00 Talpra magyar törökködfoltok. tévéfilmsorozat 5 °Cfilmsorozat 11 °C lál a kastélyban, akire nem török romantikus 15.20 Laura csillaga 9 °C Munkács 08.0011 Jóbarátok °C Berlin Jóbarátok 18.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Reggel acm, Petőfi Rádióval Benne: 06.30 Ágerdőmajornál 106 árad, 22%, 16.00 Don Matteo – III. évad számított. Sándor újra baj18.00 Tények 15.45 Sammy és barátai Bécs 11 °C Kassa 9 °C München 10 °C Beregszász 11 °C Gombák magas Parlagfű alacsony 08.30 Agymenők Paletta 19.00 Híradó 19.25 Sporthí09.00 AgyNemzeti Sporthíradó 18.43 Ma esPÉNTEK VASÁRNAP HÉTFŐ ba kerül, és úgy KEDD olasz tévéfilmsorozat SZOMBAT 10’ 07.00 tűnik,Dhogy a hírműsor 16.00 Gyerekversek 9,6 C-fok; aközepes TÚRHírpercek Garbolcnál –88Hírek cm,07.30 Hírek 13 °C Szívek Eperjes élőben820.00 °C Grácmenők Szatmárnémeti 12 Csalánfélék °C szállodája Frankfurt 15 Fenyőfélék °C alacsony rek 19.30 Magyarország 09.25 te 19.00 Hírek 19.03 Ma este 19.05 ° ° ° ° ° ° ° ° ° ° 17.05 Ridikül 1 16.03 C 12 C kaland 4 C 16 C 8megmenekülése C 10 C ismét Kati7 C 9 18.45 C Tények6Plusz C8 C Nyírbátor 08.00 Hírek 08.30 Hírek 09.00 HíHetedhét 12 °C 11 Üröm 9 °C Pozsony árad, 8%, C-fok. APAFI MIHÁLY Nagyvárad °C Róma 22 Libatopfélék °C alacsony alacsony Hírek 20.05Terebes Riasztás 21.00 Hírek 10.20 Szívek szállodája 11.209,3 Család’20 19.30 Híradó 20.31 Ma este 18.00 HÍRADÓ cán múlik. Vajon lé19.30a Mintaapák 16.10 BubbiheGuppik Változó felhőzet, Borongós rek 10.00 - Petőfi Rádió 10.00 Napsütés, idő lesz elégFolytatódik Borongós, vala3 °C 11 °C 9 °C 11 °C Párizs Ungvár 11 °C Prága Arad 11 °C Hírek340 éve, 1676-ban született II 21.05 Keménymag 22.00 Híradó Castle 12.20 Castle 13.10 A men21.00 Híradó 21.26 V4 Híradó 21.30 18.25 Nemzeti Sporthíradó lekjelenlétesokfelé a lánynak? borongós, esősmagyarmint fikciósködös sorozattájak 16.35 Heidi Eszembe Benne: 11.00 Hírek Munkács 11 °C Berlin Temesvár 9 °C 11 °C Madrid lyenként tartóködfoltok, futó ígérkezik, 18 °Cjutottál 22.25 Sporthírek 22.30 Globál 23.00 talista 14.10 Szellemekkel suttogó Mihály erdélyi fejedelem († 171 18.40 Fogd a kezem! Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Hír22.15 Barátok közt 20.00 Exatlon Hungary 17.00 Szófia hercegnő www.eumet.hu 12.00 Hírek 13.00 Hírek 14.00 Hírek München 10 °C Beregszász 11 °C Kolozsvár 10 °C Lucifer London 14 °C sabb jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. török tévéfilmsorozat Hírek 23.05 Magyarország élőben ism. 15.10 Lucifer 16.05 magyar filmsorozat extrémsport-reality adó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 17.25ködfoltok. Kutyapajtik zápor. Petőfi Rádió 14.00 Egész úton HaSzatmárnémeti 12 °C Frankfurt 15 °C °C 12 °C – V. évad4 °C 1617.50 °CMickey egér °C kívül 6 °C 8 °C 22.00 Drágám, add az életed! 19.35 A1 hegyi doktor 8 °Cjátszótere 10 °C 7 °22.55 C 9Házon 23.30 Plusz-mínusz ism. 0.00 Hír17.05 A mentalista APAFI 18.00 Castle 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 NéMIHÁLYzafelé a Petőfi Rádióval Benne: 15.00 Nagyvárad 11 °C Róma 22 °C német családihefilmsorozat heti magazin game show 18.10 Cili seriffBorongós és a Vadnyugat adó 0.25 Sporthírek 0.30 Globál ism. Párizs 19.00 Castle 20.00 Észbonmet nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű Napsütés, Változó felhőzet, idő Folytatódik alős kiadó:Borongós, valaArad 11 °C 11 °C 16.00született 17.00 HírekII.18.00 340 éve, 1676-ban ApafiHírek - Petőfi Ügyvezető igazgató, fe le Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szer kesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jesz té si ve ze tő: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). 20.30 Önök kérték 23.25 RTL Híradó – Késő esti ki23.20 Magánnyomozók II. 18.35 RoboVonatok tók 21.00 Véres munka 23.20 hírek 23.51 Kínai nyelvű hírek 23.56vezető: Ifj. DankóTemesvár lyenkéntbűnök tartó-– I. évad ködfoltok, futó ígérkezik, sokfelé esős Varmint ködös tájak tékesítéborongós, si vezető, szerkesztő: ga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). Előfize és kézerdélyi besítési fejedelem ész revé18.00 telek: 06-40/424-424 lyi tarifával hívható 11 °C Madrid 18tői °C vonal Rádió Petőfi top 15 19.00heHírek Mihály († 1713). 21.30 Kihantolt adás magyar doku-reality sorozat 18.50 44 csacska macska Ér www.eumet.hu A végső állomás 01.00 Észbontók Ma számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2790 forint, negyedév re éjjel 818000.00 forint, Himnusz fél évre 15 990 forint, egy évre 30 990 forint. Hirdetés10 feladás keretes hirdetés: lefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu Kolozsvár °C –London 14te °Clefon: 06-42/501-510, -tePetőfi sabb ködfoltok. jelentős esővel. időjárás. váltakoznak. Rádió 19.00 Minek nevezzeangol bűnügyi tévéfilm- zápor. 19.15 Sam, a tűzoltó 23.55 Rejtjelek Családi hirdetés feladá sa te lefonon: 06-90/603-604 (a hívás00.25 díja 500 Ft+áfaTitkok – bruttó 635 Ft/perc –, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), szemé lye sen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ 5.15 Hamupipőke-történet Ameri02.00 Lucifer 02.40 Lucifer sorozat lek? eladott Benne: 20.00 21.00 Hírek amerikai krimisorozat telefax: 06-42/501-973. magyarE-mail: realitysorozat 19.25 Apollo és a csodabogarak Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, kelet@kelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dó Gy. u. 4–6.vígjáték Postacím: 4401 za, PosSzívek tafiók szállodája 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk példányHírek számát kaizsaromantikus 7.00 StepNyír Upegyhá03.25 22.15 Kenó meg a főWalker, texasi kopó V. városi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. 19.50 Bing rendszeresen 01.00 vizsgálA jafőnök és audimeg tálja aénMATESZ. Nyomás: 01.30 Russme dia Kft.,aDeb recen, Balmazúj www.russmedia.hu - Petőfi Rádió 21.00 Rontom Bontom 4. - Forradalomfelelősséget Amerikai zenés 06.30 Sporthíradó 07.00 SporthírÜgyvezető igazgató, kaland felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@russmedia.hu). Fő szerkesz tő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyeki@kelet.hu). Ter jeszté si vezető:személyeknek Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). 22.25 Velvet Divatház IV. „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapjánelőátadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik okozott jogsérelemért nem film vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes nök – A Thália Színház amerikai akciófilm-sorozat 19.55 Hetedhét Benne: 22.00 Hírekte00.00 Himnusz Értékesítési vezető, szerkesztő: tevékenység (zsolt.varga@kelet.hu). Marketingvezető: Csutkai Rita (rita.csutkai@kelet.hu). Technikai ze Ifj. Dankó Mihály (mihaly.danko@russmedia.hu). filordjai: zetői vo nal és felelőssé, kézbesítéés si ész vételek: 06-40/424-424 hekárért, lyi tarifá val hívható lefon-vagy másodlagos 8.50 Hazárd megye Atehető kezdet adóve07.30 Átigazolás 08.00 Kosár- hárítja. folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket éstő: hátrányokat a Megrendelőre Ezen felül aElő Kiadó nem nemrevállal felelősséget semmiféle közvetett, járulékos spanyol tévéfilmsorozat adása 02.40 Tények Este 20.15 Tanárok gyöngye Varga ZsoltAz számon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu elő fi ze tés dí ja: egy hó nap ra 2790 fo rint, ne gyed év re 8180 fo rint, fél év re 15 990 fo rint, egy év re 30 990 fo rint. Hir de tés feladás – ke re tes hir de tés: te le fon: 06-42/501-510, te le fax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu – ap rókárokért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagyhírműsor használat kiesésből származó olyanlabda károkért, amelyek a sajtótermékben hirdetésből fakadnak, ill. azzal függetlenül hogy szerződéssel, jogát hanyagsággal, Amerikai akcióvígjáték 10.40 Láng-kapcsolatosak, 06.30 Híradó 07.00 attól, Alkotás utcaaz ilyen károk A műsorváltozás a televíziómagazin 09.00 Kézilabda ma- megjelent 23.15 Magyarország szeretlek! hirde21.05 vígjáték két részben Én vagyok itt! tés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa –vagy bruttó 635 ügyekkel Ft/perc –,kapcsolatosak.” mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ polgári peres eljárással, jogszabályokkal egyéb és rádiótársaságok fenntartják. Az elmék Amerikai akcióvígjáték 12.25 08.00pél Vetítő 08.30 gazin Út To00.50 Hogy volt?! 04.00 Győzike 03.20 Ajavidéki doktor 22.30 suttogó Szerkesz tőSzellemekkel ség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiad a Russme diaXIII. Kft., 4400 Nyíregy háza,10.00 DózsaSporthíradó Gy. u. 4–6. 10.25 Postacím: 4401 Nyír egyháza, Postafiók 25. Hírügy nökség: 07.30 MTI. LaHíradó punk eladott dányszá mát MTI esetleges eltérésekért felelősséget Szórakoztató műsor Kilenc élet Francia–amerikai vígjáHíradó 09.00 Ökoportré: Vásárhelyi Út azDubóczki Eb-re 11.30 komédia 23.20 Kulisszák mögött rendsze resen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás:reality Russme dia Kft., Debrecen, Balmazújvárosinémet út 11.filmsorozat ISSN 0133–2058. Nyomtakióba tásért11.00 felelős: TiborVízilab(tibor.duboczki@russmedia.hu). Megjelenés száma: 2016/241. www.russmedia.hu nem tudunk vállalni. 01.50 Rúzs és selyem „A Kiadó azVioletta elfogadott megrendelés alapján04.50 átadott harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem köteles olyan tényeket, vagyTamás körülményeket melyek jogellenes ték 14.15 Forráskód Amerikai-kanada Európa-bajnokság 13.00 Sport-nem vállal, 09.30keresni, Akadémiai kasziTophirdetések Shop tartalmáért, azok valódiságáért, 04.05 Magánnyomozók 00.20 ®

Időjárásidojaras.szon.hu

Országos előrejelzés október 13., csütörtök idojaras.szon.hu

Névnap

-1 °C °C Megyei14 előrejelzés

Országos előrejelzés

-1 °C 14 °C

3 C

11 °C

Ma ° 2 °C

Megyei előrejelzés

Orvos-meteoroló Vízállás KÖLCSEY TV

HÍR TV Vízhőmérséklet Orvos-meteorológia Vízállás Tengerek

12 °C

Ma 2 °C

5 C

° Vízhőmérséklet ATV

Levegőszennyeze

12 °C

Tengerek

Európai városok időjárásaLevegőszennyezettség Allergének VIASAT3 Európai városok MR2-PETŐFI időjárása Allergének Évforduló Évforduló

Impresszum

FILM+

M4

MAGYARORSZÁG

NYTV

Impresszum MAGYARORSZÁG

HÍRFELHASZNÁLÓ

tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”

C

Y

C

M

Y

100

M

100

C

Y

M

100

90

80

70

60

90

80

70

90

80

50

60

70

40

50

60

30

40

30

50

20

20

40

10

10

30

5

5

20

10

print-audit

kelet

5

KELET

13

kelet

oldal

13 Black

oldal

Cyan

Black

Magenta

Cyan

Yellow

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

14 Háttér

MAGYARORSZÁG

Szakmai „hidat” építettek Budapesten A fővárosban mutatkoztak be a kreatív szabolcs-szatmár-beregi építészek.

majd Végh József jelenlegi és Kulcsár Attila korábbi kamarai elnök tájékoztatta az érdeklődőket a kiállított anyag megszületéséről, lényegi szándékairól és az irodalmi ráadásról. A tárlat érdemi, szakmai megnyitását és méltatását Balázs Mihály Kossuth- és Ybl-díjas, Prima Primissima díjas építész vállalta magára gondolatainak megosztásával.

A megyei építészkamara közel tíz évvel ezelőtt mutatkozott be utoljára a fővárosban. A napokban ismét találkozott a szándék és a fogadókészség Budapesten, ahol a belvárosban, a Petőfi u. 5. szám alatt lévő Fuga Budapesti Építészeti Központban rendhagyó kiállításmegnyitót tartottak.

NYÍREGYHÁZA.

Mértékadó tervezőműhelyek A vendégeket számos szakmai hírportál invitálta: „A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara bemutatkozása a Fuga falai között rendhagyó eseménynek számít. Nemcsak a ritka

Balázs Mihály, Nagy Bálint, Végh József és Kulcsár Attila a megnyitón

A kiállítás február 3-áig tekinthető meg Budapesten.

alkalom, hanem a szakmai bemutatkozást kiegészítő, saját forrásból származó irodalmi, kulturális ráadás lehetősége okán is. Természetesen minden az építészek

VÉGH JÓZSEF

FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL

rajzasztaláról, számítógépéről, tollából származik. A mértékadó tervezőműhelyek mintegy tíz évre visszatekintő bemutatkozása mellett a megnyitón sor kerül a Szat-

már-Beregi Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyv, A felmérnök című regény és a Majdnem költő verseskötetének rövid bemutatására is. Mindez a sokszínű alko-

tókedv, a vidék kreativitása, az alkotás öröme és jókedve jegyében.” A megnyitón megjelenteket Nagy Bálint építész, a Fuga vezetője köszöntötte,

Kedélyes grafika – Az első reakciókat a vendégkönyvben Balázs Mihály kedélyes grafikája, megyénkből származó építészhallgatók, Baksa Zsófia és Pálvölgyi Ádám kedves gondolatai és más látogatók elismerő bejegyzései jelentették. A ki­állítás február 3-áig tekinthető meg Budapesten, majd a későbbiekben más váro­ sokban, így várhatóan tavas�szal Debrecenben is bemutatják a szakmabelieknek és az ­érdeklődőknek – jegyezte meg Végh József kamarai elnök. KM

Látogasson el hírportálunkra!

Jubilálnak a kabalásiak: húszéves az egyesület Húsz év, húszezer óra szolgálat: a polgárőrök növelik a lakosok biztonságérzetét.

fennállásának huszadik évfordulóját a Kabalás Polgárőr Egyesület.

tizedét jelentette. Elkészült a szervezeti működési szabályzat és az alapszabály. A megyei szövetség biztosította az oktatást és a vizsgáztatást. A kétszáz forintos tagdíjból polgárőri mellényeket vettünk, amiket igazolvánnyal láttuk el – idézte fel a kezdeti időszakot Mrenkó László egyesületi elnök. A lakosok a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy az egyesületnek köszönhetően javult a közrend, a közbiztonság, a tulajdonvédelem a településrészen. – Csatlakoztunk a megyei és országos polgárőrségekhez. Az alakuló ülésen jelen voltak a megyei szövetség vezetői, Somogyi János elnök és Jászovics László alelnök, mindketten folyamatosan figyelemmel kísérték és segítették az eltelt húsz évünk munkáját. – Az együttműködés fontos része lett a rendőrséggel kötött megállapodás is. Az önkormányzattal szinte napi kapcsolatban vagyunk, me-

Szerteágazó teendők – Az ezredforduló évében a kabalási településrész lakosai közül többen kezdeményezték, hogy szervezzük meg a helyi polgárőrséget. A felhívásra huszonheten töltötték ki a belépési nyilatkozatot, ez a szám az akkori lakosság egy-

Mrenkó László nagyot sóhajtott. „Húsz esztendő... Hogy elröppent! Ilyenkor érdemes egy kicsit megállni és összegezni, hogy honnan indultunk és hová jutottunk.” Az idén ünnepli NYÍRPAZONY.

Már húsz éve is ápolták a baráti kapcsolatokat

ÉSZAK

ÁLLÁS

Szolgálat előtti megbeszélés

lyet erősít az a tény, hogy az egyesületi elnök nyírpazonyi önkormányzati képviselő is a megalakulás óta. Az erdészettel több közös akciójuk volt az erdő tisztításáért. A vadásztársaság területén elterjedt a hurkozás, az arra járó tagok leszedték a fémcsapdákat. – Rendszeresen megoldottuk a kerékpárral közlekedő postás polgárőri kíséretét. Emellett a két évtized során alapvető feladataink közé

FOTÓK: EGYESÜLET

tartozott, hogy ott legyünk a helyi rendezvényeken. Mindenszentek alkalmából a helyi temetőben is ott szolgálnak a polgárőreink, biztosítva ezzel a megemlékezés csendes, nyugalmas lebonyolítását. – Önkéntes munkánkat a polgárőrség megyei szövetsége arany fokozatú kitüntetéssel ismerte el. Az önkormányzat anyagilag is támogatja a működés igen szerény kiadásait.

– A kabalási lakosok száma időközben mintegy nyolcszázra emelkedett. Az itt letelepedők döntésénél befolyásoló tényező volt a közrend-közbiztonság megléte, melynek eléréséhez nagyban hozzájárult az egyesület a munkájával. – Céljaink között szerepel, hogy újabb lokálpatrióta tagokkal bővítsük az egyesület személyi állományát. Összeszámoltam: a két évtized alatt a tagjaink húszezer óra szolgálatot teljesítettek. KM

Tiszaújváros 2020. március 4.

BÖRZE

Derkovits Művelődési Központ 9.00–16.00 óráig

JELENtkEzz kIÁLLítóNak! allasborzeeszak@mediaworks.hu

380281

4 Állást keres? 4 Munkát váltana? 4 Látogasson el INGYENESEN az Észak állásbörzére!

magyarország

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

KELET

14

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

Hirdetés 15

MAGYARORSZÁG

GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét „Kereslek, de nem vagy már sehol, mégis itt vagy mindig valahol. Talán egy napsugárban, talán a holdfényben, vagy csillag lettél fent a kék égen? Nélküled üres és szomorú a házunk, és nem hisszük el, hogy hiába várunk. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, mert fiatalon tört ketté életed. Csak az tudja, mi az igazi fájdalom, kinek gyermekét fedi a sírhalom.”

„Ne búsuljatok, Nekem már nem fáj semmi, Ha eljön az este, Csillagként Tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, Ott fogok ragyogni, Szívetek egy darabja voltam, Mit nem lehet pótolni.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál. Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre itt hagytál. Elfelejteni Téged soha nem lehet, Te voltál a jóság és szeretet. Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy

PÁSZTOR ANDRÁS ügyvezető igazgató

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

KÖVÉR FERENCNÉ szül. Lipők Anna (Panka)

MITRÓNÉ LISOVSZKI TÍMEA

kemecsei lakos életének 71. évében hosszan tartó betegség után szíve örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 1-jén, szombaton 11 órától lesz a kemecsei temető ravatalozójából. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család 381136

nyírbogdányi lakos életének 43. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 29-én 11 órakor lesz a nyírbogdányi-gyártelepi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Szerető férje és családja 380751

volt nyíregyházi lakos, 62 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. február 7-én pénteken 14 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából, római katolikus szertartás szerint. Búcsúzik tőle: Édesanyja, Húga Huga és családja, Felesége, Fiai és családjai 381001

,,Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most megpihen dolgos két kezed, Édesanyánk, Isten veled!" Fájó szívvel tudatjuk, hogy

NÉMETH JÁNOSNÉ

Szül.: Cserpák Mária

Szül.: Valcsák Mária

tímári lakos, 93 éves korában hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. január 29-én szerdán 10 órakor lesz a tímári temető ravatalozójából.

nyírteleki lakos, 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése: Római Katolikus szertartás szerint 2020. január 31-én pénteken 14 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. Gyászoló család

Gyászoló családja

381081

„Elfáradtam, megpihenni hozzád térek, Istenem!”

„Elment egy lélek ma ismét a földről, kit szívünk többé el sosem feled. Csendesen figyelsz ránk már odafentről, legyen helyettünk Isten Veled!”

GÉP- SZERSZÁM

VEGYES

SZOCIÁLIS Gondozó. Nyíregyházi idősek otthonába keresünk 2 fő képesített vagy képesítéssel nem rendelkező szociális gondozót. Érd.:0670/6012268

A NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.

Győr-Moson-Sopron megyei partnerünkhöz azonnali kezdéssel

Fontos, hogy szakirányú végzettséggel, valamint ebben a munkakörben szerzett korábbi tapasztalatokkal rendelkezzen.

keresünk

*380308*

379606

ŐSTERMELŐTŐL száraz rönkös akác tűzifa sarangból eladó. 06/20/275-3147. EGK08131542

gépkezelésre és minőségellenőrzési munkára, ingyenes szálláslehetőséggel! A munka jellegéből adódóan elsősorban hölgyek jelentkezését várjuk! 8 általános iskolai végzettség szükséges! Jelentkezni: 06-30/362-4338, Quality Job Kft.

A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal kérjük, a munkafelvetel@nyirvv.hu e-mail címre, vagy postai úton a NYÍRVV Nonprofit Kft. 4403 Nyíregyháza, Pf. 14. levelezési címre várjuk.

munkatársat keres. Fontos, hogy szakirányú végzettséggel rendelkezzen.

Gyászközlemények felvétele: 42/408-445

Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Hunyadi u. 70.

42/404-938

keres

Napkor területére. ( +20/219-2321

Szomorúfűz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Mini Csemege Nyíregyháza, Búza tér 23. (Piaccsarnok)

20/9376-163, 42/508-821

Takács Plusz Ker. Kft. Kemecse, Sport u. 8.

20/259-9942, 42/358-412

Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető

Vásárosnamény, Rozsály-Zajta

30/93-57-830

Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46.

44/342-037

Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény

területére.

30/27-17-004

R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8.

42/291-591

PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28.

45/411-594

Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55.

– Nagykálló, Árpád u. 12/b

70/456-5186

Érdeklődni 9–16 óráig

– Nagyhalász, Kossuth u. 16/b

70/333-1939

– Nyírbátor, Váci u. 21. – Baktalórántháza, Vasút u. 7.

70/933-1976 70/933-1974

– Nyíregyháza, Korányi F. u. 27.

340293

42/595-304

Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk.

Kedves Hirdetőnk!

44/444-024

Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7.

+36 70 239-24-85

Ladomérszki temetkezés 4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 25.

+36 70/239-2485

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

923620

Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688

100

GÁVA FARKAS ERIKA volt Kozák Istvánné halálának 1 évfordulójára. Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat.

A 2018. január 2-ától hatályba lépett 414/2017. Korm.rend 2.§ (2) bekezdése szerint a fatermékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység reklámozása során a hirdetésekben a kereskedelmi szereplő technikai azonosító számát (EUTR szám) fel kell tüntetni. EUTR szám hiányában a Kiadó jogosult a hirdetés közzétételét mellőzni. Megértésüket köszönjük!

Fájó szívvel emlékezünk édesanyánk

CSOBOLYA SÁNDORNÉ volt vásárosnaményi lakos halálának 1. évfordulójára. Gyászoló lányai és családjaik

380935

ÉVES

MAGYARORSZÁG

75 éve

Az olvAsók szolgálAtábAn!

köszönjük az előfizetői hűséget! A megye napilapja

KELET

15

Szerető családja

„Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, de szívünkben él, és örökké ott marad.”

A jelentkező jelentkezésével hozzájárul adatai kezeléséhez a Szuperinfó Média Kft. honlapján lévő adatvédelmi tájékoztatóban leírtak szerint (www.szuperinfo.hu).

30/635-4267

Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1.

Fájó szívvel emlékezünk

( +36 20 958-9918

Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.

M

7 gyermekük

„Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. A halál nem jelent feledést és véget, amíg élnek azok, akik szeretnek téged.”

A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal kérjük, a munkafelvetel@nyirvv.hu e-mail címre, vagy postai úton a NYÍRVV Nonprofit Kft. 4403 Nyíregyháza, Pf. 14. levelezési címre várjuk.

hírlapkézbesítőket

42/999-111

Sz.-Sz.-B. Megyei Temetkezési Kft. Nyíregyháza, Pazonyi tér 5.

Y

halálának 6. évfordulójára.

A Szuperinfó Média Kft. korai munkakezdéssel

Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6.

C

BALOGH ANDRÁSNÉ

autóvillamossági szerelő

munkatársat keres.

BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT

*371347*

halálának 26.,

A NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.

kisgépszerelő

*379339*

AKÁC tüzifa 2300 Ft-tól, alma 1700tól, nyárfa 1400-tól és fenyő tüzifa. Kiszállítás megoldható.70/674-0009 (E.kód:8136790)

BALOGH ANDRÁS

380311

ÁLLÁST KÍNÁL

*379715*

Fájó szívvel emlékezünk

Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!

*380990*

TETŐFEDÉST vállalok (bádogozás, csatornázás, cserepeslemezelés)30/893-7418.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

377483

KETTES eke, talajlazító rögtörővel és 1 talajlazító eladó. 0670/774-3738.

SZOLGÁLTATÁS

MEGEMLÉKEZÉS

volt balkányi, majd nyíregyházi lakos 92 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 10 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárat úti ravatalozójából. A gyászoló család 380106

380962

380865

volt Folyóka utcai lakos, drága jó édesanyánk, szeretett nagymamánk, dédike 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 30-án, csütörtökön de. 11 órától lesz a nyíregyházi városi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család

Gyászoló család

381243

ÖZV. MATÓ JÓZSEFNÉ szül. Néző Ilona

ÖZV. VINNAI JÁNOSNÉ

*378273*

életének 77. évében elhunyt. A búcsúistentisztelet 2020. január 31-én 11 órakor lesz a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le.

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy

380959

381161

PERZSELT bőrű félsertés eladó, kiszállítás megoldható. Ár: 820 Ft/kg. 06/70/3667715

DR. ENDREFFY ILDIKÓ

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

RICZU LÁSZLÓNÉ

ÁLLAT

Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


2020. JANUÁR 28., KEDD

16 Mozaik

MAGYARORSZÁG

Névnap

Időjárás

január 28., kedd idojaras.szon.hu

133 éve elkezdődött az Eiffel-torony építése, ami 2 év, 2 hónap és 2 nap alatt készült el.

REGGEL

DÉLBEN

ESTE

0 °C

5 °C

4 °C

Kedd reggel szürke, ködös időben REGGEL elvétve lehet szitálás, ónos szitálás, hószállingózás.

Napközben erősödő déli szél támad. Borús DÉLBEN idő lesz. A déli óráktól tartós, kiadós esőzés kezdődik.

Ma -2 °C

6 °C -1 °C Tiszavasvári

Az idén huszonkilencedik alkalommal rendezi meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztivált a Magyar Drámapedagógiai Társaság, együttműködve a megyei szervező intézményekkel – írja a drama.hu. A közel három évtizedes múltra visszatekintő eseményre olyan csoportok nevezését várják, amelynek tagjai köznevelési intézmények tanulói és legalább 80 százalékban 6–15 év közöttiek.

Borús, szeles idő esőkkel, éjjel havas esővel.

Vásárosnamény

0 °C 5 °C

4 °C

Mátészalka

0 °C 5 °C

0 °C 5 °C

NYÍREGYHÁZA

Csenger

-1 °C 4 °C

1 °C 5 °C

Keresik a legjobbakat „A gyer­mek­szín­játszás céljai közé tartozik annak minden fórumán és formájában olyan kulturált, ismeretekkel bíró, kreatív, rugalmas, empatikus, érvényes és értékes megnyilvánulásokra képes gyermekek nevelése, akik a gyermekszínjátszás adta élmények segítségével kiteljesedhetnek, az

Nyírbátor

0 °C 4 °C EURÓPAI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

Napkelte: 07:02 Napnyugta: 16:21 SZERDA

1 °C

4 °C

Szeles idő, zápor, hózápor, napsütés is lehet.

Holdkelte: 09:02 Holdnyugta: 20:00

EUROPEAN WEATHER SERVICE

www.eumet.hu

CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

-1 °C

4 °C

Mérsékelt szél, csökkenő felhőzet, némi napsütés.

-1 °C

SZOMBAT

2 °C

1 °C

Szeles, borús nap. Délután, este eső, havas eső.

ORVOS-METEOROLÓGIA: Ma erős széllel eleinte meleg, majd hidegfront alakítja időjárásunkat. Az erőteljes kettős fronthatás a légköri változásokra kevésbé érzékenyeket is megviselheti. Gyakori ilyenkor a vérnyomás- és vércukorszint ingadozása.

VASÁRNAP

6 °C

4 °C

Gyengébb légmozgás, változó felhőzet.

A mindhárom érzelmeket szimbolizáló bolygó az ön tizenegyedik sorsterületén áll együtt, nagyon kellemes programra hívhatják ma este barátai.

9 °C

Igen sűrű időszakra számíthat, kisebb-nagyobb utazásokat is megtehet vagy tanulmányi útra küldik a munkahelyéről. Összegyűlnek a diákszínjátszó csoportok

értékközpontú, erőszakmentes és toleráns társadalom létrehozásában vállalhatnak fontos szerepet” – olvasható a portálon a találkozó céljáról. A rendezvénysorozat a hagyományoknak megfelelően az idén is háromfordulós lesz: az első körben a megyei és fővárosi bemutatókon mérettetik meg magukat a diákok, a legkiemelkedőbb szakmai értékelést kapott csoportok pedig a hat regionális találkozón mutathatják meg újra tudásu-

FOTÓ: WSO / KAPOSI MÁTÉ

kat, végül az országos fesztiválon játszanak a legjobbak. Megyénkben a Kisvárdai Kulturális Egyesület szervezésében április 18-án, szombaton lépnek színpadra a gyermekszínjátszók a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában. Ugyanitt gyűlnek össze az Északkelet-Magyarországi Regionális Találkozón Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobbjai május 9-én. KM

Megér egy mosolyt

Délnyugati szél, változó felhőzet, esők.

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: Ma erős széllökések, változó erősségű, de kiadós esők fokozzák jelentősen a balesetek kockázatát. Este, éjjel havas eső, havazás is előfordul.

NYÍREGYHÁZA. Nagy

Ricsi az elmúlt hetekben elkényeztette

Stílusok keveredése A Slug formációjában Ricsi énekel és zongorázik, míg gitáron Szanyi Ákos, basszusgitáron Vilányi Márk játszik, a dobok mögött pedig Kovács B. Balázs ül. Az együttes első körben egy magyar és két angol nyelvű dalt mutatott meg repertoárjából a nagyközönségnek. KM

Nagy Ricsi októberben a Bencs-villában adott koncertet FOTÓ: KM-ARCHÍV

A Halak stellium a harmadik sorsterületén vidám napot hoz önnek, másokkal barátságos, most örül annak, hogy arról beszélhet, ami érdekli önt. A pénzügyi biztonság nagyon fontos önnek. Párkapcsolatából is tud most biztonságot meríteni, és nagyra értékeli a dolgokat, melyek kényelmesebbé teszik életét.

www.kelet.hu

Kapcsolódó fotósorozat.

Letíciának bejön a szoknya és a nadrág is Letícia diáklány. Érdekli a fotózás világa. Gondolkodott már a modellkedésen és szépségversenyen. Mindenfajta ruhát szeret, a nadrág és a szoknya is bejön neki. FOTÓ: KOZMA ISTVÁN

Hatalmas agancsok A jávorszarvasok látványos agancsa rendkívül gyorsan nő, hetente akár hét centiméterrel is gyarapodhat. ILLUSZTRÁCIÓ: PIXABAY

Jelentkezz nap lányának!

MAGYARORSZÁG

440818

MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG

HIRDETÉS

C

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

Ha volt párkapcsolatában némi zűrzavar, akkor azt most könnyedén elsimíthatja. Egyéb kapcsolatait is rendezni tudja.

Lehet, hogy ma nem dolgozik, hanem otthonát csinosítgatja, esetleg vendégeket fogad otthon. Most saját otthona lesz boldogságának színhelye.

Szeretnél te is profi fotósorozatot? Szívesen állnál a megyei napilap fotósának kamerája elé?

Küldj magadról egy teljes alakos fotót a szon@inform.hu-ra, mindenképp add meg a neved és a telefonszámod is, hogy fotósunk fel tudja venni veled a kapcsolatot.

A romantikát képviselő planéták ma a nyolcadik sors­ területét látogatják meg. Egy szerelmes estét tölthet együtt egy olyan partnerrel, aki minden szempontból az ideálja.

Rendeződni látszik régóta gubancosnak tűnő magán­ élete, de még óvatosan lépkedjen a tojáshéjakon, mert a párja meglehetősen érzékeny és labilis mostanság.

A zenészt szülővárosában, a szabolcsi megyeszékhelyen is szereti a közönség: ősszel a Bencs-villában adott nagy sikerű akusztikus koncertet, mely előtt lapunknak akkor még titokzatosan nyilatkozott új projektjéről: elmondta, hogy szólókarrierje mellett egy teljesen új kihívás foglalja le, amelynek különlegessége, hogy többféle műfajt is elegyít.

rajongóit, ugyanis több vadonatúj számot is közzétett a legnépszerűbb videómegosztó portálon. A Miért hívtál című szólószerzeményhez egy dalszöveges klip készült, illetve új formációja, a Slug három dallal mutatkozott be.

A Hold, a Vénusz és a Neptunusz konjunkciót alkot a kilencedik sorsterületén, ma este valószínűleg valamilyen spirituális előadáson vehet részt.

Valószínűleg a munkahelyére új kolléga érkezik, akit azonnal megkedvel, és egy kellemes barátság alakul ki önök között. Ma mindenkivel harmonikusan alakul a kapcsolata.

Egy férfi meséli a barátjának: – Képzeld, az én bátyám egy ezermester. A múltkor csinált magának egy olyan járgányt, aminek a motorja egy Fordé volt, a sebességváltója egy Volkswagené, a kipufogó meg egy Mercedesé. – És, mi lett belőle? – Másfél év felfüggesztett. További viccek humor.szon.hu

Új dalokkal készült Ricsi A zenész az év első heteiben több újdonságot is megmutatott a közönségnek.

A Mars a Nyilas jegyében jár, kedvezőtlen fényszögben, kapcsolataiban hamar kialakulhatnak érzelmi kitörések. Otthonában is hangos viták várhatóak.

KISVÁRDA.

6 °C

Kisvárda

Horoszkóp

Az érdeklődő csoportok egy online regisztrációval nevezhetnek a nagy múltú megmérettetésre.

Este, éjjel északi széllel hidegfront érkezik. ESTE Az eső többfelé havas esőbe, majd gyengülő hóesésbe, havazásba vált.

Záhony

-2 °C

Újra színpadra állnak

Évforduló

Karola, Károly, Ágnes, Tamás, Inez, Margit, Apollónia, Péter

Nehezen tagad meg magától bármit is a mai napon. Valószínűleg fokozottabban ügyel megjelenésére is, mert szeretne flörtölni, ismerkedni.

Textilből készült csodák

Lelkem üzenete címmel Sz. Nagy Tímea textilművész 3D kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket február 5-én 17 órától a Váci Mihály Kulturális Központba. A tárlatot dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere nyitja meg, az ünnepi hangulatról Dobó Lilla gitárjátéka gondoskodik. A kisvárdai Sz. Nagy Tímea szobrokat, képeket és maszkokat alkot egyedi stílusban, de készít üvegdíszeket és más dísztárgyakat is. Rendszeresen tart paverpolworkshopokat, ahol a Hollandiából indult tex­ tilművészet alapjaira oktatja az érdeklődőket. Munkáiból már számos alkalommal nyílt kiállítás megyénk több településén, illetve a fővárosban és Királyhelmecen is. KM NYÍREGYHÁZA.

KELET

16

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook